Na, immáron hivatalosan is senior barba vagyok. Tanult és nagyhírű kollégám, Capt. Malay megemlítette (továbbra sem írom le a nevét, személyiségi jogok, meg ilyesmi), hogy az első horpadásig a hajótesten, amit manőver közben követek el, csak junior parancsnok vagyok. Szívesen maradt volna az nagyon sokáig, de a sors és a szél közbeszólt.  Történt, hogy szép, szeles estén érkeztünk La Corunába. A kikötőről tudni kell, hogy egészen be kell mennünk, odáig, ahová a nagy utasszállítók szoktak állni, ott jól körbefordulni és betolatni a rakpart nyugati végére. Eddig ez ment csuklóból, főleg, hogy a helyi Practicos (révkalauz spanyolul) nagyon tudják a dolgukat. Viszont most volt valami, ami eddig nem, jó kis viharos északnyugati szél. Már eleve a révészt a hullámtörő mögött vettem fel, mert úgy rolláztunk, hogy nem bírt átszállni hozzánk. Gondoltam, hogy kérek egy vontatót a szél miatt, de az a átkozott büszkeség, önteltség, meg a magabiztosság lebeszélt róla. Van gép, orrsugárkormány, jó fajta Becker- kormány, megoldjuk mi ezt önerőből. Elvégre a North Expressen is így csináltuk és ritkán tört össze bármi is. Szóval nem kell ide vontató. Azért Senor Gonsalezt, a pilotot megkérdeztem, hogy szerinte kell- e, azt mondta 4 órával korábban simán, probléma nélkül tették part mellé a testvérhajónkat, de ha akarok, kérjünk, csak lehet ,hogy várnunk kell, mert fiesta van a városban. Tehát nem kérünk, van gép, meg egyebek, nem köll, én meg tökös gyerek vagyok, megoldom. Igen. Amíg van gép, meg a többi. Már eleve kissé beljebb toltuk a hajó orrát a rátartó szél miatt (így mondjuk, ha a part felé fúj a szél), hogy több időnk legyen körbefordulni, közel is mentünk a bent álló utasszállítóhoz, lett is némi szaladgálás odaát, amikor olyan bő 20 méterre volt az orrunk tőlük. Hát tolt a szél rendesen, hátrázni kellett befele, megoldottuk, igaz az orrsugárkormány az maximumon dolgozott. Kicsi előrék, hogy a parttal párhuzamosan közelítsünk. A sebesség picivel volt nagyobb, mint máskor, de nem vészes, jó lesz. Arra azért vigyázni kellett, hogy az ütközők, amik a parton vannak, régi fajták, középen felfogatva, apály esetén szépen befordul az aljuk és hát a korlát, az kaphat ugye. Na, éppen apály volt, de minden jónak látszott. Úgy 8 - 10 méterre lehettünk a parttól, amikor beütött a ménkű. Na, nem szó szerint, csak úgy képletesen, de nagyon. Épp adtam volna egy kis előrét a gépnek, hogy maradjon a párhuzamos állapot, amikor elment a főgép. Magyarul leállt. Vele együtt az orrsugárkormány. Azt tudni kell, hogy nálunk a hajó nem túl nagy mérete miatt kétféle áramforrás van. Menetben, nyílt vízen az áramot a tengelygenerátor termeli, ami a csavartengelyre van rákötve. Manőver közben viszont a segédgépek termelik az áramot a kormányhoz, világításhoz, radarhoz, a tengelygenerátor az orrsugárkormányt táplálja. Ha megy a főgép és forog a csavartengely. Na, ott és akkor, a lehető legrosszabb pillanatban nem ment. Volt áram, a kormány is működött, de álló gépnél aztán lehet bármit is csinálni vele. A szél meg köszönte szépen, élt a lehetőséggel és szépen rátolt minket a partra. A gép meg a kormányok ellentartó ereje nélkül gyönyörű sebességgel, az egész hajó beleremegett. Mivel nem voltunk teljesen párhuzamosan a parttal, hát csak a hajó hátsó harmada, a felépítmény és attól hátra érkezett keményen, az viszont tisztességesen. A felépítmény előtti korlátok szépen becsúsztak a kiforduló ütközők alá, azok meg jó 10 méter hosszan összetörték, ráhajtották a fedélzetre a korlátot. Jó kis recsegős hang kíséretében. Hurrá. Kánonban anyáztunk Senor Gonsalezzel, én magyarul, ő spanyolul. A bócman meg lelkendezve mondta a rádión, hogy captain, káresemény van. A marhája, szerinte én nem látom? Én csináltam, tök egyedül. Szóval így jártam, mert az egy- két, rosszul felrakott ütközőt a sevillai zsilipben én nem nevezném kárnak, azok lejönnek, ha szigorúbban rájuk nézek, mert nincsenek tisztességgel felcsavarozva. Ez itt az én saram, bár nincs az barba aki meg tudta volna oldani. Ott rontottam el, hogy elhittem, én bizony megoldom ezt vontató nélkül, figyelmen kívül hagytam a mottónkat: a tengeren bármi megtörténhet, akár az ellenkezője is. Szerencsére a hajójáró 30 centivel az ütközők felett volt, az nem sérült, mert az lett még volna a szép.

Mára már van szép új korlátunk, le is van festve, a külhéjon viszont nem esett egy karcolás sem, szóval talán még mindig junior kaftán vagyok, majd Malay megmondja.

Hogy olyan nagyon ne legyen jó azért nekem, Felixstoweban is szép viharos szél fújt, úgyhogy a pilot ismét nem tudott beszállni, hát megkértek, leszek szíves magam becsattogni a Landguard Point mögé, majd ott átszáll és kikötünk. Ez eddig nem is nagy was ist, egyenes vonalon befelé és aztán jobbra és ott jöhet is az úriember. De nem jött, mert közben egy indulásban lévő hajó megcsúszott és ilyen még a történelem során nem volt a Harwich Pilotnál, de a befelé tartó hajóra nem jutott pilot. Viszont mi már befordultunk a Landguard Pointnál és nagy erőkkel kerestem a pilot motorosát, amikor hozzám vágták az infót, hogy hát nincs révész. Két opció van, visszafordulok és kimegyek, a Washington bójánál megvárom a révészt, vagy bevállalom, hogy s.k. kikötök. Na, megint az egó bejött a képbe, én már voltam itt, menni fog. A parton kb. 3 ember mutatja, hogy hová kell állni, plusz autók, a kikötő embere szerint meg jó 220 yardom van a két hajó között, nem lesz baj, csak a szél…  Viszont épp fordul az apály, a szél meg párhuzamosan fúj a rakparttal, hát csak nem lesz baj, biztatgattam magam. Nem is lett, de nagyon óvatosan, lassan közelítettem meg a rakpartot és olyan 5 pontos kikötést produkáltam, hogy hinnye. Az más tészta, hogy a Berthing Master – az a személy, aki a rakparton állva mutatja a hajó helyét és irányítja a kikötőköteleket hurcibálókat -, aki történetesen egy hölgy volt, bizony izgatottan szteppelt már a parton, biztosan pisilnie kellett. Mondta is nekem a rádión, hogy kissé gyorsabban is jöhetek, de én a feleségemnél kifejlesztett módszert alkalmaztam, a női hangot ignorálta az agyam. Meg ilyenkor az embert siettetni a legnagyobb felelőtlenség. Csak a szárazföldiek ezt nem értik, sajnos ezekbe a pozíciókba nem egykori tengerészek kerülnek.

Mint a mi új szuperintendánsunk. Hát kérem, kapott a navigációs részleg egy új, utazó műszaki felügyelőt. A feladata, hogy a hajók egy részét évente kétszer meglátogassa. Sajnos ez azt jelenti, hogy idővel kikerülünk az eddigi superintendant szárnyai alól, mivel amíg a hölgy betanul, addig együtt végzik a munkát.

Igen, én is csuklani kezdtem, hölgy. Illetve kislány, vagy mi. A bemutatkozó levelét elolvasva előbb megborotválkoztam tíz körömmel, majd magamhoz szólítottam az utolsó üveg Nyakas féle chardoneyt. A hölgy az hihetetlen tapasztalatokkal van felruházva, 24 életévével együtt már volt 3. tiszt is 4 hónapig, de a jelenlegi helyzetben (ezt majd el kell magyaráznia nekem, mert mi a jelenlegi helyzet?) parti munkára kényszerül. Mint nautikai felügyelő óhajt a hajózás közelében maradni. Előítéleteim vannak, de nemsokára a kedves hölgy fogja az észt osztani nekem, ha hascsikarásom van, hozzá kell fordulnom. Jujj, de jó, lesz téma, amiről írjak majd. Van ennél lejjebb?

Ránk is fér a téma alap, mert a mi Katasztrófa Kisasszonyunk hazament. Igaz, az utolsó héten egészen normális volt, Sevillában sem tűnt el, visszajött esténként a hajóra, lejelentkezett az ügyeletes tisztnél, meg minden. Hiszti sem volt, sőt La Coruna után még a fiúk is idogáltak vele, egészen odáig normalizálódott a helyzet, hogy Oleg megjegyezte, kár, hogy hazamegy. Erre a plafonig ugrottam, aztán azt néztem, hogy drága kollégám mit ivott, mert zöldet beszél. De nem, komolyan gondolta, jesszusom! Minden esetre apuci megjött a kislányért, udvariasan elrabolt fél órát az életemből, megköszönve, hogy vigyáztam a lányára, én meg megálltam röhögés, meg halálhörgések nélkül a dolgot. Addig MD elköszönt mindenkitől, legutoljára tőlem és Olegtól a hídon. Oleg meg lett ölelve és puszilva, én viszont korrekt módon kezet nyújtottam, mivel nem voltunk olyan viszonyban, hogy ilyesmi elköszönés legyen a részem. Na, meg ahogy én képzeltem. MD bizony engemet is megölelt, megpuszilt, meg volt vielen dank, én meg csak vigyorogtam lányos zavaromban, mivel nem nagyon akart elengedni, apuka meg ott állt mellettünk. Hát, azok után, hogy leütöttem, kicsit ordítoztam vele, meg kapott egy vödör hideg vizet antidepresszáns céllal, kissé meglepett a dolog. Nem is igen tudtam, mit mondjak, utána meg ettem a kefét, hogy talán az én hozzáállásom volt rossz a kislányhoz, de hát mit tegyek, én ilyen smirgli vagyok, az asszony is megmondhatja. Ő speciel a bunkó szót használná. :D

Legközelebb az új második tisztről írok, mert Vladimir egy unikum. Olyan orosz akcentusa van, hogy a falra mászok tőle, a kvalitása viszont az óborzalom kategória. Pedig rutinos tiszt, elviekben tudja mit kell csinálni, de amikor végrehajtja, tökéletesen az ellenkezőjét csinálja annak, amit kellene.

Folyt. köv.