2003. május:
Május 20. kedd. Ghent, úton. (11 nap) Hajnali négykor keltem, fél hétre beállítottuk a válaszfalat, hétre kész a kirakás.
Felnézek a matrózokra
Meg a parancsnokra, meg mindenkire, aki képes rá, hogy a raktárkereten rohangásszon, amikor a bulkheadet állítjuk be. Én helyettük is szédülök.
Pedig erről az oldalról nézve csak két méter és húsz centi magas, de a másikon! Több mint nyolc méter! Már attól a frászt kapom, hogy nézem őket (közben a hidraulikát kezelem, a raktártetővel visszük a bazi nagy válaszfalat, a mozgatás a gantry crane-nel az én feladatom, a képen látható egy ilyen híddaru, a raktár két szélén fut), ezek meg a magasban légtornásznak - Teichgraeber mindehhez még papucsot visel! - és közben persze dolgoznak. Nem is olyan könnyű kihajtani a billenő kereket a bölcsőjéből, valamiért beragadt, most éppen kétemberes feladat, és pajszer is kell hozzá.
Na, mindegy.
Csak az a baj, hogy ilyenkor rémképek gyötörnek, hogy valamelyik leesik, vagy véletlenül rosszkor nyúlok a hidraulika karhoz, és lazán lekotrom őket a magasból, ezért aztán ilyenkor jól eldugom a kezem a zsebemben, és rátámaszkodok.
Közirigység
tárgya vagyok! Mondjuk, az lenne szép, ha az eszemért irigyelnének, de sajnos csak a bögrémért. Van egy szép, hasas bögrém, van vagy négy decis, éppen kávé méretű, az alja jó széles, a pereme keskenyebb, hát éppen ideális a hajón, letehetem bárhova, sose billen fel, még rossz időben se.
Nos, tegnap kiderült, ezt irigylik tőlem!
Tegnap Edmondo vigyorogva jött be a free shopból:
- Chief, már nekem is van olyan bögrém, mint neked! - s veszi elő a nylon szatyorból. Valóban, pontosan olyan, még a hagymaleves receptje is rajta van. - Ez volt az utolsó darab, s én vettem meg! - dülleszti a mellét a pasas.
Na, most már ketten vagyunk szépbögrések!
Jön le a ghánai a járón, a szatyor koccan a korláton...
Mégiscsak egyedül nekem van ilyen klassz bögrém!
Reggel kilenckor indultunk. Amíg a zsilipre várakoztunk, meg amíg bent voltunk, azalatt háromszor totálisan bőrig áztam. A köztes időben szép nyár volt, meg kellemes, de enyhe tél, hatalmas széllel. Kint a folyón aztán egyenletesen fújt, nyugatról, jó erős, olyan, hogy kiszívja az ember agyát az orrán keresztül, ha kint áll a szélben. A hollandok becsületére legyen mondva, nem függesztették fel a pilotszolgálatot Steenbanknál (Wandelaar és Maas már nem dolgozott).
A pilot kiszállt, mi irányt változtattunk, és kezdődött a keljfeljancsi. Olyannyira, hogy az őrület! A vége az lett, hogy négykor feljött a barba, és leküldött. Úgyse tud pihenni, majd jöjjek egy kicsit előbb.
Azt mondja, reggel beszélt Kremersszel, ő hívta, hogy mi van velem, most akarok-e maradni még egy hónapot, az a baj, hogy nem tudtam pontosan kivenni a barba hebehurgya mondataiból, hogy mi is történt valójában, de a lényeg, azt hiszi, hogy Osokin másik hajóra megy, én meg maradok június végéig. Akkor is haza akarok menni (ez persze csak elméleti abajgás, afféle apu, vegyél fel...).
Gennagyij a bünös
Mondjuk nekem nem került semmibe, hogy elaludjak vacsora után. Még akkor is, ha valami veszettül csattogott valahol, egy évek óta meg nem határozható helyen. A kabin közepén úgy hallom, mintha hátulról, kintről jönne. A WC-ben, mintha a felépítményben futó hidraulikaoszlop belsejéből, az ágyamban, mintha a raktár végéből. A lényeg: valami fémes vacak csapódik jobbra-balra, valahol, lehet, hogy az asztrálvilágban, csak kihallatszik.
Fél tízkor valami sivít kegyetlenül.
Kiugrom az ágyból, hol vagyok, mi történt, hány óra van, hogy... mi... ki?
Végre elrendeztem agyamban az információkat, eltelt vagy egy perc, amíg rájöttem, hogy még van egy bő órám aludni, kinyomtam az alarmot a riasztó panelon (az is marha, aki a kabinomba tette), s mentem vissza alunni.
Sikerült.
Illetve majdnem, mert pár perc múlva, újra visít az a francos riasztó. Ki a jó fene szórakázik velem? Már a barba is lejött, mondja, nem tudja, ki csinálja az alarmot. Még nem volt fél tíz, visszafeküdtem. Úgy elaludtam, mint a sicc!
Tizenegykor váltottam le a parancsnokot.
Az alarm Gennagyij büne. Nem a parancsnok kabinjába, hanem hozzám kapcsolta a gépházi riasztást. Jön húsz dollárral.
Május 21. szerda, úton. (10 nap) Éjfélre teljesen elmúlt a rossz idő.
Munyókáról
Most jutott eszembe, hogy amikor Encsikével beszéltünk, kérdezte, honnan van a Munyóka ötlete? Vajon saját élmény? Vagy az egyik gyerek adta, amikor egyszer egy fakanalat kiszínezett? Ez utóbbira én nem emlékszem, de ez érthető, mert sok-sok mindenből kimaradtam a gyerekek életében.
Azt hiszem, az alap onnan jött, hogy egy gyereknek is megvannak a pici titkaik. Soha nem tudjuk meg, hogy mit jelent! A saját bevallása szerint ő se tudja, hogy mire használta ezt a szót kétéves korában. És a másik, hogy azon filóztam, ha lesz egy lányunokám, akkor majd készítek neki fakanálbabát... És a harmadik, hogy emlékeztem egy második osztályos korombeli betegségre, amikor a paplan alatt villanyvasútat játszottam építőkocka vonatokkal, két-két u-szöggel füztem a vagonokat szerelvénnyé, s tintaceruzával rajzoltam ablakokat rá, s hetekig megvolt a játékom! Mert a gyerekek kaphatnak bármiféle játékcsodát, sokkal jobban tudnak örülni a maguk eszkábálta pici randaságoknak (játékgyáros-szemmel randaságok ezek, mert nekik gyönyörűek!)
Hát ez lenne Munyóka nagy titka!
Gyerekszáj (vagy inkább tindzserszáj?)
Hallgatom reggel a Kossuthot. Határok nélkül című músort. Megemlékezés a nagyságos fejedelem vezette szabadságharcról. Riporter kérdezi az egyik (nyilván határon túli) kislányt:
- Ha akkor éltél volna, és férfi lettél volna, mit csináltál volna?
A (kissé együgyű, rávezető) kérdés eléri célját:
- Ha férfi vagyok, akkor elmegyek harcolni, mert engem is zavart volna a jobbágysors.
Aranyos, nem? Mivé lettek a hajdani fegyverre késztető, élet-halál kérdése ellentétek!
A váltásomról
Délután kérdem a barbát, mit is mondott pontosan Kremers?
- Osokin nem jön vissza, mert egy orosz hajóra száll be parancsnoknak, különben elveszti a parancsnoki képesítését. Viszont sok elsőtisztje várakozik behajózásra. Így aztán nem biztos abban, hogy maradhatok június végéig. - mondja barba, de hozzáteszi, hogy szerinte maradok.
Készpénznek is venném, ha ő lenne Kremers. Így csak arra van lehetőségem, hogy figyeljem a telexet, mikor jön az ukáz: haza kell menni. Ez úgy nagyjából minden kontinensre érkezés előtt érvényes, illetve Hollandia és Belgium jöhet szóba, mint váltó kikötő. Spanyolország és Portugália nem. Anglia meg nem a kontinens. Na, még csak az kéne a brit öntudatnak, hogy lekontinensezzem őket!
Este hatkor ágyba zuhantam, de az órát beállítottam, pardon a mobilt, fél kilencre. Akkor kezdődött a Porto - Celtic UEFA kupadöntő. A skótok mintha meg lennének őrülve! Nyolcvanezren utaztak el, csak azért, hogy a helyszínen nézhessék a kivetítőn a meccset.
Elbuktak. A második hosszabbításban a Porto belőtte a győzelmet jelentő harmadik gólt, így 3-2 lett az eredmény. Viszont a kép nem volt valami jó a kabinban, és a meccs se ígérkezett túl jónak az első negyedóra után, inkább az alvást választottam.
Nem kellett ringatni.
Szolgálati közlemények:
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
