M/V ISARTAL
Április 28. péntek, úton, Északi-tenger. A Vizcaya közepétől olajtengeren jöttünk, mára véget ért a nagy jóság, és olyan 8-as szembeszél van, hogy alig vánszorgunk!
A Lys Line megadta az utat, Glomfjordból megyünk, de nem Glasgow-ba, hanem Ayr lesz a kirakó kikötő. Ide majdnem eljutottam, de az előző szerződésemet nem engedte a Marlow letölteni, és az előző kikötőből (Garston) hazamentem. No, lám! Hiába váltottak, mégis csak eljutok ebbe a skót kisvárosba is!
Érdekesség: Garrucháig nem volt egy új kikötőm se amióta behajóztam, és most sorozatban: Harlingen, Kjopsvik, Glomfjord, Ayr.
Még 26 napom van hátra a szerződésből!
Április 29. szombat, úton, Északi-tenger. Hajnalban megjött a norvég mobilhálózat. Amint lett vonal bezúdultak az asszonykám üzenetei. Már háromnegyed kettő volt. Éppen a leghosszabb üzenetet olvastam, amiben leírja, hogy milyen nagy hatással volt rá a Tengerész szimfónia címû novellám, amikor csengett a telefon. Így élőszóban is elmondhatta mindazt, amit le akart írni, de erre persze nem igen alkalmas az sms funkció.
Volt egy hasznos megjegyzései is, de az egészről hallatlan jó véleménnyel volt. Sikerült - szándékaim ellenére - megríkatni. Jó, ebben nagyban közrejátszottak az ő emlékei is a tengerről... (Itt olvashatod)
Tegnapelőtt készítettem egy fotósorozatot az olajtengerről. Az egyik hallatlanul jól sikerült, nem tudok betelni a szépségével! Egy ködfolt ül a horizonton, és így teljesen elmosódik a határvonal az ég és a tenger ragyogó kékje között...
Még 25 napom van hátra a szerződésből!
Április 30. vasárnap, úton, Norvég tenger. Most idézek az 1996-ban írt naplómból, no, nem sokat, csak pár sort. Ezt írtam december elsején, amikor Klaipedában voltunk, a litván kikötőben:
"Az oroszoknak most nem fenékig tejfel! Aki maradt, az gőzerővel tanulja a litvánt, hogy az állásában maradhasson! Ha jól értettem, kötelezték őket, és állást csak az vállalhat, aki litvánul beszél... Igaz, ők önként jöttek, a litvánok nyakára telepedtek kérés nélkül, miután a nemzet javát kiirtották, tűzzel-vassal harcoltak a négymillió ellenforradalmár ellen, mert nem fogadta el, a legalább "tízezerre tehető, bolsevik többség" akaratát. Tehát semmiképpen nem hasonlítható helyzetük a magyarokéhoz a környező országokban. De vannak, akik ide születtek, akaratuk ellenére, és ma már ők adják az oroszok többséget. Őket sajnálnám... De nem látok bele a helyzetükbe, tehát: no comment!"
Elöljáróban csak annyit, hogy jól kinevettem a tíz évvel ezelőtti magam, mert akkor feltételeztem, én a marha naiv, hogy az oroszok tanulják a litvánt, mert ugye otthon akarnak érvényesülni... Hogy én milyen hülye voltam-vagyok-leszek! Mert nekem természetes, hogy az emberek felfogják a helyzetüket, és a maguk akaratából és tehetségéből akarnak javítani rajta.
Hogy miért idéztem ezt a rövid részletet? Mert ugye beszélgetünk a barbával. És ugye ő a földet Klaipedán vette. Persze nem a saját nevén, ehhez kellett egy litván közvetítő.
Olga
Mondjuk hívják így a hölgyet, aki segített a barbának, és az ő nevén van a föld, amit, ha külföldi majd vehet jog szerint is - jövőre -, a nevére irat. De addig Olga a névleges tulajdonos.
Az ismeretség a főnök lakóhelyéről való. A litván németnyelv tanárnő (nyelvtanárkislány) ott próbált takarítónői állást találni, hogy dolgozhasson valamit, és segíthesse a szüleit. Összetalálkoztak, összebarátkoztak, és összeüzletelődtek... Olgát ismeri a feleség is, természetesen.
A bajok ott kezdődnek, hogy a barba a földből bizonyos hasznot, vagy százalékot ígért a nőnek, ami természetes. A baj az, hogy Olgának nagyon kellene a pénz, s mivel nem adhat el a földből, így állandóan a barbának panaszkodik.
A főnök meg fizet...
Mire kell a pénz? Nos e miatt másoltam be a naplórészletet.
Olga litván. Bár anyanyelve orosz, de mivel minden iskolát litvánul végzett, természetesen azt is anyanyelvi szinten beszéli, hát semmi baj az állampolgárságával. Ő teljes jogú litvánnak számít.
De a szülők bizony nem azok, ők oroszok, no nem betelepültek a tagköztársaságba, ők melldöngető szovjetnek születtek, s voltak (a nagypapa volt a betelepülő rögtön a világháború után), akik, amikor volt lehetőségük, hogy litvánul tanulhassanak, elutasították, mert ők ugye szovjetek, és csak az orosz a nyelv... A papa halászhajón dolgozik, hatvan éves, és mindig attól fél, hogy "ez lesz az utolsó szerződése". A mama sose dolgozott világéletében, megelégedett azzal, hogy szovjet, s így az élete biztosítva van.
Így aztán nincs is nyugdíja. Se a mama, se a papa nem tanulta meg a litvánt (annyit beszélnek, mint én: labas vakaras, laba diene, prasau, haciu... talán pár szóval többet.), tehát nincs litván állampolgárság, nincs a litvánoknak járó szociális háló, egészségügyi ellátás, semmi. Van viszont orosz útlevelük, és litván tartózkodási engedélyük. Így bármikor kiebrudalhatóak az országból "vissza" Oroszországba, csak kérdem, hol van a vissza? Ugyanis nincs hova visszamenni. Ők elvesztették a gyökereiket, ami az "orosz anyácskához" kötné őket, ide meg nem tartoznak. Ahogy a német humorizál: no Vaterland, no mother language... azaz: nincs "apaföld" és nincs anyanyelv.
Akkor mi van? Hát infarktus van, meg érszűkület, de nincs pénz a szívműtétre, márpedig aki nincs biztosítva, annak fizetni kell mindenért. A papa nyugdíja majdan 1200 dollár lesz évente, ezt megkapja az orosz államtól, de ebből itt nem lehet semmire se menni... Így aztán az "öreg" dolgozik, a tengeren van, amíg csak lehet, viszont a fizetése hol van, hol nincs... meg a műtétre sokkal több kellene... szóval a helyzet nem rózsás...
Mit tehet Olga? Oda fordul, ahol van pénz: a német barátjához (és itt most a "jó barát" értelemben használjuk a barát szót!). Csak már a németnek is kezd tele lenni a hócipője, hogy a túlsúlyos mama mennyit van kórházban, azaz mennyibe kerül... neki!
És most ezt a sztorit hallgatom, mert megint kellene 3000 euró. Amióta behajózott a barba, egyszer küldött 1500-at. A felesége adott is adott vagy 800-at, most megint kellene... Hát csodálkozni való-e, hogy amikor megímélezte az asszonynak, hogy kell az újabb pénzadag a litván nőnek, akkor a felesége teljesen kiakadt, és telefonon veszekedett vele, hogy egy feneketlen zsákba dobálja a pénzét, ez így nem mehet tovább... stb. stb. És ugye senki se mondja, hogy nincs igaza a feleségnek, még akkor is, ha családi büdzséhez egy fillért munkával hozzá nem tett.
Távolodunk a partoktól, kedden reggel érkezünk, így nem tudtam a kisebbik fiammal beszélni, pedig nagyon szerettem volna...
Még 24 napom van hátra a szerződésből!
MÁJUS
Május 1. hétfő, úton a Norvég-tengeren. Hát ez a nap még Norvégiában is ünnep, csak mi nem vagyunk képesek rá, mert milyen ünnep az, amikor minden "szalad", a legjobb helye a tárgyaknak a padló, mert onnan nem esik le semmi... Lityegünk, billegünk, mint egy matrjoska baba...
Abban bízom, hogy két őrség múlva elmúlik a tenger baja.
Tévedtem a múltkor, amikor azt írtam, hogy a fűtés következtében 36 fok van. Mert legalább 46! Süt a levegő! A lityegés miatt nem lehet kinyitni egyik fedélzetre nyíló ajtót se, hát reggel hatkor, amikor lejöttem, majd elsírtam magam, hogyan lehet valaki ennyire gyámoltalan, hogy nem képes ebben az esetben lekapcsolni a fűtést! Úgyis tudod, kiről van szó!
Ráadásul a fedélzeten egy izé úgy csattog-kattog, hogy nem tudok a kabinomban aludni a zajtól, le kellett vonulnom a betegszobába, na ott volt csak igazán szép klíma! Bezárva, a forró levegő átizzított mindent, minden süt... azért lefeküdtem. Ha mozdulatlan voltam, akkor csak csurgott rólam a víz, ha forgolódtam, akkor, mint a zuhanyrózsa, megnyílt a bőröm összes csatornája, pillanatok alatt vizes lett a párna, a takaró és a lepedő. Valamikor nyolc körül aludtam el, amikor levette a barba a fűtést.
Napkeltekor készítettem egy érdekes képet, a Mi ez? kategóriában. A naplóm netes változatában itt látható...
Este nagyon kiakadtam. Most ki kell adnom a mérgemet, mert felrobbanok. Pedig valójában piti a dolog, de a korlátolt emberek nagyon ki tudnak akasztani.
Megint Jan
Vacsorára kalamárit készített elő, panírozottat, amit csak forró olajba kell dobni, két percig sütni, és csuda finom kaja van belőle.
Erre mit tesz az asztalra ez a hatökör? Kivette délben a fagyasztóból, kiengedte, és úgy nyersen adta az embereknek. Senki nem szólt neki. Én igen.
- Jan, ezt elfelejtetted kisütni...
- Nem kell. Megkóstoltam, így jó...
Na, innen nincs vita tovább, mert süt belőle a korlátolt szakács, aki úgyse fogja beismerni, hogy hülyeséget csinált, ha mind az öten is azt mondjuk, hogy elszúrta ezt.
És konokul csak magyarázza, hogy ez készétel, csak ki kell engedni...
Ja, csak nyers volt a tintahal, a panírja ragacsos tészta! És hidegen tette az asztalra! Förtelmes! Borzalmas!
Az egészben az a rettenetes, hogy át akartam írni a Tengerész szimfóniát, de nem is kezdek hozzá, mert ilyen felzaklatott lelkiállapotban nem tudok írni. (Illetve lehet, de nem ezt!)
Még 23 napom van hátra a szerződésből!
Nézzéteka bilbaói videót!
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! )
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...