NOVEMBER

November 25. kedd, úton, St. Malo.

Hajnali érkezés, ahogyan az a nagykönyvben elő vagyon írva, amikor a tiszttel ki akarnak cseszni. De a barba hatkor elküldött aludni, a draft surveyor érkezéséig van még vagy másfél óra, használjam ki pihenésre, mondta. Kihasználtam. Gyorsan aludtam egy jó órát.
Fél nyolckor érkezett az öreg, mondom, hogy öreg, de nem hinném, hogy nálam idősebb, viszont sokkal vénebbnek nézett ki, alig tudta felvonszolni a hídra a táskáját, amit aztán később megemeltem, hát alig volt súlya. Napközben többször néztem ácsingózva a középkori várost, nagyon jó lett volna kimenni és sétálni benne. De elmegyünk este, mondta az ügynök, hatra kész a kirakás és az utolsó révkalauzzal ki tudunk menni, ami hét tízkor esedékes. (Utána nincs pilotszolgálat, olyan nagy a vízkülönbség, hogy nem lehet kimenni, vagy bejönni, csak négy óra van rá: három órával dagály előtt, és egy órával utána lehet mozogni.) Ez a nem lehet kimenni, persze csak rám vonatkozik, mert a barba azonnal tűzött ki. Aztán kiderült, csak holnap tudunk elmenni, mert hétre tudják csak befejezni a hajót. Fél ötkor szólt a barba, hogy kimehetek hatig.
Az óváros szembe van velünk, de vagy négy kilométer gyaloglás, körös-körül kellene kerülni az öblöket. A nagybolt meg itt van húszpercnyi sétára. Így aztán csak oda mentem ki, megvettem a karácsonyi és szilveszteri boraimat. Aztán vissza, vacsora és máris itt az öreg, mehet a draf tsurvey. A berakóban túl sok volt a konstans, 150 tonna, de a kikötőmedence vize túlságosan hullámos volt, nem lehetett pontosan leolvasni. Gondoltam, azért ennyi. De most sima víz, és itt is 160 körül jött ki. (Ez a konstans egy bizonyos nem kalkulálható tömeg, ami mindenféle apróságból, semmiségből jön össze, de ez túl sok. Ezen a hajón, ami elfogadható az a 80-90 tonna körül mozog, de ebben benne vannak a mozgatható válaszfalak is.)
Hát akkor most felvetődik a kérdés, hogy mi van? Mi történt? Miért van 4 méter körüli farmerülésünk a szokásos 3,8 helyett? A berakó kikötőben utána kell nézni. Az pedig spanyol lesz: El Ferrolba megyünk, ott berakunk 10 darab nacelles-t, ami magyarul gondola, de nem hinném, hogy velencei. Inkább valami böhöm izé, aminek darabja 10,4 méter hosszú, 4,4 széles és 4,2 méter magas, és 75 tonna darabja. Szép lesz. Most dunsztunk sincs, hogy mit, és hogyan rakunk be. Csak annyit tudunk, hogy valahogyan párosával rakják, és lehegesztik a raktárfenék lemezekhez. No, ott majd okosabbak leszünk. És mindezt elvisszük a dániai Esbjergbe.
Este egy gin tonik kíséretében megbeszéltük a főnökkel, hogy mivel reggel fél hétkor van révkalauz, nem kellek az induláshoz.

November 26. szerda, St. Malo, úton.

Fél hét, indul a főgép, és persze felébredtem. Akkor már felmentem a hídra, legalább videóztam valamit. Utána visszafeküdtem, és fél tizenkettőig húztam a lóbőrt. Ezzel nagyjából mindent elmondtam, amit érdemes. Ja, szép az idő, nyoma sincs a tegnapi erős szélnek.

November 27. csütörtök, úton, Vizcaya.

Szép az idő, és megyünk. Ennyi. Azt hiszem, látszik a naplómon, hogy megint hanyagolom. És ez olyankor szokott előfordulni, amikor lenne mit írnom, de "nem merem". Nos, most éppen egy ilyen lelki válságban vagyok. Egyelőre nem írok róla, valószínűleg - ha eljön az ideje -, megírom, és akkor majd egybe fogom szerkeszteni, és aki majd akarja az elolvashatja.

November 28. péntek, úton, Vizcaya, El Ferrol, úton.

Sűrű nap, amint az látszik a dátumnál. Reggel hatra érkeztünk, akkor a barba elzavart aludni, jó másfél óra múlva ébresztett. Kiderült, hogy mi az a "nacelle": A szélturbináknak az a gondolája, ami az oszlop csúcsán csücsül, és rajta forog a szélkerék. Tízet viszünk, azt hittem, hogy talán itt töltjük a hét végét is, de érkezéskor azt mondták, hogy 18.00-ra már meg is rendelték a révkalauzt. Kiderült, hogy pesszimisták voltak.
Óránként öt darabot tudnak berakni, ezt hozták is, tehát tízre mind a hajón volt. Csak azt kellett megvárni, hogy a hegesztők lehegesszék őket a raktár aljához, darabonként 22 darab leszorító elemet alkalmaztak. Remélem, nem mozdul el egy sem.
Azért ez nem ilyen egyszerű volt, mert rakodás közben zuhogott az eső, és a hegesztők nagyon nem szerették a vízben való térdelést. Meg azt, hogy nem tudtuk kiszivattyúzni a vizet a fenékkútból, és azt meg kellett várniuk, amíg bejött Ruszlán, aki hipp-hopp elintézte.
Háromkor révkalauz, és úgy elmentünk, mint a sicc!

November 29. szombat, úton, Vizcaya.

Ami idefelé jó volt, az észak-északnyugati szél és hullámzás, az most ellenkezőjére fordult. Billegünk és lityegünk mint, a keljfeljancsi. Nem is lehet a komputerhez ülni, természetesen utólag írom ezt a szakaszt. Tehát lityegés, rollázás, bukdácsolás meg minden.

November 30. vasárnap, úton, Vizcaya, Angol-csatorna.

Éjfélkor megszólalt a mobilom figyelmeztető módban: András névnap. Elszorult a szívem, hiszen többé (nyár óta) nincs öcsém...
Viharos idő, nem lehet semmit csinálni, a kabin szalad, minden a földön, óvatosan lépkedek a holmi között, nehogy valamit eltapossak, összetörjek... Nincs értelme helyére tenni bármit is.

DECEMBER

December 1. hétfő, úton, Angol-csatorna.

Hál istennek alább hagyott a dülöngélés és a billegés. Akkor rajta hó vége, mindenféle kimutatás, meg minden...
Beszéltem Encsikével is. Nálunk van Miha (fiam barátnője), az asszony szerint is aranyos kislány. Hogy én miért nem tudok otthon lenni ilyenkor? Kérdés a hajóbérlőtől: fel tudunk-e venni 4250 tonna műtrágyát Glomfjordban (Norvégia), úgy, hogy Dordrechtben (Hollandia, város a Rajnán) 6 méteres merülés korlátozás van, és a kijövetelkor legfeljebb 21 méter lehet a legnagyobb magasságunk. Hát ez nem megy, nagyobbat merülünk, és nem tudunk kijönni, mert 26 méter magasak vagyunk üresen (Ez az árboc csúcsa persze, a hajó legmagasabb pontja). Nem siratom, ha elmarad ez a rakomány.

December 2. kedd, úton, Északi-tenger.

Holnap érkezünk. Lágy hullámzás, kellemes billegés, nem vészes. Olvasok. Hogy mit? A Bibliát. Ugyanis az Újszövetséget úgy, ahogy ismerem (illetve a 4 evangéliumot), de az Ószövetségről dunsztom sincs. Most elhatároztam, hogy átrágom magam rajta. És nem is kell nagyon erőlködnöm. Valóban érdekes olvasmány! De még milyen! Csak egyelőre nem merem leírni a véleményem.
Este meglepett a fõnök úr:
- István, menj aludni, reggel te kezdesz -, mondta őrségváltáskor. Ehhez tudni kell, hogy éjfél után érkeztünk, igaz, csak negyedórával éjfél utánra állítottuk be a pilot beszállóhelyét. Így urasan voltam, megnéztem némi filmet, aztán tíz körül lefeküdtem. Altatni nem kellett, mert kellemesen ringatott a hajó.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

NOVEMBER

November 21. péntek, Balti-tenger, úton.

Még a tegnap hajnali őrségben elkezdtem hallgatni édesapám rádiójátékait. A hetvenes évek elején elhangzott a Kossuth rádióban vagy tizenöt hangjátéka. Időrendben megyek, elsőbb a Móra Ferencről szólót, utána az Ezeres kapitányt, és végül az Ezüstkardot első részét. Ma az első őrségben folytattam az Ezüstkard második részével, majd jött a Kaftános fejedelem három részben. Ez annyiban is érdekes volt, hogy amíg az Ezeres kapitányban Petneházy Dávid kapitányt alakítja Kállai Ferenc, addig a Kaftános fejedelemben Thököly Imrét. Azt tudni kell, hogy Petneházy Thököly huszárkapitánya volt, aki később átállt a császáriakhoz (miután Thökölyt a török rabláncra verte Váradon és Belgrádba szállítatta). Egyébként az nem derül ki teljesen (az első rádiójátékban), hogy miért halt mag a kapitány, megétették-e vagy se? Van rá egy utalás, de nincs határozott válasz, és sejtetni se engedi eléggé ahhoz, hogy azt mondjam: megmérgezhették. Érdekes: először tudom úgy hallgatni, ahogyan egy mezei rádiózó tenné, most először hallom úgy, hogy nem az jár a fejemben: apa írta... Kár, nagy kár, hogy a magyar rádió feladta a közszolgálatot, mára már csak MR1, és nincsenek hasonló történelmi rádiójátékok, hangjátékok, ha pedig hébe-korba elhangzik egy, az a hatvanas, hetvenes évek felvétele. Délután már az Erdély köpönyegében címűt is meghallgattam. Ehhez a regényhez nekem egy nagyon "kellemetlen" élményem fűződik. Amikor apa a kezembe adta, akkor persze "kötelességtudóan" elolvastam, de semmit, hangsúlyozom: semmit nem tudtam megjegyezni belőle, szinte nem is értettem, amit olvastam! Nem tudom, minek köszönhetem, a nyelvezetének, vagy annak a rettenetes, szinte elviselhetetlen gátlásnak, hogy ez az apám könyve, és nekem ezt el kell olvasnom... És persze ott volt a tudat: apa meg fogja kérdezni, hogy elolvastam-e, és mit fogok mondani majd? Mert ezt a terhet mindig rám rakta. Pedig a nyelvezete nem az, amit ifjúsági regénynek szoktak nevezni. Ezt egyszer ő is felrótta a kiadóknak, hogy ifjúsági kategóriába skatulyázzák, pedig a könyvei a felnőttekhez szólnak. És milyen igaza volt! Azt hiszem, a következő hajómra lehozom, és újra elolvasom. És ezt teszem majd a Kaftános fejedelemmel is, mert ezekhez ugyanilyen élményeim fűződnek. Meg aztán ma már úgy vagyok, hogy nagyon izgat a kornak a történelme is, hát el kell olvasnom újra, gátlások nélkül, a magam gyönyörűségére.
Délben egy ímélt elküldött a barba, és ettől kezdve csend honolt. A barométer továbbra is rettentően alacsony, de ennyi... Késő este lesz Holtenau, ahol váltás: megy haza Ljosa, Jurij és Ruszlán, és meg kell jönnie Ruszlánnak és Anatolijnak meg Anatolijnak. De ez csak holnap...

November 22. szombat, Balti-tenger, Holtenau, Kieli-csatorna, Brunsbüttel, Elba, Északi-tenger.

Még leírni is sok... Holtenauban beszálltak az érkezők, mindenki megjött, akit vártunk. A kiszállókat átvittük Brunsbüttelbe, ahol olajat is veszünk. Most úgy oldottuk meg az őrséget, hogy a barba volt, amíg be nem álltunk a zsilipbe, fél kettőkor mentem fel a hídra, és egészen negyed nyolcig én adtam az őrséget. A kaftánt nem kellett keltenem, jött, amikor felébredt. Utána én mentem aludni, volt reggel nyolc, amikor ágyba kerültem.
Persze délben nem kellett ébreszteni, működik a beidegződés. Ebéd, aztán fel a hídra. Az irodában hivatalos urak a főnökkel. Kérdem Vovát, kik ezek, bár láttam a karjukon az emblémát, hogy ők a policáj. Aszondja a gépész:
- Port State Control.
Na, még csak ez hiányzott! Hát ezek nem hagynak nyugtot nekünk? Addig fűnyíróztam velük, amíg el nem mentek.
- A Wasserschützpolizei volt - mondta Valerij.
Az persze más. Hogy ez a Vova a frászt tudja hozni rám. Persze már régen itt állunk kikötve Brunsbüttelben, de sehol semmi olaj... Viszont, jönnek a hivatalos emberek, hogy rosszul vagyunk kikötve, addig nem adnak olajat, amíg meg nem kötjük magunk rendesen. Ó, hogy az a jóságos mennybéli... hát miért nem tudtátok érkezéskor kikötni úgy a hajót, hogy jó legyen? A kikötőköteleket meg kellett cserélni, és ebben igazuk volt, mert így biztosan nem fogunk csúszkálni a rakpart mellett, ha elhalad egy hajó. A rakpart persze nagyképű túlzás. A hivatalos neve is: olajozóhíd, ami azt jelenti, hogy van egy 20 méter hosszú móló, és ehhez vagyunk kikötve, vízben levő kikötőbakokra tett kötelekkel. A vége az lett, hogy megkaptuk az olajat, aztán el kellett hagynunk a rakpartot, mert várt a következő hajó, de kimenni nem tudtunk, mert olyan zsúfoltság volt, hogy másfél óra sodródás után tudtunk csak beállni a zsilipbe. De az már nem az én őrségem volt.

November 23. vasárnap, úton, Elba, Északi-tenger.

Szidhatja az ember, ahogyan akarja ezt a randa világot, de tetszik, nem tetszik benne élünk, és ha már muszáj, akkor ki is használom, adottságaimhoz képest a lehetőségeket. Egy ilyen az iPod. Még tavaly vettem egyet behajózáskor, Nizzában, kétgigás, szóval van befogadóképessége. És mint említettem, rátettem apa rádiójátékait, és most azokat hallgatom. Egyszer már végighallgattam mindet, és már a második "kört" csinálom. Aranyosak a mesejátékai, a Tápéi szatyorszentelés, a Legkisebb halász, a Bűvös papucs, vagy akár a Csalikorsó. Ezek vannak nálam, egy lemez otthon maradt, és azon van a Szindbád nyolcadik utazása (ha jól emlékszem a címre). Nagyon szeretem ezeket. Akkor, amikor elhangzottak, csak a Szindbádot hallgattam, hallhattam élőben. És ha többször meghallgatod sorban, akkor felfigyelsz apróságokra: a rádió- és hangjátékok nagy része a török hódoltság korában játszódik, és mivel a darabokat többnyire más és más összetételű rádiós csapat készítette, nyilván véletlen, hogy ugyanaz a kísérőzene (török síp) két hangjátékban is elhangzik.
És így, egyszerre hallgatva tűnik fel igazán, hogy mi az a kapocs, ami az Ezüstkardot, és a Kaftános fejedelmet összekapcsolja: vak Bottyán kardja, amit tőle Ocskai vett el párbaj során, nem sokkal utána lett csak Bottyán apánk kuruc, és Ocskai brigadéros áruló. A felirata mindkettőben elhangzik: "Honestum pro patria morir", azaz a hazáért meghalni dicsőség.
Aztán vannak dolgok, amire az ember önkéntelenül is felkapja a fejét, felfigyel: Lőrinc Ilona (dédanyám) a Csalikorsóban, ahol a kutyájuk neve Kócos (apa kutyája), vagy a nemzetes Lőrincz família a Legkisebb halászban. De miért hiányoznak a Tápéi szatyorszentelésből? És legalább egyben benne kellett volna, hogy legyen a kispárna, amit az utazó mindig magával visz (ahogyan az apám viszi magával mindig...), légyen a hős Balassi Bálint, vagy Bocskai László...
A mesék nagyon szépek. Ha nem figyelsz rá, észre se veszed, hogy verses elbeszélést hallgatsz. És olyanok, amilyennek egy mesének kell lenni. Mert én azt hiszem, hogy a legnehezebb irodalmi műfaj ez. Majd ha Esterházy letesz egy efféle jó mesét, akkor elhiszem, hogy író... (persze e nélkül is az, de ha írna egyet, még inkább az lehetne). Lilázni könnyű - annak, akinek van hozzá tehetsége, mert ehhez is kell, persze. A mese a legnehezebb, és a legfelelősségteljesebb műfaj! Nincs nagyobb bűnöző annál, aki rossz mesét ad a gyermekeink kezébe. Mert az a lelket gyilkolja, az annyit tud ártani, amit egy életen át nem lehet helyrehozni. Alávaló gazember az, aki az óvodában, a rádióban, az esti mesében "modern, időszerű" mesével "baszogatja" a picinyeket! Igazi mese kell, olyan, mint a népmese, amiben a népünk, nemzetünk lelke, tartása, viselkedése, hitvilága benne van. Nem az Andersen vagy Griff testvérek meséire van szükség, és nem a spanyol - vagy bármely más nép - népmeséjére (persze megvan azoknak is a helyük). Magyar kell, amitől a gyökerek szívósak lesznek, és tartást ad a felnövekvő, égig érő fáknak, mert minden gyermekben benne van a lehetőség. Amiben a jó a legkisebb, amiben a jó győz, amiben a jó igazmondó, és amiben a kicsi mindennel szembeszáll, és győz. (Ezeknek a követelményeknek tökéletesen megfelel a Gyűrűk Ura trilógia, azért is gyönyörű mese és film). Győz az igazság, az igazmondás, az erkölcs, a tartás, amiben ma oly nagy hiány van ott, ahol a példamutatásnak kellene székelni...
Olyan hit és példamutatás kell, mint a legkisebb halászban van, olyan lelemény és furfang, mint a tápéi harangozó fiában, olyan eltökéltség és hit, mint amilyen a szegedi papucsos legénykéé, aki még a szultántól is elragadja kedvesét, és nem azon kesereg, hogy (a magyar) nem képes... (a magyar) ilyen... (a magyar) olyan...
Az idő nem a legjobb. Sőt, mondhatnám, hogy ramaty. Viszont tökéletes arra, hogy gyakoroljuk, hogyan lehet felvenni a túlélőruhát, amikor a hajó billeg, bukdácsol. A drill elég jól sikerült, mindenki beöltözött (én is), de a legszebb a szakács volt, aki majd elveszett a hatalmas méretű ruhában. Persze ugyanakkora az övé, mint Makszimé, neki viszont alig sikerült felerőltetnie... vidám gyakorlat volt.

November 24. hétfõ, úton, Angol-csatorna.

Jó viharos időben megyünk, de megyünk. Sorra hagytam le a kisebb hajókat, azok nagyjából 2-4 csomóval araszoltak, mi megtettük a hat és fél, hét csomót. Amikor átadtam az esti őrséget, már viszonylag nyugodt volt a háborgó tenger.
Mindenki be van tojva, hogy jön majd a Port State Control. Ennek az egyik alapja az, hogy ott székel az ördög, ebben a festői városkában, azaz a Port State Control központja és központi számítógépe itt van. Nem tudom igazán, hogy ettől miért kellene, hogy bejöjjenek, de mindegy. Még a cégnél is figyelmeztettek, hogy legyen rendben minden, ha esetleg ellenőrzést kapnánk. Nem attól vannak rendben a dolgok, mert ők figyelmeztetnek, és nem azért, mert ők ennyire szívükön viselik a hajó sorsát...

.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

NOVEMBER

November 17. hétfő, Tahkouloto (Pori), úton.

Hajnali fél négykor megriadtam, mert este tízkor már lefeküdtem. A népek bejöttek, bezárkóztunk, és alvás. Nem tartottunk õrséget, hiszen a magánrakpartra nem tudnak bejönni...

Fél hét felé elkezdték a berakást. Ugye az volt az alapállás, hogy óránként hétszáz tonna a rakodó berendezés teljesítménye, tehát 6 x 700 = 4200, hat óra alatt végzünk is, és húzunk délnek, mint a vadlibák. Ám a 700 elmélet, a 250 körüli a gyakorlat, ezért tizenkét órányi rakodás után 3100 tonnát raktak be, és így az éjszaka is a miénk volt. De sajnos, a valódi teljesítményük csak este tízkor derült ki (illetve fél kilenc körül), addig úgy látszott, akár be is fejezhetnek tízre. De maradt ezer tonna holnapra. Csak azért írom ennyire szövevényesen, mert a főnök délben mondta, hogy ha nem raknak be ma, akkor, akik tegnap bent voltak a hajón, azok este mehetnek a tengerészklubba, és én ezek közé tartozom, ugyebár. Szóval maradtam, maradtunk, maradtak... bent.

Hol egy takarítónő???

A kérdés jogos, mert egyszer láttam egy filmet a finnekrõl, és hogy bemutassák, mennyire nem beszél a magyar nyelvet, azt a példát hozták fel, hogy Finnországban még a takarítónők is tudnak angolul. Nos, én ezt a takarítónőt keresem, mert akkor lenne, aki tolmácsolhatna nekem itt a nagy büdös finn kikötőben. Mert megyek az egyik - harmincéves forma - férfihez, és érdeklődöm a stivadorok hivatala felől, de látom, nagyon nem érti, amit kérdezek. Azért dűlőre tudtam vele jutni, és részben megtudtam, amit akartam. Azt nem tudta megmondani, hol van valami hivatal, ahol érdeklődhetek a rakodással kapcsolatban. Aztán késő este találtam egy másik finnt, aki lakonikus egyszerűséggel közölte: no inglis. Tiszta beszéd.
Szóval hol van az az angolul tudó, akármelyik finn takarítónő?
Mert ugye magyarul hiába próbálkozom. Egy kukkot se értünk a nyelvrokonaink beszédéből. Persze ha nyelvrokonaink... mert ugye ez manapság erősen vitatott (2026 - pedig nem vitatott, tény).
Nem magyarkodom ám! Nem, legfeljebb olaszkodom, mert egy olasz nyelvészeti munkáról írok! Csak elmondom, amit Angela Marcantonio olasz nyelvészprofesszor ír az Urali nyelvcsalád című munkájában. Tudománytörténeti szempontból megvizsgálta, hogy milyen tételeken nyugszik a finnugor nyelvrokonság elmélete. Nos ő nem talált tényeket, és igazolható tételeket. Tudjuk, akik finnugristák, azok mind Budenzre hivatkoznak, miszerint kimutatta, meg bebizonyította. Nos, az olasz professzorasszony nem talált egyetlen tételt és bizonyítékot, amit Budenz kimondott, vagy leírt volna, csak és kizárólag igazolatlan feltételezései és bizonyítatlan sejtései voltak, amit három nyelvésznemzedék multával már tételként és bizonyított elméletként emlegetnek.
Magyarán az eleink... nem írom, hogy hazudtak, mindenki gondoljon, amit akar. Ami engem érzékenyen érint, hogy a mai napig nem lehet új kutatásokra, eredményekre hivatkozni. Lehet a Puskás féle telefon helyett mobilt használni, kihasználva, hogy a tudomány halad, és tudásunk jelentősen meghaladja eleinkét. De nyelvészetben, történelemben tilos a haladás, tilos a kutatás, tilos bármilyen tény közzététele, ami ellentmond a hivatalosnak. Ráadásul még az se adatik meg a másképp gondolkodóknak, hogy megvitathassák elméleteiket a hivatalos álláspontot képviselőkkel. Azok csak kinyilatkoztatják, hogy nem igaz, hogy délibábos, meg magyarkodó, és mindent a sarokba dobnak.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy nem tudta senki megmondani, mikor és mi módon fejeződik be a mai rakodás. Csak akkor derült fény a dologra, amikor már késő volt, mert a tengerészklubba már nem lehetett menni. Egyébként nem egy nagy tragédia, hogy nem jutottam ki.

November 18. kedd, Tahkoluoto.

Nem merem írni, hogy úton, mert ki tudja, mi lesz ma? Mert én kérem felkeltem a rendes időben, azaz hatkor, kimentem, megszemlélni az időjárást, és a hajót, de aztán... aztán jött egy hozzáértő illető, aki közölte:
- Túl erős a szél, nem tudunk dolgozni.
Isten tartsa meg jó szokásukat. Ebben a szél dologban egyetértek, mert valóban olyan erővel fúj, hogy nincs az az erő, amelyik most minket a rakparttól el tudna küldeni. A délnyugati 8-9-es szél, ami akadály nélkül süvít a tengerről, odaprésel a rakparttól eltartó ütközőballonokhoz.
Tegnap megkaptuk a megrendelt térképeket, így most már van a kikötő környékérõl is. Nos, ez a Tahkoluoto valóban a pori kikötőhöz tartozik, de egy, a Pori-öböl előtt levő szigeten van. Pori egy hosszú fjord mélyén van, az nyilván zárt és védett kikötő, de mi itt a szigetvilág szélén, egy mólóval vagyunk csak elválasztva a nyílt tengertől. Így ki vagyunk téve az időjárás minden finomságának, a szélnek, a hidegnek, még a móló kövein szétfröccsenő vízpermetből is jut a hajóra - néha.
Kimentem, hogy videózzak. Persze ilyenkor az ember mindenre hajlandó. Még arra is, hogy a mellettünk levő rakodó-berendezésre felmásztam. A szél majd levitt, meg szétfújta a mindenemet, de azt hiszem megérte, mert lett pár jó videofelvételem. Éjjel érkezett egy hajó a szénrakodóra. Azok sokkal rosszabb helyen vannak, mert mi "csendes vízen" vagyunk, a móló öt méterre van a hajófartól, de őket nemcsak a szél veri, de a hullámok is. A mellettük levő darut kikötötték egy kikötőbakhoz jó vaskos lánccal. Szerintem, ha ez a daru megindulna a szélben, mivel meg van kötve, egyenest a szerencsétlen hajóra zuhanna. A mellettünk álló berendezést nem kötötték meg.
Kilenckor felhívta a kaftán a Marlow-t. Az illetékes elvtárs igen csodálkozott, hogy váltás miatt töri magát a főnök.
- Igen? - nyúlt meg az arca, amikor a barba mondta neki, hogy a Marlow rendszeresen vált a Kieli-csatornában - én erről nem tudok - védekezett.
- Hát, ha maga új a cégnél, kérdezze meg az idősebb kartársait - adott écát a barba.
És mit ad isten, amikor visszaértem a videózásból, Ljosa lelkendezve fogad:
- Huszonegyedikén váltanak Holteanuban! - mondta vigyorogva.
Azt hiszem, annak még jobban örül, hogy a következő hajójára, mint junior harmadik tiszt száll be. Jurij április elején jön vissza, ennek én örülnék, mert jó matróz, ő viszont nem nagyon, mert januárban kellene a következő hajó.

November 19. szerda, Tahkoluoto, úton.

Igaz, hogy reggel "hétágra" fútt a szél, de a melósok jöttek, és be szándékoztak fejezni a rakodást. Nos, ez féltizenkettőre meg is történt. Draft survey, és indulás. A rakodás vége, mint mindig, sok mászkálással járt. Az a feneség, hogy a hosszú menetek alatt, vagy mint most, hosszabb horgonyzás után a lábam hozzászokik a papucshoz, és a biztonsági cipő ilyenkor nagyon megnyomorítja. Szóval most is ez van, délután négy órát ültem, és a lábamat pihentettem. Este pedig nem kellett altatni, bezuhantam az ágyba fél hétkor, és éjfélkor ébresztett a barba.

November 20. csütörtök, Balti-tenger, úton.

Borzalmas alacsony a légnyomás. 972 Hpa mindössze, és ez a madárjósok szerint vihart jelent...
Készülődés van hazafelé. Nem nekem, hanem Ljosa, Jurij és Ruszlán a gépész részéről. Az idejövők közül Ruszlánt, a matrózt ismerem. Vele viszont van valami bibi: azt írja az ogyesszai Marlow iroda, hogy napok óta hiába hívják, nem veszi fel a telefont, se ő, se a felesége, kérték a barbát, adja meg a mobil számát, ha tudja. Valerij elküldte, de azzal, hogy a felesége próbálta hívni Ruszlánt, de ő se tudta a maroktelefonon keresztül elérni. Levelet akart küldeni az asszony a hajóra. Istenem, hol vannak a "régi, szép idők", amikor mi is ezért vártuk a váltókat! És lestük, ki hozta a nekünk oly kedves leveleket? Na, remélem, nem történt semmi rossz a matrózzal, mert igen kedvelem azt a "rusnya tatár pofáját"... Mert kiköpött tatár, vagy kazah, hiszen a papa kazah, a mama ukrán.

Mi jöhet még?

Na, eljött a déli őrségváltás ideje, és belecsöppentem a hallatlan nagy rakás izé közepébe. A barba éppen ímélezett, nézem a naplót, beletűzve egy emlékeztető nekem:
"Chief, hajnal 4-re beírni: a főgép üzemanyag ellátás elégtelensége miatt átállva LSFO-ról gázolajra" Az LSFO nem káromkodás, hanem a Low Sulphur Fuel Oil (alacsony kéntartalmú üzemanyag) rövidítése. Ez a kulimájsz 60 C° fokon folyékony, alatta lekvár, már nem pumpálható. Az ülepítő tankba megy a nafta a nagy tankból, innen a szeparátoron keresztül (amelyik megtisztítani hivatott) megy a napi tankba. Nos, a napi tank félóránként adta az "alacsony üzemanyagszint" riasztást. Végül Vlagyimir nem tudott mást tenni, mint átállt gázolajra. Így most aztán jó drágán hajózunk.
El lehet képzelni, miféle táviratváltások voltak, mielőtt feljöttem a hídra. De természetesen utána se az volt a jellemző, hogy Valerij nyugodtan pihenhetett volna a szolgálat után, hiszen nagyjából háromnegyed óránként dudáltam ki a kabinból azzal, hogy újabb ímél jött.
Meg kell, hogy mondjam, számomra ez csak egy jópofa kaland, nem úgy a barbának és Vovának, nekik magyarázkodni kell, és ugye mondanom se kell, hogy miféle kérdések, écák érkeznek a hajóra a német és norvég karosszéktengerészektől. Mondok egyet: A Lys Line azt mondja, hogy vegyünk üzemanyagmintát a tank tetejéből, közepéből, és az aljából, és adjuk ki a Kieli-csatornában. Ha van némi (hajó) gépészeti ismereted, el tudod képzelni ezt? A majdnem szilárd kulimájszból mintát venni. Nem minősítem őket, pedig már az ujjamban van a megfelelő jelző, amivel az elmeállapotukat tudnám jellemezni. De nem teszem, inkább csak háttérfigyelek, és örömködöm, hogy nem nekem kell megválaszolni az íméleket. Ugyanis magam ismerve, biztosan eligazítanám akár a hajóbérlőt, akár a tulajt is, és ez általában nem "folyásolja befelé" kedvezően a további behajózási szerződések megkötését. Most az egyik, a hajótulajdonos a Flushingban kapott olajat kárhoztatja, a másik, a hajóbérlő pedig a hajót, mert nem tudjuk az üzemanyagot a kellő hőmérsékletre felfűteni. Mert ugye ez is az egyik bibi: a gépházban levő tankban az üzemanyag mindössze 31 fokos, és ugye ez a zagyik 60 fokot kíván a begyulladáshoz. De a tankot kívülről hűti a kinti hőmérséklet, és a fűtőszálnak nincs ereje feljebb tornászni. Nem folytatom.
A főnök négyig bírta, aztán feladta:
- István, akármelyik részről jön ímél, nem vagyok a hajón. Elrepültem Magadaszkárra. Majd hatkor megválaszolok mindent. Hat előtt öt perccel ébressz.
Hat után öt perccel ébresztettem, kapott tőlem 10 percet ajándékba.

.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

NOVEMBER

November 15. szombat, úton, Pori.

Hajnalban minden csendes, legalább egy órám, ha nem másfél ment el arra, hogy Alekszejnek kitöltsem az "ellenőrző könyvét". Ha ezt valaki lelkiismeretesen végig akarja csinálni, akkor egy teljes behajózás (6 hónap) kell rá, és napi 4-6 órát kellene ezzel foglalkozni. Szóval hangsúlyozom a Marlow lelkiismeretlenségét, és erkölcstelenségét, amikor ezt megköveteli a tisztjelöltektől úgy, hogy nem ad megfelelő alkalmat és keretet rá. Hiszen Ljosa is úgy járt, hogy az előző barba kijelentette, hogy neki matrózra van szüksége és nem kadétra, nos, ebben van persze némi igaza, sőt, teljesen igaza van, de hogy meg se próbált alkalmat teremteni a gyereknek, az mutatja az emberi ócskaságát is. És ugye, ha ezt végig kell az első tisztnek követni, magyarázni kell, ellenőrizni, tanítani, akkor azért jár ám díjazás is, de ezt egy német tulajdonú, EU-s cégtől azt hiszem badarság elvárni. A keleti rabszolga azért van, hogy ingyen dolgozzon. Az anyád!
Szóval másfél óra alatt minden rubrikát aláírtam. Figyelni kellett, hogy a hajó sajátosságait figyelembe véve ne ész nélkül, gépiesen firkantsam alá a szignómat, hanem azt, ami nincs, azt megfelelően jelezzem, pl. a konténerekre, az árurakodó darukra vonatkozó dolgokat, stb.
Fél délben pilot, mire megebédeltem, már a kikötőöbölben manővereztünk. Nem tudom, ki hogy van vele, egyre rosszabbul vagyok a manőverek alatt. Fizikai rosszullét fog el, látva, hogyan kezelik a hajót, mindig szól bennem, a vészcsengő: túl gyorsak vagyunk, nem tudunk idejében megállni, túl nagy lendülettel fordulunk, nekivágódunk a rakpartnak, nem fogja meg a kötél a hajót, és így tovább. És ez mindig így van, ha nem vagyok "befogva" mondjuk kormányozni, mert akkor csak a tájolót nézem, vagy az első árbocot, és nem foglalkozom azzal, hogy mi történik.
Utána ügynök. Holnap este jön a draft surveyor. Ennek nem lenne semmi jelentősége, csak annyi, hogy nyilván az erősebb kutya megy a klubba, én meg addig itt számolgatom a vízkiszorításunkat.
Később megjött a tiszteletes úr a német tengerészmissziótól. Megnyerő fiatalember. A feleségével ketten látják el a feladatot, megosztva a munkát és a bért is. Van két segítőjük: két gyerek, akik nem vállalták a katonai szolgálatot. Nekik szociális munkát kell végezniük (fizetés nélkül), de azt is megmondhatják, hogy külföldön akarnak-e dolgozni, és akkor jöhetnek. Rokonszenves rendszer. A férfi hozott híreket oroszul, külön orosz és külön ukrán híreket. Magyar persze nincsen neki. Ezt már megszoktam, és nem is háborgok, mert ahányan mi vagyunk, magyar tengerészek, ránk sehol nem számítanak... mi vagyunk a tengeri csodabogarak. Holnap nagy könyvcsere is lesz, mert van egy csomó angol nyelvű könyv és videokazetta, amit oroszra cserélhetünk. Ez jó a legénységnek, nekem meg nem igazán számít.
Délután visszaadtam Ljosának a füzetét az aláírásokkal, nagyon örült neki. Ja, meg visszaadtam egy DVD-t, amin egy 26 nyelvet oktató program van. A magyar nincs közte, de van japán, kínai, görög, orosz, brazil (mert portugál nincs, csak brazil!). Hát nyelvet nyilván nem lehet tanulni vele, de arra mindenképpen jó, hogy megtanuljam kínaiul a számokat, meg görögül köszönni, és japánul megmondani, hogy a labda a fiún van (otokonoko no ue ni notte iru booru).

November 16. vasárnap, Tahkoluoto (Pori).

Reggel nyolckor keltem. Megfordult az idő, és a párás, nyirkos déli, délnyugati szellőt felváltotta a friss, északi szél, ami elvitt mindent, párát, ködöt, "meleget (+6 fok)" és hozott nulla fokot, ami szélben jóval hidegebbnek tűnik.
Délben sétáltam egy jót. Ebéd előtt a rakparton ténferegtem, utána pedig a mólón, kimentem a szélkerekekig, lementem a vízpartra, és elcsodálkoztam a növényzeten, hogy ilyen zord körülmények között is milyen dús a vegetáció. Igaz, aprókák a bokrok, a bozótos, de van, és burjánzik, a hatalmas sziklatömbök minden repedésében megfogódzkodnak és kihajtanak. Csudálatos! Persze fényképeztem és videóztam.

Nyelvi kitérő

A hajón elkezdtem feldolgozni a felvételeket, és közben a világhálóról letöltött videót hallgatok, mert nézni nem kell. Egyszer csak hallom ám, hogy a nyelvújítás korából hoz példát: a nyelvújítók közül valaki felvetette, hogy nálunk is be kellene vezetni, ha nem is három, de legalább két személyes névmást az egyes szám harmadik személy esetében, azaz az "ő" helyett. Mert ugye az angolban azt mondom, hogy "he", és tudom, férfiről van szó, a németben azt mondom, hogy "sie" és tudom, hogy nőről van szó. Szóval kitalálták az ő hímnemű személyes névmás mellé a magyar nőnemű alakot, amit így mondtunk volna: "őnő". Ugye milyen szerencsétlenül hangzik? És itt megint csak azt látom igazolva, amit oly sokszor hangoztatok (persze a nyelvészektől tanultam, nem az én okos kis buksim termése), hogy a nyelvbe csak az illeszthető be, ami illeszkedik a magyar nyelvtanhoz és hangtanhoz. Tehát az e-mailből biztosan lesz ímél alakú magyar szó, mert nincs rá hasonlóan frappánsan rövid magyar, ami van, hosszú: drótposta, villámposta, ezek szép szavak, de túl hosszúak. Nem beszélve olyan szörnyűségről, mint a géplevél...
Az biztos, hogy a nyelvbe lehet új szavakat könnyedén behozni, de új nyelvtani elemet szinte lehetetlen. Most eszembe jut egy vitám, amit a nyáron folytattam. Az én álláspontom az volt, hogy hiába tömör nyelv a magyar, más nemzet fiát nem lehet meggyőzni arról, hogy vegyék át a magyar nyelvtani mintát, mert ez nem ész érv kérdése. És egy anyanyelv, mindegy, hogy más nemzet fia mit mond róla, mindenre alkalmas, azaz mindent ki lehet rajta fejezni, amit a beszélő akar, és ő csak ezt az egy formát érzi magától értetődőnek, és logikusnak. Minden másban nyakatekertséget lát... Kértem a vitapartnerem, hogy mondjon egy példát arra, hogy nekünk mit lehetne átvennünk egy másik nyelvből, ami ott logikusabb, mint nálunk. Példának az angol may - might alakokat hozta, mint jóval rövidebb formát, de meg se tudta magyarázni, hogy mi helyett kellene használnunk... ugyanis ha meg tudja mondani, akkor be kell látnia, hogy nincs is rá szükség.

Ma Jurij, Ruszlán és én leszünk a hajón maradók, a többiek majd kimennek a tengerészklubba. Összegyűjtöttem az összes angol nyelvű könyvet és videokazettát, hogy kivigyék, és orosz nyelvűre cseréljék. Azért pár könyvet megtartottam, hogyha valaki pallérozni szeretné angol nyelvtudását, legyen valami olvasnivalója. A kabinból is száműztem az összest, Miklós hordta be őket. Nekem nem kell. Én magyarul olvasok, és abból van bőven a laptopban.
Délután draft survey. Megjött az emberem, beszédbe elegyedtünk, hát kiderült, hogy észt. Tallinból jött. Megörültem.
- Akkor maga érti a finnt! - mondtam.
Megrázta a fejét.
- Nem, nem értem. De ha a cégem sokszor fog ide küldeni, akkor csak magamra kell szednem valamit.
Ezen csodálkoztam, hiszen a finnek azt mondják, hogy az észtek jobban értik a finnt, mint a finnek az észt nyelvet. A munka végeztével megkaptam a férfi névjegyét. Mihail Akárkivics... szóval olyan észt a barátunk, mint amilyen szlovák Fekete Feri Komáromból, bár a hasonlat nem jó, mert Feri szépen beszéli a szlovákot is, ez a Misa bácsi meg nem tanulta meg hazája őslakosainak beszédét. Most nem értekezem az észt helyzetről, és az orosz lakosságról, mert már többször megtettem, így aki olvassa a naplóimat, az tudja a véleményem.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

NOVEMBER

November 10. hétfő, horgonyon Gotland szigete mellett.

Az ugye teljesen normális, hogy éjfél után nem jött semmi utasítás, de délelőtt már esetleg... de nem. Hiába kérdezte a barba délután négykor, hogy van-e valami, nem volt. Aztán ötkor jött egy ímél, hogy talán holnap.
Akkor olvasom tovább apa könyvét.
A másik regény, az Ágytól asztaltól című az érdekesebb, ha csak a témát nézem. Egy házasság felbomlása a két főszereplő elmondása alapján. Elsőnek Kriszta panaszkodja ki magát, aztán Balázs, a férj meséli a történetet az ő szemszögéből. Na, ez az érdekes ám! Csak az a baj, hogy olvasva a Krisztaféle változatot, egyszerűen nem azt érzem, amit kellene: jelesül, hogy ebben az elbeszélésben az elbeszélőnek lenne igaza. Ahhoz az is kellene, hogy szimpatizálni tudjak vele. De könyörgöm, hogyan lehet, nem rokonszenvessé, hanem csak legalább elviselhetővé tenni, egy önző, egy mindent megszerezni akaró, és mindenáron meg is szerző nőt? Aki dübörög, mint az úthenger, az életében mindenkit irányítani akaró, mindenkit nevelő, mindenkinek a magánügyeibe beavatkozó, túlhatározott, feleségnek egyáltalán nem alkalmas nőstényt? Akinek minden jár, de képtelen adni? Aki mindenki másban azt látja, hogy miként használható ki, miként profitálhat az adott kapcsolatból?
Mert mondja a nő a sirámait, de nem értem, illetve értem, de hogy igazat adjak neki? Hát hogyan lehetne? Nem megy. A férj részéről persze más a helyzet. Ő normális. Az ő változata valóban olyan, amilyet vár az ember. Ezért aztán ő a kevésbé érdekes a regényben. Persze, mert akivel egyetértesz, az nem érdekes. Ezért is szuper jó a történet, mert ilyen. Mert bicskanyitogató, mert háborogsz a más "igazán", mer' látod, hogy miért nem megy a dolog, és tudod, hogy te hiába tudod...
Nagyon jó szórakozás. Jó volt olvasni. Azért kíváncsi lennék, hogy tud-e az apám - mostanában - rokonszenvesen írni nőkről? Mert egyik női hőse sem igazán rokonszenves. Egyik se olyan, akiért a kisujjamat is mozdítanám, hogy megkaphassam.
Más:
Kérem, végre elmondhatom, hogy szeretem a poljanai savanyúvizet. Ott szeretem, ahol van. A lefolyóban! Végre van vizem (igaz, ezt leírhattam volna már New Hollandban is), és ezzel a Super Greens már nem moslék. És kérem, az angolok olyan, de olyan vizet adnak, amit még nem láttam: a víz a dugóig ér. Ha levegőben tartod és úgy nyitod ki a palackot, az enyhe nyomástól túlcsordul a víz belőle. Legalább a csapvizet nem sajnálják. Fél fontért adják palackját, hát ennyiért meg is tölthetik (a fene a brit árakba!). De legalább két literes, nem másfél.

November 11. kedd, horgonyon Gotland szigete mellett.

Remélem, itt leszünk egész nap. Jól elvagyok, a nyugati viharos szelet jól elfogja a sziget, hát mi bajunk van? Semmi. És ma is olvasok, most Temesi Tamás könyvét, a 14-et. Hogyan lehet egy könyvnek ezt a címet adni, hogy 14? És így, számmal írva, hiszen kétezerig a számokat betűvel kell írni, ha nem szakkönyvben szerepelnek! Na, mindegy, ezzel nem foglalkozom.
Az elején sikerült megríkatnia. Meghalt a felesége, és minden szentimentális érzelgősség nélkül tudja a rettenetes érzést visszaadni. A könyvet neki, vele írja...
Tovább olvasom. És kiderül: szinte nem lehet letenni. De nálam az úgy van, ha jó, letehetetlen könyvet olvasok, akkor azt leteszem, és belekapcsolódom, és tovább fűzöm a gondolatokat, vagy vitatkozom a szerzővel, vagy igazat adok neki, de mindenképpen muszáj dumálni vele. Természetesen, ha az ember a pályafutása végéhez közeledve olvas a tengerészetről, akkor ismerősökkel találkozik, haverokról olvas. Ebben az esetben, amikor a szerző a könyve elején megindokolja, miért nincs a szereplőknek se vezeték, se keresztnevük, akkor ez elfogadható, és egyben jó rejtvény is. Vajon egy-egy ragadványnév kit takar? Nos, az igazi úgy lett volna, ha nem használja a közismert neveket (Maláj, Makonya, Swarc), mert ezek nekünk sokszor az igaziak, és a vezetéknévről szinte rá se ismerünk a másikra.
Jó olvasmány. A cím azért tizennégy, mert tizennégy nap alatt írja meg egy budafoki kölcsönlakásban (ez a belső kerettörténet) a tizennégy hónapos behajózását az Ady tengerjáróra. Nagyon jól ír. Olvasmányos, érdekes, és az unalmas, hosszú menetek helyett írja az "apropó" történeteket, jól mesél a városokról, és igazi tengerész: nem kényeskedik, nem mond "b...sza meg"-et, ahol "bassza meg" hangzik el a valóságban, de nem trágár, és nem hemzsegnek a "tengerészes" kifejezések a könyvben. Jól oldja meg a tengerész szleng magyarázatát is, és csak egy helyen téved (a rollázás meghatározásánál), de ennek semmi jelentősége sincs igazából.
Azt hiszem, ez a könyv nem igazándiból a hajózásról szól. Nézd meg a borítót: lila színű és nem ezért, mert az író Újpest drukker lenne (nem tudom, milyen szurkoló). A lila a gyász színe, és a "külső" kerettörténet... mert két kerete van a tengerész élményeinek: egy "igazi" és egy, ami a könyv megírásának naplója. Az "igazi" kerettörténet más, világoskék papírra van nyomtatva, és ez is különlegessé teszi a könyvet. Az igazi kerettörténet Katika, az "igazi feleség" története.
Én ugye nagyon nem egyezem édesapámmal néhány elvi dologban, és az egyik az, amit ő véletlennek hív, én pedig teljes szívemből tagadok, mert véletlenek nincsenek, mert mindent mi irányítunk, minden úgy történik, ahogyan a magunk építette világot elrendezzük. Minden meg van írva az ember számára, és ebből nem léphet ki. És ha meg van írva, akkor hogyan lehetne véletlen? Amit mi véletlennek gondolunk, az mindössze a szabad akaratunk választása, hogy milyen úton jutunk el a már megtörtént (mert a jelen, a múlt és jövő együtt létezik) eseményhez. Csak azért e közbevetés, mert nyilván azért most találkoztam ezzel a könyvvel, hogy az apámé után olvashassam el, és igazolva lássam az "elméletem". Mert apa könyve természetesen a házasság intézményét azon a szemüvegen keresztül mutatja, amit ő hord: ami szerint nincs jó házasság. És Temesi Tamás könyvét olvasva láthatom, hogy nekem van igazam, amikor azt mondom, hogy olyan az én világom, amilyen én vagyok, amilyennek én építem: mert én találkozom jó házassággal, hiszen itt van Tamásé is: szép és jó volt. Amíg az "igazi feleség" vele volt. De elhagyta, elment oda, ahol időből van a legtöbb (ha ott egyáltalán van idő úgy, ahogyan mi gondoljuk), és várja, hogy egyszer majd találkozik a férjével. És aki elolvassa a könyvet, tudja, hogy találkoznak majd, még akkor is, ha teljes mértékben egyetértek azzal is, amit apa könyvében olvastam: a holtnak a halott, az élőnek élő a párja. Tehát az sincs kizárva, hogy Tamás talál magának másik feleséget, hiszen Katikáját el kell engednie, és az idő a legkegyetlenebb orvos: minden sebet begyógyít, akár tetszik, akár nem. Én azt hiszem, ez a tengerésztörténet is ezért íródott...

November 12. szerda, horgonyon Gotland szigete mellett.

Tovább "vakációzunk". Semmi komoly történés, elvagyunk, mint az a bizonyos befőtt. Azt mondom, amit a szokásos estéli távirat: "sajnos ma nem találtunk rakományt, bízzunk benne, hogy holnap...". Szóval: talán majd holnap.

November 13. csütörtök, horgonyon Gotland szigete mellett.

Igaz, hogy ma holnap van, de azért majdnem minden maradt a régiben. Azért majdnem minden, mert valami azért történt: találkozót tartottak Haren Emsben a tulaj és a hajóbérlő, és ennek az egyik eredménye, hogy megtudtuk: készítenek parkolóhelyet a hátsó válaszfal mellett a másiknak is, valamint megkérdezték, hogy van-e a hajón olyan hordozható melegítő, amivel az üzemanyagtankokat lehet fűteni? Okos, átgondolt kérdés, afféle alapos hajótulajdonosra vall. Mondtam, hogy írjuk meg, van hordozható gázpalack... Később kérdezték az üzemanyagtartályok búvónyílásának a méretét, nyilván azért, hogy akkora melegítő készséget szerezzenek be, ami átfér rajta.
Nekem meg az volt a gyanúm, és mondtam is Valerijnek:
- Meglátod, ma megegyeznek a bérleti díj csökkentésében, és holnap lesz rakományunk. Azért tartanak itt horgonyon, hogy ez is ütőkártya legyen: nem tudnak rakományt szerezni a bulkheadek miatt. Na, meglátjuk.

A pofátlanság teteje

Délután feljött Ljosa, hogy van neki egy füzete a Marlow-tól, amit nekem alá kellene írnom tételenként.
Ez egy afféle "ellenőrző" könyvecske, amiben kérdések vannak, és nekem láttamozni kell, hogy átbeszéltük Ljosával és a tudása megfelel ahhoz, hogy harmadik tiszt lehessen. Nem tudom, miért halogatta eddig, miért nem kezdte el Miklóssal, és ha már nem, akkor miért nem előbb velem? Átnéztem, hát baromi nagy anyag, valójában a teljes főiskolai anyagot tartalmazza. Nekem valami gyakorlati vizsgáztatóként kellene közreműködnöm.
Nos, ez nekem nagyon nem tetszik.
Ebben én a német übermencs nagy pofáját látom: nem fogadja el a fõiskola bizonyítványát, hiszen amikor kiadják, pont arról szól a diploma, hogy a jelölt elegendõ elméleti tudást szedett magára. Nem, a németjének nem elég, behajózza a szerencsétlen, akadémiát végzettet matróznak, majd a hajón "levizsgáztatják", ingyen. Arra persze van pofájuk, hogy ne tisztjelöltnek hajózzák be, hanem matróznak, és ekkor a szegény tisztjelölt ki van téve hajón a barba (és az első tiszt) kénye kedvének, ha akarják, akkor megengedik, hogy navigáljon, ha nem, mint az előző parancsnok tette, akkor nézhet a jelölt. És akkor, ha nem tudja megszerezni az aláírást ebbe a füzetbe, sose lesz belőle tiszt... Szóval végtelenül tisztességtelen eljárásnak tartom, amit a Marlow alkalmaz. Hogy jön egy cég ahhoz, hogy megkérdőjelezzen egy diplomát? Mert ha az lenne az eljárás, hogy kérnek egy írásbeli véleményt a hajótól, alkalmas-e a jelölt tisztnek, rendben van, de hogy én a teljes főiskolai anyagból levizsgáztassam, az a pofátlanság teteje.
Ezért én minden vizsgáztatás nélkül aláírom neki a füzetet, minden a barbán múlik, hogy ő is ráteszi-e a kézjegyét.

November 14. péntek, horgonyon Gotland szigete mellett, úton.

Hajnalban moziztam, illetve a horgonyon minden hajnalban filmet néztem: hogy el ne felejtsem, megnéztem a Gyűrűk Ura trilógiát, a Tenkes kapitányát és a Tüskevárat. Mindegyiket nagyon szeretem.

Vége a horgonyzásnak

Délelőtt fél tízkor hivat a barba a hídra:
- István, gyere fel!
Tíz perc múlva együtt olvastuk az utasítást: Poriból viszünk műtrágyát St. Malóba. Egyik helyen sem voltam még. Ilyen az élet: új hajóbérlő az ilyen vén tengeri medvéket is tudja új helyekre küldeni. A dolog pikantériája, hogy a Botteni-öbölről egy árva térképünk sincs. Ha nem lenne a Tsunami navigátorunk, akkor nem tudom, hogyan mennénk? Ezt a Tsunamit a Carisbrooke-tól örököltük, csak a tulajdonos nem frissíti (nyilván jó pénzt kérnek érte), így navigálásra nem, csak tájékoztatásra használjuk. Még az a szerencse, hogy az utolsó térkép után csak hatvan mérföldet kell megtenni.
A rakomány 4200 tonna műtrágya, ami azért jó, mert nem kell számolni stabilitást. És ami a legszebb, a menet 24 óra, tehát szombat délben érkezünk, és csak hétfőn kezdik a berakást. Remélem, lesz alkalmam kimenni a tengerészklubba! A kaftán szerint csak egy rakpart van, más semmi. Akkor hozzáteszem, hogy tipikus finn "kikötő". Sajnos ez is csak egy ipari rakpart, ami az isten háta megett van. Pedig a főnök is készül a tengerészklubba, ahol elmondása szerint még szauna is van, és kérésre (ha előbb odatelefonálnak a hajótól) be is gyújtják. Jó lenne, ha én is ki tudnék menni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az erősebb kutya szaunázik...

Tinta Kiadó

Egy körül csörgött a mobil. Nem az asszony hívott, ez már a csöngésből is kiderült. Nem akarózott felvennem, mert mobilhívás a hajón csak az asszonynak jár. Na, de amikor megláttam, hogy H. Tamás hív, persze, hogy felkaptam. Jó híre volt:
- Nem akartalak előbb hívni, mert egy visszajelzést vártam, amit ma megkaptam. M. Péter (a karikátor, aki a szótár illusztrációit készíti) szerzett egy kiadót, és ma jelentkeztek, azzal, hogy szívesen megjelentetik. A Tinta Kiadó szótár kiadására szakosodott, és "kapva kaptak" az ötleten, illetve a kéziraton.
Szóval ez jó hír. Az túl jó lett volna, ha megjelenik előbb, mint én hazamegyek. Mert a kiadó szerint karácsonyra sajnos nem tudják megjelentetni, de jövőre egészen biztosan. Na, én is úgy gondoltam, hogy akkor, ha otthon leszek!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

NOVEMBER

November 6. csütörtök, Hallstavik, úton.

Reggel meglehetősen búval bélelten, és spontán gyülekeztünk az irodában. Vova is háborgott, hogy mit mondjon majd a bérlőnek, közben a barba lemásolta az ímélt mindkettőnknek, hogy eltehessük szebb napokra. Amint kész van, ideadta az én példányomat. Nézem, nézem, aztán elvigyorodtam:
- Valerij, ez nem nekünk szól! - mondtam nagy megelégedetten.
- Hogyhogy...? - kérdezte a főnök.
- A mi hívójelünk a másolat sorban van... a Janet hívójele van a címzettében!
Nézi a kaftán is, hát látom ám, egyre jobban simulnak a ráncai.
- Így van! Igazad van! - mondta lelkesen. - És az a logikus, hogy őket látogassa meg a hajóbérlő, hiszen ők Norvégiában, Bergenben rakodnak, míg azt, hogy nekünk mi lesz a következõ kikötőnk, senki se tudja, hát miért hozzánk jönnének, nem?
A gond azonnal megoldódott, illetve áthelyeződött a Janetra. Csak most már nem kell a fejünknek főni.
A kirakás jól elhúzódott, csak délután négy után lettek készen, indulás fél ötkor. Csak éppen nem tudjuk, hogy hova? Gotland szigetéhez húzunk, ahol aztán megvárjuk az ordert. Gondolom azért oda, mert az "központi" fekvésű, ha Szentpétervárra, Rigába, Helsinkibe, Ventspilsbe, Klaipedára, Gdanskba kellene menni áruért.
Küldtem sms-t Mikinek, hogy nem megyünk Stockholmba, de az asszonykámnak már nem tudtam, mert lemerült a telefonom. Rátettem a töltőre, és elzuhantam az ágyba. Háromnegyed tízkor csöngött, az asszony hívott, szegényke nagyon kétségbeesett, amikor megtudta, hogy felébresztett, pedig nem kellett volna, mert mindig jó hallani a hangját.

November 7. péntek, úton, horgonyon Gotland szigete mellett.

Vége a tükörsima víznek, délkeleti friss szél kelt kicsi hullámokat, de ez elég ahhoz, hogy ballasztban visszafogjon minket mintegy két csomóval. Így nagyjából kilenc csomós sebességgel haladtunk, és délután háromra horgonyra álltunk. Úgy tűnik, itt vagyunk egyedül a nagy svéd tengeren, de amint lehorgonyoztunk, és már radaron is látszik, hogy nem haladunk, azonnal megszólalt az URH rádió és jött a kérdés a svéd haditengerészettől:
- Johanne, mi a szándékuk?
- Utasításra várunk, ledobtuk a horgonyt.
- Rendben, ha indulnak, értesítsenek - mondta a láthatatlan, de éber megfigyelő.
Ettől kezdve figyeltem a Globe Wireless rövidhullámú vevőjét, amivel az íméljeinket vesszük, hogy jön-e utasítás, de semmi. Valerij beszélt a Lys Line-nal, de nincs rakomány. Talán majd Szentpétervárról lesz vas, de eddig nincs kötés. Én elvagyok itt, amíg jó az idő.
Beszéltem az asszonykámmal. Jelentkezett Novum Verlag Könyvkiadó, hogy elfogadták a Lelked rajta című kéziratot. Kiadják 3500 példányban, a bolti ár valami 4250 forint körül lesz, én eladott példányonként 420 forintot kapok, ami még tíz százalék sincs. Mondhatnád, hogy ezer példány után már négyszázezer forint üti a markomat, az nem semmi! Valóban, de mellesleg kérnek tőlem 750 ezer forintnyi nyomtatási "hozzájárulást" is. Magyarán, én fedezem a kiadást, és ha eladnak 1800 példányt, akkor visszakapom, amit befizettem. Ez nagyjából jóval több, mint amennyit egy könyvből manapság megvesznek, tehát nem is számíthatok arra, hogy visszajön a pénzem.
Ez nekem egyáltalán nem megoldás. Az efféle kiadáson nyilván kapva kap az ifjú, ám meg nem értett lángész, meg az elsőkönyves talentum, akit esz a frász azért, hogy egy könyv címlapján lássa viszont a nevét nyomtatásban, s akik hajlandóak a zsebükbe is nyúlni. Nekem családom van, meg Akám, ezekre szívesen költök, de könyvkiadásért nekem ez nem ér meg ennyit. Megmondom, mennyit vagyok hajlandó fizetni: egy fillért se. Ha a kiadó elfogadta, akkor nyilván jót írtam, van olyan jó a kézirat, hogy egy német könyvkiadó a nevét adja hozzá (a Novum Verlag német cég, Bécsben és Sopronban van leányvállalata). De mivel ők egy semmit sem kockáztató vállalkozás lehetnek, ezért a szerzővel fizettetik ki a könyvet, ők szerényen csak a marha nagy profitot teszik zsebre. Szóval átadom a helyem másoknak, fizessen más, akinek fontos a talmi hírnév.
Aztán egy másik, rosszabb hír, hogy az Akadémiai Kiadó visszalépett a tengerész szleng szótár kiadásától, mert a számításuk szerint több mint egymillióba kerülne a kiadás, és ez túl drága, még akkor is, ha viszünk szponzorokat. Akkor más kiadó után kell néznünk, és ez most H. Tamásra hárul, illetve ő elvállalta. Az biztos, hogy a győri Széchenyi Egyetem nyomdájában ki tudjuk nyomtatni, ennek semmi akadálya sincs. Az is lehet, hogy lesz majd másik könyvkiadó is, aki elvállalja. Ez számomra most sokkal fontosabb, mint a regény. Két szponzort már szereztem, ez a nyomtatási költségeket fedezheti nagyjából. Tamás is tud cégeket, és meg is van a pénz. No, meglátjuk, mi lesz...

November 8. szombat, horgonyon Gotland szigete mellett.

Semmi se történt, azaz minden csendes, nyugodt, a szél is alig fúj, elvagyunk, mint a zöld dióbefőtt az akai spájzban (ami történetesen a szobában van, hat falazóblokkra tett zsaludeszka képében...). Sokat jár az eszem rajta, és egyre inkább az a meggyőződésem, hogy jól tettük, hogy megvettük. Már látom, mi mindenre kell majd költeni, mit tudok magam elvégezni, mire kell mestert fogadni. És az is biztos, hogy most gyorsabban lehet majd haladni, mint nyáron, mert azonnal nekiállhatunk, ha hazaértem (és levizsgáztattam a kocsit, de azt is Kisbéren, mert ott olcsóbb).
Sokat gondolkoztam ám, a könyvkiadásokon is. Most nem a tengerész szótárra gondolok, mert az, teljesen más kategória. Az egy - mondjuk kissé fellengzősen - nyelvészeti munka, nem irodalom. A Lelked rajta amiről beszélek. Végül egyáltalán nem esz a fene azért, hogy megjelenjen. Persze minden alkalommal, amikor felfedezek egy kiadót, amelyik annak látszik, mint ez a Novum Verlag is, elküldöm, de pénzt nem adok rá. Lehet, hogy arra tart a könyvkiadás, hogy lassan mindenki fizet azért, hogy megjelenhessen. Persze vannak, és mindig lesznek nagy, tőkeerős kiadók, amelyek mindig kiadnak könyvet úgy, hogy fizetnek is a szerzőnek (valamit). De csak azoknak, akik már nevet szereztek. Akik benne vannak az irodalmi életben.
Azt nem írom, hogy akik tagjai az Írószövetségnek, mert abból politikai szervezetet csináltak azok, akik kiléptek a szövetségből (és talán megalakították a maguk gittegyletét, mert annyira nem érdekelnek, hogy nem is tudom mit csináltak...). Most aztán van két írói politikai tömörülés, amelyikből az uralmon levő kormány kiválaszthatja a maga liblingjeit, akiket díjaznak, akiket megfizethetnek a politizálásért. És ugye, akik az irodalomban szerzett nevüket politikai célokra odadobják, azok hát... tehetnek bármit, csak egyet nem: nem moralizálhatnak, és milyen író az efféle?
Szóval, nem tudom, ilyen körülmények között érdemes-e egyáltalán írnom? Mert egyik csoportból se kérek.
És amikor azt kérdem, hogy érdemes-e írni, akkor azt azért teszem, mert nagyon úgy látom, hogy teljesen megváltozott az irodalom szerepe. Miért érdemes írni? Kinek? Van olvasó? Az irodalom a 19. században és a 20. első kétharmadában virágzott. Akkor voltak olvasók. Akkor mindenki az volt. Az elmúlt harminc-negyven év hozott gyökeres fordulatot. Megváltozott minden körülöttünk, hát miért gondolná valaki is, hogy az irodalom körül minden olyan maradt, mint mondjuk a harmincas években volt?
Van más szórakozás is, mint a könyv. Van más is, ami leköti a volt olvasót. Meg aztán az új nemzedékek nem is tudnak olvasni. A jövő meg ennél is siralmasabb. Ha valaki nem tud olvasni és az olvasott szöveget értelmezni, akkor miért vegyen könyvet? Főleg valami "fajsúlyosabbat"? Hiszen vannak Balázsok, meg Havas Henrikek, akik ellátják a plebszet olvasnivalóval, meg vannak Júlia füzetek, meg Tiffany, és krimi, meg eksön, akkor minek Esterházy és társai? Az a néhányszáz példányban megjelenő irodalom teljes mértékben megfelel a fizetőképes keresletnek. A művészet élvezete úri huncutsággá válik, és egyre szűkebb réteg lesz rá vevő. És ahogyan egyre szorul ki az irodalom a mindennapokból, úgy értékelődik le az "íróság". Író vagy? Na, és? Az is csak egy foglalkozás. Mint az esztergályos (az is ritka szakma, lehet, hogy több író van, mint jó vasas). Gondold el, egy honlappal ma több olvasót lehet szerezni, mint egy tízezer példányban kiadott könyvvel! Nekem a honlapomra napi 250-280 látogató érkezik. Ennek a negyede olvasni jön hozzám, ez egyértelműen kiderül a látogatói statisztikából. És sokan vannak visszatérők. Akkor minek van értelme? Írni egy könyvet, ami szinte senkihez se jut el, mert 3500 példányból hányan vesznek meg? Ha ezerkétszáz elmegy, akkor nagy siker! Akkor inkább kiteszem az írásaimat a honlapomra, ahol egy hónap alatt többen jutnak hozzá, és kevesebbe kerül, mint a könyvkiadás! Ezért aztán nekem hiába jön egy kiadó is azzal, hogy fizessek a megjelenésért... Azt hiszem, megtaláltam a nekem legjobban megfelelő "publikálási" lehetőséget. És ebben az a jó, hogy senki nem szól bele, minden akkor és úgy történik, ahogyan nekem megfelel.
Ebből persze nem kell azt levonni, hogy irodalom, vagy könyvkiadás ellenes lennék. Egyszerűen tudom, hogy akikkel nem versenyezhetek, azokkal nem akarok ringbe szállni. Amit én írok, az nem az, amit modernnek vagy "fennkölt" irodalomnak lehet nevezni, amire a magas irodalmi körökben kereslet van. Akit pedig érdekelnek az írásaim, azok megtalálnak a világhálón, és ez így van jól. Persze mondhatnád, hogy a könyv mindenkihez eljut, honlap olvasásra pedig nincs mindenkinek lehetősége. Erre azt mondom, hogy nagyságrenddel többen olvasnak honlapot, mint valódi irodalmat! Ha nem lenne igazam, akkor ma is többtízezres példányban adnának ki irodalmat, de a valóság... siralmas és nevetséges. Ha azt akarod, hogy sok olvasód legyen, akkor írj szakácskönyvet. Arra van kereslet, pénz, kiadó, vevő. Jobban eszik, mint az irodalmat...

November 9. vasárnap, horgonyon Gotland szigete mellett.

Ha most azt akarnám taglalni, hogy mi is történik ilyenkor, horgonyon velünk, akkor, íme:
Éjfélkor fel a hídra:
- Jó reggelt.
- Jó reggelt, István, semmi hír, a horgony tart. Jó őrséget...
- Jó pihenést, jó éjszakát.
Őrség reggel hatig, majd:
- Jó reggelt István.
- Jó reggelt, Valerij, semmi hír, a horgony tart. Jó őrséget...
- Jó pihenést.
Alvás... Ebéd féltizenkettõkor... fel a hídra.
- Jó reggelt Valerij.
- Jó reggelt, István, semmi hír, a horgony tart. Jó őrséget...
- Jó étvágyat, jó pihenést.
Őrség... este hatkor:
- Jó estét István.
- Jó estét, Valerij, semmi hír, a horgony tart. Jó őrséget...
- Jó étvágyat, jó pihenést.
Vacsora... alvás... majd minden kezdődik elölről.
De szerencsére van más is, de a lényeg ez. Például, olvasok. Vagy térképeket javítok. Most ez utóbbi van soron, nyolcheti Notice-t kell feldolgoznom, és ez eléggé időigényes. De jól haladok, ma délután be is fejeztem. És ez után, jöhet a könyv. Ami persze az apámé. A Ketten az Isten tenyerén című kötetet vettem elsőnek kézbe, Temesi Tamásé lesz a következő.
A kötetben két kisregény van. A címadó és az Ágytól asztaltól című. Mindkettő szerelmi történet. Az első egy újságírónő hegyaljai egy hetét írja le. A történet "banális", mondhatni szokványos, de persze érdekes. Hogy miről szól, nem is igazán fontos, hanem inkább az, hogyan érintett meg? Mert szépen, érdekesen, olvasmányosan van megírva, nem is lehet letenni. A könyv olvasásakor az ember mindig belebújik a főhős bőrébe, és átéli az eseményeket, legyen az nő, vagy férfi. Eszembe jutott, mit írt Tarján Tamás ajánlásul Gerlóczy első kötetének hátlapján. Valami affélét, hogy az ember szeretne olyan lenni, mint a főhős.
Elolvasva ezt a történetet, nem tudtam azt érezni, hogy de jó lenne az efféle élet. Nem találom a báját az efféle "szerelemnek", de hát nem is szerelemről szól, hanem szeretkezésről, és elfuserált életről, csődbe ment házasságról, meg nős ember szeretőről, meg minden afféléről, amit magyarázni kell, amiért magyarázkodni szoktak, mert önigazolás kell, mert mindenki hibás az életem elrontásáért, csak én nem... Minden regény tükrözi az írót. Én ilyet nem tudnék írni, mert homlokegyenest mások az élettapasztalataim, és ez milyen nagyszerű! És az is jó, hogy olvasni kell, és nem egyetérteni. És az is jó, hogy ilyenkor az író páholyban van, elmondja mi a véleménye, hogy mit gondol, és nem kell megbeszélnie az olvasóval. Ám az olvasó leteheti a könyvet, és magában ellentmond. Illetve nem ellentmond, mert nincs mire, és miért, hanem sorra veszi az életét, és boldog, hogy neki más adatott. Hogy nem kell kitörnie a házasságból, hogy nem kell megalkuvó, hazug kapcsolatba belemenni, hiszen a jellemző: nős ember és szerető szereposztás mindig önámítás. Persze van fehér holló, és van olyan is, hogy valaki elválik a szeretője kedvéért, de nem ez általános.
A második részt holnap olvasom. Remélem, nem sietünk el innen.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

NOVEMBER

November 1. szombat, úton, Északi-tenger.

Éppen kitettük a révkalauz szűrét, amikor felmentem a hajnali őrségemre. Nem azt mondom, hogy fárasztó, de felfokozott idegállapotban van az ember, mindig, amikor egy forgalmas útvonalat kell keresztezni. Így volt ez, amikor a Rotterdamba vezető hajózóúton kellet átvágni. Persze semmi baj, gond nélkül megoldja az ember, de akkor is.
Délután a német partok előtt, szembeszéllel. Hülye dolog, de volt egy olyan érzésem, mint amikor rég nem látott városba látogat az ember. Újra az Elba felé mentem, valamikor öt éve hajóztam itt utoljára. Gondolnád, na és. A tenger mindenütt egyforma... Persze, nagyon hasonló, a víz az víz, ám tudom, mennyi időközönként jönnek a bóják, tudom merről várható forgalom, szóval a vidék ismerős. Ma jön haza a kisebbik fiam Lisszabonból, három hónap után.
Ezzel el is telt az őrség, na meg azzal, hogy a matrózok egy fél-fél órás kormányzási gyakorlatot tartottak, mert tudnunk kell, ha a Kieli-csatornában kormányozni kell, kire mennyire lehet számítani. Nos, hozták a papírformát: Jurij a legjobb (erős négyes), Makszim a következő a sorban (négyes), Ljosa közepes. Hol vannak azok az idők, amikor a matrózok fő dolga a kormányzás volt! Egy évet voltam a Székesfehérvár motoroson, és végig kézzel kormányoztunk, ez napi hat órát jelentett, hát nekem aztán van gyakorlatom! Kíváncsi vagyok, hány matróz van ma a tengereken, aki annyit kormányzott, mint én (nem magyar, mert köztünk még vannak a korosztályombeli kollégák között akik jóval többet is!). Úgy számoltuk, hogy éjfél körül vesszük fel a révkalauzt az Elba 1 bójánál.

November 2. vasárnap, úton, Elba, Kieli-csatorna, Balti-tenger.

Hajnalban az Elba, fél háromtól fél négyig álltunk be a zsilipbe, a révkalauz egy kicsit idegbolond volt, hát Valerijnak tele lehetett a hócipője vele. Négykor indultunk neki a csatornának. Mondtam a kaftánnak, maradok tovább, hadd aludjon egy kicsit. Hétkor volt a révkalauzcsere, addig voltam a hídon.
Délután hóvégéztem, meg térképeket javítottam.
Beszéltem az asszonnyal is, meg Szabolccsal.
Valószínűtlenül szép az idő.

November 3. hétfõ, úton, Balti-tenger.

Ma víznapot tartok, ettől mindenki meg van egy kicsit bolydulva, és jönnek kérdezni, hogy teljesen jól vagyok-e? Igen, jól vagyok, csak egy kicsit éhesen...
A hajóbérlő kérdezte, hogy fel tudunk-e venni 3300 tonna búzát Hamburgba. Na, ettől teljesen kiakadtam. Ha ezek itt fönt akarnak jártatni minket jó rövid utakkal, akkor veszem a kalapom, és agyő... Az efféle hajózás nem embernek való.
Idáig tartott az első levél, amit hazaküldtem.
Délután ímél jött, aminek nem igazán tudott örülni sem Valerij, sem Vova. A Lintec laborból küldték, illetve a tulaj továbbította, miszerint az olaj, amit Flusingban kaptunk, nem felel meg a minimális követelményeknek, és nem ajánlják, hogy felhasználjuk. A tulaj, akinek nyilván dunsztja nincs a hajójáról, kérdezte, hogy ugye elkülönítve tartjuk a 80 tonna olajat. Hát hol a rossebbe lenne hely? Természetesen rátöltötték a meglévőre, hiszen van az alacsony kéntartalmú, amit elkülönítve kell amúgy is tárolni, elég gond ez nekünk, nemhogy még azt is külön tároljuk, amit frissen veszünk.

November 4. kedd, Balti-tenger, úton, Hallstavik.

Éjjel kinyomtattam az első levelem. Attól tartok, hogy dupla élvezet lesz, mert amire kitalálják, hogyan következnek az oldalak, már az maga egy sikerélmény lész!
Délután háromra kellett a pilotállomáshoz érnünk, ezért fél egytől drifteltünk, jó ötmérföldnyire a partoktól.
A délután dühöngéssel telt. És megint az előző barba miatt! Ugyanis Flushingban kaptunk egy iratmásolatot, amit a Máltai Tengerészeti Hatóság adott ki, miszerint szeptember 9-én a hajó nem jelentkezett be a Doveri Parti Őrségnél. Ez kötelező, a térképekre is be van jelölve, hol kell felhívni az ellenőrző állomást. Ezt mindenkinek be kell tartani. A parti őrség jelentése szerint a hajó szeptember 3-án délelőtt nem jelentkezett a megadott helyen (és persze a hajó AIS készüléke adta a helyzetet, tehát a radarjukon azonosítani tudták a Johanna C-t). A vészcsatornán (16-os) folyamatosan hívta az ügyeletes a hajót, de senki nem válaszolt. Végül hat mérfölddel az előírt pont után végre válaszolt a barba. (Szerintem, szokásához híven, a raktártetőn sétált.) Az ilyen esetek miatt mindig a hajótulajdonost veszik elő (az meg majd továbbítja a vétkes felé, ha tudja), és most nagyon aggódó ímélek érkeztek, nehogy bármi infót adjunk közvetlenül bárkinek, minden az irodán keresztül mehet csak. Fel is hívtak, le kellett a hajónapló aktuális oldalát másolni, és elküldeni a térképet, amin Dover előtt jöttek. Szerencsére, nem radíroztam ki az útvonalat és a helyzetpontokat, így elküldtük a térképet, és mellékeltem egy levelet, hogy azon nincs javítás, minden olyan állapotban van, ahogyan szeptember 9-én volt.
Tudod, hogy ebben mi a rohadt? Az, hogy mi isszuk meg a levét, mert majd jön a Flag State Control, a máltai hatóság képviselője, és jól kekeckedik velünk majd az előírások ismerete kapcsán. És ugyanez várható majd a Port State Control részéről is. A franc aki megette az ilyen nyomorult, hatökör parancsnokot...

És ehhez jön még, a hajótulajdonos. Küldött egy ímélt, amiben aszondja, hogy: a parancsnok küldjön mindent el, amit a hajón talál, és azt is írja meg, hol volt a kérdéses időben? Ezen persze megint kiakadt Valerij:
- Hát mondd meg, István, hol voltam? Otthon, hogy a fene essen bele!
Az igazsághoz tartozik, hogy később kiderítettük, hogy ez a mondat arra vonatkozhatott, hogy a parancsnok hol volt, hogy nem hallotta a vészhívást a 16-os csatornán.
Na, de ez még semmi.
Este fél tízkor ellenőrzöm a hidat, újabb távirat a tulajtól. Emlékezz vissza a New Hollandban történtekre. A rakományban vashulladékot találtak, és ezt mi a P&I surveyortól tudtuk meg. Na, a mai ímél azt firtatja, hogy a barba miért írt alá tiszta Bill of Ladinget (szállítólevelet), ha a rakomány ócskavassal volt szennyezett, és most figyelj: ezt a feladó is elismerte! Ez aztán a gyönyörű, nem? Azt nem hiszem, semmi körülmények között sem, hogy van olyan üzletember, aki elismeri, hogy tudott a rakománya szennyezettségéről. Hát hogyan tudott volna a parancsnok erről? Amit tudunk, az annyi, hogy szemre a rakomány tiszta volt. A szennyeződést erős mágnesek szedték ki a rakományból. Kíváncsi leszek, hogy a kaftány mit fog szólni, ha elolvassa az ímélt. Már úgyis tele van a hátizsákja a sok cseszegetéssel, azon gondolkodik, hogy itt hagyja őket, és most jön még egy lapáttal a szarból. Egyre jobban sajnálom, és segíteni nem tudok.
Aztán van még egy picinyke nüanc: mi a fenét foglalkozik a hajó tulajdonosa az előző rakománnyal? Azzal neki semmi dolga. Hacsak... és most feltételezések jönnek, amit nagyon nem szeretek, mert nem tényeken alapszanak, és bárki mondhat, amit akar. De tudod mit, nem feltételezek semmit.
Ha baja van az előző rakomány szállítólevelével, az ő baja. Csak a rakomány eladója van ilyenkor szívó ágon, és ez nem azonos a feladóval. Ezt a rakományt valaki eladta valakinek, és aki eladta, azt cseszegetik a rakomány szennyezettsége miatt. És azt se feledjük, hogy egy ímélben megírták, hogy valaki még mindig várja a rakományt Izraelben. Ha várják, akkor ez azt is jelenti, hogy... na, mit is jelent? Nekem erről dunsztom sincs. Szóval ott kellene lennie, de nem ott van. Ezeket tudom elmondani, aki akar, vonjon le következtetést.

November 5. szerda, Hallstavik.

Délután letartóztatott a security, és ki kellett törölnöm az összes fényképet a mobilomról, amit a hajóról készítettem. Jó, gondoltam, hogy tilos fényképezni, mert gyári területen vagyunk, de hát ki gondolta, hogy figyelnek, sőt leskelõdnek utánam. Így aztán csak azok a fényképeim vannak, amiket a hajóról készítettem kifelé, a kintről befelé a hatóság áldozatául esett. Nem marhaság manapság ilyen szarsággal törődni, amikor olyan űrfényképeket lehet mindenről készíteni, amilyet csak akarnak? Jó, tudom, első az éberség... "éljen Rákosi!"
Ahogy vonal volt érkezéskor, megbíztam a fiam, hogy keresse meg az Iwiwen Miklós barátomat, akivel együtt kezdtünk hajózni, anno dacumal '74-ben, a Hévízen. Ő a gépbe ment, én a fedélzetre. Nos, ma délután felhívott, ezek szerint otthon megtalálták, sikerült értesíteni, most izgatottan várom, hogy menjünk Stockholmba búzáért, mert ez lehet a rakomány, de még nincs lekötve, tehát nem kaptuk meg a következő utat. Akkor be tudna jönni a hajóra. Egyébként ő a svédeknél is hajózott, aztán abbahagyta.
Jaj Istenem! Este, úgy kilenc körül újabb ímél jött... Most ez igazán betette a kaput. Itt már komoly bajok lehetnek... Nem részletezem, de: várható a Lys Line képviselőjének a látogatása a hajón. A tulajdonos szigorú utasítása, hogy maximálisan udvariasnak kell lennünk, de semmilyen adatot nem adhatunk ki a hajóról, semmilyen rajzot nem mutathatunk meg. Külön felhívta a figyelmet, hogy az első tiszt nem mondhat semmit a mozgatható válaszfalakról. Ha kérdezik, mondjuk azt, hogy van vagy 16 különböző helyzet, ahova fel lehet állítani! A chief engineer (Vova) nem mondhat semmit az üzemanyag tankok fűtését illetően. Általában semmit nem mondhatunk, ami a tulajdonos helyzetét gyengítené a jövő heti tárgyaláson, mert sorra kerül, és nyilván a bérlő majd lesrófolja a bérleti díjat. Ez persze az ő bajuk. Az enyém az, hogy hogyan állhatok oda hatvanéves fejjel egy nyilván nem idióta elé, és mondjam azt, hogy nem tudom, hány bulkhead helyzet van, vagy azt, hogy 16, hiszen éppen ez borította ki a bilit, hogy a Stockholmban felveendő 3300 tonna búzához nincs megfelelő válaszfalhelyzet. Bárhogyan is változtatom, cserélgetem őket, csak 3000-et, vagy legalább 3600-at tudunk berakni úgy, hogy a hajó úszáshelyzete megfelelő legyen. Szóval most, vén fejjel játsszam a hülyét? Az a baj, hogy hazudni nem vagyok képes, azonnal látszik rajtam, zavarban vagyok, hebegek, habogok, minden bajom van. Mindig azt mondtam, hogy az egyenes út az egyedül üdvözítő, azért se bánom, hogy nem vagyok barba, hiszen nekik azért többször van kényes helyzetük. Most meg azt akarják, hogy az én pofám égjen...
Persze ebben az esetben nemcsak a tulaj a bűnös, hanem a hajóbérlő is. Nem először van részem hajóbérlő cserében, de még olyan sose fordult elő, hogy aki ki akarja bérelni, az nem nézi meg, milyen a hajó, milyen az állapota, milyenek az adottságai, a lehetőségei. Hogy egy negyven éves múlttal rendelkező brókercég ilyen slendriánul béreljen hajókat (mert ugyanezek a gondok fennállnak a Janettel is). És ugye mi vagyunk középen, rajtunk csapódik le minden.
Nesze neked, nyugodt hajózás...
Valerij teljesen ki van akadva, azt fontolgatja, hogy hazamegy. Mondtam neki, hívja fel a Janet parancsnokát, és kérdezze meg, ugyanilyen gondjaik vannak-e? Kapott is az ötleten, és meg is tette.
- Az orosz barba ma ment haza, az új lengyel meg semmit nem tud. Azt hiszem, a régi megszökött...
Hát ez könnyen lehet.
Persze a kaftán nyugtázta az utasításokat, és megírta, hogy a kért módon fogunk viselkedni. Azt hiszem, csak egyet tehetek: minden kérdésre az lesz a válaszom, hogy kérdezzék a hajó tulajdonosát.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 29. szerda, New Holland, úton.

És kérem aludtam hajnali kettőig. Akkor felkeltem, kialudva, kipihenten, és most írom a naplóm. A baj csak az lesz, hogy reggel hét körül már álmos leszek, de akkor már nem mehetek aludni. Na, majd csak lesz valahogy. Elég jól bírom, kimostam az ágyneműmet, elkészítettem egy videót az átnevezésről, elkészült az útvonal egészen Svédországig, szóval jól állok. A rakodási is jól áll, illetve megy, délre kiürült a hajó.

Valami bűzlik Dániában

Ez a Dánia egészen közel van New Hollandhoz, jelesül, itt a hajón. Olyan parancsok érkeznek a hajótulajdonostól, hogy csak nézünk kifelé a fejünkből: ilyenkor mi van? Például, ki kellett kapcsolnunk az AIS-t. Ez azt eredményezte, hogy a környező hajók és minden más AIS vevő számára "láthatatlanná" váltunk, viszont nekünk egész nap ott visongott a hídon, hogy ki van kapcsolva. (Ez egy adóvevő készülék, ami a környező vevőknek a hajó adatait, helyzetét sugározza.) Valami olyasmit is pötyögött a barba, hogy félnek attól, hogy letartóztatják a hajót. Hogy miért arról van halvány sejtésem, de semmi konkrétumot nem tudok, azon kívül, hogy Izraelben még mindig várják a rakományt. Lehet, hogy némi ellentét van a hajóbérlő és a tulaj között, mert igen furcsa időpontban szerette volna megtudni a régi bérlő, hogy hova, milyen útra megyünk kirakás után. A barba okosan elhárította a választ, azzal, hogy semmi közük hozzá, ami pontosan megfelel a valóságnak. Ha most én vagyok a barba, akkor biztosan kipofázom, én képtelen vagyok az ilyen helyzeteket kezelni. Nem beszélve arról, hogy a mellébeszélés, hazudozás kikészítene idegileg. Aztán valamikor délelőtt megkérdezte a tulaj, hogy mennyi a gépházban levő üzemanyagtankok befogadóképessége.
Megadtuk, annak ellenére, hogy a búzát, a zabot, és a madáreledelt kellett közös nevezőre hozni, az eredmény valami 60 tonna körül volt. Késő délután jön az ímél, amit a hajóbérlőnek küldtek - nekünk másolatot -, hogy a hajó 60 tonna üzemanyagot tud a gépházban felfűteni. Ez teljes képtelenség... no comment... Az előzmény az, hogy a barba rákérdezett a Lys Line-nál, hogy merre akarnak hajóztatni minket, ugyanis ezt a hajót nem északi hajózásra tervezték, és nincs az üzemanyagtankoknak fűtésük. Na, hamarosan jött a ledorongolás a tulajtól, hogy tilos bármit kérdezni a hajóbérlőtől, minden kérdés az ő irodáján keresztül mehet csak. Ebből egyenesen látszik, hogy úgy kötötték meg a hajóbérleti szerződést, hogy dunsztjuk nem volt: ezzel a hajóval nem lehet északon hajózni a téli évszakban. Gondold el, milyen legendásan gondosak, alaposak ezek a germánok! Siralmas... de az űbermencs azért korlátlanul buzog bennük! A hajóbérlő nyilván ideges, mert nem szeretne gázolajjal hajóztatni, ezek a cégnél meg ködösítenek. Ha konyítasz valamit a gépházhoz, akkor tudnod kell, hogy a gépházi tankokban a napi, megtisztított, előkészített üzemanyagot, kenőolajokat, szennyezett olajt, szennyvizet tartják, meg van még csomó kisebb tank, amiben ez, meg az van, de nem arra valók, hogy a főgép hajtóanyagát tárolják (és melegítsék). Azt hiszem, lesz itt még botrány. És akkor jókat fogok vigyorogni. Bár majd mindig úgy akarják nyilván beállítani, hogy mi, a hajózók vagyunk a hülyék. Így van ez, amikor valaki azzal foglalkozik, amihez nem ért.
A délután nyugis volt, elkészítettem az utat Hallstavikig, ezzel a legnagyobb munkámmal végeztem, utána elvonultam a kabinba. Lefeküdni nem mertem, mert akkor... Dolgoztam a filmjeimen, meg a honlapomon, fényképeket rendezgettem, aztán délután ötkor lefeküdtem. Biztosan éjfélig húzom a lóbőrt, gondoltam, hiszen eléggé álmos voltam. Ehhez képest most tizenegy óra van, és írom a naplóm. Kilenckor megriadtam, tízkor felkeltem, lementem megvacsoráztam, most várom, hogy eljöjjön az éjfél, és az őrség.

Október 30. csütörtök, úton az Északi-tengeren, Flushing.

Frissen mentem őrségbe, és egész jól elvoltam. Kerülgettem a szembe jövőhajókat, megcsináltam a szolgálati lapokat, tettem vettem, és máris itt volt a barba. Reméltem, hogy az út hátralévő részét megteszi, nekem már csak a révkalauzzal kell bemennem a kikötőbe.
És ez így is lett. Bejöttünk, kikötöttünk, gyönyörű szép holland időben, azaz ködös, nyúlós, szürke, hideg volt. És a kikötés után, gyerünk, állíts mozgatható válaszfalat, megjött a fedélzeti és gépészeti anyag Németországból, megjött az olajos bárka, veszünk némi üzemanyagot, hát nem unatkozunk, hál' Istennek!
Közben nekem draft survey, ez is eltartott egy darabig, később megjött a kikötői rendőrség, a barba elment szunyálni egy sort, így én intéztem a dolgokat. Semmi különös, de a kérdésre, hogy lesz-e váltás, azt feleltem, hogy nem, amivel sikerült Aljosa lelkébe kicsit belelépnem, mert már nagyon menne haza. Kapott is egy sms-t Ruszlántól (aki Nyikolajevben szállt ki, és már jönne vissza), hogy itt lesz a váltás, de ebből addig nem lesz semmi, amíg a barba tudomást nem szerez róla. Szóval egyelőre marad. Nem tudom, mit ugrál, hiszen november 10-én lesz meg a hat hónapja. Aztán itt volt a sunyi rádió képviselője, is, majd holnap visszajön. Ez persze nem így igaz, mert a sunyit nagybetűvel kell írni, így: Sunny Radio, és ő tax free shop, azaz vámmentes üzlet, és a hajóra hozza azt, amit rendelünk. Nem volt a szivarnak szerencséje, mert mindenki dologidőben volt, na, majd holnap visszajön...
És a dologidő egy olyan fránya valami, ami el tud húzódni, de annyira, hogy nem néz se istent, se embert, képes éjfélen át "terjeszkedni". A bulkhead állítás nem egy leányálom. Ráadásul egy csapszegnek letörött minden olyan bütyke, amin keresztül meg lehet fogni, ki lehet ütni, hát a kivarázsolása vagy három órán keresztül tartott. Ugye délután ötkor kezdték el, közben megjött a rendelés, azt behordani, egyeztetni, hát elhúzódott, csak hét után tudták folytatni. A hátsó válaszfal este nyolcra került a helyére, akkor álltak neki az elsőnek. Éjfélig kioldottak 3 csapszeget. Nos, ha éjfél, akkor holnap folytatom.

Október 31. péntek, Flushing, úton.

Na, kérem, éjjel egyre kijött a másik három is, ekkor lehetett volna mozgatni, ha a csapszegek vájatai nem lettek volna félig cementtel, előbb azt ki kellett tisztítani. Egykor elmentem aludni, mert nekem korán kell kelnem.

Beszéltem egy marslakóval

Amíg vetkőztem, addig a helyiekkel fűnyíróztam, hogy minek kell majd nekem reggel ötre kint lennem a fedélzeten? Az elalvásban persze ez nem akadályozott. Annál inkább a mobil. Az a dög, éppen, hogy elaludtam, máris megszólalt. Nézem az órát, mi a baja, hát az, hogy öt perc múlva öt. Kinézek az ablakon, mintha a Terminátor filmben lennék, aki a gépekkel vívott háború közepébe csöppent volna. A hajó mellet gépszörnyek meresztgették reflektorszemüket, rám világítottak, ezért gyorsan ugrottam öltözködni, és siettem ki. A raktár mellett már két hollandus terepszemlélte a hajót.
- Chief, ezt a bulkhedet el lehet valahova vinni? - kérdezte a stivador. Hát majdnem mondtam neki valamit! De visszatartott úri neveltetésem. - Nem kaptunk semmi információt arról, hogy két raktár lenne.
- Pedig megmondtuk az ügynöknek. És senki se kért rakodási tervet. Abban megadtuk volna... - homályosítottam fel az ipsét.
Nagy nehezen belenyugodott, amikor megszólalt egy marslakó, és mondott valamit. Nem értettem. Azt tudni kell, hogy errefelé, aki nem beszél angolul, az olyan ritka, mint a marslakó. Nos ez a fazon csak hollandul beszélt. (Aki most felhördült, hogy az flamand nyelv, te buta, az olvassa el az idevágó passzust az Isartalon írt naplómból, ahol leírtam, hogy flamandul csak Belgiumban beszélnek, itt hollandul.) Nos, a marslakó azt akarta, hogy nyissuk ki teljesen a raktárt. Ugyanis annyi gépet hoztak, hogy na! Két daru fog rakni, két bulldózer dolgozik lent a raktárban, két bulldózer tolja össze a facsipszet a daruknak. És mindegyik tele van a homlokán reflektorokkal, meg lámpákkal, így teljesen ijesztő volt, amikor megszállták a mellettünk levő rakpartot.

Pályázatot hirdetek

Ez a szó, hogy facsipsz...
"Jé, de borzalmas így leírva! Mert ez nem az, amit a magyar faforgácsnak hív, ez egészen picire aprított fa. Az angol neve: woodchips, azaz wood - fa, chips - kicsi, pici, apró darabka (többek között), ezért a woodchips lehet faapróság, de mivel a két "a" betűt nem szíveli a magyar egymás mellett, legyen fapró, vagy fapróság.
Nyelvújítottam..."
Az idézőjel azért, mert ez idézet egy korábbi naplómból. Aki kitalálja, hogy melyik hajón és melyik kikötő kapcsán írtam ezt, az kap egy Gudrunt.
Azt azért most megmondom, hogy ez nem is igazi fapróság (facsipsz), hanem afféle vicik-vacak, fűrészporral kevert forgács, hulladék, ebből nem bútorlap lesz, hanem egyszerűen eltüzelik valamiféle kazánban. Mondta is az ügynök, hogy ez valami olcsó rakomány.
Kora reggel, úgy negyed kilenc tájban valaki jött, és bezörgetett, mert ugye rajtam kívül mindenki aludt. Kimentem, kikérdeztem, hát a csónakmotort jött egy fiatalember megjavítani. Ő egyáltalán nem volt marslakó, mert úgy beszélt angolul, ahogyan az egy 30 körüli európai férfitől elvárható.Megszakértette a motort, és közölte: két eset lehet, vagy itt javítja meg, vagy beviszi a műhelybe. Hát ez frappáns megoldás, nem is gondoltam, hogy esetleg van más lehetőség is. A szót tett követte, s hamarost a furgonjában volt a motor. Délutánra ígérte a javítást.
Unalmamban nézegettem a Sunny Luxus katalógusát. Ebben csupa olyan dolog van, ami nem szükséges az élethez, de aki ezeket birtokolja, nagy balgán azt hiheti, hogy valamije van... valamije, amitől mások előtt gazdagnak, menőnek, dögösnek, macsónak látszik. Azaz napszemüveg, karóra, ékszer, parfüm, ital és dohányáru. Hát kérem, mit látnak szemeim? Az italoknál két és féloldalnyi magyar bort találtam! Már csak azért is megmutatom, hogy bizonyítva legyen, meg hadd legyen a jó bornak reklám.
Természetesen, most nagyon sajnos, hogy nem tudok fényképezni, csak a mobilommal készítek ilyen csapnivaló minõségű fotókat, ráadásul ezeket a boráras oldalakat hányszor, de hányszor lefényképeztem, hogy úgy, ahogy olvashatóak legyenek! Remélem, ki lehet silabizálni! Nem hiszed el, de nem vettem belőle! És a legolcsóbb bor is 4,4 € (1188 forint, lehet, hogy már lejebb tornászták az átváltási kurzust a dübörgõ gazdaságot "igazmondók"...)
A csúcsbor (persze csak ebben a katalógusban) a villányiak közül került ki. A Gere Attila pincéjébõl való 2004-es Villányi Kopár Cuvee ára 40,75 €. 
Egyébként nekem nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel a Sunnyval. Ugyanis vásároltam náluk jól, és be is faragtam. A videokamerám már ötödik éves, és teljesen meg vagyok vele elégedve. De vettem náluk egy külsõ CD írót, hát az nem mûködött, és nincs rá garancia, mert az, hogy vigyem vissza, és a saját műhelyükben kijavítják, az minden, csak nem nemzetközi jótállás.

Közben beszéltem az asszonykámmal is. Igaz, hogy felébresztett - mert tízkor eldőltem, mint egy hasáb fa -, és elaludtam, de végül is aludtam egy jót, és ebédidő is volt. Holnap jön haza Szabolcs fiam Portugáliából. Azt kérte az anyjától, hogy ne legyen gondja az ebéd, de jó lenne, ha minél több lenne benne a tejfel. Kap egy jó tejfölös csirkepaprikást nokedlivel. Irigylem érte...
- Húsleves ne legyen? - kérdezte az asszony.
- Húúús leveees? - kérdezte Szabolcs. - Három hónapja nem ettem levest! Jöhet!
Jelzem, én is szívesen megenném, mert amilyet az asszony tud, olyat nem sokan ám! Vagy fogalmazzunk röviden: senki!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 26. vasárnap, Doveri-szoros, Északi-tenger, Bull horgonyzóhely.

Az átkelés meglehetősen kalandos volt, mert a keresztezés alkalmával igen sok hajó jött jobbról, és sok volt köztük az együttműködésre képtelen filippin, meg mit tudom én, milyen nációhoz tartozó tiszttel. Azért csak átevickéltünk, a barba csak fél kettőkor ment le, viszont ma van az óraállítás, egy fél órával tovább alhat.
Semmi hír, csak annyi, hogy horgonyra állunk, aztán majd egyszer csak jól kikötünk. Már nincs sok hátra a honlapom átfésüléséből.
Aztán a hírből valóság lett: megérkeztünk, horgonyt dobtunk, és itt vagyunk. Állítólag holnap valamikor kiköthetünk, és másfél nap alatt kiraknak majd bennünket. Hiszem, ha látom.
Ebédre grecska volt, ez egy közép oroszországi leves, amire mindenki azt mondta, hogy jó. Hát nem is rossz. Oly annyira nem, hogy egyszer otthon is el fogom készíteni. Van benne kása, meg rizsa, meg krumpli, meg majoránna, afféle vegetáriánus, szegény ember levese. Gondoltam ezt egészen estig, amikor is a levesben találtam egy kis darab husikát. Akkor is szegény ember, vagy tengerész...

Október 27. hétfő, Bull horgonyzóhely a Humber folyó torkolatában, New Holland, kikötve.

Éjszaka befejeztem a honlapomat. Mivel minden percet ennek szenteltem, már amikor nem a hírlevél programozását tanultam az Okatóvideók sorozatból. Ez aztán meg is látszhat a naplómon, mert az utóbbi napokban hanyagoltam. Még arra is volt időm, hogy megnézzek két mozit az őrség alatt.
A délutáni őrségem alatt kötöttünk ki. A manőver elég időigényes volt, mert a pilot az áramlattal sodortatott a part mellé, márpedig a magas víz közelében elég lassú, úgy jó közelítéssel 1 km/h a sebessége. Viszont gyönyörű szépen part mellé álltunk. Ez egy magánrakpart, ahol nem kell éjszakai őrség, mert éjjelre bezárják, és nem lehet bejönni (partról, mert ugye víz felől...) Holnap jó sűrű napunk lesz!
Jártam egy kicsit a rakparton, hát elég hideg van! A lábam is megmacskásodott az elmúlt két hétben, hiszen alig kellett használni.

Október 28. kedd, New Holland.

Hogy mekkora is valójában ez a falu, most nem áll módomban beszámolni róla. Ennek ezer az oka, az első, hogy még nem jutottam ki. Reggel fél hétkor kelés, a raktárnyitással vártam, amíg nem jön valami írástudó.
Hétkor megjelent a rakományellenőr. Megjelent, és jelen volt. No nem a hajón, mert ahhoz be kellett volna jönnie, de a járó az éjjel leesett a korlátról, és meg kell várni, amíg jönnek a melósok, akik vissza tudják rakni. Most a partról kapunk hajójárót, és ez egy furmányos szerkezet. A hajóval párhuzamos, egy csuklón billen, és mindegy, milyen az úszáshelyzetünk, mindig ránk támaszkodik. Ha magas víz van, akkor felfelé kell rajta jönni, ha apály akkor lefelé. A korlátra támaszkodik, hát egy kicsit nem kényelmes, de szellemes a megoldás, és jó.
Na, surveyor be, megszemlélte a rakományt, aztán el. Elkezdték a kirakást, hol egy daruval, hol kettővel, de nem volt túlságosan sietős nekik. A fiúk közben elkezdték a hajó átnevezését. El kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó kis legénység. Dolgosak, jópofák, rendes emberek, nem kell semmit kétszer mondani, amit meg kell csinálni, azt előbb akarják, mint később. Szóval kiültek stellungozni az orrba, mikor látom ám, jön valaki.

Nagyon hivatalos ember volt, a Lloyd regiszter képviselője, aki az új hajóokmányokat állítja majd ki. Ezzel a barbának elkezdődött a napi elfoglaltsága. Aztán látom, hogy megjött egy furgon a hajó orránál leparkolt, biztosan a sztór. Az is volt, hát ez szép lesz, onnan a fenéből behordani mindent! Mert ez egy épített móló, itt nincs járműközlekedés, csak gyalogjárók vannak. Kocsival a hajó orráig lehet bejönni. Nos, onnan mindenki kellett, a barbát kivéve, hát heten hordtuk a sok mindent. Ezen a járón persze csak egy ember fér el, a fedélzeten meg igazán egy sem, csak oldalazva lehet közlekedni, ha valami van a kezedben, hát nem volt semmi, mert a daru is hátul állt, azt is kerülgetni kellett, meg lehajolni, szóval nem részletezem. És ehhez hozzátartozik, hogy a hajóig egy teherautó nem tud bejönni, ezért e furgon kétszer fordult, a kapunál kellett átrakodnia. Ez arra azért jó volt, hogy a pupáról addig el tudtuk hordani az anyagot. Kaptunk téli munkásruhát is, rögtön fölpróbáltam egyet, nekem abszolút passzentos, hát jó lesz, ha jönnek a hidegek a balti kikötőkben. Cipőt is kaptunk, én egy 46-ost kértem és kaptam, talán kibírom benne a járkálást, amíg szükséges. Ami a marhaság: a Marlow ugyan beleegyezett, hogy téli cuccokat vegyünk, de ezt mindenkinek a hajón kell hagyni, nem viheti magával senki. Hát én ugyan fel nem venném azt a munkáscipőt, amit már valaki hordott, beleizzadt, benne hagyta a lábgombáját...
Van nekem sajátom, azzal jól elvagyok, nem kell mástól is. Nem tudom, hogyan gondolja a cég?
Mindenesetre egy overall 55 fontba, egy cipő 35-be került. Legrosszabbul Makszim járt, akinek az overall ujja a csuklójáig se, a lábán meg a vádli középig ért. Nagyon fájintos látvány volt... Ruszlánnak meg a negyvenhatos lábára 44-es cipő jutott. Ez meg úgy lehetett, hogy a Marlow a gépészeknek nem engedélyezte, a barba a saját rizikójára mégis megvette, de őket nem kérdezte meg, hányas cucc kell nekik, mi a méretük, hanem per sacc. Így lett a gépésznek két számmal kisebb a cipője, de mivel felment a lábára, nem tudom, milyen 46-os a lába, talán kínai...
Majd írok egy szép listát, és mindenki aláírja, hogy átvette, és amikor kihajóznak, le kell adniuk, hogy a Marlow nehogy károsodjon...
A legnagyobb sztórhordás közepette befurakodott egy kis nyüzüge manus is a fiúk között, kiderült, a DNV-től jött, és az ISPS és ISM ellenőr. Na, ha ez a pasi nekem elkezdi a srácokat kihallgatni, meg engem a legnagyobb munkában, akkor... akkor... hát elküldeni nem lehet, tehát akkor nagyon csúnyákat fogok gondolni róla. (Ugyanis az ISPS - hajóbiztonsági rendszer - ellenőr a személyzet felkészültségét is ellenőrzi ilyenkor. Szép magyar szóval auditnak hívják, amiről jegyzőkönyv is készül.) Előre bocsátom, hogy ez egy rendes ellenőr volt, mert felmérte, hogy itt mindenre szükség van, csak rá nem, ezért a szükséges papírmunka elvégzése után el is ment. Közben nekem át kellett írnom a hajónevet az AIS készülékben, ami egy baromság, ha a személyzet át tudja írni, akkor ezt bármikor meg lehet tenni, és semmibe nem kerül egy hamis adathalmazt küldeni a partra és a többi hajó felé. De ha lehet, akkor oké, gyerünk, kiolvastam a kezelési utasításból, és át is írtam, az auditor meg volt elégedve.
Közben megjött az élelem hiányzó része is, behordtuk. Hát nekem ekkor már elég volt a mászkálásból, de még nincs vége a napnak. Mindenféle gondok adódtak a rakománypapírokból kifolyólag. Ez számomra annyit jelentett, hogy:
- István állítsd le a rakodást, mert gond van az egyik szállítólevéllel...
Megyek, leállítom.
- István mehet a rakodás...
Megyek, beindítom.
- István kérdezd meg, mennyit raktak ki, mert nem lehet többet, mint 1500-at.
-Megyek, megkérdezem, és leállítom megint.
Közben látom ám a rakományellenőrt, amint a parton mindenféle vasakat fényképez. Honnan a fenéből szerezték ezt? Mindenféle csavarok, törött kulcsok, fúrók, karikák, alátétek, meg mindenféle frinc-franc.
Ja, egy ilyen kérdéshez ki kell menni az irodába, ami nem kétszáz méter...
Aztán amikor elcsendesedett minden, úgy hat óra körül, megjelent egy úr:
- A hajó P&I surveyorja vagyok - mutatkozott be. És kikérdezett mindenről, ugyanis a rakományban sok vasat találtak, és az átvevő tiltakozik.
Na, ezzel a jóemberrel végigjártam a hajót, megmutattam a rakományt, leengedetem a raktárba, aztán amikor elment, elterültem a kabinomban. Ez nem ment egyszerűen, mert az asztalomon tartom a poljanai savanyavizeimet, amit még mindig nem tudtam megszeretni, de azért iszom, hogy a kakas csípje meg, aki ezt hozta nekem ásványvíz gyanánt. Persze a palackok nyitva vannak, időnként felrázom őket, hogy a buborék távozzon. Nos, elterülés közben vagy három nyitott palack letumbázott az asztalról, mehettem felmosórongyért, és gyerünk, takaríts!
Még hozott az ügynök nekem pár térképet, vagy húszat kellett rendelnem az új hajózási körzetre. Majd holnap feldolgozom őket, ám már csak arra volt erőm, hogy leellenőriztem, hogy megvan-e minden? Megvolt. Nyolckor úgy elmentem aludni, mint a pinty!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 19. vasárnap, úton, Földközi-tenger.

Nyugis vasárnap. A kedélyeket csak a rendelés borzolja. Vagyis inkább csak az enyémet, amikor meglátom, hogy mi mindent meg akarnak rendeltetni a matrózok. Nem győzöm beírni, már három teljes oldal az order, de ma lezártuk. Holnap Valerij elküldi, és várjuk, hogy mi valósul meg belőle, azaz, mit küld majd a tulaj, és mire mutat fityiszt.
Javítom a kiadványokat, meg a térképeket, de nem nagy kedvvel, pedig kellene haladni vele, amíg jó idő van, mert ha beköszönt a viharos, akkor nem lehet dolgozni, csak ülni a hídon.
Csináltam egy csomó (na, jó, három-négy) Pover Point bemutatót az akai fényképekből, kiválogatva a legsikerültebbeket, azt hiszem, így már idegen számára is nézhető, nem unalmas.

Október 20. hétfő, úton, Alborán-tenger.

Úgy mentem fel a hídra, hogy na, most mindent megtudunk, de semmi. Nem kaptuk meg a kirakó kikötőt, így továbbra is megyünk bele a vakvilágba. Ennek nyilván az az oka, hogy a hajóbérlő útközben értékesíti a rakományt, és ha jó áron eladta, akkor majd az átvevő megadja a rendeltetési kikötőt. Este, őrségváltás előtt azért kaptunk egy üzenetet, holnap 12 óráig megadják, hogy hova megyünk. Kíváncsi vagyok a holnap déli őrségváltásra.
Kérem, ma olyat kaptunk ebédre, amit a legmerészebb álmaimban sem mertem volna elképzelni egy tányéron: májfasírt, borsó-cékla-kukorica-bab salátával és most figyelj: kalamáris rizottóval! (Most jót nevettem a Word nyelvhelyesség ellenőrző ajánlásán, mert a "kalamáris" helyett a tintatartó szót ajánlotta... aranyos!) Ezért aztán megettem, a rizottót, azután kerítettem sort a májból készült kotlett elfogyasztására (a fasírtot ezek kotlettnek hívják). A vacsora kimaradt, nem azért, mert pizza volt, hanem mert jól esett egy kis kajaszünet. Viszont megittam hat teát az őrségben, és 2,4 liter folyadék, amitől jókat pisiltem.

Október 21. kedd, úton, Cadizi öböl.

Hajnalban hallgattam a világhálóról letöltött dolgokat. Hát jól belenyúltam, mert egy hallatlanul érdekes előadásra akadtam dr. Freund Tamás agykutatótól, az Önzés és az elmagányosodott ember címmel. Valami döbbenetes élmény volt, ahogyan éles logikával megmutatja, hogy a társadalmi viselkedés biológiai kódoknak engedelmeskedik. És most először érzem úgy, hogy veszélyben van a magyarság, és nem valami aljas, világot átszövő összeesküvés áldozata lesz, hanem a saját sírját ássa azzal, hogy nem képes az összefogásra. Érdekesen mutatja meg, hogyan működnek a beidegződések, és hogyan lehet egy népcsoportot, egy társadalmi réteget kiszolgáltatottá tenni a média segítségével. Csak be kell feketíteni mindazt, amire eddig büszkék voltak, és így talajtalan lesz, és ideális fogyasztóvá válik. Ki az ideális fogyasztó? A kapcsolataitól, céljaitól, megfosztott, magányosan szorongó ember. A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség, vagy ahogyan Czakó Gábor nevezte: a konzumidióta, akinek jellemzői a bizalmatlanság, az ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak vagy agresszivitás a szorongásainak oldásra. És ezt a fajta új embert nevelik a kereskedelmi tévécsatornák, a lehető legnagyobb intenzitással, és soha nem látott hatékonysággal!
Aztán jól beletrafált a kicsi szívembe is, de persze igaza van, amikor azt ecsetelte, hogy ebből az iszonyatos információáradatból egyesek úgy akarnak menekülni, hogy vidékre költöznek, kidobják a tévéjüket és a mobiljukat, de hozzáteszi, hogy ez nem mindenkinél valósítható meg. Szerencsére egy nyugdíjas tengerész számára ideális megoldás, és az is jó tipp, hogy a mobilt is ki lehet dobni. Aki el akar érni, az majd levelet ír! Vagy felhív, amikor bekapcsolom a telefont, mondjuk délután fél öt, és öt között leszek elérhető a vonalason, mobil meg nem kell. Minek, hiszen sokkal drágább, mint a vezetékes, és számomra nem sok olyat nyújt, amiért érdemes megtartani, persze azt nem mondom, hogy semmit! A tengeren kell, persze, ott aranyat ér, de otthon nem igazán.
Na, nem ragozom, érdemes meghallgatni, akinek van világhálója, az guglizza meg magának az előadó nevét, és biztosan megtalálja.
A mai ebéd se nem volt ám kutya, a tegnapival egy sorba állhat: báránysült és ehhez a szokásos saláta, no meg valami izé, amire nem jöttem rá, hogy miből van, csak a szardínia ízt éreztem rajta. Hát persze, hogy előbb megettem ezt, aztán a sültet a salátával, majd kikérdeztem Szását, hogy ez vajon mi is volt? Nos kérem, maradék rizsbe belekevert szardíniát, hagymát, főtt tojást, és elzagyikosította, de úgy, hogy a rizsre rá se lehetett ismerni, olyan pástétom állagú lett (és finom volt), de nem hinném, hogy kifinomult ízlésű kulináris körökben, mint a báránysült ideális köretét jegyeznék...
Aztán délben persze nem volt semmi infó a berakóról, de fél négy felé megjött: New Hollandba megyünk. Ez az Új Hollandia kérem, egészen közel van a régihez, mert a Humber folyón kell felmenni egészen Hullig, és ott van valahol. A pilot majd tudja.
Ott lesz minden, ami szem szájnak ingere: kirakás, élelmiszert kapunk, mert a kambúza meglehetősen üres, aztán a megrendelt fedélzeti és gépészeti anyagokat is várjuk (kíváncsi vagyok, mi mindent húznak ki belőle), aztán átnevezzük a hajót, búcsút mondunk a hajóbérlőnek, üdvözöljük az újat és így tovább...
Vége van a nyárnak, becsuktam az ablakot, éjfélkor már tréningnadrágban megyek szolgálatba. Lehűlt a levegő, már csak 23 fok van, és északi szél, tőlünk másfél-két napi járásra meg dühöng vihar, csak remélni tudom, hogy mire odaérünk kiadja már a méregfogát.

Október 22. szerda, úton, Atlanti-óceán.

Éjfélkor megyek fel, hát kérem, kiderült, hogy a másfél, két nap mindössze öt-hat óra volt, mert beletrafáltunk az északi viharba, de nagyon. És hiába mondta a Lánchíd rádióban Vass István Zoltán a felvezetőjében, hogy:

"Akit akár csak egyetlen egyszer is a tenger ringatott álomba, az sose fogja elfelejteni. Némi rosszmájúsággal megjegyezhetnénk, kivált, ha elkapta a tengeribetegséget. Székely István nem kapta el. Vagy ha mégis, nem távolította el a hajózástól..."

Nos, csak azt akarom mondani, hogy de igen, elkapott, és ettől fogok a falnak menni, vén tengerész létemre újra tengeribeteg vagyok... Ezt már leírtam többször is, azt hiszem a legutóbbi, tengeri naplóim mindegyikében benne van, ha jön az első vihar, akkor kész vagyok!
Hát a mai éjjel is... nem tudtam, hova bújjak, nyüszítettem, mint a kiskutya a mamáját keresve, és másfél percenként az órát lestem, abban reménykedve, hogy legalább fél óra eltelt az előző óta. De ilyenkor az idő fenemód megmakacsolja magát, rád telepszik, a másodperceket tízpercekké nyújtja, és a hatórányi őrséget végeláthatatlanná tudja tenni. A hajó meg közben egykedvűen bukdácsol, a híd liftezik, még a barbaszékben sem biztonságos, hát a szegény tengerész bekucorodik a térképasztal mögötti szófa sarkába, a lábát nekifeszíti az asztal sarkának, és radart bámulja, meg az órát... És egyszer csak azt veszi észre, hogy legyőzte az órába zárt időt, és boldogan ébresztheti a váltótársát, két lépéssel a kabinban terem, ahol összerogyja magát az ágyra.
Délben úgy keltem, mint akinek jaj de jó, túl vagyok rajta, de ebéd közben a gyomrom előbb alaposan megizzasztott, majd azt mondta: sztoj, egy falatot se többet a marhavagdaltból, mert kidobom. Én szót fogadtam neki, sőt, hogy a kedvébe járjak, mondtam a szakácsnak: ma se jövök vacsorázni. Nem volt sokkal kellemesebb ez az őrség sem, de gyorsabban telt el. Még videózni is volt kedvem, mert láttam, nagyon szép tengeri vihart lehet majd összevágni. Most nagyon sajnáltam, hogy nincs fényképezőgépem. Illetve van, csak ugye tudjuk... Vacsora semmi, alvás annál több. Hattól tizenegyig egyfolytában húztam a lóbőrt, és arra ébredtem, hogy végre, sokkal jobb. Nem bukdácsolunk. Annyira nem, mint nappal... Egy szelet kenyér belém tudott jönni kevéske bacon szalonnával. És most írom a naplóm, aztán megyek fel, hogy... na, meglátjuk, hogyan...

Október 23. csütörtök, úton, Atlanti-óceán, Vizcaya.

A hajón semmi ünnep, persze, miért is lenne? Csak a szívemben van az, emlékezve 56-ra. Meghallgattam Molnár V. József megemlékezését, amit 2006-ban mondott el, összekapcsolva az ünnepet a Nándorfehérvári csata évfordulójával és Hunyadival. Beszélt Bocskairól, akiről annak idején hivatalosan szó se esett (csak édesapám írt róla regényt, ami meg is jelent). És persze megmutatta, mit is várhatunk Európától, ugyanazt, mint Hunyadi, amit Bocskai, amit Rákóczi, amit az 56-os forradalom, azaz semmit, hát miért is gondolja valaki, hogy az EU más lenne? Miért kellenénk nekik most partnerságra, ha ezer esztendőn keresztül nem kellettünk? Csak a piac kell, meg a rabszolgamunka, persze egy behódolt, csúszó-mászó, gerincét vesztett magyarság az, igen, azzal már tudnának mit kezdeni...
Inkább beszéljünk a méhecskék nemi életéről...
Meg arról, hogy elmúlt (időlegesen?) a rossz idő. Jönnek, mennek az ímélek, és kapjuk az ígéreteket, hogy jön a megrendelt anyag, az élelmiszer, megveheti a barba a téli munkásfelszerelést, csak azt mindenkinek a hajón kell hagynia hazamenetelkor. Az átnevezéssel kapcsolatban egyre több iratot hoz a drótposta, és jönnek majd a felügyelők, a Llyods Registertől, aki a hajó új bizonyítványait állítja ki, jön a DNV inspektor, hát fel kell készülni az ISPS ellenőrzésre is. Az is elképzelhető, hogy még arra is lesz időnk, hogy kirakjuk a hajót? Már alig várom, hogy túlessünk ezeken, és akkor egy viszonylag nyugodt időszak elé nézünk, ahol csak a napi feladatokkal kell foglalkozni, és hajózni.

Október 24. péntek, úton, Vizcaya.

Körülöttünk mindenhol süvölt a rádió, hogy jaj de rossz idő tör mindjárt ránk, 9-10 vihar, meg minden. Jó lenne valahogyan kikerülni, de legalább hátulról venni.
Nagy munkában vagyok: a honlapomat rázom gatyába. Igaz, az nem látszik meg rajta, de már nagyon sok sallang lehet a tárhelyen, ezért most átírom az egészet, és amikor feltöltöm, csak az kerül majd ki rá, ami aktuális. Persze, közben, ami hibát találok, azt is kijavítom.

Október 25. szombat, Angol-csatorna.

A csatornára az előrejelzés délnyugati 9-es időt adott, legalább ez hátulról tolja majd a hajót. Mondom, majd, mert eddig semmi. Szép, csendes időben hajózunk, mindössze friss szél van, ami legfeljebb 3-4-es erősségű.
Javítom a honlapom.
Délben még elkaptam annyi térerőt Jobourgnál, hogy egy sms-t tudtam küldeni az asszonynak, és megírtam, hogy hova megyünk. Ez az Új Holland nem egy nagy durranás, a térképről ítélve van egy folyóba nyúló móló, és két és fél ház... Hétfőre hatalmas programot ígértek, majd meglátjuk. Az őrségek alatt sokat jár az eszem Akán (jópofa, hogy a vidéki házunk helyett a falut mondom mindig), most azt tervezem, hogy az új villanyvezetékeket hogyan kell kialakítani?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 15. szerda, úton, Égei-tenger.

Azt hiszem, rajtam kívül most mindenki erősen aggódik a hajón. És ennek az oka Lys Line. Ugyanis ezek az ukrán fiúk itt szeretnek hajózni, a Fekete tengeren, meg a Földközin, ahol, nincsenek nagy hidegek. Most, hogy az új hajóbérlő leírta, hogy Skandináviából lesz a fuvar a Földközire és a Feketére, most rettenetesen félnek, hogy befagy majd az összes lyukuk és eltörik a hajuk meg a bajszuk, olyan kemény télbe viszi őket a norvég. Pedig nem. Az atlanti partokon télen sincs túl hideg, hogy attól ennyire kelljen félni. Mert most kell rendelnem téli overallt, kesztyűket, cipőket, meg fityfenét. Nem baj, majd ha fent, a hegyekben rakodunk jó lesz.
Ami a barba szívét jobban megviseli, az a jéghajózás... mondom, egy nagy rakat aggodalom a hajó (rajtam kívül). Hiába mondom, hogy nincs gond, egy szál se, de ő ismeri a Balti tengert, ott kurva hideg van télidőben, én viszont tudom, hogy a Lys Line körzete Göteborg, Malmö, és Norvégia, ez pedig közel sem a balti vizek.
Aztán az se okozott nagy örömet a főnök esetében, hogy átnevezik a hajót, amint ez már szokás, ha hajóbérlőt váltanak (és a név utal a hajóbérlőre, a mi nevünkben a C az a Carisbrooke-ot jelenti). Az új név persze nem lesz nagy változás, csak a Johanna lesz skandinávosítva, és a C töröltetik belőlünk. Az új név: Johanne. Ez persze elég ahhoz, hogy egy csomó munkát adjon: az összes hajóokmányt át kell íratni. A hajón, a mentőfelszereléseken át kell festeni a nevet, minden iratot újra fejlécezni... Persze, ez se megoldhatatlan feladat. Volt benne részem amikor a Pelcerriert átvettük és Pancon 3 nevet kapott, aztán amikor a Paduából Niklas lett, és végül az RMS Andromeda is hajóbérlő váltás miatt kapta a Hav Andromeda nevet.
Még mindig nem tudjuk, hova megyünk. Ma éjjel már nem Haifát írtam a naplóba, hanem "UK for order" a célállomás, azaz egy "később megnevezendő kikötő az Egyesült Királyságban". Most már nem kell titkolnunk a valódi útirányt, így kérte a hajóbérlő, hogy amíg áthaladunk Törökországon, addig mondjuk azt, hogy Izrael a rendeltetési hely.

Október 16. csütörtök, úton, Földközi-tenger, Málta 2-es horgonyhely.

Nyugis nap, szép idő, minden, ami ilyenkor kell: napsütés, majdnem szélcsend, meleg, ma már 26 fok volt árnyékban!
Ma megkezdtem a harcot a tulajdonossal. Persze ez nem vérre megy, csak pénzre. Nekem azt "mondja" költsem a pénzét, de ha költeném, nem akarja... magyarán összeállítom a rendelést. Ilyenkor az ember azt mondja magában: kell 15 darab rézzel kivert, lapos, szegecselt bizgentyű. Mivel tudom, hogy a parancsnok is szőrös szívű (hivatalból, mert amúgy persze nem), ezért írok 20 darabot, mert öt darabot biztosan levesz a rendelésből. De mivel tudom, hogy a tulaj is levesz belőle, ezért a biztonság kedvéért ráteszek még tízet, ez már harminc. Aztán tudom, hogy ő is tudja, hogy tudom, hogy meghúzza a rendelést, ezért biztosan a felét adja csak, ami a megrendelőn szerepel, ezért még megtoldom egy pöttyet, ez már negyven. Aztán két lehetséges eset van: pro primo, ha megérkezik a rendelés, akkor találunk 10 darabot. Mindenki meg lesz elégedve, a tulaj is, meg mi is, mert valójában csak öt darabra van szükségünk, hát lesz tartalék is, amit a német hajótulajdonosok nagyon rühellnek a hajón. Pro secundo: egy szál se érkezik, viszont van negyven darab alumíniummal borított, domború, hegesztett bizbasz, és megint két eset lehetséges:
- csak ez volt, amit kértünk nem kaptak, ezt küldték, bár semmire nem tudjuk használni, mert ötévente egy darab kell belőle.
- a shipi nem tud angolul, és marhaságot hozott, de azt nagy magabiztossággal, és három napig hajszolta, amíg összejött az igényelt mennyiség, és hiába visz haza mindenki egy darabot, mert a háztartásban még jól jöhet, csak nyolcan vagyunk, 32 a nyakunkon marad.
Szóval írom a rendelést, és csak csodálkozom, hogy ezek az ukrán fiúk milyen magabiztossággal gondolják, hogy az ISSA katalógus azért van, hogy összeírjanak mindent, amit szem-szájuk megkíván.
Az őrségem végére megérkeztünk Málta alá, fél hétre ledobtuk a horgonyt a 2-es olajvételező körzetben - ez egy horgonyzásra kijelölt terület -, és várjuk az olajozós bárkát, hogy megtankoljunk.
Este az akai fotóimat rendezgettem, készítek belőlük tematikus sorozatokat, jó szórakozás. És a máltai képeket is nézegetem, és felidézem a tavalyi októberelésünket a szigeten.

Október 17. péntek, Málta 2-es horgonyhely, úton.

Kicsit később keltett a barba, mert pont éjfélkor érkezett a Santa Elena, az olajos hajó. Hát, nem egy 3-ik évezredbeli modernség... úgy kellett a dög nehéz gumitömlőt a raktártetőn végighurcolni, aztán a csatlakoztatás se egy kattintás volt, de Vologya és Ruszlán ügyesek, fél kettőkor már kaptuk a nehézolajt. Egy óra tíz perc alatt nyomták belénk a 85 tonnát, és háromkor már húztuk a horgonyt, és gyerünk! Elhajóztunk La Valletta előtt, alig derengett valami az erődből. Bugibbát jól ki lehetett venni, mert dombra épült, aztán a Mellieha öböl következett, de abból nem sok látszott, és máris Gozó szigetére húztunk rá. Másfél mérföldre mentem el a partok mellett. Aztán a nyílt víz, és irány, na hova is? Még mindig azt írom a naplóba, hogy UK, for order.
Délben megyek fel a hídra, hát kérem, nyakig járunk a kakiban...
Két okból is kifolyólag: 1. A barba fejtágítást tartott a legénységnek az Ukrán Nemzeti Bank intézkedéseiről a lakossági számlákat illetően, és a kérdés az volt, utaljon-e a Marlow, vagy se. Gondolom, világszerte omlik összefelé a szarból épített vár, amit a bankemberek emeltek nekünk csak a hasznot tartották meg maguknak. Biztosat nem tudok, mert híreim nincsenek, mindössze annyi, hogy Izland válságban, a pénz értéke nulla, és mi lehetünk a következők... Ez csak egy fél mondat volt beszélgetés közben...
A másik ok, amiért balhé van, hogy felvettünk 45 tonna LSFO-t, azaz üzemanyagot, a megrendelt 85 tonna helyett. A hajóbérlő tombol, a barba dühöng, és szidja, mint a bokrot, azt a két idiótát, akik már persze hazamentek, de itt hagyták az eszelős ötletük eredményét... Szóval az előző barba, a neve nem érdekes, hajóztam már vele, csinált egy nagyszerű húzást: megspórolt üzemanyagot, több mint huszonöt tonnát! A vadmarhája! Azt hiszi, hogy ugyanazt lehet csinálni, mint a szocializmusban? Akkor szokás volt a "megtakarítás" és ezt el tudták akkoriban adni. Akkor így hívták azt, hogy meglopták a hajó üzemeltetőjét. Nos ez az orosz, most is ezt tette, és felajánlotta a tulajnak, hogy eladja neki, és átadják egy másik hajónak. De hát ez nem szokás a civilizált országokban, hát itt maradt a hajón. És ahogyan az lenni szokott, a hajóbérlő a saját nyilvántartása szerint rendelte az olajt, ami aztán jól nem fért belénk, mert mindenfelé ez az átkozott "megtakarítás" volt bespájzolva. Ja, erről az átadás átvételkor nem tájékoztatta Valerijt, csak később mondta el Misa a gépész, aki közben ki lett rúgva, és hazament.
És persze Valerij nem hajlandó magyarázkodni, elmondta, amit tudott, és megírta, kérdezzék az előző barbát, őt meg hagyják aludni. Hiába is jött két ímél, nem keltettem, majd este hatkor ráér.

Október 18. szombat, úton, Földközi-tenger.

Gyönyörűséges időnk van, hétágra süt a nap, plusz huszonnyolc fok, csak a páratartalom magas, és ezt nem igazán szeretem.
Akkor folytatom, az előző barbát. A legénység teljesen ki volt rá akadva, Valerij megmutatta a levelet, amit elküldtek a tulajdonosnak és a Marlow-nak. Leírták benne, hogy szolgálati időben lent sétafikál a raktártetőn, közben a híd felügyelet nélkül van, és nem öt percre. Aztán arrogáns és durva hangon beszél a legénységgel, és érezteti velük, hogy ez a nemzetiségük miatt van. Ehhez a barba azt is hozzátette, hogy Törökországban elment pecázni az ügynökkel, a hajó motorcsónakját használták. Egyedül jött meg, a csónakot valahol a parton hagyta, a matrózok mentek érte másnap, a motor rossz volt, úgy kellett beevezniük. A csónakmotort azóta se lehet használni, most Vova próbál varázsolni bele valamennyi lelket. Persze az átadás átvételkor mélyen hallgatott a disznóságairól, így Valerij csak később tudott meg mindent, apránként.
Amit nem értek, hogy amikor vele voltam, akkor teljesen normális volt. Ruszlán, a matróz (mert így hívják a mostani olajozót is) mondta is a többieknek, hogy valami történhetett vele, mert teljesen más volt az előző szerződése alkalmával.
Más:
Ugye a személyzet nyolc főből áll, és most van a hajón hat laptop. Első alkalom, hogy a matrózoknál is látok. Persze ez egyre gyakoribb lesz, ahogy az árak csökkennek, és ahogy egyre fiatalabbak lesz a legénység (vagy csak én látom így?). Ljosa, a legfiatalabb matróz, ő akadémiát végzet, immár három éve, de nem tud hajót kapni, mint kezdő tiszt. Értelmes, okos, és fenemód jól beszél angolul. Így ő a tolmács, főleg akkor, amikor Makszimmal kel beszélnem, mert ő aztán csak nézni tud angolul, azt se valami értelmesen. Jurij a kettő között van de közelebb Makszimhoz. Ezért is döntöttem úgy, hogy belevetem magam az orosz tanulásába. Makszim persze intelligens, mert látja, hogy nem értem, és azt is, hogy igyekszem velük minél többet beszélni oroszul, hát amikor velem beszél, nem hadar, lassan mondja, tagoltan beszél, nem esik abba a hibába, ami miatt sose mondtam hajón, hogy tudok egy kicsit, mert akkor azonnal hadarni kezdtek, és meg voltam lőve, mert nem értettem semmit...
Szóval a hat laptopból három a földszinten van, és össze akartak hozni egy helyi hálózatot, hogy tudjanak játszani valami gyönyörűséges, az intelligenciát erősen próbára tevő, lövöldözõs játékot. Mivel nem nagyon jött össze, Ljosa tőlem kért segítséget. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni, bár azt tudni kell, hogy szinte semmit se tudok a témáról, mert nem dolgoztam helyi hálózaton. A legnagyobb meglepetésemre, amit mondtam, jó volt, és sikerült összehozniuk. Azóta boldogan játszanak.
Ami most a bajom, hogy a barbával nem megy az orosz beszéd. Mert ha nem tudok valamit, azonnal angolra váltok, és ő is, ha látja, hogy nem értem, amit mond. Viszont a fiúkkal nincs gond, velük lehet gyakorolni. Szása viszonylag pötyög angolul, és kérdez is, ha valamit nem tud. Az volt az aranyos, amikor valamit magyaráztam neki oroszul, Ljosa épp akkor jött be, és meglepve mondta:
- Chief, már annyira megy az orosz, hogy angolt tanít a mi nyelvünkön?
Pedig csak annyit magyaráztam Szásának, hogy az "I have order" nem azt jelenti, hogy ja zakazal (megrendeltem), hanem azt, hogy u minyja zakaz (van rendelésem)...
Még nem tudjuk, hova megyünk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 10. péntek, Nyikolajev.

Nos, hiába adtam ki a matrózoknak, hogyha elkezdenék a rakomány trimmelését, akkor keltsenek fel, senki nem szólt. Mivel fél kilenckor már ágyban voltam, és el is aludtam, ezért aztán hajnali négykor már kukorékoltam. Viszont hiába meresztettem a szemem, nem tudtam rájönni, hogy mennyit is rakhattak belénk. Aztán kiderült: két egész teherautóval hoztak este hat és reggel hat között. És ez nyilván hatalmas megelégedéssel töltötte el őket, mert az éjszakai lendületet megfékezendő reggel hétkor darunak még írmagja se maradt a hajó környékén.
Ennek egyenes folyománya, hogy nem is raktak...
Ma egy éve La Vallettában voltunk az asszonykámmal!
Tegnap az ügynök meghozta a Port State Control által kifogásolt Notice-okat, letöltötte az Admiralitás honlapjáról. Nem mondom, hogy rossz dolog lenne, de azért egyelőre több a munka így, mintha füzetben kapnám meg, papíron. Sok a nyomtatnivaló, és végül mindent ugyanúgy kell adminisztrálnom, tehát nem könnyíti nagyon a munkát, legfeljebb az a jó benne, hogy naprakészen tudom tartani a térképeimet és a kiadványaimat.
Este hat körül ette vissza a fene a rakodókat. Folytatták, de nem nagy meggyőződéssel. Volt vagy kilenc óra, amikorra beraktak még száz tonnát. Éppen Ljosa volt szolgálatban, jön és mondja, hogy itt volt három nagyon nagy főnök, és aggodalmukat fejezték ki, hogy belénk fér-e a rakomány, amennyi nekik van. Bennük... a raktárjukban... Mondjuk ezt nem nagyon értettem, mert helyünk az van bőven. Az már messziről üvölt, hogy a stowage factor (rakodási együttható, ami megmutatja, hogy egy tonna rakomány hány köbméter) köszönő viszonyban sincs azzal, amit nekünk rakodás elején megadtak. Szerintük 1,85, azaz jó könnyű. Hát így ránézésre nagyjából 1,5 körül lehet, mert helyünk van bőven.

Október 11. szombat, Nyikolajev

Fél ötkor ébresztett Jurij, azzal, hogy kész az egyes raktár, most mi legyen? Megtekintettem a helyzetet, és mutattam, még hova jöjjön lópúder, és bejöttem naplót írni. Hatkor már tele volt, és a darus becsületére legyen mondva, szépen feltöltötte, és elegyengette a felszínét, olyan munkát végzett, amire a francia nem volt képes La Pallice-ban. Viszont jön megint Jurij, hogy a forman üzeni, hogy beraktak 3140 tonnát, még van két teherautónyi, és nincs több rakomány.
Hát lehet, hogy rakomány nincs több, de probléma annál inkább. Mert a shipping order úgy szól, hogy berakunk "up to full", azaz a teljes rakodókapacitást ki kell használni. Hogy a rakomány súlya több már bennünk, mint amit én megadtam, annak az oka az, hogy a rakodási együttható nem volt igaz, amit kaptam a rakomány feladójától.
Mostan kíváncsian várom a fejleményeket. Mert orra vagyunk bukva (hiszen elõl lett befejezve elõbb), és még van vagy 350-400 tonnányi rakománynak hely, ami majd kiegyenesíti a hajót.
Ma egy éve a máltai delfináriumban voltunk, ahol delfinek, fókák, és papagájok kunsztoltak az idomárok akarata szerint.
Lassan, lassan ébredezik a hajó. A barba is felkelt, megnézte az íméleket, aztán a szakács is előbukkant, Vovának is volt ma már telefonja (ez tengerész humor, mert amikor a gépházi vészcsengő bejelez, akkor szoktuk mondani, hogy telefonod van, rohanj...) és futott a gépházba.
A főnök szerint csendes hétvégénk lesz, mert hogyan tudnak valahol rakományt szerezni? Vagy ha tudnak is, azt ide kell hozni, meg be kell rakni, szóval nem könnyű az ukrán szotyolapréselmény és -darálmány feladók élete manapság. De hát gond egy szál se, ha eddig is épült a szocializmus magától, akkor ezután is fog, mert nagyon úgy néz ki, itt még azt toldozgatják, foldozgatják, hiszen semmi nem történt, amit korszerűsítésnek lehetne nevezni, a jól megszokott rendszer tovább dolgozik. Kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá, hogy ez teljes képtelenség, ahogyan itt a munkához állnak.
Aztán minden gyorsan lecsengett. Hamarosan kijelentették, mivel nem fér a hajóba, ezért nincs több rakomány, de ezt nem gondolta senki komolyan. Aztán mondták, hogy még két teherautóval összesöpörtek valahonnan, de ez is elmaradt, tehát rögtön rájöttem, hogy kész, befejezték a berakást. Szépen elegyengették a rakomány felszínét, per sacc meg tudtam állapítani a szabad raktároldalt, ebből kiszámoltam, hogy mennyit lehetett volna még berakni, mert ezt a kihasználatlan teret is ki kell fizetni a feladónak (deadfeight). Nekünk 65-ös rakodási együtthatót adtak meg, az én számításom szerint 55 körüli a valós érték (a felhasznált hajótér térfogatát elosztottam a draft surveykor megállapított súllyal - fizikatanárok ne figyeljenek most - és ez adja ki a stowage factort. Ezért is kellett elegyengetni a rakomány felszínét).
Raktárcsukás, aztán vizsgálat, ami azt jelentette, hogy ugyanannyi léhűtő jön, mint érkezéskor, mindenki elvisz egy táskányi papírt (meg persze hoz is), és tartják a markukat, a parancsnok meg fizet, ha békében akar távozni. Annyi öröme volt, hogy most valamivel kevesebbért nem kekeckedtek, mint érkezéskor.
Raktárcsukás után a surveyor jól leplombálta a raktár pontonjait és az első és hátsó búvónyílásait. Na, most már mindenki nyugodtan alhat Ukrajnában, hogy nem fogjuk megdézsmálni a lópúdert. Mert gondolj bele, ez a veszély annyira nyilvánvaló, mint a pinty! De már nem kell aggódni. Elmehetnek a francba. Regulákból és bürokráciából nem lehet várat építeni. Szegény Ukrajna...
Manőver, majd gyí! Eljöttünk a kies Nyikolajevből, ahol a hajó 21 napot töltött.

Október 12. vasárnap, úton. Fekete-tenger

Egy nyugis nap a Fekete-tengeren. Tevés, vevés, meg minden. És persze szép idő van. Kell az ilyen semmilyen nap, amikor ez minden.
Ma egy éve kiránduláson voltunk Málta belsejében, megnéztük Mostát, voltunk Mdinában és megnéztük a Szent Pál barlangot a templom alatt.

Október 13. hétfõ, úton, Boszporusz.

Hajnalban érkeztem, ahogyan az már lenni szokott (amióta alagutat építenek a Boszporusz alatt, vagy másfél éve), ki kell várni a sorunkat. A hajókat besorolják, és mindenki megkapja az időpontot, amikor mehet. Nos, hajnali négykor álltam meg, és kezdtünk sodródni. Eszméletlen, mennyi hajó össze tud jönni, a radart sűrűn tele pöttyözték. Estére ígérték az áthaladást. Hajnalban javítottam pár térképet, fabrikáltam az utunkon, és már itt is volt a váltás.
Délben már azt is tudtuk, hogy 18.20-kor mehetünk át.
Délután elővettem az orosz könyvem, és vén fejjel, elkezdtem felfrissíteni, amit valaha megtanultam, azzal a hátsó szándékkal, hogy még javítok is rajta! Valerijtől kaptam egy frankó orosz szótárt, tud az mindent, amit csak lehet, több mint két és félmillió a szóállománya, persze a magyar hiányzik belőle. No, de sebaj! Amit angolul tudok, azt ki tudom keresni. Persze beállítottam a laptopomon az orosz billentyűzetet is, és ha lassan is, de azért tudok pötyögni orosz nyelvű szavakat. Ezzel kapcsolatban is volt egy nagyobbacska bosszúságom: installáltam egy programot, ami az orosz billentyűzetet beállítja, és ez olyan jól sikerült, hogy innentől kezdve csak orosz és angol volt, a magyar kitörlődött, és hiába akartam visszaállítani, a Windows készletéből is eltűnt. Szerencsére már van némi rutinom, és a telepítés előtt rendszer-visszaállítási pontot készítettem, így sikerült megoldanom a magam okozta gondot.
Este hat húszkor valóban átmehettünk, és ahogy az már ősidők óta itt szokásban van, az egészségügyi vizsgálat csónakjába lementem, elintéztük a formalitásokat, csak éppen nem kértek, és nem kaptak cigit. Pedig ez errefelé szinte az élet alapja...
Nem tudtam megállni, hogy ne videózzam az esti Isztambult, hiába voltam itt sokszor, olyan szép a világnak ez a csücske, hogy muszáj...

Október 14. kedd, úton, Dardanellák, Égei tenger.

Reggel fél hatkor én vettem fel a révkalauzt. Valerij mindig pilottal megy át, hiszen senki nem fizet azért, hogy ne vegyen, hát akkor minek törné magát, nem?
Szép időben megyünk, forgalom alig van, néha egy-egy vitorlást látni.
Éjjel szokás szerint magamba döntöttem két liter zöld italt, hát nem voltam egyáltalán szomjas. A pilóta bácsi megkínált szezámmagos valamivel, hogy meg ne sértsem, törtem egy darabot a péksüteményből. Hát nem az otthoni borzadmány, amit a látványpékségeknél lehet kapni. Ebbe harapni lehetett, mert levegőn és az 59 különböző E adalékanyagon kívül úgy látszik, itt lisztet is tesznek a pékáruba.
Ja, ígértem, meg fogom szeretni a poljanai savanyúvizet, ám eddig még nem sikerült, ezt férfiasan bevallom. Ez a mosószóda ízű gyógyvíz a Super Greensszel igazán említésre méltó moslékot ad ki, de majd csak eljön az idő, amikor már élvezettel iszom! Mert jelenleg még nem. Nagyon nem!
(2025: Ez a Super Greens, ha hallott róla valaki, akkor nem annak mondom: a túlsúlyos emberek fogyását volt hivatva elősegíteni, de csak a pénztárca lett könnyebb tőle. Azóta - amikor minden ilyen hülye varázslatot klipróbáltam -, tudom, hogy fogyni csak kalóriadeficittel lehet, minden más humbug!)
No, a szakácsról még nem nagyon beszéltem, pedig ő fontos ember a hajón. Nem hinném, hogy rosszul főzne, persze más, amit megszoktam. Azt hiszem, ez a jellegzetes ukrán konyha, amit most Szása vezet. Megfőz egy irdatlan fazék borscsot, és esszük, amíg el nem fogy. Na, ez a kaja olyan, mint a töltött káposzta: minél többször melegítik, annál jobb! És nemcsak ebédre, de vacsorára is tálalja. Aztán kérem, amit otthon el nem tudnánk képzelni, az a sok kása! Teljesen hétköznapi zabkása, és ez megy a rántott hús mellé, meg a májhoz, meg mit tudom én, mi mellé. Az állaga kicsit sűrűbb, mint a zabpehelyé (amit otthon készítünk), de ha valaki nem szokta enni, akkor a tejbegrízhez hasonlíthatja, csak ez nyúlósabb, jobban ragad a villához, a tányérhoz. És persze nem rossz, sőt, inkább finom. Csak először volt furcsa, mikor másodszor tette elém Szása, már örömmel vettem. Pedig a kaftán szerint ez a legolcsóbb étel, tehát a leginkább katonakaja...
Na, és ha nem porridge, mert ez a zabkása pontosan az, amit az angolok a hagyomány szerint reggeliznek(tek), akkor főtt tészta a köret mindenféle húshoz. Sajnos, ez nem a legerősebb oldala a mi kukinknak, mert eléggé szétfőzi. Viszont a salátáit is szeretem, ez főtt bab, meg borsó, apró káposzta és cékla, és ez ízesítve. Mert friss zöldség jelenleg nincs a hajón.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA C (harmadik behajózás)

Október 7. kedd, Nyikolajev

Éjfél előtt elkezdtek rakni, és kettőkor elhúztak, mint a vadlibák délre. Egy bárkát raktak meg valami izével, és ezért minket felfüggesztettek... nem baj.
A barba reggel nyolcra ígérte magát, meg is jött.
Közben megjavítottam a mélységmérőt. Valaki megfordította a papírhengert, mert ugye az egyik oldala betelt, hát írjon a hátára. De nem ír ám, mert a gyár rufkós, és csak a papír egyik oldalát kente be hőérzékeny réteggel. Új papírt tettem bele, és működik. Majd kérek echosounderjavítói bizonyítványt is...
A barba panaszkodott Mihailra, a főgépészre. Hazaküldi, mert egyszerűen nem tud leállni, ha egyszer elkezdett inni. Pedig már több figyelmeztetést kapott, van vagy négy utolsója is, hát betelt a pohár. Tegnap kiment fogkefét venni, mert sürgősen elfogyott, és azonnal venni kell, és a nélkül nem lehet meg, hát a barba azzal engedte ki, hogy de nem iszol!
- Én? Egy kortyot se! - fogadkozott az orosz, aztán reggel fél kilenc felé tántorgott be a hajóra, pechjére a főnök már beért, pedig ő ugye Kherszonból jön iránytaxival.
Aztán kérem, van jó hír is, legalább is nekem az: megvan az új charterer: a Lys Line béreli ki a hajót, remélem Sunndalsöra, Karmöy és a többiek lesznek, meg Lisszabon, Gaeta és La Coruna, valamint Thamshaven. Én ennek örülök, mert szerettem oda járni, jobb az alumínium, mint a cement. No, minden kiderül hamarost. Ez az út lesz az utolsó a jelenlegi hajóbérlővel.
Csináltam sok bűnözést, mert körbefényképeztem a kikötőt a mobilommal, és csináltam panorámaképet belőle! Egyet a hídon is, meg kettőt kint.

Október 8. szerda, Nyikolajev.

Fél kilenc körül jött be a kaftán, dolgoztunk a papírkáinkkal, dühöngtünk egy sort a hajóbérlő idétlenségén, aztán közöltem, hogy én ebéd után kimegyek a városba. Titkos célom az volt, hogy vegyek egy töltőt a fényképezőgépemhez. De ezt nem titkoltam nagyon, sőt el is magyaráztattam, hogy hol lehet esetleg venni. Nos, a bolt neve se ígért sok jót, ebben magyar semmi jóra nem számíthat, ez nyilvánvaló. Mert a neve Trianon volt.
Na, a kérdésre, hogy hogyan tudok kimenni, a városba, mivel piszok messze van, azonnal hárman is ugrottak, hogy elmagyarázzák, meg telefonáltak a rádiótaxinak, hogy küldjenek egy angolul beszélő sofőrt. Küldtek is, aki a kérdésre, hogy beszél-e angolul, oxfordi kiejtéssel válaszolt, hogy nyet. Hiába, no, művelt ukrán emigránsok leszármazottja lehetett.
Szóval kimentem. Nem tudom, hogy ki hogyan van a biztonsági övvel az autóban, de én el nem indulok, ha nem vagyok bekötve. Itten meg ennek se volt jó az öve, így eléggé majréztam, amíg repesztettünk és cikáztunk a hatalmas lyukak között, meg útkereszteződéseken, ahol semmi burkolati jel, csak egy "Stop" feliratú tábla, és mindenki találjon magának utat, ahogyan tud. Ha idevetne valakit a jó szerencséje, tanácsolom, ne a saját autóját használja. Ezek a népek már rettentően ismernek minden lyukat az úttesten, és biztosan közlekednek közöttük. De elképzeltem, hogy egy öt kilométeres utat megtéve, legalább hat alkalommal törne el a kocsim lengéscsillapítója, meg törne ki a kereke, olyan mérhetetlen mély lyukak vannak, ráadásul mindenféle figyelmeztetés nélkül.
De azért kiértem.
A Trianonban azt mondták, hogy beszélnek angolul, de slowly. Nem baj, van időm, mondtam. Megtárgyaltuk, hogy ne is keressek a városban, legfeljebb Odesszában, vagy Kijevben lehet kapni, szerviznél. Akkor jó, nem keresek, mondtam nekik, de nem fogadtam szót, mert minden üzletben megkérdeztem, és elég sokat találtam (üzletet). Persze nem volt. Viszont volt piroski. Ez kisebb fajta pirog, zsírban sült kenyértésztából készült kis nyim-nyam. Meg volt töltve krumplival, hogy ne legyen olyan csak kenyér. Aztán egy élelmiszerboltban vettem Moszkovszka kolbászt, mert amilyen kis ügyes vagyok, reggeli közben egy kolbászgyárból néztem a tévében riport a Persán (ez közel áll a lengyel pierwszához, ami elsőt jelent), és éppen a Moszkovszka kolbász készítésébe avattak be. Így aztán tudtam, hogy mit kapok. No, hát nem véletlen ám, hogy ezt mutatták. Árban ez a kolbász magasan a legdrágább, 59 hrivnya kilója. Az cuzammen 59:7,2= 8,194 eurót kóstál. Az a kis szál, amit megvettem, 18,40-be került. (Elõre bocsátom, hogy a kitaxi, meg a betaxi, meg a vásárlás, maradt összesen 10 kopejkám! Így ki tudom számítani, mennyi pénzt kell beváltani!)
Na, a Trianon után átmentem a Szovjetszkajára, ami egy széles, de nagyon széles sétálós utca. Nyilván ez az oka, hogy az úttest olyan szép, de olyan, hogy az csuda. Sima aszfalt, nincs egy lyuk sem, nem így a keresztező utcák. Azok meg fokozottan kátyúzottak, meg lyuk és minden egyéb...
Ott volt a pénzváltó is, beálltam szépen a sorba, az eurót jól váltották, mert 7,40 volt kiírva, hajón 7,2-t mondtak. Na, hárman voltak előttem, kivártam a sorom, adnám a pénzecskémet, amikor a néni szépen lehúzza az ablakot, kijön, megnézi a legfrissebb kurzust a telexkéjén, és az eurót átírta 7,20-ra. Még jó, hogy nem egymilliót váltottam be, mert akkor egy perc késedelem miatt buktam volna kétszázezret, így meg egy fagyira valót se...
A Szovjetszkaja végén taxira kaptam, bejöttem.
Elkészítettem az első Super Greens italomat, hát mit mondjak, szuper ocsmány... Nem magától, ugyanis poljanai savanyúvízzel kevertem (jobb híján), és még nem tudtam nagyon megszeretni a savanyavizet. De ígérem, meg fogom szeretni!
A főnök úr nem ment haza, így aztán meginvitáltam egy kis Aszútörköly pálinkára, meg gyulai kolbászra.
- Oké, István - mondta -, de nálam. Majd felhozatom a vacsoránkat a szakáccsal, és itt eszünk.
Nos, kérem szépen, így is lett. A kajához hozzátett egy kis hazait, az asszony főzött neki kotlettet. Ezeknél a fasírtot hívják kotlettnek, de nem csak sima fasírt volt ám, mert sertéshús és hal keverve. Valami finomfajta hal lehetett, mert nem érződött erősen. Ízletes volt. Ettünk hozzá gombát is, amit a dácsájánál szedtek, az is nagyon ehetős volt. Aztán a felesége savanyított paradicsomát is elővette, de ez nem volt még igazán jó. Ez már érett, piros paradicsom valami sós lében eltéve. Ittunk, ettünk, de láttam Valerij arcán, hogy a törkölypálinka nem igazán gyere be nála. Derekasan leküldött három pohárkával (ezzel elfogyott a félliteres üveg fele), és inkább elővette a maga "Hlibova dar" nevű "Istvánezalegjobbukránvodka" alcímet viselő italát, és abból is kóstolgattunk. Aztán fél nyolc felé eltűztünk aludni, én meg rögtön ezután, hajnali ötkor ébredtem...

Október 9. csütörtök, Nyikolajev.

Na, mára minden letisztult. A Port State Control hibalistáját lenulláztuk, minden kijavítva, megcsinálva, jaj de ügyesek vagyunk. Elkészítettem az útvonalat Gibraltárig, és küldtem egy szívdobogtató sms-t az asszonykámnak, miszerint Máltán veszünk olajat. Hadd emlékezzen, milyen szép hetet töltöttünk együtt tavaly, sőt! Egy éve ilyenkor pont ott voltunk, és Gozó szigetére mentünk kirándulni. Mert ugye nekem is hevesebben kezdett dobogni, amikor arra gondoltam, hogy most elhajózunk az étterem alatt, ahol leültünk megpihenni, amikor a la vallettai városnézés volt - annak pedig holnap lesz egy éve! De sajnos azért ebből nem sok minden valósul meg, mert Valerij szerint kint, horgonyon fogunk olajozni. Nem baj, akkor is Málta...
Reggel kirúgtuk Vovát a kabinból, hogy ne aludjon olyan sokat. Nagyon örültünk a találkozásnak. Megjegyezte, hogy milyen jól nézek ki. Hát az biztos, hogy vagy 8 kilóval vagyok fiatalabb és torzonborz nélkül is jobban mutatok.
Ja, megígérem mindenkinek, hogy szeretni fogom a poljanai savanyúvizet, de ma még nem tudja a szívem melengetni a látványa. Szerintem a Mira víz kimondott üdítőital hozzá képest. És persze iszom, mert az ember mit meg nem tesz az egészségért. (Viszont azt elmondhatom, hogy szép selymes a székletem, és a méhemmel sincs semmi baj mert ezekre nagyon gyógy ám ez a víz!.) Azt találtam ki, hogy kinyitom mindet, és kihajtom belőle a szénsavat, mert ugye a zöldporomat csak buborékmentes vízben szabad feloldani.
Jaj de egészséges a poljanai savanyúvíz! (Ha sokat mondom, talán hamarabb megszeretem... majd). Viszont az íze...
Délben kiment a főnök és behozta a nejét és a fiát.
Azt mondja Alekszej, az ügynök, hogy ma este elmegyünk. Na, most jól elkiabálta (remélem). Ott, ahol én állok, azért kissé másképpen néznek ki a dolgok, de ki tudja...
Mennek haza az asszonyok, az imént ment el Szása felesége a kisfiával. Mostanra annyira összebarátkoztunk, hogy megfogta az ujjam, és hagyta, hogy bevezessem a szalonba, a mamájához. És amikor elmentek, hevesen integetett. Aranyos kis kölök. A szakácsnak ez az ötödik gyereke. Mondtam is neki, hogy mologyec (derék).
Délután felkeresett két fontos valaki, akik azon aggódtak, hogy mennyi rakomány fér még belénk. Megnyugtattam, hogy elég sok. Na, ez nem volt számukra örvendetes hír, mert mindössze 3300 tonna poruk van, annál többet nem tudnak adni. Azt gondolom, hogy az aggodalmuk azt is jelenti, hogy ma semmi esetre se megyünk el.
Hát nem is.
Még délelőtt láttam, hogy mögöttünk egy csónak jár fel, s alá, és egy izé lóg ki belőle a vízbe, ami egy laptophoz volt kapcsolva, ami meg egy pasashoz. És rótták a köröket a mögöttünk lévő szabad rakpart mentén, de egyre távolodva a rakparttól.
- Chief, mit csinálnak ezek? - kérdezte Ljosa, aki épp őrségben volt.

- Dunsztom sincs, talán a mélységet mérik...
És hogy telibe trafáltam, mi se mutatja jobban, mint az, hogy késő délután megjött Grönland, és kikötött mögénk. De álcázásból Atlantic Pride-nak hívják, és úgy néz ki, mint egy óriás bulk carrier. Eszméletlen hatalmas, mint egy sziget, főleg innen, az iciri-piciri Johanna C-ről nézve, mert elég közel van hozzánk, és ez még rátesz egy lapáttal.

Megbeszéltem a barbával, hogy korán fekszem, hogy ha esetleg elkezdenék a rakomány felszínének elegyengetését (magyarul a trimmelést), akkor felkelek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA C (harmadik behajózás)

Október 5. vasárnap, Nyikolajev, horgonyon, kikötve.

Hajnali kettőkor végre elette a fene a hajót, és szinte azonnal, fél négy tájban végre megjött a révkalauz, és fél ötre kikötöttünk. Hát ez a péntek délutánhoz képest egy pöttynyi csúszás.
A főnök rettentő gyorsan el tudott menni haza. Remélem, hétfőn meg tudja venni az akkutöltőt a fényképezőgépemhez... És most jöttem rá, milyen jó, hogy nincs töltőm, mert itt nem is használhatnám a gépet, mert fényképezni tilos a kikötőben. (Bár ha lenne töltőm, akkor is tilos lenne, és ez így van, még ha a Google Earth korában élünk is, és annyi légi fényképet készíthetek a kikötőről, amennyit csak akarok, és otthon a karosszékből, ki se kell mennem Ukrajnába.
Most én vagyok a hajórend főnöke...
A rakodást nem engedtem elkezdeni, mert elõbb mindenféle surveyornak kell előfordulnia, elfogadni a raktárt, és megcsinálni a kezdeti draft surveyt. Így aztán kikötés után ledőltem aludni, de nem sokáig, mert hétkor megjött az emberem, és fél kilencre végeztünk mindennel. Nem egyedül jött, hanem hozott magával egy kis nagysádot is, aki majd állandóan itt lesz a hajón, és mintát fog venni. Aztán elkezdték a berakást, és most is raknak, bár ez kissé erős kifejezés, a nem raknak meg nem igaz, de az igazság a "nemigazhoz" sokkal közelebb van, mert ezt mindennek lehet nevezni, csak rakodásnak nem. A formannal megegyeztünk, hogy ez nem a harmadik évezred technológiája, hanem valami szovjet őskövület... Frankón... Jön a teherautó, és beleönti egy betonbunkerbe a rakományt, amit aztán a daru vagy ki tud szedni, vagy nem. Ha össze tudják rakni, akkor van esély arra, hogy kiszedje. És aztán várja megint a teherautót. Azért nem írom, hogy a következőt, mert szerintem csak egy hordja. Éjjel nappal raknak, és azt ígérték, hogy 2-3 nap a berakás. Szerintem 4 és 1573 nap között lesz valahol. Ja, ha jön az eső, akkor csukni kell. Nekünk nagyjából tíz perc kell, ha csak két ponton van nyitva. Ők pedig... a daruról előbb le kell szerelni a markolót, mondjuk felszerelni két órába került, utána felszerelni a "betonbunkertetőemelőszerkezetet", majd hozzávarázsolni a bunkertetőt, és már csak rá kell tenni.
Nem hinném, hogy nekem emellett még késleltetni kellene a rakodást, a főnök úr óhaja szerint. Mert ha attól tart, hogy hétfő estére közel leszünk a befejezéshez, nagyon fog csodálkozni, ha megjön!
Attól, hogy a kaftány elhúzta a csíkját haza, nem jelenti, hogy cin-cin lenne, meg dáridó, meg gyerünk aludni... Háromnegyed tíz felé megjött egy valaki, aki hozott egy papírt, felkeltett a vacsmannal, és azt mondta, hogy ezt a barbának hozta. És ezért kellett engem felébreszteni. Ebéd közben megjött egy másik surveyor, aki mintát fog venni a rakományból. Mondtam neki, hogy van egy hölgy, hasonló célzattal a hajón, de az egy másik cég, kaptam a felvilágosítást. Ja, akkor minden rendben. Vajon hány cég jön még mintáért?
Na, ledűltem, de mielőtt elaludtam volna, jött a Port Security Officer, és kért mindenféle iratot, meg bizonyítványomat, és elment.
Ebédre a sertéssülthöz zabkása volt a köret...
Vacsorázás közben tévéztünk, és nicsak, mit látok? Éppen Szent László ered a besenyő nyomába, aki elrabolta a csanádi püspök lányát (mert ugye azt nem kell mondanom, hogy a váradi püspökséget Szent László alapította, hát nem lehetett a váradi püspök lánya), és aztán az ifjú László jól lekaszabolja az ellent, és megmenti a leányt. Innen, aki látta a filmet, tudja a sztorit. Mert ez azért sztori, nem történelem, mert tele van csúsztatással, és tudatos félrevezetéssel, ami a koronát illeti. Közben megjött az orosz főgépész, pillanatnyilag nem tudom a nevét, de ez csak ideiglenes állapot. Hozott egy három decis konyakot, meg egy kétliteres sört, a konyakot elfogadtam, a sört nem kívántam. Aztán megjött Jurij, aki behozta a feleségét. Aztán megjött Ljosa, aki behozta a barátnőjét (mert ha a felesége lenne, nyilván úgy mutatta volna be). Én meg odaadtam Szásának (a szakács) a körözöttet, amit nekik készítettem. Jól gondoltam, hogy teljesen ismeretlen nekik, és biztos vagyok benne, hogy nem udvariasságból mondták, hogy ízlik, hiszen vajjal és juhtúrúval készült, ahogyan az dukál. Közben hívott a barba is, megnyugtattam, hogy minden rendben, annál is inkább, mert hatkor elkezdett az eső esni, és ez jelentősen hátráltatja a kirakást, sőt, bátran kijelenthetem, hogy leállította...
Remélem, nyugodt éjszakám lesz.

Október 6. hétfő, Nyikolajev

Úgy tűnt, hogy nyugis napunk lesz, mert reggel fél öttől raktak hétig, majd rákezdett az eső. Na, de aztán... Nos, a barba ugye otthon, a rakodás nem megy, mert esik az eső, tegnap és ma beraktak 333 tonnát, és ez érvényes egész napra.
Úgy tíz óra tájban megjelent egy úr, és úgy mutatkozott be, hogy ő a Port State Control Harbour Master Officer, ami egy kicsit sok a jóból. Végül annyiban maradtunk, hogy a Kikötőkapitányságtól jött egy kis ellenõrzésre. Lement a gépházba, és leplombált mindenféle szelepeket és kidobó nyílásokat, hogy ne tudjuk kiballasztolással megzavarni a helyi hatóság nyugalmát, és ne fertőzzük meg az ukrán vizeket az ukrán tengerrel, mert ki kellett cserélni a ballasztvizet érkezés előtt.
Na, ezt megcsinálta, aztán nyilván valamihez hozzányúltak, amihez nem kellett volna, mert éppen állította ki a papírjainkat, hogy minden nagyon rendben van, amikor hív Ljosa:
- Chief, egy pillanatra...
- No, mi történt?
- Csak jöjjön... - mondta a hosszikás matróz, és előrement. Követtem. És amikor a fedélzetre értem, rögtön láttam, hogy miért kellett követnem. Mindenki, aki élt és mozgott, az a nehézolajban járt nyakig, és próbálták a hajón tartani, meg vödrökbe lapátolni, meg minden! Jézus Mária! Mi történt itt?
Hát a tank szellőzőcsövén túlfolyt a nehézolaj, és elárasztotta a fedélzetet, pont a bejárat és a hajójáró közötti szakaszt. Csuda szép ám az efféle fekete trutyi. Sűrű, mint a szilvalekvár, csak nem olyan darabos. Mihail, a főgépész vezérletével terelték, lapátolták, és szórták fűrészporral, meg locsolták Seacare nevű vegyszerrel, ami közömbösíti, és ez a zagyik már nem szennyez (gondolom nagyon, csak kicsit). És Mihail jó példával járt elől, mert egy biztonságos strandpapucsban tapickolta az olajat, és ezért Ruszlán, az olajozó se mert melóscipőt húzni, rajta is gumipapucs volt. Én nem mertek kilépni, mert akkor rossz szokásomhoz híven egyszerre nyolcszor hanyatt esek, és ötször hasra vágódom.
Viszont a csónakfedélzetről készítettem egy-két fotót, aztán vissza az irodába, hogy az officeremnek aláírjam, hogy minden oké a hajón. Közben persze felhívtam a kaftánt, hogy tájékoztassam, mi történt. Nagyon tudott örvendeni, ez tisztára kivehető volt a telefonban.
Eleresztettem a Harbour Master Officert, és azt vártam, hogy mikor ront vissza üvöltve, hogy mi a fene történt, de nem. Úgy látszik megelégedett azzal, hogy az ukrán tengervizet nem tudjuk kinyomni az ukrán csudatiszta folyóba, a nehézolaj nem az ő asztala... az mehet bele. Jurij mondta, hogy átemelték az olajon, és szó nélkül elment. Vártam, hogy jön valaki a Kikötőkapitányságtól, hogy most azonnal menjek, mert lefejeznek, de nem. Senkit nem érdekelt a dolog. Hál' Istennek.
Mire a barba megjött, a deck csuda tiszta volt, felmosva, meg minden. Igaz a raktár végénél vagy tizenkét fekete szemeteszsák tele olajos fűrészporral, ronggyal, meg effélével, de azt úgyis elviszik holnap.
Na, jól van.
Délelőtt megjött Szása felesége és a legkisebb fia, aki egy "főgyig ember", igaz, alig látszik ki belőle, lévén másfél éves. Aranyos kis kölök, látszik rajtra, rettenetesen izgatja, hogy miért nem érti, amit mondok neki (miket gondolhat ez rólam... vén szivar és beszélni se tud rendesen...).
Aztán fél három körül beállított a Port State Control. Az igazsághoz tartozik, hogy a főnök úr intézte az ügynökkel, hogy inkább itt jöjjenek be, mint megint a franciáknál. Ezzel én is egyetértek, mert ezek azért sokkal inkább emberek, mint a gall kokasék. Na de ez nem jelenti azt, hogy ne találtak volna kifogásolni valót, hiszen arra való a Párizsi Memorandum, hogy legyen mivel megfogni a hajókat, és büntetni a tulajdonost. Minden vizsgálatkor van pár pontos hibajegyzék, amit aztán mi szépen korrigálunk.
Most például nem működött a mélységmérő (echosounder). Nem értettem, hogy miért, de ha nem, akkor nem. Pedig minden rendben levőnek látszott. Bekapcsoltam, világított, kerregett, karcogott, csak éppen nem írta a mélységet, pedig ezért tartjuk. Javítani kell.
Most az a helyzet, hogy fenemód veszélyes rakományt veszünk fel: kisajtolt napraforgómagot. (Ha jól tévedek, azt majd megetetik állatokkal, tehát takarmány alapanyag.) Nos, ez a kulimász 4.2 veszélyességi osztályba tartozik (9-es a skála), és a raktár és a gépház között A60-as válaszfalnak kell lenni. Nekünk nincs, ezért fel kell állítani a mozgatható válaszfalat 3 méterre a gépház falától. Semmi baj, este hattól éjfélig megcsinálták a fiúk, azért volt ilyen hosszú, mert az előző személyzet nem gondoskodott a csapszegek védelméről, és újra tele lett cementtel, amit ki kellett bányászni.
Ez viszont azt is hozza magával, hogy új rakodási tervet kell készítenem, új ballasztolási tervet, és perszer kevesebb rakományt tudunk felvenni. Ezeket a felmerülő költségeket majd a feladó fogja fizetni, aki csak a berakás indulása előtti nap informálta a hajót és a hajóbérlőt, hogy veszélyes áru kategóriába tartozik a rakomány.
A bulkhead állítás után kiszámoltam mindent, és elmentem alunni (de az már holnap volt).
Délután a szakács kiment vásárolni, és a barba megbeszélte vele, hogy hoz nekem ásványvizet. Hozott is. Csak buborékosat, pedig megmondtam, hogy anélkül kérem. Aztán a meglepetés:
- Chief, ez a legjobb ásványvíz egész Ukrajnában, nagyon egészséges! - így adta át Szása a hat karton vizet. Nézem, hát... ha ezt édesanyám látta volna! Ő mindig emlegette a poljanai savanyúvizet, hogy az milyen finom és egészséges! És ez pedig az! Hogy biztos legyek benne, megkérdeztem Ljosát, hol van Poljana?
- Közel a magyar határhoz, Csap mellett - jött az egyáltalán nem meglepő válasz.
Hát kérem, így mostan poljanai savanyúvizet iszom, és megmondom az igazat, mint minden, ami egészséges, meglehetősen ocsmány ízű (akárcsak a balatonfüredi savanyúvíz, bár az jóval ihatóbb, csak fürediek ne olvassák a naplóm eme passzusát!), de meg fogom szokni és szeretni, ígérem!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


M/V JOHANNA C (harmadik behajózás)

2008. OKTÓBER 3. - 28.

M/V JOHANNE

OKTÓBER 28. - 2009. FEBRUÁR 3.

barba, kaftán, kaftány, captain - parancsnok
bulkhead - mozgatható válaszfal a raktárban, olyankor állítjuk be, ha két különböző fajta rakományt kell felvenni, ami nem keveredhet
bulk carrier - ömlesztettárú-szállító hajó
deckboy - kezdő matróz, tanulómatróz, hajósinas
draft survey - az eljárás, ahogyan megállapítom a rakomány súlyát a merülés alapján
draft surveyor - az az ellenőr, aki a rakomány súlyát megállapítja a merülés (draft) alapján
forman (foreman) - a dokkmunkások vezetője a hajón
kambúza - a hajó élelmiszer raktára (spájz... :-)
kuki - szakács
lónyál - üdítőital
lópúder - por alakú, vagy őrölt rakomány, amit állati takarmányozásra használnak fel
picó - a hajó orrában levő, fedélzet alatti raktár
pilot - révkalauz
pupa - hajófar, amit a laikus tatnak nevez, de egy tengerész soha
shiftelés - a hajó kötelek általi mozgatása a rakpart mentén
shipi - hajóellátó, vámmentes cég képviselője
stellung - függőállvány, amit kitesznek a hajón kívülre, és azon dolgoznak
stivador (stevedore) - a dokkmunkások vezetője, irodai beosztás
stopa - gépápoló, olajozó, gépházi beosztott
surveyor - ellenőr (van: raktár-, rakomány-, draft-,)
sztór (store) - ellátmány, raktári, hajókészletbe tartozó anyagok, élelmiszerek
teker - kormányoz
VHF rádió - URH rádió
watchman (vacsman) - szolgálatos matróz

Október 3. péntek, Budapest, Ogyessza, Nyikolajev.

A taxit pontosan tízre rendeltem, és meg érkezett, ahogyan az egy ismerős taxistól az dukál, még akkor is, ha nem személyesen jött, hanem a kollégájával képviseltette magát. Ezen nem csodálkoztam, mert tegnap mondta, hogy a lányát viszi fogszabályozásra, de megoldja a problémát. Becihelődtem, és az asszonykámmal kimentünk a reptérre. Még megittam egy búcsúsört, és hiába az élet habos oldala, mert közben bevillant: otthon hagytam a fényképezőgép akkujának a töltőjét. És ettől aztán nagyon habtalannak éreztem az életet. Mondjuk ennyi elég, és ahelyett, hogy szentségelnék, elhatároztam, hogy a jövőben készítek egy "behajózási csekklisztet", amin ki tudom majd pipálni, mit nem észszerű otthon hagyni. Mert ugye, ha az ember azért vesz egy jobbfajta fényképezőgépet, hogy a hajón legyen mivel képeket csinálni, akkor azt célszerű figyelemmel kísérni, mit is csinál a töltő, és merre kóricál. Na, ne ragozzuk: hülye vagyok, hogy otthon felejtettem. Ebből egyenesen következik, hogy az internetre kikerülő naplóm eleinte kevés fényképet fog tartalmazni. (Most, hogy 2025-ben olvasom az akkori naplómat, rájöttem, még mindig nem csináltam meg a behajózási csekklisztemet, akkor ez a meg nem valósuló álmaim című bakancslistára kerül.)
Becsekk, beszáll, majdnem meztélláb, mert a szekurity még a cipőmet is levetette, és az urasan, egy kosárban jött át, amíg én egy szál zokniban, nadrágszíj nélkül, milyen jó hogy nem fogytam még tíz kilót...
Be az ogyesszai gépbe, felszáll, és viri a varázslat, piri a parádé, csili-csalamádé, hipp és hopp (van, aki emlékszik erre?), megjöttem a kies ukrán döcögős, dödögős, töredezett, gizes-gazos betonra. Még a gépben félig kitöltöttem a szükséges iratot, amit majd kérnek, amikor belépek az ukrán felségterületre. Előkészítettem minden papírkámat, amit a Marlow elküldött gondosan ímélben, kiteregettem, mire a százados úr azt mondta, hogy írjam rá a hajó nevét, meg a kikötőt, és mehetek isten hírével...
Azannyát! Figyeled? Csak úgy, mehetek, nincs ezer kérdés, rubrika, alrubrika, passzport elvitele, meguvéfényezése ezerhatszázszor, hanem: mehet... Hát hova jöttem? Na, gondoltam, a papírok majd a kikötői hatóságnál kellenek.
A vám rám se nézett, kimentem, illetve vártam, hogy az önműködő ajtó kinyíljon, de az úgy önműködik, hogy Ön belerúg, a nyílásba teszi a lábát, félfenékkel nekiveselkedik, mivel a két kezében Önnek mindenféle hülye csomag nyele és fogója van, és kihuzakodik. Az önműködőn... Gondolja Ön. De nem így van ám! Mert az ajtó ráadásul befelé nyílik, hogy a rossebb egye meg! Szóval lepakol, meghúzza az ajtót, nyílásba a lábfejet, felveszi a csomagnyeleketpántokatfogókatmegmindent, és kihuzakodik az önműködőn.
Ottan várt egy szimpatikus középkorú férfi, aki a nevemet tartotta egy papíron. Ennél többet nem tudott angolul, ezért nagy kuss volt az úton.
Elvitt egy mikrobuszhoz (nem ám Zsiguli!, japán!), és lazán mutatta, hogy inkább gyújtsak rá, mint a biztonsági övvel bíbelődjek, mert az nem jó. Na, nekem meg a cigi nem jó, így kvittek voltunk. Hát kérem, elindultunk, olyan széles utakon mentünk, mintha repülőgép felszállópályán mennénk, kétszer két sáv, az elválasztó festett dupla záróvonal. És az út jó minőségű. Később, jó volt, aztán már csak út, aztán már csak rázott, mint a jó fene, később meg feltartotta a sort egy szénástraktor, aztán meg minden akadály gördült előttünk, így a 150 kilométeres táv eléggé siralmas kilátásúnak tetszett.
Te, azért nem unatkoztam ám! Élveztem! Mert ez egy teljesen más világ. Én még "sose nem" láttam ennyi fürge gyalogost! Lelép a zebrára, mi meg repesztünk ezerrel, a pasi két lépés után észveszejtve rohan vissza a járdára. És ez nem egyszer történt ám!
Aztán láttam, elektromos fekvőrendőrt is! Ez olyan szerzet, hogy a villanyrendőrt elfektetik...
Elmentünk az ogyesszai nagybani piac mellett is, vagy kisbani, vagy mittomén, milyen "bani"? Volt az út mentén vagy nyolcezer konténer, és azok mind bótok voltak. Elöl árulták a cementet, a műanyag lavórt meg a mindent, hátul meg rakták bele a friss hamis szoftvereket, CD-ket és cigarettát...
Még alig értünk ki Ogyesszából, amikor hívott az asszony, hogy ímél jött, miszerint a hajót mégsem viszik be, hanem csak hatodikán, és Encsike nagyon ideges lett, hogy én most mit fogok csinálni itt az ukrán nagyvilágban? Hát semmi gond nincs, mert az ügynökség buxírt fogadott. Most én fogadok, hogy dunsztod nincs, mi az a buxír? Elárulom: vontatóhajó. Nem engem kellett a hajó mellé vontatni, hanem felszállni rá, és bevitt a horgonyon álló Johanna C-re.
Ami kissé teljesen meghökkentett, hogy a kikötőkapunál nem várt az ukrán navy, se a szekurity, se senki, hanem egy rozzant kapusnak az ügynök megmutatta a nevem a személyzeti listán, erre az intett, hogy mehetek. Most itt hány óra van? És ha tenorista vagyok? Nem néztek bele az cipőmbe, a kalapomba és a kocsit se túrták fel! Nagyon laza itten az éberség!
Aztán jött a meglepetés: Miki már hazautazásra készen, meg Ruszlán is, aki a nyakamba borult, úgy mondta, hogy nagyon örül, hogy találkoztunk. Én is, csak miért megy haza? Na, mindegy.
Miklós negyed óra alatt átadott mindent, aztán a vontató elvitte őket.
Valerij örült nekem, én meg neki. Nem sokat dumáltunk, mert ő már nem volt szomjas, nekem meg jobb, ha lefekszem aludni, korán keltem, és éjféltől szolgálat a hídon, elvégre horgonyőrség van. Annyit azért elmondott, hogy holnap délelőtt várható a kikötés, és ő azonnal veszi majd a cókmókját és rohan haza Kherszonba. Ilyen az, ha valaki hazai kikötőbe jön, közel az otthonhoz.

Október 4. szombat, Nyikolajev, horgonyon.

Hajnali negyed ötkor ébredtem. Dunsztom se volt, hogy mi történt, keltett-e a barba, vagy se? Így aztán én se törtem magam, hogy hatkor keltsem, hiszen minek? Mivel kihajózásomkor sok-sok szép kövér vírus volt a gépben, ezért nekiálltam vírusirtani, ha már felfegyverkeztem hordozható programokkal és köztük volt egy efféle is.
Mit mondjak, rettenetes mennyiségű férget irtottam ki, de volt egy kis bibi: amikor a CalmWin névre hallgató program elkapott egy dögöt, akkor a számítógépre telepített német nyelvű Antivir program közölte, hogy megfogott egy vírust, pedig nem is ő, hanem az én programom. No lám, ilyenek ezek a németek, idegen tollakkal ékeskednek. Osztán feltett négy kérdést, de azt ugyan ki érti? A kvarantíren még csak-csak érthető, de a többi nem. És az is lehet, hogy egyszer kétszer mellényúltam, ki tudja. A vége az lett, hogy amikor lefutott a program, akkor a Globe Wireless, az ímél programunk feldobta a talpát.
A barba kilenc után jött fel a hídra, és rohadt ideges lett. Én nem, mert már szerencsére az voltam, de piszkosul, és dunsztom se volt, mi most a megoldás? Még az USA-ba is írtunk az Inmarsat C segítségével, hogy mit lehet ilyenkor tenni? Válasz nem jött, de végül nem is kellett, mert Aljosa, a matróz, aki egy szimpatikus fiatalember (és két fejjel magasabb nálam) talált valami megoldást. Amikor szaktanácsot kaptunk, azt mondták, hogy az adatállomány sérült, és azért fagyott le a program minden esetben, amikor megpróbált az eddigi tárolt üzenetekhez hozzáférni. Azért elég stresszes nap volt, de háromra minden lecsengett, a barba megnyugodott, én is, és ettől kezdve arról folyt a szó, hogy amikor kikötünk, azonnal veszi a kalapját, és tűz haza. Könnyű annak, aki Kherszonban lakik, ennél jobb csak Ruszlán helyzete volt, aki meg itt, Nyikolajevben, de ugye ő már kiszállt tegnap.
Az a hír járja, hogyha elmegy a hajó, amelyik a rakpartunkon rakodik, akkor kikötünk, és ez délután kettőre várható. Így a főnök félóránként jött a hídra, hogy figyelje, "megy-e már-e a hajó elfelé"?
Hát nem ment.
Ja, napközben, az egyik beszélgetés alkalmával elmondtam, hogy milyen bürokráciamentesen jöttem be a hajóra, és mondtam, hogy valami történt itten, mert már nincs bürokrácia. Erre a barba és Ljosa úgy, de úgy elkezdtek röhögni, hogy az csuda, és szaporán bólogattak, hogy igazam van, ez az ország mentes a bürokráciától, és minden simán megyen.
Vacsorára finom birkasült volt, és amilyen szerencsém van, a legénység nem igazán szereti, így aztán ehettem volna triplán is, ha nem lett volna elég a normál adag.
Utána pedig tűztem aludni, mert ugye délutánra ígérték a kikötést, így ha még csúszik egy picinykét, akkor még alukálni is lehetne.
Lefeküdtem fél hétkor, és egy rövid szunya után felébresztett a kaftán éjfél elõtt tíz perccel. A hajó persze még nem ment el, még mindig volt mit időhúznia a kikötőben...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 15. kedd, úton.

Továbbra is meg vagyok fázva. Viszont a barba csak egykor ébresztett, így aztán legalább egy kicsit tudtam aludni. 
Ám teljesen logikus, hogy a főnök hétkor váltott le. Így reggeli előtt találkoztam Oleggel, és vele készíttettem ukrán népi kuruzslást, mert a főnök szerint ő tudja, hogyan kell izzasztószert kotyvasztani. Én ilyenkor otthon, forró boros teát iszom, azért mert: 1. népi, 2. megizzaszt, 3. jó ízű. Na, itt van, hogy Oleg mifélével kúrált: tejet forralt, és abba egy kevéske szódabikarbónát tett, valamint egy darab vajat. Passz. Ez fog gyógyítani. Meglátjuk! Amíg iszom, nézem a Tüskevárat.
Délben kaptam mindenféle gyógyszereket a főnöktõl, magamtól meg agykontrollos kezelést. A kettő majd kigyógyít a bajomból, mert bizony délben már csúnyán köhögtem, a köhögés viszont szinte belemetszett a torkomba, nagyon rossz volt. Az agykontroll után még nem kellett köhögnöm, és az orrom is sokkal kevésbé folyik.
Vacsorára megint vajas, forró tejet kaptam italnak, iszom én, még akkor is, ha a jó isten tudja... lehet, hogy ettől fostam délután. Bár nemigen...
Most estve lévén megyek Tüskevárat nézni és vajas tejet innya. Átlagban két estémbe kerül, amíg egyszer végignézem a film mind a nyolc részét. Már vagy hússzor láttam mindet, de még nem unom! Hja, kérem, akinek van ideje ilyesmire!

Április 16. szerda, úton.

Most, a hajnali őrségváltáskor azt mondtam a főnöknek, arra a kérdésére, hogy hogyan érzem magam:
- Nem a legjobban, de e legjobb orvosság egy ímél a Marlow-tól, természetesen pozitív tartalommal.
Bízom benne, hogy megjön, mert tegnap egész délután ott ültem a rádióvevő előtt és lestem, vesz-e ímélt? Ugyanis nálunk nincs internet, hanem egy Globe Wireless elnevezésű rendszer működik, ami rövidhullámon dolgozik, adja veszi az íméleket, és rohadt drága. Főleg akkor szoktam mérgelődni, amikor az idióta irodai alkalmazottak úgy küldik az íméleket, hogy minden előzményt idéznek, és az utolsó egy ötoldalas, aminek a lényege: "minden oksika, köszike, puszika", és ez vagy 150 eurót kóstál, mert ez a szolgáltatás igencsak drága!
Tizenegykor felkeltem, zuhany, izzadás, aztán köhögés, meg minden, ami egy erős megfázással együtt jár. Már csak abban bíztam, hogy a kaftán jó hírrel vár a váltást illetően. De nem. Lejött valamiért Vovához, és csak annyit mondott:
- Silence... - azaz csönd. Kezdek ideges lenni. Aztán fel a hídra, persze délben. Vologya fogad:
- Ímél a Marlowtól! Olekszij megy haza...
- Micsoda? Ő?! És te? És én?
- Erről semmi.
Megáll az ember esze! Ez egy igen idióta nap lett. Egész nap pörögtek az ímélek, a barbát félóránként hívtam a hídra, a végén már nagyon dühös volt. Egyébként ő is az a típus, aki nyugis, de ha bepörög, akkor üt-vág, nem néz semmit és senkit. Így ma majdnem szétverte az egyik Inmarsat-C készülék monitorát.
Imígyen történt:
A portugál ügynök üzenetet küldött, miszerint igazolná vissza a barba, hogy ma 14-kor érkezünk. Ettől a főnök teljesen kiakadt.
- István, mi a fenének hívtam őket fel Nantes-ból, miért küldtem az indulási táviratot, miért küldtem ma hajnalban a napi pozíciós jelentést? Minek, ha ezek a barmok nem olvassák el? - dühöngött még egy sort, összetépte az üzenetet, és lement. Egy óra múlva a másik Inmarsat-C készüléken is megkaptuk ugyanezt a táviratot.
Elolvasom, a logikám az volt, hogyha megismételték, akkor talán mégis kellene válaszolni, mert fontos lehet. Elolvastam a főnök jelentéseit is, abban semmi nem érthető félre, reggel fél hatkor érkezünk, holnap. Akkor mi a fenének kérik ezek, hogy erősítsük meg, hogy ma 14.00-kor érkezünk? Vajon mi lehet az oka? Nézem a telexet, olvasom, hát megvan! Tipikus esete annak, amikor valaki trehány, és slendrián, és azt hiszi, hogy kiválóan beszél angolul, de azért képtelen magát világosan kifejezni. Arról lehet szó, hogy azt kérik, délután kettőkor a hajó adjon még egy utolsó pozíciós jelentést, hogy annak alapján eldönthessék, hogy mikor kezdik a kirakást. De ezt hiába is próbáltam a főnöknek elmagyarázni, már elöntötte az agyát a szar, üvöltözött, csapkodott, majdnem szétverte a monitort, és azt harsogta, hogy nada csitaty moji messzadzsi... (azaz el kell olvasni az íméljeimet...) Fogta magát, és ímélt a hajóbérlőnek, hogy adják meg a portugál ügynöknek, reggel fél hétkor érkezünk, mert azok nem olvassák el, amit a hajó küld. Szóval azért a főnök angol tudása sem az a kimondottan tökéletes. Persze ennyit mindenki hibázhat, még én is, hiszen az én első értelmezésem is az volt, ami a főnöké, csak én revideálni tudtam a magamét, ő meg berágott, és ilyenkor se nem lát, se nem hall, csak izzik, és kivágja a biztosítékot maga körül.

Április 17. csütörtök, úton, Leixoes, a kihajózó kikötő!!!

Éjfélkor nézem a hídon, mi a helyzet? Hát kilenc csomóval megyünk. Azt mondja a főnök:
- István, tízkor lesz pilot, és este hatkor kezdik a kirakást.
Ez annyiból nem rossz, hogy egy éjjel biztos, de a nem jó az, hogy éjjel egyig fognak dolgozni. No, nem baj. Megbeszéltük, hogy kimegyek orvoshoz. Az jó, hogy nincs lázam.
Megjöttünk, tizenegykor part mellett. Felmentem, az ügynök ott volt, és amint végzett, vitt orvoshoz. Oda már vidáman mentem, mert megjött a hír: jön vissza Miki, holnap 23.20-kor érkezik Frankfurt felõl. Az orvosnál elláttattam, kaptam jobb orvosságot, mint szedtem, bejöttem. Beszéltem az asszonykámmal, megörvendeztettem a hírrel. Szombaton utazom, így aztán nem érint a pénteki közlekedési sztrájk.
Szép az élet gyerekek, még akkor is, ha zuhog az eső, és éjjel egyig dolgoznak, ami majd egy hülye állapot lesz, mert nyitni, csukni ötpercenként nem a legjobb. Ez akkor is igaz, ha emiatt viszont nagyon úgy néz ki, hogy itt töltik a hétvégét. Szívből kívánom, de hál' Istennek, engem már nem ez dob fel. Ja, az élet milyenségéről meg lehet kérdezni Oleket is: törölték a váltását. Ez is rohadt egy állapot, amikor az ember beleéli magát a hazamenetelbe, és aztán semmi. A váltójának nincsenek készen a papírjai, valami vizsgája nincs meg. Ő egyébként kóterban (fogság, szobafogság, fogda, azok kedvéért, akik nem részesedtek a honvédségi sorállományság örömeiben) van, nem mehet ki, mert akkor berúgik, és ilyen alkalmakkor nagyon hülye, oly annyira, hogy még a kimenőjogáért fellépő ombudsmanba is beleköt, meg minden.
Készülök a váltásra, teszem rendbe, illetve inkább naprakészre az adminisztrációmat.
Aludni csak éjfélkor mentem, mert eső ide, eső oda, az ember (én) nem tud nyugodtan aludni, amíg nem tiszta a helyzet.

Április 18. péntek, Leixoes.

Ha meg akartam volna várni az eső végét, még mindig ébren lennék. Reggel nyolc óra, és mintha dézsából öntenék. Még ilyen esős március-áprilist nem értem meg, igaz, nem is hajóztam folyamatosan ebben a körzetben. Mert március 14-e óta állandóan itt vagyunk, a Vizcaya időjárását élvezzük (még akkor is, ha ez a kikötő nem tartozik oda). A pasejesi révkalauz mondta, hogy a január és a február teljesen száraz, márciusra jönnek meg az esők, és áprilistól megint száraz időszak jön. Nos, ez nem tűnik most teljesen száraznak.
A délelőtt nyugis. Számomra. Valamikor tíz után úgy hozta a sors, hogy kiraktak három markolónyi gabonát, és utána megint esőszünet. De azóta nagyon beindultak, egyig két teherautó is elment mellőlünk! Ha így megy továbbra is, lehet, hogy a rakodás végén szállok vissza, augusztusban?
A főnökkel telefonszámot és ímél címet váltottunk. Azt tervezi, hogy elhozza a feleségét Magyarországra, mert még alig volt külföldön. Egyszer (a rendszerváltás után) két napot Isztambulban, és előtte egy évet Kabulban (Afganisztán, háború) katonai kórházban. Az asszonyka altatóorvos. Nos, azt hiszem, egy szovjet katonai kórház orvosai háborús időben nem igen mennek turistáskodni a megszállt és ellenük harcoló országban. Így ezt a külföldet nem is igen kell külföldnek venni. Bár nem tudom. Nyilván nem az én szempontomat kell figyelembe venni.
Így aztán Magyarország nagy élmény lehet a számára. Az ajánlataim közül a Balaton tetszett meg igazán a főnöknek, így azt javasoltam a tó mellett üssenek tanyát (és sátrat, mert a feleség kempingezni szeret) és onnan csillagtúraszerűen felfedezhetik az országot.
Ma elkezdek csomagolni. Csak nem nagyon fűlik hozzá a fogam. Pedig kéne. Ugyanis holnap ilyenkor már a repülőn ülök és megyünk Frankfurtba. Ott át kell szállnom.
Ebéd után kiment a főnök, a szolgálatos matróz intézte a kirakást, ami abból állt, hogy megmondtam melyik pontont nyissa ki, és ha esett az eső becsukta, ha elállt, kinyitotta. Öt körül a főnök és Vologya megtértek a hajóra, és mehettem ki. Először nem akartam, de miután az egész délutánt csomagolással, és kétségbeesésekkel töltöttem, mert sehogyan se fér el a holmim, ahogyan lejöttem. Végül is kimentem, mert láttam, muszáj beszereznem egy bőröndöt.
Kimentem.
Érdekes ám egy 17 éve látott városba visszajönni! Az ember először tanácstalan, hova menjen, merre keresse az üzleteket, aztán, amikor megtalálja a kályhát, akkor minden beugrik, és minden a helyére kerül. Az én kályhám a Mercado (piac) fedett csarnoka volt. Két dolog tűnt fel: az új, nyitható híd és az új villanyos.
A híd:
Nagyon francos, dizájnos meg minden. A gyalogjáró fedett, így nem esik felülről ránk az eső, csak ha szél van, akkor oldalról. Nagyon megijedtem, amikor elhagytam a hajót, mert rájöttem, a zsebkendőim a munkás holmimban maradtak. Na, a hídon nem kellett, mert akkora volt a cúg, hogy mindent kifújt belőlem... A végén az egyik kezem a fülemre kellett tennem, mert attól tartottam, hogy mire átérek begyullad.
Aztán ami szintén dizájnos, az, ahogyan a gyalogos a hídra feljut. A hídpillérek környékén vannak gyalog fel- és lejárók. Középen lift van, és azt körbe gyalogolva fel lehet közlekedni a hídra. A lift olyan, mint nálunk. Nem működik. A körbegyalogjárda még olyanabb! Ugye jobb és bal oldalon lépcső van, elől és hátul meg gyalogjárda köti össze a hegymászásban megfáradt népek itt szusszanhatnak. Most nem a szusszanáson van a hangsúly, hanem az úszáson. Ugyanis a portugál szakmunkások válogatott gyöngyei a járda peremét magasabbra alkották, mint a közepét. Így most, esős idő lévén, minden víz középen gyűlik össze. Pedig csak egy szintező hogyishívják kellett volna.
A villamos:
"Sajnos" modernizálták. Valahonnan jön (a régi végállomása a Mercado mellett volt). És kétvágányú lett. Nagyon szép, meg modern, de a réginek hangulata volt! Az egy kocsiból állt, mindenik más fazonú, színű, díszítésű volt. Az Matosinhos és Porto között járt. Ez a modern meg a Sárkányok Stadionjától jön ide (Estado do Dragao), ami köztudottan az FC Porto nagyhírű focivállalatának a tuladona.
Találtam egy kínai üzletet, vettem egy gurulós bőröndöt, remélem, hazáig kibírja.
Visszajöttem, becsomagoltam, úgy néz ki, öt csomagom lesz!
Most már jöhet Miki, mert megkaptam minden papírt, ami a kihajózáshoz kell, készen vagyok.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 12. szombat, Pasajes, úton.

Elérkezett hát az utolsó út vége, letelt a mandátum, este elindulunk Nantes-ba. Ahhoz persze le kell zárni néhány dolgot, így reggel megjelent az SGS surveyor, aki a gépházban felméri az olajkészletet, aztán a rakodás befejeztével megnézzük a raktárakat, hogy esett-e valami kár, s jegyzőkönyvezünk mindent. Aztán mehetünk isten hírével. És megyünk is, bele a vakvilágba, mert sajnos a váltásról semmi hír, és ez számomra mindent bizonytalanná (és egyben érdektelenné) tesz. Így aztán nagyon nem érdekel Nantes, nem érdekel Leixoes, csak az, mikor és hova jön a váltóm, mikor és honnan mehetek haza? Rohadt dolog ám a bizonytalanság! És ugye az irka szerint csak 3 napom van, mert 15-ig szól a megállapodásunk. Ez persze megint olyan EU-s dolog, hogy a szerződés részemről kötelező, de a Marlow azt tesz, amit akar, nekik semmiféle felelősségük nincs.
Na, mindegy. Vágjunk jó pofát az egészhez, és röhögjük ki a Marlow-t, hogy milyen pácban vannak, mert váltót kell szerezniük számomra, és nem találnak, és ez milyen kellemetlen nekik, mert így világos, hogy szarul végzik a munkájukat, és ez most kiderül, és éghet a bőr a pofájukon! Hihi és haha! Úgy kell nekik! Nekem meg minden plusz nappal több a pénzem, mint amire számítottunk!

A világ egyik szép vége

A barba ugye az első ember a hajón, ez azt is jelenti, hogy nekem meg kell várnom, amíg bejön a hajóra, csak utána mehetek ki. Ma is így történt.

- István találtam internetet a központban. - mondta, mert tudja, hogy gyakorta keresek.
- Köszönöm, most nem megyek. - válaszoltam, mert minek? Nincs semmi fontos és halaszthatatlan dolgom, és csak azért adjak ki 2,5 eurót buszra, hogy ott legyek? Fél egykor kimentem, de csak egy sétára, Donibanéba. Ez egy hallatlanul aranyos kisváros, és most azt terveztem, hogy nem állok meg a városka végénél, hanem kimegyek a "felvégen" és felderítem a tengeri fokhoz vezető utat, hiszen állandóan látni ott valakit, ha nem késő éjjel jövünk-megyünk.

Így is tettem.
Rendes kiépített út visz, biztonsági korlát van, ahol veszélyes meredek van az út mellett, drótkötélhálóval van megerõsítve a sziklafal, ahol veszélyes törmelék hullhat a sétálóra. Úgy hiszem, ez természetvédelmi terület is lehet. Útközben legalább három forrás mellett mentem el, és a sziklafalon is sok a csurgó. A sziklák néha fantasztikus rajzolatot mutatnak, egyszer a rétegződést mutatva, máskor a homokkőrétegben furcsa, szél vájta mélyedéseket látni. Növények, virágok mindenütt... A sok-sok meredek szikla között hirtelen egy kis öböl fölött visz az út. Az öbölnek kavicsos a partja, és lassan mélyül, kiválóan alkalmas hely a fürdésre. Hamarost egy táblát találtam, és erről kiderült, hogy valaha mire használták ezt a helyet a lakosok. Akkoriban (a XVI. századról van szó) sok volt még a bálna a Vizcayán; most, az illendőség kedvéért így írjuk le: Bizkaia, mert a szó baszk eredetű és ők ekképpen vetik papírra. Szóval ebben az öbölben, ahol a víz és a part erre kiválóan alkalmas, az elejtett bálnát partra vontatták, és itt dolgozták fel. Még lehet látni valamiféle épület romokat, alapokat, de talán nem abból az időből származnak, ki tudja. De én azt képzelem, mert így szebb az élmény. Ez a rész volt a legtávolabbi, ahova eljutottam, lehetett volna még mennem tovább is, hiszen nem mentem ki a világítótornyokig, de az embernek határt szab a (rossz) lába. Majd legközelebb, hiszen bízom benne, lesz legközelebb... Mert egyre biztosabbnak látszik, hogy a Berge ki akarja venni a hajót egy évre, és akkor hat hónapot itt fogok tekeregni!

Levideóztam a dombtetőn levő forgalmi lámpát, ami a ki és bejövő hajóforgalmat szabályozza, és a pilotcsónakból távirányítják. Lassan visszaindultam. Hogy legyen fogalmad arról, milyen kevés hely van errefelé építkezésre (a sziklás hegyoldal szab gátat az ember terjeszkedésének), elmondom, hogy az út egy kis darabon egy ház alatt megy. Vagy inkább mondjuk azt, hogy egy lábas ház emeleti részét az út fölé építették, ahogyan tetszik.
Negyed négy körül értem vissza a hajóra, és hamarosan a kirakást is befejezték. Most, annak ellenére, hogy hét vége van, bulldózert is tettek a raktárba, és melósok lapáttal meg alkalmas eszközökkel kitakarították a raktárt, mert ugye ez az utolsó fuvar. A draft surveyortól megkaptam Haritz által készített DVD-t, így most kérem el vagyok látva baszk zenével, van vagy egy gigányi! Csak egyedül Benito Lertxunditól 12 órányi zeném van! Pontosan 150 dal! A film alá már ezt tettem. Csak éppen azt nem tudom, hogy a szöveg illik-e a filmhez, mert a zene hangulata nagyon is passzol. Remélem, nem tévedtem nagyon, és nem nevetséges.. Persze ha igen, akkor sincs nagy baj, hiszen baszkul csak a baszkok beszélnek, mi meg magyarok vagyunk - sőt, sokkal magyarabbak, mint a 10 században, ezt dr. Kiszely István előadásából tudom, és ha valakinek, akkor neki igazán hiteles a szava! - és ugye közöttünk a baszkul tudók aránya eléggé alacsony. Csak a miheztartás végett: ezt egy lengyel tudós, Sztefanski professzor, a Varsói Egyetem rektora adta közre, az európai mitokondriális DNS vizsgálat eredményei alapján (amit 1 400 000 emberen végeztek el). A Kiszely kijelentés arra vonatkozik, hogy a magyar génállomány ma nagyobb százalékban van jelen, mint a tizedik században, és ez azt jelenti, hogy az őslakosok és a betelepültek: a svábok, rácok, oláhok, tótok, poncichterek genetikailag is elmagyarosodtak, nemcsak nyelvükben és viselkedésükben. A magyar génállomány a hunoktól a kunokig terjed, azaz a hunok, aztán az avarok, akik az első honfoglaló hullám voltak, aztán Árpád magyarjai, utánuk a jászok és a kunok. Akik utánuk települtek be, ők azok, akikre azt mondjuk, hogy elmagyarosodtak.

Érdekesség: ugyanez a helyzet a keltákkal is, jóval nagyobb ma az arányuk, mint a 10. században volt!

Este kilenckor indultunk, mert a raktármosást meg kellett kezdeni még a kikötőben, a raktártetőket nem lehet szenesen visszatenni a helyükre. Sajnos előbb nem mehettem aludni, ugyanis a

Manővernél én kormányzom, és én viszem ki a hajót a szűk bejáraton. Már igen jó gyakorlatom van, és élvezem is.

Vacsorára pilmenyikit készített Oleg (ezek a méretes tortellinik), burgonyás és gombás töltelékkel adta, és jól megtejfölözte, én megszórtam csípős pirospaprikával, isteni volt, csak az a baj, hogy nem kimondottan fogyókúrás.

Április 13. vasárnap, úton, Nantes.

Éjfélig nem aludtam, mivel a séta után egy órát szundítottam, nem ment az elalvás. Így az őrség nagyon hosszú volt. Hatkor a barba is panaszkodott:
- István, gyakorlatilag nem aludtam, elszoktam tőle - mondta, mert ugye én sokat aludtam menetben, de ő sose, csak kikötőben, most meg billegtünk, meg bólogattunk, néha ütött a hajó.
Délután lassítani kellett, hogy dagálykor érkezzünk, és egyből vigyenek be. A Loire-on csak ekkor van hajóközlekedés, mert néhány helyen nem elég mély egyébként. Este tízkor kikötve.
Fél tizenkettőre a válaszfalak beállítva, és mehettem aludni.

Április 14. hétfő, Nantes, úton.

Laza délelőtt, mert az ügynökség csak 13 órára rendelte meg a berakást. Tízkor jött a surveyor, meg volt elégedve a raktárral, átvette, így már csak a berakás van hátra.
Délelőtt ímél a tulajtól. Egyre inkább az a meggyőződésünk, hogy ezek meg vannak hibbanva. Egyszerűen nem vesznek tudomást a lyukas ballaszttankról, és a hajógyár időpontját is kitolták. Ezek szerint június elsején semmi esetre se lehetünk kész, és ugrik a szénfuvar. És azért is, mert a hajó október 26-ig a jelenlegi bérlőnél van, és ez után mi lesz, nem tudják. Szerintem azt se tudják, hogy most mi van.
Kicsit sajnálom a szénfuvar füstbe mentét.
Ami viszont (kicsit) pozitív, hogy a Marlow érdeklõdik a leixoesi érkezés és indulás időpontjáról. Reményeim szerint oda jönnek a váltók (mert ugye Vologya is megy haza, nemcsak én).
A berakás megy, mint az ágyba szarás a gyereknek. Két csővel lövik belénk a búzát, vagy rozst, vagy árpát, de mindenképpen gabonát. Azt azonban nem énekelhetjük, hogy tiszta búza, tiszta árpa, tiszta rozs, mert eszméletlen mocskos, illetve poros, és csak úgy száll! A szemüvegem azonnal elhomályosította, viszont a szállongó pernyétől a koszos üveg se véd meg. Mi a megoldás? Hát az, hogy nem mászkálok a rakodás környékén sokat. Mert ugyan minek? Senki nem szól egy jó szót se, ha ötven tonnával többet berakok (csak a barba, de ő akkor se szól, ha ötvennel kevesebbet), akkor mi a fenének törjem magam? A franciák berakják a hajót, azért vannak, mi meg elvisszük, azért vagyunk. Én csak arra ügyelek majd, hogy annyit legyünk orron, amennyiben a főnökkel megegyeztünk.
Amúgy meg jól megfáztam tegnap este. Nem csoda, hiszen reggel hatkor néztem a hőmérőt, hát mindössze hat fok volt, az esti se több mint nyolc. A torkom kapar, erre a barba adott valami elszopogatós mycint, ami a torkomon segített egy pöttyet, de az orromat nem állította el. Na, ezt sikerült szalonképesen kifejeznem. A kaftány szerint Oleg, ha kész a berakás, készít nekem valami szörnyedvényt, amit meg kell innom, és utána ágyba, jót fogok izzadni, és mint aki újjászületett, úgy kelek majd fel éjfélkor. Felkeni mindenképpen fel fogok, az állapotom meg majd kiderül. Egy kefekúra is hasonló eredménnyel járhatna, csak akkor utána nincs éjféltől szolgálat, és amúgy se vagyok hozzászokva. (Az ifjabb olvasók kedvéért, a kefekúra a következő: fogsz egy üveg pálinkát, vodkát, whiskyt, megy egy hajszálat, és addig iszol, amíg a hajszálat kefének nem látod. Ez kihozza a náthádat gyökerestül, az biztos!)
Kitaláltam, hogyan védjem a szemem a szállongó pelyva és por ellen: a szemüvegemre rá tudok venni egy porvédő szemüveget, így aztán nagyon fájintosan nézek ki!
Nahát, a Marlow hülye!
Azt kérdi a hatökör, hogy mi a helyzet velem, haza akarok-e menni? Ki tudja, ilyenkor hány óra van? Mert nekem dunsztom sincs.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 11. péntek, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Sűrű nap volt. Hajnali négykor felébredtem, látom előttünk Bilbao fényeit, na, sínen vagyunk, jókor érkezünk, gondoltam és visszafeküdtem. Fél nyolckor ébredtem, Ruszlán mér kinyitotta a fél raktárt. Ebben valami nem teljesen gömbölyű ám! Ugyanis ha négyre Bilbaóban voltunk, miért most nyitja a raktárt? Fel a hídra, hát látom: kettőkor a pilotállomás utasította a hajót, hogy hatkor legyen a hullámtörőgátnál. Ja, így mindjárt más. Háromnegyed hétre kötöttek ki, logikus, hogy még nem nyitották ki teljesen a raktárt. Hát, a barba nagyjából akkor mehetett feküdni, amikor keltem.
A berakás időben, nyolckor kezdődött. Minden jól beindult, bár az esőnek nem kellett volna, de az is, sajnos. Könnyedén beraktam a hajót. Először sikerült úgy, ahogyan a barba mindig is szerette volna: fél tizenkettőre kész volt. Még abban is szerencséje volt a főnöknek, hogy az ügynök csak tíz után jött, így alukálhatott egy kicsinyt. Közben megjött a tanuló révkalauz, akit még régen (március végén) jeleztek, hogy eljön velünk, mert látni akarja a Pasajes bevezető csatornát.
Berakás kész, indulhatunk.
Elmentem lezuhanyozni, ebédelni, és utána fel a hídra:
- Főnök, nyomás aludni, én viszem a hajót Pasajesbe.
Hát nem kellett még egyszer mondanom. A barba zuhant le az óljába, és aludt, mint a bunda fél ötig.
Én meg a révkalauztanonccal beszélgettem. Értelmes férfi volt. Megmutattam neki egy Malagában készült fotómat, amit egy hősi emlékmű talapzatán fotóztam, és kértem, fordítsa le (mert a "fueron sacrificadas" kifejezést nem igazán értettem). A szöveg nagyjából ez: A 49 áldozat emlékére, akik a haza és a szabadság iránt érzett szeretetből feláldoztattak ebben a városban 1831 december 11-én. Hozzátette, hogy ebben az időben Napóleon valamelyik pereputtya bitorolta a spanyol trónt. (Tehát ezek a hősök a kelekótya és megalomán francia diktátor ellen harcoltak, mert aki világuralomról álmodik, arra a legenyhébb kifejezés, hogy kelekótya). És ettől kezdve sok mindenről beszélgettünk: a népéről, a baszkokról, meg a magyarokról. Több meglepetés is ért a beszélgetés alatt.
Rákérdeztem, hogy mi az eredete Spanyolország nevének, a hispán, spain, espanolnak. Azt mondja, hogy a föníciaiak nevezték el a félszigetet, és a név nyulat jelent, mert "nyilván" sok nyúl volt akkor erre. (A Margit-sziget testvérországa!)
Aztán elmeséltem, hogy Kézai azt írja a kódexében, hogy a Attila a catalaunumi ütközet előtt egy csapatot küldött az ibériai félszigetre hogy megvívjanak egy bizonyos Miramona szultánnal. Miután a csapat hosszadalmas harcokba keveredett, és "lekésték" a catalaunumi csatát, féltek visszajönni Attila seregébe, ott maradtak, és mivel a vezetőjüket Spánnak hívták, ezért kapta ez a föld a Hispánia nevet.
- De chief, ide az arabok csak 712- körül jöttek! - mondta a révkalauz.
- Igen, a hunok meg 451-ben vívták a csatát - mondtam.
- Akkor nem harcolhattak az arabok ellen...
- Hát persze, de ez csak legenda - mondtam.
És amikor arról kezdett mesélni, hogy a spanyolok ősei (azok, akik a mai spanyol királyságot megalapították) Pannóniából származnak, majd hanyatt estem, de nem ettől, hanem hogy ezek a vizigótok voltak.
- Hogy mondta? - kérdeztem?
- Vizigót... - hallottam megint.
- Írja le! - kértem.
Leírta, így: visigod.
Én meg egész eddig abban a hiedelemben voltam, hogy a vizigót kifejezés tipikus magyar megnevezés, és arra utal, hogy ezek a gótok víz mellől származnak.
- De hát ezek hunok voltak... - mondtam. - a hunok alatt harcoltak... és a nomád szokás szerint, aki elfogadta a hunok főségét, azt befogadták maguk közé. És azt is hallottam valahol, hogy a hunok keresztények voltak. - mondtam bizonytalanul.
- Azt nem tudom. De azt biztosan tudjuk, hogy a vizigótok azok voltak, akik az ötödik században bejöttek Hispániába.
Azannyát, hogy miket meg nem tud az ember!
Azért erre a beszélgetésre ne nagyon hivatkozzon senki tudományos történelmi munkájában...
(Utána is néztem Szilágyi Sándor történelmi munkájában, és ott olvastam, hogy: "Még Attila is emlegette, hogy az akkor már Gallia déli részében és Hispaniában megtelepedett vizigótok az ő szökevény alattvalói...". És a vizigótok valóban keresztények: ariánusok voltak. És csak úgy gondolkodom: lehet, hogy ezekről írt Kézai? Hű, de bonyolult az élet!)
Fél hatra értünk a pilotállomáshoz.
Hat tízre kikötöttünk.
Jött Iker, és adott egy DVD-t tele muzsikával. Zömmel mindenféle zene, amit ő szeret (U2-tól Shakiráig) de van rajta vagy háromórányi baszk zene is! Most is azt hallgatom. Hogy te is tudd, hogy milyen albumot hallgatok, ide másolom: BENITO LERTXUNDI - HUNKIDURA KUTTUNAK 2.
A barba kirohant vele a városba, amikor bejött adott némi pénzmagot, mondván, hogy bónusz a charter végére a Bergétől. Isten tartsa meg jó szokásukat.
- István, te szereted a jó bort, gyere, igyunk egy pohárral. - invitált a főnök. - Kaptam két palackkal, gyere, bontsuk meg.
Nem kellett kétszer mondania. Elővett egy palack fuenmayori Rioját. Ez már előlegezi a minőséget. Rioja nincs messze baszkföldtől, mintegy 150 kilométer, és az egyik legjobb spanyol bortermő vidék. Egy palack Siglo volt, az üvegen zsákvászonborítás, arra ragasztva a címke. Természetesen crianza volt. Na most: a pilot szerint nem azt jelenti, hogy évjárat, hanem azt, hogy minimum fél évig hordóban érlelték. Akkor, itt az ideje a nemes elhatározásnak: otthon utána kell járnom ennek a crianzának. A bor nagyon, ismétlem: rettentően finom volt.
- István, nekem teljesen mindegy, hogy 50 centes papírdobozos bort iszom, vagy ezt... - mondta a barba, és ettől kezdve elborzadva néztem, hogy nyeli ezt a nemes nedűt, mint kacsa a nokedlit, nem is ízleli, csak nyomás le a gigáján keresztül.
Istenem, pedig milyen finom bor volt! Sűrű, illatos, zamatos, nehéz, simogatta az ember ínyét, körbeudvarolta a nyelvem, ahogyan belélegeztem csodálatos illata volt, lassan felkúszott az orromba, és lassan, lassan átjárta a tüdőm.
Ez meg zutty.
Méghogy papírdoboz...
Rettenetes!
Gondold el, hogy még a parafudógja is számozott volt! Aztán megjött Vologya, na, ettől hamarabb elfogyott, de legalább azt mondta, hogy: hűha, de finom! Beszkenneltem a borospalack "ruháját" és a hátsó címkén ezt olvasom: Criado 12 meses en barrica de... azaz 12 hónapon keresztül hordóban érlelve. Tehát a crianza valóban azt jelenti, hogy hordóban érlelt bor.
Aztán megbontottuk a másik bort is. A kettő ég és föld, de a barba szerint semmi különbséget nem lehet érezni. Meg kell őrülni! A másik is Riojában termett, de sokkal könnyebb, vékonyabb bor volt. Na, mindegy. Finom volt ez is.

Kati megint

A Kati megint jelentkezett. Láttam, hogy hívott negyed tizenkettő körül. Ezek szerint nem mentem el, hogy megcsináljam a haját. Nem értem, hiszen megírtam neki, hogy pénteken Bilbaóban szenet rakunk be, nem tudok elmenni. Azért kimentettem magam egy smst küldve a sikertelen hívás ürügyén:
"Kati, miért nem keresed meg Györgyike igazi számát? Látom, hívtál, de szénrakodás közben nincs nálam a mobil. Most már úton vagyunk Pasajesbe. Üdv: István a tengerész"
Kíváncsi vagyok, mikor keres legközelebb. Ezt egyszer már eljátszottuk valamikor Karácsony környékén, de pontosan nem emlékszem. Kíváncsi lennék, mit szólna Kati, ha "megcsinálnám" a haját? Mert én legfeljebb arra vagyok képes, hogy géppel fél centisre vagy kopaszra vágjam a hajam, hajad, haját...
Más:
Délután ímél jött a Marlowtól, hogy "dolgoznak" a váltásunkon, ez nagyjából azt jelenti, hogy eddig semmit se csináltak, itt a hétvége, ne szórakozzunk velük... Nincs sok reményem arra, hogy Leixoes-ig hazamehessek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 9. szerda, úton, Bilbao, úton.

Na, megint nem merem leírni, hogy Pasajes, mert igaz, hogy kettőkor kikötöttünk, illetve -tek, és igaz az is, hogy egészen hatig háborítatlanul aludtam, és az is, hogy most hátrább állunk és a szén hajó közelben van, tehát minden adva van ahhoz, hogy délben induljunk, csak a daru nem. Mert most egy másik amerikai ősmonstrummal kellene rakniuk, ami megmakacsolja magát, és élve az egyén emberi jogok adta mozgásszabadságával, nem mozog. Hosszantilag, mert amúgy minden okés. De hát nem rakhat a tengerbe, előbb a kettes raktár mellé kellene jönnie, de nem. És senki nem tudja, mikor.
Egyébként megint a tiszta, létezett szocializmusban érezhetem magam.
Reggel fél nyolckor jött egy pasi, aki lehajtotta a daru hídját. Nyilván neki van csak hídlehajtó bizonyítványa érvényes orvosi alkalmassági vizsgával és politikailag is le van káderezve, mert hidat hajtogatni csak úgy nem lehet mindenkinek, mondjuk a darusnak.
Aztán nyolc körül megjött a darus, aki elkezdett szentségelni, hogy a hármas raktár körzetében nincs rakomány, hát hogyan rakjon oda? Nyilván úgy, hogy bulldózerrel odatolják. Ez tiszta sor. Ekkor telefonyozott egyet, és hamarost megjött az illetékes elvtárs, akinek joga van telefonálni annak, aki majd bulldózert küld. Mert a darus elmondása alapján megszemlélvén a helyzetet, nyilvánvaló volt számára is, hogy itt sürgős beavatkozásra van szükség. Telefonyozott bulldózerért, mert csak neki van bulldózerhívogató vizsgája, a darusnak nincsen. A bulldózer megjött, és most bulldózeri a szenet a hármas raktárhoz.
Aztán a darus felment a darura, és nem jött oda 2-es raktárhoz, mert a daru nem akart. Ekkor telefonozott valahova, és megjelent egy egészen másik szerelő, neki nyilván van előre- és hátramenetjavító vizsgája és politikai alkalmassága is.
Most már minden sínen van, csak még azt nem tudjuk, hogy mikor kezdünk rakodni, mert csak annyi információ van, a "mikor lesz kész?" kérdésre, hogy:
- Én nem tudom, csak azt tudom, hogy javítják. - és ezt mindenki tudja mondani, bárkit kérdezek. Így aztán nem töröm magam azzal, hogy a rakparton sétálva várom az illetékes elvtársat, akinek van vizsgája, hogy megmondja: kész a daru. Ugyanis vagyok annyira rufkós, hogy meghallom, ha az első kanál szén belezuhan a raktárba, meg úgyis beleremeg a hajó, tehát még a süket első tisztek is észlelhetik. És akkor majd felbattyogok a hídra, és beírom a naplóba: 10.00 commenced loading, azaz berakás elkezdve.
Addig meg szerkesztgetem a videóimat.
És lőn: tízkor felballagtam, és beírtam, mert addigra sikerült elérni, hogy a darut a ketteshez varázsolták. Ez úgy ment, hogy szereltek, szereltek, szereltek, aztán jött egy bulldózer, az megtolta a darut, annak feléledt az előremeneti villanymotorja, és elsomfordált oda, ahova a spanyolok gondolták, és most rakodnak. De az előre- és hátramenet szerelő nem ment el, ő most állandó készenlétben van a daru közepén, hátha kell a szakértelme. Ja, meg itt állomásozik két darab lapátnyik is, akik a daru sínjéről lapátolják el a koszt. Nem azt csinálják, hogy megtisztítják a vágányt teljes hosszában egy óra alatt, hanem itt ácsorognak, és ha a daru megint haladni akar, akkor majd két méteren kosztalanítják az útját! És ezek itt többet keresnek, mint otthon egy egyetemi oktató! Őrület, hogy mennyi léhűtőt fizetnek itt a nagy semmire.
Azért van ám, ami itt is pozitívum! Mert ne csak a rosszat mondjuk, mert azt mondhatná még valaki, hogy részrehajló vagyok. Lehet, hogy sok mindenben lazák, pontatlanok, nem figyelnek a dolgokra, azért ebben hallatlanul precízek, mindig halál pontosan betartják, sose késnek le róla, mindig odaérnek, és ha azt mondják, hogy lesz, akkor arra mindenki mérget vehet, hogy semmilyen körülmények között nem halasztják el.
Szóval egészen pontosan, ahogyan azt korábban mondták, háromnegyed tizenkettőkor elmentek kajálni, és kettő tízkor folytatták a rakodást. Az ebédidőt még egyszer se mulasztották el, és nem késnek le róla sose!
Délután jött a szemetes, előkelően: a MARPOL Service. A főnök (a gépkocsivezető) egy baszkolódó manus, mert nagy patrióta, hiszen aki legazemberezi a spanyolokat, és azt mondja, hogy no gúd, az biztos nem egy lojalista royalista. Tőle tanultam: eskarri gasko! Ez annyit tesz baszkul, hogy köszönöm.
Délután fél öt után befejeztük a berakást, még a draft surveyt csináltam az Illetővel, amikor majd föllökött valaki. Nézem, hát a pilot. A főnök is egyre jobban össze tudja hozni a rakodás végével a pilotot és az indulást.
Ugye én nem kellek a manőverekhez, ezért csak hallomásból tudom, hogy ma éjjel, az érkezéskor végig jó idő volt, csak amikor megérkeztek a rakparthoz, kezdett zuhogni az eső. Indulás előtt beálltam a zuhany alá, hogy ha ezt a manővert megússzák, legalább én "ázzak bőrig". Nos, végeztem a tisztálkodással, néztek ki az ablakon, hát látom ám, hogy Ruszlán és Pjotr nagykabátban zuhanyoznak, és közben húzzák a köteleket!
Hát ilyen nincs! Egész nap lógott az eső lába, csak a pilottal jött meg a zuhé!
Na, holnap hajnalban felmentem a hídra, és látom, még éjfél előtt megérkeztünk! Ez nem semmi! És mivel a naplóba az időjárás kódjának 61-et írt a barba, valószínűleg esőben manővereztek, ugyanis a 61 gyenge, de folyamatos esőt jelent.

Április 10. csütörtök, úton, Pasajes, úton.

Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat a fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából. Istenem már ő is 25 éves! Pedig nemrég még körülöttem totyogott, lassan meg én totyogok majd körülötte.
Fél ötig aludtam, de fél tíztől, és ez több mint elég.
Furcsa érzésem van. Mivel tegnap lekötötték a következő utat, valahogy olyan érzés, hogy újra tengerészként fogok dolgozni. A volt tengerész kollégák pontosan tudják, milyen érzés ez, ugyanaz, mint amit a hajógyárban eltöltött egy, másfél hónap után érzett a tengerész a kifutás előtt. Hiszen nekem a hajózásból most csak annyi jutott, hogy párszor kikormányoztam a hajót Pasajes kikötőjéből, és mentem utána rögvest aludni. Gyakorlatilag az összes éjszakát átaludtam, éjszakázni sose kellett, csak a főnöknek!
A hajóbérlő lekötötte a következő utat. Ugyebár, ha a barbával találgattuk az utat, mindig arra gondoltunk, hogy mivel hajógyárba kell sietnünk, ezért is találta meg a Bilbao - Rotterdam fuvart a bérlő, hogy északon adhassa át a hajót. Erre most - mivel a három tételes gabonát nem tudjuk felvenni -, ezért Nantes-ban rakunk be Leixoesnak. Na, most hány óra van? Ráadásul jól orra leszünk bukva, mert ugye az 1 C. tank továbbra is lyukas, hát azt nem lehet üresen hagyni. Pedig egy hátsót kellene megtölteni a stabilitás miatt, és akkor minden ok.
Úgy remélem, hogy Nantes-ból megyek haza. Mondjuk 12.-én ide megérkezik a váltóm, és együtt átmegyünk a Loire menti városba, és onnan Párizson keresztül én haza, ő meg Portugáliába. Aki tudni szeretné, hol van Leixoes, annak megmondom, hogy egybe van épülve három város: Porto, Matosinhos és Leixoes, és ez utóbbi a nagy kikötője a térségnek. Az utolsó MAHART hajómmal, a Csokonaival voltam itt 1993-ban, és végigélveztem Matosinhosban a halászfesztivált, a Sao Sebastiao ünnepet.
Nincs kedvem semmihez. Nem találom a helyem. Óránként caplatok a hídra, és nézem, jött-e ímél a Marlowtól. De eddig hiába. Sehol semmi hír a váltásomról. Így aztán nincs kedvem sem dolgozni, sem dögleni, nincs kedvem bent lenni, de kint se, mi a jó fityfenéhez kezdjek?
Mellettünk van egy úszódokk. Ma beállt egy gyönyörűséges szép mentőhajó, kedvem lenne felmenni és megnézni, de sajna ISPS-ből kifolyólag a bejárás ma már nem egyszerű.
A barba meg azt mondja, hogy Ikertől tudja, hogy a lengyel hajó (tegnap írtam róla, a Polsteam) azért van itt, mert eladták a törököknek, és most fogják átlobogózni és személyzetet váltani. Hogy ki ez az Iker? Az ügynökünk, így hívják, még akkor is, ha nincs ikertestvére. Ő is, és Haritz is sáros egy CD-vel, amin baszk zene van. Minden nap emlegetem nekik, és mindig megígérik, hogy holnap, azaz 12-én, az utolsó napon megkapom. Már összeszedték, a komputerben ott sorakoznak, csak a lemezt kell megírni... Hát remélem, beváltják az ígéretüket mindketten. Ha így lesz, baszkul köszönöm meg (eskarri gasko), ha nem kapom meg, akkor oroszul mondom majd, hogy igyi na huj. Ezt nem fordítom le.
Egész délután esik az eső, hol csendesen, hol "hangosabban". Most az utóbbi van. Miután a daruk döglődtek egész nap, hát elhúzódik a kirakás, mindjárt nyolc óra, és csak most kezdtek a hármas raktárhoz. Aztán annyira haladtak a dolgok, már ami a daruk rosszaságát illeti, hogy bennünk hagytak egy nagy rakat rakományt, és így voltunk háromnegyed tizenegykor kint a tengeren.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 6. vasárnap, Pasajes, úton.

Tegnap kitanáltam, hogy a hídon levő tévét lehozom a kabinomba. Vologya már el is készítette a megfelelő erősségű tartószerkezetet. Jó ám hogy ilyen friss vagyok, lehetett volna a szerződésem utolsó napjára is időzíteni! Na, majd ha visszajövök!
Valójában nem lenne különösebb nap, ha nem borult volna ki a bili estére.
Az úgy volt, hogy tegnap a pupabulin Ljosa úgy is tett, ahogyan a barba mondta neki, nem ivott, mindössze kóla nevű rozsdaoldót. Igen ám, de utána, valamikor tizenegy után kitanálták, hogy kimennek a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, ami igencsak közel van. Ebből kifolyólag a pasinak a keze lába remegett reggel, és vörös szemekkel bámult a kávésbögréjébe, mintha onnan jönne a megváltás. A kaftán kilenc körül elkapta, felvitte a kabinjába, megmérte a vérnyomását (195/120 volt, a pulzus 110), és utána majdnem felpofozta - atyai jóindulattal - és megpróbált a lelkére, beszélni, hogy ne tegye, mert jó esetben itt döglik meg, rossz esetben egész életére agyalottyant lesz az agyvérzés után, félholtan élheti le az életét tolókocsiban.
Aztán kérem öt negyvenkor jött a stopa (gépápoló), hogy életbevágó, hogy telefonáljon haza, mindössze fél óra kell neki, hogy elintézze. Kiengedtem.
Na, most ő az, aki eddig egy kortyot se ivott, mert ha iszik, akkor irtó barom lesz - állítólag -, ezért aztán önkéntes rozsdaoldó kúrán volt minden pupbulin, csak lónyálazott, sose fogyasztott semmi alkoholt.
Ez alkalommal annyit telefonált, hogy az agyára ment, és a rakpartot teljes szélességében lefoglalta, mondván, hogy ő most jön be, és ehhez élettérre van szüksége. Ehhez hozzá kell tenni, hogy már a révkalauzt vártuk, amikor eszembe jutott, hogy nem láttam Oleket, ezért aztán elkezdtük keresni a manőver előtt, de sehol. Végül együtt érkezett a pilottal, csak különbözõ irányból.
A barba összehívta a legénységet a hídon, és ezt gyorsan bevéstem a naplóba, mint Safety Committee Meetinget, és kihirdette: mostantól az ISM érvénybe lépett, és senki nem kap ettől kezdve egy gramm alkoholt se, aki pedig a városban berúg, az megy haza azonnal. (A SC Meeting afféle EU-s, kommunista-szocialista baromság: összejön mindenki, és hazudunk. Vagy inkább nem jövünk össze, és csak jelentést írok arról, hogy mit hazudtunk. Hát most mond meg, nem ez a "létezett szocializmus"? Ugyanis ki az az elvetemült állat, aki egy nyolc fős hajón nem a pupán dumálja meg az aktuális gondokat, hanem ehhez egy meetinget hív össze? Ahogy azt a kretén amerikai - aki az ilyesmit erről az oldalon ránk zúdítja -, elképzeli...).
Na, kérem hát, tessék megmondani, van nagyobb állat az alkoholistánál? Két hülye miatt az egész legénység "szenved". Mondjuk én nem, mert a meeting után lejöttem, és megbontottam az utolsó előtti boromat, egy riojai 2002-es évjáratú Sotonovillost. Ez nem ivás, amit én itten művelek, hanem kezelés, én ugyanis gyógyszerként fogyasztom, a koleszterin ellen. Az előző palack négy nap alatt fogyott el, tehát két deci se jutott egy napra. Miért nem elég más marhának is ennyi? Jó, ettől nem gabalyodik össze a nyelvem, nem okádom tele az ágyamat, és nem hugyozok bele a cipőmbe, mint az általános a menő alkoholistáknál.
A főnök úr kétszer is kint volt a városban, ő valóban telefonyozott az asszonyának, és még azt is megengedem, hogy megivott egy sört. Miért nem lehet ő a példa? Ő is tengerész (ráadásul nagyon jó), ő is szereti az italt. Ő is megissza, de csak akkor, amikor itt az ideje, sose munkaidőben, sose más rovására, és sose eszméletlenségig.
Legközelebb én fogok kimenni, mert az nonszensz, hogy ne járjak ki, csak ő! Átment San Pedróba, ehhez átkelőhajót kell igénybe venni Donibanéból, mert az a bejárati csatorna túlpartja. Ezt majd én is megteszem, és ott is körülnézek.
Este még moziztam, megnéztem a Tüskevár első két részét.

Április 7. hétfő, úton, Bilbao, úton.

Hajnali fél hatra túl voltam a reggeli relaxon, és a cihelődéssel járó maceratúrán, és írom a Naplót. Vologya meg ballasztol. Úgy látszik, hajnali egykor még nem lehetett lelket verni az olajozó úrba.
Aztán a berakás is elkezdődött, és azonnal látható volt, hogy ma nem Pasajesben vacsorázunk. A daru körzetében szén egy gramm se, és egy bulldózer hordja alá mindössze, hát csak a jó Isten tudja, mikor végzünk ma.
A főnök úr Olex és Alex lelkére beszélt, megtoldva azzal, hogy szigorúan tilos partra lépniük addig, amíg visszavonásra nem kerül a helyben járás... kész hadsereg leszünk a végén. De a legkevesebb, hogy ezt meglépte a főnök. Az ombudsman meg fogja be a száját, és jöjjön a részeg disznó helyett dolgozni.
Aztán délben jött a fekete leves: délben elmentek kétórás ebédszünetet tartani, az indulást nem teszem ötnél elõbbre! És mindezek tetejébe, hideg szél fúj rám, ha kint vagyok a parton.
Hatkor sikeredett elindulni. Ugye én négytől a parton tébláboltam a rakodás befejezése ürügyén, így nem tudtam, minő fontos üzenet érkezett. A hajóbérlő azt írja, hogy 12-én adják vissza a spanyolok a hajót, így keresnek rakományt. Bilbaóból lenne 3 fajta árpa Rotterdamba.
Nos ezen én teljesen felháborodtam, mert így sikerült a hülye angoljainak teljesen belerondítani a hazamenetelembe. Ezt rögtön el is mondtam a barbának, aki megígérte, hogy intézkedik. A baj az, hogy még hét napi gyógyszerem van, és már régen megmondtam, a hazamenetel április 15-ei időpontja nem 15-e plusz-mínusz négy nap, hanem csak mínusz lehet.
Akkor most megyek, és nézem tovább a Tüskevárat.

Április 8. kedd, úton, Pasajes, úton.

Ez azért hülyeség! Kettőkor felébredtem, most írom a naplóm, hamarost megpróbálok újra lefeküdni. Teljesen meg vagyok keveredve ezzel, hogy így lerövidült ez a timecharter, és 12-én befejeződik. Mindent szépen megterveztem, naprakészen, mikor mit csinálok, most meg itt állok a teljes bizonytalanságban. Felháborító. Csak az ad némi vigaszt, hogy lehet, előbb otthon lehetek!
Megnéztem a Tüskevár végét, meg a Tenkes elejét, és négykor lefeküdtem, és bizony jól tettem, mert hamarost elaludtam. Egészen reggel hatig tudtam, akkor felébredtem arra, hogy Ruszlán járót készít, öt perc múlva kizörgetett azzal, hogy itt van Gorka, a segédsurveyor. Gorri baszkul vöröset jelent, és a Gorka ebből van, valószínűleg Piroskát jelenthet, mert az alsegéd surveyor feje bizony szinte világít, olyan vörös a haja. Bár nem sokat mutat belőle, mert állandóan sapkát visel. Oly annyira igaz ez, hogy Vologya szombat este lefényképezte az egyik bárban, és ott is a fején volt. Szerintem ebben alszik, és hajmosáskor se veszi le.
A "jó" darunk dögrováson van, a régivel rakodunk, hát nem sok jó néz ki mára. A jó azért van idézõjelben, mert a jó is bűn rossz, csak teljesítményre jobb, mint a ma is használatos híddaru. És látod, azt írtam, hogy darunk. Annyit jártam ide, hogy már hajónkhoz tartozónak érzem...

Kati...

Ma megint írt a Kati.
Hogy ki ő, dunsztom sincs. Egy Kati, aki ha ír, állandóan a fodrászának néz, s küldözgeti az sms-eit, hogy mikor menjek hozzá.
Ma ezt kaptam:
"Györgyikém, pénteken 10-re tudsz-e jönni? Jó lenne! A múlt héten voltak Németből, azért nem hívtalak..."
És erre ezt válaszoltam:
"Kedves Kati, én még mindig István, a tengerész vagyok. Sajnos pénteken Bilbaóban rakunk be szenet, ezért semmiképp se tudok menni. Üdv: István"
Hát erre nem válaszolt Kati. A választ persze azért küldtem, hogy tudja meg Kati, félre ment az sms, és elküldhesse a fodrászának.
Délelőtt kimentem, mert a barba talált egy hallatlanul bő áruválasztékkal rendelkező kínai boltot. Ebben az a jó, hogy minden olyan jó minőségű, mint az ára. Meglutriztam magamnak egy egeret a laptophoz, és egy euroscart csatlakozót a dvd lejátszó és a tv közé. Remélem a legjobbakat, és azt, hogy minden működőképes lesz.
Az egérvásárláskor ugye egyik kezemben az egér, a másikkal kotorászom a táskámban, keresem a pénztárcámat. Nem találom! Egyre idegesebb lettem, letettem a táskát a pultra, és úgy néztem bele, és nem akartam elhinni, hogy elveszhetett! Hiszen az előbb még megvolt! És benne az útlevél, és az otthonról véletlenül elhozott adókártyám, na, majd rohangálhatók az iratok miatt, gondoltam magamban.
Sírni tudtam volna.
Az eladó meg néz, mint aki nem érti, hogy mi bajom van. Biztosan azért nem érti a helyzetet, mert kínai, és ott ilyenkor harsányan röhöghetnek, és nem idegesek.
- Nem találom a pénztárcám... - mondtam majdnem sírva.
Úgy látszik, Kínában ilyenkor az emberek valóban röhögnek a másikon, mert ez a boltos vigyorgott rajtam. Szemét egy kis csaj, nem?
- Nem azt keresi, ami a másik kezében van? - kérdezte tört angolsággal.
- Hogy? Mi? Micsoda? - kérdeztem, és nézem, hát valóban. Az egérhez fogva ott a pénztárcám. Akkor jó. De nagyon jó ám, rájönni, hogy mégse dűlt össze a világ, és a napocska szépen süt, és a madarak csicseregnek, meg minden. Szóval arra, hogy mégiscsak szép az élet! (Csak én vagyok hülye, de ez magánügy.)
A váltásommal kapcsolatban ímélt a barba Ciprusra, de nem válaszoltak. Gyanúsan kussolnak, más esetében ilyenkor már nyüzsögnek.
A hajóbérlő mindenáron ránk akarja sózni az árpát Bilbaóból, de nem tudjuk azt a mennyiséget felvenni, amit megad. Vagy többet, vagy kevesebbet (mert ugye három különböző tétel van, és abból az egyik nem megy).
Itt áll egy hajó, a szemközti rakparton, és idézi a "régi szép, szocialista időket"! Még mindig Polsteam a kéménygallérja és az oldalán is ez a felirat. A különbség csak annyi, hogy most ocsmány ronda szegényke, csupa rozsda, amíg akkoriban szépen le volt festve.
Kiraktak, eljöttünk, most megyünk, és holnap kora hajnalban megérkeznek a többiek, amíg én alukálok a pihe-puha ágyikómban, aztán ha megáll a főgép, mindenki lefekszik, és én leszek egyedül fent, mert majd nem tudok aludni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 3. úton, Bilbao, úton, Pasajes

Hajnali egy ötvenkor kötöttek ki, én fél háromkor riadtam meg, és fél négykor felkeltem. Hatalmas köd volt, alig láttam az orromnál, de azt azonnal láttam, hogy nem ott állunk, ahol tegnap. Két ormótlan híddaru között, amelyikből az egyik minket fog rakni. Nyolc tizenötkor kezdtek, de azt azonnal láttam, hogy nem fognak olyan hamar végezni, mint a másik mólón. Ugyanis itt ennek a harmincéves amerikai böhömnek csak egy picinyke, húsztonnás markoló kanala van, hát igyekezni kellene, hogy legyen teljesítmény is. És az is látszott elsőre, hogy ma nem fogok annyit rohangálni, mint máskor, ugyanis olyan nyakig érő mocsok és sár van, mintha... mintha... nem is hasonlítok, nehogy megsértsek valakiket azzal, hogy ezekhez az állapotokhoz hasonlítom.
Na, hál' Istennek eljöttünk. De hiába hálázgatok, újra ide jövünk, mert ezt a tételt el kell szállítani, tetszik, nem tetszik. De ne foglalkozzunk ezzel, Anonymus szavaival élve: na, de ebből elég! Örüljünk annak, hogy süt a nap, a tenger sima, és gyenge keleti szellő viszi magával a kéményünk füstjét. Elég mocskosak vagyunk a kéményfüst nélkül is. Nem is tudjuk, mikor mostuk le utoljára a hajót, így a matrózok most e nemes foglalatosságban mélyülnek el. Ruszlán a fedélzetet locsolja, Pjotor a felépítményt öntözi, Ljosa pedig a híd és folyosók padlójáról próbálja levakarni a szenes mocskot.
Kezdek besokallni!
Ez azt jelenti, hogy még egy picinyke erősítés kell, lesz egy jó kis medicinlabdám, amit a fejemről levágott szőreimmel fogok megtölteni. Levágom a szakállam, és nyári fazonra metélem a loboncomat. Olyan szép leszek, mint az útlevelemben vagyok, bár azért már majdnem letartóztattak, mert hiába mondtam, hogy nem vagyok bűnöző, azt mondták: ilyen fejjel majd lesz! Ez persze nem igaz, de vannak magasabb polcokon ülők a kis hazában, akik nem mondanak igazat, és nekik se lett semmi bajuk, hát akkor én mitől féljek.
Este megittunk két vodkát a barbánál. Koktélnak ittuk, felhígítottuk egy kissé. Cranberry leve volt a főnöknek, dunsztom se volt, hogy mi fán terem, és miféle, amit iszom. Kénytelen voltam a szótárt segítségül hívni. Nos, hogy mindenki megtudja: tőzegáfonya levet ittunk, ezzel mindenki pontosan tudhatja, hogy milyen volt az íze! Dumáltunk egy sort, készítettem "búcsúfényképeket". Megbeszéltük, hogy jó lenne, ha mindketten visszajönnénk, mert igen jól kijövünk egymással. Azt hiszem, ez megoldható, ha az Isten és Alina úgy akarja, valamint mi ketten. Ebből egy a biztos: én így szeretném. Azt hiszem, az a tény, hogy a főnök már nem nagyon akar visszamenni (vagy ha igen, már nem nagyon mondja), annak köszönhető, hogy ezen a hajón akadnak plusz pénzek, ami azért nyom a latban.
Készítettem magamról egy fotómontázst, egymás mellé tettem két képet, amikor leérkeztem a hajóra (Nizzában várakozom a Johanna C-re, ez valóban az első napi állapotom!), és egy ma készültet. Jelentős különbség tapasztalható, a hajamat és a szakállamat illetően... Ahogy elnézem a két fotót, ha mindkét kolléga elkezdené növeszteni a haját négy hónapig, kettejüknek se lenne fele annyi, mint nekem!

Április 4. péntek, Pasajes, úton.

Már délután négy van, de nem merem leírni, hogy úton, mert nincs túl sok remény arra, hogy ma elmehetünk. A "rendes" darunk rendesen elhalálozott egy - remélhetőleg - rövid időre, és a tartalék az képes volt a kettes raktárból kiszedni a szenet egészen fél négyig. A másik négykor már a hármast szokta kirakni. Szóval, lassan megy, nem tudom, milyen hülye napunk lesz holnap?
Viszont ma reggel nyolc körül, mikor már sínen volt minden, kimentem egy egészségügyi sétára. Kinéztem a hajóról egy kanyargós utat, ami felvisz a hegyoldalon, de sajnos az út az elején drótkerítéssel le vagyon zárva, hát nem mehettem arra. Az út az erőmű fölött vitt, és jól ráláthattam a hajóra, de ami elképesztett, az az erőmű széntelepének a mérete volt! Legalább 15 méter vastagságú szénréteget tárolnak, bulldózerekkel nyomják szét, és töltik fel a "szénudvart" Van egy traverz az udvarban a szállítószalag egy lába, azon jól lehet látni, milyen magasan volt felhalmozva a szén, mert addig beállt a rácsok közé. Fénykép persze készült, azon jól lehet látni.
Így aztán Pasai Donibanéba mentem megint, persze teljesen más úton. Most a domboldalon levő lakótelep felvégén értem be. Ez csak egy lakótelep. De mint ilyen, érdekes. Mennyire más, mint egy hazai! Az első, ami szembetűnik: ez nagyságrendekkel tisztább, mint amit vártam! Nem mediterrán viszonyok között tiszta, hanem abszolút mércével mérve, bármelyik norvég, vagy német városka megirigyelhetné! Amitől majd hanyatt estem: találkoztam egy tartálykocsival, és a mellette bandukoló munkás, egy nagynyomású slaggal mosta a járdát! Szegény, szegény Budapest, mikor leszel tizedennyire mocsoktalan! Itt is láttam grafitit: az ócska raktárépületek falán, de a mellette lévő új épületen egy vonást sem!
A környéken nagy kincs a megművelhető terület, hiszen hegyes, sziklás vidék, minden talpalatnyi helyre szükség van. A lakótelep mögötti erős kaptatót teraszosan hasznosítják, de még a házak közvetlen közelében levő kicsi sávot is befogták afféle veteményeskertnek. Ami megint csak ellentétes: a kiskertek afféle nyomortanyáknak látszanak. Lerobbant bádogviskók, töredezett girbe-gurba palatetők, ezek meg olyanok, hogy otthon minden tisztességes kertövezetből kibulldózereznék valahányat!
A felfelé kanyargó út a középiskolához visz (azt hiszem, 8 osztályos lehet), teljesen a domb tetején van. Hogyan járhatnak oda a gyerekek, hiszen kint van, messze kint van minden lakott helytől. Nos kérem, amíg erre bóklásztam, vagy nyolc iskolabusz ment el mellettem, és vitte fel a gyerekeket!
A lakótelep felső határán mentem végig, amikor megláttam valami érdekest, ekkor leereszkedtem. Ez pedig egy kis kápolnának látszó valami volt. De nem az, mert terméskövekből volt (itt-ott habarccsal megfogatva, hogy le ne omoljon) afféle valamikori barlang lehetett, talán remetelak? Benne egy Mária szobor, koszorúk, és égõ mécsesek, hát biztosan minden nap látogatják. A háta megett találtam egy táblát is, most nem mondom meg mi volt ráírva, előbb megtanulok baszkul, és utána lefordítom. Addig álljon mindenki fél lábon!
Kilenckor már a hajón voltam. Hamarost megjött a rendelt élelmiszer. Most finom szalámit kaptunk, és a főnök ráadásnak két palack helyi bort. Az egyiket megkaptam, de hogy milyen, nem tudom elárulni, mert hazaviszem, hogy Nimród fiam bővíthesse a spanyol borokkal kapcsolatos ismereteit. Inkább megbontottam egy másikat, egy palack Viña Cumbrerót Riojából, 2004-es crianzát. Azt tudom, hogy a Rioja az borvidék, és igazán jó minőséget jelent, a crianzáról dunsztom sincs, hogy micsoda, a 2004-re még emlékszem.
A barba beszélt Alinával a Marlownál, és megbeszélte vele, hogy csak Pasajesből legyen váltás, mert Bilbao erre nem alkalmas az idő rövidsége miatt (és olyan mocskos helyen vagyunk, hogy kétlem, egy kicsit magára adó taxis bejön ide a hajóhoz). Ez viszont azt jelenti, hogy egy nappal előbb vagy utóbb, mert Bilbao páratlan napok, Pasajes páros napok.
Amilyen szemét az ügynök, tegnap hozott négy notiszt, pedig három napja fejeztem be a térképeim kijavítását, most kezdhetem elölről. Így azt a trükköt alkalmazom, hogy ráírtam: érkezett április 8-án, a szakkönyveket kijavítottam, azokba április 10-et írtam, és nyilván fogok térképeket is javítani (na, nem túl sokat), hogy az érkező tiszt láthassa bennem a maximális jóindulatot, és azt, hogy csak az idő hiánya miatt hagyom rá a térképek javításának zömét. Ennyi persze teljességgel elfogadható, mert a hazamenők nem nagyon szeretnek már ezzel foglalkozni, a lejövők meg - új seprő mindig jól seper -, csak legyintenek: ugyan, hagyd már, persze, hogy kijavítom őket.
Azt mondja a barba, hogy most, mivel van friss árú (és milyen gyönyörű minden!) holnap tartunk érkezés után egy pupapartit (ezért kell holnap nagyon igyekeznem a berakással, hogy minél korábban indulhassunk), ahol "kihajóznak" minket, Vologyát és engem.
A rakodás este hét után csodálatos módon felgyorsult, nyilván a helyi melósok sem akarnak nyugdíjba menni innen, rakodás végeztével. Szóval este negyed tizenegykor jelentettem a főnök úrnak, hogy ki vagyunk rakva. Így még egy viszonylag normális indulás is volt, mert a révkalauz azonnal jött, fél tizenegy után már a nyílt vízen voltunk.

Április 5. szombat, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Háromnegyed négy volt a naplóba beírva érkezésre. Én persze hétkor keltem. Ma még az is jó volt, hogy a darus már nyolc előtt egy perccel belénk zúdította az első markolót! Ha nem fog sokat fecsegni, akkor fél délre végezhetünk!
Van nekem egy MBT cipőm (www.mbt-info.com, van magyar nyelvű oldaluk), erről már zengedeztem sokat, most a másik oldala következik: ha ez a dög elkezd csúszni, akkor csúszik, de piszkosul! A decken téblábolok, a fiúk a járóval vackolódtak, hátra kellett lépnem, és ott pechemre egy csőborítás volt, vagy harminc centi magas, aminek a két oldala lejtős. Ezen a nedvesség, az apró szénporszemcsék, és a csúszós talp összes negatív hatása kumulált, és úgy hanyatt vágódtam, hogy az csuda! A jobboldali forgómra estem, ott viszonylag jól ki vagyok párnázva, hát csak megütöttem magam, és a bal csuklóm horzsolódott fel. Az egészben az a nevetséges, hogy éppen a tiszta overallomban pompáztam a fedélzeten, és most ugye hátulról inkább szeneslegénynek nézhetnek, mint valami nett és elegantos tiszt úrnak...
A berakás most valamivel előbb véget ért, mint tegnap, de mit lehet tenni, nem lehet annyira felgyorsítani, hiszen ez egy ősrégi matuzsálem, mint említettem csak 20 tonnás a kanala. Mint tegnapelőtt említettem volt, ez egy amerikai daru, ami úgy harminc éves, hogy a hetvenes évek második felében kapták az amiktól. De ma lefényképeztem az alig látható tábláját, amin ott az építési évszám: 1956. Annyi idős, mint a barba. Azért a főnök látszik fiatalabbnak! Egy kicsit rám ijesztettek, úgy tíz óra tájban. Jött két szerelő, hogy akkor ők most darut fognak javítani. Mondom, hogy az Isten szerelmére, várjanak egy órát, akkor már nem hátráltatják a hajót. De nem lehetett eltéríteni őket, csak kicseréltek egy seklit a teheremelő kötélen, amivel a markoló kanala van hozzáerősítve a drótkötélhez. Azért a drótkötélről nekem eddig kicsit más elképzeléseim voltak, mert ez legalább 48-as vastagságú, én eddig hajón 32-essel találkoztam nehézdarun. Szóval a sekli, amit levettek, baromira el volt kopva. És mindössze két hónapja tették fel, ahogyan a szerelők elmondták.
A rakodás elején majdnem szívszélhűdést kaptam a meglepetéstől: a foreman beszélt angolul! Isten bizony! Gebedjek meg, ha nem igaz! Emberek, a melós, angolul tudott spanyolban! Ez azért már valami, olyan igazi EU-s izé...
Rögvest meg is kérdeztem tőle, mit jelent a crianza, lásd a tegnapi borügyi bekezdést. Hát, ha nem is elsőre, de hamarosan a megfejtést is megkaptam: ez kérem, nem véletlenül a 2004-es számot előzi meg a címkén, évjáratot jelent, ha jól vagyok tájékoztatva.
Ilyenkor, berakáskor nincs sok szabadidőm, az elején úgy egy órányit hagyhatom őket magukra, amíg feltöltik a kettes raktárt. Nos, ez alatt az idő alatt elkészítettem a váltóm számára egy kis sillabuszt, amiben leírtam, hogyan kell Bilbaóban berakni a hajót  A főnök nagyon örvendett, és kérte, hogy Pasajesre is készítsek ilyen leírást, mert én már nagyon offé vagyok, és ennél jobban nem lehet a hajónkat berakni, hadd tudja a váltóm is alkalmazni az eljárásomat. Persze megteszem, de lehet, hogy beadom szabadalomként, és EU szerte levédetem.
Nos, beraktunk, eljöttünk. Indulás után ledőltem egy kicsit, amikor felkeltem, a combom jobban fájt, de elviselhető. A főnök úr adott valamilyen kenyőcsöt az otthoni medicina készletébõl, ami nem ártott a combomnak, de a szembe dörzsölve baromira tud csípni. És ugye én annyira nem tudok oroszul, hogy el tudnám olvasni, hogy ne vigyük a szembe. Persze az is igaz, hogy ennyi eszem lehetne, de még nem nőtt be a fejem lágya, majd ha bácsi leszek, akkor már tudni fogom.
Érkezés: mint az induláskor, csak itt valamivel kevesebb a vitorlás. Mi lesz itt nyáron? Meg vannak ilyen izék, evezősök, akik otthon nem látott csónakokban nyomják a testedzést és a sportot, sokan ülnek benne, és van kormányevezősük is, aki állandóan kiabál a többiekkel.
Ezek változó sokaságban fordulnak elő a csónakokban: négytől tizenkettőig, de lehet van többes csónak is. Eleddig csak a kikötőben láttam őket húzni az igát, de most ideki, a nyílt vízen is akadályozzák a hajózást. És ez még a kisebbik baj, de a szűk csatornában is ott vannak. Így aztán, mint egy mentőautó, ha nem is szirénázva, de harsány dudaszó kíséretében jöttünk be a kikötőbe. Azért az edzőnek nem kell nagyon kiabálnia, amikor egy csónak mögött elkezdünk dudálni ám! Szemmel láthatólag visszatér az evezési kedv, és csónak ilyenkor mindig beindul.
Bejöttünk, kiköttünk.
Estére pupabuli volt előirányozva, de mivel hűvös északi szél fú, ezért a tiszti szalonban tartottuk, csak a pupán sütöttük meg a saslikot faszénen. Hű, de finom volt! Készített Oleg hozzá franciasalátát, majonézes, sült padlizsánba tekert paradicsomot, sült burgonyát, paradicsomot, kivit, és egy szelet lazacos pirítóst. Mindezt egy tányéron helyezte el. Volt vodka, sör és a végén whisky is, én maradtam a sörnél. A kolléga urak nagyon jól elbeszélgettek, oroszul, én meg figyeltem, próbáltam követni, és ha nem is értettem mindent, de tudtam, miről is van szó.
Esküszöm, nem voltam éhes, amikor felálltam az asztaltól.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 31. hétfő, Pasajes, úton.

Korán keltem, ötkor már ébren voltam, fél hatkor felkeltem. Kipucoltam az MBT cipőt, mert kiverte a só, és nagyon nem szeretném, ha emiatt idő előtt tönkre menne. Kötve hiszem, hogy van rajtam kívül valaki, aki annyi gondot fordítana a melóscipője karbantartására, mint én itt.
Aztán elkezdték a kirakást, de az első két és fél óra csak a halott csókolgatása volt, mert a daru döglődött. Így bevetették a másik, tartalékot is. Az idő továbbra is pocsék. Hol hétágra süt a nap, hol zuhog. A barbának szerencséje volt, mert elkapott egy háromnegyedórás napsütéses időszakot, amíg kiment telefonálni a "my lovely wife"-nak, azaz hőn szeretett asszonyának. De csak azért volt napsütés, mert téli dzsekiben ment. Ha pólóban, akkor biztosan elkapta volna a zuhé!
Délelőtt Vologya három másik sráccal megcsinálta a törött és elgörbült oszlopot és bordát. Fatuskókkal, ékekkel, gerendákkal kiácsolták és igazi, lenini nagykalapáccsal visszakényszerítették a helyére. Mintha új lenne! Isteni keze van ennek a manusnak! Csak egy kicsit jobb lenne angolból, akkor biztosan jobban összebarátkoznánk, mert emberileg sincs kivetni való benne. Nagy dumás, jó dolgos, vidám, meg minden.
Én nem mentem ki, viszont valóban hasznosan töltöttem a napot, mert befejeztem a térképek javítását, ami már nagyon nyomasztott. Így naprakész vagyok minden munkámmal, készülhet a váltóm. Vajon megint Miki jön le? Akkor szegényt nagyon megszívatták, mert februárban hajón szeretett volna lenni.
Ja, a draft surveyorral beszéltem, aki szintén mondta, hogy április 14-én bezárják az erőművet, egy kéthetes karbantartásra, de a szenet addig is hordani kell.
Este kilenckor indultunk. Bent finom, csendes víz, kint hülye döghullámok.
Viszont az elalvásban nem nagyon zavart.

ÁPRILIS

Április 1. kedd, úton, Bilbao.

Negyed háromkor megriadtam, hogy veszettül billegünk. Akkor már látszottak Bilbao fényei. Hétkor keltem, most másik rakparton állunk, ez egy hullámtörővel beljebb van, védettebb hely, és forgalmasabb is. Dunsztom nincs, mikor kezdik a berakást, mert mellettünk ezer teherautó üresen várakozik, és nyoma sincs annak, hogy bárki el akarná őket zavarni, vagy egy darut akarna a hajó mellé telepíteni. Viszont előttünk áll egy marha nagy dán hajó, több, mint kétszer olyan széles, mint mi. Mi ugye 13 méter vagyunk, ők 32!
Mire kiballasztoltunk, és kinyitottuk a raktárt nagyon úgy nézett ki, hogy mi, mint a legkisebb hajó, itt állunk elhagyatottan, senki se törődik velünk, jaj nekünk, mit tegyünk most?
Fél tízkor a főnök úr is felkelt, és abbéli reményét akarta kifejezni, hogy a hajó félig be van rakva, de sajnos nem. Felhívott valakit az ügynökségen, valószínűleg a begyes-farost, mert mindenféle hülyeséget mondott, de a lényeg azért kihámozható volt: este nyolckor kezdenek berakni. Jó. Addig el vagyok, mint a befőtt.

És olvasok

amint az a jól nevelt befőttől elvárható.
Most a változatosság kedvéért a Várnai csatát, csak most Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története című munkájából. Ez egy kis kiegészítés ahhoz, amit a múltkor írtam.
A Hunyadiak és a Jagellók korát Fraknói Vilmos írta meg, és hallatlanul érdekes olvasmány!
Először is: itt is olvasom, hogy szegény királyunk, I. Ulászló fejét egy bizonyos Khodsa Kizr vágta le, ez a név már biztos, mert most olvasom, nem előadásban hallottam, és a hallott nevek leírása nagyon is bizonytalan.
Valójában sok és nem sok újat olvastam. Ez érdekes. Mert a fő vonal az természetesen ugyanaz, de rájöttem bizonyos csúsztatásokra dr. Varga Tibornál. Mert amit tőle hallottam, az egyértelműen az volt, a királyt támogatandó EU-s flotta nemhogy megakadályozta volna a törökök átkelését, hanem még ők szállították át fejenként egy aranyért Murád seregét.
Nos, Fraknói azt írja, hogy:
"A hajóhad, a mely hivatva volt, hogy átkelését megakadályozza, ezen feladat megoldására képes nem lehetett. Ez a hajóhad összesen csak huszonegy gályából állott, a melyekből nyolczat a pápa, ötöt Velencze, négyet a burgundi fejedelem, kettőt-kettőt a görög császár és Ragusa küldöttek. Ezek részben a Dardanellák szorosában, részben a Bosporuson foglalván állást, hatvankét kilométer hosszu vonalon voltak szétszórva. E mellett a görög császár a Bosporus európai partját megszállani elmulasztván, lehetővé tette, hogy azt Khalil basa az európai török tartományokból egybegyüjtött sereggel elfoglalhassa; már pedig a strategia egyik elemi tétele az, hogy az ellenséget, mely egy folyam mindkét partjának ura, átkelésben hajókkal megakadályozni lehetetlen."
És ezután leírja, hogy a Konstantinápolyban megtelepült genuai kereskedők szállítják át hajóikkal a török seregeket jó pénzért. Persze most senki ne várja, hogy mea culpázzak, mert ezek a genuaiak is csak EU-s kereskedők, akik az anyjukat is eladnák jó pénzért.
Ez azért teljesen más, mint amit az előadásban hallottam! És hogyan is mondta dr. Varga Tibor? Nem idézet, de valahogyan így: ha hallunk valamit, akkor kérdezzünk rá a forrásra, mert szépet mondani igen könnyű, csak nem biztos, hogy igaz.
Az viszont kétségtelen tény, hogy Ulászló mindenképpen szavatartó akart maradni, Fraknói munkájából egy határozott és végtelenül becsületes, fiatal, nagyreményű király alakja rajzolódik ki, akiből (ő írja) nagy királyunk válhatott volna. Az ország helyzetének kuszasága, a bonyolult nemzetközi viszonyok, cselszövések, hitszegések, árulások teremtettek olyan helyzetet, amiben többszörös "esküszegővé" vált, de én úgy gondolom, akarata ellenére. Ceasrini bíborosnak bizony nagy szerepe volt abban, hogy az ifjú királyt "megvezette" aki aztán hol így, hol úgy esküdött...
Érdekes, amit Hunyadiról olvastam, és efféléket bizony nem nagyon tanítottak és nem is tanítanak, mert a királyságunk, országunk, nemzetünk nagyságát és félelmetes hírét mutatja:
Egy francia püspök Jeruzsálemből azt a hírt kapta, hogy Egyiptom és Szíria szultánja halálra rémült, amikor hírét vette, hogy Hunyadi délre indul, és meghagyta a hajóhadai parancsnokának, hogy adja fel Szíria védelmét, hogy legalább Egyiptomot megvédhessék!

Dolgozzunk: fél ötre jött egy óriás mozgódaru, amihez két bulldózer hordja a szenet, és elkezdték a berakást. Ez meglehetősen lassú módja a munkának, hát dunsztom sincs, mikor fejezik be a hajót.

Április 2. szerda, Bilbao, úton, Pasajes, úton.

Elolvasva is a dátumot hosszúnak tűnik a nap, hát, majd meglátjuk. A berakásnak 00:20-kor lett vége, ébresztettem a barbát, kiszámoltam a rakományt, megírtam az összes naplómat, és zuhany, és majd alvás is lesz, de előbb befejezem a naplóírást.
Hadd szúrjak be egy idézetet - mert szerintem az ilyesmi mindenkit érdekel -, amit a magyar nép honfoglaláskori nyelvéről olvastam a tegnap említett munkában:

"Ebben először is meglepő a családi viszonyok jelölésére szolgáló szavak bősége. Az oly szavak, mint feleség, vagy hitves, monogamiára mutatnak, az úr használata a férj helyett a férfi patriarchális kormányára a családban. A bátya és öcs, a néne és huga, a déd, ük, szépapa, a szüle, egyveng szavak mint a családi kötelék szorosságát és amellett egységét tanositják. Megvan a közös származás tudata is; "nem-es" az, ki valami nemhez tartozik. És hogy az egész nemzet nem tartotta magát másnak egy nagy családnál, annak emlékét fenntartotta az a maig és csakis nálunk élő szokás, bátyának, öcsnek vagy nénének szólitani az idegent is."
És még egyet:
"Még Nagy-Lajos korában is bőrpánczélt viseltek a magyar katonák. "Ha ez a kordován ruha nagyon elkopott, ujat s ismét ujat tesznek fölébe, úgy hogy erőssé és védelmezővé válik." A pánczélnak a törökben szaut a neve, és Vámbéry igen szellemesen kimutatja, hogy a magyar szűcs eredeti értelmében nem más, mint bőr-pánczél készítő."

Egyelőre ennyi, és megyek aludni, mert rám fér, lévén hajnali negyed kettő. Reményeim szerint legalább hat óra alvás jut, hiszen odaérünk, bemegyünk, satöbbi.
Ideértünk, bejöttünk, satöbbi.
A satöbbi: kikötöttünk, a draft surveyor a parton várt, gyorsan leolvastuk a merülést, és mire a raktárak kinyittattak, már le is szondázott a pasas Ljosával. Aztán ügynök, forman és kezdődhet a kirakás. Nyolc előtt öt perccel el is kezdték.
Délelőtt kimentem, körülnéztem kicsit San Sebastianban is, mindössze 4 buszmegálló, vettem ezt-azt (ez: vörösbor, az: vörösbor). A főnök úr addig is a sebeit nyalogatta, mert ugye ő fél egykor lett kirúgva a pihe-puha ágyikóból, és azóta talpon volt. Most abban reménykedik, hogy hét körül elmehetünk, akkor éjfélre Bilbaóba érhetünk, és visszazökkenhetnénk a rendes kerékvágásba. Nem mondom, ránk is fér.
De mégse így történt, mert nyolc óra tízkor indultunk, így Bilbao majd kettő felé lesz, én meg háromnegyed hétkor kelek csak.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 27. szerda, Pasajes, úton.

Ímél jött Madridból, miszerint a hajóbérlő képviselője eljön megnézni a hajót, és elviszi a főnökömet egy vacsorára (vagy ebédre, mert vacsorakor menni kéne már Bilbaóba). Tegye. De a bulkhedek akkor is maradnak, ahogyan a barbát ismerem. Ugyanis már megint az a gond, és az ímélváltások tárgya, hogy túl sok mozgatható válaszfalunk van, és miért nem a parton vannak? Megmondom őszintén, hogy az nekem is jobban tetszene, mert egyszerűbb lenne berakni a hajót.
Tegnap, amíg a révkalauz próbált beszállni, vagy öt hajó jelezte, hogy jönnek, érkeznek, mikor jön a pilot? Köztük a Nadin volt az első, nekik azt válaszolták, hogy jöjjenek a bejárati bójához (ez, mintegy egy mérföldre van a bejárattól), ők a másodikak, utánunk hozzák be őket. Egy mérföldre északra várakozzanak a sorukra. Nos szegények nyilván várakoztak, bele is unhattak, mert reggel hatkor megyek a hídra, hogy beírjam a naplót, hát ott van mellettünk a pilotcsónak. Mit keres ez itt ilyenkor? Nézelődöm, hát látom, mögöttünk a Nadin épp akkor köt ki. Ha ők a másodikak voltak, hányan lehetnek még kint?
Egész nap randa, esős idő, de annyi víz ömlött az égből, hogy az már skandalum.
A jelzett időben megjöttek a madridiak, itt voltak, megnézték a hajót, fényképezgettek, tárgyaltak, aztán elmentek ebédelni, a barbát hiába hívták, nem ment, inkább elugrott egyet telefonyozni az asszonynak.
A daru döglődik, lassan megy a munka, azt mondta a stivador, hogy este 9-kor végezünk. Ez nem jó. Már az, hogy ezt mondta, mert ez itt azt jelenti, hogy biztosan nem kilenc előtt, de hogy mikor, azt a jó ég se tudja. Azt is mondta, hogy nincs pilotszolgálat, olyan rossz az idő odakint. Az tény, hogy a hajók nem mozognak, van amelyik rakodik, de amelyik menetkész, az a rakpart mellett ácsorog. Nem szeretnék most kint lenni.
Kirakás vége fél nyolc. Nincs mozgás a kikötőben, a barba rákérdezett, mi újság?
- Mindjárt utánajárunk az időnek, és meglátjuk. - volt a válasz. Nem telt bele öt perc, elkezdték a hajókat hívogatni. Fél órás különbséggel ígérték nekik a révkalauzt. Ránk majd éjfélkor kerül sor. Így le a kabinba, és csak pihentettem a szemem, nem (akartam) aludni, de azt hiszem, ez mégis sikerült. A főgép indulására azért felébredtem. Éjfél előtt fel a hídra.
- Semmit nem pihentem - mondja a barba, és ezt el is hiszem. Éjfélig semmi.

Március 28. péntek, Pasajes, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Akkor rákérdezett a főnök. Még fél óra, és itt lesz, kaptuk az ígéretet. Valóban, bejött egy autószállító, és onnan hozzánk szállt át. Egykor kint voltunk, a szél lecsendesedett, persze 3 méteres hullámok még voltak. Lementem, és viszonylag gyorsan elaludtam. Arra ébredtem háromnegyed nyolckor, hogy állunk. Megbeszéltük a teendőket a főnökkel, és miután megvizitált minket a faros-begyes, elment aludni. Nekem csak az a gondom, hogyan lehet a hajót négy óra alatt berakni, és kiszivattyúzni a ballasztvizet, amihez 8 óra kell. Azt hiszem, kicsit lassítom a berakást, és vagy kétszáz tonnával túlrakom, és majd a berakás után is folytatjuk a kiballasztolást.
Aztán másképp alakult, mert majdhogynem kiszívtuk a tankokat a berakás végére. Tizenkettőkor kész volt, és azonnal indultunk. A délutáni őrséget nem engedtem, hogy a barba csinálja végig, lezavartam pihenni, hiszen én aludtam az éjjel, ő meg kilencig talpon volt az egész éjszakai szolgálat után. Gyönyörűséges időnk volt, na, tetszik látni, kérem szépen, az ilyet szeretjük: húsz fok, sima víz, majdhogynem szélcsendes. Csak mire Pasajes elé értünk, beborult, szemerkélt, elkezdett a szél is fúni, és beindult a "hullámosodás".
Este fél hatra érkeztünk a pilot beszállóhelyre, és fél hétre ki voltunk kötve. Gondolj bele: fél egykor még itt voltunk, és este fél hétkor már itt, újra! Azért ez nem semmi. Kész TÜZÉP teherautó a hajó, mi meg a szeneslegények. Gyors draftsurvey, és kész. Pihenés van az egész vonalon, ki-ki, ahogyan szereti. Én a fotóimat rendezgetem és fotóvideót készítek belőle. Ezek fotókból készített filmek, amiket egy DVD lemezre teszek majd rá otthon.

Március 29. szombat, Pasajes, úton.

Tök nyugi van. Hatra nyitva a raktárak, és hétkor, amikor felkeltem, látom, hogy visszafelé kezdte el a darus kirakni a hajót, ez csak annyit jelent, hogy azzal kezdte (egyes raktár) ami a végére szokott maradni. Ez persze nem világrengető baj, csak a rakodás végén várnia kell majd, hogy a pontonokat Pjotr elrendezze.
A barba kiment Vologyával, és a hajónak "eszközölt" kézi vásárláson kívül vett magának egy DVD lejátszót, mindössze 29 euróért, olyat, ami mindent tud, mindent lejátszik, amit mi otthon csak számítógépen tudunk megnézni: filmet, fotókat, zenét (ez mondjuk fölösleges nekünk otthon).
Ki hinné, hogy lehet így is: süt a nap, gyönyörű az idő, kellemes a hőmérséklet: 21 fok, pontosan nekem való!
Fél ötkor draft survey, és indulás. Fél hatkor kint voltunk a vízen. Ez az itteni draft survey, ezen a járaton, a következőképpen néz ki: Bilabaóban én csinálom. Nem csinálok kezdeti draft surveyt, mert tudom mennyi a konstans, tudom mennyi üzemanyag van a hajóban. Ezután kiszivattyúzzuk a ballasztot, és megsaccolom, mennyi ballasztvíz maradt a hajóban, és ez alapján kiállítjuk a fuvarlevelet. Ezután megérkezünk Pasajesbe, ott jön a survyor, leolvassuk a merülést, lemérik a ballaszttankokat. Ekkor már tudom, hogy "jól-e saccoltam-e", és tudom, mennyit lehet kirakni. Amikor kész a kirakás, akkor megcsináljuk a végső draftsurveyt, és ekkor megmondják mennyit raktak ki, és mennyi maradt a hajóban, mert sose rakják ki teljesen a rakományt. Ezek afféle hiszem, ha akarom draft surveyek. Aztán eljön az utolsóelőtti fuvar, mint a mostani. Ekkor majd, kirakás után, megmondja Haritz, hogy az utolsó fuvar fuvarlevelén hány tonna szén legyen, teljesen függetlenül attól, hogy mennyi van a hajóban. Ugyanis az óriás bulkcarrier szállítólevelén levő mennyiséggel kell egyezni az általunk elhordott rakománnyal. És isten bizony, nálunk senki nem eszik szenet, ezért az nem igen érdekel senkit, hogy mi alkalmakként mennyit rakunk be, csak az, hogy meglegyen az a szénmennyiség, amit a nagyhajó hozott.
Így aztán nem kell senkinek sajnálni, amikor azt mondom, hogy minden nap két draft survey van, mert olyan is. Egyébként a két Haritz lemásolta a hidrostatikus táblázatainkat, a tanktáblázatainkat, és elkészítették a maguk draft survey programját, és valóban, a merülést beírjuk, az üzemanyagot, és a vízmagasságokat a ballaszttankokban, és máris megvan az eredmény nekik is, akárcsak nekem, mert ugye én ezzel a programmal dolgozom, amióta megvan az Illetőm (Pocket PC-m).
A szakács megint finomat készített: halat subában. A halra reszelt főtt burgonya jön, és arra majonézes cékla. Ez persze inkább hidegtál, mint főtt étel. Oleg persze azt mondta, hogy ez "fish under jacket". A barba finomította, hogy ez bizony nem dzseki, hanem ukránul suba. Ez valamiféle nagykabát, mondta. Ekkor mondom, mi is ezt a szót használjuk a juhászok hordják, meg minden, kifordítom, befordítom, mégis suba a suba...
- Ez az, hát persze, nálunk is ezt jelenti!
Ma a halat halkonzervből szerezte, de lehet sózott heringből is készíteni. Este hétkor nem tudtam a szemem nyitva tartani, lefeküdtem, azzal, hogy csak lazítok egyet. Úgy is fejeztem be, hogy friss vagyok, kipihent vagyok, és azonnal elaludtam. Tizkor felriadtam, vécére menve láttam Bilbao fényeit, ez azt jelenti, hogy hamarosan érkezünk. Na, mi lesz velem éjjel, hiszen nem fogok tudni visszaaludni? Ezen töprengtem, aztán...

Március 30. Bilbao, úton, Pasajes.

... aztán kinyitom a szemem, nézem hány óra van: hajnali négy. Még félóra szundi, aztán felkelés, utána vissza egy jó kis lazításos relaxra, és ötkor felkeltem, most írom a naplóm.

Gyeny hujovi

Tehát minden szép és jó... lenne, ha nem fújna már megint az a hülye szél, most délkeletről, itt a rakpart mellett hátulról kapjuk, hát az a jó benne, hogy hátulról jön, és ez a szénport majd elviszi, és nem a felépítményre hordja, mint eddig.
Negyed hétkor megjelent a barba a kabinomban, ami teljességgel szokatlan tőle.
Aztán mondotta volt, hogy minden órát átállított, az enyémet kivéve. Így negyed nyolc van, és ilyentájt látni nem teljesen szokatlan.
Jöttek rakni.
Azt mondja a foreman, hogy 3000 tonna rakomány van a parton. Felhívtuk a draft surveyort Pasajesben. Azt mondja Haritz, hogy 3000 tonna hiányzik a tételből, ennyit tegyünk a szállítólevélre. Akkor jó. Azt a 3000-et berakjuk, és tízkor el.
Még jó, hogy reggel nyolcra minden ballaszt ki lett pumpálva.
Jön a barba.
- István, ha csak 3000 tonna a rakomány, akkor ilyen időben kell ballaszt is. Szólj Oleknek, hogy nyomja tele az egyes és a négyes tankokat.
Hát bizony ez kemény három óra, még jó, hogy a rakomány távol van a hajótól, és sokkal lassabban megy a berakás.
Na, most jövök én: elkezdtem aggódni, azért, mert a parton csak van még rakomány, és mi gyanúsan telünk meg. Még jó, hogy jött a stivador, leállítottam a berakást. Már 100 tonnával túl voltunk rakva.
- Gyerünk a főnökhöz - invitáltam a fiút (elvégre legfeljebb 50 éves a srác).
- Nu, mit csináljunk? Van teli négy ballaszttank, ez 700 tonna. Túl vagyunk már rakva 200 tonnával. Ahhoz, hogy a ballasztot kinyomjuk kell négy óra.
Vakarózik a főnök, meg a stivador...
- Rakjunk be a hajóba még 15 kanállal, az 380 tonna körül van, és passz. (A stivador szerint csak 25 tonna szén fér a kanálba egyszerre, nem harminc). Utána kiballasztolunk és elmegyünk. Nem kell várni senkinek.
Ebben maradtunk. Beraktunk, eláztunk, de úgy, hogy az csuda! Nekem csak a zoknim nem lett vizes, mert ez az MBT cipő a cipők csúcsa, még ilyen szempontból is! Alig ázott be! Szuper!
Aztán kicsit nekem felment a pumpa, mert az utolsó kanál felét a pontonra tette a darus, és egyúttal meg is döntötte a hajót. Így a fiúknak szerzett másfél óra kemény különmunkát, mert az egymásra tett pontonok csatornáit teletette szénnel, a ponton tetejéről is le kellett tolni, mint afféle negatív hólapátolóknak.
Aztán azt se szívderítő látni egy tengerésznek, hogy a hajójának a merülési mércéje teljesen víz alatt van, a plimsollból se látszik semmi, sőt a középső merülési mércéből se... Rossz érzés, még akkor is, ha tudom, hogy 70 centit fogunk kiemelkedni, és minden rendben lesz! Két óra szivattyúzás után olyan állapotban voltunk, megállapíthattam a rakomány súlyát, és indulhattunk. Az nem megy, amit a Haritz mondott, hogy azt írjuk a szállítólevélre, amit ő mond, mert hogyan néz az ki, hogy eljövünk 3000 tonna szénnel, és a parton maradt még négyszáz, ami nem fért már belénk? Így aztán a szokásos 4350 tonna körüli rakománysúlyt írta rá a főnök.
Ez megoldva. Jön a pilot. Indulási manőver.
A pilot adja az utasítást, a barba meg kormányoz, meg szaladgál ki, nézi, hogyan mennek a dolgok. Átvettem a kormányt.
- Orrsugár kormány balra - adja az utasítást, amikor indulunk el a rakparttól. - kormány 20 fokot balra.
- Kormány 20 fok balra - mondom neki vissza.
- Kormány teljesen balra!
- Teljesen balra! - válaszolom.
- Nem, nem, nem balra, teljesen jobbra! - kiabálja szinte kétségbeesetten. - Jobbra, jobbra...
- Teszem jobbra - mutatom, de persze időbe telik, míg a mutató és a kormánylapát átér. Már átért a kormány, amikor durr! A farunk a rakpartnak csapódott. A hang alapján biztos voltam, hogy a vas elkenődött.
Manőver után lementem. A muráda bizony befelé dől, és két oszlop, ami eddig egyenest állt, az most alul kiszakadva a fedélzetből, felül megrepedve, ha kikötöttünk, jobban lehet majd látni.
Ennek ellenére a manőver után sikerült belealudnom a relaxba. Ez azt jelenti, hogy a lelkiismeretem tiszta. Ugyanis manőver közben azt csináltam, amire utasítást kaptam. Az igazság az, hogy ilyenkor én se nem látok, se nem hallok, magyarán nem kísérem figyelemmel, mi történik, csak a kormánylapát mutatójával foglalkozom, hát nem is igen tűnt fel, hogy éppen ellenkező utasítást kellett volna kapnom.
Érkezés este.
Felmegyek a hídra, már látjuk a révkalauz csónakot, amikor csatt! Elmegy az áram. Nem blackout volt, mert a főgép ment, de a GPS-ek, a radarok, a komputer, a kormánygép, feldobta a talpát. Szerencsére, mire a pilot beszállt, már minden működött. Ekkor mondta a barba Vologyának ami a címben van, hogy gyeny hujovi. Az angol ezt fucken day-nek mondaná, a magyart meg tanáld ki. Amikor a pilot beszállt, azonnal átadtam a kormányt, és egész manőver alatt hozzá se nyúltam, betartva a barba tanácsát: ma már semmihez se szabad hozzányúlni.
Kilencre kikötve. Végigfotóztam a bejövetelt, szép esti napsütés volt, de bent a kikötőben már felhős. Még Bilbaóban beszélgettem a stivadorral, és ő mondta, hogy ez az erőmű naponta kétezer tonna szenet zabál fel, hát mi éppen a napi fogyasztást hozzuk, nem sok tartalékot halmoznak fel velünk! És ugye semmi más lehetőség nincs a szén idejuttatására, mint hajóval hozni, és az erőmű mellett kikötni. Ugyanis olyan nagy itt a helyszűke (az erőmű a sziklás domboldalra épült), hogy újabb utak építésére nincs nagyon lehetőség, ezért aztán hiába tud egy nagyobb hajó 50 ezer tonna szenet kirakni a túloldalon, nem lehet áthordani erre az oldalra teherautókkal. A legésszerűbb ekkora hajóval, mint mi vagyunk, hordani a napi fogyasztási szükségletet.
Azt is mondja az ügynök, hogy 14-én lesz az utolsó fuvar, mert bezárják az erőművet. Akkor meg minek jöttek Madridból és tárgyaltak arról, hogy kiveszik egy évre a hajót, a hajógyár után? Na, majd meglátjuk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 24. Húsvét hétfő, úton, Bilbao, úton.

Nos, mivel este tíz után megint tombolt az ítéletidő, így aztán a révkalauz csak a móló végénél szállt be. Nem volt túlságosan stabil(a móló az volt, csak a pilot nem), lévén itt is húsvét. És ez az idióta végig jajgatott, hogy miért akarunk mi kikötni, menjünk horgonyra, most nagyon veszélyes, meg minden. Kétszer próbálkozott, nem sikerült neki, utána a főnök úgy döntött, hogy akkor horgony, és öt perc múlva úgy, hogy mégis part mellé. A révkalauz csak jajongott, hogy hülyék vagyunk, ha ilyen időben kikötünk. Ráadásul nem is mehettünk a helyünkre, mert ott egy hajó volt. Vagy kétszáz méterrel előbbre kötöttünk ki. Fél tizenkettőkor kezdtük, és fél kettőre voltunk a part mellett, úgy, ahogy. A pilot, mint akit seggbelőttek, úgy rohant el, amint két kötél a parton volt. Az látnivaló volt, hogy itt nem lesz rakodás, reggel nyilván shifteléssel kezdjük a napot.
És így is lőn.
Az éjjel úgy döntöttem, hogy én picike porszem vagyok a világ nagy-nagy fogaskerekei között, és nélkülem is megy minden a maga útján, és ha nem veszek tudomást a problémáról, akkor végül is nem létezik. Mindezeken felbuzdulva, nem állítottam be semmi ébresztőt, kelek, ha kellek. És így is volt. Háromnegyed nyolckor a barba dudál a hídról, és kezdetét vette a nap.
Azzal, hogy senki nem tudott semmit, és mindenki másra mutogatott.
- Miért foglalt a rakpartunk, miért nem állhattunk oda? - kérdezte a főnök a csecses-begyes menyecskét, persze csak telefonon.
- Captain, miért nem álltak hátrább, a másik hajó elé? - kérdezte a faros-boncos ügynökhölgyike. (A boncos palóc tájszó, és a vastagcombúakra mondják).
Miért, és hogyan, mikor és merre, miért, mikor, merre? Ezek a kérdések zsongtak körülöttem. De az ügynöklány csak nem került elő, mert már a pilotállomást is kikérdeztük, mikor, merre, meddig?
- Nemsokára ott az ügynök - adta meg a választ egy kedves női hang.
Aztán megjelent a rakparton a csecses-faros kocsija, de ő maga nem szállott ki belőle, inkább felhívta a hajót, hogy mindjárt jön a révkalauz, és shiftelünk. Igen, de hova, hiszen a helyünk olyan, mint a vasúti klotyó: foglalt. És első lépésként valami történt: a daru elkezdte a szenet átpakolni, előre, hogyha hátramegyünk, akkor legyen mit berakni. Na, ez valami!
Aztán révkalauz, és elkezdtük a kötélmanővert főgép segítségével.
Ne tessék elfelejteni, hogy közben jéghideg, zuhogó eső, és ezer kilométeres szél könnyítette a manővert. Mindenki olyan rohadtul elázott, hogy csuda! Ilyenkor nem rossz ám a hídról nézni, hogyan teszik a dolgukat Laokoonék a próván. Mert a két matróz úgy belegabalyodott az orrkötelekbe és a springekbe valamit az oldalirányú (brest line) kötélbe, hogy alig lehetett kivenni, mivel birkóznak éppen. Végül, mint aranytartalékot, a főnök engem is bevetett, szerencsére ekkor már sütt a napocska, és csak a szelecske fútt, de az bizony piszkosul. Na, egy szónak is száz a vége, hátramentünk, és fél tizenegykor elkezdték a berakást.
Akkor elkezdtünk kiballasztolni, de ugye ahhoz, hogy a teljes vízkészlettől megszabaduljunk, szükségeltetik kilenc teljes óra. Elvégre 1400 tonna tengervizet kell kiszivattyúzni! Na, most mi lesz? Hiszen az ítéletidő miatt, és a shiftelés miatt csak két tankot ürítettünk ki érkezés után, hiszen kell a merülés. Úgy oldódott meg a dolog, hogy azt mondták, délután kettőig dolgoznak, akkor átmegy a daru a mögöttünk levő hajóhoz, és este nyolckor vissza hozzánk. Ennek nem örültünk eszeveszetten, mert így hajnalban érkezünk Pasajesbe, viszont lesz időnk a rendes kiballasztolásra. Nyilván, hogy ne végezhessünk időben, ezért délután négy negyvenkor már itt volt a daru, és fél hatra berakott minket. A draft survey olyan, amilyen. Ilyen hullámos vízben lehetetlenség pontosan leolvasni a merülést.
Aztán a lyukas tank tele van, nyilván annyival túl is vagyunk rakva, azaz 12 centivel. Reméljük a legjobbakat. (Azért nem izgulok a túlrakottság miatt, mert a téli merülés helyett a nyárira raktuk a hajót, és egy hét múlva már a nyári merülés lesz érvényben.)
Hát ennyi a mai nap, illetve még el kell menni, és el kell jutni Pasajes közelébe, akkor lesz vége a napnak.
Akkor még azt is elmondom, hogy fél egy körül bóklászok a jeges szélben, élvezve a zuhogó esőt, megnéztem a mögöttünk levõ hajót. Talán már ócskavasnak se jó, de még megy, úgy tűnik.
A barba ott volt a decken, és megkérdezte, mikor indulunk.
- A daru fél kettőkor átjön magukhoz, és 20:00-kor folytat minket. - mondtam neki, és a 20:00 ugye angolul úgy hangzik, hogy twenty hundred (azaz húsz száz).
- Nem lehet, mi sose dolgozunk 20:00-ig, csak este nyolcig (never till twenty hundred, only eight p.m.)
Most le lehetne hülyézni, de nem teszem, mert ez ugyanaz, amiről párszor szóltam a naplómban. Ha valaki belenő egy mértékegységrendszerbe, idősebb korában szinte lehetetlen átváltani egy másikra. Bizonyos angolszászok 8 a.m. és 8 p.m. (azaz reggel nyolc és este nyolc) alakban mérik az időt, és nem használják a 24 órás beosztást. A húsz órát legfeljebb csak a kezükön tudnák átszámolni, hogy mennyi p.m.
Indulás este hétkor, kicsit dülöngéltünk, de egyáltalán nem volt vészes.
Éjfélkor szólalt meg a duda, hogy mehetek a hídra, érkezünk.

Március 25. kedd, úton, Pasajes, úton.

A manőver elég nyugis volt, ha eltekintünk attól a borzalmas mennyiségű víztől, ami a felhőkben van, és az most mind leesett. Hát, nem tudom, hogyan lesz a továbbiakban, de ha így megy, hogy mindenegyes manőverkor bőrig ázunk, a végén ki köti ki a hajót? Mert ugye Ruszlán tegnapelőtt, ma Ljosa (Ljosa = Aljosa = Alekszej) van dögrováson. A barba vitézül kezeli őket.
A gyáriak megjöttek hajnali fél hétkor, hogy meghatározzuk a rakományt. Egy kicsit megint túl vagyunk rakva, hát teljesen megáll az eszem, hogyan lehet olyan körülmények között, mint Bilbaóban van, egy rendes draft surveyt csinálni?
Nyugis nap egyébként. A barba kicsit kiment, akart mindenfélét venni, de itt a szépségen kívül nem sok minden van, ha a kocsmákat nem számítjuk, meg az apróka boltokat, amiket meg kellene előbb találni.
Vologyának ma odaadtam a videóimat, amiket itt készítettem a hajón. Most aztán bőszen mozizik.
Este háromnegyed hétkor vége a kirakásnak. Jött a draft survey. Ezt hamar összedobtuk, és utána kérdem Haritzot:
- Van baszk zenéd?
Megnyúlt pofával néz rám, mint akinek nagyon belemásztak a baszk öntudatába.
- Hát persze! Egy csomó.
- Kellene valami népzene, ha tudnál kölcsönözni egy-két CD-t.
- Népzene? Adok egy teli DVD-t! A legjobb együttesünk műsorából!
Így aztán most izgatottan várom a holnapi érkezést vissza Pasajesbe, és azt, hogy Haritz barátunk be váltja-e az ígéretét.
Ezután a barba hívta a révkalauzt.
Volt több pilotunk is.
Az első nyolc óra tízkor nem jött. A második fél kilenckor nem. A harmadik kilencre mondta az érkezését, a következõ kilenc húszra ígérte, és fél tízre megjött. A hatalmas kunszt az egészben, hogy mindegyik már útban volt hozzánk, amikor hívtuk őket. Úgy látszik, Madridból jöhettek, mert különben mi tart ilyen sokáig, nem? Én persze nem rostokoltam a hídon végig, ez a kaftán dolga, õőviszi a hajót. Viszont Pasajesben én kormányzok, tehát meg kellett várnom, amíg kiérünk a nyílt vízre. Utána mentem feküdni, volt már fél tizenegy is mire ágyba kerültem. No, most nem érdekelt, hogy kelt-e érkezésre, vagy se, uzsgyi az ágyba!
Ja, megint annyi víz jött az égből manőver közben, hogy csuda! Érdekelne, honnan tudják az égiek, mikor manőverezünk, mert csak alatta esik. Előtte nem, és mire a fiúk elvonultak, addigra megint elállt.

Március 26. szerda, úton, Bilbao, úton.

Nem volt teljesen nyugodt az alvás, mert egy-egy nagyobb billenésre felriadtam, de azért mindig vissza tudtam aludni. Ez így ment egészen fél hétig, akkor meg már láttam, hogy nem kellek érkezéskor kormányra, nyilván "jó" időben érkeztünk.
Fel a hídra, megnéztem a bejegyzést, reggel négykor kötöttünk ki.
Nyolcra megjött a darus, és elkezdték a berakást. Most, amikor írom a naplót, reggel, remélem, hogy dél körül elmehetünk, és akkor lenne egy esténk is egy éjszakánk is és egy nappalunk is Pasajesben.
Persze ahogy elkezdték a berakást, eleredt az eső, és megint viharossá erősödött a szél.
Aztán megjött az ügynök.
De nem a faros-begyes, hanem egy búsképű lovag, alighanem Don Quijote de la Bilbao.
Nem mondott semmit a menyecskéről. (Lehet, hogy jár neki is egy szabadnap, hiszen a Húsvét hétfőt végig "dolgozta"?)
Féltizenkettőre "beraktam" a hajót, a barba oda volt a gyönyörűségtől, mert ezt szeretné minden alkalommal: Bilbaóból a lehető leghamarabb megszabadulni, hogy Pasajesben minél hosszabban állhassunk.
Így délben jött a révkalauz, és eljöttünk.
Indulásnál a barba felhívta a legénységet a hídra, és a következõ szózatot intézte hozzájuk:
- Fiúk, A1-es körzetben hajózunk (azt jelenti, hogy állandóan VHF körzetben vagyunk). Sosem vagyunk messzebb, mint 20 mérföld a parti mentőalakulatoktól. Ha valami történik a lyukas ballaszttank miatt, akkor jobb, ha felkészültek vagytok, és az értékeiteket egy helyen tartjátok, amit gyorsan magatokhoz vehettek szükség esetén.
Szózat vége.
Ennek az oka az, hogy hiába üzengetünk a tulajnak, nagyon nem akarózik tudomást venni a lyukunkról. Persze, persze, likas a tank, mondták, meg is oldjuk majd a problémát, de most nagyon nehéz lenne felmondani a hajóbérleti szerződést. Hiába kérte a főnök, hogy küldjenek Bilbaóba búvárt, csak nem akarják meghallani, és intézkedni. Mert ha jön búvár, és megállapítja, hogy van egy lyuk (ne adj Isten, egy repedés, mert az sokkal rosszabb) a fenekünkön, akkor azt neki hivatalból kell jelenteni a Kikötőkapitányságna, aminek viszont hivatalból le kell állítani a hajót. (2025: ezt muszáj most elmondanom, hogy hadd röhögjön a szakma: az nem is Kikötőkapitányság - Harbour Master's Office, hanem Kikötőmesterség, mert angol fordítók elmagyarázták nekem, hogy nincs az a fordító, aki a mastert ne mesternek fordítaná! Innen üdvözlöm az öszzes Tengermestert az olvasók közül - Master Marinert),
És ugye, ebben a fene nagy demokráciában, meg ebben a csupa csudagyönyörű, EU-nak nevezett vállalkozó-mennyország gittegyletben minden, de minden fontosabb, mint az ember. Csak a pénz, az a rohadt krv@ profit számit csak, nem érdekes, hányan döglenek bele, a lényeg, hogy a bankár pénztárcája vastagabb legyen. De persze nekem a fejem veszik, ha szemetesnaplóba elfelejtek bevezetni egy szemétkiadást.
A kaftán áthozta a hajót, az érkezésre persze felmentem. Addigra már megint dühöngött a 7-es, 8-as vihar. És itt bizony a pilotnak ki kell jönnie, mert a bejárat rettentõ keskeny és sziklafalak között kell behajózni, hát jó idõben is õk kormányoznak, nemhogy rosszban! Ma például három teljes kört tettünk meg, mire beszállhatott. Azért körözünk ilyenkor, hogy amikor "hullámárnyékot" csinál a tengerjáró, akkor a kis csónak viszonylag "csendesebb" vízen tud megközelíteni. De ez ötször nem jött össze, csak hatodikra sikerült. Így aztán csak negyed hétre kötöttünk ki.
Azt hiszem, mondanom se kell, hogy viszonylag tiszta égbolt volt, amíg a tengeren jöttünk, de beérve, amikor elkezdtük a kikötési manõvert, nekieredt az esõ, úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna!
Hát ennyi történt ma.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 19. szerda, úton, Bassens.

Hajnal négyre értem a BXA bójához. Horgonyzás, majd fél tízkor indult a barba. Amikor a főgép beindult, persze felébredtem a zajra. Később fel is mentem a hídra, mert érdekelt, hogyan alakultak a tárgyalások, elvégre ez jelentősen befolyásolja a következő napok menetét.
Nos, semmi hír. Sehonnan, mindenki kussol. Felvettük a révkalauzt, már majdnem felértünk Bordeaux-ba, amikor jön a főnök.
- István, rossz hírem van. Nincs sztrájk, elmarad. Reggel kezdenek, estére kiraknak.
- Hát, akkor abban bízzunk, hogy csak a holnaputáni magas vízzel mehetünk el! - mondtam. Nesze neked nyugalom, nesze neked, húsvét. Na, mindegy, mit lehet tenni?
- Este tizenegykor gyere fel a kabinomba - mondta a kaftán. - Akkor otthon már 20-a van, egy órával előbb járunk, és akkor már lehet ünnepelni a születésnapomat.
Így is tettünk.
Oleg készített lazacos és kaviáros palacsintát, egy adag rákot is megfőzött, és végül volt sertéssült hagymás főtt burgonyával. Ezeket a főnök vette, nem a kajapénzből készült. Aztán volt mivel koccintani is, természetesen. Sztolicsnaját bontott a barba. Nem értem ám, hogy van ez a kiváló orosz vodkájuk, és akkor isszák azt a sok osztályon aluli, moslék whiskyt a hajón. Mert ez igazán finom volt ám! Legfeljebb az ára lehet húzósabb, nem tudom, mert még semmit nem rendeltem.
Szóval érkezés után vagyunk. A manőver kicsit elhúzódott, de kikötöttünk, és jött a draft surveyor. Fiatalember, gyorsan akartunk végezni, de aztán egy kicsit belé tenyereltem a szarba. Még nem tudom, meddig ér, lehet, hogy el is süllyedünk benne?
Ugyanis végigszondázta Ruszlánnal a tankokat, és mit ad isten? Az egyes duplafenék tele volt. Ez 118 tonna vizet jelent, ami még nem volna baj. De hogy ez rakományként jelentkezik, az már igen! Ugyanis, La Corunában ezt a tankot üresnek számoltuk, és nem mértük meg, hanem a ballasztnaplóba írt adatokat alkalmaztuk. És akkor jön a kérdés: ki a hunyó? Az első számú a barba, mert ő visz el minden balhét. A kettes számú én, mert nem szondáztuk le a tankokat draft surveykor La Corunában. Ugyanez a felelősség van az ottani surveyoron is, mert elfogadta, amit mondtam. Aztán a kápó, aki felügyelete alá tartozik a gépház, és az összes tevékenység. És végül az a matróz, aki szondázott.
A legnagyobb kakiban a főnök van, mert egyszemélyi felelős. Én még mondhatom, hogy a szokásos eljárást végigjártam. Ugyanis nem járhatok utána minden szondázásnak. Ha ezen a hajón mindig így volt, hogy a matróz szondázik és jelent, akkor a szokásos és elvárható módon tettem a dolgom. A kápó hasonlóképp gondolkodhat.
De draft surveykor nem szabad kihagyni a tankok mérését, nem hivatkozhat senki arra, hogy kérem elhittem, bemondásra, ezért a spanyol surveyor is nagyon bajba kerülhet.
Szóval most várom, hogy a főnök magához térjen, és megbeszéljük, mit csinálunk. Mert lehet ugye:
1. Lehet sumákolni kétféle módon. Talán meg lehet vezetni a surveyort, mivel elég fiatal. Egyszer úgy, hogy kiszivattyúzzuk a kérdéses tankot, és azt mondjuk, hogy nem nyúltunk hozzá. Ekkor a konstansnak nagyjából mínusz húsznak kell lenni, és azt mondjuk, hogy na, ugye, tegnap üres volt a tank, és mi telinek vettük, biztosan a szondacső van eldugulva. Aztán lehet úgy sumákolni, hogy azt mondjuk, mivel úgyis tele van, ezért túlfolyatjuk, de csak nem fog jönni a víz, és nagyjából másfél óra lesz, amire megtelik, és azt mondjuk: na látod, tegnap is üres volt, de telinek számoltuk, hát javítani kell a kezdeti surveyt.
2. Aztán lehet igazat mondani. Megmondani a valót, hogy La Corunában nem ellenőriztük a surveykor, dunsztom nincs, hogyan kerülte el a tank a kiballasztolást, de ott üresnek számoltuk, és ha most tele van, akkor sokan megütik a bokájukat, köztük a kollégája a spanyol SGS surveyor. Tehát próbáljuk meg elmismásolni a dolgot, ez a mennyiség nem vehető észre úgysem, hogy hiányzik.
Én ez utóbbira szavaznék, mert nem nagy kedvvel vágnék át senkit, hogy magunkat mentsük. De persze a barbán múlik minden.
A kabinnövényemről:
Mivel a múltkor leárpázták a cserepes búzámat, ezért azt zokon vehette, mert elkezdett a tövénél sárgulni. Lehet, hogy jön az aratás ideje? Akkor már csak egy nüánsz hiányzik, a kalász. Mert a nélkül elég nehéz a betakarítás, illetve lehet, de minek? Tehát úgy gondoltam, hogy most akkor vetek árpát (ha az, mert csak annyi, hogy apró, sárga kis micsodából bújnak elő a zöld füvek). De most rutinosan, nem szivacsba ültetem, hanem földbe. Ezért kimentem, hogy szerezzek földet. Ez a kikötőn belül reménytelen vállalkozás volt, mert csak az összegyűlt por és koszhalmokon burjánzott a fű. Kimentem az országút mellé, és a fű alól összekapartam nagyjából félzacskónyit. Arra gondoltam, ha a fű olyan szépen nő benne, akkor az én gabonámat is tudja táplálni.

Március 20. csütörtök, Bassens, úton.

Kirakás rendesen, nyolckor kezdték és hatra el is felejtettük, hogy itt is előfordultunk. És a draft survey (lelkiismereti gondom) hamar megoldódott, ugyanis a rakodás végeztével a surveyor így jött be:
- Ugye az egyes középső tank üres volt?
Na, erre mit lehet válaszolni? Hát persze azt, hogy üres, még akkor is, ha nem, és nem volt lelkifurdalásom, mert tisztán látszott, hogy a srácot aztán a tények érdeklik a legkevésbé, ami jelen esetben a lehető legpozitívabb hozzáállás a dolgokhoz. Ezért aztán a megadott időben indulhattunk, azaz este nyolckor.

Március 21. Nagypéntek, úton, Bilbao.

Már kiszállt a révkalauz, amikor átvettem a szolgálatot. Kimentem a Vizcayára, és befordultam Bilbao felé. Úgy számoltam, hogy kettőre ki leszünk kötve. Hajnali hatkor még minden normális volt, ami egy normális tengertől elvárható.
Kilenckor littyentünk először. Tíztől rendszeressé vált, így aztán alvás nuku.
Lementem ebédelni. A szakács és a konyha romokban. A falból kiszakadva a 350 literes fagyasztóláda, a kambúzában egy frizsider a sarkaiból kifordulva, szárnyaszegetten hevert a polcoknak dőlve.
A szakács behozta a hallevest.
- Chief, csak leves van, másodiknak egyen hideget.
Elém tette a sajtot, a szalámit, a lekvárt. Csak vajas pirítóst ettem, elvégre Nagypéntek van. A hal úgyse hús, így nem vétettem a böjt ellen. (A böjt a Magyar Tudományos Akadémia szerint ismeretlen eredetű szó, más, normális embernek pedig ősrégi, magyar.) Lekvárt nem ettem, mert az egy littyenés után előbb a szakács ölében kötött ki, aztán levetette magát a földre és ott úgy öngyilkolta meg magát, hogy az üveg miszlikbe tört, a meggylekvár meg kiömlött.
S ezzel együtt tévésztárok lettünk!
Ugyanis az esti híradóban mutatták, hogy milyen borzasztó vihar süvölt végig az északi spanyol partokon, és azt mondták, hogy a tengerészek... szóval bemondattunk, csak azt nem tudjuk, hogy mit! Pedig derekasan álltuk, hogy a jó büdös franc essen bele, aki ilyen időt ránk szakasztott!
Ezer kilométeres szélben kötöttünk, ehhez egy olyan szerencsétlen pilotot fogtunk ki, hogy az csuda. Ez az ember képes volt féltized másodperc alatt az alábbi parancsokat kiadni:
- Kormányt teljesen jobbra, kormányt középre, kormányt teljesen balra, kormányt teljesen jobbra...
Megvártam az utolsó utasítást, amikor kifogyott belőle a levegő, és azt végrehajtottam. És közben olyan veszekedett hangon üvöltözött, hogy mindig meg akartam kérdezni, kire haragszik, a barbára, vagy rám? Nem telt bele egy óra, és már majdnem part mellett voltunk. Ez azért volt, mert amikor már hozzásimultunk a rakparthoz, akkor elkezdett vezényleni, és kivitte a hajót vagy kétszer is a kikötőmedence közepére. Ennek ellenére kikököttünk. És akkor jött a meglepetés. A meglepetés egy hegyes, begyes, faros, csöcsös menyecske volt, aki az itteni ügynökünk lesz egy hónapig. Ezzel aztán kész a dicséret, mert amiket mondott, az ilyen kellemes megjelenésű hölgyhöz nem nagyon illik.
Azt mondta, hogy ha esik, ha fúj, egyik nap berakunk Bilbaóban, másnap kirakunk Pasajesben, visszajövünk, és ez tizenötször még így fog történni. Egy nagy halom szén van a rakparton, azt kell nekünk áthordani. A rakomány súlyát nekem kell megállapítani draft survey-jel.
Na, majd meglátjuk.
Érkezés után kitakarítottam a kabint. Összegyűjtöttem a whiskys virágföldet, mert a nylonzacsek, amiben földet szereztem volt az árpának, kiszakadt. A barba nálam tárol egy tartalék üveg whiskyt, nos az leszállt a földre, összetört az üveg, és a tütüke beitta magát a virágföldbe. Kidobtam, pedig milyen jó lett volna látni a részeg árpát, amint előbújik a földbõl, és azt vonyítja, hogy: "Azt énekeljük, pajtikám, hogy: csak egy kislány van a világon..."

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...