Augusztus 7. kedd, Dagenham, úton.
Legnagyobb meglepetésemre, amikor felkeltem, a hajó majdnem ki volt rakva. Fél kilenckor mentek le a srácok takarítani, közöttük Christian, Volke fia is. Amíg lent voltak, készítettem egy bizonyítványt a srácnak. Ebédnél adtam át, a barba egy tábla csokit tett mellé. Helyes volt, ahogy zavarában vigyorgott.
Erre megivott egy kólát, ami az életében igen nagy esemény, mert Volke elmondta, hogy otthon nem kap - ez elvi kérdés náluk -, kristályvizet vesznek, mert a csapvíz ihatatlan. Pedig megtehetnék, kimondottan jómódúak, még német mércével mérve is!
Este kártyáztunk, römit játszottunk a srác kedvéért.
Nem szoktam oda lenni a meghatottságtól, ha egy pilot jól teszi a dolgát (ha nem, akkor inkább kikelek magamból), de az idős révkalauz olyan mesterien hozta ki a hajót a rakpartról, hogy le a kalappal előtte. Pedig mint az érkezésnél írtam, egy belső rakpartnál álltunk, és a bejárat hallatlanul keskeny és szűk volt. És az öreg olyan első osztályú manővert mutatott, be, hogy nem győztük dicsérni, ő meg tudott eléggé vigyorogni!
Este megint kártyaparti volt.
Augusztus 8, szerda, úton.
Átlagos menetnap, a vihart hátulról kaptuk, vacsorára paprikás krumpli volt, de olyan, amilyet én se tudok főzni!
Augusztus 9. csütörtök, úton, Brunsbüttel.
Laci őrsége este hattól éjfélig tart. Nos, éjfélkor felmegyek, ő meg marad. Éjjel kettőre értünk a kibójázott hajózóútba, s ő végig, egészen hatig ott rostokolt a hídon.
Ezután kikötés, megérkezett Hóki - hogy az mi a francot keres állandóan itt? -, a családjával, ügynök, shipi, vám, minden ami ilyenkor kell. Ebéd után tűzött el mindenki, Mr. Pott, aki szívélyes üdvözletét küldte, de én lefeküdtem aludni háromnegyed délben, aztán Laci beindította a berakást. Háromkor keltem, hatra kész lett a hajó, nyolckor Lucó elment egy kicsit elájulni, mert éjfélkor indulunk, természetesen marad velem a hídon, amíg kiérünk, de lesz az reggel hat is, utána jön az ő őrsége, de én nem maradok majd...
Ha belegondolok, hogy Maci a Paduán, amikor elhagytuk Brunsbüttelt egyedül hagyott a hídon, hogy vigyem ki a hajót, akkor Laci egy kissé túl óvatosnak tűnik. De ő a barba, úgy intézi a dolgokat, ahogy számára megfelelő...
Encsike kétszer is hívott.
Másodszor este kilenckor, mert egyedül van otthon, és meccset néz, a Debrecen játszik valami moldáv csapattal UEFA kupameccset, és vezetnek kettő nullra.
A Fradit megvette az MTK tulajdonosa, az Újpest elleni meccsen az újpestiek antiszemita demonstrációt rendeztek.
Behajózott B András, elment P Józsi.
Augusztus 10. péntek, úton.
Pontban 00:00 órakor indultunk. Amikor Lacit keltettem a manőverhez, olyan volt, mint aki nem tudja, hol van. És végig lenyomta az őrséget velem, egészen a kijáratig, aztán ledőlt másfél órára, s aztán hattól délig az ő őrsége jött.
Táviratot kaptunk, hogy csak vasárnap reggel tudunk kikötni, így most teljesen lelassítottunk a kedvező érkezés érdekében.
Augusztus 11. szombat, úton.
Kidolgoztam az útvonalra a végleges waypointokat, számítógépes listát készítettem róla, most már "nyugodtan" hajózhatunk.
Augusztus 12. vasárnap, úton, Gravesend, Dagenham.
Megbeszéltük Lucóval, hogy kikötés után bemegyek Londonba, hiszen ez ragyogó alkalom, jó húsz perc vonattal, s van vagy tizenkét órám a két magasvíz között.
A révkalauz az adott időben be is szállt, aztán Gravesend előtt London Port Controll arra utasított, hogy álljunk meg, kössünk ki, mert a Julia Isabel nem indul el a reggeli dagállyal.
Ennyit a londoni kirándulásról. Nyolcra lekötöttünk, megvártam a fél kilencet, aztán csöngettem egyet a mobillal, Encsike egy perc múlva hívott is.
Ma van a huszonötödik házassági évfordulónk.
Most a Petrán írott naplómat olvasom, javítom, s ott azt kérdeztem, 1999-ben, hogy vajon az ezüstlakodalmunkat együtt töltjük-e?
Hát nem.
De ha hazamegyek, akkor megünnepeljük!
Éjjel, fél egykor keltem, s az első volt, hogy kibontsam a kis csomagot, amit Encsike küldött B. Andrással. Ezüst csomagolópapírban, ezüst szalaggal átkötve két kis doboz volt benne: egy ezüst fényképkeret, s egy ezüst kis szelence... Erre a boltban azt mondták, hogy alkalmas arra, hogy a "napi gyógyszert" tartsam benne. De szerintem arra is, hogy beletegyem Encsike fényképét, és a nyakamban hordjam egy ezüst láncon.
Este átálltunk a kirakó rakpartra, s elkezdték a kirakást.
Augusztus 13. Hétfő, Dagenham.
Egész nap rakodtak. Tettem-vettem a hídon. Éjszaka fent voltam, így reggel nem kellett kelnem, az Isten tudja, mikor aludtam ilyen jót.
B. Pisti olvassa a Gudrunt. Azt mondja, jó. Ő olyan fajta, aki szereti a sci-fit és a fantasyt.
Egyébként, amikor a könyveket lehoztam, Lucó a Jaminaországra csapott le, Horácz elvitte a Bonzsúrt és G Gyuszi a Gudrunt. Nem értékelem, de Pisti úgy kérte el Gyuszitól a Gudrunt, hogy ő bele se olvasott...
Én viszont egy fantasyt olvasok, az Érzőszívű Mágus a címe. Egyszer, régen olvastam, akkor is tetszett, most is...
Augusztus 14. Kedd, Dagenham, úton.
Ma is hasonló volt a tegnapihoz. Éjjel fél kettőig fent voltam a rakodást ellenőrizni, aztán alvás, tizenegyig. Az utóbbi két napban úgy kialudtam magam, hogy az csuda! Nagyon finom volt!
Annyira a könyv hatása alatt vagyok, hogy elkezdtem írni én is "mesét", azaz fantasyt. Régen dédelgetem a témát, de eddig nem fogtam hozzá, mert "nem komoly téma", és nem éreztem úgy, hogy meg is tudom írni. Most kíváncsian várom, mi lesz belőle? Könyvben egészen más, mint filmen. Ez abszolút könyv műfaj, a filmek nem tudják visszaadni azt, ami a fantáziára, az olvasó képzelőerejére van bízva.
Pisti elkérte Horácztól a Bonzsúrt. Természetesen, a szakács is úgy adta oda, hogy még nem nézett bele... No comment. Kapásból felismerte Meggyesiben a kambúzert, akiről részben mintáztam az alakját.
(Beszúrás, 2017. Milyen igaza volt édesapámnak, amikor azt mondta:
- Ha odaadsz valakinek egy könyvet, sose kérdezd, hogy olvasta-e!
És milyen igaza volt!)
