Augusztus 11. 36-00 N, 001-00 E. Éjszaka arra keltettek, hogy kézi kormányzással megyünk! A következő történt: a biztonsági szekrény tegnapelőtt kigyulladt. Tegnap délutánra lemerült az akkumulátor, mert a gépész nem tette rá a töltést. Délután elkezdte tölteni, de nem bírta a töltő a terhelés alatt feltölteni az akkukat, így aztán a robot eldobta a mágneses tájolót is, nem viszi. Tehát kézzel kormányzunk, és megpróbáljuk feltölteni az akkukat, de a baj az, hogy a hídon minden 24 voltról üzemel (milyen eszelős barom találta ki?) így a töltő csak szinten tudja tartani az állapotot. Ennyi.

Augusztus 14. Lisszabon előtt. Megindult a szarkeverés a hajón. A chief belopta magát az emberek szívébe. Szerinte nem jó a koszt, 200 márka kajapénzért semmit sem kap. Megnézném azt a 200 márkát. A koszt pedig jó. Úgy látszik rászállt a szakácsra. Ma felrohant a hídra, és bepanaszolta a barbánál, hogy nem jól klopfolja a húst (no comment)! Ezen persze Ü. L. kiakadt. Más: szemükre hányták (Laciéknak), hogy a szlovák WC papír durva. Vagy az ő popókájuk kényes. Mondtam is, hogy ezt tudja meg Meciar úr. Mikor most náluk az a módi, hogy mindenre ráírják, hogy szlovák. A kenyér cetlijén, hogy kleba slovenska, a hús meg maso(?) slovensko, és akkor a Slovensko Papir Toaletni a németek seggének durva. Nemzetközi botrány!

Szerencsére velem még nem szórakoznak.

Augusztus 15. Portugál partok. Azt mondják, jön a parancsnok felesége egy hónapra Antwerpenbe. Vele még semmi bajunk, de reméljük, attól kezdve még kevesebb lesz! A chief meg csak elmegy októberben, jaj de messze van!

Egyre nehezebben bírom ezt a hajót. Rettentő pici a belső tere, ha nem lenne a komputerem, amivel teljesen lefoglalom magam, akkor nem tudom, mit csinálnék. Utálok a TV előtt ülni, és hallgatni mások jópofaságát, eltűrni, hogy ami érdekel, azt nem nézhetem, mert állandóan zongoráznak a távirányítóval, vagy mást néznek.

Feri tegnap már elég rosszul volt, de meg kell mondani, derekasan állta a sarat. Feljön a hídra, beszélgetünk, nekem könnyebben megy az őrség, ő meg szépen zöldül a székben. Ők is nehezen viselik a chiefet. Azt mondják, rosszindulatú.

Aztán hatalmas gond a chief számára a szúnyoghálós ajtó, és a páncél is. Túl hangosan csukják az ajtót, mondja, és így a pihenését zavarják. Szegényke! De a páncélt egy kicsit be kell rántani, mert csak úgy csukódik. Ez így nem mehet.

Reggel fél kilenc felé őrülten mozogtunk. Én szinte semmit nem éreztem, mert a függőágyam felfogta a himbi-limbit. Nem úgy Ferié. Szegény nagyon ki van készülve. Testileg is, idegileg is. Délután még a parancsnokkal is összeszólalkozott. Persze az meg minek cikizi? Olyan a barba, hogy ő a legokosabb, és ezt mindenki tudomására is hozza, (pedig hát...) és Feri nem hagyja szó nélkül.

Augusztus 16. Spanyol partok, Vizcaya Tele van a hócipőm a barbával. Tegnap este, amikor váltani mentem vacsorára, visszajött, és volt egy rosszindulatú megjegyzése.

- Mi van szekend (második tiszt), egyedül töltötte a fél órát?

Tudni kell, hogy a Feri, mindig fenn van, ha én vagyok őrségben. Neki ez a napi szórakozása, utána ledöglik szegény, mert mint többször említettem, nagyon rosszul bírja a hánykolódást. Miért probléma, ha feljár? Vagy a tegnapi eset, a kettejük összeszólalkozása óta így akarja tudomására hozni, nemtetszését? Nagyon utálom, ha a piszkálódás olyan, hogy nem lehet rajtakapni valakit. Mert ez a mondat, így nem az, kiragadva az adott szituációból. De egy lapát ahhoz, hogy nehezebben bírja az ember a hajót. Öntelt hólyag! Most jól megmondtam neki!

Ü. L., a szakács kiakadt. Azt mondja, hazamegy. Merthogy állandóan vele foglalkoznak. B. Z.-nek mondta meg, jelentse a parancsnoknak. Úgy akarja, hogy a hajógyárból érkezőkkel megy haza. Komáromig elvinnék, mondja. Biztosan. Csak a váltója jegyét kell megvennie. De arra talán nincs elég pénze. Szóval komplikált a dolog. Z. szerint az történt, hogy reggel a parancsnok mondta neki, hogy a szakács csinálhatna pudingot - tele van a kambúza -, meg tésztapor is van, süssön belőle süteményt. Ez az amti úgy hív, hogy "állandóan vele foglalkoznak". Meg az, hogy reggelire a parancsnok is, meg az első tiszt is meleg reggelit kér. Ezt már mondtuk neki, azt is, hogy a palacsintát reggelire eszik, nem ebédre. Egyszerűen képtelen alkalmazkodni más körülményekhez, mint amit eddig megszokott.

Szóval Z. említette a pudingot, meg a sütit, erre nagy hangon kijelentette, ő megy haza, ne foglalkozzanak vele. Most délután jövök le a hídról, Z. mondja, hogy van szeletelőgép, ne kézzel szelje a szalámikat. Ezen is kiakadt, hogy mindenki vele foglalkozik. Jobb lesz, ha hazamegy. Saját magának is, nekünk is. És akkor a déli beszélgetésünkről nem is szóltam. Sérelmezi, hogy a szerződésében az a passzus, hogy a túlórát kifizetik a 100 órán felül, neki ki van húzva. Tehát nem jár pénz, csak írnia kell a szolgálati lapot. A matrózoknak fizetik, és van olyan, akinek 60 óra felett. Ez hallatlan méltánytalanság. És ő nem tehet semmiről, mert elé angol nyelvű szerződést tettek, és ő nem beszéli. Hm. Eszébe sem jut, hogy ez senkit nem érdekel, az ő baja. Aláírta. Slussz. Nem otthon van, hogy dirigálhatna, és nem a MAHART-nál, ahol kiadhatja a kaját hidegen, ha fél egy után megy valaki ebédelni.

Augusztus 18. Angol-csatorna. Feri és Laci alig bírnak magukkal. Tolnák a hajót, minden mérföldet megkérdeznek, mennyi van hátra, hány óra menet, mikorra érkezünk a Wandelaarhoz (a pilot beszálló helyhez). Most visz-e az áramlás, vagy ellenünk dolgozik, mert akkor hamarabb érhetünk. Meg mikor érnek haza. Feri gondja, hogy az aranyosi István-napi búcsút nélküle tartják meg. Nem eszik kolbászos-tejfölös lepényt, amire meghívásom van az édesanyjához. A dió- és puncstorta is nélküle fogy el. Mondtam, majd az ikrek ellátják a baját a sült kacsának, libának. De a tejfölös liba- és kacsamáj! Hogy ehetik meg nélküle? Pedig elmúlik, minden, legfeljebb egy pótbúcsút kell tartani a jövő hétvégén. Végül sikerült megvigasztalni. Majd a kis Zsuzsika (a kislánya) puszija kárpótolja mindenért. Ez aztán kissé megnyugtatta, hogy igaz, nincs annál fontosabb. Délután jót főztünk, mindketten elmondtuk kedvenceinket, és ki hogyan csinálja.

Délben a krónikában beszéltek valami vonatbalesetről, egy kisgyerek meghalt, mert rohadék kölkök a vonatot dobálják. Felháborító.

Augusztus 19. Schelde, Antwerpen. Délre kikötöttünk. Vártuk Rotterdamból a szerelőket, ezért senki nem tudott kijönni. Délután volt egy draft surveyor a hajón. Este, a két kimenetel között egy "Draft Survey" formulát terveztem a hajónak.

Augusztus 20. Antwerpen. Furcsa, hogy senki nem dolgozik. Vasárnap van. Nincs munkaidő. Persze, ha a szerelők bejönnek, akkor lesz dolga a kápónak, de egyébként lazaság van.

Ma jókedvű mindenki. A chief is, a barba is, tegnap megjött a családja. A fia echte germán. A felesége echte roma. Hatalmas, magasabb mint a barba, irtózatos méretű seggel, ikszlábú, és zsíros, holdvilágképű. Valószínűleg a mosdás nem a legerősebb oldala. A parancsnoknak se, de ezt már előbb megállapítottuk.

A chief kissé ütődött, vagy nem lehet rajta eligazodni. Mivel itt van Stefan Wessels, a tulaj, ezért jól akar bemutatkozni, most lohol, rohangászik, mint pók a falon. Ő akar a jó fiú lenni.

Kint voltunk, a Grote Markton, most két Leffe és egy pilsner volt az adag. Hiába, a Leffe sör a csúcs! Jól éreztük magunkat. A téren kissé hűvös volt, de élveztük. Nem volt tömeg, a sör pont jó hőmérsékletű volt, előttünk csepűrágók mutatták be tudományukat, (flamand város lévén, nem sok bevételük volt, a kunsztok végén hiába kalapoztak, alig csurrant cseppent valami) egyszóval igen kellemes délután este volt.

Augusztus 21. Antwerpen. Ezt a bolondokházát! Hol is kezdjem. Talán ott, hogy nincs nálam a szemüvegem, fent van a hídon, de fáradt vagyok arra is, hogy felmenjek érte.

Kirakás kezd 6.00-kor. Rohangálás, vízvételezés, ballasztolás, minden. A matrózok is mint pók a falon, úgy szaladgálnak. Közben Feriék készülnek haza. Nincs hír a berakásról. Később megjön: itt rakunk be, Puerto de Sagunto és Barcelona az út. Ugyanaz a rakomány. Csak mi kötözünk. Mármint a legénység, és pénz valószínűleg nincs, illetve nem tudja az első tiszt lesz-e. Erre Z. megjegyezte, hogy más hajókon természetesen fizették. Kész, ennyi. Tíz perc múlva a barba hívatja Z.-t. Ne szóljon bele az ő dolgukba! Szép. Az első tiszt futott árulkodni. Aztán a parancsnok közli, hogy én átköltözöm a betegszobából a megüresedő kabinba. A szomszéd matrózkabinban ketten laknak. A felső ágy és a plafon között 60 cm. van! Jó kényelmes lehet.

Megjött az élelmiszer is. Bepakolás, mondom, hogy bolondokháza. Közben mindenféle szerelők nyüzsögnek. Radarosok, a komáromiak, futni ide, futni oda, rohangálni. Este, vacsora után a barba:

- Nem vagyok megelégedve a legénység munkájával. Mindenki lógatja az orrát. Senki sem mosolyog(!). A túlórakeretet nem dolgozzák ki, és még nekik áll feljebb. (Miért nem dolgozzák ki?). Ezentúl 1/2 óra ebédidő, és 1/2 6-ig munka, amíg szép idő van, és festeni lehet. Majd télen, ha nem lesz túlóra, akkor lehet pihenni. Ha nem tetszik, akkor a 100 óra túlórapénzből vissza lehet fizetni.

Mit mondjak? Aranyos, nem?

Augusztus 22. Antwerpen, úton. Reggel héttől annyit ültem, amennyi az ebédhez, és a vacsorához elengedhetetlenül szükséges. A matrózok kötöznek, ahogy ezt megbeszéltük. És nem fizetnek nekik, ahogy ezt megbeszélték. Tízkor jött egy sárgasisakos főakárki a Labour Uniontól (szakszervezet), hogy amíg egy munkanélküli is van Belgiumban, addig a hajón rakományon tengerészek nem dolgozhatnak. Ha-ha-ha! Később jött a chief, hogy ketten a partról és ketten a hajóról kötöznek. Tudjuk ugye, hogy ez mit jelent? Azt, hogy az 5000 márkán osztoznak, fele a hajóé, de nem a srácoké. Tuti pénz. Adómentes. Később jön az első tiszt, lógó orral, hogy négyfős brigád jön, nem kell segíteni. By-by money.

Vacsora után búsan jött a chief, hogy a parancsnok nem akar őrséget adni. Így akkor kétszer hat órát húzunk le a hídon. Nagyon hamar megunta őkelme. Lehet, hogy lestrapálja a felesége? Ja, borotválkozik. Nem a barba, (ő is, de ez nem hírértékű információ) hanem a felesége. Göndörkés tokáján ma háromnapos borosta volt.

Augusztus 24. Angol csatorna, Biscay. A kabinomtól bedilizek. Nincs egy fiók, ahova az apró holmit lehetne tenni. Persze az ágy alatt van, de mit érek vele? A fekvőhelyem nem egy klasszis darab. Az alsó ágyra nem lehet leülni, mert a fejem a felsőt éri, csak görnyedve lehet lekucorodni. Fekve alig férek el, mert olyan keskeny. A felsőre majdnem beszorul a bőröndöm, mert olyan közel a mennyezet, és még ilyent alvásra is használnak! Röhej.

Délután a gabonastabilitást tanulmányoztam, mert lehet, hogy a Palma de Mallorcáról valamilyen gabonát hozunk. De ez, meg nem erősített forrásból származik. Valószínűleg a szakácstól.

Folytatása következik

Augusztus 3. Galatz. Isten éltessen 47. születésnapomon. Ha már senki sem mondta (itt a hajón, mert remélem otthon eszébe jutottam a családnak)!

Azt hiszem életem egyik legérdekesebb beszélgetése zajlott le ma este! Ferivel kimentünk a partra, estefelé. A román pontonos a barbával sétált, és meglátott egy nőt, odahívta, hogy magyarok vagyunk. Fiatal, huszonötéves nő volt, keseszőke haja rövidre vágva. Nagyfenekű, szakadt és koszos farmer feszült rajta. Blúz helyett valami farmeranyagból készült izé volt rajta, spárgával összefogva.

Nagyon megörült nekünk, mert több mint egy hónapja nem beszélt magyarul. Aradi. Konstancából jött át Galacba. Elmondta, volt odaát Magyarba (Feriék a magyar Komáromot Túlkomáromnak hívják!), öt évig, de nem volt jó. Ott mindenki románnak, oláhnak mondta, itt meg bozgor, hazátlan, sehol nem jó. Most kóricál szerte Romániában, volt Craiovában, Bukarestben, Brailában.

Mit csinál?

Semmit.

Hol alszik?

Hajókon. Most az egyik vontatón, máskor egy uszályon, majd egy személyhajón. A kapitánynál, a szakácsnál, a gépésznél, mindegy. Mit kap érte? Hát semmit. Vagy egy doboz cigit. Aradon jó volt a pénz, mert sztriptízt táncolt másik három román lánnyal. Az jó volt, mert sokat keresett. Hajnali háromig táncolt, utána mehetett kefélni, és a fele pénz az övé volt. Oda csak olaszok, németek, meg öreg, de pénzes románok jártak. A hosszú hajú olaszok, azok voltak a jók!

Elvált. Van egy három éves kislánya. A férje "józanbolond" volt. Állandóan verte. Józanul is, részegen is. Havonta csak egyszer feküdt le vele, de akkor is úgy, hogy előbb jól elkalapálta. Volt úgy, hogy reggel a székhez kötözte, este engedte el, mert féltékeny volt. Pedig nem adott rá okot. Három évig udvarolt a férje, öt évig voltak házasok, az alatt nem csalta meg, egyszer sem. De a szexből semmi sem jutott. Hát most bepótolja.

Most van úgy, hogy naponta 25-30 férfival van. A csúcs az volt, amikor valahol három óra alatt több mint ötven katona ment át rajta, fejenként kétezer lejért, egy dollár 2030 lej. A másik csúcs, amikor egyszerre öt férfival volt. A magyar férfiakat nem szereti, azoknak kicsi van, és kézzel meg nyelvvel csinálják. Legjobban a macedónokat kedveli, mert azoknak hatalmas farkuk van, olyan, hogy alig bírja szájba venni, és fénylik, mint a tükör. Aztán ecsetelte milyen pózokat szeret, meg mások hogy csinálják.

És mindezt a lehető legtermészetesebb módon adta elő. Közben megérkezett a városból Korpás Laci, ő adta fel az első haza írott levelemet Galacból. Vele volt a szakács, azután kijött a partra Sz. Pista, a 4-8-as watchman. Ugratták, bolondoztak vele, ez a szerencsétlen, kis primitív, ösztönlény-állatka meg nem vette észre, vagy ha igen, akkor csak rihegett-röhögött, de egyáltalán nem volt zavarban. Számomra az egész inkább szomorú-megrázó volt, mint nevetséges, még ha nevettem is néha-néha egy-egy kiszólásán, egyik-másik sztoriján, bár a számadatokat kétségbevontam magamban.

Az összes csomagja egy nylonzacskó, abból egy fehér blúzt, koszost vett elő, amikor hűvös szél kezdett fújni a Duna felől. A szatyorban nem volt más, csak egy üveg sör. Megfázott, mondta, az előző éjszaka a Dunában fürdött, fél kettőkor. De hát koszos a víz, mondtuk. Á nem baj, csak itt a szélében, beljebb már tiszta, válaszolta. Hát a szélében valóban mocskos, olajos, koszos, borzalmas mivé lesz itt a Duna. Lehordja a népek mocskát, szemetét, itt teríti szét! Ő, ők pedig fürdenek benne. Úszni persze nem tud, így nagyon mélyen nem mehetett be, csak a szélén mártózhatott.

Kilenc után jött a barba, hogy negyedre mindenki legyen a hajón, mert a vámosokat várjuk. Így el kellett búcsúzni, mi bejöttünk, ő meg utánunk szólt, hogyha a hatóság elment, majd tízre visszajön beszélgetni. Merthogy egy hónapja nem beszélt magyarul!

Szegény...

Augusztus 4. Galatz, Duna. Reggel ötkor indultunk, a pilot időben megjött. Ez az egy változás van, hogy a magánpilotszolgálat emberei nagyon pontosak.

Csinálok egy programrendszert. Élvezettel programozok, csak az a nagy baj, hogy nincsen semmim, amiben utánanézhetnék dolgoknak. Kínlódom! De azért csinálom, és egyre jobban megy!

Augusztus 5. Fekete-tenger, Boszporusz. Vége az első éjszakai szolgálatnak, letelt a hat óra, minden gond nélkül. Meg kell, mondjam, nagyon élvezem a hidat, mindenféle modern cuccal van felszerelve. Úgy sejtem, a hajó A3-as GMDSS körzetbe van regisztrálva, mert mindennel van, ami arra előírás. Csak a rádiótelexet nem látom sehol. Fantasztikusan jó a kormánya, a robot jól tartja az irányt, két GPS navigátor van, a Trimblet használjuk, egyszerűen csúcs! Kíváncsi vagyok a Philipsre is, be kell majd kapcsolnunk, ki kell próbálnunk. A két radar közül az egyik folyami. A másikat most teszteljük, a MAHART által beszerelt Furunók jobbak voltak!

EGY KIS VÁSÁRLÁS ISZTANBULBAN. (1973)

Átkeltünk a Boszporuszon. 1973 szeptemberében hajóztam itt először. A Hévízen voltam kezdő tengerész, és semmit nem tudtam a hajózásról, semmi érzékem nem volt a tengerészdolgokhoz, honnan is lett volna! Előző nap még azon örvendeztem, hogy a Dunáról kihajóztunk a tengerre, élmény volt, hogy durvaszemcsés volt minden, amihez hozzáértem, ma már tudom, hogy a só kicsapódik a hajóra.

Ki gondolta volna akkor, hogy másnap reggel az Egri Csillagokból ismert Isztambul előtt halad a hajó, az én első hajóm. Két nap, két hatalmas élmény. Szerencsém is volt, Bérces Fecó, a fedélzetmester megengedte, hogy amíg áthaladunk, végig a hajóorrban legyek. Nagy Gabi is kezdő volt, de gépész, együtt csodálkoztunk, ámultunk. És szerencsések voltunk.

A nap ragyogott, gyönyörű nap volt, van róla diám. Az épülő Boszporusz-hídról is van felvétel, illetve én és a híd kompozíció. Nem ismertem még én akkor a szultánok varázslatos fővárosát, de felkészültem, és biztos kézzel mutogattam: ez a Galata híd lesz, az a Kék Mecset, mellette az Aya Sofia, kerestem a Yedikulét is, de nem találtam! S. Laci mesélte el a Leander történetet, de én Apától már tudtam, hogy nem itt, hanem a Dardanelláknál játszódott le az ókor gyönyörű szerelmi tragédiája.

Később többször is voltunk, kikötöttünk a Haydarpasán, az ázsiai oldalon levő kikötőben is. Isztambul csodálatos volt! Először horgonyról mentem ki. Deck-boy lévén nekem jutott feladatul, hogy az ügynökségi csónakkal kimenjek a városba, és kenyeret vegyek a hajónak, ne kelljen H. Bélának, a szakácsnak sütni, meg mindenki szerette is a török kenyeret.

Tehát örömmel vettem hátamra a tengerészzsákot, és már a csónakban voltam, amikor belémvillant: hisz semmit nem tudok törökül! Hogy kérek kenyeret? Hogy veszem meg az első tisztnek a demizson jófajta bort, ha nem tudom kérni? Felkiabáltam a hajóra, mondanák meg. A bort sarabinak mondta Csubi, a második pincér.

- A kenyér pedig ekmek - kiáltott a csónak után. Hát ezt nem hittem el! Még hogy ekmek, milyen hülye szó ez?

- Evet, ekmek, ekmek - helyeselt az ügynök, és valószínűleg angolul még megerősítette, de azt én nem értettem.

- Ekmek és sarabi - raktároztam el magamban a tudományt, és átadtam magam a kellemes nézelődésnek, élveztem a csónakutat a Galata híd lábához. Ott az ügynökség embere hamar eltűnt, én és a tudomány egyedül maradtunk a parton. Kezemben a zsákkal nagyon tanácstalanul őgyeleghettem, mert hamarosan egy fiatal srác jött hozzám, megkérdezte miben lehet segítségemre. Mutattam a zsákot meg a demizsont, mondtam, hogy ekmek és sarabi, és úgy látszott, a problémám azonnal megoldódott. A fiú elvitt egy kis utcába, a pékműhelyhez a friss kenyér illata vezetett. Ott bent törökül hadartak, gajdoltak, bizonyára az üzletet beszélték meg. Könnyen megértettem velük, harminc darabot vinnék.

Ennyi nem volt, illetve lehet, hogy a rendelése miatt nem tudott adni, de mindenképpen meg kell várni, amíg kisüti. De ez két óra alatt meglesz, nyugtatott meg. Addig nézzünk a bor után!

Zegzugos utcákon haladtunk, próbáltunk-e szót érteni, nem emlékszem. Egy kocsmába vezetett fiatal kísérőm. Sokan voltak a kora délelőtt ellenére. Persze csak férfiak, nőnek ilyen helyen nincs mit keresnie. Egy kicsit félve mentem be, hátha veszélyes ez a hely egy külföldinek? Nem volt az egy cseppet sem veszélyes. A pult mögött nagydarab török, fehér köténybe törölte a kezét, mielőtt elvette a demizsont. Miközben meregette a tölcsérbe az aranyszínű bort, aziránt érdeklődött honnan jöttem? Kihúztam magam, úgy válaszoltam:

- Ben madzsar. – Na, lett erre nagy üdvrivalgás, a csapos a kezemet szorongatta, az asztaloktól integettek, a közelemben felugrottak, odajöttek, lapogatták a hátam, veregették a vállam, és hadartak, beszéltek, zsivajoztak, koccintottak az egészségemre. A csapos elsorolta gyorsan, na, mit is? Hát mi mást, mint az aranycsapat összeállítását, Grosicstól Puskásig, senkit ki nem hagyott. Nagyon barátkoztunk, még koccintottunk is, és amikor a fizetésre került sor, a ropogós, vadonatúj százlírásból még húszat vissza is kaptam. Meg voltam magammal elégedve. Megvettem a sarabit az első tisztnek, mindjárt megyünk a frisscipó illatú pékségbe a nekem sütött kenyérért, itt a sok kedves török között töltöm az időmet, van-e nálam jobb dolga valakinek?

Az ötliteres demizsonnal kezemben, a kenyereszsákkal a vállamon értem vissza a hajóra.

- Megvan minden? - kérdezte Sz. Péter, a chief. Én büszkén mutattam, amit hoztam:

- Itt az öt liter fehérbor, ebben pedig harminc kenyér van.

- És mennyit fizettél?

- A kenyérért 15 lírát, merthogy ötven kurus darabja. A borért pedig nyolcvanat.

A chief semmit sem szólt, csak kicsit sápadt lett. Később tudtam meg, amikor rendszeresen kikötöttünk Isztambulban, egy liter bor ára nem 16 líra, hanem csak egy líra és hatvan kurus, legalábbis ennyiért vettük a vasút melletti kioszkban. Akkor nekem a napi pénzem 27 líra körül volt…

Augusztus 6. Dardanellák, Égei-tenger. Édes Jó Istenem, ha Encsike megtudná, hogy pehelypaplannal takarózom, akkor most körbenevetne! De hát mit lehet csinálni, ha egyszer nincs egy pléd a hajón? A légkondi meg olyan hideget tud csinálni, hogy az rettenetes! Nekem meg nincs egy meleg holmim. Na, jól nézek ki!

Fekete Feri kevéssé bírja a tengert, kissé sápadt. Korpás Laci oké, de az igazsághoz tartozik, hogy eddig 3-asnál nem volt erősebb tengerünk!

Augusztus 9. Szicília alatt. Nem a hidraulika romlott el a hídon, hanem a légkondi kondenzvizét nem vezették el rendesen. Összegyűlik a padlón, nincs kiút, a fiókokat elrohasztja. „Csókótassuk” a hajógyárat.

Reggel hatkor a chief megmutatta a vérnyomásmérőjét, aztán délre, amikor felmentem szolgálatba, felhozta, hogy használjam, ha akarom. Rendes tőle. Erre a parancsnok arrogáns hangon kifejtette, hogy akinek erre van szüksége, az inkább ne hajózzon, meg ott humorizált velem. Fene a pofáját. Délután volt egy kis tűz. Az emergency kapcsolótábla gyulladt ki.

A hajóval pedig egyre több a baj. Semmi nem működik, ami 24 voltról megy. Így természetes, hogy ma délutánra a gyro (pörgettyűs tájoló) is bemondta az unalmast. Mire rájöttek, hogy a 24 voltos hálózatról üzemel, teljes volt a káosz. Később kiderült, át lehetett állítani a mágneses tájolóra a robotot. Ilyent sem láttam még!

Folytatása következik

Ma többszörös ávforduló, jubileum meg minden van!

Először is: Seafalcon ma annyi, mint a londoni magyar-angol, azaz 63!

Aztán a Vasas ma játssza a jubileumi mérkőzését a klub 100 éves fennálása alkalmából. Ezt csak tévén fogom nézni, és remélem, hogy a jubiláns olyan eredménnyel örvendeztet meg, ami méltó a szülinapomra!

Hogy is lettem Vasasdrukker? Ennek is jubileuma van, még pedig az 55-ik!

Ez a csapat 1956 augusztus 4-én játszott egy meccset. Harmadikán Nándor bácsi, a barátom édesapja egy jeggyel köszöntött:

- Na, Istvánka (nyolc éves voltam, ugyebár), holnap kimegyünk a Népstadionba!

A stadion neve mondott ugyen valamit, de hogy foci, és Vasas, akkor még szinte semmit!

Másnap kimentünk. Ámultam a hatalmas stadionban, félelmetes volt a hatalmas tömeg, csodálkozva bámultam a villanyújságot.

Hamarosan kifutott két csapat, egy piros-kék, és a másik zöld fehérben. És elkezdtek focizni! nem jól irom. FOCIZNI! Így kell! Itt a csapat névsora, emlékeztetőül:

1 Kamarás Mihály
2 Kárpáti Béla
3 Kontha Károly
4 Sárosi László
5 Bundzsák Dezső
6 Berendi Pál
7 Raduly József
8 Csordás Lajos
9 Szilágyi I. Gyula
10 Teleki Gyula
11 Lelenka (Lenkei) Sándor

Hány klasszis focista! És ehhez az edző: Baróti Lajos!

Jött a 21. perc: Csordás, 1:0

28. perc: Csordás, 2:0

32. perc: Riegler, 2:1

43. perc: Raduly, 3:1

Szünet. Aztán jött a második félidő, és ott folytatta a Vasas, ahol abbahagyta:

47. perc: Szilágy I, 4:1

52. perc: Szilágyi I, 5:1

56. perc: Szilágyi I., 6:1!!! Kilenc perc alatt egy mesterhármas!

70. perc: Szilágyi I, 7:1, ez volt a ráadás...

80. perc: Raduly, 8:1

85 perc: Riegler, 8:2

90. perc: Teleki, 9:2

Csoda-e, ha lelkesedtem? Nem értettem, de magával ragadott a 104 ezer néző lelkesedése, tombolása, üvöltése, örökre a szívembe ivódott a Hajrá Vasas, a Huj, huj, huj hajrá... És ez benne van azóta is!

Kívánom minden kis kölyöknek, hogy ilyen élmény hatására legyen focidrukker, mint ez a:

VASAS  - SK Rapid Wien

Középeurópai Kupa döntő mérkőzése volt!

 A képet és az adatokat a magyarfutball.hu oldalról kölcsönöztem.

Naplóírásra az édesapám vett rá, és ez 1995 nyarán történt. Úgy gondoltam akkoriban, hoyg legjobb elkezdeni akkor, amikor az ember életében valamilyen fordulópont van.

Nos egy behajózás - ráadásul új céghez mentem, új hajóra kerültem a szó minden értelmében -, alkalmasnak látszott. Tehát ez az első naplóm. Nyilván meg is látszik rajta, annak ellenére, hogy vannak benne javítások. De ezeket a javításokat úgy végeztem, hogy a napló lényegét ne érintsék: az akkori gondolataimat nem "írtam felül" legfeljebb zárójelben szúrtam be a későbbi megjegyzést. Máskülönben a napló nem napló.

Remélem, érdekes lesz.

MV PRESIDENT

1995. július 24.-december 5.

Nem nagy, és nem teljesíthetetlen.

Aki jelen van a Fészbukon, vagy az Iwiwen, az igazán megtehetné, hogy a kisbéri Mini-Magyarországról írt blogbejegyzésem megosztaná. Ezáltal a híre sokkal tőbb emberhez eljutna, és ha a ti ismerőseitek is megosztja, akkor meg hú...

Ha nem tudod, hogyan osszad meg, akkor ezt a linket kimásolod: http://tengerisalata.blogter.hu/474951/mini_magyarorszag_kisberen

majd az üzenőfaladon rákattansz a link gombra, és oda bemásolod. Ezután mellette megjelenik egy gomb: "Melléklet". Erre katt, és az alatta levő szövegmezőben írhatsz üzenetet.

Előre is köszönöm.

Régen, nagyon régen történt! Még nem ismertem Seafalconnét, a MS Székesfehérváron hajóztam ifjú matrózként (és később itt tettem kormányosmatrózi vizsgát).

Volt a hajón egy deckboy, bizonyos S. Péter, és volt egy kormányosmatróz, hívjuk úgy, ahogy a hajózásban ismerték: Vitézem. Vitézem meglehetősen militáns szemléletű és viselkedésű ember volt. Minden vágya egy oldalfegyver volt, és hogy ezt kielégítse, ezért később bevonult, és hivatásos katona lett belőle.

Nos, Péter és Vitézem egy kabinban laktak. Péter normális, Vitézem katonás. Péter nappalos volt, Vitézem őrséges. Tehát amikor lejött őrségből, akkor kinyitotta a kabinablakot, és lefeküdt. Addig nem is volt baj, amíg emberi hőmérséklet volt odakint. De amikor kezdett hűlni, Péter fázott, felkelt, becsukta. Ha Vitézem észrevette, felkelt, kinyitotta, Péter be, Vitézem ki...

Így ment pár napig.

Egyik reggel Vitézem így regulázta a deckboyt:

- Na, figyelj! A kabinban két ablak van. Egyik a tied, a másik az enyém. A tiedet akkor zárod, amikor akarod, de az enyémhez nem nyúlhatsz!

Az aranyos, hogy ezt komolyan is gondolta!

Két napja, S. Péter megtalálta a honlapomat, és jelentkezett. Ezért jutott eszembe a sztori.

...amin halálra röhögtem magam, de mint tudjuk, a humorérzék teljesen egyéni, és egy viccnek két állapotja van: ismert és nem ismertt.

Szóval:

Egy rádióriporter a faluban egy gazda napját akarja megörökíteni. Elküldik a Pista bácsihoz, aki el is meséli neki egy napját.

- Hát, reggel ötkor felkelek, és bedobok egy féldeci pálinkát...

- Nem jó, bátyám! - így a riporter. - Ezt mégse hallják a hallgatók!

- Hát mit mondjak helyette?

- Hogy olvas... - adja az écát a zsurnaliszta.

- Jó, szóval ötkor kelek, és elolvasom az újságot. Aztán teszek veszek, és elolvasok egy másik újságot. Hétkor kimegyek a földekre, viszek magammal egy vastagabb folyóiratot, amit odakint, munka közben szép lassan kiolvasok. Este, vacsora után elmegyek a könyvtárba, és haverokkal záróráig olvasgatunk. Utána átmegyek a Jani sógorhoz, mert neki van saját nyomdája...

Volt egyszer egy MAHART, ahol több mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett? Sok dolgot nem szerettünk, de ezt hiszem, minden volt kollégámra vonatkozik, örömmel hallotta ha a parancsnok kimondta: - Shelterbe megyünk... - minden arc kisimult, mindenki örült, mindenki azonnal jobban érezte magát.

Ez olyan volt, mint valami varázsszó: a békét jelentette a háborgó tengeren. A megnyugvást a veszettül hánykolódó hajózás után. A nyugodt körülményke között elfogyasztott vacsorást, és mély, frissítő alvást, amikor nem dobott ki minket az ágy! Ugyanis a varázsszó mindig akkor hangzott el, ha a hajó viharban volt, és olyan erős volt már, hogy az észérvek amellett szóltak, hogy keressünk menedéket, dobjunk horgonyt egy szélvédett öbölben, és várjuk meg, amíg az idő megjavul. Mindenkinek van mesélni való élménye a shelterekről, és a különböző parancsnokokról.

Én legszívesebben a Tata motorosra emlékszem, ahol olyan parancsnok volt, aki bele nem vitte volna a hajót egy közepes viharba se. Ha jött a 7-es erősségű szél, már jött is fel a hídra és elkezdte a térképet tanulmányozni, hova menjünk menedékbe. Mindig alaposan megfontolta a dolgot, és lehető legjobb helyet kereste ki. Ha a Kelet-Földközin volt dolgunk, akkor Kréta szigete alatt hajóztunk mindig, hogy az északi széltől védve legyünk. Nos a parancsnok egyik alkalommal rábökött a térképre. - Itt dobunk horgonyt! Itt egy jó kocsma van, alig egy kilométerre az öböltől! Természetesen ez olyan érv volt, ami előtt mindenki meghajolt, meg amúgy is, ő döntött, mi csak egyetérthettünk. Shelterbe már érkezni is gyönyörűség volt. A hánykolódás egyre kisebb volt, a hullámok csökkentek, a szél csak jóval később, de szigetközelben már nem volt olyan ereje, hogy felkorbácsolja az öböl vizét. Aztán hamarost az is az árboc fölött fütyült igazán. A partot, amennyire csak lehetett, megközelítettük, és ledobtuk a horgonyt. (Nagyjából azon a vidéken, amit a térkép mutat.

Most nem a vészhelyzetekről beszélek majd, hanem arról, hogy mit tesznek a hajózás biztonságának növeléséért a nagy forgalmú helyeken. Gondolj bele, hogy Európa körül a legnagyobb forgalom a Doveri-szoros környékén van. Elvégre a világ három legnagyobb forgalmú kikötője, Rotterdam, Antwerpen, Hamburg itt található.

Százával érkeznek és indulnak naponta a hajók! Mi lenne, ha mindenki arra mehetne, amerre akar... Ezt már elég régen felismerték, és létrehozták itt az első vízi "autópályát", amit TSS-nek hívnak, azaz Traffic Separation Scheme, magyarul forgalomelválasztó rendszer.

Ez annyit jelent, hogy a tengeren kibójázzák az utat mindkét irányban, és közötte egy (a lehetőségekhez képest megfelelően) széles sávot hagynak, ahol tilos hajózni. A tilos persze nem tilos, mert keresztezni, ha szükséges, akkor lehet, de ezzel most nem foglalkozunk. Azzal sem, hogy halászni ott is szabad, és meg is teszik. Azzal sem, hogy vitorlázni is szabad, meg is teszik, és ezzel a hajózás biztonságát "veszélyeztetik" (de ez utóbbi mondat csak humor, ne vedd komolyan, az van benne, hogy a tengerész nagyon nem szereti a vitorlázókat, mert mennek a nagyvilágba, és nincs bennük egészséges életösztön!) Nos ezek a TSS-ek lassan egyre jobban elterjedtek, és ott tartunk, hogy ha belépsz Ushantnál az Angol-csatornába (La Manche nincs, nem létezik, az csak egy francia név) akkor Hamburgig (azaz az Elbáig) tudsz szeparációs zónában hajózni. Persze ez a rendszer sem véd meg az emberi hülyeségtől.

Kilenc éve történt, hogy az MV Tricolor autószállító 2002. december 12.-én kijött Zeebruggéból (Belgium) és Southampton felé tartott (Angol-csatorna) összeütközött az MS Kariba konténer szállítóval és elsüllyedt. Mindketten nyugatnak hajóztak, és a keresztező szeparációs zóna csatlakozási pontjánál a Kariba balról előzött, és utána  jobbra, azaz északnak fordult. A Tricolor, hogy elkerülje az összeütközést, el akart fordulni, de a nagy sebességgel haladó hajót a lendület felborította. A harminc méteres vízben az oldalára feküdt, és csendesen kilehelte a lelkét. Innen nincs visszaút, csak az ócskavastelep, ahol évek múlva végezte. Az angolul tudók elolvashatják az esetről szóló Wikipédia cikket itt. Szerencsére tragédia nem történt, mindenkit kimentettek, mondhatni, mindenki jól járt, mert a biztosító fizetett, és a háromezer új autót még egyszer le kellett gyártani...

A Tricolor sokáig feküdt a hullámsírban. Elsőként az volt a vita tárgya, hogy melyik állam területén fekszik, de egyértelmű, hogy Francia vizeken, ezért aztán az ő dolguk volt a hajózás biztonságát biztosítani. Meg is tettek mindent, de a felelőtlen navigáció ellen ők sem tehettek semmit.

Számos hajó nekiment a roncsnak még évek múltán is. Ugyanis a legnagyobb probléma az volt, hogy pont a szeparációs zónák kereszteződésének bejáratánál süllyedt el, ahol a hajók megkezdik a fordulót. Természetesen igen hamar körülbójázták a roncsot. Azonnal megjelent a parti Forgalomellenőrzés közleményeiben, Griz Nez Traffic és Dover Coast Gard félóránkánt közölte a veszélyt. Még aznap megjelent a körzeti rádióadó NAVTEX adásaiban/figyelmeztetéseiben. Egy héten belül megjelent az Admiralitás Notice to Mariners füzetében, amiből a gondos tengerész a térképeit javítja. Ennek ellenére az első hónapban szinte naponta ráfutottak a roncsra, mert ugye "rutinból" hajóznak sokan...

És később is.

A franciák bevetettek mindent, még helikopteres őrjáratot is. A Wandelaar révkalauza mesélte (Wandelaarnál száll be a pilot, ha Atwerpenbe mész), hogy egy hatalmas konténerszállító ment a roncs felé. Helikopterrel a híd elé mentek, lebegtek, és levideózták, hogy nincs senki a hídon! Gondold el, ilyen helyen az ügyeletes tiszt és matróz valahol partiztak, nem voltak a szolgálati helyükön! A helikopter dudált, sípolt, zörgött, mire megjelent egy gatyás, álmos pasas, aki azonnal pánikba esett, felmérte a helyzetet, és kitért. (Valószínű, hogy a barba - parancsnok - volt.) És ilyen videójuk sok volt a franciáknak, miszerint a parancsnoki hídon senki nincs egy ilyen forgalmas, és veszélyes helyen!

A roncs utolsó darabját 2004. október 27-én szedték ki. a 2871 vadonat új prémium kategóriás autót (BMV, Volvo, Saab) bedaráltak az ócskavastelepen.

Olyan régen mutattam tengerésznótát... akkor most egy kalóznóta:

Elkezdtem egy új blogot, ez a vén tengeri medve mindennapjairól szól, afféle énblog. Ma írtam még csak a második bejegyzést, de azt hiszem meglehetősen érdekes.

Itt a blogom: http://tengerisalata.blog.hu/

Nem vesztem el, csak...

Szóval április elején voltunk Mosonmagyaróváron négy napra gyógyfürdőben. Utána, a sors így hozta, hamarosan indultunk Erdélybe, majd Bukarestbe Húsvétra. De a sors nem nagyon akarta, hogy írhassak a blogjaimba. Ugyanis az internet - szokás szerint - döglődött. Be is jelentettem a T-Comnál, ami egyébként a világ leggagyibb szolgáltatója.

Ellenőrzés. Persze szokás szerint alapból engem néztek hülyének.

- Be van kapcsolva? Ellenőrizte?

- Az anyád... - Ezután kijöttek. Matat, kutat, ellenőriz.

- Légkábelt kell cserélni az oszlopokon - mondta a pasi. - Találtam egy másik érpárt, arra kötöttem, ezért aztán internet biztosan lesz. - búcsúzott.

Elment. Se telefon, se internet.

- Uram, a javításhoz nem kell a házba bemenni, ön mehet nyugodtan külföldre, ha hazajött, ki lészen a hiba javítva. Hazajöttem, nem lett a hiba kijavítva. Telefon a qrva menürendszernek.

- Hát anyagbeszerzésnél áll a dolog... - mondta a kislánka a helpdesknél.

Két nap múlva: - Már kiadták a szerelőknek.

Másnap: - nem tudjuk hol áll a javítás... ki van adva...

- Hol lehet reklamálni? - megkaptam az ügyfélszolgálat ímélcímét. Hát ha szolgáltatni nem is tudnak, ahhoz rendkívül értenek, hogy senkit ne lehessen elérni, mindenkit elrejtsenek az ügyfél jogos felháborodása elől.

Pénteken már üvöltöttem a szerencsétlen ügyfélszolgálatos fiúval.

Tegnap, hétfőn megjöttek.

- Kicsréltük az összes búrát a vonalon - mondta a pasas, bár nem értettem, hogy miről beszél. - Most már kell lenni internetnek.

Persze nem volt.

Jeladó a vonalam végére, megtalálták az oszlopon a megfelelő érpárt, átkötés. Kész, van internet.

Persze akkor sincs!

Ezután vonalvizsgálat a lakásban. A DSL doboz fordítva lett az előző szerelő által bekötve.

Van internet.

Van telefon.

Ilyen egyszerű az élet a T-Comnál.

Ha hallottál életedben munkásmozgalmi dalt a nagy Szojuz hadserege énekkarának előadásában, akkor ezt kötelező megnézni!!!

Eddig megismertük, hogy milyen körzetekre vannak felosztva a tengerek a GMDSS rendszerben. Most nézzük, hogy milyen készülékeket használnak az előírások szerint egyes körzetekben?

A partmenti körzet az A1-es. A hajót fel kell szerelni VHF (URH) rádiótelefonnal, egy hozzá tartozó DSC készülékkel, egy NAVTEX vevővel, kell lenni egy COSPAS-SARSAT EPIRB-nek is, valamint egy SART, azaz Search & rescue Radar Transponderrel, még azazabban: egy lokalizációs jelet adó, radarjel visszaverő készüléknek.

Elsőnek nézzük a VHF rádiótelefont: ez nem nagy kunszt, mindenki el tudja képzelni, itt róla kép:

Ami sokkal érdekesebb, hogy hozzákapcsolnak egy DSC készüléket. (A linken mindent megtudhatsz angolul a DSC-ről)

Nos, ez az, ami a VHF rádiótelefont alkalmassá teszi a GMDSS rendszerben való részvételre. Mit is tud ez a kütyü?

Ugyanúgy URH / VHF frekvencián dolgozik, mint a rádiótelefon. Azt ugye tudjuk, hogy a frekiket csatornákra osztották, ezért itt csatornákról beszélünk. Ezek a csatornák bizonyos célokra le vannak foglalva a tengerhajózásban, így a 16-os a mindenféle kommunikáció kezdeményezésére, a vész és sürgősségi helyzetek számára pedig ez a kommunikációs csatorna. A 13-as a biztonsági közleményekre van fenntartva hajó-hajó között, a 6-os hajó-hajó valamint hajó-légijármű, és így tovább.

A DSC készülék a 70-es csatornát használja, és két DSC ezen a csatornán kommunikál egymással.

A DSC előlapján látsz egy piros gombot. Gondolom, sejted, hogy miről van szó? Ezzel a gombbal lehet Distress Alertet, azaz vészhelyzeti riasztást leadni. A riasztás lényege, hogy készülék adja, készülék veszi, és előre programozott minden. Riasztást két módon adhatsz le vele:

1. Megnyomod ezt a piros gombot, majd gyorsan elengeded, és ekkor kapsz egy menüt, amiből kiválaszthatod, hogy mi a bánatod, amiért veszélyben érzed az életed.

Ilyeneket látsz: UNDESIGNATED - nem meghatározott, FIRE, EXPLOSION - tűz, robbanás van a hajón, FLOODING - elárasztás - COLLISION - összeütközés (hajóval, úszó tárggyal, mondjuk egy vízbe esett konténerrel), GROUNDING - megfeneklés, zátonyra futás, CAPSIZEING - felfordulás, SINKING - süllyedés (és nem thinking about), ARMED ROBBERY ATTAC - fegyveres rablótámadás, MAN OVERBORD - vízbe esett egy ember (ember a vízben).

(Feminista szervezetek kiharcolták, hogy - állítólag idén január 1-től - nem Man overboard legyen a vészhelyzet megnevezése, mert a man az férfi, hanem person overboard, mert ebbe a nő is beletartozik, többmilliós kiadásokba verve ezzel mindenkit, akinek a DSC készülékekhez köze van, meg az egész rendszerhez, mert a könyveket újra lehet nyomni, stb. Ne találgass, az idiotizmus mindig Amerikából jön. Ez persze ne a nők elleni beszéd, hanem fel szeretném hívni a figyelmet arra a nagyszerű tényre, hogy a felkutató és mentő egység sosem fordult vissza azzal, hogy legyintett: á, ez nem ember, hanem "csak" egy nő, és hagyták a vízben.)

Tehát ezek közül kiválasztod, ami rád vonatkozik, a készülék folyamatosan veszi a hajó pozícióját, az időt, ez is bekerül majd az adásba, amikor kitöltötted a menülapot, akkor 6 másodpercig kell nyomni a piros gombot, és a DSC elküldi a riasztást. A riasztást minden DSC-vel felszerelt rádióállomás (a hajó is rádióállomás) veszi. Mindenki készüléke csörög, csattog, visong, ugrál, kiabál észveszejtő hangerővel addig, amíg a kezelő egy gomb (Enter) megnyomásával tudomásul nem veszi.

Aki vette, annak a képernyőjén megjelenik: a veszélyben levő hajó pozíciója, az időpont, a beprogramozott vészhelyzet típusa és a hajó MMSI (Maritime Mobile Service Identity), azaz a hajó azonosító száma, ami így nem igaz, mert ez a DSC és EPIRB azonosítója, és csak azon keresztül a hajóé, de ebbe ne menjünk bele. A riasztást ugyebár mindenki vette, aki VHF vételi körzetben van, tehát a parti állomás is, és mindenki feszülten figyel. Ha leadtad a riasztást, akkor az a dolgod, hogy felvedd a VHF / URH rádiótelefonodat, és szóban is szétkürtöld, hogy mi a bajod! Ennek megadott formátuma van:

  MAYDAY MAYDAY MAYDAY

  THIS IS hajónév MMSI szám and CALL SIGN vagy más néven hívójel / IDENTIFICATION of ship in distress a hajót ezzel meghatároztad

  MAYDAY

  POSITION - megadod szóban is a pozíciót   UTC - időpont

  NATURE OF DISTRESS AND ASSISTANCE WANTED - itt elmondod szóban, hogy mi a bajód, és miféle segítséget kérsz (azonnali, sürgős segítséget kérek, ez a típusszöveg)

  ANY OTHER USEFUL INFORMATION - itt megadsz minden egyéb hasznos információt: hányan vannak veszélyben, van-e sérült? A SRAT és EPIRB készülék be van-e kapcsolva, a körzetben milyen az időjárás, és ha vitorlás vagy, a hajód hogyan néz ki

  OVER - Vétel - és várod, hogy válaszoljon bárki is

Ezután a DSC készüléked arra vár, hogy a parti rádióállomás (MRCC, a felkutatási és mentési központ) visszaigazolja DSC készülékkel, hogy vette a riasztást. Ha nem érkezik visszaigazolás, akkor addig adja a te DSC-d a riasztást, amíg meg nem érkezik. Ez - hangsúlyozom - nem szóban, hanem készülékek között történik.

Hogy ne legyen túl sok okosság, itt most megállunk, mert megkaptad a visszaigazolást, és ezáltal tudod, hogy az MRCC felelősséggel átvette a mentés irányítását, mert a visszaigazolás ezt jelenti. .

Évek óta vajúdok a kézirattal, nem jutottam egyről a kettőre.

Összegyűjtöttem (amennyire szerény képességeimből tellett) a magyar tengerésznyelv szavait, belvízi hajós barátaim, ismerőseim és idegenek segítségével a hazai hajósok nyelvének szavait, és egy barátom (Hartványi Tamás) összegyűjtötte a vitorlázók szókincsét, és ez kerül a majdan megjelenő kötetbe.

Hivatkozom itt dr. Balázs Gézára, aki az ELTE tanszékvezetője, mert a neves nyelvész a kezdetek kezdetén valami ilyesmit mondott:

- Kapitány úr, ezeket a szavakat össze kell gyűjteni, meg kell őket menteni, mert a magyar nyelv szerves része.

És a tanár úr az Akadémiai Kiadót ajánlotta, mint olyat, amit azért hoztak létre egykoron, hogy a tudományt támogassa (és ez tudjuk, az esetek zömében, nem hoz olyan bevételeket, amiért harcba mennének a profitéhes kiadók).

A Kiadó kapott a kéziraton, de igazgatóváltás jött, és az MTA Könyvkiadója profitorientált lett, a pénz előbbre való, mint a tudomány. Visszaléptek.

Erről lecsúsztunk.

Több év várakozás után a Tinta Kiadó - amelyik szótárakra szakosodott - karolta fel a szógyűjteményt.

Ám a karácsonyi vásár nem úgy sikerült, mint remélték, és nincs pénzük a kiadás finanszírozására. Sajnos olyan sokba kerülne a kiadás, hogy (egyelőre) le kellett mondani arról, hogy náluk jelenjen meg, annak ellenére, hoyg több szponzorunk is van, de sajnos nem elég.

És derült égből villámcsapásként jött a felismerés: lehet, hogy az Isten szereti a munkámat?

Mert most találtam egy olyan kiadót, aminek a vezetője azt mondta, hogy érdemes a kézirattal pályázati pénzekért folyamodni, és nagyon bízik benne, hogy meg is kapjuk.

Most hétfőn fogom aláírni az utolsó szükséges papírt, és utána reménykedünk!

.

Volt egyszer egy MAHART, ahol több mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett?

Olyan volt, hogy volt pénz, de dögivel. Mindenre. Például fogorvosra. A beiruti fogorvos hány, de hány tengerész szájába ültetett arany fogakat! Persze ne matrózokra tessék gondolni. Mivel én személy szerint csak legendákat hallottam, ezért ezeket nem részletezem, de azt tudom, hogy végül a vállalat megelégelte a pofátlanul magas számlákat, és letiltotta. Már a fogsorcsináltatást.

Én is voltam fogorvosnál.

Ez elég régen volt, még a Cegléden hajóztam. Lementünk a Vörös-tengerre, Aqaba kikötőjében rakodtunk ki. Utána Port Szudán volt a berakó kikötő, és mivel volt egy lyukas fogam, ami bár nem fájt, de arra gondoltam, hogy előzzük meg a szudáni fogfájás lehetőségét is, jelentkeztem fogorvoshoz.

Megmondom, volt egy hátsó gondolatom is. Legendákat zengtek a tengerészek az aqabai fogorvosról, és a rendelő felszereltségéről. Hogy ilyen-olyan-amolyan modern… Hát ha az, akkor betömetem, és „élvezem” az otthon akkor még nem látott szuper technikát.

A második tiszt kivitt. Én akkor még a "yes"-t és a "no"-t kicsit kevertem, ennyi volt az angol tudásom. A fogdoki rendelője… hát, nem tudom. Az SZTK-ban modernebb ketyerék voltak. A pasi belenézett a számba, és rögtön kiszúrta a lyukas fogat, ami bár nem fájt, magában hordta az ismert kín lehetőségét. A doki megnézte, vette a kalapácsát, ráhúzott vele, hát a csillagokat láttam.

- Pains? – kérdezte a fogész.

- Fáj? - kérdezte röhögve a második tiszt.

Se válasz, se bólintás, de a reakcióm egyértelmű volt. Kaptam bele csinos, de ideiglenes tömést.

- Majd otthon cseréltesse ki – mondta a doki és mészáros.

Addig nem kellett várni, mert amire a hajóra értünk, kiesett. Mondtam a siornak, aki megígérte, hogy másnap kivisz, akkor is jól jön egy séta a városba.

Másnap kimentünk, a fogorvos elrepült Ammanba, menjünk másnap, mondta egy hölgy. Másnap viszont elindultunk, így a mészáros fogász nem látott többet Aqabában.

Lementünk Port Szudánba, volt vagy négy nap az út. Addigra jól begyulladt, és kaptam egy frankó szájzárat. Ez nem rossz, ha fogyni akarsz. De ha dolgozni kell, és kénytelen vagy löttyön élni, az nem az igazi.

Port Szudánban nem részletezem, mennyit álltunk horgonyon, de amikor beálltunk, az első tiszttel kimentünk „fogorvoshoz”. Ez a helyi kórházban székelt. Az ügynök kivitt, majd otthagyott minket.

Végigmentünk a kórház udvarán, közben szemrevételeztük a körfolyosón fekvő betegeket, meg az őket ellátó, a kecskét fejő termetes feleségeket…

Egy elegantos váróban, egy kulturált doktornak látszó faszi kikérdezett, majd egy vizsgálóba vitt, ahol azt mondta, nyissam ki a szájam.

Mutattam, hogy nem megy. Erre lazán a két mancsával szét akarta feszíteni. Ha volt ilyened, akkor tudod, hogy sok minden lehetséges ebben a galaxisban, de az efféle huncutság nemigen működik.

- Meg kell röntgenezni – nyilatkozta ki a fejéből. Kézen fogott, és elvitt a rögönyözőbe. Hát itt majd hanyatt estem. A legmodernebb Siemens röntgenkészülék meg minden. Lefektettek egy pallóra, ami két kőműves bakra volt fektetve, fejem alá fémkazetta, és surr, meg voltam röntgenve. Amíg előhívták, kaptunk lónyálat, valami helyi kaólát.

Miután megszakértették a felvételt, átvittek egy fogászati kezelőbe. Ott is Siemens szék, meg reflektor, meg hiper-szuper, ihaj-csuhaj, NSZK csúcstechnológia. Az első tiszt beült, mert ugye ő az első, én meg az elválasztó függönyhöz mentem, és átkandikáltam a hodály másik felébe. Nos, ott egy forgatható zongoraszékre kuporodva egy helyi, gennyes arcú, páciens ücsörgött, akinek a felcser beadta a szájába bele az érzéstelenítőt. Aztán átjött, és ugyanazzal a tűvel beadta az első tisztnek is bele a szájába. Ekkor az a meghatározott érzés kerített hatalmába, hogy itt nekem senki bele nem dug a számba semmit, és ez a fogdoki ujjára is vonatkozott.

Tíz perc eltelt, az első tiszt fogát kikapta a fogász. Gyüjjek a székbe, mutatta. Beültem.

- Nyissa ki a száját! – fordított az első tiszt.

- Hát az nem megy…

A fogász megpróbálta szétfeszíteni, de most se nem ment. Fejet csóvált, és felírt antibiotikum injekciót, hogy a második tiszt adja be tizenkét óránként, és ha nyílik a szám, akkor menjek el hozzá, és kihúzza. Természetesen elindultunk, és Ákos, a második tiszt legjobb szórakozása az volt, amikor fél tizenkettőkor megjelentem nála, és tartottam a fenekem egy kellemetes szurira, legyen dél vagy éjfél előtt.

Azért Szueztől nem fordultunk vissza, mert akkor már rendesen tudtam nyitni a számat. El is fogyott a szuri, és mire átértünk a csatornán, az én fogam bizony megint begyulladt, a számat csak résre tudtam nyitni.

Rijekából haza, mert már út elején kértem a váltásomat. A vasútról a fogászhoz vitt az asszony. Az fogott egy kanyarfogót, és úgy, a zárt fogsoron át megfogta, kirántotta, és láss csodát, azonnal elmúlt minden szájzár!

.

2005. novemberében hajóztam be az Isartal motorosra. Kiraktuk a woodpulpot (cellulózét), és elmentünk Norvégiába alumíniumért. Ismerd meg ezt a hangulatos norvég városkát:

Valamelyik nap csupa lucskosan ébredtem. Borzasztó álmom volt. Egy modern, orrfelépítményes hajón voltam, és igazán rohadt viharban voltunk. Éppen a hídra kellett mennem, hogy átvegyem az őrséget. Már fent voltam, de gondoltam egyet, és felmentem a felépítményen levő árbocra, a tetején levő kis szerelőállásra. És akkor jött egy hatalmas hullám, ami a hajó alá görgött, a farát megemelte, és a hajó függőlegesen belefúródott a vízbe, természetesen nem volt mese, elsüllyedt. Az álom folytatódott, de nem részletezem.

Mert tegyük fel a kérdést, ha ilyen azonnali elsüllyedés történne, mi a helyzet? Mi az esélye a legénységnek a megmenekülésre. Aki ébren van, és a szabadban tartózkodik, mint nekem az árbocon, van esélye. Mondjuk a hídon levő váltásra váró tiszt és az őrséges matróz is ki tudott ugrani. Miben bízhatnak, hiszen nincs hajó!

De van a hajón mentőtutaj, és van egy kicsi ketyere, az EPIRB, amiben bízhat. Mindkettő egy hydrostatic release nevű szerkentyűvel van a hajóhoz erősítve. Ezt magyarul hívhatjuk nyomásérzékeny kioldónak. Balra az EPIRB, jobbra a kioldót látod. Ez a kis vágóeszköz úgy van beállítva, hogyha 4 méterre a víz alá kerül, a víznyomás kioldja a vágót, ami elvágja a rögzítőkötelet, és a mentőtutaj felúszik a víz felszínére, és ugyanígy az EPIRB is, amelyik azonnal sugározni kezdi a jeleit. Ilyenkor célszerű azonnal az EPIRB-et keresni, és azt magunkkal vinni a mentőtutajba. Ha velünk van, akkor nincs más dolgunk, mint megvárni, hogy kimentsenek.

Ez az EPIRB (Electronic Position Indicating Radio Beacon), mint a neve is mutatja, egy olyan ketyere, aminek a jeleit a műhold veszi, és a kis bója pozícióját továbbítja a vevőegységbe a felkutatási és mentési központba. A Doppler effektus elvén számítja ki a komputer a kis bizbasz helyzetét, amit az folyamatosan nyom, tehát a sodródásról is információt kap a mentőegység. Az ilyen típusú riasztást hívja a GMDSS rendszer másodlagos riasztásnak, és minden, a SOLAS (Safety of Life at Sea - Életbiztonság a tengeren) hatálya alá eső hajóra kötelező beszerezni (vitorlás és jacht nem esik a SOLAS hatálya alá.) De ugye egy normális tulajdonos, ha félti a szaros életét, akkor beszerzi.

Nos, ez a válasz arra, hogy mi a helyzet, ha gyorsan süllyed el a hajó. És ugye belátható, hogy az EPIRB nem a hajó, hanem a saját helyzetét közvetíti, ezért célszerű azonnal megkeresni, és magunkhoz venni. (Olyan esetben, amikor a hajót elhagyni kényszerülünk, akkor az ügyeletes tiszt magával kell, hogy vigye a mentőcsónakba, vagy a -tutajba). Beszéltünk a mentőtutajról is, bár nem foglalkozik vele a GMDSS, ejtsünk pár szót erről is.

Elsüllyedés után ez is ugyanúgy felúszik, és közben felfújódik a kis (megfelelően méretezett) sátor. A hajókra a személyzet létszámától függően tesznek tutajokat (kötelezően, évenkénti ellenőrzéssel). A tutaj kezelése nem is egyszerű feladat, ezt a túléléstechnikai tanfolyamon tanuljuk meg kezelni. Itt oktatják, hogyan kell a tengerbe ugrani (a mentőmellényt a melleden átkarolva, függőlegesen vízbe érni), hogyan kell a szél által esetleg felfordított tutajt átfordítani, abba beszállni, ami ugyancsak tengerészt próbáló feladat! Hogyan kell a tutajban viselkedni (cipővel tilos bemenni), hol vannak a felszerelési tárgyak (bicska, lámpa, horgászfelszerelés, gyógyszerdoboz, stb). Persze, az, hogy megtalálod-e a tutajt, az EPIRB bóját, mind szerencse kérdése is viharban, mert a szél fúj, minden sodródik, kérdés, tudsz-e úgy úszni a veszett hullámokban, hogy megmenthető legyél.

Bízzunk benne, hogy igen.

És hidd el, az MRCC (Maritime Rescue Coordinating Center - Tengeri felkutatást koordináló központ) mindent meg fog tenni a csúcstechnikájával, hogy megmentsen. De CSAK életet mentenek! technikát nem, ezért az elsüllyedt hajó nem is érdekel senkit, ha nem jelent veszélyt a hajózásra, vagy egyéb fontos okból.

Folytatom, ha nem unalmas...

A bejegyzés címét muszáj voltam ilyen "rufkósan" megválasztani, hogy ne legyen a bejegyzés "OFF". Mert így ugyebár a nyugdíjas tengerészről szól.

Nos, hogyan? Így:

Kérem szépen, az elmúlt hét végén, jelesül február 12-én, szombaton tartottuk Akán a farsangot. A kis falu apraja-nagyja részt vett benne. Délután volt a buli a gyerekeknek, este a bál a felnőtteknek.

Azt már tudjátok, hogy a GMDSS rendszer meghatározza a tengeri körzeteket.

Mit is jelent ez?

Valójában azt, hogy a vészhelyzetre való tekintettel előír bizonyos készülékeket, és ezek korlátjait figyelembe véve meghatározza a hajó mozgásterét.

Volt egyszer egy MAHART, ahol több, mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett?

Hát, megmondom az őszintét, én ezt igazából nem tudom, mármint azt, hogy milyen is volt ez a cég. Én sodródtam az árral, el voltam a hajón, mint a befőtt, utaztam, mint egy kuffer, de egy dolog biztos, élveztem a hajóztást. Ez onnan is látszott, hogy lehettem vagy három hetes tengerész (és civilben 25 éves), amikor azt találtam mondani Fecónak, a fedélzetmesternek, hogy:

A magyar hajózás és a Duna Stratégia, valamint a Széchenyi terv.

I. Az alapok:

 A közlekedést úgy vizsgálhatjuk, mint az ország ideg, ér és nyirokrendszerét. Figyelnünk kell rá, és folyamatosan karban kell tartanunk. Bármelyik részének elhanyagolása tragédiához vezet.

Axiómaként kezelhetjük, hogy Baross Gábor és Széchenyi István országában szégyenkeznünk kell amiatt, hogy a belvízi teher és személyhajózásnak – de nyugodtan ide sorolhatjuk a hajóépítést, javítást, kikötőfejlesztést, és kedvtelési célú hobbyhajózást is - sem ténylegesen felelős minisztériuma, sem mérhető lobbi ereje nincs. Ez az az iparág, ami az elmúlt 20 évben krónikus befektetési és fejlesztési hiányban szenvedett. Ideje ezen változtatni. Ehhez mi, a szakma művelői – és reményei szerint értői - avval járulhatunk hozzá, hogy a tényleges helyzetet, és a lehetőségeinket szakmai alapokon vázoljuk fel.

Ma még annak is örülnünk kell, ha egyáltalán beszélnek a hajózásról. Az pedig már csak hab a tortán, ha igazat és egyben jót is. Szerencsére ebben az évben kettős segítséget kaptunk. Az egyik a Duna Stratégia, amit az EU indított útjára, és ami nem a hajózás még csak nem a magyar nemzeti stratégia, hanem a Duna menti országok együttgondolkodásának és cselekvésének programja kell, hogy legyen. Második a Széchenyi terv, ami végre pozitív hangnemet üt meg az eleddig mostohagyermekként kezelt belvízi hajózásról. Itt arra kell figyelnie a tervezőknek, hogy maga a fejezet címe „Közlekedés – Tranzitgazdaság” szerencsétlenre sikeredett, ugyanis pont azt kell lekerülnünk, hogy tranzit ország legyünk. Erre ugyanis ma is teljesen alkalmasak vagyunk. Még tankolni sem kell megállni, csak egy matricát venni minimális összegért. Nekünk a középkori árumegállítási jogot kell végre-valahára hozzáadott értékkel kiváltanunk. Ez az egyedüli esélyünk a logisztikai szolgáltatóvá válás, és a munkahelyteremtés útján.

A hajózás tényleges iparági szereplői úgy értékelik, hogy bár nem lehet előre meghatározni az ideális arányt - hiszen ezt a piac határozza meg - de természetesen minden hajótulajdonos örülne, ha a vízi közlekedés aránya az áruszállításban valamikor megközelítené a 10 százalékot, és már akkor is tapsolni fogunk, ha az 5 százalékot elértük. Véleményünk szerint belátható időn belül meg lehet teremteni a közút, a vasút és a vízi közlekedés ésszerű arányát. Alapelvként le kell szögeznünk, hogy a víziközlekedés sosem fogja kiváltani vagy átvenni a közúti és vasúti fuvarozás feladatait, de az alágazatok közötti ésszerű munkamegosztás esetén, megfelelő nagyságú részvételével jelentősen csökkentheti többek között az átlagos fuvardíjakat, és a környezetünk további terhelését.

Ami a Széchenyi tervben tervezett és kimondott alapvető célokat illeti, a hasznok maximalizálásának elve jó, de a társadalmi terhek minimalizálása mellet világosan és egyértelműen ki kell fejteni, hogy ez azzal jár, hogy a közel egyenlő teherviselésnek ki kell terjednie minden közlekedési alágazatra. Tehát a közút is tényleges szerepet kell, hogy vállaljon ezekből úgy, hogy például az elektromos útdíj bevezetésével végre a tényleges környezetterhelési költségekhez érdemben is hozzájárulnak. A vízi fuvarozók versenyhátránya már ne nőjön tovább, mert szemben egyes dörzsölt közúti fuvarozóval, ők nem tudnak ügyeskedni. Ha a hajó átmegy egy csatornán, kiköt egy kikötőben, révkalauzt alkalmaz, vagy bunkerol (tankol), minden alkalommal hivatalosan kell fizetnie érte. Ma, ha valaki közel 10 € értékben vásárol matricát, bátran közlekedhet a magyar autópályákon – amiket százmilliárdokból építettünk és milliárdokért tartunk karban -, míg a szomszédos Szerbiában a Belgrád felé vezető félkész autópálya használatáért ugyan az a kamionos egy útra 60 €-t fizet.

Néhány adat (bár mint minden összehasonlító adatot, ezeket a számokat is fenntartásokkal kell, hogy kezeljük) a közlekedési módok összehasonlításának megkönnyítésére. Az egyértelműen látszik, hogy a vasúttal és a közúttal szemben a hajózáshoz rendelt adatok a lehető legkedvezőbb értékeket veszik fel. Természetesen téves az a nézet, hogy amit elveszünk a közúttól, azt a hajózás nyeli le. Nem, mivel a hajózás nem képes az ún. „door to door” forgalomra. Ez maradni fog a közútnál az idők végezetéig. Az elvárt megosztást és egyensúlyt nem törvényben meghatározott százalékos felosztással, hanem szabályozási és piaci eszközökkel állíthatjuk be.

                                                                                                                      Hajózás Vasút   Közút

1 tonna áru továbbítása 1 gallon üzemanyaggal (mérföldben)                             576         413     155

1 átlagos hajó 1000 tonnás rakományának továbbításához szükséges eszköz         1            25        42 (vasúti kocsik4 tengelyesek!)

1 millió tonnakilométerre jutó CO₂ kibocsájtás (tonna)                                        19,3       26,9     71,6

Halálos balesetek száma (eset)                                                                         1            22,7     155

 A hajózási társadalom méltányolja a kombinált fuvarozás támogatását, és a vízi szállításban legalább ilyen hatékonynak tartaná a RO-LA-hoz hasonló támogatás felhasználását. A hajózás által elfuvarozott minden tonna után 1-2 euró támogatást lehetne adni az első 3-5 évben, amit a hajótulajdonosok fejlesztésre, az eszközpark korszerűsítésére fordíthatnának. A vízi szállítás fejlesztéséhez ugyanis – lásd a II. fejezetet - eszköz, rakomány és infrastruktúra kell. Hogy lesz-e elég rakomány, azt a piac dönti el, de a versenyképes eszközpark kialakításához elkél az állami segítség.

II. Stratégiai és befektetési szempontokból külön-külön vizsgálandó az a három alapkövetelmény, ami a hajózás és a hajózás által nyújtott logisztikai szolgáltatások elengedhetetlen kelléke:

1. víziút
2. eszközök
3. rakomány

II.1. Víziút:

Magyarország az európai víziúthálózatnak a kellős közepén helyezkedik el. Ma már nem képezi vita tárgyát, hogy a Duna Európa egyik legfontosabb közlekedési folyosójának szerves alkotórésze. A Volga után a leghosszabb európai folyó, közvetlen kapcsolatban a Fekete- és az Északi-tengerekkel.  

Jelen esetben csak a hajózási, logisztikai és infrastrukturális feladatokkal tárgyaljunk, nem felejtkezve el azokról az egyéb – ökológia, turizmus, területfejlesztés, árvízvédelem, vízgazdálkodás, halászat, kultúra – funkciókról és lehetőségekről, amelyek szintén a Dunához köthetőek. Ezek egy-egy külön tanulmány tárgyát kell, hogy képezzék.

Az Unióhoz történő csatlakozás előnyeként hozhatjuk fel, hogy ha a Dunáról esik szó, kénytelen kelletlen a transznacionális és interregionális együttműködések közepébe kerülünk. Az Európai Bizottság a 2001-ben kiadott „Fehér Könyv”-ében már kiemelten foglalkozott a Rajna-Majna- Duna vízi úttal, mint az átfogó közlekedéspolitika egyik stratégiai alkotórészével. Nem tekinthető véletlennek, az uniós költségvetés 2007-2013 közötti időszakra történő meghatározásakor a Duna hajózhatóságának kérdése központi kérdéssé vált az európai közlekedéspolitikában. Ezért kerülhetett sor 2004. április 29-én az Európai Parlament és a Tanács 884/2004/EK határozatának elfogadására, melyben a transz-európai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló 1692/96/EK határozatot módosították, kiemelve, hogy a Duna ezen víziútrendszer részét képezi, és a hajózhatóságát javítani kell (Az év minimum 340 napján 2,5 méteres merüléssel, korlátozás nélküli hajózás). A felismerés igen fontos abból a szempontból, hogy az EU Parlamentje tudja és magáénak vallja azt az elvet, hogy a Duna hajózhatóságának javítása nem a parti országok belügye, mivel a finanszírozás nem oldható meg a részes országok költségvetéséből.  Ráadásul a Duna folyam szabályozását nem Magyarország, hanem Ausztria és Németország kezdte meg a vízlépcsők kiépítésével párhuzamosan. Vagyis a beruházásokból a részüket nekik is ki kell venniük.

Sajnos a sok évtizedes elhanyagoltság miatt maga a folyó, és annak magyar szakasza számtalan problémával küzd.  Ezért fontos, a magyar szakasz hajózhatóságának a biztosítása, és a kiszolgáló és ráhordó infrastruktúra folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében az akkor illetékes tárca (KHEM) tanulmányt rendelt a „Duna hajózhatóságának javítása projektet megalapozó tanulmány” címmel. A több nyilvános vitát megjárt záró jelentést a VITUKI 2007. szeptember 28-án adta át a minisztériumnak. A szaktárca illetékesének értesülése alapján a Duna hajózhatóságának javítása tárgyú projektet megalapozó tanulmány tapasztalataira figyelemmel az Európai Bizottság további támogatás folyósítását látja megalapozottnak, ezért elfogadásra került a C(2008)6788 határozat, amely a transz-európai közlekedési hálózatok (TEN-T) területén történő „Tanulmányok a Duna hajózhatóságának javításáról (a 18. számú kiemelt projekt magyar része)” - 2007.HU-18090-S közös érdekű projekt számára közösségi pénzügyi támogatás nyújtásáról szól. Az érdemi munkálatokat 2010-ben meg kellett volna kezdeni a Dunán, ez azonban egyelőre nem következett be.

Essen végre szó a „nagy magyar titokról” a víziközlekedési pályáról is, ami maga a víziút rendszer, mivel véleményem szerint nem kerülhetjük meg azt az egyelőre még politikailag erőteljesen fertőzött kérdést, ami a vízlépcső rendszereket illeti. Budapesttől északra 16, délre 4 zsilip található a Dunán (További tény, hogy a DM csatornán 16, a Majnán 34 zsilipet építettek és üzemeltetnek a mai napig). A magyar-szlovák viszonyt feszítő „Bős-Nagymaros” kérdést szakmailag és politikailag kell megoldanunk, ráadásul a Budapest alatti szakasz vízépítési problémáit és lehetőségeit záros határidővel fel kell mérnünk.

A hazai Duna szakasznak Budapest felett az ENSZ EGB VI/B, alatta pedig az ENSZ EGB VI/C víziút osztálynak megfelelő követelményeknek kell, hogy megfeleljen. Egy megfelelően kezelt és karbantartott Duna hatékonyan kell, hogy szolgálja az unió egységes piacának kereskedelmét.

Tévedés a „zöldek” azon állítása, hogy nincs tételes szabályozásunk. A nemzetközi víziutakról szóló EU megállapodás kormányrendeletben történt kihirdetése, valamint a Duna Bizottság, ENSZ EGB, és a CEMT ajánlásai is kötelező érvényűek.

Héjjas István professzor úr egyik tanulmányában tökéletesen jelzi a problémák gyökerét:

„A Horthy rendszer idején világhírű árvízvédelmi, vízgazdálkodási, vízépítő mérnökök éltek az országban, akiktől Amerikából is kértek szakvéleményt, de hasonló volt a szakmai színvonal a Kádár rendszer idején is. A helyzet a rendszerváltáskor változott meg, amikor a Nagymarosi vízlépcső visszabontása után a vízügyi szakembereket kezdték úgy kezelni, mintha leprások lennének. A jól képzett szakemberek ekkor külföldre távoztak, az egyetemeken pedig a szakképzés leépült, mivel alig akad hallgató, aki ilyen közutálatnak kitett szakmát választ. Így azután a Bős-Nagymaros projekttel nemcsak a gyereket öntöttük ki a fürdővízzel együtt, de utánuk dobtuk a fürdőkádat is.”

Amíg mi azon vitatkozunk – az esetek többségében festőkkel, költőkkel, szociológusokkal – hogy valójában mit kellene tennünk a Dunával, addig a szlovákok átadták a „vitapartnereink” által csak „papírtigrisnek” titulált bősi erőművet, használják az általa termelt, és 50%-ban nekünk járó áramot, valamint jelentősen csökkentették a Mosoni-Duna vízhozamát. Ezzel párhuzamosan az osztrákok felavatták az utolsó erőművüket is a saját szakaszukon, a nagymarosi turbinákat beépítve a freudenaui zsilipbe. Ez alatt az idő alatt mi tétlenül nézzük, mi történik velünk árvizeknél, belvizeknél, nem értjük miért nincsen talajvíz a Duna-Tisza közén, és nem tudjuk a választ arra a kérdésre miből lesz édesvizünk 30 év múlva. Ma ugyanis a WC-ket mi jó minőségű édesvízzel öblítjük le, miközben Izrael tankerekben importálja az ivóvizet. Kiszámoljuk, hogy hány milliárdos kárt okoz az árvíz Felsőzsolcán, de nem számolunk azzal, hogyan, s menyiért védhető mindez ki ésszerű előre tervezéssel. Télen élvezzük a havat, márciusban pedig menekülünk az olvadó hó és a leeső csapadék által okozott árvizek elől.

Egyszerű a kérdés: Vajon egy kiszámíthatatlan vízjárású Duna miként fogja a második paksi atomreaktort hűtővízzel ellátni? Remélem, hogy a környezetvédők sem gondolják azt, hogy a jégkocka, vagy a léghűtés lesz a megfelelő eszköz erre a feladatra.

Elkerülhetetlennek tartom mindhárom – Nagymaros, Adony, Fajsz - vízlépcső megtervezését és 15-20 éven belüli megépítését. Ez ráadásul nem a hajózás miatt lesz kényszerfeladat, hanem a vízgazdálkodás, árvízvédelem, belvízelvezetés, mezőgazdaság és a környezetvédelem, valamint a turizmus miatt. A hajózás ebben az esetben csak haszonélvező szerepet játszik majd. Egyszerű közgazdasági példával lehet az állítást igazolni. Vizsgáljuk meg a hajó hasznos hordképességének változásának esetét (mivel kisvíznél ez csökken, duzzasztott víznél állandó) Ez a hajózásnak és a kereskedelemnek is kárt okoz, mivel minden tíz centiméter „elveszett” merülés - hajótípustól függően - 80-110 tonna kiesett rakományt jelent. Ennek kettős a hatása. Egyrészt csökken a hajózás árbevétele, miközben az állandó költségek változatlanok maradnak, másrészt ugyanaz a mennyiségű árú csak több fuvarral vihető el. Ezzel csökken a magyar áruk versenyképessége is, mivel hosszabb távon természetesen több fuvardíjat kell fizetni.

A hazai sajtóban tévesen megjelent híresztelésekkel ellentétben a hajózási szakma nem kívánja, és soha nem is kívánta a folyómeder mélyítését, hiszen ez súlyos szakmai hiba lenne. Álláspontom szerint a folyómederben a kívánatos vízszintet a vízszint duzzasztásos emelésével, és nem környezetromboló kotrásokkal kell emelni. A kotrásokról tudnunk kell, hogy amikor a házgyári program a legnagyobb ütemben dübörgött, a folyó maga tízszer annyi hordalékot hordott és mederanyagot helyezett át a saját erejéből - az évezredes gyakorlatának megfelelően -, mint a panelekhez kikotort teljes mennyiség. Egy folyó viszont, amelyik az egyik szakszán vízlépcsőkkel lesz beépítve, az alatta levő szakaszon már nem képes hordalék szállítására és terítésére. Ezért, mivel a víznek nem szóltak a vízlépcsőkről, tehát a maga évmilliós gyakorlatának megfelelően dolgozik, az erejénél fogva többszörös gyorsasággal vájja magát a mederbe. Nos, ezek után következik be a kutakból és a szántóföldek alól eltűnő víz esete, vagyis a mezőgazdaságunk egy részének ellehetetlenülése.

A közlekedési, logisztikai beruházások, „zöldrendszerek”, és az energiatakarékosságba fektetendő intelligens beruházások munkahelyeket generálnak. Ezek nélkül nem indul el a gazdaság tényleges fejlődése. Ugyan ez munkaerő-piaci kérdés, de gondoltunk-e már arra, hogy csak a belvízelvezető árkok újra létesítéséből, és az esetleges öntözőcsatornák megépítéséből mennyi új munkahely fakadhat? Hazánkban él többszázezer olyan honfitársunk, akinek atomfizikusi állást nem, de értelmes segéd vagy betanított munkát tudunk ajánlani. Ezzel több legyet ütünk egy csapásra. Újra munkát adunk azoknak, akiknél már a második generáció nem kap semmilyen lehetőséget a becsületes mindennapi munkára, kitörési pontokat mutatunk a gyermekeiknek, hasznot hajtunk az országnak.

Ha pedig az energiatermelést vesszük alapul, akkor a bejövő oldalon a víz, mint a legolcsóbb alapanyag szerepel, szemben a fosszilis energiákkal, vagy az atomerőművek fűtőelemeivel. A vízenergia hasznosítása után sem atomhulladék, sem pedig salak nem képződik. Ma a Tisza tavat, mint természeti csodát mutogatjuk. A Tisza tó is egy „betonszörnyhöz” tartozó felvíz, csak mára tökéletesen illeszkedik a környezetébe.

II.2. Eszközök:

Hiába lesz karbantartott és kiépített vízi utunk, ha nem rendelkezünk megfelelő eszközparkkal a fuvarozási és személyszállítási feladatok végrehajtására. A magyar lobogó alatt hajózó dunai hajók közül ma 52 személyszállító és 30 toló és önjáró teherhajó rendelkezik lajstromszámmal és hajózási engedéllyel. Ezeken kívül a valamikori MAHART üzemeltet 25 osztrák lobogóval rendelkező önjáró hajót. Összesen 393 személy illetve vállalkozás rendelkezik hajózási engedéllyel. (A tiszai kompok és a Balatoni hajók külön kategóriát képeznek, ezért maradtak ki a felsorolásból)

Mind a személyhajózás, mind pedig a teherhajózás krónikus befektetési hiányban szenved. Ma már a használt hajó beszerzése is komoly probléma a magyar hajózási társaságoknak és egyéni vállalkozóknak. Ők azok a kis és közepes vállalkozók és vállalkozások, akiket kiemelten kell végre kezelnünk, és akiknek a támogatása nélkül sosem lesz erős középosztályunk. Márpedig erős középosztály nélkül nincs erős, és felelősen gondolkozó nemzet.

Hajóvásárláshoz, használt hajó, vagy új hajó építéséhez, beszerzéséhez, a meglévő állomány korszerűsítéséhez, az elavult „főgépek” cseréjéhez olyan hosszú távú, 15-20 éves hitelekre van szükség, mint amilyeneket például Hollandiában kapnak a konkurensek hajózási társaságok járművásárlásra. Ha már a közúti közlekedéstől megkövetelik, hogy a környezetet kevésbé károsító korszerű járművekkel közlekedjen, ugyanezt bátran elvárhatják a hajózástól is. Ráadásul ez a törekvés végre talán a zöldek által is üdvözlendő lesz. Nosza, cseréljük ki az elavult főgépeket EURO 5 vagy 6-os motorokra. Ezzel a hajójavítást és  a hajóépítés elfelejtett iparágát is segíthetjük.

Az EU 2004 (csatlakozásunk dátuma) előtt kifejezetten támogatta a régiért újat, illetve a hajótér selejtezési programokat. Követelnünk kell, hogy a magyar állam hasonló feltételekkel avatkozhasson be, párhuzamosan adott EU-s segítség mellett.

Létezik egy igen divatos, de elképesztő állítás, ami mellet ne mehetünk el szó nélkül: „a hajókat kell a folyókhoz alakítani, és nem a folyót a hajókhoz.” Annak, aki ezt állítja elkerülte a figyelmét az a tény, hogy már az ősember is pontosan akkora fát vágott ki a tutajához, ami nem akadt el a folyóban vagy patakban. Vagyis az ember évezredek óta a folyóhoz alakítja a hajóit és nem fordítva.                          

II.3. Rakomány:

Magát a rakományt, mind mennyiségében, mind pedig tartalmában természetesen a piac fogja mindig meghatározni. A hajózás egyelőre többek között a tömegáruk, acéltermékek, mezőgazdasági termékek, folyékony alapanyagok és késztermékek, konténerek és személyek fuvarozására alkalmas. Mint a bevezetőben is jeleztem, befektetések és akarat hiányában a piac elrohan mellettünk, vagy átfut rajtunk keresztül. Ezek egyike sem üdvözlendő jövőkép. Mit tehet a döntéshozó ebben az esetben. Például stabil, kiszámítható, versenyképes és értelmes gazdasági, adózási, és vámkereteket ad. Ebben az esetben a befektetők majd nem a szomszédos országokban vámolnak, értékesítenek, foglalkoztatnak hazai munkaerőt, no és adóznak is. A stabil keret megteremtése állami alapfeladat, annak tartalommal való megtöltése a piaci szereplők feladata.

Ide sorolhatjuk – bár a második pontban is szerepelhetnének – a kikötőket és a logisztikai központokat, mivel a piac által biztosított rakományoknak ezeken a központokon kell áthaladnia. A hajózást még a tranzit esetén is érinti ez a szegmens. Egyértelmű, hogy mind a rakományokat, mind pedig az eszközöket érinti a kikötők és a logisztikai csomópontok léte illetve nem léte.

A mezőgazdaságunk manapság a már említett Duna-Tisza közén egyre kisebb hozamokkal, egyre drágábban termel. A nemzetközi piacokon viszont az EU-s tagállamokkal, valamint a támogatott amerikai farmerokkal versenyez a logisztikában is, ahol a legnagyobb költsége - és egyben versenyhátránya - a fuvarozás, illetve az átrakás költsége már ma is. Vagyis az üzletet mi magunk ölhetjük meg. Másik fuvarpiaci képtelenség, hogy a koperi szója import fuvardíja a magyar lerakóhelyig olcsóbb legyen 24 tonnával terhelt kamion esetén, mint ugyan annak a rakománynak a 700 tonnás irányvonati költsége a magyar határig.

Sok szó esik manapság a kikötőfejlesztésekről. Két hibát követhet el a szakma ebben a kérdésben. Az első, hogy azt képzeli, hogy a Ruhr vidék a Dunántúlon, és a Duna-Tisza közén helyezkedik el. Mivel ez nem igaz, a várható és a kutatók és elemzők által előszeretettel felvázolt 20-30 éves tervekben szereplő rakományok mennyisége és megoszlása hamis képet mutathat. A másik a kikötők számának növelési kényszere. Ma a kikötői hálózatsűrűség megfelelő, vagyis nem a kikötők számát kell növelnünk, viszont a kikötők kihasználtságán, tárolási, és ki-be valamint átrakási sebességén és minőségén, és ezzel párhuzamosan a ráhordó infrastruktúrán még mindenképpen javítanunk kell. Nem használható az a kikötő, amit nem ér el a vasút, vagy a közút anélkül, hogy komoly fennakadásokat okozzon az egyéb alágazatok között. Gondoljunk csak a csepeli Szabadkikötő megközelítésének lehetőségeire. Mivel egyszintű minden kereszteződése, ha a vasút szolgálja ki a kikötőt, a közút áll! További kérdés és pályázati lehetőség lehet a fedett berakók létesítésének kérdése, amivel a rakodási napok száma egyszerűen közelíthet az optimális éves 365-höz. Ez a kikötőknek és a hajózásoknak is hasznot hoz, mivel minimalizálja a kieső rakodási órák – néha napok – számát.  

III. Duna stratégia.

A Duna stratégiából Egyelőre a legfontosabb, a stratégia hiányzik. Erre viszont már csak napokat kell aludnunk, mivel az EU december folyamán tényleges programot fog hirdetni. Elkövettük azt a hibát, hogy azt hittük a Duna stratégia ötletek és kívánságok halmaza. Ráadásul az ország ma még nem rendelkezik kiérlelt gazdasági és azon belül közlekedési koncepcióval. Sem közép, sem pedig hosszú távra. Márpedig a közlekedésben súlyos hiba 4 éves választási ciklusokban gondolkodni. Annak aki hajóba fektet, vagy kikötőt fejleszt, minimum 50-60 évben kell gondolkodnia, aki pedig a Dunához nyúl, annak 200 évben. Ráadásul ma sem intézményünk, sem pénzünk sincsen arra, hogy végre tényleges munkába kezdhessenek a szakemberek.

Köztudott, hogy az Európai Duna Regionális Stratégia (EDRS) magyar munkacsoportja a beérkezett javaslatok alapján 12 programcsomagot állított össze Ez még mindig nem jelenti azt, hogy ezek lesznek a végleges programok, de ezek kerültek a brüsszeli döntéshozók elé. A szakértők pedig a döntés kihirdetése után folyamatosan hangolhatják finomabbra a már elkészült alapokat.

A tervezett programok: (az eltelt idő alatt kicsit változhattak, de a tartalmuk maradt)

1. „Varratmentes Európa” - Az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő áramlása előtti akadályok elhárítása – az Egységes Piac elősegítése

2. Élővizeink értékeinek megtartása – védelem – gazdálkodás – védekezés

3. A klímaváltozás hatásai által sújtott térségek komplex kezelése

4. Környezetbarát közlekedés a Duna régióban

5. Navigare necesse est – Környezetbarát és fenntartható dunai hajózás és kapcsolódó intermodális fejlesztések

6. Biodiverzitás – A természeti örökség és ökológiai szolgáltatások védelme

7. Dunai Tudományos klaszter és kutatási tér

8. Biztonságos Duna térség

9. A(z) (ön)kormányzati, gazdasági és társadalmi szereplők együttműködésének fejlesztése

10. A dunai identitás erősítése – örökségvédelem, együttműködések

11. Duna menti Turizmus Fejlesztési Program a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig

12. Dunai Zöld Gazdaság

Sajnos – régi magyar szokás szerint - senki sem merte felvállalni az erősorrend felállítását, így a sorszámozások nem jelentik a végleges sorrendet, de a színfalak mögött erőteljes lobbizás folyik az előkelő helyezésekért. Közlekedési és egyben logisztikai szempontból a 4. pontba (Környezetbarát közlekedés a Duna régióban) tartozik minden, ami nem érinti a hajózást. Kicsit az az érzésem, hogy kizárólag a „tranzit üzem” magyar szakaszának kiépítését fogjuk támogatni, ami a logisztikai szolgáltatókat félelemmel töltheti el. Lesz-e munkánk, illetve mi marad meg az elképzelt, de eddig fel nem osztott tortából nekik? - teszik fel a kérdést.

 A hajózás kérdését az 5. pont (Környezetbarát és fenntartható dunai hajózás és kapcsolódó intermodális fejlesztések) tárgyalja. Ha viszont a hajózhatóság nem lesz biztosított az év jelenetős részében, akkor sem a további árumennyiség elfuvarozása – divatos kifejezéssel fenntartható növekedése - sem pedig a környezetkímélőbb szolgáltatás nem lesz elérhető. Ehhez viszont meg kell érteni minden döntéshozónak és egyszerű állampolgárnak: A hajóutat nem a hajózás miatt kell rendbe tenni. A hajózás – és rajta keresztül a társadalom - itt csak haszonélvező lehet.

Jó példa Európa felkészületlenségére a repülésben megismert „vulkánporfelhő effektus” Az első riadalmat követően mindenki szeretett volna a vasút felé fordulni, de nem volt kihez. Sem szabad eszköz és „vészmenetrend”, de felkészült vasút sem - vagy igencsak korlátozottan - állt rendelkezésre.

Természetesen, megint maradt és mosolygott magában a „jó öreg közút”, a zajával, károsanyag kibocsájtásával, üzemanyag fogyasztásával, baleseteivel, torlódásaival, túlsúlyával. Azt remélem, hogy ez az egy-két hét ráébresztette a szakembereket és az amatőröket is – mivel őket mindig könnyedén lehet tüzelni a hajózhatóság ügyében – hogy komolyabban kell foglalkozni a vasút és a hajózás fejlesztésével. A Duna stratégia esetén nem feledkezhetünk meg a partmenti hajózás ún.: SSS – Short Sea Shipping – fejlesztéséről sem, amivel a Duna régió a tengeri autópályák forgalmához szervesen kapcsolódhat.

Végezetül fontos, hogy a végleges Duna stratégia és az Új-Széchenyi terv ne egyszerű, és a sublód fiókjában hagyott terv maradjon, hanem végre ténylegesen törvénybe iktatódjon a hajózási és kikötői vállalkozások érezhető segítése, fejlesztése. A tervhez akciók, és azokhoz a költségvetésben sorok kell, hogy hozzárendelésre kerüljenek. Ezek hiányában Seneca szavai igaznak bizonyulnak: Aki nem tudja, hogy merre akar hajózni, annak sosem fog jó irányba fújni a szél.

Szalma Botond

A 0. részben volt egy szavazólap, és a jó válaszok száma majdnem elérte az 50%-ot! Tehát a jó válasz: szóban (rádión) Mayday szóval kérünk segítséget.

Aki azt mondta, hogy műholdas telefonon, az se beszélt zöldséget, mert ez is részben jó válasz, csak nem úgy, ahogyan ti gondoljátók (nem mobillal). A titkos gomb a terrorista támadások esetén alkalmazzuk, de ez a tulajdonosnál riaszt.

Volt egyszer egy MAHART, ahol több, mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett?

Arról szóltam már, hogy a cégnek három úgynevezett "járata" volt, legalább is mi, forgalmi állományú tengerészek így hívtuk. A réni és a távol-keleti mellett a harmadik az adriai járat volt. Mint a neve is mutatja, az állandó kikötők az Adrián voltak, jelesül északon, Trieszt, Velence és Rijeka. Mindhárom kikötőt szerettük, de természetesn a két olasz volt a kedvenc. Mindhárom városba jó vonatközlekedés volt, így nagyon is alkalmasak a váltásra. Mindegyiknek az állomása ismerős a magyar tengerészek számára. És nyilvánvalóan sok-sok sztori kapcsolódik mindegyikhez.

Egy hajó (jacht, vitorlás) az óceánon veszélybe került. Mondjuk, összeütközött egy majdnem elsüllyedt konténerrel, ami kilyukasztotta a hajótestet, és a víz elársztja. Látod, hogy előbb utóbb elsüllyedsz. Te hogyan kérnél segítséget? Az alábbi szavazólapon rajta van egy lehetséges, helyes megoldás. Szavazz. Szóban kérnél, rádión? Valamilyen eszközt használnál? Ha már megnézted a bejegyzést, akkor kötelezően szavazz egyet! És ha érdekel a megoldás, majd gyere viszza! Tizennyolc látogató úgy ment el, hogy nem szavazott... Nagyon szomorú vagyok emiatt! A bejegyzás azért a 0. rész, mert néhány részben ismertetni fogom a tengeri vészhelyzetek kezelését. Igyekszem majd érthetően elmondani.

Get your own Poll!