2008. MÁRCIUS
Március 24. Húsvét hétfő, úton, Bilbao, úton.
Nos, mivel este tíz után megint tombolt az ítéletidő, így aztán a révkalauz csak a móló végénél szállt be. Nem volt túlságosan stabil(a móló az volt, csak a pilot nem), lévén itt is húsvét. És ez az idióta végig jajgatott, hogy miért akarunk mi kikötni, menjünk horgonyra, most nagyon veszélyes, meg minden. Kétszer próbálkozott, nem sikerült neki, utána a főnök úgy döntött, hogy akkor horgony, és öt perc múlva úgy, hogy mégis part mellé. A révkalauz csak jajongott, hogy hülyék vagyunk, ha ilyen időben kikötünk. Ráadásul nem is mehettünk a helyünkre, mert ott egy hajó volt. Vagy kétszáz méterrel előbbre kötöttünk ki. Fél tizenkettőkor kezdtük, és fél kettőre voltunk a part mellett, úgy, ahogy. A pilot, mint akit seggbelőttek, úgy rohant el, amint két kötél a parton volt. Az látnivaló volt, hogy itt nem lesz rakodás, reggel nyilván shifteléssel kezdjük a napot.
És így is lőn.
Az éjjel úgy döntöttem, hogy én picike porszem vagyok a világ nagy-nagy fogaskerekei között, és nélkülem is megy minden a maga útján, és ha nem veszek tudomást a problémáról, akkor végül is nem létezik. Mindezeken felbuzdulva, nem állítottam be semmi ébresztőt, kelek, ha kellek. És így is volt. Háromnegyed nyolckor a barba dudál a hídról, és kezdetét vette a nap.
Azzal, hogy senki nem tudott semmit, és mindenki másra mutogatott.
- Miért foglalt a rakpartunk, miért nem állhattunk oda? - kérdezte a főnök a csecses-begyes menyecskét, persze csak telefonon.
- Captain, miért nem álltak hátrább, a másik hajó elé? - kérdezte a faros-boncos ügynökhölgyike. (A boncos palóc tájszó, és a vastagcombúakra mondják).
Miért, és hogyan, mikor és merre, miért, mikor, merre? Ezek a kérdések zsongtak körülöttem. De az ügynöklány csak nem került elő, mert már a pilotállomást is kikérdeztük, mikor, merre, meddig?
- Nemsokára ott az ügynök - adta meg a választ egy kedves női hang.
Aztán megjelent a rakparton a csecses-faros kocsija, de ő maga nem szállott ki belőle, inkább felhívta a hajót, hogy mindjárt jön a révkalauz, és shiftelünk. Igen, de hova, hiszen a helyünk olyan, mint a vasúti klotyó: foglalt. És első lépésként valami történt: a daru elkezdte a szenet átpakolni, előre, hogyha hátramegyünk, akkor legyen mit berakni. Na, ez valami!
Aztán révkalauz, és elkezdtük a kötélmanővert főgép segítségével.
Ne tessék elfelejteni, hogy közben jéghideg, zuhogó eső, és ezer kilométeres szél könnyítette a manővert. Mindenki olyan rohadtul elázott, hogy csuda! Ilyenkor nem rossz ám a hídról nézni, hogyan teszik a dolgukat Laokoonék a próván. Mert a két matróz úgy belegabalyodott az orrkötelekbe és a springekbe valamit az oldalirányú (brest line) kötélbe, hogy alig lehetett kivenni, mivel birkóznak éppen. Végül, mint aranytartalékot, a főnök engem is bevetett, szerencsére ekkor már sütt a napocska, és csak a szelecske fútt, de az bizony piszkosul. Na, egy szónak is száz a vége, hátramentünk, és fél tizenegykor elkezdték a berakást.
Akkor elkezdtünk kiballasztolni, de ugye ahhoz, hogy a teljes vízkészlettől megszabaduljunk, szükségeltetik kilenc teljes óra. Elvégre 1400 tonna tengervizet kell kiszivattyúzni! Na, most mi lesz? Hiszen az ítéletidő miatt, és a shiftelés miatt csak két tankot ürítettünk ki érkezés után, hiszen kell a merülés. Úgy oldódott meg a dolog, hogy azt mondták, délután kettőig dolgoznak, akkor átmegy a daru a mögöttünk levő hajóhoz, és este nyolckor vissza hozzánk. Ennek nem örültünk eszeveszetten, mert így hajnalban érkezünk Pasajesbe, viszont lesz időnk a rendes kiballasztolásra. Nyilván, hogy ne végezhessünk időben, ezért délután négy negyvenkor már itt volt a daru, és fél hatra berakott minket. A draft survey olyan, amilyen. Ilyen hullámos vízben lehetetlenség pontosan leolvasni a merülést.
Aztán a lyukas tank tele van, nyilván annyival túl is vagyunk rakva, azaz 12 centivel. Reméljük a legjobbakat. (Azért nem izgulok a túlrakottság miatt, mert a téli merülés helyett a nyárira raktuk a hajót, és egy hét múlva már a nyári merülés lesz érvényben.)
Hát ennyi a mai nap, illetve még el kell menni, és el kell jutni Pasajes közelébe, akkor lesz vége a napnak.
Akkor még azt is elmondom, hogy fél egy körül bóklászok a jeges szélben, élvezve a zuhogó esőt, megnéztem a mögöttünk levõ hajót. Talán már ócskavasnak se jó, de még megy, úgy tűnik.
A barba ott volt a decken, és megkérdezte, mikor indulunk.
- A daru fél kettőkor átjön magukhoz, és 20:00-kor folytat minket. - mondtam neki, és a 20:00 ugye angolul úgy hangzik, hogy twenty hundred (azaz húsz száz).
- Nem lehet, mi sose dolgozunk 20:00-ig, csak este nyolcig (never till twenty hundred, only eight p.m.)
Most le lehetne hülyézni, de nem teszem, mert ez ugyanaz, amiről párszor szóltam a naplómban. Ha valaki belenő egy mértékegységrendszerbe, idősebb korában szinte lehetetlen átváltani egy másikra. Bizonyos angolszászok 8 a.m. és 8 p.m. (azaz reggel nyolc és este nyolc) alakban mérik az időt, és nem használják a 24 órás beosztást. A húsz órát legfeljebb csak a kezükön tudnák átszámolni, hogy mennyi p.m.
Indulás este hétkor, kicsit dülöngéltünk, de egyáltalán nem volt vészes.
Éjfélkor szólalt meg a duda, hogy mehetek a hídra, érkezünk.
Március 25. kedd, úton, Pasajes, úton.
A manőver elég nyugis volt, ha eltekintünk attól a borzalmas mennyiségű víztől, ami a felhőkben van, és az most mind leesett. Hát, nem tudom, hogyan lesz a továbbiakban, de ha így megy, hogy mindenegyes manőverkor bőrig ázunk, a végén ki köti ki a hajót? Mert ugye Ruszlán tegnapelőtt, ma Ljosa (Ljosa = Aljosa = Alekszej) van dögrováson. A barba vitézül kezeli őket.
A gyáriak megjöttek hajnali fél hétkor, hogy meghatározzuk a rakományt. Egy kicsit megint túl vagyunk rakva, hát teljesen megáll az eszem, hogyan lehet olyan körülmények között, mint Bilbaóban van, egy rendes draft surveyt csinálni?
Nyugis nap egyébként. A barba kicsit kiment, akart mindenfélét venni, de itt a szépségen kívül nem sok minden van, ha a kocsmákat nem számítjuk, meg az apróka boltokat, amiket meg kellene előbb találni.
Vologyának ma odaadtam a videóimat, amiket itt készítettem a hajón. Most aztán bőszen mozizik.
Este háromnegyed hétkor vége a kirakásnak. Jött a draft survey. Ezt hamar összedobtuk, és utána kérdem Haritzot:
- Van baszk zenéd?
Megnyúlt pofával néz rám, mint akinek nagyon belemásztak a baszk öntudatába.
- Hát persze! Egy csomó.
- Kellene valami népzene, ha tudnál kölcsönözni egy-két CD-t.
- Népzene? Adok egy teli DVD-t! A legjobb együttesünk műsorából!
Így aztán most izgatottan várom a holnapi érkezést vissza Pasajesbe, és azt, hogy Haritz barátunk be váltja-e az ígéretét.
Ezután a barba hívta a révkalauzt.
Volt több pilotunk is.
Az első nyolc óra tízkor nem jött. A második fél kilenckor nem. A harmadik kilencre mondta az érkezését, a következõ kilenc húszra ígérte, és fél tízre megjött. A hatalmas kunszt az egészben, hogy mindegyik már útban volt hozzánk, amikor hívtuk őket. Úgy látszik, Madridból jöhettek, mert különben mi tart ilyen sokáig, nem? Én persze nem rostokoltam a hídon végig, ez a kaftán dolga, õőviszi a hajót. Viszont Pasajesben én kormányzok, tehát meg kellett várnom, amíg kiérünk a nyílt vízre. Utána mentem feküdni, volt már fél tizenegy is mire ágyba kerültem. No, most nem érdekelt, hogy kelt-e érkezésre, vagy se, uzsgyi az ágyba!
Ja, megint annyi víz jött az égből manőver közben, hogy csuda! Érdekelne, honnan tudják az égiek, mikor manőverezünk, mert csak alatta esik. Előtte nem, és mire a fiúk elvonultak, addigra megint elállt.
Március 26. szerda, úton, Bilbao, úton.
Nem volt teljesen nyugodt az alvás, mert egy-egy nagyobb billenésre felriadtam, de azért mindig vissza tudtam aludni. Ez így ment egészen fél hétig, akkor meg már láttam, hogy nem kellek érkezéskor kormányra, nyilván "jó" időben érkeztünk.
Fel a hídra, megnéztem a bejegyzést, reggel négykor kötöttünk ki.
Nyolcra megjött a darus, és elkezdték a berakást. Most, amikor írom a naplót, reggel, remélem, hogy dél körül elmehetünk, és akkor lenne egy esténk is egy éjszakánk is és egy nappalunk is Pasajesben.
Persze ahogy elkezdték a berakást, eleredt az eső, és megint viharossá erősödött a szél.
Aztán megjött az ügynök.
De nem a faros-begyes, hanem egy búsképű lovag, alighanem Don Quijote de la Bilbao.
Nem mondott semmit a menyecskéről. (Lehet, hogy jár neki is egy szabadnap, hiszen a Húsvét hétfőt végig "dolgozta"?)
Féltizenkettőre "beraktam" a hajót, a barba oda volt a gyönyörűségtől, mert ezt szeretné minden alkalommal: Bilbaóból a lehető leghamarabb megszabadulni, hogy Pasajesben minél hosszabban állhassunk.
Így délben jött a révkalauz, és eljöttünk.
Indulásnál a barba felhívta a legénységet a hídra, és a következõ szózatot intézte hozzájuk:
- Fiúk, A1-es körzetben hajózunk (azt jelenti, hogy állandóan VHF körzetben vagyunk). Sosem vagyunk messzebb, mint 20 mérföld a parti mentőalakulatoktól. Ha valami történik a lyukas ballaszttank miatt, akkor jobb, ha felkészültek vagytok, és az értékeiteket egy helyen tartjátok, amit gyorsan magatokhoz vehettek szükség esetén.
Szózat vége.
Ennek az oka az, hogy hiába üzengetünk a tulajnak, nagyon nem akarózik tudomást venni a lyukunkról. Persze, persze, likas a tank, mondták, meg is oldjuk majd a problémát, de most nagyon nehéz lenne felmondani a hajóbérleti szerződést. Hiába kérte a főnök, hogy küldjenek Bilbaóba búvárt, csak nem akarják meghallani, és intézkedni. Mert ha jön búvár, és megállapítja, hogy van egy lyuk (ne adj Isten, egy repedés, mert az sokkal rosszabb) a fenekünkön, akkor azt neki hivatalból kell jelenteni a Kikötőkapitányságna, aminek viszont hivatalból le kell állítani a hajót. (2025: ezt muszáj most elmondanom, hogy hadd röhögjön a szakma: az nem is Kikötőkapitányság - Harbour Master's Office, hanem Kikötőmesterség, mert angol fordítók elmagyarázták nekem, hogy nincs az a fordító, aki a mastert ne mesternek fordítaná! Innen üdvözlöm az öszzes Tengermestert az olvasók közül - Master Marinert),
És ugye, ebben a fene nagy demokráciában, meg ebben a csupa csudagyönyörű, EU-nak nevezett vállalkozó-mennyország gittegyletben minden, de minden fontosabb, mint az ember. Csak a pénz, az a rohadt krv@ profit számit csak, nem érdekes, hányan döglenek bele, a lényeg, hogy a bankár pénztárcája vastagabb legyen. De persze nekem a fejem veszik, ha szemetesnaplóba elfelejtek bevezetni egy szemétkiadást.
A kaftán áthozta a hajót, az érkezésre persze felmentem. Addigra már megint dühöngött a 7-es, 8-as vihar. És itt bizony a pilotnak ki kell jönnie, mert a bejárat rettentõ keskeny és sziklafalak között kell behajózni, hát jó idõben is õk kormányoznak, nemhogy rosszban! Ma például három teljes kört tettünk meg, mire beszállhatott. Azért körözünk ilyenkor, hogy amikor "hullámárnyékot" csinál a tengerjáró, akkor a kis csónak viszonylag "csendesebb" vízen tud megközelíteni. De ez ötször nem jött össze, csak hatodikra sikerült. Így aztán csak negyed hétre kötöttünk ki.
Azt hiszem, mondanom se kell, hogy viszonylag tiszta égbolt volt, amíg a tengeren jöttünk, de beérve, amikor elkezdtük a kikötési manõvert, nekieredt az esõ, úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna!
Hát ennyi történt ma.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...






Remélem a turistalátványosság megszűnt, már ami az irtózatos szelet illeti. A tévében mutogatták, hogy a helyi népek kint vannak a mólón, és fényképezik a dühöngő tengert. Most, fél hétkor, amikor beírtam a reggelt a naplóba, úgy tűnt, hogy jelentõsen csökkent.
Ötkor már megriadtam, fél hatkor hallottam, hogy Pjotr elkezdi a raktárt nyitni, háromnegyedkor felkeltem. Így legalább a maroktelefont az ébresztőkor, hétkor, gyorsan le tudom állítani. Viszont az időjárás még nem múlt el, most azt tanálták ki odafent, hogy havazzon Pasajesben! És ha odafönt így döntöttek vala, akkor idelent havazik vala. Na, de ebből elég! (Én is úgy zárom a "fejezeteimet", mint Anonymus a Gesta Hungarorumban.)
Hétkor elkezdték a kirakást, és folyamatosan ment. Időnként kinéztem, hogy rakodnak-e, de rakodtak, ezért nem kellett foglalkoznom velük. A délelőtti kávé után a barba kiment Vologyával, utána én voltam a soros. Elég sokszor voltam Pasajesben, de az első alkalmat kivéve mindig a kikötő másik oldalán. (Ez egy kétágú hosszú öböl, mindkét oldalán rakpartokkal, és megkerülni az öblöt gyalogosan esztelenség. Aki ide érkezett, az itt van, aki túlra, az ott van, és passz.) Szóval kimentem, azzal a céllal, hogy elmegyek majdnem a kikötőbejáratig, Pasai Donibane végéig. Ez az a kisvároska, amit bejövetelkor a baloldalon látunk.
Csuda kedves, egyutcás település, végig a tengerparton. Egy házsor homlokzata a tengerre néz, és a házak hátsó frontja, vagy az utcai bejárat a keskeny, macskaköves utcára.


Kellemes séta volt. Sok fényképet és videót készítettem. Kétórányi mászkálás után mentem vissza a hajóra. Fél ötkor vége a kirakásnak, jött a draft surveyor, a továbbiakban Haritz, mert ez a becsületes baszk neve. (Hogy az élet ne legyen komplikált, ezért a helyettesét is így hívják, ez egy igen megbecsülendő szokás errefelé, mert csak egy nevet kell megtanulni. Milyen klassz lenne, ha bevezetnék köztelezően: egy cégnél mindenkit Istvánnak kell hívni, és passz. Egy multi könnyen megcsinálhatná, mert nekik mindenütt nyalják a sggkt a kormányok.) Megcsináltuk, majd manőver és indulás. Kint rossz idő lévén csak a kijáratig hozott a révkalauz, ott megadta az utasításokat, és kiszállt. Kimentünk. Odakint nem volt olyan rossz, mint vártuk. Manőver után lementem.

















Reggel nyolcra ígérte magát egy darus, aki ki fogja szedni a búzát az egyes raktérből, és átteszi a kettesbe, mert - úgymond - a cég, ami intézi a kirakást, elutasította, nem hajlandóak ilyen keskeny raktárnyílás mellett dolgozni.
De egy dolog, hogy az ember mit is szeretne, és a másik, hogy mire van lehetősége. Mivel egy rövidnadrágot akartam venni, ezért elmondhatom, hogy volt lehetőségem az El Corte Inglésben egy igen jó minőségűhez jutni, potom 128 euróért. Tudom, sokan csodálkoznak, hogy miért nem kaptam rajta, de hát ez van. A reklámfeliratok hiába üvöltik, hogy: nahát, itt a tavasz, egy fia könnyű ruhadarabot nem kínálnak, télit meg nem akarok venni. Így aztán ma is hiába mentem. De nem adom ám fel, legkésőbb otthon veszek magamnak mindent, ami kell. És mi ebből a tanulság? Nyári ruhádat otthon ne feledd, még ha télre mész hajóra is!
Na, a katedrálist megnéztem, és utána mentem vásárolni.
Innen megkerestem a római kori színházat, a Gibralfaro erődítmény bejárata mellől jól rá lehetett látni. A gondom az volt, ha bemegyek az erődrendszerbe, elmegy az összes időm, mert hatalmas, a hegygerincre felkúszik, ha végigjárom, akkor biztosan szép a kilátás meg minden, de nem marad erő és idő a városra.
Megtaláltam a Szent Santiago templomot is, ahol Picassót keresztelték. Aztán újra a Katedrális, és a püspöki palota következett (videóra vettem a déli harangszót), és máris a személykikötő bejáratánál voltam. A városi parkon végigsétáltam, lementem a tengerpartra, Malaguetába. Már most is tömeg volt, hát mi lehet itt nyáron? Tömegnyomor a köbön! Keringtem egy sort, megtaláltam a Plaza de Torost, ahol a bikaviadalokat tartják. Gyönyörűséges plakát hirdette az érkezésünk napján (február 28.) tartott viadalt, és tíz méterrel arrébb grafiti: torreador = asassino, azaz torreádor = gyilkos.


Délelőtt felkeltem, és elővettem az üveg búzámat, kerestem egy neszkávés födőt, kitettem az ablakba, és beleszórtam a magokból, majd vizet öntém rájuk. Ebből szeretnék egy kiskertet. Ki tudja, mi lesz belőle? Az aratásban nem igazán bízom.



Klinker

















A rémhírekkel ellentétben tegnap csak kilencig dolgoztak (úgy szólt, hogy 24 órában folytatják a kirakást, amíg kész nem lesz), és ma reggel még háromórányit "engedélyezett" a kikötő. Utána a szénrakodóra vagonokban szén érkezik, ezért a cementszállító csőrendszert szét kell szedni, majd valamikor este, legkorábban 17:00 órakor folytatják.
Mindenesetre a szakácsot a kis patkány megtalálta. Ugye Oleg két napja van a hajón. Tegnap becsülettel körbevittem, ahogyan az elő vagyon írva, és óriási szerencsém volt, hogy a parancsnok is látta! Mert a szakács nem tudta, hogyan kell elindítani a tűzoltó készüléket a konyhában. Jó, nem is magyaráztam el neki, mert nem is feltételeztem róla, hiszen megvan az alapfokú tűzvédelmi bizonyítványa. A baj az volt, hogy azt is mondta, hogy nem írt alá semmiféle listát, amit pedig aláírt, hogy megmutattam neki mindent.
Egyébként nem kell sajnálni, mert az tudvalevő, hogy a hajón töltött idő munkaidő, és annak örüljünk, hogy ennek ellenére aludtunk pár órát közben. Képzeld, ha te otthon lefeküdnél a hivatalban kilenctől egyig, hogy most alszol! Ugye nem teheted meg? Mi igen, még annak ellenére is, hogy éjjel van!









Éjfélkor azt mondta a barba, hogy akár le is fekhetek, mert a szél csendesült. A baj csak az, hogy kialudtan mit tehetek, nem tudok most még elaludni, így aztán folytattam a térképeim feldolgozását a hídon. És közben igencsak hüledeztem: ifjú titán tengerészek nem tudják elolvasni a térképen a dátumot? Ez persze az Admiralitás hibája is, mert nem egységesen alkalmazza a dátumokat a kiadás feltüntetésénél. Van, ahol az amerikai: hónap, nap, év alakban írják fel, hol a megszokott nemzetközi formában: nap, hónap, év alakban. De hát ezt ránézésre el lehet dönteni, egyszerűen nem értem.
Aztán hatkor elkezdték a berakást, csak úgy nyomták az anyagot, hogy csuda! Sokkal több időt vett igénybe, hogy mi a pontonokat hordozgattuk ide-oda, mint a berakás. A végén még eső is volt, de hál' Istennek, beraktunk, minden raktár tele lett (ettől mindig a frász kerülget: nehogy egy raktárban maradjon üres hely, mert az veszélyes!).
Jót sikerült aludnom, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen kipihentem mentem szolgálatba. Mivel a térképeket sikerült kijavítanom, így aztán nyugodt lélekkel ültem végig a hat órát, csak a szolgálatra figyelve, semmi mást nem csinálva.





Éjfélkor fogtam magam, és lefeküdtem. Meghagytam, a matróznak, hogy keltsen, ha bármi gubanc van, beállítottam az ébresztést 2-re, és szunya, persze a szófán. Kettőkor kinéztem az ablakon, minden csendes, a kamionok nyomják belénk az anyagot, hát az ébresztést 4-re állítottam, és szunya.
- Éjfélkor ünnepelhettünk volna, így meg... - legyintett.


- István 25 métert hátramegyünk!
Mire lementem, a kabinom totálisan romokban, viszont az asztalon minden oké. Ez az izé, amit mi elefántbőrnek hívunk, és ez egy nagyon tapadós terítőféle, valami fantasztikus! Ami rajta volt, az meg se mozdult!
Reggel a barba befordult, és elszabadult a pokol. Másfelé nem lehetett menni, hát billegtünk, mint a veszedelem. Kilencig úgy, ahogy tudtam aludni, innen semmit. Mit csinál az ember, ha megjön a szükség ilyenkor, és pisilni kell?
Hogy tud ez öt perc alatt igy elaludni? Még rajtam is túltesz, pedig az én alvókám is igen híres, és irigyelt családi körökben.
- István, most nyomjuk ki a 4-es tankokat, mert túl nagy a trimm - számolt be, mint az egy rendes, a szolgálatát átadó tiszttől elvárható.











Tegnap este azért fent hagytam a telefonomat, hogy ha valaki még meggondolja magát, az írhasson, és meg is kapjam. Még három sms érkezett az idõ alatt, amíg volt mobilhálózat lefedettség.









