
Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02
Március 8. szerda, úton. Megyünk. Vacsora: bugaci pecsenye: sertéshús kockára, hagymát pirítani, hús bele, só, bors, pirospaprika,, mikor majdnem kész paprika, paradicsom belekockázva. Ha kész, rántottát keverünk bele. Sült burgonyával tálaljuk.
(Nocsak, milyen jó kis naplóbejegyzés − beszúrás: 2010.)
Március 9. csütörtök, úton. Edzés, napozás, szolgálat.
Március 10. péntek, úton. Egy hónapja írom a naplómat. Gyönyörű idő.
Március 11. szombat, úton, horgonyon Port Said előtt. Reggel nyolckor macskáztunk meg. Ha minden jól megy, holnap átmegyünk a csatornán.
Révkalauz 10.00-re jött, bevitt, a szokásos módon kötöttünk ki: ledobtuk mindkét horgonyt, majd két farkötéllel a partra merőlegesen megkötöttük magunkat (ezzel a módszerrel sokkal több hajót lehet „kikötni”).
Még nem végeztünk a manőverrel, de megszálltak az árusok, akik mindenfélét árulnak, járják a lakóteret és mindenkit halálra idegesítenek. Aztán egymás után érkeznek a lejmolók is: shipchandler, orvos, ügynök, vámos, akik a munkájuk fejében kurva erőszakosan követelnek Marlborót, whiskyt.A legvégén a Kikötőkapitányság emberei, szokásosan ők viszik a legtöbbet. Vizsgálat közben „kiderül”: nincs Suez Canal Certificate-ünk. Úgy látszik Mr. S. nem intézkedett. Da hamar kiderül a „félreértés”. Jött két regiszter, tíz perc alatt „felmérték” a hajót és mindössze 15 karton Marlboro és 100-100 dollár baksis ellenében kiállítják a megfelelő okmányokat. Hát, mit mondjak? Egyiptom nem sokat változott az elmúlt 11 év alatt, mert 1984-ben voltam itt utoljára a Csatornában.
Közben az árusok üzletelnek. Engem is megállított egy:
− Chief, adok neked szuvenírt! − és rakja a kezembe: 3 db. képeslapot, egy igen randa papiruszképet (Nofretete van rajta), egy alabástrom alapzaton fekvő bronz szfinxet (a mai napig megvan − 2010). − menjünk be a kabinba! − ajánlotta.
− Van aprópénzed? Görög, olasz, spanyol? − kérdezte. Mutattam neki a fémpénzeimet. − Jaj, nem ilyet, papírpénzt!
− Az nincs!
Erre elővett egy réztányért, hogy ez suvenír, egy másikat, hogy ez 50$, de nekem csak 20, és végül itt egy pénztárca a feleségemnek.
− Oké, adok mindezért 10$-t. − mondtam.
Alkuszunk még, végül kapott 39 egyiptomi fontot és 10 dezsőt. Az öreg boldogan vigyorgott és elrakta az összes szuvenírt: a pénztárcát, a szfinxet.
− Állj öreg! − mondom neki felháborodva. − Ez szuvenír az asszonyak!
− Persze chief. Szuvenír! Ha megveszed, hazaviheted és megajándékozhatod vele. − végül gálánsan elővett egy randa bőrhulladékokból varrt kék tevét: − nesze, a gyerekednek... − és vigyorogva elment.
Este itt volt Ali Mohammed is, aki régi ismerőse a magyar tengerészeknek. Elvitte a 8 darab levelemet, jó vastagok voltak, 10 dollárt adtam neki, hogy adja fel. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Ali feladja, igaz, alaposan túlfizettem, de egyike a tisztességes árusoknak, akikben megbízunk, és Alinak ez tőke, nem játssza el a bizalmat! (2010: mindegyik levél megérkezett!). ő az, aki szabadon járhat, kelhet a hajón, megbízható, és errefelé ez ritka holló!
Mutattam neki az aprópénzeimet a nagy dobozban. Elé tettem, ő beleturkált, kivette az őket érdeklőt, majd hármat elvett, sörrel kínáltam, nem fogadta el, más arab elvitte volna az egész kartont és még lejmolt volna az anyósának is.
A barba egész nap részeg. Megivott másfél üveg whiskyt. Korán reggel jött egy távirat a Pancontól. Kérték, adja meg a berakható konténerek hossz és függőleges irányú súlypontjait valamint a konstanst. Erre tartott egy kiselőadást, hogy ezek milyen primitív barmok, és leadatta telexben a hydrostatikus táblázatot, a teljes tanktáblázatot, majd kifejtette, hogy ezek segítségével ki tudják számolni a stabilitást, a trimmet és a merülést. Ebben speciel igaza van, csak semmi köze a feltett kérdéshez. Tele a tököm a részeges főnökökkel. Előadást tartott arról, hogy milyen tökélyre fejlesztette a tengerésztudományt, de egy döntést nem tud meghozni, ha felelősen kellene dönteni, akkor bemenekül a kabinba. Amíg Port Saidban voltunk, alig lehetett a kabinból előráncigálni, mindenkivel nekem kellett harcolnom, kínlódnom.
Nagyon tele a tököm vele. Már arra gondoltam, hogy írok maszek levelet a Panconnak, és megadom a kért adatokat, de miután a levelet megírtam, a mérgemet kiengedtem, lehiggadtam. Nem éreztem etikusnak a háta mögött bemártani, pedig haj de ez volt a megszokott stílus a MAHART-nál!
Nem lehet vele normális munkakapcsolatot kiépíteni. Mondom neki: − barba, csináljunk mentőcsónak gyakorlatot a hosszú út előtt, letehetnénk a csónakot a vízre.
− Nem lehet, van fontosabb dolgunk! − nyilatkozta ki, közben majd elhasalt, olyan részeg volt. Persze semmi dolgunk se volt. És ilyen esetek tömkelege esett meg.
Nem szólok én neki semmiért ezentúl.
Március 12. vasárnap, úton, Szuezi-csatorna. A szokásos korai indulás: hajnali ötkor soroltunk be a konvoj végére. Persze nem volt minden ilyen egyszerű, mert a horgonygép mágneses fékje abszolút nem fog, és a gépet nem tudták ezért húzásra visszaállítani. De valahogyan sikerült, és eljöttünk.
Az örséget hatórázva adtuk, én a 06-12-t adtam, én voltam őrségben, amikor a Lake Timsah-n leálltunk horgonyra. Az út szép volt, a csatornát kiszélesítették, építkeznek mindenfelé, egy új falut is láttam. A révkalauz azt mondta, hogy itt munkanélküli pályakezdő diplomások kapnak lakást és farmerkodhatnak.
A Kis Keserű tó partja Izmailiánál nagyon kiépült, és láttam egy új háborús emlékművet a Bajonettet. Biztosan a dicsőséges arab-izraeli háború emlékére, de csak a háborúra, mert a győzelem odaát volt.
A csónakosokkal és elektrikusokkal nincs sok bajunk. Csónak nincs, lévén a mi hajónk konténeres, daru nélkül. A szuezi lámpa sem a régi másfél tonnás böhöm, egy könnyű, kis 25 kilós szerkezet.
A barba alakított egy nagyot, hogy egyem azt a kis okos szívét és a rettentő nagy tengerész tudását! A pilot kérdezte, van-e GPS a hajón? Fogalma sem volt, hogy mit kérdez a révkalauz.
− Mit akar ez? − kérdezgette fehér emberes felsőbbrendűséggel úgy, mintha hülye gyerekkel állna szemben.
Végül Feri megszánta a révkalauzt, és megmutatta, hogy van, kettő is. Az egyik a térképszobában, a másik az Inmarsat C készülékbe építve.
A Timsah tóról ötkor indultunk. Baj nélkül kiértünk, attól eltekintrve, hogy egyszer horgonyra akartak minket állítani, mert kissé lassúnak találtattunk, volt olyan szakasz, ahol 6 csomós sebességgel tudtunk csak vánszorogni.
Folytatom...
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
Nyolckor megjelent a kikötőkapitányság teljes díszben, és abbeli reményét fejezte ki, hogy hamarosan kész leszünk. A barba vázolta nekik a helyzetet.
A hídon az ügyeletes tiszt és matróz meg próbál a lábán megállni, mindent szépen elzéfesztelnek (biztonságba helyeznek), és kitámasztják magukat, s úgy várják az idő múlását, és azzal együtt a váltást, de legfőképpen a sűrített levegő sziszegését a gépházból, ami azt jelentené, hogy indítják a főgépet, s hamarosan megszűnik ez a borzalom. Az idő az persze múlik, mert az végzi a dolgát, s ebben semmi nem akadályozhatja. Tudjuk: odalent a gépészek is végzik a dolgukat, de annak eredménye még nem látható. Nem tudom pontosan, mi volt a hiba, de az rémlik, hogy egy hengerfejjel akadt gond. (Sajnos ekkor még nem vezettem naplót, most látszik, hogy milyen kár, nem előbb kezdtem hozzá! Ezt mindenki szívelje meg, aki nem ír még naplót, mert úgy jár majd, mint én most!) Tessék belegondolni: van egy baromi nagy kétütemű motor. Nyolc méter hosszú, két és fél méter magas, egy hengert úgy tisztítanak (kormolnak), hogy a gépész beleáll, és lekaparja a belső falát! Szóval ennek a masinának mekkora a
De nekem, és pár társamnak sikerült kijutnom!
Bevontattak a szalamiszi öbölbe (történelmi helyszín!), ahol a leállított hajók állnak egymásra kötve, és arra várva, hogy jön egy jó bolond, amelyik használt hajót akar venni. Elmentünk egy sor ilyen ócska, vénséges csotrogány előtt, majd egy elsüllyedt hajó előtt, amelyik fel volt fordulva, és az aljára kikötőhorgok voltak hegesztve, manőverezni kezdtünk. megfordultunk, seggünket az elsüllyedt felé fordítottuk.
gy hatalmas áruház, itt is bóklászunk, szóval elvagyunk, mint a befőtt. És ez megy hét végén is. Klassz.
Aztán sok eszmecsere végén beígérték a hajógyárból (Brailán hatalmas hajógyár működik) Románia legjobb elektrikusát. Eljött, vizsgálódott, nem csinált semmit és elment, de közölte, hogy szarból nem lehet várat építeni.
Nem volt ellenemre, hogy itt, a szultánok városa biztonságos szélárnyékában várakozzunk, hiszen még itt, a partközelben is olyan erős volt az északi szél, hogy csak úgy „porzott” a víz! És ami a gyönyörű, hogy ebben a hülye erős és hideg szélben vitorlásverseny nézői lehettünk, az egyik forduló bójája nagyjából harminc méterre volt tőlünk.
Minket más fából faragtak. Az alapvető gond, hogy a ballaszttankok fele használhatatlan, és üresen ez kész tragédia, mert nincs megfelelő merülésünk. Mi történik ilyenkor, amikor üres, és szembe kell venni a hullámokat? Nos, a hajó ha felmegy egy hullámhegyre, akkor az orra ugyebár felemelkedik. És megy felfelé, szépen, a következő hullámhegy, ha a hullámok rövidek, meg jön alá. És a Fekete-tenger pont erről híres: mivel sekély tenger, nem tudnak hosszú hullámok (szinusz hullámok) kialakulni, a két hullámhegy távolsága igen rövid. Tehát ott tartunk, hogy a hajó orra kiemelkedik, a test átbillen, és ilyenkor az orr, szinte lezuhan. Igen ám, de ott a következő hullámhegy már alatta, amibe belevág. Ilyenkor fröccsen a víz, a mérges hullám elborítja az árbócot is, beteríti a felépítményt. De ez lenne kisebbik baj. De a hajó ilyenkor egy pillanatra megáll, mint az ökölvívó feje, amikor beleszalad a nag ütésbe. Neki az agya lötykölődik össze, a hajón meg elindul minden, ami nincs lerögzítve. Potyog minden a polcról, az asztalról, a szakács megpróbálja elkapni a levest a levegőben, az összes lekvár egy kupacban, a sarokban, a kövön…
A búvárok is elvégezték a dolgukat, aláírás, és el. Illetve előtte nagyon elmondták, hogy szar ez a hajó, csigás az alja, isten tudja, mikor lehetett hajógyárban. Ők bizony nem tudtak csodát tenni.
A hívójel egy 4-5 betű és számkombináció, ami beazonosítja a hajót, a név nem mérvadó, abból lehet több is egyszerre üzemben, de hívójel alapján egyértelmű.
– Az Inmarsat C nem működik.
A fedélzetmestert utasítottam, hogy a csomagokat csak tegyék le, és essenek neki a hajó „átnevezésének”, azaz le kell festeni a régi nevet: Pelcarrier, és helyébe írják ki szép, kövér betűkkel az újat: Pancon 3.
– Pistikém, ez borzalom! – mondta P. Feri, a rádiós kambúzer. – Ilyen szart a jóisten se látott! Ez a hajó semmilyen nemzetközi előírásnak nem felel meg! Nincs egy működő
– Dobd le a bal horgonyt!
Felcihelődtünk, a csomagokkal kitámolyogtunk, valóban ott várt az ügynök.































