December 3. Csütörtök. 55 nap. Antwerpen, úton. Reggel nyolckor kezdték a kirakást, fél tízkor már elmentek, kirakták a 930 tonna gurigát...! Hát ezért nem érdemes Antwerpenbe jönni. úgy dolgoznak, mint az ördögök!
Utána már csak arra vártunk, hogy a hazautazók elmenjenek - ők dobták el a kötelet a parton -, s mi is indultunk.
A következő hazautazó csapatban én is benne leszek!
A zsilipben a MV Parsival állt mögénk, Wessels hajó. Figyeltem a manőverüket a kézi VHF rádión. Amikor a barbájuk úgy köszönt el, hogy "egeszseg", akkor gyanús lett a dolog, s beszóltam én is. Két magyar volt rajta, a chief és a gépész. Egyiket se ismertem, de akkor is jó magyarokkal találkozni az idegenben... Két ukrán matrózuk van, lengyel a szakács, német a barba. Jó vegyes legénység...
Sietnünk kell, mert szombat déltől valami áramszünet lesz a kikötőben, és szeretné az RMS, ha elmennénk előtte. Majd meglátjuk, most megyünk, mint az olajozott mennykő, 840-es fordulattal pörög a gép, a megszokott 800 helyett...
December 4. Péntek. 54 nap. úton. Hamburg. Jól jöttünk, délután háromra már az Elba világítóhajónál voltunk. Macinak eszébe se jutott, hogy megkérdezze, hogy viszem-e a hajót a folyón? Végül is ismerem a felső szakaszt, a torkolattól. Jó gyakorlás...
Aztán szembe kaptuk az áramlást, és éjfélkor kötöttünk ki.
December 5. Szombat. 53 nap. Hamburg. Irtó hidegben manővereztünk. Két napja esett a hó, tegnap egy kicsit melegebb volt, és éjszaka megfagyott. Minden csúszik, síkos.
Érkezésre bejött Mr. Held és Mr. Lohmann, a tulajdonosok közül kettő. Lohmannal beszéltem. Megkérdeztem, hogy csak német parancsnokokkal hajóznak-e?
- Nem! - mondta. - Nagyon elégedett vagyok a magyarokkal, soha semmi baj nem volt velük, nem ragaszkodom a német parancsnokhoz. Van egy jó barátom, ő kap hajót, a többit meglátjuk.
- És lenne lehetőség visszajönni? Megvan a Master Mariner papírom, Lengyelországban szereztem.
- Azt hiszem, nincs akadálya. Persze még nem ismerem magát - mondta. Felírta a nevem, megmondtam, hogy április közepén akarok behajózni. - Ha erre nem, akkor a testvérhajóra - mondta.
- Hát persze...
Nos, meglátjuk.
Két hét múlva átnevezzük a hajót, Mr. Lohmann gyerekének a nevét kapja, vagy a fiáét, vagy a lányáét, hogy melyiket, azt még nem tudni...
Kiadja a hajót egy évre, Bréma-Barcelona vasrakománnyal, és Sagunto-Bréma vagy Cuxhaven műtrágyával vissza. Ez már nem rossz...
Nagyon tetszett neki a rakodási program, amivel a hajón dolgozom.
A Maci háromkor elküldött aludni, de négykor felkeltem, mert éjfél előtt kialudtam magam, így nem voltam álmos. És reggel fel akarom hívni az asszonykámat.
Tízre be akarják fejezni a berakást...
Apa levele
Megjött apa levele. Azt írja, hogy akinek megmutatta az Ezredvégben megjelent írásomat, mindenkinek tetszett, jót nevettek rajta.
Kérdezi, hogy mi az, hogy Gudrun? Annyit tud róla, hogy német női név. Én meg azt, hogy egy katona...
Délelőtt megjött az élelmiszer és a fedélzeti anyagok, kaptunk egy új hűtőt a konyhára, mert a régit Árpi leolvasztotta, véglegesen...
Jó sűrű nap volt. Szerencsére a délutánt már pihenésre fordíthattam... Nem tudom idejét, mikor aludtam ilyen jót!
Egy "kis" baleset
Egészen tizenegyig jól haladt a munka, de az utolsó uszályból nem tudták kirakni a műtrágyát, így hála Istennek itt maradtunk. Holnap reggel hétkor folytatják.
Ebéd előtt kimentem merülést nézni. Itt az árapály van vagy négy méter. Ráadásul a hajót jól lerakták, ez azt jelenti, hogy amikor legmélyebben vagyunk, akkor a híddal van egy vonalban a rakpart. Kimenni a partra nem a legegyszerűbb. Egy kis létrát támasztottunk a csónakfedélzetről a parthoz. Felmentem, a legfelső fokon álltam, amikor a létra megcsúszott, és bal lábam sípcsontjára zuhantam. Szerencsére meg tudtam fogózkodni a szállítószalag-daru sínjében, így nem estem vissza. A csónakdaru is megfogta a létra alját, "csak" két létrafoknyit csúszott. De ez is elég volt ahhoz, hogy egy tenyérnyi folton lejöjjön a glazúr a sípcsontomról. Ráadásul a derekamba is belenyilallt.
Mutattam a Macinak, hogy ha rosszabbodna, akkor hajóbaleset legyen, mert akkor kapok némi pénzt a biztosítástól.
Délután lefeküdtem aludni egyet, mert éjszaka nem aludtam. A derekam nem fáj - ettől féltem leginkább -, de a lábamra alig tudtam ráállni. Minden lépésnél nyilallt, de pár perc alatt elmúlt. Mozgatni tudom, nincs törés, legfeljebb egy kicsit megzúzódott a csonthártya...
Ez is elég.
December 6. Vasárnap. 52 nap. Hamburg, úton. Fél nyolckor kezdték, és nyolcra kész volt a berakás. Volt egy kis vitánk, mert szerintük még nincs meg a rakomány, de a merülés szerint túlraktak. Jó hideg volt, ideje melegebb éghajlat alá mennünk. Sajnálom, hogy Achimot nem hívhattam fel, jó lett volna találkozni velük - feltéve, hogy eljöttek volna.
Cuxhaventől én vittem ki a hajót.
Elég rossz időnk volt, oldalról kaptuk a hullámokat.
December 7. Hétfő. 51 nap. úton. Reggelre fordultunk, így megszűnt a mozgás, de nem hiszem, hogy sokáig örülhetünk. Rossz időt ad az időjárás-jelentés.
Elkezdett fájni a lábam. Amikor pihen, utána pár percig lüktet, ha felállok, de nem tart sokáig, így bízom benne, hogy nincs gyulladásban. Mindenesetre lekezeltem, leragasztottam. Nincs nyílt seb, csak egy helyen van egy háromszög alakú bemélyedés, ott zúzódhatott a csonthártya. Ha kell, Livornóban kimegyek orvoshoz.
Nagyon nemszeretem munkám van, mert megjöttek a térképekhez a javítások jegyzéke, ez jó sokáig eltart, ráadásul rossz időben nem lehet csinálni rendesen.
December 8. Kedd. 50 nap. úton. Éjjel Dovernél voltam. Nem egyezik a rakomány általunk számított súlya, és a berakó cég által megadott súly. Valaki téved. Mi is lehetünk, mert amilyen hullámos volt az idő, nem lehetett rendesen leolvasni a merülést, és egy centi különbség a merülésben tíz tonna súlyt jelent, összesen harminc tonna a differencia...
Hülye álmom volt...
Este hatkor lefeküdtem, és kilenckor arra ébredtem, hogy hangosan sírok. Hogy miket nem tud az ember álmodni?!
Pátkán voltunk, vendégekkel, de nagymama és Gyigyike is ott volt, a Balázsiak, és még többen. Egy háromkerekű, áruszállításhoz használatos robogóval vittem mindenkit. Este hatkor sürgettem a bandát, hogy indulnunk kell. Valami bődületesen meredek domboldalon kellett leereszkedni, Gyigyi és nagymama voltak az elsők, Bogi, aki három éves volt, Karcsiba kapaszkodott bőgve, Bence és Gabi már nagyok voltak. Beültünk a robogóba, amibe jó esetben ha három személy elfér, és elindultunk.
Közben kiderült, hogy a robogó valami különleges berendezés...
Hegyre fel, völgybe le, úttalan utakon mentünk, és egy romvárosban elakadtunk. Nem találtam a visszautat. Beérkeztünk egy faluba, kiderült, hogy Kaposszecskő (Dombóvárral van majdnem összeépülve). Megálltam, megkérdeztem valakit, hogy merre kell Pestre menni. Nem tudta, de mondta, hogy menjek el hozzá, majd megnézi az autós térképét. Egy kertes házba mentünk, a trágyadomb alól kivette az atlaszt, sötétkék volt, kihajtott egy lapot, kiteregette, hogy az Kaposszecskő térképe, de azon egy hatalmas kör alakú építmény volt, és mind a négy sarkában különleges épületek, mintha Makovecz tervezte volna, nádtetős, és egy templomot vettek körül.
A pasas sajnálkozott, hogy nincs rajta feltüntetve, hogy merre kell Pestre menni. A fia azt mondta, hogy tud segíteni, menjek vele. A kertek végébe mentünk, és mindenféle törmelék és rom között egy régi vasúti peron alá kerültünk. Egy romos lépcsőn akart felküldeni. Amikor félig felértem, akkor körülnéztem, láttam, hogy a síneket régen nem használhatták, visszanéztem, akkor a srác már néger volt, ezért visszamentem a lépcsőn, és elfutottam.
Megtaláltam a robogót, és már sötétben elindultunk. Hideg volt, siettem, és közben szidtam mindenkit, hogy "Ugye megmondtam, hogy korábban induljunk!". Beértem egy másik városba, ami kísértetiesen hasonlított Caudebec en Caux-ra, ahova Saint Wandrille-ból bementem.
Egy kb. húsz méter széles folyó szelte át a várost. Valaki azt mondta, hogy az egyik irányban Veszprém van, a másik Békéscsabára vezet. Akkor azt mondják meg, hogyan jutok Nagyszékelybe, vagy Székesfehérvárra, kérdeztem. Egyikről se hallottak. Közben barangoltam keresztül kasul, és teljesen eltévedtem. Egy modern vasútállomásra kerültem, minden kék volt, és nagy tömegnyomor, kérdeztem az embereket, hogy hol vagyok, de senki se válaszolt.
Milyen városban vagyok, kérdezgettem, de csak a vállukat vonogatták. Hol a robogóm? Mindenki elment mellettem, és egyszer csak kiürült a peron.
Akkor elbőgtem magam, hogy:
- Mondja meg már valaki, hogy hol vagyok...?
Azt hogy "hol vagyok" már hangosan bőgtem, de olyan artikulálatlan, mély, rekedt hangon, hogy arra felébredtem... A szám ki volt száradva - rettentő száraz meleg a levegő, amit a kabinba befúj a ventillátor. Ocsmányul éreztem magam, de megnyugodtam, hogy csak álom volt az egész.
Utána elmentem vacsorázni, és éjfélig beszélgettem I. Csabával.
December 9. szerda. 49 nap. úton. Eddig nem nagyon panaszkodhatom az időre, bár csak pár órás nyugalmi időszakaink voltak.
K. Gabi
Vele már hajóztam a MV Dinán. úgy látszik a jókedvét megőrizte, és a beszélőkéje se dugult be. Jól kijövünk egymással, mint ahogyan a szakácsokkal általában.
Két nap alatt megszerette a hajót, mert nyugi van. Az előző hajóján két szarkeverő is volt, túl sok egy hétfőnyi legénységű hajón...
Most kezdem olvasni a könyveit. Teljesen más típusúakat hozott le, mint Jenő. Ő Wudhouse kötetekkel van tele. Eddig elolvastam a "Folytassa Jeeves" címűt, most olvasom a Forduljon Psmith-hezt. Jó értelemben vett angol humor...
Az újságjait negyed perc alatt végignéztem: Pszt, Kacsa, Zsaru, Hócipő...
Odaadtam a Bonzsúr...-t, kapásból felismerte azt a két tengerészt, akikről Meggyesit mintáztam, a főhőst.
Az előző hajója a MV Pandora volt, így ismeri az új parancsnokot, aki valószínűleg a Macit váltja. Nincs túlzottan feldobva tőle, mert neki kissé nehéz pasas lesz. Fel kell vinni a hídra a reggelit, sokat cseszegeti a szakácsokat, de azért nem rossz, így mondta. Dög lusta, ami számomra jó lehet, mert hagyja az embert, hogy csinálja a munkáját.
December 10. Csütörtök. 48 nap. úton. Bent járunk a Vizcayán...
A lábam kicsit javult. Már kevéssé lüktet, ha pihenés után ráállok.
Most megint "alkotói szünet" van, egyelőre nem folytatom a Jin és Jang-ot, és egyáltalán nem írok semmit, a Naplón kívül.
