2008.

Január 10. csütörtök, Bassens.

Reggel elkezdték a kirakást. Aztán egy pöttyet kiborult a bili. Az a miért, amit már többször elmondtam magamról, hogy nem tudok "diplomatikus" lenni, csak a tényeket mondom, és aszerint is cselekszem, ha módomban áll. A tényt pedig most nem jó közszemlére tenni, mert sumákolni kellene, csak erről én nem tudtam. Ugyanis a kaftán most arra játszik, hogy szombaton még itt kell lenni, hát húzni kell az időt.
- Majd telefonálok, ha shiftelni kell - mondta az ügynöknek.
- Nem szükséges, tizenegykor fogunk shiftelni, addigra üres lesz a raktár eleje - kotyogtam közbe.
- Á, majd felhívom... - mondta a barba az ügynöknek.
- De hát tizenegykor már nem lesz mit kirakni - szóltam megint.
Az ügynök el, a barba vörös fejjel mondja:
- István, ne szólj bele, ha az ügynökkel tárgyalok. Te a stivadorral és a foremannal foglalkoz, az ügynök az én dolgom. Szombatig itt kell maradnunk! Ha kiraknak előbb, el kell indulnunk!
- Jó - mi mást mondhattam volna? Persze a szándékát előbb is közölhette volna. Na, mindegy. A baj csak az, hogy máskor meg az a problémája, ha nem foglalkozom az ügynökkel, hanem viszem hozzá. Ha minden igaz, akkor szombaton megjön az új barba, és ő megy haza Dunkerque-ből.

Január 11. péntek, Bassens.

Ez egy jó nap: reggeltől délig raktak, aztán egy-két pötty eső címén becsuktuk a raktárt. És milyen jó, mert húsz perc múlva úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna! A gépkezelők, akik kicsit húzták az orrukat, amikor zárni kezdtünk, mondták is, hogy milyen jó, hogy idejében kezdtük el.
Kétszer nyitottunk, de csak öt-öt percre, aztán újra eső, így a két hollandus este nyolckor el. Ez azt is jelenti, hogy nagyon nagy valószínűséggel csak hétfőn fejezhetik be a kirakást.
És annak ellenére, hogy nyugis nap volt, jól elfáradtam, és nem fogod elhinni, hogy mitől: a térképek javítása viselte meg a lábam. Mert a biztonsági cipőt nem veszem le csak este, mert rohangálni a fedélzetre mégse mehetek papucsban, így aztán egész nap ott ácsorogtam a térképasztalnál, amikor nem a decken voltam, s ez megviseli a lábam. Az a feneség, hogy amíg ott állok, nem is érzem, csak amikor leveszem az MBT cipõt. (Ez a reklám helye, mert megérdemlik!)

Január 12. szombat, Bassens.

Reggel az idő ránk ijesztett, mert volt egy húszpercnyi eső, de aztán száraz nap. A délelőtt azzal telt, hogy készítettük a javítási jegyzéket, készül a hajó hajógyárba, valamikor április végén vagy május elejére tervezik. Akkor én nem leszek itt, nem tudom, örüljek-e vagy sajnáljam-e? Na, mindegy, eddig sikerült vagy harminc pontos listát készítenem, apró-cseprő munkák, kivéve a raktártetőket, ott van mit javítani.
A rakodás közben ment, az őrséges matróz lement valamiért munkálódni a cementben a raktár végébe. Addig én szolgáltam a járónál. És öt perc múlva megáll egy taxi: megjött az új barba.
A legelső benyomás: remélem nem szokta verni a tisztjeit. Afféle sűrű manus. Mokány, tömzsi pasas, majd szétdurran rajta az ing, a combján is feszes farmer... No, majd meglátjuk. Segítettem behozni a cuccait. Mire felértünk a tulajdonoskabinba kiderült róla, hogy a Catharina-C-n volt akkor, amikor Józsi úr meglátogatta János barátját, és én is átmentem, hogy begyűjtsem a gépészünket. Akkor nem találkoztunk, hát most bepótolhatjuk.
Az új főnök úr örült, hogy csak hétfőn indulunk, mert mint mondta hullafáradt, másfél napja úton van.
De azért hamarosan elkezdték az átadás átvevést, még nem volt délután kettő.
Az új captain hozott egy üveg vodkát, és nekiveselkedtek hárman: a barbával és Vovával.
Én közben a hídon térképeztem, meg a rakodást figyelgettem, és háromkor már azt láttam, hogy a literes whiskyt is megkezdték.
Négykor az üveg elég "tartalmatlan" volt már, amikor shiftelnünk kellett. Ezt muszáj megmondanom, hát bekopogtam:
- Shiftelés, öt métert kell hátra mennünk. Hívjam a kikötőkapitányt?
- Nyet... hukk. Hukk. Nyet. - mondja a barba két percen keresztül. - Kellek én is a shifteléshez? - kérdezi keresztbeálló tekintettel.
- Nem! - mondom, és magamban teszem hozzá: - Isten ments!
Shifteltünk. Utána vacsora. Utána fel a hídra. A következő üveg is megbontva, és megy az átadás-átvétel.
Este fél nyolckor elfogyott a rakomány, most már csak bulldózerrel lehet összekotorni, azt pedig csak hétfőn hoznak a franciák. Gépkezelők el, gyors draft survy, majd lezuhanyoztam, és fel a barbákhoz:
- Rakodás kész, még 360 tonna van bennünk. És nem tudom, holnapra mit terveznek, de én ki fogok menni a városba.
- Ne állj meg az ajtóban, ezt nem szabad! - mondja a mostbarba. - Egy klikket... - tartja az üveget, amiben már alig volt.
- Egy klikk csak - mondom. A városbameneteli engedélyt, bár nem kértem, megkaptam. Beszéltünk pár szót a majdbarbával, kiderült róla, hogy a Lohmann cégnél volt sokáig, és mindig magyarokkal. Olvasd el az 1998-ban a Paduán írott naplómat, benne van, hogyan vette meg Lohmann úr, és mi neveztük át Niklasnak. Ott volt a barba a Lojzi igazgató úr.
Aztán a majdbarba gyorsan el, gondolom aludni, mert mint délben mondta, hullafáradt.
- István! István - csuklik a mostbarba, és majdnem elsírja magát. - Ez narancs... - mondja, és nem esik le a tantusz, csak később, hiszen, hiszen a majdbarba ukrán. - Oranzs... ez oranzs... - sír a mostbarba. - Tudod mi az oranzs? - kérdezi.
- Igen. - mondom. - Az oranzs, az oranzs.
- Jesssz! No! Jesssz... - csuklik, és hosszas beszédet tart, közben el akarta nyomni a cigarettát, de csak körözött a hamutartónak kinevezett mélytányér fölött, ugyanis annak elég szűk a szája ahhoz, hogy egyből beletaláljon. És mondta, mondta, hosszan, és én ott ültem szomorúan, mert egy értelmes szót nem tudtam kihámozni a beszédéből, pedig érdekelt volna. Lehet, hogy az ukrán narancsos forradalmat kommentálta elvtársi szemszögből, nem tudom, ez csak feltételezés.
Kilenc után, a harmadik klikk elől szökve mentem el aludni.
Hát akkor kérem, most nem tudom, hogy hány az óra. Mert remélem, hogy a majdbarba is csak úgy iszik, mint a mostbarba: szigorúan akkor, amikor nincs szolgálat! Ezt nagyon tisztelem benne, komolyan!

Január 13. vasárnap, Bassens.

Hát kérem, reggel kilencig aludtam! Nagyon, nagyon finom volt! Aztán tevés-vevés, kicsit beszélgettem az új főnökkel, kin az látszik egyelőre, hogy jól akar seperni: van már új adminisztrációm, amit eddig nem csináltunk ezen a hajón, de mától igen, hogy a franc essen bele a sok hülye, nem egyértelmű, idióta rendelkezésbe!
Ebéd után megyek a mostbarbához, hogy akkor agyő kedvesem, megyek ki egyet a városba, mivel eddig ugye nem sikerült kimennem. És már mondaná, hogy most ő megy ki, de aztán látom, elmélyed magában, és nyilván arra gondol, hogy itt van a majdbarba, aki tartja a frontot, hát hadd menjek ki. Pedig nem is kérdeztem.
Vova mondta, hogy menjek velük, de mivel nekem internet kellene, ezért inkább egyedül. Nekivágtam, a nagy francia ipari rakpartnak, és mentem, mentem, még mindig mentem, aztán folytattam a menést, és még mindig rakpart, ipartelep, sehol egy senki, viszont mentem, mentem, mentem, amíg egyszer csak, hoppá: egy sztrádán bandukolok! Fölmentem rajta, a hegyre, ott betorkolltunk a régi országútba, és mit ad a Jóisten? Egy buszmegálló! És hova megy innen a busz? Bordeaux központjába! És mikor megy a legközelebbi? Két óra múlva! Ekkor döntöttem: nem kell internet, és gyerünk vissza.
Hazabandukoltam, és kész. Jártam egy jót, és olyan, de olyan szép vidéken, hogy egy fényképet se készítettem, pedig én minden vicik-vacak szarságot lefényképezek, ami csak egy picit is érdekes lehet.
Itthon relax, kész a nap. Este tízkor már ágyban voltam!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 6. vasárnap, Setubal, úton.

Éjfélkor fogtam magam, és lefeküdtem. Meghagytam, a matróznak, hogy keltsen, ha bármi gubanc van, beállítottam az ébresztést 2-re, és szunya, persze a szófán. Kettőkor kinéztem az ablakon, minden csendes, a kamionok nyomják belénk az anyagot, hát az ébresztést 4-re állítottam, és szunya.
Négykor felkeltem, és már maradtam is, mert már eléggé a vége felé jártunk, és nem akartam, hogy a hajó megdőljön esetleg. Fél kilenckor kész tény volt, hogy kész a berakás.
- István, ha kész a draft survey, lefekhetsz! - mondta a barba, és én szót fogadtam, és azonnal lefeküdtem. Negyed egykor ébresztett a watchman, hogy itt a surveyor. Kiszámoltuk, szokás szerint több volt bennünk, mint amennyit megadtak.
Ebédelni egykor mentem. Jóízűen falatozom, amikor valami istentelen nyekergés jön elő a vészszirénából. Abbamarad, majd újra. Szaggatott, mintha bizonytalan lenne. Fel a hídra. Ott is ez a szörnyű hang. Ezt még sosem hallottam, hát tanácstalanul nézelődtem, mi lehet a riasztás oka. Végre megvan: a raktárakban ég a cement! Muszáj égnie, mert a raktártüzet jelez a riasztó. Így aztán Vova elment, és megnézte, hogy mi lehet a gubanc oka, én meg visszamentem ebédelni. Utána fel a barbához, hogy megtudakoljam az indulást. Tudni való, hogy a terv az volt, hogy délután négyre raknak be, és akkor csak hétfőn reggel van indulás.
- Látod István, ilyen a szerencsénk - kesergett a kaftány. - A te karácsonyod, a szilveszter is menetben volt, most még a miénket se töltjük part mellett, pedig mindenki örült, hogy hétfő reggel indulunk.
Mondjuk, ennek én is örültem, de eszembe se jutott, hogy karácsony van ma is.
- Éjfélkor ünnepelhettünk volna, így meg... - legyintett.
Ennek örömére, vagy bánatára, nem tudom, mi a helyes kifejezés jelen esetben, befejeztem a palack Rioja bort. Kicsit emlékeztet a Hegyalján termett borokra, még Karcsi sógor borának jellegzetes ízét is felfedeztem benne.
Azért délutánra is maradt munka bőven. A raktártetők már nem a régiek, most minden cementrakománynál körbe kell ramnekozni a raktárkeretet és a pontonok illeszkedését (a Ram-Nek egy speciális, kátrányos ragasztóval bekent szalag, amivel jól el lehet zárni a réseket, nyílásokat). Közben a melósok szétszedték a rakodáshoz használt csőcsonkokat meg a nyomáskiegyenlítő tornyot.
Az indulás egyébként dagálykor lesz, este fél kilenckor.
Beszéltem Encsivel, amikor befejeztük, kérdezem:
- Nem kívánsz semmit?
Csend.
- No, semmit?
- Mit kívánjak?
- Hát kellemes Karácsonyt! - mondtam vigyorogva, mert mint mondottam volt, ebben bőven van részem ezen a hajón!

És kérem, lőn karácsony!

Amíg úgy volt, hogy holnap indulunk, este tízre volt a vacsora belőve. De amint tudjuk, fél kilenckor indulunk, ezért aztán maradt a hat órás vacsora, az egész legénységnek a tiszti szalonban.
Aztán jött a barba. Mondom, még nem vitték el a hajójárót (itt a partról kapjuk, és kézzel mozdíthatatlan, olyan dög nehéz).
- Nem, mert jön a Kikötőkapitány megszemlélni a raktártetőt! - mondja legnagyobb meglepetésemre.
No, még csak ez kell nekem! Hiszen egy pöttyet túl vagyunk rakva, nem sokat, legfeljebb 50 tonnával! Ha ez a hatóság nekem elkezd merülést nézni, akkor megnézhetem magam! Rögtön elkezdtem magamban fűnyírózni vele, és azt találtam ki, hogy a parton várom, s ha jön, letámadom:
- Szép dolog, még a karácsonyesténkbe is belebarmolnak, nem ülhetünk nyugodtan fél órát az ünnepi asztalnál! - mondom majd, és erre a pasi teljesen magába száll, és gyorsan akar végezni, és nem érdekli a merülés, csak az, hogy minél hamarabb végezzen, majd mentegetőzik, hogy nem tudta, meg minden.
- Dehogynem tudta, hiszen le kell adni a legénységi névsort, tudják hogy a legénység orosz, és ma van a karácsonyunk, de ez senkit nem érdekel, mert a tengerész az nem ember, meg minden! - mondom majd, mire ő elkezd mentegetőzni, és gyorsan elhordja az irháját, hogy vissza se néz, nemhogy merülést.
Így kell kivédeni a hatóság packázását!
A kikötőkapitány persze nem jött, de a pilot az másfél órával előbb, hétkor. Hát, ha nem érdekli a merülés... akkor jöhet.
Hatkor vacsora, szépen megterítve, pohárköszöntő is elhangzott, (a barba a kék hosszúujjú pólóban, majdnem kopasz pasi) ekképpen:
- Na prázdnyiku! - azaz: Az ünnepre! Semmi karácsony, semmi otthoniak, semmi más tengerésznek. Más nép, más szokások. Nem kérem rajtuk számon a miénket, de örülök, hogy magyarnak születtem.
Hét előtt öt perccel indultunk.

Január 7. hétfõ, úton.

Éppen északra fordultunk, amikor felmentem a szolgálatba. Akkor kezdtünk billegni, de elviselhető.
Ennyi a mai nap.
Nem lehetett dolgozni a hídon, mert annyira azért lityegtünk.
Ja, azért táviratok jöttek:
Az első, hogy érkezéskor nem kötünk ki, valószínűleg horgony lesz belőle. Egy másik hajó megelőz minket, és a kikötői rendelkezések szerint, aki előbb érkezik, előbb köt ki és előbb rakodik. Ez jó. Ezt olvasva a barba azonnal ímélt Alinának Ciprusra, hogy küldje a váltóját. Már a harmadik nevet olvasom, ez a parancsnok mindenki előtt ismeretlen.
Alina visszaüzent azonnal, hogy nem jó, mert vízumgondok vannak (ezt azért nem hiszem, hogy egy hét alatt nem lehet elintézni!)
Este hatkor azt mondja a kaftány, hogy a fejét tette volna a válaszra.
No, ezt azért nem kívánom.

Január 8. kedd, úton.

Ez a nap is hasonló a tegnapihoz. Enyhe lityegés, annyira azért erős, hogy ne lehessen kipakolni a térképeket, és javítani.
Távirat: érkezés, dagállyal bevisznek, ezek szerint kikötve várjuk meg, amíg a másikat kirakják.

Január 9. szerda, úton, Bassens.

A déli hír: 12-én kezdenek, és még aznap kiraknak. Ez kissé furcsa, mert itt sosem dolgoznak ilyen flottul.
Aztán a másik: hogy az új barba ide jön, és a mostani a következőből megy haza, ami Dunkerque. És mi onnan Lisszabonba megyünk gabonával. Nem csodálkoznék, ha utána újra Setubal lenne.
És aztán az igazság: kikötöttünk, és holnap reggel hatkor kezdenek, és szombaton elválik, fizet-e a hajóbérlő túlórát, vagy várunk hétfőig? Van rá egy kalap pénzem, hogy fizetik a túlórát.
Az érkezés nem valami szép. Sikerült a fennhéjázó, nagyképű, buta franciának megint kiakasztani. Ímélben letárgyaltuk az ügynökséggel, hogy az egyes raktárból kezdjük a kirakást.
Már a rakpart közvetlen közelében voltunk, mondom a a pasasnak, aki irányítja a kikötést, hogy most jó, ebben a helyzetben kell megkötni a hajót, a szivornya pont az egyes raktárnál van.
- Nem, majd én mondom meg, hogyan kötnek ki - mondja a kikötőkapitányság egyenruhás embere, de olyan tenyérbe mászó, undorító arroganciával, hogy attól már kész voltam. És ott kakaskodik, fenhéjáz a parton, felsőbbrendű EU-s állat mivoltában, a hajó előre megy még vagy huszonöt métert, ahogyan ez az idióta mondja, aztán a barba szól, amikor már "jó" helyen vagyunk:
- István 25 métert hátramegyünk!
Na, itt kitörtem, és elkezdtem az idióta állat franciájának üvöltözni. Az meg mint jól nevelt idióta, azonnal a főnökét mószerolta:
- Nem én, a főnököm, a kikötőkapitány...
EU-s erkölcsök és morál...
Beszéljünk másról:
Az őrségben olvastam a "Balkáni barangolások" című könyvet.
Hallatlan élvezettel teszem, mert az ember legalább az apja könyvét olvassa lelkesedéssel! A szokásos: jó, és olvasmányos, lendületes, számomra mindenképpen érdekes, és szép versek vannak benne. De amiért most írok róla, az egy történelmi esemény:

A Várnai csata

Leírja, hogy ott vannak a csata színhelyén, és emlékeznek. Felidéz két leírást a csatáról. Az első Heltai Gáspár: Magyar krónika című művéből, a másik Fraknói Vilmos történész véleménye.
Mindketten leírják, hogy I. Ulászló bátran küzd, és elesik. Mindketten leírják, hogy milyen csúfosan végzi: a fejét egy dárdára tűzi a török, és felmutatja.
Az én forrásom (dr. Varga Tibor) úgy tudja, hogy az ifjú királyt a lengyel testőrség tüzeli fel (és nem a tanácsosai, de ez lényegtelen, én így hívom, ő úgy hívja, nyilván ugyanazokról van szó), akik a diadalból ki a akarják venni a részüket, mert a csata valóban nyerésre áll. És Ulászló király ötszáz főnyi - mondhatjuk, hogy maroknyi - csapatával ráront a több ezres janicsár csapattestre, és hiába küzdenek vitézül, teljesen reménytelen a helyzetük. A király lovának a lábát egy bárddal elcsapják, az a földre zuhan, az ifjú uralkodóval pedig nyílzápor végez.
És azt is tudni kell, hogy a király fejét egy Kizil Hodzsa (vagy Kodzsa) nevű janicsár vágta le, s teszi a szultán (II. Murad) elé. Az lándzsára tűzeti, s felmutatja a harcosainak, akik üdvrivalgásban törnek ki. Ám a magyarok erről mit sem tudnak, mégis megfutnak! Még 1445-ből is vannak források, amik úgy szólnak, hogy nem tudni, mi lett I. Ulászló sorsa, még akkor is várják, és keresik a királyt.
Aztán a szultán a levágott fejet mézbe tetette, s körbevitték a birodalomban, még a távoli Egyiptomba is eljutott, s 24 fogságba esett magyar harcost is vele küldött II. Murad, hogy láthassák: a szultán ilyen vasembereket győzött le.
Vajon megvan-e az a másik oszlop a várnai csatatéren, amit a török szultán állíttatott? Mert megtette, s ráírta, hogy nem lett volna ez a sorsa a magyar királynak, ha szkíta létére nem szegi meg esküjét római bíztatásra.
(Pedig tudjuk, hogy Ulászlóban egy pöttynyi szkíta vér sem csörgedezhetett, hiszen ő az első uralkodó, akiben nem volt a Turul nemzetségből egy csepp vér sem, még anyai ágon sem! De a szkítaság itt nyilván arra vonatkozik, hogy maga is szkíta, aki szkítákon uralkodik - és ezt II. Murad mondja, nem én! Bár én nem szeretem a "nyilván történelmet" ami azt jelenti, hogy ha nem tudok valamit, akkor leírom, hogy nyilván így lehetett, s ezt aztán, mint a megfellebbezhetetlen igazságot terjesztem, és sajnos tanítják is.)
Azt is tudni kell, hogy Hunyadi levelet ír a vereség kapcsán a pápának, amiben megírja, hogy istenítélet volt, és a megnyert csata elvesztését az esküszegésnek és az érvénytelen koronázásnak tudja be. Az esküszegés: 1444. augusztus 1.-én Ulászló eskü alatt köt békét tíz évre a törökkel, és ezt megszegi - Cesarini Julián pápai küldött pusmogására, felbujtására -, augusztus 4-én kiad egy oklevelet, mely szerint a törököt kiűzi Európából. Persze ne törjünk pálcát az ifjú király felett. Fiatal, és Cesarini kánonjogot oktat, tehát neki aztán el kell hinni, hogy a "töröknek tett eskü nem kötelez". A baj csak az, hogy kötelez, a magyar királyt mindenképpen kötelezi, még akkor is, ha a török is számtalanszor megszegte a nekünk tett esküjét. Szegény az életével fizetett, mert hitt a római erkölcsnek, hitt az "EU-s ígérgetésnek". Hiszen azt ígéri az akkori egész Európa: IV Eugén pápa, Jó Fülöp herceg, Velence, Genova, Bizánc, hogy sereggel segítik, csak menjen a törökre! És amikor "szegény bolond" felül a - velünk szemben mindig - hitszegő Európának, már nem tudja meg, hogy Velence és Genova gályái egy aranyért szállítják át a törököt Ázsiából Európába, nemhogy harcolnának ellene!
Azt hiszem, jó és elrettentő példa ő a ma számára, amikor megint tele a padlás EU-s ígérgetésekkel és idegen hatalmak felbujtóinak bömbölése ömlik minden médiából.
Az, hogy miért nem volt érvényes a koronázása, az túl hosszú, de tudni kell, hogy akkor V. Utószülött László a trón várományosa (aki majd Hunyadi Lászlót lefejezteti), s akinek anyja, Luxemburgi Erzsébet, ellopatja a Szent Koronát társalkodónőjével Kottanerné Wolfram Ilonával, és 2500 aranyért elzálogosítja III. Frigyesnél, a későbbi német-római császárnál. A lényeg, hogy a Szent Korona nincs az országban, és nincs érvényes uralkodó (hiába koronázzák meg 1440 májusában a 12 hetes V. Lászlót, ez is érvénytelen, mert nem elégíti ki a koronázási öt követelményt), hát király után kell nézni. A lelki rokonság révén meg is találják a lengyel III. Ulászlót (nekünk majd I. Ulászló lesz). De mivel nincs a Szent Korona az országban, ezért Szent István fejéről levett koronával koronázzák meg Ulászlót, tehát érvénytelen a koronázás a magyar jogrendet (szokásjogot) tekintve. A koronát majd Mátyás szerzi vissza, s királlyá választása után több évvel koronázzák meg nagycsütörtökön, ahogyan Verbőczi, Turóczi és Gyöngyösi Gergely, s nem nagypénteken, ahogyan Bonfini írja. A Szent Koronával való megkoronázása után Mátyásnak minden addig hozott rendeletét meg kellett erősítenie, hogy érvényes maradjon!
A lelki rokonság Nagy Lajos lánya, Hedvig révén áll fenn, aki a házasságkötés feltételeként szabja a litvánok megkeresztelkedését, ami 1386-ban meg is történik. A litvánok számon tartják, hogy a megkeresztelésük a magyaroknak köszönhető, s ez adja a lelki rokonságot (ugyanaz, mint a komaság, ami elsőfokú, házasságot kizáró, rokonságnak számít), ezért a Jagelló házbeli Ulászlót hívjuk meg királynak.
De ezek a tudások nem nagyon forognak manapság közkézen és főleg nem az iskolai tananyagban, mert szorosan kapcsolódik a Szent Korona tanhoz és magához a Koronához. És ha valaki egy kicsit is belemélyed a magyarok történelmébe a 16. század közepéig, nagyon sok csodálatos dologra akad, amit tűzzel-vassal akarnak még ma is irtani, és mindenképpen tagad a mai történelemszemlélet, pedig ez tartást ad az embernek, identitást a magyarnak. És mivel nem tanítják, biztosak lehetnek benne, hogy nemigen jár az igazság után az, aki megjött a diszkóból, jól belőve, vagy a kocsmából, vagy a shoppingolásból, tehát ezt a lájfsztájlt kell nyomatni a magyar kultúra terjesztésében oly annyira elkötelezett RTL Klubban és TV2-ben.
Vajon miért nem szabad beszélni a honfoglaló magyarok vallásáról? Miért nem szabad beszélni az eredetünkrõl? Na, persze arról, amit az Akadémia mond - a történész és nyelvész tagozat -, azt lehet szajkózni, még ha olyan egetverő marhaság is, mint a finnugor eredet, de az igazságot el akarják ásni olyan mélyre, amilyenre csak lehet.
Nem beszélnek, a koronáról, az állami berendezkedésünkről, a jogrendünkről, a tekintélyünkről, és arról, hogy Európában csak mi vagyunk, akik nem akartak és nem is hódítottak! Mindössze megvédték a Szent Korona területét, ha valaki elragadott belőle!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 3. csütörtök, úton, Cadizi öböl

Édes jó, Istenem, olyan tengeribeteg voltam a hat órában, hogy az nem igaz! Nem tudom, mi lesz a jövőben, visszatérek oda, ahol az első két hajómnál voltam? Istentelen viharban darálunk.
Mire lementem, a kabinom totálisan romokban, viszont az asztalon minden oké. Ez az izé, amit mi elefántbőrnek hívunk, és ez egy nagyon tapadós terítőféle, valami fantasztikus! Ami rajta volt, az meg se mozdult!
Délre rettenetesen elfáradtam az ágyban, ahogyan az irtózatos billegéseket kellett kivédenem. Délben a barba azt mondja, hogy felmegyünk északra, és majd amikor a hullámok "másik oldalára kerülünk", akkor elmegyünk nyugatnak.
Na, most mondom, hogy idióta. Úgy elkezdtünk billegni, hogy az eddigi kismiska volt! Most oldalba kaptuk, rolláztunk rendesen.
Valamelyik spanyol kikötőben volt szerviz, ellenőrizték a pörgettyűs tájolót. A marhája a munka után nem rögzítette, és amikor kiszakadt a helyéről a veszett billegésben, hasznosan használtuk fel a hajózási irodalmat, amivel kizéfeszteltük.
Aztán három körül befordultam nyugatra, hál istennek az idő nem követte a kaftán elképzelését, és így maradt szemből, ezért aztán nem billegünk, csak ritkán, igaz, mindössze öt csomóval mentünk.

Január 4. péntek, úton, Sao Vincente körül

Reggel a barba befordult, és elszabadult a pokol. Másfelé nem lehetett menni, hát billegtünk, mint a veszedelem. Kilencig úgy, ahogy tudtam aludni, innen semmit. Mit csinál az ember, ha megjön a szükség ilyenkor, és pisilni kell?
Átverekszi magát a romokon, a fürdőben az egyik lábat a küszöbhöz illesztem, a másikat a kagyló mellé, a fejemmel pedig nekitámaszkodom a szemközti falnak, mert az egyik kezemmel az ülőkét kell tartani, hogy le ne csapódjon, a másikkal meg irányítok, mert a kagylóba be kell találni. Még azt se lehet mondani, hogy könnyű a hölgyeknek, én is leülhetnék ilyenkor - de ez nem adja magát, az automatizmus az, hogy állok -, de a hajót smucig hollandok készítették, és a vécéülőke mellett nincs kapaszkodó fogantyú, hát kíváncsi lennék, egy hölgy hogyan pisilne ezen a hülye hajón, amikor veszettül billegünk.
Akkor ezt kitárgyaltuk.
Hozzá tartozik az élethez ez is. Miként a zuhanyozás is, de az nem nagy vaszisztdasz, mert egyik lábam az egyik falnál, a másik a másiknál (magasak előnyben), és hiába billeg a dög, nem csúszkálok. Ja, kapaszkodó itt sincs, hát amikor végeztünk, csak óvatosan, a síkos műanyag padlón!
Az őrség hasonlóan telt el. Már fájt minden porcikám, amikor felmentem, a derekam minden fájós csigolyája készenlétben volt, hogy bármely pillanatban becsípődhessen. A bokaizületem, és a csuklóm sajgott, annyira igénybe veszi a billegések kiegyenlítése.

És jött a fél három!

Egy irdatlan hullámhegyre úgy kerültünk, hogy jobbra voltunk dőlve de rendesen, és amikor átment alattunk, akkor kezdtünk balra dőlni, magyarán bele a semmibe! Még nézni is borzalmas volt! Azt hittem, hogy most felborulunk! Üvölteni akkor kezdtem, amikor - normális esetben az ember elkezd ilyenkor csúszni -, a padló elfogyott, és elkezdtem "zuhanni" a másik ajtó felé! Közbem a bokám csuszára vett egy kiálló sarkot, üvöltve csapódtam az "alsó" falnak, viszont az életösztön ezt diktálta, hogy örüljek, mert elkezdtünk billenni az ellenkező oldalra, hát nem olyan könnyű feldönteni ezt a telivér korban levő ladyt! A bokám gyorsan bedagadt, de rá tudtam állni, a véraláfutás körül szép színes lett, de nem lett seb, csak egy jókora ütést kaptam.
Van-e, aki csodálkozik, hogy az őrségben ettől kezdve csak ültem, vagy feküdtem a szófán, és rohadtul nem törődtem azzal, hogy mi hova csúszik, és mi minek ütődik, csapódik, miért zörög, csörög?
Este hatra már elmúlt a nagy veszedelem, viszont csak hajnali egyre ígérték a révkalauzt, hát volt egy nyugodt estém.
Megbontottam egy Rioja fehérbort, mert én megérdemlem! (Senorio de la Luz - Fuenmayor, Rioja Alta) Nagyon finom, de mivel nem hűtöttem be, ezért egy pici csalódás volt, de úgy kell nekem!

Január 5. szombat, úton, Setubal.

Egyre ígérte magát a révkalauz, és pontosan akkor szállt is be. Azt mondta a kaftán, akkor keltsem, ha már beszállt. Lecsörögtem, visszajelzett, jól van. Tíz perc múlva érkeztünk, lemegyek, benyitok, hát édesdeden horkol a szófán.
- Itt a pilot, tíz perc múlva kikötés! - üvöltök, ahogyan a torkomon kifér.
- Mi, hogyan? Itt van már a pilot? - riad meg, és látom, hogy dunsztja nincs, hogy hány az óra, és mi az ábra.
Hogy tud ez öt perc alatt igy elaludni? Még rajtam is túltesz, pedig az én alvókám is igen híres, és irigyelt családi körökben.
Kettőkor azzal búcsúzott:
- István, fél hétkor kelts. Minden hó vége a laptopomban volt, újra kell mindent csinálnom! - ezzel el aludni.
Nekem megjött a draft surveyor, aztán a stivador, aki a töltőcsöveket szereli, és mondta, hogy nyolckor kezdenek.

A barba munkájától ments meg Uram engem!

Bár az igazsághoz tartozik, hogy nem nagyon kártékonykodott, többet volt hasznomra, mint "káromra", csak így hatásosabb! Mert az úgy volt, hogy fél hétkor keltettem, beszámoltam mindenről, aztán elmentem aludni. Ebédre szépen felébredtem, de az ágyban úgy éreztem, mintha "állnék". Kinéztem, hát az orrunk az égben, a pupán meg majdnem jön be a víz. A kaftány meg a gépészkabinban "rakodott".
- István, most nyomjuk ki a 4-es tankokat, mert túl nagy a trimm - számolt be, mint az egy rendes, a szolgálatát átadó tiszttől elvárható.
- Látom - nyugtattam meg, és elmentem ebédelni, mert látván, hogy a cementszállító autók hogyan rakodnak, nincs mit tenni, meg kell várni, amíg kiürülnek. Megkonzultáltam a helyzetet azt olajozóval, és láttam, hogy estig helyre tudom hozni a hajót, hát minek idegeskedjek. Legalább jól kialudtam magam!
Ez az olajozó, annak ellenére, hogy angol nyelv és irodalom tanár, hát nem is tudom. Kinek a szégyene, az ukrán tanárképzésé, vagy az övé, de angolból nem egy nagy durranás. Sok mindent nem ért (és ez nem hajózási szakszavakra vonatkozik). Sok baj persze abból adódik, hogy köszönő viszonyban sincs a hajó dőlésének kiegyenlítése a Hamlet eszmei mondanivalójával. Hát nem nagyon hibáztatom szegényt, mert, ha mondjuk a sógoromat küldeném el ballasztolni, biztosan hasonlóan értené a dolgokat, és ez nem a honi egyetemi bölcsészoktatás hibájaként lenne felróható. Viszont Oleknek ez nem az első hajója, hát valami fingja lehetne a gépházi munkákról, mondjuk betanított munkás szinten.
Este nyolcra minden rendben volt, kiegyenlítettem a hajót, mindenki mehet aludni, csak én nem, mert ezek a népek itten addig dolgoznak, amíg minden cement bennünk nincs.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. december 31, hétfő, Barcelona, úton: megyünk bele az Új Esztendőbe!

Rohadt fejfájással ébredtem. Nem is ébredtem, hanem ébresztett a watchman.
- Chief, itt van a surveyor. - nyitott be a kabinba.
- Oké, megyek - tápászkodtam fel, pedig nagyon ki voltam ütve háromnegyed nyolckor. Nemcsak a surveyor, hanem az ügynök is itt volt. A jó hír, hogy csak délután kettőkor kezdik a kirakást.
Nos, felmentem a hídra, a barbát kelteni. Amikor kijött a kabinból, az első kérdése ez volt:
- István, te nyitottad ki a kabinomat?
- Már miért tettem volna? - kérdeztem vissza, és mentem a dolgomra. Amikor jövök vissza, majdnem sírva fogad:
- Kiraboltak... elvitték a laptopom, és a készpénzem. A laptop adapterét ki se húzták a konnektorból, mert zajjal járt volna. Az új bőröndöm is máshol állt.
- Te jó ég! - gondoltam, és megállt bennem az ütő. - Az én kabinom is zárva volt, és a matróz be tudott nyitni, amikor ébresztett! - mondtam rémülten. - Megyek megnézem, nem hiányzik-e valami? - bár biztos voltam, hogy nem, hiszen, a laptopom az asztalon és az mp3 lejátszó az asztalon hevert, csak fel kellett volna emelni. Azt hiszem, azért úsztam meg, mert nincs hálófülkém.
Az a rohadt ezen a hajón, hogy nem tudsz bezárkózni. Ugyanis belülről csak egy gomb van, amit elfordíthatsz, kívül pedig kulcs kell. Tehát azt nem lehet megtenni, hogy a kulcsot belül a zárban hagyod. És ha valaki tud lopni bármelyik hajóról egy mesterkulcsot, akkor minden - a sorozatba tartozó - hajó összes kabinját tudja nyitni!
- A watchman persze egész éjjel a járónál volt - mondta a barba keserűen.
Ezt persze nem áll módomban cáfolni, de ne higgye el senki, mert nyilván nem igaz, hiszen valaki bejött a hajóra, és lopott.
Most mondjam azt, hogy hiába, no, Spanyolországban vagyunk? Akkor nekem esnek, és elmondanak mindenféle rossznak, hogy rasszista meg minden, meg kirekesztő, meg általánosítok, meg... meg... és nyilvánvalóan csak én lehetek a rossz, ha azt tanácsolom valakinek, hogy vigyázzon, ha ide jön hajóval, a spanyol kikötők nem biztonságosak. Mert ebben a rohadt, mocskos világban csak a bűnöző nem hibás... Mindenki más vigyázzon a pofájára, mit mond, mert a vétlenre a törvény majd lecsap teljes szigorával! Mit képzel a sok szemét, ez gyűlöletbeszéd! Hál istennek, van ellene törvény, mint az egy rendes demokráciában elvárható, ahol a rabszolgának: kuss!
Délután kettőkor elkezdték a kirakást, és három tizenötkor már el is mentek. Még az a jó, hogy ennyi munkára legalább esett egy "nyugis" éjszaka, egy kellemes délelőtt.
A konténerkikötő sarkán álltunk, és mellettünk egy Maersk gigász rakodott. Nem tudom, hány konténert szállít, de minimum négyezerre saccolom a befogadóképességét. Öt daru rakta egy időben. Elbámészkodtam egy darabig, ahogyan rakodik. Mennyi embernek ad munkát, milyen irdatlan mennyiségű technikát vetnek be a rakodáshoz, elhelyezéshez, a szállításhoz. És mindezt ugye a fogyasztó fizeti meg, és minden egyre drágább, mert egyre drágábbak a kiszolgáló eszközök, egyre újabbak és újabbak jönnek, el se tudnak a monstrumok öregedni, már eldobják őket, mert az újak sokkal többet tudnak. És ez a mi zsebünkre megy! Az acélárut kényes csomagolásban hozzuk, óriási mozgódaru jön a hajó mellé hatvannégy keréken, és kettesével emeli ki a 20-30 tonnás acéltekercseket. Hatalmas "villástargonca" hordja, az is kettesével, mert az idő pénz, és a pénz persze tőlünk jön, a mi zsebünkre megy ki a játék.
Este gyorsan lefeküdtem, és az ébresztőt 11-re állítottam be, mert a szakács vacsorára csak hideget adott, és 22:00-ra ígérte az ünnepi kaját. Rajta semmi nem múlott. Elkészítette a szokásos háromféle salátát: francia-, hal- és tengeri herkentyűs salátát. Volt sült hús: sertés és marha, sült csülök, sült csirke, és sült rántás. (Ez utóbbi családi szóhasználat, az unokatesóm hívta így a mamája lekváros, rácsos linzerét.)
Szépen megvacsoráztam, megittam egy pohár papírdobozos rozébort, azzal kívántunk egymásnak Boldog Új Évet, és kész. Mentem fel a hídra.
- Éjfélkor fent találkozunk! - búcsúztam nagy naivan a fiúktól.
Ezzel a 2007-ik évet lezártnak nyilvánítom.

És itt van az Úr 2008-ik éve

Január 1. kedd, újév, úton

A negatív élmény is élmény. Ilyen fos szilveszterem még nem volt. Illetve egyáltalán nem értem, ami itt volt. Ezek a népek nem ünnepelik az újévet? Minden hajón, még a leghülyébben is ilyenkor összejöttünk a hídon, és koccintottunk. Itt semmi.
- A legénység nem jön fel a hídra? - kérdeztem a barbát éjfél előtt, amikor egyre világosabb volt, hogy nincs semmi készülődés.
- Engem nem érdekel! - mondta. Volt két üveg pezsgő, mindkettőt a barcelonai ügynök hozta, abból egyet kinyitottam, hoztam a konyhából műanyag(!) poharakat, és koccintottunk. Isten hozott 2008!
Ma éjjel, kivételesen, volt szolgálatos matróz a hídon. Ezt se értem.
Minek?
Sosincs. Engem akart ellenőrizni? Vagy nekem akart lehetőséget adni ahhoz, hogy igyak? Hát azt lesheti, hogy szolgálatban igyak. Vagy a matrózokkal akart kiszúrni, hogy ne ihassanak (rúghassanak be) az év utolsó éjszakáján? Ez se jött be, mert Alex úgy szétitta az agyát, hogy nem lehetett lelket verni bele nyolckor, amikor az ő őrsége jött volna. Meg Pjotr, akivel én voltam, az se volt ám szomjas a szolgálat kezdetekor, tehát az nem lehet, hogy azért jött szolgálatba, hogy nekem segítsen, mert ugye ő leginkább körutakat tett, és fél óra múltán jelentette, hogy minden rendben van a szalonban. És egyre inkább úgy tűnt, hogy nincs lemaradva a fiúktól.
Azért, amikor a hídon volt, beszélgettünk is. Harminc évig halászhajón dolgozott, kemény, embert próbáló munka. Főiskolán a "halászeszközök" szakon végzett, és Chief Fishing Mate volt az utolsó beosztása, ez afféle halász elsőtiszt, aki alá három váltásban vannak beosztva a halászeszközöket kezelő személyzet. Most egyszerű matróz. Úgy járt, mint a rádiósok: eltűnt alóla a munkaköre. Illetve ez így nem igaz, mert minden hasonlat sántít, ez is. Kiöregedett, és mivel megszűnt a szovjet gigantikus méretű halászflotta, nincs a korának megfelelő munkakör. Külföldre persze mehetne, ráadásul jó pénzért, ha bírná ezt a munkát. Azt mondja, 45 éves kor után már nem megy.
Még tart a jó idő, elkészítettem a hóvégét, az év végi leltárokat.
Már letelt a szerződésem 36%-a! Ezt onnan tudom, hogy készítettem egy Excel programot, és minden reggel megnézem.
Éjfélkor persze nem volt telefonvonal, így nem tudtam senkit se köszönteni. Ezzel egészen ötig várni kellett, amíg partközelbe értünk. Akkor sms ment az asszonynak, fel is ébredt, és felhívott. Mindössze fél órát beszéltünk. Ezek nagy erőt adnak ám a későbbiekben a magány és a család hiányának elviseléséhez! Mindkét fiú valahol volt, barátokkal szilvesztereztek, az asszonyka otthon.
Jöttek sms-ek, küldtem is. Most csak azoknak küldtem, akiknek eszébe jutottam. Karácsonykor 21-et küldtem, ötöt kaptam "vissza", persze azok között volt, akik már BUÉK-ot is kívántak.

Január 2. szerda, úton, Ceuta, úton

Éjfélkor a barba nagy dühösen fogad:
- István, egy pruszkát láttam, beszaladt a rádió mögé! Hát ez hallatlan!
- Ez valóban hallatlan, de tény. Ám mi az a pruszka?
- Hát a kukaracs. A germán kukaracs.
Jót kuncogtam magamban. A kukaracs a csótány. Az orosz a csótányt a némettel azonosítja, mert a pruszka meg nyilván a prussian, azaz a porosz szóból ered. Azt hiszem, ha elnézem az EU mûködését, akkor a pruszka elnevezés ma aktuálisabb, mint bármikor!
És ugyanakkor egy picit meg is döbbentem: ezen a hajón nincs csótány, és ilyen hajó valóban kevés akadhat! De ha egyszer megjelenik, akkor olyan, mint az EU meg a Világbank urai, mindent elárasztanak, elfoglalnak, mindent a magáénak tekint, és nem lehet többé kiverni, elpusztítani őket.
Megnéztük az időjárástérképet, hát nem irigylem magunkat!
A délutáni őrségem az olajozással telt el.
A vámmentes üzlet mellé álltunk, így gyorsan kiugrottam, vettem két karton ásványvizet, és újabb két üveg bort, de most a Dominio de Malpicát viszem haza. Nimródnak megmondtam, hogy nézzen utána a neten, és amikor azt is elárultam, hogy hazaviszem, mert olyan nagyon finom, akkor teljesen bezsongott.
Negyed hétkor indultunk. Már sötétedett, és a várfalon megjelent a kivilágított betlehemi csillag...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

December 

 26, Karácsony, szerda, úton, Vizcaya, Finisterre

A Jézuska mindig tudja, hogy az embernek mire van szüksége, és úgy hozza az ajándékot. Ez nyilvánvaló. Ez most is ki fog világlani, az én esetemben is.
Ugyanis, többek közt kaptam két dezodort, és bizony megmondom, hogy nem tudtam, miért e bőség. Most már tudom:
Éjfélkor kiderült, hogy nincs víz. Megyek le a szalonba, ott ül Vaszil és Olekszij. Mondom, nincs víz. Erre Olekszij:
- Búgyet - lesz, mondja.
Na, ja, gondoltam, ez a bizonytalan és távoli jövő, de nekem a jelenben kellene fogat mosnom.
Megkaptam a felvilágosítást is: elromlott a bojler. Momentán, ez nem ért a meglepetés erejével.
- Hideg van - mondja az ukrán olajozó.
Hideg lehet, hogy van, de nem vízből, hiszen a vécét se tudtam lehúzni. A rejtély kulcsa: amikor keltem, se meleg, se hideg, de mire a szalonba értem, hidegvíz már van.
Szóval csak a melegből van hiány, és csak addig, amíg Vova meg nem csinálja (ő a gépész). És amíg meg nem javítja, addig nincs zuhanyozás. Viszont van dezodor elég, hát, sebaj gyerekek, nem leszünk büdösek! (Nagyon.)
Javul az idő, estére már alig mozogtunk. És ez még semmi! A napsütés még engem is kicsalt a fedélzetre, élvezni a jó meleg napocskát. A hőmérő szerint 15 fok van, de ez árnyékban és a szeles oldalon, a másikon nyilvánvalóan 20 körül lehet.

December 27, csütörtök, úton, Cadizi - öböl

Már nem karácsony, de semmiben se különbözik az ünnep két napjától.
Éjfélkor már volt meleg víz is!
Az idő melegszik és romlik. Már tizenhét fok van a szeles oldalon, viszont most szemből kapjuk, és ez lecsökkentette a sebességünk. De hiába, mert a szilveszteri kabaréról már gondoskodott a hajóbérlő: mindenütt megrendelte a túlórát, és mindenki rajtunk fog röhögni, amikor szilveszter délutánján szépen kifutunk a barcelonai kikötőből, hogy menetben töltsük az újévet is. Lehet, hogy az angol hajóbérlő sokkal rufkósabb, mint a norvég, mert a Lys Chrissel és az Isartallal is kikötőben karácsonyoztunk. Na, mindegy, a tengerésznek nem jár ünnep a szerződése alatt. Ami véletlenül jut, azt ezért jobban meg kell becsülni!
Este sikerült telefonon beszélnem a családdal, nagyon szép karácsonyuk volt, Szabolcs felolvasta gyertyagyújtás után a novellám, ami a JEL-ben jelent meg. Azért arra is sor került, hogy elmondtam, én hogyan karácsonyoztam, az asszonyt teljesen meghatotta, hogy a belfasti karácsonyi csomag egy elemi iskolából érkezett, és nagyon egyetért azzal, hogy ha hazamegyek, interneten keresztül megköszönjem.
Ezeknek jótékony akciók keretében összeállított csomagok névtelenek, nyilván nem várnak köszönetet, hiszen hogyan lehet megtalálni a küldőt. De ma már van internet, és biztos vagyok benne, hogy ha a honlapomra kiteszem a képet, amin a karácsonyi lap a kezemben van, és írok hozzá pár sort, akkor előbb utóbb az a kisgyerek is meglátja, aki összeállította az ajándékcsomagot, s nyilván örülni fog, ha másnak nem, hogy a kezeírását látja egy "egzotikus" vén tengeri medve mancsában. Az egzotikus a nemzetiségemre vonatkozik, mert a fejem teszem rá, hogy Észak Írországban, egy általános iskolában még a tanárok se igen hiszik, hogy kis hazánkban vannak tengerészek, ha egyáltalán tudják, hogy van olyan beszéd, hogy Magyarország! Hiszen hányszor megkapom a kérdést, még kikötőkben is, még a hatóságtól is, akiknek hivatalból tájékozottnak kellene lenni:
- Maguk EU-sok?
Ami arra utal, hogy meglehetősen nagy az érdektelenség az új tagok iránt, és már nem tudják követni, annyi új tag van, és mindenki csak európainak gondolja magát, holott nem, mert brit-német-olasz-francia-spanyol az illető, és mégis EU-s, vagy nem?
Több megkésett sms is érkezett, még 23-án küldték a népek, csak már nem volt vonal.

December 28, péntek úton, Alborán tenger.

Viharos éjszaka, ne ne úgy tessék érteni, hanem ahogyan az történik, amikor odakint tombolnak az elemek. Délre csend és nyugalom. Akarom írni a naplóm internetes kódját, és amikor be akartam másolni, aszondja, hogy:
- Hello!
- Az anyádnak köszöngess, idióta! - gondoltam magamban, és megpróbáltam újra másolni.

- Hello! - mondja újból és semmit se másol.
Vírus! Ez volt az elsõ gondolatom. Karácsony után aktivizálódik, hiszen tegnap még semmi, ma éjfél után az első másolás műveletre beindult, és semmilyen programban nem működik a funkció. Ajjaj!
Na, most aztán mit tegyek? Hiszen semmit nem tudok másolni, képet, fájlt, semmit, nemcsak a szövegszerkesztő bolondult meg!
És ekkor jött a mentő ötlet, mert mindig van mentő ötlet, csak össze kell tenni a három ujjam...
Van a laptopon egy jól működő Linux. Az UHU-t telepítettem, csak lelkierőm nem volt, hogy használjam. Akkor most itt a nagy lehetőség, hogy elmélyedjek benne. Ezt a napot már az Open Office-szal írom, és az internetes változatát a Bluefish programmal szerkesztem. Az egyedüli baj, hogy nem telepítettem szervert a Linux mellé, vagy ha van, akkor nem tudom, hogyan aktivizáljam.
Elsírtam a bánatom a barbának.
Azonnal volt ötlete ezer is, de úgy láttam, hogy inkább az ő laptopját formázza újjá és alkalmazza a kuruzslásait. Kibeszéltük a dolgot, őrség, na, dolgozzunk a hó végével. A karbantartási naplót írom, ugyanaz a munka, mint tegnap volt a srácoknak, akkor ugye másolás, majd beillesztés.
- Hello! - mondja a disznaja.
Lementem a barbához.
- Hello! - mondom. - A hídon levő gép is azt másolja, hogy hello!
Felugrott, mint akit bolha csípett meg. Jön, ő is másol, mert persze ilyenkor mindenki a saját szemének hisz, illetve a fülének, ha egyszer "hello" az üzenet. Azonnal elkezdi keresni a Windows telepítőt, és megmondom őszintén, megkönnyebbültem, amikor nem találta. Akkor most az a helyzet, meg kell nézni a számítógépet az irodában, ő mit mond? Hát ne is tessék találgatni, azt, hogy:
- Hello!
- Telepítés, telepítés, telepítés - magyarázza a barba, ha nem a Windowst, akkor a Microsoft Office-t. És nekiáll, de minő borzalom, nem lehet a programot letörölni, mert az orosz nyelvű változat magyar nyelvű hibaüzenettel leállt, ami azt jelenti, hogy a magyarok közül valaki, valamit hozott, ami nem smakkolt az itteni gépnek.
- József, Miklós, vagy te! - mondja a barba. - Na, majd az angol nyelvű változattal! - fenyeget. De hiába, tíz perc se telik bele, búsan jön fel a hídra, és közli:
- István, az angol nyelvű Windows nem lett aktiválva. Nem működik.
Na, most tessék elővenni az előző naplóm, és elolvasni dühöngéseim, amiért akkor feltette az orosz nyelvűt. Hát, ha akkor foglalkozik azzal is, és kéri az aktiválását, most lenne, de nincs, és nem tudom, hogyan tovább.
Nekem van Linuxom, tudok dolgozni, hát ennél több nem igazán érdekel. Neki meg nincs vírusa az új laptopján, őt se igazán érdekli.
És nem én hoztam otthonról, mert az otthoni gépen nincs, megkértem a fiam, hogy csináljon egy gyors másolást.

December 29, szombat, úton, Sagunto, úton

Sűrű napnak ígérkezik! És ami meglepő, hogy lehet másolni a laptopon. Az érzésem az, hogy ez egy jóindulatú vírus, csak később ne csináljon semmi marhaságot! És minden gépen helyreállt a rendszer.
Nagyjából minden úgy ment, ahogyan számítottuk. Őrségben fél egykor megszólalt a telefon, az ügynök hívott. Nagy kő esett le a szívéről, amikor megmondtam, hogy kettőre part mellett lehetünk. Nyilván azon aggódnak, hogy elszabotáljuk az érkezést, hogy megnyerjük magunknak valahogyan a szilveszter éjszakát.
De ez nem a mi stílusunk. Megérkeztünk. A Dania éppen befejezte a kirakást, és a pilot tőlünk egyenesen hozzájuk ment. Ők azok, akik Rotterdamban, a hangárban rakodtak, és amikor ott végeztek, mi a helyükre álltunk. Hát majdnem úgy történt ám, hogy a révkalauz visszaszállt hozzánk, amint kivitte őket. Hát ezeknek is akkora irdatlan nagy autódarujuk van, hogy a két 25 tonnás acélguriga meg se nem kottyan nekik! Fél hatkor már több mint a fele ki volt rakva, holott fél négykor kezdtek.
Ez nem az én kikötőm.
Persze a barba és a gépész kimentek, mert nekik telefonálni kell, aztán Pjotr is kiment, mert neki meg telefonkártyát kellett vennie. Gyanús volt, hogy egy nagy hátizsák is kellett ehhez.
- Majd mindenkinek hozok, chief! - vigyorgott gonoszul a képembe.
- Csak meg ne ártson a sok telefonálás! - aggódtam neki egy sort. Erre kacagott egy nagyot, és megígérte, hogy két órán belül visszajön.
Negyed kilenckor elindultunk, félkor elmentem aludni. Akkor bizony jóéccakát!

December 30, vasárnap, úton, Barcelona

Éjszaka rátettünk minden apait és anyait, hogy minél előbb megérkezzünk, és akkor a pihenős időszak annyival is hosszabb lesz.
Tízkor arra ébredtem, hogy állunk.
Bizony-bizony, horgonyon voltunk. A program: este kilenckor part mellé állunk, és holnap úgy kirúgnak innen, mintha itt se lettünk volna!
Az őrségben elkészítettem az útvonalakat Setubalba és onnan Bassens-be. Közben majdnem megbolondultam, mert itt valami gubanc van, mert nincs GPS vétel. Ebből adódik, hogy az összes masina, ami műholdas pozícióval dolgozik, visított, csipogott, berregett, pittyegett, és reklamált, hogy nincs pozíció. És ezeket a dögöket úgy építették, hogy az alarmot ne tudd kikapcsolni, ne tudd lehalkítani.
Este fél kilenckor felhúztuk a horgonyt, és mentünk be.
Aztán, mivel ez az év utolsó szabad estéje, csináltunk egy kis előszilvesztert. Beültünk Vovához, volt sült krumpli, hering, gorgonzola, kolbász és fájintos, 510 forintos "whisky" (egy literes, 3 dolláros!). Azért az árat írom, hogy fogalmad lehessen a minőségről. Na, elfogyott, meg is lett az eredménye.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

December 22. szombat, Rotterdam, úton

Na, most nem tudom elkiabálni az elmenetelt, hiszen megmondták, hogy addig raknak, amíg kész nem leszünk. A maradék rakomány bizony jól seggre ültette a hajót, a trimm 1,1 méter lett. Még szerencse, hogy nem vettünk fel teljes rakományt, 80 tonnával többet is vihetnénk, így aztán ennyi ballasztot még fel lehet venni, a forepeak tank 90 tonnás, azt feltöltve minden rendben lehet.

Háromkor révkalauz, indulás. Fél ötre értünk ki a nyílt vízre. Minden rosszban van valami jó: tejföl sűrű ködben hajóztunk a folyón, kint pedig gyönyörű holdvilág, és már plusz hőmérséklet fogadott.

Délben kitört a nyár, odakint 12 fokos forróság volt, így aztán rövidnadrágot csináltam a farmeremből (felhajtottam térd fölé), és megmutattam a lábszáramat a barbának, mert tele volt kiütéssel, ami viszketett, égetett, mint a fene. Azért neki, mert ő mindenre tud régi orosz népi gyógymódot, és mellesleg nála van a gyógyszerszekrény kulcsa is. Megszakértette, elmondta, hogy ez attól van, hogy érzékeny vagyok az első fagyra. Erre a legjobb a tehénfaggyú, meg valami mákonyt kell hozzáadni, de ezt csak oroszul tudta, és azzal kell kenegetni.

Mondtam, hogy jó, és rohanok az első angol farmerhez, mihelyst part közelében leszünk, de más nincs? Így aztán Neomycin krémet kaptam, ami azonnal enyhítette a viszketést, és sok néhány óra múlva már nem is látszott.

Dover közelében elküldtem 21 sms-t hogy boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánjak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak. Csak két vérbeli tengerész van (Ritecz és a MATE), mert ők tudták, hogy nekem karácsonykor hiába válaszolnak majd, ha most küldöm, azt jelenti, akkor nincs vonal, és nem kaphatom meg.

Felhívtam apát, mivel csak rossz hírei vannak, ezért azokat megtartotta magának.

December 23. vasárnap, úton, Angol-csatorna

Tegnap este azért fent hagytam a telefonomat, hogy ha valaki még meggondolja magát, az írhasson, és meg is kapjam. Még három sms érkezett az idõ alatt, amíg volt mobilhálózat lefedettség.

Csendes nap, az idő még jó, tizennégy fokig emelkedett a hőmérséklet, hát ez azért csak jobb, mint Hollandiában volt. Ahogyan az várható volt, mire a Csatorna végéhez értünk, és be tud már hömpölyögni az óceáni hullám, a délutáni őrség végére elkezdtünk, ha csak enyhén is, mozogni.

A szakács gondban van, hogy mi legyen holnap a kaja, mert ugye egyedül nekem van karácsonyom csak, a többieknek jövőre... Mondtam, hogy a szenteste nekünk mindig halas a menü, de most az lehet az igazi baja, hogy ma délben is hal volt, ha holnap is azt készít, az kicsit fura. Végül is megnyugtattam, hogy ne csináljon ebből gondot, mert eszem, ami lesz. Hajón vagyunk, nemzetközi a legénység, hát nem lehet egy ember kedvére főzni.

December 24. hétfõ, úton, Vizcaya

Más lesz az idei karácsonyom, mint bármikor. Nincs karácsonyfa, a legénység egyetlen tagja se érzi ünnepnek a mai napot. Nekem sincs semmim, ami behozná a karácsonyt a kabinba. De nem baj, hiszen a karácsony attól karácsony, ami a szívünkben van.

Egy szép karácsonyhoz nem kellenek csillogó üzletek, harsogó reklámok, szeptember végétõl feldíszített üzletek, utcák, amik arra hivatottak, hogy a vásárlási kedvet felturbózzák, de ugyanakkor devalválják a három nap értékét, elnyomják a jelentését, rátelepszik a profithajhászás a legszentebb napokra is, nem hagy egy pillanatnyi lélegzetet sem a finánctőke, befon, gúzsba köt, s a világ eddigi legrettenetesebb diktatúráját varrják a nyakunkba a lelkiismeretlen kalmárok.

Nagyon kellene egy új Krisztus, aki újra kiverné őket korbáccsal, de nemcsak a templomokból, hanem az egész életünkből, és végérvényesen.

Hogy mennyire érthetetlen a mi karácsonyunk mások számára, a mai ebéd a jó példa. Pedig, azt hiszem, a szakács pravoszláv, hát keresztény. Ha őszinte vagyok, akkor az igazság az, ennél többet én se tudok az ő vallásáról, a szokásaikról.

Miután tegnap mondtam, hogy otthon a karácsonyi vacsora hal, mert ezen a napon nem eszünk húst, ezért ebédre marhahúsleves volt és sült csirke. És utána behívott a konyhába, hogy megmutassa, már előkészítette a halszeleteket, amit este készít. Persze megdicsértem. És a tengerész úgy él, ahogyan adott. A magyar legénységgel szép karácsonyokat tartottunk (amennyire szép lehet a család nélkül). A német, zöldfoki, lengyel legénységgel is karácsony volt, mert közel hasonlóak a szokások. Most ilyen karácsonyom van, és ennek örülök.

Ezeket a sorokat még délelőtt írtam.

Délutánra meglett a karácsonyi doboz, van benne műfenyő, meg díszek, világítás, minden, ami kell. Elcsentem egy "műágat", így aztán nekem is lett a kabinban alkalomhoz illő díszítés.

Délután az őrségben átkutattam az emlékeimet, kerestem a legemlékezetesebb, gyermekkori karácsonyt.

Persze megtaláltam. Mindenki életében van egy, amire mindig visszaemlékszik. Az enyém az 1956-os karácsony estéje. Nyolc éves éppen elmúltam. Nem sok minden él az emlékeimben, a karácsonyfa természetesen, mert hatalmas volt, erre édesanyám mindig adott, ha lehet a plafont súrolja a csúcsdísz. És a Landler Jenő utcai (ma rólam nevezték el, István utca) lakás négy és fél méter magas volt, ha jól emlékszem, vagy három nyolcvan, vagy mit tudom én, óriási, az akkori legényke számára. Nem tudom, mi mindent kaptam, csak kettő ajándékra emlékszem:
Az első egy asztali foci. Sajátos, akkori kitalálmány volt, a játékos babák tengelyen forogtak, a doboz alatt komplikált zsinórzat, és a forgató fogantyú a kapus mellett. A játékosok talpán egy rúd átszúrva, az találta el a labdát, és továbbította. Nos, amikor van két felnőtt, édesanyám és nevelőapám, akkor a gyerek labdába se rúghat. Így aztán ők játszottak a focival, önfeledten, mint a gyerekek, és azt hiszem, nagyon boldogok voltak, hogy rájuk se hederítettem, mert a másik, a számomra sokkal fontosabb ajándékkal voltam elfoglalva.
A szobát nagy cserépkályha fűtötte, a fal és a kályha közé éppen befért egy sámli. Oda vackoltam be magam, és elkezdtem olvasni a Hetvenhét magyar népmese című könyvet. Az a könyv volt az első igazi, és azt hiszem máig ható olvasásélményem. Nem tudtam, miért ejtett annyira rabul, mi fogott meg benne annyira, hogy képtelen voltam letenni? Mert abból a jó meleg kuckóból bizony addig ki nem jöttem, amíg ki nem olvastam egy huzamra a meséket! Ma már tudom, hogy egy nyolc éves gyerek lelkének ezek a mesék elengedhetetlenek, mert mi másból szívná magába népének ősi erkölcsét? Mert bizony ezek, és csakis ezek adják tovább mindazt a életbölcsességet, becsületet, erkölcsöt, ami népünkben felhalmozódott az évszázadok, évezredek során.

És ne tessék elfeledni, hogy '56 őszén a harmadikat kezdtem, és az előtte levő két évben, az iskolában mit kaptam? Lenint, meg Sztálint, meg proletárt, meg jó elvtársat, meg rossz földesurat, meg efféle kommunista állatságot. Na, maradjunk inkább a karácsonynál, mielőtt felmegy a pumpa.

Szóval arra lennék kíváncsi, hogy idén, 2007-ben hány karácsonyfa alatt volt ott a Hetvenhét magyar népmese? Vagy más, magyar (és csakis magyar!) népmeséket átnyújtó kötet?

Nagyon rosszak az érzéseim. Nagyon félek attól, hogy a mai gyerekek nem kapják meg őket, az ő kis lelküket a Cartoon Network az RTL Klub és a TV2 "gyermekműsorai" gyilkolják. Becsületemre mondom, ma már minden szülőt bíróság elé állítanék, aki 14 éven aluli gyermekének amerikai és amerikai típusú rajzfilmeket enged nézni. (Azért írom, hogy ma már, mert bizony én is engedtem, bár akkor még nem volt CN, se kereskedelmi tv és főleg ennyi szemét. A Walt Disney még az ártalmatlanabból való.) Azért, mert csak az agressziót fejlesztik, nincs pozitív (a gyermeki lélek számára érthető, a szintjén feldolgozható) tanulságuk. Ezek a filmek valójában mind-mind felnőtteknek készültek - amikor Walt Disney kitalálta őket -, akik már nem sebezhetőek annyira. (És 2025-ben pedig kész katasztrófa, ahogyan "öntudatos" mindentjobbantudó "szülők" gyilkolják a gyerekek lelekét, és agyát a baba korbnan kézbe adott mobilokkal"... na, beszéljünk inkább a méhecskék lelki életéről!)

És az este:
Vacsora közös, a legénység is a tisztiben, Dimitar halat készített, meg rakott krumplit, meg franciasalátát, meg sült májat, csak sütemény nem volt (mondjuk nem is hiányzott, de azért az asszonykám bejglijéből bizony ettem volna!). Hétig ettem, beszélgettünk, aztán feljöttem a kabinba. A csomagokat elrendeztem az asztalon, beindítottam a videót, és elkezdtem bontogatni a csomagokat.
Amit jól sejtettem, most már lehetek nyugodtan ötfejű is, van sapkám mindegyikre! De kaptam négy pár zoknit, kellenek! Lett négy fogkefém, két fogpasztám, 10 darab eldobható borotvám, egy borotvahab, egy tusfürdő, két dezodor, egy csomag levélpapír borítékkal és egy tollal, ezen kívül még két toll, egy csoki, vagy négy darab szappan.

Azt hiszem, külön kellett volna felsorolnom, hogy mit honnan, mert ami megható, a legnagyobb (egy doboz) egy angol általános iskolától jött a tengerészmisszión keresztül. Még egy üdvözlőlap is volt mellékelve, és rajta a felirat: Karácsonyi üdvözlet a Newtonbredai Elemi Iskolától, és egy s.u. rövidítés, ami lehet egy kisgyerek monogramja. Megható volt, becsületemre mondom! Otthon majd megkeresem az iskolát az interneten, és megköszönöm. (Megtettem, megtaláltam, váltottunk pár ímélt, nagyon, nagyon örültek, hogy a vakvilágba küldött csomag gazdája egy kézzel fogható vén tengeri medve!)

December 25, Karácsony, kedd, úton, Vizcaya

Eléggé ramaty volt az idő, a hídon csak ülni lehetett, így aztán most sajog a popsim.
Semmi ünnep, semmi díszebéd, vagy vacsora.
Én azért úgy ünnepelek, hogy a családot idézem, találgatom: most éppen mit csináltok? És iszogatom a palack vörösbort, tegnap este bontottam meg. Eszméletlenül finom, 1999-es Cabernet Sauvignon, Dominio de Malpica a származási helye, és az Osborne számára készült (Osborne Seleccion). Ez, a címke szerint, 1772 óta működő cég.

A képen megmutatom, hány sapkám lett! A világoskék az már volt (elõzõ karácsonyi ajándék...)

December 26, Karácsony, szerda, úton, Vizcaya, Finisterre

A Jézuska mindig tudja, hogy az embernek mire van szüksége, és úgy hozza az ajándékot. Ez nyilvánvaló. Ez most is ki fog világlani, az én esetemben is.
Ugyanis, többek közt kaptam két dezodort, és bizony megmondom, hogy nem tudtam, miért e bőség. Most már tudom:
Éjfélkor kiderült, hogy nincs víz. Megyek le a szalonba, ott ül Vaszil és Olekszij. Mondom, nincs víz. Erre Olekszij:
- Búgyet - lesz, mondja.
Na, ja, gondoltam, ez a bizonytalan és távoli jövő, de nekem a jelenben kellene fogat mosnom.
Megkaptam a felvilágosítást is: elromlott a bojler. Momentán, ez nem ért a meglepetés erejével.
- Hideg van - mondja az ukrán olajozó.
Hideg lehet, hogy van, de nem vízből, hiszen a vécét se tudtam lehúzni. A rejtély kulcsa: amikor keltem, se meleg, se hideg, de mire a szalonba értem, hidegvíz már van.
Szóval csak a melegből van hiány, és csak addig, amíg Vova meg nem csinálja (ő a gépész). És amíg meg nem javítja, addig nincs zuhanyozás. Viszont van dezodor elég, hát, sebaj gyerekek, nem leszünk büdösek! (Nagyon.)
Javul az idő, estére már alig mozogtunk. És ez még semmi! A napsütés még engem is kicsalt a fedélzetre, élvezni a jó meleg napocskát. A hőmérő szerint 15 fok van, de ez árnyékban és a szeles oldalon, a másikon nyilvánvalóan 20 körül lehet.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 21. péntek, Rotterdam

Reggel nem merem leírni, hogy úton, mert ki tudja, és nem akarom elkiabálni. Egyelőre, ebben szép, csendes reggeli havazásban csak egy megoldást látok: bevisznek a hangárba, és ott, fedett helyen, ahogyan először is gondoltuk, hogy rakodunk, befejezzük a berakást.

Tehát továbbra is hull a hó és hózik, Micimackó fázik, de én a jó meleg kabinból nézem...

A fiúkat ráuszítottam a raktártetőre, hogy takarítsák le, erre az uszályos is átment rendkívüli hómunkásba, és szépen lesöpörte. Ez egy másik uszály, és másik uszályos. Ez egy szerencsétlen flótás. Amióta itt van, egy álló rikács a környék, mert e felesége (szerintem hibbant) megállás nélkül üvöltözik, veszekedik, pöröl, hadonász. Szegény, szegény férje...
És ez így ment egészen délután kettőig. Akkor megjött az a holland, aki a havazás országos felügyelője, és kinyilatkozta magábó:

- No snowing anymore -, azaz nincs többé havazás. Hát ez jó, de a jövendő nemzedékre nézve tragédia, ők sose tudják már meg, milyen az, amikor szép csendben havazik? Nagy kő esett le a szívemről tíz perc múlva, mert eddig tartott az anymore. Pjotr addigra kinyitott egy pontont, mondtam neki, hogy mivel esik a hó, vissza is teheti, és kész. Időnként kimentem nézelődni, de továbbra is havazott, igaz szép csendben.

Háromkor jött a hír: ötkor beállunk a hangárba, és gyorsan befejezzük a berakást, és mehetünk isten hírével. Ezért a barba gyorsan elküldött aludni:
- István, ki tudja, mikor kerülhetsz ágyba, jobb, ha most elmész pihenni, majd hívlak, ha szükségem lesz rád.

Elmentem az ólamba, kicsit eldőltem, annak rendje és módja szerint el is aludtam. Ötkor arra ébredtem, hogy dübörög a főgép, felmentem a hídra, ott teljes készenlét:

A pilot újságot olvas, Vova a gépész távcsővel figyel valamit, a barba pasziánszozik.
- Miért jöttél? - kérdezi a fõnök meghökkenve. - Nem keltettelek. Még rakodik - bökött fejével a hangár felé, ahol még bent állt az a hajó, amelyiknek már rég el kellett volna mennie. Lehet, hogy bent is havazott?

Végül hétre álltunk be, felkeltem, kimentem a fedélzetre, kinyittatni a raktárt.

- Hahó chief! - üdvözölt messziről a foreman. - Fél tizenkettőig dolgozunk, és holnap reggel fejezik majd be. Elintéztem egy éjszakát még maguknak kikötőben.

- A karácsonyt nem tudja elintézni? - kérdeztem.

Jót vigyorgott, és elmentek dolgozni.

Utána fel a barbához. Ott van ám nála a P&I surveyor. Megszemlézte a berakandó árut az uszályban, és papírt adott róla, hogy nincs elázva. Csak halkan jegyzem meg, hogy ezek szerint nyugodtan berakhattunk volna tegnap, de ugye nem én vagyok a főnök, aki pedig az, az így döntött, és én nagyon elégedett vagyok azzal a ténnyel, hogy van egy laza napom, és - immár kettő - nyugodt éjszakánk.

Én meg szemmel tartottam őket, meg a hídon dolgoztam a térképeimmel. Van kilenc notice-om, amit fel kell dolgoznom.

Este beszéltem az asszonykámmal, és a fiaimmal, mert ugye a karácsony az biztos most a nyílt vízen, ahol nem lesz mobilhálózat.

A rakodás rendben ment, egészen addig, amíg azt nem mondja a stivador:

- Chief, fél kettőre berakjuk a hajót, háromkor indulhatnak.

Ó, az anyád! Pedig ez várható volt. Na, mindegy, nem vagyok fáradt, még arra is volt erőm, hogy amikor előre kellett a hajót shiftelni, én cipeltem a parton a köteleket. Éjfélre végeztünk, meglehetősen óvatos művelet volt, mert a felépítmény és a hangárajtó között csak másfél méter volt. Szóval csak 32 darab guriga maradt berakni, erre valóban elegendő a másfél óra. Csak az a kérdés, hogyan sikerül az úszáshelyzetet beállítani, mert amikor elől befejezték, egy métert orra voltunk bukva, ezért hátul kezdtük el a berakást.

December 22. szombat, Rotterdam, úton

Na, most nem tudom elkiabálni az elmenetelt, hiszen megmondták, hogy addig raknak, amíg kész nem leszünk. A maradék rakomány bizony jól seggre ültette a hajót, a trimm 1,1 méter lett. Még szerencse, hogy nem vettünk fel teljes rakományt, 80 tonnával többet is vihetnénk, így aztán ennyi ballasztot még fel lehet venni, a forepeak tank 90 tonnás, azt feltöltve minden rendben lehet.

Háromkor révkalauz, indulás. Fél ötre értünk ki a nyílt vízre. Minden rosszban van valami jó: tejföl sűrű ködben hajóztunk a folyón, kint pedig gyönyörű holdvilág, és már plusz hőmérséklet fogadott.

Délben kitört a nyár, odakint 12 fokos forróság volt, így aztán rövidnadrágot csináltam a farmeremből (felhajtottam térd fölé), és megmutattam a lábszáramat a barbának, mert tele volt kiütéssel, ami viszketett, égetett, mint a fene. Azért neki, mert ő mindenre tud régi orosz népi gyógymódot, és mellesleg nála van a gyógyszerszekrény kulcsa is. Megszakértette, elmondta, hogy ez attól van, hogy érzékeny vagyok az első fagyra. Erre a legjobb a tehénfaggyú, meg valami mákonyt kell hozzáadni, de ezt csak oroszul tudta, és azzal kell kenegetni.

Mondtam, hogy jó, és rohanok az első angol farmerhez, mihelyst part közelében leszünk, de más nincs? Így aztán Neomycin krémet kaptam, ami azonnal enyhítette a viszketést, és sok néhány óra múlva már nem is látszott.

Dover közelében elküldtem 21 sms-t hogy boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánjak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak. Csak két vérbeli tengerész van (Ritecz és a MATE), mert ők tudták, hogy nekem karácsonykor hiába válaszolnak majd, ha most küldöm, azt jelenti, akkor nincs vonal, és nem kaphatom meg.

Felhívtam apát, mivel csak rossz hírei vannak, ezért azokat megtartotta magának.

December 23. vasárnap, úton, Angol-csatorna

Tegnap este azért fent hagytam a telefonomat, hogy ha valaki még meggondolja magát, az írhasson, és meg is kapjam. Még három sms érkezett az idő alatt, amíg volt mobilhálózat lefedettség.

Csendes nap, az idő még jó, tizennégy fokig emelkedett a hőmérséklet, hát ez azért csak jobb, mint Hollandiában volt. Ahogyan az várható volt, mire a Csatorna végéhez értünk, és be tud már hömpölyögni az óceáni hullám, a délutáni őrség végére elkezdtünk, ha csak enyhén is, mozogni.

A szakács gondban van, hogy mi legyen holnap a kaja, mert ugye egyedül nekem van karácsonyom csak, a többieknek jövőre... Mondtam, hogy a szenteste nekünk mindig halas a menü, de most az lehet az igazi baja, hogy ma délben is hal volt, ha holnap is azt készít, az kicsit fura. Végül is megnyugtattam, hogy ne csináljon ebből gondot, mert eszem, ami lesz. Hajón vagyunk, nemzetközi a legénység, hát nem lehet egy ember kedvére főzni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 20. szerda, úton, Rotterdam

Fél éjfélkor megriadtam, bent voltunk a zsilipben. Mire felmentem a hídra, nem láttam a hajó orrát, olyan tejfölben jöttünk. A távolság a tengeren, ha betartjuk, és ugye be kell tartani a megközelítési szabályokat, akkor gyenge negyven mérföld. A két kikötő között szép, holdfényes, derült az ég, de a folyók torkolatánál sűrű, hideg köd gomolygott. A víz gőzölgött, látványnak igen szép, de élvezni nem kellemes. Négykor felvettem a révkalauzt, és ötre a rakpartunknál voltunk.

Kikötés, és sehol senki.

- István, menj aludni - mondta a kaftán.
Mentem.
- István, itt a surveyor - nyitott be a kabinba a barba hétkor. Felkeltem. Surveyor fél nyolckor el.
Mentem lefeküdni.
- Chief, jöttek rakodni! - nyitott be Alex tízkor, és ezzel vége a mai pihenésnek. Az uszály ránk kötött, az irdatlan méretű mozgódaru befordult, és elkezdték berakni az acélt. Azért elképesztő, hogy a technika mit képes ma már produkálni. Ez a gigászi szörny hatvannégy keréken mozog, könnyedén beáll a hajó mellé, és két acétekercs meg se kottyan neki, ami pedig néha több, mint ötven tonna!

Felmentem a hídra, hát itt van Jürgen, nagy dumában a barbával. Jött kis szemlére, és hozott is némi valamit a gépbe, aminek Vlagyimir megörült. Nem tudom megosztani veletek az örömét, mert dunsztom sincs mi az, de van neki valami burkolatja, és nagy lapos fogaskerék is van benne, szóval egy ilyen forgó izé. Azt is mondta, hogy a cég másik hajóján - már nem tudom követni a neveket, mert tizennégyre emelkedett a hajók száma - szintén magyar a tiszt, ismer is engem, de mivel a nevéből egy betűt se tudott megjegyezni, hát találgatni se tudok, ki lehet a magas, negyven körüli kollégám. Azt is elmondta, hogy a Lys Christ átnevezték most Elbetal névre hallgat, és továbbra is Martin a barba rajta. D. még mindig nem tudott a litván földjeihez hozzájutni, no comment.

Közben a köd nem akar felszállni, ez azért is rossz, mert megterheli a légző berendezésem, a nap folyamán többször éreztem úgy, hogy na, komám, most fáztál meg.
Azt mondta a rakodásvezető, hogy reméli, ma be tudják fejezni a berakást. Ebbéli reményeink erősen különböznek. Ha nem rakják be, akkor fél tizenkettőig dolgoznak, fenyegetett meg a pasi. Hiába fenyegetőzik, még mindig jobb, mint tízkor elmenni...
Aztán Jürgen azt mondta, hogy holnap jön a bárka a szennyolajt elvinni, így azonnal megváltozott a véleményem, fejezzék be a berakást kilenckor, és mehetnek haza, mi meg maradunk.

Az uszály, amiből átrakják a gurigákat tipikus családi lakóhajó. Értsd alatta, hogy állandóan rajta van a tulaj a családjával. Lefotóztam a "felépítményét", nem tudom, hogyan hívják a folyamosok. A híd mögött bekerített "játszótér" a kisgyereknek, a kormányállásban is van egy járóka, a Peugeot 1007-es a lakótér tetején, meg a motorcsónak és a két kerékpár. Minden, ami kell a helyben lakáshoz. Akkor ezeknek mi van a lakcímkártyájukra írva vajon? Úszó cím?

Ismeri mindenki azt az érzést, amikor a "kisebbnek" szurkol. Ehhez hasonló, amikor sajnálom a kisebbet, amiért bántják. Emiatt kell most azt mondanom, hogy sajnálom a barbát.

Amikor a kicsit kiröhögik

Az történt ugyanis, hogy a hajókorlátot megnyomták egy emeléssel, az jó kétméternyi szakaszon elgörbült és hat láb megroggyant, illetve kitört. Ezt a stivadoroknak meg kell téríteni. Több kört futottam az ügyben, fényképeztem, kárjelentést írtam, aminek a vége az lett, hogy a stivadorok kijelentették, hajlandók fizetni a legénységnek, ha megjavítják. Vlagyimir kijelentette, meg tudja hegeszteni, tehát akkor már csak a barba hiányzott, hogy megtárgyalja az ügyet. Ezt én mindig átpasszolom, egyrészt mert valóban a kaftán dolga, másrészt, mivel én a szocializmusban nevelkedtem, nincs pofám annyit kérni ilyenkor, ami a munka valós értéke. Tehát ne engem szidjanak, hogy "hülye, kérhettél volna többet is!".

Tehát a foreman feljött a barbához

A főnök hímez meg hámoz, dörgöli a kezét, és magyarázza, hogy hát az a helyzet, hogy ehhez munkához legalább három ember kell, meg így..., meg úgy...

- Hát meg kell értenie, hogy nem kérhetek kevesebbet 70 eurónál! - jelentette ki végül, és hátradőlt, s kérdően nézett a hollandusra.

Annak kikerekedett a szeme. Nézett egy darabig, mint aki nem hisz magának, és abban a hitben van, hogy rosszul hallott a szeme, s azt mondja:

- Captain, I do my best. - Azaz: én megteszek minden tőlem telhetőt. - Ad nekem egy üveg italt, és kicsikarok a főnökbõl 150 eurót, jó lesz?

A barba képe kiderül, és megköttetett az üzlet. El lehet képzelni, hogy amikor mentünk a rakpartra, hogy kiröhögte a foreman a kaftánt.

- Chief, azt hittem 700 eurót kér!

- Ezek még a szocializmusban élnek - mondtam, és nem tettem hozzá, hogy én is hasonlóan vagyok, nem tudom a munkát a valódi értékén mérni, csak szocialista mércével.

És nem ez az a pont, ahol megsajnáltam.

Hamarosan elkezdett havazni, és mentem hogy megmondjam, be kell csuknunk. A pihenőben voltak, a melósoknak kajaszünet volt, és a foreman akkor tette le a telefont, és mindenki a barbán röhögött, nyilván a humor tárgya az volt, ahogyan a főnöknek előadta a holland, hogy mennyit kért.

És persze a holland nem lenne holland, ha meg nem csinálná a maga kis piszkos üzletét. Bejött a barbához a főnöke üzenetével:
- Captain, a bankok zárva, nincs a közelben automata, 120 eurót tudok fizetni a saját zsebemből.
A barba örömmel bólintott.
- István, hozd a whiskyt... - kérte. Mentem a kabinba, hoztam. A magam öröme az volt, hogy ilyen ocsmány szeszt még nem ittam, a hollandba viszont túl jó lesz ez is.
Ennyi a történet.

Hull a hó és hózik...

Ám a napnak még nincs vége. Azt tudni kell, hogy öt körül megjött a rossz hír: a hajóbérlő elegendő túlórapénzt fizet, hogy a rakodómunkások vállalják: addig dolgoznak, amíg kész nincs a hajó. De a hollandok istene most a tengerészekkel volt. Mert mint említettem volt, elkezdett havazni. Amúgy holland módra, szépen szemerkélt, de látszott, ez hamarost meg nem áll!

- Foreman, be kell csuknunk, mert esik a hó.
- Ez nem havazás, becsukhatják hátul, ahol nem dolgozunk, de elől szó sem lehet róla.

Ha nem, hát nem, gondoltam, és mondtam Alexnek, hogy csukunk.

A matróz megy, szépen csukja a raktárt. Mikor hátul kész, megállt, és kérdően néz rám.

- Azt mondtam, csukunk - kiabáltam át hozzá a partról. - Csukd be elől is!

- Szó sem lehet róla! - emelte meg a hangját a foreman. A szerencsétlen nem tudja, hogy velem mindent el lehet érni - vagy sok mindent - de egy módon biztosan nem: kiabálva.

- Csukunk! - harsogtam a matróznak.

- A rakománytulajdonossal gyűlik meg a baja! - kiabált a foreman, és megpróbálta megakadályozni, hogy a pontondaru előremenjen.

Itt az ideje, hogy felmenjek a barbához. Közben a hollandus mobilra kapott, és körbetelefonált mindenkit.

- Captain, esik a hó, bezárunk! - mondtam a folyosóról, miután kopogtam. - De a foreman hallani se akar róla, és akadályozza a raktárcsukást.

A barba kitámolygott talpig gatyában a hálófülkébõl (tíz már elmúlt), kinéz, és látja ám, hogy mit ad Isten: havat.

- Be kell csukni - nyilatkozza.

- Csakhogy a foreman akadékoskodik.

- István, mi ez hó?
- Bizony az - mondom, és már röhögök magamban.

- Hát akkor zárunk, mert a hó itt is vízből van, és délre megyünk, ahol elolvad, és nedves lesz a rakomány.

Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy ha északra megyünk, akkor is vízből van, és elolvadhat a hó.

Bezártunk.

A foreman tajtékozva jött fel a barbához, és lehozott neki minden szentet az égről, fenyegetőzött, ígérgetett, de holland lévén egy dolgot nem tudhatott: aki a szocializmusból hozta magával a főnökségtől való félelmét (és ez most a szovjet rendszerre vonatkozik), azt bármilyen rábeszélés se tudja megrendíteni, ha az előírás az, hogy esőben nem rakunk, akkor nem rakunk. Nincs fellebbezés. És persze nem raktunk.

Az idióta hollandja az uszályosnak azt mondta, hogy ne csukjon be, az a marha meg szót fogadott neki, így a finomacél tekercs ott ázott a bárka raktárában.

Hamarosan elkezdett csörgedezni a barba mobilja. Először az ügynök hívta, hogy miért zár be, hiszen nem havazik.

Utána a rakománytulajdonos hívta, hogy miért zárunk be, hiszen nem havazik.

Majd a hajóbérlő következett, hogy miért zárunk, ugyanis úgy tudja, hogy nincs havazás!
Amikor megint csörgött, a barba felveszi:

- De, izé, havazik, halló, izé, ki beszél? Ja, izé, Jürgen? Szóval mindenki izé, azt mondja, hogy nem havazik izé, de senki nem izé, ad Rain Lettert... persze izé... a chief izé, készített fényképeket izé. Ja, és izé, Jürgen, holnapra küldje izé, a P&I surveyorunkat, mert ráírom izé, a szállítólevélre, hogy a rakomány fele izé, berakás előtt izé, elázott. Izé.

És ha ezt mondja, akkor én leteszem a nagyesküt, hogy meg is teszi! Szóval hallatlan érdeklődéssel várom a holnapot!

(Az izé helyett persze ilyenkor a "this" vagy "this is" hangzik el angolul, mindig ott, ahol se értelme, se helye.)

És ez így ment háromnegyed éjfélig.

Akkor mindenki megunta, és elmentek aludni.

Mi is.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 17. hétfő, Teesport, úton.

Jót aludtam, kialudtam magam, hatkor ébredtem, relaxáltam, felkeltem, majd beindult a berakás.
Semmi gond, minden megy a maga útján.

Megebédeltem, párizsi szelet volt, szépen megkentem csilis mézzel, valami csuda volt! A csípős mézet tegnap készítettem, mert a barba oda van érte. Ugye előző behajózásom alkalmával találtam ki, és mondja, hogy otthon is készített, itt már egy üveggel elfogyasztott. Most megkevertem, egyharmad erős paprika, kétharmad méz, elkevered, és mehet a húsra! (Na, most lett számomra is bizonyos, hogy Dimitrij, aki az előző alkalommal egy kretén lett, itt meg, né! Normális!)

Ebéd után rakodás, mikor a rakomány majd fele bent volt a hajóban, bejöttem, és leültem. Egy óra felé megjelenik a főlnök úr:

- Gutten morgen! - mondja, és dörgöli a csipát a szeméből, de erősen. Beszámoltam, mi történt, és máris zuhant vissza az ágyikóba, mert ez a negyedóra igen megviselte.

Hull az ajándék!

Délután egy hölgyet kísértek a kabinomhoz.

- Német Tengerész Misszió - mutatkozott be. Lekísértem a szalonba, beszélgettünk, a szalonban szépen kidekorálták az asztalt, odatették az ajándékaikat. A legénységi szalonban egy pasas volt, az is tengerész misszó névre hallgatott.

Jó negyedóra múlva elmentek, kaptunk internetes híreket, ukránul, oroszul, minden nyelven, csak magyarul nem...
Késõbb megyek fel a deckre, azt mondja Pjotr:

- Chief, betettem a szalonba az ajándékot, menjen, és vegye el a másodikat.

Lemegyek, nézem, hát valóban, ott van, pedig a hölgy nem is tett ennyit. Elkezdtem törni a fejem, vajon miért tették oda a legénységiből? Nem fogadják el a némettől? Ez afféle háborúból visszamaradt szovjet önérzet? A háborúnak vége, a szovjetnek vége, a szovjet önérzet mára már röhejes, hát mi lelete őket? Gondoltam, felmegyek és megkérdem.

- Pjotr, miért nem fogadjátok el az ajándékot? Mert német adja?

Néz rám, mint a lőtt orosz medve.

- Hát mi eltettük!

- De ott a tisztiben, van újabb három csomag, ami nem volt. Nem kell nektek?

- De mondom, mi eltettük a magunkét. Azt a másik missziós hozta, de nálunk tette le mind a nyolc csomagot.

Ja, így mindjárt más!

Így ma kiegyenlítettek a németek: Angol Seamen's Mission - German Seamen's Mission 2-2. Pedig valamelyiknek nyerni kellene! Amszterdamban be kellene jönni és hozni még ajándékot...

Haha! Lesz mit bontogatnom az idei karácsony estéjén is! Akkor most elmondom:

- Kíváncsi vagyok, miket küldött a Jézuska nekem karácsonyra!

Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy szenteste hány kötött sapkával leszek gazdagabb!

Elég későn indultunk, volt már fél kilenc is, mire lekeveredtem a kabinba. A rohadt az, hogy holnap érkezés, rakodás, már kezdem unni, az egynapos utakat!

December 18. kedd, úton

Egyszerű nap, pihenem ki a rakodás fáradalmait, relaxálok, és készülök lélekben a következő gyors ki és majd a még gyorsabb berakásra Rotterdamban.

Kérdés jött a hajóbérlőtől, mekkora a legnagyobb magasságunk érkezéskor, ez azt jelenti, hogy fedett helyen rakunk be, ami azért jó, mert nem kell idegeskedni, hogy esetleg elázik az értékes rakomány, és azért rossz, mert nincs esőszünet, hipp-hopp beraknak, és mehetünk neki a téli tengernek, vasrakománnyal, hát millió dolog van, amit szívesebben csinálnék karácsony este, mint ezt a fajta hajózást. Pedig az lesz, hogy a szenteste valahol a Vizcaya és a spanyol partok körül ér minket.

Encsike mondta, hogy a JEL karácsonyi számában megjelent egy novellám, a címe:

Későn érkezünk, lehet, hogy csak holnap (hajnali egy körül).

December 19. szerda, úton, Amszterdam, úton

Negyed kettőkor érkeztünk, fél kettőre kikötöttünk, majd alvás. Este nem ment egy szemhunyásnyi se, így aztán fél hétkor eléggé nehezen ébredtem.

Lementem a konyhába, kérdem a szakácsot mi lesz reggelire?

- Ööö... this... ööö... moment... this... - kapom a korrekt választ. Rámutatok a sütőre, mert éreztem, hogy valami sül.

- Yes! - derül fel a képe, és fellebbenti a fátylat, illetve a konyharuhát a reggeliről: egy tepsi sajtos hasé illatozik alatta. Persze oroszul sokkal könnyebb lenne a helyzet, csak akkor pont fordítva beszélgetnénk. Pedig most itt lenne az alkalom, hogy felfrissítsem az orosz tudásom.

Ilyen rakparton is ritkán van az ember a hollandoknál: a hajót kell siftelgetni a daruhoz. Tele a hócipőm, és önhatalmúlag megváltoztattam a kirakási tervet, hogy kevesebb legyen a shiftelés.

Negyed kettőkor érkeztünk, fél kettőre kikötöttünk, majd alvás. Este nem ment egy szemhunyásnyi se, így aztán fél hétkor eléggé nehezen ébredtem.

Egy kis történelem

Megnéztem a régebbi naplóimat, hogy mit írtam régebben ebben a témában, és érdekes ám visszalapozni! Az apropóját most az adja, hogy az interneten találtam több videót, amit letöltöttem, a napokban megnéztem, és magam is meglepődtem azon, amit onnan tanultam. És ilyenkor önkéntelenül is az első kérdés a miért? Miért nem így tanultam az iskolában? Miért nem így tanítják most?

Szóval visszanéztem a naplóimat, és én is leírtam azt a nem igaz állítást, amit II. János Pál pápa is kijelentett, és a Millennium alkalmából az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor is mondott, hogy a koronát Szent István II. Szilveszter pápától kapta volna.

És akkor lássuk a tényeket (és ne tessék megijedni, most nem "magyarkodás" következik, mert következtetéseket nem vonok le):

Honnan ered a mese, hogy Szent István királyunk koronát kapott Rómától?

Az államalapító elhunyt 1038-ban, és nagyon hamar, még abban a században (Szent László idejében) szentté avatták. Megírták a Szent István legendákat, ebből kettő keletkezett abban az időben. Ezek egy szót sem írnak arról, hogy a királyi koronánk Rómából származna, pedig ha igaz a tény, akkor ezt hangsúlyozniuk kellett volna, hiszen ez emelte volna a szentté avatandó "respektjét". Ha kimaradt a két korabelinek mondható iratból, az azért lehet, mert nem igaz. Ugyanis a szentté avatási pörben az ördög ügyvédje mindent kímélet nélkül megtámadt volna, ami nem találtatott igaznak.

Marad a harmadik legenda, ami Hartvig püspöktől származik, de ez csak a tizenharmadik században íródott, tehát már nem élt szemtanú! Ebben valóban szerepel az a mese, amit mi tudunk, és tanítunk az iskolában mai napig.

Röviden, miről is van szó:

A pápa álmot lát, és ebben a megjelenő angyal azt mondja neki:

- Holnap követek érkeznek egy távoli, ismeretlen országból, akik koronát követelnek királyuk számára. Add nekik az elkészült koronát.

A szóban forgó koronát a pápa Mieszkó a lengyel király kérésére készíttette, akinek a követei szintén ott tartózkodtak a pápai udvarban.

És valóban, másnap megjelentek a magyar követek, akik koronát követeltek királyuk számára. A pápa, aki emlékezett álmára a következő szavakkal adta át a koronát a követeknek:

- Menjetek haza, és mondjátok meg uratoknak, hogy mi, aki küldjük, csak apostolicus (apostoli) vagyunk (a "csak" szó benne szerepel a kanonizált, máig a Vatikán által hivatalosan elismert szövegben!), míg a ti uratok maga apostol.

Kész. Eddig a rész, ami azt hivatott igazolni, hogy a koronát a pápától kaptuk volna.

Csakhogy:

Ez a része a Hartvig püspök legendájának a korabeli legendáknak ellentmond. Nem az eredeti szöveg maradt ránk, hanem csak másolat. Aki betoldotta az ominózus részt nem jól ismerte a történelmet, mert tudhatta volna, hogy Szent István kortársa II. Szilveszter pápa volt (bár a szöveg nem említi név szerint, csak a pápa megjelölést használja), s lengyel oldalról akkor vitéz Boleslaw uralkodott, nem pedig Mieszko, ő pedig meg van nevezve.

Aztán még egy "nüanc": hogyan lehet az, hogy a pápának azt mondja az angyal: "ismeretlen ország követei" érkeznek? Hát nem volt "kalandozások kora"? Amikor a "magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!" könyörgések elhangzottak? Valami itt nem kerek!

Aztán az eredeti latin szövegben a quero, querere, quesi, quetum ige szerepel a lengyel követek szóhasználatánál, ami "kér" jelentésû.

A magyarok esetében a flagito, flagitare, flagitavi, flagitatum ige szerepel, ami egyértelműen "hevesen kér", "járandóságot visszakövetel", vagy "adót behajt" jelentésű a korabeli iratok tanúsága szerint. E szerint tehát nekünk visszajárna a korona. (Hogy miért, azt most ne firtassuk, mert arra nincs bizonyíték, legalább is én nem tudok róla, s nem bizonyított feltevéseket nem akarok megengedni magamnak, ez csak a történészek - legyen az hivatásos vagy botcsinált, dilettáns - joga. Ebből az egy szóból olyan szép, de olyan gyönyörű délibábos történelmet lehetne csinálni, hogy ezer nyelven beszélhetne!)

Aztán érdekes a kérdés felvetése, miért mondja a pápa az "ismeretlen ország követeinek", hogy a királyotok apostol? Ez akár tetszik sokaknak, akár nem, benne van a szövegben!

Szóval ez lenne az egyik forrás, ami - minthogy legenda -, nem számíthat a történész számára hiteles iratnak. Viszont a Vatikán ezt kanonizálta, nekik ez a mérvadó.

Ha ebből le akarunk vonni következtetéseket (mert tényt alig lehet), legfeljebb annyit, hogy magyar követek valóban jártak Rómában, hogy követeljenek valamit, de nem egy koronát, de ebbe ne menjünk bele, mert nincsenek bizonyítékok. Én arra hajlok, hogy a követek ott voltak, és erőteljesen követeltek valamit a pápától, ami egy erős ország nagy királyának követeitől elvárható és természetes.
A másik forrás már hiteles: III. Ottó német-római császár udvari történetírója, Theotmar von Merseburg írja: Ő Istvánról Vajkként ír, mégpedig a következőt:

III. Ottó és Theotmar Rómában vannak. A császár beszéli rá a pápát, ahogy a szövegben van, hogy adjon koronát királyunknak. És ez megtörténik. A latin szöveg:

Vaic coronam et benedictionem accoepit, azaz Vajk koronát és áldást kapott.

Ez lenne a történelmileg hiteles bizonyítéka annak, hogy Szent István Rómától kapta a koronát! Kortárs, ráadásul német írta (EU-s forrás! :-) ), manapság az ilyet el kell fogadni! Egyébként ez a mi történetírásunk mindenkori alapja: minden igaz, amit rólunk más, a nyugat, a bizánci, a török ír, és annál hitelesebb, minél rosszindulatúbban írnak rólunk, csak az nem, amit mi, a mi krónikásaink vetnek papírra. Sajnos a mai napig élő gyakorlat.

Csakhogy, amit néhányan a mi történészeink közül nem akarnak észrevenni, illetve (szándékosan?) elhallgatnak:

Ugyanebben a szövegben, később egy másik személlyel kapcsolatban pontosan ugyanezt a kifejezést használja a szerző: coronam et benedictionem accoepit, holott az se akkor, és később se, semmiféle koronát nem kapott.

Tehát tudni kell, hogy ez a mondat akkor azt jelentette, hogy a már megtörtént koronázást a római egyház hitelesnek ismeri el, nem talál benne kifogásolni valót, és nem a szószerinti koronaadást! Ez valami olyasmit jelentett abban az időben, hogy az akkori keresztény Európában a megkoronázottat el kell ismerni törvényes uralkodónak, semmi mást.

És ha tudjuk, hogy Theotmar von Merseburg azt is leírja, hogy miért buzdítja Ottó a pápát arra, hogy "adjon koronát" Vajknak, azaz ismerje el a megkoronázását, akkor az megint csak elgondolkoztató: mert Vajknak püspökei vannak. Azaz a magyar király kinevezi már a püspökeit, de nincs koronája? Milyen logika szerint hihető ez el? A magyar királynak invesztitúra joga van korona nélkül? És tudjuk, hogy Európában egyedül, és kizárólag csak Magyarországon, azóta is élő joga a magyar királynak, a püspökök kinevezése! Ezt még a német-római császár se tudta kiharcolni az invesztitúra harcokban!

Szóval ez az irat egyáltalán nem bizonyít semmit abból, amit oly nagyon szeretnének, viszont annál több kérdést vet fel!

És ami nagyon szomorú és nagy szégyen a történelemoktatásunkra nézve, hogy ez így leírva, több évtizede megjelent a Magyar Történeti Szemlében, az MTA lapjában, és ennek ellenére minden marad a régiben!
Amit tanítanak, az köszönő viszonyban sincs az igazsággal, és reménytelennek látszik, hogy megváltozzon!
Ennyi a mára rendelt történelmi lecke.

A kirakás normális keretek között ment, egészen délután négyig, akkor azt mondták, hogy sifteljük a hajót előre huszonöt métert, de ezt lehetetlenség volt megtenni, a holland melósok átmentek hülyébe és arrogáns disznók lettek, erre berágtam, és elküldtem őket a francba.

A vége az lett, meg kellett a hajót fordítani, ehhez pilot, meg kötélkezelők, akik csónakkal jöttek, mert úgynevezett dolfinokra vagyunk kötve (ezek vízbevert cölöpök, amiken egy-egy kikötőbak van).

A manőver után, pont fél hat volt, mondja a barba, hogy nosza, menjünk vacsorázni, és feküdjek, mert lehet, hogy hosszú lesz a következő nap.

Mondom, hogy sokat változott, (meg én is toleránsabb vagyok) így aztán egészen jól kijövünk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 13. csütörtök, Teesport, úton.

Éjfél után kezdték el a berakást. Még aludni is tudtam fél négytől háromnegyed nyolcig. Később kisebb problémák, meg minden, így aztán a berakás "elhúzódott" délután négyig.

Közben megjött a következő út. Az ilyet szeretem igazán: Norrköping (svéd) - Monfalcone (olasz, az Adrián).

Gabonát viszünk. Jó sok térképet kell rendelnem az úthoz!

Estére eléggé elfáradtam, az ömlesztett rakomány berakásának a vége mindig beletesz a lábamba jó pár kilométert, pedig csak a hajó eleje és vége között rohangálok. De ha megteszem ötször, az már több mint egy kilométer! Még az volt a jó, hogy a rakodómonstrumot irányító operátorok nagyon együttműködőek voltak, így semmi gondom nem volt a rakomány elhelyezésével. Pedig itt is "kaptam egy kezet", a rakodás elején:

Amikor a rakodási tervet adtam a stivadornak, megszólalt:

- Chief, a kettes raktárba levő rakomány kevesebb, mint amennyit tervezett.
- Miért nem mindegy, maguknak, hogy mennyit hova rakunk?

- Nem hát, hiszen az másfajta potash.

Köszöntem szépen. Az ilyet szeretem, a hajóbérlő ennyit se mond meg, hogy kétféle minőségű lesz, így aztán küldhettem a fiúkat, hogy szépen tömjék be a válaszfal és a raktár oldala melletti réseket.

De megoldottuk, beraktunk, eljöttünk.

Az indulás ötkor, mehettem zuhanyozni, hát ez valami felséges volt! Több mint negyedórát úsztam a zuhany alatt. és altatni se kellett.

Gondolom a holnapi nap megint egy nagy-nagy bolondokháza lesz, hiszen érkezés, kirakás, sztór, és nyilván eljön a tulaj is, hisz ez jó alkalom. Na, majd meglátjuk!

December 14. péntek, úton, Amszterdam.

Korábban keltem, mint ahogyan terveztem. Arra riadtam, hogy üvölt a riasztócsengő. Ugrás ki az ágyból, gyors öltözés, mentőmellény, sisak, rohanás a hídra. Ott volt Pjotr, hasonló harci díszben, a barba meg mentegetőzik, hogy a tűzjelző bejelzett, nem vészhelyzet, se gyakorlat se nem...
- De az azért elgondolkoztató, István - mondta a barba -, hogy csak ti ketten vettétek komolyan a vészjelzést, a többiek rá se rántanak.
Korán érkeztünk Amszterdam elé, pedig egy hatalmas kerülőt is tennem kellett, mert egy kutatóhajóba ütköztem, amelyik két és fél mérföldes kábelt vontatott. Kikerültem, közben megjött egy lelombozó hír is: törölték az utunk, nem megyünk se svéd, se olasz kikötőbe. Megcsináljuk ezt az utat még egyszer, azaz Tees - Amszterdam, majd a következõ: Rotterdam - Sagunto és Barcelona. Ez se lenne éppen rossz, csak utálok télen acélt hordani, rohadt egy rakomány, a hajó mozog vele, mint a fene!
Na, mindegy, semmi ilyesmi nem rajtunk múlik.
Este hatkor lejöttem, fél tízkor eszméltem, hogy talán jó lenne lefeküdni, mert enyém lesz az éjszaka. Éjfél elõtt keltett a barba, érkezéskor.

December 15. szombat, Amszterdam, úton

Fél egyre kikötve, de közben már megjött a sztór Németországból, és az irdatlan böhöm nagy úszódaru is ránk kötött, mire hátramentem. Nézzük, hogy mi mindent küldtek nekünk a gazdáék Haren Emsbõl? Volt minden, ami szem szájnak ingere, de ezen felül még meg is vicceltek: Rendeltünk 8 darab műanyag kistányért, ezt az angol úgy hívja, hogy "saucer". Na, az okos német mit küldött? Nyolc darab rozsdamentes mártástartót! Ami angolul "sauce boat". A barbával órákon keresztül röhögtünk, hogy most aztán van mindenkinek egy Aladdin lámpája, és azt karácsonyig dörgölheti.

Közben persze megy a rakodás is. Amúgy hollandus módra. A markoló kanalából ömlik ki a műtrágya, mindent beborít, a víz is tele van vele. Gyors fotó, hogy legyen bizonyíték: kérem szépen, mi elhoztuk, csak önök a vízbe rakták az uszály helyett!
Az ügynök azzal bíztatott, hogy reggel nyolc körül kész leszünk. Persze ez nem jelent azonnali indulást, mert még olajat veszünk, meg édesvizet, aztán mehetünk vissza Teesbe, ahova jó lenne megint megérkezni kora délután, mert hétfőn reggel hétkor kezdik a berakást.

A barba most alusz, én meg naplót írok, és majd kinyomtatom, hogy levélként mehessen haza. Ugyanis Angliában természetes, hogy az ügynökség elküldi a legénység postáját, a hollandusok meg ezért is pénzt kérnek, ami nem érdekes, csak ilyenkor a barba köti meg magát, és nem adja át a levelet, szóval nem ragozom, mert nem érdemes. Teesből megy haza.
Hatkor éppen a konyhában téblábolódtam, amikor a szakács bejött. Széles vigyorral konstatálta, hogy megjött a rendelése. Elkezd kipakolni. És a mosoly szép lassan oszol az arcán, majd zavart, végül ott áll tanácstalanul, és azt motyogja:

- Voszem... voszem... - ami annyit tesz, hogy: nyolc, nyolc. Felfogta, hogy kaptunk nyolc darab mártástálkát, ahelyett, hogy nyolc csészealj érkezett volna, ahogyan rendelte.
A kirakást tizenegyre fejezték be, utána bunker, így aztán csak kettőkor indultunk. Szerencsénk is volt: a zsilipbe minden várakozás nélkül mentünk be, a pilot azt mondta, hogy ez vele négy hónapja nem fordult elő! Kicsit szorosan voltunk, mert a zsilip 25 méter széles, volt bent egy 13,2 méter széles önjáró uszály, és mi, a magunk 11,3 méteres szélességével. Így csak egymás után álltunk be, de ez meg azt jelentette, hogy a farunktól fél méterre volt a zsilipkapu, amikor csukódott. Átmentünk. Letelt az őrségem, és zuhanás az ágyba. Negyed héttől háromnegyed tizenkettőig aludtam.

December 16. vasárnap, úton, Teesport.

Ez a Teesport Middlesborough kikötője, ott kell a térképen keresni! A hajnali őrségben végig, mint akit fejbe vertek. Nem is kezdtem el a térképek és kiadványok javítását. Aztán hatkor le a kabinba, negyed héttől háromnegyed tizenegyig, mint a bunda, úgy aludtam. Utána fél óra relaxálás és ebéd, majd szolgálat. Ilyen változatos itt az élet, kérem.

Tehát megjöttünk, draft survey, és csend és nyugalom.

Felhívott az asszonyka, szegény rosszul van, fekszik, remélem, hogy mindent megtesz azért, hogy a leggyorsabban kilábaljon ebből az állapotból. Ezt csak azért említem, mert kihívta az ügyeletet. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen emberek vetemednek arra, hogy embertársaik "gyógyításával" foglalkozzanak. Ha már azok, akiknek a dolguk lenne, hogy a lakosság számára biztosítsák az emberi ellátást, megvonnak minden pénzt, akkor legalább az orvosok lennének emberségesek, mert ez semmibe se kerül. Persze tisztelet a becsületes többségnek, hiszen ilyenek kevesen vannak, mint akik akkor voltak ügyeletesek, amikor az asszony kihívta őket.
Ha most ki kellene választanom a totemállatomat, a struccot választanám. Miért? Mert úgy élek most, mint a homokba dugott fejű strucc: el nem lehet otthon képzelni, hogy milyen jó itt, mert nincs magyar média, nincsenek hírek, nincs hazudozás a köbön, nincs hülyítés a négyzeten, nem oktat ki a tisztességről a hivatala magaslatán levő kormányzati főtisztviselő, aki maga amúgy morálisan egy óriási nulla és gátlástalan csirkefogó!

Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről.

Nem, ne beszéljünk. Inkább megyek relaxálni és utána aludni! És akkor elmondhatom, hogy egyre jobban vagyok!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 10. hétfõ, Teignmouth, úton.

Ez a "mindent eldöntő" reggel, bár számomra nem, mert egyértelmű, hogy a hajót nem fogadják el erre a rakományra. Kilenc után meg is jelent a surveyor, megnézte a raktárakat, és megállapodtunk, hogy ebben az ütemben, ahogyan a fiúk dolgoztak szombat éjjel, és vasárnap késő estig, nagyjából két hét kell, hogy elfogadható legyen. Telefon a hajóbérlőnek, az utat törölték, délután veszünk 25 tonna üzemanyagot, és utána este negyed nyolckor a dagállyal elmegyünk, valahova.

Persze az jópofa, hogy a barba tovább dolgoztatja a srácokat, mert ő még nem kapta meg írásban a hajóbérlőtől, hogy az utat törölték, tehát neki tovább kell dolgoznia azon, hogy... szóval egy kicsit bikkfafejű... na, de ez az ő dolga.




Késő délután, annyira későn, hogy az út elkészítésével sietnem kelljen, megjött, hova megyünk: Teesport (angol) - Amszterdam az út, és potash a rakomány, ez egyszerűen műtrágya. Gyenge két nap az út ha az idő normális. Amszterdamba biztosan lejön a tulaj, vagy Jürgen, vagy valaki, vagy nem jönnek. Más lehetőség nincs.
Időben indultunk, háromnegyed nyolckor elköszöntem a hídon - egyre normálisabb a barba, (induláskor nem kell előre mennem) meg sok más tekintetben is! -, és mentem aludni.

December 11. kedd, úton.

Az idő, december lévén nagyon is elfogadható, friss szellő kelti a nem túl nagy hullámokat, de haladunk a Doveri szoros felé.

Van bennem egy rossz érzés, aminek nem lenne helye, de akkor is van. A hajót elutasították, és akkor is, ha mi nem tehetünk róla, mert semmi nem volt adott ahhoz, hogy a rakománynak megfelelő raktárral érkezhessünk, ez egy kellemetlen alapérzést kelt bennem. Na, mindegy, ezen túl kell tenni magam, és túl is teszem, és ha azt kérded, hogy vagyok most, azt mondom: egyre jobban!

Délután adminisztráció, készítjük a rendelést Amszterdamra, jó vastagon fog a ceruzánk, hiszen a felét úgyis kihúzzák. Most az a rendkívüli eset állt elő, amikor a barba nemhogy csökkentette volna, hanem még rá is tett, az én általam megadott mennyiségekre.
Este máj. Eltettem éjfélre, így a vacsora kimaradt. Amikor lementem - tizenegy után -, hogy megegyem, a szalonban zajlott az "élet". A fiúk videóztak. Ott ültek szegények, és meredtek a képernyőre, élvezték a "filmbe zárt" butítást, a zombisításukat. Rettenetes élet az ilyen ám, ami nem tud mást elképzelni és megvalósítani, mint a tv előtt ücsörgést! Az önkéntes elbutulásnak ez a foka rettenetes. Hogy valakinek ne legyen igénye némi normális szórakozásra se! Láttam zacskós DVD-t a szalonban: Csák Norrisz sorozat, vagy húsz centi vastagon, elképesztő! Persze a szórakozásba belefér a film is, feltéve, hogy nem amerikai, és nem szappanopera. Bár ha azt hiszed, hogy mindig ez van, és mindenkire ez vonatkozik, nem igaz. Az ukrán gépész kabinja tele van könyvvel (és nem krimivel), sokat látom olvasni, elvégre az angol irodalom tanára, hát szeretnie kell olvasni, bár ahogy elnézem a mai fiatal tanárokat, ez a nyilvánvalóság se igaz manapság. A gépésznek az a mentsége az otthoniakkal szemben, hogy neki ideje rengeteg van, sehova se kell futnia, rohannia, nem kell igát húznia, és ha értelmesen akarja idejét kitölteni, akkor veszi a könyvet a kezébe. A többieknek marad az amerikai mocsok, ami eltapossa a bennük élő orosz kultúrát (de vajon éle-e egyáltalán az elmúlt 70 év eredményeként?).

December 12. szerda, úton, Teesport.

Az óriási vihar kiadta a mérgét, és elfogadható időben jöttünk, sőt, mára már kifejezetten jó lett. Ebédre odaadta Dimitar a reggelit is: valami hallatlanul finomat alkotott. Kénytelen voltam megenni, bár egyáltalán nem mondható diétásnak! Lefotóztam, és megvan az elhatározás is, hogy otthon elkészítem.

Leveles tésztába rántottát tett, és megsütte. Hát mind a tíz ujjamat megnyaltam utána.

A kikötést délután kettőre el is felejtettük. Teljesen nyugisnak ígérkezik a dolog: az égvilágon senki nem jön, azzal, hogy megjöttünk, úgy néz ki, minden rendben. De aztán szállingóztak a népek. Az ügynök:

- Captain, a rakodó teljesítménye óránként 1000 tonna, hamar végeznek.

Hát ennél jobbat rohadt könnyen mondhatott volna. Aztán jött a stivador, aki szerint nagyjából 500 tonnát raknak be, hát mennyivel komolyabb férfiú ő, mint az ágens!
Előbb befejezik a Wilson hajót, akkor jön majd a draft surveyor, és ha elmentek, akkor jönnek hozzánk rakodni. Holnap korán kész leszünk, most hadd ne tippeljek.

Kicsit csúszott a Wilson hajó, így tizenegy utánra lettünk készen mindennel: a draft surveyt megcsináltuk, előre sifteltünk, előkészítettük a hajót rakodásra, így most várom, hogy elkezdjenek.

Az öreg surveyor mondta, hogy a kálisót (mert ezt viszünk, angolul a szép potash névre hallgat) bányásszák, és a hasznos rétegek be vannak ágyazva kősó közé. Tehát azt is ki kell bányászniuk, és az is itt van felhalmozva, a hajó mellett hegyekben áll, és persze ezt a "szemetet" - mert annak tekintik -, is eladják, az utak sózására. Mellettünk ez a hegy nagyjából félmillió tonna sót tartalmaz.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 7. péntek, Belfast, úton.

Hajnali egykor indultunk, fél kettőkor keltett a főnök, így eléggé kipihentem mentem szolgálatba. Ez persze nem azt jelenti, hogy egész őrség alatt rohangáltam volna, hanem szépen végigücsörögtem a négy és fél órámat.

Egyre jobban szeretem a szakács főztjét. Az biztos, hogy jobb, mint a román volt. Könnyebbek az ételei, és sokkal, de sokkal változatosabb. (És főz nekünk finom spenótlevest, hát kell-e ennél több?) És az se hanyagolható szempont, hogy nem pakolja tele a tányért. Persze ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy az első napokban meghagytam a kaja harmadát, hát van annyi esze, hogy azóta nem púpozza a tányért, csak normál adagokat tesz elém. És a kajához harapok finom fokhagymát és vöröshagymát (a barba kívánja, hogy legyen állandóan az asztalon, és én bizony vele tartok).

Délután kellemes volt az őrség, aztán négy óra után elkezdődött a haddelhadd! Úgy billegtünk, és bukdácsoltunk, hogy az őrület! Olyan, de olyan tengeribeteg lettem, hogy az egy deckboynak is a dicsőségére válna! Alig vártam a hat órát, zuhantam le az ágyba, de még három órán keresztül háborgott, ellenkezett a gyomrom! Aztán se volt alvás, mert az ember, amikor az ágya közeledik a függőlegeshez, akkor inkább kapaszkodik, mint az eszelős, ahelyett, hogy békésen csicsikálna. Azt hiszem, legfeljebb jó negyven percet aludtam éjfél előtt.

December 8. szombat, úton, Teignmouth.

Aztán a hídon is estem a hátamra, szerencsére a szófáról jól látható a radar, elég volt fél óránként felkelnem, hogy körbelessek. Hajnali négykor fordultam keletnek a Wolff Rocknál, akkor megszűnt a mozgás, hátulról kaptuk a hullámokat. Éjfélkor a barba mutatta az időjárást: Írországtól nyugatra 11-12-es időt várnak, "violent storm, phenomena" mondja a jelentés, hát ebből nem kérnék szépen...

Kettőre megérkeztünk, horgonyra álltunk, és vártuk a hat órát, amikor part mellé állunk. Közben megjött a 10-es idő. És ez még lesz rosszabb is. Ez azt is jelentette, hogy horgonyon is billegtünk, ugráltunk, táncoltunk.

Végre bejöttünk.

A kikötő picur (ennek ellenére vagy hét hajó várakozik horgonyon), de nagy ügyesen sikerült bejönni, derékszögű fordulók a szűk helyen, meg hasonló, de azért csak beérkeztünk. Sikerült megfordulni is, de olyan jól, hogy ebből viszont nem tudtunk megállni, viszont volt a közelben egy rakpart, ami nem engedte a tovább fordulást, kicsit odatettük magunk, és utána a szél odasajtolt minket, hiába üvöltöztek, hogy ez nem a mi rakpartunk, mozdulni se tudtunk.

Megérkeztünk!
Alig jöttünk be, keresnek. Ki a jó fityfene lehet? Hát a raktár surveyor érkezett meg.

- Chief, menjünk le, és megnézem a raktárt.

Lementünk. Jó erős lámpája volt, hiába nem vittem, és mondtam, hogy nincs világítás, az övével meg a szemével látni tudta, hogy a raktárak olyan cementesek, amilyen egy cementszállító oldala tud csak lenni. Meglátta, hogy a kettes raktárban elkezdték a fiúk a festést.

- Hagyják abba, semmi értelme, ettől még ott a cement. Csak arra jó a festés, hogy eltüntessék a szemem elől, de kár az elpazarolt festékért.

Nézelődött, elmesélte, hogy a hajóbérlő egy másik cementszállító hajóját egyszer már visszautasította, de úgy látszik, nem tanultak az esetből.

Felmentünk a barbához.

- Captain - mondta a surveyor -, nem tudom elfogadni a hajót. Ha rendesen elő akarják készíteni rakodásra a raktárakat, akkor az egy megfelelően felszerelt brigádnak nagyjából tíznapi munka. De ehhez kell nagynyomású vízborotva, elektromos gépek, és be kell állványozni a raktárt. Ezt a munkát maguk nem tudják holnap elvégezni. A baj az, hogy Fowey-ben a legfinomabb, fehér kaolint raknák be, és annak nem szabad semmiféle szennyeződést kapnia. Hiába festenék ki a raktárakat. Mert ha be is rakják, a kirakáskor a markoló nekiütődik a raktár oldalának, és a cement a festék alatt is leválik, és belepotyog a rakományba. Majd holnap reggel visszajövök, hogy világosban is megnézzem, de nem hiszem, hogy változik majd a véleményem.

Ha nem, akkor nem, aludjunk rá egyet! De előbb "drunk party", ahogyan a barba szokta volt fogalmazni. Hozott egy tányér hajában sült krumplit, vajat, sült oldalast, megy egy üveg whiskyt. Finom, eredeti lengyel gyárban készült holland alkotás, és még nagyon rossz se volt, bár jónak se lehet nevezni, még a legnagyobb jóindulattal se. Ebben az estében az volt a legjobb, hogy ez a gépész jobb ivó, mint Józsi úr volt, így gyorsabban fogyott a szesz. Fél tizenegykor elköszöntem, és nyomás aludni.

December 9. vasárnap, Teignmouth.

Reggel hétkor ébredtem, megyek ki a deckre, sehol senki, pedig a főnök azt mondta, hogy hétkor kezdenek a srácok a raktárban, de erről ők nem tudtak. Na, mindegy, azért fél nyolckor már lementek, hogy tegyenek-vegyenek.

A surveyor megjött pirkadatkor (fél kilenc) megsurveyolta a raktárt megint, és a végső konzekvencia: cementteleníteni kell a hajót, másképp nem fogadja el. Lásd, mint tegnap.

A főnök telefonált a hajóbérlőnek, és nem hittünk a fülünknek (az ügynökkel), amikor mondja, hogy a raktár oké, csak a fowey-i rakományhoz kell még dolgozni a raktárban. Az a véleményem, hogy totálisan félreértette, amit a surveyor mondott, vagy a másik lehetőség: valami sajátos diplomáciai fogás a részéről, amit meg én nem értek. Mindegy. Nekem az a fontos, hogy az illetékeseknek az a véleménye, hogy a legénység nem tudja a raktárt elfogadható állapotba hozni, így senki nem hibáztathat minket.

Ebéd után fogtam magam, és kimentem. Csak úgy, egy kis sétára. Sikerült elég jól bejárnom ezt a kedves kis városkát. Tipikusan angol (hol legyen tipikusan angol, ha nem Angliában?), semmi a turistáknak, minden a helybeliek kedvéért van. Illetve a belföldi turizmus nyilván fejlett, sok a hotel, a bérelhetõ apartman, vendégház. A tengerparti sétány most is - ebben a megragadóan ocsmány időben - forgalmas volt, sok a kutyát sétáltató, sokan csak sétálnak, és sokan csak nézik a "fürdőzőket". Ugyanis a vízben legalább hatvan-hetven őrült pancsikált. Amint az ember figyelmesebben szemügyre veszi őket, kiderül, hogy nem mind néger, (főleg, mert lila és fűzöld néger elég kevés van) hanem vastag védőruhában vannak, és próbálnak hullámlovagolni. Hát az elég kevesüknek sikerült, mert a bukó hullám itt jóval kisebb, mint Hawaiban. Azért próbálkoztak, ökörködtek, jól érezték magukat.

Tovább sétálva a Teign folyó torkolatában levő csónakházakat is megtaláltam, ezeket akkor láttuk, amikor bejöttünk, mert ez a "belső" látványosság. Apró csónakházak sorakoznak a parton, a lépcsőjük a fövenyre visz (talán úszóképesek is?). Sokat videóztam, sokat fotóztam.

A fotón jól látható a hajónk, a kék, hosszú raktárépületnél van az orra.

Lévén bronzvasárnap, az üzletek zöme nyitva volt, és milyen jó, hogy egy árva kanyim nincs (idevalósi fityfiritty) ezért aztán nem vettem semmi fontosat, és biztos jó lesz valamire kategóriát. Mert a vásárlási láz ragadós, feltéve, hogy van pénz a zsebedben.

Este, hogy a nap jól végződjön, átálltunk a "berakó" rakpartra. Majd meglátjuk, hogy mennyire lesz berakó, ez persze csak holnap derül ki!

Nemcsak mi, hanem a kikötőben levő másik két hajó is shiftelt, rakpartot cserélt, úgy látszik, mindenki oda állt, ahova a szél szorította tegnap. És a ronda időnek még nincs vége (bár a manőver elviselhető szélben volt), mert az időjárás-jelentésben megint sok csúnyaságot olvastunk a főnökkel.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

December 1. úton.

Megyünk mindenfelé, amerre csak lehet, hely van, így hol cikkbe, hol cakkba, de mindenütt, mint a keljfeljancsi...

Este persze aludni egy pillanatot se lehetett, így a hajnali őrség borzasztó hosszú volt.

Túléltem. Érdeklődve várom az ebédet!

Na, kérem, spenótleves, és elég finom volt! Utána két minike husika és babfőzelék meg saláta. Kevés, de ízletes. Minden. Ez kell nekem, igazán!


A délután házi feladatot hozott. Szeretem az ilyeneket, mert itt mutathatod meg, hogy érted a dolgod vagy sem. Két kikötőben rakunk be többféle árut, de hiába készítettem el a rakodási tervet (és milyen jól sikerült!), mert a barba azt mondta, hogy őt nem érdekli, amíg nincs lekötve az út, nem foglalkozik ilyesmivel. Azt jó tudni, hogy be tudunk rakni, de előbb kössék le az utat, nem dolgozik feleslegesen.

Tényleg, ez igaz. Még elkopik nekem a sok munkában, amit ma délután is csinált (aludt), aztán itt állunk barba nélkül...

Délután fantasztikus volt az időjárás! Kettő körül belementem egy viharfelhőbe, hát ott aztán tomboltak az elemek! Süvített a szél, vízszintesen hordta az esőt, nem lehetett tíz méternél tovább látni! Már azt hittem, hogy ez így lesz ítéletnapig, de tíz perc múlva gyorsan elvonult, talán gyorsabban is, mint ahogyan jött. És majdhogynem derült ég alatt hajóztam tovább.

Aztán maradt minden a régiben: az idő oldalról, egy kicsikét hátulról hajtotta az óriási hullámokat, így a billegés maradt. Ez viszont azért jó, mert a sebességünk megmaradt, tehát időt nem vesztünk. Ugyanis ha szemből jönnek, akkor visszafog, és késünk, hosszabb ideig küzdhetnénk a viharral. Hát most ennek örülök, mert az a jó, ha van minek örülni!

December 2. vasárnap, úton.

Most, hajnal van, és emberi számítás szerint megérkezhetünk este kilenc-tíz körül, de nem merem elkiabálni, mert ahhoz az is kellene, hogy haladjunk. Most még megyünk, de körbe-körbe mindenki azt kiabálja, hogy SW gale force 9 to storm 10, azaz délnyugati kilences erősségű vihartól tízes erejű orkánig várható a hamarosan bekövetkező változás.

Hallatlanul sokat jár az agyam.

Egyrészt Akán.
Aki tudja, hogy milyen beszéd, az tudja, aki nem, nem.


Másrészt, hogy mihez kellene fogni, hogy abbahagyhassam a hajózást. Természetesen olyasmin töröm az agyam, ami némi pénzt hoz a házhoz.

Ha más változást nem hozott volna az életembe az agykontroll, minthogy a gondolkodásom még pozitívabb lett, akkor is megérte elvégezni. Mert való igaz, hogy ha úgy állsz hozzá a dolgokhoz, hogy ennek sikerülni kell, akkor jönnek az ötletek.
Remélem, holnap nem hajnalban jönnek, hogy elkezdjék a kirakást!


Mihail be van sózva, mert megy haza. Amikor a barba megtudta, hogy ki jön le, csak fogta a fejét. A Janet C gépésze volt, majd Mihail is oda megy, ha letelik a szabija. Lehet, hogy a Marlow körforgást akar ezen a két hajón a gépben?



Mert a fedélzeten miattam nem lehet körforogni, ugyanis ragaszkodom a négy hónap szabadsághoz, tehát én visszatérő lélek vagyok.

Normálisan érkeztünk, teljesen emberi kikötés volt, fél tizenegyre part mellett voltunk. Megjött az ügynök, azt ígérte, hogy a draft surveyor hét óra előtt jön, mert a kirakás hétkor kezdődik. Ehhez képest éjfél előtt tíz perccel megjelent egy mini pasi, azzal, hogy jött draft surveyni.

Képzelheted, hogy örültem. De leginkább akkor, amikor megmondta, hogy leolvassuk a merülést, és passz. A többit majd holnap.

Megjött Mihail váltója, egy szép nagydarab, gurulós bőrönddel, akkora, hogy én beleférnék egy hátizsákkal a hátamon és két bőrönddel a kezemben. Két matróz majd belerokkant, mire becipelték a hajóra.

December 3. hétfő, Belfast

Korai kelés: először megriadtam fél hat körül, majd arra gondoltam, hogy még nem kellene felkelnem. Aztán tépelődtem, és azt mondtam: fölösleges az ágyban hánykolódnom, fölkelek, ha korán van is. Kilenc óra volt!

A fecskékről

Jót aludtam! Még minden csendes volt, senki se zavarta kora hajnali nyugalmunk. A kikötő csak ébredezett, persze ez a mi környékünkre vonatkozik, a konténeres hajók tisztjeit kérdezzék csak ki! Aztán fél tíz táján (fél kilenc helyi idő) megjelent az elsõ fecske.


Azt mondja a fecske:
- Shifteljenek előre tíz métert.
Hát ez is maradt volna a fészkében, a tojásain ülve! Minek ilyen korán a másikat cseszegetni? Gépet készítettünk, aztán megpróbáltam a barbát kirobbantani az ágyikójából. Negyedik kísérletre sikerült is! A shiftelés viszonylag simán ment. Fent voltam a hídon, a kaftány asszisztált, és üvöltözött a kínai hadsereggel, akik hátul manővereznek. A kínai hadsereg felállása a következõ: egy szakács, egy kémia tanár, egy folyamos első matróz (sztársij matrosz). Ez utóbbit nem tudom, hogy mit jelent, de a fiú nagyon készséges, tudja, hogyan kell megkötni a köteleket, csak elveszik a rengeteg három kötélzet között. Így elmondhatjuk: annyit értenek a manőverhez, mint a kínai hadsereg felső vezetése a tárgyas ragozáshoz.

Vége a shiftelésnek, megyünk raktárt nyitni. Mondom Vaszilijnak, hogy nyissa ki a 2-3-4-es pontonokat.

- Chief, csak délután kettőkor kezdünk, a szivornya még nincs rácsatlakoztatva a rendszerre! - mondja a fecske.

Erre aztán nem mondtam semmit, csak azt, hogy "nem nyitunk", ezt is a matróznak, a fecskének azt kívántam, hogy költözzön melegebb éghajlat alá, már nagyon itt az ideje. De ha abba gondolok, hogy megvan a shiftelés, és jobb előbb, mint utóbb, akkor mégis jó, hogy így alakult. Mert teszem azt, ha háromkor esik az eső, akkor shiftelés közben elázunk, így meg megúsztuk szárazon.

Úgy döntöttem, nem haragszom a fecskére.

Ebédre gombaleves, igaz, hogy híg, afféle szegény ember levese: vizünk van bőven, hát levesünk is van. Utána viszont halat adott a szakács, hát az olyan finom volt, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána! Vastagra szelt burgonyát lerakott a kivajazott tepsibe, arra halszeleteket tett, az egészet beborította sajttal, erre pár savanyú uborka szeletet helyezett. Megszórta kaporral (ezt álmodtam, mert nincs kapor, de azt mondta, ha lenne, akkor tenne rá!), sózta, borsozta, és megsütte. Fejes salátához kevert kevés uborkát, és azt is mellé tette.

2007.

December 6. csütörtök, Belfast. (folytatás)

Megjött a Jézuska!

Ez egy igen szorgalmas Jézuska! A Tengerészklubból jött egy tiszteletes úr, és hozott mindenkinek egy dobozt, karácsonyi ajándékkal. Szépen becsomagolva. A watchmannak adta oda, így nem volt módomban szépen megköszönni.

Úgy döntöttem, hogy elteszem, és csak 24-én este bontom ki! Ma afféle karácsonyi dömping van, mert jött az ímél a Marlowtól is, hogy 10 dollárral hozzájárulnak személyenként a karácsonyi kajához.
Egy órával előbb elmentek, mint ahogyan számítottam, kilenckor már a zuhany alatt álltam!

December 4. kedd, Belfast.

Tegnap szépen lefeküdtem, ahogyan az a jó kisfiúknak elő van írva, már fél tizenegykor, így hat után ébredtem, kialudtam magam.

Nyolckor kezdtek, délig nyugi, ment a kirakás, csak az eső nem akart esni. Igaz utána sem, viszont elkezdtünk shiftelni. Mondom a barbának, hogy vagy negyven métert kell előre menni. Ő meg tizenötnél megunta, és leállt. Nem tudom, mi ütött belé, hát akkor innen folytatjuk a kirakást, és meglátjuk, hogy mi lesz?

Mihail és az új gépész átadnak, átvesznek, közben halkan, zárt ajtók megett danolásznak.
Kell szereznem egy internetet, hogy feltegyem az elkészült javításokat a honlapokra.
Lehet, hogy délután kimegyek a tengerészklubba, hátha van internet.

A kérdés mostanra (délután 4) történelmietlen, mert Olekszij elmagyarázta, hogyan kell odamennem, és egy font óránként. Ő egyébként a hátul manőverező "kínai hadsereg" tagja, s a beszélgetésbõl kiderült, hogy nem kémia tanár, hanem angol irodalom a szakja. No, ez nem befolyásolhatja, hogy felmentem a hídra, hogy megdumáljam a captainnel, hogy kimegyek.

- Jó, hogy mondod, István - vigyorgott rám az arcából kifelé -, nekem is ki kell mennem, és már rohant is. Szerencsére belebotlott az ügynökbe, és lehervadt mosollyal közölte: - Csak hétkor nyit a klub. Hét előtt kimegyek, ha bejöttem, majd mehetsz te is.
Azt gondolom mostan, hogy ez úgy lesz, ha elmentek a melósok, akkor majd én is kimehetek... Remélem, kijutok, mert most nagyon fontos.
Még vacsora előtt intéztem egy shiftelést, mert inkább most, mint majd akkor, ha szembe jön az apály (most dagály van, előre kell mennünk, hát a felfelé jövő víz segíti a manőverünket). Remélem, nem kiabálom el, de úgy látom, ez a legénység sokkal jobb, mint az előző volt. Ugyanis ezek tudnak maguktól is dolgozni, és ez azért fontos.

Van Pjotr, ő egy megfontolt fószer, elmúlt már ötven, nem kell magyarázni a munkát, és csinálja is magától. Persze, ha módja van leül, és olyankor az embernek nem szúrja a szemét, mert tudom, hogy ha kell, megfogja a munka végét.

Van egy Vaszil, ő a "kedvenc", egy szép, nagydarab, pirospozsgás, mosolygós orosz maci. Mindent megért (munkát), mindent tud, hogyan kell megcsinálni, és teszi is a dolgát, keres magának tennivalót őrségben is.

Na és Alekszej, ő a folyamos, szintén dolgos, de neki a tengert tanulni kell. Így aztán most azt mondom, hogy szívesen vagyok velük.

Vacsora után bejött a kikötőtől egy illető, és azt mondta, hogy fél nyolckor vigyázzunk, mert felrobbantják a mellettünk lévő öreg raktárépületet. Akkor majd vigyázunk, videózunk, fényképezem meg minden.

A megadott időben szólt a sziréna, majd egy nagy durr, gomolyog a por, és kész. Fel tudtam venni videóra. Fénykép persze nem sikerülhetett, mert sötét volt. A kirakást kilenc előtt öt perccel abbahagyták, majd reggel folytatják. Gyors átöltözés, és gyerünk ki a Tengerészklubba. Találkoztam a két melóssal, az egyik kivitt, így megspóroltam vagy 3 kilométernyi gyaloglást.
Bementem, a barba és Mihail ott söröztek.
- István, nem láttam internetet, lehet, hogy hiába jöttél - fogadott a főnök. Megkérdeztem, persze volt, egy font egy órára. Megvettem a jegyet, leültem, bedugtam a memory sticket, és minden azonnal meghalt. Nem tudtam bejelentkezni, semmi. Jött egy rendszergazda, megnyugtatott nincs semmi baj. Jó, ezt én is tudtam. Átültem egy másik géphez, bejelentkeztem.

- Most dugja be a memória bővítőjét! - mondta a pasi. A komputer installálta, majd kérdezte újraindítom-e?
- Persze, klikkeljen az OK-ra - bíztatott a helyi tudor. Klikk, a gép újraindul, na, ez már sok volt a pasinak. Nem tudott bejelentkezni, azonban ezt megoldottam, és onnan kezdve tudtam dolgozni.

Kijavítottam a reporvos.hu honlapon, amit kellet (két fotó aláírását), aztán letöltöttem a leveleimből, amit akartam, cseteltem a fiammal, és küldtem fényképeket az asszonynak.

Hazajövet volt két kilométeres nem tervezett sétám, mert rossz helyen jöttem be, és az öböl másik partján kötöttem ki. Integettem a hajónknak, majd átballagtam. Tizenegykor már a kabinban voltam.

December 5. szerda, Belfast.

Amint kisütött a nap, gyorsan lefényképeztem az épületet, amiből kirobbantották a faldarabot.

Ilyen-olyan nap a mai, mert hol esett, hol fújt, hol lehetett rakni, hol nem, és amikor nem, akkor a fecske mindig morgolódott, hogy ő dolgozni akar, mi meg nem hagyjuk. Ez igaz, viszont mi nem akarunk elmenni ma, és ez az érdek sokkal súlyosabb, mint holmi kirakás. Ugyanis a rádió tele van olyan számokkal, hogy 8 és 9, meg 10-est is tudnak mondani, és ez mindig a szélerőt jelenti, és ez ugye komoly vihar, még egy lerakott hajó esetében is, hát még nekünk, akik majd ballasztban próbálunk menetelni.

Délután fabrikáltam kicsit a Crewmedical.hu honlapot. Elég sok hiba van az angol fordításban, ahhoz képest, hogy ezért ugye fizetnek. Persze nem én veszem észre, hanem a szövegszerkesztő, ugyanaz, amelyikkel írták! Akkor meg miért nem javította ki a fordítója? Na, mindegy. Nekem csak el kell készítenem a honlapot.
Délutánra, kora estére megoldódott a gondunk, mert a radarszerelő azt mondta, hogy csak holnap tudja befejezni a javítást (mindkét radarunk elhagyta magát), tehát nem mehetünk el ma este. Ez nekem jó, ami a szolgálatomat illeti.

Viszont az már nem volt igazán jó, hogy este tíz után mentek el, és utána kiderült, hogy a raktár oldala egy kicsit kilukadt, így aztán ki kell engedni a ballasztvizet, aztán majd meghegeszteni, de nekem már aludni kell, na majd holnap.

Gondoltam ezt fél tizenegykor, aztán felöltöztem, és lementem a raktárba. Lefotóztam a folyást, meg ahogyan lapátolták a cementet, megmutattam a barbának, és ekkor már mehettem igazán aludni.

Zuhany után, hiába kerestem az arcomon a bõrbigyómat, nyomtalanul eltűnt.

December 6. csütörtök, Belfast.

Gyönyörű reggelre ébredtünk. Az esõ folyamatosan esik, hát kell-e szebb cementrakománynál? Ugye, hogy nem! Élvezem a csendet, a nyugit. Vlagyimir éjjel behegesztette a repedést, akkor most liktalanok lettünk.

Azt mondja a barba, hogy az ügynök, a berakó kikötőben az iránt érdeklődik, hogy merre járunk. A kis optimista! Azért mert ma éjfélig ki kell állnunk a berakó kikötőben, még nem jelenti azt, hogy úton vagyunk, nem igaz?

A barba átment a szomszéd hajóra, orosz a parancsnoka, lehet, hogy ott alszik, mert azt mondja, hogy akkor hívjam csak, ha szükség lesz rá.

Agykontroll

hallatlanul fel vagyok dobva! Az arcomról sikerült teljesen eltüntetnem a hónapok óta növekvő bőrburjánzást! Aztán újabb hitet erősítő eredmény: a hónom alatt van egy kis bigyóka, valamiféle kinövés, egy barna fej, ami vékonyka szárral csatlakozik a bőrhöz (azt hiszem papilloma). Az ilyeneket általában a sebészeten kiégetik. Egyszer Brazíliában, egyszer a Vörösvári úti Rendelő sebészetén hozták rendbe. A mostanit november 20.-tól "kezelem" és már látom, hogy kisebb! Más azt mondja: hihetetlen, én azt mondom: agykontroll. Ugyanis az agyad valójában mindent képes kijavítani a testeden gyógyulás irányában, mert ismeri az ép test génekbe írt felépítését, tehát ő tudja mit, és hogyan kell módosítania, ha te megfogalmazod képben számára a kívánatos változást. És ugye, ha az elváltozást ő irányította, akkor a javulást is képes vezérelni.
És meg kell mondjam, hogy ez kétszeresen hit kérdése:

Először: abszolút nem számít, hogy mit hiszel, így van-e vagy se, igazat mondok, vagy se (mert a kellően buta ember nyilvánvaló reakciója az, hogy: - Nem igaz, amit mondasz!), mert az engem nem befolyásol.

Másodszor: csakis a hit számit, az én hitem, hogy működik az egész. És persze nem elég csak a hitem, meg kell, hogy legyen az elvárásom, az akaratom is, hogy létrejöjjön a változás. És ha ez is megvan, akkor pedig nincs akadály! És nyilvánvalóan kell az is, hogy ne legyek fanatikus hülye: ha beteg vagyok, akkor előbb orvoshoz megyek, és a gyógyulásom aztán segíthetem agykontrollal. (De ha tengeren vagyok, akkor persze elkezdem a magam kezelését, de ahogyan orvoshoz jutok, oda is elmegyek.) Ám ezek a dolgok, amiket én most magamon "intézek" ezt lehet, mert orvosi felügyelet alatt állok. A vérnyomásomat akarom javítani, mert nem akarok "együtt élni" a bajjal, ha egyszer nem muszáj. A laboreredményeim - igaz, hogy nem láttam őket, de a RAVÁN azt mondták, hogy jók - javultak, és most "tökéletesre" akarom beállítani.
Egy szónak is száz a vége: a reményeim most szárnyalnak!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

November 27. kedd, úton, Ceuta, úton.

Kicsit csaltam az éjszakai őrségben, mert visszavettem a sebességből, hogy ne érkezzünk olyan korán, és legyen időm aludni egy pöttyet. Amikor hajnalban átadtam a barbának, 8:45-ös érkezésünk volt, de csak tízkor dudált ki a kabinból, amikor már fent voltam. A révkalauz csónakja kicsit halódott, másfél órácskába került, amire megjavult, így aztán urasan, kipihentem mentem manőverre.

Valami hallatlan nagy dolog történt: a rostocki cég, tegnap megkapta a rendelést, és ma itt is van Ceutában. Most aztán térdig gázolhatunk a jóságban, a friss zöldségben, a húsokban, a mindenféle földi jóban. Még tojás is lesz!

Az agykontrollozást hallatlanul élvezem, és rendszeresen lazulok. Nagyok a reményeim, és már vannak kisebb, de bíztató sikereim. Csak azt bánom, de rettenetesen, hogy nem előbb kezdtem el, hiszen elég hamar, a nyolcvanas évek végén megvettem az Agykontroll című könyvet, próbálgattam is, de egyedül nem ment, mert az ellazulás olyan kemény feltételhez volt kötve, hogy magamban számoljak 100-tól 1-ig. Ez meghaladta akkor az erőmet, mert vagy belealudtam, vagy elkalandoztak a gondolataim. Ma már tudom, hogy amikor belealudtam, már lent voltam a szintemen... na mindegy, nem részletezem. A legmeggyőzőbb sikert mondhatom magaménak, amikor sikerült fizikai elváltozást előidéznem a testemen a tudatom segítségével, és ennél jobban semmi sem erősíti a hitet! (Konkrétan: egy hónapok óta makacsul növekvő, és irritáló bőrelváltozást sikerült elkezdeni letisztítani az arcomról.
Vannak róla fényképeim is: 1. ilyen volt, 2. kezd gyógyulni, és reményeim szerint hamarosan: 3. ilyen lett.)

Azt hiszem, a legjobb úton haladok!

Szerencsénk volt: az indulás se volt elkapkodott, mert harmadik helyen álltunk az induló hajók sorában. A manővert meg tudták maguktól csinálni a matrózok, nem kellett előre menni. Így aztán csak ücsörögtem a hídon, és ámultam, hogy milyen nyárvége van itt a Gibraltári szorosban! Verőfény, sima tenger, a napos oldalon 28 fok, az árnyékoson 22. Hát, nagyon hiányzott a nyári ruha! Először jöttem úgy le, hogy nem hoztam magammal rövidnadrágot!
Már van hírünk a következõ utunkról: Belfastból vagy Teignmouth-ba vagy Fowle-ba megyünk agyagért, és azt Aveiróba - portugál kikötő - visszük.

</ >

November 28. szerda, úton.

< >Eseménytelen nap, hacsak annyi nem történt, hogy kiütött a koranyár, vagy a késő ősz. A hőmérséklet napon 26-28 fok, árnyékban 22, kellemes szellő lengi körül a hidat.

Hiába voltak nagy reményeim, ami a kaját illeti. Hiába van friss áru, a kaja maradt, amilyen volt. Na, mindegy. Ezen a hajón nem a gasztronómiai élvezeteknek élek majd, és nem is lesznek ilyen elvárásaim. Ugyanis végignéztem a szakácsunk tengerészkönyvét, és e szerint hol matróz, hol matróz, és ritkán szakács. Szerintem néha jól kirúgják a deckre a főztje miatt, és ott is marad.

Tegnap a pörkölthöz főtt zöldség és cérnametélt volt, ma a sült májhoz fekete kása a köret és fonnyadt saláta. A máj megfelelően szilárd, nem holmi puha izé! Azért ehető a kaja, hát eszem. Még a leveseit is, pedig azok elég lazák. Meg hígak. Hol van a fõztje Jankóétól? Mint Makó Jeruzsálemtõl! Ma eszem a levest. Az első tippem: krumplileves (csak híg). Második: raguleves, bár elég híg. A harmadik viszont telitalálat volt: halleves, de annak is híg volt.

Ceutában vettem karácsonyra magamnak egy üveg vörös (1999-es Cabernet Sauvignon) és egy üveg fehérbort. Szilveszterre meg egy üveg, feketecímkés Captain Morgan rumot. Nem részletezem, mennyit fizettem. Bár nem hinném, hogy lesz az idén karácsony, lévén egyedül katolikus a hajón. A többiek pravoszlávok, és ők ugye januárban tartják. Aztán a barba sem arról híres, hogy túlteng benne a figyelmesség. Így viszont elmondhatom, hogy jövőre, ha minden jól megy, akkor kétszer karácsonyozom.

Kíváncsi vagyok, megjelenik-e a novellám a JEL-ben?</ >

November 29. csütörtök, úton.

< >Kezd megint elromlani az idő. Akkor is kellemetlen, ha számítunk rá valahol a lelkünk mélyén.
Az embert mindig érik meglepetések. Ma olyannal találkoztam, ami soha, ismétlem, soha nem történt meg a hajózásom alatt. (Hozzáteszem, olyasmi, amit úton, útfélen elkövetünk otthon, de akkor is! Itt, hajón, soha!)

Remélem, már elég kíváncsi vagy.
Akkor megmondom: ma is halleves volt. Rögtön meg tudtam ismerni, mert ugyanolyan híg volt, mint tegnap, ugyanaz a szín, meg íz, meg minden.</ >

November 30. péntek, úton.

Csak annyit mondok: halleves... és rántott hús csigatésztával (amit nem ettem meg). Pedig most már van friss kaja. Mondtam is a főnöknek váltáskor, hogy három napja halleves van, ez most már standard kaja lesz? Csak ingatta a fejét. Megjegyzem, én az ebédkor tettem ugyanezt.

< >
Fél egy felé üvöltözik a lépcsõházban:
- István, István!
Kimegyek, kérdem:
- Valami baj van?

- Nincs. Csak annyi, hogy ma csirkemell leves volt, tegnap meg sertésragu. Halleves tegnapelőtt volt.

Hát én úgy elkezdtem röhögni, hogy majd legurultam a lépcsőn. Legközelebb majd megkérdezem, hogy minek egyem (illetve igyam) a levest. Mert ugye ez a mai is olyan sűrű volt, hogy inkább megittam, és a végén a két krumplit, az egy sárgarépát és a kevés halat - oppardon: csirkemellet - két kanállal befaltam.
Ne tessék ám azt hinni, hogy most én mérgelődöm. Ez most jó vicc, mert még ezt a keveset is alig bírom megenni. Elég, amit elém tesz, ma például a rántott hússal csak a salátát ettem meg, a csigatésztát otthagytam, nem azért mert nem ízlett, egyszerűen nem kellett, nem kívántam, így is jóllaktam. Pedig, ha otthon látnák, mekkora az egy szelet hús! Jó ha van 5-7 dekagramm.

És mit ad a jó Isten? Estére halat. De ez tuti, mert grillen volt sütve, igaz csak egy fél jutott, de ahhoz kaptunk kevéske krumplipürét és vegyes salátát. Mi lenne velem, ha nem agykontrolloznék?

</ >

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


M/V JOHANNA - C (második behajózás)

2007. NOVEMBER 20. - 2008. ÁPRILIS 19.

November 20. kedd, Budapest - Nizza.

Tegnap este megrendeltem a bérautót (ez taxi lenne, de azt mondta a Word szövegszerkesztő, hogy használjak helyette magyar kifejezést, és ezt ajánlotta), telefonáltam annak a taxisnak, pardon: bérautógépkocsivezetőnek, aki a reptérre vitt, amikor Máltára indultunk az asszonnyal. Fél hatra kértem, rendesen, idejében meg is érkezett. Az út eseménytelen lenne, ha érkezéskor olyan nem történik, mint még soha tengerész-pályafutásom alatt: senki se várt a reptéren.
Ha ehhez tudod, hogy Ferihegyen idegesen kerestem a kinyomtatott papírt, amin az ügynökség telefonszáma volt, akkor nyilvánvaló, hogy megéreztem előre a bajt.
Nos ha senki se vár, akkor nosza, hívjuk fel őket. Csörög a telefon, csörög, senki se veszi fel. Öt perc múlva újra hívtam, de hiába, mert megint: csörgés, csörgés, nem felvevés.
Hű, azannya! Akkor a Marlow van hátra. Csörög, csörög, senki nem veszi fel. Újra hívtam, csörög, csörög, senki nem veszi fel.
Mi van ma? Sztrájkolnak a telefonfelvevők világszerte? Hoppá! Eszembe jutott, hogy Alina felhívott, hát visszahívtam azt a számot. Csörög, csörög, aszondja: Marlow...
Hál' Istennek. Mondom, mi a bibi az utazás körül. Jön a meghökkentõ válasz:
- Alina ebédel, majd jó fél óra múlva hívja megint...
Jé, ez egy idióta. Van neki csecse kis szája, meg tudja mondani a hölgynek, hogy mi a dörgés, és az intézkedik, nem?
Akkor hívom a francia ügynökséget.
Csörög, csörög, felkapják. Jé, a telefonfelvevő megebédelt...
- Nem vár senki! - foglaltam össze tömören a helyzetem.
- Nem? - hallottam, és éreztem, a pasi álla megereszkedik, és nem érti a helyzetet. - Adja meg a telefonszámát, intézkedem.
Megadtam, és vártam, hogy intézkedjen. Már éppen hívni akartam, amikor csöröm, csöröm, dübörög a mobil a zsebemben.
- Mióta vár Mr. Szzekifztli? - nagyjából ilyen érthetően mondta a nevem valaki, aki nyilván értem jön most majd nagy lóhalálában.
- Két órája.
- Hát én csak reggel kaptam meg, hogy jön! - tette világossá a helyzetet. Ezek szerint itt Fanciában az a módi, hogyha megtudom reggel, hogy ki kell délben mennem a reptérre valaki elé, akkor arra alunni kell előbb egyet, aztán holnap reggel vagy kimegyek, vagy se. Aranyos.
- Három után egy filippint ki kell vinnem, majd akkor magért megyek. - nyugtatott meg. Így van két óra alvásnyi időm, de azt nem lehet, akármilyen laposakat pislogtam, mert ugye a pakkokat óvni kell az alkalmiaktól.
Háromnegyed négykor megjelent Roberto, a hóna alatt egy filippin pincérrel, akit továbbadott a vámosoknak, meg a rendőrségnek, és mehetünk. Közben olaszul intézte a dolgait, hát nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem (olaszul), hogy sok olasz él-e Nizzában?
- Hajjaj! - mondta. - A szüleim olaszok, én is Itáliában születtem, de itt nevelkedtem, hát francia vagyok, de otthon persze olaszul beszélünk.
Aztán kitárgyaltuk, hogyan került Nizza a franciákhoz, hát az ő kis francia szíve másképp tudja, mint én, aki Garibaldi (Nizzában született) keserveit ismerem ez ügyben.
No, mindegy. Annyi igaz történelem létezik, ahány ember van. Az övé olyan, hogy III. Napóleonnak ajándékozták az olaszok Savoyát és Nizzát, amiért annyi embert vesztettek a franciák, amikor az olaszok "megsegítésére" jöttek. Természetesen az ő fejében csak ilyen történelem létezik, és neki ez az igazság. Erről ennyit.
- Melyik szállodába megyünk? - kérdeztem.
- Miért mennénk szállodába, a hajóra egyenesen! - mondta.
- Hát az érdekes lesz! - vigyorogtam. - Ugyanis még a Marseille-i öbölben kepesztenek, olyan vihar van, és csak 4 csomóval tudnak jönni, most kaptam az sms-t az első tiszttől. - mondtam.
Roberto csak nézett, mint aki félrenyelte az ólomkatonát. Gyorsan mobilra kapott, és kitelefonálta magát az ügyben, vagy négy számot hívott, és kijelentette:
- A hajó nincs a kikötőben.
Nos, ezt én is tudtam, telefon nélkül, mindössze sms váltásokból.
A Campanile hotelbe jöttünk, rögtön a reptér mellett van. Lementem tíz percre sétálni, majd vissza, s egy hatalmas zuhany után most írom a naplóm.
Hogyan? Azt kérded, miért nem megyek be Nizzába élvezni a pár óra szabadságot? Mert sztrájk van, és nincs semmi közlekedés. Így nem csábít a lehetőség, szépen megírom a naplóm, aztán majd lefekszem.
Nem tudom (egyelőre) milyen osztályú a szálloda, de viszonyítási pontnak megadom, hogy egy óra internet 10 €, így ezzel most nem élek.
Héttől vacsora. Az étlapról gombás rizottót választottam, és egy pohár fehérbort kértem hozzá. Meg egy üveg ásványvizet, eléggé ki voltam száradva. Hát kérem, én még ilyen finom gombás ételt nem ettem! Nyilván a gomba teszi, észveszejtően kellemes volt a rizs, krémes, és számomra teljességgel ismeretlen, erőteljes gombaillatot árasztott. És a tetején egy szelet, faszénen pirított, vastag, lágy, krémes húsú valamilyen gomba. Sajnos hiába mondta a pincér kislány franciául - attól tartok, ha most angolul mondja, az is hiábavaló lett volna -, hogy mit ettem. Na, nem baj, finom volt, és emlékezetes!
Lehet, hogy a Marlow a számlától lemegy hídba, de ez engem momentán nem érdekel, mert nem én jöttem ide, hanem hoztak, ráadásul garancialevelet is írtak, hogy minden költséget kifizetnek.
Este agykontroll. Relaxáltam, pihentem, majd alvás.

November 21. szerda, Nizza.

Urasan reggeliztem, finom sajtot és sonkát. Tízre megjött Roberto.
- Nekem mennem kell dolgozni a hivatalba, kiteszlek a Kikötőkapitányságon.

Így is tett. Felmentünk a hivatalba, ahol a kikötőkapitány hosszasan tárgyalt, aminek két eredménye volt: a hajó csak délután ötkor jön parthoz, ha az M/S Capo Nero végzett a berakással. A másik, hogy a csomag maradhat, de én nem, mert idegeneknek ott tartózkodni tilos.

Akkor itt az ideje a nizzai sétának, nem? Azt hiszem, Nizza nyári város. Most, hogy szemerkélt, majd esett, majd szemerkélt, majd zuhogott, nem a kimondott turistamarasztaló hely. Amúgy a varázsát nyilván a sok turista adja, meg a hangzavar, meg a nyári programok, mert most csendes, semmi különös. Egy város, és passz.

Sétáltam, nézelődtem, vettem apróságot, amit otthon felejtettem, bögrét, ceruzát, miegymást. Közben jól elfáradtam. A bokám is érzékeny volt, márpedig ha ez bekövetkezik, akkor kell a csillagokat leszedni.

Beültem egy sörre, kettő lett belőle, ültem vagy másfél órát. Kicsit felfrissülve aztán tovább róttam a métereket, de azért be a kikötőbe. Kettőre bementem, leültem egy padra, háromkor felmentem.

- Chief, csak hatkor jönnek be. - mondta az ügyeletes.
Na, kezd a dolog sok lenni!
Ücsörgés, séta, fáradt vagyok. Öt előtt újra felmentem.
- Chief, csak nyolckor jönnek be, de a kikötő túlsó végébe.
Ez azt jelenti, hogy körbe kell cipelnem a csomagokat a jachtkikötő körül. Majd ha fagy! Ha nem jön senki, akkor taxit hívok, mert ugye a franciáktól sok minden kitelik, de a segítőkészség nem a sajátjuk.

Mérgemben újra séta, vettem egy baguettet, meg camember sajtot és megvacsoráztam. Hét körül szólt az ügyeletes, hogy hozzam le a bőröndjeimet, mert megy át a másik oldalra.
Cipekedés, beszállás, átmenés.

Ott egy hajót kizavartak, és majd a helyére jön a Johanna C.
És kérem, fél nyolckor megjött a hajó. Miki nagy elánnal lengette a karját, a manőver végén a barba is mondott valamit, mondtam, hogy oké, de be kell vallanom, dunsztom sincs, hogy mire, mert kiestem a pidgin angolból. Majd belejövök.

Miki holnap megy haza. Reggel hétkor megy a gépe Bécsbe.
Draft survey, én majd csak a végsőt csinálom, de amikor az ügynök elment, megkérdeztem:
- Hánykor jönnek a hazautazóért?
- Miféle hazautazó? - kérdezte legnagyobb megrökönyödésemre.
Vázoltam a helyzetet.
- Nekünk senki se szólt.
Ez igazán aranyos. Volt ott egy nagydarab ember, akiről kiderült, hogy őfelsége a főügynök volt, de ő is csak a fejét rázta, és mindenáron azt akarta kideríteni, hogy ki a csuda hozott be a hajóra. Hiába mondtam, hogy Roberto, csak vonogatta a vállát:
- Nálunk nincs Roberto, majd reggel nyolckor utánanézek - vigasztalt.
- De a repülő hét tízkor indul.
Vállvonogatás.
- Nem az én problémám.
No, látod, milyen segítőkész.
- De nekem megvan a Roberto telefonszáma, beszéljenek vele.
- Minek, majd reggel.
Szerencsére a kisügynök elkérte, és már beszélt is. Jó húsz percig beszéltek, ez a fazon ott kínlódott, mutogatta, hogy képtelen letenni, mert a másik oldalon csak mondja, mondja, mondja.
Végül kiderült minden, holnap reggel fél hatkor itt a kocsi a hazautazóért.
Kicsi átadás átvétel, kicsi duma, aztán fekvés, mert háromnegyed ötkor kelés, hiszen én kezdek reggel.

November 22. csütörtök. Nizza.

Miklós még adott néhány instrukciót, aztán megjött érte az ügynökségi kocsi.
- Maga megy haza? - kérdezte a sofőr, pedig munkásruhában voltam. Persze nemet mondtam. - De ugye ketten vannak.
- Hogy hányan?
- Ketten. Azt mondták, ketten mennek haza, mindkettő Budapestre, csak a másik egy másik hajón van. Nem tudja melyiken?
Hát ez enyhén szólva meglepett. Hiszen ha tűvé teszem a kikötőt, akkor is csak egy hajó rakodik, ez pedig mi vagyunk. Úgy látszik, ez is olyan franciás... még az a jó, hogy a sofőr egyáltalán nem ragaszkodott ahhoz, hogy valaki még menjen ki a reptérre. Bár mentem volna, mert nagyon nem az ideális hajóra jöttem.
Na, mindegy.
Reggel kiderült, hogy nem hoztam a cipőkanalam, hát, ha nem vetetek, akkor lesz nekem bajom elég! És nemcsak lesz, hanem van is, mert irtózatosan be van dagadva a bokám, fáj, minden lépés egy kínszenvedés, és nem lehet leülni, menni kell, ha menni kell, és bizony gyakran kell menni!
Délután feladtam, már fájt minden lépés, mutatom a barbának, és kértem, hozzon Fastum gélt a városból. Megígérte, de közben volt három tuti tippje is a gyógyulásra. Megígértem, hogy alkalmazom, de csak akkor, ha hozza a kért kenőcsöt. Ezután elájultam. Ledőltem, hogy lazítok egy kicsit, két óra múlva arra ébredtem, hogy nem tudom: kettőnél vagy egynél járok a háromtól visszaszámlálásban. De előtte beborogattam a bokám hideg (nem túl meleg) vizes ruhával.
Lehet, hogy lázas is vagyok, mert többször totálisan eláztam, a trikóm is csupa víz volt a 100%-ban nedves dzseki alatt.
Ez a mi szerencsénk. A stivador szerint egy éve nem volt eső Nizzában.

- Nem tudom, mi van velem? - kellene mondanom, de ezt hiszem, tudom, hogy miért nem esik jól a kaja, pedig ehető. Hát ez jó, ha azt nézem, hogy 8 kilóval öregebben jöttem vissza a hajóra.
A szakács, talán említettem, bolgár. És Dimitar. Kiváló hidegkonyhás, ugyanis fél tizenkettőkor is jéghidegen tudta tálalni azt a csepp ebédet, amit adott. De ez most engem nem érint.

Hat előtt elmentek, így aztán tudtam pihenni, lábat kezelni meg minden a világon.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007.

November 23. péntek, Nizza.

Hajnali háromnegyed ötkor keltem, és még így se tudtam megelőzni az első tartálykocsikat, mert azok már félkor elkezdték nyomni belénk az anyagot.
Készítettem magamnak programozó mondatokat, és egész nap azt hallgattam, munka, pihenés közben. Van hatása!
Hogy is mondjam, hogy ne sértsem meg a dicső frankokat. Talán fogalmazzunk úgy, hogy a munkamorál, ha sikerül erősen javítani rajta, akkor már közel lesz a nullához. Történt az, több apró-cseprő egyet nem értés után az egyik rakodótömlő kilyukadt, így egy rakodási pozíció kiesett, csak a hajó elejét tudtuk rakni. Arra volt mindenkinek agya, akinek valami köze volt a rakodáshoz, hogy szerterikácsolja az illetékesek között, hogy a chief várakoztatja a kocsikat, de az senkit nem érdekelt, hogy órákon keresztül rimánkodtunk, hogy cseréljék ki a szakadt gumitömlőt, hogy normálisan rakhassunk. Így aztán csak délután ötre fejeztük be a berakást, és ahogyan az meg vagyon írva a nagykönyvben, egy lábas fartrimm, a maximálisnak deklarált merülés nem 6,1 méter, hanem 6,05 (ami ugye jobb, mert a kikötői limit 6,1).
A draft surveyt még félholtan megcsináltam, az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, meg a barba is, meg a mindenki, hiszen ilyen hullámos vízben úgy leolvasni a merülést, hogy végeredményben a gyár által megadott súlytól 3 tonna az eltérés, az nem semmi!
Utána ájultam be az ágyba, de előbb bekentem a lábam valami francia kuruzslással, amit recept nélkül adtak a barbának, és állítólag hasonló, mint az otthoni szer, amit ilyen izületi gyulladásokra használunk. Remélem, használ ma, mert tegnap nem sokat segített.

November 24. szombat, Nizza, úton. Mivel tegnap este nyolckor már aludtam, logikus, hogy fél háromkor felébredtem, és nem tudtam elaludni. De van mit csinálnom, ilyenkor érkezés után, hát tettem, vettem.

Urasan indultunk. Nyolcra ígérte magát a révkalauz, csak pár percet kellett várni rá, mert egy személyhajót hozott be. Onnan átszállt hozzánk, kivitt, és agyő Nizza. A manőver után, kilenc körül viszont lefeküdtem, és tizenegyig húztam a lóbőrt.

A rossz időnek nyoma se volt, amikor átvettem a szolgálatot délben. És ez így volt egészen este hatig. Akkor már lityegtünk, később egyre jobban, hogy a végén majd kiestünk a papucsunkból.

Délelőtt mutatja a barba a szerzeményét. A szokásos "nekem is kell, ami neked van" tengerész betegség ütött ki rajta. Még beszállás napján vettem egy mp3 lejátszót, mert kell az agykontrollhoz. Na, meglátta Dimitrij, neki is kellett. Tegnap este rohant megvette. Most neki is van. Ő a fülének rongálására használja, mert üvölt benne a muzsika, míg én alig hallhatóan hallgatom a mondataimat.

Este, váltás után megyek le vacsorázni, hát "nagy buli" van a szalonban! A gépház a születésnapját ünnepelte. Ilyen is ritkán adódik: minden gépész egyazon napon született! Jó, ez esetben a mindenki két személyt jelent, de akkor is! Vacsorára hideg rablóhús, volt, meg kalamáris rizs, meg majonézes zöldség, meg szalámi, meg halkonzerv. Olyan, ahogy esik, úgy puffan vacsora. Na, mindegy. Egy pohárka (vizes, de nem tele) whiskyvel körbekoccintottam mindenkivel, de többet nem fogadtam el, mert igen ocsmány fajta, az olcsók legolcsóbbika, brrr!

November 25. vasárnap, úton.

Rohadt egy idő van. Billegünk, mint a radai hogyishívják. A laptop a fiókban, a fiók a földön, a ruháim, cuccaim szintúgy. Majd elmúlik, és akkor mindent eltehetek.
Estére már hátulról kaptuk a háznyi hullámokat, ami azért kellemesebb, de eléggé csúszkálunk rajtuk. No, majd holnap!

A szolgálat eseménytelen, mindössze annyi történt, hogy a hullámok átfordultak, és most hátulról kaptuk a vihart (mégpedig igencsak vihar, mert 9-10-es idő van!). Dolgozni a billegésben nemigen lehet.

Délután kis gyakorlat volt, mert ha két új ember van a hajón, akkor már kell egyet tartani, ahol megismerik a hajó sajátosságait.

November 26. hétfő, úton
Most teljesen egyedül vagyok a nagy nemzetköziségben, hiszen hét szláv nyelvű tengerésszel szemben képviselem kis hazánkat. A matrózok mind oroszok, van egy Pjotr, egy Alekszej és Vaszilij, a gépben Olekszij, ő az ukrán olajozó. Vele kapcsolatban a barbából megint kibukott az "elhagytak minket a gaz ukránok" effektus, kifigurázta, hogy nem oroszul mondja a nevét a fiatal olajozó. Na, ezen nem veszünk össze, ha ez neki lelki traumát okoz, akkor ez az ő egyéni baja, oldja meg, én nem segítek ebben. Most érdeklődve várom, ha Mihail a gépész (aki Józsi urat váltotta) hazamegy, miféle náció érkezik? Még akár magyar is lehetne.

Elmentünk Gata mellett, holnap reggel Ceuta és olajozás, hát nem a legkellemesebb nap lesz, de sebaj!
Csinálom az adminisztrációmat, közeledik a hó vége, hát nem unatkozom, mert hiába voltam itt, azért mindent át kell nézni.
Este váltás előtt beszéltem az asszonykámmal, szegénykére rászakadt egy csomó elintézni való, hogy eljöttem, nem tudja, hol áll a feje.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Július 

Július 15. vasárnap, úton, Cartagena.

Hát kérem, letelt a szerződésem, és ha minden igaz, este már találkozom Mikivel, aki lesz oly kedves és levált. Én ezt már kétszer tettem vele, egyszer a Dinán 1988-ban, egyszer a Csokonain 1992-ben, ideje, hogy törlesszen. Éjszaka rendbe raktam minden iratot, az átadás átvételi formanyomtatványt is, remélem, semmit nem kiabálok el ezzel. Viszont a túlóralapom nem, így aztán nem mondhatja senki, hogy mindent előre elintéztem! Még az előzetes utazási tervet is kinyomtattam magamnak, és időnként gyönyörködöm benne:

IB8593 17JUL LEIMAD  0940 - 1045
IB7364 17JUL MADBUD 1420 - 1730

Hát nem szép?
Igazából ma van Boriszláv születésnapja, és ebből az alkalomból Krisztián kitett magáért! Gyönyörűséges és finomságos leveles tésztába göngyölt hústekercset készített. Nem bízta magát a véletlenre, ezért megkért:
- Chief, legyen szíves és hozza a fényképezőgépet - mondta, és eltűnt az élelmiszerraktárban, kisvártatva megjelent egy tortával. - Ezt fotózza le addig, amíg kiveszem a sütőbõl a roládot.
Az "utasításnak" megfelelően cselekedtem. A tortáról készült elsőnek kép, majd amikor a hústekercset szeletelte, és amikor kitette tányérra, azt is lefényképeztem. A tányérra került még burgonya, sárgarépa és brokkili köretnek, hát nagyon mutatós kaja lett. (Az persze nem látszik, hogy a zöldség majdhogynem pép, annyira megfőzte, de ezt már nemigen veszem fel.) Elhiszem, hogy a jó szakács ilyenkor boldog, amikor van alapanyag és alkalom jót készíteni és tálalni.
Az ebédnél köszöntötték megint, a barba átadta a tortát, ez nyilván így volt, mert én ugye a hídon adom az őrséget, nem a szalonban, de Krisztián lefotózta az eseményeket, így van képem és fogalmam a dolgokról. És vacsorakor is remekelt, mert "szerencsére" elromlott az elektromos grillsütő, és ezért "kénytelen volt" faszenes készüléken megsütni a kicsontozott csirkecombokat. A barba percekig áradozott, hogy mennyivel más így az íze!
Este hatkor meghívtam a kikötőt. Sajnos fél nyolcnál előbb nem jön a pilot, így Mikinek minden esélye megvan rá, hogy a rakparton várjon érkezéskor. Megírtam az sms-t az asszonynak, de "megelőzött". A HMS-től tudja már, hogy kedden utazom haza, ezért aztán egyáltalán nem bízom benne, mert szerintem ezt most otthon kiabálták el. E miatt fogunk horgonyra állni Carboneras előtt, és nem kötünk majd jól ki, mint Józsi úrral.
Irgum-burgum, de mérges vagyok!

Kísért a salled report

Nézem az í-méleket, hát Pozzalóból indulás után Szergej is salled reportot küldött. És én ezt a szót annyiszor láttam leírva, hogy elkezdtem attól félni, hogy esetleg én nem tudok valamit, és ez bizony valami anglicizmus, amit Dimitrij csak úgy kirázott a kisujjából. Ami bizonytalanná tett, hogy ugye, lám csak Szergej is, ő pedig mindig leellenőrzi a szavakat az üzenetekben, amit kiad a kezéből.
Gyerünk, nézzük a szótárt. Ami nekem van (az pedig három különböző, és mindegyik külön-külön is jó) egyik se ismeri ezt a formulát. Fel a hídra, megnéztem az orosz szótárt (abiword a neve, fenemód jó, kifejezésgyűjtemény, példamondatokkal, magyarázatokkal), de ebben se volt.
- István, mit keresel? - kérdezte Szergej.
Elmondtam. Hogy már attól tartottam, hogy én tudom rosszul.
- Dehogy, csak én nem is figyeltem az í-mél tárgy mezejére, különben el nem küldtem volna. Rettenetes, hogy ez az ember mit összehordott angolnak!
- Ezek szerint a salled a to sail ige negyedik, dimitriji alakja! - mondtam, és ezen jót vigyorogtunk.
Nem hittem a szememnek, amikor a pilot csónakja a hajó mellé kanyarodott. Ugyanis pontosan fél kilenc volt, és ez Spanyolországban majdhogynem lehetetlen: éppen akkor jönnek, amikorra ígérték, egy perccel se később!
A révkalauz szerint nagy rondaságot csinálnak velünk, mert holnap országszerte megáll az élet a kikötőkben, mert ünnepelnek. Csak a tankereket rakják, még a konténeres hajóknak is el kell vesztegetniük egy napot rakodás nélkül. Csak a mi hajóbérlőnk oly bőkezű, hogy érkezéskor elkezdik a kirakást. Nos, azt is mondja a pilot, hogy minimum két nap a kirakás! Akkor hogyan érem a repülőm?
Irgum-burgum!
Amikor közel értünk, azt láttam a rakparton, amit leginkább vártam: Miki ott cepekedte az irdatlan nagy bőröndjét. Gyorsan lementem a raktártetőre üdvözölni, aztán kikötés után partra ugrottam, hogy megöleljem.
Innen a szokásos: bejött, bepakolt a tulajdonos kabinba, majd néhány dolgot megbeszéltünk, aztán beültünk Szergejhez. Ő adta a poharakat, és én a bort, amit Szicíliában vettem. Nem az a chianti volt, amire számítottam, gyengébb, de azért még az iható bor kategóriája.
Tízkor elkezdték szívni a cementet, azt mondja a szívós szivar, hogy 28 órára van szüksége a teljes kirakáshoz.
Meglátjuk.
Legnagyobb meglepetésünkre, amikor elmentünk csicsikálni, megjött az ügynök. Egy hallatlanul közvetlen ember, de azt hiszem, dunsztja nincs a dolgokról, mert szerinte holnap délután, úgy hét-nyolc körül elmehetünk.
Legyen igaza, majd meglátjuk!
Sikerült Encsikével is beszélnem, nagyon-nagyon várnak otthon.

Július 16. hétfő, Cartagena.

Hajnali négykor ébresztettem magam, mert szemmel kell a rakodást is tartanom. Minden rendben ment, hát bepakoltam a nagy bőröndöm, megírtam a naplóm, oszt... oszt... várok. Kicsit felmentem a hídra, lejátszottam két passziánszt, ezzel felállítottam a saját rekordomat, mert 43-as győzelmi sorozatom még nem volt.
No, ez is valami...
Erre is csak azt tudom mondani, hogy milyen jó, hogy elment a buta barba, mert ő mindig hozzáadta az eszét, és az őrségeket 3-as, 4-es vesztes sorozattal kellett átvennem. Viszont ő is tart rekordot, az is látható a képen, tizenkét vesztett partival győzött. Csoda, hogy nem kezdett el piszkálni, mert az efféle kényurakat az ilyen tények hallatlanul fel tudják háborítani. Azt gondolom, az volt a szerencsém, hogy a statisztikát sose nézte, így aztán dunsztja nincs arról, hogy más is értesült a dicsőségéről.
Ha gonoszkodni akarnék, azt mondanám, hogy jó hogy Szergej még nem kezdett el játszani vele...
Nyolctól átadás-átvétel.
Aztán a legújabb hír: szerdán, azaz 18-án utazom, mert biztosabb, mint ha átíratják a jegyet egy közelebbi reptérre, és este szállodába mennék. Hát, azért ehhez pofa kell, hogy ez a biztosabb megoldás. Na, mindegy, nem a Marlow lenne az ügyintéző, ha nem így tennének.
Átadás-átvétel.
Ebéd után rettentő álmos lettem. Szóltam Mikinek, hogy elmegyek alunni.
- Keltselek valamikor? - kérdezte.
- Ha nem bújnék elő négyig, akkor. - mondtam. Ruszlánt eligazítottam, hogy Mikit riassza, ha valami van, és eldőltem. Háromnegyed négyig édesdeden aludtam. A hátsó csörlő nyikorgására ébredtem. Kinézek, hát shiftelnek.
Naccerű!
De a legnaccerűbb, hogy nélkülem!
Kávé, tébláb, jön a barba, mutatja az í-mélt: holnap utazom, mert a carbonerasi ügynök szerint gond nélkül elérem a repülőt. Adja a jó Isten!
Este felhívtam az asszonyt, kész ideg szegény, mert a HMS-től jönnek az információk, de ugye én tudom, hogy azok nem megbízhatók (amit a magyar iroda kap, az a megbízhatatlan). Remélem a legjobbat...
Azt mondja Encsike, hogy kánikulariadó van, tartósan 40 fok fölötti a hőmérséklet péntekig.
Hát meztelenül nem utazhatom, de sortban igen.Utoljára még lefényképeztem, amit oly sokat láttam, a cementrakodást, meg azt, amit a tengerész, aki dolgozik, Cartagenából lát: a cementrakodót és környékét. A révkalauz szerint naponta három hajót fogadnak cementrakománnyal, irtózatos mennyiséget használnak fel a környéken, mindenütt építkezések, kell az anyag, annyira, hogy egy cementgyár is épül, de még nincs kész.
Ha az ember tárgyilagos igyekszik lenni, akkor nyilván nem volt ez egy rossz hajó (nekem) még akkor se, ha Dimitrij uralkodott is rajta hosszú ideig. Nem tudott mindent elrontani.
Úgy érzem, hogy a beosztottak kedveltek. Itt volt Józsi úr, akivel barátságban váltunk el, és otthon majd keressük egymást. A hajón köttetett ismeretségek többnyire a kihajózással meg is szűnnek. Azt hiszem, vele nem így lesz. És ha őszinte akarok lenni, jó visszagondolni arra az esti egy-két pohárnyi, és soha nem több borocskára, amit megiszogattunk Józsi úrral. Mert azok kivétel nélkül minőségi, jófajta borok voltak, ahol az szóba se jöhet, hogy jól berúgunk, hanem élveztük a minőséget. (Teljesen zárójelben: azért e gondolatok, mert most iszogatom a palack végét, amit megbontottam Pozzalo után.) És ez most segít majd elaludni, mert elvállaltam, hogy átviszem a hajót Carbonerasba, hadd aludjon a barba és Miklós, nekik lesz úgyis dolguk a berakás folyamán, ha meg lekésem a járatot, semmi nem történt.

Július 17. kedd, úton, Carboneras.

Hajnali háromnegyed kettőkor keltettek, igaz öt perce félálomban voltam, és morgolódtam magamban, hogy ha ilyen lükék, hogy nem ébresztettek, akkor csak adják az őrséget, én meg jól alszom majd idelent. De aztán hamar kiderült, nem lükék voltak csak manővereztek. Szóval elindultunk, és fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, mert egyelőre nem látok sok esélyt arra, hogy elérjem a repülőt. Hét előtt pár perccel érkezünk, kikötés, vajon hány óra lesz, amikor partot fogunk? El tudok-e indulni azonnal? Nem tudom. Nem tudom, nem tudom.
Most berekesztem a naplóírást. Ha el tudok menni, akkor otthon folytatom majd este. Ha nem, akkor még itt a hajón megírom, hogyan történt a micsoda.

Folytatás a madridi repülőtéren.
Próbáltam hívni a carbonerasi pilotot, de hiába. Úgy gondoltam, hogy a hazautazásnak annyi. De azért azt megtettem, hogy befejeztem a csomagolást, hogy aztán rajtam ne múljon az utazás! Érkezés előtt egy órával, ahogyan a barba mondta, felhívtam az ügynököt.
- Öt perc múlva visszahívom, chief - mondta. És úgy is tett. - A pilot reggel nyolc és kilenc között lesz a hajón, kikötnek és azonnal kezdik a berakást.
- Akkor ma nem tudok hazamenni - mondtam letörten.
- De hát a jegye holnapra szól.
- Dehogy. A holnapit törölték, és megerősítette Ciprus, hogy ma megyek.
- Várjon, megnézem az í-méljeimet - mondta, és tudtam, hogy ő a hunyó, mert trehány, és nem érdekli, hogyan jutok haza.
Irgum-burgum!
Tíz perc múlva cseng a mobil.
- Chif, a révkalauz érkezésre jön, kikötnek, magáért fél nyolckor megy a taxi. Jó utat.
- Köszi - mondtam, magamban szélesen vigyorogva.
Ilyen se volt még! Glancba vágva, a fedélzeten videózva néztem végig a manővert! Kikötés előtt mindenkitől elbúcsúztam, nem hagytam az utolsó pillanatra. Megérkeztünk. Tíz perc múlva a taxiban ültem, és elindultunk az almeriai repülőtérre.
Innen nem érdekes.
Madridban kivártam az időm, a gépen videóztam, klassz volt az Alpok, de a legjobb, amikor megláttam a Balatont, a Tihanyi félszigetet, Székesfehérvárt, a Csalai kastélyt, a Velencei tavat és a nadapi utat, majd a Hűvösvölgyet és a vitorlázó repteret, meg a Virágos nyerget, ahova gyakran járunk sétálni az asszonnyal. De mégis, a legnagyobb öröm, hogy ráláttam a házunkra, és arról is tudtam felvételt készíteni!
Este a család együtt ünnepelt.
Az ünneplésre az adott okot, hogy megint újra együtt voltunk.

Így örültem, amikor megtudtam, hogy megyek haza!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Július 

Július 12. csütörtök, Pollazzo, úton.

Megvan a következő út. (Nem tudom, hogyan kell írnom: utunk, vagy útjuk?) Carboneras - Vigo. Ebben van jó is, meg rossz is. A jó az, hogy megint cement, tehát nem kell a raktárakat takarítani. A rossz az, hogy megint cement, és a kirakás után megint csupa mocsok lesz a hajó.
Délelőtt kirohantam a bringával, internet, megcsináltam, amit tegnap nem tudtam, megkerestem az élelmiszer áruházat, vettem két bort, két csomag sajtot, és bejöttem. Jó dög nehéz volt a válltáska, mert vittem magammal a laptopom, mert arra számítottam, hogy tudom használni, mert az internetes bárban ki volt írva, hogy wifi, de ez csak azt jelentette, hogy a tulaj úgy csatlakozik a netre.
Délután kettőkor indultunk, semmi hír a váltómról.
Mielőtt lement volna Szergej a hídról, feltette a kérdést, ami azóta nem hagy nyugodni:
- István, nem akarsz parancsnok lenni?
Ez egy túl késői kérdés (ami az életkoromat és a megmaradt ambícióimat illeti.)

Július 13. péntek, úton.

Este nem tudtam aludni egy szemhunyásnyit se. Ennek nyilvánvaló oka a barba. Így aztán a hajnali őrség igen hosszú volt. Hogy ne kókadozzak, megnéztem a Tüskevár tévéfilmsorozat felét.
Öt után virradt, s a hajnal színpompás volt. A felhők rózsaszínben ragyogtak, de ezt a fénykép sajnos nem adja vissza teljes szépségében. Ahhoz, hogy élvezni tudd, itt kell lenni, felnézni az égre, és fürkészni az állandóan más felhőket, mert ahogyan átváltozik autóból női fejjé, úgy változik a színe, a megvilágítása, nem lehet betelni a látvánnyal. Csak nem tart túl sokáig, mert a napfelkelte véget vet minden színjátéknak, s a napsütés letörli a felhőarcról a sminket, s maradnak a nappal megszokott színek. Persze abban is lehet órákat gyönyörködni, de a hajnali varázsát az adja, hogy ritkán van benne részem.
Az elalvás egyáltalán nem jelentett gondot. Még gondolkoztam azon, hogy az ébresztőt átteszem tizenegyre, de így is felébredtem tíz előtt tíz perccel. Hiába, a beidegződés nagy úr!
Most egy nagyon fontos bejelentés következik, kéretik kellő méltósággal meghallgatni, illetve elolvasni!
Hát kérem, senki ne aggódjon tovább, én se teszem!
Őrségváltás után csörög, csattog, zakatol a Globe Wireless vevője (ezen vesszük az íméleket, és rohadt drágán, főleg akkor, amikor az idióták idézik az összes levelezést, és 6 oldalt visszaküldenek információ nélkül, mert az, hogy "Thanks, well noted" nem tartalmaz semmi érdemleges információt, amiért érdemes lenne 150 dollárt kifizetni, mert ennyibe került egy ímél, ami 6 oldal A4es papíron!). Szóval csattog, és kiadja a várvavárt üzenetet: 15-én érkezik a váltóm. És majd eldobtam magam a meglepetéstől, mert a főiskolai évfolyamtársam B. Miki vált! Magadták szépen a repülőjáratokat, amivel érkezik. Természetesen nem a Marlow lenne, ha fél óra múlva nem jött volna újabb ímél, az újabb utazási változattal.
Aztán azt is sikerült kiimádkozni belőlük, hogy 17-én Carbonerasból megyek haza. Erre csak azt lehet mondani, hogy: derék dolog! Bár már ott tartanánk, mert én azért emlékszem olyan dolgokra, hogy Józsi úrnak háromszor át kellett íratni a jegyét, oszt mégse onnan röpült haza.
Öt óra előtt pár perccel tűzriadót és "ember a vízben" gyakorlatot tartottunk.
A tűzriadó a szokásos, Razvan beöltözött sárgába és tűzállóba. Felvette a légzőkészüléket, Ilja elzárta a csapját, Razvan kékült, vörösödött, a szokásos hülyéskedések...
Az ember a vízben már érdekesebb. Egy papírdobozt kidobtunk, és a barba megcsinálta a Wiliamson fordulót, aminek az a lényege, hogy pontosan arra a vonalra kell visszaérkezni, amiről eljött, csak ellenkező irányban. És kérem megtaláltuk a dobozt, ami azt jelenti, hogy az embert. Ehhez azért tudni kell, hogy kétszáz méterről már csak véletlenül látod meg, ha szem elől veszíted!Milyen érdekes, ha az ember akarja, akkor lehet gyakorlatokat tartani. Jelen esetben az ember Szergej, a nem ember az előző izé... aki parancsnoknak hívatta magát.
A doboz egyébként ott látható a hajó orra mellett, és ez kinagyított kép, mert az eredeti nagyságban alig lehetett látni!
Utána letettük a csónakot, de azonnal vissza is vettük, mert nem akartunk ladikázni. A víz picit hullámos volt, nem akartam megkockáztatni, hogy egy kötél elszakadjon, vagy valami megsérüljön feleslegesen. A csónakázás helyett inkább a barba fürdést rendelt el tizenöt percben.
- Tudod, István, ahol tehetem, elrendelem a fürdést, hiszen olyan ritkán van benne részünk!
Ez igaz.
És jó volt föntről nézni, ahogyan Ilja lubickolt, mint egy csikóhal, Krisztián a narancsszínű Marlow overallban ment a tengerbe, és Boriszláv egy szép csukafejessel vetette bele magát a vízbe és az úszás élvezetébe.
Én a hídon "fürödtem", mint ügyeletest tiszt úr.

Július 14. szombat, úton.

Akkor, azt hiszem, lehetne már órákban számolni a hátralévő időt, hiszen kevesebb, mint száz.
Csak azért nem teszem, mert előttem lebeg Józsi úr példája, mi van, ha ő is... és tudjuk hogy ő hogyan... de persze reméljük, hogy csak ő... és én nem! Hajnalban megnéztem a Tüskevár hátra lévő részeit, megy egy amerikai filmet (Crash), amit a barba adott, hogy nagyon jó, és érdekli a véleményem.
Valóban jó. Érdekes, ahogyan a filmet összehozták, de engem nagyon tudnak idegesíteni a mindennapok krimijei, és a mozit elzárom, s nem nézem tovább, mert vannak idegeim, amit szántszándékkal minek tönkretenni. Hogy egy példát mondjak, egy akciófilm az rendben van, az mese, semmi köze az élethez, Svarc a néger mindenkit lelő egy pecsétnyomóval kétnapos körzetben, aki mozog, ez rendben van. De amikor a primitív állat, amerikai, rendőrruhába bújt szadista barom, motozás címszó alatt megtapizza a gyanútlan autós feleségét, az olyan iszonyatos gyűlöletet ébreszt bennem, hogy képtelen vagyok tovább nézni. Ugyanis tudom, hogy mindennap megtörténik, és meg is fog, és az ártatlannak nincs védelme, esélye sincs, hogy jogorvoslatot kapjon. Az életben. Mert a jog a demokráciában a bűnöst, a bűnözűőt, az agresszívat védi, legyen az egyszerű gengszter vagy akár rendőr.
Mert ez élet nem film. Ott persze van.
Na, ilyenkor szoktam kikapcsolni a tévét, vagy csatornát váltani. Hiába jó a film. De most végig kellett néznem, mert Szergejnek megígértem.
Tegnap eljöttünk egy szép vitorlás mellett. Ilja mesélte, hogy az akadémiának is volt hasonló, de most éppen a hajdani igazgató, a melldöngető kommunista tulajdonában levő, vendéglő lett belőle.
Van valaki, aki érti, hogyan történhet ilyen?
Délután aktív voltam: kimostam a padlószőnyegem (az is hatökör, aki egy chiefnek padlószőnyeget tesz a kabinjába, feltéve, ha a chief dolgozik, mert akkor ugye kibe rohangál, és nincs idő cipőt levetni minden alkalommal.) Nem strapáltam magam. Most mostam először szőnyeget, hát ne tudd meg, milyen mocskos volt!
Aztán rendbetettem a térképeimet, meg az adminisztrációmat, készülök az átadásra, jaj de jó nekem!

Isten éltessen Boriszláv!

Ma ünnepelte a születésnapját, a krisztusi kort, mert harminchárom éves. Ennek tiszteletére, ha nem is pupapartit rendeztünk, de ott vacsoráztunk, és volt némi ital is, meg whisky. Azért írom külön, mert ez még Dimitrij szemete, megkóstoltam, valami ocsmányság.
Azért jót ettünk, jót ittunk, én leginkább sört, volt dinnye is, meg sütike is, meg sajtocska is a hús után, szóval kellemes volt, kellemesen elbeszélgettünk, háromnegyed nyolckor eljöttem, mert a szolgálat ugye az szolgálat.
Mindössze három tósztot hallgattam meg, egyet Boriszlávra, egyet a családra és egyet mindenkire, aki tengerész és hajón van.
Azt hiszem, ez megint olyan legénység, akiket a szívembe zártam, mert egy dolog, hogy vannak náluk dolgosabbak, de rendes gyerekek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Július 

Július 8. vasárnap, úton a Földközitengeren az algériai partok elõtt.

Még egy hét, mindössze egy hét, ennyi van hátra a szerződésemből. Attól tartok, hogy a váltóm csak Cartagenába jön, s egykét nappal tovább leszek, de azt már elviselem.

Megáll az ész, és egyhelyben ácsorog...

De mondhatnám azt is, amit Rákóczi írt az egyik levelében: csudálkozom, és csudálkozásomat elhagyni nem tudván... Történt az, hogy a barba újságot olvasott a hídon. És mit? Eldobtam magam! Komszomolszkaja Pravdát! Ez számomra mindig is a kőkemény kommunista ideológiát jelenti, hiszen megboldogult ifjúkoromban ez a Szovjet Kommunista Ifjúsági Szövetség - a Komszomol - Központi Bizottságának hivatalos lapja volt. (Csak zárójelben: e szovjet politikai szervezet magyar megfelelõje - a KISZ - nevelt a jelenlegi miniszterelnök urunkból politikust, Gyurcsányt.)
De azért ha megnézem a címlapot, az feltűnik, hogy a Pravda írása eltér a megszokottól: Prav da! Így íródott. Hát akkor szedjük elő a megmaradt orosz tudásunkat az ántivilágból: a prav nem jelent semmit (de hogy szerintem ez így van, ez aztán abszolúte nem jelent semmit!) viszont a prava jelentése jog. Így esetleg úgy lehetne fordítani a "prav da!" kifejezést, hogy: "jog igen!" és akkor semmi baj se nincsen vele. Azzal viszont igen, hogy: "Komszomol jog igen!". Mi a francot akarnak a komszomolisták a joggal? Hiszen ők (és a párt) tiporták lábbal és sárba mindazt, ami nem "elvtársi" volt! Most egyszerre rájöttek, hogy ez valami fontos? Menjenek a büdös fenébe! Mert mondhat mindenki azt, amit akar, nem hiszem, hogy a régi cím vadonatúj minőséget, más politikát és tisztességes hozzáállást jelent. A helyzet ugyanaz, mint a Népszabadság esetében. Ki az az idióta, aki elhiszi, hogy a pártlap "független"? (Jó lenne, ha a kommentekeben nem a mai helyzetet hoznátok fel, ez 2007-ben íródott!)


Az a baj, hogy nagyon sok mindenen felkapom a vizet. Már fáraszt a sok becstelenség, elvtelenség, az érdek vezérelte felejtés, a köpönyegforgatás. Nem nekem való ez a világ. Kevés az olyan ember, mint a Józsi úr is, akivel őszintén lehet beszélni. Akik nem a pénzt hajhásszák, és nem adják el a lelküket, a becsületüket részvényekért, a látszólagos jólétért... akiknek fontos még az, hogy... na, mindegy. Nem akarok megsérteni senkit.
Inkább beszéljünk a méhecskék nemi életéről!
Ebéd előtt hívott Krisztián a kambúzába:
- Chief, elég lesz délutánra? - mutatja vigyorogva a húsokat. Készített mindenkinek egy nyársat rablóhússal és három szelet sertéshúst. Egy csirkemell és egy kicsontozott comb is jut majd a tányérokra, no meg egy hal, ha valaki a könnyűt szereti, vagy a sok kaja után enne egy kis fogyókúrásat is.
- Azt hiszem, elég.
Ezért aztán az ebéd viszonylag gyenge volt, borscs és csirke szárny rizzsel és gombamártással.
Fél háromkor már lobogott a tűz az alkalmi grillsütőben. A tengerész találékony, és amíg van szerszámosláda, addig lehet készíteni grillsütőt belõle, nem igaz? Csak lábat kell eszkábálni, a két felét összefogni csavarral, rácsot a tetejére, és kész. Csak szerintem, kicsi lesz kilenc ember kajáját megsütni rajta.
Majd valamikor fél négykor kezdünk, gondoltam én. De nem, majdhogynem rendes időben. Öt után pár perccel Krisztián feltálalt. Jót ettünk, biztosan jót ittak, mert nekem nem kellett Dimitrij szemete, amit whisky gyanánt vásárolt, és a vörösbora sem, ami ugyebár legalább hatvan cent literenként, így maradtam a sörnél. A San Miguel viszonylag jó sör, és ilyen körülmények között kiváló.
Ment a beszélgetés, ment a duma, ment a tósztolás.
Először a hajóra, aztán megtanultam, hogy ez első és a második tószt között alig szabad időnek eltelnie, így aztán a világ összes tengerészére ittak, később az orosz halászokra, mert ma nekik van az ünnepük. Kicsit jobban ünnepeljük, mint a piti szovjet cár alatt a kereskedelmi tengerészek napját.
Végig lent voltam, illetve negyedóránként felcaplattam a hídra, kinavigáltam magam, és lejöttem. Hat után Szergej tette ugyanezt.
Az emberek vidámak voltak, jól éreztük magunk. Kíváncsi lennék, Dimitrij regnálása alatt mikor lenne ilyen jó hangulat? Mert a baromja Piombinóban belemart Iván, a bolgár önérzetébe, az meg eligazította. Innen az ellentét köztük. A szalonban népzene volt DVD-ről, a bunkó orosz félrészegen elkezdte magyarázni, hogy ez nem is bolgár népzene, hanem török. Iván - mivel ő is kapatos volt már - kiokította, és ezt a primitív állat túlburjánzott beteges egója nem tudta elviselni. Ettől kezdve ahol tudott belekötött.

Július 9. hétfő, úton, Földközitenger a tunéziai partoknál, Pozzallo horgonyon.

Egészen jól jövünk, majdnem tizenegy csomó az átlagunk eddig!
Édes jó istenem, éjjel lementem a szalonba, és volt kaja dögivel! Persze ezt most a barbeque "rovására" kell írnom, mert a maradék húsok, a maradék hal, a zöldség és a bor ott volt. Jellemző, hogy a spanyol dobozos "bor" nem fogyott el, mindkettőből, a rozéból és a vörösből is maradt! Gondold el, milyen finom lehet, ha ilyen alkalmakkor se tudja magát itatni, pedig vannak olyanok, akik minden gond nélkül bedörgölnek belőle jócskán...
És maradt az ebédről borscs, na, azt éjjel mind megettem! Hallatlanul finom volt, és van hozzá tejfelhez hasonló szutyák, igazán élveztem! Jó sok hús van benne, legalább az adag fele az volt. És ugye mindehhez hozzá lehet venni: ez egy történelmi pillanat, mert először fordult elő ezen a hajón, hogy maradt főtt étel, ott állt a tűzhelyen, az vehetett magának, aki akart!

A lázadás napja

Ami késik, nem múlik, ugye ezt mindenki tudja, és ma volt az alkalom, hogy kipanaszkodjam magam Dimitrijt illetően. Azt már nem is tudom, hogyan jött szóba, talán azért, mert Szergej mutatta a tulajdonos íméljét, hogy minden rendelést így adjunk le, és ne faxon, a hivatalos űrlapot használva. Ezt használtam ki, hogy elmondjam, semmit se volt hajlandó elküldeni drótpostán, csak az ügynökségen keresztül, ezért minden elkeveredett. Aztán az angoljára tértem rá:
- Captain, ez az ember őrület, hogy mit csinál angol ürügyén. Nem az a baj, hogy gyengén beszéli, hanem az, hogy nagyon rosszul. Fogalma sincs a nyelvtanról. Nem angolul beszél, hanem egy érthetetlen pidgin nyelvet, amihez angol jellegű szavakat használ. Hatvan százaléka a beszédének töltelékszó: this is, this is, this is... - amikor ezt mondtam Szergej vigyorgott és hevesen bólogatott. - Az persze nem az ő hibája, hogy logopédushoz kellene mennie, mert képtelen tisztán ejteni nemcsak az angol, hanem az orosz szavakat is, ha igaz, amit Ivan Tarelin mondott.
- Kétségtelen, furcsa az orosz beszéde, de hamar meg lehet szokni - mondta a barba.
- És ehhez jön, hogy rosszul megtanult, illetve nem megtanult kiejtéssel beszél, rossz nyelvtant használ. Mit jelent az "I not now?" - kérdeztem, és meg se vártam, hogy mit mond, folytattam. - Nem tudom, I not now szerinte nem tudom... ez nonszensz. Nem azért vagyok a hajón, hogy a parancsnok nyelvezetét tanulmányozzam, és senki nem kötelezhet rá, hogy azzal kínlódjam, hogy megpróbálom kihámozni a mondanivalót...
Nekem csak egy életem van - folytattam , nem hagyom egy hülye kezében, mert vészhelyzetben ez nem képes vezényelni a hajót, ha a legénység nem orosz anyanyelvű. A manőver amúgy is veszélyes, de életveszélyes volt vele, mert csak sejteni lehetett, hogy mit mond. Én ezzel az emberrel nem vagyok hajlandó többet hajózni.
Ez egy diktátor, ez egy pitiáner cár.
Nem tudok rá tanút hozni, de amikor kettesben voltunk, mosolyogva mondta, hogy ha visszajön, Ilját (a képen) azonnal hazaküldi. Most, hogy elment, meg kell nézni a fiút, milyen vidám. Nem kell semmi indok neki, mert ő korlátlanul mindent megtehet! Az a típus, akinek kell valaki, akit állandóan rugdalhat és üldözhet. Az előző legénységbõl Iván (a bolgár) volt.
- Igen, erről tudok, és még sok másról is - mondta Szergej, cseppet se vidáman , ugyanis Andrej Voropaev (akit én váltottam), Pjotr Sztaskov a wiper és Tolja Loktyionov is beszámolt arról, hogy milyen ember. Tulajdonképpen akkor rájöttem, hogy nem kellett volna behozni a Marlowhoz, ez sajnos az én hibám is.
- Már megírtam a levelem Mr. Kermersnek és a tulajdonosnak, és ha Dimitrij marad, én nem jövök vissza. De mi lesz a legénységgel? Kellene valami garancia nekik is, hogy nem jön vissza.
- Igen kellemetlen helyzetben vagyok, mert mint parancsnok, megtehetem, hogy beszámolok a Marlownak, de mint a kalinyingrádi iroda vezetője sajnos én is sáros vagyok abban, hogy ide kerülhetett. A Janett C (testvérhajó a Held vállalaton belül, és építésre is ugyanaz) parancsnoka ajánlotta, akinek az előző kaftán a barátja, hogy megfelelő ember lesz számunkra, és az irodának elég volt ez az ajánlás... a másik gondom, hogy nem fogok senkit találni, aki szeptember közepén leváltson.
- A másik súlyos gond az élelmezés - váltottam témát.
- Igen, látom - mondta lemondóan.
- Megtettük a hosszú utat Fos-Gemlik-Nyikolajev-Greenore között és egy gramm élelmiszert nem szerzett be. Ráadásul Greenoreban egy hetet voltunk, és nem kaptunk semmit a vállalat által szerzõdött SVR nevű rostocki gittegylettől.
- Hány napot? Hetet? Ez nem lehet igaz!
- Pedig az. Nem voltak képesek Dundalkból beszerezni, ami 20 mérföldre volt a kikötőtől, de Ipswichben 250 kilométerről, Hullból hozatták.
- Nem igaz! - röhögött először jókedvűen Szergej.
- Sajnos az.
- Ez a cég a Marlowval áll kapcsolatban és ők ajánlják a partnereiknek.
Nyilván ebben is van Marlow pénz, gondolom én.
Most inkább beszéljünk a méhecskék nemi életéről, mielőtt felkapom a vizet megint!
Józsi úr megy haza. Már tudnivaló, hogy valamikor délután indulhat Cataniából, elmegy MXP-be, és onnan Budapest. Szerintem ez az MXP Milánó lehet, de ez nem biztos, és nem is igazán lényeges. A lényeges, hogy kikössünk, mert anélkül lehet ám akármilyen jegye, ha megint elrohannánk, fújhatná.
Délután jót sétáltam a raktártetőn. Félmeztelenül, megtettem vagy nyolc kört, az több mint egy kilométer! Aztán feljöttem a hídra, oszt itt ragadtam.
Háromkor feljött Szergej. Ő kezdett Dimitrijezni. Elmondta, hogy Andrejt sokat tanítgatta, főleg arra, hogyha kiad valamit a kezéből angolul, arra legyen igényes, és előbb ellenőrizze le a szavakat. És amikor Andrej hazament, "elborzadva" mesélte, hogy ez a víziló sose tette. Amikor megkérdezte, hogy miért nem, akkor önérzetesen felelte:
- Nem kell, mert én tudok angolul!
Ezt a borzalmas egót, őrület!
Aztán Szergej folytatta:
- Amikor megláttam, hogy mit ad ki a kezéből az ügynökségeknek, elhûltem! Warning Messagenek hívja, és tele van helyesírási hibával. Kijavítottam, és ha visszajön, megmutatom neki.
- Óriási az önbizalma, és az fordítottan arányos a tudásával! - mondtam, és ezen Szergej jót derült.
- Tudod István, ez az ember jellegzetes szovjet parancsnok. Ő az Isten a hajón, mindenki fogja be a száját, azt tesz, amit akar, de ez legtöbbször semmit jelent, azaz halálra lustálkodja és unja magát, és uralkodik. És unalmában jönnek a hülyébbnél hülyébb ötletek, és az idegeire megy a legénységnek.
Hát, emberek, nem én mondtam!
Viszont gyakran gondoltam, és korábban mondtam is, de amit két ember mond, az csak erősíti egymást.
Délután Boriszláv feljött az olasz lobogóért, és beszélgettünk. Nem fogod elhinni, de Dimitrijről. Szegény feje megpróbál hazamenni, ha a medveszar agyú vadállat visszajön.

This is the seamen's life!

Este sikerült beszélnem az asszonnyal. Ez jó.
A barba nem tudott beszélni az ügynökkel, ez rossz, de a világnak ebben a végében ez teljesen normális.
Viszont tudott beszélni a kikötővel. Ez jó.
De nem tudják, mikor lesz szabad a rakpartunk, ez rossz.
A tanulság?
Szegény Józsi úr (a képen)... ugye érted? Hiába van meg a jegye. Ha nem tudunk kikötni, akkor az ügynök nem tudja intézni az utazását, és meges meg csúszik.
Erre mondjuk, hogy: ilyen a tengerészélet, és egyikünk megvonja a vállát, másikunk kitér a hitéből és hisztizik, a harmadik jól berúg, hogy taknya-nyála egybefolyik... és senki se tud semmit tenni.
Példát lehet venni Józsi úrról: ő azt mondta, hogy akkor megy egy nap múlva. Én azzal vigasztaltam, hogy egy nappal több lesz a fizetése, és meghívtam egy kis vörösborra, amit el is fogadott. Meghívtuk Mihailt is, de ő csak annyit tud angolul, hogy bedörgölte a bort, és mondta, hogy elmegy kurityni. Ezek szerint angolul iszik, és oroszul dohányzik, ilyen sokoldalú. Aztán Józsi úr is vette a sátorfáját, én meg mindjárt megyek aludni, mert gyereknek nyolc előtt ágyban a helye.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Július 

Július 5. úton, Carboneras.

A körülményekhez képest pihenten jöttem szolgálatba, mert fél kilenckor elküldött az új kaftány aludni. Előtte hárman megittunk egy üveg muskotályos, édes fehérbort, amit Józsi úr vett Bordeauxban. Az új gépészt azért nem hívtuk, mert úgyse érti, hogy hova hívjuk, és esetleg oda megy, ahova gondoljuk. Borozgatás közben a barba kifejtette, hogy indulás előtt sose iszik. Ezt persze el is hiszem, mert én se, csak most, és ez inkább afféle halotti tor, mert meghalt a cár, éljen a barba. Szóba kerültek a kalinyingrádi tengerészek, akikkel hajóztam, Viktort, az első orosz barbát ismerte, Vlagyimirt nem, de Edut, a gépészt a Lys Chrisről nagyon is jól. Ő most éppen árulja a házát, valamiféle gondjai vannak.
Elég sokáig forgolódtam, de a főgép indítását már nem hallottam. Éjfél elõtt öt perccel keltett.
Átadásátvételnél néhány dolgot elmondott, aminek a kvinteszenciája: azt csinálok a hídon, amit akarok, csak ne aludjak. Hát persze. És kérdem én, minek, ha tudok aludni előtte? Aki nem fáradt, az nem alszik el. Ilyen egyszerű. Nem kellenek ilyen-olyan figyelmeztetések, fenyegetések, hanem pihenni kell hagyni az embert. Kész. Így aztán nem is aludtam el.
Viszont lagziztam! A konyhai hűtőben találtam egy adag salátát a vacsoráról, azt felhoztam, meg egy vajat, és a kolbászt meg a baguettet, és dőzsöltem! Rohadtul nem érdekel, hogy hízlal-é vagy se nem-é...
Közben a matrózok mosták a raktárt, egészen hajnali négyig "szórakoztak" vele. Van ez így, amikor rövid az út a kirakó és a berakó kikötő között, ilyenkor nem lehet semmire se hivatkozni, muszáj menni és csinálni. Persze csak valamikor délután kell előbújniuk a kabinkából.
Délelőtti kávénál azt mondja Krisztián:
- A parancsnok kért szalvétát a hídra... - és vigyorgott, mint aki megveszett. - És persze az volt az első reakciója, hogy írjam össze, mire van sürgősen szükségem, azonnal megszerzi. Nem azt mondta, hogy odaadja az ügynöknek, hogy faxolja el, hanem, hogy megveszi. Na, kíváncsi vagyok...
Én is.
Ugye a matrózok hajnali négyig mosták a raktárt. Hatkor a barba azt mondja:
- Rendben van. Aludhatnak tizenegyig, mert hét óra elég.
És barátom, tizenegykor felkeltette őket, ezek meg nem értették, hogy miért kellett negyed tizenkettőtől ülniük a szalonban, a déli ebédre várva, és miért nem aludhattak még negyven percet. Azt hittem, Dimitrij hazament.
Az ebéd finom volt: töltött padlizsán, töltött gomba, párolt brokkolival és burgonyával. Csakhogy: 3 kis fej gomba, és egy fél padlizsán. Egy kettévágott krumpli, és két darab brokkoli (péppé főzve). Szóval a két szelet kenyér mellett is éhesen álltam fel az asztaltól. Nem baj. Még kilenc nap és lejár a szerződés.
Este horgony, holnap megyünk csak be.
Horgonyzás után megittuk a fehérbort, Józsi úr és Mihail voltak a vendégek. Józsinak rettenetesen ízlett a kecske Gouda sajt, amit vettem hozzá harapni. Igaz, inkább vöröset kellett volna inni, mert a sajthoz az jobban ment volna, de hát ez legyen a legnagyobb gond a hajón!

Július 6. péntek, Carboneras.

Ez a horgonyőrség maga volt az őrület! Nagyjából 5-6-os szél fújt és keltette a hullámokat, ez a hülye hajó meg billegett, de olyan veszettül, hogy kétszer "sokkot" kaptam, és hisztizve visítoztam a senkivel, azaz azzal, aki tehet róla, és azzal, aki segíthetne a helyzeten, de mindegyikük cserbenhagyott.
Hajnali hatra ígérték a kikötést, öttől hatig hívtam is őket, de válasz nem volt. A barba szerint az ügynök azt mondta, hogy lesz abból hét óra is. Mielőtt elhagytam volna a hidat, azt mondja Szergej:
- István, ha elindultunk Vigóba, elkezdek nyüzsögni a Marlownál, hogy váltsanak, mert tudom a problémádat.
A gondom az, hogy a rostocki út előtt (ha összejön, és el tudunk menni Achim barátomhoz) gyökérkezeltetni kell a fogam. Most úgy érzem, a gyulladás betokosodott, van egy góc, ami nyomásra érzékeny, de nem fáj.
Az őrség végeztével azon tépelődtem, érdemese arra a kis idŐre lefeküdnöm, de azt mondtam, egy óra is egy óra, hát még a vérnyomásomat se mértem, a laptopot se vettem elő, hanem zutty, az ágyba. Háromnegyed tízkor ébredtem. Átnéztem a gépészkabinba, ott füstölgött Józsi úr és Mihail. Kérdem, mi van?
- Semmit nem tudok... - mondja a magyar mozdonyvezető. - Éjjel összecsomagoltam, és azóta várom, hogy mi lesz?

(Az előző mondatban az van, hogy mozdonyvezető, és úgy is hagyom, mert ezt most így "aranyosnak" találom. A szövegszerkesztőn be van állítva az idegen szavak szűrése opció, és azt ajánlotta, hogy a masiniszta helyett ezt is használhatom. Az igazsághoz tartozik, hogy ott volt az ajánlatok között a gépész is, de épp azért használtam a masiniszta szót, hogy elkerüljem a gépész szó újbóli leírását.)

- Mi a helyzet? - kérdem az orosz engineert, mert ő nyilván tudja, hogy mikor állunk part mellé.
- A jegyet a Marlow áttette holnapra, holnap reggel megy el Jozef. - mondja. A Józsi úr csak néz. Ez itt ül, szíjja a cigijét, birtokában minden tudás, és semmit nem mondott el. Azért ez jópofa.
- De mikor állunk parthoz? - érdeklődtem, mert akkor nyilván azt is tudja.
- Délután.
Szóval ez a helyzet. Illetve az, hogy Krisztián szerint a cementgyárban robbanás volt négy vagy öt halottal, a tévében látta. Elképzelhető, hogy ez hátráltatja a rakpart mellett álló hajó berakását, és ezért késünk. Amikor elmondtam Szergejnek, emlékezett:
- Igen, István, emlékszem, reggel volt valami durranás, és fekete füstöt is láttam a rakodó hajó irányából.
És aztán ennek még más következménye is lett:
A hajóbérlő Angliában a tévéből értesült a balesetről, felhívta az ügynököt, aki szerint hétfőnél előbb nem kezd a gyár dolgozni, addig tart a vizsgálat. Ezért törölték ezt az utat, és megadták, hogy Pozzallo lesz a berakó Cartagena mellett. Ez nekem egy pöttyet gyanús volt, ugyanis egyszerűen nem állt rá a szám, hogy ezt a nevet spanyolnak mondjam, egyszerűen nem találtam megfelelő spanyol kiejtési módot. De azért tűvé tettük egész Spanyolhon keleti partját, de Pozzallo egy szál se, valószínűleg a bikák megették bosszúból a sok viadalért. Tehát távirat Angliába: hol van Pollazzo, aki tudja, tegye közkincsé. És mit ad Isten, hamarosan megjött a rendelkezés, hogy menjünk ide és ide, megadva szépen a koordináta. Ránézésre Olaszország. Kicsivel komolyabb ránézés Szicília. És ha alaposan megnézem, akkor bizony kiderül, hogy Józsi úr szegény holnap hajnalban biztosan nem utazik, mert holnap hajnalban a Földközi közepén darálunk majd, mert fúj a keleti szél, mint a jófene, alig megyünk 8 csomóval, hát majd 10-e körül esetleg megérkezhetünk.
Viszont a két gépész kabint cserélt, ez azt jelenti, hogy Mihail teljes felügyelete mellett hajózunk, a magyar kápó meg elvan a tulajdonoskabinban, mint egy hajókoffer.
Persze amíg van, aki vigyáz ránk, addig van remény is, még arra is, hogy elmúlik a rossz idő. Valaki feltett a mágneses tájoló periszkópjára egy ortodox stílusú képeslapot a madonnáról és a kisdedről.
A kaftán szerint holnap kellene egy ökörsütést rendezni. Na, itt már közbeléphetne az égi felvigyázónk, hogy olyan legyen az idő, hogy megtehessük.

Július 7. szombat, úton.

Azért az látszik, ha valaki intelligens, és Szergej, az új parancsnok az. Lassan kezdem oltani Dimitrij viselt dolgaival. Tegnap már visszaprotezsáltam Ilját a hídra, mert ha nem írtam volna, az idióta kitiltotta onnan, csak takarítani jöhetett fel az utóbbi napokban. Vacsora után mondtam is neki:
- Jöhetsz vissza a hídra.
- Mikor?
- Hát négytől nyolcig.
- Jaj, de jó! - vigyorgott a kölyök.
Azt még nem mondtam, hogy az utolsó adag térképet megtartottam (igaz nem neki, de most azt mondom, hogy igen) hogy javíthasson, gyakorolhassa.
Egyre inkább úgy van, hogy a tengerész, ha tiszt, akkor nem tengerész, ha nincs laptopja. Ez ma már szükséglet, egyáltalán nem fényűzés. Mindenki hordja a megszokott hivatalát, a "puskákat" a hasznosabbnál hasznosabb és a lopottnál lopottabb programokat (főleg az oroszok, elképesztő, hogy mi van náluk, milyen kiforrott piaca van a kalózprogramoknak, fillérekért megveszik...). Persze nem azokról beszélek, akik itt vannak, hanem azokról, akik kihajóztak. A barbának vadonatúj Acerje a gépésznek Toshibája van. Most szereztem egy jó pontot Szergejnél, mert gondja volt a navigációs program illesztésével, és összehoztam neki a GPS-t a bluetooth-on keresztül. Most boldog.
Délelőtt jön Józsi úr:
- A barba "levizsgáztatta" Ilját angolból, hajózásból, nem érti mi volt a baja Koledának. Megmondom Pistám, igyekszem egy kicsit befeketíteni ezt az embert, hogy érezze, ő nem tehet meg mindent korlátlanul. - és ha Józsi úr ilyet mond, az ő totálisan békés, csak a szeretetet igénylő és adó lelkületével, az azt mutatja, mennyire megbántotta, milyen mélyen megsértette önérzetében.
- Teljes egyetértésem.
És hogy nem a levegőbe beszéltem, ezért zuhany után felmentem a hídra. Ám hiába, mert a captain a raktártetőn végezte egészségügyi sétáját. Most könnyen megteheti, hiszen itt aztán nincs forgalom, nem vagyunk VHF parti állomás körzetében, és ha jön valami, azt a séta közben ugyanúgy látja, mintha a hídon lebzselne.
Délután Ilja fel is jött, és nekiállt térképeket javítani. Váltáskor, amíg a fiú vacsorázott, azt mondja Szergej, hogy nem igazán érti Dimitrijt, mert Ilja értelmes, és az ilyeneket segíteni kellene. Hamarosan megkezdem az irtóhadjáratot a köz érdekében.
Este Józsi úr segített Mihailnak laptop ügyben. Nem sok sikerrel, mert... de hadd ne mondjak semmit, mert tudod, a szövegszerkesztő olyankor nemtetszését fejezi ki. Ugyanis a laptopja csillogvillog, meg Toshiba, meg széles képernyő, és szuperfényes a kép, és ezer euró volt, meg minden. És akkor ez az ember (juj, de mondanám, hogy milyen!) az eredeti angol nyelvű Windowst lecseréli oroszra. De nem jogtisztára ám, mert nincs, és sajnál még 100 rühes dollárt, hanem kalózpéldányra 150 rubelért, ami nem igazán akar működni. Józsi segít, de hamarost elmegy. Én meg nem fogok, mert aki ilyen, az megérdemli, hogy álljon fejre a szuper gépe! És még azt mondja, nem baj, majd lecseréli Vistára, mert az árban benne volt, biztosítékot kapott rá, meg egy kódot. Ja, ha Vistára, akkor Vistára. Vagy detektoros rádióra. Mert a jótállást nem arra kapta, hogy kalózváltozatot frissíthet...
Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről...
Józsi úr rávett, hogy hallgassak bele a U2 (jutu) számaiba. Nem volt kedvem hozzá, mert ezeket elvből sose hallgattam. És fogózz meg: jók! Aztán kérem azt is megláttam, hogy ezek nem is olyan agresszív barmok, mint amit a nevük sugall. Mert én amiatt utasítottam el, mert rögtön a német tengeralattjárókra asszociáltam, és ez eleve meghatározta az előítéletem, hogy agresszív, szegecsekkel kivert, pirszinges hülyék, trágár és vad, ricsaj és csörömpölés, amit előadnak.
És most itt állok meglepődve. Mert egyáltalán nem olyanok, amit a név sugall. Mi több! Határozottan tetszik a zene és a stílus. Azannyukat!
És elkértem Józsi úrtól a számokat. Azt hiszem, idióta névválasztásuk volt. Lehet, hogy nem tudják, hogy az U-102 mit jelentett? Na, mindegy. Végül is semmit se vesztettem, minden pótolható.
Végül nem lehetett megúszni, hogy ne szálljak be a "komputerélesztésbe", mert a barba is lejött, és ő hívott segíteni, neki meg nem mondhatom, hogy "bammeg, vegyé mán egy működő rendszert előbb..." Valamit sikerült összehozni, ami azt jelenti, hogy úgy, ahogy működik a gép.
Mindketten "megjutalmaztak". Szergej hozott egy sört, persze mindenkinek. Mihail, pedig, mivel beszélgetni nem tud, bemutatta, hogy milyen pornó van a laptopján. Vajh, miért van az, hogy bizonyos hímnemű egyedek azt hiszik, hogy ez a művészet alfája és omegája? Valamint azt, hogy erre mindenki vevő, aki nadrágot hord? Persze, van nagyon jó pornó, nyilván, de ritkább, mint a fehér holló. Van sok elviselhető, de a zöme kritikán aluli "húskimérés"... És miért hiszik, hogy mindenki vadul érte megfele? Ne tessék félreérteni, nem a szexről beszélek, hanem a primitív, sokszor beteges képi ábrázolásáról. Mert hiszem, hogy a pornó csak primitív igényeket elégít ki. Itt nincs mellébeszélés. Van egy fajta "férfiúi" magatartás, amit sose értettem, amelyik válogatás nélkül vevő erre. Nos, hogy is fogalmazzam... amit Mihail mutatott, az olyan, hogy... hogy... a harmadik után megköszöntem, és eljöttem, úgymond feküdni.
Azt mondja a Józsi úr, hogy most már jó lenne, ha Mihail hagyná a fenébe, és ellátná egyedül a munkáját. Isten bizony nem tud bejönni hozzám fél órára, mert állandóan nyaggatja, hogy segítsen neki hol a laptopjában helyreállítani valamit, vagy a gépben.
Nem akar az idő javulni, és így mikor lesz kerti összejövetel, azaz bbq, azaz ökörsütés, azaz pupabuli? És nincs faszenes grillsütő!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Július 

Július 3. kedd, úton, Castellon.

Éjfélkor megyek le, semmi nincs a frizsiderben. Józsi úr undorral majszol egy majonézes kenyeret, mert arra fanyalodott, ugyanis ez a pöffeszkedő vörös mandarin elrendelte, hogy tartsanak éjszakai szolgálatot, és nézzék a főgépet. Ha azt mondod, hogy nem igaz, akkor pofán váglak, engem ne hazudtolj meg, mert ezek sajnos kőkemény tények. Azt hiszem, Razvan ehette meg a konyhai hűtőből, amit eltett nekem a szakács, és nem tudok rá haragudni, mert jár neki a kaja, ha főgépnéző szolgálatot ad (ha nem, akkor is járna, de azt még elviselik valahogyan), és mivel nem volt a legénységi hűtőben semmi, ezért megette, amit a konyhaiban talált. Gondolom, hogy így lehetett, mert ő egy kicsit pukkancs és egy kicsit rebellis típus. Viszont az ember megéhezik szolgálatban. No, mit lehet ilyenkor tenni, mert kaja egy szál se. Az ember lemegy a kambúzába és körülnéz. Addigaddig nézelődtem, míg találtam egy halkonzervet. Azt magamhoz vettem, fel a hídra, ott van mindig sütike, és így már teljes a lakoma. Szardínia, vajas, lekváros dán aprósüteménnyel: még a legínyencebbek se kóstolták, lefogadom. Én se nagyon ezután...
És akkor, hogy teljes legyen a kép, este mondtam neki, hogy nem nyüzsög a rostocki cég, ilyenkor már meg kellene jönnie a visszaigazolásnak, hogy megkapjuk-e az élelmiszert.
- Érkezéskor megjön - mondta a legnagyobb lelki nyugalommal, és csodálkozva hozzátette: - és különben is, mi a baj, hiszen van még kajánk...
Ehhez most a jelen lelkiállapotomban, hadd ne tegyek semmit, hadd ne fűzzek hozzá semmiféle magyarázatot, mert nem bírná el a képernyő...
Na, beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről, az mindig megnyugtat!
Szép nyári éjszaka van. Az első az idén. A tenger sima, telihold van, a hőmérséklet 23 fok, ideális, csak ez a barom ne volna... ja, méhecskék... jól megyünk, este megérkezünk, és holnap elmegy a marhája... ja, nemi élet... hát akkor bassza meg!
Szóval méhecskék...
Lehet, érzi a vesztét? Mert ma már ébresztenem se kellett, hanem háromnegyed hatkor szépen jelezte, hogy föl méltóztatott ébrednie, és kérem hatkor pontban a hídon volt! Mi lett volna, ha ezt mondjuk, következetesen végrehajtja? Leesett volna a korona az ujjáról? Igaz, tegnap is pontos volt, azaz pontosan hat óra kilenc perckor jött föl... Szóval teljesen hangulatember, aki bármit megenged magának.
De én nem engedem meg neki!
Megint átírtam a levelem. Kíváncsi leszek, még hányszor, és mi lesz a végleges formája! Igyekszem belőle az indulatot kiszűrni, és az ilyen jellegű mondatokat újra fogalmaztam. És csak olyan marad benne, amit más is bizonyíthat, ha kérdéseket tennének fel. Viszont belevettem, hogy május 26-án nyolc óra öt percig voltam a hídon, mert ezt bizonyítandó ott van a naplóbejegyzés a nyolc óráról, és azt kitörölni nem tudja!
Más.
Kezdenek a farkastörvények uralkodni (mégse nem más...). Aki előbb megy vacsorázni, az kap kenyeret a fél merőkanál rizshez és a fél szelet húshoz, aki később ér, az éhesebb marad, mint aki tud szerezni. Tehát most bennem van két szelet kenyér pluszban, így viszont megette a fene, mert hizlal. Bár a szardíniás sütemény se kimondott fogyókúra. Amikor a kókuszos keksszel kitunkolod a dobozból az olajt, az meg kimondott hízókúra. Viszont ehető, csak az elején furcsa.
Tudod mit eszek otthon? Gombás sajtlevest, sárgaborsó főzeléket, és rántott csirkét, meg zöldborsót és spenótot és becsinált levest és sajtos, tejszínes pulykamellet és eszek hozzá félbarna kenyeret, amit harapni lehet és tejfölös csirkepaprikást, és az asszony készít nekem lazannyát. Azannyát! Ti, akik otthon vagytok állandóan, nem is tudjátok, milyen eszméletlen jó otthon!
Délután Józsi úr többször megjelent a hídon, azzal az ürüggyel, hogy a hó végét nyomtatja, de mindig az lett belőle, hogy jót szidtuk a kaftányt. A gépész úr jól fölhúzta magát, én meg nem győztem hátba veregetni, nyugtatgatni, még az a jó, hogy legtöbbször jó hatással tudok rá lenni!
Este meghívtam egy pohár borra, kulcsra zárkóztunk, amíg ittuk, nehogy meglepjen. Aki kitalálja, hogy ki ne lepjen meg, az kaphat tőle egy puszit jutalmul!
Hatra érkeztünk, de a rakpart még foglalt (most más!). Így drifteltünk, sodródtunk egy órácskát, s csak hét után álltunk part mellé, nyolckor már el is felejtettük a manővert. A révkalauzállomás mellett vagyunk kikötve. Most már csak az kéne, hogy tudjunk valamit. Az ügynök nem keresett, nem hívott, és tojik a fejünkre. Pedig tudnom kellene, mikor kezdik a kirakást! Aztán az úgy van, hogy minden megoldódik, ha nem előbb, akkor később.
A német szerelők megjöttek, jól beosztották maguk között, az egyik beszél spanyolul, ez természetesen bőbeszédű, a másik angolul, ez a kukamatyi. Ők fogják Józsi úr durrogó pufogóját kicserélni.
Most már csak két embert várunk. Az egyik a barba, a másik az új főgépész. Dimitrijt kihajóztam (kinyomtattam a szolgálati lapját), isten áldja, akkor lássam, amikor a hátam közepét.

Július 4. Castellon.

Korán, fél hatkor ébredtem, negyedóra múlva fel is keltem. Kérdem Boriszlávot, a watchmant:
- Na, megjött az új captain?
Erre elkezd röhögni.
- Te jó ég, mi történt? - néztem rá, szintén vigyorogva, mert nyilván semmi komoly, csak...
- Megjött. És Ruszlán nem volt a járónál, hanem WC-n. Legalább is ezt mondja. Dimitrij megígérte neki, hogy ma kinyuvasztja.
A marhája! Tudja, hogy jönniük kell a váltóknak, és nincs a járónál. Na, mindegy. Ha egyszer van szolgálat, akkor sajnos ez nem engedhető meg, még akkor sem, ha ez a "tárgyak gonoszsága" kategória. Arra gondolok, hogy minden esetben olyankor jön valaki, amikor a szolgálatosnak el kell mennie, vagy valóban csak egy kávét főz magának, hogy el ne aludjon. Tudom, mert én is voltam. Tudom, mert sokszor jártam én is így. Tudom, mert nem gondolom, hogy a kollégám hazudik (még akkor se, ha feltételezhető). Mert amit nem tudok bizonyítani, azt ugye nem is gondolom. Azért az jópofa ám, ha két ember leáll beszélgetni ezen a hajón, a harmadik mondat már az, hogy "ez egy idióta..." és lehet találgatni, kiről lehet szó.
És az is kiderült, hogy Ilja örült, hogy a kabinjában aludhatott, mert mint említém volt, a német szerelőknek nem kellett a kabin. Mert magától értetődik, hogy szállodában alszanak. Csak ennek az ütődött kommunistának természetes, hogy valakit kizavar a kabinjából, mert egy "senkiházinak" kell a kabinja. Ez nyilván így volt a szocializmusban, ahol a tengerésznek csak kötelességei voltak, minimális jogokkal. Mert Iljának át kellett hurcolkodni a szakácshoz, hogy átadja a szerelőknek a kabint.
Más...
Tudod ki nem éhes? Aki letolt egy tábla mentolos csokikát, jelesül én! Sikerült kimennem, mégpedig úgy, hogy az átadásátvétel kellős közepén ott tébláboltam a hídon.
- Rám vár, chief? - kérdezte az új barba.
- Ki kell mennem, nagyjából két órára - mondtam.
Dimitrij már éppen felháborodott volna, amikor Szergej (az új barba) azt mondja:
Hát persze. Végül is két parancsnok csak tudja helyettesíteni az első tisztet két órára!
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy egy parancsnok és egy Dimitrij esete forog fenn, nem két parancsnok.
Zuhany, rohanás, kimentem, internet egy szál se, sehol a környéken. Bementem egy élelmiszeráruházba, vettem egy negyedkilós francia kenyeret, egy darab kecskesajtot, egy szál kolbászt és egy kis duci borsos szalámit. Na, és két üveg bort. Egy fehér félédest, hogy Józsi úr is örömét lelje benne, meg egy üveg vöröset. Mivel az élet itten elég keserű négy tábla csokikával szándékozom kissé megédesíteni, kettőt nekem, kettőt a gépész úrnak. Később internet is lett, de sajnos nem olyan, amilyet szerettem volna, mert lebutított gépek voltak, semmi nem volt rajta csak IE, nem tudtam feltölteni a honlapjaimat, amit akartam, nem tudtam javítani a MATE honlapon se. Azzal egyébként valami gubanc lehet, mert nem érhető el. Ki tudja, vajon miért? Majd otthon kiderül.
A mentolos csokoládét bedörgöltem rögvest, mert mégse rohangálhatok a kezemben sajttal és kenyérrel, az meg elfér a zsebben, megmelegedni úgy sincs ideje.

Az új barba szép egy ember. Attól tartok, hogyha onnan fentről lehajol, és megsimogatja a buksimat, leég a hajam. Vagy esetleg rákönyököl a fejem búbjára, és összerogyok alatta, mert én egy kis 110 kilós vézna semmiség vagyok hozzá képest. Többet ne essék szó róla. Majd később.
A gépészről se beszélek, mert nincs mit. Józsi úr áradozik az angol tudásáról, mert az kiderül az átadásátvétel közben. A kávénál ékes angolsággal szólott a magyar szaktársához:
- Davaj cigarett. - ennyire telik neki, mert nyilván szem előtt tartja, hogy ahány nyelvet beszélünk, annyi embert érünk. Most már "tom", miért nem válaszolt reggel a kérdésemre. Egyébként a legtöbb, amit érdemes róla elmondani, az, hogy Mihail a neve. És mégis, egy ilyen embernek is hogy lehet örülni! Mármint Józsi úr örülhet, mert kíváncsi leszek Jürgenre, amikor majd megáll a gép, és értekezni akar a főgépésszel. Később az orosz, hogy megmutassa, nem egy elveszett ember, ahelyett, hogy agyonbeszélné magát angolul, inkább feljárt Józsi úr kabinjába bagózni, azaz szó nélkül kivett egy cigit, és hangtalanul kiosont... Sajátos viselkedés, sajnos nem áll módomban kommentálni, mert a szövegszerkesztő állandóan pofázik, hogy olyan szavakat nem illik a képernyőre vetni. Ő tudja. Ha nem, hát nem. Így most vélemény nélkül marad mind, aki olvassa a naplóm, de te azért mondhatsz és gondolhatsz, amit akarsz! Ez a francos - Józsi - képes lesz, és itt hagy engem hamarost, mert láttam a táviratok között, hogy megadták a carbonerasi ügynökség adatait a Marlownak, tehát onnan megy haza. Azért ez disznóság. Nincs benne annyi kollegalitás, hogy megvárjon.
Viszont fél hatkor megjött az örömhír:
- Itt a taxi! - harsogták a folyosón boldogan, hogy viszi már elfele az ördög a párját.
És öt negyvenkor mindenki fellélegezhetett, mert elment. Még kifejezte abbéli reményét, hogy visszajövök, mondtam, minden a Marlown áll, és ebben egyetértett.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június - július 

Június 30. úton, portugál partok előtt.

Lehet ám fokozni! Amit mi úgy mondunk, hogy valaki lelketlen, azt az angol úgy mondja, hogy

Black heart

A jó rohadt életbe, hogy valakinek ennyire sötét legyen a lelke, és ennyire igyekezzen megkeseríteni mások életét, az már több mint sok, és több mint elviselhető!
Egyértelmű, hogy most már rászállt Józsi úrra, és igyekszik ott betartani szegénynek, ahol tud. A pitiáner disznaja! Délután jött egy kérdés a hajóbérlőtől, miszerint sok volt a gázolajfogyasztás. Miért? A kérdés jogos, ha valaki lusta utána nézni a kacatjai között, ez általában az irodakukacokra jellemző eljárás. A MAHART-nál mindennapos volt. Egyszerűbb egy táviratban igazoló jelentést kérni a hajótól, mint négy oldalról kigyűjteni az asztalán lévő papírokból.
Hogy ebben mi a szemétség Józsi úrral szemben?
Hát az, hogy ezt éjfélkor kell átadni, azzal, hogy reggel kell a válasz. Miért nem lehetett ezt este hatkor megtenni? Mert esetleg a szegény barom, aki húz, mint az ökör, dolgozik látástól mikulásig, esetleg beájulhatna az ágyába és alhatna pár órát. Nem, így most vagy két órát böngészheti a gépnaplót, hogy összeszedje az adatokat az alávaló gazember számára.
Miután fentebb írtam, miszerint úgy döntöttem, hogy kipakolok a Marlownak, ezért elkezdtem megfogalmazni a levelem. Még nem tudom, hogy milyen formában írom meg. Lehet, hogy a legénységgel aláíratom, de lehet, hogy csak otthonról küldöm el, még nem tudom.

Július

Július 1. szombat, úton, Ceuta, úton.

Megette a jó fene. Egész nap nyugodt voltam, még a vérnyomásom is rendben volt, a levelem megfogalmazása jó hatással volt rám. Még mondja valaki, hogy a napló nem alkalmas arra, hogy levezessük a feszültséget! Igen, alkalmas. De most meg az a baj, hogy kezd lelkifurdalásom lenni, mert... mert... egyszerűen azért, mert a lelkivilágomtól fényévnyi távolságra van a "jelentésírogatás", nem vagyok se III/III-as, se tartótiszt, se senki, akinek köze lenne ilyesmihez.
Csakhogy, ha nem küldöm el, akkor visszajön garázdálkodni. Ha nem küldöm el, akkor folytathatja a basáskodást, mások megalázását... De ha elküldöm, akkor nem? Dehogynem, csak nem ezen a hajón. Visszamegy az oroszokhoz, ahova való, és ott éli világát. De hát egy ilyen orosznak ott a helye.
Persze, van időm, meglátom milyen lesz az új parancsnok, lehet, hogy tudok vele beszélni.
Nem értem, miért büntet így az Isten, hiszen milyen jól meglennénk ezen a hajón, ha nem lenne ez az ütődött észak-északkeleti kényúr. Néha elborozgatnánk Józsi úrral, megbeszélnénk a világ legfontosabb dolgait, és lenne nagynagy nyugi, mert mindenki más normális, mindenki örül, hogy luk van a fenekén, senki nem zavarja a másikat, jó lenne. És akkor ezzel az izével kellett három és fél hónapot lehúzni.
Éjfél után viszem le az ágyneműmet mosni. Meglát Boriszláv, aki tévézett a szalonban.
Chief, megint nincs mosópor, hiába megy, én is sima vízben mostam ki az overallomat.
Megemeltem a mosóporos dobozom, amit nem láthatott.
Rutinos! - mondta és kesernyésen vigyorgott.
Most látom hasznát annak, hogy annyi fehérneműt hoztam magammal, hogy elég 8-10 naponként mosnom.
Azt hiszem, elkezdtem hízni. Teljesen hihető, ha egyszer nincs kaja, és ha éhes az ember, akkor ugye rájár a hídon pilot süteményére, a szalonban meg majonézes kenyeret eszik, mert tegnapelőtt óta se vaj, se margarin. Lementem a kambúzába, kutattam valami ehető után. Tudod mit találtam? Még két megbontatlan doboz sütikét a "pilotnak". - Mert erre volt gondja, hogy egy teljes kartonnal rendeljen. Hát a rohadt kurva nénikéjét az ilyennek!
Józsi úr a napokban rákapott, hogy feljár a hídra lagzizni, és magába dörgöl kéthárom sütikét. Igaza van.
És akkor mindezekhez add hozzá, hogy eszi a fene (persze nem Józsiról van szó, találd ki, kiről), hogy Ceutában kimehessen vásárolni, mert 470 euró körüli, úgymond megtakarítás van. Ez persze nem az. Két eset lehet: nem tudja hogyan ellopni, vagy későn eszmélt, és már nem lesz rá lehetősége. Ugyanis olyan nincs, hogy megtakarítás, a kajapénzt elvileg kötelező az utolsó fillérig elkölteni, mert ez biztosítja az emberi ellátást. És az a helyzet, hogy az állandó leállások miatt (tegnap este fél nyolctól kilencig mosott Józsi úr) egyre tolódik az érkezésünk, most már este fél tizenegy. Kíváncsi leszek, milyen üzlet lesz neki nyitva, és hogyan adja be az új barbának a megtakarítást.
Éjjel egyeztettem a rendelést, amit elküldött, és amit a szakács összeírt. Mindent megrendelt, kivéve a marhahúsokat. A szakács teljesen kiakadt ezen. Az idiótája alapvető élelmiszert kihúzott! Aztán Krisztián röhögve mesélte:
- Chief, felhívatott a captain, és leadta az "ebéd rendelését". Készítsen nekem két halat hagymával és krumplival, mondja, mire azt válaszoltam, hogy rendben, de szerezzen valahol krumplit és hagymát, mert napok óta nincs. A barom néz, mint akinek valami nem tiszta. De hát nem tett félre a parancsnoknak? Más hajón a szakács el szokott tenni mindenből, mondta, és láttam rajta, hogy nagyon nem érti a helyzetet. Akkor megmagyaráztam, ha azt mondom, hogy nincs valami, akkor nem viccelni szoktam. És tudja, hogy mit válaszolt? Hogy orosz hajókon meg szoktak állni és pecáztak, ha már nem volt kaja.
Hát, most mit mondjunk erre? Semmit.
Végül is semmit nem tudott vásárlani, mert este fél tízkor érkeztünk és éjfélkor már indultunk is.

Július 2. vasárnap, úton.

Hát már csak két hetem van a szerződésből. Jaj de nagyon várom a végét! Tegnap sikerült az asszonnyal beszélni, ez megnyugtatott.

Hogy működik a szocializmus?

Természetesen a hajókon úgy, ahogyan itt is. A jó parancsnok kinézi a legénységből azt, akit valamivel meg lehet fogni (zsarolni), és hagyja, hogy űzze a kisded játékait, ennek fejében feljár a hídra és...
Mivel itt most dühöng a szovjet-kommunista rendszer, természetesen megvan nekünk is a kis senkiházi, szerencsétlen helyi III/III-asunk. Nem mondok nevet. De a szalonban mindenki elhallgat, ha bemegy, frankón megfagy a levegő. És persze nem tudja, hogy tudja mindenki. Mert az is nagyon fontos, hogy a tégla vagy nagyon buta legyen, vagy nagyon intelligens. Jelen esetben a butaság esete forog fent. Mindenki látja, mindenki tudja, mivel tartja a markában a barba.
Ugyanis keveset dohányzik.
Ugyanis a hajón nincs üzletelés a cigivel.
Ugyanis a kantinban nincsen üdítő, vagy sör.
Ugyanis kizárólag tömény, whiskynek nevezett filléres, ócska szemét.
És legugyanisabb, hogy a havi kantinszámlája úgy 130 euró körül van. Ezt cigiben és töményitalban veheti csak ki, és csendes magányában, a kabinban elszívogatja. Nos, ennek a barba "falaz", engedi, és ugye a delikvens elvtárs minden nap ballag szorgalmasan felfelé a hídra és sosem az én őrségemben...
Neked nincs hányingered?
Ma megint első nap van! Első, amikor nincs fogpiszkáló, de nem kell aggódni, nem az utolsó, mert nem is lesz, mert ugyan minek? Hiszen nem rendelt semmit, se szalvétát, se mosóport, semmit!
És ami felettébb aggasztó, hogy jele nincs annak, hogy kapunk valamit, mert ez az idióta nem nyüzsög. Ilyenkor már meg szokott jönni a válasz a rostocki hajóellátó cégtől, hogy megkapjuk-e vagy sem az élelmiszert. Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha nem, mert akkor az érkező parancsnok kitérne a hitéből, és ő intézkedne ez ellen a komplett idióta ellen.
Megvan a következõ út: Carboneras - Vigo. Természetesen, a matrózok "legnagyobb örömére" cement. Milyen érdekes: lehet, hogy ez lesz az utolsó(előtti) utam, és ugyanabból a kikötőből indul, amelyből az első ezen a hajón.
Délután Józsi úr feljött a hídra, és ott szentségelt, szidta, no, most nem a barbát, bár mindig, mindenkor és minden irányból megérdemli, hanem Juzsmanovot, az előző főgépészt, aki ennek a baromnak a párja volt, csak alagsori kiadásban. Valami excel formulát elbarmolt az idiótája egy fontos kimutatáson, persze nem készített biztonsági másolatot, és most Józsi úr folyamatosan szív, mint a torkos borz. Hogy lásd, milyen állatsággal kell itt szegény Józsi barátomnak foglalkozni: üzemanyag-felhasználás percre lebontva! És decire! Hát normális az ilyen cég, amelyik ezt megköveteli? Megáll az ész, és egy helyben ácsorog!
Azért sikerült kicsit megnyugtatnom, miközben persze nekem ment fel a pumpa. És este meginvitáltam egy kis vörösborra, amit örömmel fogadott el, de mivel a Bordeauxban vásárolt bordói eléggé száraz volt, így számára az egypoharas meghívás - valóban egy pohárkát jelentett, míg nekem marad még holnapra is, na meg őt is meg tudom még kínálni másfél decivel.
Ötödikén megy haza Dimitrij. Józsi úr nem egy vérengző fajta, de ő is azt mondta, hogy muszáj, hogy egyszer nagyon megüsse a bokáját ez az agyilag toprongyos kényúr.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 28. csütörtök, úton a Vizcayán.

Józsi úr éjjel kettőig fent volt, s amikor nem gépet inspiciálta a pincében, akkor a hídon volt és úgy szidta a barbát, ahogy csak tudta. Segítettem neki, persze, mert szolidárisak vagyunk egymással, és ilyen alkalmakkor használatos jelzők garmadájával szolgáltam, nehogy elakadjon.
Többek között aszondja:
- Te István, ez azt akarja, hogy a kirakó kikötőig ne aludjak, hanem állandóan figyeljem a gépet odalent. Hát normális ez?
Egy szóval nem mondom, hogy az lenne. Ilyen ötlet milyen ember agyában foganhat meg, ezt mondja meg valaki nekem!
Éjjel a naplóban találtam egy pár példány confidential reportot, ez a negyedéves jelentéshez kell, (confidential - bizalmas). Reggel rákérdezett, hogy milyen nyelvet beszélek az angolon kívül, ennek a jelentésnek van ilyen rubrikája. Kíváncsi lennék, hogy miket ír rólam, mert amit a fedélzetiekről ír, azt tudom majd, mivel alá fogom írni, azt hiszem. Senki más nem íratta eddig alá, ez afféle III/III jelentés EU-s szabványa, adatgyűjtés és nyilvántartás a delikvens tudta nélkül, és természetesen abszolút szubjektív, köszönő viszonyban sincs az igazsággal, mert van, aki arra használja, hogy elvágjon másokat, aztán van, aki a kedvencét akarja előretolni vele, és igen kevesen vannak, akik megpróbálnak igazságosak lenni. És a röhej, hogy rendszerint az ő jellemzésüket nem veszik figyelembe, mert "nagyon eltér a többitől".
És ugye meg is láttam. És ugye tökéletesen igazam van. Mert Ilja angol tudása négyes, megfelelő, Ruszláné hármas, azaz átlagos, és adja az a véleményt, aki...
És mi a valóság? (Az én szubjektív véleményem szerint!): Nem akarok szerénytelen lenni, de utánam Ilja beszél legjobban, és magasan a sor végén kullog Ruszlán. Ő annyit tud, hogy yes és yes, mert azt, hogy no, sose hallottam tőle. Bármit mondok, arra a válasz yes, és utána csinál valamit, de eddig sose találta el, hogy mit akartam tőle. Dunsztja nincs a nyelvről, és ő átlagos!
Most, amikor délelőtt írom a naplót (tízkor keltem), éppen nagy dérrel-dúrral, piffel-puffal megálltunk, és megint sodródunk. Józsi úr előzőleg valószínűleg elég kékítőt oldott az ég vizében, s most aztán elkezd mosni, mosni, mint egy modern Ágnes asszony, csak éppen levegőszűrőt, és nem a patakban áll térdig, hanem a szantinában, s vállig egy nagy büdös likban, amin keresztül megpróbálja a szutyákot levarázsolni a finom szűrőcsövekről, ami persze lehetetlenség, hisz nem látja, amin dolgozik, a "nagynyomású" mosófej is egy vízcsapra szerelt szórófej, és a tisztítóvíz olyan mocskos, amilyet csak egy hajón tudnak itatni az emberrel. Szóval esély nem sok van arra, hogy többet, mint tíz órát mehessünk, ilyen körülmények között, mert ez a barom, megint felteszi majd teljes erőre, és nem érti, hogyan lehet, hogy megint bemondja az unalmast, ha egyszer a párt azt mondja, hogy menni kell, akkor egy nyavalyás szűrő hogyan dugulhat el!
Ebédkor gyanútlanul benézek a legénységi szalonba, hát szépen megterítve, ahogyan az elő van írva az első osztályú helyeken, kés, villa, kanál, és az asztal közepén egy tekercs WC papír, mert ugye a legénységnek ez jó szalvéta helyett. Na, most erre fûzzél gyöngyöt! Mert nekünk a tisztiben van szalvétánk. Most mond, hogy nem tisztán szovjet rendszer, ahol a melós nem számított! Mert a lényeg csak az volt, hogy legyen vodka és jól be tudjon rúgni, azt kellett biztosítani, mert akkor a szerencsétlen azt hitte, hogy jól él, megvan mindene, ami az élethez szükségeltetik...

Mert ha nem szovjet, akkor német szabvány a kelet-európai rabszolgák számára, ami ezen a hajón van!
Délután leszaladtam a kabinomba, kinyitottam a fiókot, és hirtelen az jutott eszembe, hogy ezeket a kacatokat mind haza kell vinnem. És itt van ez 200 grammos neszkávé, amit megbontottam, de nem iszom, mert a kaftány elővette hídon, amit a legénység elől eldugott. Mi legyen vele? Mert haza nem fogom cipelni, túl sok, értékes helyet foglalna a bőröndben. Levittem a legénységi szalonba, hiszen ők több mint tíz napja nem látnak rendes kávét. Gondold el, a szakács mossa a használt kávészűrőpapírokat, mert különben főzni se tudna! Krisztián azonnal lecsapott rá, mert rögtön nekiestek a srácok.
- Elteszem - mondta a szakács , kávékor kiteszem, hogy tovább tartson, talán elég lesz a spanyol kikötőig!
A többiek, ha morgolódva is, de belátták, igaza van.
Vacsora után időről-időre megjelent Józsi úr, és szakított pár pillanatot arra, hogy mondjon pár keresetlen szót a főnök elvtársról.
- Józsi úr, gyere, igyuk meg a muskotályos bort, amit Bordeauxban vettél nekem! - invitáltam, és csak kétszer kellett, igaz, az első meghíváskor lerohant a gépházba, mert az ő muzsikus füle kihallotta a gépzajból a pufogást... Másodszorra bejött.
Kibontottam a bort, ami Muscat de Rivesaltes névre hallgat, és nekem gejl. A képen másik van, de ezt majd otthon iszzuk meg. Túl édes, és túl alkoholos, mert 15,5%os, ami szememben gyanússá teszi, hogy meg vagyon pancsikálva. Józsi úrnak tetszett, ízlett, akkor meg minek rontsam el a kedvét, nem igaz? Úgyis magába van roskadva, mert a főméltóságú házmester úr elrendelte, hogy adjanak őrséget ketten a gépházban, így most négyóránként váltják egymást Razvãnnal, aki egyre ferdébb szemmel járkel, s csak Schumachernak hívja Dimitrijt. Amin igazán felháborodott a főgépész úr, hogy azt mondja a kisnyilas:
- József, gyere vissza a hajóra, most megismerted, a következő behajózás már üdülés lesz!
A baj ezzel a hozzáállással, hogy nem ismeri Józsit. Ő nem tud pihenni, nem tud megülni a valagáján, neki dolgozni kell, és ami rohadt, az, hogy ezt senki nem látja, és mindig szegény húzza a rövidebbet, mert a vadbarom neki szegezi a kérdést: - mit csináltál eddig, ha ez is elromlott? - s erre nincs válasz, mert hiába mondja el, jön a visszaszúrás, mert a barom az mindig barom, teljesen mindegy, hogy mi a címe, rangja, beosztása.
Lefekvés előtt kaptam ötven eurót, amit a cementtakarításért kaptunk. Ez már a negyedik ötvenes, idejét nem tudom, mikor kaptam ennyi bónuszt!
A matrózok szorgalmasan sikamikálják a raktártetőt, ez egy végeláthatatlan és befejezhetetlen munka, mert a következő cementrakomány után ugyanilyen mocskos lesz...

Június 29. péntek, úton a Vizcayán.

"Ne csendelj már annyira, mert nem tudok aludni!" valami ilyesmit kellene kikiabálnom a kabinból, amikor arra ébredek újólag este háromnegyed tizenegykor, hogy áll a főgép, Józsi úr átlényegül mosóemberré, a hajó meg a nagynagy csendben billeg, mint a franc. Na, mi lenne, ha rossz idő lenne? Most ez az alapállás: megyünk tíz órát, akkor egy órát mosnak a gépészek, mert az lett kiszámolva, hogy gyorsabban megyünk, mintha folyamatosan, de csökkentett sebességgel haladunk.
A hídon azt mondja Józsi úr:
- Tudod Pistám, mi volt jó a tegnapi napban? Az a két pohár bor, amit együtt ittunk meg este. Utána a barba nyolc körül elküldött aludni, de negyed kilenckor már felzavart, és attól kezdve nincs megállás! Őrület!
Az úgy van, hogy az ember nehezen bír ki tizenhat órát étlen. Márpedig a vacsorától másnap délig ennyi idő telik el. Ha nincs mit harapni az éjjeli szolgálatban, akkor nehéz. Mivel nem nagyon akarok kenyeret enni, szalámi, sajt nincs, így aztán megegyeztem a szakáccsal, hogy elteszi nekem az ebédből vagy a vacsorából a maradékot. De úgy gondolom, hogy egy kicsit többet főz, mert itt nincs maradék. Még sose hangzott el ezen a hajón:
- Kuki, ez finom volt, van egy kis repeta? - ugyanis sosincs annyi, hogy bárki is kérjen másodszorra.
Nos így jutok éjjel némi kajához, hogy Krisztián fenntart valamit számomra. És ezt a srácok is respektálják, mert meghagyják, igaz, a konyhai hűtőben van.
Éjfélkor lenéztem, Ilja videózott. Körberakva lekváros bödönnel, majonézzel, mustárral és kenyérrel, teával, mert más kaja nincs. Fél kettőkor lementem, hogy a kajámat megegyem. Ebédről való maradék volt, két virsli valami káposztával, hasonló a székelykáposztához, csak hús nélkül.
Az egyik virsli hiányzott. Valahogy nem tudtam haragudni Iljára. Azt hiszem, a legénység keményen éhezik. Az a rohadt ebben, hogy nincs kaja, de ami van, nekem elég. Amit kapok ebédre, vacsorára megeszem, nem maradok éhes. A minősége olyan, amilyent az alapanyagok megengednek, nem változatos, mert nincs miből azzá tenni, engem csak ez zavar. De aki hozzászokott a többszöri étkezéshez, annak bizony felkopik az álla. Józsi úr kisebb étkű, mint én, de többször enne, így ő sokkal többet éhezik, és sokkal többet is szentségel.
És persze naphosszat fűnyírózom, és nem tudom, hogy mi lesz az eredménye? Mit tegyünk? Mert az tarthatatlan, hogy ez a f@sz visszajöjjön parancsnoknak. De hogyan védjük ki? A beosztottak általában behúzzák fülüket farkukat, nem mernek szólni, és érthető, ha féltik a kis pénzüket, az állásukat,mert ehhez szoktak a szocializmusban (már amelyik, mert lassan csak mi, két öreglegény magyar vagyunk, akik ott húztuk le a többet.). Na, mindegy. Az biztos, hogy féktelenül gyűlölik a srácok is Dimitrijt, de a kérdés az, hogyha én kinyitom a számat, mellém állnak-e? Mert azt már eldöntöttem, hogy én kipofázok mindent a Marlow és a vállalat felé, de ennek lehet az eredménye az, hogy én nem jövök ide vissza, de a barba igen, és akkor, akik maradnak, azok újra vele kell, hogy hajózzanak! És egyik se érdemel a sorstól ilyen büntetést.
Nem tudom, hogy hogyan indítsak? A következõ barbának szóljunk-e, vajon karakán ember-e, vagy elsumákolja, elmismásolja a gondokat? Ha barátja Dimitrijnek, akkor lehet, hogy mellé áll. És a távirat amit írt neki, arra enged következtetni, hogy barát(ságos) viszonyban vannak. De lehet, hogy ez Levcsenko intelligenciájának a tükröződése az ímélben. Mert az lenne a legjobb, ha kipanaszkodnánk magunkat neki, és ő, mint parancsnok eljárna a Marlownál és a cégnél is. De vajon megteszie?
A másik lehetőség, hogy leírok mindent, és mindenki aláírja, és átadjuk, hogy hivatalosan küldje el a két céghez. - De ki tudja, mit tesz a borítékba mellé? Nagyon tanácstalan vagyok! Azt hiszem, ki kell várni az elutazását, és akkor beszélek a fiúkkal.
Sokat gondolkozom ezen az egészen, és ahogy próbálok egyenesbe jönni magammal, azt látom, hogy legjobban az dühít, ahogyan Ilját kezeli. És arra is rájöttem, hogy azért, mert magamat látom a kölyökben, azt, ahogyan el kellett viselnem a számomra megalázó helyzeteket az első hajóimon, mert voltak ám bőven, csak az ember igyekszik elfelejteni a rosszat.
A szegény gyerek akar, hajt, és ahogyan az már lenni szokott, ilyenkor mindig beütnek a gikszerek, a szerencsétlen "véletlenek", amik mind-mind csak súlyosbítják a helyzetet, s kiteheti a lelkét, változtatni nem tud rajta.
Délután szépen jöttek az ímélek. Legtöbbször Jürgen küldte, mindig az "utolsót". Megadta, a két szerelő nevét, és útlevéladatait, akik Castellónba jönnek kicserélni a levegőhűtőt. Aztán megint jött egy ímél, hogy reméli, ez az utolsó változás. Aztán megint kifejezte ebbéli reményét, amikor újabb nevet adott. Viszont az is megjött, hogy jön az új barba és gépész, így Józsi úr, kezdhet lélegzeni felfelé.
Vacsora után felment a hülyéje, és azonnal rátette teljes sebességre, és most Józsi úr cirkulál a gépház és a híd között, ami testvérek között is hatvanhét lépcsőfok! És amikor a gépész kérte, hogy: - Captain, egy picit vissza kellene venni... - ez a bugris durván belevágott az állítókarba, hogy majdnem letörött.
És mondanom se kell, hogy a tízperces ténykedésének az eredménye, hogy most megint állunk, a gépészek mosnak, csak tudnám, hogy miért? Hiszen amit lehetett kimostak. Most már csak úgy tesznek, mintha mosnának, mert már nem segít. Mintegy tizenöt centi mélyen kimosták, most már valóban nagynyomású vízsugár, de még inkább több napos vegyszeres fürdő kellene, ha javítani akarja valaki. Lehet, hogy most már csak szórakozik Józsiékkal, mert kényúri hatalmánál fogva teheti, ő a kis piszkos, pitiáner vörös cár.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 25. hétfő, úton, Plymouth.

Csendes hajnal, délelőtt csak jelei mutatkoztak annak a viharnak, ami úgy három óra körül ránk zúdult! Még jó, hogy pár óra, és takarásba érünk. Ami rossz:
Telexezett az ügynök, és ebből kiderül: érkezés után kikötés, kezdés holnap reggel hétkor, és még holnap el is mehetünk. Kár volt a kirakáskor annyi időt elvacakolni, mert csak magunkkal szúrtunk ki. Dimitrij csak Castellonból mehet haza valamikor másodika körül. Viszont azt is mondta, hogy két hónap múlva jön vissza. Ezt nem tudom, honnan szedte. Mert semmiféle táviratban nincs nyoma. És még egy valami, ami azt mutatja, hogy gonosz a lelke ennek az embernek. Vigyorogva mondta:
- Ha visszajövök, Ilját azonnal hazaküldöm!
Tehát nem számít, hogy hogyan fog a gyerek viselkedni, ez már elhatározott tény, mert a kapitány elvtárs tudja, hogy hatalmában áll, és lehetősége lesz rá, hogy bárkit kicsináljon, és ezt igazi, a kommunizmusban edződött szívvel és jellemmel meg is teszi majd!
Kikötés, mire minden lecsengett és lecsillapodott, éjfél volt. Még megcsináltam a draft surveyt, aztán megyek csicsikálni.

Június 26. kedd, Plymouth.

Viszonylag nyugi lenne, ha nem... mert ezen a hajón mindig kell valaminek történni! Most megint szegény Józsi úr van a szívóágon, mert valami gebasz van az izével, ami nagyokat durrog, és amikor levesszük a terhelést, alábbhagy. Ha jól tévedek, a turbófeltöltő után lévő levegőszűrő dugulhatott el, amikor a csavar kijön a vízből, felpörög a hogyishívják... szóval kérdezd meg a Józsit, szegényt, de ne most, mert kész ideg. Így aztán telefon Jürgennek, aki azt mondta, hogy Józsi írja le a bajt és küldjük el ímélben. Egy intelligens ember így mondja meg az idiótának, hogy:
- Bazmeg, egy szavad se értem!
Nekem most éppen semmi bajom, mert a rakodás megy, a súlyra ne legyen gondunk - mondta az ügynök , a raktárban 4506 tonna agyag van, amennyit be tudunk rakni. Persze én már rutinosan befejeztem a kezdeti draft surveyt, hogy a későbbiekben ne legyen gondja a kaftánynak a rakomány súlyával.
Mert a nevével aztán van!
A berakási utasításban az van: china clay. Ez állítólag porcelánföld (a szótár szerint, bár én ezt nem hallottam még, én kaolinként ismerem, ám ezután használni fogom, mert tetszik a magyarítás), az viszont hófehér, nemcsak porcelángyártáshoz használatos, hanem papírgyártásnál fehérítenek vele.
Nos, amit berakunk, azzal lehet sok mindent, de fehéríteni biztosan nem, mert szürkésbarna agyagot rakunk be. És ez Dimitrijnek nagynagy fejfájást okoz.
- Ez miféle rakomány? - kérdezte az ügynököt.
- Ball clay, azaz fazekasagyag - volt a válasz.
- De mi china clayt kell, berakjunk! - mondta a kaftán, és vészjóslóan nézett a nyüzüge ügynökre.
- A porcelánföld fuvarozási szerződése magában foglalja a fazekasagyagot - mondta az ifjonc.
- Az nem úgy van! - mondta a barba, és felhívta a hajóbérlőt. Az ügynök meg csak forgatta a szemét, vonogatta a vállát, mert rohadtul nem értette a helyzetet. Csak a számat formázva mondtam, hangtalanul:
- Orosz , bár szívem szerint szovjetet mondtam volna. Az ügynök megértette, legyintett, és megnyugodott.
- Írásban kérem, hogy fazekasagyagot rakunk be - mondta közben a barba a hajóbérlőnek, és azóta is várjuk az ímélt, s aki ki akarja várni, az boldogan éljen, amíg meg nem hal.
Amikor a Vizcayán hajóztunk, Dimitrij azt mondja:
- Beszéltem oroszokkal, akik Bilbao előtt horgonyoznak. Nem tudnak váltókat kapni. A beosztottak igen, de tisztek nincsenek. A Marlow szóba se áll velük!
Hát ez meglehetősen idegesítő hír, de hihető. Sajnos nagyon is. Nekem pedig már nincs három hetem se hátra a szerződés végéig. Így elkezdtem a barba fülét rágni, hogy táviratot akarok küldeni a Marlownak, hogy lejár a szerződésem és a fogam miatt nem tudok semmiféle halasztást elfogadni.
A reakciója, azt hiszem tipikus volt.
- Hát persze. Természetesen - mondta tegnapelőtt.
Tegnap nem válaszolt, illetve mára halasztotta.
Ma megint mondom, hát harmadszorra nagy kelletlenül felmegy a hídra. Ott előveszi a cég űrlapját, és elkezdi magyarázni, hogy minek távirat, amikor itt negyedévenként megadjuk, ki mit szeretne a szerződését tekintve. A marhája, nekem magyarázza, aki '95 óta dolgozom ennél a cégnél? És a vadbarom, leadta, amit ez az űrlap tartalmaz, de semmit a fogamról, ami a lényeg. Egy hülye idióta.
Na, akkor hol is folytassam?
Mert közben elindultunk. Szóval megy a rakodás, a Józsi úr meg szegény varázsolja a főgépet, meg minden. A barba kiment telefonyozni, és amikor visszajött, jó hírekkel szolgált: Józsi váltója Castellonba érkezik, és ő a berakóból utazhat haza. Remélem, az én váltóm is hamarosan megérkezik. Irtó gyorsan berakták a hajót. Két irdatlan nagy billenőplatós Volvo munkagép hordta az agyagot a közeli raktárból. Olyan gyorsan, hogy nem volt időnk rendesen kiballasztolni. Így aztán, amikor végeztünk, jócskán túl voltunk rakva, vagy 13 centivel, de a víz nem 1,025 sűrűségű, és a maradványvizek tették ki a különbséget.
Mondom a barbának.
- Két hüvelyk, kétezer font a büntetés... - mondta és napirendre tért az eset felett. (Most nem hülye ám, mert a 13 centiből levonta a vízsűrűség miatt engedélyezett különbséget és a maradék a két hüvelyk túlmerülés.)
A berakás vége előtt megjelenik az ügynök. A hóna alatt egy térkép van, biztosan a másik hajóra viszi, gondoltam, mert nekünk minek?
- Chief, mindjárt berakják a hajót, meghoztam a térképet Dartmouthról.
- Minek? - kérdeztem, mert valóban minek nekünk egy ilyen térkép, nem igaz?
- Hát, mert ott javítanak. - mondta a pacák nyugodtan.
Kiköhögtem magam, meg kicsodálkoztam mindent a fejemből, és néztem rá, mint egy bocika.
- A főgépet javítják majd - világosított fel a hajó ügyeiről, elvégre én vagy másfélórája beszéltem a kaftánnal, és ennyi minden tud ennyi idő alatt történni! A Józsi úr kitanálta, hogy mi a hiba, és erre azt mondták az okosok Németországban, hogy nosza, ki kell javítani, jön majd Jürgen, hozza az izét amit ki kell cserélni, és máris mehetünk. És remélem, a barba is haza tud menni innen. Ha nem ismerném Józsi urat annyira, amennyire, azt gondolhatnám, hogy:
1., Összebeszélt a barbával, hogy így mehessen haza.
2., Megmachinált valamit, hogy a barba így hazamehessen.
De ő nem olyan, hogy bármelyik is felmerülhessen, hát azt hiszem, igaza van Maharasi jóginak, aki a Csend hatalma - The power of silence , címû bölcsességgyűjteményében azt mondja, hogy a gondok legegyszerűbb megoldása, ha nem veszünk róluk tudomást, mert úgy is megoldódnak. És íme, a Jóisten velünk van, megoldotta a gondunkat, és a kaftány haza tudhat menni, és lesz nekünk is így néhány kellemes napunk, mielőtt elesz a fene innen.
Nyolckor elindultunk, és négy óra múlva megérkezünk.
Megyek aludni, addig, tessék megemészteni a híreket!

Június 27. szerda, úton.

Visít a duda, fel kell kelni, pedig fáradt vagyok, azért a rakodás kivette belőlem az erőt. Sok volt a rohangálás, és abban bíztam, hogy mivel horgonyra megyünk, ezért negyed egy felé érkezünk, és csak akkor ébreszt Dimitrij, miután megérkeztünk. De nem. Háromnegyed éjfélkor szólt a duda. Elhúztam a függönyt, hogy megnézzem, mennyire vagyunk a parttól, hát ez az oldala teljesen lakatlan, mert fény egy szál se. Leszédelegtem a szalonba, hogy valami harapás után nézzek az első kávé előtt, hát kivel találkozom, mint Józsi úrral, ami teljességgel szokatlan ebben az időben. Tőle tudtam meg, hogy Castellonba megyünk, és nem javítani. Hát így bízzon meg az ember bárkiben is. Teljesen felelőtlenül mennek itt a dolgok. Hűbelebalázs módjára, gyerünk, nem számít, hogy az első tiszt mit akar... fel vagyok háborodva.
Délelőtt tízkor keltem, mert muszáj, ha este aludni akarok. Kávé, és jön Józsi úr a gépházból.
- Pista - áll meg az ajtóban felháborodottan , voltál te olyan hajón, amelyik állandóan teljes sebességgel ment?
- Nem, mindig volt mintegy 15 százaléknyi tartalék.
- Na, ugye! Itt meg állandóan full speeden járunk, most egy picit visszavetettem, és rögtön nem tetszik ennek, már pufog érte. Pedig előtte megint kezdett "pufogni" (a főgép), most pedig szépen jár (nem a kaftán, a főgép). A hőfokok is tökéletesek. Inkább azzal foglalkozna, hogy nincs kenyér reggelihez, és amikor kértem, a szakács azt mondta, el kell zárnia, mert a fiúk megeszik!
Hát kérem, most szóljon hozzá valaki! Ez egy olyan hajó, hogy a legénység megeszi a kenyeret! Botrány! Ahelyett, hogy a takarékba raknák, mindig csak megzabálják! - Hát így aztán nem érdemes ezeknek venni semmi kaját!
Tessék mondani ez most koncentrációs tábor, vagy egy német tulajdonos által fenntartott, EU-s munkahely, mert még azt se lehet mondani, hogy a lobogó... mert az is máltai! És a cég, amelyik alkalmaz, ciprusi, tehát dettó uniós. Ehhez csak annyit, hogy idejövet azzal szédítette a szakácsot, hogy itt kapunk némi élelmet, amivel július elsejéig kihúzzuk, és mit tett: odaadta az ügynöknek a listát, hogy ez a rendelés, faxolja el Rostockba, és persze indulás, nincs kaja, viszont ezt kapjuk meg Castellonban, és utána majd ki tudja mi lesz? Természetesen nem lesz elég élelem ezután se! Valamit tenni kell, mert ez nem fordulhat elő még egyszer.
Délután negyedóránként megjelent a hídon Józsi úr, és aggódott az ő kedves levegőszűrője miatt. Vissza kellett venni a fordulatból állandóan, mert akkor a hőfokok úgy álltak be, ahogyan azt Józsi úr arany szíve szereti. Hozzám meg Ilja jött föl negyed hat felé, hogy javítana térképeket. Éppen jókor, mert most vezetem fel a július elsején életbelépő változásokat.
Na, az idióta hatkor följön, rátámad a gyerekre, és valami ordenáré hangnemben elzavarta. Nem értettem, csak annyit, hogy látni se akarja a hídon. Szegény kölyök ijedten elhúzott.
Vacsora után szegény Józsi jön nagy búsan, hogy a hülyéje feltette tíz csomóra a sebességet, és most neki odalent a gépházában az izé csak pufog, durrog, és nem tetszik semmi most a levegőszűrőnek. Ráadásul jelentést írat vele, mintha a gépész tehetne mindenről. Sose megy már el? A jó kurva nénikéjét az állatjának! Csoda, hogy a vérnyomásom 171/107 volt vacsora után? Legalább tíz perc relaxálás kellett, hogy visszaálljon a normális 135/75re!
Normál időben, hét húszkor mentem feküdni, tízkor arra ébredek, hogy nem hallok semmit. Mert ugye a főgépet hallani kellene, de nem. Megálltunk, és nyilván sodródunk. Lementem, körülnézni. A szalonban tévéztek, Ilja és Ruszlán utaznak, mint a kuffer, nem tudnak semmit. Krisztián akkor jött ki a gépházból, s mint jó szakács, azonnal használható hírrel szolgált, miszerint a gépészek légszűrőt mosnak. Szegények, próbálnak várat építeni a szarból. Visszafeküdtem, és még tudtam aludni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...