Régen, nagyon régen történt! Még nem ismertem Seafalconnét, a MS Székesfehérváron hajóztam ifjú matrózként (és később itt tettem kormányosmatrózi vizsgát).
Volt a hajón egy deckboy, bizonyos S. Péter, és volt egy kormányosmatróz, hívjuk úgy, ahogy a hajózásban ismerték: Vitézem. Vitézem meglehetősen militáns szemléletű és viselkedésű ember volt. Minden vágya egy oldalfegyver volt, és hogy ezt kielégítse, ezért később bevonult, és hivatásos katona lett belőle.
Nos, Péter és Vitézem egy kabinban laktak. Péter normális, Vitézem katonás. Péter nappalos volt, Vitézem őrséges. Tehát amikor lejött őrségből, akkor kinyitotta a kabinablakot, és lefeküdt. Addig nem is volt baj, amíg emberi hőmérséklet volt odakint. De amikor kezdett hűlni, Péter fázott, felkelt, becsukta. Ha Vitézem észrevette, felkelt, kinyitotta, Péter be, Vitézem ki...
Így ment pár napig.
Egyik reggel Vitézem így regulázta a deckboyt:
- Na, figyelj! A kabinban két ablak van. Egyik a tied, a másik az enyém. A tiedet akkor zárod, amikor akarod, de az enyémhez nem nyúlhatsz!
Az aranyos, hogy ezt komolyan is gondolta!
Két napja, S. Péter megtalálta a honlapomat, és jelentkezett. Ezért jutott eszembe a sztori.
