Október 25. Vasárnap. úton. Éjjel már egy kicsit jobb volt. Közeledünk Lisszabon magasságához, ez a megváltó vonal. Itt van a Dél-Amerikától Egyiptomig húzódó magasnyomású terület határa, e vonal alatt jó idő van, meleg, és csendes, és nem igaz, hogy hamarosan elérjük. A MV Pandora most jött arról, és igazolták, amit az időjárás előrejelzésben is olvasunk nap, mint nap.

Éjjel már csak kicsit írtam hozzá a "Na, gyere ide, édes fiam..."-hoz.

Már sokkal jobb az idő, csak most irtó párás. A szél is lecsendesedett, s a tenger se különösebben hullámos, a nyugatról érkező döghullámok az év minden szakában jelen vannak, az ellen nem lehet mit tenni (igaz, bármilyen ellen se...). Nagyon itt volt az ideje, hogy megjavuljon az idő, mert viharban nem szabad a mosógépet használni, és az utolsó pár tiszta zoknimat fogyasztom ma el... Már látjuk az érkezést, kedden hajnalban Casablancán lehetünk. Már kezd izgatni, hogy mi lesz a következő út...

Október 26. Hétfő. úton. Éjjel dolgoztam: megcsináltam a rádióelszámolást, ami nem egy nagy "wasistdas", mert csak ki kellett nyomtatnom, valamint a Zümzümbogár utolsó két fejezetét is, ami majd hazamegy.

Délután befejeztem egy félbehagyott novellát (én groteszknek hívom) a Kis Mba Mbáról, és kinyomtattam a Szétrúgok Mindenkit 6 című fejezettel együtt a Zümzümbogárból.

Most végre valóban kitört a jó idő. Nem mozgunk, a tenger elviselhető, 3-4-es erősségű...

Délután megírtam egy novellát, "Mama" a címe. Az ötletet még otthon jegyeztem fel, kínlódtam is vele pár napot, ma pedig két óra alatt kiömlött belőlem. Már forog az agyam, mert van egy másik témám, is, azt hiszem éjszaka, ha ledobtam a horgonyt Casablanca előtt, akkor kerítek sort rá.

Október 27. Kedd. 92 nap. úton, Casablanca. Nos, nem írtam, mert érkezéskor kikötöttünk. Csomó hajó állt horgonyon, olyan volt, mintha a MV Clavigóval jönnénk, mert azzal jártunk így, menetből kötöttünk ki majdnem mindig.

Ezek aztán megfogják a munka végét!

Az ügynök megtelexezte, hogy mintát vesznek, és ha minden jól megy, akkor délután háromkor el is kezdik a kirakást. Jó brigádot kapunk, és akár három nap alatt ki is rakhatnak! (Te jó ég, ez aztán a dögös csapat! Máshol ezzel elszöszmötölnének akár nyolc órát is, de itt a szupercsapatnak csak három napra van szüksége. Hiába, no, Marokkóban az arabok, már csak ilyen szorgos népek...)

Kimenni nem lehet, mert nincs vízumunk (a magyaroknak, csak Maci kapott partra lépési engedélyt, mert ő ugye német...). Szívjanak gázt...

Marokkó az Marokkó...

Ship's chandler is jött, mivel a légkondi bedöglött, és nincs megfelelő biztosíték, húsz darabot akartunk rendelni.

- Parancsnok, mi dolgozunk a legalacsonyabb árakkal Marokkóban - biztosított maximális jóindulatáról a shipi. Mi másra lenne szükségünk?

Később az ügynök a fejéhez kapott, amikor a barba megmutatta a kártyáját.

- Captain, ez a cég tíz éve megszűnt! Nehogy vásároljanak ettől a gengsztertől. Ennek a kártyának (nagyméretű, cégkártyáról van szó) a fejlécét lefénymásolják, és az a "cégjelzéses számlájuk". (Hiába, Marokkó az Marokkó...)

Későn szólt, mert a pasas érkezésre (03:00) jött, az ügynök csak reggel nyolckor méltóztatott befáradni, holott az elfogadott eljárás az, hogy a hatósági vizsgálattal (kikötőkapitányság, vám, rendőrség, stb...) együtt érkezik, hogy ha szükséges, akkor segíthessen. (Hiába, Marokkó az Marokkó...)

- Délután háromkor kezdünk - nyugtatta meg a parancsnokot.

A biztosítékokkal délelőtt bejött a "shipi". Hozott egy éttermi számolócédulát, amire girbe-gurba betűkkel írták rá,: 10 db. 30A, 10 db. 50A. 2500 dirham. A parancsnok először nem értette, hogy miről van szó. Biztosan nagy volt az infláció az elmúlt években.

- Márkával fizetek -, mondta.

- Nem gond, egy márka most öt dirham...

Szóval a húsz darab frincfranc 500 márkát kóstál. Maci szerényen kiröhögte. Aztán úgy kirúgta, hogy a lába se érte a földet.

- Meglátom, hogy mit tehetek. Magának, captain, megpróbálom elintézni... - mondta a komoly kereskedő.

Ebéd után Maci lefeküdt, adott harminc márkát, hogy ha jön a pasas, akkor adjam oda a 20 biztosítékért. Németországban 50 pfenning darabja, itt mondjuk egy márka, ötven fityfiritty a haszna darabonként, és mindenki jól járt.

Fél óra múlva visszajött a hapsi. Hozta a számlát, a szép, fénymásolt cégkártya fejléccel.

Azért így mindjárt más! Most csak 1500 dirhamról szólt, mert ő egy gentleman (amúgy arabosan) és elintézte. Szóval csak 300 márka, kettőszázat sikerült lealkudnia saját magától. Hiába, Marokkó az Marokkó...

- Oké, akkor itt van 30, hogy haszna is legyen rajta, és kvittek vagyunk, igaz? - kérdeztem, mire a kuncsaft elszontyolodott.

- Nem jól van ez így - mondta, és ebben tökéletesen igaza volt... - Lehet, hogy máshol olyan olcsó, de itt ennyi. Maroc is Maroc! -, mondta szomorúan, mert valószínűleg felfogta hogy ilyen állati olcsón se vesszük meg, egyelőre. - Csak az a baj, hogy a vámnál már deklaráltam, így nem tudom visszavinni, mindenképpen át kell venniük.

- A parancsnok kint van a lányoknál - mondtam, hogy hadd csodálkozzon -, majd reggel jön be...

- Akkor holnap visszajövök -, mondta búsan, és a tök hivatalos számlát a szemétbe dobta.

Amikor a barba "visszajött a lányoktól", mert biztosan velük álmodott, akkor mérgesen felhívta az ügynököt. Az vacsora előtt bejött. Hozott magával egy "szakértőt", aki úgy ismeri a marokkói olvadóbiztosíték piacot, mint a tenyerét. Hát mit mondjak? Szerinte 5 dirham egy darab, tessék megnézni a váltási kurzust, pontosan egy márka...

Most szeretettel várjuk a "shipit".

Minden rosszul ment, és délután háromkor nem kezdték el a kirakást. Viszont volt egy nyugodt napunk. Éjfélig beszélgettünk a szalonban. El nem tudtam volna képzelni, hogy az otthonról érkezettekben ekkora gyűlölet van a Postabank volt elnöke, Princz úr iránt. Szemét és aljas gazembernek, mondták, ami érthető, még akkor is, ha minden bizonnyal túlzás. Hányszor is húzták ki a szarból, az adófizetők pénzén?

Október 28. szerda. 91 nap. Casablanca. Esténként jól beködöl, csak úgy gomolyog a pára, s délelőtt tízig tart. Még mindig rosszul mennek a dolgok. Csak egy darut kaptunk, és tízkor érkezett meg az első teherautó... Baromi lassan raknak.

Mert engem mindenütt szeretnek!

Nagyon szerencsés vagyok, mert akit szeretnek, annak jó, és engem még itt is! Szóval bejött a "shipi", és ma már csak 32,5 dirhamba kerül egy biztosíték, ami ugye 650 összesen, alig 130 márka. Mert Marokkó az Marokkó, és itt így tudnak az árak zuhanni.

- A parancsnok hol van? - kérdezte a pasi.

- Kint a városban - válaszoltam, mert a Maci marhára rühell az arabokkal tárgyalni, és inkább én...

- Megint? - csodálkozott.

- Hát persze, imádja Casablancát és az arabokat, minden délután kimegy! - mondtam, csak meg ne tudja a főnök, mert még beperel hitelrontásért. Ám akár szereti őket, akár nem, ennek ellenére se akartunk többet adni, mint 30 márkát az árukészletért. Ifjú barátunk nem győzött csodálkozni ezen. Aztán elmagyaráztam, hogy amikor 500 márkát kért érte, az egy kész krimi volt, és menjen a francba, ha szépen megkérhetem, vagy hívjuk a rendőrséget, vagy menjen panaszra az ügynökségünkhöz. Ezt semmi esetre se akarta, mert szerintem körözés alatt állhat...

Így amikor elment, azzal búcsúzott, hogy:

- Chief, csak azért nem csinálok problémát az ügyből a hajónak, mert te a barátom vagy...

Na? Ez azért nem semmi! Így aztán azt javaslom, hogy engem is inkább a tollamról, mint a barátomról ítéljenek meg ezután (akár a Kléber atyát)...

Milyen jó a Macinak, hogy itt vagyok, és a shipinek, hogy a Maci nem volt itt, mert aludt.

Korrigálni kell Hofi szövegét

Ugyanis az egyik kabaréjában, jó régen, még szegény Gulyás Gyuláról mondott élcet, miszerint úgy bakizott, hogy: a bíró összeguggolta magát.

Nem áll a dolog. Nem a bíró, hanem a watchman, és nem otthon, hanem itt Casablancán. A kikötő ad egy watchmant (watchman - őr) - kötelező -, és az öreg, van vagy hetven éves, annyit guggol, hogy megfájdul a térdem és a bokám, ha sokáig nézem...

Ma a következő út: Algeciras (gibraltári-öböl) - La Spezia.