Január 13. szerda. 14 nap. Antwerpen. Ma este jót söröztünk a barbával. Persze ennek előzménye is volt.
Ez is hosszú nap volt...
Reggel ötkor keltem, fél hatra jöttek a melósok. Borzasztó gyorsan kirakták az 1200 tonna vastekercset. Közben rakomány-surveyor is jött, egy kicsit bennem volt a frász, hogy rendben találják-e a rakományt. Délutánra kiderült, hogy minden oké.
Közben a srácok elkezdték felfesteni a Niklas nevet. Háromra kirakták a hajót, nyomás raktárt takarítani. Közben megjött a sztór, gyerünk kirakni a kamiont. Olyan finom "illatos", magyarán penetránsan büdös sajtot kaptunk, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam! Utána azonnal átálltunk egy másik rakparthoz, háromnegyed hat után kötöttünk ki. Itt rakunk be, két napra vállalták, mert még nincs itt a teljes rakomány.
Vacsora után megünnepeltük a hajó átnevezését (a névadó, Niklas, a parancsnok fia, kilenc éves). Utána kimentem, és felhívtam az asszonyt. Végre tudtam beszélni, mert a kisebbik fiam hajlandó volt leszállni a telefonról.
Nagy örömöt okozott, hogy levelet kaptam Gömöry tanár úrtól, a volt latin-magyar tanáromtól. Már kezdtem azt hinni, hogy válasz nélkül hagyja a két könyvemet... De mentségére legyen mondva a kora, nyolcvan felett van, és a gyenge látása.
Délután láttunk egy magyar uszályt. Apró öröm, ami megdobogtatja a szívet, csakúgy, mint Moerdijkban egy kamion, mely egy bizonyos Mácsai László vállalkozó nevét hirdette a ponyváján.
Január 14. Csütörtök. 13 nap. Antwerpen. Szerencsére nincs az egész rakomány a rakpart mellett, így csak holnap mehetünk el. Gondolom ezért is kezdtek egészen "emberi" időpontban, reggel nyolckor, s fél négykor már befejezték a munkát.
Január 15. Péntek. 12 nap. Antwerpen, úton. Délután háromra végeztek a rakodással. Azt hiszem, a barba elégedett velem, mert láttam rajta, hogy érzi, hogy ismerem a hajót. A rakodás vége előtt húsz centit orra voltunk bukva, ő azt akarta, hogy minimális fartrimmel induljunk, s félve nézte a merülést a berakás végén. Persze amikor kész lettünk, tizenöt centi volt a trimm, és ennek meglehetősen örült. A rakomány elhelyezéssel is elégedett volt.
Négykor elindultunk. Lohmann viszi ki a hajót a tengerre - az ő "saját" hajója, nem bízza másra a veszélyes helyzeteket -, én csak este tizenegykor megyek fel váltani. Az azért egy kicsit sértő, ahogyan megkérdezi, hogy lemehet-e, meg tudom-e oldani a hajózási helyzetet? Odakint dühöng a szar, kilences nyugati, északnyugati szél van.
Indulás előtt megroppant a térdem. Most, amikor írom a naplót, délután fél ötkor, még érzem...
Január 16. Szombat. 11 nap. úton, Északi-tenger. A hajnali őrségben iszonyú rossz idő volt, 9-es vihar dühöngött, de szerencsére úgy kaptuk a hullámokat, hogy nem mozogtunk különösebben, csak a sebességünk volt 4-5 csomó, ami "volt jobb"...
Délre lecsendesedett, a végén egészen sima lett a víz.
A Lojzi meg a parancsnok nagyon egy húron pendülnek, már ami a naplóírást illeti. Mindketten elég trehányak ebből a szempontból, pedig fontos dokumentum, nem is érdekel, hogy ők hogyan csinálják, én írom, ahogyan jónak látom.
A lábam nem igazán javul, bár nem fáj annyira, mint amikor megroppant.
Január 17. Vasárnap. 10 nap. Angol-csatorna, úton. Hajnalban ránk tört a vihar, 8-as, 9-es erősségű szél fúj, természetesen szembe kapjuk, alig megyünk.
Január 18. Hétfő. 9 nap. Vizcaya, úton. Tovább tart az ítéletidő. Tele van a hócipőm...
Január 19. Kedd. 8 nap. Vizcaya, úton. Borzalmasan szar idő van. Hajnalban távirat jött a Marlow-tól.
Ma délután kellett volna érkeznünk Aveiróba, de még mindig a Vizcayán hánykolódunk.
Január 20. szerda. 7 nap. Vizcaya, úton. Nem tudni, hova megyünk. Lehet, hogy Leixoesban kötünk ki, Aveiro előtt sok hajó horgonyoz, a kikötő zárva van a rossz idő miatt.
Továbbra is dühöng a vihar. Ilyen ítéletidőben régen hajóztam. Tegnap megfájdult a hátam, már nem bírom a sok döglést, mert arra nincs lehetőség, hogy valamit mozogjon az ember, de még arra se, hogy talpon legyen. Egyszerűen borzalmas!
Este megjött, hogy marad Aveiro, éjfél előtt érkeztünk.
Január 21. Csütörtök. 6 nap. Aveiro, horgonyon. Nem is igaz, hogy végre egy kis nyugalom van, igaz, még mindig lityegünk egy kicsit, de a horgonyon már kibírható.
Megérkeztünk Aveiro elé
A Helén jól kikapta az utat: Gentből visznek szójalisztet egy algériai kikötőbe. Szegények... Mr. Schiffner táviratozott Lohmannak, hogy beszéljen a "punk" barba fejével, mert kijelentette, hogy nem hajlandó Algériába menni. Köztünk legyen szólva: tökéletesen meg tudom érteni.
Az egész napot horgonyon töltjük, egy kis pihenés a rettentő útért. Holnap reggel visznek be.
Délután jött a hír, hogy öt után kikötünk. A hír igaz, csak nem ma, hanem majd...
Délután kinyomtattam a Szétrúgok mindenkit 6-ot, mert meg akartam mutatni K. Gabinak. Említettem, hogy elmondom benne a véleményemet az amerikai filmekről. Annyira tetszett neki, hogy elkérte, hogy megmutathassa otthon.
Este a barba elküldte a váltási kérelmemet a Marlow-nak. Február 2-án vagy 3-án lehetünk Antwerpenben.
Január 22. Péntek. 5 nap. Aveiro, horgonyon. Az egész napot horgonyon töltöttük. Lehet, hogy csak hétfőn megyünk be?
Délután beszélgettem egy sort a parancsnokkal.
A cégében (Hermann Lohmann Schiffahrtsgesellschaft mbH) a Harren und Partner cég a főrészvényes. Mr. Harren hét éve kezdett két hajóval, a Paduával és a Pandorával, most tizenhét hajója van. Lohmann 26 évesen kezdett hajózni az apja cégénél (egy hajója volt, és az istennek se akart fejleszteni), két év múlva már parancsnok volt.
Most ő is ezzel a két hajóval kezdi a pályafutását, és természetesen fejleszteni akarja a cégét, de előbb be kell indulni ebben a pangó piacban.
Január 23. Szombat. 4 nap. Aveiro. Milyen jó, hogy elküldtem a telexet. Délelőtt kikötöttünk. Csak hétfőn kezdik a kirakást, hat órára vállalták.
Bringával könnyebb!
Vacsora után kimentünk K. Gabival, aki délután vett egy kerékpárt 30 márkáért egy kerékpárszervizben. Kerestünk egy ATM bankjegykiadó automatát, és levettem a forintszámlámról 5000 escudót, milyen jó, hogy vészhelyzetre itt van nálam. Igaz, ilyenkor kétszeres váltás miatt (márkáról forintra, forintról escudóra) nem a legjobban járok, de ilyenkor, hét végén, amikor nem lehet pénzt váltani, megéri.
Közben az a kerékpár, amelyikkel én mentem, egy kicsit elromlott, így keresnünk kellett egy üzletet, ahol szerszámot kért Gabi, és megreparálta a bringát.
Visszajöttünk a kikötőhöz, bementünk a legközelebbi kocsmába, ahonnan felhívtam Encsit.
Közben megérkezett mindenki, a parancsnokot kivéve. Söröztünk, boroztunk, aztán fél tizenegykor kirúgtak, és bejöttünk a hajóra.
Ha még maradnék a hajón, biztosan vettem volna egy bringát magamnak, nagyon jó dolog, főleg nekem, aki olyan "hadilábon" állok a lábammal...
Január 24. Vasárnap. 3 nap. Aveiro. Szép az idő, süt a nap, nyugi van. Délelőtt térképeket, szakkönyveket javítottam.
Rég volt ilyen jó napom!
Ebéd után kerékpárra kaptunk Gabival, és nekiindultunk a vakvilágnak, bár stílusosabb lenne azt mondanom, hogy a vakportugáliának...
A legközelebbi kisváros Gafanha de Nazare. Jó hosszú, legalább öt kilométer. Átkerekeztünk rajta, hamarosan Gafanha de Alquembe értünk. Itt egy kedves benzinkutas felfújta a gumikat, majd tovább kerekeztünk. Egy ocsmány büdös tó partján vezetett az út, átmentünk egy háromlyukú hídon (hiába no, ebben még fejlődniük kell, hol van ez a hortobágyi kilenclyukútól, bár az igazat megvallva, azt még nem láttam... Legfeljebb betartom a fokozatosság elvét, de hol találok egy hatlyukút?)
A híd végében kezdődött egy nagyobb város, Ílhavo, bementünk egy kellemes térre, ott pihentünk öt percet, majd visszaindultunk. Sörözni ott akartunk, ahol tegnap este voltunk, a kikötő mellett, de zárva volt, ezért visszakerekeztünk Gafanha de Nazaréba, és az első (szerencsére falu végi) bárban bekebeleztünk egy sört.
Vacsora után ismét kimentünk bringázni, de most csak a faluban tekertünk keresztbe kasul. Megnéztük a templom környékét, ott van egy helyben minden, amire a léleknek szüksége van: templom, kultúrpalota, és a temető... Ez utóbbit kőfal vette körül, de átláttunk a tetején, igen barátságos, lakályos kripták sorakoznak egymás mellett, némelyikben még világítás is volt, bár azt hiszem, ez az, ami abszolút fölösleges...
Összetalálkoztunk a többiekkel is, a barba megint egyedül őrizte a házat...
A délutáni bárban megittunk megint egy sört, és felhívtam Enikőt. Meg kellett szakíttatnom a beszélgetést, Klárival beszélt, és ha belelendülnek... Megérkezett a tarantói és az antwerpeni levelem, egyszerre. Mégse kellett az olaszokban csalódnom, sőt az olasz postában se, mert mindig ilyen pocsék volt.
Fél kilencre bent voltunk.
újólag panasszal élek a popsim iránt...
Január 25. Hétfő. 2 nap. Aveiro. Kicsit izgalmas volt a kirakás, mert aggódtunk, hogyan tudják majd kirakni az acéllemezeket, amire rárakták Antwerpenben a vasgerendákat. Először veszekedtek, vitatkoztak velünk, de két karton cigaretta megtette a hatását, és kiügyeskedték az összes rakományt. Szerencsére jól elhúzódott a munka, és csak holnap reggel indulhatunk. A parancsnok savanykodott ezen, így nem mertem vigyorogni, hogy lássa az örömömet, mert ez egyre inkább azt jelenti, hogy a setubali kirakás után ballasztban megyünk fel Antwerpenbe.
Néztük a ZDF híreit, egy magyar autóbusz lezuhant Ausztriában egy szakadékba, tizenhatan haltak meg.
Politizálunk a parancsnokkal...
A barba sokat politizál. Szidja a kormányt, mint a bokrot. Nem ért egyet a családpolitikájukkal, a biztosítási rendszerrel, és legfőképpen a zöldek akcióival. Le akarják állítani az összes atomerőművet Németországban, és Franciaországból és Angliából vissza akarják hozatni a kivitt atomhulladékot. Ez jelzem, nekem is magas... Tetemes költséggel jár, és nekik kell akkor tárolni... A kormány engedélyezni akarja az egyneműek közötti házasságot. Ez persze magánügy, és akkor nem értek vele egyet, ha ezekben a kapcsolatokban engedélyezik az örökbefogadást. (Ugyanis akkor egy normális gyermeknek ez a kapcsolat lesz a követendő példa...) Ha nem lehet fogadott gyermek az ilyen "családban", akkor ám tegyék, ha "szeretik" egymást, akkor legyenek meg azok a jogaik, amik a házastársakat megilletik. Remélem a mi demokráciánk sokára éri el ezt a fejlettségi szintet, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk...
Este volt egy film a tévében, a parancsnok úgy örült neki, mint egy gyerek, mert ott forgatták a jeleneteket, ahol lakik. A bankjában, a szomszédos utcában, a közeli téren... Miután sokat kommentálta, még én is élveztem. Bugyutácska vígjáték volt.
