Hajók, gépek, tengerészek

Március 25. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Mára Viktor teljesen rendbe jött. Amikor két óra alatt beraktuk a 450 tonna alumínium rudat egészen jó kedve kerekedett. Csak egyszer szólta el magát:
- Lehet, hogy az én hibám volt, István, tegnap a tutaj. De addig nem volt semmi baj.
Még jó, hogy nem akarta rám kenni. És nem is volt baj, mert addig nem csináltunk hülyeséget!
A viking tavasz frankó tud lenni, ha akar. Ma reggel, amikor hét óra tájban kikecmeregtem a deckre, úgy havazott, mint a radai jó nyavalya!
Később csak az eső esett.
De a viking istenek könyörületesek velünk, mert manőver előtt alábbhagyott, majd elállt. Karmøybe hamari utunk volt, mindössze negyven mérföld, végig révkalauzzal. Menet közben nagyon sajnáltam, hogy nincs szép idő, mert valami fantasztikus tájakon jöttünk keresztül. Néhol alig volt 150 méter a két part között, sok-sok apró sziget, és viszonylag sűrűn lakott terület. Elmentünk egy sziget mellett, ahol egy ősi templom állt. A pilot elmondta, hogy ez volt a székhelye az első norvég királyságnak. Szívesen készítettem volna egy fotót, de hát "viking tavasz" van, és az istenek berágtak valamiért, s ekkor már zuhogott az eső, alig lehetett ellátni egy kilométerre.
Érkezéskor totálisan eláztunk, igazi manőver volt, mert a szél is fújt. Utána raktárnyitás, és azonnal elkezdték a berakást. A gyár rakpartján állunk. Éjjel tizenegyig dolgoznak, s holnap be akarják fejezni. Nem is lenne baj, csak ne lenne annyi eső az égben, és az mind ide zuhog. A fülem és az orrom lefagyott, a nadrágom szára csupa víz, és nincs váltani, mert mindkét rend melós ruha rajtam van. Áldom az eszemet, hogy megvettem otthon a kínai boltban a legolcsóbb "suhogós" dzsekit, most mindenki irigyli, hogy milyen klassz munkáskabátom van, jó meleg, és viszonylag vízálló. Meg a kesztyűm is megfelelő. Egy ezresért vettem a diszkontban, síkesztyű, és ha nem is vízálló, még akkor se fázik benne a kezem, ha csurom víz, mint most is, mert a testmeleget csodásan megtartja.
Ennyit a viking tavaszról.

Március 26. kedd, Karmøy. Nem tudom, említettem-e, hogy milyen szép tud lenni itt a tavasz? Ragyogó napsütésre ébredtünk, az ég kék, csak apró felhőpamacsok látszanak a környező dombok felett. Körülöttünk legalább tíz apró szigetecskét számoltam meg, a farmok házainak piros cserépteteje messzire látszik. A távolban magasabb hegyek kéklenek, némelyik hósapkát visel. Ha megerőltetem a szemem, ki tudom venni azt a templomtornyot is, amelyik mellett tegnap eljöttünk, ahogy a hajózási időjárás-jelentésben mondják: jó a láthatóság. A hajó körül madarak repdesnek, csak nem csiripelnek, hanem rondán rikácsolnak, mert sirályok. Hideg sincs, már nem kell a dzseki, elég rajtam a két rend melós gönc.
És ehhez az eldugott, Isten háta mögötti helyhez képest, óriási hajóforgalom. óránként mennek el mellettünk, mi meg stigózunk (előre-hátra csúszkálunk) rendesen. A műszakvezető szerint évi ezer hajót szolgálnak ki, erre mondják pestiesen, hogy: nem semmi! Hiszen ez "csak" egy gyári rakpart, a helyi alumíniumkombináté. Kirakják a nyers alumíniumot, s elvisszük a finomítottat, vagy a készárut. Mi 6-7 méter hosszú, 20-35 cm. széles rudakat és hatalmas dróttekercseket rakunk be. A melósok nagyon szépen dolgoznak, így aztán nyugi van.
Délelőtt három nagy doboz érkezett, kaptunk egy új számítógépet. A régi technikai dinoszaurusz, 286-as processzorral, s ezer éves Olivetti mátrixnyomtatóval.
Ahogy az ilyenkor célszerű a korszerű technika esetében, Viktor bepakoltatta az irodába az asztal alá, gondosan visszaragasztva a fedelét, s aki akar, ott gyönyörködhet benne.
Az eszem megáll!
Viktor magába mélyedt, és úgy döntött, hogy ő a hunyó a tutajt illetően, és ezért mindent megmozgatott, hogy - lévén alumíniumgyár -, szerezzen valakit, aki meghegeszti a tutajt (az is alumínium). De közeleg a Húsvét, senki se hajlandó idetolni a viking felét... Pedig készpénzfizetést is felajánlott a barba (saját zsebből). Most aggódhat tovább, hogyan adja be az esetet a tulajnak és Bambasznak, bár ez utóbbi nem nagyon számít.

Március 27. szerda, úton. Nem történt semmi feljegyzésre méltó, s ha más nem, akkor ez a jó hír.

Március 28. csütörtök, úton. Készítem a hó végi adminisztrációt. Este elértük Dovert, így fel tudtam hívni az asszonyt.
Utóbbi beszélgetéseink alkalmával mindig megkérdem: - megjött a levelem?
Nos ma nevetve mondta, hogy mindkettőt megkapta egy nap eltéréssel. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért késett ennyit a rotterdami?

Március 29. Nagypéntek, úton. A mai nap szenzációja egy telex volt. A M/V Skagenről (a cég egyik hajója) érkezett Leszeknek címezve. Andrzej von Mallek küldte, a hajó parancsnoka, és azt írja, hogy készül vissza a Lys Carrierre, csak a papírjait intézi el előbb.
Kérdem Leszektől, hogy a von Mallek csak vicc, ugye? Nos, nem: azért kell az összes hajózási papírját újra kiállítatnia, mert visszavette a nagyapja nevét, ami von Mallek volt, ezt ugye a szocializmusban nem engedélyezték, a papa egyszerűen a Mallek nevet adhatta tovább.
Ha április elseje lenne, akkor Leszek tréfának vélné, így viszont nagy a találgatás, hogy mit jelent? Talán Bambasz nem jön vissza? Na, majd meglátjuk.

Március 30. szombat, úton. A hajózási kiadványokat javítottam, nagyon "nemszeretem" munka, de meg kell csinálni.