HTML

Számlálóm:

Könyvvásárló

Csak be kell írnod a keresőbe az írót, vagy a címet...

Hajók, gépek, tengerészek

Egy tengerjáró főgépészéről írt cikk hatására több hozzászóló lelkesedett a témáért, és ez a blog ezért jött létre. Tehát: hajókról, motorokról, főgépekről, kütyükről, gépészekről, kápók történeteiről és efféléről szól ez a blog. A hajó nemcsak tengeren jár, hanem minden vízen, a hajót nemcsak többezer kW-os gép hajtja, de a speedboat is ez a kategória.

Friss topikok

Link Wire

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

adriai járat (1) ady (1) aka (1) államadósság (1) anekdota (2) aqaba (1) Aranykapu (1) Balázs Géza (1) Baltic Ice (1) bejrut (1) béla (1) Béla kaftán (7) béla kaftán (19) bikaviadal (1) bizonyítványok (1) biztonság (2) black gang (1) blog (1) bodrog (1) bomb (1) bonzsúr indonézia (1) bős nagymaros (1) braila (1) Brindisi (1) budapest (1) buék (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) c (1) chrys (1) Clavigo (7) Corvus J (1) costa concordia (11) costa crociere (1) Czakó Gábor (1) De Ruyter (1) distress (2) dsc (1) duna (2) duna tengerjáró (1) edmond (1) epirb (4) értékmentés (1) esküvő (2) evezés (7) fabiola (1) farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) félmilliomodik (2) fényképezőgép (1) Fluvius (1) fogászat (1) forróság (1) fotó (1) futball (1) garay (1) gdynia (1) genova (1) gépész (2) gépgyár (1) gépház (2) german sky (1) gmdss (4) hajó (7) hajógyár (1) hajókatasztrófa (1) hajósbál (1) hajózás (3) Három királyok (1) hibajavítás (1) honlap (1) hőség (1) huba (1) humber (66) Humber (1) humor (3) inmarsat c (2) internet (1) isartal (4) javítás (1) johanna (1) kalóz (1) kalóztámadás (4) karácsony (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) keresés (1) kihajózás (1) kisbér (1) kk döntő (1) könyvkiadás (2) környezetszennyezés (1) Kossuth Rádió (1) Közelről (1) krakatau (1) kvargli (1) Labuan (1) láng (1) Legendás hajósok (1) Levi (1) lys (1) Lyubov Orlova (1) M/S Székesfehérvár (1) Magyar Nemzet Magazin (1) mahart (14) Maláj (4) Malajzia (1) marina di carrara (8) Marseille (6) mentés (1) mentőtutaj (1) milosz (1) minarik lászló (1) mini magyarország (1) MN Magazin (1) mob (1) moerdijk (1) moon (1) Mostaganem (1) Mr1 (1) ms (1) ms radnóti (1) MV Clipper Caraibes (12) mv humber (66) MV Isartal (1) MV Kambo (11) MV Petra (38) nagyszekelyistvan.hu (1) napló (195) Napló (1) nato (1) navtex (3) Niklas (8) Norb (1) norvégia (1) nosztalgia (1) nyikolajev (1) nyugdíjas klub (1) óceáni (6) óceáni evezés (6) off (1) olvasás éjszakája (1) Oran (2) orosz (3) összeütközés (1) Padua (24) pancon 3 (27) Pelyhecske (1) Pierre (1) pireusz (4) Plomin (5) potyautas (3) president (15) privatizáció (1) rakonczay (8) rapid (1) reni (1) réni (2) rijeka (1) rotterdam (2) sart (1) Sauda (2) seremetyevo (1) sex (1) shanty (3) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (3) statisztika (1) stratégia (1) Strzemionego! (1) sunndalsöra (1) surabaya (2) Svelgen (3) szarkeverés (1) szavak a hullámok hátán (6) széchenyi (1) székesfehérvár (1) szeremley (1) szingapúr (4) szótár (3) sztori (34) szuezi csatorna (2) tata (1) tengeralatti kábel (1) tengerész (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (3) tengerésztörténet (3) tengerhajózás (2) tengeri körzet (1) térkép (1) terv (1) Tisztás (1) tricolor (1) Trieszt (1) trieszt (1) t com (1) új (1) újságcikk (1) union (1) Valencia (1) vasas (1) velence (1) venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (19) vicc (1) videó (4) video (3) virág (1) vitéz (1) zátony (1) Napló (1) Címkefelhő

A rajnai kormányosunk elképesztő mennyiséget tud egy ültő helyben kormányozni. Megérkezett az új gépész, és kiderül, hogy mit nem vett észre Zbigniew?

2000. augusztus 11. péntek, Moerdijk, úton. Kettőkor indultunk. A folyami kormányosunk egy "piperkőc" hobó. Tele van tetoválva, olyan 55-57 évesnek nézem. Bozontos mellkasán már ősz a szőr, de a haja koromfekete, csak a tövénél fehér.

A tábori, összecsukható, hordozható (rejtett) fabudi...

Ez egy valamilyen különleges szerkezet lehet, ami a pasas zsebében - vagy másutt - lehet elhelyezve (felszerelve), mert egyszerűen hihetetlen, amit véghezvisz. 
Délután kettőtől - és most ugorjunk az időben egy kicsit, pontosan holnap reggel kilencig - amíg ki nem szállt, megivott: két kólát, három Fantát, vagy hat teát és egy kávét. S eközben egy ültő helyében végigkormányozta a Rajnát, Moerdijktól Duisburgig, és el se mozdult az ablak elől. Én legalább hatszor elmentem volna pisilni ennyi folyadék után... 
Embertelen meló (tengerész szemmel nézve) egy ültő helyben "letekerni" 19 órát. 


Amikor mondtam neki, csak nevetett. 
- Captain, amikor bárkám volt, márpedig tizenkét évig azzal dolgoztam, sokkal többet kormányoztunk egy ültő helyünkben. 
Tiszteltetem az ülőgumóit... Amikor matrózként két órát kellett letekernem a Székesfehérváron, vagy a Cegléden, a második óra végén minden bajom volt. Igaz, nekünk tiltották - szocialista hozzáállásból kifolyólag -, hogy leüljünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a hozzáállás mindig parancsnokfüggő volt. 

2000. augusztus 12. szombat, Rajna - Duisburg. Szóval, tizenegyre érkeztünk. Szépen komótosan elintéztem mindent az ügynökkel, és vártuk, hogy megjöjjön az új főgépész. Este hétig minden normálisan ment:

Kellemetlenül érzem magam

Megérkezett Andrzej Goscicki és Waldemar Kaminski az új gépész. Először természetesen Andrzej feljött hozzám, a kabinba, és megbeszéltük a folyó ügyeket, ezekre nem érdemes szót vesztegetni. Illetve csak annyit, hogy megígérte, hogy visszajöhetek, azaz számítanak rám a jövőben is, mint parancsnokra. Ezután szóba hozta Zbigniewet, hogy valójában miért küldtem haza? Láttam rajta, hogy nagyon kétkedve fogadja a dolgot, és nem biztos benne, hogy igazam van. 
Elmondtam neki mindent. 
- Oké, István -, válaszolta -, természetesen elfogadom, de az azért tény, hogy a hajó megy, a főgép működik, itt vagytok, minden baj nélkül. Talán mégse olyan rossz, hiszen harminc éves gépszerelő múltja van -, s éreztem, hogy nem hisz nekem száz százalékban. Nagyon kellemetlen érzés volt. Mintha én lettem volna a harapós, vad, magyar parancsnok, aki lengyel gépészeket vacsorázik... 
Azért átadtam egy levelet neki, amiben leírtam, hogy miket művelt a hajón Zbigniew, és mi a véleményem róla. Az utolsó mondta ez volt: 
"Haza kellett küldenem, mert vészhelyzetben kimondott veszélyt jelentene a hajónak, és normál körülmények között pedig túl sok problémát okoz." 
- István, ne haragudj, ezt a levelet nem adom oda az ügynökségnek, mert ezzel kettétörjük egy életre Zbigniew hajózási karrierjét. 
- Akkor tartsd meg magadnak, nem akarok neki semmi bajt okozni. Felejtsd el... -, mondtam, és valóban így is éreztem, mert már előbb is írtam, hogy sajnálom ezt a marhát belülről... 
Később Piotr is elmondta, hogy mindenben igazam volt, aztán lengyelül kezdtek vitázni, később Andrzej mondta el, hogy természetesen leváltották Zbigniewet a kérésemre, de se ő, se az ügynökség nincs meggyőződve, hogy mindenben igazam lenne, és ezen vitáztak az első tiszttel. 
Szóval vacsora után, fél nyolckor felszedelőzködtek. Hétkor átadtam a papírjait a hazamenő gépésznek, búcsúzóul mondott valamit, amit persze nem értettem, gondolom elküldött melegebb éghajlat alá... 
Már a csomagokat cipelték, amikor a Goscicki kérdezett valamit Zbigniewtől. Az válaszolt, mire Andrzej leejtette a csomagját, és hitetlenkedve nézett a gépészre. Visszajött. 
- Elnézést, István, le kell mennem a gépházba, s valamit ellenőriznem. 
Öt perc múlva visszajött. 
- Nem megyünk -, mondta vészjósló tekintettel. - A főgép totálisan oda van... - ennyit értettem az egészből, amit regulátorról, és a fordulatszabályozóról mondott. 
Felhívta a feleségét, hogy késni fognak, mert éjfél előtt nem tudnak indulni. 
Este kilenckor talpig mocskosan feljött. 
- Nagy a baj... - mondta. - Az egyik hengerfej megrepedt, ki kell cserélni... Ez a vadbarom nem vette észre, hogy folyik a gép oldalán a hűtővíz... Elállította fordulatszabályozót, hogy levegye a terhelést, és ezzel "megoldott" mindent. Nagyon elbarmolta a főgépet. Csoda, hogy el tudtatok eddig jönni... 
Telefon Lengyelországba, a sofőr nem tud tovább várni, vasárnap délben szolgálatba kell állnia a taxivállaltnál, majd hétfő délutánra érkezik újabb kocsi. Andrzej újra hívta az asszonyt, előbb a két éves kisfiával beszélt, majdnem elsírta magát, mert a gyerek nem értette meg, miért nem jön haza a papa, hisz megígérte, hogy vasárnap Luna Parkba mennek. A felesége se volt boldog, mondanom se kell. 
Éjfélkor lefeküdtem, még nem fejezték be a javítást. Természetes Wadek, az új gépész, és Zbigniew dolgozott, bár ez utóbbi totálkárosra itta magát közben. 

2000. augusztus 13. vasárnap, Duisburg. Egész nap dolgoznak a gépházban. Amikor Andrzej egy kis lélegzethez jutott, feljött. 
- István, én most nagyon mérges vagyok -, mondta, és kristálytisztán látszott is rajta. - Most már elhiszek neked mindent. Ez a f...kalap nem csinált semmit a gépházban. A leveledet odaadom Mr. Cyrsonnak is, és a tulajnak is. 
Közben Zbigniew persze berúgott, akár az albán szamár. Sajnos társa is akadt, mert az öreg matróz, Wojciech jó cimbora az ivásban. Őt ma még hagyom, de ha holnap reggel hatkor nem lesz üzemképes, akkor kitekerem a nyakát neki is. 
Délután két órát járt a főgép, úgy néz ki, minden rendben van. 

Címkék: napló MV Kambo

4 komment

Augusztus 3. csütörtök, úton, Finnsness. úton. Hatkor érkeztünk. Reggel nyolckor jött Zbigniew, hogy ki akarja cserélni a főgép hűtővíz szivattyút. Mindössze pár óra, mondta, délre kész. Reméltem is, mert egy körül ígérték a berakás befejezését.
Fél négyre berakták a hajót, a gépész még mindig „szerelte” a szivattyút.
Hatkor pilot a hajón, Gas még mindig „szerelt”.
Nyolckor tudtunk indulni.
Ezen teljesen kiakadtam.
Indulás után jön a chief, tépi a haját.
István, most szondáztam. A főgépész azt mondta, hogy kiszivattyúzott minden ballaszttankot, amit mondtam. Lemértem, és az egyes bal oldali tele van…
A hajóra „full”, azaz teljes rakományt kötöttek. Szerencsémre negyven tonnával kevesebb lett, nem készült el a gyárban, így most nincs baj a merüléssel.
Ha berakjuk az egészet, akkor a hajó túl lett volna rakva a marha gépész miatt. És ki se tudjuk üríteni a tankot, mert akkor oldalra dőlnénk.
Tele van a hócipőm vele…
Egyébként Isten éltessen az 52. születésnapomon. Felhívott a fiam (a kisebbik), és gratulált, Encsike is, apa megtette, amikor hívtam.
Augusztus 4. péntek, úton. Reggel felhítvam a gdyniai ügynökséget, és kértem a gépészünk váltását. Nehéz szívvel tettem, mert nem szeretek senkivel kiszúrni, de itt másról van szó. Nem lehet a végtelenségig „jószívűsködni”. Vagy én, vagy a hajó látja a kárát.

Zbigniew hazamegy…

Nem akartam megmondani neki, de Cyrson akart vele beszélni, és megmondta, hogy Rotterdamból saját költségére hazamegy.
Láttam rajta, hogy nem nagyon örült a hírnek.
Egy ilyennek egyébként senki se örül…
Szilárd meggyőződésem, hogy neki is jobb lesz. Látom rajta, hogy fél a munkakörtől.
Tegnap elküldtem a hóvégét. Másodikán este kérdeztem, hogy hol van, amit neki kell elkészíteni?
Nem, captain, nekem nincs semmi hóvégém… – mondja.
Felhívtam Goscickit. Naná, hogy el kell készíteni a főgép és segédgép üzemóra kimutatást, és a havi fogyasztásjelentést.
Teljesen elképedt, hogy milyen dolgai adódnak, egy hajón.
Becsületére legyen mondva, este hatkor nekiállt, hogy kiszámolja (összeadja az órákat és a napi menetidőre kiszámítsa a napi fogyasztást).
Közben felvettük a pilotot. Negyed tizenegykor megyek le, hogy kávét készítsek, Gas ül a kabinban, és veri a számológépet.
Éjfél körül lementem újabb kávéért, még mindig számolt.
Háromkor is az asztalnál ült, a kabinban mindenütt papírok szétteregetve (az ajtaját mindig nyitva tartja, akkor is, ha alszik – ablakot nem lehet nyitni, mert akkor kiviszi a cúg, más szellőzése meg nincs a kabinjának.
Negyed ötkor már aludt.
Tegnap délután kérdem, hogy talán nem tudta elkészíteni, mert le kell zárnom a borítékot.
Boldogan mondja: – Kész van, captain, nincs probléma.
És hol van?
A kabinomban, miért kinek kell?
Édes jó Istenem!
Augusztus 5. szombat, úton. Lassan megyünk, késünk. Nagyon valószínű, hogy csak csütörtökön érkezünk.
Augusztus 6. vasárnap, úton. Lityegünk, mint a rosseb…
Augusztus 7. hétfő, úton. A hajó komputere vadonatúj. Beszállásom előtt két hónappal vették. A legmodernebb. Van hozzá Encarta ‘99 és egy fociprogram. Én vagyok az edző, és végigverem a világot a csapatommal (egyszer Juventus, máskor a Sheffield Wednesday, és csináltam egy csapatot, minden idők legjobb magyar focistáival, jó vegyes a névsor, és mindent megnyerek velük…).
Eddig megnyertem az olasz, a holland, a német, a skót, és most az angol bajnokságot. Egyébként nemcsak jó játék, hanem sok mindent megtudok az adott ország csapatairól, és bajnoki rendszerükről…
Augusztus 8. kedd, úton. Zbigniew próbálkozott, hogy ne küldjem haza. Már nem lehet visszakozni, mert minden sínen van. Szegény feje nem érti, hogy nem az a fő baj, hogy nem beszél angolul, hanem az, hogy nem főgépész…

 

Goscickivel és a lengyel ügynökséggel úgy beszéltem meg, hogy a tulajdonos előtt csak ezt mondjuk, mert ha szakmailag marasztalom el, akkor az az ügynökségre rossz fényt vet.
Augusztus 9. szerda, úton. Megjavult az idő. Eddig nem sokat beszéltem Zdislawról, a szakácsunkról. Lehet, hogy vonzom a jó szakácsokat?
Azt nem részletezem, hogy milyen kajákat főz, mert a repertoárja ugyanolyan lengyel, mint Heniué, vagy Paczinskié volt. Ámbár levesek tekintetében mindenkit űberol! Sokkal magyarosabban készíti, mert egy kicsit sűríti, igaz nem rántással, hanem valamivel… Időnként tejszínes habarásnak nézem. A paradicsomleves sokkal finomabb így!
Azt hiszem, ha meg akarom állapítani, hogy milyen egy szakács, akkor fagylaltot kell kérni tőle, vagy kivárni, amíg vasárnap elém teszi.
Riszard, a Petrán, kivájta a dobozból kanállal, és úgy adta.
Zdislaw a fagyi tetejére kompótot tesz, arra tejszínhabot, megszórja durvára vágott mandulával és dióval, s leönti csokiöntettel. Lehet így is. Amelyik szakács ennyit babrál vele, az szereti a szakmáját. Meg kell nézni, hogyan tálal.
Este pisztráng volt. Mindegyikre hajszálvékony citromkarikát tett, a burgonyapürét fagylaltkanállal tette a tányérra, hogy szabályos gömb legyen, megszórta petrezselyemzölddel, és parányi céklát is hozzátett dísznek.
A kínai ételeket fantasztikus jól készíti. Ugyanúgy sűríti mint a kínaiak, az a nem tudom hogyan készülő kicsit zselés, kicsit kocsonyás állagú szaft nagyon finom.
Kár, hogy hazamegy szeptemberben.
Augusztus 10. csütörtök, úton, Moerdijk. Még jó, hogy reggel fél tízkor, amikor már a pilot a hajón volt, Heirin kisasszony – most ő helyettesíti Mr. Lekvent a hajóbérlő cégnél – elárulta, hogy nem Rotterdamba megyünk, hanem Moerdijkba.
Kettőre kötöttünk ki. A parton vagy három autó várakozott. Találgattuk, kik lehetnek.
Megkezdődött az ilyenkor szokásos bolondokháza.
A dokkmunkások elkezdték a kirakást. Az első ember aki a hajóra jött természetesen az ügynök volt. Vele volt az időközben ránk kötött bárka kapitánya is, és sürgették a rakománypapírokat. Még nem végeztünk, amikor kopogtatott a shipchandler. Megjött az élelmiszer, a fedélzeti és a gépházi anyag. Öt perc múlva egy alacsony pasas jött.
Radio Holland –, mutatkozott be, mintha egymaga lenne az egész cég, pedig csak a folyami radart jött megjavítani. Öt perc múlva két úriember jött a kabinomba. Ők a rádió surveyorok voltak, mert meg kell hosszabbítani a rádió bizonyítványát a hajónak. Még le se ültek, újabb pasas jött, szállítólevelet lobogtatva, hogy meghozta a kenőolajat. Utolsónak a Det Norske Veritas képviselője érkezett, a hajó főtengely időszaki ellenőrzése és a rádiópapírok meghosszabbítása végett érkezett.
Ötre mindenki eltűnt.
Három hülye órám volt, ezerfelé koncentrálni, százfelé válaszolni, ide jönni, oda menni, közben persze telefonok is jöttek, én is hívtam a lengyel ügynökséget, hogy mikor indítsák a váltókat.
Mikor minden elcsendesedett, Piotrral leültünk, magunkhoz vettünk egy vodkát Fantával, és azon csodálkozgattunk, hogy minden ment mint a karikacsapás, nem „felejtődött” el semmi, mindent elintéztünk.
Lesz egy nyugodt éjszakánk, mert csak holnap délután fejezik be a kirakást.
Azért, hogy az este mégse legyen teljesen nyugodt, hatkor jött a munkacsapat vezetője, és utasított, hogy álljunk előre vagy száz métert, mert holnap ott folytatják a kirakást.

Címkék: napló MV Kambo

5 komment

2000. július 29. szombat, úton. Fantasztikusan szép időben hajózunk…

 

2000. július 30. vasárnap, úton. A tenger csendes, minden rendben…

 

2000. július 31. hétfő, úton. Holnap délelőtt érkezünk a pilotállomáshoz…

Az idő fantasztikus, a tenger olaj sima, csak az ég felhős…

Angol téma…

2000. augusztus 1. kedd, úton, Mo i Rana. Ez egy érdekes név. Mo a város neve, egyébként ötven évvel ezelőtt csak tanyák voltak elszórtan a fjord körüli keskeny, lapos partszakaszon. Később ipart telepítettek, s mára mintegy tizenötezres nagyváros lett. Rana a környező terület (megye, járás?) neve, az „i” pedig -ban, -ben. Tehát a Ranabeli Mo-nak lehetne „magyarítani” a település nevét.

A sereg mindenütt „csak” sereg…

Olyan „birodalmi” a stílusuk. Lehetne akár „szovjet” típusú szervezésnek is mondani, vagy összehasonlítani a „kora rákosi” magyar gondolkozásmóddal is…

A pilot mondta, hogy sokszor ő szégyenkezik miattuk a parancsnokok előtt.

Az eljárás: „Légy éber!”

Ha egy hajó megközelíti a norvég parti vizeket, akkor be kell jelentkezni telefonon a határőrségnél. Kikérdezik, hova megy, és miért… Ez rendben.

Amikor keresztezi az északi szélesség 68. fokát, be kell jelentkezni megint, most az északi határőrségnél. (Vagy a délinél, ha északról jövök). Mielőtt megérkezem a kikötőbe újra kell jelentkeznem. Amikor elhagyom a kikötőt, akkor is. (Pedig ezek az információk megkaphatók a norvég szervezetektől is – pilot állomás, ügynökség, stb…)

Bejelentkezem. A pasi kikérdez.

Aztán kiderül, hogy „van big problem…”.

Megmondtam, hogy Finnsnessbe megyünk. Ki az ügynök, jött a kérdés.

– Finnfjord Smelteverk SA. – adtam meg a választ az igazságnak megfelelően.

– Captain, maga félrevezeti a hatóságot. Maguk nem is Finnsneesbe mennek, hanem Finnfjord Smelteverk-be…

Csak néztem, mint a hülye, a pilotra.

Az kivette a kezemből a telefont, és elküldte őket a fenébe.

Ezzel minden „el lett intézve”.

Az alapvető „problémájuk” az volt, hogy a gyárnak (Smelteverk) saját rakpartja van, úgymond privát kikötő. Hát egy külföldi egyén, akinek csak a fia beszél norvégul (azaz tanulja a bokmĺlt), honnan a jó francból tudja kideríteni az ügynökség nevéből, hogy hova megy?

Bokmål, Nynorsk, és az adó

Ha már a nyelvnél tartunk, ki tudja (Nimródon kívül), hogy Norvégia „kétnyelvű” ország, és mind a két nyelv norvég? Az egyiket az ország nyugati, délnyugati partján beszélik, ez a nynorsk, a másikat Oslo környékén, és az ország többi részén beszélik, valamint ez a TV és a rádió, az írott sajtó nyelve. Persze csak szavakban különbözik, nyelvtanban nem.

És hogy itt is működjön a „szovjet típusú” éberség, a nynorsk = újnorvég az ősi, régi nyelv, a bokmål az újabb keletű (ezen a nyelven írt Ibsen is, tehát nem dánul ahogyan eddig tudtam), a dánnal erősen kevert nyelv.

Most azon vitázik a parlament, hogy a letelepült külföldieknek meg kelljen-e tanulniok mindkettőt, mert a helyieknek kötelező beszélni, tanulják is a suliban.

Minden pilotnak, és gondolom nemcsak nekik, mindenkinek alapvető gondjuk az adórendszer, igen magas a jövedelemadó, 42% (de jó nekik, otthon 43% a legmagasabb kulcs).

Ebben egyetértek velük, de magamban elgondolkoztam, hogy négymillió embernek fenn kell tartani egy ilyen barom hosszú országot, mennyi utat kell építeniük, aminek a vége egy-egy eldugott településen van, kerülgetni a hegyeket, fjordokat… A világ leghosszabb tengerpartja az övék, több mint 32 ezer kilométer hosszú, ezen fenn kell tartani a hajózást segítő létesítményeket, világítótornyokat, kibójázni a veszélyes területeket, megszervezni a közlekedést a legeldugottabb településekre is, eljuttatni az élelmiszert, postát arra a tanyára is, amelyik közelében nincs egy lélek se rajtuk kívül.

Persze könnyen beszélek, mert kívölálló vagyok…

Hatkor érkeztünk, fél hétkor kezdtek, két óra alatt berakták az 500 tonnát, s tízkor indultunk.

Ugye azt már tudjuk, a fjordban én hozom a hajót, én vagyok a pilottal. Tehát reggel hattól délig szolgálat, fél egykor beszállt a révkalauz, este hatig vele voltam a hídon. Nyolctól 21:45-ig aludtam, majd manőver, s reggel ötkor kitettem a pilotot.

 

 

 

 

2000. augusztus 2. szerda, úton. Fél tízig voltam fent, felhívtam a finnsnessi ügynököt és a hajóbérlőt, s nyomás aludni. Háromig húztam a lóbőrt.

Rám is fért, mert a mai program: kilenc körül Lödingen, beszáll a pilot, s reggel négy és öt körül érkezünk a finnsnessi gyár rakpartjához. Tehát addig megint szabad fent lennem. Este majd indulunk, s hajnalig enyém a bicikli megint…

Egyébként a Mo i Ranába a bemenet nem volt az a világot rengető nagy élmény. De ma délután fantasztikus tájakon járunk. Holdbéli hegyek mindkét oldalon, csupa fekete szikla, fantasztikus kontúrok, elszórva egy-egy ház, tanya a parton, mert az ember a legigénytelenebb állat, mindenütt megél, ahol egy kis lehetősége van rá. Jó példa rá Vörös Erik, aki jól beetette az izlandiakat, amikor az általa felfedezett szigetnek a Grönland nevet adta, s jöttek a telepesek az új „zöld földre”, aztán csak néztek ki a fejükből, hogy milyen zöld erre minden… De csak ott maradtak.

Még magasan járt a nap, amikor beszállt a révkalauz. Ez persze este tíz órát jelent. Számomra érdekes ez is: éjszaka nincs sötét, csak szürkület. S alig tűnik el a horizonton (észak-északnyugaton) a lemenő nap vöröses sárga fénye, két óra múlva északkeleten megjelenik az első éles napsugár.

Holnap lesz a születésnapom.

 

 

Címkék: napló MV Kambo

Szólj hozzá!

2000. július 26. szerda, úton, horgonyon. Reggel olajtengeren hajóztunk… Délután négykor horgonyra álltunk.

Nehéz elhatározás

Este beszélgettem az első tiszttel. A téma a gépészünk volt. Papíron ő a chief engineer, azaz főgépész, még akkor is, ha egyedül van a gépházban, és a maga főnöke csak. Az elvárások vele szemben ugyanazok, mint egy bármekkora hajó főgépészével.
És itt a baj.
Mert Zbigniew nagyon jó szerelő, de semmi több. Februárban szerzett 3. gépészi bizonyítványt, egy hajón volt negyedik gépész, és most ő az „első” ember a gépházban. Tudnia kell mindent, ami ezzel a munkakörrel összefügg. De sajnos fogalma sincs a dolgokról. Ha valaki – és jelen esetben ez a valaki Goscicki, a cég intendása – megmondja, hogy mit nézzen meg, mit csináljon, megteszi, de maga magától mindenre azt mondja:
Nem, tudom… Nincs… Fogalmam sincs róla…
Ez baj, nagy baj. Mi lesz, ha nem tudunk kapcsolatba lépni Goscickivel?
Egy büdös kukkot nem beszél angolul.
Ez nem azért baj, mert én nem beszélek úgy lengyelül, hogy a gépészeti problémákról eszmét cserélhessünk, hanem azért, mert képtelen elolvasni bármilyen iratot, kézikönyvet, hogyan vezeti a gépnaplót, mert azt angolul kell!
Nehéz elhatározás volt, de úgy döntöttem, hogy haza kell küldeni.
2000. július 27. Úton, Neap House. Hajnalban érkeztünk, lefeküdtem, két órát aludtam, és jött egy ellenőr, ellenőrizni a tűzjelző rendszer érzékelő detektorait.
Mindent rendben talált, elment, értesítettem a tulajdonost, Sörensent, aki módfelett megelégedetten vette tudomásul.
Szerencsére” nem kezdték el a kirakást, mert a két daru másik hajóknál dolgozott, ennek persze a hajóbérlő egyáltalán nem örült, csak mi.
Volt egy nyugodt éjszakánk.

 

Igazából nem érzem jól magam, hogy elhatároztam: Zbigniew hazamegy Duisburgból. Mint embert sajnálom. Talán nem kellene szó nélkül kirúgni, mindenki megérdemli, hogy kapjon egy lehetőséget…
2000. július 28. Neap House, úton. Reggel beszéltem a chieffel. Megbeszéltük, hogy beszélek a fejével, és adok legalább egy hónapot. Ha akar, akkor belejöhet a dolgába.

Szerencsétlen főgépész

Elkértem tőle a gépnaplót. Egy borzadály…
Szegény feje, összevissza írta, tele volt marhasággal, a fontos dolgokban (főgép menetórák, fogyasztás, elvégzett munkák) egy nagy kuszaság az egész. Nem beszélve arról, hogy leírt néhány dolgot „angolul”, amin halálra röhögtem magam, de egy szóval nem tudtam megbirkózni: „ciesc”. Ezen meg Piotr röhögte hülyére magát. Hogy mit jelent lengyelül elfelejtettem, de ez az angol „change” kicserélni szó lengyel helyesírással…
No comment…
Felhívtam az irodámba. Eléggé sápadt volt.
Nagyjából a következőket mondtam:
Nézze, chief… Három hete vagyunk a hajón. Emberileg semmi gondom magával. Mindent elvégez, amit Goscicki mond. Bizonyára jó gépmester. De mint főgépész, eddig csak gondot jelentett. Az alapvető baj, hogy nincs gyakorlati ideje. Nem volt harmadik, se második gépész, nem járta végig a ranglétrát. Nem is tudhatja, hogy mi mindenre kell odafigyelnie… És sajnos, ha valami gond adódik, akkor az okokat nem képes meglátni.
A másik baj az angol. Nem tudja elolvasni a fontos iratokat, a kezelési utasításokat. A gépnapló egyenesen siralmas.
Adok egy hónap türelmi időt, és segíteni fogok magának az adminisztrációban. Később meglátjuk, mit tehetünk. Most nézzük a gépnaplót.
Minden napot átnéztünk.
Kiderült, fogalma sincs, mit kell tenni, amikor órát állítunk, akár 23, akár 25 órás volt a nap, 24 órát írt. A fogyasztás kiszámítással gondjai vannak… Nem tudja, hogy mit hova kell írni. Szorgalmasan vezette a nehézolaj kimutatást, holott diesel olajjal járunk…
Holnap reggeltől, nyolckor feljön a hídra, megnézzük, mit kell bevezetni a naplóba.
Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.
Aztán délután megcsinálta a következő hülyeségét, ami valójában nem gond, csak nem értem, miért tette?
Júniusban megrendeltünk egy alkatrészt. Cipruson (a cég anyagbeszerző ügynöksége ott van). Délelőtt megkértek (telefonon), hogy adjuk meg az alkatrész méreteit, mert olyan régi a hajó, hogy a norvég hajógyárban már nincs. Telefon Goscickinek, Zbigniew beszélt vele. Utána elkezdte méricskélni a különböző csöveket, amihez az alkatrésznek (egy speciális szelep) illeszkednie kell. Délután bejön az ügynök. Még nem kaptam meg a főgépésztől a méretet. Kérdem, mikor adja, mert át kell adnom a faxot az ügynöknek.
Zbigniew akkor kinyögte Piotrnak, az első tisztnek, hogy Goscicki azt mondta, még délelőtt, hogy hagyjuk az egészet, majd ha hajógyárban leszünk megjavítják.
Akkor meg mi a fenének nem mondta nekem, és mi a jó büdös francot méricskélt egész délután?
Szerencsétlen, gyámoltalan, önállótlan pasas.
A baj csak az, hogy sajnálom szegény fejét…
Négykor indultunk.

Szuper pilot…

Még sose volt dolgom ilyen révkalauzzal. Korombeli, és fantasztikusan jó fej. Az első pillanatban megtaláltuk a közös nevezőt, és végig dumáltuk az utat. Tengerész-sztorikat meséltünk, hamar eltelt a négy óra. Elmeséltem a Pancon-3 kalandos útját Pireusztól Szingapúrig, a Humber rémtörténeteit. Cserébe meghallgathattam az övéit.
De a lényeg az volt, ami még nem fordult velem elő, hogy 98%-ban értettem, amit mondott. Olyan pompás kiejtéssel beszélt, mintha az lenne a célja, hogy mindenki megértse. Az első angol anyanyelvű pasas, aki valóban angolul beszélt, minden dialektus nélkül, tökéletesen érthető kiejtéssel, nagyjából ugyanúgy volt érthető, mint egy otthoni angol tanár, akihez a tanuló már hozzászokott, és érti minden szavát.Most Mo I Ranába megyünk – érdekes név –, onnan felhívom Nimródot, és elújságolom neki is.

Címkék: napló MV Kambo

Szólj hozzá!

2000. július 20. csütörtök, úton – Humber folyó. Igyekeztem napközben kialudni magam. Késő este érkezünk a pilot állomáshoz, és még öt óra menet a Humberen. Sose gondoltam, amikor a Humber motoroson hajóztam, hogy eljutok a névadó folyóra is…
Hát ma nem is indultunk. Éjfélkor ledobtam a horgonyt, a holnap reggeli dagállyal megyünk be.
2000. július 21. péntek, Humber - Neap House Wharf - úton. Ez valahogyan nem teljesen lesz jó… Eléggé fárasztó így a hajózás.
Fél hatkor indultunk, tízkor kötöttünk ki. Ugye a folyón való hajózás az én feladatom. Megérkeztünk, elkezdték a kirakást. A hajó leült a fenékre, bele a randa iszapba...  A por száll, a felépítményben meleg van és büdös, ajtót ablakot zárni kell… Aludni nem lehet. Hol a telefon szól hol az ügynök jön, vagy a első tisztnek van jelenteni valója.
Beszéltem a hajóbérlővel, a következő út: Boulogne és vissza. Említette, hogy olajat is veszünk, bár ez ellentétes azzal, amit előre megbeszéltünk. A rakodásnak hétkor vége, fél tízkor pilot, indulás, persze, megint az én dolgom a folyón lemenni. Éjfélre már jó fáradt voltam.
2000. július 22. szombat, Humber - úton. Egykor dobtunk horgonyt, és vártuk az olajos bárkát. Mivel Piotr fent volt, én lefeküdtem. Sikerült két órát aludnom, majd indulás. A chiefet elküldtem aludni, ő se pihent túl sokat.
Hatkor értünk ki a nyílt vízre. Elkezdtünk dülöngélni, fél hétkor jött Piotr, hogy ilyenkor nem tud aludni, ha én tudok, akkor menjek én.
Nem kellett kétszer mondani, hiszen rám a rossz idő úgy hat, hogy minden helyzetben el tudok aludni. Délig húztam a lóbőrt. Utána délnek fordultunk, megszűnt a billegés, most Piotrt én küldtem aludni.
Azt valahogyan ki kell találnom, hogyan értesítsem a következő kikötő ügynökségét, ha péntek este indulunk, és ugye senki se érhető el az irodában. Mindenesetre a boulogne-i pilotállomást felhívtam, hogy biztos legyen a bemenetelünk vasárnap reggel.
2000. július 23. vasárnap, Hajnali hatra időzítettem az érkezést. Arra gondoltam, hogy egy reggeli manőver után miénk a vasárnap, kimehetek a városba…
Hát a vasárnap a miénk volt, csak horgonyon. A rakpartunk foglalt.
2000. július 24. hétfő, Boulogne, horgonyon. Egész nap itt álltunk. Jól begorombult az idő… A hajó, aminek a helyére állunk, nem tudott rakodni, mert elromlott a daru.
2000. július 25. kedd, Boulogne, úton. Délelőtt tíz negyvenkor megjött a pilot. Elkezdtük a horgonyt húzni.

A hitetlen pilot…

Nem akarta elhinni, amikor az első tiszt jelentette, hogy óriási követ húztunk fel.
De captain, itt homokos a talaj… lehetetlen!
Pedig igaz volt. Előre mentem megnézni. A horgony szára, és a kapái közé szorult.
Megpróbáltunk megszabadulni tőle, hogy többször ledobtuk, majd felhúztuk. Az eredménye megvolt. Találtunk még egy jókora darab kötelet is, amit felszedtünk a fenékről…
Így mentünk be a kikötőbe negyed egyre part mellett voltunk. Fél háromkor kezdték a rakodást.
Mindenféle trükköt kitaláltunk, hogy megszabaduljunk a kövünktől. A leghasználhatóbbnak az látszott, hogy a horgony fejére egy drótkötelet szerkesztünk, és annál fogva felhúzzuk az alját, s a kő, hipp-hopp, kifordul. Ha nem is hipp-hopp, de eredményesek voltunk.
Délután négyre sikerült legyőznünk, és a fenékre küldenünk…

 

A berakás fél óra múlva befejezve. Fél hatkor már mentünk is. Utána ugye még hat óra szolgálat, illetve hét, mert órát is állítottunk.

Címkék: napló Humber MV Kambo

Szólj hozzá!

2000. július 16. vasárnap, Sauda. Egy kellemes, és nyugodt nap. Lefestettük a hajó bal oldalát. Este felhívtam Encsikét.

 

2000. július 17. hétfő, Sauda. Egész nap a hajót figyeltem, amelyik a helyünkön rakodott. Amint láttam, hogy indul, mi is elkezdtük a manővert, hogy a helyére álljunk. Fél négykor kikötöttünk. Négykor érkezett egy másik hajó.

Utána jöttek a melósok, hogy ma nem raknak, holnap reggel kezdik a hajót…

Még egy nap késedelem, vagy ha úgy tetszik, újabb ajándék nap part mellett. Ennek persze Bergenben nem nagyon örülnek, de ez az ő gondjuk. Nem tehetek semmit…

 

2000. július 18. kedd, Sauda – úton. Olyan csendes napnak indult…

Normális ütemben kezdték a berakást. Délben leálltak, elfogyott a rakomány, most gyártják a ferromangánt, nemrég jött ki a kohóból, meg kell várni, amíg lehűl, háromkor folytatják a munkát. Ez rendben is lett volna, de háromkor jöttek, hogy lehet, hogy csak holnap reggel fejezik be a hajót. Gyors telefon Bergenbe a hajóbérlőnek.

Mr. Lekven köszönte az információt, azonnal intézkedik, mondta. Közben megérkezett a pilot, nem értette, miért kell várnunk, itt – Saudában – sokszor megtörténik, hogy a hajóknak várakozni kell, mert nem tudják, hogy mikorra tudják a rakományt elkészíteni.

Speciális népek… – mondta mosolyogva, s érthettem ezen, amit akarok.

Bergen intézkedett, hamarosan jöttek, és ígérték: nyolckor folytatják a berakást. Így történt, és kilencre be is fejezték.

Ekkor megpróbáltam felhívni a fiamat.

Nincs itthon, úszni ment… –, mondta a háziasszony, és ettől egy kicsit kilelt a hideg. A hőmérséklet alig 12 fok…

Ezután az ügynök megérkezett a papírokkal, és beállított két egyenruhás fazon. Ők voltak a

Black gang

ahogyan mindenütt a világon hívják a vámosokat, amikor kutatni jönnek. A „bonded store”, azaz a cigaretta és az ital iránt érdeklődtek.

Megmutattam, hol tartom.

Nekiestek.

Kis idő múlva hívnak:

Captain, tizenegy kartonnal több a cigaretta, mint a (deklaráción) bevalláson.

Megállt bennem az ütő! Hogy a fenébe lehet?

Elő a leltárt.

Én marha!

A két tétel cigaretta közül (35 karton LM és 11 karton Marlboro) csak az egyiket írtam be. Kezdtem érezni, hogy ennek rossz vége lesz.

Nem részletezem. Fenemód ideges voltam, annyit azért megmutattam nekik, hogy tévedés történt, és minden cigaretta megvan, ami a leltárban szerepel. Felvették a jegyzőkönyvet.

Parancsnok, most elmegyünk a rendőrségre, de később visszajövünk.

Vártam őket. Eltelt egy óra, másfél. Már az indulás miatt kezdtem aggódni. Hallatlanul fontos, hogy pénteken kirakják a hajót.

Közben meg járt az agyam, mekkora büntetésre számíthatok? Úgy számoltam, hogy egy karton cigi itt 500 korona (15 000 FT!!!), ha jól láttam a szupermarketban az árjegyzéket: 50 korona minden fajta cigaretta doboza, akkor a büntetés kartononként minimum a duplája lesz, olyan ezer korona körül kartononként.

Egészen megkönnyebbültem, amikor háromnegyed tizenegykor visszajöttek egy rendőrrel. Az elém tárta a papírokat:

Captain, a büntetés 4000 korona (120 ezer forint), vagy nyolc nap elzárás… (mi lenne, ha leülném?). Az ügynökség kifizeti, maga meg elintézi a hajótulajdonossal. Figyelembe vettük, hogy először van Norvégiában, és valóban úgy látszik, hogy csak tévedés történt a deklarációban.

 

Tizenegykor már manővereztünk…

 

2000. július 19. szerda úton. Fél ötkor ment el a révkalauz, hatig voltam fent. Meglehetősen fáradt voltam. Azonnal ágyba zuhantam és elaludtam, bár veszettül billegtünk. Tízkor felkeltem, hogy telefonáljak a hajóbérlőnek, és az angliai ügynöküknek. Nem hittem, hogy el tudok aludni, de fél háromig húztam a lóbőrt.

Délutánra megjavult az idő.

Őrségben a Lyukasóra tavaly decemberi számát olvasgattam. Nagyon tanulságos volt.

Az első, hogy az egyik legjobb irodalmi lap, ami ma megjelenik otthon, és szerencsére ezt úgy mondhatom, hogy már van összehasonlítási alapom.

A második: jó, hogy vannak verselemzések, kritikák a megjelent kötetekről. Az első oldalon Gutai Magdolna költő versei. Nehezen emészthető, mondhatni (számomra) érthetetlenek. Belekezdtem, de kényszeríteni se tudtam magam, hogy végigolvassam őket.

Aztán a lap végén Tüskés Tibor elemezte a költő legutolsó verseskötetét. Utána elolvasva a verseket, egészen mások lettek. Érzelem gazdag, kicsit szorongó asszony vallomása az életéről, úgy, hogy valójában semmit se tudunk meg róla, csak érzéseiről. És a szabad versek töredezett sorai lüktetni kezdtek, rímelni a gondolatokra.

Három: azt hiszem, életem egyik legjobb novelláját olvastam Dékány Kálmántól.

Röviden:

A szerző az idény eleji Velencében sétálgat, eljut a Szent Márk térre. Galambok, paloták, egyébként a tér üres. A zenekar játszik. A prímás kotta nélkül. Odafordul a sétálgatóhoz, és annak az az érzése, hogy most neki játszanak. A zene felidézi ifjúkori osztálykirándulását a lagúnák városába. És közben felismerni véli a prímást. Osztálytárs lehetett…

A zenész is megismerhette, mintha hunyorítana is.

A sétálóban feltolulnak az érzelmek, már–már odamenne, de tudja: a régen elszakadt kapcsolatokat nem lehet újra toldozni. Meg kell tartani az emlékeket, nem szabad a sárba tiporni a jelen csalódásával.

Így hallgatja a muzsikát, és egyre mélyebb a meggyőződése, hogy volt osztálytársa neki játszik, belehallja a melódiákba a régi élményeket, a közösen eltöltött gyermekkor megannyi szépségét, kalandját.

Nem megy oda, hogy elköszönjön, csak bólint, és megfordul. A prímás mintha visszabólintana. Az árkádok alól hősünk még egyszer visszafordul, hogy utoljára pillantást vessen a prímásra.

És akkor meglátja, hogy a zenész fehér vonóval játszott.

Ugyanis vak volt…

Csak egyetlen írás volt a lapban, amit nem értettem: Balázs Sándor: Metafora–burok. Becsülettel végigolvastam, és egy kukkot se fogtam fel belőle. Pedig a cím magáért beszél (ha érti valaki). Illetve ilyen szavakat: Weöres, Nemes Nagy Ágnes, Comte, Kosztolányi… felfogtam. De az ilyen beszéd:

Ebben az értelemben említi meg Wittgenstein, hogy minden filozófia nyelvkritika, és nem metafizika”, vagy „… a lét–tapasztalatra rávillantó nagy versek a fizikain túli ismeretlen igézetében állnak…” számomra héber ábécével írt kínai nyelvű atomreaktor–alkatrész leltár közérthetőségével vetekszik…

Nem-e lehetne-e magyarul, érthetően fogalmazni?

Címkék: napló black gang MV Kambo Sauda

Szólj hozzá!

Svelgeni "kikötő"

Július 13. Csütörtök. Svelgen Reggel nyolckor beálltunk a megfelelő rakpartra. Utána felhívtam Bergent, és megkaptam az első beosztásomat. Miért nem álltunk át előző este? Így lekéssük a saudai berakást, pénteken este nem tudjuk befejezni a hajót.

A kérdés jogos, bár a szokásos eljárás, hogy jön a hivatalos személy, utasítja a hajót, és akkor lehet manőverezni. Úgy látszik, itt mások a szokások. Legközelebb odafigyelek erre…

Délután újabb telefon, s megegyeztünk Mr. Lekvennel, hogy a gond az volt, hogy mindenki tette a dolgát a szokásoknak megfelelően. Én vártam a hivatalos értesítést, mivel először vagyok norvég gyári rakpartnál és a helyiek, mivel gyári rakpart, azt mondták, azt teszek, amit akarok…

Na, majd legközelebb.

A kirakással leálltak háromkor, mert akkor vége a hivatalos munkaidőnek, és a túlórát keményen adóztatják, senki nem vállalja.

Volt egy kellemes, szabad esténk.

Délutánra a nap is kisütött, és videóztam egy cseppet. Amit eddig készítettem, visszanéztem meg kell mondjam, nagyon tetszik! Csuda szép hely ez a Svelgen, csak lakni lehet itt hót unalom. Csodálkozom, miért nincsenek többen a norvégok, mint négy és fél millió, mert a tévén kívül nincs nagyon más szórakozási lehetőség…

Kimentem, vásároltam apróságot a hajónak. Találtam egy hotelt, egy postát, egy közkönyvtárat, három üzletet, kettő közülük hatalmas szupermarket. Ezzel együtt szép, és unalmas a kisváros.


Július 14. Péntek, Svelgen – úton. Hétkor kezdtek, és kilenc előtt pár perccel már befejezték a kirakást. És ezért kellett egy éjszakát vesztenünk!

Az indulási manőver alatt elég ideges voltam, mert elég szűk helyen kellett kifordulni, de minden baj nélkül sikerült. Fantasztikus volt az út a tengerre. Viszonylag magas hegyek az egyik oldalon, lankásabb dombok a másikon. A hegyek csúcsa esőfelhőbe veszett, itt–ott hófoltokat is lehet látni.

Éjfélre már a nyílt vízen voltunk, így nem kellett ráhúznom. (A fjordból kijövet – és bemenet is persze – végig én vagyok a hídon.)


Július 15. Szombat, úton – Sauda. Úgy intéztem, hogy reggel hatkor vettük fel a pilotot. Egyszerűen nincsen rá szó, hogy milyen szép helyeken jöttünk!

Volt egy négy mérföld hosszú szakasz, ahol sokszor csak kétszáz méter széles volt a szoros. Sokat videóztam, remélem nem galoppíroztam el magam, mert ha ilyen gyönyörű helyeken jár az ember, hajlamos rá, hogy még ezt is felvegye, azt is, na még amazt, mert ki tudja, mikor jutok megint ide…

A révkalauzzal jót beszélgettem, ő is amolyan komputer őrült, mint én, kis zsebkomputer volt nála, csekélység: 3000 dolláros…

Fél délre kikötöttünk, és elment. Utána az ügynök nem értette, miért oda kötöttünk ki, ahova. Megmondta a pilotnak, hova kell állnia, erre rossz helyre jött.

Az eredmény: nekem kell átállni. Nem jött rosszul, mert minél többet gyakorlom a manővert jó időben, világosban, annál jobb. (Nem beszélve arról, hogy ezért külön pénz jár…)

És így a város „központjában” állunk!

Háromtól szabad a hétvégém…

Délután sétáltam egyet. Kedves kisváros, takaros házakkal, ahogyan Hollandiában is megfigyeltem, itt se tesznek függönyt az utcafronti ablakra. Azt hiszem, az élet elég nyugis… Sőt, túl nyugis. A baj csak az volt, hogy egy kilométer oda, ugyanannyi vissza, s teljesen elfáradtam. Igaz, nem volt ebéd utáni szunyóka, de akkor is…

Hat a hajó nem egy kimondott óriás. A kabinom pici, de legalább elfoglalja a teljes homlokfalat, így el lehet képzelni, mekkora a felépítmény. Ha a hídról a kabinomba megyek, akkor nyolc lépés, lépcsőkkel együtt. Ha a szalonba, akkor tizenhat. Ennyi a mozgástér. A Petra óriáshajó volt, luxus körülményekkel.

Címkék: napló MV Kambo Svelgen Sauda

Szólj hozzá!

Svelgen gyári kikötője, a partnál rakodik
az előttünk lévő hajó

Július 11. kedd, úton. Irtó lassan megyünk. Soha nem gondoltam, hogy ki lehet bírni, ha egy hajó 5,5–6,0 csomós sebességgel halad állandóan. Most vagyunk igazi tengerészek, bár régen, a vitorlások korszakában ennek a sebességnek örültek.

Délelőtt felhívtam a hajóbérlőt. Mr. Lekven foglalkozik a hajóval, de sose lehet megtalálni. Így üzenetet hagytam, ma délután négykor vagyunk a pilotállomásnál, és holnap reggel érkezem. Beszéltem az ügynökkel is, biztosított, hogy elintézi a pilotot.

Őrség alatt és ebéd után a papírokat tettem rendbe, illetve rendbe voltak azok az előző barba szerint, de mindenki a saját rendszerét szereti. Ehhez elég sokat kell programozni, illetve átírni a meglévőket. A hajó bizonyítványaival, a kasszával végeztem, csak a rendelés és az élelmiszertár maradt hátra. Még az a jó, hogy komputer ügyben a legmodernebb a felszerelés, a Windows 2000 van rajta, és minden (Office 2000), ami hozzá kell…

Ezek után fél egy körül hívott a hajóbérlő (éppen lefeküdtem aludni), hogy sajnos a pilotállomáson azt mondták, hogy nincs pilot. Megadta a számukat.

Felhívtam őket.

– Sajnos captain, csak holnap estére tudunk révkalauzt biztosítani, de ha akar, bemehet egyedül…

Ha várok, szétrúgják a fenekem. Mit lehetett mondani?

– Rendben, beviszem egyedül a hajót – válaszoltam, pedig az életben nem jártam erre (viszont az is igaz, hogy vannak naprakész térképeink).

Ezért délután átvariáltam az őrséget. Piotr helyett felmentem hétig, és fél nyolckor lefeküdtem, mert éjféltől én leszek, hogy ő egész nap lóthasson–futhasson.

Negyed tízkor felhívott az asszonykám, mert nem találta a telefonkártyát, pedig előkészítettem. Felköszöntöttem a születésnapján. Húsz éves múlt…

Persze a hívás után már nem tudtam visszaaludni, tízkor felmentem a hídra, hogy leváltsam az első tisztet.

Szép hosszú éjszakám lesz, és izgalmas reggel.


Július 12. szerda, úton, Svelgen.

Érkezés Svelgenbe


Fél négyre értem be a Fröjsyöenbe. Ez is egy fjord, ebből nyílik az, amelyiknek a végén Svelgen van. Jó fene nagy köd volt. Ideális, ha az ember valahol először jár. És még nem is bambulhatom a környező hegyeket.

Nem mondom, hogy nem voltam ideges. Amíg befordultam a kis leágazásba a főfjordból, remegett mindenem. Aztán felbukkant az öböl vége, és megnyugodtam. Egy ködpamacs volt előttünk. Felhívtam a gyár ügyeletét, hogy jövünk, mondják meg, hova kell kikötnöm?

– Ahova akar, captain! – volt a meglepő válasz.

A térképet alaposan megvizsgálva, kiderült, hogy az öbölbe csak két bója között lehet bemenni. A távolságuk 45–50 méter. És a ködben se a vezetőfényeket, se a bójákat nem lehetett látni. Irtó ideges lettem.
Életem első manővere

Már mindenki előre ment, egyedül voltam a hídon. Amíg Piotr fent volt, némileg megnyugtatóan hatott, hogy van valaki, aki nem először van Norvégiában, bár Svelgenben még nem járt.

Azt is megbeszéltük, hogy az öböl közepén lévő zátonyt délről kerülöm ki.

De hamarosan megláttam a vezetőfényeket, és a két bója is előtűnt a füstös ködből. A kikötőben csak egy hajó volt, de nem láttam egy hajóhossznyi szabad helyet se. Persze az első gond az volt, hogy kikerüljem a zátonyt, és becsorogjunk az öbölbe. Piotr kérdezte is:

– István, nem délről kerülsz?

Átmentem a két bója között, és kitaláltam, hogy az öböl déli oldalán derékszögben megfordulok, és akkor szép, 40 fokos szögben tudom megközelíteni a rakpartot. „Természetesen” sikerült.

A manőver közben elmúlt minden idegesség, lámpaláz, és szépen part mellé tettem a hajót. Piotr mondta is, hogy Mariusszal sokkal tovább tartottak a manőverek.

Ha tudná, hogy életemben először vezettem hajót, először manővereztem. Nemcsak ezzel, hanem általában is.

Amikor Duisburg és Rotterdam között kormányoztam a Rajnán, a pilot megdicsért, hogy érzem a hajót. Lehet, hogy igaza volt…

Most úgy vagyok vele, hogy várom a következő manővert, és azt hogy pilot nélkül vihessem a hajót a következő kikötőbe.

Érkezés után ügynök, majd telefon Bergenbe a hajóbérlőhöz. Valószínűleg Saudába megyünk (délnorvég kisváros – Stavanger a Bokna fjord déli részén van, ennek az északkeleti csücskében van a kikötő –, s innen Angliába mennénk. A kikötő nevét nem értettem.

Telefon után ágyba zuhantam. Fél kettőkor keltem.

Nem rakodunk, meg kell várnunk, amíg a másik hajó végez, s csak holnap kezdünk.


A kétségbe esett Anya

(Magyarázat: Nimród nagy fiunk Ballestrendba, Norvégiába jött nyári munkára)
Ez nem lehet más, mint Encsike.
Kétségbeesetten hívott. Nem tud semmit a fiáról. A házigazdáék se olyan kedvesek, készségesek mint tavaly,  az asszony pedig nem tud angolul, nem tudta megmagyarázni, mi a helyzet. Megígértem, hogy visszahívom.

Kimentem a gyárba, kerestem egy melóst, megkértem hívja fel a farmot, és érdeklődje meg, mi a helyzet. Két perc múlva már beszéltem a fiammal.

Rendben megérkezett, Oslóban jól érezte magát, Ballestrandban várták, és most éppen fát vágott, fűrészelt, amikor telefonhoz hívták. Egy litván fiatalemberrel vannak ketten, másik két egyén (lehet, hogy női litvánok) holnap érkeznek.

Felhívtam az asszonyt, az üzenetrögzítőre mondtam, amit megtudtam, és vártam Encsi hívását.

Jött is, majdhogynem sírva, miért nem hívom? Persze, akkor, amikor az üzenetrögzítővel beszéltem, ő akkor keresett engem. Végül persze megnyugodott.

Címkék: napló MV Kambo Svelgen

Szólj hozzá!

Július 9. Vasárnap, úton. Háromnegyed négykor keltem. Úgy aludtam, mint a bunda… A szolgálat alatt papírmunka. Szerencsés helyzetben vagyok. Július 1.-vel új tulajdonosa van öt hajónak, köztük a Kambónak. Mr. Sörensen kivált az addigi (hamburgi) cégből, és most szervezi az új vállalatot. Tehát még nincs kialakult adminisztrációja, csinálhatom úgy, ahogyan akarom. De azért új cég, új szokások, új nevek, telefonszámok, még nem tudom, hogy miért hova kell nyúlnom, tehát minden lassan megy.
Este a váltásra felvittem két doboz sört, és Piotrral, az első tiszttel megittuk a pertut. Rendes fazonnak néz ki, és jó tengerész. Érti a szakmát, kézben tartja a hajót. Július 26–án lejár a szerződése, de meg akarja hosszabbítani szeptember közepéig, és akkor a két matrózzal együtt megy majd haza. Maximálisan egyetértek az ötletével. Nemcsak jó, hanem egyenesen kiváló ötletnek tartom, és örülök neki.
Bár, ha arra gondolok, hogy a váltáskor mindannyian elmennek, és lutri lesz, hogy ki jön – mindenki új lesz – akkor ez a megoldás nem a legjobb.
Július 10. Hétfő, úton. Piotr reggel fél négykor keltett.

Az első „esemény…”

Mi az ördög történt? – morgolódtam, amíg öltöztem. A hídon kiderült. Eltört a főgép hűtőrendszerének egy csöve. A gépész szerint fél óra a megjavítása. Döcögött a dolog. Negyed nyolckor jött Piotr, hogy Gas, a gépész nem tudja elindítani a főgépet. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Az idő egyre rosszabb lett, kezdtünk veszedelmesen billegni. Itt töltjük a napot? Mentést kell kérnem?
Hívjuk fel Goscickit, az előző főgépészt – ajánlotta az első tiszt. Felhívtam, amikor beszélni kezdtünk, akkor hallom, hogy indul a gép.
Hál’ Istennek!
Feljött Gas, és beszélt az előző gépésszel. Nem értettem, csak a hangsúlyból, hogy alaposan lebaltázta Gast. Piotr mondta is később, hogy egy csomó marhaságot csinált, és megkapta a beosztását. Nem szeretek kiszúrni emberekkel, de már kezdem mérlegelni a gondolatot, hogy megválok tőle!
Egyre rosszabb lett az idő. A sebességünk mindössze 5,5 csomó. Így nem tudom, mikor érjük el a pilotállomást!
Svelgenbe megyünk, egy kis ipari kikötő FRÖYSJÖEN fjordban, a legközelebbi ismert norvég város Bergen, ettől északra 80 mérföldnyire van. A pilotot a Fensfjord előtt vesszük fel, és 90 mérföldet megyünk vele. Ha jó az idő, akkor 10–12 óra alatt megérkezünk.
Szerencsére délutánra lecsendesedett az idő, de egyúttal északira is fordult, s ki tudja, minek nézünk elébe? Az időjárás-jelentés a mellettünk levő időjárási zónára viharjelzést adott, 7-8-as északi széllel.
Mára teljesen kipihentem magam.
Nem tudom, apa milyen kapcsolatban van a Jóistennel? Vagy rossz a viszonyuk, vagy egyszerűen nem tudja, hogyan kell kérni.
Amikor eljöttem így búcsúzott:
Rossz szakácsot kívánok neked…

 

Az Isten nem hallotta meg, vagy nem hallgat rá…

Egy igazán jó könyv

Elolvastam Czakó Gábor: Aranykapu, alcíme: Boldog Salamon király című könyvét. Nagy élmény volt. A kíváncsiság volt az, ami hónapokon keresztül hajtott, hogy megszerezzem a könyvet. A Libri hálózatban nem lehetett kapni, a Morónál se, a Bibliofilnél is hiába kerestem. Végül a Fókusz könyváruházban megvolt.
Az érdekelt, hogy mit ír Salamonról, mert amit eddig tudtam róla, az annyi, hogy korának fekete báránya, az ország szégyene volt, felkent királyként kétszer is elárulta hazáját és német hűbérbe adta Henriknek. Merényletet szervezett Magnus Géza király ellen, legbensőbb tanácsadója Vid ispán volt, akit a Képes Krónika – egy pap írta! – nemes egyszerűséggel így emlegette: „az istenverte Vid”.
Tudjuk, hogy Pozsony alatt megfutott László király elől egy lovagi viadalon, mert László válla mögött angyalokat látott, és azok ellen nem akart küzdeni.
Ismert, hogy Mogyoródnál iszonyatos vereséget szenvedett, szinte minden vitéze holtan maradt a csatatéren, maga Vid ispán is és Ernye, aki megpróbálta ellensúlyozni az elvetemült és hataloméhes ispán rossz tanácsait.
Tudjuk róla, hogy Szent László börtönbe vetette, s a Salamon toronyban raboskodott.
Ezután szövetkezett a besenyőkkel is, hogy a segítségükkel szerezze vissza a trónt. László győzelme után Bizánc ellen toborzott hadat. Kunokat, jászokat, besenyőket (az ifjú Salgó vezetésével), úzokat vezetett a görögök ellen. Vereséget szenvedett. Menekülnie kellett. Menekülés közben bement egy erdőbe, azután nem látták, nyoma veszett…
Azt suttogták róla, hogy ezek után egyszer felbukkant Fehérváron, koldusként. Későbbi (a Képes Krónikánál) nyomok azt mutatják, hogy Polában halt meg, s a környéken szinte szentként tisztelték.
Ezek nagyjából az előttem is ismert tények.
Miről szól ezek után a könyv?
Nos, valójában semmi újat nem mond el.
A „töltelék”, a közbülső események, ahol szabadon szárnyalhat az író fantáziája érdekes, olvasmányos, és hihető történet. Persze Salamon szemszögéből nézi az eseményeket, tehát Géza királyunk és Szent László mindig csak trónbitorló, ellenség, de ez érthető. (Ám ők meg se szólalnak a történetben, minden, amit róluk megtudunk, azt Salamon szájába adja a szerző, és ez, ugyebár, minden lehet, csak jó nem…) Az érdekes a könyvben az, és ez csak azután derül ki, hogy az utolsó mondatot is elolvastuk, hogyan lesz a féktelen, vad, akarnok, álnok, cselszövő királyból önmagával, a világgal, és Istennel megbékélt ember, s itt az emberen van a hangsúly. Aki egész életében átkozza Istent az elvesztett hatalom és trón miatt, végül rájön, hogy valójában Isten végig vele volt, segítette, egyengette az útját, hogy rájöjjön: vannak fontosabb dolgok is, mint a hatalom, a pompa, a ragyogás, csak a lelkében kiegyensúlyozott, megbékélt ember lehet igazán boldog. Akit nem hajt a vágy a talmi csillogásra, a talpnyalók duruzsolása, nem nyújt igazi biztonságot.
Azt hiszem, ez az író igazi üzenete korunk olvasójához.
A regény szerint Salamon élete utolsó szakaszában megtalálta a lelki megnyugvást, remeteként gyógyította a polai embereket, testi és lelki vigaszt nyújtott nekik.
Azt külön élvezet volt látni, ahogyan az író beleveszi az ismert tényeket a regény eseménysorába. Nem színezi ki, s csak egy kissé bőbeszédűbb, mint a Képes krónika. Olyan volt az érzésem, hogy a krónika akár készülhetett volna a könyv alapján is, és nem fordítva.
Az események lehetőséget adnak a képzelet szárnyalására is. Amikor Kutesk, a besenyő király udvarába megy, hogy szövetséget kössön velük a hazája ellen, s ezért hajlandó lenne a régi hitre is visszatérni, s Tengrit, a magyarok Öregistenét újra imádni, fehér lovat áldozni neki, egyszerűen fantasztikus és lebilincselő olvasmány. Ahogy Bánó, az öreg táltos rávezeti, hogy hiába is tesz bármit: nem lehet színből áldozni. Nem lehet Jézust elhagyni, és Tengrit a helyébe tenni. A hitének megfelelő Istent a szívével kell szeretni, egyébként minden hiába…
Izgalmas rész, és alkalmas Salamon lelki vívódásának, hitbeli kanyargásainak, az Istennel való békétlenségének bemutatására.
Érdekes Filiberta személye és szerepe. Nem tudom, az írói fantázia juttatta Salamonnak szeretőül, miután Juditot, a feleségét Géza kipaterolta az országból. A történet szerint tíz éven át éltek együtt, végül született egy fiúgyermekük, de halva. Filiberta letargiába esett, Végül zárdába vonult. Az írói fantázia somlyóra küldte, s ahogy becsukódott utána a kapu, Salamon többé nem látta, semmit se tudott róla, még az apáca nevét se. Ám történelmi tény (a legendák szerint), hogy Salamon azért szabadult börtönéből (a Salamon toronyból), mert amikor László király szentté akarta avattatni Istvánt, az országalapítót, nem tudták felemelni a koporsó tetejét, hogy megszemléljék a földi maradványokat. S egy somlyói apáca álmában megjelent István király, és megüzente az élőknek: amíg az ország felkent királya – Salamon – börtönben raboskodik, addig nem lehet a fedőkövet elmozdítani. S csodák csodája, amint László teljes díszben odahozatta a börtönből az unokaöccsét, a sírkövet könnyedén levették. Nem derül ki, hogy Filiberta volt–e az álmot látó somlyói apáca…
És egy érdekesség:
Aki elolvassa a könyvet, megtudhatja, honnan a mondás: fénylik mint Salamon töke!
Nem arról a tökről van szó, amit általában gondolunk.
Amikor be volt börtönözve, a torony összes ajtaját befalazták, az ablakokat ökörhólyaggal takarták, az őrség éjjel nappal őrizte, a tornyon kívül körbefutó nyitott folyosón sétálva. A feladatuk volt, hogy mind a nyolc ablakba, sötétedés után, egy–egy töklámpást tegyenek. Ezek fénye messziről látszottak, s aki feltekintett a toronyba láthatta, hogy: „fénylenek már Salamon töki”...
Igazán jól szórakoztam, és sokat tanultam (emberileg is) a könyvből.

Címkék: Czakó Gábor MV Kambo Aranykapu Napló Svelgen

Szólj hozzá!

Július 7. Péntek, Duisburg, úton. Mint az előbbiekből kiderült, korán keltem, mert azzal kezdtünk, hogy másik rakparthoz álltunk. Aztán megkezdték a kirakást, fél kettőkor végeztek, indulás.

Úgy gondoltam, délelőtt majd alszom egy kicsit, de átlagban negyedóránként csöngött a telefon. Meg én is hívtam Encsit. Nimród másolja az adatokat a komputerből.

Az indulás után négyig a hídon voltam, majd jött az első tiszt, hogy tegyem magam tisztába, vacsorázzam, és aludjak. Le is fürödtem (a fürdőt állandóan fűteni kell – sajnos nem lehet elzárni a csapját –, de ez kisebb baj, a nagyobb az lenne, ha olyan lenne, mint az első tiszté. Neki olyan van, hogy semmilyen. Ezen a hajón csak a parancsnoknak van fürdője – itt királyi kényelemnek számít –, a többi öt ember egy zuhanyzót használ az „alagsorban”, a közös WC mellett, ehhez a chiefnek két emeletet kell lemennie.) Alvásra már nem gondolhattam, mert hatkor az én őrségem jött, így hamarabb leváltottam az első tisztet, mert hosszú éjszakája lesz.

Azt hiszem, ezen a hajón nem tudnám azt csinálni, amit a chief. Ő az első tiszt, a fedélzetmester, és sokszor besegít a matrózoknak. Rohangál, intézkedik, a zsigereiben érzi a hajót. Van egy öreg matróz, és egy fiatal. Ő a chief fia…

Este fél hatkor felmentem a hídra szolgálatba.

A rajnai kormányossal szerencsém van. Legalább tíz év óta hozza viszi a hajót Rotterdam és német kikötők között, jobban ismeri a hidat, mint bárki más. Mindent megmutatott, elmagyarázta, hogyan viselkedik a hajó manőver közben, ez hallatlanul fontos a jövőre nézve. A hajó 1971–ben épült, tehát nincs orrsugárkormánya, a manőver hagyományos, ráadásul a magyar parancsnokoknak nem ismeretlen, mert mint az otthon gyártott „norvég” típusnak, ennek is „left handed”, azaz balra forgó (állítható szárnyú – pitch propeller) csavarja van. A kormány, a telegráf jó, könnyű kezelni a gépet. Nincs Inmarsat–C, csak rádiótelefon. URH és középhullámú. Ezen kívül egy mobil, szóval könnyű a kapcsolattartás, és nincs adminisztráció a táviratokkal. Ez jó.

A fentihez csak egy megjegyzés: 2000 – 1971 = 29. Ez egy igen egyszerű matematikai művelet. Nem tudom, a lengyel ügynökség olyan–e mint az anyósom volt szegény? Ő azt tartotta, amíg napra be nem tölti a 72. évét, addig 71–nek kell mondania magát. Ez lengyelül így hangzik: amíg a hajó be nem tölti a harmincadik évét, addig húsznak kell mondani…

 

Július 8. Szombat, úton – Rotterdam – úton. Fent voltam egészen háromig. Ugyanis akkor kötöttünk ki az Europort Mississippihavenben. Itt még nem voltam. Innen tíz perc alatt a nyílt tengeren vagyunk.

Egy laza nap

Úgy tűnt, ezzel végeztünk is, és mehetek aludni. De nem, mert már a gázolajat vételeztük, aláírás, stempli. Hamarosan meghozták az „alkoholtartalmú italokat”, aláírás, pecsét. Újabb teherautóval megérkeztek az élelmiszerek, stempli, aláírás… Négykor jöttek, hogy sajnos rossz helyen állunk, a hajót húsz méternyit hátra kell húzni. A marhái… Pedig ők irányították a kikötést, mutatták, hova álljunk. Félórás munka, ráadásul teljességgel felesleges, és ilyenkor mindenki berág, ha fáradt, és azt hiszem, nem volt friss ember a hajón. A matrózok éjfélkor kezdtek (az első tiszt tizenegykor), mert fel kellett szerelni a hidak miatt ledöntött árbocokat, antennákat, a két (egy tengeri, egy folyami) radarállványt, és végül a raktárt előkészíteni nyitásra.

Közben a chief állandóan rohangált jelenteni, mi a helyzet, szóval szépen elvoltunk.

Öt után eldőltem a szalonom szófáján. Közben eszembe jutott, hogy a kamera a hídon van, és láttam, hogy idegen emberek „lábai” mennek fel a lépcsőn (reggel kiderült, hogy az első tiszt, meg a rakomány- és draftsurveyor voltak). A szófáról, ha fekszem, az asztal alatt a folyosóra látok … Magamban motyogtam, hogy felmegyek, és elteszem a kamerát… most felkelek és felmegyek… akkor fel… flekelemegyek… igen, most, azonnal megye… és szinte elájultam.

Nyolckor felriadtam, fél kilenckor felkeltem.

Ruhástól aludni nem a legjobb, ha bent meleg van, kint meg hűvös, akkor az ember fázik, mint a kutya. Az otthoni kánikula után hűvös a tizenöt fok.

Már csak pár emelésnyi szén hiányzott. Aztán draftsurvey (a rakomány mennyiségének kiszámítása merülés alapján), és jön a chief, és mondja ékes lengyelséggel. Én bólogatok, ő mondja. Én vigyorgok, ő magyaráz.

Aztán megkérdeztem magyarul, hogy mennyi is a rakomány?

Nézett, mint a lőtt medve. Aztán a homlokára csapott, és elmondta angolul.

Azt hiszem, ő is fáradt, pedig este nyolctól tizenegyig aludt…

Fél tizenkettőkor indultunk. Most enyém az őrség 06–12 és 18–24 között. A legegyszerűbb az lett volna, ha átadom a chiefnek az őrséget 12:00–kor, de ezt ugye nem lehet csinálni (bár egy német parancsnok vagy Sz. B. minden szívfájdalom nélkül megteszi), tehát én adtam este nyolcig a szolgálatot.

Negyed hétkor az első tiszt riadtan jött:

Sorry, Mr. captain… – és szabadkozott, hogy elaludt. Visszaküldtem, hát tudott aludni nyolcig!

 

Negyed kilenckor lementem, és meglepve tapasztaltam, hogy az ágyam tele van még cuccal, és a bőröndöm is rajta van. Ha jól gondolom, ez azt jelenti, hogy érkezés óta nem feküdtem még benne!

Címkék: napló MV Kambo

Szólj hozzá!

Július 6. Csütörtök, Budapest, Duisburg. Elérkezett a várva várt nap, mert meg kell mondjam, hogy már igen vártam a behajózást. Kell a pénz, és ez a szerződés egy új kihívás. Egy kicsit bennem van a frász, de legyőzhető minden különösebb gond nélkül.
Taxival mentünk a reptérre,
A jegy rendben volt, megittunk az asszonykával két dobozos limonádét, és én egy kávét, ez mindössze 1250 Ft. volt. Csekélység…
Negyed egykor becsekkoltam, Encsike szokás szerint elpityeredett, szegény egyre nehezebben viseli a behajózásokat. Rendben indultunk.
Münchenben átszállás, Düsseldorfban kellemesen hűvös idő fogadott. S-bahnnal mentem Duisburgba.

Hajót keresek…

Sose ment még ilyen flottul az utazás.
Kerestem egy telefonfülkét.
Az ügynökségen senki nem vette fel, hasztalan tárcsáztam…
A hajó mobilja helyett, egy szőke dán hölgy mondogatta, hogy hagyhatok üzenetet. Kinek, és minek?
Most mi a fenét csinálok?
Kezdtem aggódni.
Aztán egy kicsit megijedni… Ugyanis még nem voltam ilyen helyzetben. Megpróbáltam szót érteni a taxisofőrökkel, de ők igen kedvesek voltak és törökök, s nem beszéltek a németen és a törökön kívül semmi nyelvet.
Ahogy Zümzümbogár mondja, a nehéz helyzetekben mindig jön valami frappáns ötlete az embernek, és ez természetesen most is így volt. Megkerestem a Bahn Polizait, akik megígérték, hogy segítenek, csak előbb elmennek egy kicsit őrjárni. Egy óra múlva itt vannak, ígérték, mintha ők lennének a Láng Vince. És kiderült, hogy valóban azok, mert nem voltak ott… de még nem tartunk ott.
Közben a várakozást elunva, sétálni kezdtem. Találtam egy utazási irodát, ha itt nem beszélnek angolul, mondtam magamnak, akkor Franciaországba megyek szinkrontolmácsot keresni az egyszerű nép közé…
De ahogyan gyanítottam, ha nem is beszéltek, de pötyögtek angolul. Annyira igen, hogy végül megértették, hogy akar a fene személyhajóval elmenni akárhova az irodán keresztül, mert van nekem egy jó kis Kambóm, és beszéd közben beugrott a nagy ötlet.
Csak annyit tegyenek meg, kértem, hogy hívják fel a Wasserschutzpolizait azaz a kikötői rendőrséget, és kérdezzék meg hol a hajó. És öt perc múlva a kezemben volt a cetli: „Ausserhafen, DBT (Duisburger Bulk Terminal)”. No, hát ennyi volt.
Visszamentem a vasútra, megállapítottam, hogy Láng Vincéék nem jötte vissza a beígért egy óra múlva, taxiba ültem, kirepesztettünk a megadott címre, és azonnal megláttuk, hogy nincs ott a hajó…
Tanácstalankodtunk egy kicsit a németül igen jól beszélő, nem török taxisofőrrel, s nekem közben olyan jelenetek játszódtak le a „lelki szemeim előtt”, hogy cepelem a csomagjaimat, és keresem a nagy büdös duisburgi éjszakában azt a francos Kambót. Aztán kifundáltuk, hogy elmegyünk a vízirendőrséghez, és kikérdezzük őket. Meg is lett az eredménye. Kiderült, hogy a taxisnak és a rendőrnek az Ausserhafen egészen máshol van… Kocsiba be, és azonnal megtaláltuk a hajót.
Oké…

Az első percek…

A hajó nagyjából megfelelt a várakozásomnak. Öreg, és kicsi, de szépen le van festve, néhol rozsdás, de amúgy masszív. Az első tiszttel találkoztam a parton, örömmel hozott fel a barbához.
Az első kérdések között szerepelt, hogy mikor akar hazamenni. Arra számítottam, hogy holnap. De nem.
Amikor átadtuk és vettük a hajót, úgy elmegyek, mintha itt se lettem volna –, mondta.
Fél tízkor kezdtük, közben felhívtam Encsikét, aki már nagyon várhatta a hívást. Kiderült, hogy így van. Volt rossz hír is. Nimródtól tudtam meg, hogy a komputer baja végzetes, és formattálni kell a merevlemezt. Adtam néhány utasítást, hogyan csinálja, és most áldottam az eszemet, hogy megvettem a CD írót, így könnyedén ki lehet menteni mindent!
Az átadás-átvétel közben jött a régi főgépész, hogy a váltója részeg, mint az albán szamár… Nem tudja, hogy felfogja-e egyáltalán, amit mond. Na, szépen nézek ki ezzel a pasassal. A hazamenő egyébként a dán cégnél kapott állást, a gépészek intendánsa lesz, a Kambo is hozzá tartozik majd, ez viszont jó hír, mert állandó telefonkapcsolatban leszünk, és mindig tud segíteni az újnak, ha kell.
Innen ment minden, mint a karikacsapás, hamarosan, hajnali fél háromra, végeztünk is az átadás-átvétellel. Ezután Mariusz (a barba) zuhanyozott, csomagolt, felcihelődött, s elment. Fél négykor már le is feküdtem, de a fáradtságtól nem tudtam elaludni. Aki volt már nagyon fáradt, az tudja, hogy ez gyakran előfordul. Négykor még megnéztem az órát, aztán elaludtam. Húztam a lóbőrt egészen háromnegyed ötig, mert akkora kértem ébresztőt az első tiszttől. Öt perc kopogás után fel is ébredtem.

 

De ez már holnapi történet…

Címkék: Napló MV Kambo

Szólj hozzá!

Március 27. hétfő, úton, Oran. Megjött, hogy váltanak, csak a marseille-i érkezés időpontját várják Párizsban.
Már elkezdődött a Reisefever... Álmos voltam, de nem tudtam aludni délelőtt.
Küldtem e-milt Encsikének. Jó lenne megcsináltatni a menyezetig érő könyvszekrényt a falra.
Még éjfél előtt kikötöttünk.
Maciej meghívott egy whiskyre. Három lett belőle. A harmadik előtt azt mondtam:
- Strzemionego!
Csak nézett kifelé a fejéből. Ugyanis ez egy meglehetősen speciális lengyel "szakkifejezés". A "strzemion" kengyelt jelent. A szónak az az értelme, hogy mielőtt az urak nyeregbe (kengyelbe) szállnak, még egy utolsót isznak. Mára az értelme: ez az utolsó pohár...
Már ilyeneket is tudok!
Egyre jobban ragad rám a nyelv. Ha két-három hónapot most maradnék, akkor már egészen jól menne...
De inkább hazamegyek, mert ennyire nem érdekel a lengyel.

Március 28. kedd, Oran, úton. Hamar készen lettünk. Hat után indultunk. Kellemetlen, nyugati szél fújt. Lehet, hogy ahhoz elég időt vesztettünk, hogy 30-án este ne érkezzünk meg. Várom már nagyon Marseille-t.

Március 29. szerda, úton. Ilyen a tengerészélet... Délután békésen videóztam, amikor beütött a mennyko egy távirat képében.

Andrieu hülye elképzelése...


Nem akartam hinni Meciejnek. Azt hittem hülyéskedik. De nem. Andrieu a következőt írta: Maciejt át akarja szállítani a Rappelre, én meg jöjjek vissza két hét múlva...
Ez azért baromság.
Mit tehetek? Mondjak igent, és jöjjek? Mindenképpen otthon akarok lenni Szabolcs irodalmi estjén. Tehát 13-a előtt nem leszek hajlandó otthonról eljönni. De mi van, ha igent mondok, és mégis előbb kellene jönnöm?
Nem könnyű megszerveznie a CMO-nak, hogy a Rappel is kikötőben legyen, a Petra is...
Felhívtam Encsikét, hát egyáltalán nem örült a hírnek...
De beletörodött, ám azt hiszem, három hónapnál nem akarok többet a hajón lenni...
Bár, ki tudja?
Ha belegondolok, hogy itt lennék októberig, az azt jelentené, hogy egy évet hajóztam egyfolytában azután, hogy azt mondták, nincs helyük a számomra...
Röhej.
Igaz, hogy nem érzem magam túlzottan fáradtnak, de a hírre szinte "összeolmlottam", rámtört a fáradtság... Annak ellenére, hogy parancsnoknak lenni azért más.
Holnap hajnali fél ötkor érkezünk Marseille-be, remélem az új chief a parton lesz érkezéskor!
Andrieu holnap várja a választ telefonon.

Március 30. csütörtök, úton. Elment a nap, csak egy kis bibi volt: nem jött meg az utazási részletezés. Azaz se az új elsőtiszté, se az enyém, pedig idejen lenne. Remélem, nem valami fekete ügyben töri fejét Andrieux!

Március 31. péntek, úton, Marseille. Hajnali kikötés, és sehol senki. Se váltó, se ügynök. Azért nem szívtam mellre a dolgot.
Eléggé esőre állt az idő, ráadásul egy geng jött csak, így mindenki elkezdett bizakodni abban, hogy az éjszakát part mellett töltjük.
Nyolckor megjött

Milos Lubkowski


Első látásra szimpatikus volt, csak az angol kiejtését nem szerettem, mert az amerikai.
Később kiderült, hagy marhára el akarja játszani az amerikait, amivel nem tette magát túlzottan szimpatikussá a személyzet előtt.
Ráadásul azt is el akarta hallgatni, hogy először elsőtiszt, igaz csak előttem, mert a parancsnok előtt nem tudta, és gondolom nem is akarta.
Egész nap átadtunk-átvettünk.
Estére komolyan elfáradtam.

Április 1. szombat, Marseille - Budapest A berakással hamar végeztek, így nem kellett sokáig várnom. Tizenegykor berobogott Armand, s kivitt a reptérre.
Felhívtam Encsit dél körül, megnyugtattam, hogy Párizsból is felhívom. Minden sínen volt. Csak a lyoni gép nem.
Ugyanis késve érkezett, s csak fél négy után indultunk.
A légikisasszony szerint elérem a pesti gépet.
Szerintem, ha a terminálok közötti buszra kell várnom, akkor nem.
Egy ifjú hölgyemény várt a gép ajtajában, s rohamléptekkel elmentünk a kocsijához, majd irány a pesti gép.
Elértem. Ami fantasztikus, a csomagjaim is. Nem hittem volna, hogy röpke húsz perc elég az "érfrancnak" a csomagok továbbítására...
Encsike és Szabolcs várt. Nimród itthon volt. Finom vacsorát kaptunk.
Nagyon szeretek hazaérkezni, mindig jó megjönni.

A legközelebbi behajózásra május 31-én került volna sor, de indulás napján kaptam az í-mélt: eladták a Petrát, egyelőre nincs munkalehetőség. És sajnos később se volt... Mivel dolgozni kell, a pénzre szükség van, ezért más cég után kellett néznem.
A következő hajóm az M/V KAMBO.

Címkék: napló Marseille MV Petra Strzemionego!

8 komment

Március 24. péntek, úton, Valencia. Egész délután dolgoztam. Krzyszek egykor keltett, s egészen fél ötig a rakományjegyzék alapján próbáltam elkészíteni a rakodási tervet Valencia, Barcelona, és Marseille számára.
Amikor elkészültem, és már a pilotot váruk, hogy kikössünk Valenciában, akkor jött egy telex a hajóbérlőtől, hogy Marseille törölve, Barcelonából Oranba megyünk, és vissza Marseille-be. Azt hiszem, mindez azért van, hogy elkerüljék a vasárnapot Marseille-ben és a pénteket Oránban.
Ez nekem csak jó, mert március végén otthon lehetek.
Azt hiszem, azért történt a változás, mert reggel megtáviratoztam a családnak az utat, tehát "elkiabáltam".

Március 25. szombat, Valencia, úton. Este még felhívtam Encsikét. Természetesen megörült, hogy megyek haza.
Már készülődök. Megírtam az új elsőtisztnek, amit a hajóról és az útról tudni kell. Kilenc oldal lett. És ezt úgy írtam meg, hogy nincs angol szótár velem. Nem rossz teljesítmény.

Shogun a minden lében kanál...

Talán nem is jó a kifejezés. Shogun (a főgépész), kezdi beleütni az orrát olyan dolgokba, amihez semmi köze.
Most az a legnagyobb baja, és erről Maciej legnagyobb megrökönyödésére levelet is írt Párizsba -, hogy az algériából szállított héliumért miért nem kapnak a gépészek bónuszt. Ugyanis megnézte az elszámolást, amit készítettem, és meglepve tapasztalta, hogy héliumtartályonként 40 frankot kap az elsőtiszt - becses jómgam -, és 10-et a fedélzetmester.
A hélium szállításakor szellőztetni kell a garázst, ezért két generátort kell járatni, ami "ha elromlik" többletmunkát jelent a gépészek számára, tehát a következtetése: legalább 30%-ot a gépészeknek kell kapniuk.
A vadmarhája.
Az igazság az, hogy nekem nem 40, hanem 50 frank jár tartályonként, és úri jókedvemben adok 10-et a fedélzetmesternek, ugyanis ő kísér a raktárba amikor a műszereket ellenőrzöm. Meg veszek egy üveg vodkát a matrózoknak, a kötözésért. És ezt a pénzt nem a szállításért kapom, hanem azért, mert a fuvaroztató előírása az, hogy naponta kell ellenőriznem a tartályokat. Márpedig a fuvaroztató nem a főnököm, ha munkát ad, fizessen. És a hajóbérlő fizet is, mert teljesen természetes. Ugyanúgy, mint az elektrikusnak, 50 frankot hűtőkonténerenként, mert azt se munkaköri kötelessége ellenőrizni.
Szóval Shogun eltolhatja a "biciglit", és kinyalhatja...
Neki is haza kellene már menni, de még marad egy utat.

Március 26. vasárnap, úton, Barcelona, úton. Ma van meg az öt hónapom. A mai nap is elég hosszú volt. Az utóbbi három napban 25 túlórám volt...
Olvastam apám verseit, és megragadott az "istenes versek" szépsége.
Tudom, hogy neki az Isten egészen mást jelent, mint pl. Bartis Feri (ő is nagyon dicsérte), vagy az én számomra is. Úgy érzem, de azt hiszem igazam van, hogy apa az istenes verseiben nem a Jóistennel perlekedik, nem vele vitázik, nem őt szólítja meg, hanem számára az "elmúlást" testesíti meg. A minden kezdetét és végét. Bartist azért említettem, mert teljesen fel volt dobódva, attól a versétől, amiben apa azon elmélkedik, hogy az Istennek kell magyarul tudnia...
Ha már leírtam, hogy másként vélekedek az Istenről, mint az édesapám, akkor talán azt is le kellene, hogy mi az én véleményem.
Ami közel áll hozzám, az a reinkarnáció. Persze nem úgy hogy ÉN újjászületek, hanem hiszem, hogy az a szellem, ami bennem van, létezett, és később is létezni fog. Székely István egy, és megismételhetetlen. Egyszer meghalok, és ezzel számomra bevégeztetetett. De valaki megszületik egyszer, akinek a tudata lehet, hogy hordoz majd valamit abból, amit én véghezvittem, az is lehet, hogy valamilyen úton-módon, még emlékezni is fog az életem egy bizonyos (talán nagyon meghatározó) eseményére. Mint ahogyan erre számos példát ismernek keleten. Persze, igazság nincs. Lehet, hogy bennem is csak a "remény" él, mert az ember mindent hajlandó elhinni, csak egyet nem: hogy egyszer végérvényesen megszűnik létezni.
Ami 1948 augusztus másodikán történt az számomra semmivel sincs közelebb, mint Álmos vezér vagy a honfoglalók, vagy a Homo sapiens megjelenése a Földön... Mind az "előttemi" időben történt, mintha meg se történt volna. Ugyanis a világ csak 1948 augusztus 3-a óta létezik...
Amikor húsz éves voltam, nem foglalkoztam ilyen gondolatokkal.
Most ötvenkettő leszek-vagyok. Már többször eszembe jutott a majdani halálom.
Nem félek tőle.
Nem értem az ismerősöm, aki 82 évesen azon sírdogált, hogy még nem akar meghalni. Azt hiszem, saját magát sajnálta, az életét, talán az elszalasztott lehetőségeket...
Ha eszembe jut, hogy akármikor meghalhatok, mindig az a végkövetkeztetés, hogy szép és jó életem van ("volt"). Nekem megadatott az, ami a minden anyagi jólétnél elébbre való: a nyugodt és boldog családi élet. Mert nincs ennél fontosabb. Látom, hogy a fiaim jó úton haladnak. Tudom, hogy megtalálják a helyüket az életben. Mindketten. Szabolcs a tehetsége, és Nimród a hihetetlen szorgalma révén, bár az ő helyzete talán nehezebb. Egy dolog miatt sajnálom őket: olyan feleséget, mint én, nehezen kapnak...
És ez az, amiért azt mondom: ha újra kellene élni az életem, akkor csak ugyanígy szeretném, hogy Enikőt újra megtalálhassam... Úgy érzem, azóta élek teljes értékű életet, amióta ő van nekem. Mindig arról álmodoztam, hogy ilyen feleségem lesz, és megadatott...
Hát mondja valaki, hogy nem szeret az Isten!
A halálról beszéltem. Azt mondtam, nem félek tőle.
Lehet, hogy ezeket a gondolatokat a márciusi két haláleset: Dobó Marci és Szalma Boti kisfiáé hozta ki belőlem. Mert a halál váratlanul jön, nem lehet kiszámítani, csak örülni: lám, én még élek. Az öröm mellett még egyszer elmondom: nem félek a kaszástól. Persze nem is várom, mert élni jó, élni szép.
A mi családunkban mindenképp...

Címkék: napló Shogun MV Petra

Szólj hozzá!

Március 18. szombat, Marseille, úton. Délre lettünk készen. Nyugodt indulásunk volt. Az ilyet szeretem. Maciej elküldte Párizsnak, hogy még két utat teszek a Petrával.
Egyébként a mai melósgárdát össze se lehet hasonlítani a tegnapival. Többet beraktak a garázsba, mint terveztük.
Na, ugye, megmondtam...
Azonban ha a tegnapi banda az eszembe jut, még mindig kinyílik a bicska a zsebemben. Nyeglék voltak, pökhendiek, arcukra volt írva a "semmit se tehetsz ellenem" útszéli magabiztossága, a "hatalmat" kapott tahó, kocsmatöltelék diadala...
Na, mindegy, elmúlt.

Március 19. vasárnap, úton. Úgy látszik, most kezdődik a rossz idő a Nyugat-Földközi-tengeren. Egyáltalán nem bánom, ha már haza kell mennem...
Olyan hírek terjenegenek, hogy Maciej a Southern Traderre megy, ha letelik a szabadsága. Persze, ehhez előbb át kellene lobogózni...

Március 21. kedd, Mostaganem, úton, Oran. Kiraktunk, beraktunk, eljöttünk. Szép az idő, meleg van, déli szél fúj, a Szaharából hozza a meleget...

Maciej...

Amíg a két kikötő között hajóztunk, Maciejjal beszélgettem. Sok a gondja, naponta kapja a táviratokat otthonról (e-mail), mert az örökségen megindult a harc. A nővére "utálja", és ahogy mondja, ki akarja semmizni. A szülei (az anyja tavaly halt meg) nem hagytak végrendeletet, s most minden kusza. A lakásukat a nővére lányára akarták hagyni, de persze írás nincs róla, Piotrek, Maciej kisfia "ki lenne semmizve". Persze nem látok bele a dolgokba, így csak hümmöghetek. A mai üzenet szerint, a nővére ledobálta a sírról a koszorúikat és a virágokat, amit Maciejék nevében voltak...
Azt hiszem, örökség van bőven, mert a szülők lakása Gdynia belvárosában, de zöldövezetben van (a színház háta mögötti dombon), a papa a lengyel haditengerészet magas rangú tisztje volt (a katonai pompával temették az öreget, 75 éves volt).
A nővére elszúrta az életét, elvált (saját hibájából), nem tanult, valójában a szülei tartották el a 20 éves (csúnyácska) lányával együtt. Most megszűnt az apanázs, és azt hiszem, hogy azért haragszik és irigykedik az öccsére, mert annak mindene megvan, minden segítség nélkül.
Egyébként - amint látszik - lassan, lassan kiderülnek a dolgok. Gondolom, Maciejnek nem volt nehéz bekerülni a főiskolára. Nem tudom, valójában milyen a politikai beállítottsága, bár saját bevallása szerint jobboldali. Lehet, hogy benn van az is, hogy - ahogyan mondja -, szinte mostohagyereknek tekintették, bár nem tudhatom, mi van a dolgok mögött. Elmondása szerint nem kapott semmi segítséget a szüleitől, mindent a lányukra költöttek.
Pletykálkodtam, uff!

Március 22. Oran. Korán keltem, hogy nézhessem a Magyar 2 reggeli műsorát. Kíváncsi vagyok, miért változtatták Meg MTV-ről a nevet, azt gondolom, hogy a Music Television (MTV) megnyerte a pert ellenük.

Kiakadtam...

Ma teljesen kikészültem idegileg. Nem a szokásos rakpartunkon állunk, mindenki ideges, nem tudni, hogy mi lesz velünk. Már olyat is rebesgettek, hogy öt napot állunk. Ez pedig nem jó a hazamenetelem szempontjából.
Ráadásul Valencia és Barcelona is lesz, nagyon sok rakományt veszünk fel Spanyolországban, és alig van hely az oráni rakománynak, a hajóbérlő meg állandóan küldözgeti a telexet, hogy még egy konténert, még két konténert vegyünk fel...
Hadzsi beletenyerelt a szarba.
Egész nap búskomoran jár-kel.
Ugyanis az előző úton kiraktunk egy konténert, amit nem kellett volna (ő megkapta Marseille-ből a telexet, hogy a hajón marad, de elfelejtette), és most a saját költségén kell berakatnia...
Estére azért letisztultak a dolgok. Holnap reggel átállunk egy másik rakpartra, és délután elmehetünk...

Március 23. csütörtök, Oran, úton. Komótosan dolgozva befejezték fél ötre a hajót, így a tegnapi nagy szövegből semmi se jött be.

Címkék: napló MV Petra

Szólj hozzá!

Március 14. kedd, Oran úton. Már azt hittem, hogy elmarad az esős évszak. Ma esett először, amióta Algériába járok a Petrával. Ez sajnos nem akadályozta őket abban, hogy befejezzenek, és szokás szerint egy nap alatt kirúgjanak minket.
Pedig ma a két műszak nem is volt elég. Este tíz után fejezték be. Az ok, ahogy Milud elmondta, az volt, hogy holnap nem lehet melóst szerezni a holnaputáni ünnep miatt. Ugyanis 15.-én mindenki birkát vesz (családonként egyet), hogy legyen a 16.-i ünnepre. Ahogyan Milud angol-spanyol keveréknyelvével elmagyarázta (még jó hogy eléggé ismerem a Bibliát), ezen a napon az összes muzulmán országban Ábrahámra emlékeznek, aki már feláldozta volna a fiát Istennek, amikor az közölte, elég lesz egy birka is... Nos erre emlékeznek, de hogy az ünnep miben áll, azt majd Hadzsitól kell kikérdeznem legközelebb.
Elég az hozzá, hogy éjfél előtt öt perccel kezdtük a manővert.

Március 15. szerda, Oran, úton. Ebben legalább annyi jó van, hogy pénteken nem érhetünk Marseille-be a reggeli munkakezdésre.
Este nyolc után az MTV2 előtt gubbasztottam, vártam, hogy adjanak összefoglalókat az ünnepségekről.
Azt azért elmagyaráztam a polyákoknak, hogy miért viselem a kokárdát - ugyanis magam, és nem mások miatt, a lelkemnek van rá szüksége. Amiért említésre érdemes a dolog, az az, hogy mindezt lengyelül el tudtam mondani...

Március 16. csütörtök, úton. Tegnap délelőtt Adam elkérte a komputert, és megcsinálta a nem hajló zsanért. Igaz, kissé át kellett alakítani, s ezáltal nem piacképes, de nekem jó. Már azon törtem a fejem, hogy vennem kell egy újat, mert nem tudom lehozni a hajóra, de úgy látszik, ebben szerencsés voltam. Nem szép, de funkcionálisan hasznos.

Március 17. péntek, úton, Marseille. Éppen megérkeztünk munkakezdésre. Azt hittem, hogy ez rekordjavítás lesz, mert egy műszak elég lett volna, hogy berakják a hajót. Szerencsére csak holnap megyünk el.

A kikötőben szocializmus van...


Rettenetesen kiakadtam. A melósokra. A viselkedésük olyan, mintha a létező szocializmusban dolgoznának. Borzalmas! A sok félhülye, analfabéta, vadbarom azt csinálhat amit akar... Nincs az a hatalom, aminek engedelmeskednének.
Egyszerűen nem voltak hajlandók úgy berakni a garázst, ahogyan kell. Egy csomó helyet vesztettünk miattuk. Nem hajlandók megkötözni a rakományt. A kikötői előírások szerint hat lánccal kell megkötniük egy munkagépet - persze ez is kevés, és ezért a hajóbérlő külön fizet a matrózoknak, hogy a rakomány biztonságban legyen a tengeren -, de még ezt se voltak hajlandóak megtenni.
Panaszra mentem a műszakvezetőhöz.
Tipikusan szocializmusbeli eljárás következett.
A műszakvezető nagy hangon kiadta az utasítást a brigádvezetőnek, hogy hat lánccal kell megkötni minden berakott gépet. Részéről a dolog el volt intézve, hiszen láthattam, hogy "mindent megtett, ami tőle elvárható". A műszakvezető megpróbált velük beszélni, halkan motyogott valamit, a melósok meg úgy elküldték a kis főnököt a francba, ahogyan az illik. Persze nem tettek fel egy láncot se...
Hát szükség van szocializmusra? Ebben az egyszerű demokráciában százszor több joga van a munkásnak, és ezerszer több a juttatásuk, mint valaha is bármelyik volt szocialista országban! Hol adtak otthon a melósnak minden műszakban új melós kesztyűt? Mikor kaptak megerősített papírból készült, egyszer használatos overallt műszakonként? (Amit a munka végeztével szerteszét dobálnak, a bosun összeszedi, és odaadja az algériai melósnak, aki ezért mindent megcsinál, ja, persze ott népi demokrácia van, még mindig.) Hol kaptak két óránként negyedóra kávészünetet, nyáron kétféle üdítőt, télen forró kávét és kakaót korlátlanul? Műszak felénél szendvicset és dobozos üdítőt? Soha nem loptak a melósok annyit otthon, mint itt ezek. Ha valamilyen használható árut viszünk, akkor sokszor csak az üres kartonokat rakják be. Szemérmetlenül elhordanak mindent. Szinte nincs egy gépkocsi, amiben rádió lenne. Az a lüke Hadzsi, Oranban, meg csak írja a kárjelentéseket, s a hajóbérlő fizet(ne, ha én nem írnék hasonló jelentést, s ez alapján a kárt át lehet hárítani.) Csak egy maffia szakszervezet kell, és már nem lehet kirúgni a sok disznót, aki csak ül (22.000 frankért havonta - be kell szorozni 42-vel, hogy kijöjjön a melós havi keresete forintban), nem dolgozik, és fel van háborodva, ha a fedélzetmester megmutatja, hogy mit csináljon...
Hétkor fejezték be a munkát a garázsban.
Nyolcig dolgozott a két ügynök, hogy megpróbáljanak helyet csinálni a maradék rakománynak, mert szólni nem mertek a melósoknak, hogy rosszul rakták be a hajót. Így se biztos, hogy befér az egy trailer és négy vontató-kamion.
S ha emiatt kevesebb rakományt vihetünk, csak megrántják a vállukat, és röhögnek...
Utálom az egész bandát.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy legtöbbször egészen normális melósok jönnek, akikkel lehet beszélni... Végül is nem az emberek a rosszak, hanem a rendszer, amelyik megenged nekik mindent. Csak nekem kell velük dolgoznom... S ma ilyen banda jutott...
Ma volt valami jó is...
Felhívtam Encsikét.
Éppen akkor érkezett meg Dobó Marci temetéséről, illetve a gyászmiséről. Szegényke le volt törve, éppen jókor hívtam.
Kérdeztem a március 15.-i eseményeket.
Nimród és Szabolcs elmentek a fáklyás felvonulásra, ahogy az már nálunk szokásos. A délutáni díjátadás nem a legjobban sikerült. Mondjam azt, hogy amolyan demszkysen... Az ünnepség után egy másik színpadon rendezték meg, de az egész szervezetlen volt. Nem találták meg a pályázat értékelését, ehelyett próbálták eljópofáskodni. Ami jó volt: sokan voltak a Móriczból, és amikor kiszólították a fiam, lelkes ovációba csaptak!
A pályázatot Varró Dániel bírálta el. Tehetséges ifjú költő. Az "Irodalom visszavág" című folyóiratban olvastam róla és a "Sárkányfű" folyóirat kapcsán.

Címkék: napló MV Petra

Szólj hozzá!

Február 19. szombat, Oran, úton. Korán, délután ötkor eljöttünk.

 

Február 20. vasárnap, úton. Meglepő kijelentést teszek: egész nap jöttünk, és este megérkeztünk, dög fáradtan kerültem ágyba.

 

Február 21. hétfő, Marseille, úton. Kellemes utunk volt, és nyugodt, mivel -, mint valahol említettem - a faxunk elromlott, tehát nem küldözgette a hajóbérlő a kilométer hosszúságú faxait. Ezért reggel hajrá volt, egy óra alatt el kellett készítenem a rakodási tervet, nem egyszerű feladat...

Genovába megyünk.

 

Február 25. péntek, úton, Mostaganem. Amint látszik, a naplóm teljesen elnyagoltatott.

Délután érkeztünk, egy nyugodt éjszakának nézünk elébe, és gyanítom, két hosszú napom következik.

 

Február 26. szombat, Mostaganem, Oran. Hamarabb végeztek, mint gondoltam. Délelőtt kiraktak 63 konténert, ráadásul egy geng! Késő este értünk Oranba.

 

Február 27. vasárnap, Oran, úton. Hétkor kezdtek, és este hétkor kész volt a hajó. Több mint kétszáz konténer ki és berakása, a vegyes áru és a gördülő rakomány, ráadásul hat héliumot is beraktunk.

Ha azt mondom, hogy úgy dolgoztak, mint Hollandiában, akkor nem túlzok! Soha nem hittem volna el arabokról (algériaiakról), hogy ilyen teljesítményre képesek!

Hadzsi, az ügynök azt mondja, hogy tegnap hajnalban itt volt a Planet nevű hajó, a Sudcargos legújabb bérleménye, s Marseille, Genova, Alger utat járja. Hogy miért érdekes? Mert teljes magyar személyzete van.

Ezentúl minden őrségben hívom őket, egyszer csak összejövünk valahol (Leginkább Marseille közelében van rá esély.)

 

Március 2. csütörtök, úton, Marseille. Legalább 100 km/h-s szélben volt a manőver. Melegen felöltöztem, de így is átfáztam. Nem volt egyszerű manőver... Vontatót is kértünk, mégis nekivágódtunk a rakpart sarkának, szerencsénkre nem történt semmi kár.

Fél hatra kikötöttünk, a délelőtt folyamán megkaptam a Gudrun kefelevonatát, így ezen az úton kijavítom, s mire hazamegyek, kész lesz a könyv.

A szerencséhez tartozik az is, hogy csak egy munkásbrigád jött, a fedélzeten nem tudtak dolgozni a hatalmas szélben, így a garázst ki- és berakták, majd elmentek. Csak holnap indulunk. Végre egy éjszaka Marseille-ben.

Távirat jött Mr. Andrieux-től. Eltörte a lábát. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy megint variál. A legújabb, hogy április első hetében megyek haza, s június elején visszajövök.

 

Március 4. szombat, úton. Az a helyzet, hogy teljesen leültem. Nem tudok naplót írni. Végül is nincs miről.

 

Március 5. vasárnap, úton, Mostaganem. Délután megérkeztünk, úgy néz ki, hogy ez a kanyar jól jön ki. Azért, mert ma is, meg holnap is lesz egy nyugodt esténk.

Este Adammal beszélgettünk. Tulajdonképpen szót se érdemelne, ha nem lenne ugyanazon a véleményen, mint én (ami a politikát illeti)

 

Március 6. hétfő, Mostaganem, úton, Oran. Teledurrant a hócipőm az ügynökkel. Mindent a hajó legénységével akar megcsináltatni, és azzal fenyegetőzik, hogy besmúzol a franciáknál, hogy nincs megfelelő összhang.

 

Március 8. szerda, úton. A reggeli őrség alatt, mint már annyiszor, beleszóltam a rövidhullámú rádióba:

- Egy, kettő, három, ki tudja folytatni?

- Na, itt vagyok, ki vagy? - jött a meglepő válasz.

A Planet barbája válaszolt, Fekete Laci. Tudott rólam, amikor Oranban voltak, Hadzsi említett, de csak azt, hogy a Petra parancsnoka a magyar Mr. István. Ugye tudjuk: a hír igaz, csak nem ebben a formában...

Wessels hajón van (én a Presidenten voltam).

Genova - Fos - Barcelona - Casablanca járaton szállítják a konténereket.

 

Március 10. péntek, Marseille. úton. Bolondokháza volt, a szokásos Marseille-ben. Azért befejezték a munkát negyed nyolcra, és eljöttünk.


Március. 11. szombat, úton. Hideg van (14-15 fok), de szépen süt a nap. Kell-e több, ha a víz sima?

Elkezdtem írni az elsőtiszti átadás-átvételre egy komoly ismertetőt, mert új chief jön. Hazamenetel előtt a teljes napot a hajón töltöm majd, hogy mindent, amit lehet bemutathassak az utódomnak.

 

Március 12. Vasárnap. úton. Tegnap egy kicsit elengedtem magam... Ledörgöltünk két üveg whiskyt, igaz voltunk rá vagy heten. Előbb a szalonban, azután Kaziu Formella (olasz eredetű család lehet?) kabinjában. Későn aludtam el, korán keltem, és mégse tudtam délután pihenni. Végignéztem a Lurkó kupa meccseit, abban reménykedtem, hogy kis Attilát láthatom majd... Nem volt olyan szerencsém, hogy dicsekedhessek vele.

 

Március 13. hétfő, úton Mostaganem, Oran. Rossz hírt kapott Maciej. A papáját (75 éves) kórházba szállították. A vérnyomása 50/0! Pár óra múlva jött a telefon, meghalt.

Sokat gondolkodott mit csináljon, hazamenjen-e a temetésre, de Algériából nem lehet, így hosszas vívódás után úgy döntött, marad.

Ha hazament volna, akkor az számomra nem a legjobban jött volna ki.

Hosszú nap volt. Kiraktunk, beraktunk, eljöttünk.

Az oráni érkezés előtt kis gubanc támadt. A rakpartunk foglalt volt, így egy másikra mentünk. Úgy álltunk part mellé, hogy a konténereket a garázsból ki tudjuk rakni saját daruval, ez viszont nem felelt meg a kikötőnek, hosszas huzavona, aztán belenyugodtak a helyzetbe. Ugyanis a daru teherbírása 35 tonna 17 méteres kinyúlással, 25 tonna 24 m.-ig. Tehát úgy kellett kikötni, hogy a daruink a part felőli oldalon legyenek, mivel a hajóbérlő nem akarta a nehéz konténereket mafira tenni Marseille-ben. Így most fizetheti az átállás költségeit...

De ez legyen a legnagyobb problémánk. A Sudcargos-nak rengeteg kidobni való pénze van, náluk ez nem számít...

Címkék: napló MV Petra

Szólj hozzá!

Február 9. szerda, Úton Oran. Azt hittük, hogy csak holnap kezdik a kirakást. Ehelyett éjfélig dolgoztak. Mit mondjak, istenesen elfáradtam...

 

Február 10. csütörtök, Oran, úton. Este eljöttünk, ma is 14 órát dolgoztam. Lehet, hogy Encsi örül annak, hogy az elsőtiszti munka nem olyan felelősségteljes, de sokkal fárasztóbb. Úgy zuhantam az ágyba este negyed kilenckor...

 

Február 11. péntek, úton. Hajnalig húztam a lóbőrt. Úgy-ahogy kipihentem magam. Azt hiszem, a naplómon is meglátszik, hogy nincs túl sok időm írni...

 

Február 12. szombat, úton. Elromlott az idő, ami azt jelenti, hogy megjött a misztrál menetrendszerűen.

 

Február 14. hétfő, Marseille, úton.Közben megkaptam Szabolcs levelét, és a verseit.

Tetszenek.

 

Február 15. kedd, úton, Barcelona, úton. Expressz járat vagyunk. Háromnegyed kettőkor kötöttünk ki, és a pilotállomás nem akarta elhinni, amikor Maciej háromkor hívta őket, hogy indulásra készen állunk. Fél négykor már a tengeren voltunk.

Út végén megy haza a második gépész, nem örül neki, de a főgépész meg neki nem örül, így az erősebb kutya elve érvényesül. Elég lassú, és egyáltalán nem lehet vele beszélni angolul, mert semmit nem ért. Ez viszont azt is jelenti, hogy vele nekem is lengyelül kell beszélnem, igaz, csak a szűken vett szakmai társalgás erejéig. (töltse meg a ballaszt tankokat, indítsa be a darut, kapcsolja be a generátorokat, stb.)

Ránk jár a rúd. Marseille-be jövet elromlott a rádió adó-vevő, egész hétfőn itt volt a szerelő, a végén kiderült, hogy egy speciális - adatkábel - szakadt el, de mire kiderítette, szétszedett a pasas mindent. Ráadásul most elromlott a faxunk, így most egy jó hétig nyugtunk lesz a hajóbérlőtől. Csak kikötőben, az ügynökségen keresztül tudnak majd elérni a hosszú, rakományjegyzékkel.

 

Február 16. szerda, úton. Hála a hülye rendelkezésüknek, nem érkezünk meg ma. Lassú menetben megyünk, kreuzolunk egy kicsit, csak holnap reggel hatkor leszünk Mostaganemben.

 

Február 17. csütörtök, úton, Mostaganem, úton, Oran. Hiába volt minden, hogy elkerüljük a horgonydobást. Hatkor megjöttünk, ledobtuk a horgonyt, és vártuk a parti őrséget. Fél nyolcra kötöttünk ki.

A rakodás nem érdekes. Este nyolckor indultunk Oránba.

A dán parancsnok megrázta az arabokat

 

Az ügynök mesélte Maciejnek, én tőle tudom, hogy miért ez a változás.

Egy dán hajó érkezett januárban Mostaganem elé. Ledobta a horgonyt, és aludni tértek. A barba legnagyobb meglepetésére, éjjel kettőkor megjelent a parti őrség csónakja. Elég arrogánsak voltak, és követelték a "szokásos" öt karton cigarettát. A parancsnok felháborodott, először azon, hogy mit keres a "navy" ilyenkor a hajón, aztán a tarháláson.

Kikötéskor a szemtelenebb pilot vitte be őket. Én se tudtam lerázni, hiába kapja meg a Marlboróját, többet akar mindig, követelőzik, egyszóval szemtelen. Ezt tette a dánnal is. Ezután a vám következett. Hat karton cigit követeltek ki maguknak.

Ez már több volt a soknál.

A barba felháborodott hangú levelet írt a Kikötőkapitányságnak.

Algírból jött egy ezredes, és rendet csinált. A Coast Guard parancsnoka tíz évet kapott. A pilotot kirúgták, a vámosok vezetőjének megtiltották, hogy hajóra tegye a lábát, csak az irodában dolgozhat.

Hát ezért a változás Mostaganemben.

Kéne egy dán Oranban is...

 

Február 18. péntek, Oran. Annak ellenére, hogy arab vasárnap volt, dolgoztak. De legalább a vám szabadnapot tartott, így rakodni nem lehetett.
Laza nap volt. Tegnap jól elfáradtam, délután aludtam egy sort, így nem csoda, hogy este friss voltam.

Magyarok...


Már mindenki lefeküdt, így néztem az MTV 2 műsorát. Kerekasztal-beszélgetés volt arról, hogy milyen manapság a magyarok nemzettudata, milyen a nemzeti karakterünk. A témába sok minden belefér.
Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egy viselkedés-szociológus, egy vajdasági szociológus, egy bizonyos Babarczy Eszter nevű "eszmetörténész" (ilyenről se hallottam, de a hölgy okos dolgokat mondott), s egy megjegyezhetetlen nevű török-magyar fiatalember, beszélgettek Feledy vezetésével.
Csak az érdekességeket mondom el:
Kiss Gy. Csaba szerint az utóbbi tíz évben megváltozott a magyarokhoz való viszonyuk és a magyarokról alkotott képük a horvátoknak, 100%-ban pozitív a vélemény az országról és a népről. Ugyanez a helyzet Bulgáriában és Szlovéniában is. A cseheknél is javul az ázsiónk. Elmondta, hogy a szlovákok nemzeti öntudatát mi böki (többek között): az, hogy a "nagy szlovákokat" elmagyarosítottuk, így Petőfit, Kossuthot, Mikszátot...
A vajdasági beszélgetőpartner is érdekes dolgokat mondott a megítélésünkről. Az egy dolog, amit a politikusok sugallnak, és egészen másképpen fest a helyzet. Egy megtörtént eset, még a békés Jugoszláviából:
Szlovéniában volt, és onnan barátaival Belgrádba utazott. Késő este érkeztek, szállodai szobát nem kaptak. Találkoztak egy idős szerb hölggyel.
- Szállást keresnek? - kérdezte. - Hova valók?
Megmondták, hogy szabadkaiak és ljubjanaiak.
- Na, ha magyarok és szlovének, akkor adok én maguknak szállást. De másnak nem... Tudják-e miért? Mert reggel négykor megyek munkába, a pénzt az asztalon kell hagyni, és a kulcsot a lábtörlő alá tenni.
Tehát a szerb néninek annyi elég volt, hogy magyar (és szlovén) a vendége, megbízott bennük, tudta, hogy a pénzt megkapja, és a lakását se kell féltenie.
A másik, ami jellemzi a magyarok helyzetét a volt Jugoszláviában (és ami siettette a beolvadást), hogy státuszszimbólum számba ment magyar vőt vagy menyt a szerb családban tudni. Tehát más a valóság, és más a politikusok mesterkedése...
Érdekes (és okos) dolgokat mondott a török-magyar filmrendező is. A szülei törökök, 1952-ben jöttek Pestre. Nyolc éves korában Németországba költöztek. Ott egy "adminisztrációs hiba" révén magyarnak tartották (hogyan történt, nem tért ki rá bővebben, de pl. Imre néven "lajstromozták"). Addig Magyarországon abban hitben élt, hogy ő török. De a németek benne a magyart látták, és ott, német földön lett magyar, mert gyermekként elfogadta a helyzetetét - nem is tehetett egyebet - és foggal-körömmel "védte" a magyarokat a németekkel szemben. Azt mondja, igen rövid időn belül elsajátította a "magyarság tudatot", mindössze fél évre volt szüksége.
Tavaly filmet forgatott Törökországban. Egy fiatal lány volt az asszisztense. Sokat faggatta a magyar-török viszonyról (tudjuk, hogy a törökök minket szintén török törzsnek tartanak a mai napig). Elmondta a gyermek mondókát: gólya-gólya gilice... ...török gyerek megvágta...
Meglepve vette észre, hogy az asszisztens kislány könnyezni kezdett, s sírós ajkakkal kérdezte:
- Ennyire gonoszak voltunk Magyarországon?
Egy megjegyzés Babarczy Esztertől, ami számomra fontos, mert némi reményt ad a kis népeknek a fent maradásra ebben az átkozott elamerikásodó világban:
Hiába az amerikai "kultúra" térnyerése, csak az adott nemzeti kultúrákra tud ráépülni, s a Disney mellett a hetvenhét magyar népmesén nevelkedett ifjúság megtarthatja a nemzeti tudatot. Adja Isten, hogy igaza legyen, bár félek, hogy túl optimista.

 

 

Címkék: napló MV Petra Oran Mostaganem

2 komment

Február 4. péntek, úton, Marseille. Elmaradtam a naplóírással, de ez néha bocsánatos mulasztás, főleg, ha tudom, hogy úgyis pótolom. És megírom minden nap eseményét, nem hagyok ki lehetőleg egyet se, legfeljebb önhibámon kívül. Aki nem próbálkozott vele, az úgyse tudja, hogy milyen igazam van: olyan ez, mint a narkó. Nem lehet abbahagyni. Annak, hogy két napja nem ültem a szövegszerkesztő elé, nyomós oka van: nem volt időm.
Most fel kell, hogy idézzem a pénteki eseményeket.

Érkezés

Negyed hétre kikötöttünk. Igazán nem értem, hogy M. Guyon miért visítozott annyit tegnap, hogy mikor érkezünk már? Azt hittem, hogy fontos ki- és berakni valójuk van. Csak annyira fontos, hogy amikor bejött az ügynök, nem tudta megmondani, mikor végzünk. lehet, hogy holnap... Megérkezett tíz körül M. Le Tallec. (Innen érdemes figyelni!) Éppen elküldtem a táviratot, amiben kérdeztem, hogy mi lesz Marekkal, ugyanis hétfőn kezdődik a kapitányi tanfolyama.
Elpanaszoltam, hogy a Sudcargos-t magasról nem érdekli a feltevésem, hogy potyautas lehet az egyik konténerben, mert érkezéskor az ügynök nem is tudott róla, pedig távirat ment a "témában". Persze a pasas mellettem volt, mert ami a parancsnoktól elvárható, azt megtettem, bármi történik, innen az a hajóbérlő sara... Említette, hogy M. Andrieu Toulonban van, a Clipper Carabies-on, és délután átjön. (A régi hajóm megy Djiboutiba a katonai rakománnyal.)
- Ezek szerint nem kaphatta meg ma a táviratot, amiben kérdeztem a chief hazautazásáról?
- Nem, nem hiszem.

Szervezkedem...


De M. Le Tallec egy belevaló szivar, és azonnal felhívta M. Andrieu-t, s megérdeklődte, hogy mi az ábra? Át is adta a telefont, beszéltem a személyzetisünkkel, éreztem a hangján, hogy egy kicsit szemrehányó, hogy nem jeleztem korábban az elsőtiszt váltási kérelmét.
- Csak a következő út végén tudom váltani, captain - mondta.
Értesítettem Marekot. Rohant telefonálni a feleségének, hogy ne várja. Milyenek ezek a nők: azonnal bőgni kezdett. Nem tudom megérteni, mert én sose láttam, hogy Encsi sírna... (Oké, a hajóról elég nehéz hazalátni, és a verebek mást csiripelnek.)
Azt mondja, hogy Barbara (a feleség) beszélt Maciejjel, aki készenlétben van otthon, és el nem tudja képzelni, hogy miért nem kell utaznia (azon morfondírozik magában, hogy talán a Cégnek már nincs rá szüksége? A kisnyúl és a medve szindróma...)
Mire visszajött, telefonált Andrieu, hogy értesítette Pyziket, hogy nézne már Maciej után...
Fél óra múlva e-mail jött Párizsból, hogy Maciej holnap délben érkezik, de "meg-e felel-e" Mareknak, ha holnap este indul, az éjszakát Varsóban tölti, és csak vasárnap reggel megy tovább Gdyniába? Mit gondol ez a Carole (új hölgyike a CMO-nál), hogy Marek visszautasítja? Naná, hogy jó volt. Így aztán két óra alatt elintéződött, hogy holnap befejezem a parancsnokságot, elesek tíz napi barba keresettől. Viszont nem orrol meg Maciej, és Marek is boldog, és akár hisszük, akár nem, ez is sokat jelent a számomra.

M. Andrieu hírei


Előre bocsátom: újabb jó pont a franciáknak, két héten belül a második, nem lesz ez egy kicsit sok?
Mielőtt megérkezett, összeírtam, amit meg akarok vele beszélni. Utoljára hagytam, hogy feltegyem a kérdést a jövőmet illetően a cégnél.
Ezzel kezdte: - Captain, meg vagyunk magával elégedve. (Jó pont, még akkor is, ha ez nyilvánvaló.)
Aztán elmondta, hogy lobogócserék következnek, és hamarosan (másfél éven belül) hat "nem francia" parancsnokra lesz szükségük. Az első lobogócsere április végén, május elején esedékes a M/V Rappelen. Maciej lesz a barba, hiszen kétszer is volt elsőtiszt a hajón.
- Maga, pedig captain Szcekeli - így ejtette a nevemet - visszajönne május elején, ha elég az egy hónap szabadság.
Ha már így kérdezte, akkor nyilván azt mondtam, hogy nem. Jobb lenne másfél. Megegyeztünk, hogy március második felében kiszállok, és visszajövök, mint stabil parancsnok a francia cégnél!
Kicsit égett a pofája, amikor bevallotta, hogy Carole a titkárnő mondta, hogy napokkal előbb érdeklődtem Marek hazamenetele után, csak ő bizony nem nézte meg a beérkezett táviratokat (lehet, hogy jön a francia szocializmus, mert a munkamorál a CMO-nál már kezd hasonló lenni, mint a Mahartnál volt...)
Ahhoz képest, hogy tavaly májusban kezdtem a cégnél, de úgy, hogy akit váltottam, annak voltak parancsnoki esélyei - ám a ló Krzysztof Trebicki nem jött le karácsony és 2000 szilvesztere előtt. Ráadásul, szeptemberben a kérésemre, hogy szeretnék visszajönni, azt a választ kaptam, hogy egyelőre nincs kilátásban semmi a számomra, gyors volt az előmenetelem.
Még Marekra is számítanak a franciák, igaz, nem ebben az évben.
Délután kiraktuk a fedélzetről a konténereket. 

Február 5. szombat, Marseille, úton. Marek egyre vidámabb volt az idő haladtával, és a whiskyje fogyásaval...
Mint az őrült, úgy dolgoztam egész nap, hogy ugyanúgy adhassam át a hajót, ahogyan átvettem, tehát minden naprakész legyen. Fél háromkor csörög a telefon:
- Maciej vagyok. A repülő a köd miatt nem tudott Marseille-ben leszállni, most Montpelliere-ből beszélek. Hamarosan indul a buszom, átvisznek Marseille-be.
- Oké, értesítem a taxisofőrt, a hajóbérlőt, ne izgulj, megvárunk.
Marekot alig tudtam kiverni a hajóról, olyan "vidám" volt, és irtó jól érezte magát, mindenkit ölelgetett, puszilgatott - én is kaptam -, csak Armand, a taxisofőr volt dühös, mert neki el kellett még érnie Maciejt is...
Az új-régi parancsnok ötkor a hajón volt, fél hatkor már manővereztünk.
Leadtam az őrséget (16-20 között és 05-10 között leszek, mint elsőtiszt), majd átadtam mindent.
Captain Kraus nem örült a hírnek, miszerint a Rappelra tervezi a cég. Már kezdtem elszontyolodni, hogy beletojik a levesembe, amikor jó híre is volt: valószínűleg capt. Kloman elmegy a CMO-tól, így most csak két lengyel parancsnok van, tehát biztos lehet a helyem. (Csak igaza legyen!)
Kicsit furcsa volt az elsőtiszti dolgokkal foglalkozni. De belejövök...

Február 6. vasárnap, úton, Barcelona. Megjöttünk, és ledobtuk a horgonyt. Kár, mert vasárnap lévén az egész nap túlóra lehetett volna...
Annyira azért nem volt csendes nap, mert este tizenegykor manőver, a helyünkre álltunk, és az éjszakát part mellett töltöttük. Legalább nem kellett ötkor kelnem, csak fél hétkor. Igaz, nem aludtam túl sokat, mert éjjel negyed kettőig pezsgőztünk a második tiszttel és Adammal az elektrikussal. Még én tettem félre az italt szilveszterről. Igaz, nem rossz a száraz pezsgő, de ezzel ugyanúgy vagyok, mint apa, az édest szeretem, de a minimum a félédes.

Február 7. hétfő, Barcelona, úton. Tizenegykor befejeztük a berakást. Furcsa volt újra azzal a programmal dolgozni, amit még tavaly készítettem, az viszont jó érzés volt, hogy mindenki dícsérte, hogy milyen jó...
A kabinomban még harctéri állapotok uralkodnak, és megint nyakamba szakadt a nyugi: Marek virágai. Még nem száradnak "elfele", de ahogy magam ismerem, majd elkezdenek...

Február 8. kedd, úton Valencia, úton. Sok a dolgom, rendet kell tennem a kabinban, sok a papírmunka. Délelőtti érkezés, utána rakodás, az őrségem kezdete előtt indulás, megvolt a tizenhat óra munkaidőm...

Címkék: napló Marseille MV Petra MV Clipper Caraibes

Szólj hozzá!

Február 1. kedd, Oran, úton. 
Nemcsak a daru romlott el, hanem az egyes generátor. Remélem, Marseille-ben megint lesz legalább egy nap pihenőnk...

Marek, a monoton...

Este nyolckor indultunk.
Csendes az idő, kellemesen beszélgetek manőver közben a pilottal, amikor megszólal Marek a hordozható rádióban:
- Istvan, itt Marek... Találtunk egy potyautast.
Nyeltem egyet. Mondom a pilotnak, hogy van egy potyautasunk. Nézett rám, mint a lőtt medve. Azt hiszem, nem értette, mi az a "stowaway". Mire lelibegett a papírtantusz, kikerekedett szemmel kérdezte:
- Do you have one algerian man?
Már mondtam volna, hogy igen, de megszólalt Marek:
- Istvan, itt Marek! Már kettő van.
Tehát azt válaszoltam a révkalauznak, hogy:
- Nem egy, kettő...
Azonnal értesítette a kikötőkapitányságot. Rögtön küldik a Parti Őrséget, mondták. Közben Marek újra hívott:
- Istvan, itt Marek... már három van.
Ilyen monoton tud lenni az elsőtisztem...
Kiderült, hogy Ryszard lement az élelemtárba valamiért, és a folyosón levő kartonok gyanúsak voltak. Hát hogyne, amikor azt integették neki, hogy menjen el... Nem szokásos viselkedése az élelmiszeres dobozoknak.
A három potyautast, amilyen lököttek a matrózaim, a hajókorlát mellett őrizték. Amíg a pilot kiszállt, addig kettő meglépett. Szép fejest ugrottak a vízbe. Kellemes fürdést, fiúk (15 fokos a víz.) Mit volt mit tenni, felhívtam a Kikötőkapitányságot, hogy elég lesz kis csónak is, mert kettő meglépett.
A hívás után kimegyek a külsőhídra, hogy ledobjam a horgonyt. Megszólal Marek:
- István, itt Marek... Már nincs potyautas, ez is kiugrott.
Így a Parti Őrségnek átadtam a jelentésem, kezet fogtunk, és elmentek.
De Mareknak nem volt ám igaza!
Tizenegy körül (20-24 között enyém az őrség) hallom, hogy valaki marhára dörömböl az egyik konténerben. Tehát még is van egy potyautasunk, csak nem tudjuk, hogy hol. Mert a matrózok egy órán át keresték, de nem találták, gondolom a pasas elunta a dörömbölést, és elhallgatott.
De mi lesz, ha nem találjuk meg, és valami baja esik? Ez már nem vicc!

Február 2. szerda, úton. Reggel azzal fogadott a főgépész, hogy hatkor ébredt, mert valaki éktelen zajt csapott a konténerek körül. Ez a potyautasunk lehetett.
Délelőtt táviratot küldtem a Társaságnak, leírtam a tegnap este történteket.
Utána felküldtem a matrózokat a konténerekre, hogy dörömböljenek, talán válaszol a pasas. De néma csend volt. Lehet, hogy éjszaka a társai segítségét várta.
Így délután újabb üzenet a társaságnak, hogy valószinüleg van még egy kéretlen utasunk. 

Február 3. csütörtök, úton. Eddig szép időben jöttünk, de az időjárás-előrejelzés 8-9-es vihart jósol a Lion öbölben és a francia partok mentén. Éppen most közelítettük meg Cabo Creus-t, ahol az időjárás-zónahatár van. A szélcsendben a víz felszíne olajsima volt, csak a holthullámok emelgették lassan a hajót. A fényes vízfelszínt a távolban éles vonal határolta. Hamarosan odaértünk, és ott elkezdett a szél fújni. Fél óra múlva már elég hullámos volt a víz, és fel kellett venni a hosszúnadrágot, s estére valószínűleg fűteni is kell. Sose tudom megszokni a tenger ilyen gyors állapotváltozásait, és mindig csodálattal tölt el. Nem csoda, ha a régmúlt idők tengerészei oly babonásak voltak, hiszen a tengereket járva, s nem ismervén a helyi körülményeket, joggal gondolhatták, hogy az istenek kénye-kedvének vannak kitéve...
Ha minden igaz, holnap lejár a mandátumom. Azért mondom, hogy "ha minden igaz", mert eddig semmi hír arról, hogy mikor jön Vissza Maciej, s arról se kaptunk értesítést, hogy Marek mikor megy haza. Pedig itt az ideje.

Címkék: napló potyautas MV Petra

Szólj hozzá!

Január 27. csütörtök, Marseille, úton. Három hónapja érkeztem a Clipper Caraibes-ra, tehát a szerződésem felénél tartok.

A Duna tévét néztem...


Délelőtt érdekes tudósítás volt a Duna TV-ben. Persze csak számomra. Esztelnekről szólt, a ruhagyárról, de a kolostor rendfőnöke is beszélt (csak ketten vannak, az átlagéletkor 74 év). Mindez azért érdekes, mert Bíró András is Esztelnekről származik, és az eddig megjelent két kötetben sokat ír a faluról.
Délután egy műsort ismételtek meg, az olvasási szokásokról kérdezték a nézőket, miközben szociológusok, írók beszéltek.
Az aranyos az volt, amikor két utcaseprőt kéredztek. Valószínűleg azt akarták kihúzni belőlük, hogy a téli táj milyen gondolatokat ébreszt bennük.
Az első válaszadó őszinte volt. Azt mondta:
- Semmi. Megmondom őszintén, semmi nem jut eszembe a téli tájról.
A másik "műveltebb" volt.
- Nekem Ady. Tudja, az a vers, amiben a szemfedőről ír, meg hogy a sír fejfájára rakatja...

Január 28. péntek, úton. Szép az idő, tehát a lehető legrövidebb útvonalat választottam, hogy lehetőség szerint megérkezzem este hat előtt.

Január 29. szombat, úton, Mostaganem, Csendes időben jöttünk, rekordot javítottunk, az 510 mérföldes utat 46 óra alatt tettük meg.
Valami változás van, mert a Coast Guard bekeményített. Ne vegyek ki cigarettát legközelebb, annyi legyen a vámszekrényben, amennyi van. Ez azt jelenti, hogy senkinek se tudok adni, amíg a vám ki nem nyitja.
A vám pedig kis levélkét kért, amiben kérem, hogy nyissák ki a vámszekrényt, hogy cigit adhassak a legénységnek.
Na, mindegy, legközelebb úgyis Maciej vezérletével jövünk, az ő gondja lesz, hogyan oldja meg a problémát.
Este a tévében a Halál egyenes adásban című francia filmet néztem meg. Mint minden európai film, magasan veri az amerikaiakat.

Január 30. vasárnap, Mostaganem, - úton - Oran. Jókor érkeztünk, még este bevittek, nyugodt esténk volt.

Gálaest a Nemzetiben

Láttam a Magyar Művészetért Díjak díjkiosztó gálaműsorát a Nemzetiből. Sajnos, közben hatósági vizsgálat érkezett, és a 10 díjazott közül csak ötöt láttam: Cserhalmi Györgyöt és Sára Sándort mindenki ismeri. Posztumusz díjat kapott Wass Albert. Péterffy László szobrászművész volt a következő (a sárospataki Művelődési ház előtti szobor, a Paksi katolikus templom oltárának alkotója, és ő készíti majd el a piliscsabai katolikus egyetem udvarán felállítandó Szent István szobrot). Volt egy kedves népdalénekes parasztbácsi, aki elnézést kért "kedves mindanyiójuktól", hogy talán a dal nem lesz a legszebb, de most épült föl hosszú betegségből, és a hangja megsínylette. A végén "Isten áldja meg magukat" köszönéssel búcsúzott. Aki legjobban tetszett, az Lajkó Félix, szabadkai hegedűművész volt. Sajnos itthon majdhogynem ismeretlen a huszonéves fiatalember, külföldön elismert művész. Hja, kérem, sem rokona, sem boldog őse nincs azok között, akik a felkapott médiapojácákat ajnározzák és egyengetik útját. Pedig a hangszerén csodálatosan játszik. Kimondottan kedves volt, ahogy kiállt, kócos, sehogyan se áll frizurával, és mély átéléssel adta elő a produkcióját.

Szibéria


Tematikus este volt a tévében hét óra után, Szibériáról. Minden dokumentumfilm (hármat vetítettek) a szibériai sámánokról szólt.
A Bajkál tó partján élő burjátok sámánjaival beszélgettek először. Számomra azért is érdekes volt, mert ahogy a nyelvüket meghallottam, azt hittem, törökök beszélnek. De ez nem csoda, hiszen magukat a hunok leszármazottainak tartják, és minket rokonaiknak.

Érdekességek:


Megalakították a Szibériai Sámánok Szövetségét 1995-ben, de addig szigorúan tilos volt még beszélni is erről. Pedig az ott élő népek vallása a sámánizmus, a szovjetek ugyanúgy nem tudták kiirtani az ősi hitet, mint ahogyan egyetlenegy egyháznak, vallásnak sem volt komoly (mondjuk inkább úgy: sikeres, mert ők komolyan harcoltak a hit ellen) ellenfele a marxista-leninista ideológia.
Jó példa rá az egyik legsikeresebben működő sámánasszony. (Tudni kell, hogy a sámánok ugyanazon nemzetség tagjai voltak, a képességet születéskor magukkal hozták - hitük szerint reinkarnáció útján.) Tehát a kislány 1948-ban megszületett, és a nagyanyja - híres sámánasszony - szigorúan felügyelte, és "mágia útján" rejtve tartotta a képességeit, főleg a veje miatt, aki a KGB magas rangú tisztje volt. A leány felcseperedett, feleségül ment egy űrkutató mérnökhöz, aki Bajkonurban dolgozott. Maga is értelmiségi... Közben állandóan küzdött az előtörni akaró sámánképességével. S 1995 után teljes erejéből elkezdte a gyógyítást, és a különböző szertartásokat. A férje előbb bolondnak nézte, aztán csak dühös volt, és ma már mindenben segíti, ugyanis a "tények" meggyőzték az űrkutató fizikust. (Gondoljon mindenki, amit akar.)
Levetítették a Derszu Uzala című szovjet filmet a hetvenes évekből. Nem véletlenül kapta meg a legjobb külföldi filmnek járó Oszkárt... Ez a véleményem, még akkor is, ha a díjat semmire se becsülöm, már leírtam, hogy miért, egyedüli rangja szememben csak a külföldi filmeknek járónak van, pontosan azért, mert az nem amerikai...

Január 31. hétfő, Oran. Reggel megijesztettek: töröltek a berakó listáról 90 konténert, és helyette kilenc héliumtartályt veszünk fel. Így ma elmehettünk volna, de (hála Istennek) délután elromlott a 2. daru, így csak holnap indulunk. Még egy nyugodt este... A hírek szerint: Orbán meghízott: Kövér lett a Fidesz elnöke... 
Tegnap láttam a Meseató c. régi magyar filmet (giccsparádé, de ha Rejtő a magyar kultúra része, akkor ez a film is. Kabos még mindig meg tud nevettetni sajátos, hebegős-habogós humorával, a Chaplinhez hasonlítható kisember alakításaival!)

Címkék: napló MV Petra Oran

Szólj hozzá!

Azért a cím nem teljesen igaz, de akkor is, jó volt hallani!

 

Január 23. vasárnap, úton, Valencia. Szerencsénk van, jó időben hajózunk. Délben megnéztem a filmet, aztán telexet küldtem az asszonynak, hogy este 6 után hívhat. De mivel vacsora előtt nem csengett a mobil, ezért felhívtam.

Hiába no, azért még van mit tanulnia tőlem is...

Éjjel horgonyt dobtam, nincs információnk a kikötésről.

 

Január 24. hétfő, Valencia, úton. Délben kötöttünk ki, és este jöttünk el. Úgy látszik, nincs fontos dolgunk.

Kimentem a városba.

Hiába töltöttem itt több mint két hetet a hetvenes évek végén a Cegléddel, nem ismertem rá Valenciára. A várost átszelő folyót eltérítették, a medrében park, játszóterek vannak, azelőtt véges végig focipályák voltak. Egy órát sétáltam, aztán visszabandukoltam a kikötőbe.

 

Január 25. kedd, Barcelona, úton. Egyre érkeztünk, nyolckor eljöttünk. Attól tartottam, ha túl hamar végzünk, akkor túl korán érkezünk Marseille-be. Éjjel keleti szél kerekedett, és ez visszafogott.

Megkaptam a táviratot, hogy törölték a hadianyag-szállítást Djiboutiba. 

 

Január 26. szerda, úton, Marseille. Érkezéskor Adam Zalewski, a régi-új elektrikus a parton várta a hajót. Hangos "szervusz"-szal köszönt.

Adam a hajón

 

Este megittunk egy whiskyt a kabinomba. Elmondta, hogy tudta, hogy én vagyok a parancsnok, mert találkozott Maciejjel, aki megkérdezte tőle:

- Tudod-e ki a kapitány a Petrán?

- Nem ismerem én az összes francia parancsnokot... - felelte Adam.

- Nem francia, hanem magyar - vigyorgott Maciej, és Adam rögtön kapcsolt. Azt nem is mondtam, hogy első dolga volt, hogy gratulált az előlépésemhez.

Aztán azzal folytatta, hogy emlékszem-e Szergejre, a 2. tisztre. Hát hogyne...

- Amikor hazamentem, a feleségem azzal fogadott, hogy hívta valaki tengerész, akivel együtt hajóztam a Petrán még nyáron. De nem tudta megmondani, hogy ki. A kiejtés alapján külföldinek gondolta az asszony, meg vétett egy-két apró hibát is, de kiválóan beszélt lengyelül. De mivel Szergej hamarosan meglátogatott, és kiderült hogy nem ő volt a hívó, csak te lehettél.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Varsóból felhívtam Adamékat, és a feleségével beszéltem, előtte szépen megfogalmaztam a mondanivalómat, s magam is csodálkoztam, hogy milyen gördülékenyen tudom elmondani.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk

 

Utána egy kis történelemórát tartottunk, mert kiderült, hogy otthon tanulmányozta a lexikonokat, hogy minél többet megtudjon a magyarokról, de nem teljesen kristálytiszta, amit a "nevem" magyarázatánál talált. Kiderült, hogy a székely népnévről volt szó, elmondtam röviden amit tudni kell róluk és a hunokról meg Attila királyról (megjegyeztem, hogy Bics Bozse lengyelül az Isten Ostora, ezt persze tudta, és érdekes, hogy Marek is és Krzysztof is tisztában volt vele). Levezettem az Árpád-házi családfát Mao Tuntól kezdve - aki az i.e. 300-ban alapított hun birodalmat Ázsiában - Mundzuk-Attila-Irnik-Kovraton keresztül végig Ugekig aki, mint tudjuk(?), Álmos apja volt. Azt is elmondtam, hogy mindezt kínai, bizánci és német évkönyvekből tudjuk, mert nomádok lévén, nem maradtak fent írásos emlékeink. És persze azt is hozzátettem, hogy ez mennyire tuti...

Odaadtam neki fénymásolásra a családfát, mert a feleségének ez a hobbija. A magyaroké nincs meg, és igen örült neki, amikor megtudta, hogy a férjura megszerezte.

Közben bejött Marek is, aki már nagyjából tisztában van az Árpád-házi királyainkkal, hiszen már több mint egy hónapot töltöttünk együtt. Megbeszéltük, hogy az első lengyel király 966-ban kapta a koronát, de nem a pápától, mint Szent István, hanem Ottó német-római császártól, tehát a polyákok a németek hűbéresei voltak, nem úgy mint a magyar királyság, mely kezdettől fogva független volt, és a bajorok csak ácsingóztak az országra, de sose tudták elfoglalni, vagy hűbéresükké tenni (annak ellenére, hogy sok Árpád-házi trónkövetelő német segítséget kért).

Közben a whisky elfogyott.

Adam híre szerint Maciej az út végén jön vissza, ahogyan számítottam is.

Címkék: napló MV Petra

Szólj hozzá!

Január 20. csütörtök, úton, Mostaganem. Azt hiszem, mondanom se kell, hogy egész nap ezeken rágódtam. Ugyanis igazam van, de ki hogyan viszonyul hozzá? Legfőképpen a cég véleménye érdekelt!

Délutánra már teljesen berágtam, összevesztem mindenkivel, olyan alapon, mint a kisnyúl a medvével, amikor elindul hogy kölcsönkérje a fűnyíróját, és közben azon morfondírozik, hogy a medve miért nem adja oda, s a végén, amikor megérkezik a medvéhez, kifakad: Medve koma, cseszd meg a fűnyíródat... (Beszúrás 2016-ból: azóta polgárjogot kapott az itthoni beszédünkben, hogy fűnyírózom, ha magamban vitatkozok valakivel.)

De nem lett szükség rá, hogy teljesen felhergeljem magam, mert e-mail jött capt. Papelard-tól, hogy teljes mértékben egyetértenek a kommentárommal, s a hajó katonák nélkül teszi meg az utat, erre 25-én visszatérnek.

Tanulságok

 

Azt hiszem, hogy ez valójában jó lecke volt számomra. Két okból is. Az első nem is lecke, hanem az a bizonyosság, hogy a cég mindenben mögöttem áll, s ez feltétlenül jó érzés.

A leckét a szocializmusban nevelkedett bikkfa agyam kapta. Azt hiszem, túlságosan is bennem van, hogy a főnöknek nem lehet nemet mondani, hiszen egész életemben ezt láttam. Hallani persze azt, hogy "elvtársak, mindenki bátran mondja meg a véleményét", csak olyan, aki el is mondta valóban azt amit gondolt, az ritka volt, mint a fehér holló, magányos Don Quijote a szocializmus szélmalmai között. Sajnos, de igaz, ez a "főnök szava parancs" belém ivódott. S nem mertem kerek-perec elutasítani a Sudcargos "kérését". Ugyanis nem tudtam, hogy milyen összefonódások vannak a CMO - a cég - és a hajóbérlő között. Mára tudom, hogy van, de nem számít. Nem tudtam, hogy francia és francia kéz "mennyire mos kezet", ki melyik oldalon áll?

Amikor Guegannak, a főgépésznek elmondtam a bajom, a leghatározottabban kijelentette hogy az ég világon semmi bajom nem lehet abból, ha a legénység jogaira hivatkozom, ugyanis a normális élettér és elhelyezés a hajón minimális emberi jog, s nemcsak a szerződés miatt van igazunk, igazam.

És valóban, amióta elküldtem a levelet a hajóbérlőnek, hogy elutasítom a kérését, nagy kuss van a részükről. Valószínű, hogy azonnal telefonálhattak capt. Papelardnak, aki erre fel küldte a telexet, hogy mindenben egyetért velem.

Egy jó pont a franciáknak, rájuk is fért már a sok fekete mellett. Ezt a gondolkodásmódot mindenképpen el kell tanulnunk (tanulnom) a demokratikus hagyományokkal rendelkező országoktól.

Így most határozottan jól érzem magam.

Csak az az egy bajom van, hogy - ha megyünk - a djibouti utat már Maciej parancsnoksága alatt tesszük meg, addigra visszajön. Pedig élveztem volna a küzdelmet a Szuezi-csatornában a hatóságokkal, nem beszélve arról, hogy egy hónapos út lévén, annyival hosszabb lenne a barba beosztásom.

 

Január 21. péntek, Mostaganem, úton, Oran. Tegnap este horgonyt kellett dobnunk. Nem értettem a dolgot, de a vizsgálatnál kiderült, hogy a Coast Gard este hét és reggel hat között többé nem jön ki a hajóra.

Teljes holdfogyatkozás

 

Negyed hétkor keltem, a hajó készen állt horgonyhúzásra, a pilot és a parti őrség éppen akkor érkezett, így dicséret illeti az elsőtisztet, hogy milyen optimális időben ébresztett. Ráadásul a teljes holdfogyatkozást is láttam. Sajnos a tavalyi teljes napfogyatkozást nem láttam, de a felvételekből tudom, hogy a napra vetülő holdárnyéknak éles a kontúrja. Itt a földárnyék (valószínűleg a Föld légköre miatt) széle kissé világosabb volt.

Lehet, hogy az ilyesféle természeti jelenség kissé megzavarja az emberek józan gondolkodását, de a parti őrségét bizonyosan. Adtam nekik három karton cigarettát, és ebből kettőt visszaadtak! Pedig arabok!

Sajnos, ezt senki tengerész nem hiszi el otthon, ha elmesélem...

Gyorsan kikötöttünk, kiraktunk, és ebéd előtt már úton voltunk Oranba.

Érkezésnek 16.15-öt adtam meg, hiába érkeztünk háromnegyed négyre, egy nagy szakállú, sasorrú, szúrós szemű (tisztára Khomeini pofa) pilot pontosan negyed ötkor érkezett. Kikötés után megköszöntem a manővert, és adtam egy karton Marlborót.

- Köszönöm captain, nem dohányzom -, mondta és visszaadta.

Aztán a vám elvitt hat karton cigit a szokásos négy helyett.

Mondom, hogy a holdfogyatkozás megzavarta az agyakat...

 

Január 22. szombat, Oran. Tegnap este megnéztem az Olsen banda sínre kerül c. filmet. Utána egy francia film volt, a címe: Medence. Alain Delon és Romy Schneider volt a két főszereplő. Ha francia, akkor csak jó lehet, megnéztem, s a feltevés igaznak bizonyult.

Azt hiszem, a Duna TV egyedülálló a maga nemében. Ideális a műsor, nincsenek amerikai szemetek, nincsenek "multi" reklámok, az elmúlt hónapban egy Peugeot hirdetéstől eltekintve csak magyar árukat ajánlanak, és a műsorok nézhetők. Sok a magyar értékeket bemutató dokumentumfilm, de sajnos, ezt kell ismernem, hogy az átlagember számára ez a típusú televízió nem versenyképes a kereskedelmi adókkal. Pedig van "szappanopera" is, azt hiszem, nem minden nap, de ez legalább nem az erkölcsromboló általánosan jellemző szemét.

Hogy a régi magyar filmekről ne is beszéljünk... Igaz nem nézem őket - ugyanúgy, ahogy Szabolcsot is untatja a hatvanas évek filmjei -, de még élnek azok, akik nosztalgiával ülnek a tévé elé, és ők is nézők. Persze nem fizetőképes fogyasztók az idős nyugdíjasok, tehát nekik nincs semmi keresnivalójuk a TV2-3-RTL előtt.

Szombat délelőttönként van egy műsor, 6-12 éves gyerekeket kérdeznek az élet fogós kérdéseiről (ma például a dohányzásról). Meg kell őket zabálni, olyan aranyosan mondanak butaságokat, és felnőtteket megszégyenítő módon mondanak ki igazságokat. Jó páran persze azzal küszködnek, hogy még nem tudják elmondani a gondolataikat, de van néhány okos kislány és kisfiú, akik igen világosan kifejezik magukat, és valóban helyes értékítéleteik, egyéni gondolataik vannak.

Persze ilyen kérdezgetős műsort láttam én a TV2-ben is. Fiatalokat (15-20 éveseket) kérdeztek a magyar történelemről, s a kérdező szándékosan hülyét csinált belőlük. Teszi ezt az a televízió, amelyik még egy másodpercet se áldozott a történelmünk felidézésére...

Este az Ármány és Szerelem sorozat egyik hat részes filmjének a befejező részei mentek. Mivel láttam az előzőeket, felvettem videóra, ugyanis késő este fejeztük be a rakodást Oranban. Majd holnap megnézem.

Előtte azonban volt egy beszélgetés Mezei Andrással. Megemelem a kalapom előtte. Senkit nem hallottam még ilyen szépen vallani a magyarságáról az anyanyelv kapcsán, mint az ősz költőt.

Címkék: napló MV Petra

Szólj hozzá!

Január 17. hétfő, Marseille. Hamarabb elkészült a darumotor, mint gondoltuk. Este hatra el is készülhettünk volna, ha az elektrikus nem fordítva(!) köti be, s ezzel megtréfálta a hidraulika motort, mert fordítva akarta működtetni. Így is elindultunk, igaz, éjfélkor. 
Randa szeles időt adott a meteorológia. Több mint 120 km óránként a sebessége. André telefonált a hajóbérlőnek, hogy a kikötőben maradhassunk éjszakára.
- Természetesen -, volt a válasz, de egy óra múlva telexet kaptam, hogy ha kész a daru, teljes sebességgel irány Barcelona, mert nagyon várnak. 

Január 18. kedd, úton. Reggelre 8-9-es lett a szél, délben már 10-es erősségű dühöngött. Azért hét csomóval haladtunk. Délután telex a hajóbérlőtől: csökkentsük a sebességet, és csak holnap reggelre érkezzünk. Hát így vártak minket Barcelonában.

Január 19. szerda, úton, Barcelona, úton. Pontosan hatkor érkeztünk. Így ki tudom számítani az érkezést. Persze ebben van egy kis turpisság: az érkezés azt jelenti, amikor vége van az útnak, és lassítok. Na, és azt írok be, amit akarok, úgy fél óra tűréssel. Igazából már fél hatkor itt voltunk, és tízkor már eljöttünk.

Újabb dilemma...


Délután telex jött a hajóbérlőtől, hogy február negyedikén egy Toulon - Djibouti - Toulon utat csinálunk, és hat katonát szállásolnak be.
Ez már a második eset, hogy erre kérnek. Először beleegyeztem, de valójában nem értettem, hogy a precedens utat miért tette meg Maciej. Ugyanis szeptemberben volt egy útjuk Toulon - Alexandria között, és egyszer már leírtam, hogyan helyezte el az embereket, hogy a katonai kísérőket fel tudja venni. A matrózok szerteszét a hajón, a földön aludtak, egy még az ő kabinjába is jutott.
Este a matrózok elutasították a Sudcargos kérését, hogy elhagyják a kabinjukat egy teljes hónapra, ráadásul trópusi körülmények között tesszük meg az út felét. Éjjel egy hosszú telexet fogalmaztam meg, de még nem küldtem el, akartam rá aludni egyet.
Közben a CMO-tól táviratot kaptam, hogy magyarázzam el, hogyan akarom a katonákat elhelyezni. Elfaxoltam a nyers telexet.
Nem normális, amit kérnek, és nem tudom, hogyan utasítsam el. Elmondtam Andrénak, hogy mi a gondom. Az ő véleménye az volt, hogy nonszensz, amit a Sudcargos kér. Nincs egy francia, aki megtenné, hogy a kabinjába enged valakit, kérje akár az atyaúristen is. Közben megemlítette, hogy cpt. Papelard mindig a parancsok mögött áll, még nem fordult elő, hogy ne védte volna meg, legyen akár olyan barom, mint Jerome Costagliola volt.
Így aztán úgy döntöttem, hogy határozottan visszautasítom a kérésüket. Ráadásul nevetséges összeget - ezer dollárt - ajánlottak fel a személyzetnek, ha össze-vissza költöznek.
Az azért izgatott, hogy mi volt az oka, hogy Maciej megtette, amit tett? Elővettem az archívumból a szeptemberi táviratokat, és végigböngésztem. Nos, a Sudcargos bungalóban akarta a fedélzeten elhelyezni a katonákat, csak amikor kész volt a berakás, és meghozták a lakókonténereket, a katonák kapásból elutasították, hogy azokba beköltözzenek. Ezért, hogy el tudjon a hajó indulni, Maciej megtette, hogy beköltöztetett egy matrózt a saját kabinjába, egyet a chief irodába, és egyet az eü. kabinba. Tehát valóban "vészhelyzet" volt, és baráti szívesség a hajó részéről.
De úgy látszik, ezt most már természetesnek veszi a hajóbérlő.
Úgy döntöttem, hogy a sarkamra állok, és egyszer mindenkorra elutasítom. Van két hetük, szerezzenek be olyan lakókonténert, amit elfogad a hadsereg. Ha pedig nekik nem jó, ne gondolják, hogy a "kelet európai" személyzetnek, vagy a szuezi pilotnak jó lesz.

Január 20. Úton, Mostaganem. Alig aludtam az éjjel. Már reggel fél ötkor fent voltam, ezen a rohadt Vörös tengeri úton rágódtam, Reggel aztán elküldtem a telexet Mr. Cardinak, a Sudcargos főnökének.
Most közzéteszem a levelem hiteles fordítását:


FM: PETRA
TO: SUDCARGOS
ATT: Mr. Cardi
RE: Katonák elhelyezése.


Jó reggelt, és hasonlókat a munkatársainak.


Tegnap elküldtem egy telexet: "El tudom fogadni a katonák elhelyezését", de a személyzet nem egyezik bele, hogy elhagyják a kabinjukat.
A következő az érvelésük:
1. Capt. Kraus úgy tájékoztatta a személyzetet, hogy az előző hadianyag szállítás Dikheilába, az ismert körülmények között egyszeri kérése volt a Sudcargos-nak. A parancsnok úr ugyancsak tájékoztatott engem is, hogy azért tette meg ezt a szívességet a hajóbérlőnek, mert "sürgős és különleges" helyzet volt. De elmondta, hogy csak egyszer tette meg, és a jövőben elzárkózik a hasonló helyzet ugyanilyen megoldásától.
2. Az út hossza minimum egy hónap (kétszer annyi, mint az előző volt). Egy hónapon keresztül matracokon aludni a földön, nem fogadható el. Az időjárási körülmények is mások: a Vörös-tengeren ilyenkor is igen magas a hőmérséklet, ennek ellenére a legénységnek dolgozni kell, tehát jogos az igényük a megfelelő pihenésre.
3. Az elhelyezés kényelmetlen, nemcsak a matrózoknak, hanem az elektrikusnak és a gépmesternek is, mivel össze kell költözniük. Egy matróz lenne az elsőtiszti irodában (a 2. gépész zuhanyzóját és WC-jét használva), egy az eü. kabinban mosdó nélkül, és egy matróz volt a parancsnok kabinjában, a mosdóját és toalettjét használva. Nem beszéltem a szakácsról, aki plusz hat főre kell, hogy dolgozzon, a szerződése értelmében folyamatosan csak a személyzetre köteles főzni.
4. A munkaszerződés kimondja: A munkaadó köteles a tengerészt ellátni megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel ellátni, valamint kielégítő elhelyezést nyújtani minden tekintetben.
Az adott körülmények között minden ellentétes a szerződéssel.
Magam is megváltoztattam a véleményem. Tegnap gondosan tanulmányoztam a szeptemberi telexeket, mert kíváncsi voltam, hogy miért szervezte meg capt. Kraus ezt az elképzelhetetlen elhelyezést a személyzettel? Találtam egy táviratot, mely szerint Toulonban berakás közben a francia hadsereg határozottan elutasította, hogy beköltözzenek a hajóbérlő által hozatott bungalow-ba. Hogy ezt a kellemetlen helyzetet elhárítsa, a parancsnok - baráti segítségként a Sudcargos-nak - a fent említett módon helyezte el a személyzetet.
Most nincs "sürgos és különleges" helyzet. Jelenleg és a jövőben is az egyedüli megoldás: lakókonténer a hadsereg rakomány kísérői számára.
Ha szabad kérnem, a jövőben ne tervezzen senkit elhelyezni a parancsnok kabinjában, legyen bár francia, lengyel vagy magyar.
Szívélyes üdvözlettel a parancsnok.
Aláírás.

Címkék: napló Marseille MV Petra

Szólj hozzá!

Január 14. péntek, Marseille. Előbb úgy terveztem, hogy kimegyek a városba, de a délelőtt papírmunkával telt, ebéd után felhívott cpt. Papelard, hogy Szuezi-csatorna bizonyítványt keres. Hát ilyen nincs, mondtam. A hívás után elkezdtem kutatni a szekrényben, és a lejárt, régi papírok között megtaláltam az eredetit - még 1983-ból, amikor a PETRA Hamburgban volt bejegyezve. Ezt átadtam az ügynöknek, nagyon meg voltak elégedve. Gondolom újat csináltatnak, csak tudnám, hogy miért?
Két oka lehet: vagy fuvar lesz Yambuba, Szaud Arábiába, vagy Mr. Baaboud (aki december. 17-én volt itt megtekinteni a hajót) megveszi, és szükséges az adás-vételhez. André mondott valami olyasmit, hogy márciusban lehet, hogy eladja a Valman a hajót (a névleges, bahamai tulajdonos, amely az SNCM (francia cég, a Franciaország és Korzika közötti komphajójáratokat üzemelteti) tulajdona.

Történelmi focimeccs


Végül nem mentem ki, mert végre rendesen tudok tévézni, és megnéztem este az Olsen bandát, majd a FIFA Klubvilágbajnokság döntőjét a Vasco de Gama és a Corintians között.
A bajnok, a Corintians győzött egy kissé unalmas meccsen. Egy két fantasztikus egyéni villanás volt, nem a sztárok csillogtak (Romarió, Edmondo, Marcelinho), hanem a Corintians kapusa Dida, aki zsinórban négy tizenegyest fogott a selejtezokön, és a mindent eldöntő büntetőkből is megfogott egyet. A legnagyobb élmény a közönség volt. Elképzelhetetlen méretű transzparenst feszítettek ki, a kapu mögötti teljes szektort befedték vele, és úgy éltették a Paulista (Sao Paolo állam) és brazil bajnok győzelmét. Éjjel fél háromkor feküdtem.

Január 15. szombat, Marseille. Ebéd után kimentem. Azt terveztem, hogy sétálok egy nagyot, és este egy vendéglőben megvacsorázom. Ezer frankot vittem magammal, mert mit lehet tudni, hátha veszek valamit.

Szerencsés délután


Nagyot sétáltam, az Operához vezető sétálós utcában bolt hátán bolt, üzletek, áruházak. És irtózatos tömeg, mindenki vásárolt. Ma kezdődött az árleszállítás. Az ing, amit csütörtökön vettem 200-ért 149 volt...
Rettentő furcsa érzés volt a bámészkodás, és a vásárlás...
Olyan márkaneveket olvastam és boltok voltak körülöttem mindenütt, ami otthon csak a legdrágább üzletekben és körzetekben van: Pierre Cardin, Mark and Spencer, La Fayette, Dior... Furcsa látni, ahogy az emberek szinte ölték egymást az olcsó" áruért. A 200 frankos ingeket vitték mint a cukrot, turkáltak, a leesett árun tapostak, mindenütt eldobált számlák, őrült tömeg a pénztáraknál, a próbafülkéket nem is használták, a ruhatárolóknál öltöztek, vetkőztek a vevők.
Végül vettem egy igazán szép, sötétkék, kötött gyapjú kardigánt, a vállán és a könyökén finom bőr betéttel. Nem volt olcsó, a márkája Mark and Spencer, és nem is volt leárazva.
Az úgy van, hogy sokan gyűjtenek ezt-azt. Bélyeget, érmét, könyvet... Úgy látszik, én bőröndöt. Vettem egyet, azt hiszem írtam, hogy a táskám, amivel leutaztam elszakadt. Valami kell, amivel hazautazom. Ez most nem olyan marha nagy, mint a legutolsó, amit Alexandriában vettem. Kerekes, fogantyús, nem kell cipelni, és ez fontos, ha Lengyelországba megyek, s cipekednem kell. Encsike csak kicsit szörnyülködött, amikor elújságoltam, csak még azt nem tudja, hol tároljuk majd...
Amikor elhatároztam, hogy veszek egyet, megszámoltam a pénzem. Ötszázötven frankom meg némi apróm volt. A bőrönd 555-be került. Megvettem, utána összeszámoltam a maradékot, és kiderült, hogy 6,45-öm van. A buszjegy 9 frank. Na, most mit csinálok? A világ végén állunk, a hármas kapunál, nem tudok gyalog bemenni. Nincs más hátra, taxit kellett fognom.
Nem egyszerű zuhogó esőben. Már a személykikötőnél jártam, amikor sikerült találnom egyet.
És milyen jó volt, hogy nem maradt buszra! A hármas kapu zárva volt, a négyesig kellett elmenni, ami legalább két kilométer, majd ugyanannyit vissza a kikötőben! Mit csináltam volna, ha busszal jövök?

Január 16. vasárnap, Marseille. Csendes, nyugis nap, a matrózok lefestették a hajó part felőli oldalát. Egész nap tettem-vettem, közben a Duna TV állandóan bekapcsolva.
Meg kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb, mint bármelyik kereskedelmi adó. Nincs kultúragyalázás, jól készítik a műsort, nem szigorú nemzetközi szabvány szerint, fogyasztóknak.
Ma este megnéztem a Két Bólyait, valamelyik határon kívüli magyar színház előadásában - egy színészt se ismertem, ezért gondolom, hogy nem itthoni színházból közvetítették. Nagyszerű darab...

Nem vállalom a rokonságot...


Még azt a halvány, nyelvit se, a finnekkel...
Egyszerűen lehetetlen, hogy "ezeknek" valami közük lehetett valaha a magyarsághoz. Ugyanis akkor valami életvidámság kellett volna rájuk ragadni, rólunk!
Az esti film egy finn művészi alkotás volt. Eleinte csak fél füllel figyeltem, de aztán a tévé elé ültem, mert érdekelt.
A film egy házaspárról szólt. A férfi buszsofőr, az asszony főpincér. A férfi elveszti munkáját, az éttermet, ahol a nő dolgozik, egy bank csődbe viszi, s az alkalmazottakat elbocsátják. Így mindketten munkanélküliek lesznek. A férfit alkalmaznák, de az orvosi vizsgán elbukik, sőt, még a jogsit is elveszik tőle - fél fülére alig hall. A nő se talál munkát.
A történet nem vígjáték, ez nyilvánvaló. Sőt, igen szomorú.
De ez még nem ok arra, hogy az egész filmben még csak el se mosolyodik senki. Faarcú, hideg-rideg-hűvös pasasok, fanyar-savanyú-életunt "nők" (azért idézőjelben, mert mindegyik olyan randa, hogy az már csuda!). Nem volt egy bágyadt "hi-hi" se, nemhogy kacagás, viháncolás. Pedig ok az lett volna rá. A film végén a bank által csődbe juttattot étterem tulajdonosnője kölcsönöz az asszonynak, éttermet nyitnak, a férje is ott dolgozik, sőt, az összes régi (citromharapós, Savanya Vendel arcú) alkalmazottat visszaveszik. És az első nap, igaz délelőtt nincs vendég, délután megtelik az étterem, sőt, a birkózó válogatott 30 főre foglaltat helyet.
Hát ha más nem, ez ok lenne az örömre, az ölelkezésre, a boldogságra. Ehelyett az asszony faarccal, halál unott pofával bólint:
- Jöhetnek - és úgy néz az ajtófélfára, mintha a kivégzőosztag lenne.
Hát ilyen vidám népek ezek.

Címkék: napló Marseille MV Petra

Szólj hozzá!

Január 7. péntek, úton. Tízkor távirat jött, hogy a következő út: Toulon - Ploce - Thesszaloniki - Toulon. Katonai rakományunk lesz.

Megint Pierre...

Pierre erre teljesen bezsongott, és mindenáron telefonálni akart capt. Papelardnak, a cég főnökének, hogy maradni akar az útra. Az fel se merül benne, hogy sokkal nagyobb szükségem van Gaugenre, mint rá, és azt hiszem, hogy a cég is ezért küldi most Andrét Pierre helyett. 
Miután kérte a telefont, azt nem mondhattam, hogy nem adom, de azt már megtehettem, hogy olyan időpontot mondjak partközelre, amikor már nem tud beszélni (éjjel kettő, tizenegy helyett). 
Ez az út egyébként szemétség a hajóbérlő részéről. 
Ugyanis hat katona jön a hajóra a rakománnyal. Helyet kellene nekik biztosítani, ami azt jelenti, hogy az elektrikus átmegy a szerelőhöz, a három matróz közül az egyik a betegszobában a földön, a másik a chief irodában a földön, a harmadik még nem tudom, hol a földön fog aludni két héten keresztül (igaz, fejenként kapnak 300 dollár külön pénzt ezért a kényelmetlenségért). 

Január 8. szombat, úton, Oran. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen csendes időben jöttünk. Tökéletes szélcsend volt, a tenger sima, mint az olaj... 
Ma minden összejött, mert tizenegykor érkeztünk, és éjfél előtt már kikötöttünk. Csak a kikötő-kapitányságról a harcsabajszú jött be cigiért, nem sok vizet zavart, alig időzött, öt perc alatt elkotródott. 
Érkezés előtt telezuttyant a hócipom Pierre-el. Éppen egy hajónak tértünk, és kerestük az irányt a kikötőbejárathoz, amikor felrohan a hídra, hogy elment a kép a tévén, és most nem tudja az utolsó lottószámot... Azt hiszem, amikor meglátta az értetlen arcunkat, akkor rájött, hogy van fontosabb is a telelottónál, főleg érkezéskor. Elkezdett valamit motyogni, hogy jól van, na, meg excuse me, és eloldalgott. 

Január 9. vasárnap, Oran. Reggel azzal jött az ügynök, hogy ma este, vagy holnap délelőtt lehetünk kész. Napközben kiderült, hogy vagy holnap... 
A munka végeztével beszélgettem Marekkal. Megittunk két whiskyt, mesélt magáról, a családjáról. Elmondta, hogy mi a hobbija. Filozofikus mondásokat gyűjt egy könyvbe. Már vagy tizenöt kötete van otthon. Amióta befejezte a líceumot, megszakítás nélkül gyűjti. 
Megkérdeztem, hogy hány könyve van a fiókjában? Meghökkent, aztán megmondta, hogy kettő. Erre megmutattam a Tisztást, és beszélgettünk az irodalomról, és a vége természetesen politizálás lett. 
Este megnéztem a Dunán a Kaméliás hölgy c. lengyel filmet. Milyen jó, hogy nem az amerikaiak készítették... 
Lékó lemosta a sakk világbajnokot egy páros mérkozésen 4,5-1,5 az eredmény. A világbajnok nevére nem emlékszem, de azt hiszem, nem érdemes megjegyezni, úgyis Lékó lesz az hamarosan... 
Már feküdni akartam (a tévé állandóan be van kapcsolva, ha fogható...), amikor egy amerikai film kezdőpdött. A magyar címét nem tudom - éppen a fürdőben voltam -, az eredeti: Mindwalk, azaz agyséta. Fantasztikusan jó film volt. Régen láttam ilyen jó amerikai filmet. Igaz, nem történt benne az égvilágon semmi: három amerikai, egy választáson megbukott elnökjelölt politikus, egy New Yorkból elmenekült költő, és egy Bostoni kutatóintézetben dolgozó, szabadságon levő fizikusnő találkozik Bretagne egyik piciny, de festői szigetén, és az élet értelméről, a politikusok és a környezet, a mindennapi élet és a modern fizika kapcsolatáról beszélgetnek. 
Ilyen filmeket csinálnak, és akkor azok a seggfejek a Titanicnak adják az Oszkárt. Hát ezért nincs értéke a szememben ennek a díjnak. 

Január 10. hétfő, Oran, úton. Nyolckor keltem, délelőtt rakodás. Soha nem gondoltam volna, hogy a Larousse enciklopédiát franciául olvasom egyszer. Ez persze csak böngészés, csemegézés, de elég sokat megértek belőle, főleg, mert olyan dolgok érdekelnek, amiről egyébként tudok: Magyarország, Lengyelország, Franciaország földrajza, történelme. Tegnap a Kaméliás hölgy kapcsán vettem elő, mert képtelen voltam Pierre-nek megmagyarázni, hogy milyen film lesz este a TV-ben. 
Jellemző a francia agyára, hogy amikor leírtam magyarul, csak nézett, mint a lőtt medve, még akkor is, amikor megmagyaráztam, hogy a hölgy "la femme". (Marek a magyar név kapcsán azonnal mondta, hogy a "Dama Kameliowa" című filmről van szó.) Csak amikor megmutattam az enciklopédiában a kamélia virág nevét, akkor kapcsolt, hogy minden bizonnyal a "La dame aux Camélias" című regényre gondolok. 

Január 11. kedd, úton. Jól bedurrant az idő, és ami nem gyakori, most északkeleti volt a szél, így nincs hova elbújni, menni kell, ha lassan is. Alig öt csomóval bandukoltunk egész nap, kivéve a késő estét, amikor megjavult az idő. A hajóbérlő ideges, mert reggel azt adtam, hogy 13-án érkezem, valamikor délután. Ilyen helyzetben egyszerűen nem lehet kiszámolni az érkezés idejét.

Már megint a lengyelek...

Egész éjjel azon törtem a fejem, hogy hol tévedtem 500 frankot, mert ennyi hiányzik a kasszából? Reggel rájöttem, mikor kínomban, más ötletem nem lévén, elkezdtem az ital és cigaretta számlákat böngészni. 
Karácsonykor, 27-én más sört hoztak, mint a szokásos. De mivel a doboz nagyon hasonló volt, fehér, és piros betűvel, csak a karton színe volt más, azt hittem, hogy a karácsonyra való tekintettel, ünnepi csomagolást adtak a sörnek. Ám nem így volt, mindig helyi sört - a legolcsóbbat, 44 FF egy karton - szoktunk rendelni. Ez most export volt, és 71 FF az ára. De átvételkor nem néztem az árat, csak a mennyiséget - ilyenkor amúgy is bolondok háza van, és a shipi egyébként abszolút korrekt és megbízható. (Most szabadságon volt, és egy fiatal kollégája intézte az ügyeket, aki nem ismeri a hajó igényeit.) 
Tehát én a kantinban a 71 frankos sört 44-ért adtam. Ez húsz karton esetében közel 500 frankot tesz ki. Megvolt az ok, megnyugodtam. Az más kérdés, hogy egyáltalán nem örültem. Reggel mutattam a számlát Mareknak, és elmondtam, hogyan jártam. Persze azt is, hogy gond egy szál se, én voltam a hibás, mert nem ellenőriztem le az árat, és nem javítottam ki a kantin árjegyzéket. 
Délután megjelent 250 frankkal, hogy nem tudják, ki mennyit rendelt ebből a sörből, de itt a károm fele, ezt összedobták. Hiába erősködtem, hogy nem fogadom el, rámtukmálta. 
Nem mondom, jól esett. Azt hiszem, ez magyar hajón nemigen történt volna meg (és sok lengyel parancsnokkal se). 
Most jövök majd én, és a kétszázötven frank erejéig kikötőnként adok nekik egy üveg whiskyt, azt viszont ők nem utasíthatják el. 

Január 12. szerda, úton. Reggel leadtam, hogy holnap hajnali ötkor érkezünk. Így a hajóbérlő boldog lehet, csak mi veszítettük el az éjszakát Marseille-ben. 

Január 13. csütörtök, Marseille. Korán érkeztünk. Fél hatra kikötöttünk. Fél tizenegykor kimentem, először, amióta a hajón vagyok.
Amiért kimentem, nem tudtam elintézni.
Bánatomban vettem egy inget, és megettem egy zöld valamit, valószínűleg spenótos, sós süteményt, meg egy sonkás, tojásos szendvicset. A baugette jó száraz volt...

Pierre óriási mázlija

Fél tízkor megérkezett Guegan, az új főgépész. Pierre hamarosan elment.
Amikor beértem a hajóra, azzal fogadott Józef, az egyik matróz, hogy leégett a kettes daru. Azért a rakodás ment, igaz, parti daruval.
Most, hogy gond adódott, bejött Mr. Cardi, a Sudcargos főnöke, és élénken érdeklődött, hogy mikor tudunk elmenni?
- Ha kész a motor... - mondtam, mert ugyan mi mást lehet mondani?
- De hajnalban megjön a De-Kastri - egy másik Sudcargos hajó -, és kell a hely.
- Átállhatunk egy inoperatív rakpartra, ha kell - mondtam.
Így is történt.
Ötkor elvitték a kiszerelt motort. Fél nyolckor pilot, és egy óra múlva már a hullámtörőn voltunk kikötve.
Mr. Le Tallec telefonált, hogy a műhelyben azt mondták, hogy hétfőn délután tudják leghamarabb beszerelni a motort.
Elképzelem, mi lett volna, ha Pierre van még a hajón. Az utolsó, de valóban a legutolsó pillanatban húzta el a csíkot.
Este megnéztem egy filmet a 60-as évekből (az elejét nem láttam), Koncz Zsuzsáról, az Illés együttesről, és az Omegáról. Aranyos film, és milyen unalmas zene! Pedig hogy élveztük hajdanán! Nem sokkal később felhívott az asszony. Szabolcs is bele-bele nézett, de unta (elhiszem).
Jelentem, benne vagyok az újságban. A Marin című lap hozta, hogy: Petra, parancsnok cdt. Szekely.

Címkék: napló Marseille Pierre MV Petra

Szólj hozzá!