December 12. csütörtök, Pasajes, úton. Még félkarú óriás se vagyok a laptop nélkül. Nagyon hiányzik. Nem tudom, mit csinálok nélküle, de biztos vagyok benne, hogy valamit kitalálok, mert ez nem állapot: a könyvek, az olvasnivaló benne van. Hiába töltöttem volna le a MEK-ről? A naplóm hozzáférhetetlen, nem beszélve a betervezett munkákról: az eddigi naplóim rendbetevéséről, a kézirat (Isten hozta Panamában) átolvasása, húzása, toldása...
Nem tudok így levelet küldeni, mert ha még nem írtam volna le - de biztos, hogy utaltam rá -, a napló megy haza levélként a családnak, aztán van aki elolvassa, van aki belenéz, van aki a kezébe se veszi, mert ez minden írás sorsa.
Fáradt vagyok.
Ez a fáradtság azért minőségében más, mint például a Lys Carrieren volt: nem tudom idejét, mikor másztam ennyit a raktár oldalán lévő létrán, hogy fentről nézzem a rakodást.
Flushingba megyünk, onnan van rakomány Montrose-ba.
Antwerpen - Pasajes 799 mérföld volt.
A tévében új sorsjegyet reklámoztak (a spanyoloknál nem lottó, hanem loteria, sorsjegy van): Galíciáért. (A Prestige a galíciai partoknál süllyedt el). Becsületére legyen mondva a spanyoloknak, veszik, mint a cukrot.
Indulás után mondta a barba, hogy elsüllyedt egy tanker (olajszállító) Klaipeda előtt. Kijött a kikötőből, és egy kanyarodás helyett meg se állt a fenékig. Ez így történt, ha jól értettem a barbát, mert elég sok németet kever a beszédébe...
December 13. péntek, úton. Dühöngök, hogy nincs mivel írnom. Mondjuk éjszaka nem is tudtam volna, annyira lityegtünk. Először jobbra fordultam 30 fokot, cikkbe, majd cakkba hatvanat.
Kérdés jött a hajóbérlőtől, hogy fel tudunk-e venni 2 fajta ócskavasat, 500 és 2900 tonna bontásban. A jó hír: igen. A rossz: ehhez bulkheadet (elválasztó falat) kell állítani.
Délelőtt úgy tíz óra lehetett, amikor megriadtam, s amolyan félálom féle állapotban leledztem, s közben kitaláltam egy novellát, aminek ideiglenes címe Munyóka hallhatatlansága. (itt elolvashatod)
Ha most lenne komputerem...
De nincs, hogy a fene egye meg!
December 14. szombat, úton. Éppen azon elmélkedtem hajnali kettőkor a hídon, hogy kell valahogyan szereznem egy monitort, amikor cseng a mobilom. Teljesen véletlen, hogy be volt kapcsolva. Az asszony hívott:
- Isti, te voltál? - kérdezi, mint szokásos, de őrült álmos hangon. (Tudnivaló, hogy ha beszélni akarok a családdal, akkor felhívom az asszonyt, megvárom, amíg egyet cseng a telefon, és bontom a vonalat. Ekkor Enicinek hívni kell, és ilyenkor a szokásos kérdés: Isti, te voltál? Ezt az eljárást azért fejlesztettük ki, mert így harmadába kerül a beszélgetés, mintha én hívnám külföldről. Külföldre készülők, lehet utánozni...)
- Nem - válaszolom az asszony kérdésére.
Kiderült, hogy a kincsem azt álmodta, hogy egyet csöngettem, és altató ide, mély alvás oda, felkecmergett, és "visszahívott". Jó tíz percet beszélgettünk.
Ebédre eintopf volt, de nem is ez a lényeg, hanem az a finom, friss buci, amit Jan alkotott mellé.
Délben a barba újságolja a hídon, őrségátadás közben: reggel a ködben egy autószállító és egy konténeres összeütközött az Antwerpenből kijövő és az északra menő szeparáció (a hajóforgalmat elválasztó sáv) kereszteződésénél. A felborult és elsüllyed hajóban 3000 autó volt! Drága ócskavas, azannyáját nekije! A legénységet kimentették, és Dunquerke-be vitték.
Mi lehetett az összeütközés oka?
Egy a biztos: semmi okosat nem tudok kitalálni...
Ahhoz nem kell nagy ész, hogy tudjam: ha nem szedik ki gyorsan, akkor ebből is kifolyik az üzemanyag, nagy valószínüséggel nehézolaj, s akkor nézhetnek, akinek a partjaira sodorja a tenger és a szél az újabb adag olajmocskot...
Mi nem mentünk fel annyira északra, hogy láthattuk volna a hajót, vagy a roncsot.
December 15. vasárnap, úton, Vliessingen. Ebédelek. Beront a szalonba Edmondo:
- Pilot... a pilot... helikopter... a pilot (révkalauz) helikopterrel érkezik! - hadarja, és csillog a szeme, gyerekesen örül a nagy kalandnak!
Gyorsan hozom a fényképezőgépet, mert ilyenben még nekem se volt részem. A decken (fedélzeten) látom, hogy a Belga Légierő helikoptere "áll" felettünk, és éppen mentési gyakorlatot tartanak. Leengedtek két embert, egyenként, majd elment, s mintegy öt perc múlva visszatért az égi szitakötő.
Leengedte a kötelét, és a mentést gyakorolták. A "katona" magára kötötte a "civilt, a tengerészt", és úgy emelkedtek magasba a himbálódzó kötél végén.
Szolgálatban kikérdeztem a pilotot, mit tud az összeütközés körülményeiről? Hát semmit nem tudott. Illetve annyit, hogy a két hajó egymás mellett ment, az egyik előzte a másikat, de túl közel voltak, és a csatornahatás miatt történt a baleset (ha két hajó túlságosan közel halad, akkor a közöttük levő vízben a víznyomás hirtelen lecsökken, és a túlsó oldalon a normális víznyomás menthetetlenül egymásnak csapja a két tehetetlen testet. Lehet, hogy ez történt).
De az is elképzelhető, mondta a révkalauz, hogy a bal oldali hajó Németországba tartva a jobb oldali elé vágott, s felborította.
Mire otthon gépbe írom, addig biztosan többet tudunk, sőt el is felejtettük az egészet, hisz mindenki jól járt: a tengerészeket kimentették, a tulajnak fizet a biztosító és a P&I (hajótulajdonosok önsegélyző csoportja), az autóipar "kénytelen"' újra legyártani a 3000 gépkocsit.
Fél négyre kikötöttünk, beszéltem az asszonnyal.
A híradóban láttam, hogy a M/V Tricolor (ez az autószállító neve, M/V = motor vessel, motoros hajó) oldalára dülve pihen a vízben. A légi felvételben persze tökéletesen látszik a test, ami alacsony víznél egy méterre kiemelkedik a tengerből, de magasnál mindenestül víz alá kerül.
Este hétkor kiment a szakács és két matróz a tengerészklubba.
Én a barbával próbálgattam a hajón található összes monitort a laptophoz. Két régi meg se nyikkan, de az ő kabinjában levő képernyőjét gyönyörüen kezeli.
- Chief, venni kell egy használt monitort Montrose-ban. - ajánlja, amit már két napja forgatok a fejemben. (chief - elsőtiszt)
Nyolc után letópláltam a szalonba. Dabla Kossi videózott. Nem akármit nézett. A kezdő képsorokon egy embléma, s rajta a felirat: Church of all nations. Ez a minden nemzetek egyháza, nagyjából az ENSZ szerepét töltheti be a vallásos Afrikában.
- Tagja vagy te is? - kérdem Kossit, mert izgat a kérdés.
- A rotterdami szervezetnek - válaszolja a legnagyobb meglepetésemre.
A videón Joshua próféta - természetesen afro-afrikai - tart beszédet a nigériai zsinagógában, aztán csodákat müvel.
Laza bevezetésként meggyógyít egy paralízises hölgyet. Csak ráteszi a tenyerét, megmasszírozza a bokáit, és lám, megtörténik a csoda, az 58 éves hölgy felkel a kerekesszékből, és bizonytalan léptekkel megindul.
Ezután nehezebb feladat következik: egy világéletében süket, holland kisfiú szeme előtt hadonászik, markolássza a térerőt, energiát ad, és megkérdezi a gyermektől:
- Hány éves vagy?
- Kilenc - jött a válasz, ami csoda, mert eddig ugye a kisfiú nem hallott.
- The God is great! (Az Isten hatalmas!) - mondja Kossi, és nem vitatkozom vele, mert ez valóban így van. Kossi mélyen átéli az egészet, együtt énekel a meggyógyultakkal, együtt tapsol a gyülekezettel, és szurkol a prófétának, akin látszik, nincs szüksége rá, mert tutira megy.
A következő betege egy ajak és vaginarákkal megvert ifjú asszonyka. A nő szája valami borzalmas. Kisebesedve, képtelen beszélni és képtelen enni. A rák egy éve gyötri, ha hinni lehet a feliratnak, amit maga előtt tart. Ja, és képtelen közlekedni, mert ugye a hüvely is, és ha olyan, mint az ajka, akkor nincs semmi csodálkozni való.
Joshua köröz a nő fölött, az Úr áldását kéri, és persze az asszony "kihányja" a rákos gócot magából. Ezután hangosan közli, hogy már tud beszélni, és megmutatja, hogy enni is.
Egy későbbi felvételen az asszonyka mutatja az ajkát, fogdossa, hogy láthassuk: nem fáj. Sőt, mutatóujjával megböki magát alul is, hogy bizonyítsa: már ott se fáj.
Hát ilyen kérem ez a próféta.
Hinnék én is neki, szívesen, mint Dabla Kossi, de elrontja a hitemet, hogy a paralízises nő (akinek az egész teste béna három éve), milyen szorgalommal tartja, és igazgatja a kezében a táblát, amin minden le van írva.
Örülnék annak is, hogy a kilenc éves kisfiúnak megadatott a hallás képessége, ha...: ha a bevezető képsRoknál amikor amikor a próféta kérdezi, hogy:
- Ugye nem hallod amit mondok, kisfiú? - akkor a nem halló kisfiú nem rázná meg a fejét egy picit.
Nem értem ugyanis, hogy a csoda után, amikor megkapja a hangok csodálatos világát, honnan a francból tud angolul? Ugyanis azt meg kell ám tanulni! Meg kell az agynak tanulni feldolgozni a sok-sok addig totálisan ismeretlen zörejt, fel kell ismerni a beszédet, és tudnia kell egy idegen nyelvet is (angol), csak úgy kapásból.
Azt vártam volna, hogy a füléhez kap, és mint az eszelős mered mindenkire, az zajok és hangok rettenetes világában... Ehelyett ott volt a kisfiú önelégült mosolya, ami azt mutatta (nekem): na, milyen voltam?
Persze elfelejtem, hogy csodáknak vagyok szemtanúja, és a csodatevő mindezt nyilván elrendezte az egyik kézmozdulatával...
Hinném az ajakrákot is, csak ne lett volna olyan jó húsban az az asszonyka, aki már egy éve nem tud enni...
És amikor a csoda folytán már ehet, akkor mint a kiéhezett vadállatnak kellett volna rávetni magát a tányérnyi rizsre, nem unottan turkálni, és ímmel-ámmal legyürni két falatot.
Szóval egyelőre nem lépek be Joshua próféta egyházába.
Pedig három mozdulattal milyen tök egészséges tengerészt faraghatna belőlem! Nem kellene Ravára járnom (Rava - a pilóták, sztyuvik, tengerészek eü. vizsgálatát látja el.), és aggódnom, hogy kiszuperálnak a vérnyomásom miatt!
Folytatom a könyveim bemutatását.
Második könyvem a Bonzsúr Indonézia, Biro Family kiadó, 1998.
Az egyszerûség, és a reklám kedvéért ide másolom a kötet hátoldalán lévõ fülszöveget:
Tudja-e az olvasó, hogyan élnek egy tengerjáró hajón?
Hogyan ünneplik a tengeren a karácsonyt és a szilvesztert?
Mi a teendõ, ha súlyos sérült van a hajón?
És egy hajót miért lehet letartóztatni?
Kíváncsi arra, hogyan keresztelik meg a nyílt vízen a "pogányokat"?
Mit tenne ön, ha vízbe esett tengerészt kellene megkeresnie?
Mit csinál a feleség egy tengeri úton?
Mit tesz a pánikba esett asszony, hogy elkerüljék az összeütközést?
Találkozhat-e egy tengerész valódi szerelemmel a kikötõvárosokban?
Elképzelhetõ, hogy valaki a feleségét egy zsaroló ágyába küldje?
Hogyan csajoznak a partra szabadult tengerészek?
Egy kritika:
Ámuldozva olvastam - én, az úszni sem tudó - azokat az érzékletesen és lírai eleganciával elõadott cselekmény-fordulatokat, amelyek mögött mind tényhûség, mind fantáziamunka körvonalazódott. Elevenek a jellemek, hiteles a világ, s a tengerészélethez (okkal vagy ok nélkül) a köztudatban hozzákapcsolt nyersesség - a szexuális szabadosság, a beszédmód keménysége stb. - is megfelelõ: mert elemelt, megformált irodalommá tett ábrázolást kap. (Bár éppen nyelvi, stiláris értelemben néha gondolkodóba ejt a szöveg.) Ezt a semmiséget csak azért teszem szóvá, mert a pallérozott, választékos szép textus (melybõl nem hiányzik a föntebb jellemzett elementáris erõ és monumentális környezet univerzális rajza) néha éppen gördülékenységével állít meg.
Tarján Tamás
író, irodalomtörténész
Szolgálati közlemények:
1. Az asztali gépen működik a Fészbuk kommentelés, mobilon egylőre nem, most járok utána!
2. Az asztali gépen az oldalsávban vannak az eddig kitett Naplóim linkjei, ha kihagytál valamit, ott bepótolhatod! Mobilon ehhez le kell menni a lap aljára és az ímélcímem alatt találod!
3. Aki teheti, hallgassa a Spotify-on vagy másho al Gombapresszó podkasztot, mert zseniális - persze vannak ellenkező vélemények is, de...
