2007.
December 1. úton.
Megyünk mindenfelé, amerre csak lehet, hely van, így hol cikkbe, hol cakkba, de mindenütt, mint a keljfeljancsi...
Este persze aludni egy pillanatot se lehetett, így a hajnali őrség borzasztó hosszú volt.
Túléltem. Érdeklődve várom az ebédet!
Na, kérem, spenótleves, és elég finom volt! Utána két minike husika és babfőzelék meg saláta. Kevés, de ízletes. Minden. Ez kell nekem, igazán!
A délután házi feladatot hozott. Szeretem az ilyeneket, mert itt mutathatod meg, hogy érted a dolgod vagy sem. Két kikötőben rakunk be többféle árut, de hiába készítettem el a rakodási tervet (és milyen jól sikerült!), mert a barba azt mondta, hogy őt nem érdekli, amíg nincs lekötve az út, nem foglalkozik ilyesmivel. Azt jó tudni, hogy be tudunk rakni, de előbb kössék le az utat, nem dolgozik feleslegesen.
Tényleg, ez igaz. Még elkopik nekem a sok munkában, amit ma délután is csinált (aludt), aztán itt állunk barba nélkül...Délután fantasztikus volt az időjárás! Kettő körül belementem egy viharfelhőbe, hát ott aztán tomboltak az elemek! Süvített a szél, vízszintesen hordta az esőt, nem lehetett tíz méternél tovább látni! Már azt hittem, hogy ez így lesz ítéletnapig, de tíz perc múlva gyorsan elvonult, talán gyorsabban is, mint ahogyan jött. És majdhogynem derült ég alatt hajóztam tovább.
Aztán maradt minden a régiben: az idő oldalról, egy kicsikét hátulról hajtotta az óriási hullámokat, így a billegés maradt. Ez viszont azért jó, mert a sebességünk megmaradt, tehát időt nem vesztünk. Ugyanis ha szemből jönnek, akkor visszafog, és késünk, hosszabb ideig küzdhetnénk a viharral. Hát most ennek örülök, mert az a jó, ha van minek örülni!
December 2. vasárnap, úton.
Most, hajnal van, és emberi számítás szerint megérkezhetünk este kilenc-tíz körül, de nem merem elkiabálni, mert ahhoz az is kellene, hogy haladjunk. Most még megyünk, de körbe-körbe mindenki azt kiabálja, hogy SW gale force 9 to storm 10, azaz délnyugati kilences erősségű vihartól tízes erejű orkánig várható a hamarosan bekövetkező változás.
Hallatlanul sokat jár az agyam.
Egyrészt Akán.
Aki tudja, hogy milyen beszéd, az tudja, aki nem, nem.
Másrészt, hogy mihez kellene fogni, hogy abbahagyhassam a hajózást. Természetesen olyasmin töröm az agyam, ami némi pénzt hoz a házhoz.Ha más változást nem hozott volna az életembe az agykontroll, minthogy a gondolkodásom még pozitívabb lett, akkor is megérte elvégezni. Mert való igaz, hogy ha úgy állsz hozzá a dolgokhoz, hogy ennek sikerülni kell, akkor jönnek az ötletek.
Remélem, holnap nem hajnalban jönnek, hogy elkezdjék a kirakást!
Mihail be van sózva, mert megy haza. Amikor a barba megtudta, hogy ki jön le, csak fogta a fejét. A Janet C gépésze volt, majd Mihail is oda megy, ha letelik a szabija. Lehet, hogy a Marlow körforgást akar ezen a két hajón a gépben?Mert a fedélzeten miattam nem lehet körforogni, ugyanis ragaszkodom a négy hónap szabadsághoz, tehát én visszatérő lélek vagyok.
Normálisan érkeztünk, teljesen emberi kikötés volt, fél tizenegyre part mellett voltunk. Megjött az ügynök, azt ígérte, hogy a draft surveyor hét óra előtt jön, mert a kirakás hétkor kezdődik. Ehhez képest éjfél előtt tíz perccel megjelent egy mini pasi, azzal, hogy jött draft surveyni.
Képzelheted, hogy örültem. De leginkább akkor, amikor megmondta, hogy leolvassuk a merülést, és passz. A többit majd holnap.
Megjött Mihail váltója, egy szép nagydarab, gurulós bőrönddel, akkora, hogy én beleférnék egy hátizsákkal a hátamon és két bőrönddel a kezemben. Két matróz majd belerokkant, mire becipelték a hajóra.December 3. hétfő, Belfast
Korai kelés: először megriadtam fél hat körül, majd arra gondoltam, hogy még nem kellene felkelnem. Aztán tépelődtem, és azt mondtam: fölösleges az ágyban hánykolódnom, fölkelek, ha korán van is. Kilenc óra volt!
A fecskékről
Jót aludtam! Még minden csendes volt, senki se zavarta kora hajnali nyugalmunk. A kikötő csak ébredezett, persze ez a mi környékünkre vonatkozik, a konténeres hajók tisztjeit kérdezzék csak ki! Aztán fél tíz táján (fél kilenc helyi idő) megjelent az elsõ fecske.Azt mondja a fecske:
- Shifteljenek előre tíz métert.
Hát ez is maradt volna a fészkében, a tojásain ülve! Minek ilyen korán a másikat cseszegetni? Gépet készítettünk, aztán megpróbáltam a barbát kirobbantani az ágyikójából. Negyedik kísérletre sikerült is! A shiftelés viszonylag simán ment. Fent voltam a hídon, a kaftány asszisztált, és üvöltözött a kínai hadsereggel, akik hátul manővereznek. A kínai hadsereg felállása a következõ: egy szakács, egy kémia tanár, egy folyamos első matróz (sztársij matrosz). Ez utóbbit nem tudom, hogy mit jelent, de a fiú nagyon készséges, tudja, hogyan kell megkötni a köteleket, csak elveszik a rengeteg három kötélzet között. Így elmondhatjuk: annyit értenek a manőverhez, mint a kínai hadsereg felső vezetése a tárgyas ragozáshoz.
Vége a shiftelésnek, megyünk raktárt nyitni. Mondom Vaszilijnak, hogy nyissa ki a 2-3-4-es pontonokat.
- Chief, csak délután kettőkor kezdünk, a szivornya még nincs rácsatlakoztatva a rendszerre! - mondja a fecske.
Erre aztán nem mondtam semmit, csak azt, hogy "nem nyitunk", ezt is a matróznak, a fecskének azt kívántam, hogy költözzön melegebb éghajlat alá, már nagyon itt az ideje. De ha abba gondolok, hogy megvan a shiftelés, és jobb előbb, mint utóbb, akkor mégis jó, hogy így alakult. Mert teszem azt, ha háromkor esik az eső, akkor shiftelés közben elázunk, így meg megúsztuk szárazon.
Úgy döntöttem, nem haragszom a fecskére.
Ebédre gombaleves, igaz, hogy híg, afféle szegény ember levese: vizünk van bőven, hát levesünk is van. Utána viszont halat adott a szakács, hát az olyan finom volt, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána! Vastagra szelt burgonyát lerakott a kivajazott tepsibe, arra halszeleteket tett, az egészet beborította sajttal, erre pár savanyú uborka szeletet helyezett. Megszórta kaporral (ezt álmodtam, mert nincs kapor, de azt mondta, ha lenne, akkor tenne rá!), sózta, borsozta, és megsütte. Fejes salátához kevert kevés uborkát, és azt is mellé tette.
