Október 26. vasárnap, Doveri-szoros, Északi-tenger, Bull horgonyzóhely.

Az átkelés meglehetősen kalandos volt, mert a keresztezés alkalmával igen sok hajó jött jobbról, és sok volt köztük az együttműködésre képtelen filippin, meg mit tudom én, milyen nációhoz tartozó tiszttel. Azért csak átevickéltünk, a barba csak fél kettőkor ment le, viszont ma van az óraállítás, egy fél órával tovább alhat.
Semmi hír, csak annyi, hogy horgonyra állunk, aztán majd egyszer csak jól kikötünk. Már nincs sok hátra a honlapom átfésüléséből.
Aztán a hírből valóság lett: megérkeztünk, horgonyt dobtunk, és itt vagyunk. Állítólag holnap valamikor kiköthetünk, és másfél nap alatt kiraknak majd bennünket. Hiszem, ha látom.
Ebédre grecska volt, ez egy közép oroszországi leves, amire mindenki azt mondta, hogy jó. Hát nem is rossz. Oly annyira nem, hogy egyszer otthon is el fogom készíteni. Van benne kása, meg rizsa, meg krumpli, meg majoránna, afféle vegetáriánus, szegény ember levese. Gondoltam ezt egészen estig, amikor is a levesben találtam egy kis darab husikát. Akkor is szegény ember, vagy tengerész...

Október 27. hétfő, Bull horgonyzóhely a Humber folyó torkolatában, New Holland, kikötve.

Éjszaka befejeztem a honlapomat. Mivel minden percet ennek szenteltem, már amikor nem a hírlevél programozását tanultam az Okatóvideók sorozatból. Ez aztán meg is látszhat a naplómon, mert az utóbbi napokban hanyagoltam. Még arra is volt időm, hogy megnézzek két mozit az őrség alatt.
A délutáni őrségem alatt kötöttünk ki. A manőver elég időigényes volt, mert a pilot az áramlattal sodortatott a part mellé, márpedig a magas víz közelében elég lassú, úgy jó közelítéssel 1 km/h a sebessége. Viszont gyönyörű szépen part mellé álltunk. Ez egy magánrakpart, ahol nem kell éjszakai őrség, mert éjjelre bezárják, és nem lehet bejönni (partról, mert ugye víz felől...) Holnap jó sűrű napunk lesz!
Jártam egy kicsit a rakparton, hát elég hideg van! A lábam is megmacskásodott az elmúlt két hétben, hiszen alig kellett használni.

Október 28. kedd, New Holland.

Hogy mekkora is valójában ez a falu, most nem áll módomban beszámolni róla. Ennek ezer az oka, az első, hogy még nem jutottam ki. Reggel fél hétkor kelés, a raktárnyitással vártam, amíg nem jön valami írástudó.
Hétkor megjelent a rakományellenőr. Megjelent, és jelen volt. No nem a hajón, mert ahhoz be kellett volna jönnie, de a járó az éjjel leesett a korlátról, és meg kell várni, amíg jönnek a melósok, akik vissza tudják rakni. Most a partról kapunk hajójárót, és ez egy furmányos szerkezet. A hajóval párhuzamos, egy csuklón billen, és mindegy, milyen az úszáshelyzetünk, mindig ránk támaszkodik. Ha magas víz van, akkor felfelé kell rajta jönni, ha apály akkor lefelé. A korlátra támaszkodik, hát egy kicsit nem kényelmes, de szellemes a megoldás, és jó.
Na, surveyor be, megszemlélte a rakományt, aztán el. Elkezdték a kirakást, hol egy daruval, hol kettővel, de nem volt túlságosan sietős nekik. A fiúk közben elkezdték a hajó átnevezését. El kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó kis legénység. Dolgosak, jópofák, rendes emberek, nem kell semmit kétszer mondani, amit meg kell csinálni, azt előbb akarják, mint később. Szóval kiültek stellungozni az orrba, mikor látom ám, jön valaki.

Nagyon hivatalos ember volt, a Lloyd regiszter képviselője, aki az új hajóokmányokat állítja majd ki. Ezzel a barbának elkezdődött a napi elfoglaltsága. Aztán látom, hogy megjött egy furgon a hajó orránál leparkolt, biztosan a sztór. Az is volt, hát ez szép lesz, onnan a fenéből behordani mindent! Mert ez egy épített móló, itt nincs járműközlekedés, csak gyalogjárók vannak. Kocsival a hajó orráig lehet bejönni. Nos, onnan mindenki kellett, a barbát kivéve, hát heten hordtuk a sok mindent. Ezen a járón persze csak egy ember fér el, a fedélzeten meg igazán egy sem, csak oldalazva lehet közlekedni, ha valami van a kezedben, hát nem volt semmi, mert a daru is hátul állt, azt is kerülgetni kellett, meg lehajolni, szóval nem részletezem. És ehhez hozzátartozik, hogy a hajóig egy teherautó nem tud bejönni, ezért e furgon kétszer fordult, a kapunál kellett átrakodnia. Ez arra azért jó volt, hogy a pupáról addig el tudtuk hordani az anyagot. Kaptunk téli munkásruhát is, rögtön fölpróbáltam egyet, nekem abszolút passzentos, hát jó lesz, ha jönnek a hidegek a balti kikötőkben. Cipőt is kaptunk, én egy 46-ost kértem és kaptam, talán kibírom benne a járkálást, amíg szükséges. Ami a marhaság: a Marlow ugyan beleegyezett, hogy téli cuccokat vegyünk, de ezt mindenkinek a hajón kell hagyni, nem viheti magával senki. Hát én ugyan fel nem venném azt a munkáscipőt, amit már valaki hordott, beleizzadt, benne hagyta a lábgombáját...
Van nekem sajátom, azzal jól elvagyok, nem kell mástól is. Nem tudom, hogyan gondolja a cég?
Mindenesetre egy overall 55 fontba, egy cipő 35-be került. Legrosszabbul Makszim járt, akinek az overall ujja a csuklójáig se, a lábán meg a vádli középig ért. Nagyon fájintos látvány volt... Ruszlánnak meg a negyvenhatos lábára 44-es cipő jutott. Ez meg úgy lehetett, hogy a Marlow a gépészeknek nem engedélyezte, a barba a saját rizikójára mégis megvette, de őket nem kérdezte meg, hányas cucc kell nekik, mi a méretük, hanem per sacc. Így lett a gépésznek két számmal kisebb a cipője, de mivel felment a lábára, nem tudom, milyen 46-os a lába, talán kínai...
Majd írok egy szép listát, és mindenki aláírja, hogy átvette, és amikor kihajóznak, le kell adniuk, hogy a Marlow nehogy károsodjon...
A legnagyobb sztórhordás közepette befurakodott egy kis nyüzüge manus is a fiúk között, kiderült, a DNV-től jött, és az ISPS és ISM ellenőr. Na, ha ez a pasi nekem elkezdi a srácokat kihallgatni, meg engem a legnagyobb munkában, akkor... akkor... hát elküldeni nem lehet, tehát akkor nagyon csúnyákat fogok gondolni róla. (Ugyanis az ISPS - hajóbiztonsági rendszer - ellenőr a személyzet felkészültségét is ellenőrzi ilyenkor. Szép magyar szóval auditnak hívják, amiről jegyzőkönyv is készül.) Előre bocsátom, hogy ez egy rendes ellenőr volt, mert felmérte, hogy itt mindenre szükség van, csak rá nem, ezért a szükséges papírmunka elvégzése után el is ment. Közben nekem át kellett írnom a hajónevet az AIS készülékben, ami egy baromság, ha a személyzet át tudja írni, akkor ezt bármikor meg lehet tenni, és semmibe nem kerül egy hamis adathalmazt küldeni a partra és a többi hajó felé. De ha lehet, akkor oké, gyerünk, kiolvastam a kezelési utasításból, és át is írtam, az auditor meg volt elégedve.
Közben megjött az élelem hiányzó része is, behordtuk. Hát nekem ekkor már elég volt a mászkálásból, de még nincs vége a napnak. Mindenféle gondok adódtak a rakománypapírokból kifolyólag. Ez számomra annyit jelentett, hogy:
- István állítsd le a rakodást, mert gond van az egyik szállítólevéllel...
Megyek, leállítom.
- István mehet a rakodás...
Megyek, beindítom.
- István kérdezd meg, mennyit raktak ki, mert nem lehet többet, mint 1500-at.
-Megyek, megkérdezem, és leállítom megint.
Közben látom ám a rakományellenőrt, amint a parton mindenféle vasakat fényképez. Honnan a fenéből szerezték ezt? Mindenféle csavarok, törött kulcsok, fúrók, karikák, alátétek, meg mindenféle frinc-franc.
Ja, egy ilyen kérdéshez ki kell menni az irodába, ami nem kétszáz méter...
Aztán amikor elcsendesedett minden, úgy hat óra körül, megjelent egy úr:
- A hajó P&I surveyorja vagyok - mutatkozott be. És kikérdezett mindenről, ugyanis a rakományban sok vasat találtak, és az átvevő tiltakozik.
Na, ezzel a jóemberrel végigjártam a hajót, megmutattam a rakományt, leengedetem a raktárba, aztán amikor elment, elterültem a kabinomban. Ez nem ment egyszerűen, mert az asztalomon tartom a poljanai savanyavizeimet, amit még mindig nem tudtam megszeretni, de azért iszom, hogy a kakas csípje meg, aki ezt hozta nekem ásványvíz gyanánt. Persze a palackok nyitva vannak, időnként felrázom őket, hogy a buborék távozzon. Nos, elterülés közben vagy három nyitott palack letumbázott az asztalról, mehettem felmosórongyért, és gyerünk, takaríts!
Még hozott az ügynök nekem pár térképet, vagy húszat kellett rendelnem az új hajózási körzetre. Majd holnap feldolgozom őket, ám már csak arra volt erőm, hogy leellenőriztem, hogy megvan-e minden? Megvolt. Nyolckor úgy elmentem aludni, mint a pinty!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 19. vasárnap, úton, Földközi-tenger.

Nyugis vasárnap. A kedélyeket csak a rendelés borzolja. Vagyis inkább csak az enyémet, amikor meglátom, hogy mi mindent meg akarnak rendeltetni a matrózok. Nem győzöm beírni, már három teljes oldal az order, de ma lezártuk. Holnap Valerij elküldi, és várjuk, hogy mi valósul meg belőle, azaz, mit küld majd a tulaj, és mire mutat fityiszt.
Javítom a kiadványokat, meg a térképeket, de nem nagy kedvvel, pedig kellene haladni vele, amíg jó idő van, mert ha beköszönt a viharos, akkor nem lehet dolgozni, csak ülni a hídon.
Csináltam egy csomó (na, jó, három-négy) Pover Point bemutatót az akai fényképekből, kiválogatva a legsikerültebbeket, azt hiszem, így már idegen számára is nézhető, nem unalmas.

Október 20. hétfő, úton, Alborán-tenger.

Úgy mentem fel a hídra, hogy na, most mindent megtudunk, de semmi. Nem kaptuk meg a kirakó kikötőt, így továbbra is megyünk bele a vakvilágba. Ennek nyilván az az oka, hogy a hajóbérlő útközben értékesíti a rakományt, és ha jó áron eladta, akkor majd az átvevő megadja a rendeltetési kikötőt. Este, őrségváltás előtt azért kaptunk egy üzenetet, holnap 12 óráig megadják, hogy hova megyünk. Kíváncsi vagyok a holnap déli őrségváltásra.
Kérem, ma olyat kaptunk ebédre, amit a legmerészebb álmaimban sem mertem volna elképzelni egy tányéron: májfasírt, borsó-cékla-kukorica-bab salátával és most figyelj: kalamáris rizottóval! (Most jót nevettem a Word nyelvhelyesség ellenőrző ajánlásán, mert a "kalamáris" helyett a tintatartó szót ajánlotta... aranyos!) Ezért aztán megettem, a rizottót, azután kerítettem sort a májból készült kotlett elfogyasztására (a fasírtot ezek kotlettnek hívják). A vacsora kimaradt, nem azért, mert pizza volt, hanem mert jól esett egy kis kajaszünet. Viszont megittam hat teát az őrségben, és 2,4 liter folyadék, amitől jókat pisiltem.

Október 21. kedd, úton, Cadizi öböl.

Hajnalban hallgattam a világhálóról letöltött dolgokat. Hát jól belenyúltam, mert egy hallatlanul érdekes előadásra akadtam dr. Freund Tamás agykutatótól, az Önzés és az elmagányosodott ember címmel. Valami döbbenetes élmény volt, ahogyan éles logikával megmutatja, hogy a társadalmi viselkedés biológiai kódoknak engedelmeskedik. És most először érzem úgy, hogy veszélyben van a magyarság, és nem valami aljas, világot átszövő összeesküvés áldozata lesz, hanem a saját sírját ássa azzal, hogy nem képes az összefogásra. Érdekesen mutatja meg, hogyan működnek a beidegződések, és hogyan lehet egy népcsoportot, egy társadalmi réteget kiszolgáltatottá tenni a média segítségével. Csak be kell feketíteni mindazt, amire eddig büszkék voltak, és így talajtalan lesz, és ideális fogyasztóvá válik. Ki az ideális fogyasztó? A kapcsolataitól, céljaitól, megfosztott, magányosan szorongó ember. A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség, vagy ahogyan Czakó Gábor nevezte: a konzumidióta, akinek jellemzői a bizalmatlanság, az ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak vagy agresszivitás a szorongásainak oldásra. És ezt a fajta új embert nevelik a kereskedelmi tévécsatornák, a lehető legnagyobb intenzitással, és soha nem látott hatékonysággal!
Aztán jól beletrafált a kicsi szívembe is, de persze igaza van, amikor azt ecsetelte, hogy ebből az iszonyatos információáradatból egyesek úgy akarnak menekülni, hogy vidékre költöznek, kidobják a tévéjüket és a mobiljukat, de hozzáteszi, hogy ez nem mindenkinél valósítható meg. Szerencsére egy nyugdíjas tengerész számára ideális megoldás, és az is jó tipp, hogy a mobilt is ki lehet dobni. Aki el akar érni, az majd levelet ír! Vagy felhív, amikor bekapcsolom a telefont, mondjuk délután fél öt, és öt között leszek elérhető a vonalason, mobil meg nem kell. Minek, hiszen sokkal drágább, mint a vezetékes, és számomra nem sok olyat nyújt, amiért érdemes megtartani, persze azt nem mondom, hogy semmit! A tengeren kell, persze, ott aranyat ér, de otthon nem igazán.
Na, nem ragozom, érdemes meghallgatni, akinek van világhálója, az guglizza meg magának az előadó nevét, és biztosan megtalálja.
A mai ebéd se nem volt ám kutya, a tegnapival egy sorba állhat: báránysült és ehhez a szokásos saláta, no meg valami izé, amire nem jöttem rá, hogy miből van, csak a szardínia ízt éreztem rajta. Hát persze, hogy előbb megettem ezt, aztán a sültet a salátával, majd kikérdeztem Szását, hogy ez vajon mi is volt? Nos kérem, maradék rizsbe belekevert szardíniát, hagymát, főtt tojást, és elzagyikosította, de úgy, hogy a rizsre rá se lehetett ismerni, olyan pástétom állagú lett (és finom volt), de nem hinném, hogy kifinomult ízlésű kulináris körökben, mint a báránysült ideális köretét jegyeznék...
Aztán délben persze nem volt semmi infó a berakóról, de fél négy felé megjött: New Hollandba megyünk. Ez az Új Hollandia kérem, egészen közel van a régihez, mert a Humber folyón kell felmenni egészen Hullig, és ott van valahol. A pilot majd tudja.
Ott lesz minden, ami szem szájnak ingere: kirakás, élelmiszert kapunk, mert a kambúza meglehetősen üres, aztán a megrendelt fedélzeti és gépészeti anyagokat is várjuk (kíváncsi vagyok, mi mindent húznak ki belőle), aztán átnevezzük a hajót, búcsút mondunk a hajóbérlőnek, üdvözöljük az újat és így tovább...
Vége van a nyárnak, becsuktam az ablakot, éjfélkor már tréningnadrágban megyek szolgálatba. Lehűlt a levegő, már csak 23 fok van, és északi szél, tőlünk másfél-két napi járásra meg dühöng vihar, csak remélni tudom, hogy mire odaérünk kiadja már a méregfogát.

Október 22. szerda, úton, Atlanti-óceán.

Éjfélkor megyek fel, hát kérem, kiderült, hogy a másfél, két nap mindössze öt-hat óra volt, mert beletrafáltunk az északi viharba, de nagyon. És hiába mondta a Lánchíd rádióban Vass István Zoltán a felvezetőjében, hogy:

"Akit akár csak egyetlen egyszer is a tenger ringatott álomba, az sose fogja elfelejteni. Némi rosszmájúsággal megjegyezhetnénk, kivált, ha elkapta a tengeribetegséget. Székely István nem kapta el. Vagy ha mégis, nem távolította el a hajózástól..."

Nos, csak azt akarom mondani, hogy de igen, elkapott, és ettől fogok a falnak menni, vén tengerész létemre újra tengeribeteg vagyok... Ezt már leírtam többször is, azt hiszem a legutóbbi, tengeri naplóim mindegyikében benne van, ha jön az első vihar, akkor kész vagyok!
Hát a mai éjjel is... nem tudtam, hova bújjak, nyüszítettem, mint a kiskutya a mamáját keresve, és másfél percenként az órát lestem, abban reménykedve, hogy legalább fél óra eltelt az előző óta. De ilyenkor az idő fenemód megmakacsolja magát, rád telepszik, a másodperceket tízpercekké nyújtja, és a hatórányi őrséget végeláthatatlanná tudja tenni. A hajó meg közben egykedvűen bukdácsol, a híd liftezik, még a barbaszékben sem biztonságos, hát a szegény tengerész bekucorodik a térképasztal mögötti szófa sarkába, a lábát nekifeszíti az asztal sarkának, és radart bámulja, meg az órát... És egyszer csak azt veszi észre, hogy legyőzte az órába zárt időt, és boldogan ébresztheti a váltótársát, két lépéssel a kabinban terem, ahol összerogyja magát az ágyra.
Délben úgy keltem, mint akinek jaj de jó, túl vagyok rajta, de ebéd közben a gyomrom előbb alaposan megizzasztott, majd azt mondta: sztoj, egy falatot se többet a marhavagdaltból, mert kidobom. Én szót fogadtam neki, sőt, hogy a kedvébe járjak, mondtam a szakácsnak: ma se jövök vacsorázni. Nem volt sokkal kellemesebb ez az őrség sem, de gyorsabban telt el. Még videózni is volt kedvem, mert láttam, nagyon szép tengeri vihart lehet majd összevágni. Most nagyon sajnáltam, hogy nincs fényképezőgépem. Illetve van, csak ugye tudjuk... Vacsora semmi, alvás annál több. Hattól tizenegyig egyfolytában húztam a lóbőrt, és arra ébredtem, hogy végre, sokkal jobb. Nem bukdácsolunk. Annyira nem, mint nappal... Egy szelet kenyér belém tudott jönni kevéske bacon szalonnával. És most írom a naplóm, aztán megyek fel, hogy... na, meglátjuk, hogyan...

Október 23. csütörtök, úton, Atlanti-óceán, Vizcaya.

A hajón semmi ünnep, persze, miért is lenne? Csak a szívemben van az, emlékezve 56-ra. Meghallgattam Molnár V. József megemlékezését, amit 2006-ban mondott el, összekapcsolva az ünnepet a Nándorfehérvári csata évfordulójával és Hunyadival. Beszélt Bocskairól, akiről annak idején hivatalosan szó se esett (csak édesapám írt róla regényt, ami meg is jelent). És persze megmutatta, mit is várhatunk Európától, ugyanazt, mint Hunyadi, amit Bocskai, amit Rákóczi, amit az 56-os forradalom, azaz semmit, hát miért is gondolja valaki, hogy az EU más lenne? Miért kellenénk nekik most partnerságra, ha ezer esztendőn keresztül nem kellettünk? Csak a piac kell, meg a rabszolgamunka, persze egy behódolt, csúszó-mászó, gerincét vesztett magyarság az, igen, azzal már tudnának mit kezdeni...
Inkább beszéljünk a méhecskék nemi életéről...
Meg arról, hogy elmúlt (időlegesen?) a rossz idő. Jönnek, mennek az ímélek, és kapjuk az ígéreteket, hogy jön a megrendelt anyag, az élelmiszer, megveheti a barba a téli munkásfelszerelést, csak azt mindenkinek a hajón kell hagynia hazamenetelkor. Az átnevezéssel kapcsolatban egyre több iratot hoz a drótposta, és jönnek majd a felügyelők, a Llyods Registertől, aki a hajó új bizonyítványait állítja ki, jön a DNV inspektor, hát fel kell készülni az ISPS ellenőrzésre is. Az is elképzelhető, hogy még arra is lesz időnk, hogy kirakjuk a hajót? Már alig várom, hogy túlessünk ezeken, és akkor egy viszonylag nyugodt időszak elé nézünk, ahol csak a napi feladatokkal kell foglalkozni, és hajózni.

Október 24. péntek, úton, Vizcaya.

Körülöttünk mindenhol süvölt a rádió, hogy jaj de rossz idő tör mindjárt ránk, 9-10 vihar, meg minden. Jó lenne valahogyan kikerülni, de legalább hátulról venni.
Nagy munkában vagyok: a honlapomat rázom gatyába. Igaz, az nem látszik meg rajta, de már nagyon sok sallang lehet a tárhelyen, ezért most átírom az egészet, és amikor feltöltöm, csak az kerül majd ki rá, ami aktuális. Persze, közben, ami hibát találok, azt is kijavítom.

Október 25. szombat, Angol-csatorna.

A csatornára az előrejelzés délnyugati 9-es időt adott, legalább ez hátulról tolja majd a hajót. Mondom, majd, mert eddig semmi. Szép, csendes időben hajózunk, mindössze friss szél van, ami legfeljebb 3-4-es erősségű.
Javítom a honlapom.
Délben még elkaptam annyi térerőt Jobourgnál, hogy egy sms-t tudtam küldeni az asszonynak, és megírtam, hogy hova megyünk. Ez az Új Holland nem egy nagy durranás, a térképről ítélve van egy folyóba nyúló móló, és két és fél ház... Hétfőre hatalmas programot ígértek, majd meglátjuk. Az őrségek alatt sokat jár az eszem Akán (jópofa, hogy a vidéki házunk helyett a falut mondom mindig), most azt tervezem, hogy az új villanyvezetékeket hogyan kell kialakítani?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 15. szerda, úton, Égei-tenger.

Azt hiszem, rajtam kívül most mindenki erősen aggódik a hajón. És ennek az oka Lys Line. Ugyanis ezek az ukrán fiúk itt szeretnek hajózni, a Fekete tengeren, meg a Földközin, ahol, nincsenek nagy hidegek. Most, hogy az új hajóbérlő leírta, hogy Skandináviából lesz a fuvar a Földközire és a Feketére, most rettenetesen félnek, hogy befagy majd az összes lyukuk és eltörik a hajuk meg a bajszuk, olyan kemény télbe viszi őket a norvég. Pedig nem. Az atlanti partokon télen sincs túl hideg, hogy attól ennyire kelljen félni. Mert most kell rendelnem téli overallt, kesztyűket, cipőket, meg fityfenét. Nem baj, majd ha fent, a hegyekben rakodunk jó lesz.
Ami a barba szívét jobban megviseli, az a jéghajózás... mondom, egy nagy rakat aggodalom a hajó (rajtam kívül). Hiába mondom, hogy nincs gond, egy szál se, de ő ismeri a Balti tengert, ott kurva hideg van télidőben, én viszont tudom, hogy a Lys Line körzete Göteborg, Malmö, és Norvégia, ez pedig közel sem a balti vizek.
Aztán az se okozott nagy örömet a főnök esetében, hogy átnevezik a hajót, amint ez már szokás, ha hajóbérlőt váltanak (és a név utal a hajóbérlőre, a mi nevünkben a C az a Carisbrooke-ot jelenti). Az új név persze nem lesz nagy változás, csak a Johanna lesz skandinávosítva, és a C töröltetik belőlünk. Az új név: Johanne. Ez persze elég ahhoz, hogy egy csomó munkát adjon: az összes hajóokmányt át kell íratni. A hajón, a mentőfelszereléseken át kell festeni a nevet, minden iratot újra fejlécezni... Persze, ez se megoldhatatlan feladat. Volt benne részem amikor a Pelcerriert átvettük és Pancon 3 nevet kapott, aztán amikor a Paduából Niklas lett, és végül az RMS Andromeda is hajóbérlő váltás miatt kapta a Hav Andromeda nevet.
Még mindig nem tudjuk, hova megyünk. Ma éjjel már nem Haifát írtam a naplóba, hanem "UK for order" a célállomás, azaz egy "később megnevezendő kikötő az Egyesült Királyságban". Most már nem kell titkolnunk a valódi útirányt, így kérte a hajóbérlő, hogy amíg áthaladunk Törökországon, addig mondjuk azt, hogy Izrael a rendeltetési hely.

Október 16. csütörtök, úton, Földközi-tenger, Málta 2-es horgonyhely.

Nyugis nap, szép idő, minden, ami ilyenkor kell: napsütés, majdnem szélcsend, meleg, ma már 26 fok volt árnyékban!
Ma megkezdtem a harcot a tulajdonossal. Persze ez nem vérre megy, csak pénzre. Nekem azt "mondja" költsem a pénzét, de ha költeném, nem akarja... magyarán összeállítom a rendelést. Ilyenkor az ember azt mondja magában: kell 15 darab rézzel kivert, lapos, szegecselt bizgentyű. Mivel tudom, hogy a parancsnok is szőrös szívű (hivatalból, mert amúgy persze nem), ezért írok 20 darabot, mert öt darabot biztosan levesz a rendelésből. De mivel tudom, hogy a tulaj is levesz belőle, ezért a biztonság kedvéért ráteszek még tízet, ez már harminc. Aztán tudom, hogy ő is tudja, hogy tudom, hogy meghúzza a rendelést, ezért biztosan a felét adja csak, ami a megrendelőn szerepel, ezért még megtoldom egy pöttyet, ez már negyven. Aztán két lehetséges eset van: pro primo, ha megérkezik a rendelés, akkor találunk 10 darabot. Mindenki meg lesz elégedve, a tulaj is, meg mi is, mert valójában csak öt darabra van szükségünk, hát lesz tartalék is, amit a német hajótulajdonosok nagyon rühellnek a hajón. Pro secundo: egy szál se érkezik, viszont van negyven darab alumíniummal borított, domború, hegesztett bizbasz, és megint két eset lehetséges:
- csak ez volt, amit kértünk nem kaptak, ezt küldték, bár semmire nem tudjuk használni, mert ötévente egy darab kell belőle.
- a shipi nem tud angolul, és marhaságot hozott, de azt nagy magabiztossággal, és három napig hajszolta, amíg összejött az igényelt mennyiség, és hiába visz haza mindenki egy darabot, mert a háztartásban még jól jöhet, csak nyolcan vagyunk, 32 a nyakunkon marad.
Szóval írom a rendelést, és csak csodálkozom, hogy ezek az ukrán fiúk milyen magabiztossággal gondolják, hogy az ISSA katalógus azért van, hogy összeírjanak mindent, amit szem-szájuk megkíván.
Az őrségem végére megérkeztünk Málta alá, fél hétre ledobtuk a horgonyt a 2-es olajvételező körzetben - ez egy horgonyzásra kijelölt terület -, és várjuk az olajozós bárkát, hogy megtankoljunk.
Este az akai fotóimat rendezgettem, készítek belőlük tematikus sorozatokat, jó szórakozás. És a máltai képeket is nézegetem, és felidézem a tavalyi októberelésünket a szigeten.

Október 17. péntek, Málta 2-es horgonyhely, úton.

Kicsit később keltett a barba, mert pont éjfélkor érkezett a Santa Elena, az olajos hajó. Hát, nem egy 3-ik évezredbeli modernség... úgy kellett a dög nehéz gumitömlőt a raktártetőn végighurcolni, aztán a csatlakoztatás se egy kattintás volt, de Vologya és Ruszlán ügyesek, fél kettőkor már kaptuk a nehézolajt. Egy óra tíz perc alatt nyomták belénk a 85 tonnát, és háromkor már húztuk a horgonyt, és gyerünk! Elhajóztunk La Valletta előtt, alig derengett valami az erődből. Bugibbát jól ki lehetett venni, mert dombra épült, aztán a Mellieha öböl következett, de abból nem sok látszott, és máris Gozó szigetére húztunk rá. Másfél mérföldre mentem el a partok mellett. Aztán a nyílt víz, és irány, na hova is? Még mindig azt írom a naplóba, hogy UK, for order.
Délben megyek fel a hídra, hát kérem, nyakig járunk a kakiban...
Két okból is kifolyólag: 1. A barba fejtágítást tartott a legénységnek az Ukrán Nemzeti Bank intézkedéseiről a lakossági számlákat illetően, és a kérdés az volt, utaljon-e a Marlow, vagy se. Gondolom, világszerte omlik összefelé a szarból épített vár, amit a bankemberek emeltek nekünk csak a hasznot tartották meg maguknak. Biztosat nem tudok, mert híreim nincsenek, mindössze annyi, hogy Izland válságban, a pénz értéke nulla, és mi lehetünk a következők... Ez csak egy fél mondat volt beszélgetés közben...
A másik ok, amiért balhé van, hogy felvettünk 45 tonna LSFO-t, azaz üzemanyagot, a megrendelt 85 tonna helyett. A hajóbérlő tombol, a barba dühöng, és szidja, mint a bokrot, azt a két idiótát, akik már persze hazamentek, de itt hagyták az eszelős ötletük eredményét... Szóval az előző barba, a neve nem érdekes, hajóztam már vele, csinált egy nagyszerű húzást: megspórolt üzemanyagot, több mint huszonöt tonnát! A vadmarhája! Azt hiszi, hogy ugyanazt lehet csinálni, mint a szocializmusban? Akkor szokás volt a "megtakarítás" és ezt el tudták akkoriban adni. Akkor így hívták azt, hogy meglopták a hajó üzemeltetőjét. Nos ez az orosz, most is ezt tette, és felajánlotta a tulajnak, hogy eladja neki, és átadják egy másik hajónak. De hát ez nem szokás a civilizált országokban, hát itt maradt a hajón. És ahogyan az lenni szokott, a hajóbérlő a saját nyilvántartása szerint rendelte az olajt, ami aztán jól nem fért belénk, mert mindenfelé ez az átkozott "megtakarítás" volt bespájzolva. Ja, erről az átadás átvételkor nem tájékoztatta Valerijt, csak később mondta el Misa a gépész, aki közben ki lett rúgva, és hazament.
És persze Valerij nem hajlandó magyarázkodni, elmondta, amit tudott, és megírta, kérdezzék az előző barbát, őt meg hagyják aludni. Hiába is jött két ímél, nem keltettem, majd este hatkor ráér.

Október 18. szombat, úton, Földközi-tenger.

Gyönyörűséges időnk van, hétágra süt a nap, plusz huszonnyolc fok, csak a páratartalom magas, és ezt nem igazán szeretem.
Akkor folytatom, az előző barbát. A legénység teljesen ki volt rá akadva, Valerij megmutatta a levelet, amit elküldtek a tulajdonosnak és a Marlow-nak. Leírták benne, hogy szolgálati időben lent sétafikál a raktártetőn, közben a híd felügyelet nélkül van, és nem öt percre. Aztán arrogáns és durva hangon beszél a legénységgel, és érezteti velük, hogy ez a nemzetiségük miatt van. Ehhez a barba azt is hozzátette, hogy Törökországban elment pecázni az ügynökkel, a hajó motorcsónakját használták. Egyedül jött meg, a csónakot valahol a parton hagyta, a matrózok mentek érte másnap, a motor rossz volt, úgy kellett beevezniük. A csónakmotort azóta se lehet használni, most Vova próbál varázsolni bele valamennyi lelket. Persze az átadás átvételkor mélyen hallgatott a disznóságairól, így Valerij csak később tudott meg mindent, apránként.
Amit nem értek, hogy amikor vele voltam, akkor teljesen normális volt. Ruszlán, a matróz (mert így hívják a mostani olajozót is) mondta is a többieknek, hogy valami történhetett vele, mert teljesen más volt az előző szerződése alkalmával.
Más:
Ugye a személyzet nyolc főből áll, és most van a hajón hat laptop. Első alkalom, hogy a matrózoknál is látok. Persze ez egyre gyakoribb lesz, ahogy az árak csökkennek, és ahogy egyre fiatalabbak lesz a legénység (vagy csak én látom így?). Ljosa, a legfiatalabb matróz, ő akadémiát végzet, immár három éve, de nem tud hajót kapni, mint kezdő tiszt. Értelmes, okos, és fenemód jól beszél angolul. Így ő a tolmács, főleg akkor, amikor Makszimmal kel beszélnem, mert ő aztán csak nézni tud angolul, azt se valami értelmesen. Jurij a kettő között van de közelebb Makszimhoz. Ezért is döntöttem úgy, hogy belevetem magam az orosz tanulásába. Makszim persze intelligens, mert látja, hogy nem értem, és azt is, hogy igyekszem velük minél többet beszélni oroszul, hát amikor velem beszél, nem hadar, lassan mondja, tagoltan beszél, nem esik abba a hibába, ami miatt sose mondtam hajón, hogy tudok egy kicsit, mert akkor azonnal hadarni kezdtek, és meg voltam lőve, mert nem értettem semmit...
Szóval a hat laptopból három a földszinten van, és össze akartak hozni egy helyi hálózatot, hogy tudjanak játszani valami gyönyörűséges, az intelligenciát erősen próbára tevő, lövöldözõs játékot. Mivel nem nagyon jött össze, Ljosa tőlem kért segítséget. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni, bár azt tudni kell, hogy szinte semmit se tudok a témáról, mert nem dolgoztam helyi hálózaton. A legnagyobb meglepetésemre, amit mondtam, jó volt, és sikerült összehozniuk. Azóta boldogan játszanak.
Ami most a bajom, hogy a barbával nem megy az orosz beszéd. Mert ha nem tudok valamit, azonnal angolra váltok, és ő is, ha látja, hogy nem értem, amit mond. Viszont a fiúkkal nincs gond, velük lehet gyakorolni. Szása viszonylag pötyög angolul, és kérdez is, ha valamit nem tud. Az volt az aranyos, amikor valamit magyaráztam neki oroszul, Ljosa épp akkor jött be, és meglepve mondta:
- Chief, már annyira megy az orosz, hogy angolt tanít a mi nyelvünkön?
Pedig csak annyit magyaráztam Szásának, hogy az "I have order" nem azt jelenti, hogy ja zakazal (megrendeltem), hanem azt, hogy u minyja zakaz (van rendelésem)...
Még nem tudjuk, hova megyünk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Október 10. péntek, Nyikolajev.

Nos, hiába adtam ki a matrózoknak, hogyha elkezdenék a rakomány trimmelését, akkor keltsenek fel, senki nem szólt. Mivel fél kilenckor már ágyban voltam, és el is aludtam, ezért aztán hajnali négykor már kukorékoltam. Viszont hiába meresztettem a szemem, nem tudtam rájönni, hogy mennyit is rakhattak belénk. Aztán kiderült: két egész teherautóval hoztak este hat és reggel hat között. És ez nyilván hatalmas megelégedéssel töltötte el őket, mert az éjszakai lendületet megfékezendő reggel hétkor darunak még írmagja se maradt a hajó környékén.
Ennek egyenes folyománya, hogy nem is raktak...
Ma egy éve La Vallettában voltunk az asszonykámmal!
Tegnap az ügynök meghozta a Port State Control által kifogásolt Notice-okat, letöltötte az Admiralitás honlapjáról. Nem mondom, hogy rossz dolog lenne, de azért egyelőre több a munka így, mintha füzetben kapnám meg, papíron. Sok a nyomtatnivaló, és végül mindent ugyanúgy kell adminisztrálnom, tehát nem könnyíti nagyon a munkát, legfeljebb az a jó benne, hogy naprakészen tudom tartani a térképeimet és a kiadványaimat.
Este hat körül ette vissza a fene a rakodókat. Folytatták, de nem nagy meggyőződéssel. Volt vagy kilenc óra, amikorra beraktak még száz tonnát. Éppen Ljosa volt szolgálatban, jön és mondja, hogy itt volt három nagyon nagy főnök, és aggodalmukat fejezték ki, hogy belénk fér-e a rakomány, amennyi nekik van. Bennük... a raktárjukban... Mondjuk ezt nem nagyon értettem, mert helyünk az van bőven. Az már messziről üvölt, hogy a stowage factor (rakodási együttható, ami megmutatja, hogy egy tonna rakomány hány köbméter) köszönő viszonyban sincs azzal, amit nekünk rakodás elején megadtak. Szerintük 1,85, azaz jó könnyű. Hát így ránézésre nagyjából 1,5 körül lehet, mert helyünk van bőven.

Október 11. szombat, Nyikolajev

Fél ötkor ébresztett Jurij, azzal, hogy kész az egyes raktár, most mi legyen? Megtekintettem a helyzetet, és mutattam, még hova jöjjön lópúder, és bejöttem naplót írni. Hatkor már tele volt, és a darus becsületére legyen mondva, szépen feltöltötte, és elegyengette a felszínét, olyan munkát végzett, amire a francia nem volt képes La Pallice-ban. Viszont jön megint Jurij, hogy a forman üzeni, hogy beraktak 3140 tonnát, még van két teherautónyi, és nincs több rakomány.
Hát lehet, hogy rakomány nincs több, de probléma annál inkább. Mert a shipping order úgy szól, hogy berakunk "up to full", azaz a teljes rakodókapacitást ki kell használni. Hogy a rakomány súlya több már bennünk, mint amit én megadtam, annak az oka az, hogy a rakodási együttható nem volt igaz, amit kaptam a rakomány feladójától.
Mostan kíváncsian várom a fejleményeket. Mert orra vagyunk bukva (hiszen elõl lett befejezve elõbb), és még van vagy 350-400 tonnányi rakománynak hely, ami majd kiegyenesíti a hajót.
Ma egy éve a máltai delfináriumban voltunk, ahol delfinek, fókák, és papagájok kunsztoltak az idomárok akarata szerint.
Lassan, lassan ébredezik a hajó. A barba is felkelt, megnézte az íméleket, aztán a szakács is előbukkant, Vovának is volt ma már telefonja (ez tengerész humor, mert amikor a gépházi vészcsengő bejelez, akkor szoktuk mondani, hogy telefonod van, rohanj...) és futott a gépházba.
A főnök szerint csendes hétvégénk lesz, mert hogyan tudnak valahol rakományt szerezni? Vagy ha tudnak is, azt ide kell hozni, meg be kell rakni, szóval nem könnyű az ukrán szotyolapréselmény és -darálmány feladók élete manapság. De hát gond egy szál se, ha eddig is épült a szocializmus magától, akkor ezután is fog, mert nagyon úgy néz ki, itt még azt toldozgatják, foldozgatják, hiszen semmi nem történt, amit korszerűsítésnek lehetne nevezni, a jól megszokott rendszer tovább dolgozik. Kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá, hogy ez teljes képtelenség, ahogyan itt a munkához állnak.
Aztán minden gyorsan lecsengett. Hamarosan kijelentették, mivel nem fér a hajóba, ezért nincs több rakomány, de ezt nem gondolta senki komolyan. Aztán mondták, hogy még két teherautóval összesöpörtek valahonnan, de ez is elmaradt, tehát rögtön rájöttem, hogy kész, befejezték a berakást. Szépen elegyengették a rakomány felszínét, per sacc meg tudtam állapítani a szabad raktároldalt, ebből kiszámoltam, hogy mennyit lehetett volna még berakni, mert ezt a kihasználatlan teret is ki kell fizetni a feladónak (deadfeight). Nekünk 65-ös rakodási együtthatót adtak meg, az én számításom szerint 55 körüli a valós érték (a felhasznált hajótér térfogatát elosztottam a draft surveykor megállapított súllyal - fizikatanárok ne figyeljenek most - és ez adja ki a stowage factort. Ezért is kellett elegyengetni a rakomány felszínét).
Raktárcsukás, aztán vizsgálat, ami azt jelentette, hogy ugyanannyi léhűtő jön, mint érkezéskor, mindenki elvisz egy táskányi papírt (meg persze hoz is), és tartják a markukat, a parancsnok meg fizet, ha békében akar távozni. Annyi öröme volt, hogy most valamivel kevesebbért nem kekeckedtek, mint érkezéskor.
Raktárcsukás után a surveyor jól leplombálta a raktár pontonjait és az első és hátsó búvónyílásait. Na, most már mindenki nyugodtan alhat Ukrajnában, hogy nem fogjuk megdézsmálni a lópúdert. Mert gondolj bele, ez a veszély annyira nyilvánvaló, mint a pinty! De már nem kell aggódni. Elmehetnek a francba. Regulákból és bürokráciából nem lehet várat építeni. Szegény Ukrajna...
Manőver, majd gyí! Eljöttünk a kies Nyikolajevből, ahol a hajó 21 napot töltött.

Október 12. vasárnap, úton. Fekete-tenger

Egy nyugis nap a Fekete-tengeren. Tevés, vevés, meg minden. És persze szép idő van. Kell az ilyen semmilyen nap, amikor ez minden.
Ma egy éve kiránduláson voltunk Málta belsejében, megnéztük Mostát, voltunk Mdinában és megnéztük a Szent Pál barlangot a templom alatt.

Október 13. hétfõ, úton, Boszporusz.

Hajnalban érkeztem, ahogyan az már lenni szokott (amióta alagutat építenek a Boszporusz alatt, vagy másfél éve), ki kell várni a sorunkat. A hajókat besorolják, és mindenki megkapja az időpontot, amikor mehet. Nos, hajnali négykor álltam meg, és kezdtünk sodródni. Eszméletlen, mennyi hajó össze tud jönni, a radart sűrűn tele pöttyözték. Estére ígérték az áthaladást. Hajnalban javítottam pár térképet, fabrikáltam az utunkon, és már itt is volt a váltás.
Délben már azt is tudtuk, hogy 18.20-kor mehetünk át.
Délután elővettem az orosz könyvem, és vén fejjel, elkezdtem felfrissíteni, amit valaha megtanultam, azzal a hátsó szándékkal, hogy még javítok is rajta! Valerijtől kaptam egy frankó orosz szótárt, tud az mindent, amit csak lehet, több mint két és félmillió a szóállománya, persze a magyar hiányzik belőle. No, de sebaj! Amit angolul tudok, azt ki tudom keresni. Persze beállítottam a laptopomon az orosz billentyűzetet is, és ha lassan is, de azért tudok pötyögni orosz nyelvű szavakat. Ezzel kapcsolatban is volt egy nagyobbacska bosszúságom: installáltam egy programot, ami az orosz billentyűzetet beállítja, és ez olyan jól sikerült, hogy innentől kezdve csak orosz és angol volt, a magyar kitörlődött, és hiába akartam visszaállítani, a Windows készletéből is eltűnt. Szerencsére már van némi rutinom, és a telepítés előtt rendszer-visszaállítási pontot készítettem, így sikerült megoldanom a magam okozta gondot.
Este hat húszkor valóban átmehettünk, és ahogy az már ősidők óta itt szokásban van, az egészségügyi vizsgálat csónakjába lementem, elintéztük a formalitásokat, csak éppen nem kértek, és nem kaptak cigit. Pedig ez errefelé szinte az élet alapja...
Nem tudtam megállni, hogy ne videózzam az esti Isztambult, hiába voltam itt sokszor, olyan szép a világnak ez a csücske, hogy muszáj...

Október 14. kedd, úton, Dardanellák, Égei tenger.

Reggel fél hatkor én vettem fel a révkalauzt. Valerij mindig pilottal megy át, hiszen senki nem fizet azért, hogy ne vegyen, hát akkor minek törné magát, nem?
Szép időben megyünk, forgalom alig van, néha egy-egy vitorlást látni.
Éjjel szokás szerint magamba döntöttem két liter zöld italt, hát nem voltam egyáltalán szomjas. A pilóta bácsi megkínált szezámmagos valamivel, hogy meg ne sértsem, törtem egy darabot a péksüteményből. Hát nem az otthoni borzadmány, amit a látványpékségeknél lehet kapni. Ebbe harapni lehetett, mert levegőn és az 59 különböző E adalékanyagon kívül úgy látszik, itt lisztet is tesznek a pékáruba.
Ja, ígértem, meg fogom szeretni a poljanai savanyúvizet, ám eddig még nem sikerült, ezt férfiasan bevallom. Ez a mosószóda ízű gyógyvíz a Super Greensszel igazán említésre méltó moslékot ad ki, de majd csak eljön az idő, amikor már élvezettel iszom! Mert jelenleg még nem. Nagyon nem!
(2025: Ez a Super Greens, ha hallott róla valaki, akkor nem annak mondom: a túlsúlyos emberek fogyását volt hivatva elősegíteni, de csak a pénztárca lett könnyebb tőle. Azóta - amikor minden ilyen hülye varázslatot klipróbáltam -, tudom, hogy fogyni csak kalóriadeficittel lehet, minden más humbug!)
No, a szakácsról még nem nagyon beszéltem, pedig ő fontos ember a hajón. Nem hinném, hogy rosszul főzne, persze más, amit megszoktam. Azt hiszem, ez a jellegzetes ukrán konyha, amit most Szása vezet. Megfőz egy irdatlan fazék borscsot, és esszük, amíg el nem fogy. Na, ez a kaja olyan, mint a töltött káposzta: minél többször melegítik, annál jobb! És nemcsak ebédre, de vacsorára is tálalja. Aztán kérem, amit otthon el nem tudnánk képzelni, az a sok kása! Teljesen hétköznapi zabkása, és ez megy a rántott hús mellé, meg a májhoz, meg mit tudom én, mi mellé. Az állaga kicsit sűrűbb, mint a zabpehelyé (amit otthon készítünk), de ha valaki nem szokta enni, akkor a tejbegrízhez hasonlíthatja, csak ez nyúlósabb, jobban ragad a villához, a tányérhoz. És persze nem rossz, sőt, inkább finom. Csak először volt furcsa, mikor másodszor tette elém Szása, már örömmel vettem. Pedig a kaftán szerint ez a legolcsóbb étel, tehát a leginkább katonakaja...
Na, és ha nem porridge, mert ez a zabkása pontosan az, amit az angolok a hagyomány szerint reggeliznek(tek), akkor főtt tészta a köret mindenféle húshoz. Sajnos, ez nem a legerősebb oldala a mi kukinknak, mert eléggé szétfőzi. Viszont a salátáit is szeretem, ez főtt bab, meg borsó, apró káposzta és cékla, és ez ízesítve. Mert friss zöldség jelenleg nincs a hajón.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA C (harmadik behajózás)

Október 7. kedd, Nyikolajev

Éjfél előtt elkezdtek rakni, és kettőkor elhúztak, mint a vadlibák délre. Egy bárkát raktak meg valami izével, és ezért minket felfüggesztettek... nem baj.
A barba reggel nyolcra ígérte magát, meg is jött.
Közben megjavítottam a mélységmérőt. Valaki megfordította a papírhengert, mert ugye az egyik oldala betelt, hát írjon a hátára. De nem ír ám, mert a gyár rufkós, és csak a papír egyik oldalát kente be hőérzékeny réteggel. Új papírt tettem bele, és működik. Majd kérek echosounderjavítói bizonyítványt is...
A barba panaszkodott Mihailra, a főgépészre. Hazaküldi, mert egyszerűen nem tud leállni, ha egyszer elkezdett inni. Pedig már több figyelmeztetést kapott, van vagy négy utolsója is, hát betelt a pohár. Tegnap kiment fogkefét venni, mert sürgősen elfogyott, és azonnal venni kell, és a nélkül nem lehet meg, hát a barba azzal engedte ki, hogy de nem iszol!
- Én? Egy kortyot se! - fogadkozott az orosz, aztán reggel fél kilenc felé tántorgott be a hajóra, pechjére a főnök már beért, pedig ő ugye Kherszonból jön iránytaxival.
Aztán kérem, van jó hír is, legalább is nekem az: megvan az új charterer: a Lys Line béreli ki a hajót, remélem Sunndalsöra, Karmöy és a többiek lesznek, meg Lisszabon, Gaeta és La Coruna, valamint Thamshaven. Én ennek örülök, mert szerettem oda járni, jobb az alumínium, mint a cement. No, minden kiderül hamarost. Ez az út lesz az utolsó a jelenlegi hajóbérlővel.
Csináltam sok bűnözést, mert körbefényképeztem a kikötőt a mobilommal, és csináltam panorámaképet belőle! Egyet a hídon is, meg kettőt kint.

Október 8. szerda, Nyikolajev.

Fél kilenc körül jött be a kaftán, dolgoztunk a papírkáinkkal, dühöngtünk egy sort a hajóbérlő idétlenségén, aztán közöltem, hogy én ebéd után kimegyek a városba. Titkos célom az volt, hogy vegyek egy töltőt a fényképezőgépemhez. De ezt nem titkoltam nagyon, sőt el is magyaráztattam, hogy hol lehet esetleg venni. Nos, a bolt neve se ígért sok jót, ebben magyar semmi jóra nem számíthat, ez nyilvánvaló. Mert a neve Trianon volt.
Na, a kérdésre, hogy hogyan tudok kimenni, a városba, mivel piszok messze van, azonnal hárman is ugrottak, hogy elmagyarázzák, meg telefonáltak a rádiótaxinak, hogy küldjenek egy angolul beszélő sofőrt. Küldtek is, aki a kérdésre, hogy beszél-e angolul, oxfordi kiejtéssel válaszolt, hogy nyet. Hiába, no, művelt ukrán emigránsok leszármazottja lehetett.
Szóval kimentem. Nem tudom, hogy ki hogyan van a biztonsági övvel az autóban, de én el nem indulok, ha nem vagyok bekötve. Itten meg ennek se volt jó az öve, így eléggé majréztam, amíg repesztettünk és cikáztunk a hatalmas lyukak között, meg útkereszteződéseken, ahol semmi burkolati jel, csak egy "Stop" feliratú tábla, és mindenki találjon magának utat, ahogyan tud. Ha idevetne valakit a jó szerencséje, tanácsolom, ne a saját autóját használja. Ezek a népek már rettentően ismernek minden lyukat az úttesten, és biztosan közlekednek közöttük. De elképzeltem, hogy egy öt kilométeres utat megtéve, legalább hat alkalommal törne el a kocsim lengéscsillapítója, meg törne ki a kereke, olyan mérhetetlen mély lyukak vannak, ráadásul mindenféle figyelmeztetés nélkül.
De azért kiértem.
A Trianonban azt mondták, hogy beszélnek angolul, de slowly. Nem baj, van időm, mondtam. Megtárgyaltuk, hogy ne is keressek a városban, legfeljebb Odesszában, vagy Kijevben lehet kapni, szerviznél. Akkor jó, nem keresek, mondtam nekik, de nem fogadtam szót, mert minden üzletben megkérdeztem, és elég sokat találtam (üzletet). Persze nem volt. Viszont volt piroski. Ez kisebb fajta pirog, zsírban sült kenyértésztából készült kis nyim-nyam. Meg volt töltve krumplival, hogy ne legyen olyan csak kenyér. Aztán egy élelmiszerboltban vettem Moszkovszka kolbászt, mert amilyen kis ügyes vagyok, reggeli közben egy kolbászgyárból néztem a tévében riport a Persán (ez közel áll a lengyel pierwszához, ami elsőt jelent), és éppen a Moszkovszka kolbász készítésébe avattak be. Így aztán tudtam, hogy mit kapok. No, hát nem véletlen ám, hogy ezt mutatták. Árban ez a kolbász magasan a legdrágább, 59 hrivnya kilója. Az cuzammen 59:7,2= 8,194 eurót kóstál. Az a kis szál, amit megvettem, 18,40-be került. (Elõre bocsátom, hogy a kitaxi, meg a betaxi, meg a vásárlás, maradt összesen 10 kopejkám! Így ki tudom számítani, mennyi pénzt kell beváltani!)
Na, a Trianon után átmentem a Szovjetszkajára, ami egy széles, de nagyon széles sétálós utca. Nyilván ez az oka, hogy az úttest olyan szép, de olyan, hogy az csuda. Sima aszfalt, nincs egy lyuk sem, nem így a keresztező utcák. Azok meg fokozottan kátyúzottak, meg lyuk és minden egyéb...
Ott volt a pénzváltó is, beálltam szépen a sorba, az eurót jól váltották, mert 7,40 volt kiírva, hajón 7,2-t mondtak. Na, hárman voltak előttem, kivártam a sorom, adnám a pénzecskémet, amikor a néni szépen lehúzza az ablakot, kijön, megnézi a legfrissebb kurzust a telexkéjén, és az eurót átírta 7,20-ra. Még jó, hogy nem egymilliót váltottam be, mert akkor egy perc késedelem miatt buktam volna kétszázezret, így meg egy fagyira valót se...
A Szovjetszkaja végén taxira kaptam, bejöttem.
Elkészítettem az első Super Greens italomat, hát mit mondjak, szuper ocsmány... Nem magától, ugyanis poljanai savanyúvízzel kevertem (jobb híján), és még nem tudtam nagyon megszeretni a savanyavizet. De ígérem, meg fogom szeretni!
A főnök úr nem ment haza, így aztán meginvitáltam egy kis Aszútörköly pálinkára, meg gyulai kolbászra.
- Oké, István - mondta -, de nálam. Majd felhozatom a vacsoránkat a szakáccsal, és itt eszünk.
Nos, kérem szépen, így is lett. A kajához hozzátett egy kis hazait, az asszony főzött neki kotlettet. Ezeknél a fasírtot hívják kotlettnek, de nem csak sima fasírt volt ám, mert sertéshús és hal keverve. Valami finomfajta hal lehetett, mert nem érződött erősen. Ízletes volt. Ettünk hozzá gombát is, amit a dácsájánál szedtek, az is nagyon ehetős volt. Aztán a felesége savanyított paradicsomát is elővette, de ez nem volt még igazán jó. Ez már érett, piros paradicsom valami sós lében eltéve. Ittunk, ettünk, de láttam Valerij arcán, hogy a törkölypálinka nem igazán gyere be nála. Derekasan leküldött három pohárkával (ezzel elfogyott a félliteres üveg fele), és inkább elővette a maga "Hlibova dar" nevű "Istvánezalegjobbukránvodka" alcímet viselő italát, és abból is kóstolgattunk. Aztán fél nyolc felé eltűztünk aludni, én meg rögtön ezután, hajnali ötkor ébredtem...

Október 9. csütörtök, Nyikolajev.

Na, mára minden letisztult. A Port State Control hibalistáját lenulláztuk, minden kijavítva, megcsinálva, jaj de ügyesek vagyunk. Elkészítettem az útvonalat Gibraltárig, és küldtem egy szívdobogtató sms-t az asszonykámnak, miszerint Máltán veszünk olajat. Hadd emlékezzen, milyen szép hetet töltöttünk együtt tavaly, sőt! Egy éve ilyenkor pont ott voltunk, és Gozó szigetére mentünk kirándulni. Mert ugye nekem is hevesebben kezdett dobogni, amikor arra gondoltam, hogy most elhajózunk az étterem alatt, ahol leültünk megpihenni, amikor a la vallettai városnézés volt - annak pedig holnap lesz egy éve! De sajnos azért ebből nem sok minden valósul meg, mert Valerij szerint kint, horgonyon fogunk olajozni. Nem baj, akkor is Málta...
Reggel kirúgtuk Vovát a kabinból, hogy ne aludjon olyan sokat. Nagyon örültünk a találkozásnak. Megjegyezte, hogy milyen jól nézek ki. Hát az biztos, hogy vagy 8 kilóval vagyok fiatalabb és torzonborz nélkül is jobban mutatok.
Ja, megígérem mindenkinek, hogy szeretni fogom a poljanai savanyúvizet, de ma még nem tudja a szívem melengetni a látványa. Szerintem a Mira víz kimondott üdítőital hozzá képest. És persze iszom, mert az ember mit meg nem tesz az egészségért. (Viszont azt elmondhatom, hogy szép selymes a székletem, és a méhemmel sincs semmi baj mert ezekre nagyon gyógy ám ez a víz!.) Azt találtam ki, hogy kinyitom mindet, és kihajtom belőle a szénsavat, mert ugye a zöldporomat csak buborékmentes vízben szabad feloldani.
Jaj de egészséges a poljanai savanyúvíz! (Ha sokat mondom, talán hamarabb megszeretem... majd). Viszont az íze...
Délben kiment a főnök és behozta a nejét és a fiát.
Azt mondja Alekszej, az ügynök, hogy ma este elmegyünk. Na, most jól elkiabálta (remélem). Ott, ahol én állok, azért kissé másképpen néznek ki a dolgok, de ki tudja...
Mennek haza az asszonyok, az imént ment el Szása felesége a kisfiával. Mostanra annyira összebarátkoztunk, hogy megfogta az ujjam, és hagyta, hogy bevezessem a szalonba, a mamájához. És amikor elmentek, hevesen integetett. Aranyos kis kölök. A szakácsnak ez az ötödik gyereke. Mondtam is neki, hogy mologyec (derék).
Délután felkeresett két fontos valaki, akik azon aggódtak, hogy mennyi rakomány fér még belénk. Megnyugtattam, hogy elég sok. Na, ez nem volt számukra örvendetes hír, mert mindössze 3300 tonna poruk van, annál többet nem tudnak adni. Azt gondolom, hogy az aggodalmuk azt is jelenti, hogy ma semmi esetre se megyünk el.
Hát nem is.
Még délelőtt láttam, hogy mögöttünk egy csónak jár fel, s alá, és egy izé lóg ki belőle a vízbe, ami egy laptophoz volt kapcsolva, ami meg egy pasashoz. És rótták a köröket a mögöttünk lévő szabad rakpart mentén, de egyre távolodva a rakparttól.
- Chief, mit csinálnak ezek? - kérdezte Ljosa, aki épp őrségben volt.

- Dunsztom sincs, talán a mélységet mérik...
És hogy telibe trafáltam, mi se mutatja jobban, mint az, hogy késő délután megjött Grönland, és kikötött mögénk. De álcázásból Atlantic Pride-nak hívják, és úgy néz ki, mint egy óriás bulk carrier. Eszméletlen hatalmas, mint egy sziget, főleg innen, az iciri-piciri Johanna C-ről nézve, mert elég közel van hozzánk, és ez még rátesz egy lapáttal.

Megbeszéltem a barbával, hogy korán fekszem, hogy ha esetleg elkezdenék a rakomány felszínének elegyengetését (magyarul a trimmelést), akkor felkelek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA C (harmadik behajózás)

Október 5. vasárnap, Nyikolajev, horgonyon, kikötve.

Hajnali kettőkor végre elette a fene a hajót, és szinte azonnal, fél négy tájban végre megjött a révkalauz, és fél ötre kikötöttünk. Hát ez a péntek délutánhoz képest egy pöttynyi csúszás.
A főnök rettentő gyorsan el tudott menni haza. Remélem, hétfőn meg tudja venni az akkutöltőt a fényképezőgépemhez... És most jöttem rá, milyen jó, hogy nincs töltőm, mert itt nem is használhatnám a gépet, mert fényképezni tilos a kikötőben. (Bár ha lenne töltőm, akkor is tilos lenne, és ez így van, még ha a Google Earth korában élünk is, és annyi légi fényképet készíthetek a kikötőről, amennyit csak akarok, és otthon a karosszékből, ki se kell mennem Ukrajnába.
Most én vagyok a hajórend főnöke...
A rakodást nem engedtem elkezdeni, mert elõbb mindenféle surveyornak kell előfordulnia, elfogadni a raktárt, és megcsinálni a kezdeti draft surveyt. Így aztán kikötés után ledőltem aludni, de nem sokáig, mert hétkor megjött az emberem, és fél kilencre végeztünk mindennel. Nem egyedül jött, hanem hozott magával egy kis nagysádot is, aki majd állandóan itt lesz a hajón, és mintát fog venni. Aztán elkezdték a berakást, és most is raknak, bár ez kissé erős kifejezés, a nem raknak meg nem igaz, de az igazság a "nemigazhoz" sokkal közelebb van, mert ezt mindennek lehet nevezni, csak rakodásnak nem. A formannal megegyeztünk, hogy ez nem a harmadik évezred technológiája, hanem valami szovjet őskövület... Frankón... Jön a teherautó, és beleönti egy betonbunkerbe a rakományt, amit aztán a daru vagy ki tud szedni, vagy nem. Ha össze tudják rakni, akkor van esély arra, hogy kiszedje. És aztán várja megint a teherautót. Azért nem írom, hogy a következőt, mert szerintem csak egy hordja. Éjjel nappal raknak, és azt ígérték, hogy 2-3 nap a berakás. Szerintem 4 és 1573 nap között lesz valahol. Ja, ha jön az eső, akkor csukni kell. Nekünk nagyjából tíz perc kell, ha csak két ponton van nyitva. Ők pedig... a daruról előbb le kell szerelni a markolót, mondjuk felszerelni két órába került, utána felszerelni a "betonbunkertetőemelőszerkezetet", majd hozzávarázsolni a bunkertetőt, és már csak rá kell tenni.
Nem hinném, hogy nekem emellett még késleltetni kellene a rakodást, a főnök úr óhaja szerint. Mert ha attól tart, hogy hétfő estére közel leszünk a befejezéshez, nagyon fog csodálkozni, ha megjön!
Attól, hogy a kaftány elhúzta a csíkját haza, nem jelenti, hogy cin-cin lenne, meg dáridó, meg gyerünk aludni... Háromnegyed tíz felé megjött egy valaki, aki hozott egy papírt, felkeltett a vacsmannal, és azt mondta, hogy ezt a barbának hozta. És ezért kellett engem felébreszteni. Ebéd közben megjött egy másik surveyor, aki mintát fog venni a rakományból. Mondtam neki, hogy van egy hölgy, hasonló célzattal a hajón, de az egy másik cég, kaptam a felvilágosítást. Ja, akkor minden rendben. Vajon hány cég jön még mintáért?
Na, ledűltem, de mielőtt elaludtam volna, jött a Port Security Officer, és kért mindenféle iratot, meg bizonyítványomat, és elment.
Ebédre a sertéssülthöz zabkása volt a köret...
Vacsorázás közben tévéztünk, és nicsak, mit látok? Éppen Szent László ered a besenyő nyomába, aki elrabolta a csanádi püspök lányát (mert ugye azt nem kell mondanom, hogy a váradi püspökséget Szent László alapította, hát nem lehetett a váradi püspök lánya), és aztán az ifjú László jól lekaszabolja az ellent, és megmenti a leányt. Innen, aki látta a filmet, tudja a sztorit. Mert ez azért sztori, nem történelem, mert tele van csúsztatással, és tudatos félrevezetéssel, ami a koronát illeti. Közben megjött az orosz főgépész, pillanatnyilag nem tudom a nevét, de ez csak ideiglenes állapot. Hozott egy három decis konyakot, meg egy kétliteres sört, a konyakot elfogadtam, a sört nem kívántam. Aztán megjött Jurij, aki behozta a feleségét. Aztán megjött Ljosa, aki behozta a barátnőjét (mert ha a felesége lenne, nyilván úgy mutatta volna be). Én meg odaadtam Szásának (a szakács) a körözöttet, amit nekik készítettem. Jól gondoltam, hogy teljesen ismeretlen nekik, és biztos vagyok benne, hogy nem udvariasságból mondták, hogy ízlik, hiszen vajjal és juhtúrúval készült, ahogyan az dukál. Közben hívott a barba is, megnyugtattam, hogy minden rendben, annál is inkább, mert hatkor elkezdett az eső esni, és ez jelentősen hátráltatja a kirakást, sőt, bátran kijelenthetem, hogy leállította...
Remélem, nyugodt éjszakám lesz.

Október 6. hétfő, Nyikolajev

Úgy tűnt, hogy nyugis napunk lesz, mert reggel fél öttől raktak hétig, majd rákezdett az eső. Na, de aztán... Nos, a barba ugye otthon, a rakodás nem megy, mert esik az eső, tegnap és ma beraktak 333 tonnát, és ez érvényes egész napra.
Úgy tíz óra tájban megjelent egy úr, és úgy mutatkozott be, hogy ő a Port State Control Harbour Master Officer, ami egy kicsit sok a jóból. Végül annyiban maradtunk, hogy a Kikötőkapitányságtól jött egy kis ellenõrzésre. Lement a gépházba, és leplombált mindenféle szelepeket és kidobó nyílásokat, hogy ne tudjuk kiballasztolással megzavarni a helyi hatóság nyugalmát, és ne fertőzzük meg az ukrán vizeket az ukrán tengerrel, mert ki kellett cserélni a ballasztvizet érkezés előtt.
Na, ezt megcsinálta, aztán nyilván valamihez hozzányúltak, amihez nem kellett volna, mert éppen állította ki a papírjainkat, hogy minden nagyon rendben van, amikor hív Ljosa:
- Chief, egy pillanatra...
- No, mi történt?
- Csak jöjjön... - mondta a hosszikás matróz, és előrement. Követtem. És amikor a fedélzetre értem, rögtön láttam, hogy miért kellett követnem. Mindenki, aki élt és mozgott, az a nehézolajban járt nyakig, és próbálták a hajón tartani, meg vödrökbe lapátolni, meg minden! Jézus Mária! Mi történt itt?
Hát a tank szellőzőcsövén túlfolyt a nehézolaj, és elárasztotta a fedélzetet, pont a bejárat és a hajójáró közötti szakaszt. Csuda szép ám az efféle fekete trutyi. Sűrű, mint a szilvalekvár, csak nem olyan darabos. Mihail, a főgépész vezérletével terelték, lapátolták, és szórták fűrészporral, meg locsolták Seacare nevű vegyszerrel, ami közömbösíti, és ez a zagyik már nem szennyez (gondolom nagyon, csak kicsit). És Mihail jó példával járt elől, mert egy biztonságos strandpapucsban tapickolta az olajat, és ezért Ruszlán, az olajozó se mert melóscipőt húzni, rajta is gumipapucs volt. Én nem mertek kilépni, mert akkor rossz szokásomhoz híven egyszerre nyolcszor hanyatt esek, és ötször hasra vágódom.
Viszont a csónakfedélzetről készítettem egy-két fotót, aztán vissza az irodába, hogy az officeremnek aláírjam, hogy minden oké a hajón. Közben persze felhívtam a kaftánt, hogy tájékoztassam, mi történt. Nagyon tudott örvendeni, ez tisztára kivehető volt a telefonban.
Eleresztettem a Harbour Master Officert, és azt vártam, hogy mikor ront vissza üvöltve, hogy mi a fene történt, de nem. Úgy látszik megelégedett azzal, hogy az ukrán tengervizet nem tudjuk kinyomni az ukrán csudatiszta folyóba, a nehézolaj nem az ő asztala... az mehet bele. Jurij mondta, hogy átemelték az olajon, és szó nélkül elment. Vártam, hogy jön valaki a Kikötőkapitányságtól, hogy most azonnal menjek, mert lefejeznek, de nem. Senkit nem érdekelt a dolog. Hál' Istennek.
Mire a barba megjött, a deck csuda tiszta volt, felmosva, meg minden. Igaz a raktár végénél vagy tizenkét fekete szemeteszsák tele olajos fűrészporral, ronggyal, meg effélével, de azt úgyis elviszik holnap.
Na, jól van.
Délelőtt megjött Szása felesége és a legkisebb fia, aki egy "főgyig ember", igaz, alig látszik ki belőle, lévén másfél éves. Aranyos kis kölök, látszik rajtra, rettenetesen izgatja, hogy miért nem érti, amit mondok neki (miket gondolhat ez rólam... vén szivar és beszélni se tud rendesen...).
Aztán fél három körül beállított a Port State Control. Az igazsághoz tartozik, hogy a főnök úr intézte az ügynökkel, hogy inkább itt jöjjenek be, mint megint a franciáknál. Ezzel én is egyetértek, mert ezek azért sokkal inkább emberek, mint a gall kokasék. Na de ez nem jelenti azt, hogy ne találtak volna kifogásolni valót, hiszen arra való a Párizsi Memorandum, hogy legyen mivel megfogni a hajókat, és büntetni a tulajdonost. Minden vizsgálatkor van pár pontos hibajegyzék, amit aztán mi szépen korrigálunk.
Most például nem működött a mélységmérő (echosounder). Nem értettem, hogy miért, de ha nem, akkor nem. Pedig minden rendben levőnek látszott. Bekapcsoltam, világított, kerregett, karcogott, csak éppen nem írta a mélységet, pedig ezért tartjuk. Javítani kell.
Most az a helyzet, hogy fenemód veszélyes rakományt veszünk fel: kisajtolt napraforgómagot. (Ha jól tévedek, azt majd megetetik állatokkal, tehát takarmány alapanyag.) Nos, ez a kulimász 4.2 veszélyességi osztályba tartozik (9-es a skála), és a raktár és a gépház között A60-as válaszfalnak kell lenni. Nekünk nincs, ezért fel kell állítani a mozgatható válaszfalat 3 méterre a gépház falától. Semmi baj, este hattól éjfélig megcsinálták a fiúk, azért volt ilyen hosszú, mert az előző személyzet nem gondoskodott a csapszegek védelméről, és újra tele lett cementtel, amit ki kellett bányászni.
Ez viszont azt is hozza magával, hogy új rakodási tervet kell készítenem, új ballasztolási tervet, és perszer kevesebb rakományt tudunk felvenni. Ezeket a felmerülő költségeket majd a feladó fogja fizetni, aki csak a berakás indulása előtti nap informálta a hajót és a hajóbérlőt, hogy veszélyes áru kategóriába tartozik a rakomány.
A bulkhead állítás után kiszámoltam mindent, és elmentem alunni (de az már holnap volt).
Délután a szakács kiment vásárolni, és a barba megbeszélte vele, hogy hoz nekem ásványvizet. Hozott is. Csak buborékosat, pedig megmondtam, hogy anélkül kérem. Aztán a meglepetés:
- Chief, ez a legjobb ásványvíz egész Ukrajnában, nagyon egészséges! - így adta át Szása a hat karton vizet. Nézem, hát... ha ezt édesanyám látta volna! Ő mindig emlegette a poljanai savanyúvizet, hogy az milyen finom és egészséges! És ez pedig az! Hogy biztos legyek benne, megkérdeztem Ljosát, hol van Poljana?
- Közel a magyar határhoz, Csap mellett - jött az egyáltalán nem meglepő válasz.
Hát kérem, így mostan poljanai savanyúvizet iszom, és megmondom az igazat, mint minden, ami egészséges, meglehetősen ocsmány ízű (akárcsak a balatonfüredi savanyúvíz, bár az jóval ihatóbb, csak fürediek ne olvassák a naplóm eme passzusát!), de meg fogom szokni és szeretni, ígérem!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


M/V JOHANNA C (harmadik behajózás)

2008. OKTÓBER 3. - 28.

M/V JOHANNE

OKTÓBER 28. - 2009. FEBRUÁR 3.

barba, kaftán, kaftány, captain - parancsnok
bulkhead - mozgatható válaszfal a raktárban, olyankor állítjuk be, ha két különböző fajta rakományt kell felvenni, ami nem keveredhet
bulk carrier - ömlesztettárú-szállító hajó
deckboy - kezdő matróz, tanulómatróz, hajósinas
draft survey - az eljárás, ahogyan megállapítom a rakomány súlyát a merülés alapján
draft surveyor - az az ellenőr, aki a rakomány súlyát megállapítja a merülés (draft) alapján
forman (foreman) - a dokkmunkások vezetője a hajón
kambúza - a hajó élelmiszer raktára (spájz... :-)
kuki - szakács
lónyál - üdítőital
lópúder - por alakú, vagy őrölt rakomány, amit állati takarmányozásra használnak fel
picó - a hajó orrában levő, fedélzet alatti raktár
pilot - révkalauz
pupa - hajófar, amit a laikus tatnak nevez, de egy tengerész soha
shiftelés - a hajó kötelek általi mozgatása a rakpart mentén
shipi - hajóellátó, vámmentes cég képviselője
stellung - függőállvány, amit kitesznek a hajón kívülre, és azon dolgoznak
stivador (stevedore) - a dokkmunkások vezetője, irodai beosztás
stopa - gépápoló, olajozó, gépházi beosztott
surveyor - ellenőr (van: raktár-, rakomány-, draft-,)
sztór (store) - ellátmány, raktári, hajókészletbe tartozó anyagok, élelmiszerek
teker - kormányoz
VHF rádió - URH rádió
watchman (vacsman) - szolgálatos matróz

Október 3. péntek, Budapest, Ogyessza, Nyikolajev.

A taxit pontosan tízre rendeltem, és meg érkezett, ahogyan az egy ismerős taxistól az dukál, még akkor is, ha nem személyesen jött, hanem a kollégájával képviseltette magát. Ezen nem csodálkoztam, mert tegnap mondta, hogy a lányát viszi fogszabályozásra, de megoldja a problémát. Becihelődtem, és az asszonykámmal kimentünk a reptérre. Még megittam egy búcsúsört, és hiába az élet habos oldala, mert közben bevillant: otthon hagytam a fényképezőgép akkujának a töltőjét. És ettől aztán nagyon habtalannak éreztem az életet. Mondjuk ennyi elég, és ahelyett, hogy szentségelnék, elhatároztam, hogy a jövőben készítek egy "behajózási csekklisztet", amin ki tudom majd pipálni, mit nem észszerű otthon hagyni. Mert ugye, ha az ember azért vesz egy jobbfajta fényképezőgépet, hogy a hajón legyen mivel képeket csinálni, akkor azt célszerű figyelemmel kísérni, mit is csinál a töltő, és merre kóricál. Na, ne ragozzuk: hülye vagyok, hogy otthon felejtettem. Ebből egyenesen következik, hogy az internetre kikerülő naplóm eleinte kevés fényképet fog tartalmazni. (Most, hogy 2025-ben olvasom az akkori naplómat, rájöttem, még mindig nem csináltam meg a behajózási csekklisztemet, akkor ez a meg nem valósuló álmaim című bakancslistára kerül.)
Becsekk, beszáll, majdnem meztélláb, mert a szekurity még a cipőmet is levetette, és az urasan, egy kosárban jött át, amíg én egy szál zokniban, nadrágszíj nélkül, milyen jó hogy nem fogytam még tíz kilót...
Be az ogyesszai gépbe, felszáll, és viri a varázslat, piri a parádé, csili-csalamádé, hipp és hopp (van, aki emlékszik erre?), megjöttem a kies ukrán döcögős, dödögős, töredezett, gizes-gazos betonra. Még a gépben félig kitöltöttem a szükséges iratot, amit majd kérnek, amikor belépek az ukrán felségterületre. Előkészítettem minden papírkámat, amit a Marlow elküldött gondosan ímélben, kiteregettem, mire a százados úr azt mondta, hogy írjam rá a hajó nevét, meg a kikötőt, és mehetek isten hírével...
Azannyát! Figyeled? Csak úgy, mehetek, nincs ezer kérdés, rubrika, alrubrika, passzport elvitele, meguvéfényezése ezerhatszázszor, hanem: mehet... Hát hova jöttem? Na, gondoltam, a papírok majd a kikötői hatóságnál kellenek.
A vám rám se nézett, kimentem, illetve vártam, hogy az önműködő ajtó kinyíljon, de az úgy önműködik, hogy Ön belerúg, a nyílásba teszi a lábát, félfenékkel nekiveselkedik, mivel a két kezében Önnek mindenféle hülye csomag nyele és fogója van, és kihuzakodik. Az önműködőn... Gondolja Ön. De nem így van ám! Mert az ajtó ráadásul befelé nyílik, hogy a rossebb egye meg! Szóval lepakol, meghúzza az ajtót, nyílásba a lábfejet, felveszi a csomagnyeleketpántokatfogókatmegmindent, és kihuzakodik az önműködőn.
Ottan várt egy szimpatikus középkorú férfi, aki a nevemet tartotta egy papíron. Ennél többet nem tudott angolul, ezért nagy kuss volt az úton.
Elvitt egy mikrobuszhoz (nem ám Zsiguli!, japán!), és lazán mutatta, hogy inkább gyújtsak rá, mint a biztonsági övvel bíbelődjek, mert az nem jó. Na, nekem meg a cigi nem jó, így kvittek voltunk. Hát kérem, elindultunk, olyan széles utakon mentünk, mintha repülőgép felszállópályán mennénk, kétszer két sáv, az elválasztó festett dupla záróvonal. És az út jó minőségű. Később, jó volt, aztán már csak út, aztán már csak rázott, mint a jó fene, később meg feltartotta a sort egy szénástraktor, aztán meg minden akadály gördült előttünk, így a 150 kilométeres táv eléggé siralmas kilátásúnak tetszett.
Te, azért nem unatkoztam ám! Élveztem! Mert ez egy teljesen más világ. Én még "sose nem" láttam ennyi fürge gyalogost! Lelép a zebrára, mi meg repesztünk ezerrel, a pasi két lépés után észveszejtve rohan vissza a járdára. És ez nem egyszer történt ám!
Aztán láttam, elektromos fekvőrendőrt is! Ez olyan szerzet, hogy a villanyrendőrt elfektetik...
Elmentünk az ogyesszai nagybani piac mellett is, vagy kisbani, vagy mittomén, milyen "bani"? Volt az út mentén vagy nyolcezer konténer, és azok mind bótok voltak. Elöl árulták a cementet, a műanyag lavórt meg a mindent, hátul meg rakták bele a friss hamis szoftvereket, CD-ket és cigarettát...
Még alig értünk ki Ogyesszából, amikor hívott az asszony, hogy ímél jött, miszerint a hajót mégsem viszik be, hanem csak hatodikán, és Encsike nagyon ideges lett, hogy én most mit fogok csinálni itt az ukrán nagyvilágban? Hát semmi gond nincs, mert az ügynökség buxírt fogadott. Most én fogadok, hogy dunsztod nincs, mi az a buxír? Elárulom: vontatóhajó. Nem engem kellett a hajó mellé vontatni, hanem felszállni rá, és bevitt a horgonyon álló Johanna C-re.
Ami kissé teljesen meghökkentett, hogy a kikötőkapunál nem várt az ukrán navy, se a szekurity, se senki, hanem egy rozzant kapusnak az ügynök megmutatta a nevem a személyzeti listán, erre az intett, hogy mehetek. Most itt hány óra van? És ha tenorista vagyok? Nem néztek bele az cipőmbe, a kalapomba és a kocsit se túrták fel! Nagyon laza itten az éberség!
Aztán jött a meglepetés: Miki már hazautazásra készen, meg Ruszlán is, aki a nyakamba borult, úgy mondta, hogy nagyon örül, hogy találkoztunk. Én is, csak miért megy haza? Na, mindegy.
Miklós negyed óra alatt átadott mindent, aztán a vontató elvitte őket.
Valerij örült nekem, én meg neki. Nem sokat dumáltunk, mert ő már nem volt szomjas, nekem meg jobb, ha lefekszem aludni, korán keltem, és éjféltől szolgálat a hídon, elvégre horgonyőrség van. Annyit azért elmondott, hogy holnap délelőtt várható a kikötés, és ő azonnal veszi majd a cókmókját és rohan haza Kherszonba. Ilyen az, ha valaki hazai kikötőbe jön, közel az otthonhoz.

Október 4. szombat, Nyikolajev, horgonyon.

Hajnali negyed ötkor ébredtem. Dunsztom se volt, hogy mi történt, keltett-e a barba, vagy se? Így aztán én se törtem magam, hogy hatkor keltsem, hiszen minek? Mivel kihajózásomkor sok-sok szép kövér vírus volt a gépben, ezért nekiálltam vírusirtani, ha már felfegyverkeztem hordozható programokkal és köztük volt egy efféle is.
Mit mondjak, rettenetes mennyiségű férget irtottam ki, de volt egy kis bibi: amikor a CalmWin névre hallgató program elkapott egy dögöt, akkor a számítógépre telepített német nyelvű Antivir program közölte, hogy megfogott egy vírust, pedig nem is ő, hanem az én programom. No lám, ilyenek ezek a németek, idegen tollakkal ékeskednek. Osztán feltett négy kérdést, de azt ugyan ki érti? A kvarantíren még csak-csak érthető, de a többi nem. És az is lehet, hogy egyszer kétszer mellényúltam, ki tudja. A vége az lett, hogy amikor lefutott a program, akkor a Globe Wireless, az ímél programunk feldobta a talpát.
A barba kilenc után jött fel a hídra, és rohadt ideges lett. Én nem, mert már szerencsére az voltam, de piszkosul, és dunsztom se volt, mi most a megoldás? Még az USA-ba is írtunk az Inmarsat C segítségével, hogy mit lehet ilyenkor tenni? Válasz nem jött, de végül nem is kellett, mert Aljosa, a matróz, aki egy szimpatikus fiatalember (és két fejjel magasabb nálam) talált valami megoldást. Amikor szaktanácsot kaptunk, azt mondták, hogy az adatállomány sérült, és azért fagyott le a program minden esetben, amikor megpróbált az eddigi tárolt üzenetekhez hozzáférni. Azért elég stresszes nap volt, de háromra minden lecsengett, a barba megnyugodott, én is, és ettől kezdve arról folyt a szó, hogy amikor kikötünk, azonnal veszi a kalapját, és tűz haza. Könnyű annak, aki Kherszonban lakik, ennél jobb csak Ruszlán helyzete volt, aki meg itt, Nyikolajevben, de ugye ő már kiszállt tegnap.
Az a hír járja, hogyha elmegy a hajó, amelyik a rakpartunkon rakodik, akkor kikötünk, és ez délután kettőre várható. Így a főnök félóránként jött a hídra, hogy figyelje, "megy-e már-e a hajó elfelé"?
Hát nem ment.
Ja, napközben, az egyik beszélgetés alkalmával elmondtam, hogy milyen bürokráciamentesen jöttem be a hajóra, és mondtam, hogy valami történt itten, mert már nincs bürokrácia. Erre a barba és Ljosa úgy, de úgy elkezdtek röhögni, hogy az csuda, és szaporán bólogattak, hogy igazam van, ez az ország mentes a bürokráciától, és minden simán megyen.
Vacsorára finom birkasült volt, és amilyen szerencsém van, a legénység nem igazán szereti, így aztán ehettem volna triplán is, ha nem lett volna elég a normál adag.
Utána pedig tűztem aludni, mert ugye délutánra ígérték a kikötést, így ha még csúszik egy picinykét, akkor még alukálni is lehetne.
Lefeküdtem fél hétkor, és egy rövid szunya után felébresztett a kaftán éjfél elõtt tíz perccel. A hajó persze még nem ment el, még mindig volt mit időhúznia a kikötőben...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 15. kedd, úton.

Továbbra is meg vagyok fázva. Viszont a barba csak egykor ébresztett, így aztán legalább egy kicsit tudtam aludni. 
Ám teljesen logikus, hogy a főnök hétkor váltott le. Így reggeli előtt találkoztam Oleggel, és vele készíttettem ukrán népi kuruzslást, mert a főnök szerint ő tudja, hogyan kell izzasztószert kotyvasztani. Én ilyenkor otthon, forró boros teát iszom, azért mert: 1. népi, 2. megizzaszt, 3. jó ízű. Na, itt van, hogy Oleg mifélével kúrált: tejet forralt, és abba egy kevéske szódabikarbónát tett, valamint egy darab vajat. Passz. Ez fog gyógyítani. Meglátjuk! Amíg iszom, nézem a Tüskevárat.
Délben kaptam mindenféle gyógyszereket a főnöktõl, magamtól meg agykontrollos kezelést. A kettő majd kigyógyít a bajomból, mert bizony délben már csúnyán köhögtem, a köhögés viszont szinte belemetszett a torkomba, nagyon rossz volt. Az agykontroll után még nem kellett köhögnöm, és az orrom is sokkal kevésbé folyik.
Vacsorára megint vajas, forró tejet kaptam italnak, iszom én, még akkor is, ha a jó isten tudja... lehet, hogy ettől fostam délután. Bár nemigen...
Most estve lévén megyek Tüskevárat nézni és vajas tejet innya. Átlagban két estémbe kerül, amíg egyszer végignézem a film mind a nyolc részét. Már vagy hússzor láttam mindet, de még nem unom! Hja, kérem, akinek van ideje ilyesmire!

Április 16. szerda, úton.

Most, a hajnali őrségváltáskor azt mondtam a főnöknek, arra a kérdésére, hogy hogyan érzem magam:
- Nem a legjobban, de e legjobb orvosság egy ímél a Marlow-tól, természetesen pozitív tartalommal.
Bízom benne, hogy megjön, mert tegnap egész délután ott ültem a rádióvevő előtt és lestem, vesz-e ímélt? Ugyanis nálunk nincs internet, hanem egy Globe Wireless elnevezésű rendszer működik, ami rövidhullámon dolgozik, adja veszi az íméleket, és rohadt drága. Főleg akkor szoktam mérgelődni, amikor az idióta irodai alkalmazottak úgy küldik az íméleket, hogy minden előzményt idéznek, és az utolsó egy ötoldalas, aminek a lényege: "minden oksika, köszike, puszika", és ez vagy 150 eurót kóstál, mert ez a szolgáltatás igencsak drága!
Tizenegykor felkeltem, zuhany, izzadás, aztán köhögés, meg minden, ami egy erős megfázással együtt jár. Már csak abban bíztam, hogy a kaftán jó hírrel vár a váltást illetően. De nem. Lejött valamiért Vovához, és csak annyit mondott:
- Silence... - azaz csönd. Kezdek ideges lenni. Aztán fel a hídra, persze délben. Vologya fogad:
- Ímél a Marlowtól! Olekszij megy haza...
- Micsoda? Ő?! És te? És én?
- Erről semmi.
Megáll az ember esze! Ez egy igen idióta nap lett. Egész nap pörögtek az ímélek, a barbát félóránként hívtam a hídra, a végén már nagyon dühös volt. Egyébként ő is az a típus, aki nyugis, de ha bepörög, akkor üt-vág, nem néz semmit és senkit. Így ma majdnem szétverte az egyik Inmarsat-C készülék monitorát.
Imígyen történt:
A portugál ügynök üzenetet küldött, miszerint igazolná vissza a barba, hogy ma 14-kor érkezünk. Ettől a főnök teljesen kiakadt.
- István, mi a fenének hívtam őket fel Nantes-ból, miért küldtem az indulási táviratot, miért küldtem ma hajnalban a napi pozíciós jelentést? Minek, ha ezek a barmok nem olvassák el? - dühöngött még egy sort, összetépte az üzenetet, és lement. Egy óra múlva a másik Inmarsat-C készüléken is megkaptuk ugyanezt a táviratot.
Elolvasom, a logikám az volt, hogyha megismételték, akkor talán mégis kellene válaszolni, mert fontos lehet. Elolvastam a főnök jelentéseit is, abban semmi nem érthető félre, reggel fél hatkor érkezünk, holnap. Akkor mi a fenének kérik ezek, hogy erősítsük meg, hogy ma 14.00-kor érkezünk? Vajon mi lehet az oka? Nézem a telexet, olvasom, hát megvan! Tipikus esete annak, amikor valaki trehány, és slendrián, és azt hiszi, hogy kiválóan beszél angolul, de azért képtelen magát világosan kifejezni. Arról lehet szó, hogy azt kérik, délután kettőkor a hajó adjon még egy utolsó pozíciós jelentést, hogy annak alapján eldönthessék, hogy mikor kezdik a kirakást. De ezt hiába is próbáltam a főnöknek elmagyarázni, már elöntötte az agyát a szar, üvöltözött, csapkodott, majdnem szétverte a monitort, és azt harsogta, hogy nada csitaty moji messzadzsi... (azaz el kell olvasni az íméljeimet...) Fogta magát, és ímélt a hajóbérlőnek, hogy adják meg a portugál ügynöknek, reggel fél hétkor érkezünk, mert azok nem olvassák el, amit a hajó küld. Szóval azért a főnök angol tudása sem az a kimondottan tökéletes. Persze ennyit mindenki hibázhat, még én is, hiszen az én első értelmezésem is az volt, ami a főnöké, csak én revideálni tudtam a magamét, ő meg berágott, és ilyenkor se nem lát, se nem hall, csak izzik, és kivágja a biztosítékot maga körül.

Április 17. csütörtök, úton, Leixoes, a kihajózó kikötő!!!

Éjfélkor nézem a hídon, mi a helyzet? Hát kilenc csomóval megyünk. Azt mondja a főnök:
- István, tízkor lesz pilot, és este hatkor kezdik a kirakást.
Ez annyiból nem rossz, hogy egy éjjel biztos, de a nem jó az, hogy éjjel egyig fognak dolgozni. No, nem baj. Megbeszéltük, hogy kimegyek orvoshoz. Az jó, hogy nincs lázam.
Megjöttünk, tizenegykor part mellett. Felmentem, az ügynök ott volt, és amint végzett, vitt orvoshoz. Oda már vidáman mentem, mert megjött a hír: jön vissza Miki, holnap 23.20-kor érkezik Frankfurt felõl. Az orvosnál elláttattam, kaptam jobb orvosságot, mint szedtem, bejöttem. Beszéltem az asszonykámmal, megörvendeztettem a hírrel. Szombaton utazom, így aztán nem érint a pénteki közlekedési sztrájk.
Szép az élet gyerekek, még akkor is, ha zuhog az eső, és éjjel egyig dolgoznak, ami majd egy hülye állapot lesz, mert nyitni, csukni ötpercenként nem a legjobb. Ez akkor is igaz, ha emiatt viszont nagyon úgy néz ki, hogy itt töltik a hétvégét. Szívből kívánom, de hál' Istennek, engem már nem ez dob fel. Ja, az élet milyenségéről meg lehet kérdezni Oleket is: törölték a váltását. Ez is rohadt egy állapot, amikor az ember beleéli magát a hazamenetelbe, és aztán semmi. A váltójának nincsenek készen a papírjai, valami vizsgája nincs meg. Ő egyébként kóterban (fogság, szobafogság, fogda, azok kedvéért, akik nem részesedtek a honvédségi sorállományság örömeiben) van, nem mehet ki, mert akkor berúgik, és ilyen alkalmakkor nagyon hülye, oly annyira, hogy még a kimenőjogáért fellépő ombudsmanba is beleköt, meg minden.
Készülök a váltásra, teszem rendbe, illetve inkább naprakészre az adminisztrációmat.
Aludni csak éjfélkor mentem, mert eső ide, eső oda, az ember (én) nem tud nyugodtan aludni, amíg nem tiszta a helyzet.

Április 18. péntek, Leixoes.

Ha meg akartam volna várni az eső végét, még mindig ébren lennék. Reggel nyolc óra, és mintha dézsából öntenék. Még ilyen esős március-áprilist nem értem meg, igaz, nem is hajóztam folyamatosan ebben a körzetben. Mert március 14-e óta állandóan itt vagyunk, a Vizcaya időjárását élvezzük (még akkor is, ha ez a kikötő nem tartozik oda). A pasejesi révkalauz mondta, hogy a január és a február teljesen száraz, márciusra jönnek meg az esők, és áprilistól megint száraz időszak jön. Nos, ez nem tűnik most teljesen száraznak.
A délelőtt nyugis. Számomra. Valamikor tíz után úgy hozta a sors, hogy kiraktak három markolónyi gabonát, és utána megint esőszünet. De azóta nagyon beindultak, egyig két teherautó is elment mellőlünk! Ha így megy továbbra is, lehet, hogy a rakodás végén szállok vissza, augusztusban?
A főnökkel telefonszámot és ímél címet váltottunk. Azt tervezi, hogy elhozza a feleségét Magyarországra, mert még alig volt külföldön. Egyszer (a rendszerváltás után) két napot Isztambulban, és előtte egy évet Kabulban (Afganisztán, háború) katonai kórházban. Az asszonyka altatóorvos. Nos, azt hiszem, egy szovjet katonai kórház orvosai háborús időben nem igen mennek turistáskodni a megszállt és ellenük harcoló országban. Így ezt a külföldet nem is igen kell külföldnek venni. Bár nem tudom. Nyilván nem az én szempontomat kell figyelembe venni.
Így aztán Magyarország nagy élmény lehet a számára. Az ajánlataim közül a Balaton tetszett meg igazán a főnöknek, így azt javasoltam a tó mellett üssenek tanyát (és sátrat, mert a feleség kempingezni szeret) és onnan csillagtúraszerűen felfedezhetik az országot.
Ma elkezdek csomagolni. Csak nem nagyon fűlik hozzá a fogam. Pedig kéne. Ugyanis holnap ilyenkor már a repülőn ülök és megyünk Frankfurtba. Ott át kell szállnom.
Ebéd után kiment a főnök, a szolgálatos matróz intézte a kirakást, ami abból állt, hogy megmondtam melyik pontont nyissa ki, és ha esett az eső becsukta, ha elállt, kinyitotta. Öt körül a főnök és Vologya megtértek a hajóra, és mehettem ki. Először nem akartam, de miután az egész délutánt csomagolással, és kétségbeesésekkel töltöttem, mert sehogyan se fér el a holmim, ahogyan lejöttem. Végül is kimentem, mert láttam, muszáj beszereznem egy bőröndöt.
Kimentem.
Érdekes ám egy 17 éve látott városba visszajönni! Az ember először tanácstalan, hova menjen, merre keresse az üzleteket, aztán, amikor megtalálja a kályhát, akkor minden beugrik, és minden a helyére kerül. Az én kályhám a Mercado (piac) fedett csarnoka volt. Két dolog tűnt fel: az új, nyitható híd és az új villanyos.
A híd:
Nagyon francos, dizájnos meg minden. A gyalogjáró fedett, így nem esik felülről ránk az eső, csak ha szél van, akkor oldalról. Nagyon megijedtem, amikor elhagytam a hajót, mert rájöttem, a zsebkendőim a munkás holmimban maradtak. Na, a hídon nem kellett, mert akkora volt a cúg, hogy mindent kifújt belőlem... A végén az egyik kezem a fülemre kellett tennem, mert attól tartottam, hogy mire átérek begyullad.
Aztán ami szintén dizájnos, az, ahogyan a gyalogos a hídra feljut. A hídpillérek környékén vannak gyalog fel- és lejárók. Középen lift van, és azt körbe gyalogolva fel lehet közlekedni a hídra. A lift olyan, mint nálunk. Nem működik. A körbegyalogjárda még olyanabb! Ugye jobb és bal oldalon lépcső van, elől és hátul meg gyalogjárda köti össze a hegymászásban megfáradt népek itt szusszanhatnak. Most nem a szusszanáson van a hangsúly, hanem az úszáson. Ugyanis a portugál szakmunkások válogatott gyöngyei a járda peremét magasabbra alkották, mint a közepét. Így most, esős idő lévén, minden víz középen gyűlik össze. Pedig csak egy szintező hogyishívják kellett volna.
A villamos:
"Sajnos" modernizálták. Valahonnan jön (a régi végállomása a Mercado mellett volt). És kétvágányú lett. Nagyon szép, meg modern, de a réginek hangulata volt! Az egy kocsiból állt, mindenik más fazonú, színű, díszítésű volt. Az Matosinhos és Porto között járt. Ez a modern meg a Sárkányok Stadionjától jön ide (Estado do Dragao), ami köztudottan az FC Porto nagyhírű focivállalatának a tuladona.
Találtam egy kínai üzletet, vettem egy gurulós bőröndöt, remélem, hazáig kibírja.
Visszajöttem, becsomagoltam, úgy néz ki, öt csomagom lesz!
Most már jöhet Miki, mert megkaptam minden papírt, ami a kihajózáshoz kell, készen vagyok.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 12. szombat, Pasajes, úton.

Elérkezett hát az utolsó út vége, letelt a mandátum, este elindulunk Nantes-ba. Ahhoz persze le kell zárni néhány dolgot, így reggel megjelent az SGS surveyor, aki a gépházban felméri az olajkészletet, aztán a rakodás befejeztével megnézzük a raktárakat, hogy esett-e valami kár, s jegyzőkönyvezünk mindent. Aztán mehetünk isten hírével. És megyünk is, bele a vakvilágba, mert sajnos a váltásról semmi hír, és ez számomra mindent bizonytalanná (és egyben érdektelenné) tesz. Így aztán nagyon nem érdekel Nantes, nem érdekel Leixoes, csak az, mikor és hova jön a váltóm, mikor és honnan mehetek haza? Rohadt dolog ám a bizonytalanság! És ugye az irka szerint csak 3 napom van, mert 15-ig szól a megállapodásunk. Ez persze megint olyan EU-s dolog, hogy a szerződés részemről kötelező, de a Marlow azt tesz, amit akar, nekik semmiféle felelősségük nincs.
Na, mindegy. Vágjunk jó pofát az egészhez, és röhögjük ki a Marlow-t, hogy milyen pácban vannak, mert váltót kell szerezniük számomra, és nem találnak, és ez milyen kellemetlen nekik, mert így világos, hogy szarul végzik a munkájukat, és ez most kiderül, és éghet a bőr a pofájukon! Hihi és haha! Úgy kell nekik! Nekem meg minden plusz nappal több a pénzem, mint amire számítottunk!

A világ egyik szép vége

A barba ugye az első ember a hajón, ez azt is jelenti, hogy nekem meg kell várnom, amíg bejön a hajóra, csak utána mehetek ki. Ma is így történt.

- István találtam internetet a központban. - mondta, mert tudja, hogy gyakorta keresek.
- Köszönöm, most nem megyek. - válaszoltam, mert minek? Nincs semmi fontos és halaszthatatlan dolgom, és csak azért adjak ki 2,5 eurót buszra, hogy ott legyek? Fél egykor kimentem, de csak egy sétára, Donibanéba. Ez egy hallatlanul aranyos kisváros, és most azt terveztem, hogy nem állok meg a városka végénél, hanem kimegyek a "felvégen" és felderítem a tengeri fokhoz vezető utat, hiszen állandóan látni ott valakit, ha nem késő éjjel jövünk-megyünk.

Így is tettem.
Rendes kiépített út visz, biztonsági korlát van, ahol veszélyes meredek van az út mellett, drótkötélhálóval van megerõsítve a sziklafal, ahol veszélyes törmelék hullhat a sétálóra. Úgy hiszem, ez természetvédelmi terület is lehet. Útközben legalább három forrás mellett mentem el, és a sziklafalon is sok a csurgó. A sziklák néha fantasztikus rajzolatot mutatnak, egyszer a rétegződést mutatva, máskor a homokkőrétegben furcsa, szél vájta mélyedéseket látni. Növények, virágok mindenütt... A sok-sok meredek szikla között hirtelen egy kis öböl fölött visz az út. Az öbölnek kavicsos a partja, és lassan mélyül, kiválóan alkalmas hely a fürdésre. Hamarost egy táblát találtam, és erről kiderült, hogy valaha mire használták ezt a helyet a lakosok. Akkoriban (a XVI. századról van szó) sok volt még a bálna a Vizcayán; most, az illendőség kedvéért így írjuk le: Bizkaia, mert a szó baszk eredetű és ők ekképpen vetik papírra. Szóval ebben az öbölben, ahol a víz és a part erre kiválóan alkalmas, az elejtett bálnát partra vontatták, és itt dolgozták fel. Még lehet látni valamiféle épület romokat, alapokat, de talán nem abból az időből származnak, ki tudja. De én azt képzelem, mert így szebb az élmény. Ez a rész volt a legtávolabbi, ahova eljutottam, lehetett volna még mennem tovább is, hiszen nem mentem ki a világítótornyokig, de az embernek határt szab a (rossz) lába. Majd legközelebb, hiszen bízom benne, lesz legközelebb... Mert egyre biztosabbnak látszik, hogy a Berge ki akarja venni a hajót egy évre, és akkor hat hónapot itt fogok tekeregni!

Levideóztam a dombtetőn levő forgalmi lámpát, ami a ki és bejövő hajóforgalmat szabályozza, és a pilotcsónakból távirányítják. Lassan visszaindultam. Hogy legyen fogalmad arról, milyen kevés hely van errefelé építkezésre (a sziklás hegyoldal szab gátat az ember terjeszkedésének), elmondom, hogy az út egy kis darabon egy ház alatt megy. Vagy inkább mondjuk azt, hogy egy lábas ház emeleti részét az út fölé építették, ahogyan tetszik.
Negyed négy körül értem vissza a hajóra, és hamarosan a kirakást is befejezték. Most, annak ellenére, hogy hét vége van, bulldózert is tettek a raktárba, és melósok lapáttal meg alkalmas eszközökkel kitakarították a raktárt, mert ugye ez az utolsó fuvar. A draft surveyortól megkaptam Haritz által készített DVD-t, így most kérem el vagyok látva baszk zenével, van vagy egy gigányi! Csak egyedül Benito Lertxunditól 12 órányi zeném van! Pontosan 150 dal! A film alá már ezt tettem. Csak éppen azt nem tudom, hogy a szöveg illik-e a filmhez, mert a zene hangulata nagyon is passzol. Remélem, nem tévedtem nagyon, és nem nevetséges.. Persze ha igen, akkor sincs nagy baj, hiszen baszkul csak a baszkok beszélnek, mi meg magyarok vagyunk - sőt, sokkal magyarabbak, mint a 10 században, ezt dr. Kiszely István előadásából tudom, és ha valakinek, akkor neki igazán hiteles a szava! - és ugye közöttünk a baszkul tudók aránya eléggé alacsony. Csak a miheztartás végett: ezt egy lengyel tudós, Sztefanski professzor, a Varsói Egyetem rektora adta közre, az európai mitokondriális DNS vizsgálat eredményei alapján (amit 1 400 000 emberen végeztek el). A Kiszely kijelentés arra vonatkozik, hogy a magyar génállomány ma nagyobb százalékban van jelen, mint a tizedik században, és ez azt jelenti, hogy az őslakosok és a betelepültek: a svábok, rácok, oláhok, tótok, poncichterek genetikailag is elmagyarosodtak, nemcsak nyelvükben és viselkedésükben. A magyar génállomány a hunoktól a kunokig terjed, azaz a hunok, aztán az avarok, akik az első honfoglaló hullám voltak, aztán Árpád magyarjai, utánuk a jászok és a kunok. Akik utánuk települtek be, ők azok, akikre azt mondjuk, hogy elmagyarosodtak.

Érdekesség: ugyanez a helyzet a keltákkal is, jóval nagyobb ma az arányuk, mint a 10. században volt!

Este kilenckor indultunk, mert a raktármosást meg kellett kezdeni még a kikötőben, a raktártetőket nem lehet szenesen visszatenni a helyükre. Sajnos előbb nem mehettem aludni, ugyanis a

Manővernél én kormányzom, és én viszem ki a hajót a szűk bejáraton. Már igen jó gyakorlatom van, és élvezem is.

Vacsorára pilmenyikit készített Oleg (ezek a méretes tortellinik), burgonyás és gombás töltelékkel adta, és jól megtejfölözte, én megszórtam csípős pirospaprikával, isteni volt, csak az a baj, hogy nem kimondottan fogyókúrás.

Április 13. vasárnap, úton, Nantes.

Éjfélig nem aludtam, mivel a séta után egy órát szundítottam, nem ment az elalvás. Így az őrség nagyon hosszú volt. Hatkor a barba is panaszkodott:
- István, gyakorlatilag nem aludtam, elszoktam tőle - mondta, mert ugye én sokat aludtam menetben, de ő sose, csak kikötőben, most meg billegtünk, meg bólogattunk, néha ütött a hajó.
Délután lassítani kellett, hogy dagálykor érkezzünk, és egyből vigyenek be. A Loire-on csak ekkor van hajóközlekedés, mert néhány helyen nem elég mély egyébként. Este tízkor kikötve.
Fél tizenkettőre a válaszfalak beállítva, és mehettem aludni.

Április 14. hétfő, Nantes, úton.

Laza délelőtt, mert az ügynökség csak 13 órára rendelte meg a berakást. Tízkor jött a surveyor, meg volt elégedve a raktárral, átvette, így már csak a berakás van hátra.
Délelőtt ímél a tulajtól. Egyre inkább az a meggyőződésünk, hogy ezek meg vannak hibbanva. Egyszerűen nem vesznek tudomást a lyukas ballaszttankról, és a hajógyár időpontját is kitolták. Ezek szerint június elsején semmi esetre se lehetünk kész, és ugrik a szénfuvar. És azért is, mert a hajó október 26-ig a jelenlegi bérlőnél van, és ez után mi lesz, nem tudják. Szerintem azt se tudják, hogy most mi van.
Kicsit sajnálom a szénfuvar füstbe mentét.
Ami viszont (kicsit) pozitív, hogy a Marlow érdeklõdik a leixoesi érkezés és indulás időpontjáról. Reményeim szerint oda jönnek a váltók (mert ugye Vologya is megy haza, nemcsak én).
A berakás megy, mint az ágyba szarás a gyereknek. Két csővel lövik belénk a búzát, vagy rozst, vagy árpát, de mindenképpen gabonát. Azt azonban nem énekelhetjük, hogy tiszta búza, tiszta árpa, tiszta rozs, mert eszméletlen mocskos, illetve poros, és csak úgy száll! A szemüvegem azonnal elhomályosította, viszont a szállongó pernyétől a koszos üveg se véd meg. Mi a megoldás? Hát az, hogy nem mászkálok a rakodás környékén sokat. Mert ugyan minek? Senki nem szól egy jó szót se, ha ötven tonnával többet berakok (csak a barba, de ő akkor se szól, ha ötvennel kevesebbet), akkor mi a fenének törjem magam? A franciák berakják a hajót, azért vannak, mi meg elvisszük, azért vagyunk. Én csak arra ügyelek majd, hogy annyit legyünk orron, amennyiben a főnökkel megegyeztünk.
Amúgy meg jól megfáztam tegnap este. Nem csoda, hiszen reggel hatkor néztem a hőmérőt, hát mindössze hat fok volt, az esti se több mint nyolc. A torkom kapar, erre a barba adott valami elszopogatós mycint, ami a torkomon segített egy pöttyet, de az orromat nem állította el. Na, ezt sikerült szalonképesen kifejeznem. A kaftány szerint Oleg, ha kész a berakás, készít nekem valami szörnyedvényt, amit meg kell innom, és utána ágyba, jót fogok izzadni, és mint aki újjászületett, úgy kelek majd fel éjfélkor. Felkeni mindenképpen fel fogok, az állapotom meg majd kiderül. Egy kefekúra is hasonló eredménnyel járhatna, csak akkor utána nincs éjféltől szolgálat, és amúgy se vagyok hozzászokva. (Az ifjabb olvasók kedvéért, a kefekúra a következő: fogsz egy üveg pálinkát, vodkát, whiskyt, megy egy hajszálat, és addig iszol, amíg a hajszálat kefének nem látod. Ez kihozza a náthádat gyökerestül, az biztos!)
Kitaláltam, hogyan védjem a szemem a szállongó pelyva és por ellen: a szemüvegemre rá tudok venni egy porvédő szemüveget, így aztán nagyon fájintosan nézek ki!
Nahát, a Marlow hülye!
Azt kérdi a hatökör, hogy mi a helyzet velem, haza akarok-e menni? Ki tudja, ilyenkor hány óra van? Mert nekem dunsztom sincs.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 11. péntek, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Sűrű nap volt. Hajnali négykor felébredtem, látom előttünk Bilbao fényeit, na, sínen vagyunk, jókor érkezünk, gondoltam és visszafeküdtem. Fél nyolckor ébredtem, Ruszlán mér kinyitotta a fél raktárt. Ebben valami nem teljesen gömbölyű ám! Ugyanis ha négyre Bilbaóban voltunk, miért most nyitja a raktárt? Fel a hídra, hát látom: kettőkor a pilotállomás utasította a hajót, hogy hatkor legyen a hullámtörőgátnál. Ja, így mindjárt más. Háromnegyed hétre kötöttek ki, logikus, hogy még nem nyitották ki teljesen a raktárt. Hát, a barba nagyjából akkor mehetett feküdni, amikor keltem.
A berakás időben, nyolckor kezdődött. Minden jól beindult, bár az esőnek nem kellett volna, de az is, sajnos. Könnyedén beraktam a hajót. Először sikerült úgy, ahogyan a barba mindig is szerette volna: fél tizenkettőre kész volt. Még abban is szerencséje volt a főnöknek, hogy az ügynök csak tíz után jött, így alukálhatott egy kicsinyt. Közben megjött a tanuló révkalauz, akit még régen (március végén) jeleztek, hogy eljön velünk, mert látni akarja a Pasajes bevezető csatornát.
Berakás kész, indulhatunk.
Elmentem lezuhanyozni, ebédelni, és utána fel a hídra:
- Főnök, nyomás aludni, én viszem a hajót Pasajesbe.
Hát nem kellett még egyszer mondanom. A barba zuhant le az óljába, és aludt, mint a bunda fél ötig.
Én meg a révkalauztanonccal beszélgettem. Értelmes férfi volt. Megmutattam neki egy Malagában készült fotómat, amit egy hősi emlékmű talapzatán fotóztam, és kértem, fordítsa le (mert a "fueron sacrificadas" kifejezést nem igazán értettem). A szöveg nagyjából ez: A 49 áldozat emlékére, akik a haza és a szabadság iránt érzett szeretetből feláldoztattak ebben a városban 1831 december 11-én. Hozzátette, hogy ebben az időben Napóleon valamelyik pereputtya bitorolta a spanyol trónt. (Tehát ezek a hősök a kelekótya és megalomán francia diktátor ellen harcoltak, mert aki világuralomról álmodik, arra a legenyhébb kifejezés, hogy kelekótya). És ettől kezdve sok mindenről beszélgettünk: a népéről, a baszkokról, meg a magyarokról. Több meglepetés is ért a beszélgetés alatt.
Rákérdeztem, hogy mi az eredete Spanyolország nevének, a hispán, spain, espanolnak. Azt mondja, hogy a föníciaiak nevezték el a félszigetet, és a név nyulat jelent, mert "nyilván" sok nyúl volt akkor erre. (A Margit-sziget testvérországa!)
Aztán elmeséltem, hogy Kézai azt írja a kódexében, hogy a Attila a catalaunumi ütközet előtt egy csapatot küldött az ibériai félszigetre hogy megvívjanak egy bizonyos Miramona szultánnal. Miután a csapat hosszadalmas harcokba keveredett, és "lekésték" a catalaunumi csatát, féltek visszajönni Attila seregébe, ott maradtak, és mivel a vezetőjüket Spánnak hívták, ezért kapta ez a föld a Hispánia nevet.
- De chief, ide az arabok csak 712- körül jöttek! - mondta a révkalauz.
- Igen, a hunok meg 451-ben vívták a csatát - mondtam.
- Akkor nem harcolhattak az arabok ellen...
- Hát persze, de ez csak legenda - mondtam.
És amikor arról kezdett mesélni, hogy a spanyolok ősei (azok, akik a mai spanyol királyságot megalapították) Pannóniából származnak, majd hanyatt estem, de nem ettől, hanem hogy ezek a vizigótok voltak.
- Hogy mondta? - kérdeztem?
- Vizigót... - hallottam megint.
- Írja le! - kértem.
Leírta, így: visigod.
Én meg egész eddig abban a hiedelemben voltam, hogy a vizigót kifejezés tipikus magyar megnevezés, és arra utal, hogy ezek a gótok víz mellől származnak.
- De hát ezek hunok voltak... - mondtam. - a hunok alatt harcoltak... és a nomád szokás szerint, aki elfogadta a hunok főségét, azt befogadták maguk közé. És azt is hallottam valahol, hogy a hunok keresztények voltak. - mondtam bizonytalanul.
- Azt nem tudom. De azt biztosan tudjuk, hogy a vizigótok azok voltak, akik az ötödik században bejöttek Hispániába.
Azannyát, hogy miket meg nem tud az ember!
Azért erre a beszélgetésre ne nagyon hivatkozzon senki tudományos történelmi munkájában...
(Utána is néztem Szilágyi Sándor történelmi munkájában, és ott olvastam, hogy: "Még Attila is emlegette, hogy az akkor már Gallia déli részében és Hispaniában megtelepedett vizigótok az ő szökevény alattvalói...". És a vizigótok valóban keresztények: ariánusok voltak. És csak úgy gondolkodom: lehet, hogy ezekről írt Kézai? Hű, de bonyolult az élet!)
Fél hatra értünk a pilotállomáshoz.
Hat tízre kikötöttünk.
Jött Iker, és adott egy DVD-t tele muzsikával. Zömmel mindenféle zene, amit ő szeret (U2-tól Shakiráig) de van rajta vagy háromórányi baszk zene is! Most is azt hallgatom. Hogy te is tudd, hogy milyen albumot hallgatok, ide másolom: BENITO LERTXUNDI - HUNKIDURA KUTTUNAK 2.
A barba kirohant vele a városba, amikor bejött adott némi pénzmagot, mondván, hogy bónusz a charter végére a Bergétől. Isten tartsa meg jó szokásukat.
- István, te szereted a jó bort, gyere, igyunk egy pohárral. - invitált a főnök. - Kaptam két palackkal, gyere, bontsuk meg.
Nem kellett kétszer mondania. Elővett egy palack fuenmayori Rioját. Ez már előlegezi a minőséget. Rioja nincs messze baszkföldtől, mintegy 150 kilométer, és az egyik legjobb spanyol bortermő vidék. Egy palack Siglo volt, az üvegen zsákvászonborítás, arra ragasztva a címke. Természetesen crianza volt. Na most: a pilot szerint nem azt jelenti, hogy évjárat, hanem azt, hogy minimum fél évig hordóban érlelték. Akkor, itt az ideje a nemes elhatározásnak: otthon utána kell járnom ennek a crianzának. A bor nagyon, ismétlem: rettentően finom volt.
- István, nekem teljesen mindegy, hogy 50 centes papírdobozos bort iszom, vagy ezt... - mondta a barba, és ettől kezdve elborzadva néztem, hogy nyeli ezt a nemes nedűt, mint kacsa a nokedlit, nem is ízleli, csak nyomás le a gigáján keresztül.
Istenem, pedig milyen finom bor volt! Sűrű, illatos, zamatos, nehéz, simogatta az ember ínyét, körbeudvarolta a nyelvem, ahogyan belélegeztem csodálatos illata volt, lassan felkúszott az orromba, és lassan, lassan átjárta a tüdőm.
Ez meg zutty.
Méghogy papírdoboz...
Rettenetes!
Gondold el, hogy még a parafudógja is számozott volt! Aztán megjött Vologya, na, ettől hamarabb elfogyott, de legalább azt mondta, hogy: hűha, de finom! Beszkenneltem a borospalack "ruháját" és a hátsó címkén ezt olvasom: Criado 12 meses en barrica de... azaz 12 hónapon keresztül hordóban érlelve. Tehát a crianza valóban azt jelenti, hogy hordóban érlelt bor.
Aztán megbontottuk a másik bort is. A kettő ég és föld, de a barba szerint semmi különbséget nem lehet érezni. Meg kell őrülni! A másik is Riojában termett, de sokkal könnyebb, vékonyabb bor volt. Na, mindegy. Finom volt ez is.

Kati megint

A Kati megint jelentkezett. Láttam, hogy hívott negyed tizenkettő körül. Ezek szerint nem mentem el, hogy megcsináljam a haját. Nem értem, hiszen megírtam neki, hogy pénteken Bilbaóban szenet rakunk be, nem tudok elmenni. Azért kimentettem magam egy smst küldve a sikertelen hívás ürügyén:
"Kati, miért nem keresed meg Györgyike igazi számát? Látom, hívtál, de szénrakodás közben nincs nálam a mobil. Most már úton vagyunk Pasajesbe. Üdv: István a tengerész"
Kíváncsi vagyok, mikor keres legközelebb. Ezt egyszer már eljátszottuk valamikor Karácsony környékén, de pontosan nem emlékszem. Kíváncsi lennék, mit szólna Kati, ha "megcsinálnám" a haját? Mert én legfeljebb arra vagyok képes, hogy géppel fél centisre vagy kopaszra vágjam a hajam, hajad, haját...
Más:
Délután ímél jött a Marlowtól, hogy "dolgoznak" a váltásunkon, ez nagyjából azt jelenti, hogy eddig semmit se csináltak, itt a hétvége, ne szórakozzunk velük... Nincs sok reményem arra, hogy Leixoes-ig hazamehessek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 9. szerda, úton, Bilbao, úton.

Na, megint nem merem leírni, hogy Pasajes, mert igaz, hogy kettőkor kikötöttünk, illetve -tek, és igaz az is, hogy egészen hatig háborítatlanul aludtam, és az is, hogy most hátrább állunk és a szén hajó közelben van, tehát minden adva van ahhoz, hogy délben induljunk, csak a daru nem. Mert most egy másik amerikai ősmonstrummal kellene rakniuk, ami megmakacsolja magát, és élve az egyén emberi jogok adta mozgásszabadságával, nem mozog. Hosszantilag, mert amúgy minden okés. De hát nem rakhat a tengerbe, előbb a kettes raktár mellé kellene jönnie, de nem. És senki nem tudja, mikor.
Egyébként megint a tiszta, létezett szocializmusban érezhetem magam.
Reggel fél nyolckor jött egy pasi, aki lehajtotta a daru hídját. Nyilván neki van csak hídlehajtó bizonyítványa érvényes orvosi alkalmassági vizsgával és politikailag is le van káderezve, mert hidat hajtogatni csak úgy nem lehet mindenkinek, mondjuk a darusnak.
Aztán nyolc körül megjött a darus, aki elkezdett szentségelni, hogy a hármas raktár körzetében nincs rakomány, hát hogyan rakjon oda? Nyilván úgy, hogy bulldózerrel odatolják. Ez tiszta sor. Ekkor telefonyozott egyet, és hamarost megjött az illetékes elvtárs, akinek joga van telefonálni annak, aki majd bulldózert küld. Mert a darus elmondása alapján megszemlélvén a helyzetet, nyilvánvaló volt számára is, hogy itt sürgős beavatkozásra van szükség. Telefonyozott bulldózerért, mert csak neki van bulldózerhívogató vizsgája, a darusnak nincsen. A bulldózer megjött, és most bulldózeri a szenet a hármas raktárhoz.
Aztán a darus felment a darura, és nem jött oda 2-es raktárhoz, mert a daru nem akart. Ekkor telefonozott valahova, és megjelent egy egészen másik szerelő, neki nyilván van előre- és hátramenetjavító vizsgája és politikai alkalmassága is.
Most már minden sínen van, csak még azt nem tudjuk, hogy mikor kezdünk rakodni, mert csak annyi információ van, a "mikor lesz kész?" kérdésre, hogy:
- Én nem tudom, csak azt tudom, hogy javítják. - és ezt mindenki tudja mondani, bárkit kérdezek. Így aztán nem töröm magam azzal, hogy a rakparton sétálva várom az illetékes elvtársat, akinek van vizsgája, hogy megmondja: kész a daru. Ugyanis vagyok annyira rufkós, hogy meghallom, ha az első kanál szén belezuhan a raktárba, meg úgyis beleremeg a hajó, tehát még a süket első tisztek is észlelhetik. És akkor majd felbattyogok a hídra, és beírom a naplóba: 10.00 commenced loading, azaz berakás elkezdve.
Addig meg szerkesztgetem a videóimat.
És lőn: tízkor felballagtam, és beírtam, mert addigra sikerült elérni, hogy a darut a ketteshez varázsolták. Ez úgy ment, hogy szereltek, szereltek, szereltek, aztán jött egy bulldózer, az megtolta a darut, annak feléledt az előremeneti villanymotorja, és elsomfordált oda, ahova a spanyolok gondolták, és most rakodnak. De az előre- és hátramenet szerelő nem ment el, ő most állandó készenlétben van a daru közepén, hátha kell a szakértelme. Ja, meg itt állomásozik két darab lapátnyik is, akik a daru sínjéről lapátolják el a koszt. Nem azt csinálják, hogy megtisztítják a vágányt teljes hosszában egy óra alatt, hanem itt ácsorognak, és ha a daru megint haladni akar, akkor majd két méteren kosztalanítják az útját! És ezek itt többet keresnek, mint otthon egy egyetemi oktató! Őrület, hogy mennyi léhűtőt fizetnek itt a nagy semmire.
Azért van ám, ami itt is pozitívum! Mert ne csak a rosszat mondjuk, mert azt mondhatná még valaki, hogy részrehajló vagyok. Lehet, hogy sok mindenben lazák, pontatlanok, nem figyelnek a dolgokra, azért ebben hallatlanul precízek, mindig halál pontosan betartják, sose késnek le róla, mindig odaérnek, és ha azt mondják, hogy lesz, akkor arra mindenki mérget vehet, hogy semmilyen körülmények között nem halasztják el.
Szóval egészen pontosan, ahogyan azt korábban mondták, háromnegyed tizenkettőkor elmentek kajálni, és kettő tízkor folytatták a rakodást. Az ebédidőt még egyszer se mulasztották el, és nem késnek le róla sose!
Délután jött a szemetes, előkelően: a MARPOL Service. A főnök (a gépkocsivezető) egy baszkolódó manus, mert nagy patrióta, hiszen aki legazemberezi a spanyolokat, és azt mondja, hogy no gúd, az biztos nem egy lojalista royalista. Tőle tanultam: eskarri gasko! Ez annyit tesz baszkul, hogy köszönöm.
Délután fél öt után befejeztük a berakást, még a draft surveyt csináltam az Illetővel, amikor majd föllökött valaki. Nézem, hát a pilot. A főnök is egyre jobban össze tudja hozni a rakodás végével a pilotot és az indulást.
Ugye én nem kellek a manőverekhez, ezért csak hallomásból tudom, hogy ma éjjel, az érkezéskor végig jó idő volt, csak amikor megérkeztek a rakparthoz, kezdett zuhogni az eső. Indulás előtt beálltam a zuhany alá, hogy ha ezt a manővert megússzák, legalább én "ázzak bőrig". Nos, végeztem a tisztálkodással, néztek ki az ablakon, hát látom ám, hogy Ruszlán és Pjotr nagykabátban zuhanyoznak, és közben húzzák a köteleket!
Hát ilyen nincs! Egész nap lógott az eső lába, csak a pilottal jött meg a zuhé!
Na, holnap hajnalban felmentem a hídra, és látom, még éjfél előtt megérkeztünk! Ez nem semmi! És mivel a naplóba az időjárás kódjának 61-et írt a barba, valószínűleg esőben manővereztek, ugyanis a 61 gyenge, de folyamatos esőt jelent.

Április 10. csütörtök, úton, Pasajes, úton.

Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat a fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából. Istenem már ő is 25 éves! Pedig nemrég még körülöttem totyogott, lassan meg én totyogok majd körülötte.
Fél ötig aludtam, de fél tíztől, és ez több mint elég.
Furcsa érzésem van. Mivel tegnap lekötötték a következő utat, valahogy olyan érzés, hogy újra tengerészként fogok dolgozni. A volt tengerész kollégák pontosan tudják, milyen érzés ez, ugyanaz, mint amit a hajógyárban eltöltött egy, másfél hónap után érzett a tengerész a kifutás előtt. Hiszen nekem a hajózásból most csak annyi jutott, hogy párszor kikormányoztam a hajót Pasajes kikötőjéből, és mentem utána rögvest aludni. Gyakorlatilag az összes éjszakát átaludtam, éjszakázni sose kellett, csak a főnöknek!
A hajóbérlő lekötötte a következő utat. Ugyebár, ha a barbával találgattuk az utat, mindig arra gondoltunk, hogy mivel hajógyárba kell sietnünk, ezért is találta meg a Bilbao - Rotterdam fuvart a bérlő, hogy északon adhassa át a hajót. Erre most - mivel a három tételes gabonát nem tudjuk felvenni -, ezért Nantes-ban rakunk be Leixoesnak. Na, most hány óra van? Ráadásul jól orra leszünk bukva, mert ugye az 1 C. tank továbbra is lyukas, hát azt nem lehet üresen hagyni. Pedig egy hátsót kellene megtölteni a stabilitás miatt, és akkor minden ok.
Úgy remélem, hogy Nantes-ból megyek haza. Mondjuk 12.-én ide megérkezik a váltóm, és együtt átmegyünk a Loire menti városba, és onnan Párizson keresztül én haza, ő meg Portugáliába. Aki tudni szeretné, hol van Leixoes, annak megmondom, hogy egybe van épülve három város: Porto, Matosinhos és Leixoes, és ez utóbbi a nagy kikötője a térségnek. Az utolsó MAHART hajómmal, a Csokonaival voltam itt 1993-ban, és végigélveztem Matosinhosban a halászfesztivált, a Sao Sebastiao ünnepet.
Nincs kedvem semmihez. Nem találom a helyem. Óránként caplatok a hídra, és nézem, jött-e ímél a Marlowtól. De eddig hiába. Sehol semmi hír a váltásomról. Így aztán nincs kedvem sem dolgozni, sem dögleni, nincs kedvem bent lenni, de kint se, mi a jó fityfenéhez kezdjek?
Mellettünk van egy úszódokk. Ma beállt egy gyönyörűséges szép mentőhajó, kedvem lenne felmenni és megnézni, de sajna ISPS-ből kifolyólag a bejárás ma már nem egyszerű.
A barba meg azt mondja, hogy Ikertől tudja, hogy a lengyel hajó (tegnap írtam róla, a Polsteam) azért van itt, mert eladták a törököknek, és most fogják átlobogózni és személyzetet váltani. Hogy ki ez az Iker? Az ügynökünk, így hívják, még akkor is, ha nincs ikertestvére. Ő is, és Haritz is sáros egy CD-vel, amin baszk zene van. Minden nap emlegetem nekik, és mindig megígérik, hogy holnap, azaz 12-én, az utolsó napon megkapom. Már összeszedték, a komputerben ott sorakoznak, csak a lemezt kell megírni... Hát remélem, beváltják az ígéretüket mindketten. Ha így lesz, baszkul köszönöm meg (eskarri gasko), ha nem kapom meg, akkor oroszul mondom majd, hogy igyi na huj. Ezt nem fordítom le.
Egész délután esik az eső, hol csendesen, hol "hangosabban". Most az utóbbi van. Miután a daruk döglődtek egész nap, hát elhúzódik a kirakás, mindjárt nyolc óra, és csak most kezdtek a hármas raktárhoz. Aztán annyira haladtak a dolgok, már ami a daruk rosszaságát illeti, hogy bennünk hagytak egy nagy rakat rakományt, és így voltunk háromnegyed tizenegykor kint a tengeren.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 6. vasárnap, Pasajes, úton.

Tegnap kitanáltam, hogy a hídon levő tévét lehozom a kabinomba. Vologya már el is készítette a megfelelő erősségű tartószerkezetet. Jó ám hogy ilyen friss vagyok, lehetett volna a szerződésem utolsó napjára is időzíteni! Na, majd ha visszajövök!
Valójában nem lenne különösebb nap, ha nem borult volna ki a bili estére.
Az úgy volt, hogy tegnap a pupabulin Ljosa úgy is tett, ahogyan a barba mondta neki, nem ivott, mindössze kóla nevű rozsdaoldót. Igen ám, de utána, valamikor tizenegy után kitanálták, hogy kimennek a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, ami igencsak közel van. Ebből kifolyólag a pasinak a keze lába remegett reggel, és vörös szemekkel bámult a kávésbögréjébe, mintha onnan jönne a megváltás. A kaftán kilenc körül elkapta, felvitte a kabinjába, megmérte a vérnyomását (195/120 volt, a pulzus 110), és utána majdnem felpofozta - atyai jóindulattal - és megpróbált a lelkére, beszélni, hogy ne tegye, mert jó esetben itt döglik meg, rossz esetben egész életére agyalottyant lesz az agyvérzés után, félholtan élheti le az életét tolókocsiban.
Aztán kérem öt negyvenkor jött a stopa (gépápoló), hogy életbevágó, hogy telefonáljon haza, mindössze fél óra kell neki, hogy elintézze. Kiengedtem.
Na, most ő az, aki eddig egy kortyot se ivott, mert ha iszik, akkor irtó barom lesz - állítólag -, ezért aztán önkéntes rozsdaoldó kúrán volt minden pupbulin, csak lónyálazott, sose fogyasztott semmi alkoholt.
Ez alkalommal annyit telefonált, hogy az agyára ment, és a rakpartot teljes szélességében lefoglalta, mondván, hogy ő most jön be, és ehhez élettérre van szüksége. Ehhez hozzá kell tenni, hogy már a révkalauzt vártuk, amikor eszembe jutott, hogy nem láttam Oleket, ezért aztán elkezdtük keresni a manőver előtt, de sehol. Végül együtt érkezett a pilottal, csak különbözõ irányból.
A barba összehívta a legénységet a hídon, és ezt gyorsan bevéstem a naplóba, mint Safety Committee Meetinget, és kihirdette: mostantól az ISM érvénybe lépett, és senki nem kap ettől kezdve egy gramm alkoholt se, aki pedig a városban berúg, az megy haza azonnal. (A SC Meeting afféle EU-s, kommunista-szocialista baromság: összejön mindenki, és hazudunk. Vagy inkább nem jövünk össze, és csak jelentést írok arról, hogy mit hazudtunk. Hát most mond meg, nem ez a "létezett szocializmus"? Ugyanis ki az az elvetemült állat, aki egy nyolc fős hajón nem a pupán dumálja meg az aktuális gondokat, hanem ehhez egy meetinget hív össze? Ahogy azt a kretén amerikai - aki az ilyesmit erről az oldalon ránk zúdítja -, elképzeli...).
Na, kérem hát, tessék megmondani, van nagyobb állat az alkoholistánál? Két hülye miatt az egész legénység "szenved". Mondjuk én nem, mert a meeting után lejöttem, és megbontottam az utolsó előtti boromat, egy riojai 2002-es évjáratú Sotonovillost. Ez nem ivás, amit én itten művelek, hanem kezelés, én ugyanis gyógyszerként fogyasztom, a koleszterin ellen. Az előző palack négy nap alatt fogyott el, tehát két deci se jutott egy napra. Miért nem elég más marhának is ennyi? Jó, ettől nem gabalyodik össze a nyelvem, nem okádom tele az ágyamat, és nem hugyozok bele a cipőmbe, mint az általános a menő alkoholistáknál.
A főnök úr kétszer is kint volt a városban, ő valóban telefonyozott az asszonyának, és még azt is megengedem, hogy megivott egy sört. Miért nem lehet ő a példa? Ő is tengerész (ráadásul nagyon jó), ő is szereti az italt. Ő is megissza, de csak akkor, amikor itt az ideje, sose munkaidőben, sose más rovására, és sose eszméletlenségig.
Legközelebb én fogok kimenni, mert az nonszensz, hogy ne járjak ki, csak ő! Átment San Pedróba, ehhez átkelőhajót kell igénybe venni Donibanéból, mert az a bejárati csatorna túlpartja. Ezt majd én is megteszem, és ott is körülnézek.
Este még moziztam, megnéztem a Tüskevár első két részét.

Április 7. hétfő, úton, Bilbao, úton.

Hajnali fél hatra túl voltam a reggeli relaxon, és a cihelődéssel járó maceratúrán, és írom a Naplót. Vologya meg ballasztol. Úgy látszik, hajnali egykor még nem lehetett lelket verni az olajozó úrba.
Aztán a berakás is elkezdődött, és azonnal látható volt, hogy ma nem Pasajesben vacsorázunk. A daru körzetében szén egy gramm se, és egy bulldózer hordja alá mindössze, hát csak a jó Isten tudja, mikor végzünk ma.
A főnök úr Olex és Alex lelkére beszélt, megtoldva azzal, hogy szigorúan tilos partra lépniük addig, amíg visszavonásra nem kerül a helyben járás... kész hadsereg leszünk a végén. De a legkevesebb, hogy ezt meglépte a főnök. Az ombudsman meg fogja be a száját, és jöjjön a részeg disznó helyett dolgozni.
Aztán délben jött a fekete leves: délben elmentek kétórás ebédszünetet tartani, az indulást nem teszem ötnél elõbbre! És mindezek tetejébe, hideg szél fúj rám, ha kint vagyok a parton.
Hatkor sikeredett elindulni. Ugye én négytől a parton tébláboltam a rakodás befejezése ürügyén, így nem tudtam, minő fontos üzenet érkezett. A hajóbérlő azt írja, hogy 12-én adják vissza a spanyolok a hajót, így keresnek rakományt. Bilbaóból lenne 3 fajta árpa Rotterdamba.
Nos ezen én teljesen felháborodtam, mert így sikerült a hülye angoljainak teljesen belerondítani a hazamenetelembe. Ezt rögtön el is mondtam a barbának, aki megígérte, hogy intézkedik. A baj az, hogy még hét napi gyógyszerem van, és már régen megmondtam, a hazamenetel április 15-ei időpontja nem 15-e plusz-mínusz négy nap, hanem csak mínusz lehet.
Akkor most megyek, és nézem tovább a Tüskevárat.

Április 8. kedd, úton, Pasajes, úton.

Ez azért hülyeség! Kettőkor felébredtem, most írom a naplóm, hamarost megpróbálok újra lefeküdni. Teljesen meg vagyok keveredve ezzel, hogy így lerövidült ez a timecharter, és 12-én befejeződik. Mindent szépen megterveztem, naprakészen, mikor mit csinálok, most meg itt állok a teljes bizonytalanságban. Felháborító. Csak az ad némi vigaszt, hogy lehet, előbb otthon lehetek!
Megnéztem a Tüskevár végét, meg a Tenkes elejét, és négykor lefeküdtem, és bizony jól tettem, mert hamarost elaludtam. Egészen reggel hatig tudtam, akkor felébredtem arra, hogy Ruszlán járót készít, öt perc múlva kizörgetett azzal, hogy itt van Gorka, a segédsurveyor. Gorri baszkul vöröset jelent, és a Gorka ebből van, valószínűleg Piroskát jelenthet, mert az alsegéd surveyor feje bizony szinte világít, olyan vörös a haja. Bár nem sokat mutat belőle, mert állandóan sapkát visel. Oly annyira igaz ez, hogy Vologya szombat este lefényképezte az egyik bárban, és ott is a fején volt. Szerintem ebben alszik, és hajmosáskor se veszi le.
A "jó" darunk dögrováson van, a régivel rakodunk, hát nem sok jó néz ki mára. A jó azért van idézõjelben, mert a jó is bűn rossz, csak teljesítményre jobb, mint a ma is használatos híddaru. És látod, azt írtam, hogy darunk. Annyit jártam ide, hogy már hajónkhoz tartozónak érzem...

Kati...

Ma megint írt a Kati.
Hogy ki ő, dunsztom sincs. Egy Kati, aki ha ír, állandóan a fodrászának néz, s küldözgeti az sms-eit, hogy mikor menjek hozzá.
Ma ezt kaptam:
"Györgyikém, pénteken 10-re tudsz-e jönni? Jó lenne! A múlt héten voltak Németből, azért nem hívtalak..."
És erre ezt válaszoltam:
"Kedves Kati, én még mindig István, a tengerész vagyok. Sajnos pénteken Bilbaóban rakunk be szenet, ezért semmiképp se tudok menni. Üdv: István"
Hát erre nem válaszolt Kati. A választ persze azért küldtem, hogy tudja meg Kati, félre ment az sms, és elküldhesse a fodrászának.
Délelőtt kimentem, mert a barba talált egy hallatlanul bő áruválasztékkal rendelkező kínai boltot. Ebben az a jó, hogy minden olyan jó minőségű, mint az ára. Meglutriztam magamnak egy egeret a laptophoz, és egy euroscart csatlakozót a dvd lejátszó és a tv közé. Remélem a legjobbakat, és azt, hogy minden működőképes lesz.
Az egérvásárláskor ugye egyik kezemben az egér, a másikkal kotorászom a táskámban, keresem a pénztárcámat. Nem találom! Egyre idegesebb lettem, letettem a táskát a pultra, és úgy néztem bele, és nem akartam elhinni, hogy elveszhetett! Hiszen az előbb még megvolt! És benne az útlevél, és az otthonról véletlenül elhozott adókártyám, na, majd rohangálhatók az iratok miatt, gondoltam magamban.
Sírni tudtam volna.
Az eladó meg néz, mint aki nem érti, hogy mi bajom van. Biztosan azért nem érti a helyzetet, mert kínai, és ott ilyenkor harsányan röhöghetnek, és nem idegesek.
- Nem találom a pénztárcám... - mondtam majdnem sírva.
Úgy látszik, Kínában ilyenkor az emberek valóban röhögnek a másikon, mert ez a boltos vigyorgott rajtam. Szemét egy kis csaj, nem?
- Nem azt keresi, ami a másik kezében van? - kérdezte tört angolsággal.
- Hogy? Mi? Micsoda? - kérdeztem, és nézem, hát valóban. Az egérhez fogva ott a pénztárcám. Akkor jó. De nagyon jó ám, rájönni, hogy mégse dűlt össze a világ, és a napocska szépen süt, és a madarak csicseregnek, meg minden. Szóval arra, hogy mégiscsak szép az élet! (Csak én vagyok hülye, de ez magánügy.)
A váltásommal kapcsolatban ímélt a barba Ciprusra, de nem válaszoltak. Gyanúsan kussolnak, más esetében ilyenkor már nyüzsögnek.
A hajóbérlő mindenáron ránk akarja sózni az árpát Bilbaóból, de nem tudjuk azt a mennyiséget felvenni, amit megad. Vagy többet, vagy kevesebbet (mert ugye három különböző tétel van, és abból az egyik nem megy).
Itt áll egy hajó, a szemközti rakparton, és idézi a "régi szép, szocialista időket"! Még mindig Polsteam a kéménygallérja és az oldalán is ez a felirat. A különbség csak annyi, hogy most ocsmány ronda szegényke, csupa rozsda, amíg akkoriban szépen le volt festve.
Kiraktak, eljöttünk, most megyünk, és holnap kora hajnalban megérkeznek a többiek, amíg én alukálok a pihe-puha ágyikómban, aztán ha megáll a főgép, mindenki lefekszik, és én leszek egyedül fent, mert majd nem tudok aludni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 3. úton, Bilbao, úton, Pasajes

Hajnali egy ötvenkor kötöttek ki, én fél háromkor riadtam meg, és fél négykor felkeltem. Hatalmas köd volt, alig láttam az orromnál, de azt azonnal láttam, hogy nem ott állunk, ahol tegnap. Két ormótlan híddaru között, amelyikből az egyik minket fog rakni. Nyolc tizenötkor kezdtek, de azt azonnal láttam, hogy nem fognak olyan hamar végezni, mint a másik mólón. Ugyanis itt ennek a harmincéves amerikai böhömnek csak egy picinyke, húsztonnás markoló kanala van, hát igyekezni kellene, hogy legyen teljesítmény is. És az is látszott elsőre, hogy ma nem fogok annyit rohangálni, mint máskor, ugyanis olyan nyakig érő mocsok és sár van, mintha... mintha... nem is hasonlítok, nehogy megsértsek valakiket azzal, hogy ezekhez az állapotokhoz hasonlítom.
Na, hál' Istennek eljöttünk. De hiába hálázgatok, újra ide jövünk, mert ezt a tételt el kell szállítani, tetszik, nem tetszik. De ne foglalkozzunk ezzel, Anonymus szavaival élve: na, de ebből elég! Örüljünk annak, hogy süt a nap, a tenger sima, és gyenge keleti szellő viszi magával a kéményünk füstjét. Elég mocskosak vagyunk a kéményfüst nélkül is. Nem is tudjuk, mikor mostuk le utoljára a hajót, így a matrózok most e nemes foglalatosságban mélyülnek el. Ruszlán a fedélzetet locsolja, Pjotor a felépítményt öntözi, Ljosa pedig a híd és folyosók padlójáról próbálja levakarni a szenes mocskot.
Kezdek besokallni!
Ez azt jelenti, hogy még egy picinyke erősítés kell, lesz egy jó kis medicinlabdám, amit a fejemről levágott szőreimmel fogok megtölteni. Levágom a szakállam, és nyári fazonra metélem a loboncomat. Olyan szép leszek, mint az útlevelemben vagyok, bár azért már majdnem letartóztattak, mert hiába mondtam, hogy nem vagyok bűnöző, azt mondták: ilyen fejjel majd lesz! Ez persze nem igaz, de vannak magasabb polcokon ülők a kis hazában, akik nem mondanak igazat, és nekik se lett semmi bajuk, hát akkor én mitől féljek.
Este megittunk két vodkát a barbánál. Koktélnak ittuk, felhígítottuk egy kissé. Cranberry leve volt a főnöknek, dunsztom se volt, hogy mi fán terem, és miféle, amit iszom. Kénytelen voltam a szótárt segítségül hívni. Nos, hogy mindenki megtudja: tőzegáfonya levet ittunk, ezzel mindenki pontosan tudhatja, hogy milyen volt az íze! Dumáltunk egy sort, készítettem "búcsúfényképeket". Megbeszéltük, hogy jó lenne, ha mindketten visszajönnénk, mert igen jól kijövünk egymással. Azt hiszem, ez megoldható, ha az Isten és Alina úgy akarja, valamint mi ketten. Ebből egy a biztos: én így szeretném. Azt hiszem, az a tény, hogy a főnök már nem nagyon akar visszamenni (vagy ha igen, már nem nagyon mondja), annak köszönhető, hogy ezen a hajón akadnak plusz pénzek, ami azért nyom a latban.
Készítettem magamról egy fotómontázst, egymás mellé tettem két képet, amikor leérkeztem a hajóra (Nizzában várakozom a Johanna C-re, ez valóban az első napi állapotom!), és egy ma készültet. Jelentős különbség tapasztalható, a hajamat és a szakállamat illetően... Ahogy elnézem a két fotót, ha mindkét kolléga elkezdené növeszteni a haját négy hónapig, kettejüknek se lenne fele annyi, mint nekem!

Április 4. péntek, Pasajes, úton.

Már délután négy van, de nem merem leírni, hogy úton, mert nincs túl sok remény arra, hogy ma elmehetünk. A "rendes" darunk rendesen elhalálozott egy - remélhetőleg - rövid időre, és a tartalék az képes volt a kettes raktárból kiszedni a szenet egészen fél négyig. A másik négykor már a hármast szokta kirakni. Szóval, lassan megy, nem tudom, milyen hülye napunk lesz holnap?
Viszont ma reggel nyolc körül, mikor már sínen volt minden, kimentem egy egészségügyi sétára. Kinéztem a hajóról egy kanyargós utat, ami felvisz a hegyoldalon, de sajnos az út az elején drótkerítéssel le vagyon zárva, hát nem mehettem arra. Az út az erőmű fölött vitt, és jól ráláthattam a hajóra, de ami elképesztett, az az erőmű széntelepének a mérete volt! Legalább 15 méter vastagságú szénréteget tárolnak, bulldózerekkel nyomják szét, és töltik fel a "szénudvart" Van egy traverz az udvarban a szállítószalag egy lába, azon jól lehet látni, milyen magasan volt felhalmozva a szén, mert addig beállt a rácsok közé. Fénykép persze készült, azon jól lehet látni.
Így aztán Pasai Donibanéba mentem megint, persze teljesen más úton. Most a domboldalon levő lakótelep felvégén értem be. Ez csak egy lakótelep. De mint ilyen, érdekes. Mennyire más, mint egy hazai! Az első, ami szembetűnik: ez nagyságrendekkel tisztább, mint amit vártam! Nem mediterrán viszonyok között tiszta, hanem abszolút mércével mérve, bármelyik norvég, vagy német városka megirigyelhetné! Amitől majd hanyatt estem: találkoztam egy tartálykocsival, és a mellette bandukoló munkás, egy nagynyomású slaggal mosta a járdát! Szegény, szegény Budapest, mikor leszel tizedennyire mocsoktalan! Itt is láttam grafitit: az ócska raktárépületek falán, de a mellette lévő új épületen egy vonást sem!
A környéken nagy kincs a megművelhető terület, hiszen hegyes, sziklás vidék, minden talpalatnyi helyre szükség van. A lakótelep mögötti erős kaptatót teraszosan hasznosítják, de még a házak közvetlen közelében levő kicsi sávot is befogták afféle veteményeskertnek. Ami megint csak ellentétes: a kiskertek afféle nyomortanyáknak látszanak. Lerobbant bádogviskók, töredezett girbe-gurba palatetők, ezek meg olyanok, hogy otthon minden tisztességes kertövezetből kibulldózereznék valahányat!
A felfelé kanyargó út a középiskolához visz (azt hiszem, 8 osztályos lehet), teljesen a domb tetején van. Hogyan járhatnak oda a gyerekek, hiszen kint van, messze kint van minden lakott helytől. Nos kérem, amíg erre bóklásztam, vagy nyolc iskolabusz ment el mellettem, és vitte fel a gyerekeket!
A lakótelep felső határán mentem végig, amikor megláttam valami érdekest, ekkor leereszkedtem. Ez pedig egy kis kápolnának látszó valami volt. De nem az, mert terméskövekből volt (itt-ott habarccsal megfogatva, hogy le ne omoljon) afféle valamikori barlang lehetett, talán remetelak? Benne egy Mária szobor, koszorúk, és égõ mécsesek, hát biztosan minden nap látogatják. A háta megett találtam egy táblát is, most nem mondom meg mi volt ráírva, előbb megtanulok baszkul, és utána lefordítom. Addig álljon mindenki fél lábon!
Kilenckor már a hajón voltam. Hamarost megjött a rendelt élelmiszer. Most finom szalámit kaptunk, és a főnök ráadásnak két palack helyi bort. Az egyiket megkaptam, de hogy milyen, nem tudom elárulni, mert hazaviszem, hogy Nimród fiam bővíthesse a spanyol borokkal kapcsolatos ismereteit. Inkább megbontottam egy másikat, egy palack Viña Cumbrerót Riojából, 2004-es crianzát. Azt tudom, hogy a Rioja az borvidék, és igazán jó minőséget jelent, a crianzáról dunsztom sincs, hogy micsoda, a 2004-re még emlékszem.
A barba beszélt Alinával a Marlownál, és megbeszélte vele, hogy csak Pasajesből legyen váltás, mert Bilbao erre nem alkalmas az idő rövidsége miatt (és olyan mocskos helyen vagyunk, hogy kétlem, egy kicsit magára adó taxis bejön ide a hajóhoz). Ez viszont azt jelenti, hogy egy nappal előbb vagy utóbb, mert Bilbao páratlan napok, Pasajes páros napok.
Amilyen szemét az ügynök, tegnap hozott négy notiszt, pedig három napja fejeztem be a térképeim kijavítását, most kezdhetem elölről. Így azt a trükköt alkalmazom, hogy ráírtam: érkezett április 8-án, a szakkönyveket kijavítottam, azokba április 10-et írtam, és nyilván fogok térképeket is javítani (na, nem túl sokat), hogy az érkező tiszt láthassa bennem a maximális jóindulatot, és azt, hogy csak az idő hiánya miatt hagyom rá a térképek javításának zömét. Ennyi persze teljességgel elfogadható, mert a hazamenők nem nagyon szeretnek már ezzel foglalkozni, a lejövők meg - új seprő mindig jól seper -, csak legyintenek: ugyan, hagyd már, persze, hogy kijavítom őket.
Azt mondja a barba, hogy most, mivel van friss árú (és milyen gyönyörű minden!) holnap tartunk érkezés után egy pupapartit (ezért kell holnap nagyon igyekeznem a berakással, hogy minél korábban indulhassunk), ahol "kihajóznak" minket, Vologyát és engem.
A rakodás este hét után csodálatos módon felgyorsult, nyilván a helyi melósok sem akarnak nyugdíjba menni innen, rakodás végeztével. Szóval este negyed tizenegykor jelentettem a főnök úrnak, hogy ki vagyunk rakva. Így még egy viszonylag normális indulás is volt, mert a révkalauz azonnal jött, fél tizenegy után már a nyílt vízen voltunk.

Április 5. szombat, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Háromnegyed négy volt a naplóba beírva érkezésre. Én persze hétkor keltem. Ma még az is jó volt, hogy a darus már nyolc előtt egy perccel belénk zúdította az első markolót! Ha nem fog sokat fecsegni, akkor fél délre végezhetünk!
Van nekem egy MBT cipőm (www.mbt-info.com, van magyar nyelvű oldaluk), erről már zengedeztem sokat, most a másik oldala következik: ha ez a dög elkezd csúszni, akkor csúszik, de piszkosul! A decken téblábolok, a fiúk a járóval vackolódtak, hátra kellett lépnem, és ott pechemre egy csőborítás volt, vagy harminc centi magas, aminek a két oldala lejtős. Ezen a nedvesség, az apró szénporszemcsék, és a csúszós talp összes negatív hatása kumulált, és úgy hanyatt vágódtam, hogy az csuda! A jobboldali forgómra estem, ott viszonylag jól ki vagyok párnázva, hát csak megütöttem magam, és a bal csuklóm horzsolódott fel. Az egészben az a nevetséges, hogy éppen a tiszta overallomban pompáztam a fedélzeten, és most ugye hátulról inkább szeneslegénynek nézhetnek, mint valami nett és elegantos tiszt úrnak...
A berakás most valamivel előbb véget ért, mint tegnap, de mit lehet tenni, nem lehet annyira felgyorsítani, hiszen ez egy ősrégi matuzsálem, mint említettem csak 20 tonnás a kanala. Mint tegnapelőtt említettem volt, ez egy amerikai daru, ami úgy harminc éves, hogy a hetvenes évek második felében kapták az amiktól. De ma lefényképeztem az alig látható tábláját, amin ott az építési évszám: 1956. Annyi idős, mint a barba. Azért a főnök látszik fiatalabbnak! Egy kicsit rám ijesztettek, úgy tíz óra tájban. Jött két szerelő, hogy akkor ők most darut fognak javítani. Mondom, hogy az Isten szerelmére, várjanak egy órát, akkor már nem hátráltatják a hajót. De nem lehetett eltéríteni őket, csak kicseréltek egy seklit a teheremelő kötélen, amivel a markoló kanala van hozzáerősítve a drótkötélhez. Azért a drótkötélről nekem eddig kicsit más elképzeléseim voltak, mert ez legalább 48-as vastagságú, én eddig hajón 32-essel találkoztam nehézdarun. Szóval a sekli, amit levettek, baromira el volt kopva. És mindössze két hónapja tették fel, ahogyan a szerelők elmondták.
A rakodás elején majdnem szívszélhűdést kaptam a meglepetéstől: a foreman beszélt angolul! Isten bizony! Gebedjek meg, ha nem igaz! Emberek, a melós, angolul tudott spanyolban! Ez azért már valami, olyan igazi EU-s izé...
Rögvest meg is kérdeztem tőle, mit jelent a crianza, lásd a tegnapi borügyi bekezdést. Hát, ha nem is elsőre, de hamarosan a megfejtést is megkaptam: ez kérem, nem véletlenül a 2004-es számot előzi meg a címkén, évjáratot jelent, ha jól vagyok tájékoztatva.
Ilyenkor, berakáskor nincs sok szabadidőm, az elején úgy egy órányit hagyhatom őket magukra, amíg feltöltik a kettes raktárt. Nos, ez alatt az idő alatt elkészítettem a váltóm számára egy kis sillabuszt, amiben leírtam, hogyan kell Bilbaóban berakni a hajót  A főnök nagyon örvendett, és kérte, hogy Pasajesre is készítsek ilyen leírást, mert én már nagyon offé vagyok, és ennél jobban nem lehet a hajónkat berakni, hadd tudja a váltóm is alkalmazni az eljárásomat. Persze megteszem, de lehet, hogy beadom szabadalomként, és EU szerte levédetem.
Nos, beraktunk, eljöttünk. Indulás után ledőltem egy kicsit, amikor felkeltem, a combom jobban fájt, de elviselhető. A főnök úr adott valamilyen kenyőcsöt az otthoni medicina készletébõl, ami nem ártott a combomnak, de a szembe dörzsölve baromira tud csípni. És ugye én annyira nem tudok oroszul, hogy el tudnám olvasni, hogy ne vigyük a szembe. Persze az is igaz, hogy ennyi eszem lehetne, de még nem nőtt be a fejem lágya, majd ha bácsi leszek, akkor már tudni fogom.
Érkezés: mint az induláskor, csak itt valamivel kevesebb a vitorlás. Mi lesz itt nyáron? Meg vannak ilyen izék, evezősök, akik otthon nem látott csónakokban nyomják a testedzést és a sportot, sokan ülnek benne, és van kormányevezősük is, aki állandóan kiabál a többiekkel.
Ezek változó sokaságban fordulnak elő a csónakokban: négytől tizenkettőig, de lehet van többes csónak is. Eleddig csak a kikötőben láttam őket húzni az igát, de most ideki, a nyílt vízen is akadályozzák a hajózást. És ez még a kisebbik baj, de a szűk csatornában is ott vannak. Így aztán, mint egy mentőautó, ha nem is szirénázva, de harsány dudaszó kíséretében jöttünk be a kikötőbe. Azért az edzőnek nem kell nagyon kiabálnia, amikor egy csónak mögött elkezdünk dudálni ám! Szemmel láthatólag visszatér az evezési kedv, és csónak ilyenkor mindig beindul.
Bejöttünk, kiköttünk.
Estére pupabuli volt előirányozva, de mivel hűvös északi szél fú, ezért a tiszti szalonban tartottuk, csak a pupán sütöttük meg a saslikot faszénen. Hű, de finom volt! Készített Oleg hozzá franciasalátát, majonézes, sült padlizsánba tekert paradicsomot, sült burgonyát, paradicsomot, kivit, és egy szelet lazacos pirítóst. Mindezt egy tányéron helyezte el. Volt vodka, sör és a végén whisky is, én maradtam a sörnél. A kolléga urak nagyon jól elbeszélgettek, oroszul, én meg figyeltem, próbáltam követni, és ha nem is értettem mindent, de tudtam, miről is van szó.
Esküszöm, nem voltam éhes, amikor felálltam az asztaltól.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 31. hétfő, Pasajes, úton.

Korán keltem, ötkor már ébren voltam, fél hatkor felkeltem. Kipucoltam az MBT cipőt, mert kiverte a só, és nagyon nem szeretném, ha emiatt idő előtt tönkre menne. Kötve hiszem, hogy van rajtam kívül valaki, aki annyi gondot fordítana a melóscipője karbantartására, mint én itt.
Aztán elkezdték a kirakást, de az első két és fél óra csak a halott csókolgatása volt, mert a daru döglődött. Így bevetették a másik, tartalékot is. Az idő továbbra is pocsék. Hol hétágra süt a nap, hol zuhog. A barbának szerencséje volt, mert elkapott egy háromnegyedórás napsütéses időszakot, amíg kiment telefonálni a "my lovely wife"-nak, azaz hőn szeretett asszonyának. De csak azért volt napsütés, mert téli dzsekiben ment. Ha pólóban, akkor biztosan elkapta volna a zuhé!
Délelőtt Vologya három másik sráccal megcsinálta a törött és elgörbült oszlopot és bordát. Fatuskókkal, ékekkel, gerendákkal kiácsolták és igazi, lenini nagykalapáccsal visszakényszerítették a helyére. Mintha új lenne! Isteni keze van ennek a manusnak! Csak egy kicsit jobb lenne angolból, akkor biztosan jobban összebarátkoznánk, mert emberileg sincs kivetni való benne. Nagy dumás, jó dolgos, vidám, meg minden.
Én nem mentem ki, viszont valóban hasznosan töltöttem a napot, mert befejeztem a térképek javítását, ami már nagyon nyomasztott. Így naprakész vagyok minden munkámmal, készülhet a váltóm. Vajon megint Miki jön le? Akkor szegényt nagyon megszívatták, mert februárban hajón szeretett volna lenni.
Ja, a draft surveyorral beszéltem, aki szintén mondta, hogy április 14-én bezárják az erőművet, egy kéthetes karbantartásra, de a szenet addig is hordani kell.
Este kilenckor indultunk. Bent finom, csendes víz, kint hülye döghullámok.
Viszont az elalvásban nem nagyon zavart.

ÁPRILIS

Április 1. kedd, úton, Bilbao.

Negyed háromkor megriadtam, hogy veszettül billegünk. Akkor már látszottak Bilbao fényei. Hétkor keltem, most másik rakparton állunk, ez egy hullámtörővel beljebb van, védettebb hely, és forgalmasabb is. Dunsztom nincs, mikor kezdik a berakást, mert mellettünk ezer teherautó üresen várakozik, és nyoma sincs annak, hogy bárki el akarná őket zavarni, vagy egy darut akarna a hajó mellé telepíteni. Viszont előttünk áll egy marha nagy dán hajó, több, mint kétszer olyan széles, mint mi. Mi ugye 13 méter vagyunk, ők 32!
Mire kiballasztoltunk, és kinyitottuk a raktárt nagyon úgy nézett ki, hogy mi, mint a legkisebb hajó, itt állunk elhagyatottan, senki se törődik velünk, jaj nekünk, mit tegyünk most?
Fél tízkor a főnök úr is felkelt, és abbéli reményét akarta kifejezni, hogy a hajó félig be van rakva, de sajnos nem. Felhívott valakit az ügynökségen, valószínűleg a begyes-farost, mert mindenféle hülyeséget mondott, de a lényeg azért kihámozható volt: este nyolckor kezdenek berakni. Jó. Addig el vagyok, mint a befőtt.

És olvasok

amint az a jól nevelt befőttől elvárható.
Most a változatosság kedvéért a Várnai csatát, csak most Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története című munkájából. Ez egy kis kiegészítés ahhoz, amit a múltkor írtam.
A Hunyadiak és a Jagellók korát Fraknói Vilmos írta meg, és hallatlanul érdekes olvasmány!
Először is: itt is olvasom, hogy szegény királyunk, I. Ulászló fejét egy bizonyos Khodsa Kizr vágta le, ez a név már biztos, mert most olvasom, nem előadásban hallottam, és a hallott nevek leírása nagyon is bizonytalan.
Valójában sok és nem sok újat olvastam. Ez érdekes. Mert a fő vonal az természetesen ugyanaz, de rájöttem bizonyos csúsztatásokra dr. Varga Tibornál. Mert amit tőle hallottam, az egyértelműen az volt, a királyt támogatandó EU-s flotta nemhogy megakadályozta volna a törökök átkelését, hanem még ők szállították át fejenként egy aranyért Murád seregét.
Nos, Fraknói azt írja, hogy:
"A hajóhad, a mely hivatva volt, hogy átkelését megakadályozza, ezen feladat megoldására képes nem lehetett. Ez a hajóhad összesen csak huszonegy gályából állott, a melyekből nyolczat a pápa, ötöt Velencze, négyet a burgundi fejedelem, kettőt-kettőt a görög császár és Ragusa küldöttek. Ezek részben a Dardanellák szorosában, részben a Bosporuson foglalván állást, hatvankét kilométer hosszu vonalon voltak szétszórva. E mellett a görög császár a Bosporus európai partját megszállani elmulasztván, lehetővé tette, hogy azt Khalil basa az európai török tartományokból egybegyüjtött sereggel elfoglalhassa; már pedig a strategia egyik elemi tétele az, hogy az ellenséget, mely egy folyam mindkét partjának ura, átkelésben hajókkal megakadályozni lehetetlen."
És ezután leírja, hogy a Konstantinápolyban megtelepült genuai kereskedők szállítják át hajóikkal a török seregeket jó pénzért. Persze most senki ne várja, hogy mea culpázzak, mert ezek a genuaiak is csak EU-s kereskedők, akik az anyjukat is eladnák jó pénzért.
Ez azért teljesen más, mint amit az előadásban hallottam! És hogyan is mondta dr. Varga Tibor? Nem idézet, de valahogyan így: ha hallunk valamit, akkor kérdezzünk rá a forrásra, mert szépet mondani igen könnyű, csak nem biztos, hogy igaz.
Az viszont kétségtelen tény, hogy Ulászló mindenképpen szavatartó akart maradni, Fraknói munkájából egy határozott és végtelenül becsületes, fiatal, nagyreményű király alakja rajzolódik ki, akiből (ő írja) nagy királyunk válhatott volna. Az ország helyzetének kuszasága, a bonyolult nemzetközi viszonyok, cselszövések, hitszegések, árulások teremtettek olyan helyzetet, amiben többszörös "esküszegővé" vált, de én úgy gondolom, akarata ellenére. Ceasrini bíborosnak bizony nagy szerepe volt abban, hogy az ifjú királyt "megvezette" aki aztán hol így, hol úgy esküdött...
Érdekes, amit Hunyadiról olvastam, és efféléket bizony nem nagyon tanítottak és nem is tanítanak, mert a királyságunk, országunk, nemzetünk nagyságát és félelmetes hírét mutatja:
Egy francia püspök Jeruzsálemből azt a hírt kapta, hogy Egyiptom és Szíria szultánja halálra rémült, amikor hírét vette, hogy Hunyadi délre indul, és meghagyta a hajóhadai parancsnokának, hogy adja fel Szíria védelmét, hogy legalább Egyiptomot megvédhessék!

Dolgozzunk: fél ötre jött egy óriás mozgódaru, amihez két bulldózer hordja a szenet, és elkezdték a berakást. Ez meglehetősen lassú módja a munkának, hát dunsztom sincs, mikor fejezik be a hajót.

Április 2. szerda, Bilbao, úton, Pasajes, úton.

Elolvasva is a dátumot hosszúnak tűnik a nap, hát, majd meglátjuk. A berakásnak 00:20-kor lett vége, ébresztettem a barbát, kiszámoltam a rakományt, megírtam az összes naplómat, és zuhany, és majd alvás is lesz, de előbb befejezem a naplóírást.
Hadd szúrjak be egy idézetet - mert szerintem az ilyesmi mindenkit érdekel -, amit a magyar nép honfoglaláskori nyelvéről olvastam a tegnap említett munkában:

"Ebben először is meglepő a családi viszonyok jelölésére szolgáló szavak bősége. Az oly szavak, mint feleség, vagy hitves, monogamiára mutatnak, az úr használata a férj helyett a férfi patriarchális kormányára a családban. A bátya és öcs, a néne és huga, a déd, ük, szépapa, a szüle, egyveng szavak mint a családi kötelék szorosságát és amellett egységét tanositják. Megvan a közös származás tudata is; "nem-es" az, ki valami nemhez tartozik. És hogy az egész nemzet nem tartotta magát másnak egy nagy családnál, annak emlékét fenntartotta az a maig és csakis nálunk élő szokás, bátyának, öcsnek vagy nénének szólitani az idegent is."
És még egyet:
"Még Nagy-Lajos korában is bőrpánczélt viseltek a magyar katonák. "Ha ez a kordován ruha nagyon elkopott, ujat s ismét ujat tesznek fölébe, úgy hogy erőssé és védelmezővé válik." A pánczélnak a törökben szaut a neve, és Vámbéry igen szellemesen kimutatja, hogy a magyar szűcs eredeti értelmében nem más, mint bőr-pánczél készítő."

Egyelőre ennyi, és megyek aludni, mert rám fér, lévén hajnali negyed kettő. Reményeim szerint legalább hat óra alvás jut, hiszen odaérünk, bemegyünk, satöbbi.
Ideértünk, bejöttünk, satöbbi.
A satöbbi: kikötöttünk, a draft surveyor a parton várt, gyorsan leolvastuk a merülést, és mire a raktárak kinyittattak, már le is szondázott a pasas Ljosával. Aztán ügynök, forman és kezdődhet a kirakás. Nyolc előtt öt perccel el is kezdték.
Délelőtt kimentem, körülnéztem kicsit San Sebastianban is, mindössze 4 buszmegálló, vettem ezt-azt (ez: vörösbor, az: vörösbor). A főnök úr addig is a sebeit nyalogatta, mert ugye ő fél egykor lett kirúgva a pihe-puha ágyikóból, és azóta talpon volt. Most abban reménykedik, hogy hét körül elmehetünk, akkor éjfélre Bilbaóba érhetünk, és visszazökkenhetnénk a rendes kerékvágásba. Nem mondom, ránk is fér.
De mégse így történt, mert nyolc óra tízkor indultunk, így Bilbao majd kettő felé lesz, én meg háromnegyed hétkor kelek csak.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 27. szerda, Pasajes, úton.

Ímél jött Madridból, miszerint a hajóbérlő képviselője eljön megnézni a hajót, és elviszi a főnökömet egy vacsorára (vagy ebédre, mert vacsorakor menni kéne már Bilbaóba). Tegye. De a bulkhedek akkor is maradnak, ahogyan a barbát ismerem. Ugyanis már megint az a gond, és az ímélváltások tárgya, hogy túl sok mozgatható válaszfalunk van, és miért nem a parton vannak? Megmondom őszintén, hogy az nekem is jobban tetszene, mert egyszerűbb lenne berakni a hajót.
Tegnap, amíg a révkalauz próbált beszállni, vagy öt hajó jelezte, hogy jönnek, érkeznek, mikor jön a pilot? Köztük a Nadin volt az első, nekik azt válaszolták, hogy jöjjenek a bejárati bójához (ez, mintegy egy mérföldre van a bejárattól), ők a másodikak, utánunk hozzák be őket. Egy mérföldre északra várakozzanak a sorukra. Nos szegények nyilván várakoztak, bele is unhattak, mert reggel hatkor megyek a hídra, hogy beírjam a naplót, hát ott van mellettünk a pilotcsónak. Mit keres ez itt ilyenkor? Nézelődöm, hát látom, mögöttünk a Nadin épp akkor köt ki. Ha ők a másodikak voltak, hányan lehetnek még kint?
Egész nap randa, esős idő, de annyi víz ömlött az égből, hogy az már skandalum.
A jelzett időben megjöttek a madridiak, itt voltak, megnézték a hajót, fényképezgettek, tárgyaltak, aztán elmentek ebédelni, a barbát hiába hívták, nem ment, inkább elugrott egyet telefonyozni az asszonynak.
A daru döglődik, lassan megy a munka, azt mondta a stivador, hogy este 9-kor végezünk. Ez nem jó. Már az, hogy ezt mondta, mert ez itt azt jelenti, hogy biztosan nem kilenc előtt, de hogy mikor, azt a jó ég se tudja. Azt is mondta, hogy nincs pilotszolgálat, olyan rossz az idő odakint. Az tény, hogy a hajók nem mozognak, van amelyik rakodik, de amelyik menetkész, az a rakpart mellett ácsorog. Nem szeretnék most kint lenni.
Kirakás vége fél nyolc. Nincs mozgás a kikötőben, a barba rákérdezett, mi újság?
- Mindjárt utánajárunk az időnek, és meglátjuk. - volt a válasz. Nem telt bele öt perc, elkezdték a hajókat hívogatni. Fél órás különbséggel ígérték nekik a révkalauzt. Ránk majd éjfélkor kerül sor. Így le a kabinba, és csak pihentettem a szemem, nem (akartam) aludni, de azt hiszem, ez mégis sikerült. A főgép indulására azért felébredtem. Éjfél előtt fel a hídra.
- Semmit nem pihentem - mondja a barba, és ezt el is hiszem. Éjfélig semmi.

Március 28. péntek, Pasajes, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Akkor rákérdezett a főnök. Még fél óra, és itt lesz, kaptuk az ígéretet. Valóban, bejött egy autószállító, és onnan hozzánk szállt át. Egykor kint voltunk, a szél lecsendesedett, persze 3 méteres hullámok még voltak. Lementem, és viszonylag gyorsan elaludtam. Arra ébredtem háromnegyed nyolckor, hogy állunk. Megbeszéltük a teendőket a főnökkel, és miután megvizitált minket a faros-begyes, elment aludni. Nekem csak az a gondom, hogyan lehet a hajót négy óra alatt berakni, és kiszivattyúzni a ballasztvizet, amihez 8 óra kell. Azt hiszem, kicsit lassítom a berakást, és vagy kétszáz tonnával túlrakom, és majd a berakás után is folytatjuk a kiballasztolást.
Aztán másképp alakult, mert majdhogynem kiszívtuk a tankokat a berakás végére. Tizenkettőkor kész volt, és azonnal indultunk. A délutáni őrséget nem engedtem, hogy a barba csinálja végig, lezavartam pihenni, hiszen én aludtam az éjjel, ő meg kilencig talpon volt az egész éjszakai szolgálat után. Gyönyörűséges időnk volt, na, tetszik látni, kérem szépen, az ilyet szeretjük: húsz fok, sima víz, majdhogynem szélcsendes. Csak mire Pasajes elé értünk, beborult, szemerkélt, elkezdett a szél is fúni, és beindult a "hullámosodás".
Este fél hatra érkeztünk a pilot beszállóhelyre, és fél hétre ki voltunk kötve. Gondolj bele: fél egykor még itt voltunk, és este fél hétkor már itt, újra! Azért ez nem semmi. Kész TÜZÉP teherautó a hajó, mi meg a szeneslegények. Gyors draftsurvey, és kész. Pihenés van az egész vonalon, ki-ki, ahogyan szereti. Én a fotóimat rendezgetem és fotóvideót készítek belőle. Ezek fotókból készített filmek, amiket egy DVD lemezre teszek majd rá otthon.

Március 29. szombat, Pasajes, úton.

Tök nyugi van. Hatra nyitva a raktárak, és hétkor, amikor felkeltem, látom, hogy visszafelé kezdte el a darus kirakni a hajót, ez csak annyit jelent, hogy azzal kezdte (egyes raktár) ami a végére szokott maradni. Ez persze nem világrengető baj, csak a rakodás végén várnia kell majd, hogy a pontonokat Pjotr elrendezze.
A barba kiment Vologyával, és a hajónak "eszközölt" kézi vásárláson kívül vett magának egy DVD lejátszót, mindössze 29 euróért, olyat, ami mindent tud, mindent lejátszik, amit mi otthon csak számítógépen tudunk megnézni: filmet, fotókat, zenét (ez mondjuk fölösleges nekünk otthon).
Ki hinné, hogy lehet így is: süt a nap, gyönyörű az idő, kellemes a hőmérséklet: 21 fok, pontosan nekem való!
Fél ötkor draft survey, és indulás. Fél hatkor kint voltunk a vízen. Ez az itteni draft survey, ezen a járaton, a következőképpen néz ki: Bilabaóban én csinálom. Nem csinálok kezdeti draft surveyt, mert tudom mennyi a konstans, tudom mennyi üzemanyag van a hajóban. Ezután kiszivattyúzzuk a ballasztot, és megsaccolom, mennyi ballasztvíz maradt a hajóban, és ez alapján kiállítjuk a fuvarlevelet. Ezután megérkezünk Pasajesbe, ott jön a survyor, leolvassuk a merülést, lemérik a ballaszttankokat. Ekkor már tudom, hogy "jól-e saccoltam-e", és tudom, mennyit lehet kirakni. Amikor kész a kirakás, akkor megcsináljuk a végső draftsurveyt, és ekkor megmondják mennyit raktak ki, és mennyi maradt a hajóban, mert sose rakják ki teljesen a rakományt. Ezek afféle hiszem, ha akarom draft surveyek. Aztán eljön az utolsóelőtti fuvar, mint a mostani. Ekkor majd, kirakás után, megmondja Haritz, hogy az utolsó fuvar fuvarlevelén hány tonna szén legyen, teljesen függetlenül attól, hogy mennyi van a hajóban. Ugyanis az óriás bulkcarrier szállítólevelén levő mennyiséggel kell egyezni az általunk elhordott rakománnyal. És isten bizony, nálunk senki nem eszik szenet, ezért az nem igen érdekel senkit, hogy mi alkalmakként mennyit rakunk be, csak az, hogy meglegyen az a szénmennyiség, amit a nagyhajó hozott.
Így aztán nem kell senkinek sajnálni, amikor azt mondom, hogy minden nap két draft survey van, mert olyan is. Egyébként a két Haritz lemásolta a hidrostatikus táblázatainkat, a tanktáblázatainkat, és elkészítették a maguk draft survey programját, és valóban, a merülést beírjuk, az üzemanyagot, és a vízmagasságokat a ballaszttankokban, és máris megvan az eredmény nekik is, akárcsak nekem, mert ugye én ezzel a programmal dolgozom, amióta megvan az Illetőm (Pocket PC-m).
A szakács megint finomat készített: halat subában. A halra reszelt főtt burgonya jön, és arra majonézes cékla. Ez persze inkább hidegtál, mint főtt étel. Oleg persze azt mondta, hogy ez "fish under jacket". A barba finomította, hogy ez bizony nem dzseki, hanem ukránul suba. Ez valamiféle nagykabát, mondta. Ekkor mondom, mi is ezt a szót használjuk a juhászok hordják, meg minden, kifordítom, befordítom, mégis suba a suba...
- Ez az, hát persze, nálunk is ezt jelenti!
Ma a halat halkonzervből szerezte, de lehet sózott heringből is készíteni. Este hétkor nem tudtam a szemem nyitva tartani, lefeküdtem, azzal, hogy csak lazítok egyet. Úgy is fejeztem be, hogy friss vagyok, kipihent vagyok, és azonnal elaludtam. Tizkor felriadtam, vécére menve láttam Bilbao fényeit, ez azt jelenti, hogy hamarosan érkezünk. Na, mi lesz velem éjjel, hiszen nem fogok tudni visszaaludni? Ezen töprengtem, aztán...

Március 30. Bilbao, úton, Pasajes.

... aztán kinyitom a szemem, nézem hány óra van: hajnali négy. Még félóra szundi, aztán felkelés, utána vissza egy jó kis lazításos relaxra, és ötkor felkeltem, most írom a naplóm.

Gyeny hujovi

Tehát minden szép és jó... lenne, ha nem fújna már megint az a hülye szél, most délkeletről, itt a rakpart mellett hátulról kapjuk, hát az a jó benne, hogy hátulról jön, és ez a szénport majd elviszi, és nem a felépítményre hordja, mint eddig.
Negyed hétkor megjelent a barba a kabinomban, ami teljességgel szokatlan tőle.
Aztán mondotta volt, hogy minden órát átállított, az enyémet kivéve. Így negyed nyolc van, és ilyentájt látni nem teljesen szokatlan.
Jöttek rakni.
Azt mondja a foreman, hogy 3000 tonna rakomány van a parton. Felhívtuk a draft surveyort Pasajesben. Azt mondja Haritz, hogy 3000 tonna hiányzik a tételből, ennyit tegyünk a szállítólevélre. Akkor jó. Azt a 3000-et berakjuk, és tízkor el.
Még jó, hogy reggel nyolcra minden ballaszt ki lett pumpálva.
Jön a barba.
- István, ha csak 3000 tonna a rakomány, akkor ilyen időben kell ballaszt is. Szólj Oleknek, hogy nyomja tele az egyes és a négyes tankokat.
Hát bizony ez kemény három óra, még jó, hogy a rakomány távol van a hajótól, és sokkal lassabban megy a berakás.
Na, most jövök én: elkezdtem aggódni, azért, mert a parton csak van még rakomány, és mi gyanúsan telünk meg. Még jó, hogy jött a stivador, leállítottam a berakást. Már 100 tonnával túl voltunk rakva.
- Gyerünk a főnökhöz - invitáltam a fiút (elvégre legfeljebb 50 éves a srác).
- Nu, mit csináljunk? Van teli négy ballaszttank, ez 700 tonna. Túl vagyunk már rakva 200 tonnával. Ahhoz, hogy a ballasztot kinyomjuk kell négy óra.
Vakarózik a főnök, meg a stivador...
- Rakjunk be a hajóba még 15 kanállal, az 380 tonna körül van, és passz. (A stivador szerint csak 25 tonna szén fér a kanálba egyszerre, nem harminc). Utána kiballasztolunk és elmegyünk. Nem kell várni senkinek.
Ebben maradtunk. Beraktunk, eláztunk, de úgy, hogy az csuda! Nekem csak a zoknim nem lett vizes, mert ez az MBT cipő a cipők csúcsa, még ilyen szempontból is! Alig ázott be! Szuper!
Aztán kicsit nekem felment a pumpa, mert az utolsó kanál felét a pontonra tette a darus, és egyúttal meg is döntötte a hajót. Így a fiúknak szerzett másfél óra kemény különmunkát, mert az egymásra tett pontonok csatornáit teletette szénnel, a ponton tetejéről is le kellett tolni, mint afféle negatív hólapátolóknak.
Aztán azt se szívderítő látni egy tengerésznek, hogy a hajójának a merülési mércéje teljesen víz alatt van, a plimsollból se látszik semmi, sőt a középső merülési mércéből se... Rossz érzés, még akkor is, ha tudom, hogy 70 centit fogunk kiemelkedni, és minden rendben lesz! Két óra szivattyúzás után olyan állapotban voltunk, megállapíthattam a rakomány súlyát, és indulhattunk. Az nem megy, amit a Haritz mondott, hogy azt írjuk a szállítólevélre, amit ő mond, mert hogyan néz az ki, hogy eljövünk 3000 tonna szénnel, és a parton maradt még négyszáz, ami nem fért már belénk? Így aztán a szokásos 4350 tonna körüli rakománysúlyt írta rá a főnök.
Ez megoldva. Jön a pilot. Indulási manőver.
A pilot adja az utasítást, a barba meg kormányoz, meg szaladgál ki, nézi, hogyan mennek a dolgok. Átvettem a kormányt.
- Orrsugár kormány balra - adja az utasítást, amikor indulunk el a rakparttól. - kormány 20 fokot balra.
- Kormány 20 fok balra - mondom neki vissza.
- Kormány teljesen balra!
- Teljesen balra! - válaszolom.
- Nem, nem, nem balra, teljesen jobbra! - kiabálja szinte kétségbeesetten. - Jobbra, jobbra...
- Teszem jobbra - mutatom, de persze időbe telik, míg a mutató és a kormánylapát átér. Már átért a kormány, amikor durr! A farunk a rakpartnak csapódott. A hang alapján biztos voltam, hogy a vas elkenődött.
Manőver után lementem. A muráda bizony befelé dől, és két oszlop, ami eddig egyenest állt, az most alul kiszakadva a fedélzetből, felül megrepedve, ha kikötöttünk, jobban lehet majd látni.
Ennek ellenére a manőver után sikerült belealudnom a relaxba. Ez azt jelenti, hogy a lelkiismeretem tiszta. Ugyanis manőver közben azt csináltam, amire utasítást kaptam. Az igazság az, hogy ilyenkor én se nem látok, se nem hallok, magyarán nem kísérem figyelemmel, mi történik, csak a kormánylapát mutatójával foglalkozom, hát nem is igen tűnt fel, hogy éppen ellenkező utasítást kellett volna kapnom.
Érkezés este.
Felmegyek a hídra, már látjuk a révkalauz csónakot, amikor csatt! Elmegy az áram. Nem blackout volt, mert a főgép ment, de a GPS-ek, a radarok, a komputer, a kormánygép, feldobta a talpát. Szerencsére, mire a pilot beszállt, már minden működött. Ekkor mondta a barba Vologyának ami a címben van, hogy gyeny hujovi. Az angol ezt fucken day-nek mondaná, a magyart meg tanáld ki. Amikor a pilot beszállt, azonnal átadtam a kormányt, és egész manőver alatt hozzá se nyúltam, betartva a barba tanácsát: ma már semmihez se szabad hozzányúlni.
Kilencre kikötve. Végigfotóztam a bejövetelt, szép esti napsütés volt, de bent a kikötőben már felhős. Még Bilbaóban beszélgettem a stivadorral, és ő mondta, hogy ez az erőmű naponta kétezer tonna szenet zabál fel, hát mi éppen a napi fogyasztást hozzuk, nem sok tartalékot halmoznak fel velünk! És ugye semmi más lehetőség nincs a szén idejuttatására, mint hajóval hozni, és az erőmű mellett kikötni. Ugyanis olyan nagy itt a helyszűke (az erőmű a sziklás domboldalra épült), hogy újabb utak építésére nincs nagyon lehetőség, ezért aztán hiába tud egy nagyobb hajó 50 ezer tonna szenet kirakni a túloldalon, nem lehet áthordani erre az oldalra teherautókkal. A legésszerűbb ekkora hajóval, mint mi vagyunk, hordani a napi fogyasztási szükségletet.
Azt is mondja az ügynök, hogy 14-én lesz az utolsó fuvar, mert bezárják az erőművet. Akkor meg minek jöttek Madridból és tárgyaltak arról, hogy kiveszik egy évre a hajót, a hajógyár után? Na, majd meglátjuk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 24. Húsvét hétfő, úton, Bilbao, úton.

Nos, mivel este tíz után megint tombolt az ítéletidő, így aztán a révkalauz csak a móló végénél szállt be. Nem volt túlságosan stabil(a móló az volt, csak a pilot nem), lévén itt is húsvét. És ez az idióta végig jajgatott, hogy miért akarunk mi kikötni, menjünk horgonyra, most nagyon veszélyes, meg minden. Kétszer próbálkozott, nem sikerült neki, utána a főnök úgy döntött, hogy akkor horgony, és öt perc múlva úgy, hogy mégis part mellé. A révkalauz csak jajongott, hogy hülyék vagyunk, ha ilyen időben kikötünk. Ráadásul nem is mehettünk a helyünkre, mert ott egy hajó volt. Vagy kétszáz méterrel előbbre kötöttünk ki. Fél tizenkettőkor kezdtük, és fél kettőre voltunk a part mellett, úgy, ahogy. A pilot, mint akit seggbelőttek, úgy rohant el, amint két kötél a parton volt. Az látnivaló volt, hogy itt nem lesz rakodás, reggel nyilván shifteléssel kezdjük a napot.
És így is lőn.
Az éjjel úgy döntöttem, hogy én picike porszem vagyok a világ nagy-nagy fogaskerekei között, és nélkülem is megy minden a maga útján, és ha nem veszek tudomást a problémáról, akkor végül is nem létezik. Mindezeken felbuzdulva, nem állítottam be semmi ébresztőt, kelek, ha kellek. És így is volt. Háromnegyed nyolckor a barba dudál a hídról, és kezdetét vette a nap.
Azzal, hogy senki nem tudott semmit, és mindenki másra mutogatott.
- Miért foglalt a rakpartunk, miért nem állhattunk oda? - kérdezte a főnök a csecses-begyes menyecskét, persze csak telefonon.
- Captain, miért nem álltak hátrább, a másik hajó elé? - kérdezte a faros-boncos ügynökhölgyike. (A boncos palóc tájszó, és a vastagcombúakra mondják).
Miért, és hogyan, mikor és merre, miért, mikor, merre? Ezek a kérdések zsongtak körülöttem. De az ügynöklány csak nem került elő, mert már a pilotállomást is kikérdeztük, mikor, merre, meddig?
- Nemsokára ott az ügynök - adta meg a választ egy kedves női hang.
Aztán megjelent a rakparton a csecses-faros kocsija, de ő maga nem szállott ki belőle, inkább felhívta a hajót, hogy mindjárt jön a révkalauz, és shiftelünk. Igen, de hova, hiszen a helyünk olyan, mint a vasúti klotyó: foglalt. És első lépésként valami történt: a daru elkezdte a szenet átpakolni, előre, hogyha hátramegyünk, akkor legyen mit berakni. Na, ez valami!
Aztán révkalauz, és elkezdtük a kötélmanővert főgép segítségével.
Ne tessék elfelejteni, hogy közben jéghideg, zuhogó eső, és ezer kilométeres szél könnyítette a manővert. Mindenki olyan rohadtul elázott, hogy csuda! Ilyenkor nem rossz ám a hídról nézni, hogyan teszik a dolgukat Laokoonék a próván. Mert a két matróz úgy belegabalyodott az orrkötelekbe és a springekbe valamit az oldalirányú (brest line) kötélbe, hogy alig lehetett kivenni, mivel birkóznak éppen. Végül, mint aranytartalékot, a főnök engem is bevetett, szerencsére ekkor már sütt a napocska, és csak a szelecske fútt, de az bizony piszkosul. Na, egy szónak is száz a vége, hátramentünk, és fél tizenegykor elkezdték a berakást.
Akkor elkezdtünk kiballasztolni, de ugye ahhoz, hogy a teljes vízkészlettől megszabaduljunk, szükségeltetik kilenc teljes óra. Elvégre 1400 tonna tengervizet kell kiszivattyúzni! Na, most mi lesz? Hiszen az ítéletidő miatt, és a shiftelés miatt csak két tankot ürítettünk ki érkezés után, hiszen kell a merülés. Úgy oldódott meg a dolog, hogy azt mondták, délután kettőig dolgoznak, akkor átmegy a daru a mögöttünk levő hajóhoz, és este nyolckor vissza hozzánk. Ennek nem örültünk eszeveszetten, mert így hajnalban érkezünk Pasajesbe, viszont lesz időnk a rendes kiballasztolásra. Nyilván, hogy ne végezhessünk időben, ezért délután négy negyvenkor már itt volt a daru, és fél hatra berakott minket. A draft survey olyan, amilyen. Ilyen hullámos vízben lehetetlenség pontosan leolvasni a merülést.
Aztán a lyukas tank tele van, nyilván annyival túl is vagyunk rakva, azaz 12 centivel. Reméljük a legjobbakat. (Azért nem izgulok a túlrakottság miatt, mert a téli merülés helyett a nyárira raktuk a hajót, és egy hét múlva már a nyári merülés lesz érvényben.)
Hát ennyi a mai nap, illetve még el kell menni, és el kell jutni Pasajes közelébe, akkor lesz vége a napnak.
Akkor még azt is elmondom, hogy fél egy körül bóklászok a jeges szélben, élvezve a zuhogó esőt, megnéztem a mögöttünk levõ hajót. Talán már ócskavasnak se jó, de még megy, úgy tűnik.
A barba ott volt a decken, és megkérdezte, mikor indulunk.
- A daru fél kettőkor átjön magukhoz, és 20:00-kor folytat minket. - mondtam neki, és a 20:00 ugye angolul úgy hangzik, hogy twenty hundred (azaz húsz száz).
- Nem lehet, mi sose dolgozunk 20:00-ig, csak este nyolcig (never till twenty hundred, only eight p.m.)
Most le lehetne hülyézni, de nem teszem, mert ez ugyanaz, amiről párszor szóltam a naplómban. Ha valaki belenő egy mértékegységrendszerbe, idősebb korában szinte lehetetlen átváltani egy másikra. Bizonyos angolszászok 8 a.m. és 8 p.m. (azaz reggel nyolc és este nyolc) alakban mérik az időt, és nem használják a 24 órás beosztást. A húsz órát legfeljebb csak a kezükön tudnák átszámolni, hogy mennyi p.m.
Indulás este hétkor, kicsit dülöngéltünk, de egyáltalán nem volt vészes.
Éjfélkor szólalt meg a duda, hogy mehetek a hídra, érkezünk.

Március 25. kedd, úton, Pasajes, úton.

A manőver elég nyugis volt, ha eltekintünk attól a borzalmas mennyiségű víztől, ami a felhőkben van, és az most mind leesett. Hát, nem tudom, hogyan lesz a továbbiakban, de ha így megy, hogy mindenegyes manőverkor bőrig ázunk, a végén ki köti ki a hajót? Mert ugye Ruszlán tegnapelőtt, ma Ljosa (Ljosa = Aljosa = Alekszej) van dögrováson. A barba vitézül kezeli őket.
A gyáriak megjöttek hajnali fél hétkor, hogy meghatározzuk a rakományt. Egy kicsit megint túl vagyunk rakva, hát teljesen megáll az eszem, hogyan lehet olyan körülmények között, mint Bilbaóban van, egy rendes draft surveyt csinálni?
Nyugis nap egyébként. A barba kicsit kiment, akart mindenfélét venni, de itt a szépségen kívül nem sok minden van, ha a kocsmákat nem számítjuk, meg az apróka boltokat, amiket meg kellene előbb találni.
Vologyának ma odaadtam a videóimat, amiket itt készítettem a hajón. Most aztán bőszen mozizik.
Este háromnegyed hétkor vége a kirakásnak. Jött a draft survey. Ezt hamar összedobtuk, és utána kérdem Haritzot:
- Van baszk zenéd?
Megnyúlt pofával néz rám, mint akinek nagyon belemásztak a baszk öntudatába.
- Hát persze! Egy csomó.
- Kellene valami népzene, ha tudnál kölcsönözni egy-két CD-t.
- Népzene? Adok egy teli DVD-t! A legjobb együttesünk műsorából!
Így aztán most izgatottan várom a holnapi érkezést vissza Pasajesbe, és azt, hogy Haritz barátunk be váltja-e az ígéretét.
Ezután a barba hívta a révkalauzt.
Volt több pilotunk is.
Az első nyolc óra tízkor nem jött. A második fél kilenckor nem. A harmadik kilencre mondta az érkezését, a következõ kilenc húszra ígérte, és fél tízre megjött. A hatalmas kunszt az egészben, hogy mindegyik már útban volt hozzánk, amikor hívtuk őket. Úgy látszik, Madridból jöhettek, mert különben mi tart ilyen sokáig, nem? Én persze nem rostokoltam a hídon végig, ez a kaftán dolga, õőviszi a hajót. Viszont Pasajesben én kormányzok, tehát meg kellett várnom, amíg kiérünk a nyílt vízre. Utána mentem feküdni, volt már fél tizenegy is mire ágyba kerültem. No, most nem érdekelt, hogy kelt-e érkezésre, vagy se, uzsgyi az ágyba!
Ja, megint annyi víz jött az égből manőver közben, hogy csuda! Érdekelne, honnan tudják az égiek, mikor manőverezünk, mert csak alatta esik. Előtte nem, és mire a fiúk elvonultak, addigra megint elállt.

Március 26. szerda, úton, Bilbao, úton.

Nem volt teljesen nyugodt az alvás, mert egy-egy nagyobb billenésre felriadtam, de azért mindig vissza tudtam aludni. Ez így ment egészen fél hétig, akkor meg már láttam, hogy nem kellek érkezéskor kormányra, nyilván "jó" időben érkeztünk.
Fel a hídra, megnéztem a bejegyzést, reggel négykor kötöttünk ki.
Nyolcra megjött a darus, és elkezdték a berakást. Most, amikor írom a naplót, reggel, remélem, hogy dél körül elmehetünk, és akkor lenne egy esténk is egy éjszakánk is és egy nappalunk is Pasajesben.
Persze ahogy elkezdték a berakást, eleredt az eső, és megint viharossá erősödött a szél.
Aztán megjött az ügynök.
De nem a faros-begyes, hanem egy búsképű lovag, alighanem Don Quijote de la Bilbao.
Nem mondott semmit a menyecskéről. (Lehet, hogy jár neki is egy szabadnap, hiszen a Húsvét hétfőt végig "dolgozta"?)
Féltizenkettőre "beraktam" a hajót, a barba oda volt a gyönyörűségtől, mert ezt szeretné minden alkalommal: Bilbaóból a lehető leghamarabb megszabadulni, hogy Pasajesben minél hosszabban állhassunk.
Így délben jött a révkalauz, és eljöttünk.
Indulásnál a barba felhívta a legénységet a hídra, és a következõ szózatot intézte hozzájuk:
- Fiúk, A1-es körzetben hajózunk (azt jelenti, hogy állandóan VHF körzetben vagyunk). Sosem vagyunk messzebb, mint 20 mérföld a parti mentőalakulatoktól. Ha valami történik a lyukas ballaszttank miatt, akkor jobb, ha felkészültek vagytok, és az értékeiteket egy helyen tartjátok, amit gyorsan magatokhoz vehettek szükség esetén.
Szózat vége.
Ennek az oka az, hogy hiába üzengetünk a tulajnak, nagyon nem akarózik tudomást venni a lyukunkról. Persze, persze, likas a tank, mondták, meg is oldjuk majd a problémát, de most nagyon nehéz lenne felmondani a hajóbérleti szerződést. Hiába kérte a főnök, hogy küldjenek Bilbaóba búvárt, csak nem akarják meghallani, és intézkedni. Mert ha jön búvár, és megállapítja, hogy van egy lyuk (ne adj Isten, egy repedés, mert az sokkal rosszabb) a fenekünkön, akkor azt neki hivatalból kell jelenteni a Kikötőkapitányságna, aminek viszont hivatalból le kell állítani a hajót. (2025: ezt muszáj most elmondanom, hogy hadd röhögjön a szakma: az nem is Kikötőkapitányság - Harbour Master's Office, hanem Kikötőmesterség, mert angol fordítók elmagyarázták nekem, hogy nincs az a fordító, aki a mastert ne mesternek fordítaná! Innen üdvözlöm az öszzes Tengermestert az olvasók közül - Master Marinert),
És ugye, ebben a fene nagy demokráciában, meg ebben a csupa csudagyönyörű, EU-nak nevezett vállalkozó-mennyország gittegyletben minden, de minden fontosabb, mint az ember. Csak a pénz, az a rohadt krv@ profit számit csak, nem érdekes, hányan döglenek bele, a lényeg, hogy a bankár pénztárcája vastagabb legyen. De persze nekem a fejem veszik, ha szemetesnaplóba elfelejtek bevezetni egy szemétkiadást.
A kaftán áthozta a hajót, az érkezésre persze felmentem. Addigra már megint dühöngött a 7-es, 8-as vihar. És itt bizony a pilotnak ki kell jönnie, mert a bejárat rettentõ keskeny és sziklafalak között kell behajózni, hát jó idõben is õk kormányoznak, nemhogy rosszban! Ma például három teljes kört tettünk meg, mire beszállhatott. Azért körözünk ilyenkor, hogy amikor "hullámárnyékot" csinál a tengerjáró, akkor a kis csónak viszonylag "csendesebb" vízen tud megközelíteni. De ez ötször nem jött össze, csak hatodikra sikerült. Így aztán csak negyed hétre kötöttünk ki.
Azt hiszem, mondanom se kell, hogy viszonylag tiszta égbolt volt, amíg a tengeren jöttünk, de beérve, amikor elkezdtük a kikötési manõvert, nekieredt az esõ, úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna!
Hát ennyi történt ma.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 19. szerda, úton, Bassens.

Hajnal négyre értem a BXA bójához. Horgonyzás, majd fél tízkor indult a barba. Amikor a főgép beindult, persze felébredtem a zajra. Később fel is mentem a hídra, mert érdekelt, hogyan alakultak a tárgyalások, elvégre ez jelentősen befolyásolja a következő napok menetét.
Nos, semmi hír. Sehonnan, mindenki kussol. Felvettük a révkalauzt, már majdnem felértünk Bordeaux-ba, amikor jön a főnök.
- István, rossz hírem van. Nincs sztrájk, elmarad. Reggel kezdenek, estére kiraknak.
- Hát, akkor abban bízzunk, hogy csak a holnaputáni magas vízzel mehetünk el! - mondtam. Nesze neked nyugalom, nesze neked, húsvét. Na, mindegy, mit lehet tenni?
- Este tizenegykor gyere fel a kabinomba - mondta a kaftán. - Akkor otthon már 20-a van, egy órával előbb járunk, és akkor már lehet ünnepelni a születésnapomat.
Így is tettünk.
Oleg készített lazacos és kaviáros palacsintát, egy adag rákot is megfőzött, és végül volt sertéssült hagymás főtt burgonyával. Ezeket a főnök vette, nem a kajapénzből készült. Aztán volt mivel koccintani is, természetesen. Sztolicsnaját bontott a barba. Nem értem ám, hogy van ez a kiváló orosz vodkájuk, és akkor isszák azt a sok osztályon aluli, moslék whiskyt a hajón. Mert ez igazán finom volt ám! Legfeljebb az ára lehet húzósabb, nem tudom, mert még semmit nem rendeltem.
Szóval érkezés után vagyunk. A manőver kicsit elhúzódott, de kikötöttünk, és jött a draft surveyor. Fiatalember, gyorsan akartunk végezni, de aztán egy kicsit belé tenyereltem a szarba. Még nem tudom, meddig ér, lehet, hogy el is süllyedünk benne?
Ugyanis végigszondázta Ruszlánnal a tankokat, és mit ad isten? Az egyes duplafenék tele volt. Ez 118 tonna vizet jelent, ami még nem volna baj. De hogy ez rakományként jelentkezik, az már igen! Ugyanis, La Corunában ezt a tankot üresnek számoltuk, és nem mértük meg, hanem a ballasztnaplóba írt adatokat alkalmaztuk. És akkor jön a kérdés: ki a hunyó? Az első számú a barba, mert ő visz el minden balhét. A kettes számú én, mert nem szondáztuk le a tankokat draft surveykor La Corunában. Ugyanez a felelősség van az ottani surveyoron is, mert elfogadta, amit mondtam. Aztán a kápó, aki felügyelete alá tartozik a gépház, és az összes tevékenység. És végül az a matróz, aki szondázott.
A legnagyobb kakiban a főnök van, mert egyszemélyi felelős. Én még mondhatom, hogy a szokásos eljárást végigjártam. Ugyanis nem járhatok utána minden szondázásnak. Ha ezen a hajón mindig így volt, hogy a matróz szondázik és jelent, akkor a szokásos és elvárható módon tettem a dolgom. A kápó hasonlóképp gondolkodhat.
De draft surveykor nem szabad kihagyni a tankok mérését, nem hivatkozhat senki arra, hogy kérem elhittem, bemondásra, ezért a spanyol surveyor is nagyon bajba kerülhet.
Szóval most várom, hogy a főnök magához térjen, és megbeszéljük, mit csinálunk. Mert lehet ugye:
1. Lehet sumákolni kétféle módon. Talán meg lehet vezetni a surveyort, mivel elég fiatal. Egyszer úgy, hogy kiszivattyúzzuk a kérdéses tankot, és azt mondjuk, hogy nem nyúltunk hozzá. Ekkor a konstansnak nagyjából mínusz húsznak kell lenni, és azt mondjuk, hogy na, ugye, tegnap üres volt a tank, és mi telinek vettük, biztosan a szondacső van eldugulva. Aztán lehet úgy sumákolni, hogy azt mondjuk, mivel úgyis tele van, ezért túlfolyatjuk, de csak nem fog jönni a víz, és nagyjából másfél óra lesz, amire megtelik, és azt mondjuk: na látod, tegnap is üres volt, de telinek számoltuk, hát javítani kell a kezdeti surveyt.
2. Aztán lehet igazat mondani. Megmondani a valót, hogy La Corunában nem ellenőriztük a surveykor, dunsztom nincs, hogyan kerülte el a tank a kiballasztolást, de ott üresnek számoltuk, és ha most tele van, akkor sokan megütik a bokájukat, köztük a kollégája a spanyol SGS surveyor. Tehát próbáljuk meg elmismásolni a dolgot, ez a mennyiség nem vehető észre úgysem, hogy hiányzik.
Én ez utóbbira szavaznék, mert nem nagy kedvvel vágnék át senkit, hogy magunkat mentsük. De persze a barbán múlik minden.
A kabinnövényemről:
Mivel a múltkor leárpázták a cserepes búzámat, ezért azt zokon vehette, mert elkezdett a tövénél sárgulni. Lehet, hogy jön az aratás ideje? Akkor már csak egy nüánsz hiányzik, a kalász. Mert a nélkül elég nehéz a betakarítás, illetve lehet, de minek? Tehát úgy gondoltam, hogy most akkor vetek árpát (ha az, mert csak annyi, hogy apró, sárga kis micsodából bújnak elő a zöld füvek). De most rutinosan, nem szivacsba ültetem, hanem földbe. Ezért kimentem, hogy szerezzek földet. Ez a kikötőn belül reménytelen vállalkozás volt, mert csak az összegyűlt por és koszhalmokon burjánzott a fű. Kimentem az országút mellé, és a fű alól összekapartam nagyjából félzacskónyit. Arra gondoltam, ha a fű olyan szépen nő benne, akkor az én gabonámat is tudja táplálni.

Március 20. csütörtök, Bassens, úton.

Kirakás rendesen, nyolckor kezdték és hatra el is felejtettük, hogy itt is előfordultunk. És a draft survey (lelkiismereti gondom) hamar megoldódott, ugyanis a rakodás végeztével a surveyor így jött be:
- Ugye az egyes középső tank üres volt?
Na, erre mit lehet válaszolni? Hát persze azt, hogy üres, még akkor is, ha nem, és nem volt lelkifurdalásom, mert tisztán látszott, hogy a srácot aztán a tények érdeklik a legkevésbé, ami jelen esetben a lehető legpozitívabb hozzáállás a dolgokhoz. Ezért aztán a megadott időben indulhattunk, azaz este nyolckor.

Március 21. Nagypéntek, úton, Bilbao.

Már kiszállt a révkalauz, amikor átvettem a szolgálatot. Kimentem a Vizcayára, és befordultam Bilbao felé. Úgy számoltam, hogy kettőre ki leszünk kötve. Hajnali hatkor még minden normális volt, ami egy normális tengertől elvárható.
Kilenckor littyentünk először. Tíztől rendszeressé vált, így aztán alvás nuku.
Lementem ebédelni. A szakács és a konyha romokban. A falból kiszakadva a 350 literes fagyasztóláda, a kambúzában egy frizsider a sarkaiból kifordulva, szárnyaszegetten hevert a polcoknak dőlve.
A szakács behozta a hallevest.
- Chief, csak leves van, másodiknak egyen hideget.
Elém tette a sajtot, a szalámit, a lekvárt. Csak vajas pirítóst ettem, elvégre Nagypéntek van. A hal úgyse hús, így nem vétettem a böjt ellen. (A böjt a Magyar Tudományos Akadémia szerint ismeretlen eredetű szó, más, normális embernek pedig ősrégi, magyar.) Lekvárt nem ettem, mert az egy littyenés után előbb a szakács ölében kötött ki, aztán levetette magát a földre és ott úgy öngyilkolta meg magát, hogy az üveg miszlikbe tört, a meggylekvár meg kiömlött.
S ezzel együtt tévésztárok lettünk!
Ugyanis az esti híradóban mutatták, hogy milyen borzasztó vihar süvölt végig az északi spanyol partokon, és azt mondták, hogy a tengerészek... szóval bemondattunk, csak azt nem tudjuk, hogy mit! Pedig derekasan álltuk, hogy a jó büdös franc essen bele, aki ilyen időt ránk szakasztott!
Ezer kilométeres szélben kötöttünk, ehhez egy olyan szerencsétlen pilotot fogtunk ki, hogy az csuda. Ez az ember képes volt féltized másodperc alatt az alábbi parancsokat kiadni:
- Kormányt teljesen jobbra, kormányt középre, kormányt teljesen balra, kormányt teljesen jobbra...
Megvártam az utolsó utasítást, amikor kifogyott belőle a levegő, és azt végrehajtottam. És közben olyan veszekedett hangon üvöltözött, hogy mindig meg akartam kérdezni, kire haragszik, a barbára, vagy rám? Nem telt bele egy óra, és már majdnem part mellett voltunk. Ez azért volt, mert amikor már hozzásimultunk a rakparthoz, akkor elkezdett vezényleni, és kivitte a hajót vagy kétszer is a kikötőmedence közepére. Ennek ellenére kikököttünk. És akkor jött a meglepetés. A meglepetés egy hegyes, begyes, faros, csöcsös menyecske volt, aki az itteni ügynökünk lesz egy hónapig. Ezzel aztán kész a dicséret, mert amiket mondott, az ilyen kellemes megjelenésű hölgyhöz nem nagyon illik.
Azt mondta, hogy ha esik, ha fúj, egyik nap berakunk Bilbaóban, másnap kirakunk Pasajesben, visszajövünk, és ez tizenötször még így fog történni. Egy nagy halom szén van a rakparton, azt kell nekünk áthordani. A rakomány súlyát nekem kell megállapítani draft survey-jel.
Na, majd meglátjuk.
Érkezés után kitakarítottam a kabint. Összegyűjtöttem a whiskys virágföldet, mert a nylonzacsek, amiben földet szereztem volt az árpának, kiszakadt. A barba nálam tárol egy tartalék üveg whiskyt, nos az leszállt a földre, összetört az üveg, és a tütüke beitta magát a virágföldbe. Kidobtam, pedig milyen jó lett volna látni a részeg árpát, amint előbújik a földbõl, és azt vonyítja, hogy: "Azt énekeljük, pajtikám, hogy: csak egy kislány van a világon..."

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 22. szombat, Bilbao, úton, Pasajes.

Remélem a turistalátványosság megszűnt, már ami az irtózatos szelet illeti. A tévében mutogatták, hogy a helyi népek kint vannak a mólón, és fényképezik a dühöngő tengert. Most, fél hétkor, amikor beírtam a reggelt a naplóba, úgy tűnt, hogy jelentõsen csökkent.
Azzal kezdődött a nap, hogy zuhog, mintha dézsából öntenék. Nyilván nem nyitunk raktárt. Megjött az "on hire surveyor", ő az, aki ellenőrzi a hajót: raktárakat, felméri az állapotot, és ha valami kárt okoznának, ő dönti el, hogy az már megvolt-e amikor a hajót átvették, vagy valóban ez alatt az időszak alatt történt. Felméri az üzemanyag mennyiségét, szóval ilyesmi.
Aztán elkezdtük a berakást. Gyorsan megtelt a kettes raktár, a hajó süllyedt, a víz is csökkent, lévén apály, és hamar megtörtént az első gubanc: ez a rakpart nem kis hajók számára készült. Ide óriás ömlesztettanyag-szállítók jönnek, és a fenderek is hozzájuk vannak méretezve. Nos a fender alá kerültünk, és az beszakította a korlátot. (Laikusoknak: a fender jó közelítéssel egy autógumi, amit lelógatnak a rakparton, és az eltartja a hajót, nem engedi a betonfalon surlódni. Nos, kis hajónak személyautó gumi a fenderje, nekünk teherautó gumi, a nagyhajónak meg óriásdömper kerekére való, irdatlan méretű, és ez már erősebb, mint a hajókorlát, és ugye a gyengébb hajlik vagy törik.)
Fél kettőkor jelentettem a főnöknek, hogy a hajó berakatott Isten segedelmével és a hatalmas önjáró daru harminc tonna űrtartalmú kanalából kifolyólag.
Gyors csukás, majd hívjuk a pilotot, negyed háromkor indulás. Remélem, holnapután korábban mehetünk el, hisz nyolckor kezdhetik a berakást, nem úgy, mint ma.
Érkezés negyed kilenckor, kilencre kikötve.
Jött az ügynök, és jött a draft surveyor. Na, ezt nem magyarázom, hogy miféle helyettes, mert az igazi valahova elutazott, a helyettese beteg lett, ez meg a helyettes helyettese, aki csak leszondáz, leolvassuk a merülést és kész. Majd induláskor a legigazibb jön, és kiszámol mindent.

És most jön a horror!

Mert induláskor az egyes középső tank üres volt, most pedig 80 centi víz volt benne. Na, erre kössél csomót! Nem, ne erre, inkább a lyukra a ballaszttankon. Ugyanis csak ez az egy lehetőség maradt, hogy van egy szép lyuk a fenekünkön, de ez most a hajóé. És ez teljesen másképp működik, mint az átlagemberé, mert ugye az hermetice zár, ha a fürdőkádban csücsülsz, a hajó fenekének a lyuka pedig nem zár hermetice, hanem beengedi a tengervizet.
Így holnap a főnök felhívja a hajótulajdonost, és elmondja neki, hadd kapjon 1. szívszélhűdést, 2. gutaütést, és 3. hülyét, és keressen rettentő lóhalálában egy hajógyárat, ahol lyuktalaníthatják a fenekünket. De ez nem olyan egyszerű, mert akkor fel kell mondani a szerződést a hajóbérlővel, annak a spanyolokkal az időbérleti szerződést, akik majd jól kitérnek a hitükből, de más népek vallási életével mi nem nagyon foglalkozunk, mert ilyen liberálisak (szabadelvűek) vagyunk. Persze ez biztosan ok a bérleti szerződés felfüggesztésére.
Akkor most az a kérdés, hogyan tovább?
Ilyen izgalmas lesz a szerződésem vége? Ki hitte vóna?
Ma éjjel nincs vacsman, bezárkózunk, és úgy csicsikálunk. Holnap meg majd hatkor jönnek, és este hétig fognak szöszmötölni a hajóval. Akkor most aludjunk, mert Arany is megírta, hogy: vecserom, vecserom, everybody szpaty... (aki tudja, folytassa!)

Március 23. Húsvét vasárnap, Pasajes, úton.

Ötkor már megriadtam, fél hatkor hallottam, hogy Pjotr elkezdi a raktárt nyitni, háromnegyedkor felkeltem. Így legalább a maroktelefont az ébresztőkor, hétkor, gyorsan le tudom állítani. Viszont az időjárás még nem múlt el, most azt tanálták ki odafent, hogy havazzon Pasajesben! És ha odafönt így döntöttek vala, akkor idelent havazik vala. Na, de ebből elég! (Én is úgy zárom a "fejezeteimet", mint Anonymus a Gesta Hungarorumban.)
Tegnap este Ruszlán belázasodott, és meghűlt, ami egyáltalán nem csoda, hiszen tegnap is volt időjárás, az indulási manőver zuhogó esőben, aztán ahogyan kifordultunk a rakpart mögül a hullámok elkezdtek először csak spriccnizni, hamarost meg már fel is jártak a próvára, hát mindenki olyan nagyon, de rettenetesen elázott, hogy az csuda. És ugye azt mondanom se kell, hogy a nyár még várat magára, sőt a tavasz se igazán van még jelen.
Az, hogy ma Húsvét van, számomra onnan derül ki, hogy látom a keltezés után, mert ugye pravoszláv környezetben ma nincs ünnep. Viszont, hogy egyenlítsek: én meg azt nem tudom, hogy ők mikor ünneplik az idén.
De lehet, hogy megtudom, bár a főnökön látszik, hogy nincs sok dunsztja az efféle valláshoz köthető ünnepekről, dátumokról. Tegnap volt az "angyalnapja". Ha nehezen is, de kiderítettük, hogy ez a névnap. Van kicsi zavar a fejében, mert azt mondja, hogy az ő esetében minden rendben van, mert a neve napján van Szent Valerij, meg a fia is Szent Dimitrij napján ünnepli a sajátját, de vannak, akik nem az "angyalnapon". Ez az, ami nem kristálytiszta, hiszen a naptárban benne vannak a névnapok, és amikor benne van, akkor kell tartani. Gubanc csak a nem keresztény nevek esetében lehet, amikor nincs megfelelő szent a naptárban akinek a nevét viselik (Nimród, Szabolcs). Lehet, hogy a kommunisták szerteszórták a szentektől a névnapokat? Tőlük nyilván kitelik, és ha kérdezed, mi okuk lenne, akkor az, hogy összezavarják a fejeket, és összekuszálják azt, ami a múlttal kapcsolatos. Mert a cél az, ami a finánctőkéé is: "a múltat végképp eltörölni".

Hétkor elkezdték a kirakást, és folyamatosan ment. Időnként kinéztem, hogy rakodnak-e, de rakodtak, ezért nem kellett foglalkoznom velük. A délelőtti kávé után a barba kiment Vologyával, utána én voltam a soros. Elég sokszor voltam Pasajesben, de az első alkalmat kivéve mindig a kikötő másik oldalán. (Ez egy kétágú hosszú öböl, mindkét oldalán rakpartokkal, és megkerülni az öblöt gyalogosan esztelenség. Aki ide érkezett, az itt van, aki túlra, az ott van, és passz.) Szóval kimentem, azzal a céllal, hogy elmegyek majdnem a kikötőbejáratig, Pasai Donibane végéig. Ez az a kisvároska, amit bejövetelkor a baloldalon látunk.
Csak bandukoltam, időm volt, meg hidegem is volt, azaz fáztam egy kissé, mert ma ugye tél van, havazással, esővel, és hülye vad széllel. De beérve a városkába (ami természetesen csak egy kerülete, városrésze a modern Pasajesnek) már jobb volt.


Csuda kedves, egyutcás település, végig a tengerparton. Egy házsor homlokzata a tengerre néz, és a házak hátsó frontja, vagy az utcai bejárat a keskeny, macskaköves utcára.

Természetesen meg kellett oldani a gépkocsi közlekedést, de ahogyan elnéztem, az úttest nem része a Pasajes körgyűrűnek, mert van vagy két méter széles az úttest. Ide küldenék egyhónapos gyakorlatra minden idióta gyorshajtót otthonról, hadd tanulják meg, mi a magyarok istene, illetve itt tán helyesebb a baszkok istenéről beszélni, gyanítom, itt ő van érvényben. Lefényképeztem, hogy legyen bizonyítékom: az út kezdeténél villanyrendőr, és alatta: 10 percenként. Azaz piros 10 percig van, és zöld is. Bolond autósnak itt elmúlik az idege... És persze kerékvetők között kell menni, hogy ne lehessen a gyalogosokat zavarni. Buszsáv nincs, mert ahol nincs busz, oda minek?

Ez kérem egy nagyon nemzeti negyed. Úgy fel van lobogózva, mintha nem is Spanyolországban lennénk. Minden erkélyen, ablakpárkányon baszk lobogó (vörös alap, benne egy fehér kereszt - az oldalfelező pontokat köti össze -, és egy zöld, ami a sarkokat átlósan). Menetközben felvetődött bennem a gondolat: ha nálunk a nemzeti oldalra azt mondják, hogy magyarkodnak, akkor ezek itten baszkolódnak?
Persze sok, függetlenséget követelő, plakátot is láttam, egy falra festettet le is fényképeztem. Menetközben megtaláltam azt a házat, ahol Victor Hugo lakott egy ideig, az most múzeum. Végigmentem a sikátorokon, sok bár és kocsma akkor nyitott, az éttermek ablaktábláit is levették, és sokan böngészték az étlapot. A baszkolódók meg is éheznek, ezek szerint.
Megtaláltam egy keresztet, nagyon régi, a tizenhatodik századból való, és annak emlékére állították, hogy a hazájukat védő baszkok 814-ben jól elverték Nagy Károly inváziós hadait. Ez jó hír, még így a történelmi távlatokat is figyelembe véve, a messzi múltból.

Kellemes séta volt. Sok fényképet és videót készítettem. Kétórányi mászkálás után mentem vissza a hajóra. Fél ötkor vége a kirakásnak, jött a draft surveyor, a továbbiakban Haritz, mert ez a becsületes baszk neve. (Hogy az élet ne legyen komplikált, ezért a helyettesét is így hívják, ez egy igen megbecsülendő szokás errefelé, mert csak egy nevet kell megtanulni. Milyen klassz lenne, ha bevezetnék köztelezően: egy cégnél mindenkit Istvánnak kell hívni, és passz. Egy multi könnyen megcsinálhatná, mert nekik mindenütt nyalják a sggkt a kormányok.) Megcsináltuk, majd manőver és indulás. Kint rossz idő lévén csak a kijáratig hozott a révkalauz, ott megadta az utasításokat, és kiszállt. Kimentünk. Odakint nem volt olyan rossz, mint vártuk. Manőver után lementem.
- István, csak érkezésre kellesz. - mondta a kaftán.
Ezzel aztán jól el is rontotta a pihenésem, mert nem mertem elaludni, ugyanis ebben az esetben manőver után nem jön álom a szememre egyhamar. Nos, azért lefeküdtem, és kicsit aludtam is. Éjfél előtt húsz perccel szólalt meg a duda, hogy menjek a hídra.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 16. vasárnap, La Coruna.

Valójában A Corunát kellene írnom, mert mindenütt azt látom, sőt, még az Illetőben is így van benne! Itt nyilván a régi, a galíciai név lett hivatalos, mert a gallegóban a névelő ugyanaz, mint a portugálban, azaz "la" helyett "a" és "el" helyett "o". Délben felébredt a barba, és ebéd után kiment a szakáccsal. Én relaxtam, és utána alukáltam egy jó órányit. Arra ébredtem, hogy a főnök dobog a lépcsőn. Felmentem, és megbeszéltük, hogy mehetek Isten hírével, jövök, amikor jövök.
Na, nem készültem én hosszabb sétára, mint három-négy óra.
Nagyon kellemes hely ez a város.
Csak a felét fedeztem fel. Egy félszigeten fekszik, a kikötő felőli oldalon sétáltam, a földnyelv másik oldalára, ahol a tengerparti plázs van, nem mentem át.
Sétáltam a parkban, megtaláltam John Lenont. Ott ült egy kőtalapzaton, és a gitárját szorongatta. És ezt teszi, amióta felállították a szobrát. Aztán az obeliszk mellett bementem az óvárosba. Sétálós utcák zömmel, mert olyan keskenyek, hogy autóközlekedésre gondolni se lehet. A halászkikötő mellett elsétálva megtaláltam az Alkotmány terét, a régi városházával, előtte egy lobogórúd, két ágyú őrzi az állami lobogót. Van egy kereszt is a téren, a tövében friss virág és koszorúk; a hazáért elesett hősök emlékére állították.
A Szent Santiago templom mellett jöttem le a kis dombról, és értem a Maria Pita térre, a Puerta Realon keresztül. Ez a Maria egy harcias nőszemély lehetett, mert lándzsával a kezében ábrázolták szoborba, és a talapzaton bronz dombormű mutatja, amint a várfalon hősködik, az ellenség meg hull lefelé a létráról. Tisztára, mint Dugonics Titusz, de gondolom ezt a Mariárát az állam nagyobb becsben tartja, mint a miénk a mi nándorfehérvári hősünket (emlékszik-e valaki bárminémű hivatalos megemlékezésre, rendezvénysorozatra, előadásokra 2006-ból?). A kormány ennyire tartja a nemzetet, ennyire büszke a történelmére, a hőseinkre, hogy magasról tettek és tesznek rá. (Mert nem hivatalos rendezvényekről, előadásokról tudok.)
A téren egy gyönyörűséges palota van, afféle kormányhivatal, szépen tatarozva.
Innen nyílik egy keskeny utcácska, ott folytattam a sétámat. Az volt a furcsa, hogy a redőnyök lehúzva, az ablakok fatáblával borítva, és a házszámok vörösen világítottak.
Hoppá!
A történelmi városrész utcájában a legősibb - történelmi - foglalkozást űző hölgyek is helyet kaptak! Még nem indult be a nagyüzem. (Gondolom, itt meg lehet találni az összes, nemrég az EU-hoz csatlakozott, és csatlakozásra váró, valamint a soha nem lesz EU-s nemzet leányait.)
Utána beültem egy étterembe, ettem egy sült sonkát salátával és sült krumplival (a spanyolok nagyon büszkék a sonkáikra, de arra, amit a disznók viselnek!), majd vissza a hajóra. Útközben még olyat is láttam, hogy egy üzlet neve az volt: El Rey del Jamón, azaz a Sonkakirály. Valahol olvastam, hogy a sonkáért tartott disznókat makkon, és kizárólag makkon nevelik. És ezt hivatalból ellenőrzik, és akkor a legmenőbb kilója úgy 80 euró körül van. Nos abban mindenki biztos lehet, hogy az a sonka, amit ettem, nem ez a kategória, de amúgy igazán finom volt.
A csiburekit, amit vacsorára sütött Oleg, nem ettem meg.

Március 17. hétfő, La Coruna, úton.

Viszonylag gyorsan, fél ötre berakták a hajót. Aztán draft survey, várakozás rakománypapírokra, indulás csak fél hétkor. Maximális sebességgel is csak hajnali egyre érnénk a BXA-hoz, de annyira nem igyekszünk, csak normállal megyünk. Így nem valószínű, hogy 19-én kirakják a hajót. És akkor 20-21 sztrájk, 22-23 hétvége és Húsvét, hát remélem a legjobbakat.
A hajót kiadták time charterba, ami magyarul időbérletet jelent. Egy hónapon keresztül pörgünk majd Bilbao és Pasajes között, az előbbiből szenet viszünk az utóbbiba. A két kikötő között a távolság 58,5 mérföld, hát egy őrségbe belefér (és reményeim szerint ez a barbáé lesz). Én majd rakodom kifelé és befelé, és este tízkor lefekszem és reggel hatkor kelek, miközben a hajót átvitték két kikötő között. Ez az én tervem. Még nem egyeztettünk a főnökkel. De így adja magát. Berakás Bilbaóban reggel nyolc és délután 5-6 között, után indulás, éjjel Pasajes, reggel kirakás, este indulás, éjjel Bilbao, reggel berakás, este indulás, éjjel Pasajes... nem folytatom, mert ezt tizenötször tesszük meg és belefáradnék mindet leírni.
És természetesen április 15-én haza akarok menni és utána még vagy öt út lesz. Most viszont megyek aludni, mert holnap hajnalban írom a naplót és álmos vagyok.

Március 18. kedd, úton, Vizcaya.

Az első mondatot még leírom, és most megyek aludni. Jó éjt kedves mindenkinek.
Finomat aludtam, negyed tizenkettőkor ébredtem. Oleg megkérdezte, hogyan kérem a pizzát vacsorára? Mondtam, hogy:
- Tészta nélkül.
- Az nem megy. Kecsöppel vagy nélküle?
Így aztán fájó szívvel lemondtam a vacsoráról, mert amúgy nagyon finoman készíti. A levegő lehűlt, hajnalban már 12 fok volt, hiába, ez már nem a Kanári szigetek, vagy dél Spanyolország.
Egész nap vártuk, hogy értesítsen az ügynök, mi a helyzet, semmi. Mert ma tárgyal a szakszervezet az illetékesekkel, és ma dől el a sztrájk végleges sorsa. Közben persze jöttek az ímélek, hogy menjünk, mint az olajozott mennykő, mert ha nem, akkor nem tudnak kirakni holnap.
Erre visszaímélt a barba, hogy a rossz időt szembe kapjuk, a sebességünk egy csomóüval csökkent, csak 9,5-et megyünk, és az érkezés két órát csúszik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 9. vasárnap, Tenerifeszentkereszt.

Isten éltesse a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon. Encsit felköszöntöttem egy sms-ben.
Pontban nyolckor ébredtem, fél kilencre mentem reggelizni, de csak egy szelet sajtot ettem, hogy ne üres gyomorra igyam a kávét. A szakács jól megfenyegetett, hogy nem lesz ebéd. Ez nem különösebben érdekelt, mert kettőkor kezdi el sütni a saslikot, és pupaparti keretében fogunk felzabálni mindent. Ez a whiskyre is vonatkozik, meg a borra, de a sörre is.
És így lőn. (2025: Jé, itt már Valerij az ukrán-orosz a barba!)
Csak az volt a kellemetlen, hogy hideg, északi szél fújt, ezért fel kellett öltöznöm, pulóvert vettem, meg téli zoknit, de a levágott szárú barna nadrágban voltam.
Volt nekem egy Maciej nevű lengyel parancsnokom. Ő mondodtta volt:
- István, ha egy lengyel azt mondja, hogy nem iszik, akkor az hazudik, vagy beteg.
Nos, valami hasonlót lehet elmondani az orosz nyelvű tengerészekről is. Ezt szoktam mondani a volt szovjetekre, mert ugye ma ukrán, meg litván, meg minden, de mind oroszul beszél. A mostbarba is szereti a tütükét, már reggel elkezdte az alapozást, délutánra vidám volt, este meg hallatlanul jókedvű (de mindvégig tudta magát tartani). Amikor itt állunk, nincs munka, az idő jó, akkor lazít egyet, a menetben mindig szorosan tartott gyeplőn (már ami az alkoholt illeti).
Finomat ettünk. Ez az Oleg gyerek időnként alkot valami csudát: a padlizsánt vékony szeletekre vágja hosszában, megsüti, megkeni fokhagymás majonézzel, két szelet paradicsomot fektet az egyik felére (hosszában felezi), és a másikkal beborítja, és kap még egy kis majonézt. Hát ez valami hallatlanul finom izé. Aztán készített tojáskrémet, franciasalátát, meg sült csirkecombot, volt zöldség, olajbogyó, és vidámság. Ahogy fogyott az ital, úgy nőtt a vidámság. A végén olyan vidámak voltak, hogy Aljosa (a nyolc-tizenkettes watchman) nagy vidáman felborult a székével, és zuhanás közben már horkolt. A földön kényelmesen összegömbölyödött, és innentől nem lehetett semmit kezdeni vele. Ott aludt héttől egészen kilencig, akkor hárman felemelték, és becipelték az óljába.
Este beszéltem Encsivel, a népszavazás eredményéről számolt be. A vizitdíj és a többi sarc eltörlésére 80% körüli szavazatot adtak le. Az történt, ami várható volt. Most erre föl meg majd az történik, hogy nem történik semmi. Mert ugyan miért? Ugyan kit érdekel a választók véleménye? Ettől a megzavarodott, maga se tudja, mit akar néptől egy ilyen kormánynak semmi félnivalója sincs! A pénzre szükség van, azt mindenképpen beszedik, ha nem így, másképp, sőt, akkor majd meg is fejelik egy kicsit, hogy megmutassák, ki az úr a szemétdombon. És meg is mutatják, és a létező szocializmus ötven éve alatt megroppantott gerincű nemzet meg szépen kussol, és tudomásul veszi, hogy az elvtársak még mindig jobban tudják! És amikor a választás előtti évben megint elkezdik az osztogatást, majd mindenki megint szépen rájuk szavaz, mert senkit nem érdekel se a jövő, se a múlt, és mindenki feledékeny és hallatlanul hiszékeny. Majd nézd meg, hogy a most nagy pofájú, és a vizitdíj ellen szavazók akkor majd, hogyan pitiznek és megmagyarázzák, hogy azért be kellett vezetni, mert ugye szegények...
Jó, hogy nem vagyok otthon.

Március 10. hétfõ, Tenerifeszentkereszt.

Már több mint háromnegyede letelt a hosszabbított szerződésnek is! A kirakás halad, én is kihaladtam a városba úgy tizenegy körül. Vettem még egy pólót. A rakodást hamar "letudtuk", hétre el is mentek, meg én is aludni. Ahhoz, hogy...
A jó büdös fene essen bele... haldoklik a laptop? Nem tudok írni, mert állandóan kikapcsol.

Március 11. kedd, Tenerifeszentkereszt, úton.

Három mondat után el kell mentenem, amit írtam, mert minden rendszer nélkül leáll a laptop.
Éjjel bunkeroltunk, átálltunk egy másik rakpartra, ott vettünk üzemanyagot.
Fél háromkor indulás.
Hétig voltam, a barbát még nem keltettem, de feljött magától.
A sebességünk nem a legjobb, alig jön ki 10,2 csomó.

Március 12. szerda, úton, Atlanti-óceán.

La Corunában leváltják Vaszilt. Péntek késő este érkezünk, és hétfőn kezdenek berakni. Ruszlán jön vissza, ő váltja az ukrán matrózt.

Március 13. csütörtök, úton, Atlanti-óceán.

Jó idõben megyünk, csak a nagy döghullámokon csúszkálunk. Vaszilnak kissé megkomplikálták a hazautazását, mert Londonon keresztül, a Gatwickről a Heathrowra át is kell mennie, aztán szállodát kell magának kerítenie, így az utazása két nap lesz Kijevig.

Március 14. péntek, úton, La Coruna.

Remélem, nem kiabáltam el az érkezést. Tegnap és ma jó volt a sebességünk, így az eredetileg számított 23.00 óra helyett 20.30 körül érkezhetünk!
Nos, jelentem, nem kiabáltam el, de csak tíz után vittek be, mert előbb egy óriás tankert hoztak ki, és azt meg kellett várnunk. Így aztán negyed éjfél volt, mire kikötöttünk. A parton ott volt Ruszlán, kicsit nem akart megismerni, de amikor eltekintett a loboncomtól, és normális hajat képzelt a fejemre, akkor már vigyorgott.
Érkezés előtt bekopogott Vaszil.
- Chief, tegye DVD-re a fotókat, amit készített! - nyomott a kezembe egy lemezt. Az a kérdés, hogy van-e mivel, fel se merült a kis fejében. Majd valami megoldást találunk. Valamikor rákérdeztem a barbánál, miért van az, hogy már a második ukrán tengerésznél látom, hogy Kazahsztánban születtek?
- Biztosan a szüleik krími tatárok voltak - mondta. - Őket Sztálin egyetlen éjszaka Kazahsztánba deportálta. Az egész népet, mind egy szálig, egyetlen éjszaka! Nos, ezért van az, hogy annyi ukránnak Kazahsztán a születési helye. Ráadásul Ruszlán vezetékneve is mutatja, hogy tatár származású. Vaszilé orosz, ő nyilván vegyes házasságból született.
A délutáni őrségben több ímél érkezett. Az egyikben a Marlow új felépítését (átszervezés volt?) adják hírül, a másik meg... nos az megnevettetett bennünket. Ugyanis a francia ügynök buzgólkodott. Kiszámította, hogy ha hétfőn kezdenek rakni, akkor este hatkor készen vagyunk, és indulunk, akkor csak szerda hajnalban leszünk a La Gironde torkolatnál. Nos, a barátunk azt kérte, hogy kedden éjfélkor vagy szerda 00:01-kor érkezzünk, mert akkor még szerdán ki tudnak rakni, ha később kötünk ki, akkor csak 22-én lehetünk készen, mert 20-án 00.00-tól 21-én 24.00-ig a kikötő sztrájkol. Így aztán mi rohanjunk, ahogyan a torkunkon kifér, hogy kirakhassanak.
Hát normális az ilyen?
Most nem arról beszélek, hogy meg se érkeztünk a berakó kikötőbe, akkor hogyan beszélhetünk a kirakóba való érkezés pontos idejéről, hanem mit gondol, ki fogjuk hagyni ezt a lehetőséget? Hiszen az életünk rohanás, egy kis pihenő nem jön rosszul! (Jó, most nem a mostani három hétvégéről beszélek, mert ez mesebeli volt, ilyen nincs, ezt tengerész el nem hiszi, hogy háromszor is pénteken érkezünk és hétfőn kezdenek - jó, Tenereife nem teljesen illik bele). Na, a barba azt mondja, hogy őt semmi számolgatás nem érdekli, amíg anyagilag nem teszik érdekeltté a dologban, addig minden megy a maga útján, ahogy esik, úgy puffan, (persze nem hátráltatja a dolgokat) de semmi extrát ne várjanak tőle.

Március 15. szombat, La Coruna. Nemzeti ünnep.

Ahogyan az egy jól nevelt, nacionalista, soviniszta, szélsőséges, délibábos, nemzeti mélymagyarhoz illik, feltettem a kokárdát. Mert erre az ember lelkének van szüksége, és nem érdekel, hogy mások mit mondanak, mit cselekszenek. Himnuszkor a kezem sose teszem a szívemre, mert ez azt mutatja, hogy nem vagy magyar, mert nem ismered a mi szokásainkat. Ezt mi, magyarok, sose tettük! Ez teljességgel idegen (még ha valóban nagyon szép) viselkedés. És nem vinne rá a lélek, hogy egyszer is azt mutassam: ebben az országban idegennek érzem magam.
Jé, most, hogy visszaolvastam, látom, hogy valóban nacionalista, soviniszta, szélsőséges, délibábos, nemzeti mélymagyar vagyok! Nem baj. Jól érzem így magam.
Esik az eső.
Sötét fellegek ülnek a város felett, hát nem tudom, hogy ez a nap arra lészen-e fordítva, hogy megismerkedjem a turista látnivalókkal? De az eső a draft surveyort biztosan nem rettenti el. Remélem, akkor jön majd, ha már lecsendesedett. A tegnapi időjárás-jelentés mára fene nagy vihart mond, és valóban, a barométer zuhan, és a front a közelben lehet.
De hiába vártuk, nem jött a surveyor. Teljesen kész, csupa idegbolond voltam, mert minden jobb, mint a reménytelen várakozás. Amikor érzed, hogy hiába vársz, de muszáj, nem mehetsz el, mert nem mehetsz...
A barba persze kint, így aztán azzal nyugtatgattam magam, hogy amíg ő odakint van, addig úgyis itt kell lennem. Azt találtam ki, hogy megcsináltam a draftsurveyt, és ha jön a pasas, akkor odaadom neki, hogy írja le. Ha normális, akkor megteszi, ha nem akkor megpofozom. Amikor bejött a barba, megegyeztünk, hogy kimegyek, és ha jön az őrült spanyol, akkor ő elintézi. Előre bocsátom: nem jött.
Szóval kimentem.
Most elmondom, hogyan lehet az Illetőt (elektronikus térkép) felhasználni testgyakorlásra:
Tehát kiértem a kikötőből, és beírtam, hogy az El Corte Inglésbe akarok menni. Na, jó, de kettő áruházat adott ki. Na, most melyiket válasszam? Kiválasztottam a szimpatikusabbat, és megkerestem. Meg is találtam gond nélkül. De ez az áruház irodaháza volt, ahol egy gramm krumplicukrot se lehetett venni, nemhogy valami könnyebb ruhát. Beírtam a másik áruházat, hát a dög visszavitt oda, ahonnan indultam, és oda 100 méterre volt a bevásárlóközpont és az áruház.
Vettem szép farmer bermudát, könnyű pólót, meg egy elosztót a konnektoromba. És a szupermarketben egy üveg fehérbort és némi kecskesajtocskát.
Este beszélgettünk egy órácskát a barbánál, megittam két pohár vörösbort, ő is ugyanannyit, de ő már háromnegyed üveg ginnel vezetett, és hozzá egy palack tonikot is befalt. Amikor elköszöntem, már nagyon nem volt szomjas.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 3. hétfő, Malaga.

Korán keltem. Fél hatra már túl voltam a zuhanyon, a reggeli relaxon is. Rakodás nyolckor, tízkor már álmos voltam. Minden rendben ment, fél ötre kirakták a hajót.
Közben megjött a következő fuvar tulajdonosa. Ő a feladó, az átvevő, és az egész lebonyolítója. Megnyugtatott, hogy nagyon szigorú lesz a raktár ellenőrzésénél, mert semmi búza nem maradhat a raktárban. Három különböző minőségű zúzott gránitot viszünk, és ha elkezd benne kikelni a vetés, akkor baj van. Így aztán nagyon megdörgedelmezett bennünket, de megnyugtatta a barba, hogy nem lesz semmi gond. Holnap reggelre ígértük, hogy a hajó készen áll a berakásra, de nem lesz száraz. Ez csak az egyes raktárrészbe kerülő gránit esetében jelent gondot.
Nos, a kirakás után átálltunk a berakó rakpartra, így a ballasztmenet mindössze tizenöt perc volt. Közben majdnem összetörtük az úszódokkot, mert az orrunk vagy húsz centire tőle söpört el fordulás közben. A pilot a helyzet "alacsonylatán" volt, és nem látott ki belőle. Azért minden baj nélkül átálltunk, és a mozgatható válaszfalakat hattól fél tízig átszereltük. Utána kezdték a matrózok a mosást, de annak a végét már nem vártam meg, mert inkább lefeküdtem. Holnap lesz dolgom elég.

Március 4. kedd, Malaga, úton.

Most, amikor írom, az úton még nem biztos, de előre láthatólag így lesz. Hatkor keltem, mert fél hétre ígérték magukat, hogy jönnek megnézni, milyen a raktár, így aztán hét előtt öt perccel meg is jöttek. A szigorú átvétel azt jelentette, hogy fentről belenézett az árutulajdonos, és megkérdezte, hogy tiszta-e?
- Természetesen! - mondtam, bár ezt kellett volna válaszolnom, hogy nem, mert ekkor hülye kérdésre hülye választ adtam volna. A rakodás körül vannak némi gubancok, de azt el lehet simítani, legalább is remélem. Majd ha beraktunk, akkor jelentést teszek róla. Ugyanis az egyes raktárba 1500 tonna megy, a kettesbe 2000 és a hármasba 1000. Ebből a laikus is láthatja, hogy orrnehezek leszünk, de azt hiszem, ilyen dög nehéz matéria esetén meg tudom oldani azzal a gondot, hogy minden raktárban hátra rakatom a gránit zúzalékot. A hármasba olyan búzaszem nagyságúra őrölt megy, a kettesbe, mint a durva kősó, az egyesbe, mint a finom porcukor. Ebből is következik, hogy a látszat csal, mert a legnagyobb kupac az 1000 tonna, és a legkisebb az 1500 tonnányi rakomány.
Ami viszont igen nagyszerűnek tűnik: péntek este érkezünk, ez biztos, mert ha korábban, akkor minden őrségben lassítok. És akkor lehet, hogy szombaton nem raknak, vasárnap biztosan nem, így a hét vége mindenképpen Tenerifeszentkereszt felsőn lesz (Santa Cruz de Tenerife). Ugyanis az északi, a kereskedelmi kikötőbe állunk, az alsó a személykikötő.
Na, kérem: minden a legjobban alakult! Fél lábas fartrimm, hát ennél jobb nem kell. A főnök nagyon örült, mert az előzetes számítások szerint két méter húsz centire kellett volna orra buknunk, és ezt sikerült "leküzdeni". Aztán egy kicsinyt kiborult a bili. Nem tudom egyelőre, hogy mi történt, de vagy egy órát küzdött a barba a helyiekkel, mert ránk akartak verni valamit, majd holnap beszámolok róla. Nyolcra jött a révkalauz. Én negyed kilenckor már aludtam.

Március 5. szerda, úton, Atlanti-óceán.

Éjjel kijöttem Gibraltárnál. Az fantasztikus ám, hogy ez a szoros milyen időjárás választó! Az Alborán tengeren gyönyörűséges idő, friss szellő, a másik oldalon, a Cadizi öbölben pedig északkeleti vihar volt! Szerencsére ez hátulról jött.
Ja. A fiúk egész nap a raktártetők réseit pucolták a búzamaradéktól. Merthogy azt nehezményezte a feladó, hogy a raktártetőről búza esett volna a rakományba, amikor zártunk. A barbának sikerült kivédenie, mert azt mondta, akkor nem indul el, hozzunk P&I surveyort, és a vesztes majd fizet. Ezt a feladó nem vállalta, így eljöttünk, a rakománypapírokon (mate's receipt) annyit kötött ki, hogy érkezésre legyen a hajó búzamentes.
Az lesz.
Még annyit, hogy nagyon szép hidegtálat kaptunk vacsorára. Nemcsak szép volt, hanem jó is.

Március 6. csütörtök, úton.

"Amióta falun tartózkodtam, úgy jön nekem, mintha kelletinél valamicskével több frivolitás uralkodnék dámáink társalgási modorában." Írja Kemény Zsigmond 1846. július 31.-én a Naplójában. Mit szólna szegény, ha felszállna egy villamosra és belehallgatna, mondjuk három, rágón kérődző ifjú, a középiskolából hazatérőben levő majdnem hölgy társalgásába, midőn a bármiről társalognak? Sajnos nincs meg az egész Napló, csak részlet volt letölthető a Mercator kiadó honlapjáról. "Július 27-kén" kezdődik és "augusztus 19-dike" az utolsó nap, hogy az ő helyesírásával adjam közre.
Szépen zöldell a búzaföldem. Nagyon kedves ám a szívemnek, sajnálom, hogy csak most találtam ki. Legközelebb hozok valami zöld növényt magamnak.

Március 7. péntek, úton, Tenerifeszentkereszt (Santa Cruz de Tenerife).

Továbbra is viharos az idõ, az összes - velünk azonos fajtájú - hajó mindössze hat csomóval araszol északnak. Mire végzünk, valamikor kedden, akkor kérem tessék elmúlni!
Este valamivel korábban érkeztünk, mint vártuk. Ugyanis már délelõtt elkaptuk a Kanári áramlatot, és nem kellett betartani a térképen szereplõ szeparációs zónát, így aztán egy órát nyertünk.
Negyedtizenegykor part mellett voltunk. Most először kért meg a főnök, hogy jöjjek manőverre, de csak a hídra, mert a kikötőbejárat nagyon szűk és erős az áramlat, hát kormányozzak én. (Ebből az értő tengerész már tudja, hogy nem Tenerifeszentkereszt (Santa Cruz de Tenerife) felsőn, hanem alsón kötöttünk ki. Ez annyit jelent, hogy az elérhetetlen messzeségből a város mintegy tízpercnyi sétára van! És délután nem dolgoznak, és holnap sincs munka, hát a Jóisten megadta, hogy kimehessek, mert Koledával nemigen sikerülhetett volna. De jó, hogy elkotródott, vissza az övéi közé!
Azért bevallom férfiasan, hogy tartottam egy kicsit a kormányzástól. Mert az egy dolog, hogy gyakorlatom van bőven, sokkal több, mint általában bármelyik tisztnek, hiszen öt évig voltam matróz, ebből kétszer hazajárón, ahol napi hat órát voltunk kormányon, de az is igaz, hogy utoljára 2001-ben tekertem az Isartalon, szóval kiestem a gyakorlatból. De sokkal könnyebb volt a helyzet, mint a főnök elmondta a délutáni rémmeséjében. A rossz az, hogy erős az áramlat a kikötőbejárat előtt, ami meg nagyon szűk, utána egy derékszögű forduló jön, és amint a hajó áthaladta, az áramlás megszűnik. Na, szépen bejöttünk, szépen kikötöttünk, és szépen megszemléltük a rakományt, hogy nem potyogott-e bele búza. Jelentem, nem. Azaz azt jelentem, hogy a sötétben nem láttunk. Na, majd holnap megmondom az igazat.
Gyors sms az asszonykának, hogy megjöttünk, és hamarosan csengett is a mobil. Kiörvendeztük magunkat, hogy milyen jó ha halljuk egymást (de ez nem közhely, hanem valóság, mert ilyenkor mindig feltöltekezem lelkileg!).

Március 8. szombat, Tenerifeszentkereszt (Santa Cruz de Tenerife).

Ez a Tenerifeszentkereszt nagyon tetszik nekem. Ha Mikes Kelemen Oroszcsíkra magyaríthatta Rusze városát, akkor én is megtehetem ezzel a spanyollal, hát nem?
Isten éltesse a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon. Encsit felköszöntöttem egy sms-ben.
A kikötőbejárattól nincs messze a helyi operaház. Úgy látszik az ausztrálok Sidney-ben stílust teremtettek, mert nagyon arra hajaz az itteni is. Jó lenne látni az oslói új operát, amit akkor építettek, amikor a HAV Andromedával ott jártam 2004 februárjában. Azóta nyilván elkészült, az is a kikötő mellett, a tengerparton van.
A barba tízkor kiment Vologyával, miután a gépész megreparálta a főgépet. Azért ez a szivar hallatlan jó szakember ám! Csak többet tudna angolul annál, hogy "da és nyet". Ha bejöttek akkor én mehetek, de attól tartok, ez kissé csúszni fog. Kettő után egy konténeres hajó érkezik, és ahhoz, hogy a kikötőmedencében megfordulhasson, ahhoz nekünk 50 métert hátra kell shiftelnünk. Ha elment, akkor meg vissza. Remélhetőleg, a probléma áthidalható valami frappáns megoldással.
Így is volt. Majdnem öt óra volt, mire ki tudtam menni. Addigra a nagy vásárlási roham lecsengett. Két böhöm nagy személyhajó ontja magából a vásárolni vágyó népeket. Ugyanis mást nem nagyon lehet itt csinálni. Az idő még nem, alkalmas a fürdésre, és mi látnivaló van itt, azt nem tudom.
Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az üzletek zöme zárva, ami nyitva volt, azok a drága butikok, a divatos márkaboltok, ami azt is jelenti, hogy méregdrágák. Még mindig rövidnadrágba hajtok, így aztán ahol volt remény arra, hogy kaphatok valamilyet, oda benéztem. A Levis boltból röhögve jöttem ki, mert az, hogy egy 5 eurós farmer rövidnadrágért 100-at kérnek, tényleg vicc. Végül Springfield nadrágot vettem, igaz, nem rövid, de így már nem sajnálom a barna kordbársony nadrágom szárát levágni, és negyed perc alatt átalakítani! Még egy pólóval is gazdagabb lettem.
Miután dög unalom a sétálós-vásárolós utca bezárt üzletekkel és néptelenül, ezért amint megvettem mindent, bejöttem. A barbánál megittunk két whiskyt, aztán alvás.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 29. péntek, Malaga.

Korán ébredtem. Fél hétre már a reggeli relaxot is befejeztem. Fel a hídra, beírtam a hajónaplót, főztem kávét, és megyek le a deckre, hogy megnézzem a szolgálatos matrózt, és megbeszéljük a raktárnyitást. Hát kérem Vaszil csücsörög a székben, és békésen hortyog. Elsőnek az orra alá tartottam a friss kávét, hátha megérzi azt illatát, de nem. Aztán mondom neki:
- Hohó! Halihó!
Erre kinyitja a szemét, és akkorát ugrott, hogy majd fellökött, mert két centire az orrától volt az enyém, és röhögtem bele a képibe. Persze ő is elkezdett nevetni, de azért a frász egy ideig még benne volt.
Az önjáró daru nyolcra mellénk gördült. Fél kilenckor megjött az első teherautó. Nos ennek a darunak akkora dög nagy a kanala, hogy két emelés egy kamion. És egyből bele az autóba. Így a daru teljességgel kihasználatlan, mert csak áll, és vár a szállító eszcájgra. Ha megjött, markol kettőt, és újra pihi. Teljességgel gazdaságos megoldásnak látszik ez a fajta kirakás.
Viszont hallatlan nagy nyugi van, és ezt igazán szeretem!
Azért este hatra kiraktak vagy 2700 tonnát, ami végül is nem rossz!
Közben, azért kimentem. Déltől kettőig ebédszünet volt, ezt használtam ki. Az ügynök elmagyarázta, hova menjek, ha a szemüvegem meg akarom nézetni. Az olvasó részen van két függőleges kopás, ami - attól tartok -, rontja a szemet. Nos, a két lencse 463 eurót kóstál, és egy hét, amíg elkészül. Így ez a része elintézettnek tekinthető a dolgaim közül. Aztán vettem két üveg vörösbort, egy sajtot, s elmentem internetbe. Letöltöttem az új mobiltelefonomhoz szükséges programot, amivel csatlakozni tudok a számítógéphez. Fél háromra visszaértem.

Amikor indultam, tehát délben, megjött a radarszerelő. Teljesen más volt, mint az angol: keszeg, nem volt rajta semmi arany, de ki tudta találni, mi a baja a készüléknek. Valamelyik panel kiégett, addig forrasztott, hegesztett, ragasztott, amíg "munkaképes" nem lett, igaz, csak pár perc időtartamra. Amikor visszajöttem, akkor végzett.
- Tudja, chief, azért forrasztottam meg a rossz panelt, hogy ellenőrizni tudjam a többi alkatrészt. Minden jó, de ez hamarosan ki fog égni, pár percen belül. - És valóban két perc múlva nincs kép, és a radar füstölt. - Hétfőn jövök, hozom az új alkatrészt, és beteszem. - mondta.
Azért egy szerelőnél sokkal jobb, ha fejében hordja a lényeget, és nem a kezén.
Vacsorára megint Oleg saját kreációját kaptuk, készít egy omlettet, arra sült krumplit, csirkehúst, egy kis párolt gombát tesz, és felcsavarja. Hozzá frissen szeletelt zöldséget ad: paprikát, paradicsomot, uborkát. És a tetejére persze tejfel kerül!

MÁRCIUS

Március 1. szombat, Malaga

Reggel nyolcra ígérte magát egy darus, aki ki fogja szedni a búzát az egyes raktérből, és átteszi a kettesbe, mert - úgymond - a cég, ami intézi a kirakást, elutasította, nem hajlandóak ilyen keskeny raktárnyílás mellett dolgozni.
Akkor jó. Akkor jönnek mások.
És jöttek.
Ugyanaz a stivador, aki munkaidőben nem volt hajlandó kirakni, az szombaton, maszekban, persze külön díjazásért elvégezte. Ez kicsit ismerõs eljárás, csak nem tudom, honnan...
Viszont a munkához nem volt elég a darus, kellett egy mutogatós bácsi is, aki egészen mást mutogatott, mint amire te most gondolsz. Azt mutatta, hogy a darus mit csináljon, hogy betaláljon a raktárba. Ugyanis a markoló olyan bazi nagy, hogy ez valóban teljesítmény! Nyolctól tizenegyig dolgoztak, ennek az időnek a zömét az tette ki, hogy a matrózaink összekotorták azt a gabonát, amit már nem ért el a markolókanál.
A barba kiment, ha bejön, akkor én kerülök sorra. Ma valami ruhafélét szeretnék vásárlandani.
De egy dolog, hogy az ember mit is szeretne, és a másik, hogy mire van lehetősége. Mivel egy rövidnadrágot akartam venni, ezért elmondhatom, hogy volt lehetőségem az El Corte Inglésben egy igen jó minőségűhez jutni, potom 128 euróért. Tudom, sokan csodálkoznak, hogy miért nem kaptam rajta, de hát ez van. A reklámfeliratok hiába üvöltik, hogy: nahát, itt a tavasz, egy fia könnyű ruhadarabot nem kínálnak, télit meg nem akarok venni. Így aztán ma is hiába mentem. De nem adom ám fel, legkésőbb otthon veszek magamnak mindent, ami kell. És mi ebből a tanulság? Nyári ruhádat otthon ne feledd, még ha télre mész hajóra is!
Jó, de azért nem ezzel indult a napom, kint a városban, mert elsőként megnéztem a helyi főtemplomot, ami a hangzatos Malagai Katedrális névre hallgat. Tél vége ide, a csillagászati tavasz első napja oda, a városban nyüzsögnek a turisták. A Katedrális előtti téren a bárok és éttermek teraszai zsúfoltak, az idegenek csodálkoznak a Püspöki palota cifraságán, és a Katedrálist bámulják. Sajnos ez is, mint oly sok más városban, körbe van építve, a szűk utcákból nincs rálátás, nem lehet jó fényképezőállást találni, csak a részleteket lehet megmutatni.
Be is mentem. A turistáktól belépőt szednek, a magas renoválási költségekre hivatkozva. A templom hatalmas, három hajós, középen a kórus gyönyörűen faragott padsorai, ami persze csak az oltár felé nyitott.
A templom hátsó terében egy hatalmas tacepao, vagy tíz táblán mutatják be Európa történelmét. A katolikus egyház tevékenységét persze kiemelve, Jézus megfeszítésétől napjainkig. Két magyar vonatkozása van. Az első Attila katalaunumi csatája. A franc tudja, hogy miért, de itt azt írják, hogy Attila győztes csatája, minket meg azzal etetnek az akadémikusok, hogy "legfeljebb döntetlen". (Az itteni szöveg így szól: "451. Atila vencido en campos Catalaunicos".) A másik pedig 1001-re datálva a magyar egyház megalapítása, ami meg így hülyeség, és nem igaz, mert ezerben a pápa csak elfogadja azt a tényt, hogy Istvánnak már jól működő egyháza van, Rómának az égvilágon semmi köze a magyar kereszténység kialakulásához. A pápa csak kérhet és jelenthet István királynak (később a magyar királyoknak) vallási kérdésekben, de nem utasíthat. És ez így volt egészen a tizenhatodik század közepéig. Gondold el, a cölibátust csak az 1500-as évek második felében vezetik be Magyarországon! Így aztán érthető, hogy Szent László legendájában a bihari püspök lányáról beszélnek, és ez nem "hülyeség", hanem megfelel az igazságnak. (Ha most azt mondod, hogy a váradi püspökről van szó benne, akkor vedd figyelembe, hogy ebben az időben László még nem király, és a váradi püspökséget ő alapítja koronázása után, és a bihari püspökséget helyezi át oda.)
Na, a katedrálist megnéztem, és utána mentem vásárolni.
Útközben találtam egy jópofa szobrot, vagy inkább térplasztikának nevezném. Ha a katedrális felől mész, akkor egy hatalmas kezet látsz, mintha egy óriás nyújtaná kézfogásra. Ha az utca másik végéből jössz, akkor úgy látszik, mintha egy galamb, vagy valami efféle madár lenne.
Este beszélgettünk a barbánál, vittem egy üveg vörösbort, jó órát téptük a szánkat, és mentem aludni.

Március 2. vasárnap, Malaga.

Nyugi van, édes jó Istenem, olyan szép nyugi van, hogy hajón ilyenre nem is emlékszem. A barba reggel megkérdezte, hogyan menjünk ki a városba.
- Én úgy tizenegy körül mennék, és kettőre bejövök - mondtam.
- Remek, István, ez nekem pont megfelel! - mondta.
Feltöltöttem a kamerát, elemet tettem a fényképezőgépbe, és kimentem, hogy megnézzem, amit Malagában érdemes - a teljesség igénye nélkül -, hiszen két korlátom van: az idő, és a lábam teljesítőképessége.
Így visszatekintve, meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Elsőként egy futóversenybe botlottam, azt hiszem, hogy zömmel női verseny lehetett, mert fiút elvétve láttam, főleg családi csoportban. Az persze úgy van, hogy amikor a tömeg derékhada elkocogott előttünk, az ellenkező irányból jött egy szirénázó motoros, és utána futott egy női hölgy, aki az első volt a nagy futásban. És egy perc múlva jöttek a többi hölgyek is, futva, lihegve, a tömeg meg tapsolt, és bíztatott.
Innen megkerestem a római kori színházat, a Gibralfaro erődítmény bejárata mellől jól rá lehetett látni. A gondom az volt, ha bemegyek az erődrendszerbe, elmegy az összes időm, mert hatalmas, a hegygerincre felkúszik, ha végigjárom, akkor biztosan szép a kilátás meg minden, de nem marad erő és idő a városra.
Így aztán azt kértem az "Illetőtől", hogy mutassa az utat Picasso szülőházáshoz. (Az "Illető" - a családi szóhasználat szerint -, a Pocket PC, és a benne levő I.go program, ami egy elektronikus térkép, GPS-szel, és el lehet vele mindenhova navigálni a szárazföldön.) Megtaláltam, fénykép, videó, és kis pihenés. Megálltam egy asztal közelében, okosan néztem a mögötte dumáló női matrónára, aki végül hozzám intézte szavait, és közben az orrom alá tolta a papírkáját, hogy írjam alá.
- Ideírjam a nevem? - kérdeztem magyarul, erre a matróna átment szipirtyóba, és biztosan csúnyákat mondott, hogy itt hiába tépi a száját valami politikai szervezet nevében, én marha külföldi vagyok, és úgy teszek, mint...
Persze én sehogyan se tettem, csak próbáltam kisilabizálni a választási plakátot.

Megtaláltam a Szent Santiago templomot is, ahol Picassót keresztelték. Aztán újra a Katedrális, és a püspöki palota következett (videóra vettem a déli harangszót), és máris a személykikötő bejáratánál voltam. A városi parkon végigsétáltam, lementem a tengerpartra, Malaguetába. Már most is tömeg volt, hát mi lehet itt nyáron? Tömegnyomor a köbön! Keringtem egy sort, megtaláltam a Plaza de Torost, ahol a bikaviadalokat tartják. Gyönyörűséges plakát hirdette az érkezésünk napján (február 28.) tartott viadalt, és tíz méterrel arrébb grafiti: torreador = asassino, azaz torreádor = gyilkos.
Na, nem messze láttam egy gyógyszertárat. Gyerünk, nézzünk mérleg után, kíváncsi voltam a súlyomra.
Benéztem, ott a mérleg. Nem is tűnt nagyon bonyolultnak. Ami plusz szolgáltatás volt, hogy aszondja: megméri a magasságomat is. Nézem, hol a magasságmérő? Sehol. Nézem a plafont, hátha ott van egy infra akármi. Nincs. Hátha a lecsüngő virágtartóban van? Nincs. No, akkor vajon hol? Mindegy. Ráálltam, egy ötven centest beledobtam. Na, mostan, ez egy olyan mérleg volt, hogy volt a tappancs, amire ráállsz, abból egy kisebb oszlop jön, úgy nagyjából a hasadig, ez ráadásul enyhén hajlik feléd, a tetején egy izé, ami olyan széles, mint a mérleg. Ez az izé rendelkezett két darab "gombszemmel", és alatta volt a kijelzõ, amin az utasítás volt, futó szöveg formájában. De a gombszemű izé olyan volt, hogy miatta, ha ráálltam, már semmit nem tudtam elolvasni, ami a kijelzőn volt (a pocakról most nem beszélünk). Így az ember várja, hogy mond valamit, de semmi duma, hanem egyszerre az a gombszemű izé elkezdett emelkedni, és ha nem kapom a fejem hátra, hát jó állon gyúrt volna. Szépen elment egy centire az arcom előtt (két rúdon volt, ami teleszkóposan emelkedett ki a mérleg oszlopából), feljebb ment, hát látom, alul is van két gombszeme, az pedig piszkosul néz, sőt világít. Kicsit liftezett le, s fel, aztán visszahúzta a fejét magába, és kiadta a jegyet. MBT cipőben 181 centi vagyok (még nem értem el a három húszat), de a súlyomat nem árulom el, viszont ha bementem a hajóra a szakácsot felpofozom.
Ebédre borscs volt, de a pampuskiért fegyelmi jár. Nem ettem, és a vacsorára sütött almás pitéből sem. Ettől függetlenül disznó a pasas. És gondold el, kapott 25 kiló lisztet, és ezt mind el akarja sütni! Sajnálom, de ebben nem lehetek partnere. Ha rám számít, mind rá fog száradni, de ugye nem egyedül nekem főz. Most majd úgy néz ki, hogy a tiszteknek főz, a legénységnek süt. Bízom benne, hogy a hátralévő másfél hónap alatt a két kilót, amit fölszedtem, azt le tudom adni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 26. kedd, Atlanti-óceán, spanyol, portugál partok.

Éjjel eseménytelen. Illetve elolvastam Osho könyvét.

Tao: mindig ma van

ez a címe. Hallatlanul olvasatja magát (ha érdekel a téma). Keleten megkülönböztetnek mestert és tanítót. A mester a magasabb fok, illetve nem az, mesternek lenni állapot. Ő olyasvalaki, aki a legmélyebb tudatosságban tökéletes egységgé vált. Ő belépett egy teljesen más dimenzióba, aminek a létezéséről neked halvány sejtelmed sincs. Egyetlen dolgot ismer csupán: a saját legbenső lényét.
A fenti gondolatok a könyv fülszövegéből valók. És amíg erről beszél, addig érdekes is a könyv. De tovább is megy. Mint mesternek, egy kicsit eldurran a pasas agya, és Buddhával, Jézussal, Mohameddel teszi magát egy sorba, de egyúttal tiltakozik az ellen, hogy vallás lenne, amit hirdet.
Őszintén megmondom, ebben igaza van.
Amúgy fingja nincs a férfi-nő kapcsolatról, ezért aztán a házasságot meg akarja szüntetni, de előbb elmond róla egy csomó rosszat, illetve semmi pozitívumot nem tud mellette felhozni, oly annyira, hogy a világ minden baját a házasságra vezeti vissza.
Aztán ami különösen ellenszenves benne, hogy az amerikaiakat valamiféle különleges, átlag feletti embernek tekinti.
Van nekije egy "kis" biznisze is, ebben azért különbözik Jézustól és Buddhától, de még Mózestől is. Indiában van egy húsz hektáros telepe, ahol az "igét hirdeti". Most disznó lennék, ha azt írnám, hogy milyen sokat kell fizetni, hogy oda bekerülhessen bárki is, de nem teszem, mert nem néztem utána. Majd sort kerítek arra is, ha lesz információm, megírom. Viszont azt tudom, hogy a kommuna tagjai ingyen és önként dolgoznak, mert ezt Osho úr leírja.
Reményei szerint ők lesznek az új embertípus első példányai.
Persze aki ilyen, és aki saját költségén odamegy, hogy új ember lehessen, az meg is érdemli.
Lehet, hogy igazságtalan vagyok.
Mert Osho úr a kuncsaftjait a fejlett nyugati országokból toborozza (ott van pénz fölösen az efféle tanfolyamokra), és tudjuk, ezekben az országokban sokan vannak, akik útkeresők, mert megundorodnak a fene nagy demokráciától és a finánctőke diktátumától.
Szóval Osho Új Ember megteremtésén fáradozik.
Kifejti, hogy a házasság elavult, kommunákban kellene élni, mint az ő követői az ő telepén, bár ez nem kommuna, de mégiscsak az. Ha zavaros, akkor azért, mert Osho úr elképzelése is az. Mert köti az ebet a karóhoz, hogy ez a közösség csak kommunának látszik, de nem az, csak a külsőségeiben az. Na, nem folytatom...
Most idézek, ebben a témában:
"... Maga az egész ötlet, hogy 'az én gyermekem' szörnyen egoista. A gyerekeknek a kommunához kellene tartozniuk. És a kommunának kellene dönteni arról is, hogy mennyi gyermeket akar; manapság ezt nem lenne szabad a családokra bízni, mert így a világ egyre inkább pokollá válik. Sőt a kommuna határozna arról is, hogy kik a megfelelő személyek a gyermeknemzésre, szülésre. Tudományos módszerekkel választaná ki az apának alkalmas férfiakat és az anyának alkalmas nőket. Nem kell, hogy minden férfi apa legyen, és hogy minden nő anya legyen; anélkül is apáskodhatnának és anyáskodhatnának a kommuna összes gyermeke felett. (Ez egy idióta... Szerintem a tudományos módszer a következõ lenne: alkalmas a családom, a haverom, az iskolatársam, és aki többet fizet.)
Ily módon aztán jobb, egészségesebb, intelligensebb, tehetségesebb és szebb gyermekeink lehetnének...
... szerte a világon, ahol felhasználják a tudomány módszereit, jobb teheneket, jobb bikákat, jobb kutyákat, jobb állatokat tenyésztenek ki.
Ugyanez lehetséges volna az emberrel is. Semmi szükség arra, hogy elavult ideákhoz ragaszkodjunk. Ma már megakadályozhatnánk, hogy olyan emberek születhessenek, mint Adolf Hitler, Dzsingisz Kán vagy Nadir Sah, hiszen a hímivarsejtnek és anyai petesejtnek meghatározó szerepe van...
... Az emberiség egész struktúráját alapjaiban kell megváltoztatnunk..."
Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy így akár még árjákat is gyárthatnánk, és ha nincs cigányra meg zsidóra meg szlávra meg mindenféle "szemét népre" szükségünk, akkor nem gyártunk belőlük, hogy a "struktúra" egészséges lehessen. Ja, a kommunavezető majd meghatározza, hogy kiket kell sterilizálni! Hinnye de fasza világ lesz!
Így találkozik, kérem 2008-ban Lenin és Hitler Indiában. Ez azért nem semmi!
Hát egy ilyen szép, új világból nem kérek. Meg az új emberből se.
Szóval ez az Osho nem igazán lopta be magát a szívembe a társadalomkritikájával és céljaival.
Aki ennyire kisisten, új próféta, annak kellene lennie rendes nevének is. Ez így, hogy Osho, nem jó.
Sokkal jobban hangzik a teljes neve, amit a könyv utolsó lapjain olvastam: Osho International, New York.
Ja, hát ez is üzlet?
Persze, az egész üzlet. És kurva jó üzlet, mert vannak szép számmal bentlakói a telepének, a kommunájának, és hizlalhatják a Mr. Osho International bankszámláját.
De bármilyen szép is az élet a dollár habos oldalán, valami azért megkeseríti az ily emelkedett és nagy emberek mindennapjait is!
Ugye az élet állandó ismétlések sorozata.
Megjelent a protestantizmus, a katolikus és protestáns nagyobb ellenségek lettek, mint bárki más.
A szunnita és a síita egy pohár vízben meg tudná fojtani a másikat!
És Osho úr, a nagy guru Indiából, Maharishi Mahesh Jógit a másik nagy gurut, de ugyanabból az Indiából, tudná kiüldözni a világból, mert... mert... hát persze, elviszi a kuncsaftokat!
Sőregi Ottó könyvét is olvasom, ami a Transzcendentális Meditációról és ezáltal Maharishiről is szól. A címe: Bölcsek titka. Nos ad egy kazalnyi információt, csak azt nem mondja el, hogyan kell transzcendensen meditálni. És amíg olvasod, érzed: titkolja a módszert, és közben mindenképpen meg akar győzni arról, hogy neked ezt meg kell tanulni! Nemcsak titkolja, hanem még el is rettent: nehogy megpróbáld magad, mert az nem az, amit Maharishi oktat. És akkor nincs meg az a hallatlanul áldásos hatása. De hogyan kell, arról nincs szó benne.
Jó, tudom, mindenkinek egyéni, saját magára szabott mantrája van, amit csak az oktatótól kaphat meg. Ezt már Józsi úr is mondta. De akkor is!
És persze a könyv végén ott az ajánlat: Sőregi úr, ha tíz jelentkező van, akkor vidékre is elmegy oktatni a transzcendentális meditációt.
Hát persze, ez is jó üzlet.
És ha tudod, hogy az első tanfolyam, a kezdõ, 150 ezer forintot kóstált 2007-ben, akkor beláthatod, hogy valóban kell titkolni a módszert, hogyan kell meditálni transzcendensen. Sajnos, ez olyan magas díj, hogy nyugodtan elmondhatjuk: a TM Magyarországon csak a tehetősek "játéka". És ez a legfőbb akadálya, hogy úgy terjedhessen, ahogyan azt a művelőik szeretnék. Kár. Nagyon sokakat kizárnak így belőle, többek között engem is, pedig az érdeklõdés megvan bennem, sőt, nagyon is szeretném megtanulni, de ennyi pénzem sose lesz, amit a családtól elvonhatnék.
És ekkor jött Osho.
Természetesen pár szóban elmondja, hogyan kell maharishiul transzcendensen meditálni, és hozzá is teszi: ez Indiában teljesen hétköznapi, mindenki által ismert módszer. Mindössze a mantrádat kell negyed órán át mormolni, ami kétségtelenül ellazulást eredményez, de ez persze hamis megnyugvás, csak önámítás. Hogy ezt meg tedd, nem kell senkihez elmenned, nem kell egy szankszrit mantrát se megtanulnod, elég, ha a saját nevedet mormolod. Ha tizenöt percen keresztül mondogatod, akkor megnyugszol, ez semmi más, mint recept nélkül kapható nyugtató, de semmi köze a meditációhoz. Mindezt kinyilatkozza a saját maga okos kis fejéből, egyetlenegy előadásra alapozva, amit nyilván, még felületesen se hallgatott meg, hiszen az ellenfél sose érdemes meghallgatásra.
Hát kérem, én nem minősítem Osho szavait, hiszen a konkurencia szólalt meg itten, de lám, a módszert hiába titkolják a TM-esek.
Aztán az is látszik, hogy Osho úr a kereskedelmi médiából tanulta a tisztességet.
Szól a szidhikről is, és egyszerűen csalásnak és trükkfelvételnek nevezi a jógarepülőkről készült fényképeket. Így érvel:
"Ha a transzcendentális meditátorok valóban tudnának repülni, akkor mi szüksége volna Maharishi Mahesh Jóginak repülőgépre. Az égvilágon semmi!"
Ez még érv is lehetne, ha nem tudnék bizonyos dolgokat errõl a jógarepülésről. Mert Osho úr randán csúsztat, azt sugallja a kérdése, mintha ezek a repülések hosszú-hosszú órákon keresztül tartanának és hatalmas távolságokat ívelnének át. Pedig a levitáció más: felemelkedések és lehuppanások, esetleg pár méteres lebegések mindössze. Nem hiszem, hogy Sőregi úr könyvében levő felvétel - ami őt magát mutatja egy csoportban lebegni -, trükk lenne. És engedtessék meg annyi, hogy Józsi urat, akivel az előző szerződésem itt töltöttem (és tőle származik ez az intenzív érdeklődésem ezek iránt a dolgok iránt), szóval őt szavahihetőbbnek tartsam ebben a kérdésben, mint Osho urat. (Józsi úr részt vett egy ilyen bemutatón.)

Na, hajózzunk is.
A malagai ügynök nagyon el van foglalva a mozgatható válaszfallal. Azt írja, hogy a stevedore cég nem vállalja a kirakást, mert kicsi az egyes raktér nyílása, nem fér be a markoló. Mondom én mindig, hogy embertelen olyan dög nagy kanalakat gyártani, de rám senki nem hallgat. Mert ha másfél köbméterest használnának, akkor nem lenne gond, és három nap alatt azzal is kiraknák a hajót.
Ma már bevonta a hajóbérlőt is, onnan is jött válaszfal ügyben ímél, így aztán a főnök berágott, és nem is válaszol nekik.

Február 27. szerda, úton, Atlanti-óceán.

Éjjel néztem a kimenő leveleinket, hát azért a főnök küldött választ, de meglehetősen mérgest. Éjjel nem voltam jól. Rázott a hideg, meg fájt a bőröm. Ez nálam mindig lázat jelent. Lázcsillapítót elfelejtettem kérni a hajnali váltáskor, és már lefeküdtem, amikor eszembe jutott, hogy kérhettem volna a barbától.
Ilyenkor mit kell tenni?
Agykontroll. Lementem alfába, gyógyítottam a lázam, majd alvás. Délelőtt, ébredés után is borzongtam, hát ebéd előtt is alfa, lázcsillapítás, a hídon egy óra múlva még egy menet, és kérem, elmúlt.
Ez az izé... ez az elvetemült szakács már megint csiburekit készített. És a kávéhoz krémes volt. Hát menjen a francba az ilyen! Már érzem, hogy hízom. Majd jól fejbe fogom verni, ha sok ilyet fog csinálni.
Szép volt az idő, sokat voltam kint a külső hídon, szépen sütött a napocska.
Őrségváltáskor a főnök aszondja:
- István, hajlandó vagy nekem egy ajándékot csinálni?
- Persze.
- Március 20-án lesz a születésnapom, és nagyon örülnék, ha addigra készítenél rólam egy tízperces videót. Nagyon tetszett a film, amit a bulkhead állításnál készítettél.
Akkor kérem elkészítem a filmet. Ilyet még úgyse pipáltam, megrendelik az "ajándékomat", amit én adjak! De miért ne?

Február 28. csütörtök, úton, Cadizi-öböl, Gibraltár, Malaga.

Az igazság napja lesz a mai, hiszen sok minden kiderül, hogyan tovább? Fõleg a miatt várom, mert délelőtt már lesz telefonvonal, és végre beszélhetek Encsikével.
Aztán hiába keltettem magam korán, kimentem a deckre, hogy legyen vonal, várom, várom, hogy jöjjön az sms a vodától, hogy pénz jött a telefonra, semmi. Hívom Encsit: nem lehet, mert nincs pénz a telefonomon, pedig megkaptam az sms-t, hogy azonnal rátesz! Vajon mi történhetett? A nagy baj ilyenkor az, hogy az idegességtől nem látok, és nincs módom, hogy felhívjak senkit, itt ülök tehetetlenül és várom, talán megérkezik a pénz.
Aztán minden megoldódott, mert Encsike tett rá pénzt, beszéltünk is, szóval minden jó, ha a vége jó.
És olyan jó a vége a mai napnak is, érkezéskor kikötöttek, ma mi voltunk az első hajó, a többi horgonyon várakozott, őket csak utánunk hozták be. Ugyanis ma Andalúziában ünnep és munkaszüneti nap van. Ha korábban érkezünk, mi is mehettünk volna horgonyra.
A manőver alatt végig videóztam, főszereplõ a főnök volt.
Kikötés, a barba és Vologya kimentek. Fél nyolckor már a hajón voltak, akkor én mentem ki, de csak sétálni akartam. Nagyon szép város, nyüzsgés meg minden, csak ugye üzlet egy szál se nincs nyitva, na, majd holnap!
Találtam internetet, elolvastam a leveleimet. Az Iwiwen megtaláltak! Ugyanis Encsike egyik "rokona" keresett meg, mert szeretné az asszonnyal felvenni a kapcsolatot. A rokonság foka: Encsi nagybátyja felesége testvérének a fia. A levelet azonnal továbbítottam, és fel is hívtam, az asszonyt, hogy elolvashassa. Mire beértem a hajóra, már beszéltek is telefonon.
Lejelentkeztem a barbánál, meghívattam volt két feles whiskyre, amit elfogadtam. Látszik, hogy volt magyarokkal előbb, mert az invitáció imígyen szólt:
- István, kérsz 50 gramm whiskyt?
Mert hogyan másképp tudná mondani azt, hogy "kérsz egy felest?", nem igaz?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 22. péntek, Ipswich.

Normál időben ébredtem, fél hétkor zuhany, naplóírás, reggeli. A szalonban találkoztam a barbával. Azt mondja, tegnap este, úgy fél tíz tájban jött egy tengerész, egy évvel idősebb, mint én, orosz nemzetiségű, és szállás kért éjszakára. Ugyanis a hajója csak ma reggel érkezik, és azt mondták neki, hogy a rakparton várja meg. Ez azért aranyos, nem? Kíváncsi lennék, ki intézte? A Marlow? Vagy az orosz ügynökség? Miután a papírjaival igazolta magát, hogy valóban tengerész, és valóban itt kell behajóznia, a főnök adott neki éjszakai nyughelyet. Én már használaton kívül voltam, mert hétkor a kaftán elküldött azzal, hogy ő tartja a frontot este. Így valószínűleg éppen moziztam, mert megnéztem a Tüskevár című sorozatot, mind a nyolc részt.
A szakács szerint, és ez olyan hír, aminek nyugodtan hihetünk, még a konyharádió esetében is (mert a G2 tv csatorna híreiben látta), egy sorozatgyilkos működik Ipswichben, ma éjjel ölte meg az ötödik áldozatát. Mind az öt prosti volt.
- Chief, óvatosan ám kint a városban, este inkább maradjon bent a hajón! - adta a jó tanácsot.
Nem tudom, mit keresnék kint, hiszen nekem nincsen annyi elkoptatni való lábam, amennyi a kimenetelhez kell, és itt nincs európai fizetőeszköz se forgalomban, váltani meg hol lehet este? Szóval borzasztó szövevényes lenne nekem a kimenetel.
Nap közben ment a rakodás. Mivel már a vége felé járunk, ezért a raktár teljes magasságáig rakták a gabonát, és a tetejét trimmelni (elsimítani) kellett. Ezt önként vállaltam, és az ügyeletes matrózzal együtt csináltuk. Hétre fejezték be a berakást.
Közben megjött a radarszerelő is. Szép egy fazon volt ám! Legalább hatezer kilós, nagyjából olyan magas, mint én. A hídra nem volt képes bejönni, csak oldalra fordulva. Ugye ezt a szivart a Furuno UK Ltd. küldte, tehát ő az, aki minden ilyen típusú radart elölről hátra ismer, minden csínját és bínját tudja. Na, mi volt Csínom Palkó első ténykedése? Vagy tíz percig nyomkodta az "ON", azaz a bekapcsolni feliratot, közben érdeklődve nézte körbe-körbe a készüléket, hogy lehet-e máshol is nyomkodni, amitől áram alá kerülhetne? Mivel a hatezer kilója csínos pocak alakjában is megnyilvánult, ezért lehajolni nem nagyon tudott, pedig a felirat alatt, a perem alá szerelve, ott volt a kapcsoló. Hát, ez a szakszerviz inkább szaknak látszott, mint szervíznek. A szerelő úrnak több volt a kezén, mint a fejében. Mert mindkét kezének a mutatóujján hatalmas arany pecsétgyűrű, a gyűrűsujjain egy-egy karikagyűrű, és vagy másfél kilós csuklólánc. Nyilván bálba megy a meló után. Így aztán egy báli tréningnadrág és felső volt rajta. A szakszerviz kijelentette, hogy most megcsinálja az izét. Kiszerelte az antennából, a térképasztalon elkezdte a szerelést és a forrasztást, ezáltal a sima dekoritot jól összekarcolta. Bunkó is, nemcsak dagadt... Viszont EU! Persze nem volt képes megjavítani a radart, be kellett vallania, hogy halovány dunsztja nem volt, hogy mi a baja. Azt viszont el tudom róla képzelni, hogy arany bokalánca is van.
A révkalauzt hajnali fél háromra ígérték.

Február 23. szombat, úton.

Este beleájultam az ágyba, nagyjából nyolckor. Úgy aludtam el, mint akit letaglóztak. Már akkor éreztem, hogy megint hülye voltam, mert a gyűrűsizmomtól a fülcimpámig mindenem fáradt, a rekeszizmom és az orrsövényem is izomlázas lesz holnap! Azaz ma. Meglesz a trimmelés eredménye. Az nyilvánvaló volt, hogy indulásra nem kellek. Megriadtam és hallottam, hogy indul a főgép, nyilván két óra van. Aztán visít az ébresztés a hídról. Felkapcsoltam a villanyt, hát látom ám: öt óra van. Hinnye az annya! Most hogyan lesz a szolgálat? Gyerünk fel. Nézem a faliórát: éjfél alig múlt, még csak fél egy van. A tévedés oka: tizenkettő huszonötkor néztem az órát és ez tűnt öt órának, amikor ugye éppen megriadtam.
Az őrségben "nyalogattam a sebeimet", csak ültem és ültem...
Azt mondja a barba, hogy úgy kell időzítenünk az érkezést, hogy este hat körül legyünk Malagában. Meglesz, már ami rajtam múlik. Nem vagyok az elrontója semmi jónak, főleg, ha főnöki utasítás.

Február 24. vasárnap, úton, Angol-csatorna.

Az időre nem lehet panasz. Szép holdvilágos éjszaka. Adminisztráltam az éjszakai őrségben.
Délelőtt felkeltem, és elővettem az üveg búzámat, kerestem egy neszkávés födőt, kitettem az ablakba, és beleszórtam a magokból, majd vizet öntém rájuk. Ebből szeretnék egy kiskertet. Ki tudja, mi lesz belőle? Az aratásban nem igazán bízom.
Délután "Emergency steering" gyakorlatot tartottunk. Hát, jó közelítéssel, vészhelyzeti kormányzásnak lehet fordítani. A hajólapát fölött, a tengelyre építve található a kormánygép. Ha valami oknál fogva a elromlik a rendszer, akkor megvan a lehetőség a "kézi" kormányzásra. Ez persze nem igazi kézi kormányzás, már amiket az ember megszokott a filmekben, hogy a tengerész tekeri a marha nagy kereket előbb tízet jobbra, majd hetet balra, és a hajó megy nyílegyenesen, mert a rendező egy hülye. Itt a kormánygépnek működnie kell, és odalentről lehet két szelep nyitogatásával és elzárásával, egy nyomógomb vagy vezérlőkar segítségével irányítani. Nos mindenki kormányzott egy kicsit, illetve ez volt a terv. Én egyre trombitáltam össze a srácokat, de a barba módosított az időponton, és fél egyre hirdette meg az akciót. Ezzel egy kissé melléfogott, mert nem igazán célszerű a szeparációs zónában pontosan a forduló környékén gyakorlatozni, főleg úgy, hogy a hajó a rendes iránytól 30-40 fokokat eltér. Hamar abbahagytuk, és a gyakorlatot sikeresnek nyilvánítottuk, főleg azért mert a mögöttünk jövő hajók kissé tanácstalanok voltak, hogy melyik oldalról is célszerű minket megelőzniük?

Olvasok

És csak nézek kifelé a fejemből, és hüledezem azon, hogy lám-lám, a dolgok valahogy nagyon is úgy működnek, ahogyan leírtam a "MOST hatalma" című könyv kapcsán. Amit most kezdtem el az Osho könyve, Nimród fiamtól kaptam születésnapomra. Akkor megforgattam, és eltettem, hogy majd a hajón elolvasom. Dunsztom nem volt, hogy miről szól. Viszont az agykontroll tanfolyamon ugye Eckhardt Tolle könyvét vettem meg, anélkül, hogy tudtam volna, miről szól? Most meg nem hiszek a szememnek: ez a második könyv is pontosan azt mondja, mint az első. Osho pontosan arról beszél, mint Tolle. Ami ebben az érdekes, hogy biztosan lenne, aki azt mondaná: teljesen véletlen, hogy ez a két könyv éppen most került a kezembe. Lehetne mondani, de csacsiság lenne, hiszen "tudjuk", amikor valaki kész arra, hogy valamiféle tudás birtokosa legyen, akkor hozzájut a forráshoz, de ha még nincs ráhangolva, akkor nem is találkozik vele. Úgy látszik, nekem most jött el az idő. Egyébként, amiről ezek a könyvek szólnak, (a most jelentősége, a jelen megélése, a pillanatból való töltekezés, a szépség a nyugalom, a csend megtalálása és ráhangolódás) ez a filozófiája a Zen buddhizmusnak is. Mindkét könyv másfelől közelíti meg a témát, Osho könnyedebb, és mégis komolyabbnak tűnik. Aki a nagy dolgokkal is tud viccelni, az "birtokában van a dolognak".
Osho könyvében olvastam az alábbit:
Amikor Mózes összetörte a parancsolatokat tartalmazó kőtáblákat, a zsidók igyekeztek a darabjait megszerezni emlékbe. A gazdagok és a politikusok gyorsabbak voltak, ők a nagyobb törmelékdarabokat kaparintották meg, amiken ezek voltak: "paráználkodj!", "ölj!", "lopj!". Míg a szegényeknek a kisebbek jutottak, amelyeken ezek voltak olvashatók: Ne...", "Ne...", "Ne...".

Február 25. hétfõ, úton a Vizcayán.

Az idő továbbra is jó. Nincsenek nagy döghullámok, legfeljebb egy méter magasak, és ezeken billeg a hajó. De mivel a rakományunk búza, és ez, mint említém volt valahol korábban, színültig tölti meg a raktárt, ezért a metacentrikus magasságunk kicsi (47 cm. amíg az előírt minimum 30 centi). Ez azt jelenti, hogy ugye a lengésidő azonos, csak az inga karja jóval rövidebb (mint mondjuk vas rakomány esetén, ahol ez lehet két és fél méter is), tehát a szögsebesség is kisebb. Költőien úgy lehetnénk mondandók, hogy a hajó ring a hullámokon, csak amikor elég nagyot "ring" akkor már kezd kényelmetlen lenni. Ugyanis a vas rángat, mint a ménkű, de biztos lehetsz abban, hogy visszabillen. Míg jelen esetben ez kétségesnek tűnik (de szerencsére csak tűnik), a lágy mozgás miatt, de eddig, jelentem, mindig visszabillentünk.
A délutáni őrségben nagyot beszélgettem. A VHF rádión megszólalt valaki magyarul, siettem válaszolni. Kiderült, hogy Balogh Zsolt szólt bele az éterbe, az Asia Star parancsnoka. Amíg 1998-ban a kapitányit csinálta, addig voltam helyette a Clavigón. Ez egy konténeres hajó, Rotterdam, La Havre, Casablanca, Agadir, Portsmouth, Rotterdam köröket járják.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 13. szerda, úton, Setúbal belsõ horgonyhely.

Na, most megmondom az igazat! Indulás 23.10-kor volt. Ezzel nincs tartozásom.
Ugyanazt csináljuk, mint a múltkor: a főnök kijött, én meg sodródom egészen hatig, utána a barba sodródig egészen negyed nyolcig, utána szedi a sátorfánkat és bemegyünk, mert pilot csak negyed kilenckor.
És mit ad Isten? Így is történt. Itt vagyunk, és magamban fűnyírózom a szakáccsal, mert ez már szemtelenség, hogy ma is sütött friss pampuskit a borscshoz! Juszt se ettem belőle. Csak a szívemet fájdítottam.
Belegondolsz-e néhanapján, hogy milyen világban élünk? Gondolok arra, hogy még a WC papírt is számítógéppel (azaz chippel) vezérlik. És mi történik, ha a rendszer összeomlik? Rossz ugye rágondolni is! Tizenegy felé megjelent egy csónak, miként hajdanán a hetvenes években, és megjött az ügynök. Ugyanis a számítógépes rendszere összeomlott, nem kapták meg az íméljeinket, így a hatóság felé nem tudják a szükséges papírokat továbbítani. Ezért lóra kellett kapni, bejönni a horgonyzó hajóra, itt újra beszerezni (és nem kézzel megírni, mert a mi számítógépeink működnek) az összes előkészített iratot, és mehet a különböző irodákba leadni.
Játssz el a gondolattal, mi történne, ha egy hónapra minden, ami komputer vezérelt, megállna! Tömeges halál lenne! A városlakók zöme elpusztulna! Mert a város a tõke, a pénz, a finánchatalom terméke, és a pénzt nem lehet megenni, hát éhínség törne ki mindenütt, pánik és fosztogatás, inkább jobb is nem belegondolni!
A szakácsot meg kell fogni, és agyon kell etetni pampuskival!
Azért az teljes mértékben felháborító, hogy a vacsorához is kitett egy tányérral! Mit képzel ez az ember magáról? Mit tetszik gondolni, mihez adta este? Hát töltött paprikához! A töltelék teljesen magyaros, és ami meglepett, hámozott paradicsomot adott hozzá körítésnek! Finom volt pampuski nélkül is! Persze neki könnyű, mert fogja a súlyzókat és ledolgozza magáról. Én meg fogom a pocakom, és cipelem fel a hídra, hogy leüljek, és csukott szemmel figyeljem, hogyan fogyok.
Hallatlan kíváncsi lennék, hogy ez a barba más hajókon is hasonlóan viselkedik-e vagy se? De velem miért lenne más, mint mással? Ugyanis az már nekem kezd kissé kellemetlen lenni, hogy mennyire igyekszik a kedvembe járni, és kitalálni mindig a legjobb megoldásokat (annak érdekében, hogy minél többet pihenhessek). Most például, éjszakára beteszi Vaszilt horgonyőrségbe, hogy én aludjam ki magam a holnapi rakodás előtt.
Na, akkor mindjárt megyek aludni.

Február 14. csütörtök, Setúbal, úton.

Valóban az volt, hogy éjféltől kettőig voltam horgonyőrségben, akkor jött Vaszil, és mehettem aludni, de elalvás nem volt fél négy előtt. Igaz, kilencig aludtam, de úgy, hogy többször is félálomig ébredtem, de aztán visszaaludtam.
A rakodás beindult, ezzel együtt megjöttek az illetékesek, hogy a csónakdaruval megcsinálják az ötéves terhelési próbát. A szép az volt, hogy 1120 kilót kellett valahogyan produkálnunk, s ezt csak úgy tudtuk, hogy a csónakba megfelelő számú üres műanyag kannát, és egyéb alkalmatosságot tettünk, és azokat aztán megtöltöttük tengervízzel. Megvolt a súly. Lehet emelni.
Ment, mint a karikacsapás.
Felemeltük, aztán óvatosan letettük. A baj csak az volt, hogy előbb bakot fogott a csónak, mint hogy végeztünk volna. Magyarán a csónaktartó kötél elszakadt, de ez nem érinti a daru terhelési tesztjét, mert az sikeres volt. Hoztunk gyorsan megfelelő vastagságú drótkötelet, igaz kissé rozsdás volt, ezért gyorsan lekeféltettem és bekenettem zsírral, így megmutattuk a surveyornak, aki boldogan lefogadta, hogy most mi azonnal készítünk egy tartókötelet, sőt mindet kicseréljük. Aztán elmentek. Csak ekkor kezdtünk igazán aggódni, mert Vologya, aki a letevéskor elől állt, reccsenést hallott. Megemeltük a csónakot, és ahol az orra bakot fogott, ott bizony volt egy szép kis lyuk. Ezen most kifelé ömlött a víz (ami a tartályokból kifolyt), de attól tartok, ez a tendencia megfordulna, ha vízre tennénk a csónakunkat.
Így most tanakodás van.
Ha engem kérdeznek, akkor Jürgennek mindent szépen el kell mondani, hogy tudja, mi történt, aztán venni kell egy Trabant karosszériajavító egységcsomagot, és szépen meg lehet reparálni a csónaktestet (ha addig meg nem eszik a tehenek, mint azt tették egynémely Trabanttal, hajdanában).
A rakodás közben gőzerővel megy, plusz két daru is dolgozik. Így aztán nem csoda, ha hat órát adnak a rakodásra. Ebbõl már sok letelt, már csak 900 tonna klinker hiányzik.
Megérdeklődtem a draft surveyortól, mi is az a klinker, mert nem állja, hogy hülyén haljak meg, és ti se tudjátok meg.

Klinker

Értekezés a klinkerről.
A klinker az cement. A gyártás utolsó előtti fázisában van. Ezt megdarálják, adnak hozzá krétaport, és kész a cement, lehet alapozni, vakolni, toronyházni, hidat verni és mélygarázst építeni.
Aki többet akar ennél is tudni, az iratkozzon be a Kilnkeregyetem Marxizmus-Leninizmus karára.
Értekezés vége.

Azért ez jól ki van ám tanálva, de azt jó lenne tudni, hogy mi benne az ésszerű: ez a klinker nem itt készül, hanem abban a cementgyárban, ami a város másik végében vagy 30 km.-re van innen. Ott, ahol a cementet rakjuk. Ott elkészítik, elszállítják ide, ahol a raktárak vannak, és itt berakjuk. Így, a szállításokkal jól megdrágul, a népek meg fizethetik. Mondjuk azt elfogadom, hogy ezt a tüdőrohasztó púdert nem lenne célszerű egy szanatórium mellet rakni, mert a betegeknek árt. A tengerésznek nem, mert mi ilyen különleges állatok vagyunk.
Jól kitették, ide a hajógyár mögé. Hatalmas hajókat javítanak, de azért nem túlzottan szeretnék idejönni javítani, mert itt aztán a klinker rakodón kívül semmi szép nincs.
Délután négyre beraktak, de olyan gyors volt a vége, hogy nem tudtam, hova rohanjak, és mire észbe kaptam, túl voltunk rakva húsz tonnával, és hiába rendeztem el, hogy 5 centis fartrimmel induljunk, mert mire a pontonokat helyre tettük, húsz centit orron voltunk.
Mondom a barbának.
- Hát akkor, István, a legnagyobb merülést elől kell leolvasni... - mondta. Pedig egy pöttyet aggódtam, hogy bajozni fog (a bajozni helyén eredetileg a "problémázni" szó szerepelt, de a szövegszerkesztő ezt ajánlotta helyette, és annyira hülyén hangzik, hogy meghagytam mások okulására), bár meg kell, mondjam, egy normális ember pontosan tudja, hogy akárhányszor főbe is lő engemet, a merülés attól nem fog változni!
Szóval elindultunk, előtte hosszasan lubickoltam a zuhany alatt, de indulásra kimentem, egy kicsit videózni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...