December 31. szerda, Sunndalsöra, úton.
Most még nem merem leírni, hogy úton, mert a főnök úr igazsága szerint akkor elindulunk, bár ha leírnám, akkor az asszonykám igazsága szerint elkiabálnám, és nem következne be, így egyelőre a két véglet között ingadozom, és azt az álláspontot képviselem, hogy azt írom le, ami van, azaz, hogy reggel hétkor, amikor írom e sorokat, még a norvég gyár rakpartjánál állunk.
Egykor lefeküdtem, hatkor keltem. Nem az az irdatlan mennyiségû alvás, amitől hetekre kipihenve érezhetném magam, most valóban szükségét éreztem volna, egy rendesebb pihenésnek. Na, majd otthon, ami egyre közelebb van ám! Éjjel berakták a második sort, de a rakományt nem készítették elő (teljesen) a reggeli műszaknak, így azok csak később kezdik el a berakást.
És ahogyan az lenni szokott: horgonyon gyönyörűségesen szép idő, szél alig, meg szélcsend, ma reggel meg elkezdett veszettül fújni az északnyugati, hát lesz billegés, meg rollázás, de nem szilveszter!
A kakas csípje meg!
Reggeli közben néztem a naptárt, és valami szöget ütött a fejembe. Hogyan alakult ki nálunk a karácsony, ha mi december 24-én tartjuk a gyertyagyújtást, az ajándékozást, míg tőlünk nyugatra, meg keletre csak 25-én kezdődik az ünnep? Ennek semmi köze ahhoz, hogy a honfoglaló magyarok más kereszténységet hoztak magukkal, mint a római, és ez virágzott egészen a 16. század közepéig. Ez a szokás egészen új keletű (szerintem), hiszen a népi hagyományaink mást mutatnak. Angolszász nyelvterületen december 25-ét hívják Boxing Day-nek, azaz az ajándékozás napjának. Hiszen ha ránézel a naptárra, akkor láthatod, hogy 24-e Ádám és Éva napja. Ez pedig a bűnbeesésé, az év legsötétebb napja, és tudjuk, hogy ezen a napon eleink böjtöltek, és nem ünnepeltek! Voltak, akik három szem búzát ettek és egy pohár vizet ittak egész nap! És a karácsony az éjféli mise után kezdődött, amikor megszületett a kicsi Krisztus. Ez a karácsonyi imarend kezdete, amit a családfő, aki ekkor pappá nemesedik, így kezd:
Bejött Jézus a házamba, házam közepében megállott. Ámen.
Nem a házunkba, hanem kinek-kinek külön a saját házába. És ugye a karácsony éppen erről szól! (Ebben az esetben a TV2 és az RTL Klub véleményének nem tudok jelentőséget tulajdonítani).
Az éjfél utáni étkezés jelképes volt. Ott kellett lenni a rétesnek. A rétest azért készítették, mert igyekeztek minél nagyobbra nyújtani, és közben arra kérték Szent Mártont, hogy terítse rá köpenyét a fagyban didergő Jézusra, azaz a vetésre, hogy el ne fagyjon. (Érdekes, Molnár V. József azt mondja, hogy Tours városában a mai napig tisztelik Szent Mártont, és az általa épített székesegyházban ott van tiszteletére a magyar lobogó, a nagy magyar címerrel a közepében. Én eddig úgy tudtam, hogy Szent Márton hun királyfi volt - származása: az anyja a bizánci császár lánya, apja meg hun király.). Ennyit a karácsonyi rétesről. A mákos a szaporaságot biztosította, a diós az élet rendjét jelentette. A diót csak szétroppantották, nem törték össze, hogy épen maradjon benne a két angyal. És ha megnézed, a dióban ott az ige, az egyenlőszárú kereszt. A dió a szűzanya méhét is jelképezi, ami úgy zárta magába a Kisjézust még ezen az estén, ahogy a magház a dióbelet. A méz Jézus kegyelme, az erős fokhagyma pedig a kígyó csípése, de mézbe mártva elveszti mérgét.
Az alma az élet teljessége volt. Az imarend után a családfő egy almát annyi cikkre szelt, ahányan körülállták a karácsonyi asztalt. És elmondta: bárhova vet is a sors, ne feledjétek: egy almának vagyunk a gerezdjei. Ez az alma a mi családunk. Ez az alma a mi falunk. Ez az alma a mi nemzetünk.
Ezután az almát mézbe mártják, és úgy ették meg. Majd a fokhagymát és a diót is belemártották, megették, és csak ezután következett a vacsora.
Én úgy gondolom, hogy a 24-i karácsonyesti szokás úgy alakult ki, hogy a városból terjedt el (és ha ez is a némettől ered, akkor is igaz), mert a városból ered minden, ami megtöri a hagyományokat. Ami pusztít, de nem alkot. A város létrehozza a proletárt és a polgárt, akik teljes kiszolgáltatottságukban képtelenek eltartani magukat, mindent meg kell venniök, az ételt, az italt, a lélegzetet, az utazást, az igazságot, mindent, tehát ki vannak szolgáltatva a pénznek, a pénz hatalmának, a hitelnek. A városi ember türelmetlen, nem tud várni, neki minden kell, de azonnal (mert megérdemli), hát előre hozta az ajándékozást és a nagy zabálást is. Mondom, én így gondolom. Kíváncsi lennék, hogy a néprajzosok mit mondanak.
Ha nem hiszed, hogy a város bemocskol minden hagyományt, akkor karácsony előtt menj ki az utcára, és mutass nekem egyetlen, igazi adventi koszorút. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem találsz. Olyat, ami a népi szokásainkat hordozza. Mert igaz, hogy a szokás nagyon friss, egy német lutheránus pap, a múlt század húszas éveiben készített először koszorút és állított bele gyertyákat, de viharos gyorsasággal elterjedt nálunk, és azért, mert hordozza azokat a jelképeket, ami a nép szívében él. Nálunk hamar kialakult a hagyománya.
Fűzfából készítették, közepén egy egyenlő szárú kereszt, e köré került a kör, ami a világ legősibb jelképe. Számunkra a Boldogasszony ölét, ölelését jelenti. És csak mi, magyarok hívjuk az egyenlő szárú keresztet úgy, hogy ige. És nyilván tudod: "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge." (Ján.1.1.) Ezt hordozza az adventi koszorú nálunk kialakult jelképrendszere. És a kereszt - az ige - közepében van a pont, ahol népi hitünk szerint Isten belép a világunkba, ezért nem adventi koszorú, amiből hiányzik a kereszt. És a népi hagyomány nem tett bele színes gyertyákat (ahogyan a katolikus egyház meghatározza már a liturgikus színeket: három lila és egy rózsaszín), hanem méhviaszból készülteket szúrt bele, mert a méh ősidőktől fogva Isten bogara. A méh szűz bogár, mert a kaptárban csak egy termékenyíti meg a királynőt, a többi szűzen dolgozik. Készíti a mézet, ami Jézus jóságának jelképe a régiek számára. Ha elkészült a koszorú, akkor a közepébe, ahol Isten belép a világunkba, egy kis csipkebogyó ágat illesztettek, mert a bokra istenfa, hiszen Mózesnek csipkebokorban jelent meg. És a csipkebogyó színe piros, ami az élet jelképe. Ez a piros nem tévesztendő össze a politikusok által preferált vörös színnel, mert az a kommunista-fasiszta eszméket hordozza, lévén mindkét rendszer lobogójának és harsogó drapériáinak alapszíne.
Szóval mutass nekem egy adventi koszorút akármelyik plazában, vagy aluljáróban, mert ott lehet hozzájutni, jelképezve, hogy hova süllyednek a népszokásaink, ha behódolsz a kereskedelmi tévéknek, amelyek a mai kultúra hordozói.
Ennyit a naptárról. Lehet, hogy ezt az eszmefuttatást át kellett volna tennem karácsonyra, de mit tehetek? Most jutott eszembe.
És közben raknak, és nem is mint a megszállottak. Szép nyugiban, és bizony este elmegyünk. Elmegyünk annak ellenére, hogy a karmöyi program teljesen bizonytalan, nem biztos, hogy raknak pénteken, nem biztos, hogy lesz szabad rakpart, semmi sem biztos, csak az, hogy a hajóbérlő élvezettel utasította a barbát, hogy induljunk el este.
Ugyanolyan szép szilvesztert kívánok neki is, mint amilyen a miénk lesz.
Bár az is lehet, hogy szerencsések leszünk: a főnök rendelt időjárási térképet ímélen, megkaptuk, és az északkeleti szelet jelez, tehát hátulról jön a rossz idő, illetve a partok mentén.
12.00: A révkalauz este hatra van rendelve.
17.00: A hajó négyre berakva, háromnegyed ötkor elmentem addigra kiácsolták, hogy ne tudjon elmozdulni.
17.30: vacsora, semmi különös, ebédről maradt borscs (finom!) és utána Makszim fogta sült hal. Közben a révkalauz is megjött, így egyedül maradtam, mert mindenki futott manőverni, én nyugodtan elköltöttem az estebédem. Utána se a deckre, hanem a kabinba, kibontottam az utoljára hagyott palack bort. Elmondhatom, hogy jól választottam. Kétszeresen is, mert a végére maradt a legjobb, és valóban finom kis borocska. Chateau Saint Nabor van a címkén, és ebből csak az utolsó szó értelmes, de csak akkor, ha szótagolom. És még azzal is büszkélkedik, hogy Côtes du Rhône. És még az is rajta van, hogy 2007, azt hiszem, ezt tudom legjobban magyarra fordítani. A nyakán egy picur címke, de ki tudom olvasni: Concours des Grandes Vins de France - Macon 2008 - Médaille de Bronze. Na, ez olyasmi lehet, hogy a nagy francia borok versenyén Maconban bronzérmet érdemelt 2008-ban. Hát nálam, a többi háromhoz képest aranyérmes. Karácsonykor Le Chemin Occitant ittam, de az is rá van írva, hogy Corbiéres. Na, de ennyi elég legyen!
18.00: megyünk, és a bor ízlik. Hamarost megyek feküdni, remélem, a bor besegít az elalvásba, mert azért nem vagyok túlzottan fáradt, hiszen délelőtt aludtam egy órát, délután is kumtam ugyanannyit a szófán.
23.15: tízkor felkeltem, illetve felébredtem, hiszen fél hétkor mentem aludni. Tevés, vevés. Bekapcsoltam a mobilt, jött pár sms, megválaszoltam. Karácsonykor sokat küldtem, de mivel válasz alig jött, ezért most csak válaszolok. Aki üzen, annak írok én is. Tizenegy előtt fel a hídra, mert Ukrajnában ekkor van éjfél, és köszöntöttem a barbát és Ruszlánt, aki azt várta, hogy kiszálljon a révkalauz. Utána le a szalonba. Szása kitett magáért, mindenféle szépséges hideget tett az asztalra. Sült húst, rákot, kalamárit, franciasalátát, paradicsomot és uborkát, sült csirkét. És mindehhez ott volt az olajozó Tolja, senki más. A főnök úgy rendelte, hogy tizenegyre legyen megterítve, hogy mindenki a saját éjféle szerint köszönthessen, de a legénységet ez nem túlzottan érdekli. Furcsa, nagyon furcsa. És persze nem értem. Hogyan kell orosz lélekkel ünnepelni? Nekem nagyon más elképzeléseim voltak róluk. Sokkal jobb. Ők valahogyan nem azok, akiket az ember az irodalomból megismert. Se a klasszikus orosz irodalomból, se a szovjet irodalomból. Na, mindegy, én mindenképpen magam ünneplek, és úgy, ahogyan nekem jó. Aztán éjfél után a leültek az ünnepi asztalhoz.
23.55: Valerij Boldog Új Évet kívánt, átvettem az őrséget, és ezzel vége lett 2008-nak.
A hajnali őrség úgy, ahogy letelt. A parton tűzijáték és petárdadurrogás kísért. A városok, falvak fényeit nem is igen lehetett látni, csak az öröm és vidámság tüzeit, amelyek magasra röppentek. Mozogtunk elég jól, így aztán kicsnyikét tengeribeteg is lettem, mert ilyenkor az ember fokozottan érzékeny az illatokra. Őrség előtt ettem a sült kalamáriból, a füstölt lazacból, a főtt rákból, a curryvel ízesített sült csirkéből, na és mindezekhez egy stuca (1/2 gil = 1/16 pint) vodkát is legyűrtem. Mert kérdem én, milyen dolog úgy átmenni a következő évbe, hogy az ember nem is koccint (magával, és a családjával, és a többi, a nagy vizeken hajózó kollégákra gondolatban), mert a legénység nem ivott velem semmit. Valószínűleg várták a barbát, és nem akarták előre leküldeni azt a borzasztó sok két félliteres vodkát, amivel itt ma ünnepelni fog az orosz nyelvű személyzet. Ha ezt otthon a kedves alkoholista ismerőseik látnák, elsírnák magukat az élet kegyetlenségén.
Elképzelhető, hogy nem kellene humorizálnom ezen, de hát őket idézem, mert amikor megkérdeztem, hogyan ünnepelik az újévet, teljesen más irányú választ kaptam, mint amilyet vártam. Én arra gondoltam, hogy meglátogatják egymás, meg kocsonyát esznek, meg újévkor malacot és lencsét, meg körbejárják a barnamedvét és közben regölnek, vagy mit tudom én, és éjfélkor kimennek az utcára, vagy házibuli van meg korhelyleves. A válasz tömör volt és egyszerű:
- Chief, nálunk 29-étől már mindenki részeg, az hogy 31-én mi van, azt senki se tudja, és nem is érdekli, ha van vodka, márpedig van!
Éjfélkor küldtem ímélt a két fiamnak és Attila öcsémnek, és most várom, hogy válaszoljanak.
Ja, hajnali öt körül érkezünk holnap Karmöybe, minden esélyünk megvan, hogy el is mehessünk, mert ezer tonnát sec-perc alatt beraknak.
A szokott időben lementem ebédelni, mert ugye ma Újév ünnepe van, ünnepi asztal meg minden. Hát nem minden. Még ebéd se!
Találtam a fricskóban egy kis szalonnát és franciasalátát, és megebédeltem. Etot bül balsoj prázdnyik...
Ami vígasztal, ha hazamegyek lesz szilveszter, meg újévet is tartok. A tengeren meg szolgálat van, és ha az rendben lezajlott, minden rendben van, másnak semmi jelentősége, így akkor felteszem Kazalnak a kacagós számát és kiröhögöm vele az egész világot!
Délután mobilírtam a családnak. Ezt a "mobilírtam" szót most találtam ki az sms helyett, mert gyűlölöm azt az angol betűszót, mert nem illeszkedik a nyelvünkhöz, nem lehet ragozni, egyedüli előnye az lehetne, hogy rövid. (2026: azóta megbékéltem, mert lehet ragozni: esemestem!)
Encsike felhívott, beszéltünk, és elpanaszoltam, hogy Attila állandóan ki van kapcsolva, és ha napok múlva megkapja, nem válaszol semmi üzenetemre, talán csak nem haragszik? Encsike "felháborodott" Attila nevében, és beszéd közben említette, hogy olyan egyszerű a szám és mondta is. És akkor bevillant... Beszélgetés után nézem a címjegyzéket és az utolsó két szám 47 helyett 49! Ó, hogy a macska rúgja meg! Azonnal megírtam Attilának, hogyan jártam. A készülék még jelezte, hogy nagyban küldi az üzenetet, amikor megjött a visszajelzés: kézbesítve. És három perc múlva az öcsém válasza. Nagy kő esett le a szívemről.
Na, ki hitte volna: este volt vacsora. Igaz, tegnapi maradék, viszont kiderült, Szása levest is főzött, így azt is ettem. Kicsit furcsa volt, mert a kása és krumpli közé bekeverte az apróra vágott sült kalamárit. Azért ehetős leves volt.
Az asszony mondta, hogy fonott kalácsot készített a zöld dióbefõttel, és nagyon finom lett. Azt is megmobilírta (azért ez így elég idétlenül néz ki, meg ortopédul hangzik...), hogy ha hazamegyek, minden finomságot elkészít, egy hétig hízókúrán leszek, utána jöhet a zöld lé kúra és a zöldségtálak. Hát, mit mondjak, nagyon várom ám!
Akkor most lefekvés előtt iszom egy kis vörösbort, és hallgatok némi szilveszteri nótaestet, mert beszerzettem volt a "jutúbról" (ez se rossz "magyarítás").
Azt nem is mondtam, hogy egész délután hol ilyen, hol olyan idő volt. Az olyan azt jelenti, hogy úgy havazott, hogy az orromig se láttam, az ilyen meg verőfényes és napsütéses.
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Most még nem merem leírni, hogy úton, mert a főnök úr igazsága szerint akkor elindulunk, bár ha leírnám, akkor az asszonykám igazsága szerint elkiabálnám, és nem következne be, így egyelőre a két véglet között ingadozom, és azt az álláspontot képviselem, hogy azt írom le, ami van, azaz, hogy reggel hétkor, amikor írom e sorokat, még a norvég gyár rakpartjánál állunk.Egykor lefeküdtem, hatkor keltem. Nem az az irdatlan mennyiségû alvás, amitől hetekre kipihenve érezhetném magam, most valóban szükségét éreztem volna, egy rendesebb pihenésnek. Na, majd otthon, ami egyre közelebb van ám! Éjjel berakták a második sort, de a rakományt nem készítették elő (teljesen) a reggeli műszaknak, így azok csak később kezdik el a berakást.
És ahogyan az lenni szokott: horgonyon gyönyörűségesen szép idő, szél alig, meg szélcsend, ma reggel meg elkezdett veszettül fújni az északnyugati, hát lesz billegés, meg rollázás, de nem szilveszter!
A kakas csípje meg!
Reggeli közben néztem a naptárt, és valami szöget ütött a fejembe. Hogyan alakult ki nálunk a karácsony, ha mi december 24-én tartjuk a gyertyagyújtást, az ajándékozást, míg tőlünk nyugatra, meg keletre csak 25-én kezdődik az ünnep? Ennek semmi köze ahhoz, hogy a honfoglaló magyarok más kereszténységet hoztak magukkal, mint a római, és ez virágzott egészen a 16. század közepéig. Ez a szokás egészen új keletű (szerintem), hiszen a népi hagyományaink mást mutatnak. Angolszász nyelvterületen december 25-ét hívják Boxing Day-nek, azaz az ajándékozás napjának. Hiszen ha ránézel a naptárra, akkor láthatod, hogy 24-e Ádám és Éva napja. Ez pedig a bűnbeesésé, az év legsötétebb napja, és tudjuk, hogy ezen a napon eleink böjtöltek, és nem ünnepeltek! Voltak, akik három szem búzát ettek és egy pohár vizet ittak egész nap! És a karácsony az éjféli mise után kezdődött, amikor megszületett a kicsi Krisztus. Ez a karácsonyi imarend kezdete, amit a családfő, aki ekkor pappá nemesedik, így kezd:
Bejött Jézus a házamba, házam közepében megállott. Ámen.
Nem a házunkba, hanem kinek-kinek külön a saját házába. És ugye a karácsony éppen erről szól! (Ebben az esetben a TV2 és az RTL Klub véleményének nem tudok jelentőséget tulajdonítani).Az éjfél utáni étkezés jelképes volt. Ott kellett lenni a rétesnek. A rétest azért készítették, mert igyekeztek minél nagyobbra nyújtani, és közben arra kérték Szent Mártont, hogy terítse rá köpenyét a fagyban didergő Jézusra, azaz a vetésre, hogy el ne fagyjon. (Érdekes, Molnár V. József azt mondja, hogy Tours városában a mai napig tisztelik Szent Mártont, és az általa épített székesegyházban ott van tiszteletére a magyar lobogó, a nagy magyar címerrel a közepében. Én eddig úgy tudtam, hogy Szent Márton hun királyfi volt - származása: az anyja a bizánci császár lánya, apja meg hun király.). Ennyit a karácsonyi rétesről. A mákos a szaporaságot biztosította, a diós az élet rendjét jelentette. A diót csak szétroppantották, nem törték össze, hogy épen maradjon benne a két angyal. És ha megnézed, a dióban ott az ige, az egyenlőszárú kereszt. A dió a szűzanya méhét is jelképezi, ami úgy zárta magába a Kisjézust még ezen az estén, ahogy a magház a dióbelet. A méz Jézus kegyelme, az erős fokhagyma pedig a kígyó csípése, de mézbe mártva elveszti mérgét.
Az alma az élet teljessége volt. Az imarend után a családfő egy almát annyi cikkre szelt, ahányan körülállták a karácsonyi asztalt. És elmondta: bárhova vet is a sors, ne feledjétek: egy almának vagyunk a gerezdjei. Ez az alma a mi családunk. Ez az alma a mi falunk. Ez az alma a mi nemzetünk.
Ezután az almát mézbe mártják, és úgy ették meg. Majd a fokhagymát és a diót is belemártották, megették, és csak ezután következett a vacsora.
Én úgy gondolom, hogy a 24-i karácsonyesti szokás úgy alakult ki, hogy a városból terjedt el (és ha ez is a némettől ered, akkor is igaz), mert a városból ered minden, ami megtöri a hagyományokat. Ami pusztít, de nem alkot. A város létrehozza a proletárt és a polgárt, akik teljes kiszolgáltatottságukban képtelenek eltartani magukat, mindent meg kell venniök, az ételt, az italt, a lélegzetet, az utazást, az igazságot, mindent, tehát ki vannak szolgáltatva a pénznek, a pénz hatalmának, a hitelnek. A városi ember türelmetlen, nem tud várni, neki minden kell, de azonnal (mert megérdemli), hát előre hozta az ajándékozást és a nagy zabálást is. Mondom, én így gondolom. Kíváncsi lennék, hogy a néprajzosok mit mondanak.
Ha nem hiszed, hogy a város bemocskol minden hagyományt, akkor karácsony előtt menj ki az utcára, és mutass nekem egyetlen, igazi adventi koszorút. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem találsz. Olyat, ami a népi szokásainkat hordozza. Mert igaz, hogy a szokás nagyon friss, egy német lutheránus pap, a múlt század húszas éveiben készített először koszorút és állított bele gyertyákat, de viharos gyorsasággal elterjedt nálunk, és azért, mert hordozza azokat a jelképeket, ami a nép szívében él. Nálunk hamar kialakult a hagyománya.
Fűzfából készítették, közepén egy egyenlő szárú kereszt, e köré került a kör, ami a világ legősibb jelképe. Számunkra a Boldogasszony ölét, ölelését jelenti. És csak mi, magyarok hívjuk az egyenlő szárú keresztet úgy, hogy ige. És nyilván tudod: "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge." (Ján.1.1.) Ezt hordozza az adventi koszorú nálunk kialakult jelképrendszere. És a kereszt - az ige - közepében van a pont, ahol népi hitünk szerint Isten belép a világunkba, ezért nem adventi koszorú, amiből hiányzik a kereszt. És a népi hagyomány nem tett bele színes gyertyákat (ahogyan a katolikus egyház meghatározza már a liturgikus színeket: három lila és egy rózsaszín), hanem méhviaszból készülteket szúrt bele, mert a méh ősidőktől fogva Isten bogara. A méh szűz bogár, mert a kaptárban csak egy termékenyíti meg a királynőt, a többi szűzen dolgozik. Készíti a mézet, ami Jézus jóságának jelképe a régiek számára. Ha elkészült a koszorú, akkor a közepébe, ahol Isten belép a világunkba, egy kis csipkebogyó ágat illesztettek, mert a bokra istenfa, hiszen Mózesnek csipkebokorban jelent meg. És a csipkebogyó színe piros, ami az élet jelképe. Ez a piros nem tévesztendő össze a politikusok által preferált vörös színnel, mert az a kommunista-fasiszta eszméket hordozza, lévén mindkét rendszer lobogójának és harsogó drapériáinak alapszíne.
Szóval mutass nekem egy adventi koszorút akármelyik plazában, vagy aluljáróban, mert ott lehet hozzájutni, jelképezve, hogy hova süllyednek a népszokásaink, ha behódolsz a kereskedelmi tévéknek, amelyek a mai kultúra hordozói.
Ennyit a naptárról. Lehet, hogy ezt az eszmefuttatást át kellett volna tennem karácsonyra, de mit tehetek? Most jutott eszembe.
És közben raknak, és nem is mint a megszállottak. Szép nyugiban, és bizony este elmegyünk. Elmegyünk annak ellenére, hogy a karmöyi program teljesen bizonytalan, nem biztos, hogy raknak pénteken, nem biztos, hogy lesz szabad rakpart, semmi sem biztos, csak az, hogy a hajóbérlő élvezettel utasította a barbát, hogy induljunk el este.
Ugyanolyan szép szilvesztert kívánok neki is, mint amilyen a miénk lesz.
Bár az is lehet, hogy szerencsések leszünk: a főnök rendelt időjárási térképet ímélen, megkaptuk, és az északkeleti szelet jelez, tehát hátulról jön a rossz idő, illetve a partok mentén.
12.00: A révkalauz este hatra van rendelve.
17.00: A hajó négyre berakva, háromnegyed ötkor elmentem addigra kiácsolták, hogy ne tudjon elmozdulni.
17.30: vacsora, semmi különös, ebédről maradt borscs (finom!) és utána Makszim fogta sült hal. Közben a révkalauz is megjött, így egyedül maradtam, mert mindenki futott manőverni, én nyugodtan elköltöttem az estebédem. Utána se a deckre, hanem a kabinba, kibontottam az utoljára hagyott palack bort. Elmondhatom, hogy jól választottam. Kétszeresen is, mert a végére maradt a legjobb, és valóban finom kis borocska. Chateau Saint Nabor van a címkén, és ebből csak az utolsó szó értelmes, de csak akkor, ha szótagolom. És még azzal is büszkélkedik, hogy Côtes du Rhône. És még az is rajta van, hogy 2007, azt hiszem, ezt tudom legjobban magyarra fordítani. A nyakán egy picur címke, de ki tudom olvasni: Concours des Grandes Vins de France - Macon 2008 - Médaille de Bronze. Na, ez olyasmi lehet, hogy a nagy francia borok versenyén Maconban bronzérmet érdemelt 2008-ban. Hát nálam, a többi háromhoz képest aranyérmes. Karácsonykor Le Chemin Occitant ittam, de az is rá van írva, hogy Corbiéres. Na, de ennyi elég legyen!18.00: megyünk, és a bor ízlik. Hamarost megyek feküdni, remélem, a bor besegít az elalvásba, mert azért nem vagyok túlzottan fáradt, hiszen délelőtt aludtam egy órát, délután is kumtam ugyanannyit a szófán.
23.15: tízkor felkeltem, illetve felébredtem, hiszen fél hétkor mentem aludni. Tevés, vevés. Bekapcsoltam a mobilt, jött pár sms, megválaszoltam. Karácsonykor sokat küldtem, de mivel válasz alig jött, ezért most csak válaszolok. Aki üzen, annak írok én is. Tizenegy előtt fel a hídra, mert Ukrajnában ekkor van éjfél, és köszöntöttem a barbát és Ruszlánt, aki azt várta, hogy kiszálljon a révkalauz. Utána le a szalonba. Szása kitett magáért, mindenféle szépséges hideget tett az asztalra. Sült húst, rákot, kalamárit, franciasalátát, paradicsomot és uborkát, sült csirkét. És mindehhez ott volt az olajozó Tolja, senki más. A főnök úgy rendelte, hogy tizenegyre legyen megterítve, hogy mindenki a saját éjféle szerint köszönthessen, de a legénységet ez nem túlzottan érdekli. Furcsa, nagyon furcsa. És persze nem értem. Hogyan kell orosz lélekkel ünnepelni? Nekem nagyon más elképzeléseim voltak róluk. Sokkal jobb. Ők valahogyan nem azok, akiket az ember az irodalomból megismert. Se a klasszikus orosz irodalomból, se a szovjet irodalomból. Na, mindegy, én mindenképpen magam ünneplek, és úgy, ahogyan nekem jó. Aztán éjfél után a leültek az ünnepi asztalhoz.
23.55: Valerij Boldog Új Évet kívánt, átvettem az őrséget, és ezzel vége lett 2008-nak.
2009
Január 1. csütörtök, úton, Norvég-tenger.A hajnali őrség úgy, ahogy letelt. A parton tűzijáték és petárdadurrogás kísért. A városok, falvak fényeit nem is igen lehetett látni, csak az öröm és vidámság tüzeit, amelyek magasra röppentek. Mozogtunk elég jól, így aztán kicsnyikét tengeribeteg is lettem, mert ilyenkor az ember fokozottan érzékeny az illatokra. Őrség előtt ettem a sült kalamáriból, a füstölt lazacból, a főtt rákból, a curryvel ízesített sült csirkéből, na és mindezekhez egy stuca (1/2 gil = 1/16 pint) vodkát is legyűrtem. Mert kérdem én, milyen dolog úgy átmenni a következő évbe, hogy az ember nem is koccint (magával, és a családjával, és a többi, a nagy vizeken hajózó kollégákra gondolatban), mert a legénység nem ivott velem semmit. Valószínűleg várták a barbát, és nem akarták előre leküldeni azt a borzasztó sok két félliteres vodkát, amivel itt ma ünnepelni fog az orosz nyelvű személyzet. Ha ezt otthon a kedves alkoholista ismerőseik látnák, elsírnák magukat az élet kegyetlenségén.
Elképzelhető, hogy nem kellene humorizálnom ezen, de hát őket idézem, mert amikor megkérdeztem, hogyan ünnepelik az újévet, teljesen más irányú választ kaptam, mint amilyet vártam. Én arra gondoltam, hogy meglátogatják egymás, meg kocsonyát esznek, meg újévkor malacot és lencsét, meg körbejárják a barnamedvét és közben regölnek, vagy mit tudom én, és éjfélkor kimennek az utcára, vagy házibuli van meg korhelyleves. A válasz tömör volt és egyszerű:
- Chief, nálunk 29-étől már mindenki részeg, az hogy 31-én mi van, azt senki se tudja, és nem is érdekli, ha van vodka, márpedig van!
Éjfélkor küldtem ímélt a két fiamnak és Attila öcsémnek, és most várom, hogy válaszoljanak.
Ja, hajnali öt körül érkezünk holnap Karmöybe, minden esélyünk megvan, hogy el is mehessünk, mert ezer tonnát sec-perc alatt beraknak.
A szokott időben lementem ebédelni, mert ugye ma Újév ünnepe van, ünnepi asztal meg minden. Hát nem minden. Még ebéd se!Találtam a fricskóban egy kis szalonnát és franciasalátát, és megebédeltem. Etot bül balsoj prázdnyik...
Ami vígasztal, ha hazamegyek lesz szilveszter, meg újévet is tartok. A tengeren meg szolgálat van, és ha az rendben lezajlott, minden rendben van, másnak semmi jelentősége, így akkor felteszem Kazalnak a kacagós számát és kiröhögöm vele az egész világot!
Délután mobilírtam a családnak. Ezt a "mobilírtam" szót most találtam ki az sms helyett, mert gyűlölöm azt az angol betűszót, mert nem illeszkedik a nyelvünkhöz, nem lehet ragozni, egyedüli előnye az lehetne, hogy rövid. (2026: azóta megbékéltem, mert lehet ragozni: esemestem!)
Encsike felhívott, beszéltünk, és elpanaszoltam, hogy Attila állandóan ki van kapcsolva, és ha napok múlva megkapja, nem válaszol semmi üzenetemre, talán csak nem haragszik? Encsike "felháborodott" Attila nevében, és beszéd közben említette, hogy olyan egyszerű a szám és mondta is. És akkor bevillant... Beszélgetés után nézem a címjegyzéket és az utolsó két szám 47 helyett 49! Ó, hogy a macska rúgja meg! Azonnal megírtam Attilának, hogyan jártam. A készülék még jelezte, hogy nagyban küldi az üzenetet, amikor megjött a visszajelzés: kézbesítve. És három perc múlva az öcsém válasza. Nagy kő esett le a szívemről.
Na, ki hitte volna: este volt vacsora. Igaz, tegnapi maradék, viszont kiderült, Szása levest is főzött, így azt is ettem. Kicsit furcsa volt, mert a kása és krumpli közé bekeverte az apróra vágott sült kalamárit. Azért ehetős leves volt.
Az asszony mondta, hogy fonott kalácsot készített a zöld dióbefõttel, és nagyon finom lett. Azt is megmobilírta (azért ez így elég idétlenül néz ki, meg ortopédul hangzik...), hogy ha hazamegyek, minden finomságot elkészít, egy hétig hízókúrán leszek, utána jöhet a zöld lé kúra és a zöldségtálak. Hát, mit mondjak, nagyon várom ám!
Akkor most lefekvés előtt iszom egy kis vörösbort, és hallgatok némi szilveszteri nótaestet, mert beszerzettem volt a "jutúbról" (ez se rossz "magyarítás").
Azt nem is mondtam, hogy egész délután hol ilyen, hol olyan idő volt. Az olyan azt jelenti, hogy úgy havazott, hogy az orromig se láttam, az ilyen meg verőfényes és napsütéses.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
Hát kérem, most megmondom az igazat: nem emlékszem, hogy mikor horgonyoztam ennyit egy hajóval, mint a mostani behajózásomkor. Ehhez nyilván két dolog is kellett: a hajóbérlő váltás és ez a fene nagy gazdasági válság. Nagyon úgy néz ki, hogy mi a fenének kellett a Lys Line-nak a hajónk, ha nincs rakománya a számunkra. A másik részről, pedig mindenütt látni a leállított hajókat, vesztegelnek, mert nincs rakomány, pang a piac. Nekem persze nincs ellenvetésem, ha itt karácsonyozunk, sőt, akár haza is megyek innen majd február elején :-).
- Persze, ismerem, ez a piroszki (ejtsd: piroski), a lengyelek így hívják - feleltem ártatlanul.
És most ez jó alkalom, hogy megkövessem a hollandokat, amiért pár alkalommal a holland fahéjas véres hurkát hoztam fel elrettentésképpen, hogy mit képesek művelni egy sertéssel nyugaton. (A virslit nem vonom vissza, mert azt fűrészporos szójából készítették, pont úgy, mint ma nálunk.) Ha a hollandnak a fahéjas hurkát dicsérte az anyja, akkor neki az íze természetes és finom (persze a fahéjban se vagyok biztos, de valahogyan meg kell nevezni a fel nem ismert, picit édeskés, és a magyar gyomornak nem odaillő ízt). Mint ahogyan a shipi ajánlotta volt, de ő nem tehet róla, hogy a mintának ott hagyott fél szál egy hónap alatt nem fogyott el a Csokonain, és a gazdasági tisztet erősen megfenyegették, ha rendelni mer belőle, kihervasztják...
A barba csak fél egykor ébresztett. A gépésszel kaszinóztak, sőt, amikor leváltottam, utána is nyomták a süketet fél háromig. Majd jó álmos lesz reggel hatkor, amikor kirúgom az ágyikóból...
Oké, megcsináltam. De azt azért meg kell mondanom, egyáltalán nem irigyeltem Valerijt, amíg meghozta a döntést. Mennyit kellet rágnia magát, amíg határozott! Mert ha indulás előtt teszi, akkor rendben van. Déli irányba kerülünk, a parancsnok szíve joga így dönteni (de viselnie kell ekkor is a felelősséget, mert lehet, hogy azt mondják neki, hogy köszönik a vendégszereplést, veheti a kalapját). De indulás után rövidesen megkaptuk Belfastból a menetrendet: péntek este érkezünk, szombaton kiraknak, és délután mehetünk is. Így viszont szombat este érkezünk, és (remélhetõleg) vasárnap nem dolgoznak. Kíváncsi leszek a déli őrségváltásra (mert hajnalban írom a naplót).
Minden nyugi, minden oké, sajnos ez után szokott a romlás történni. Még nincs rakomány, remélem, nem is lesz a jövő héten semmi. Délutánra bedurrant az idő. Nagyjából szembe jött, de azért tudtuk tartani a 7-8 csomós sebességet, ezzel jó pár kisebb hajót meg is előztünk.
Még leírni is sok... Holtenauban beszálltak az érkezők, mindenki megjött, akit vártunk. A kiszállókat átvittük Brunsbüttelbe, ahol olajat is veszünk. Most úgy oldottuk meg az őrséget, hogy a barba volt, amíg be nem álltunk a zsilipbe, fél kettőkor mentem fel a hídra, és egészen negyed nyolcig én adtam az őrséget. A kaftánt nem kellett keltenem, jött, amikor felébredt. Utána én mentem aludni, volt reggel nyolc, amikor ágyba kerültem.
Aztán vannak dolgok, amire az ember önkéntelenül is felkapja a fejét, felfigyel: Lőrinc Ilona (dédanyám) a Csalikorsóban, ahol a kutyájuk neve Kócos (apa kutyája), vagy a nemzetes Lőrincz família a Legkisebb halászban. De miért hiányoznak a Tápéi szatyorszentelésből? És legalább egyben benne kellett volna, hogy legyen a kispárna, amit az utazó mindig magával visz (ahogyan az apám viszi magával mindig...), légyen a hős Balassi Bálint, vagy Bocskai László...
- A mi hívójelünk a másolat sorban van... a Janet hívójele van a címzettében!
