2003. szeptember
Szeptember 23. kedd, úton. Számomra teljesen új: a matrózok egész nap a hajót készítették elő a zsiliprendszeren való áthaladásra.
Éjszaka befejeztem Molnár Géza könyvét, a Lángoktól ölelve címűt. Nagyon sok gondolatot ébresztett bennem a könyv. De elöljáróban másról kell szólnom, bár - ha közvetve is - ide tartozik. A Reader's Digest egyik számában (2003 április) egy kanadai cikket olvastam. Arab származású professzorasszony, a férje norvég. A vizsgálódásának célja: az idegengyűlölet, a kirekesztés, faji megkülönböztetés. A kérdéseit 4-5 éves gyermekekhez intézte. Azért ezt a korosztályt választotta, mert a gyermekben ekkor kezd kialakulni az "én", akkor fedezi fel, hogy mások is vannak körülöttük, akiknek esetleg "mások az érdekeik". A kísérlete egyszerű volt: kártyákat mutatott a gyerekeknek, az egyiken egy fehérbőrű, a másikon egy fekete férfi, nő, gyermek volt látható, hasonló helyzetben, hasonlóan öltözve. A kérdései valami ilyenek voltak: vannak rossz emberek, akik elveszik a mások javait, szerinted melyik a két kép közül? A másik: az egyik ember sokat dolgozik, hogy eltartsa a családját és ezért mindenki szereti, szerinted melyik ez? Nos nyilvánvaló: a fehér gyerekek a pozitív tulajdonsággal 90 %-ban a fehér embert, míg a negatívval a fekete bőrűt választották. És természetesen, ha a megkérdezett fekete bőrű gyerek volt, akkor a pozitív válaszhoz a fekete bőrűt helyezte, míg a negatív érzést keltő kérdésnél a fehéret választotta. A pszichológus konklúziója: a másság elutasítása, a faji megkülönböztetés a génekben van, hiszen a kiválasztott gyerekek otthon nem találkoztak a kirekesztéssel, tudatosan kerülték a szülők a faji megkülönböztetést. És visszavezeti ezt az ember kialakulásáig, a korai társadalmakig, amikor a fennmaradás kérdése volt, hogy meg tudja különbÖztetni magát és társait a másiktól. (Lehet másként is a problémához nyúlni, hogy az idegenek kirekesztésének oka a koncféltés, csak ez emberibb, természetesebb megfogalmazás, nincs benne a mai kor emberének gőgje az elmúlt korok "primitívségével" kapcsolatban, szóval elfogadhatóbb.) Ugyanakkor a cikkben azt is írja, hogy ebben a korban a gyerekek még nem tudnak árnyalni, számukra a világ "feketén-fehéren" létezik. Disztingválni, mérlegelni majd később tanulnak meg. Ám sokukban ez nem alakul ki, később is a világot "feketén-fehéren" látják. Nos, amiért ezt leírtam, az az, hogy egy kicsit fellélegezhetek, nem én vagyok a hülye, amikor a világot igencsak feketén-fehéren nézem, úgy látszik, ez nem egyedi, csak az emberek erről nemigen beszélnek. Ebben semmi magyarázgatás nincs, mert én hallatlanul jól érzem magam olyannak, amilyen vagyok, csak egy picit megnyugtat.
Valami olyasmi megnyugtató érzés, mint Karinthy naplóját olvasva rájöttem, hogy a művészetekben jelen levő lila gőz nem csak számomra érthetetlen. És amiért ez eszembe jutott? Mert van Molnár Géza könyvében egy részlet, amin órákon keresztül töprengtem, vajon én hogyan viselkedtem volna az ominózus eset után. Rákosi és a frissen kinevezett miniszterelnök, Hegedűs András, részt vesznek az Írószövetség egyik pártaktíváján. Hegedűs a bevezetőben megvádolja a írókat: ";ellenforradalmi központ működik az ÍrószÖvetségben". A hozzászólók úgy tesznek, mintha el se hangzott volna a súlyos vád, hiába, ők öreg rókák, tudják, hogyan kell a "kérdéshez" viszonyulni. Ha mentegetőznek, az már gyanússá teszi őket. Az utolsók között Rákosi Molnár Gézának ad szót, aki megvédi az ellenforradalmi szervezkedés vádjától az írókat. Az ülés végén Rákosi válaszol, és többek között ezeket mondja: "Elvtársak, Molnár elvtárs hozzászólását hallgatva az volt az érzésem, hogy itt valami súlyos félreértésről van szó. Ki beszélt itt egyáltalán "ellenforradalmi központról" az Írószövetség vonatkozásában. Ilyesmiről itt szó sem esett...". A gyűlés végén Rákosi elmarasztalja:
- Molnár elvtárs, rosszul, nagyon rosszul szólt hozzá. Magyarán, Rákosi a válaszában pofátlanul a szerző szemébe hazudott, mint az ország, a párt első embere. Vajon én hogyan éltem volna át azt a helyzetet? Hiszen sokkal kisebb jelentőségű eset volt, amikor rádöbbentem: a szocializmusban nem úgy mennek a dolgok, ahogyan hirdetik. Az én csalódásom oka az volt, hogy a zászlóalj KISZ titkára csak arra kért, hogy írjak több politikai akciót az éves jelentésembe, amit aztán - tudva hogy nem igaz - a zászlóalj politikai vezetésének felterjesztett. S hogy a leszereléskor ebbe a pártba nem terjesztettek fel felvételre (egy másik eset kapcsán), az már teljesen hidegen hagyott.
Olvasás közben sokszor gondoltam anyámra, szinte hallottam a sokszor hallott érvet: - Hát hogyne lettünk volna lelkesek? A zárdában nem engedtek tanulni, "Mit akar egy lakatos lánya?" mondták, s '45 után kinyíltak a lehetőségek előttünk. S tudom, az anyám lelkes lehetett valóban, hiszen pártmunkájáért felterjesztették Kossuth díjra, s hogy nem kapta meg, az az ő pofonja volt a párt részéről. Ezután elfordult a kommunistáktól, s 1957-ben hiába akarták rehabilitálni, nem lépett be az MSZMP-be.
Azt hiszem, aki a háború után volt fiatal, és lelkes, azoknak az élete érdekes regény. Ki megírja, mint Molnár Géza is, ki nem...
Szeptember 24. szerda, úton, Vuoksi. Várakozásaimmal ellentétben jól alakult minden. Este a barba azzal búcsúzott, ha kellek, akkor majd hív, de ez nem előbb lesz, mint ma reggel. A csatornán csak a két matrózra van szükség, a zsilipekben csak egy springet adnak ki, több kötelet nem. Nem kellek a manőverekhez. Így aztán este tízkor feküdtem, hatkor kialva, kipihenve ébredtem, fél hétkor felmentem a deckre, még csak a hatodik zsiliphez érkeztünk, még kettő hátra van. Mit mondjak, csoda szép (így utasként) a csatorna, az eddig ismeretlen finn táj. Az utolsó zsilip után átvettem a szolgálatot, a barba lezuhant aludni két órácskát. Hallatlanul élveztem a menetet. Valami gyönyörű a vidék. Mindenütt erdők, a csatorna, a tó partjáig húzódnak, már színesek a lombok, kezdik hullatni a leveleiket. A színpompás ősz öleli a hajót. A levegő friss, mint otthon október végén, november elején, a nap hét ágra süt, csípős szél fúj, nagyon kellemes. Bár a pilot szerint télen errefelé kegyetlen hideg tud lenni, és miért kételkednék a szavában. A tavon ezernyi apró sziget, zátonyok, a hajó kanyarog, az út ki van persze bójázva, de azért elengedhetetlen a révkalauz szakértelme.
Kis hétvégi ház mellett megyünk el, nem a parton van, behúzódott a fák közé, a parton csak egy felfordított csónak pihen. Itt már elmúlt a nyár, nincs meleg vénasszonyok nyara, kint a szélben hűvös van.
- Vannak erre jó utak? - kérdem a kalauzunkat. - A víkendházak miatt kérdezem, könnyű őket megközelíteni?
- Persze, mindenütt jók az utak. - kapom a nem is meglepő választ. Itt persze nem olyan nagy kunszt utakat építeni, mint Norvégiában. A táj errefelé lankás, majdhogynem teljesen sík. A tenger és a tó felszíne között 74 méter a különbség, ezt nyolc zsilipen győztük le. A csatorna mesterséges, több, mint száz éves. Azt a finnek építették, akkor még az övék volt a terület, egészen a tengerpartig. Aztán rátenyerelt a Szovjet birodalom öt zsilipre, és a csatorna torkolatára. Ismerős eljárás...
Nem kezdtünk azonnal rakodni. A kikötő tele, ez három hajót jelent a part mellett, mi egy hollandra kötöttünk rá. ők délután háromkor elmentek, mi kikötöttünk, három húszkor már raktak. Nem vehetünk fel teljes rakományt, a zsilipeknél merüléskorlátozás van, a megengedett legnagyobb: 4,35 méter. Ráadásul kiderült, hogy nem is lesz 1800 tonna papír, hanem csak 1500 körül, ez jó, mert nem kell centizgetni a berakás végén. Este tízig raktak, ez hajóidő szerint kilenc, de holnap hatkor kezdenek, ami viszont nekem hajnali öt, hát negyed ötkor ki kell másznom az ágyikóból. Holnap elmegyünk, lesz egy kellemes napom, a barbának viszont rohadt hosszú. Azt hiszem, éjfél körül kint lehetünk.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
