Egy betegség és az ünnepek miatt kissé ellógtam a szerkesztői teendőimet, de íme, az újabb rész. Mindenkinek kívánok sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt és jó egészséget!
Az előző rész kisé hektikusra sikerült, tele helyesírási hibával, mentségemre legyen mondva, nem használom a helyesírás ellenőrzőt, és némileg kapkodtam is.
Az elmúlt napokban nem történt érdekes dolog, attól eltekintve, hogy Sevilla után csak rossz időnk volt, a portugál és spanyol partok mentén gyönyörű 5 méteres hullámokkal, ami a mi méreteinknek nem igazán tesz jót. A frissen lefestett orrnak sem. Oleg jól kihasználta a másfél nap holtidőt Sevillában, ráküldte a maffiát a hajó orrára. Ha már tavaly a szárazdokkban nem festették le rendesen, megtesszük mi, ami tőlünk telik.
Sajnos a szépen felvitt festéket a szemből jövő hullámok magukévá tették, így a srácok munkájának eredménye csak néhány fényképen látszik. Kár az időért, az erőfeszítésért, a festékért. Pedig a festéknek volt ideje száradni, több mint egy nap és meleg, száraz időben festették a srácok, előtte alaposan lemosva, az esélyek jók voltak, hogy valahogy kinézzen orr, de i.j.b.
Hogy sztori nélkül ne maradjatok, írok Olegről, aki hihetetlen arc, én nagyon bírom. Olyan első tisztnek, mint én voltam (Malay kollégám szokta nekem ezt mondani), mindenütt ott van, mindenről tud, időnként megválaszol egy- egy e-mailt helyettem - mondjuk ezt nem kellene tennie, mert én mondjuk nem azt írnám, amit ő, de nem baj.
Szóval Oleg, orosz fiú, 31 éves. A jobbik fajtából való tengerész, nem vásárolt papírokkal, jó angollal, érti a dolgát. Kénytelen érteni, mivel édesapja tengerész és Oleg ott nőtt fel, ahol az örege dolgozott. Szegénynek születéskor meghalt az édesanyja, így hol a nagymamával volt, hol édesapjával, elég korán magába szívta a sós vizet. Ráadásul szerencséje is volt, mert édesapja nagyon hamar belekerült a „zsoldos” körforgásba, így még gyerek fejjel kikúrálták belőle a birodalmi flotta attitűdjeit. Igaz, átesett a ló másik oldalára, kissé germánosra veszi a figurát, de jól van ez így, nyugodtan alszok.
Oleg is elkövette azt a hibát, amit sokan közölünk, megnősült, ráadásul elég korán, 10 évvel ezelőtt. Mostanában jött rá, hogy kissé hiba volt, mert valahol 10 év után kedves asszonyaink megbuggyannak, ez személyes tapasztalatom. Az enyém is így tett, sajnos még nem sikerült kikúrálnom belőle,sőt mostanában félve telefonálok haza, nem tudom milyen hülyeséggel fog felhúzni. Hja kérem, pénz számolva, asszony verve jó :D , de hol van nekünk lehetőségünk ilyesmire? :D
Oleg neje is bedilizős időszakát éli, nem kell dolgozni, a srác fizetéséből királyian élnek. Talán pont ez a baj, jó dolgukban nem tudják, mit tegyenek. (Majd meg kell kérdeznem tanult kollégáimat, hogy ők miként hidalták át ezt a problémát). Szóval Olegben egy ideje benne van az érzés, hogy félrefrigyelt, vagy talán túl korán és most igencsak pótolná azt, amit kihagyott korábban. Mert ugye most jött rá, hogy bizony még vígan élhetné világát, ha nem nősül. Szóval Olegnek tele lett a szamóca mintás napozója (copyrigth Vavyan Fable) az asszonyi hoppáréval és eldöntötte, ő bizony csajozni fog. Erre remek hely Sevilla, egyetem, turisták, fiatalok, a spanyol lányok között is akad szép, szóval terveket szőtt. azt Olegről tudni kell, hogy jóképű gyerek, izmos, nem buflára gyúrt, de kisportolt, ezt el kell ismerni. Irigy is vagyok rá valahol, csak négy évvel fiatalabb, de jó 15 kilóval könnyebb. :D Szóval tervezett, készült, engem is rávett, menjek vele. Mondtam rendben, ezt megnézem magamnak, mert napokig csak arról beszélt, hogy itt, meg ott miként ismerkedett meg lányokkal és milyen hülye volt, hogy nem bocsátkozott kalandokba, mert a sármja az lehengerlő, szerinte. Szerintem meg 200 méterről virít rólunk, hogy ágrólszakadt tengeri csavargók vagyunk, ráadásul a nős részlegről, ami a női populáció számára annyira nem vonzó, kivéve az üzleti szempontból érdekelteket. Csak hát ezt nekem nem hitte el. Tehát aljas módon röhögni mentem, rám fért valami humoros dolog. Na meg azért is mentem, hogy magamba importáljak egy kis Tinto de Verano nevezetű italt, ami hasonló a mi fröccsünkhöz, csak épp vörösborból készült és édes, eleinte furcsa volt.
Tehát megindultunk, amúgy tengerészesen, Janusz is jött velünk, tehát szülői felügyelet alatt voltunk. Messzire nem jutottunk, csak a kikötői kantinig, ahol már szó nélkül csapolják nekünk a Cruezcampot, ami egy helyi sör, de amíg a helyiek csak pohárral isszák, mi korsóval, mert az úgy jó. Itt egy rövid időre elakadtunk, az a 100 méter a tikkasztó 40 fokban megviselte a szervezetünket, sok folyadékot kellett pótolnunk. Ez a korai záróráig tartott, ami este 7 óra, így betaxiztunk- parancsnok, első tiszt, gépüzemvezető már csak nem fog gyalogolni – a városba, annak is a közepére, mert mi csak ott tudunk költeni, ahol a legdrágább. Itt Janusz elrobogott nyiratkozni, én internetezni, Oleg meg telefonált egyet, majd leült egyik megszokott helyünkre várakozni, közben megkezdte a korábban említett ital fogyasztását, meg az ismerkedést. Így a becsajozási kísérlet elejéről lemaradtam, na de a többi… :D
Szóval kiléptem az internet kávézóból és indultam a kocsma (nem az, de jobb szót nem találok rá)felé, ami azért kényelmes, mivel alig 30 méterre van tőlem. Remek hely, minden 1, vagy 2 €, a helyi egyetemisták és fiatalok törzshelye, tanítási időszakban még állni sincs hely, Zsoltival fedeztük fel, már írtam róla. Oleg ott ült az egyik asztalnál, ami az utcára van kirakva a dohányzó közönségnek, mivel egy ideje Spanyolhonban is inkvizícióval honorálják a füstölgőket. Amúgy a spanyolok tekintélyes része dohányzik, de az ájrópjúnió az ájrópajúnió. Szóval Oleg, aki amúgy nem dohányzik, ott ült az egyik asztalnál cigivel. És magyarázott valakinek. Azt nem láttam kinek, mert bár nem voltak sokan a nyár közepe miatt, de az asztalok nagy része foglalt volt. Nézem, hogy beforduljak – e az ajtón innivalóért, de látom Oleg integetett és mutogatott, ott volt előtte a teli pohár az asztalon. Meg még kettő üres is. Előnye van a srácnak, de behozzuk. Annyira megörültem a teli pohárnak, hogy el is felejtettem megnézni, kivel diskurál Oleg, csak lehuppanta vele szemben, mondván: na, mi a pálya ecsém? Hát remek érzékkel becsücsültem Oleg és beszélgetőpartnere közé, amire éles eszemmel rögtön rájöttem, amikor derékból elhajolt és folytatta a diskurzust. Megfordultam, hogy lássam kihez beszél, hát egy lányhoz. Illetve inkább nőhöz. Vagy valami ilyesmi, mert a 23-29 év közé teendő korosztályt nem tudom, minek nevezzem. Legyen nő. Szóval egy közepesen csúnyácska olyan 25 év körüli nő ült ott, az a kategória, akit két hónap, meg pár Jedi erő magához vétele után akár szépnek is láthat az ember, azzal beszélgetett Oleg. Angolul ráadásul, prezentált is, mondván én lennék a barátja, a kollégája, meg a főnöke is; multifunkcionális személy. Amíg szemrevételeztem magamnak Oleg céltárgyát, addig arról folyt a beszélgetés- na ez így nem pontos, főleg Oleg beszélt, a csaj csak röviden válaszolt-, hogy ha megittuk az italainkat, akkor keressünk egy olyan helyet, ahol táncolni lehet és jól érezzük majd magunkat. A csaj azt válaszolta, hogy meg kell kérdeznie a barátnőjét, mert nincs egyedül. Ó, cseszd meg Oleg, mibe rángatsz bele, nem erről volt szó. Én röhögni jöttem. Gyorsan oda szóltam az ifjú Don Juannak, hogy egyrészt ő csajozik, én mint semleges megfigyelő vagyok jelen, másrészt Januszt is meg kell várnunk. Közben megérkezett a lány barátnője is, italokért volt, és hát mit mondjak, hozzá kissé több alkoholra lett volna szükség. Közben az elcsípett beszélgetésből azt szűrtem le, hogy olaszok, legalábbis Olegnek ezt állították. Nos, orosz bonvivánunk tovább rohamozott, a hölgyek pedig megbeszélték egymás között az ajánlatot. Majd elutasították, mondván a második csaj nem beszél angolul és rosszul érezné magát velünk. (Hát még ha tudná, én mennyire rossz társaság vagyok, mert csak röhögni akarok egyet Oleg kontójára). Erre Oleg egy laza mozdulattal rám mutatott, mondván én beszélek olaszul, keine problem. Levesestányérnyi szemeket meresztettem, mert én ugyan nem tudok olaszul, maximum annyit, hogy spagetti. A második csaj kérdezett tőlem valamit, mire én semlegesen megvontam a vállamat. Na ebből azért levették, hogy én nem beszélek olaszul, az Oleg által feldobott német nyelvtudás meg már nem hozta lázba őket. Erről ennyit, bár azért megkértem a srácot, mielőtt bele akar rángatni valamibe, előtte szóljon, mert vagy nem akarok, vagy nem tetszene az, amit tervez. Közben megjött Janusz, elhörpöltük az italokat és a besózott ifjú harcos kérésére elindultunk a vadászatra. Azért még kiselőadást tartott, hogy a két olasz nő kész lett volna kirúgni a hámból, de én nem tetszettem a másodiknak. Hát, jósrác, ez van, ha nem próbálsz meg belerángatni, nincs bukta, meg a dolog amúgy is kölcsönös volt. Amúgy meg a fizimiskámon nem tudok változtatni.
A következő prédára a katedrális környékén akadt rá barátunk, aminek a lépcsőjén rengeteg ember ült. Vettünk egy fagyit és mi is letelepedtünk. Oleg választotta ki a helyet, két fiatal lány mellett. Én mondtam, hogy a lányok még a büntetendő életkorban vannak, de hát barátunk erősködött. Leültünk a lépcsőre és hallgattuk a térzenét, majd pár perc múlva Oleg odafordult a lányokhoz és kérdezett valamit. Azok összenéztek, majd magyarul a következő párbeszéd hangzott el:
- Mit akar ez a manus, milyen nyelven vartyog?
- Nem tudom. Szerintem angolul, majd apa megmondja, ha visszajött.
Nem tudtam megállni és felnyerítettem, úgy röhögtem, hogy a könnyem potyogott. A lányok néztek, no meg Janusz és Oleg is, hogy mi bajom, a lányok ennek magyarul hangot is adtak. Megfejtettem nekik, szintén magyarul, hogy Olegnek sikerült megtalálnia a Sevillában leledző mondjuk 50 magyarból kettőt, ami azért nem semmi, de tényleg világhatalom vagyunk, mindenütt belénk botlik az ember. Mondjuk a lányok megörültek (nem megőrültek), hogy jé, egy másik magyar, mit csinálok itt, meg a mellettem ülő, nem túl szimpatikus (sic) ember mit akar. Mondtam, a sármját próbálgatja, nem akarja elhinni, hogy olyan már nincs neki, régóta. (Genya vagyok, nem kicsit). Ezen a lányok kicsit vihogtak, Oleg meg követelte, hogy fordítsak. Mondtam neki, viccesnek találják a lányok. Erre barátunk kérte, hogy invitáljam meg a lányokat valahová. Aljas voltam, javasoltam nekik, hogy sajnálkozva ingassák a fejüket, hogy nem jöhetnek velünk – mondjuk ez így is volt, mert apuval, anyuval voltak -, esetleg meg is veregethetnék Oleg vállát, kissé sajnálkozó tekintettel. (Hűűű, rohadt egy alak vagyok). Ezt meg is tették, majd amikor apu és anyu is megjött, és ők is kiörömködték magukat azon, hogy van még magyar e világon, meg hogy hű, tengerészek vagyunk, elbúcsúztunk. Azt még azért megkérdeztem, hogy a lányok hány évesek, csak a történelmi hűség kedvéért; 17 és 19, hát határeset. Cserébe be kellett vallanom éveim súlyos számát, amit szégyenkezve meg is tettem, és a ronda végösszegen még férfiasan behúzott pocakom sem segíthetett.
Továbbálltunk, sétáltunk, én vigyorogtam nem létező bajuszom alatt, Janusz látványosan unta a banánt, pedig mondtam neki, röhögjön ő is, mások kínján a legjobb. Pár perc séta után egy térre jutottunk, ahol asztalok körül emberek álldogáltak és ittak, beszélgettek, a nedűt ilyen kis tavernákban mérték és még le is lehetett ülni, a változatosság kedvéért egy templom lépcsőjére. Magunkhoz szólítottunk némi frissítőt, majd letelepedtünk a lépcsőkre és beszélgetni kezdtünk Janusszal a vitorlásokról, Oleg meg belevetette magát a tömegbe és lánycsoporttól lánycsoportig haladt, próbált szóba elegyedni velük. Ez még csak- csak sikerült is, de mulatozásra szóló invitálását mindenki elutasította. Igazából nem nagyon figyeltem, csak azt láttam, hogy sétálgat, egyik csoporttól a másikig, és volt jó pár. Mi közben megittuk az italunkat, elmentem egy újabb körért, Oleg kezébe is adtam egy pohárral. Egy órányi próbálkozás után Oleg is odajött, feladta. Kissé el volt kenődve, ezt onnan tudtam, hogy javasolta, menjünk a szokásos ír krimónkba és igyunk. Megmondom őszintén itt már annyira nem volt vicces a dolog, mintha kissé a szívére vette volna a dolgot.
A kocsma felé menet Januszra rájött a kisdolog, erről nekem is eszembe jutott, hogy ki kéne mennem, úgyhogy betértünk az első nyitott ajtón, ami történetesen egy fagyizó volt, de kultúrhely, mert sört is adtak.
Letelepedtünk, és Oleg látványosan mérgelődött, hogy nem igaz, hogy nem tud hatni a lányokra. Mondtam neki, hogy majd megkérdezek valakit, mondjuk a felszolgáló csajt, aki beszélt angolul, az majd megmondja neki, hogy mi a frankó. Közben Janusz elvonult a dolgára, Oleg meg letámadott két női hölgyet, akik szerintem anyuka- lánya páros voltak, 35 / 15 leosztásban, és egy Sevilla turista térképet forgattak tanácstalanul. Oleg felajánlotta a segítségét, majd 10 másodper múlva meghívta őket az asztalunkhoz, igyanak valamit. Az idősebb hölgy elutasította, Oleg győzködte őket, én meg a tenyerembe hajtottam őszülő fejemet, mert a szituáció immáron nem vicces volt, hanem kínos. Janusz visszajött, Oleg is letelepedett, nem kissé csalódottan, és azt hajtogatta, hogy nem érti, nem érti. Közben a felszolgáló lány a mellettünk lévő asztalt szedte le, és félmosollyal hallgatta Oleg angol nyelven elhangzó értetlenkedését. Janusz megbökött, hogy kérdezzem meg akkor a kiscsajt, van –e sármja Olegnek. Megkérdeztem.
Az amúgy bájos kislány a kérdésre megingatta a fejét, majd kijelentette, nincs neki egy csepp sem, Oleg nős, és biztosan tengerész. Én kissé hökkenten bámultam, mert nem mondom, igazam lett, de azért én nem gondoltam komolyan, hogy ez látszik is, csak ugrattam a jósrácot. Kérdeztem, hogy ezt meg honnan veszi? Hát, vonta meg a vállát, az úgy látszik. Rajtam is, én is nős vagyok, de kedves a szemem és én sármos vagyok. Paff, kész lettem, Janusz meg szélesen vigyorgott, mintha valami remek tréfa hangzott volna el. Megittuk a söreinket és az estét záró, immáron megszokott műintézmény felé vettük az irányt, igaz Oleg végigdörmögte az utat, valami olyasmiről, hogy ez nem lehet, meg nem érti. Barátom, öregszünk, veregettem meg a hátát atyailag. :D
Oleg végleg feladta a dolgot, a Phoenix nevű kocsmában már inkább a helyiekkel való kapcsolatot próbálta ápolni. Talált is egy svédet (aki 13 éve érkezett Sevillába, két hét vakációra), egy amerikai exmotorost (aki megkínálta némi hasissal, és mivel Olegnek dunsztja nem volt róla mi az, hát később szabályosan fogni kellett a kezét, nehogy elszálljon), egy olaszt és egy portugált is. Épp csak spanyol polgárral nem sikerült szóba elegyednie. Viszont sikeresen megbirkózott a cigaretta automatával, és nyertem felkiáltással vált boldog tulajdonosává egy pakli koporsószegnek. Nyerő szériája megmaradt, ez tisztán látszott az óvszer automata és a chips automata kipróbálása után. A chipset még megértettem, azt viszont nem, hogy minek neki 10 darab óvszer, egyenként 1€ áron.
A végén azért röhöghettem egy jót, mert míg Oleg a nyerő szériáját használta ki, Janusz elmesélte, hogy amikor a fagyizóban elment a dolgára, megkérte a felszolgáló kislányt, hogy ha kérdezem Olegről, azt válaszolja, amit válaszolt. Marha jót röhögtem. Azért megjegyeztem, hogy engem is belevonni a dologba kissé gonosz volt, bár megérdemeltem, már éppen kezdtem elhinni magamról, hogy vénségemre majd kinézek valahogy. Janusz nagy, boci szemekkel nézett vissza rám, a kislánytól ő azt nem kérte, hogy rólam is mondjon valamit, ugyanis nem gondolta, rákérdezek, miből látni a dolgot. Fene tudja, szerintem ugrat az öreg, mert azóta minden nap elmondja nekem is, Olegnak is, hogy amíg én sármosnak találtattam, addig Oleg nem. Biztos, hogy ugrat, de majd én is kieszelek számára valamit, csak legyen rá időm. Momentán nyakamon a hó vége és ilyenkor termelni kell azokat a papírokat, jelentéseket, amiket senki nem fog elolvasni.
Folyt. köv., de csak ha akarjátok.
