November 13. Szombat, úton. Romlik az idő.
"Most jókedvemben írok a tavaszról", írta egy nagyreményű ifjú költő. Utána szabadon: most jó kedvemben írok a Tisztásról.
Mert elolvastam, elejétől a végéig, minden betűjét, és elégedett vagyok. Azért, hogy ezek között a szerzők között én lehetek az "új hang". Csak kevés köztük a fiatal...
Először az a pár apróság, ami bosszanthatja Molnár Géza főszerkesztőt. Pont az ő írásából maradt ki, azt hiszem egy oldal és vált zavarossá az egyik remeknek induló anekdota. Az m.g. monogram csak őt jelentheti. Minden szerzőről olvashatunk pár sort, kivéve Németh Emilt, pedig fantasztikusan jó verssel van a kötetben, s minden szerzőről elolvastam a bemutatkozó pár sort, de róla hiába kerestem. Hát ennyi, ami bosszanthatja az embert, és a főszerkesztőt.
Egy írást kivéve, mindegyik tetszik. Benke László Költözködése jól indul, de a közepénél zavaros lesz, s a végére az ember nem tudja, hogy mit is akar kihozni belőle, az eleje s a vége két teljesen külön világ, s nincs meg az összekötőkapocs, legalábbis számomra nem világos.
Ahogy a kötet indul: Faludy, Baranyi, Pomogáts, Bárány Tamás, mind-mind kiválót adtak. Faludy recski élményeiről (szabadulásáról) ír, szinte szégyellem, hogy ugyanakkor Pestlőrincen a felhőtlen boldogság állapotában leledztem. Nem átkoz, nem vádol, csak leírja, hogyan szabadultak a táborból. Mélyen humánus írás. Baranyitól a Szín és szív pöre fantasztikus. Türr Istvánról, a Garibaldi seregében harcolóról ír. Ahogyan a prózát, Türr-ről szóló regényrészleteket, elegyíti a verssel, a szövegre verssel felel, különleges élményt ad. Apáról: A Tangó a Kék Huszárban a Casanovára rímel, csak röviden, tömören, csattan, de mekkorát, hogy az ember szíve belesajdul! Nem mesélem el, akit érdekel, olvassa el... Bartis Ferinek az Itároz - Zoráti karcolatait is szeretem. Ahogyan három mondatban felruház egy embert egy rendszer minden jellemzőjével, hogy aztán jelenséget, embereket figurázzon ki, viselkedési típusoknak fricskázzon az orrára, vagy vétót emeljen az emberi méltóság érdekében, nagyon élvezetes és tanulságos. Bárány Tamás Ólomsúly című novelláját olvasva érdekes volt felismerni a szereplőket (Márai és felesége) és azokat az írókat, költőket, politikusokat, akiket csak keresztnéven, becenéven említ. Egyre nem tudtam rájönni, hogy ki lehet: "a gimnazista külsejű pubi...", "... a korlátlan hatalmú kultúrbonc és egyben remek költő, akinek mára már klasszikus versében ilyen sorok fényeskednek: Dögölj meg, apám, dögölj meg anyám!". Pomogáts a kötetben a "Tanár Úr". Tanulmányt írt Faludy: Nagy Imre verséről. Szórakoztatva elemzi a művet, az ember azt hiszi, hogy valami érdekfeszítő történelemkönyvet olvas, nem pedig verselemzést.
Lehet, hogy elfogult vagyok a Napló műfajjal, de Gergely Mihály és Huszár Sándor adták az egyik legmaradandóbb élményt. Na, és Gergely Ágnes és Vihar Judit műfordításában a Szimmetrikus négykezes: A négykezes egy már megírt négysoros költeményre, szigorú szabályok szerint rímelő újabb négysoros, de más költőtől. Erre azt hiszem, nincs jobb szó, mint az, hogy bravúros fogása az ázsiai (japán) költészetnek.
Mindezt nem azért írtam le, hogy lássék: kik közé kerültem. De az igazsághoz tartozik, hogy erre egy kicsit büszke vagyok.

November 14. Vasárnap, úton. Rossz az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt. A fiam reklamálta, miért nem válaszolok a táviratára? Azonnal a gép mellé ültem, s küldtem is a kért adatokat. Naná, hogy nem lehetett kapcsolatot teremteni. Nyilván ott álmodozott, hogy vajon megérkezett-e, vagy se? Egy óra múlva elküldtem egy újabbat, ezzel a szöveggel: "teszt". Megérkezett. Azonnal küldtem az igazit, az is sikeres volt. Az ötödik próbálkozásra!

November 15. Hétfő, úton. Rosszabb az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt.

November 16. Kedd, úton. Még rosszabb az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt.

November 17. Szerda, úton. Ma csak rossz az idő. Baj van. Bedurrant a derekam. Az a fajta, fájdalom nélküli állapot, amikor érzem, hogy egy rossz mozdulat, és kész... Alig tudom felvenni a zoknimat, a cipőmet. Apropó cipő: emberemlékezet óta nem volt ennyit a lábamon, és nem fáj a bokasüllyedésem, mintha elfújták volna. Hála annak a tudománynak, amelyik gyógyítani képes!

November 18. Csütörtök, úton. Reggelre már kevésbé volt rossz az idő. Közeledünk Gibraltárhoz. Holnap reggel érkezünk. A Taranto - Salerno - Anzio út törölve, helyette sokkal jobbat találtak ki: javítás után két fekete-tengeri kikötő, és onnan Angola. Itt még nem voltam, de ha levesznek a javítás elején, nem is leszek...

November 19. Péntek, úton, Gibraltár, úton. Reggel érkeztünk, délben eljöttünk. Végre egy parancsnok, aki ismeri a Földközi-tenger áramlási viszonyait, és az algériai partok mellett hajózik keletre.

Bernard Andrieux

Szeretem a parancsnokot. Lassan már az lesz a kivétel, ha nálam idősebb lesz a barba, nos ő nem kivétel. Persze a kor nem számít, hanem az, hogy milyen ember. Mintha nem is francia lenne, illetve ez nem jó... Nem olyan francia, mint akiket eddig megismertem. Kellemes pasas, jól el lehet vele beszélgetni, azt hiszem, felsőfokon ismeri a szakmát, és minden érdekli. Nem kicsinyes, elfogadja, természetesnek veszi, hogy ilyen hajón nem voltam - vajon hányszor írom még le ezt? -, mindent elmagyaráz, kikéri a véleményem. Ráadásul, hogy nem cseréltünk Trinidadban lobogót, tehát a francia előírásoknak kell megfelelnünk, vannak bizonyos dolgok, amiket helyettem elvégez, lévén a francia nyelvismeretem eléggé hiányos.
Kár, hogy csak egy hónapos a szerződése, s hogy mi lesz velünk, azt senki se tudja, mert a cég titkolózik, semmit nem közöl idejében. De hónap végén úgyis minden kiderül.
Az első levelet Marseille-ből adom fel, de nem légipostán. Ugyanis, ahogy a barba elmondta, a hajó Kreugelen szigetén van bejegyezve - másodosztályú francia regisztrálás -, ez annyit jelent, hogy a szigorú francia előírások alól bizonyos felmentést kap a hajó, például a személyzet 40%-a kell csak, hogy francia legyen. Az anyakikötőnk is ott van, a távoli déli kontinenshez közel fekvő magányos francia szigeten: Port aux Francais. Na, most jön a nagy durranás. Még mindig érvényben van a rendelkezés, hogy az említett kikötőben bejegyzett hajó esetén a parancsnok bérmentesítheti a leveleket. Tehát így küldöm haza, és nem hiszem, hogy manapság túl sok lenne otthon hajópecséttel és a parancsnok aláírásával bérmentesített, a Keurgelen szigetéről érkezett levél. Ugyanis bárhol adják ezeket a leveleket postára, azt a francia postahivatal úgy kezeli, mintha a távoli szigeten adták volna fel, s továbbítja. Igaz, nem légipostán, hanem csak amúgy, gyalogosan, de akkor is, filatéliai ritkaság lesz otthon a levelem borítékja!

November 20. Szombat, úton. Úgy megyünk, mint a megveszekedett jónyavalya. Napi átlagban 15 mérföldes átlagsebesség jött ki! Egyébként, ez van.

November 21. Vasárnap, úton. Mint tegnap. Őrségben a Kortárs októberi számát olvasom. 
Csodálatos verseket olvastam a számban: Nagy Gáspár: Hullámzó vizeken kereszt, Kiss Dénes: Szilánk, és Döbrentei Kornél: Betilthatatlan szívdobogás, Ferenczes István: Sekler songs. Egy tanulmányt képtelen voltam elolvasni, Margittai Gábortól a Halász Gábor tanulmányáról szólót, túl száraz, és olyasmiről szól, amiről nem tudok.
Délutánonként a Felvidéki várak történeteit olvasgatom. 

November 22. Hétfő, úton. Holnap érkezünk Brindisibe.