Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

Időutazás

Az időutazás annyit jelent, hogy megtaláltam a kézzel írott naplómat, amit a Pancon 3-on írtam, és most azt teszem közzé. Ez viszont akkor kezdődik, amikor megérkeztünk Marina di Carrarába. Így most visszamegyünk az időben oda, és mint érdekességet össze lehet hasonlítani az emlékezés hatékonyságát az előző részeket a tényekkel, azaz ezzel a naplóval.

Akkor lássuk, mit írtam akkor, 1995-ben?:

1995. február 10. péntek, úton. Elkezdek egy naplót írni, két fő oka van: olvasom Karinthy Ferenc Naplóját, és rájöttem, mennyi érdekes dolgot írhattam volna le magamnak az elmúlt évek során. A másik: tegnap este már marhára szorított az övem, nem is látszott, akkora a hasam. Most itt leírom, hogy: LE KELL FOGYNI! Ha leírtam, akkor így talán nem lesz pofám enni. De azt se mondhatom, hogy eddig zabáltam volna, csak egyszerűen nincs mozgási tér a hajón, baromi pici az élettér. Ha kicsit is mozog a hajó, és a lépés bizonytalan, akkor huszonnégy óra alatt nem teszek meg száz lépést se, csak ülök, fekszem, és napjában háromszor eszem.

Ja! És mozogni is kell, majd valami gyakorlatokat kitalálok.

Holnap Marina di Carrara, ha addig nem állunk le valami géphiba miatt. A barba reggel kilencet adott meg érkezésnek. Napozás nincs, hideg van −4 C°. (Emlékszem, amikor a Vizcayán jöttünk, minden őrségben napoztam, olyan jó idő volt az Atlanti-óceánon.)

Hülye, buzi franciák... nincs egy hallgatható URH adójuk!

Éjfélkor nem ettem.

Február 11. szombat, úton, horgonyon, Marina di Carrara. Megérkeztünk Carrarába. Három napja az ügynökség azt táviratozta, hogy érkezéskor kikötünk. Így most horgonyon állunk, legkorábban hétfő délután mehetünk be. Milyen „jó”, hogy Encsike nem jött kikötőire. Most idegességemben kiugranék a vízbe. Viszont van RAI uno, due, tre, Canale 5, Italia 1, Rete 4, és számtalan más adó. Éjjel még szexfilm is lehet.

Fűtés viszont nincs, a hármas segédgépet is javítják a gépészek.

Február 12. vasárnap, horgonyon, Marina di Carrara. Semmi információ. Mára várjuk az új barbát. P. Ali, a parancsnok, rettentő ideges és egymás után rágja a szivarjait, gondolom menne már haza. Olaszországban holnaptól három napos repülős sztrájk lesz. Egy-két órát a pilóták sztrájkolnak, majd a légi irányítók. Nem folyamatos, de ahhoz éppen elég, hogy ha valaki csatlakozásra számol, azt lekésse.

Borús, hideg idő, napozás nincs. Sajnos 16-24-ig vagyok szolgálatban, így tévézés sincs. Várom, hogy kikössünk és mászkálhassak a városban. El kéne menni Lericibe és Pisába is.

Bologna mellett lezuhant egy katonai repülőgép, ráesett egy iskolára és tizenketten meghaltak (gyerekek mind). Borzalmas. Hozzájuk képest már matuzsálemi kort értem meg. Madridban a repülőtéren letartóztattak egy nyolcvankét éves hölgyet valamint a kilenc és tízéves unokáit. Három kiló kokain volt náluk. Vajon saját használatra hozták?

A kettes segédgépnek vége, a feszültségszabályozó tönkre ment. Hogyan fogunk így kikötni? A hármas nem bírja a horgonygépet meghajtani, az egyes meg romokban hever, mióta S. úr tönkretette. (Nem húzott meg valamilyen csavarokat, és motor valósággal szétrobbant, helyrehozhatatlan károk keletkeztek. És ez az ember újra be fog hajózni, hogy öregbítse a magyar tengerészek jó hírét...)

Február 13. hétfő. horgonyon, Marina di Carrara. Azt hiszem, most le fogok tudni fogyni, tegnap valami kattant és nem vagyok éhes.A rádióban a hatvanas évek slágerei mennek. Bemenetelről egyelőre hír sincs.

Február 14. kedd. horgonyon, Marina di Carrara. Hatkor be akartunk menni és kikötni, de a horgonygép elromlott. Szentségelés, káromkodás, a gépészek másfél óra alatt összetákolták. Mehetünk. Végül nyolckor felhúztuk a macskát, és kikötöttünk.

Megérkezett az új barba.

Mi a raktárat nyitnánk, de kidurrant egy-két hidraulika cső, így vártunk két órácskát, amíg M. Imó − már nagyon rutinos ám a hidraulikacsövek szerelésében − betömte a lyukakat. Közben az ügynök tombolt, hogy vesztegetjük a drága időt. Egyik fülemen be, a másikon ki.

Délután vizet vettünk a bal oldali édesvíztankba. Persze közben észrevettük, hogy kilyukadt a tank, és megy bele a tengervíz. Ezért ma kiengedjük az összeset, ha megvan behegesztik a lyukat a gépészeink (de leginkább Imó), aztán vehetünk vizet, ha még itt leszünk.

Este kimentem a városba. Semmi különös, egy klassz kis bár, zamatos olasz kávé, egy hideg Campari szóda és telefon Encsikének. Szabolcs csütörtökön fog szóbelizni a Móriczban a hatosztályos gimibe. Remélem sikeresen megállja a helyét. (megállta!).

Gyigyikét tegnap temették (az édesanyám),nagyon fog hiányozni otthon, most olyan hihetetlen az egész... kitől fogom kérdezni

− Gyigyike, ezt hogyan csinálod?

Mindig nagyon jó Encsikével beszélni, most is az volt. Nagyon, nagyon szeretlek asszonyka!

Február 15. szerda. Marina di Carrara. A barba délelőtt el. Gondolom három perc múlva el is felejti a Pancon 3-at. Mi meg itt szórakozunk. Szerintem marha nagy botrány lesz, mert a melósok nem akarják megkötni a rakományt, nincs pénz a személyzetnek, nem jönnek a segédgépeket, tűzhelyt, horgonygépet megjavítani.

Sebaj. Később mi fogjuk őket lesajnálni őket, ha el akarják küldeni a hajót, és kiderül, nem tudunk. Jó kis hecc lesz!

P. Feri, a rádiós, gazdasági tiszt teljesen ki van akadva, hogy nincs pénz, nem tud a hajónak kaját venni. A hírt, hogy nincs pénz, nem érkezett semmi átutalás a tulajtól egy fiatal srác hozta az ügynökségről. Persze angolul egy a bötüt se beszélt. Feri meg − szokása ellenére − kiborult, és teli szájjal üvöltötte a szerencsétlen palinak, hogy azonnal beszéljen angolul! És bármit mondott, rákiabált, hogy „angolul!”. Mintha ettől a szerencsétlen megtanulna rögvest.

Február 16. csütörtök. Marina di Carrara. Megjött P. Sanyi, az elektrikus. (No lám, ebben alaposan tévedtem, amikor azt írtam, hogy Rotterdamba érkezett. De amit írtam róla, az persze találó, és ül.)

Egyre több rakomány jön, kíváncsi vagyok a végére. Már márkán vagyunk. Rakodás vége, raktárcsukás. Nem megy. A raktár deformálódott középen, beszorultak a pontonok, se előre, se hátra. A sok próbálkozás eredménye megvolt: eltört egy hidraulika cső, de hogy valami humor is legyen a dologban, a skót pasit a Seascot részéről, Mr. F-t, beterítette az olaj... Jöhet Imó! Valaki kitalálta, hogy a letett pontonokat próbáljuk flasencúggal a helyére húzni. Megy! Nosza, rajta. Este héttől tízig a helyére húztuk a 7/8-as és 9/10-es pontonokat. Ekkor jött Imó a hidraulikacsövet javítani.

Este ismét telefonáltam haza. Szabolcs felvételije se jó, se rossz, de én reménykedem.

Február 17. péntek. Marina di Carrara. Elkészült a hidraulika cső. Az első kísérletnél kidurrant egy másik. Hajnali háromra kész a javítás. Próba, újabb cső törik. Négyre Imó megjavítja. A pontonokat nagy nehezen a helyükre varázsoltuk, de nem ülnek le, nem lehet lezárni a raktárt, nem lehet indulni.

A révkalauz negyed hétkor elment.

Nyolckor megjelent a kikötőkapitányság teljes díszben, és abbeli reményét fejezte ki, hogy hamarosan kész leszünk. A barba vázolta nekik a helyzetet.

(Érdekes, hogy az írott naplómban egy szót se szóltam arról, hogy elsőként én vázoltam nekik a helyzetet. Azt hiszem, ez azért van, mert annyi minden történt aznap, és csak vezérfonalat írtam.)

A Kikötőkapitány megnézte a hidat, és aztán tizenegy körül közölte, hogy akár becsuktuk a raktárt, akár nem, a hajó nem mehet el a rádió állapota miatt (nincs 2181-es vészfrekvencia, nincs 24 voltos tartalék feszültség, a középhullám alig fogható...)

Délre az ügynök rendelt egy javító céget. Elkezdték a pontonok tuskóit kiköszörülni, a stiftek lyukait szélesebbre vágni, annyira, hogy leüljön a ponton. A gépbe két elektrikus jött, egy órakor már dödög vígan a kettes generátor. Délutánra a javítócég befejezte a munkát, de a raktártetők nem ültek le a helyükre a raktárkeret deformációja miatt. A változást a sagging, a hajófenék domborúsága okozta. Jobbról balról mintegy két-két centi a deformálódás mértéke.

Tizennégy órakor a Kikötőkapitány megszemlélte a helyzetet, majd elment a barbához megbeszélni a dolgot. Fél óra múlva a bosun jelentette, hogy a deformáció erősebb lett, újabb centit horpadt mindkét oldalon a raktárszáj.

A rakománytulajdonos a hajóra jött. Megegyeztek, hogy kb. 800 tonna rakományt kiraknak a kettes raktárból úgy, hogy a hajó még ne bukjon orra. Szeriontem ez nem fog menni, ehhez az egyes raktárból is kell rakni. Próbálják a költségeket minimalizálni.

Este telex a Seascottól, hogy ne kezdjük meg a kirakást addig, amíg Mr. C. meg nem érkezik.

Gondolom ő varázsló, és ránk fog olvasni némely ősi kelta varázsigéket.

Majd meglátjuk. Addig lesz nyugis fél napunk.

Folytatom...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

Folytatom...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

Na, kérem, akkor helyben vagyunk, megvan a programunk, Isten tudja, mennyi időre. Ilyenkor az első teendő az, hogy a barba körberiaszt mindenkit, aki él és mozog, és egy fikarcnyi köze is van a hajóhoz, és egy kis segítség remélhető tőle. Ezen a listán első helyen a helyi ügynök áll, a másodikon a technikai menedzsment Skóciában. De itt az első gond: az ügynök vadászni ment! De amilyen lüke, vitte magával, az akkoriban igencsak újdonság számba menő mobilját, így elérhető volt.

Nem tudom, mit beszéltek, de hamarosan megérkezett. Azt nem állhattam meg, hogy rá ne kérdezzek, köszönetképpen az első napi gorombasága miatt:

– Mi az miszter, nem vadászik?

Érthetetlen, hogy milyen csúnyán tud nézni egy olasz, ha nem vadászik! Hamarosan hívott a barba.

– Most mit lehet tenni? – kérdezte az ügynök, miután nagy nehezen felfogta a baj lényegét.

– Van több megoldás – mondtam. – Az első, hogy kirakunk ezer tonna márványt…

– Szó se lehet róla! – ellenkezett olyan felháborodottan, hogy arra kellett gondolom, anyagilag érdekelt az elszállított rakomány mennyiségében. – Mi a másik javaslata?

– Rakjunk ki ezerötszáz tonnát, az biztosabb – mondtam, magamban vigyorogva.

Meggyőződésem, hogy csúnyát válaszolt, de az efféle olasz szókincsem kimerül pár szóban, ráadásul amit mondott, abban nem volt egy se köztük.

– Gondolkozzunk… – javasolta az ésszerűt Géza, a parancsnok. – Mi a fő gond?

– A raktárfalak meghajlottak az alacsony súlypontú terhelés miatt. – válaszoltam, isten tudja hányadszor.

– Mi lenne, ha megtöltenék a felső ballaszttankokat? – kottyantott közbe az ügynök, akinek a zsebe nyilván nagyobb volt az eszénél.

– Túlmerülünk, és nem enged el a kikötői hatóság.

– Elintézem…

(Hülye vagy, de ezt csak gondoltuk mindketten.)

– Mi lenne, ha a rakománnyal szimulálnánk a szárnytankok feltöltését? – jött az ötlet az olasznak, aki éjjel megálmodta a megoldást.

– És ezt hogyan kellene kivitelezni? – kérdezte a barba kétségbe esve.

– A rakományt a hossztengelye mentén középről kivesszük, és a szélén felrakjuk. Ezáltal a súlypont valamivel magasabbra kerül, és a rakomány talán keresztirányú feszítőerőt hoz létre, és a raktár oldala visszahajlik.

A parancsnok kicsit gondolkodott.

– Legfeljebb egy műszaknyi munka – mondta Géza.

– Legyen! – örvendezett az olasz, és mivel délután volt, másnapra ígérte a munkásokat.

Az igaz, hogy az ügynök ötlete segíthet talán, de nem teljesen átgondolt. Ugyanis ha felrakunk a szélső sorra egy újabbat, akkor nincs az az isten, aki megköti a rakományt. Márpedig, ha elkezdünk billegni, akkor minden előfordulhat!

Másnap reggel megjöttek a melósok. Én a raktárban voltam végig ellenőriztem és irányítottam a rakodást, közben hallgattam az olaszok dohogását:

– Primo, maguk nem normálisak, ha így nekiindulnak! Ha egy márványtömb megindul, akkor térdre imához, kiszakítja a hajó oldalát, és maguknak annyi!

Hát ezzel én is tisztában voltam. Én csak annyit tehettem volna, ha segít ez az őrült művelet, akkor kérem a váltásom, hogy megmeneküljek a közös öngyilkosságtól. Na, mindegy. Elkészültek a munkával, lehet raktárt csukni. Eleinte ment is, egészen addig, amíg a középső szelvényekhez nem értünk. Persze nem ment, ugyanannyira beszűkült volt a raktárszáj, mint azelőtt. Persze az olasz ott volt, nem érdekelte már a vadászat!

– Most mit tegyünk? – kérdezte Géza a kétségbeesett ügynököt, akiről közben az is kiderült, hogy a rakomány tulajdonosa (feladója) is.

– Próbáljuk meg a hosszirány helyett keresztirányban felhalmozni, azaz a raktár elejében és végében legyen magasabban a márvány. – jött az újabb ötlet.

– Jó! – egyezett bele a barba, mert nem hülye, tudta, hogy az ötlet hamvába holt.

– Holnap jönnek a munkások, és átrakják. – ment el az olasz.

Holnap valóban jöttek.

– Primo, komolyan gondolják ezt a marhaságot?

– Nem. De kell valamit csinálni…

Ebben maradtunk. Az olaszok elvégezték a munkát, elvégre nekik mindegy, hogy a partról a hajóba, vagy a raktár széléről a raktár végébe rakják a tömböket. A pénzt így is, úgy is megkapják. Harmadszor akkor találkoztunk, amikor kiderült, hogy ez az akció sem segített, és helyreállítottuk az eredeti, valóban biztonságos helyzetet. Újra be voltunk rakva normálisan, csak a költségek emelkedtek, és nem tudtunk elmenni. Most megint lehet gondolkozni, és kitalálni valamit, hogy elvihessük a márványt Surabayába, ami egyre messzibbnek tűnt.

Akkor a kérdés adva volt: mi a teendő? (V. I. Lenin: Sto gyelaty? című észmenéséből kölcsönözve.)

Először meg kell várni a skót agytrösztöt, akik idejönnek, és kitalálnak valami okosságot. Ennek két útja van:

1. Kitalálnak, és bejön.
2. Nem találnak ki semmit, és az jön be.

Aztán meg kell várni, hogy megérkezzen Szingából a tulajdonos képviselője. Remélhetőleg neki is lesznek a bőröndjében jobbnál jobb ötletek. Itt is két lehetőség van:

1. Van ötlet.
2. Ide jönnek pizzát zabálni.

Én az utóbbira szavaztam. Mivel mást nem vártunk, ezért a raktártetők helyretételét felfüggesztettük, és vártunk. Végre a gépészek is a nyerő ágon voltak, nem kellett hülyére dolgozniuk magukat. Ilyenkor kérem, ki lehet menni, elvégre Marina di Carrara a hegyi falu marinája, azaz tengerparti üdülő települése. Ennek megfelelően gyönyörűséges homokpart, tele bódékkal, éttermekkel, kerthelységekkel, meg minden. Csak az volt a nüanc, hogy február első fele lévén, hideg volt és nem élet a plázson. De azért, ezt mindenki beláthatja, nem lehet komoly akadály a tengerésznek. Hamarost felfedeztünk egy pizzeriát, ahol igen finom olasz paradicsomos lepényeket süttek helyben, mindenféle jóval megszórva, mindezt potom sok ezer líráért, nem tudom a számokat, de nem volt égbekiáltó. Még a sörrel megfejelve sem.

Aztán lehetett sétálandani, volt egy bazi nagy park, amiben fák voltak, odafelé is, meg vissza is. Aztán ezzel kész, a téli nagy élet.

De ha sör van, meg egy szék, ahova le lehet ülni, akkor a tengerészek mér képesek jól érezni magukat. Mi is így voltunk ezzel.

Két nap, és megérkezett mindenki. A skót menedzsmenttől ötletek nélkül, de ígéretekkel érkeztek.

– Chief, mindent megkapnak, ami kell, de meg kell a helyzetet oldani.

Hát mondjuk, ennél hathatósabb segítségre gondoltam. De megérkezett Szingából a Pancon cég képviselője is. A nevére már nem emlékszem. Ő volt a hajóhoz legjobban értő, nyilvánvaló, hogy szakértőt küldenek ilyen komoly helyzet megoldásához.

– Nahát, milyen érdekes hajó! – csodálkozott a cég kereskedelmi igazgatója, amikor megérkezett.

Hát, barátom veled is csak többen vagyunk… gondoltam, és mint később kiderült, igazam volt. Hát épeszűek ezek? Ha mást nem, de ígéretet kaptunk dögivel. Aztán megérkezett az ügynök, aki közben olasz hajózási szakértőkkel megvitatta a helyzetet, és meghozta a megoldást.

– Uraim, a helyzet egyszerű. A raktárfedő pontonokat be kell erőltetni mindenáron a helyükre. Ezért jön két gyakorlott hajógyári ember, aki elhárítja az akadályokat.

– Nagyszerű! Nagyszerű! – lelkendezett a kínai, aki már ment is volna vissza, hisz a gond elhárult.

– Biztos? – tamáskodott a skót. – Nem hinném, hogy olyan egyszerű a feladat!

– Ez biztos! – nyilatkozta ki a fejéből az olasz. És kérem meg is láttuk, hogy mit találtak ki. Jött egy furgon. Azon két palack, két százméteres nyomásálló, kék és piros cső, a végén egy lángvágó fejjel.

No, itt kezdett a dolog gyanús lenni. Az csak erősítette az érzésünket, hogy a gyakorlott hajógyáriak huszonéves suhancoknak inkább kinéztek. És elkezdtek dolgozni. Amint megláttam, üvöltve rohantam nekik, és leállítottam őket. Ugyanis a raktárkeret tetejébe réseket kezdtek vágni, ahova majd a pontonok megfelelő csapjai illeszkedni fognak.

– Állj, állj, ez marhaság! – tiltakoztam, és rohantam a barbához. Géza rohant le.

– Állj! – adta ő is az utasítást. Az olaszok egykedvűen leálltak, és felhívták az ügynököt. Az rohant be a hajóra.

– Hogy merték leállítani? – kiabált.

– Úgy, hogy én vagyok a hajó parancsnoka! – emelte fel a hangját Géza, és jó pár keresetlen szóval elküldte a francba az olaszt. A vége az lett, hogy kupaktanács gyűlt össze az ügyben. A digó vitte a szót, a skótot és a tulajdonost győzködte az igazáról. Minden ötlete ellen kifogást emeltünk, de a vége az lett, hogy a tulajdonos beleegyezett, így mi nem tehettünk semmit.

Ettől kezdve csak néztük, hogyan gyilkolják a hajót, a raktárkeretet meggyengítették a sok lyukkal és réssel, amit kivágtak, a pontonok tartótuskóiba belevágtak, lefaragták, hogy be tudják préselni majd a helyükre. Két napig tartott, amíg vágtak, mértek, vágtak, mértek. Végül azt mondták, hogy nagyjából készen vannak. Megpróbáltuk becsukni a raktárt. Nos, az újonnan vágott lyukakba belement a csap, a lefaragott tuskók befértek a távtartók közé a két szélső ponton esetében. De a középső még mindig felfeküdt, egy-egy centi hiányzott még mindkét oldalon. Csinálhattunk mi mindent, amit akartunk, semmi se segített.

– Ne aggódjanak, holnap megoldom a helyzetet! – mondta az olasz, és ettől kilelt mindenki a jó nyavalya.

Másnap megjött. És jött a hatalmas daru is. Hozatott egy ötven tonnás márványtömböt, azt a ponton fölé emelték, és leejtették, mintegy harminc centiről.

– Uram Jézus! – szörnyülködtünk.

Bumm!  Újabb ütés. A ponton lejjebb ment. Bumm, megint nyertünk két millimétert. Bumm és bumm, újabb centi. Végül sikerült bekalapálni a pontont a helyére.

– Na, holnap indulhatnak! – ragyogott az olasz pofája.

– Hova? – kérdezte a barba.

– Hova, hova? Hát Surabayába! – válaszolt nagyképűen.

– Oda biztosan nem. Előbb vízhatlanná kell tenni a raktártetőket, mert most ezt nem lehet elmondani róluk…

Az olasz hitetlenkedett.

– Az nem lehet, az jó, megmondták a hegesztők.

Azt nem kezdtem el magyarázni, hogy a hegesztők illetékessége véget ér a lángvágó fúvókájánál, és senkit se érdekel, hogy szerintük mi jó, és mi nem. Mert az olasz szerint azt mondták, hogy vízhatlan. Ezért, hogy szemléltető oktatást tartsak, levittem a raktárba, ahol a zárt tetők eredményeként tök sötétnek kell lenni. Kellemes félhomály volt a teljes sötétség helyett. A pontonok között besütött a délutáni napocska, minden szelvény között több ujjnyi rés…

– Azt mondja, hogy ahol a fény bejön, ott a víz nem tud?

Na, ennyi fizikai előképzettsége még neki is volt.

De ekkor már feladtam. Nem voltam hajlandó semmit törni a fejem, kiagyalni eszement dolgokat, amivel segíthetünk a tulajnak indulható állapotba hozni a hajót. Mi nem vagyunk hajógyár, mi nem építünk a szarból várat, engem tessék, kérem szépen, békén hagyni. Amit kitalálnak, azt majd szépen megcsináltatom, aztán lesz, ami lesz.

Folytatom...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

Egy kis lazítás a mai bejegyzés... Mert ez a hajó tud baj nélkül is menni!

Szóval elindultunk a Földközi tenger felé. De még közel se vagyunk ott. Éppen kijöttünk Rotterdamból, befordultunk az Angol-csatornába, hát egy hívás érkezett a hajóra. Amikor megtudtuk, hogy ki hív, majd padlót fogtunk az ámulattól.

Volt a MAHART-nak egy vállalkozása, egy állandó holland partnerrel létrehoztak egy magyar-holland hajózási ügynökséget. Ezek hívtak minket. De ők nem tudták azt, amit mi, hogy a hajón magyar a személyzet. Volt ám csodálkozás, amikor kiderült, hogy a kint lévő kolléga többeknek jó ismerőse a hajón. Örömködés, üdvözlések, és aztán rátértek az üzletre. És közben csúnya dolgok derültek ki. Amit a beszélgetésből megtudtunk, megpróbálom röviden összefoglalni:

A hajótulajdonosnak tele zuttyant a hócipője mindennel, ami hajó körül történt. Elégedetlenek a hajó üzemeltetésével, és ami durva, azt hitte, hogy a személyzet szabotál! Ez akkora fokú baromság, hogy nincs rá kifejezés. Kerestek egy „független” ügynökséget (az idézőjel azért, mert honnan is tudhatták volna, hogy akit megbíztak, azok a személyzet kollégái voltak sokáig), és megbízták őket, hogy keressenek fuvart a Távol-keletre, Szingapúr körzetébe, mert az eddigi ügynökségekben nem bíznak. Így aztán azt az utasítást kaptuk, hogy hajózzunk csak tovább, a Földközi tengeren szereznek rakományt nekünk.

Ez rendben van.

De azt tudni kell, hogy a tulajdonos szabotázzsal kapcsolatos feltételezése – a legkevesebb, amit mondani lehet – nagyon durva volt, főleg a parancsnokra, Alira nézve. És ezt ő nagyon a szívére is vette. Ehhez jött a családi problémája, így gyorsan határozott: vigye a hajót tovább, aki akarja, ő hazamegy. Megkérte a váltását, és hamarosan meg is jött, leváltják a berakó kikötőből.

Azt nem meséltem, hogy Rotterdamban mélyreható személyi változások is történtek! A tulajdonos sokallta a személyzet létszámát (így mondják, amikor a bérköltség magas) és ezért hazaküldött egy fedélzeti és egy géptisztet is. A fedélzetről B. Botond, a harmadik tiszt lett az áldozat (aki szívesen is ment), a gépből… nos, hármat lehet találni. Igen, az a géptiszt, aki nem húzta meg a csavarokat a generátor felszerelésekor. És jött egy elektrikus, meg két burmai gépész. (Akkor még Burmának hívták Myanmart.) A két burmai a leendő főgépész és másodgépész voltak. Két csendes, normális pasas, akiknek később nagyon meggyűlt a bajuk a hajón…

Az elektrikus nagyon jó „vásár” volt. Aranykezű, amihez hozzányúlt, azt megjavította, márpedig ezen a hajón semmi se működött igazából a kézi húsdarálón kívül – pedig az nem is volt. Első ténykedése az volt, hogy megjavította a hajó intercom rendszerét, ezen a hajón házi telefon rendszer volt, így a hídról bárkit fel lehetett pár nap után hívni, nem az őrséges matrózt kellett szalajtani!

Hamarosan megjött az úti célunk: Marina di Carrarába megyünk, és márványtömböket fogunk vinni Surabayába, Indonéziába. Ez valóban Szingapúr körzete volt, hiszen csak háromnapi hajóút.

Akkor kérem, szüret! Már látjuk a végét, és ez nem semmi. Surabayából átmegyünk Szingába, és mindenki: huss, repül haza! Van-e valaki, aki azon csodálkozik, hogy szerettünk volna távol lenni már ettől a hajótól? Pedig, elmondhatom bátran, úgy sikerült lemenni az olasz kikötőbe, hogy egyszer sem kellett megállni géphavaria miatt!

Carrara fent van a hegyekben, ott bányásszák a híres carrarai márványt. Már messziről látszik a hegy sebe, fehéren világít a környező erdők megfelelő sötét körvonalat adnak. Ha a kihasított márványbánya ilyen messziről is jól látszik, vajon milyen lehet közelről? Erről se nekem, se más tengerésznek nincs tapasztalásunk. A rakodás céleszközökkel megy, és igen gyors, amint azt volt alkalmunk megtapasztalni a kikötés után.

Egyedül voltunk a kikötőben. Megérkeztünk, egy gyors vizsgálat, és megtudtuk, másnap reggel kezdik a berakást, két nap alatt végeznek is, és mehetünk isten hírével. Töredelmesen bevallom, nem emlékszem milyen nap érkeztünk, csak arra, hogy február 6-a volt. (Majd megnézem egy öröknaptárban, és beszúrom, ígérem.)

Új kikötő, tehát logikus, hogy mindenki igyekszik kimenni. Én mehettem, mert este Ali a hajón maradt, hiszen megérkezett az új barba, H. Géza, aki átveszi tőle a hajót, ehhez az első tiszt nem kell.

Másnap reggel akadt egy kis gond.

A fedélzeti csapat eltökölődött a raktárnyitással, és ezért a berakást húsz perc késéssel kezdték. Az ügynök be is jött a délelőtt folyamán, és szinte kiabálva hordott le mindenkit, hogy mit képzelünk, hátráltatjuk a berakást? Vegyük tudomásul, a hajónak holnap este el kell menni, mert ő csütörtökön vadászni megy, és azt le nem késheti! (Ezek szerint, ha holnapután csütörtök van, akkor tegnap, amikor érkeztünk hétfő lehetett, na, maradjunk ebben. Később megnéztem, és mit ad isten, hétfő, valóban.)

Lenyeltük a gorombaságait, és figyeltük a berakást. A berakásra váró márványtömbök a rakparton sorakoztak. Baromi nagy villástargoncák hordták a hajó mellé, és egy toronydaru emelte a hajóra, aminek hetven tonna volt a terhelhetősége. Amikor elmentek ebédelni, a műszakvezető (stivador) megadta a berakott súlyt, kilogrammra.

– Ez biztos? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Chief, a daruba elektronikus mérleg van beépítve. Legyen megnyugodva, az adatok pontosak.

Mondjuk nem voltam igazán ideges, és minden további nélkül elhittem, amit mondott. A tömböket szépen, egymás mellé rakták, mindegyik alá párnafa került, hogy ne a raktár fenekén feküdjön közvetlenül a márvány. Ahol kellett, ott a tömbök közét kiácsolták, vastag fa rudak tartották a távolságot (a tengerész ezeket dönecsnek hívja – az angolul tudóknak: dunnage). Szépen haladtunk. Annyira, hogy másnap délután valóban be is fejezték.

Az új parancsnok úgy döntött, hogy megvárjuk a reggelt, és akkor indulunk. Ez azért rendes tőle, nem? Így szépen megvacsorázik mindenki, utána raktárcsukás, és van egy szabad esténk. Még ki lehet menni, lehet egyet sétálni, lelkileg fel lehet készülni az útra.

.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

• 
  
  Napló az M/V Pancon 3 hajótól
  1994.11.14-1995.06.02
  

   

  Folytatom:

  Szóval, ahogyan azt Móricka elképzelte… ezen a hajón semmi se úgy történik, miként a normálisokon szokott lenni.

  Tehát vacsora, utána raktárcsukás. Ez a fedélzetmester vezette munka, és az összes matróz részt vesz benne. Eleinte én is velük voltam, a raktártető hidraulikát kezeltem. De eddigre már jól begyakoroltuk, nem kellettem, Sz. Pistára nyugodtan rá lehetett bízni, pedig kissé bonyolult rendszer volt.

  Valamikor nyolc körül jön Pista a szalonba, ahol tévéztünk:

  – Chief, nem tudjuk becsukni a három középső pontont.

  Gyerünk, menjünk, nézzük meg. Körbejártuk, a hatos ponton a megfelelő helyzetben volt, de felült a raktárkereten körbefutó acélperemre. Hát, ez hogy a csudába lehet? Legjobb lesz, ha lehívjuk a barbát.

  – Gyerekek, mindegy, mi a gond, a raktárt be kell csukni.

  – Rendben, de mit lehet tenni?

  – Találjátok ki…

  Ez jó. Akkor találjunk megoldást. Próbálkoztunk mi egy csomó dologgal. A fekvő ponton fölé hoztuk a másikat, hátha az be tudja nyomni a helyére.

  Persze nem ment.

  Hogy mi is történt valójában? Egy konténeres hajót úgy terveznek, hogy a raktárba kerül a szállítandó rakomány 2/3-a, a fedélzetre a maradék. Ehhez még hozzájön, hogy a rakteret teljesen kitölti a szabványméretű konténer, azaz megtartja a raktár falát. Itt meg mi történt. A teljes kapacitást felvettük, de az a raktár alsó egyharmadában volt elhelyezve, a falat semmi nem támasztja, logikus, hogy az 50 méter hosszú falak a feszültség miatt meggörbültek, és ezt úgy tették, hogy a raktárkeret tetején egy horpadás keletkezett, ami miatt a raktárfalak teteje egy-egy tenyérnyit egymáshoz közeledett. Magyarán beszűkült. Ezért feküdt fel a ponton a raktárkeretre.

  Nos, mit próbáltunk még varázsolni? Letettük a pontonokat olyan helyzetben, hogy a keretre ráfeküdjenek, és megpróbáltuk flasenzúggal a helyére húzni. A raktártető szelvénynek lett volna a tiszte, hogy szétfeszítse a raktárkeretet. Gondolj bele, két láncos emelő, aminek 5 tonna a terhelhetősége, majd behúzza a tetőt, illetve szétfeszíti a keretet, amit 3350 tonna márvány terhel! Hát nem! De nekünk be kellett csukni a raktárt, mert ugyebár anélkül indulás nincs.

  Éjfél körül Géza is lejött, megfogta a flasenzúg láncát, mert barba ide, parancsnok oda, olyan nincs, hogy nem indulunk el. Időközben gépészek is jöttek, mindenki varázsolt, dolgozott, kínlódott, és főleg káromkodott, szentségelt. Közben szépen megvirradt, és megjött a pilot. Géza a hídon, és közölte, hogy:

  – Pilot, egy órája próbáljuk a raktárt becsukni, de akadt egy kis gond, ám hamarosan indulhatunk.

  Oké. A pilot várt. Pontosan egy órát. Akkor vette a kalapját, és elment.

  – Captain, ha becsukták a raktárt, akkor hívjanak.

  Rendben. Ezt biztosan megtesszük. Tíz óra tájban, a sztromóval éppen valamin törtük az agyunk, valami olyasmin, amiről mindketten tudtuk, hogy lehetetlen megcsinálni, amikor látom, hogy a Kikötőkapitányság (Capitaneria di Porto) épületéből megindul egy menet. Vagy delegáció, mert a távolról csak úgy csillogott, villogott a sok rendjel és rangjelzés az egyenruhákon. Elől egy fehérbe öltözött főgeneráladmirális, gondolom a kikötőkapitány maga. És csak jöttek, jöttek. Nyilvánvaló, hogy hozzánk jönnek, mert a reggel beállt hajó éppen rakodni kezdett egy elevátorral márványzúzalékot, oda fölösleges volt menniük.

  Bejöttek.

  Három főegyenruhás odajött hozzám. Bemutatkoztunk. Jól gondoltam, a Harbour Master volt, személyesen.

  – Mi a baj chief?

  Nos, tudni kell, hogy én sok mindenre alkalmas vagyok, de egyre nem: nem tudok hazudni és mellébeszélni. Ugyanis nem feltételezem egy szakmabeliről, hogy hülye lenne, mert ha ezt tenném, akkor hamar kiderülhet, hogy annak néztem, és én iszom meg a levét. Tehát hiába mondta Géza, hogy semmit se mondjunk, ha a hatóság jönne, szépen elmagyaráztam, hogy mi a gond. A raktárkeret összeszűkült, nem tudjuk a pontont letenni. Nem hiába a helyi kikötő feje, volt hajóparancsnok, azonnal megértette a probléma gyökerét, és azt, hogy mi a fejünk tetejére állhatunk, nem tudjuk a raktárt becsukni. A főolasz kedvesen elbúcsúzott, és megérdeklődte az utat a parancsnokhoz. Természetesen felkísértem.

  A barba hellyel és üdítővel kínált mindenkit, de én sört kértem. A társalgás így indult a kikötőparancsnok részéről:

  – Captain, van útlevele?

  – Persze.

  – Láthatnám?

  Géza készségesen hozta.

  – Ó, ön magyar? Ritkán járnak erre magyar tengerészek.

  A hajó részéről vigyor.

  – Megkaphatnám a Load Line Certificate-et? – és még felsorolt négy másik okmányt is, ami hajó „forgalmi engedélyének” számít a hajózásban.

  – Persze, hozom… – Géza szalad, és készségesen hozta a papírokat.

  Az olasz belelapoz, nézegeti. Beszélgetünk. Kedélyeskedünk, kávézunk meg minden. Jópofa csákók ezek a digók… vidámak, beszédesek. Indulnak. A kikötőkapitány fölvette és eltette a hajóokmányokat és a barba útlevelét.

  – Captain, a hajót letartóztatom, ha mindent megcsinálnak, akkor majd hívjuk a BV (Bureau Veritas, hajóregisztráló cég) olasz képviselőjét, és ha ő biztonságosnak találja a hajót minden szempontból, és kiadja az új okmányokat, akkor elmehetnek. És természetesen ön is visszakapja az útlevelét induláskor. Jó munkát kívánok.

  Ezzel olaszék el, mi meg ültünk, és hülyén röhögtünk egymásra. Azt azért el kell hinni, hogy az én röhögésem volt a felszabadultabb, nem Gézáé.

   

  Folyt. köv.

   

   

  
  
  Szolgálati közlemények:

  
  Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
   

  Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.
  
  Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
  
  Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
  
  Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
  
                    
  
  Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

  Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

  
  A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
  - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
  Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

  

  Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
  Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

Hát akkor itt vagyunk, áthoztak a vontatók. A Botlek öböl egyik csendes zugában álltunk. A gépészek dolgoztak, a javító cég emberei is dolgoztak, én meg P. Ferivel kimentem Rozenburgba. Kedves kisváros, csak egy kicsit rohadt messze van. Vagy hat kilométer, de megérte. Megittunk egy sört, sétáltunk, és visszajöttünk. Erre mondja a tengerész: legalább addig se a hajón voltunk. Rozenburg amúgy tipikus holland kisváros: tisztaság, tisztaság, tisztaság, rendezettség, bicikliutak, csatornák, kertitörpék, kertigólyák, kertiszélmalmok,  kacsák, sirályok, lovak… lovas… a főúton.

Aztán egyik este kitaláltuk, hogy a tengerészklubba, a Stella Marisba kimegyünk.

Klassz.

Ez jó buli. Jön a klubból a minibusz, és aki ráér, azt kiviszi. A klubban lehet sörözni, meg snookerezni, meg sörözni, meg telefonálni, meg sörözni, meg könyvtárni, meg sörözni, meg kápolna is van, meg sörözni…

Mivel látszott, hogy ez a javítás nem húsz perces, ezt a klubba járást mindennapossá tettük. Egyik este megismerkedtünk a Seafox II rádiósával és egy gépésszel. Ez a Seafox II számunkra hallatlanul érdekes volt, hiszen ez egy tengeri fúrótorony, amit a hajónkkal szemben, az öböl túloldalán javítottak. A különbség csak annyi volt, hogy ez nekik rendes négyéves javításuk volt. Összebarátkoztunk, és meghívtak, hogy másnap látogassunk el a fúrótoronyra.

Másnap ott volt a helyünk.

Ez egy sekély vízbe tervezett, önjáró torony volt. A négy sarkán egy-egy hatvan méteres, felhúzható láb volt. Ha a lábakat teljesen felhúzta, akkor kb. négy csomós sebességgel volt képes helyet változtatni. Megmutatták a négy gépházat, amik a lábakra voltak szerelve. Megmutatták a hidat, ahonnan vezérelték a gépeket. Megmutatták azt a műszert, amelyikkel belőtték és ellenőrizték, hogy vízszintesen vannak-e? Mit gondolsz, milyen ez a műszer? Digitális? Hidraulikus? Elektronikus?

Ne totózz, inkább elárulom: a biliárdasztal.

Az olyan sima, és a golyók olyan precíz kidolgozásúak, hogy ha a közepére letettek egy golyót, és az nem gurult el, akkor azt mondták: vízszintes a platform. A legkisebb dőlésnél is elindult a billiárd golyó!

Egyik este (16-án) a klubban voltunk, amikor hazatelefonáltam. A feleségem rossz hírrel fogadott:

– Isti, rossz hír van. Édesanyád tegnap meghalt.

Mint akit fejbe vertek. Aznap este senkivel nem törődtem, megmondtam mi van, békén hagytak egy sarokban…

Még két nap, és a főgép, valamikor késő este elkészült.

– Holnap reggel indulunk! – volt a parancsnok döntése.

Végül is nekünk, tengerészeknek (fedélzetiek) nem volt itt rossz. Kipihentük az ideút fáradalmait, nyugis napok voltak, tettre készek vagyunk, mehetünk. Hogy a gépészek hogyan vélekednek erről, tessék őket megkérdezni.

Szóval másnap. Hatkor megyek fel a hídra. Nézem, hát odakint rohadt egy idő van. Ezerrel fúj a szél, a Maason porzik a víz. Ez minimum 8-as, 9-es idő.

Ali, a barba éppen a kikötőkapitánysággal beszélt.

– Ne küldjenek révkalauzt. Ilyen időben nem vállalom az indulást. A hajónak nincs rakománya, mint egy vitorlás működik a hatalmas szabadoldal, odakint nem tudnánk irányt tartani.

– Parancsnok, igaza van. Ha indulna, hívja a pilotállomást.

Így aztán maradtunk, de most volt annyi különbség, hogy a gépészek is szabadok voltak este is. Akkor menjünk a Stella Marisba!

Menjünk! Elvégre a klubban lehet sörözni, meg snookerezni, meg sörözni, meg telefonálni, meg sörözni, meg könyvtárni, meg sörözni, meg kápolna is van, meg sörözni…

Két napig tombolt az idő. Aztán délután lecsendesedett. Kávénál a barba azt mondja a kápónak:

– Gyulám, estére kérek pilotot. Indulunk.

Gyulám a fejét vakarja.

– Inkább a skótokat hívd, mert a főgép beszart. Nem indul. A baja… hát én aztat már nem tudom, de a baj ott volt, ahol javítottak. Így nem indultunk, hanem javítottunk. Tiszta sor.

És ha már javítunk, akkor este ki lehet menni a klubba, mert klubban lehet sörözni, meg snookerezni, meg sörözni, meg telefonálni, meg sörözni, meg könyvtárni, meg sörözni, meg kápolna is van, meg sörözni…

Aztán amikor kész lett a főgép, a barba a VHF telefonon felhívta a pilotállomást:

– Ne jöjjenek, lemondom a megrendelt révkalauzt, ebben az időben nem indulok. Ha a vihar lecsendesedik, megyünk.

Mert ez úgy van, hogyha akkor javítunk, amikor jó idő van, akkor tiszta sor, hogy a jó után rossz jön. És január van, amikor sűrűn van rossz idő.

És amikor lecsendesedett az idő, már január huszonhetedike volt. Ali rutinosan a kápót kérdezte:

– Hova telefonáljak? A skótoknak, hogy jöjjenek javítani, vagy a pilotnak, hogy indulunk.

– A skótoknak. De nem kell, hogy ide jöjjenek, holnapra megjavítjuk a főgépet, és mehetünk.

Így még vártunk egy sort, és másnap valóban: pilot a hajón, indulási manőver. És láss csodát, két óra múlva az Északi-tengeren haladtunk, valamerre… Az angol azt mondja: for order, azaz utasításra várunk. Annyit tudtunk, hogy a Földközi-tenger felé kell mennünk.

És mentünk.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

A Botlek jól cseng minden tengerész fülében. Ez valójában egy városrész, vagy mi a csuda. Van egy alagút, amit Botlek alagútnak neveznek, van egy öböl a kikötőben, amit róla neveztek el. Ez persze nem elég ahhoz, hogy egy tengerész örömmel hallja a nevét. Akkor ráadásul van egy free shop, ami szintén Botlek névre hallgat. Na, ez már valami! Én is igen sokszor vásároltam itt. Márkás italokat, az első videokamerám, farmert, illatszert, meg a fityfene tudja, hogy mit nem.

Szóval ide ki kellene menni, de ha ezek a fránya dokkmunkások itt nyolc óra alatt kivarázsolják az alumíniumot a hajóból, akkor csak álom marad a free shopbeli vásárlás.

A gondolatok cikáznak, közben figyel az ember, ahogy jövünk be a hatalmas folyóra. Ismerős minden, nem egyszer jártunk erre. Akkoriban készítették az irdatlan méretű forgókaput, amelyik képes elreteszelni a folyót a tengertől, akkor lesz rá szükség, ha szökőár jön majd a tenger felől. Előrelátó népek. Elmentünk Rozenburg előtt, és máris itt az öböl, a Steinweg, az alumíniumrakodó. Valóban vártak a skótok, a menedzserünk, és vele volt a javítócég főmérnöke is. De előbb az ügynök jön fel a hajóra. A parancsnok neki mondja el az óhajait, sóhajait, miközben a papírmunkát intézik. Bürokrácia mindenütt van, de itt, szerencsére egy ember elég ahhoz, hogy elintézzék. Az ügynökön kívül majd a kikötői rendőrség fog jönni, valamikor.

És kiderül, hogy van idejük, mert megörvendeztet a holland fiatalember:

– Captain, két nap a kirakás. Ma és hétfőn rakjuk ki a hajót. Nem tudtunk két brigádot hozni, van egy másik nagy hajó, azon kell a sok dokkmunkás.

Fellélegeztünk. Ezt a skót menedzser már tudta, és ennek szellemében intézkedett.

– Captain, ma felmérik a munkát, és szerencsére nem kell a hétvégére túlórát fizetnünk a javítóknak, mert hétfő elég lesz a javításra. Megkértük az engedélyt a kikötőkapitányságról, megadták. Erre a rakpartra csak kedd este lesz szükségük, addig maguk régen elmennek!

Ez jó. Ezt szeretjük. Ali első kérése persze az Inmarsat C javítása volt. Mert ha van, akkor használni is kellene…

Ígéretet kaptunk, hogy még ma, pénteken bejön egy cég, és megszakértik a helyzetet.

A kirakást elkezdték. A munkatempóból ítélve, biztosan nem leszünk készen hétfő délelőtt. Hamarosan két fiatalembert vezettek fel a hídra.

– Chief, valami rádió hollandtól jöttek… – mondta az őrséges matróz, aki felkísérte őket. Ketten legfeljebb 45 évesek voltak. Ferivel felváltva mondtuk, hogyan jártunk a készülékkel, milyen körülmények között dolgozik, mikor állt le, és hogyan. Az egyiknek magyaráztunk, a másik addig a készülék dokumentációját nézegette. Aztán elkezdett röhögni. De piszkosul. Mondott valamit hollandul a társának, az is szerfelett vidám lett. Ránk nézett, legyintett, és gúnyosan mondta:

– Görögök… – és odahívott a rádiószobába. – Nézze chief: a számítógépen a Sailor program 4.1-es verziója fut. A transceiver (adóvevő egység) programjának a verziója 2.3-as. Ez a probléma oka. Az adóegység nem kompatibilis a vezérlő programmal. Elvisszük ezt az egységet, holnapra hozunk egy 4.1-es transceivert, és kész. Remélem érthető a magyarázatom. A számítógépes program sokkal modernebb volt, mint az adóvevő egységé, ezért az nem tudta a parancsokat végrehajtani. Ilyen egyszerű…

És ki hinné, valóban ilyen egyszerű volt, holnap majd hoztak, beszerelték, és attól kezdve nem volt több gondunk az Inmarsat C-vel.

Görögök…

Hát ez a gond megoldódott. Közben ment a kirakás, szépen. A gépházban felmérték a munkákat, és a mérnök homlokát sűrű ráncok barázdálták, amikor kérdezgették, mennyi idő alatt tudják kijavítani.

– Kérjünk tőlük szombatra és vasárnapra túlórát! – jött a parancsnok az ötletével a skótoknak.

– Jaj, captain, ez Hollandia, itt rettentő drága a túlóra, leharapja a fejem a hajótulajdonos, ha megrendelem. De ne aggódjon, mert időre befejezik a javító cég emberei.

Hát akkor jó. Ha befejezik, akkor jó. De tapsolni akkor fogunk, ha elmentek a jól végzett munka után. Ez valahogy mostanra a hajón mindenki alapállása lett: senkinek nem hiszünk. Majd ha látjuk.

De azért itt nyilván más a helyzet, ez Hollandia.

Szombat munkaszüneti nap, nem dolgozott senki, ezért két csoportra oszolva aki akart az kijutott a Botlekba.

Bevásároltunk.

Vasárnap ünnepnap, takarítás, tevés vevés, mindenkire ráfért a hosszú, viharos menet után. Ez a rakpart a világ végén van, tehát senkit nem esz a fene, hogy kimenjen egy közeli faluba, vagy városkába (csak a kikötő neve Rotterdam, ahhoz, hogy a városhoz közel legyünk, még egy órát kellett volna a folyón felfelé hajózni. Ne feledjük: a világ legnagyobb kikötőjében vagyunk!

Hétfő. Most sok minden eldől. Az már délelőtt látszott, hogy a rakodók mellettünk vannak. Ebből ma nem lesz énekes halott, nem fejezik be a kirakást. Ezt ebédszünet után meg is mondták, és ha megmondták, el is mentek egy másik hajóra dolgozni. Ennek szerfölött megörültek a gépházban. Ott ugyanis sokkal nagyobb gondok adódtak, mint ahogyan elképzelték, gondolták, és főleg: felmérték. A javításvezető állati ideges volt, az embereit hajtotta, késő este, éjfél körül mentek el, azzal, hogy mindenféle izét kell elvinniük, felújítaniuk, és visszaszerelniük holnap, úgy, hogy a hajó elmehessen.

Kedd reggel. Megjöttek a dokkmunkások, és azt ígérték, hogy tizenhat órára kirakják a hajót. Valaki, egy hivatalos fullajtár jött, hogy 21.00-kor érkezik egy hajó ide, nekünk 19.00-kor legkésőbb el kell indulni.

Hogy is mondjam? A tudomány akkori állása szerint ez meglehetősen teljesíthetetlen kérésnek látszott. De ki tudja, hiszen Hollandiában vagyunk… technikailag fejlett ország. Ez a fejlettség ott látszott meg, amikor 16.00-ra valóban kirakták a hajót, és elmentek a melósok, és megjöttek a kikötőkapitányságtól érdeklődni, mi a túró van, mikor lesz főgépünk.

Ez volt az a kérdés, amire a gépszemélyzet és a javítócég emberei egyöntetűen vonogatták a vállukat, és érdemben választ adni nem tudtak.

És kérem elérkezett a tizenkilenc óra. A parancsnok elküldött, hogy hívjam a személyzetet manőverezni, mert indulunk.

– De nincs kész a főgép, hogyan megyünk? – kérdezte a második tiszt, K. Pista a parancsnokot.

– Két vontatóval. Egyet megköttök elől, egyet hátul, és elvisznek innen. Elmegyünk egy inoperatív rakparthoz. (Ezt lehet magyarul is mondani: egy használaton kívüli rakparthoz.)

– Nem semmi! Biztosan nem olcsó mulatság!

– Egy vontató óránként 4000 gulden.

– Kettő 8000… a kérdés, hány órát számláznak?

Szerencséje volt a tulajnak (minket ugye tök hidegen hagyott a dolog), mert mindössze két óra volt, hogy elindultunk, átmentünk a Botlek öbölbe, és kikötöttünk egy hosszú anyagraktár mellé, aminek csak a végében levő ajtót használták, mi nyugodtan ellehettünk mellette, amíg akartunk. 

Folytatom...

.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Folytatom:

Azt mondtam, hogy elindultunk Rotterdamba. Persze ez így nem igaz, mert e hajó esetében az se igaz, ha kérdeznek… tehát elindultunk Rotterdam felé. Na, így már oké! Mentünk szépen az Angol-csatornában, és már nagyon vártuk, hogy bejelentkezzünk a rotterdami pilotnak, mert utána másfél óra, és kikötünk. Az idő ramaty, a legénység alig várja, hogy eltöltsünk egy-két napot a part mellett. Mert azt mindenki tudta, hogy a hollandok sajnos úgy dolgoznak, mint az ördög. Amit szem előtt tartanak, az idő, mert az idő pénz. Minél hamarabb be kell fejezni a rakodást, az hogy a rakományt közben esetleg törik-zúzzák, senkit nem érdekel. Arra vannak a biztosítók, hogy kifizessék, a jogászok meg arra, hogy a hajóra kenjék a károkozást…

Szóval szépen kiszámoltuk: szerda délelőtt megérkezünk, kikötünk, és csütörtök este elmehetünk (ebbe kis csúszás is bele van kalkulálva). Sokan már azt találgatták, hova megyünk rakományért? És mikor érünk Szingába? Ugye tudjuk, hogy január eljén el kellett volna indulni a Pancon 3-nak, a konténeres járat elsejével volt meghirdetve. Az már kristálytiszta, hogy a február elsejei indítás is kútba esett. De március elsejét még meg lehet csípni…

Rendben, megyünk a csatornában, a szél fél hátulról, jön, déli, délkeleti. Ilyenkor nem igazán számít, hogy milyen erős, mert tolja a hajót. Tolt is rendesen, elértük majdnem a tíz csomós sebességet. Ez egészen addig tartott, amíg: töf-töf-töf, és süket csend, black-out megint, leállt a főgép. Nem kell megijedni, ez nem volt hosszú állás. Nagyjából három óra alatt megjavították a gépészek, csak Gyula, a kápó mondott olyan csúnyát, hogy:

– Barba, jó lenne, ha most már semmi nem történne. Az injektor kilyukadt üzemanyag vezetékét tudtuk pótolni, de az utolsó centiméter csövet is elhasználtuk. Ha bármi történik, nincs anyagunk a javításra.

A főnök, biztos, ami biztos, ezt is elmondta a hajó skót technikai menedzsmentjének.

Nos, ők ígértek fűt, fát, aranyos, égigérő rézhekemukit, csak baj nélkül érjünk be a kikötőbe. A rakparton várni fognak, és egy helyi javítócég emberi is ott lesznek, akik azonnal nekiesnek a főgépnek, éjt nappallá téve fognak dolgozni, hajtanak, mint a güzü, hogy a rakodás alatt befejezzék a munkát.

Hát ez tök rendes tőlük… nem?

Akkor nincs más hátra, mint kiimádkozni az égiektől, hogy baj nélkül megérkezzünk Rotterdam elé, mert onnan már megy minden, mint a karikacsapás: bevisznek, kikötünk, és mindenki körbeszeret és körbedolgoz minket, csak legyünk már ott, csak tűnjön fel a radaron Maas Center, ahol a révkalauz beszáll.

Zárójelben mondom, hogy a Maas az holland nyelven van, és a Rajnát jelenti, ami ugyi itt, Rotterdamnál ömlik a tengerbe. És még annyit, hogy a Maas Center egy bóját jelent, szóval oda kell mennünk. Zárójel bezárva.

Átkeltünk a Doveri-szoroson, ezt is megúsztuk baj nélkül. Ez a szoros a világ legforgalmasabb pontja hajóforgalom tekintetében. Ami nem nagyon tetszett, az volt, hogy a szél erősödött, és testvérek között is volt vagy nyolcas erősségű. De ez minket nem érdeklelt, hajrá, menjünk, és kössünk ki.

Befordultunk a célegyenesbe.

Az ügyeletes tiszt a VHF rádión bejelentkezik:

– Maas Center, Maas Center, itt a Pancon 3, három óra múlva vagyunk a bójánál, melyik oldalra kérik a pilotlépcsőt?

– Pancon 3, itt Maas Center. Kapitány, a kikötőt lezártuk a rossz idő miatt, nincs pilotszolgálat. Ha lecsökken a szél hetes erősségűre, akkor megnyitjuk a kikötőt. Vége.

Nos, ki mit szól hozzá? Azt, hogy mi, a fáradt, kimerült tengerészek mit mondtunk, hadd ne kelljen leírnom, mert ki kellene fütyülni minden szót, és ezt csak a tévében tudják, amikor is élvezhetetlen lesz a Mónika só.

Hiába ajánlotta Maas Center, hogy hol dobjunk horgonyt, Ali nem vállalta. Nyilvánvaló és teljesen igaza volt. Ezzel a halálhajóval horgonyt dobni istenkísértés. Ki garantálja, hogy fel is tudjuk húzni? Oké, tegyük fel, hogy ledobjuk. Ki garantálja, hogy nem szakadunk le a láncról? Oké, tegyük fel, hogy nem szakadunk le. Ezzel az alumínium rakománnyal még horgonyon is kiesünk a cipőnkből, úgy hánykolódik a hajó, hiszen itt nincs semmi védett hely! No, nem! Ezt nem lehet megkockáztatni! Akkor mi a teendő? Hát kérem az, amit Milosz szigete alatt tettünk: vasalni kell, azaz le, s fel járkálni. De ugyebár Miloszon csendes volt a víz, mert szélárnyékban voltunk. Itt meg baromi nagy hullámok vannak. Hát ilyenkor nincs mást tenni, mint szembe menni a hullámokkal. A kikötő előtt tisztán déli szél volt, tehát a vasalás észak-déli irányban kell, hogy történjen. Amikor szembe vesszük a hullámokat, akkor meg kell tenni húsz mérföldet, az ki tudja mennyi idő, több óra is, aztán meg kell fordulni, és két óra alatt lerohanni az eredeti helyre, megfordulni, és darálni vissza, forduló, rohan, fordul, darál! Ezt csak addig kell csinálni, amíg nem szólnak, hogy: szép jó reggel, napot, estét, lehet jönni, várja önöket a pilot.

Szerda este kezdtünk vasalni. A bukdácsolás nem igazán érdekes, elviselhető, de amikor a hajó fordul, azt közhírré kellett tenni, hogy mindenki zéfeszteljen, mindent rögzítsenek, eltegyenek, hogy a nagy billenésben ne repüljön minden. Ez mindig a szakácsnak volt a legnagyobb megrázkódtatás… De semmi baj nem történt.

Leadtam a szolgálatot este nyolckor, zuhanás az ágyba, hogy csütörtök hajnalban lehet, hogy bemehetünk. Hajnal négy, és K. Pistának semmi híre a pilotról, se az idő javulásáról. Reggel nyolc, leadtam az őrséget, reggeli, pihenés, ebéd, négykor fel a hídra. Alival beszélgetünk, de hogy hívnák a hajókat, nem, semmi forgalmazás. Csak olyat hallottunk, hogy az érkezőket horgonyra küldik. Őrséget leadtam, le a kabinba este nyolckor, alvás. Hajnal négy, vasalunk, vasalunk, semmi hír.

Aztán reggel hatkor érezhetően csökkent a szél ereje. Hatkor hívják a hajókat, nekünk nyolcra jut révkalauz.

Hurrá! Hurrá, hurrá! Megyünk be! Minden bekövetkezik, ha nem előbb, akkor sokkal utóbb…

És kérem, így lőn! A pilot beszállt pénteken reggel, január 6-án.

– Captain, a Steinwegre megyünk. Mennyi a rakományuk?

– Háromezerötszáz tonna.

– Akkor este végeznek, lehet, hogy én hozom ki magukat. Azon a rakparton rettentő gyorsan rakodnak!

Hát ez nem a legjobb hír. A barba azonnal telefonált, mindenkivel beszélt, aki csak számít. A javítók esküdöztek, hogy sec-perc alatt megjavítanak mindent… ne tessék aggódni, itt most nem alkalmas, mert Hollandiában vagyunk, egy technikailag csúcsországban, majd mindent elrendeznek!

Az jó, az nagyon jó, ha mindent elrendeznek.

Csak az a baj, hogy így nem tudunk kimenni a Botlekba.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Hát akkor, szüret! Nem menetben töltöttük a szentesét, de még a karácsonyt se! Kell-e ennél több? Persze, hogy nem, ám a tengerész az tengerész, és máris arról kezd álmodozni, hogy a szilveszter is Pirében köszönt ránk, és ez minden kávénál fölütötte a fejét, valamiféle vicc, humoros megjegyzés formájában.

De azért elhihető, ha mondom, hogy szenteste nem volt egyszerű megszervezni a generátor elvitelét. Oly annyira, hogy éjfél volt, amikor elértünk valakit, aki elvállalta az illetékes elvtárs szerepét, és megígérte, hogy reggel a hajóra jönnek, és elviszik azt a fránya szerkezetet.

Karácsonykor – magyar hajón – nincs munka, kivéve a szükséges minimumot. Tehát a watchman – az őrséges matróz –, kint van a fedélzeten, de most sokkal többet elnéznek neki is (magyarán, ha többet van bent a felépítményben). Csak egy legény van ilyenkor, akinek több a dolga, és ez a szakács.

Fel kellett volna írnom az ünnepi menüt, de mivel nem tettem, ezért csak annyit: a szokásos ünnepi terített asztal volt. A karácsonyfa alatt volt mindenkinek valami apróság, ilyenkor tombolát tartunk, és a fődíj, a karton sör vagy palack márkás whisky az, ami leginkább csábít.

Az ünnep elmúlt. Elérkezett december 27-e, amikor is telefonált a Karelisz féle kóceráj, hogy elkészültek.

December 28.-án valóban meghozták a forgórészt, beszerelték, és megrendeltük a révkalauzt. És láss csodát: a segédgép beindult, a generátor adta az áramot, hamarosan hallottuk a sűrített levegő sziszegését, amint megforgatta a főgépet, és aztán beindult, hogy meg se álljon egészen… na, de ne szaladjunk előre! Örüljünk annak, hogy van minden, mi szem szájnak ingere! Generátor, főgép, révkalauz, Inmarsat C, és még jó idő is!

Manőver, indulás, viszlát Pire!

Kifutottunk, és befordultunk déli irányba.

– Ferikém, az indulási táviratok! – adta Ali a papírlapokat a rádiósnak.

– Igen, barba, azonnal leadom őket! Indulás előtt még lefuttattam a teszteket, működik…

Nos, vannak dolgok, amiket nem szabad elkiabálni. Mert egy dolog a teszt, és más dolog a valóság. Másfél óra küzdelem a technikával, és Feri búsan jelentkezik a parancsnoknál:

– Nem, nem működik, egyet se tudtam leadni.

Ali nem egy káromkodós fajta, de ilyenkor azért tudja ő is cifrázni. Hamarosan mentek a táviratok szóban, a Hellász Rádión keresztül.

A menet viszonylag unalmas, egyhangú. Viszont ha az ember belezökkent a szolgálat ritmusába a hosszú nappalosság után, akkor már szeretjük, én biztosan. Az első tiszt adja a 4-8-as őrséget hajnalban is és este is. A többi szabad.

December vége, január eleje nem arról híres, hogy ilyenkor tükörsima a tenger. Abban szerencsénk volt, hogy az óév búcsúztatásakor nem billegtünk, nem bukdácsoltunk, tűrhetős időnk volt.

Az útvonal a magyar tengerészek előtt ismerős. Matapánnál elhagyjuk az Égei-tengert és nyugatra fordul a hajó. Megcéloztuk Szicília délkeleti csücskét, majd a Tuniszi partok fölött beálltunk a 265 fokos útirányba, amit több napon keresztül tartott a robotkormány. A következő tájékozódási pont Gibraltár. Nem volt igazán szerencsénk. Vihar nem volt, de hatalmas köd igen! És a ködben gyakran kiderül, ki a hülye? Most egy görög hajó volt az. Algecirasból, ez a Gibraltári öbölben van egy vontatmány jött ki, aminek a végcélja Rotterdam volt. Ilyenkor ezt rádión közhírré teszik, felhívják a hajók figyelmét erre, ködben ezt gyakrabban is megteszik, mert első a biztonság.

Nos, a vontatmány kijött, a kretén görögje meg ész nélkül ment a vontatóhajó után azzal, hogy hátulról veszi. Sikerült is neki. A vontatókötelet átvágta, a vontatmány elveszett, illetve ott sodródott valahol. A szorosban erősek az áramlatok, hát gyorsan eltávolodott a felügyelet nélküli uszály s a rakománya. Nekünk sikerült mindenkit kikerülni, de napokig tárgyaltuk, hogyan lehet valaki ennyire felelőtlen és antitengerész…

Gibraltár után megcélozzuk a portugál csücsköt, Cabo Sao Vincent-et. Itt északra fordulunk, és két napos dülöngélés vár a hajókra a nyugatról érkező döghullámok hátán. És ebben az évszakban ez gyakran megfejelődik egy kis friss viharral is. Mint most is. De azért túléltük.

Finisterre után északkeletre fordul a hajó, és megcélozza az Angol-csatorna bejáratát. (Valamiért itthon a francia elnevezést kultiválják, a La Manche-ot, de ezt egy tengerész ki nem ejtené a száján.) Ahol elérjük, és befordulunk ott van egy sziget, Ushant névre hallgat (ez is angol elnevezés, a franciák Ouessant-nak mondják), ahol egy forgalomellenőrző pont is van. Ez úgy működik, hogy a hajó felhívja, és megadja a jelentését, hova megy, mit visz, mi a sebessége, útiránya, mikor érkezik, van-e veszélyes rakománya… nagyjából ennyit (akkoriban, 1995-ben). Nos, mi is megadtuk, majd elértük a fordulópontot, és befordultunk a Csatornába. Az idő viszonylag tűrhető volt, úgy emlékszem, délnyugati szél fújt. Alig haladtunk egy órát, azaz nagyjából tíz mérföldre hagytuk el a fordulót, amikor töf-töf-töf és utána süket csend, és sötétség.

Leállt a főgép, megszűnt az áramszolgáltatás, magyarul black out volt.

Ha nincs meghajtás, akkor nem lehet a hajót a megfelelő irányban tartani. Lassan befordultunk szélirányra merőlegesen, és elkezdődött a vitustánc, a megrakott hajó elkezdett billegni. De veszettül ám!

A parancsnok a gépházba rohant, a gépüzemvezető nyilván már ott volt, valamint minden gépész, aki élt és mozgott.

A hídon az ügyeletes tiszt és matróz meg próbál a lábán megállni, mindent szépen elzéfesztelnek (biztonságba helyeznek), és kitámasztják magukat, s úgy várják az idő múlását, és azzal együtt a váltást, de legfőképpen a sűrített levegő sziszegését a gépházból, ami azt jelentené, hogy indítják a főgépet, s hamarosan megszűnik ez a borzalom. Az idő az persze múlik, mert az végzi a dolgát, s ebben semmi nem akadályozhatja. Tudjuk: odalent a gépészek is végzik a dolgukat, de annak eredménye még nem látható. Nem tudom pontosan, mi volt a hiba, de az rémlik, hogy egy hengerfejjel akadt gond. (Sajnos ekkor még nem vezettem naplót, most látszik, hogy milyen kár, nem előbb kezdtem hozzá! Ezt mindenki szívelje meg, aki nem ír még naplót, mert úgy jár majd, mint én most!) Tessék belegondolni: van egy baromi nagy kétütemű motor. Nyolc méter hosszú, két és fél méter magas, egy hengert úgy tisztítanak (kormolnak), hogy a gépész beleáll, és lekaparja a belső falát! Szóval ennek a masinának mekkora a  hengerfeje? Ne próbáld meg felemelni. Láncos emelő kell hozzá, nem is egy. És amikor kiemelik, mi történik? A kikötőben fellélegeznek, de most a hajó veszettül dülöngél! Tehát térdre, imához, nehogy agyonüssön valakit, amikor beleng az irdatlan teher! Nem történt baleset. Hidd el, ez nem szerencsének köszönhető, hanem a kiváló gépészeink tudásának, munkájának… Ilyen körülmények között dolgozni… senki nem tudja elképzelni, aki itthon dolgozik! Nem fényezek senkit, amikor azt mondom, hogy le a kalappal előttük! És még egy nüanc: ha mondjuk egy autóbusz motort kell újjávarázsolni, akkor a szerelő itthon ledolgozza a nyolc órát, hazamegy, pihen, alszik, meg minden, aztán reggel nyolckor bemegy, ledolgozza a nyolcast megint, haza, pihi, anyuci popsija is ott van, reggel, bemegy, nyolcast lenyom, haza, alvás, bemegy, dolgoz, és két óra múlva azt mondja:

– Kész a motor. Gyerekek, három nap se volt elég a megjavításhoz!

Ezt a mi gépészeink egyben nyomták le! Huszonhat órát dolgoztak egyfolytában, miközben billegtünk, mint a keljfeljancsi, legfeljebb annyit tehettek, hogy egyik-másik le-leült egy órára, falni valamit, aztán vissza! Addig pihenés nincs, amíg a hajó nem megy!

És a hídon meg persze megy az aggódás:

– Nehogy megforduljon a szél, mert most baromi szerencsénk van, úgy sodródtunk, hogy a hajózó útban, és nem a partok irányába. Mert tőlünk délre zátonyos szigetek, sziklák voltak, ha oda vettük volna az irányt, hat órán belül mentést kellett volna kérnünk!

Megúsztuk.

A gépészek egy nap és még kétórai folyamatos munka után megjavították a főgépet, és mehettünk tovább Rotterdamba.

Folytatom (majd valamikor)

.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

 Akkor folytassuk a Pancon 3 kalandjait, illetve a mi kalandjainkat a hajó jóvoltából.

Tehát Pireusz.

Athén elővárosa érdekes, nyüzsgő kikötő. De ebből mi mit se éreztünk, láttunk, bár korábbi tapasztalatainkból ezt természetesen tudtuk. Ott voltunk kikötve Peramában egy roncshoz, de úgy, hogy nem voltunk partközelben. Kimenni nem lehetett, a tulaj a legénység kedvéért természetesen nem rendelt csónakot.

De nekem, és pár társamnak sikerült kijutnom! Valakit orvoshoz kellett vinni. Ilyenkor a csónakot és a taxit az orvosi költségbe teszik, tehát többen is kijöttek. Én azért kellettem, hogy tolmácsoljak az orvosnál, mert ugye a doki görög, tehát beszél angolul, a tengerész viszont magyar, tehát nem beszél angolul (legénység, tisztelet a kivételnek, ne feledjük, ez 1994, röviddel a rendszerváltás után voltunk). Kifelé menet egy nagy piac útba esett, befelé jövet ott megálltunk, és vásároltunk némi ezt-azt a hajónak. Ott láttam először napszemüveges, cigiző disznót, bár más szemüveges, cigiző disznót korábban is sokat, ez a mostani egy hentes pultján várta a vásárlót.

A „hajógyári” beállás az Inmarsat C szervizének is kapóra jött. Két teljes napot dolgoztak, és nem jutottak dűlőre. Kicserélték azok a PC-t, a klaviatúrát, a nyomtatót, a képernyőt, újra telepítették, nem működött. Lassan-lassan átmentek anyátlan, apátlan kisborjúba, kezes bárányként viselkedtek, már arra is kértek, hogy mondjunk róluk valami jót a főnöküknek, mert teljesen ki van akadva rájuk.

A végső megoldás az volt, hogy az indulás napjára hoztak egy vadi új konfigurációt. Minden készüléket a szemünk előtt bontottak ki, installálták a PC-t, meg minden.

Ez a nap december 18-a volt. Előző este jött a hír, kora reggel hozzák a generátort, délután indulhatunk.

Ennek igencsak itt volt már az ideje, mert időközben a hajótulajdonos is felébredt, és megkérdezte, hol a fenében vagyunk? Már az Indiai-óceánon kellene lennünk, sőt, már a szingapúri hajógyárban, hiszen meghirdette 1995. január elsejétől a konténeres járatot, amire a hajót vásárolták.

Nos, azt, hogy ebből nem lesz menetrendszerű járat januártól, már mindenki tudta, csak a tulaj nem.

Tehát december 18-a. Kora reggel megjött a generátor. Aki élt és mozgott a gépházban, az mind a szerkezet gépházba való juttatásán dolgozott. Kávéra lent volt. Délre elvitték a helyére, azért ez nem úgy megy ám, hogy fogjuk meg ezren, és hopp elvisszük, odalent kevés a hely, szűkek az átjárók, nem arra tervezték, hogy hatlovas kocsikkal közlekedjenek. Flasencúgok, láncos emelők és chain blokkok segítségével sikerült odavarázsolni a helyére.

– Barba, most mi beszereljük, ez egy óra, ebéd után akár jöhet is a pilot! – örvendeztette meg a kápó a Alit.

– Ferikém, rendeld meg a révkalauzt 14.00 órára. Inkább egy órával később, minthogy kapkodni kelljen az indulás közben!

Így is lett. A pilot megigérte, hogy pontos lesz, bár ez semmit nem jelent egy görög esetében, azért a kikötői szolgálat viszonylag pontos.

Délre zsenikéim is végeztek, és láss csodát, az Inmarsat C működik! Feri örömmámorban adta le az indulás előtti táviratokat, meg minden. Éppen fent tópláltam a hídon, amikor a barba már intézkedett az indulással kapcsolatban. Kisvártatva megjelenik a kápó.

– Barba, mondd le a pilotot. Nem tudunk indulni! Próbaüzem alatt leégett a megjavított generátor!

– Van Isten! – gondoltam magamban, mert rögtön a kikötőben töltött karácsony rémlett fel előttem.

A rádiós lemondta a révkalauzt, utána a főnök hívta a Karelisz nevű rablóbandát, hogy nem teljesen oké a javítás. Azok hüldeztek, meg minden, de megigérték, hogy azonnal jönnek és elviszik a generátort.

– Ferikém, add le ezeket a táviratokat – vitte Ali a rádióshoz az újabb késést bejelentő üzeneteket.

Kávéra a csónak megérkezett.

Kávé után jön a rádiós:

– Barba, izé, kérlek szépen, az Inmarsat nem működik… nem tudom leadni… ez egyszerűen skandalum!

– Rendben, akkor hívd ki a szerelőket.

Szerelők másnapra igérték magukat, de érezni lehetett a beszélgetés közben, hogy most már rettenetesen el kívánnak minket valahova.

Másnap jöttek a szerelők, de valami történhetett, mert érkezett egy nagy-nagy szerelőtáskás pasas is, aki felment az árbocra, és mért, meg minden, és diadalmasan jött, hogy az antennacsatlakozó odafönt laza volt, meghúzta, és láss csodát, az Inmarsat C működött! Ilyen offék ezek a görög népek a computerizációs technikában, meg minden.

Tehát a generátor elment, és mi reménykedtünk.

Abban, hogy a karácsonyt mégcsípjük.

De egy dolog a remény, más dolog a véres valóság. Mert a görögök felpörögtek, és 23-án éjjel felhívták a hajót, hogy 24-én tíz körül hozzák az újratekercselt forgórészt. Biztosak voltunk benne, hogy most aztán beleadtak minden apait, anyait, a görög nemzeti büszkeséget, meg mindent, és az istenek is nekik szurkoltak ott az Olimposz tetején, hát úgy rendelkezett a barba, hogy nincs semmi kapkodás, ha a főgép üzemel, csak akkor hív pilotot.

A szakács és a pincér már készülődtek a szentestére, a fedélzetmester, Sz. Pista beállította a karácsonyfát, aki tudott az segített neki a fát dísziteni. Ők zömmel fedélzetiek, mert ugye a gépészek odalent, a generátort szerelik, hogy jól elmenjünk, és a karácsonyi vacsorát odakint a nyílt vízen töltsük el, hánykolódva a 7-8-as délkeleti viharban. Mert ugyan milyen legyen az idő az Égei-tengeren decemberben? Akkor és ott ez a megszokott.

Tehát indulás.

A barba fel a hídra, hogy értesítse a kikötőt, küldhetik a pilotot.

Ám mielőtt fölért volna, jött a kápó, a mi Gyulánk, aki kezd eléggé egyhangú lenni, ugyanis azt mondta a főnöknek:

– Barba, nem tudunk indulni, próbaüzem alatt leégett az újra tekercselt generátor!

Kellemes karácsonyt minden kedves magyar tengerésznek Pireusz kikötőjében… én meg majd folytatom. De ha valaki azt hiszi, hogy egy fikarcnyi túlzás, vagy tódítás van a történetben, annak a tehene teje apadjon el, és hollók vájják ki a birkái szemét!

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Az érkezés mindig izgalmas! Pire ráadásul mindig érdekes. De most nem megyünk part mellé, amire szükségünk lesz, az mind beszerezhető horgonyon, hát nincs az a bolond tulajdonos, amelyik rakpartilletéket fizetne a nagy semmire! Persze most is üzemanyagot veszünk, az a legfontosabb, utána sorrendben a friss élelmiszer, no meg a shipi behozza a cigaretta, és italrendelést is. Ezen a hajón még bagós voltam, és a barba rákapatott a szivarra. Na, nem tértem rá teljesen, de naponta egyet-egyet elszívtam. Ő volt a jó szivarok ismerője, mindig azt vettem, amire ő rábólintott. És így tett a kápó is. Megkaptunk mindent.

És hogy legyen hab is a tortán, bejött a cég két embere, akik beszerelték az Inmarsat C készüléket, és az ifjú titán urak, nagyon szemrehányó hangon kezdték a kioktatásunkat, mert az ugye mégiscsak felháborító, hogy a XX. század végén egy hajón ennyire analfabéták legyenek a számítástechnikához.

Rövid, de szakszerű előadást hallgattunk meg a járónál, és a lépcsőn felfelé jövet.

– Akkor megmutatok mindent, de kérem, jól jegyezzék meg. – mondja az egyikük. – Írják föl, ha már nem veszik a fáradságot, hogy a használati utasításban utána nézzenek.

És a titán varázsol.

Kapcsol, nyomogat, vigyorog, fensőbbséges. A másik meg minket néz, kicsit lesajnálva.

No, azért elsőre neki se sikerült. Humorral elveszi a baki élét.

Újra kapcsol, nyomogat, magyaráz, haloványan mosolyog… de ez már nem az igazi, nem jókedvében.

– Na, várjanak, itt valami tényleg van, maguk csak menjenek el nyugodtan, egy óra alatt minden rendben lesz.

Legközelebb ebéd után találkozunk.

A két ifjú varázsló nyakig a munkában, a PC szétkapva, a transceiver szétkapva…

– Hát, nem tudjuk – mondja a főnökebb titán. – Érthetetlen. Kellene még egy kis idő.

– Már megrendeltük a révkalauzt, egyre jön – mondja Ali nekik.

– Oké, majd a pilotcsónakkal megyünk el. Addigra remélhetőleg megoldjuk a gondot – mondják egészen halkan, szemlesütve, és valahogy a mosoly se az ő szájuk szegletében bujkál.

Visszamennek a rádiós szobába, és folytatják a munkát, de eléggé kapkodóak. Telefonoztak is, a távtanács se volt segítség…

Egyszer csak hangok a lépcső aljából:

– Captain, pilot a hajón! – és már halljauk is a révkalauz lépteit.

– Gyula, menj, csinálj gépet! – utasította a főnök a gépüzemvezetőt.

A kápó el. A révkalauz bejött.

– Pár perc pilot – mondja a parancsnok – mindjár kész a főgép és indulhatunk. – Te menj előre – szól hozzám, mert az én hivatalom a horgonyhúzást felügyelni.

Indulok, és még hallom, hogy a gépházban beindul a második segédgép, hogy megfelelő legyen az áram a bazi nagy masina indításához.

Aztán a zaj elül.

Hamarosan szembetalálkozom a kápóval.

– Ne menj előre… – szól hozzám.

– Miért? – kérdem.

Gyula nem válaszol, hanem csak mosolyog. Felkisértem a hídra.

– Ali, nem tudunk indulni. Indítás után leégett a kettes generátor!

A barba szájában megrándult a szivar. Pár szóban megbeszélték, hogy mi történt. A főnök ezután elmondta a révkalauznak is.

– Akkor esély sincs arra, hogy elmenjenek.

– Egy segédgéppel mozgásképtelenek vagyunk. Ha vár egy kicsit, megbeszélem az ügynökséggel, hogy mi legyen. Miután javításra van szükség, ezért vontató is kell majd, hogy a hajógyárba vontassanak.

Gyorsan ment minden. Nem tellett egy órába, és már jött is a vontató, amelyik a Karelisz féle „hajógyárba” visz. Ez a Karelisz nem volt ismeretlen előttünk. Minden magyar hajó ott javított, amelyik Pireuszba jött.

Halottakról vagy jót, vagy semmit.

A MAHART halott… Kareliszről ha azt mondom, hogy rabló, akkor agyba-főbe dicsértem.

Szóval ez a rablóbanda fogja megjavítani a generátorunkat.

Bevontattak a szalamiszi öbölbe (történelmi helyszín!), ahol a leállított hajók állnak egymásra kötve, és arra várva, hogy jön egy jó bolond, amelyik használt hajót akar venni. Elmentünk egy sor ilyen ócska, vénséges csotrogány előtt, majd egy elsüllyedt hajó előtt, amelyik fel volt fordulva, és az aljára kikötőhorgok voltak hegesztve, manőverezni kezdtünk. megfordultunk, seggünket az elsüllyedt felé fordítottuk. Ledobtuk az egyik horgonyt, majd a hajó orrát kifordították, ledobtuk a másikat, és ekkor hátulról köteleket adtunk ki, hogy a horgokba, gyűrűkre kössék meg. Két kötelet keresztbe, x alakban, és két kötelet hosszában kellett kiadni. Igen ám, de hátul mindössze három kikötőkötél volt.

– Sztromó, hozzatok előlről egy kötelet hátra! – utasította a barba Sz. Pistát, a fedélzetmestert.

Ilyenkor nem kell elöl lenni senkinek, de el lehet képzelni, hogy miket mondanak a matrózok, és akik a munkában részt vesznek, hogy egy 100 méteres, karvastagságú kötélkígyót hátra kell vinni. De megoldották, és végük a kötelek a helyükön voltak.

Jöhet Kerelisz úr és bandája, hogy bemutassák a görög csúcstechnikát, és jártasságukat a hajójavításban, szerelésben. Erre nem is kellett sokat várni. Hamarosan ránk kötött egy csónak, amelyiken két overallos faszi érkezett, akik most megmentenek minket.

Majdhogynem azt mondták, hogy tehetjük be a generátort a csónakba…

De nem. Aki élt és mozgott a gépházban, mindenki nekiesett. A generátort leszerelték, majd flasenzúgokat (láncos emelőket) szereltek mindenfelé a gépház mennyezetére, és megpróbálták kimanőverezni a súlyos alkatrészt. Az összehangolt munka eredménye az lett, hogy éjfél körül már a fedélzeten volt a szerkezet, és valahogy a csónakba került.

– Kápó, holnap hozzuk is megtekercselve! – bíztattak, mert ugye ez egy villanyos recece, és a forgórész égett le, azt kellett kivinni.

Úgy legyen! A fedélzetiek nyugodtak voltak, a gépészek meg fáradtak, a watchmanon kívül mindenki elvonult aludni.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Nos tessék, mi történt Brailában?

 Szóval ott tartottam, hogy december elsején, nagyon nagy késéssel megérkeztünk Brailába. No, de semmi baj, hiszen ahogyan az ügynökség mondta még Görögben, két nap alatt beraknak, és semmi perc alatt eljövünk. Az érkezés 1-én, csütörtökön délután (megnéztem az öröknaptárban, milyen jó hogy a világhálón van minden!), tehát pénteken és szombaton berakunk, és vasárnap már úton is vagyunk!

Ám, egy dolog, hogy a görög ügynök mit mondott, és más dolog, hogy román barátaink mit is csinálnak? Nem akarom azt bemesélni, hogy azt mondták, hogy az isten tudja, mikor végzünk. Nem. Azt hozták a tudtunkra, hogy két nap, de szombaton és vasárnap nem dolgoznak.

Hát ez azért legénységi szempontból igazán jó, nem szeretem, amikor egy hajó eszeveszetten kapkod, rohan, gyerünk, hajrá…

Más dolog a parancsnok. Neki ugye elsősorban a hajótulajdonos, másodsorban a hajóbérlő érdekeit kell képviselnie, de egy ilyen pici békát még le lehet nyelni. Nem kettő, hanem négy nap. Nem nagy dolog. És ha már négy napig itt vagyunk, Cs. Gyula, a kápó kitalálta, hogy karbantart a gépházban. Embere volt elég, három géptiszt, gépmester, gépaszi, hát ideális alkalom a munkára.

Ilyenkor az ember szabadidejében fogja a kis pénzikéjét, kimegy, bevált, beül valahova sörözni, sétál, nézi a csinos lányokat (Romániában nincs hiány belőlük!). A brailai primbáré (sétálós utca – tengerészül) elég hosszú, van sok-sok kocsma, presszó, étterem, bár, itt is a rendszerváltás után vagyunk ám! A Dunarea egy hatalmas áruház, itt is bóklászunk, szóval elvagyunk, mint a befőtt. És ez megy hét végén is. Klassz.

Hétfőn már látszott, hogy az a két munkanap, nem teljesen pontosan fedi le a valóságot. De ami tény, azt el kell ismerni. Hétfő estére berakták azt az árut, ami a parton volt. Hogy ez még a fele se volt az elszállítandónak, az csak egy nüanc.

– Captain, várni kell, amíg a gyárból megérkezik a rakomány.

Hát ezzel mi nem tudunk mást kezdeni, mint azt, hogy beletörődtünk.

Hogy mikor történt azt napra pontosan nem tudom, de tény, hogy egy délelőtti kávénál volt, hogy Gyula örömmel jelentette Alinak, hogy az egyes segédgépről levették a generátort, átvizsgálták, megjavították, amit kellett, ezért a generátorért felelősséget vállal. Hamarosan beindítják, most éppen a harmadik géptiszt az utolsó munkafázisokat végzi, ha kész feljön ő is kávézni.

A géptiszt feljött, jelentette, hogy mindent megcsinált, feltette a segédgépre a dekliket, a burkolatot, meg minden fityfenét, amit kellett, kávé után indítható. Tízkor a gépész csapat el. Hamarosan hallottuk, ahogyan beindítják a segédgépet. Töf-töf töf-töf-töf és megy. Dödög szépen, ahogyan kell. Egészen addig… amíg…

Valami durranás, csattogás hallatszott a gépházból. Ilyen szokott lenni, hát ügyet se vetettünk rá.

Hanem aztán vagy jó húsz perc múlva jön a gépüzemvezető a hídra a barbához, jó sápadtan, és halál idegesen.

– Barba, csak két generátorunk van.

– Mi van a harmadikkal?

– Használhatatlan.

– Mi a jó fene történt?

– Az egyes segédgép indítás után két perccel szinte felrobbant! A motorblokk darabokra tört, minden vezeték, ami kívül megy szétroncsolódott, totálisan használhatatlan.

– De ez hogyan lehet?

Hát a gépész összetartás akkor nem engedte a kápót, hogy elmondja (vagy a barbának négyszemközt később igen), talán mert én is ott voltam. Persze az ember később mindent megtud.

Szóval az történt, hogy a harmadik géptisztnek be kellett fejezni a munkákat. Közösen feltették a generátort a motor tengelyére, a gépüzemvezető személyesen tette fel az anyákat a tőcsavarokra. Na, ezeket a géptisztnek meg kellett volna húzni, de nem tette. Kétpercnyi járatás után a laza csavaranyák leestek, és a centripetális erő miatt belüről szétszakították a motorblokkot, a gép burkolatát, és minden leszakadt, ami kívül volt.

– És most mi lesz? – kérdezte a főnök. – Két gép kell a menethez, és mi történik, ha valami történik? Nincs tartalék generátor.

– Nincs.

– Így nem indulok el!

Aztán sok eszmecsere végén beígérték a hajógyárból (Brailán hatalmas hajógyár működik) Románia legjobb elektrikusát. Eljött, vizsgálódott, nem csinált semmit és elment, de közölte, hogy szarból nem lehet várat építeni.

Annyit még én is tudok, hogy a hajónak volt három segédgépe (ezek forgatják meg a generátorokat, Amelyek a villanyosságot termelik a hajónak, meg nekünk), és ahhoz, hogy a hajó mehessen a tengeren, ahhoz bizony kettő kell, egy pedig tartalék, ha esetleg az egyik elromlana. Azt is biztos, hogy a tulaj mindent megígért a főgépésznek, hogy Szingában lesz minden, új segédgépek, meg fűzfán fütyülő rézangyal is, csak addig jussunk el.

És megindult a nemzetközi telefoneszmecsere, mert ugye, annak ellenére, hogy a görög számítástechnikai cég ide is ígérte magát, nem jöttek, nem volt Inmarsat C. Nem tudtunk táviratozni.

Szó szót követett, a lényeg az volt, hogy valahogyan rávették a főnököt arra, hogy vállalja az utat két segédgéppel.

De az még egy kicsit odébb lesz. Ugyanis ahhoz a rakodást be kell fejezni.

És az áru meg csak csordogált, egyik nap jött ötven tonna, másik nap kétszáztíz, aztán megint állás…

Egy szónak is száz a vége, a beígért két napból pontosan tíz lett.

December tizenegyedikén indultunk el.

Most nem kellett éjszakázni a Dunán, hiszen lejtmenetben voltunk, ráadásul teljes rakommánnyal, így a merülésünk is megfelelő volt, a sebességünk is a normálisnek mondható és most nem kellett attól se tartani, hogy az oldalszél elfúj valahova, ahol a madár se jár.

Átmentünk a Boszporuszon, ez mindig csodás utazás. A két híd, a földrészek között, a Dolmabahcse, a Top Kapi, az Aya Szófia, a Kék Mecset, és hadd ne soroljam a látnivalókat, amit igaznán a tengerszorosból lehet csak igazán élvezni.

Végig mentünk a Márvány tengeren, ki a Dardanellákon. Tizennegyedike estére érkezhetünk Pirébe (Pireusz), mert természetesen bemegyünk, azért, hogy vételezzün k olajat az útra, friss élelmiszert, és bejönnek az Inmarsat C beszerelői, és megmutatják, hogyan kell használni a készüléket.

Szóval az elkövetkező napokban minden földi jóban lesz részünk, csak egy biztos, hogy a karácsonyt menetben töltjük, és ez télen nem egy leányálom.

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Ahogy használható lett a VHF rádió a főnök felhívott minden illetékest, elmondott mindent szóban. Az ügynökséget persze érdekelte, miért nem írásban küldi a jelentést.

Na, azt nem akarom részletezni, hogy kifakadt ekkor, mert ugye a vadonat új Inmarsat C készülék nem üzemelt.

– Akkor hívja fel azokat, akik beszerelték, és kérdezze meg, hogyan kell használni! – mondta mérgesen a pasas.

Ilyet nem nagyon szabad mondani Alinak, mert nagyon kényes arra, hogy szakmailag minden rendben legyen a hajón.

– Mi mindent megtettünk, a készülék nem jó!

– Oké, majd Isztambulba küldünk egy szakértőt, aki két óra alatt helyre tesz mindent! Addig küldje szóban a napi jelentéseit.

Ennyiben maradtunk. Innentől kezdve nem volt semmi különösebb, ami az idegeket borzolta volna. Ugyanis a hajón minden „rendben” volt… Arról pedig nem mi tehettünk, hogy az időjárás nagyjából három nap alatt csendesedett le annyira, hogy elindulhattunk Milosz takarásából. Szépen felhajóztunk az Égei-tengeren, bementünk a Dardanellákba. Itt mindig szeretek hajózni. Canakkale után (ha délről jövünk, mint most), van egy derékszögű kanyar, ráadásul itt a legszűkebb a hajózó út. De előtte nagyon szép a város, a szív alakú vár, ahova az egyik szultán életfogytiglan bezárta az egyik feleségét, akinek megígérte, hogy amíg él, a szívébe lesz zárva... szavatartó volt.

Felértünk a Márvány-tengerre. Itt kezdett kissé gyanús lenni a helyzet. Elég erős szél fújt, ami, ahogyan közeledtünk Isztambulhoz egyre erősebb lett! Oly annyira, hogy mire megérkeztünk, és bejelentkeztünk, a szorost ellenőrző forgalomirányítás csak ennyit mondott:

– Captain, dobjanak horgonyt, a forgalmat vihar miatt felfüggesztettük. Ha a Fekete-tengeren megjavul az idő, akkor indulhatnak.

Nem volt ellenemre, hogy itt, a szultánok városa biztonságos szélárnyékában várakozzunk, hiszen még itt, a partközelben is olyan erős volt az északi szél, hogy csak úgy „porzott” a víz! És ami a gyönyörű, hogy ebben a hülye erős és hideg szélben vitorlásverseny nézői lehettünk, az egyik forduló bójája nagyjából harminc méterre volt tőlünk.

Itt összeszedtünk még további kétnapnyi késést. November 23-án délután indulhattunk tovább. Persze a beígért Inmarsat C javítás elmaradt. Reggelre kiértünk a Boszporusz biztonságos takarásából, és megkezdtük „harcunkat az elemekkel”. Ezek az elemek egy hajóról nézve, legfeljebb elemecskék voltak, de ez egy – már kezdett látszani – elátkozott hajó volt. A döghullámok egy hajónak nem jelenthettek volna gondot, a többiek mentek is, szépen bólogattak, de haladtak.

Mi nem!

Minket más fából faragtak. Az alapvető gond, hogy a ballaszttankok fele használhatatlan, és üresen ez kész tragédia, mert nincs megfelelő merülésünk. Mi történik ilyenkor, amikor üres, és szembe kell venni a hullámokat? Nos, a hajó ha felmegy egy hullámhegyre, akkor az orra ugyebár felemelkedik. És megy felfelé, szépen, a következő hullámhegy, ha a hullámok rövidek, meg jön alá. És a Fekete-tenger pont erről híres: mivel sekély tenger, nem tudnak hosszú hullámok (szinusz hullámok) kialakulni, a két hullámhegy távolsága igen rövid. Tehát ott tartunk, hogy a hajó orra kiemelkedik, a test átbillen, és ilyenkor az orr, szinte lezuhan. Igen ám, de ott a következő hullámhegy már alatta, amibe belevág. Ilyenkor fröccsen a víz, a mérges hullám elborítja az árbócot is, beteríti a felépítményt. De ez lenne kisebbik baj. De a hajó ilyenkor egy pillanatra megáll, mint az ökölvívó feje, amikor beleszalad a nag ütésbe. Neki az agya lötykölődik össze, a hajón meg elindul minden, ami nincs lerögzítve. Potyog minden a polcról, az asztalról, a szakács megpróbálja elkapni a levest a levegőben, az összes lekvár egy kupacban, a sarokban, a kövön…

Szóval ezt a barba nem vállalta.

Azt az egyet tette, amivel ilyenkor ki lehet „cselezni” a hullámokat. Elkezdtünk „krajcolni”. A vitorlázók tudják, mit jelent. Ők a szelet, mi a hullámokat vesszük előlről, félpofára. Így is haladunk előre, csak ugye nem egyenesen. Megy a hajó egy órát cikkben (45 fokkal eltérve a kijelölt útiránytól), majd csinál egy derékszögű fordulót, és cakkba vált. Ki lehet számolni, hogy ezzel sebességünk a cél felé felére csökken. Így az egy napos út kettőre növekszik, de ehhez hozzá kell venni, hogy nem lehet teljes sebességgel haladni. Szóval majdnem három napunkba került, amíg elértük a sulinai Dunaágat.

Amikor már látjuk a világítótornyot, a tengerész fellélegzik. Odáig már kibírjuk… És, valóban. Kibírtuk.

Hamarosan beszállt a révkalauz. A deltában már nyugi van, az ember csak nézelődik, miután megvívta a csatáját a révkalauzzal.

– Chief, mehetünk teljes sebességgel.

– Azzal megyünk…

– De hát csak nyolc csomó… azt jelentették, hogy tíz és felet tud a hajó!

– Lejtmenetben, hátszéllel. De most a vízfolyás ellen megyünk, és mivel ez a legénység első útja ezzel a hajóval, még nem ismerjük a viselkedését.

A révkalauz nem szólt semmit, tudomásul vette.

– Mikorra érhetünk Brailába?

– Holnap este, talán…

Hát, lehet, hogy igaza van. Nem egy kimondott speed boat vagyunk.

– Nem vállalom az éjszakai hajózást megukkal.

– Igaza van! – mi mást mondhattam volna?

És ehhez még jött a hab a tortán, de ez legalább nem késleltetett, hogy egy orosz hajó, a M/V Rostock (ha jól emlékszem a nevére) a Sulinai-Dunaág bejáratánál elsüllyedt, és pontosan keresztbe fordult, hogy eltorlaszolja a hajózó utat. Csak egy irányban lehetett elmenni mellette, váltakozó irányban. Azt jó tudni az áramlástani tanulmányainkból, hogy a szűk hajózó útban (csőszűkületben) a folyadék sebessége megnő, a nyomása lecsökken, tehát átmenni rajta minél nagyobb sebességgel a biztonságos. Na, nekünk sok mindenünk volt, de ez pillanatnyilag nem. A révkalauz is megizzadt, meg a barba is.

Valahol Réni alatt megvackoltunk. Ledobtuk a horgonyt, a révkalauz elment pihenni, mi meg adtuk a horgonyőrséget. Ez is nyugis dolog, mert semmi nem történik, csak telik az idő. Lehet olvasni, időnként körülnézni, vagy térképjavítani (második tiszt dolga).

Reggel hatkor felcihelődtünk, és tovább hajóztunk. Délután kikötöttünk Brailában. Ekkor december elseje volt, amikorra a hajóbérlő már Rotterdamban akart lenni.

Egy biztos, ezzel a hajóval ki tudja, mikor érünk le Szingapúrba? És ki tudja, mikor haza? Karácsony? Szilveszter? Röhej! Talán húsvétra… ha minden jól megy. Ez volt akkor a hajón a napi humor forrása.

És ahol humor van, ott baj nincs. A legénység addigra összerázódott. Én szokás szerint jó viszonyba kerültem a szakáccsal, aki számomra vigasz volt mindig, lévén jó tíz-tizenöt kilóval súlyosabb egyéniség. Egyidősek voltunk, 47 évesek, és neki már három unokája mondta, hogy: nagypapa! Teljesen elhűltem. Na, számomra ez még odébb van!

A kajával – legalább is most így emlékszem –, nem volt baj. Annál több a konyhai szerszámokkal, késekkel, ez is állandóan a humor forrása volt. Az biztos, hogy a századelőn használt hajók konyhája sokkal modernebb lehetett, mint a miénk. Hiszen még a tűzhelyen is kellett később az elektrikusnak varázsolni, hogy használható legyen. Azt a mai napig nem tudtuk kideríteni, hogy a tűzhelynek miért volt 5 foknyi lejtése, hátrafelé…

Legyen az a talány feladva rejtvénynek, aki tudja a megfejtést, az kap egy jutalomutat a Pancon 3 fedélzetén!

Folytatása következik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Tehát megérkeztünk a horgonyhelyre:

A horgonyzóhelyen mindig sok hajó áll. Ide jönnek azok, akik olajat vételeznek, itt várják be a tankuszályt, tankhajót, bunkerbarge-ot, mindenkinek, ahogy tetszik. Ide jönnek, akik esetleg görög élelmiszert akarnak vételezni, itt várják, amíg kijön a ship’s chandler kishajója a friss áruval. És ide jöttünk mi is, mert búvárt vártunk, és a technikai cég, akik az Inmarsat C készüléket beszerelik, ide ígérte magát.

A búvárok munkájából semmit se láttunk, azon kívül, hogy lemerültek és felbukkantak.

A technikai cég küldött két, huszonéves, komputerzseni titánt. Feljöttek a hídra, nagy nehezen helyet találtak a készülékeknek a rádiós szobában.

Hamarosan felszerelték az antennát az árboc megfelelő helyére (az elekünk - elektrikus - állandóan a sarkukban járt, nem engedte, hogy marhaságot csináljanak). A rádióban először a transceivernek nevezett egységet szerelték az asztal lapja alá (ez küldi a jelet a számítógéptől az antenna felé, azaz ez az egység a felelős azért, hogy a műholdra felkerüljön a jel), szépen felcsavarozták, végül a monitor és a billentyűzet is helyet kapott, P. Feri legnagyobb örömére.

Be is üzemelték.

Megmutatták hogyan van a mindenféle, vették a nemlétező kalapjukat, és szépen elmentek, miután aláíratták, hogy jó munkát végeztek.

– Pistám, erre nagy szükségünk van! – örömködött Feri, mert hiába is próbálkozott a középhullámon morzézni, nem sikerült semmi összeköttetést kicsikarnia sehonnan.

A búvárok is elvégezték a dolgukat, aláírás, és el. Illetve előtte nagyon elmondták, hogy szar ez a hajó, csigás az alja, isten tudja, mikor lehetett hajógyárban. Ők bizony nem tudtak csodát tenni.

Ahogy elmentek, mi is indulásra készek voltunk. De november második fele lévén, az idő is kész volt, Feri bőszen lobogtatta az időjárás-jelentést, hogy az Égein É-ÉNy 7-es szél van.

A horgonyhúzás után felmentem a hídra. Ali, a barba éppen ismertette az utat.

– Nem tudom, hogyan lesz, de egyelőre nem Szingába (Singapore) megyünk. A hajót kiadták egy útra egy dán hajóbérlőnek, akinek Romániából van áruja Rotterdamba. Kötegelt alimínium ingotsot viszünk Brailából, 3300 tonnát kötöttek le. Azt mondtam az ügynöknek, hogy ma 19.-e van, 3 nap múlva a Dunán lehetünk, ha tartjuk a Charter Partyban megadott 13,5 csomós sebességet. A hajóbérlő szerint 2 nap alatt beraknak, így ha szűken is, de felérhetünk Hollandiába december elseje körül. Rotterdamból pedig valószínűleg kapunk árut a Távol-keletre. Hát, uraim, senki ne bízzon abban, hogy szilveszterre otthon lehet!

– Ki tudja, még nem tettem le róla… – mondta Cs. Gyula a kápó. – Majd meghajtjuk a főgépet, bár, óvatosan azzal a nagy rohanással!

Akkor elindultunk. Én nagyon régen, 1977-ben, majd húsz éve voltam egyszer a Távol-keleten, hát nagyon vártam, hogy meglássam megint Szingapurt. De ugye előtte még Braila.

A hajó sebessége egyelőre nem igazán tűnt 13 csomó körülinek, de hát üresek voltunk, és bár északnyugati szél fújt, itt, a hegyek takarásában nem volt még erős, amit nem is bántunk, mert egy üres hajó piszkosul tud ám billegni!

Az őrségem alatt kiértünk a Szúnion fokon túlra, itt keletre kell fordulni, és mintegy tíz mérföld után fel, északkeletre folytattuk az utat.

A hír természetesen igaz, de…

De közbejött egy nüanc. Az a fránya szél. Előlről, félpofáról kaptuk, és mivel konténeres hajó vagyunk, ráadásul üresen, ezért a szabadoldal igen magas volt, legalább hat méter, ami nagyon hatásos vitorlaként üzemelt. A szél belekapott, és elkezdett szépen tolni minket délkelet felé. A merülést nem lehetett növelni, mert az az apróság már az elején kiderült, hogy a hajó wingtankjai nem használhatóak. Ezek a tankok a hajóoldal és a raktár fala között helyezkednek el, és feljönnek a fedélzetig. Tehát igen alkalmasak arra, hogy a merülést megnöveljék, csak éppen az hiányzott, ami a leglényegesebb: a ballasztcsüvek. Ugyanis azok lyukasak, töröttek voltak, így ezek a tankok használhatatlanok voltak.

Szóval mentünk a hetes, viharos szélben. Illetve daráltunk, a főgép dolgozott, mi meg szép lassan csúsztunk harántirányban hátrafelé. A barba a középső ablaknál állt, és a szivarját rágta. Egyszer csak megelégelte, bejött a térképszobába, és kinézte a megfelelő helyet. Rábökött a szigetre:

– Ide. Milosz alá lemegyünk shelterbe.

Shelter menedéket jelent, magyarán azt, hogy a szigetet használjuk szélfogónak, és horgonyra állunk, megvárjuk, amíg a vihar annyira lecsendesedik, amíg tovább mehetünk.

Gyorsan beghúztam az új útvonalat a térképen, és a hajót megfordítottuk, már hátulról kaptuk a szelet, így aztán hirtelen megindultunk, és szépen nyargaltunk a megcélzott sziget felé. Úgy számoltam, éjjel egy körül ledobhatjuk a horgonyt.

Amikor a barba lement, kumni egy kicsit, még utasított:

– Add át a második tisztnek, hogy készítse elő a térképeket a horgonydobáshoz. Amikor nyolckor leadtam az őrséget, a harmadik tisztnek, B. Botondnak szépen elmondtam mindent. Okos fiú, nem kellett sokat magyaráznom.

Elalvás előtt annak örültem, hogy lesz legalább egy nyugodt napunk. Szerettem horgonyon lenni, senki nem zavar, nyugi van, szóval jó dolog.

Hajnali háromnegyed négykor, miután felébresztettek, hogy az én őrségem jön, gyanús volt valami. Ha horgonyra álltunk, akkor miért jár a főgép? Gyorsan fel a hídra. Ott a barba, a kápó, beszélgetnek.

– Nagy kalap szarba nyúltunk ezzel a hajóval Pista… – fogadott a parancsnok. – Nincs egy térkép a szigetekről, csak átnézeti van, azon meg nincs en meg a part melletti vízmélység, nem reszkírozom térkép nélkül a horgonydobást. Vasalunk addig, amíg az idő megjavul. A térképen be volt jelölve két pont, a sziget alatt kelet-nyugati irányban. – Ezek között vasalunk –, mondta a kaftán.

A vasalás azt jelenti, hogy mész egy darabig egy irányba, majd megfordulsz, a nyomvonalon visszajössz, megfordulsz, mész, jössz… szóval rohadt izgalmas dolog…

Vasaltunk… addig, ugyebár, amíg az idő annyira megjavul, hogy északi irányban tudjuk az utunkat folytatni.

Reggel nyolckor, őrségváltáskor jött Ali. A parancsnok nem adott őrséget, hiszen hárman voltunk tisztek.

– Felhívom a hajóbérlőt, hogy bejelentsem a késést… – mondta.

Ez úgy ment akkoriban, hogy a VHF telefonon felhívtuk a parti rádióállomást, bemondtuk a kapcsolandó telefonszámot, és megvártuk, amíg a kapcsolat létrejött, és mehet a duma.

– Hellasz Rádió, Hellasz Rádió, itt a Pancon 3! – hívta Ali a rásióállomást. A görög azonnal jelentkezett az éterben. A barba bemondta a dán telefonszámot, megadta a hajónk hívójelét, és várta a kapcsolást.

– Pancon 3, itt Hellász Rádió! – hívták a hajót.

Válaszoltunk.

– Parancsnok, adja meg a hívójelüket még egyszer!

A hívójel egy 4-5 betű és számkombináció, ami beazonosítja a hajót, a név nem mérvadó, abból lehet több is egyszerre üzemben, de hívójel alapján egyértelmű.

– Sajnos baj van. Ez a hívójel, amit megadott, nincs regisztrálva, nem tudok kapcsolni senkit.

– Ó, hogy az a radai rosseb egye meg! – A barba nem látott a pipától. – Ezek a disznók lusták voltak a hajót bejelenteni, mi vár még itt? – Hellasz Rádió, tegyen meg egyszívességet. Megadom az ügynökünk telefonszámát, kérje meg, hogy ők hívják a hajót.

– Oké, megpróbálom.

(A valóságos gond, hogy a mi hívásunkat nem lehetett hova kiszámlázni, de ha minket hívnak, az a hívót terheli, tehát kapcsolnak).

Most nem mondom el, hogy Ali hogy kiosztotta az ügynököt, amiért úgy elengedték a hajót, hogy nincs regisztrálva a rádóállomásunk. Utána pedig elmondta, kit hívjon, és mit mondjon nekik a késéssel kapcsolatban.

Utána hívta P. Ferit.

– Feri, vannak táviratok, add le ezeket. Még szerencse, hogy van az Inmarsat C!

– Igen, barba!

Feri nagyon lelkiismeretes rádiós volt, és precíz kambúzer (gazdasági tiszt). Ezért aztán nekiült, hogy leadja a táviratokat. Ezt már nem vártam meg, lementem a kabinomba szőnyeget súrolni, mert ez napi feladat, de már lehetett helyenként látni, hogy a szőnyegpadló nem fekete, hanem homokszínű…

Ebédkor szoktunk a szalonban találkozni. Feri nagyon ziláltan jött be.

– Kérlek, Pistám, ez nem igaz! Képzeld el, nem tudtam leadni a táviratokat. Te értesz valamit az efféle számítógépekhez, ebéd után gyere fel, nézzed meg, mi lehet a hiba.

– Mi a gond?

– Beírom a szöveget, elküldöm, látom, hogy a transceiver villog, tehát felmegy a műholdra az adás, de aztán azt a választ kapom, hogy 6 kísérlet után nem kézbesíthető az üzenet.

– Akkor azt hiszem, nem tudok segíteni. Én a számítógépen tudok valamicskét varázslani, de az Inmarsat hardverhez fingom sincs. Sajnálom.

– De hát nekem le kell adnom a táviratokat! Muszáj.

– Hát, én ebben nem tudok segíteni.

Feri búsan jelentette a főnöknek, mi az ábra.

– Az Inmarsat C nem működik.

– Hát most mi a francot csinálunk? – kérdezte Ali, a homlokát ráncolva. – Rádió nincs, a középhullám se dolgozik, VHF nincs, nem vagyunk bejelentve, most ez se használható…

– Pardon főnök, nem teljesen jól mondod, mert a középhullámú rádió…

– Na, mi van, működik?

– Részben.

– Hogy érted?

– Ha a hajó jobbra dől, akkor működik, ha egyenesben van vagy balra, akkor nem...

– Elmész a jó büdös francba…

– Pedig így van! Bár ha belegondolok, így valóban nem használható. És ha a hívójel nincs regisztrálva, akkor a középhullámot se használhatjuk telefonálásra.

– Így igaz – hagyta helyben a főnök.

De hogy ezt a részt ne úgy fejezzem be, hogy csak rossz hírek legyenek, délután megszólal a VHF rádió:

– Itt Hellasz Rádió, Pancon-3 hall engem?

Az ügyeletes tiszt rohant nyugtázni.

– Captain, már használhatják a rádiót, be vannak jelentve. A regisztrálás megtörtént!

Folytatása következik

.

.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02 

Másnap reggel meg kellett várni az ügynököt, aki jött a „jó hírrel”, semmi nem történt, délután legyünk itt, akkor megint jön, addig miénk a terep.

Nyilvánvaló, hogy kaptam a kamerám, és gyerünk a személykikötőhöz, és ott is a „HÉV”, azaz a metro végállomáshoz. Bementem Athénba, és egész nap mászkáltam, videóztam.  A híres bolhapiacnál szálltam le, és talpaltam végig a lejtős utcán, oda, s vissza, nem győztem betelni a látvánnyal. Olyasmit ilyen helyen nem árulnak, ami megdobogtatta volna a szívem, és nem költöttem semmit, kivéve némi szendvicset és egy pohárka retsinás borocskát.

Délutánra vissza, mert vártuk a híreket a hajó eladásáról, a pénz átutalásáról.

De semmi! November 16-a szállodában telt el, és biztos, hogy 17-én is ott fogunk ébredni. Ilyenkor persze megy az ugratás, az élcfaragás a tulajdonos rovására, miszerint valójában ez nem rossz helyzet, mert jó helyen vagyunk, kibírjuk mi a szállodában a szerződésünk végére.

Ilyen messze az időben, már nem nagyon emlékezhetem a beszélgetésekre, de azt tudom, hogy sokat kérdeztem K. Pistát a szenvedélyéről, a bélyeggyűjtésről. Tőle tudtam meg, hogyan kell kötegelni a hétköznapi bélyegeket, és mindent, ami a gyűjtőket érdekli. Az éjszaka a hotelban telt.

Másnap reggel se történt semmi, ami miatt indulni kellett volna, de valamikor ebéd után megjött az ügynök, és közölte:

– Megérkezett az átutalás, mehetünk átvenni az új hajónkat.

Mindenki izgatott ilyenkor egy kicsit. A parancsnok és a gépüzemvezető rejtélyeskedtek, semmit nem mondtak a hajóról.

– Majd meglátjátok… – volt a mindenkori válasz.

A busz beért a kikötőbe, és megérkeztünk a hajónkhoz. Senki nem találta el, hol van, melyik lehet, mert az igazság az volt, hogy álmunkban se jutott eszünkbe, hogy az új konténeres hajó ilyen vénséges vén csotrogány lesz.

Te jó ég! A busz megállt egy baromi magas oldalú hajó mellett, aminek az orrában a Pelcarrier név virított. Kicuccoltunk, és… és nem mehettünk fel. P. Ali, a parancsnok igen. Mi lent vártunk. A parton volt pár szárnyashajó, azok mellett bóklásztunk, pár órát. Aztán egyszer csak a hajó legénysége elkezdett lekászálódni. Hurcolták a csomagjaikat, a bőröndöket, dobozokat.

Mi a csuda? Ezek elmennek, és mi lesz velünk?

Az lett, hogy hamarosan felmehettünk. A hivatalos átadók a hajón maradtak. Így engem az első tiszt keresett meg és kísért a kabinba. Papírt, semmit se mutatott, mert ugye új tulajdonos, minden az ő utasítása alapján történik, a saját adminisztrációmat meg úgy csinálom, ahogyan nekem tetszik.

Oké, ez nagyon jó. Elindultunk körbejárni a hajót.

Hát mit mondjak?

„Minden nagyon szép volt”. Azért az idézőjel, mert a szépség egyedüli célja a „csúnyaságot” takarni. Mindent lefestettek az utolsó napokban, tehát minden szép volt, de ilyen vén qrva esetében ez csak a hibák leplezésére szolgál. A körsétának egyedüli célja az volt, hogy némiképp képben legyek, mi merre van, mit hol találok… Hát a mit hol találok kategória alig volt. Mert szinte semmit nem hagytak a hajón ami, mondjuk, a szerszámokat illeti. Amire az átadó chiefnek lelkiismeretesen gondja volt, az a raktártetők kinyitása. Meglehetősen komplikált szerkeszet volt. A hajónak két raktára, az egyes felett részben „butterfly” típusú raktártető, ez nem gond, fel kell emelni, a két szelvény feláll, és kész. A többi viszont ponton rendszerű. Ez olyan, hogy hidraulikával felemelem a szelvényt. Ekkor alá behúzom a mellette lévőt, és ennek a tetejére leengedem, és elhúzom őket. Nem egyszerű, és nem lehet vele gyorsan raktárt csukni. Készítettem magamnak rajzokat, magyarázatokat, úgy ahogy megértettem a rendszert. 
Úgy nagyjából másfél óra alatt az arab első tiszt úgy gondolta, hogy átadta a hajót, a „melóscipőjét” utcaira cserélte, és elment.

A fedélzetmestert utasítottam, hogy a csomagokat csak tegyék le, és essenek neki a hajó „átnevezésének”, azaz le kell festeni a régi nevet: Pelcarrier, és helyébe írják ki szép, kövér betűkkel az újat: Pancon 3.

– De chief, esik az eső… – mondta a sztromó.

– Oké, látom. De meg kell csinálni, csak ezzel a névvel futhatunk ki.

– Lemossa az eső…

– Kit érdekel? Fessétek.

Sz. Pista persze tudta, hogy meg kell csinálni, vigyorgott is végig.

Ja, az arab chief melóscipője. Az volt, amit a tengeren „filippin safety shoes”-nak (filippínó biztonsági cipő) hívunk. Azaz vietnámi papucs. Ez a fószer halál biztosan ugrált a raktárkeret szélére, járt kelt a hajón egy szál papucsban, sokszor bizony elszörnyedve nézte a „munkavédelmi előírásokon” felnőtt énem.

A pasi el, én meg beköltöztem a kabinba. És majdnem elsírtam magam. Én soha életemben ennyi koszt és mocskot egy helyen még nem láttam. A kabinban egy fekete, olajos padlószőnyeg volt. Amikor cipőt cseréltem, mezítláb ráléptem, és a talpam fekete lett tőle. Lesz itt mit dolgoznom, amíg emberhez méltó helyet faragok belőle az arab után!

Nem sokat keseregtem, gyerünk fel a parancsnokhoz.

Még nem hajóztunk, nem ismertem Alit, de az első benyomások igen kedvezőek voltak.

– Egy kalap szar, amit átvettünk, és nem is fogunk belőle várat építeni. Karbantartás nincs és nem is lesz, csak ami elromlik, azzal foglalkozunk. – mondta. – Egyelőre annyit tudunk, hogy holnap kiállunk horgonyra, és jönnek búvárok, hogy a hajó alját megtisztítsák. Később megadják az ukázt, hova megyünk.

Amikor eljöttem tőle, fel a hídra.

– Pistikém, ez borzalom! – mondta P. Feri, a rádiós kambúzer. – Ilyen szart a jóisten se látott! Ez a hajó semmilyen nemzetközi előírásnak nem felel meg! Nincs egy működő rádió. A középhullámút be lehet kapcsolni, de nincs rövidhullám, nincsen semmi, ami a SOLAS (Életbiztonság a tengeren – Safety Of Life At Sea) előírásainak megfelelne, de GMDSS körzetbe se vagyunk sorolhatók a megfelelő készülékek hiánya miatt! Mi lesz itt? Amikor átadta a görög Alinak, megmutatta, hogy van a hídon egy darab, működő VHF (URH) rádió, ami az egész Égei-tengert lefedi…

– Aha, ha hiszek a görögnek, márpedig élből nem! – mondtam.

Feri még napokig jajgatott az áldatlan állapotok miatt. Ehhez nem szokott a precíz lelke, de mindent el kell egyszer kezdeni, nem igaz?

– Még az a szerencse, hogy a tulaj ígért egy Inmarsat-C készüléket, holnap hozzák horgonyra és beszerelik. – mondta, és láttam rajta, hogy ez azért valami, ha nem is teljesen megnyugtató.

Körbenéztem a hídon. Próbáltam kiismerni magam a térképek között, a készülékek használati utasítását böngésztem. Az EPIRB bójánkat is szemrevételeztem. Még az a szerencse, hogy ott volt mellette a hivatalos bizonyítvány arról, hogy a készüléket átprogramozták, és átírták benne a hívójelünket. (Vészhelyzetben, mondjuk, a hajó elsüllyed, akkor egy – a 0,4 atmoszférás víznyomásra aktivizálódó egység – kioldja a bóját, az felúszik a felszínre, és elkezdi a hajó hívójelét sugározni. Vagy a veszélyben levő személyzet a mentőcsónakból bekapcsolja. A megfelelő műholdak veszik a jelet, a pozíciót, és riszatják a megfelelő mentőegységet – ez így nem igaz, de érthető, és nagyjából így van).

Este elkezdtem a kabinomat felsikálni. Borzalmas volt! Napokig tartott, amíg olyan állapotba hoztam, hogy csak azt mondtam: koszos a szőnyeg… és ez jelentős minőségjavulás eredménye volt!

Másnap reggel hatkor révkalauz. Mindenki a helyén, a fedélzetmester és két matróz elől, én írányítottam őket. Sz. Pista szimpatikus férfi, kicsit magas a homloka, ezért előszeretettel mutatkozik sapkában.

– Chief, ez aztán az új hajó! – mondta széles vigyorral. – Nem tudom, hogyan hajóztak ezzel, szinte minden szar, minden rossz, törött, szakadt… nézd meg akikötőköteleket, szét vannak foszladozva a szálak, a picó (fedélzeti raktár) szinte tök üres, nem tudom, hogyan lehet itt dolgozni?

– Nem dolgozni jöttünk, hanem hogy átvigyük a hajót Távol-Keletre. Ha elvittük, akkor tűz haza! A barba is azt mondta, hogy nincs karbantartás, nincs semmi felesleges munka. Az a dolgotok, hogy ami kell, az használható állapotban legyen. Jelen esetben a horgonygép, hogy beszedhessük a köteleket, és ledobhassuk a macskát…

A köteleket be tudtuk szedni.

Elindultunk.

Kihajóztunk a kikötőből, és kifordultunk a közeli sziget mellet. Errefelé nagyon mély a tenger, szinte alig van horgonyzásra alkalmas víz. A sziget mellett zsúfolódnak a hajók, mi is ide jöttünk.

Amikor a megfelelő helyzetben voltunk, jött az utasítás:

– Dobd le a bal horgonyt!

Ledobtuk. Ez úgy megy, hogy a féket kioldjuk és várjuk, hogy mikor elég, akkor megállítjuk. Ilyenkor a lánc már a fenéken fekszik, de a súlya húzza, tehát kell a jó fék.

Na, ez nekünk nem volt. Hiába feszítette a bósun és egy matróz, a ferrodol leégett róla, ami még volt rajta, és szikrázott a vas a vason… valahogyan sikerült. Ráhúzták a szorítócsavart. Mindkettejük keze, lába remegett az erőlködéstől.

Megjöttünk a horgonyhelyre.

.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02

Most valójában nagy fába vágom a fejszémet, ugyanis ezen a hajón még nem írtam naplót. Persze ez így nem igaz, mert itt már elkezdtem valamit papírra vetni, de nem alakult még ki, sem az akarat nem volt meg, sem az indíttatás. Ezt a hajót mindenképpen meg kell írnom, mert életem legkalandosabb behajózása volt. Csak azért aggódom, hogy ezzel indítom a blogban a naplóimat, és az ez után következők közel se lesznek ennyire érdekesek, mozgalmasok, elrettentőek. Mit csináljak, az élet így hozta.

Honnan is kell kezdeni?

Mivel ez nem napló, így nem lesznek napi bejegyzések.

Tehát valamikor 1994. november eleje. Itthon vagyok, és cseng a telefon:

– Szevasz, Stefán, lenne egy hajó, első tisztnek kellene lemenni – hallom Pistát, a HMS ügyintézőjét.

– Nocsak, nem jön rosszul... – válaszoltam, ugyanis augusztusban hajóztam ki a M/V Wittsandról, egy német hűtőhajóról (jaj, istenem, ezt is meg kéne írni!), és már a magam választotta szabadságnak igen csak a végén jártam.

– Nem, de sajnos ez nem lesz egy hosszú szerződés, hamar itthon lesztek. November 15-én kell Pirébe (Pireusz) repülnötök, átvesztek egy új konténeres hajót, majd leviszitek Szingapúrba. Karácsonyra itthon vagytok, de legrosszabb esetben is szilveszterre. Gondold meg, egy gyors konténeres leszáguld két hét alatt, elvégre új hajóra mentek!

– Nono! Azt a szilvesztert majd meglátjuk... – mondtam, mert azt minden tengerész tudja, hogy a beetetést sosem kell túl komolyan venni.

(A Naplókhoz csatolt fényképek csak illusztrációk!)

– Az a helyzet, hogy a tulaj megkereste a skótokat, hogy kellene neki egy óceáni átkelésben gyakorlott legénység, amelyik leviszi a hajót Távol-Keletre, ott ő majd beszállítja a saját, burmai, legénységét. A skótok meg minket kértek meg.

– Oké, megyek.

És a beosztó mondja a neveket, majd mindenkit ismertem, és persze örültem, hogy teljes magyar személyzet megy. Elintéztük a hivatalos részét a dolognak.

– A repjegyet majd a kambúzer (gazdasági tiszt) viszi Ferihegyre – mondta, és elbúcsúztunk.

Két nap múlva az asszonykámmal a reptér előcsarnokában méregettük a népeket, ki lehet útitárs az ismert tengerészeken kívül. A kambúzert csak névről, illetve látásból ismertem, P. Feri volt. Magas, göndör hajú, szemüveges férfi. Hamarosan megérkezett, és határozott hangon azonnal intézkedni kezdett. Szétosztotta a repülőjegyeket.

– Gyerekek, ha megérkezünk az athéni reptérre, mindenki azt mondja, hogy turisták vagyunk, ha kérdezi a hatóság, ki ne ejtse bárki is a száján, hogy tengerészek! Ez fontos. Az ügynök a reptéren vár, azonnal visz a hajóra. A parancsnok és a gépüzemvezető már a hajón vannak…– adta meg kéretlenül a tájékoztatást.

Búcsú.

Az asszonyok szipognak, előkerülnek a zsebkendők, és orrfújást mímelve törlik a könnyeiket. Csókok, utolsó ölelések, ki tudja, mikor látjuk egymást viszont.

Becsekkoltunk.

A tranzitban már csak mi vagyunk, induló tengerészek. Ismerkedünk:

– Szevasz, mi még nem hajóztunk, Székely István vagyok, az első tiszt – mutatom be magam egy kopaszodó, jó kötésű férfinak.

– Sz. István, fedélzetmester – fogadja el a kézfogásra nyújtott kezem.

A repülőút nem különösebben izgalmas. Engem persze a parancsnok és a beosztott tisztjeim kiléte érdekel.

P. Aladár parancsnokkal még nem hajóztam, a nevén kívül azt tudom róla, hogy jó tengerész, általában szeretik a beosztottjai. Ez jó.

A tisztjeim közül K. Istvánnal még a Hévízen, az első hajómon hajóztam 1973-ban, ő akkor már harmadik tiszt volt.

– Szevasz, Pista, emlékszel rám? – kérdeztem, de persze nem, ám ahogyan felelevenítettük az emléket, derengett neki valami az akkori deck-boyról (hajósinas). – Hogyhogy másodiknak jössz?

– Ó, én régen elmentem a Maharttól, a kishajózási vállalatnál dolgoztam majd tíz évet, de most vissza kellett jönnöm. Másodiknak vettek vissza.

A harmadik tisztet nem ismertem, B. Botond, rokonszenves fiatalember (ma már ő is „öreg” parancsnok).

A repülő leszállt Athénban.

Ahogyan megbeszéltük Ferihegyen, szépen megmutattuk az útlevelünket, és mentünk ki a határőrök előtt.

És akkor beütött a mennykő. K. Pista megmondta, hogy tengerészek vagyunk, erre az egyenruhások kirajzottak, és visszatereltek minket. Nem a tranzitban voltunk, hanem egy koszos csarnokban, ahol semmi sincs, hiszen itt senki nem tartózkodik, csak kijön a gépből az utas, és itt várja meg, hogy az útlevélvizsgálatnál sorra kerüljön. Nos, ide tereltek vissza.

– Hogy azt a rohadt életbe! – ment a szitkozódás, és Pista önérzetesen válaszolta, hogy nem hajlandó hazudni, ha egyszer rákérdeztek, hogy mi az utazás célja, akkor bizony ő megmondta. (Azt hiszem, én is így tettem volna, de akkor mindenki szidta, mint a bokrot.)

– Ne aggódjanak, uraim! – mondta a szolgálatos egyenruhás. – Felhívjuk a kikötőt, hogy bent áll-e a Pancon 3 nevű hajó, ha igen, akkor megvárják itt az ügynökséget, ami beszállítja önöket a hajóra.

Tiszta sor.

Csak ki kell várni… Kora délután volt, hát úgy számoltuk, hogy pár óra, és a hajón leszünk.

Várakozás közben lassan-lassan kitárgyaltunk mindent, de a hivatalos ember csak nem jött. Egyszer megjelent, rossz hírt hozott:

– A kikötőtől azt a felvilágosítást kaptuk, hogy Pancon 3 nevű hajó nincs a kikötőben, és nem is várják az érkezését!

Ez felért egy pofonnal! Na, most mit lehet tenni? A rend hivatalos és zord őrei megengedték, hogy telefonhoz jussunk. Felhívtam az ügynökséget, elmondtam, mi a helyzet, hogy nem engednek ki.

– Chief, azonnal intézkedem! – mondta. – Legyenek türelemmel.

Türelmesek voltunk, mert mi más lehetőségünk volt? Csak az idő tellett, egyrészt lassan, másrészt rohamosan közelgett az éjszaka.

Nos, hiába vártunk, semmi üzenet, semmi hír, semmi…

A rendőrparancsnok elintézte, hogy legalább a tranzitba átmehessünk, ott van büfé, tudunk harapni valamit, és ihatunk is. No meg padok vannak, ahova le lehet ülni, és el is lehet dőlni, ha már nagyon fáradt az ember fia.

És mi már nagyon azok voltunk.

Ránk szakadt az éjszaka, ekkor már értelme se volt a telefonnak, mindenki elkönyvelte, hogy csak holnap érünk a hajóra.

Reggel felhívtam az ügynököt.

– Két óra múlva kihozom magukat! – ígérte, de ezt senki nem vette komolyan, elvégre a pasas görög. Így dél is elmúlt már jócskán, mire jött a rendőr, hogy minden rendben, el van intézve, mehetünk ki.

Felcihelődtünk, a csomagokkal kitámolyogtunk, valóban ott várt az ügynök.

Miért kellet itt rostokolnunk?

Először: a görög előírások szerint tengerész csak akkor léphet partra, ha biztosítva van a hajóval történő továbbutazása. Mivel a mi hajónk nem volt meg, ezért nem engedtek ki, nehogy itt maradjunk, az állam nyakán.

Másodszor: valóban nincs Pancon 3 nevű hajó a kikötőben. Ugyanis az új hajó csak a tulaj számára lesz új, egyébként használt, most éppen Pelcarrier névre hallgat, és majd ha átvettük, akkor mi nevezzuük át Pancon 3 névre! (Tehát a hír igaz, a hajó új, de csak a tulajnak... hogy mi minek nézünk elébe, majd meglátható lesz!)

Mire erről beszerezte az ügynök a hatóság által is elfogadható dokumentumokat, az bizony errefelé időbe tellett.

Hanem volt más meglepetés is.

– Chief, egyelőre szállodába viszem magukat, mert a vevő még nem utalta át a vételárat az eladónak, és amíg meg nem érkezik, addig nem léphetnek a hajóra.

Nos, ez afféle rossz hír, amire egy tengerész azt válaszolja:

– Soha rosszabat!

Tehát bevonultunk egy kis pireuszi szállodába. K. Pistával kerültem egy szobába. A vacsora a szálloda éttermében volt, természetesen a hajótulajdonos számlájára. Arra bizony már nem emlékszem, hogy mit ettünk, de azt tudom, hogy nagyon jól esett, és igazán finom volt.

Nem kellett ágyba zavarni, és altatódalra sem volt nagy szükségem.

.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Augusztus 16. hétfő. Sunila.

Az ablakomból a kilátás...

Hajnali fél ötkor keltem, mert ezek a népek errefelé igen korán kelnek, és ötre járnak dolgozni. Persze csak akkor, ha közép-európai idő szerint számoljuk, mert ilyenkor náluk már hat óra van. Na, nem baj, este ezt behozzuk.
Nem valami nagy iramban raknak, van négy kamion, azt megpakolja a daru 25 perc alatt, és nekiáll várni, hogy visszajöjjenek. Egy kanyar egy óra. A barba megrendelte az orvost, ez délután lesz esedékes, 15.50-re jön a taxi. Előre élvezem a beszélgetést a sofőrrel. De hiába, mert finnül faszán beszélt, angolul csak kb. tizenkét szót. De azért kivitt. Így elmondhatom, hogy voltam kint Finnországban, láttam a várost a taxiból, és most már nem vagyok hülye. Huszonnyolc eurónyira van a rendelő a hajótól. A rendelőben már könnyebb volt szót érteni, bár nem tanultam meg finnül, ott beszéltek angolul. És a doki is, aki egy szakképzett urológus sebész volt, hát nyilvánvaló, hogy a térdemmel hozzá kell fordulnom, bár nem emlékszem, hogy valaha is pisiltem volna a térdemmel.

Ilyen szép is tud lenni estefelé...

Elpanaszkodtam magam, erre minden áron gyógyítani akart, és azt fontolgatta, hogy mikor jöjjek vissza egy rögönyre. Ezért aztán rábeszéltem, hogy otthon sokkal egyszerűbben meg lehet a dolgot oldani. Ez láthatólag feldobta, hogy nem neki kell nyűglődni a térdemmel továbbra is. Azért érthet a térdgyógyászathoz is, mert tudta, hogy Voltarent kell rá írnia. Felírta, kiállította a papírkámat, hogy menjek haza, és elköszönés. A taxisnak odaadtam a receptet, az meg nem értette, hogy mit csináljon vele. Mondom, hogy én nó mani, de a medicin az náda (errefelé sokan beszélnek oroszul, még orosz nyelvű rádió is van, a náda az oroszul az, hogy kell). Ettől az információtól azonnal telefonálni kezdett, és a vége az lett, hogy a gyógyszertárban hitelre vásároltam, csak alá kellett írnom, és kész, megkaptam, majd az ügynökség kifizeti. Ez nyilván bejáratott dolog, mert a gyógyszertári számlán az ügynökség neve mellet van a kódja, tehát törzsvásárlók.

Eveznek a fiúk

Délelőtt gyakorlatot tartottunk. Letettük a csónakot, és az ifjúság: Zsenya, Szása és Jura tettek egy kört, azaz egy hatalmas kört, mert volt vagy negyven perc, amire visszaértek a hajóhoz. A végén leállíttattuk a motort, és eveztek egy sort. Viszonylag jól ment nekik.
Bejöttünk, a barba még horgászni volt, mire beette a fene, addigra a Marlow bezárta a hivatalt, csak holnap lehet értesíteni őket arról, hogy Gdanskból haza kék menni.

Augusztus 17. kedd. Sunila, úton.

Megint hajnali - ötkor - kelés, megy a kirakás, szerintem dél körül készen lehetünk.
A barba elküldte a doki jelentését a Marlow-nak, aztán beszélt is Mr. Kremersszel, és az a helyzet, hogy van váltóm, aki már készenlétben van, de csak 19 délután tud utazni legkorábban. Na, majd meglátjuk, hiszen ha ma indulunk 19-én leszünk a polyákoknál.
A kirakás végén szét kellett szedni a mozgatható válaszfalakat, és helyre tenni őket. Az volt az egyezség Zsenyával, hogy nem kell hajnalban felkelnie, de a daruval ő dolgozik majd. Ez csak annyiban módosult, hogy a barba volt végig fent a darun, Zsenya a matrózoknak segített. Fél egyre lettek készen, egykor révkalauz, tőlem a főnök csak annyit kért, hogy menjek fel ebédre váltani őket. Fél kettőkor volt esedékes.
Délután jött a bonyodalom: megjött a leutazó chief menetrendje, igen, 19-én indul, este érkezik Kijevbe, onnan 20-án reggel Varsó, majd délután Gdansk. Lehet, hogy mire megérkezik, mi már elmegyünk, és akkor utánunk küldik Kotkába.
Remélem, nem így történik.

Augusztus 18. szerda, úton.

Jiscso dva dobre jutro! Még két jó reggelt van hátra! Ez a ma reggeli köszönésem! Ugyanis napok óta azt játsszuk Vitolddal, hogy úgy köszönök reggel, hogy hány "jó reggelt" van még hátra. Pár napja még azt mondtam, hogy sesztynagyszat (16) dobre jutro (jó reggelt), de mára ez kettőre csökkent (ha sikerül 21-én hazamennem).
A barba is nagyon készül haza. Most mindketten az adminisztrációnkat zárjuk.
Most rohadtul nem megy a napló írás. Nem tudom miért. (2026: Látod, Béla?)

Augusztus 19. csütörtök, úton, Gdansk.

Reggel fél nyolcra lőttük be az érkezést. Hajnalban fél öt felé feljött a barba, és végig fent tépte a száját. Háromkor felébredt arra, hogy egyet littyentünk, volt egy kicsi mozgás, elvégre nyugati 4-es szél volt. Ezzel elmondhatom, hogy teljes szerződésem alatt nem volt egy vihar se! Lehet, hogy ezt a Jóisten rendelte, hogy ne tegye ki a lábamat a vihar megpróbáltatásainak.
Hatkor beszélt a pilotállomással, és azt mondták. Hogy kilenckor lesz csak révkalauz.
Lassítottunk.

Berakás Gadanskban,
aminek a végét már nem érem mag a hajón!

Nyolc előtt azt mondták, hogy dobjunk horgonyt, majd egykor lesz valami. Egykor az lett, hogy délután háromkor megmondják a tutit. Háromkor azt mondták, hogy negyed nyolckor jön a révkalauz.
Horgonyhúzás, pilot, kikötés.
Megjött az új barba, szimpatikus negyvenöt éves, ukrán.
Megjött a stivador, azt mondta, hogy ha megjön a vasúti szerelvény, akkor éjfélkor kezdenek. És szombaton lesz a hajó berakva. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy megyek haza. És ez szombaton lesz, 13:20-kor indulok Gdanskból Varsóba, majd onnan 17:35-kor Pestre, s hét előtt tíz perccel otthon leszek! Milyen finom lesz!
Az új barba olyannak látszik, mint ahogyan Leszek, az előző főnök leírt, akit, mivel már elment, nem ő a főnök, tehát "le Leszekezhetem". Köszönt, beszéltünk pár szót, és bezárkózott a kabinjába.

Augusztus 20. péntek, Szent István napja, Gdansk.

Ahogyan gondoltam, kicsit csúsztak, mert éjfélkor vonatnak még se híre, se hamva. De negyed kettőkor már jött belénkfelé az égetett mészpor, ami ugye tudjuk egy rohadt rakomány.

Csomagolok...

Reggelinél meglepetés ért: egy teljesen ismeretlen, szakállas hapsi ült a barba helyén. Van benne némi örmény beütés, a bőre kicsit sötétebb, de tősgyökeres ukrán. Lehet, hogy tegnap tévedtem?
És hogy igen, ez valamikor kilenc körül derült ki, mert akit barbának hittem a városból jött, megnézett az irodában, aztán mondta, hogy a parancsnokkal akar beszélni. Eddig minden rendben is van, csak egy dolog izgat: ki volt ez a szivar?
A csomagolással jobban is állhatnék, de nem rossz. Lassacskán csinálom.
A délelőtti rakodás nem volt vészes, a hosszú shiftelést meghagytam Zsenyának, én három röviddel megbirkóztam... Azért ez a srác még nem teljesen tiszt. Mondtam neki, hogyan nyissa a raktárt. Kiveszi a pontont, és hátra hozza, majd a daruval is hátul marad. Pont az ellenkezőjét csinálta. Előre vitte a pontont, és a darut elől hagyta. Tudom, hogy ezt a melósok mondták neki, de azt hiszem, én vagyok a főnöke, nem ők. A gond majd akkor adódik, ha jön a daruszerviz és nem tudják a darut hátrahozni, mert közte van a rakodóberendezés, amit hosszú időbe kerül majd szétszedni és összerakni. De azt hiszem, ezek már nem az én gondjaim. Nekem fogadnom kell az új első tisztet, kiokosítani, és elhúzni haza, mint a vadlibák délnek...
Délután négy körül érkezett Vjacseszlav. Harmincnyolc éves, gyakorlott tengerész. Ez onnan látszik, hogy átadás átvételkor fél szavakból is értettük egymást, és utána már nem sokat kérdezett. Este hétkor aláírtuk az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, és ő maradt szolgálatban éjfélig. Ez igen dicséretes hozzáállás volt, mert valójában arra akartam megkérni, hogy hattól éjfélig felezzük meg a szolgálatot. Így aztán kényelmesen csomagoltam, és közben a Csillagkapu Atlantisz sorozatot néztem.
Fél éjfélkor feküdtem.

Augusztus 21. szombat, Gdansk, Varsó, Budapest.

Hajnali ötkor felkeltem, mert el akartam búcsúzni Zsenyától, de ő már aludt, én meg tudtam, hogy tizenegykor elmegyek, így mi már nem találkozunk.
Tovább csomagoltam, és további részeket néztem, na miből? Persze hogy a Csillagkapu Atlantisz volt műsoron.
Fürdés, átöltözés, majd a Krziszek segített levinni a bőröndjeimet. Elbúcsúztam a barbától, megvettem, a hajó egyetlen karton sörét, hogy adja a srácoknak good by drinkként. Biztonság kedvéért szóltam Vitoldnak is, hogy majd kérje.
Pontosan 11-kor jött a taxi. Irány a reptér. Elkezdtem az sms küldéseket.
A becsekkolásnál kellemetlen meglepetés ért: a hülye Marlow nem váltotta ki a tengerész kedvezményt, így 186 € túlsúlyt kellett fizetnem! Azért ez felháborító. Majd jól beírok nekik, azt nem mondhatom, hogy beolvasok...
Amúgy a repülés eseménytelen, eddig, most éppen a varsói reptéren írom a naplót egy finom ebéd után. Sajnos a polyákok is gátlástalan rablók, ha reptéri üzletről van szó. És az idegent többszörösen átvágják, mert egyrészt a rohadt magas árak, és a szégyenletes euró átváltás teszi kurva drágává repteret. Ettem egy zsureket (nagyon, nagyon finom!), és egy lasagnát, amire csípős paradicsomszószt öntöttek. Meg egy sör volt, ez mindössze 25 euró. Hát, ettem már olcsóbban is.
Akkor otthon fogom befejezni.

Akkor most otthon vagyok, azaz itthon, de leginkább Akán.
Hétfőn megreklamáltam a súlyhatárt a Marlow-nál, hát volt nagy bocsánatkérés ám! Csak ki is fizessék, de ezzel sose szokott baj lenni, ilyen szempontból nagyon korrekt cég, és ez bizony nagyon fontos!

(2026: a barba nagyon csodálkozott, hogy miért nem várom ki azt a 9 napot, amikor úgyis lejár a szerződésem. Nos azért mentem haza betegség miatt, mert így, amíg a doki otthon ki nem ír dolgozni, a Marlow fizeti az alapfizetésem - azaz a biztosító -, és mivel itt a hajózásom vége, ez volt némi zsebpénz búcsuzóul. Négy hónapot voltam táppénzen a térdemmel, és utána elbúcsúztam a Marlowtól!)

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Augusztus 5. csütörtök, Stra, úton.

Hajnali kettőre fejeztük be a berakást, mindhárman, tisztek, részt vettünk az utolsó háromszáz tonna berakásának felügyeletében. A rakpart kicsi, ha az első merülést akarom látni, ki kell menni a hajó orrához, a hátsó viszont csak a hajófarról látható. Na, mindegy, nem részletezem. Kész lettünk, megcsináltam a draft surveyt, ez alapján százhúsz tonnával kevesebbet raktunk be, mint amit az elektronikus mérleg számolt.
A barba elküldött fél háromkor aludni. Zuhany, közben kopognak. Kinéztem, a főnök kérte a fényképezőgépet, mert nem lehet a raktárt becsukni, és dokumentálni akarta. Úgy feküdtem le, hogy arról ábrándoztam: megyünk javítani... De nem. Háromnegyed hatkor ébresztett Zsenya, hogy menjek őrségbe, addigra kiértünk a nyílt vízre. A főnök kilenckor váltott. Utána kicsi Csillagkapu, majd egy jót aludtam. A délutáni őrségre már jól voltam.

Augusztus 6. péntek, úton, Helsingborg.

Helsingborgban

Az érkezés délre volt belőve. Nagyon pontosan érkeztünk. Minden azon dől el, hogy a hajóbérlő hogyan fizeti a túlórát. Reméltem, nem raknak ki ma.
És milyen szép volt, amikor az ügynök azzal jött, hogy a kirakás hétfőn reggel kezdődik! Valamikor, ha így érkeztünk, mondjuk Barcelonába, akkor úgy éreztem, enyém a világ. Hat ökörrel se lehetett volna a hajón tartani. Most kétszer annyival nem lehet rávenni, hogy kimenjek. Arra azért biztattam a főnököt, hogy vigye el a fiát és nézzék meg Hamlet várát, hiszen csak egy komp az egész, meg egy kis séta, az nekik meg se kottyan.
Délután Zsenyával megmértük a raktárkereten futó sínek távolságát, ami ugye megmutatja a raktár oldalainak viselkedését. Érdekes a kép. A középső pontonoknál a legkeskenyebb a raktár, és a két végén értelemszerűen a legszélesebb. Nyilván a rakomány okozza, de üresen is meg fogom mérni.
Este mozi: Csillagkapuk tömkelege...

Augusztus 7. szombat, Helsingborg.

Délelőtt kis munka a fedélzeten, raktártetők mozgatása, és kabintakarítás. A főnök kisírt a tulajtól egy szőnyeg és kárpittisztító masinkát, amivel természetesen ő takarított először a hajógyár után, utána a főgépész, mivel ugyanaz az emelet, majd most rám került a sor. Nagyon hasznos, okos, és mivel előtte jól felsúroltam a padlószőnyeget szép tiszta lett. Ez most nem cikizés, gondold el milyen olajos volt a padlószőnyeg, hiába tettem le kartonpapírokat (kartondobozokat vágtam szét erre a célra), óhatatlanul le- leléptem róla. Ja, és milyen érdekes: amíg én le nem tettem a padlóra a papírt, addig senkinél se volt, miután meglátták, a barba azonnal követett, a gépész is, sőt a szakács is beborította az alsó folyosót. Szóval szép lett a kabin, csak még vizes egy kissé, néhol nagyon, de napok kérdése és kiszárad.
Estére "barbecue" volt. Az idézőjel azért, mert csak a nevében, a szakács csinálta a pofákat, végül az lett, hogy én adtam a karton születésnapi sört, és mindenki itta, ahol akarta. Szása, Zsenya és Jura például piknikezni mentek a tengerpartra, vitték a kaját, plédeket, meg a sörömöt. Este tíz körül jöttek vissza. Találkoztak a főnökkel és a fiával, akik azzal mentek ki ebéd után, hogy meglátogatják Hamletet és a várát a túloldalon. Komp van húszpercenként, és a vár mellett köt ki.
Én meg Csillagkapu. Közben elhalálozott a hubom, így most gondban vagyok, mert nem hoztam tartalékot, és csak a laptop USB bemenetei maradtak. (A HUB egy USB elosztó egy bemenetet foglal és négy csatlakoztatható hozzá.)

Augusztus 8. vasárnap, Helsingborg.

Helsingborg

Amilyen szép idő tegnap, olyan randa, ocsmány esős, hűvös nap. Mindenki bent ücsörög a hajón, és a tegnapon elmélkedik, kivéve engem, aki Csillagkapu.
Ha őszinte akarok lenni, akkor megmondom, hogy nagyon élvezem, minden gyermetegségével egyetemben. Ez a gyengém, a sci-fi, vagyis a tudományos fantasztikus film. Én a magyar, a szovjet, francia, amerikai klasszikusokon nőttem fel, és nem tudom hányinger nélkül nézni az olyan világűrbe helyezett horrort, mint az Alien sorozat. Ez nem fantasztikus, hanem fantasztikus baromság. Nem azt mondom, hogy a Csillagkapu sorozat minden egyes epizódja egy klasszikus műremek, hanem azt, hogy aki szereti az effélét, az megtalálja a szórakozást.
Még akkor is, ha van benne egy csomó... hogy is mondjam? Egyszerűsítés? Mert az, hogy a világegyetem 80%-a angolul beszél az a legkisebb nyilvánvalóság. Még az olyan népek is, akik a mongolok leszármazottai. Az alaphelyzet, hogy egy randa és gonosz faj, a Goauldok népesítették be a galaxist a Földről elhurcolt emberekkel, és ezek leszármazottai mindenütt a legtisztább jenki angolt beszélik. Aztán az is szembeszökő, hogy az ellenséges faj szókincse áll legalább 45 szóból, és csak ezt hajlandók ismételgetni...
És ugye egy ilyen sorozat kiválóan alkalmas arra, hogy az amerikai propagandát közvetítse. Na, ezek a legborzasztóbb részek. Tudod-e milyen szépen kiviláglik a sorozatból, hogy Amerika a világ csendőre, csak az jó, amire ők azt mondják. Elképesztően gyatra, amikor az amerikai értékeket akarja sugallni. Amikor azt a blablát nyomják, hogy egy amerikai katona nem képes elnézni, hogy valakit megkínoznak! Gyalázat, hogy ilyesmivel etetnek! De hát az ember csak jót röhög, amikor az emberi jogokról papolnak, és nyilvánvalóan nem veszi komolyan.
Én mindezek ellenére jól szórakozom. Csak bele ne hülyüljek, mert néha azt veszem észre, hogy társalgok velük, és kommentálom a szövegeik... na, mindegy, már nem gtart soká, mert 22 napom van hátra, oszt otthon erre már nem lesz időm. Feltéve, hogy az AXN Sy-Fy-on nem adják.

Augusztus 9. hétfő, Helsingborg, úton.

Hülye eső esett reggel hatkor, amikor felkeltem. Aztán fél hét után, amikor nyitni kezdtem, már csendesen esett, és hétre, mire jöttek a melósok, elállt.
A kirakás gyors, este nyolckor indulás. Ennyi.

Augusztus 10. kedd, úton, Randers (Dánia).

A dániai Randersben

Hajnali négy helyett csak fél hatkor értünk a pilotfelvevő helyre. Egy folyón kell felmenni, szép nagy alföld közepén, és hamarosan aratják majd az árpát, vagy mit, ami sárgállott végestelen végig a csatorna partján. Voltak víkendházak, mindegyikhez stég, és sokhoz motorcsónak. Embert nem láttunk, hét óra nyilván korán van azoknak, akik kint vannak.
Érkezés után kezdődött a bolondokháza. Válaszfalakat kellett építeni, mert két különböző fajta izét viszünk. Építés közben megérkezett két pasi, akik mint Port State Control officerek mutatkoztak be. A barba foglalkozott velük, két óra alatt végeztek, semmi hibát nem írtak be, pedig a Zsenya dolgai között egy csomó hiányosságot találtak.
Végül nem sikerült kiderítenem, mi a rakomány. Kis barna bigyók, egészen apró golyócskák, ami nagyon könnyű, 10 liter 3,15 kiló mindössze, és házak építésénél használják szigetelésre. Itt nekem roló le, innen nem érdekel, csak annyira, hogy barna, kicsi és folyik, mint a víz. Ezért aztán a válaszfal és a raktár fala közötti réseket hiába tömködtük el, amennyire csak tudtuk rongyokkal, ez a dög átfolyt, a rakodást leállították, azzal, hogy hoznak habot, azzal fújjuk ki a réseket, majd holnap reggel folytatják. Egy plusz nyugis éjszaka mindig jól jön!

Öntik belénk az anyagot...

Este Csillagkapu.

Augusztus 11. szerda, Randers, úton.

Még húsz napom van. Mint Helsingborgban: hatkor keltem, zuhogó eső. Fél hétkor csepergett, hétre, amikor shiftelni kezdtük a hajót, elállt. Negyed nyolckor folytatták a berakást, és fél tizenkettőkor már be is csuktam. Nagyon jópofa módon rakodtak: két buldózer hordta az anyagot, különleges, hatalmas emelőtartályaik voltak, a hajó mellé álltak, és bezúdították az anyagot a raktárba. Mellettünk állt egy lánctalpas, önjáró daru, ami átszórta az anyagot a túloldalra. Négy és fél óra alatt végeztek.
Utána indulás, és délután négytől este tízig szolgálat. Ennyi minden fér bele egy napba, ha nem említem a Csillagkaput.

Augusztus 12. csütörtök, úton.

Jeles nap ez a mai, és pontosan csütörtökre esik, mint harmincnégy éve, amikor a drága kis asszonykámmal összeházasodtunk. Nekem az volt életem egyik legszebb napja, és mindig csodálatos visszaemlékezni. És minden alkalommal elmondom neki, amit úgy is tud, de nagyon jó hallani: ma is téged! Csak ennyit. De ezt tiszta szívemből mondom! Sajnos hajnalban úgy nézett ki, hogy nem lesz napközben vonal, ezért hatkor elküldtem a köszöntő ímélem. De azért délután mégis megcserdült a maroktelefon, és tudtunk beszélni.
Ennyi.

Augusztus 13. péntek, úton.

A svéd partokat elhagytuk, közeledünk a Finn-öbölhöz. A főgépész kicsit le van lombozódva, mert Gdanskból nem tudják váltani, nem elég az idő ahhoz, hogy az orosz váltónak vízumot csináltassanak. Ráadásul, azt mondják, a fószer Vlagyivosztokban él, onnan utazik Gdanskba. Nos, én ezt még mindig kétkedéssel fogadom, bár mindenki köti az ebet a karóhoz, attól tartok, hogy be akarnak vinni az erdőbe, mert ez teljességgel abnormális dolog lenne.
Aztán jelentkeztem a barbánál, hogy ki akarok menni orvoshoz, mert a jobb térdem bemondta az unalmast. Azt látom, hogy a főnök aggódik, hogy ha kimegyek, hazaküldenek, és akkor az ő váltása csúszhat. Ezért keres kifogásokat. De most az egyszer nem hagyom magam.

Augusztus 14. szombat, úton, Sunila.

Sunila, papírgyár, a rakpartunk...

A reggeli őrség eseménymentes. A révkalauz állomáshoz 11-re érkeztünk, kikötés egy óra körül. Persze a manőverre megjött az eső is, és egész délután randán esett. Ez persze engem nem zavart, mert a Csillagkaput esőben is lehet nézni.
Egyre rosszabb a jobb térdem. Alig tudok felállni, lépni, nemhogy lépcsőzni. Mindkét karral kapaszkodnom kell, hogy egy-egy fokkal megbirkózzam. Azt hiszem, a baj az, hogy a balt eddig kíméltem, a jobbat terheltem, és eddig bírta. Kész. Most mindkét lábam oda van. Egyre idegesebb vagyok, mi lesz. És mennék már haza, várom, mint a messiást, mert otthon tudok diétázni, tudok rendesen magammal foglalkozni, minden más lesz, mint a hajón.

Augusztus 15. vasárnap, Sunila.

Szép idő. A barba és a fia elmentek horgászni, és fogtak három botot. Mást nem. A jobb térdem marhára fáj. Holnap kimegyek orvoshoz.
Ezért ma Csillagkapu.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Július 29. csütörtök, Gdynia, Nauta hajógyár.

Ez az ócskavas állt a helyünkre

Nem normális a Vodafon. Hogy lehet egy szolgáltató ilyen vadbarom, hogy éjjel fél háromkor küldi a játékra felhívó sms-t? Felébresztettek, és nem tudtam visszaaludni. Felkeltem, lenéztem a szalonba, hát ott aludt a szófán két német szerelő. Nyilván nem volt erejük visszamenni a szállodába. Visszamentem a kabinba, megnéztem az este elkezdett filmet (Punisher), és négykor vissza tudtam aludni. Ébredni viszont az ébresztőre kellett.
Fél tizenegyre jött a taxi a kapuhoz. Az eső két napja zuhog, hát nagy nehezen szereztem egy esernyőt, ami elég ócska, de legalább nagy, és valamit védett. Az állomás mellett van egy magán szakrendelő, oda vittek egy spanyollal együtt. A sebész meglátta a bigyókámat, elborult a tekintete, átvitt valahova, ahol többen megnézték, és sietve közölték, hogy ezt egy bőrgyógyásznak kell látnia aki holnap este hattól rendel. Nem csináltak vele semmit. Este megnéztem a tükörben (elég rosszul látom), és egészen elfeketedett, és a tövénél valami kis piros van, meg mintha seb is lenne. Talán az fájt, amikor a bőr beszakadt, és a bigyó tele lehet alvadt vérrel. Holnap kiderül, de addig rohadt ideges leszek.
A barba most nem ment haza, mert holnap érkezik az asszonya, és a fia.
Dolgoznak a raktárkereten, mint a güzü.

Július 30. péntek, Gdynia, Nauta hajógyár.

Hegesztik a raktárbordákat

Ma Andrej hazament, részéről a javításnak vége. Szerintem, ha nem ment volna, a barátnéja nagyon megharagudott volna, hisz azt ígérte volt, hogy egy hétvégét kell csak kibírnia nélküle, és immár ez a harmadik lenne.
Mi meg festjük a hajót, mint a gép. Zsenya is a decken dolgozik, van a két helyi matrózunk, így öten vannak, és ez meg is látszik. A raktártetőkből csak kettő maradt - azok, amelyek a többi alatt voltak állandóan.

Persze előbb a helyükre nyomták

A hegesztők vágják a raktárkeret merevítőket, és betoldanak. Piotr azt mondja, hogy hétfőn elmehetünk. Hát már ránk fér, kezdem nagyon unni.
Délelőtt tízkor szólt a főnök, hogy fél tizenegykor a kapunál vár a taxi. Gyorsan lezuhanyoztam, mert eléggé kiizzadtam nyolc után a sok rohangálástól (az esőben el is áztam).
Nem taxi jött, hanem egy kocsi és a tegnapi dokik közül az egyik vezette. Jó messzire vitt el, szintén magánrendelő, kedves szimpatikus bőrgyógyász néni rendelt. Megnézte a helyét, mert reggel nyolc és tíz között elveszett a bigyóka, csak a hűlt (és kicsit gyulladt) helye volt meg. A doktornéni megszakértette, és megnyugtatott, hogy ez teljesen ártalmatlan fibrioma.
- Igen de én azt hallottam, hogy ez könnyen elrákosodhat.
Elmosolyodott (hogy van képe ilyenkor vigyorogni).
- Aki ilyen panasszal jön, egy se mulasztja el ezt megjegyezni. Lengyelországban is él ez a tévhit. Ez sose rákosodik el, ilyen még nem történt. Megnyugtatott, hittem neki, azért is mert a jó hírt ilyen esetben az ember akkor is elhiszi, ha nem igaz. De igaz volt, mert természetesen az első dolgom volt rákeresni a neten, és ott is azt találtam, hogy a fibrioma jóindulatú bőrelváltozás. Az okát nem ismerjük, negyven év felett szinte mindenkinek van, főleg a testhajlatokban, bőrszínű, kis rücskös golyó, ami kocsánnyal kapcsolódik a bőrhöz. Ki lehet vágni (sebészet) vagy égetni (bőrgyógyászat). Érdekes, hogy nincs magyar neve, szemölcsnek szokták nevezni egyes vidékeken, de nem az. És megerősítették, hogy nem rákosodik el. Meg vagyok nyugodva.

Július 31. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

Sokan dolgoznak, hogy hamar elmehessünk

Úgy látszik, hogy valóban kész leszünk hétfőre. A barba beindította a fiúkat, ma szombat ellenére ötig dolgoznak, és holnap is robotolnak legalább délig. Nem örülnek, de belenyugodtak. Nagyon nem értem az orosz-ukrán lelket, mentalitást. Nagyot csalódtam bennük ezen a hajón. Egyedül Szása az, aki megmenti kicsit a renoméjukat. Őt láttam ágyneműt mosni, ő nem nyalja le a kávéskanalat használat után, és nem teszi vissza a tiszták közé, ő dolgozik, és nem panaszkodik, hogy mikor pihenhet, pedig egy fillér bónuszt nem kap. Ő az, aki a csikket kidobja a tengerbe, és nem a fedélzetre. Aki nem a szemetes mellé dobja a szemetet. Csak egy valami nem tetszik benne, ugyanolyan rohadt nagy rasszista mint minden volt szovjetországbeli. Mert tessék elhinni, antiszemitizmus nem nálunk jelentős, hanem a volt szovjet államokban, a franciáknál, a németeknél, egész Európában erősebb, mint nálunk. Gondolod, ha nem így lenne, Izraelből hozzánk jönnének? Egy frászt! Na, jó, nem ez a jelen dolgozat témája, de ezt el kellett mondanom, mert olyan emberellenes szövegeket, amiket ezek az ukrán übermencsek el tudnak ereszteni, az nem igaz! Militáns barmok! Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről.

Augusztus 1. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Meg arról, hogy elkezdtem az utolsó hónapot a hajón. Ma három hónapja indultam, a szerződésem innen ketyeg, hiába 3-án érkeztem a hajóra. Amúgy laza nap. A gép kész, egész nap járt, mindenféle próbajárásokat intéztek (egyelőre egy helyben). A hegesztők is elkészültek délutánra, csak egy kis hiba adódott, de azt holnap kijavíthatják, és kész.

Augusztus 2. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggel becsuktam a raktárt, mert kilencre vártuk az ultrasonicos embert, aki a raktártetők vízzáróságát ellenőrzi. Meg is jegyeztem Piotrnak, ha ezt betervezték, más cégeknél úgy csinálják, hogy érkezéskor kijelölik a megjavítandó részeket, és a végén ellenőrzik. Ez a mi esetünkben elmaradt, no nem az én dolgom, fájjon más feje. Annyira nem érdekel semmi, ami a jövőre vonatkozik, hogy el nem tudom mondani. Megjött a pasas, kimérte, két helyen javítani kellett, ezt Krzisztof gyorsan megcsinálta, és kész. Persze ez időigényes, mire elkészült, addigra dél lett.
- A révkalauz kettőre jön -, mondta a barba ebédnél.
Végre! Elmegyünk. Addig amíg megérkezett, volt nekem is dolgom bőven, de utána bezuhantam a kabinba, mert délután négytől tízig enyém a szolgálat.
Eldőltem a szófán, közben láttam, hogy a daru "elúszik" mellettünk. Megyünk. Fél négykor ébredtem.
Van az úgy, hogy bizonyos dolgokról beugrik az ember gyermekkora. Nekem most az, hogy három-négy-ötéves koromban azt találtam ki, hogy feltalálok majd olyan mozdonyt, aminek a kereke hátrafelé forog, de előre megy. A találmány díjából óhajtottam finanszírozni édesanyám gyógyszerszükségletét, mert ő állandóan arra biztatott, hogy legyek majd orvos és akkor nem kell neki gyógyszerre költeni. De ahhoz nem fűlt a fogam, inkább technikai zseni leszek, és efféle hasznos dolgokat fogok feltalálni.

Na, itt akart a hajó előre kimenni

Ez onnan jutott eszembe, hogy négykor még nem indultunk el, sőt a révkalauz is kiszállt azzal, ha jó lesz a főgép, akkor majd jön.
Történt ugyanis, hogy jó szűk helyen vagyunk, tehát a manőver úgy indult, hogy elől-hátul eldobtak minden kötelet, és barba félerő hátrát adott, hogy kifaroljunk a rakpart és az úszódokk közül. És a hajó szépen elindult előre, alig tudták megfogni kötéllel. Szóval megvalósították gyermekkori álmomat, de lehet, hogy ezért be kéne őket perelnem, mert erre a trükkre kopirájtom van. És kérem, annyit történt, hogy miután a gyári elektrikusok nem találták meg a hiba okát, eldöntetett, hogy holnap reggel (talán) jön egy LIPS szakértő mérnök. (A LIPS építette be a hajócsavar vezérlő elektronikát.) Nos, akkor várjunk. De ha nem elektronikus a baj, hanem mechanikus, akkor ki kell újra dokkolnunk, és az igen sok nyűggel és előre nem látott költséggel fog járni...
A tulaj például azt találta ki, hogy a barba induljon el, mert a vészüzem működik, akkor hátra felé megyünk valóban, ha azzal kéri a hátrát. De ezt a főnök elutasította. És az IQ király tulaj erre azt mondta, hogy akkor küld egy másik parancsnokot. A marhája. Ettől a főnök lelkivilága kicsit összeomlott, és a távozás gondolatával foglalkozik (már azzal, hogy a Held céget hagyja el). Meg tudom érteni, de szerintem nem megy el. Itt biztos a helye, és Jan Held is olyan, hogy előbb beszél, aztán gondolkozik, de ez utóbbi nála ez meglehetősen időigényes.

Augusztus 3. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár, úton.

Ez kérem szépen az én születésem napja, hát a Jóisten éltessen engemet, hogy meddig, rá bízom, mert ebbe csak neki van beleszólása, én legfeljebb egyetérthetek vele.
Volt ám már szebb születésnapom is! Egész nap randa, esős idő, valahányszor a deckre kellett menni, bőrig áztam. És van egy érdekes esőkabát, ami belül vizesebb tud lenni mint kívül.
Reggel kilencre megjöttek a LIPS varázslói, egész nap varázsoltak, aminek az lett a következménye, hogy kitanálták, hogyan kell megvalósítani az arra megyek, amerre akarok módszert. Így ötkor, hiába adtuk a hátrát, nem előre ment a hajó, hanem hátra. És ez manőverben is kifejeződött, mert úgy elmentünk innen, mint a sipirc. Este hétig a nyílt vízen teszteltük a hajót, és amikor a szerelők azt mondták, hogy:
- Captain, minden OK! -, akkor ők kiszálltak, és mi nekiindultunk a 30-ik útnak (a számozás a hajóbérlő szerint van.) Megyünk Strába, ez Gotland szigetén egy rakpart, ahol fehér követ ömlesztenek belénk, és ezt el fogjuk vinni Hamlettel szembe Helsingborgba, Svédországba.
Jó már újra tengerésznek lenni. De rettentő rossz, hogy a térdem igencsak fáj. Még ki kell bírnom 28 napot, de ez igen kemény lesz.

Augusztus 4. szerda, úton, Stra.

Az érkezést dél körülire terveztük, de az éjszaka lelassultunk 8,5 csomóra, így aztán csak öt körül köthetünk ki. Félek. Fáj a térdem, alig tudok menni, és most nyugi van! Mi lesz itt később?
Szóval megérkeztünk, és ugyanaz az untalanig ismételt nóta: a követ beraknák 6 óra alatt, de nekünk a kiballasztoláshoz kell legalább 9-10 óra. Persze ment a vita, hogyan legyen. A rakodók azt akarták, hogy elkezdik, beraknak, oszt jó napot. Mi meg azt, hogy rakjanak be 2500 tonnát, aztán pihenjenek három-négy órát, amíg teljesen kiszívjuk a vizeket a tankokból. Én megtaláltam a megoldást: mivel minimum 3000 tonnát kell felvennünk, és a merülési korlát 5,2 méter, ezzel be tudnánk rakni 3270 tonnát, tehát csak a nagyja ballasztvizet nyomjuk ki, ehhez elég nagyjából hat óra. Így mindenki jól jár. Időben elmehetünk, több rakományt viszünk mint a minimum, de nem a felvehető maximumot. Ezt viszont nem kötjük a hajóbérlő orrára.
Tegnap ugye nem volt semmi születésnapos, így a szakács mára csinálta meg a szülinapi tortámat! Nagyon szép egy darab, és igazán kedves tőle!

Ilyen tortát kaptam

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Július 22. csütörtök, Gdynia, Nauta hajógyár.

A hajócsavar 'hazarepül'

Nézem az időjárás-jelentést, és nem tetszik, hogy a raktártető daruval még nem készültek el, holott 2-3 napot mondtak.
Hülye hőség van. És ami még rosszabbá teszi, hogy magas a páratartalom.
Ma már volt házi feladat: mennyi az a minimális ballaszt, ami a stabilitáshoz kell, és a trimmet lecsökkenteni 1,5 m. alá? Megoldottam. Ez már annak a jele, hogy a kidokkolásra gondolnak.

A tengely burkolva várja a visszatételt

Ma visszahozták a hajócsavart és a kormánylapátot. De még mindig vannak kicserélendő lemezek a fenéken, hát éjjel is megy a kopács.

Július 23. péntek, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggel nézem a világhálón az időjárást, hát mára esőt, zivatarokat írt. Ez frankó! A raktártető darunkat 2-3 napra vállalták, oszt nem tudunk csukni majd.
Reggel kimentem patikába, vettem gyógyszert, nos mit mondjak, elképzelhető, hogy a lengyeleknél nincs olyan eszeveszett harácsolás, mint nálunk? Merthogy kevesebb, mint féláron tudják (nyilván haszonnal) adni a gyógyszereimet. Bevásároltam, már van egy évre való! No meg vettem némi sört is, de azt nem a patikában.

Retro a szocializmusból...

Félúton elkapott az eső, de szerencsére, amíg beértem, csak csepergett, mikor tető alatt voltam már, rákezdett a zuhé! Ezért a fiúk most a raktárat festik a raktártetők alatt, mert ugye a raktáron csak két szelvényt nyitottunk, gondolva az efféle helyzetekre.

A raktárban is gőzerővel folyik a munka

Közben azért már látszik, hogy hajó lesz belőlünk. Ma a horgonyláncot meg a horgonyt is felvesszük, igaz a lánc festését esőben csinálják, de ez nem olyan nagy baj, mert nem a rozsda elleni védelemre kell, hanem csak jelölés.
A barba megint hazament, csak vasárnap este jön meg, vagy hétfő reggel, minden attól függ, hogy miként készülünk el. Ma éjjel elkezdik homokfúvóval letisztítani a hajó alját, majd a festés, és a kidokkolás. Ez a munka nagyon ocsmány, körénk építettek egy műanyag sátrat, hogy a homokot ne vigye a szél. De ez azt is jelenti, hogy ablak becsuk, ajtó becsuk, és nem lesz levegő. Kibírom.

Július 24. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

Igen ám, de elfelejtettem becsukatni a folyosóajtókat, így aztán reggelre mindent belepett a finom, barna por, a szőnyegek, a falak, minden csupa mocsok lett. Jurij egész délelőtt takarított.
Ronda esős nap, a levegő lehűlt, de legalább nincs a rohadt kánikula. Jó, ennek az üdülők nem örülnek, de azokhoz semmi közöm.

Július 25. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Én (a nagy) és a hajó (a kicsi)

Nyugis nap lett volna, a két bejáró matróznak azt mondtam, ha befejezik a raktár kifestését, akkor elmehetnek haza. Nos, ez délelőtt tízkor következett be, el is húztak, mint a vadlibák. Természetesen fél óra múlva megjöttek a német elektrikusok, és a raktárban levő fenékkutakkal kezdtek, azok meg tele vannak vízzel az esőből eredendően, így azokat ki kell merni, de kit küldjek? Küldtem a Jurij gyereket, de Zsenya ment - ez az ő üzletük volt. Ez a hallatlanság esett meg ma!
És interneteztem. És minden nap megnézek három Csillagkapu epizódot és két Csillagkapu Atlantiszt. Ott vannak rajta a világhálón, csak meg kell tanálni, és mivel erre találták ki a guglit meg a szörcsöt, ezért meg is találtam volt őket. Hallatlan lemaradásom van ám! Eddig láttam vagy hat Csillagkapu epizódot, és kiderül, hogy van vagy 300. Ezt most mind bepótolom. Ezért aztán mást nem is nagyon csinálok, gondolom a naplómon meglátszik...

Július 26. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Szép, esős reggel, ettől Andrej teljesen kiakadt, mert nem lehet a hajó alját festeni, így aztán holnap se lehet kidokkolni, pedig mára tervezték. Mondjuk ez az, ami rohadtul nem zavar. Ami sokkal jobban, hogy a jobb térdem elkezdett "rakoncátlankodni".

Július 27. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggelre bedurrant a bal térdem. Annyira, hogy muszáj volt bevennem a nap folyamán 3x1 Voltarent. Estére elmúlt. Azt hiszem, nagyon hat rá az időjárás.
Ma is esett, de annyi nem, hogy ne tudták volna befejezni a festést. Hogy már nagyon kifelé áll a kocsink rúdja, az is mutatja, hogy elkezdtük a beballasztolást, három tankot feltöltöttünk. Jó sokat mászkáltam, le a raktárba is, így a lábam most érzi kegyetlenül.

Július 28. szerda, Gdynia, Nauta hajógyár.

Hülye esős nap, csak úgy szakadt egész délelőtt és ebéd után. Ettől függetlenül ment minden, mint a karikacsapás, és végül tízkor felúsztunk, majd jött a révkalauz és két vontató, és rakpart mellé állítottak. Utána beballasztolás, raktártetődaru próba, majd raktárnyitás. Ez is olyan hülye nap, hogy állandóan rohangálni, ráadásul tegnapelőtt megsérült a bigyókám a hónom alatt (kis göb, ami kocsányon lóg, és már elég nagy), ezért el kell mennem orvoshoz. Remélem, nem kell aggódnom...
Délután átadták a darut.
Én éppen a GL regiszternek a keze alá dolgoztam a hídon, ő mindenféle alarmot gerjesztett a gépházban, én meg megmondtam, hogy mit csinált. Ezért a barba próbálta ki a darut. Hamarosan jött le róla röhögve.
- Chief, a bal kerekek előre, a jobb oldaliak hátra akarnak menni...
Ez jó! Szeretem az ilyet! Persze, ha körözni volna kedvünk a daruval a raktár fölött, akkor momentán épp jól működne, de így azért nem teljesen offé a dolog. (Annyit azért tudni kell, hogy a kerekek független meghajtásúak, azaz minden kerékhez van egy motor.) Ezért most kicsiny csúszást szenvedünk el. Mert nem lehet a raktárat nyitni, nem lehet kivenni a behegesztett keresztgerendákat, nem lehet leellenőrizni a raktárkeret párhuzamosságát, és efféle... Aztán jött egy pasas, akit eddig nem is láttam a hajón, és azt mondja, hogy az üzemanyag-szivattyú nyaka véres.
Aztán délután tovább gyűrűztek a gondok, és teljesen ellepték Mr. Groh, azaz Andrej homlokát. Történt ugyanis, hogy a raktártetőket előre, illetve hátra hordták az immár jól működő daruval, és amikor az utolsót kivették - nagy nehezen -, hatalmas durranás, az egész hajó beleremegett, én is kénytelen voltam abbahagyni a Csillagkapu aktuális epizódját és kinézni. A barba éppen azt mutatta Zsenyának, aki daruzott, hogy tegye le a tetőszelvényt. Az letette, de nem ült be a helyére. Ugyanis amikor kivették, a durranás az volt, hogy a raktárkeret szétpattant, és most mintegy öt centivel szélesebb lett. Az a gond, mint a Pancon 3-on, csak most nem beszűkült a raktárkeret, hanem kitágult.

Ebből hamarosan főgép lesz,
csak hozzák meg a hengerfejeket

Andrej csak annyit mondott nagy lemondóan, hogy 1-7. Olvasd: egy hét még a hajógyárban.
De nem csak ennyi a napi fekete leves. Mert nyolc felé találkoztam Szásával, aki vigyorgott, és azt mondta:
- Chief, semmi se működik. Sem a segédgépet, sem a főgépet nem tudják beindítani!
Na ez jó. Ehhez nem kellettek volna német szakemberek, akik nyilván drágábban dolgoznak, mint a lengyelek. Persze személyesen semmi bajom velük, mert normális fazonok, csak éppen - úgy látszik -, nem űbermencsek, persze ők csak volt endékások, rostockiak. No, nem baj, szabad nekik dolgozni, gondolom nem órabérben vannak, hanem fix összegért javítják meg a fő- és segédgépet.
Nem adták vissza az internetet, azt mondja Piotr, hogy a gyárnak gondja van vele. Nem hiszem.
Este szóltam a barbának, hogy orvoshoz kell mennem. Mondtam a főnöknek, hogy nagyon fontos. És így is érzem, mert hallottam olyanokat, hogy könnyen elrákosodhat. Na, jól nézek én ki...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Július 12. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Felállványozták a hajócsavart

Na, ma megkezdődött a javítás igazán. Megjött a biztosító képviselője és Mr. Jan Held, a tulaj. Megjött és itt volt. Nézett mindenkire mint bornyú az új kapura. Eszébe nem jutott volna szólni valamit, hogy én vagyok a kisisten, vagy valami hasonlót. Lehet, hogy intelligenciát még nem volt ideje vásárolni a pénzén. No nem baj. Hazamegyek, és többet nem lesz dolgom vele. Viszont azt látom, hogy semmit se vesztettem azzal, hogy még nem találkoztunk. A barba se rajong érte.
- Tudja chief - mondta egyszer -, olyan ember, hogy képtelenség vele beszélgetni. Csak ül mint egy kuka, igen, nem, de semmi barátságosságra való hajlam.
Lehet, hogy gátlásos a manus, amit még nem oldott fel a pénz.
No, nem számít, el van magában, illetve az embereivel, akikkel a javítást intézik. Viszont az jó, hogy délután már vigyorgott, ami azt jelenti, hogy a biztosító fizet sok mindent és az is lehet, hogy hamarosan elhúzza a belét. Mert egy javításon sok mindenre szükség van, de a tulaj állandó jelenlétére nem.

Július 13. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár.

Jurij dolgozik a raktártetőn

Nagy munkában: szétkapták és elvitték a horgonygépet. A matrózaink a helyét teszik rendbe, rozsdátlanítás, alapozás, festés efféle mulatságokban van részük. Kívülről elkezdték a hajótest festését, persze még csak csiszolnak, majd jön a többi.
Ma már nem olyan sűrű a napom, kevesebbet kell rohangálnom. Viszont kimentem a városba, mert le kell adni a hajó lejárt gyógyszereit. Ezt persze az ember összekapcsolja a hasznossal, mert a kimenetel a kellemes.
Útközben találkoztam egy kislánnyal. Úgy négy-ötéves forma. Szőke, copfos, rövidke szoknyában, rózsaszín pólóban, aranyos teremtés, az ilyen korú kislányokat nagyon szeretem, az eljövendő unokát látom bennük. Egyik kezében egy kifli, másikban nejlonszatyor, abban üres üvegek. Egyszer csak csörömpölés, két palack kiesett.
A kislány leguggol, a kiflit leteszi a földre, pontosan a kutyaszar mellé, legfeljebb két centire. Az üvegeket visszarakja, felveszi a kiflit, és dúdolva majszolja tovább, és andalog a bolt felé... A blogomban megírtam az esetet. Volt egy hozzászólás, miszerint ha mellényúl a kiflinek, és a kutyaszart találja meg, akkor is dúdolva majszolt volna tovább? Lehet. A gyerekeknél sose lehet tudni!
A patikában:
- Do You speak english? - kérdeztem. Legnagyobb meglepetésemre a középkorú patikus azt mondja: yes. Innen lengyelül folyt a társalgás, mert egy kukkot se értett abból, hogy lejárt gyógyszert adnék a patikának megsemmisítésre. De sebaj, a mozgáskultúrám fejlett, mindent el lehet táncolni, és úgy is tettem.
A piacon vettem egy kiló paradicsomot és két kovászos uborkát, az utóbbiakat rögtön megettem.

Július 14. szerda, Gdynia, Nauta hajógyár.

A sérült részeket kivágják

A biztosító embere nyomoz, már ami a hajó fenéklemezeinek a sérülését illeti. Illetve nyomozna, ha lenne kit kérdezni. De csak a barba van, aki tudhat(na) valamit, de már megmondta, hogy nem tud.
Akkor adjuk meg az összes kikötői érkezést és indulást az utolsó hajógyár óta. No, ez igazán szép feladat. Zsenya kapta meg, de beláttam, ha ráhagyom, két napjába telik. Ezért abban egyeztünk meg, hogy ő nézi a hajónaplókat, én meg beírom a komputerbe. Valójában élveztem a dolgot. Ugyanis itt is meglátszott a tapasztalatom, a rutin, a hajózási gyakorlat. Zsenya mondta az indulás idejét és a célkikötőt, én meg mondtam, hányadikán érkeznek. Nagyjából 97%-os volt a találati arányom. Tévedés csak télen csúszott be, amikor a rossz idő miatt csúszás volt. Nagyjából négy óra alatt írtam be a 189 kikötő adatait.

Július 15. csütörtök, Gdynia, Nauta hajógyár.

Esti kép...

Előléptem. Most hétfő reggelig én vagyok a "barba". A főnök ugyanis hazament délben, van valami házügye intézni való. Ez persze csak vicc (mármint, hogy én vagyok a barba), de én intézkedem, ha van valami.
Mivel baj van a telefonommal, ki kellene mennem, hogy vehessek egy megbízható Nokiát ehelyett a szar Sony-Ericsson helyett (Ez a reklám helye!!!). Ez egyszerűen nem csöng, ha hívnak, hanem napjába kétszer sms-ben közli, hogy hány nem fogadott hívásom volt. Érthetetlen.

Július 16. péntek, Gdynia, Nauta hajógyár.

Zsenya dolga a horgony rendbetétele

Nincs semmi különös. Dolgoznak, én nézem. Természetesen minden irodai munkát elvégzek, adminisztrálok, és ami adódik azt gyorsan megcsinálom. De nincs nagyon mit. Ezért aztán internetezem. De azt nagyon lelkiismeretesen.
Andrej, a német felügyelő be akarja szerelni a Globe Wireless helyi hálózatát, ami egy mobil hálózat, amihez mindenki hozzá tud a telefonjával csatlakozni, és akkor lehet műholdon keresztül telefonálni bárhonnan. Egy perc fél dollár. Nem a legolcsóbb. Én ugye egy percet 39 forintért valósítok meg, hát mi a francnak használjam? Majd egyszer, ha azt kell megtelefonoznom az asszonynak, hogy mikor indulok haza. Na, de arról akarok szólni, hogy megvágta az ujját, és jött, hogy tennék rá egy tapaszt.
- Hát az nincs! - mondtam neki vigyorogva. - Rendeltünk gyógyszereket fél éve, de nem kaptuk meg. Annyit tudok tenni, hogy kimegyek és veszek. Ebben megegyeztünk, ebéd után kimentem. A piac alatt van egy üzletközpont, ott vettem egy egyszerű Nokia telefont 199 zlotyért, ami 50 €, és hogy előreszaladjak kissé az időben - mivel ezt akkor szúrom be, amikor a világhálóra készítem fel a naplót - azóta nincsenek elszalasztott hívások. Hogy a francban van ez? Azután vettem gyümölcsöt, paradicsomot, sört és majdnem bejöttem a hajóra, úgy kellett visszafordulnom, hogy a tapaszt is megvegyem. De megkerestem egy illatszerboltot, és most már van tapaszunk is.

Július 17. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

Quíz 2: ki van a képen?

Laza nap, a fiúk háromig dolgoztak. Piotr, a lengyel munkavezető már délben elment, aztán a barba telefonált, hogy Piotr telefonált, hogy csukjuk be a raktártetőket, mert holnap esni fog. Visszahívtam, hogy becsukom, ha elintézi, hogy jöjjön valaki, aki a raktárban hagyott acetilén és oxigén tömlőket meg az elektromos kábelt kiveszi, mert anélkül nem tudok a raktárkereten végig menni a daruval. Szerencsénk volt. Jött a valaki, a raktárt még háromig becsuktuk, oszt hétvége.
Nincs ma több munka.
Hát, az igazat megvallva, az eső nem holnap, hanem ma este már itt volt, olyan fergeteges zuhé, hogy az csuda! A levegőt lehűtötte, ez már nagyon kellett. És még az ablakomon be se esett! Ehhez azt kell tudni, hogy az internetkábelek az ablakon keresztül vannak bekötve, hát nem tudom csukni. Azért egy pöttyet aggódtam.

Július 18. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Semmi. Dolog nincs, a gyáriak csak a hajófenéken dolgoznak, ide hallik a kopácsolásuk.

Július 19. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Más kéket kapott a hajó kívülről

A főgép egyelőre pihen, Kloskáék elmentek, majd a hét közepén jönnek vissza.
Encsikével napi többszöri telefonkapcsolat van, mert a garázs terve nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk.
A tervező teljesen mást készített, mint amit rendeltünk. Ugyanis olyan garázst tervezett, amihez építési engedély kell, márpedig nem ebben egyeztünk meg. Most arról van szó, hogy egy méterre a háztól lesz egy 25 négyzetméteres épület, aminek a falmagassága a két és fél méter alatt lesz, mert erre csak bejelentési kötelezettség van. Ez volt az eredeti kérésem, és hosszas huzavona után meg tudta az építész csinálni, bár amikor ősszel beszéltem vele, azt mondta, hogy egy garázs terve fél napos munka ne aggódjak. Áprilisban szóltunk, hogy kezdheti, oszt mos július vége van ni, és nemsokára kész lesz!

Július 20. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár.

Megy a munka, de sajnos a "fenekünkön" nem úgy, ahogy kellene. Még túl sok a lyuk rajta. És ez nem elég, még vágnak is, amit be kell foltozni később, hát húzódik a dolog. Közben egy hajó kint vár a dokkra, ezért is igyekszik a hajógyár mindent elkövetni, hogy hamar kirúgjanak innen minket, de ez egyértelmű: rajtuk múlik, nem rajtunk.

Két daru viszi a mi darunkat a javításra

Reggel nyolc előtt Zsenya jött és mutatta, hogy van egy kezdődő furunkulusa. Ezt rohadt nehéz volt megérteni, mert oroszul furunknak hívják. Na, most jön a kérdés, ki vette át a másiktól? Kért egy bandázst, mert káposztalevelet akar rátenni. Ezt igen helyeseltem, mint ősi gyógymódot, de mondtam, hogy kenje be mézzel, úgy hatásosabb, mert így tanultam az anyósomtól. Aztán kérem, amikor megkapta a bandázst, akkor folytatta az öltözködést:
felvette a tegnapi retkes, büdös, fekete-mocskos zokniját! Elképesztő! Nagyon kiábrándultam az oroszokból ezen a hajón. Mert ugye bárki bármit mond, Zsenya orosz. A szíve orosz, a nyelve orosz, csak az útlevele ukrán.
Délután kaptunk két matrózt, akik besegítenek a fedélzeti munkákba. A barba kérte őket. Nekem ez akkor is furcsa: a mieink napi nyolc órát dolgoznak, holott havi 103 túlóraátalányt fizetnek nekik. Na, mindegy, ez a barba dolga.

A hajó előtt a darunk, itt újítják fel

Nekem meg kezd égni a pofám, annyira semmit se csinálok. A deckre dolgozni két ok miatt nem megyek: nem vagyok matróz és a lábam nem bírja. Ezért aztán az ablakból figyelem, hogy a barba hogyan festi a raktártetőt a matrózokkal. Tegye. Pedig neki is fáj a lába, még nem eléggé, úgy látom. Na, majd fog!

Július 21. szerda, Gdynia, Nauta hajógyár.

A matrózaink a raktártetőn dolgoznak

A franc aki megeszi! Értesítés jött a hajóbérlőtől, hogy 29-én Gdanskban fogunk berakni Kotkának égetett meszet. Mit ne mondjak, ennél szarabb rakományt el se tudok képzelni. Ez a szép, felújított hajót azonnal szarrá teszi, rárakódik, hogy lemosni se lehet... Na, mindegy, nem az én hajóm, vissza se jövök, hát nem igazán érdekel, csak az ember csőrét bökik az efféle dolgok. De a dolgok állása szerint, nem biztos, hogy végzünk addigra.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Július 8. csütörtök, úton.

Most visszafelé látjuk Hamlet várát

Laza nap. Hajnalban, illetve reggel átjöttem a helsingöri szoroson, optimálisan jött ki, a barbának nem kellett feljönnie, mert ahogyan kiszámoltuk egy órával az érkezés előtt vettem át az őrséget.
Tevés-vevés, és kicsike félés. A félés tárgya a hajógyár, mert mit lehet tudni, milyen hülye hajtás lesz?

Július 9. péntek, úton, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggel hétre lett az érkezés belőve, és így is lett. Pilot érkezéskor. Délről közelítettük meg a hajógyárat, ez azt jelenti, hogy teljes nagyságunkban elhajóztunk a móló végénél, és a sok turista csak ámulhatott volna, ha nem lennének dög lusták, és nem aludtak volna még.
Elég hosszú volt az érkezés és a kidokkolás közötti idő, mert beálltunk, utána vagy két órát tökörésztek a gépházban, majd tizenegy körül középre húzták a hajót (ők adnak négy drótkötelet a dokk négy sarkáról), majd kiszippantották a vizet a ballaszttartályokból, és a dokk felúszott, míg kiszárazódtunk a vízből.

Megérkeztünk, kidokkoltak

És megkezdődött...
Megjöttek a németek, négy nagydarab szivar a Kloskától (rostoki cég) és azonnal elkezdték a főgép szétszedését. Jöttek sorban. Egy Andrej Németországból, aki a cég szuperintendánsa, aztán egy Pjotr, aki a javítást felügyeli, aztán 5-7-9 polyák, akik mindenféle szerelést kezdtek el. És bekötötték a parti áramot, a parti vizet, kaptunk levegőt, acetilént, mindent, ami szem szájnak ingere. Ez mind nem lett volna baj, de nagyon sokszor volt olyan beszéd, hogy:
- Chief, hívja ide főgépészt.
- Chief, nem tudja hol van... hozza ide.
- Chief, keressen egy ballaszttank elhelyezkedési tervrajzot.
- Chief, menjen le a dokkba, mert most szedik ki a ballaszttankok dugóját.
És így tovább. Ennek következtében este már rohadt fáradt voltam (vagy inkább a bokám és a lábam). És meglehetősen rossz előérzetekkel néztem a jövőbe.

A karcolások és horpadások a hajófenéken

De az biztos, hogy nem voltam a legpesszimistább. Ugyanis kidokkolás után jött a rossz hír: a hajó valamikor zátonyra futott vagy valahol felült és a fenéklemezek be vannak horpadva, ez nem mehet át a regiszteri szemlén. Cserélni kell.
Telefon a tulajdonosnak. Ha dühbe gurult, nem csodálom, hiszen aki felültette a hajót, az nem jelentette. Na, most Leszek, a barba kissé kényelmetlen helyzetben van, mert az elmúlt hajógyár óta egy évet töltött a hajón, azaz három szerződést. Állítja, hogy nem nála történt. Én hiszek neki (bár én mindenkinek hiszek, amíg be nem csapnak).
Hétfőre ígérte magát Mr. Held. Meg a biztosítós is jönni fog.
A cég műszaki felügyelője már itt van. Egy bizonyos Andrej, innen látni, hogy német. Meg természetesen a javítás felügyelője egy bizonyos Pjotr, akinek a telefon a füléhez nőtt, és minden tíz percben hívja a tulajt.
De a lényeg, hogy délután hoztak internetet, egy négy kivezetéses routert, a barba kiment és vett ötméteres csatlakozókábeleket, így aztán este lett internet. Nem fogod elhinni, kik kapták (mert hat laptop van a hajón). Az én kabinomba jön be az elosztó, így én a szamár előre. Aztán a barba, a főgépész és Zsenya, a második tiszt. A 3. gépésznek és Jurijnak a matróznak nem jutott. Hát, sajnos ez így működik a demokráciában.

Július 10. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

A horgony helyét teszik rendbe

Zajlanak az előkészületek. Illetve a Kloska csoport azonnal lement, és folytatták a munkát. Ez a banda négy, nagydarab, drabális német, de dolgozni azt tudnak! Hajtanak, rihegnek, röhögnek, és tizedannyit bagóznak, mint mondjuk Zsenya munka közben, mert neki sajna ilyenkor a decken a helye, ott segít be. Most például a lánckamrát tisztítják. Ide megy a horgonylánc, ide hozza a sok sarat, trutyit amit a fenéken talál, meg vizet persze. És ebből kettő van. Hát matrózszemmel nézve bizony rohadt egy melő, a kamra szűk, egy ember tud csak benne úgy, ahogy mozogni. Kimerni a vizet, kilapátolni a sarat vödörbe embert kívánó feladat, főleg akkor, amikor idekint 34 fok van, a hajót körbesüti a drága napocska, lent a kamrában gőz, pára, izzadtság, mocsok, és persze időnként káromkodás...
A VB harmadik helyéért némileg izgalmas meccs volt, a németek legyőzték Paraguayt mindenki nagy bánatára. Van-é valaki, aki csudálkozik azon, hogy se orosz, se ukrán, se lengyel nem a németnek drukkolt? Ja, a mindenkiben én is benne vagyok, németnek csak akkor drukkolunk, ha franciákkal játszanak. (Ők hál' Istennek már előbb hazatakarodtak.)

Július 11. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Az úszódokk környéke

Nem szeretem, hogy a barba nem elég határozott a munkaidő tekintetében. Többször kérdeztem, hogy milyen rendben dolgoznak a matrózok? Tudvalevő, hogy hajógyárban hosszabb szokott lenni, mint normális esetben. De az biztos, hogy szombat és vasárnap dolgoznak. Nos, a főnök úr úgy határozott, hogy szombaton háromig, vasárnap nincs munka. Ezzel nekem semmi bajom. De azzal igen, hogy nem egyeztette senkivel. A minimum, hogy a műszaki felügyelővel le kell ülni, és megbeszélni, a személyzet mit csinál, és milyen hosszan dolgozik. Ilyenkor szokott jönni, hogy ígérnek valami kis külön pénzt a meghosszabbított munkaidőért és a hétvégi munkáért. De semmi. Hát én nem erőltetem.

A város új büszkesége egész közel van

Délután kimentem. Úgy terveztem, hogy kint nézem meg a VB döntőt. Négykor indultam, mert nem akartam a legnagyobb hőségben menni. De így is rohadt meleg volt. És az elején éreztem, hogy a lábamon címke van: nem turistáknak... Azért bementem a központba, fényképeztem azokat a helyeket, ahol az asszonykámmal voltunk, aztán ki a mólóra, és leültem egy kerthelyiséges kis bodegába, ahol sült kolbászt rendeltem frytkivel, azaz sült krumplival és egy nagy korsó sörrel. A sör jó volt. A frytki ehető, de kevés. A kolbász meg se közelíti a lengyeleknél szokásost, kicsivel jobb, mintha a Tescóban vagy Auchanban ennél valami fos szójasöpredéket. Utána séta, fényképezés, megnéztem magamnak Gdynia új büszkeségét és jelképét a két toronyházat, amik amúgy elég randák.

Kimentem, söröztem...

Hát, ahogy a lábam érezte magát, csodálkozott volna, ha kint maradok meccsre. Minek? Bent is jó a kép, veszek pár sörikét, és minden jó. Ezért hazafelé menet egy boltban vettem hat üveg táncoslábút (Zywiec sört), mivel ma én hívom meg Vitoldot, ugyanis a tegnapi meccsre ő hozott. De nemcsak sört, hanem finom szárított halat is!
Nos, megmondom az őszintét, mire beértem, a hat sört megérezte a bokám. Legközelebb nem is tudom, hogyan lesz... De a meccset néztük, volt sós szárított hal, meg a söröm. A meccs majdnem jó volt, és a végén mindenki örült a spanyolok győzelmének.
Én is.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Július 4. vasárnap, úton, Heröya, horgonyon.

A heröyai gyár

Hajnali fél kettőkor dobtunk horgonyt a gyár előtt a fjordban. Itt horgonyoz a Wilson Mersin, utánuk fogunk következni. Ma reggel bement egy hajó, azt is ki kell várni. Remélem holnap is nyugis napunk lesz még.
Most az őrség kellemes, felviszem a hídra a teljes elektronikus készségeimet, és mozizok, zenét hallgatok, vagy a Dekameront.
És persze olvasom a Biblia kulisszatitkait.

Július 5. hétfő, Heröya, horgonyon.

Horgonyon állunk Heroya előtt

Reggel hétkor ment a révkalauz a Wilson Mersinre. Délben kikérdeztem a barbát, hogy mik a kilátások. A Wilson hajó holnap késő délután végez, akkor kötünk ki, és huszonnégy óra a kirakás. Ezek szerint szerda késő délután indulás, és péntek kora délután Gdynia, hajógyár. A barba szerint nem a legjobb az érkezés, mert így nem tud hazamenni a hétvégére. Mert érkezéskor mindenki jelen van, nyüzsögnek. De én azt remélem, hogy ez szombat délutánra elmúlik, és a vasárnapunk azért szabad lesz. A Nautába megyünk, ez majdnem a város központjában van, csak pár lépés Alfréd iskolájától.
Álomkóros lettem. Alig vagyok fent a pihenőidőmben, sokat alszom, és ezt élvezem. Valahogy "ellustultam", nem az a fontos, hogy valamit megcsináljak, hanem az, hogy meglegyen a kényelmem...

Július 6. kedd, Heröya.

Csendes hajnal, délelőtt, és délután part mellé álltunk. Nincs draft survey, ennek igazán örülök. A manőverkor kisebb malőr: nagyobb sebességgel érkeztünk, mint kellett volna, az első spring parton, és az elől manőverezők megpróbálták megkötni. De a kötél megugrott, levágódott a kikötőbakról és jól mellbe vágta Zsenyát. Igaz, hogy azt mondta, nincs semmi komolyabb baja, de amikor úgy jött hátra, hogy a mellkasát simigálta, akkor azt mondtam a barbának, hogy egy röntgen talán nem ártana.
Kiküldte.
Fél ötkor jöttek kirakni, de egyenest inkább kávédzani mentek, majd öt előtt pár perccel kezdenek. Aranyos, szeretem az ilyet, amikor az időpontokat szigorúan betartják.
Gyorsan dolgoztak, mint akik igyekeznek hamar kirakni a hajót. Oly annyira, hogy este tíz körül azt hittem, reggel hatkor már indulásra kelek, ezért Zsenyát, amikor bejött a hajóra, elláttam a megfelelő instrukciókkal, mit és hogyan tegyen.
Aztán tizenegykor eldőltem aludni.

Július 7. szerda, Heröya, úton.

Quíz kérdés: ki ez a személy?

Fél ötkor felébresztett Zsenya, kérdése volt, jogos az ébresztő, nem haragudtam, bár újra elaludni nem tudtam. De azt azonnal láttam, hogy ebből nem lesz kora reggeli indulás. Van egy hülye rendelkezésük, amíg a buldózer dolgozik a rakománnyal, nem lehet lemenni söpörni. És abból is láttam, hogy nem igyekeznek a kirakással, hogy előbb a daru összekaparta amit tudott, és utána tették be a masinát. Így annak nem sok dolga akadt. Na, mindegy, révkalauz délben, a manőver már nem az enyém volt.
Kettő felé, amikor kiértünk a fjordból, elkezdtünk rollázni, meg bukdácsolni. Nem volt igazán vészes, de tekintve az elmúlt jó erős két hónap "mozdulatlanságát", szokatlan volt. És pár lépés után megállapítottam, ha letelt a szerződésem, hat ökörrel se lehet hajóra hozni. Még szerencse, hogy most hajógyárba megyünk, ahol minden lesz, de mozgás nem. Péntek reggel Gdynia. Egyenesen a szárazdokkba megyünk.

Akkor most folytatom amit a bibliáról olvastam.
Megmondom az őszintét, az első részt úgy olvastam, hogy az első 150 oldal után csak átfutottam a fejezeteket, néha, ahol cím érdekeset ígért kicsit beleolvastam. Tettem ezt azért, mert alapjában véve minden fejtegetése ugyanarra irányul, a földön kívüli civilizáció nyomának kimutatása az Ószövetségben, és ha ezen a szemüvegen keresztül nézzük, akkor bizony hemzseg a "szent szöveg" ezektől, és nem kell újabb és újabb bizonyíték - nekem, az olvasónak, aki hihetőnek tartja az alapállást. A Bibliát ismerem, tudom, hogy igaza van.
A második kötet az Újszövetséggel foglalkozik.
Azt hiszem, amikor bizonyos részek létjogosultságát magamban megkérdőjelezem, akkor pontosan az emberi gyarlóság működik bennem. Mert az Ószövetséget nem szeretem, tehát nem is érint közelebbről a kritikája. Az Újtestámentom azonban más. Az kedves a lelkemnek, kedves a szívemnek, mert az a szeretet hirdetése. És amikor azt olvasom, hogy Jézus fogantatása az idegenek mesterséges megtermékenyítése volt valójában, akkor az szíven üt. Meg Keresztelő Szent Jánosé is. És amikor érzelmileg érint valami, akkor az ember elkezd az alapkoncepcióban kételkedni. Illetve nem is abban. Hanem abban, ahogyan a szerző ezt elképzeli.
Mert ne feledjük, Sloszár úr ugyanabban a cipőben jár, mint Mózes, Ezékiel, János, vagy Jób: olyanról ír, és olyasmit fogalmaz meg, amiről dunsztja sincs, Nem tudja valójában az indítékot, az okokat, csak bizonyos következtetéseket fogalmaz meg, amit korunk technikai színvonala megenged. Mint ahogyan Mózes, János és minden próféta kezét is kötötte a megfogalmazásban az adott kor technikai színvonala.
De azt elismerem, hogy a szerző logikája következetes, és ahogyan végigvezet a Biblián a magyarázatai többet mondanak, értelmesebbek, mint az egyházi értelmezés.
Számomra azok a nagyon érdekes fejezetek, amikben a fegyvereket tárgyalja, vagy a háborúkat, amit a földönkívüliek vívtak egymással, erről János Jelenések könyvében olvashatunk.
És van egy hallatlanul érdekes következtetése, ha másért nem, hogy ezt megértsd, érdemes a könyvet fellapoznod. Alább röviden összefoglalom, de nem magyarázom meg az állításokat, azok a könyvben részletesen ki vannak "elemezve". Ilyenek, hogy sokféle repülő szerkezetet írnak le a szemtanúk, amiket efféle neveken nevezik a Bibliában: szentek, angyal (ez éppen kétjelentésű szó, mert fegyveres katonát is jelent), vigyázó, kerub, szefárd és még sok más.
A légi járművek nagyjából úgy működnek, mint egy sugárhajtású vadászgép. (Ne kérdezz, olvasd el a könyvet, akkor választ kapsz.) Nos, amikor ezek a gépek feltűnnek, akkor belőlük kilép az "ÚR", vagy angyalok, vagy a Seregek Ura, tehát a szemlélő azt látja, hogy mindig onnan jön elő. Tehát az Úr ebben lakozik. Mutatok is egy képet erről a repülőről, persze olyat, amit mi tudunk ma előállítani:
Ez a kép el van forgatva kilencven fokkal, hogy álló legyen, de elképzelhető, hogy az idegenek ilyen állapotban használták landoláskor és startoláskor is így állt, mint mondjuk a Columbia űrsikló.
Akkor most mutatok egy másik képet. Ezt bizonyára mindenki felismeri, ez egy vidéki, szép templom.
És most jön majd a szerző világrengető meglátása! Tegyük egymásra a két képet, de ezzel nem kell foglalkoznunk, mert ezt megcsinálta ő maga.
Akkor most itt áll előtted, fehéren, feketén, hogy miért ilyen a keresztény templomok alakja. Mert akárhova mész, csak ezt az alapformát "ragozzák" Egy torony, és a két levágott szárny. Azért ilyen, mert a szemtanúk látták az Urat kijönni egy efféle szerkezetből, tehát nekünk is efféle épületbe kell tennünk az oltárt. Apropó oltár. Gyönyörűen kimutatja a szerző, hogy ez nem más, mint az idegenek kommunikációs eszköze, és ebből logikusan adódik, hogy ezt a szavunkat (több más mellett) az idegenektől kaptuk. Az űrhajóban, repülőben levő úgy néz ki, hogy felül egy képernyő és az alsó egység maga a kommunikációs szerkezet. Az oltár is ezt utánozza, mert felül van mindig egy festmény (ha már képernyőt nem tudtak készíteni, akkor odafestették azt, akivel, akihez beszélni kívántak), az alsó része "doboz" szerű. Ha a pap az oltár elé megy, felé fordul, akkor tud az Úrral beszélni...
Meg kell mondjam, ezt jól kitalálta Sloszár úr. Azt mondja, íme a bizonyíték, hogy az emberiség emlékezete megőrizte a találkozások emlékét, és ebből alakult ki a templomépítészet. Tetszik. Frappáns. És fenemód logikus. Csak egy a bibi, hogy nem biztos, hogy igaz.
Mert vannak bizony kéttornyú templomok is, miként a képen. Az elsőt St. Malóban, Franciaországban, a másodikat Lisszabonban, és a harmadikat Budapesten a Batthányi téren találod. Ezek mifajta repülő szerkezetre hajaznak? Katamarán röpülő, mi? No ne! És mi van a pravoszláv, hagymakupolás templomokkal? Azokat nem a kollektív emlékezet hozta létre? Sántít ez nagyon, noha tetszik az ötlet.
Aztán van itt még bibi, jelesül, hogy a templomépítészet akkor kezdődött, amikor a keresztény vallás államvallás lett, és már nem üldözték a művelőit. Hogyan van az, hogy az emlékezet mintegy négy évszázadon keresztül őrizte, de ennek az ég világon semmi nyoma nincs, aztán csak egyszer elkezdtek F15e bombázó típusú templomokat építeni...?
És végül van valami, ami a könyv kapcsán elszomorít.
Megint el akarnak venni tőlünk valamit. Valamit, ami a kultúránk alapját képezi, annak szerves része. Elveszik az igazság nevében, mondván, az igazságnak ki kell derülni. Hát kiderült. De kérdem én, mit kaptunk helyette. Ha a szerző reményei valóra válnának, akkor megszűnne a vallás, az emberek nem hinnének Istenben, hanem ragyogna a pofikájuk, hogy kezükben vagyon az igazság.
De az igazság nem elegendő ahhoz, hogy értse valaki a kultúránkat, az európai festészetet, a költészetet, az irodalmat, a szobrászatot és a zenét. Mindben ott a kétezer éves kereszténység, annak ismerete nélkül nem értheted. A tudás nélkül lelketlen üres képek, mondanivaló nélkül. És nem érnek majd többet a szocreál műveknél.
És ha győz az igazság, akkor kérdem én, kihez fognak majd fohászkodni a bajbajutottak? Honnan remél segítséget a reménytelen helyzetben levő? Mert az Istenhez mindig lehet fordulni, az meghallgat. Reménykedjenek az igazságban? De az igazság ott van, ahol a pénz, a hatalom. Azaz nincs. Az igazsággal magyarán mondva ki lehet törölni...
A vallás lelki szükséglet. Nem vagyunk egyformák, a szükségleteink is mások. Akik igénylik, megtalálják az Istent. Akiknek nem hiányzik, majd azok is megtalálják. Majd eljön az idő, amikor a szerző is csak benne reménykedhet, mert az igazság mit ígér: elrohadsz és vége. De akinek van Istene, annak a lelke a mennybe megy. Én ebben, a mennyországban nem hiszek (hiszen tudjuk, odafenn a kozmosz van, ahonnan az idegenek jöttek), de azt tudom, az enyém majd újjászületik. Ám nem az igazság jegyében. Hanem azért, mert azon túl is van valami... És erre a valamire szüksége van az embernek, a halhatatlan lelkének.
Ez valami olyasmi, amit nem nagyon lehet befejezni. Az efféle gondolatsort. Mert akarva, akaratlanul az embernek jönnek az újabb gondolatai. Most például azon filózom, hogy ha az idegenek valóban azt tették, amit a szerző felvázol, akkor annak egyetlen célja volt, hogy olyan vallást adjanak az emberiségnek, ami a szereteten alapul. Ha pedig igen, akkor mit ér az igazság? Akkor az igazságnak meg kell ölnie a vallást, az idegenek nagyszabású művét?
De van nekem egy meglátásom:
A szerző szerint működik ma is a Hálózat, az idegenek ügynöki hálózata. Lehet, hogy Sloszár úr is egy Hálózathoz tartozik, de egy olyanhoz, amelyik a "mi idegenjeink" ellen dolgozik?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Július 1. csütörtök, úton.

Megyünk, és rövidülnek a napok és hosszabbodik az éjszaka, bár ez még nem szemmel látható. Nem szeretem ezt a nagy világosságot.

Sajnos a rózsa hamar elhervadt,
mint szokásuk a mezei virágoknak

Délben láttam, hogy édesapám keresett telefonon, amint volt vonal próbáltam hívni, de Finnországból nem tudok hívni, és svéd hálózat még gyenge volt, így hamar megszakadt a beszélgetés. Annyit azért hallottam, hogy nincs semmi különös. Ezek szerint apa csak hallani szerette volna hangom, tudni rólam. Hogy megváltozott az öreg. Ezt régen sose tette. Fel nem hívott volna az istenért se! Most nagyon egyedül lehet, remélem, nem beteg, mert ha igen biztosan letagadná, nem ismerné el.
Az idő továbbra is szép.
Hallgatom Babis: Hatholdas rózsakart című novelláskötetét. Csuda jó írások. És érdekes, hogy mennyinek témája a tenger, a tengerész (ha Odüsszeuszt tengerésznek nevezhetjük).

Július 2. péntek, úton.

Ezt szeretem, az olajtengert

First arrive, first serve - aki előbb érkezik, előbb lesz kiszolgálva -, ennek az elvnek az alapján fogunk várakozni Heröyában és kirakni. Ezt az ügynökség ímélte ma. És azt is, hogy biztosan nem kerülünk sorra hétfő reggelre, talán kedd délután.
Meghallgattam Füst Milán három kisregényét. Fantasztikus egy író. Valójában nem igazán értem, hogy az Advent címűért miért fenyegették jobboldali körök, ha hinni lehet az 1949-ben írott előszónak. Azt hiszem, nagyon messze vagyunk már időben az 1920-as évhez, amikor írta, és az utána következő évek hangulata sem igazán ér el hozzánk, hogy megérthessük. (Nem jó, azt kell inkább írnom, hogy én megértsem.) Értem én, hogy ez egy szimbólumregény, és a fehérterror bírói eljárásainak hatására íródott, és akinek inge lehetett az igenis magára vette. A lényeg, hogy fenemód jó írások.
Az idő javul, egyre melegebb van hajnalban (is). A korábbi 10-11 fok mára 14-15 lett, és ez még emelkedni fog.

Július 3. szombat, úton.

Hamlet vára

Hajnali négykor érkeztünk Koppenhága elé. A barba feljött a hídra, biztosan benne volt a frász, mert hiába mondtam, hogy már sokszor átjöttem itt. Nos, ez az ő baja, mert ő marad álmos, nem én. Illetve én is, de én hivatalból. :-) Hajnali fél hatra kint voltunk az észak-déli irányú bójázott csatornából. Elment aludni, és én elkezdtem hallgatni Bocaccio Dekameronját. Hát ezt már olvastam, valamikor tizenöt éves koromban, most érdeklődve kezdtem el. És ami külön öröm, hogy Bodor Tibor olvassa, szeretem az orgánumát, csak azok a fránya olasz nevek kiejtését tudná... hogy a capelletto kiejtése nem csapelletto, hanem kapelletto. Marhára "báncsa" ám a fülem!

Német vitorláshajó

Na, akkor most belevágok. Régóta húzom, halasztom, de tovább nem akarom. Olvasok egy könyvet is, egy jó vaskosat, két kötetes, és ingyenesen letölthető valahonnan, már nem emlékszem, hol találtam. De a könyvben benne van, ezért onnan másolom ide, hátha másokat is érdekel: www.2000ad.uz.ua/letoltes (ne próbálkozz, már nem működik!). Aztán a szerző megadja azt a címet is, ahol hozzá lehet szólni a műhöz, véleményt lehet mondani. Biztos, hogy otthon felkeresem ezt az oldalt, ha még létezik: www.2000ad.uz.ua/forum. - ez se nem létezik. Viszont megtaláltam a MEK-nél: Magyar Elektronikus Könyvtár
A szerző egy bizonyos Sloszár József Ungvárról.
A mű címe: A Biblia – ami a kulisszák mögött van.
Elsőként néhány megjegyzés:
Aki olvasta az ez előtti naplóimat, tudhatja, hogy egy behajózást a Biblia bűvöletében éltem, azon kevés "laikus" közé tartozom, aki nemcsak mondja, hogy ismeri a Bibliát, hanem el is olvasta. Általában az olvasók akkor hagyják abba, amikor a Genezisben a különböző családfákat közlik. De az akkori gondolataimat nem írtam le, nem akartam senki lelkivilágába belemászni.
De most kénytelen vagyok - ha csak részben is - pótolni.
Számomra Mózes könyvei elborzasztóak. Ami az Egyiptomból való meneküléskor történik, az nem az Isten segítsége volt, hanem egy dühöngő, eszelős istenség őrjöngése, aki gyűlöli a saját teremtményét és élvezettel öldököl, pusztít, gyilkol ártatlanokat (az egyiptomi ember is isten teremtménye, ha igaz...). Engem különösen azok a mondtatok háborítottak fel, amikor arról tudósít, hogy az Isten megkeményítette a Fáraó szívét, aki ezért nem engedi el a zsidókat, és az isten ezután bünteti az egyiptomiakat. Mert természetesen nem a Fáraót bünteti, hanem az ártatlan népet.
Én ezt a részt, és amúgy cuzammen az egész Ószövetséget nem vagyok hajlandó Szentírásként olvasni, és elfogadni. Vérengzés, gyilkolás, becstelenség, aljasság, az isten jóváhagyásával és támogatásával. Ez lenne a mi vallásunk (katolikusnak kereszteltek) gyökere?
Ez teljességgel LEHETETLEN!

Egy Wilson hajó

Az Ószövetség istene nem lehet az az Isten, akit Jézus hirdetett. Az Ószövetségből nem vezethető le a kereszténység. Nem eredhet abból Jézus tanítása. Az az isten egy pitiáner kis helyi istenség (aki egyáltalán nem mindenható, hiszen becsapható, átverhető, el lehet előle bújni, stb. stb. és aki ezért dühbe gurul, és őrjöngve áll bosszút.)
Sok-sok csalás, hazugság, és hamisítás kellett hogy történjen valamikor, amikor megmásították Jézus szavait, meghamisították az evangéliumokat, és beszúrtak olyan soha el nem hangzó mondatokat, amik arra voltak hivatva lenni, hogy az Ó és Újszövetséget valahogyan összekapcsolják.
Mindez az olvasás közben kristályosodott ki bennem. Egyszerűen a két rész összetartozása ellen a természetes emberi erkölcsöm tiltakozott. Ez hazugság KELL legyen!
Aztán később, amikor már tudatosan kerestem kiderült, hogy ez alapvető problémája a kereszténységnek, mert az emberi logikának és tisztességnek ellentmond, és ezért a kezdetektől voltak, akik a fentebb elmondottakat hirdették, tehát ez az egész csak azt jelenti, hogy erkölcsi érzékemmel és véleményemmel nem állok egyedül.
És én most elismerem, ahhoz, hogy valaki higgyen abban, amit az egyház hirdet (jelesül most csak arról van szó, hogy az Ószövetség az Újszövetség előzménye), ahhoz valóban hatalmas hit kell! Mert minden alaposan ellentmond a józan észnek. A hihetetlent muszáj hinni, azt ésszel elfogadni lehetetlen.
Az azért jó lenne, ha az olvasó nem azt olvasná ki ebből, hogy bajom van az Istennel. Azzal semmi, csak az emberrel, aki kicsinyes egyéni érdekének Őt is alárendeli, és veszi a jogot és bátorságot, hogy kötelező érvényűen jelentsen ki dolgokat, amik meg nem történtek, illetve meghamisítsa a múltat, illetve kitöröljön mondatokat a fennmaradt iratokból, pitiáner érdekeinek megfelelően.
És akkor nézzük amit elkezdtem olvasni: A Biblia – ami a kulisszák mögött van.
Sloszár úr a bevezetőjében arról elmélkedik, hogy ez egy korszakalkotó mű, ami gyökeresen meg fogja változtatni a gondolkodásunkat a Bibliával kapcsolatban. Ehhez csak annyit tennék, hogy a könyvét immár tizenegy éve piacra dobta, de semmit se hallottam róla. Teljesen véletlen, hogy rábukkantam, nem a könyv adta magát, hanem az én érdeklődésem a téma iránt dobta valahogyan a felszínre. Igaz, ez nem nagy idő az ember életében (tizenegy év), de egy könyvében bizony hatalmas. Ha nem tud ennyi idő alatt agyakat megmozgatni, akkor halálra van ítélve. Ez nem egy Sorstalanság, hogy harminc év múltán felkarolják és bizonyos érdekek mentén Nobel díjat harcoljanak ki neki.
A könyv annyira ellentmond az egyháznak, hogy egyszerűen a legjobb fegyvert használják ellene: agyonhallgatják. Amiről nem tudunk, az nem létezik. Így aztán Sloszár úr várhatja, hogy ez a könyv alapvetően megváltoztassa a világnézetünket. Egyébként nem is fogja megváltoztatni, mert aki vallásos, és hisz, az nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, aki meg nem vallásos, ateista vagy materialista, azt nem kell meggyőzni semmi olyasmiről, hogy ami a Bibliában van, az nem úgy volt, hanem...
Nos, Sloszár úrnak van egy elgondolása, és ezt igyekszik következetesen végigvinni a könyvben. (Írom ezt annak ellenére, hogy az első kötet közepén járok, de a koncepció mindenképpen látszik.) És ez az elgondolás az, hogy a Biblia nem más, mint egy tudósítás arról, hogy egy idegen civilizáció felvette velünk (a zsidókkal, jelesül Mózessel) a kapcsolatot, és ezt olvashatjuk ki a Bibliából.
Nos, kedves olvasó, meg kell mondjam, ezzel a koncepcióval olvasva Mózes öt könyvét egészen más a helyzet. Már nem nyílik a bicska az ember zsebében. Már nem csodálkozik azon, hogy eshetnek meg bizonyos dolgok, és nem gerjed haragra az isten viselkedésén. És igen sok érthetetlen kitétel egyszerűen elfogadhatóvá válik.
Persze előbb nekünk is el kell fogadnunk bizonyos dolgokat, amik érthetővé teszik a Biblia szövegét. Azt, hogy Mózes és a négyezer évvel ezelőtt élt ember csakis a saját ismereteire alapozva írhat le dolgokat. Nem tudhat helyesen értelmezni, ezért aztán a számára érthetetlen dolgokat úgy írja le, ahogyan meg tudja fogalmazni.
Kezdjük a legelején, mert ahogyan az Úr megszólítja Mózest éppen hogy a legjobb példa ennek megértésre:
Ugye egy égő csipkebokorból szól az Úr hangja, beszél Mózeshez, és amikor eltűnik, ő hitetlenkedve veszi észre, hogy a "lángok" ellenére a bokornak semmi baja.
Ez így zagyvaság, illetve "csoda", amit csak hinni kell, de ne gondolkozz rajta, mert ellentmond minden tapasztalásnak és józan észnek. De ha tudod, hogy ez egy kapcsolatfelvétel, amikor is egy idegen légijármű megvilágítja a bokrot, és (mondjuk) hangszórón keresztül beszélnek Mózessel, akkor minden egyszerűvé válik, logikussá. Mert Mózes mit írhat arról, hogy éjjel világosságot, egy megvilágított bokrot lát? Az ő korában a világítani szót csak egyet: tüzet, fáklyát, gyertyát, mécsest, de mindenképpen lángot jelentett, ami elégeti a fát, a bokrot. Csak ez a szava volt a jelenség leírására. Hát leírta, hogy a csipkebokor lángolt.
Mózes amikor leírta a találkozást hol az urat emlegeti, hol az úr angyalát. Magyarán teljesen zavarban van a megfogalmazást illetően.
Oké, nem fogom részletezni az egészet.
És innen kezdve végigmegyünk a Biblián, és ebből a kiindulópontból vizsgálja a leírt eseményeket. És hidd el nekem: ez sokkal logikusabb magyarázat. Persze vannak ebben a magyarázatban is sántító dolgok. Mert miről is van szó? Egy szupercivilizáció van jelen a Földön, és beavatkozik a zsidók életébe. És ezt a beavatkozást valahogyan le kell írni. És most a szerző kerül abba a helyzetbe, amiben Mózes volt. Kénytelen a mai terminológiát használni, hogy olyasmit írjon le, amiről fogalma sincs (csak feltételezése). Ezért aztán nem kell azt gondolni, hogy a dolgok pontosan úgy történtek, ahogyan ő leírja.
Példa erre az átkelés a Vörös-tengeren. A szerző erősen igénybe veszi a fantáziáját, és leírja, hogyan lehet a tengert befagyasztani, ahogyan az írva vagyon Mózesnél, hogy száraz lábbal, sima úton jussanak át. Leírja, de ezt mi ne vegyük komolyan. Mert a mi szavaink kevesek egy szupercivilizáció technikájának, technológiájának leírásához. Ám a szerző, úgy látszik kedvét leli benne, mert részletes leírást ad a technikai lehetőségekről - a mai tudásunk alapján, és ezt ki is hangsúlyozza. (Egy kis közbevetés: régészek ebből a korból származó egyiptomi harci szekerek maradványait találták meg a Vörös-tenger mélyén, a parttól igen távol.)
Ha ezt a koncepciót az olvasás során elfogadod, akkor a Biblia egyszerre érthetővé válik. Nem lesznek kérdések: vajon a "mindenható isten" miért nem tudja, hol van Sámuel, amikor hívja? Csak amikor Éli megmagyarázza a fiúnak, hogy mi a teendő, akkor tud az "isten" beszélni Sámuellel:
Az előzmény: Sámuel (aki nincs beavatva a frigyláda használatába) háromszor hallja, hogy szólítják, de mindháromszor azt hiszi, hogy a főpap volt az. Éli ezért aztán elmondja, mi a teendő:

Sámuel I. 3:
9. Monda ezért Éli Sámuelnek:
Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged
ezt mondjad: Szólj uram,
mert hallja a te szolgád.
Elméne ezért Sámuel és
lefeküvék az ő helyére.

10. Akkor eljövén az Úr, oda állott
és szólítá mint annak előtte:
Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel:
Szólj, mert hallja a te szolgád.

11. És mondá az Úr Sámuelnek:
Ímé, én olyan dolgot cselekszem...

Szóval ez érthető, ha rádión beszélek valakivel, de nem, ha egy mindenható istennel, mert annak kutya kötelessége minden körülmények között tudni, hol vagyok, és szólni hozzám, ha akar, és meghallani a válaszom. Magyarán a következő volt a párbeszéd, ahogyan az a tengerjárókon is szokás:
- Sámuel, Sámuel, hogy hallani, vétel!
- Itt Sámuel, Sámuel, jól hallom, vétel!
Vagy nézzünk egy olyan idézetet, ami "józan ésszel" értelmezhetetlen a Bibliában, de ha elfogadjuk amit a szerző állít, akkor semmi képzavar.
Az, hogy az idegenek együtt harcolnak a zsidókkal, az nagyon sok helyütt le van írva, amikor ezt, vagy ilyesmit olvasunk:

Bírák Könyve 4.
"14. És monda Debora Báráknak:
Kelj fel, mert ez a nap az, a melyen
kezedbe adja az Úr Siserát! Hisz
maga az Úr vezet téged! És alájöve
Bárák a Thábor hegyéről,
és a tízezer ember ő utána."

Azt én elismerem, hogy ez lehetne valamiféle hitbeli, erkölcsi "vezetés", ami morális fölényt adna a zsidóknak Sisera felett, de mit ír a 20. vers?

20. Az égből harczoltak, A
csillagok az ő helyökből vívtak
Siserával.

Ez pedig csak azt írja, hogy az égből lőtték őket, nem?
Ha pedig nem, akkor mit mondjunk erre a "zagyvaságra" a Bibliában:

Krónika I. 14.
"14. Azért Dávid ismét megkérdé
az Istent, és monda Isten néki:
Ne menj fel utánok, hanem for-
dulj el tőlök, és menj reájok a
szederfák irányában;

15. És mikor hallándod a járás do-
bogását a szederfák tetején, akkor
menj ki a viadalra; mert az Isten
te előtted megyen, hogy meg
verje a filiszteusok táborát."

Szóval tessék nekem értelmes magyarázatot adni arra, hogy is van ez: "És amikor majd meghallod (a hallándod jövő idő volt) a járás dobogását a szederfák tetején". Mi tud a szederfák tetején dobogni? Mi tud a szederfák tetején járni?
Mi más, mint egy harci repülő eszköz, ami a fák felett lebeg készenlétben, amit majd az "Úr" vezet a filiszteusok ellen. És a szerző szerint, ha ez repülő harci izé valami heikópáter-féleség, akkor annak a rotorhangját egészen jól írja le a krónikás.
Így van-e barátom?
Ahogyan én látom, a szerző görcsösen igyekszik minden történésen végigmenni, és magyarázatot adni, illetve találni, és ezt csak a Bibliából vett idézetekkel támasztja alá.
Nem kerüli el a sorsát a Genezis, azaz a Teremtés se.
Azt hiszem, igen jó az ötlet, már ami a magyarázatot illeti, de egyúttal nem mindig szeretem.
Megmagyarázom.
Arról van szó, hogy még a kezdetekkor, a Sinai hegyen Mózes negyven napra eltűnik. Ez meglehetősen zagyvaság a Bibliában, mert a betoldott kommentárok nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a résszel. De ha tudjuk, hogy ezt az időt Mózes az idegenek űrhajóján tölti, akkor minden tiszta. Hogyan kapcsolódik a Genezishez? Hát az idegenek megmutatják "videón" Mózesnek, hogyan alakult ki a Föld. És mivel egy-egy részt évmilliók választanak el egymástól, ezért a "vágás" (elsötétedés majd kivilágosodás) számára azt sugallja, hogy ez egy nap alatt történik. Innen a hétnapos teremtéstörténet. Az ötlet zseniális, és szeretem ezt a magyarázatot.
De aztán jönnek a görcsös magyarázatok, amiket nem szeretek. Az idegenek (én szándékosan nem használom a misszionárius szót, ami pedig a szerző szerint az a legjobb kifejezés rájuk) valójában a Földet egy kísérleti labornak használják, vagy mi a csuda. Növényeket alkotnak, meg állatokat, meg embert... és Ádámot meg Évát... meg a tudás fája és az élet fája magyarázata nagyon együgyűcske... de Sloszár úr koncepciójába belefér, és senki se tudja cáfolni (de persze igazolni se).
És amikor a kiűzetésre kerül a sor, meg Ábel és Káin... ez már nagyon erőltetett. Nem megy ez igazán Sloszár úrnak. Ha valamivel nem tud mit kezdeni, akkor azt egyszerűen ki kell hagyni. Mint Noé történetét és az özönvizet, mert az, hogy az idegenek elpusztítják amit addig csináltak, az bizony nagyon nem hihető. Gondold el, évmilliók munkáját (mert a Genezishez bemutatott filmeket nyilván ők vették fel – vagy készítettek számítógépes animációt) teszik tönkre azért, mert Ádám utódai nem olyan társadalomban élnek, mert gonoszak lettek... zavaros, nem illik bele a koncepcióba. Itt a betűhöz való ragaszkodás miatt ment be az erdőbe, ahol eltévedt.
És aztán ezek a részek teszik a könyvet erőtlenné, ami egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy kétezer éves vallást alapjaiban megrengessen. Erre legfeljebb azt mondják, hogy jópofa, vagy hülyeség, és a könyv sorsa beteljesedett.
Egyébként, nekem az az érzésem támadt az olvasás közben, hogy Sloszár úrnak magáról a vallásról nem sok információja van. A Bibliát persze ismeri töviről hegyire, de hogy mi ellen indított "harcot", arról halvány fogalma sincs. Mert ugye, ha igaza van, akkor megdől a "választott nép" ideája, vissza kell adniuk a zsidóknak az elsőbbséget minden ember felett, és ez alapjaiban rengetné meg a mai gazdasági, politikai berendezkedést a zsidó-keresztény alapokon nyugvó civilizációban. Ez pedig szinte egyenlő a lehetetlenséggel. Aztán a sok harc, amit eddig a zsidóság úgy tudott, hogy ők nyerték meg, mert az Úr velük volt, és most kiderül, hogy az idegeneknek köszönhetik, nem a saját vitézségüknek - egy ilyen össznemzeti pofont egy nemzet se visel el... és higgye el mindenki, a zsidóknak sokkal jobb a kapcsolatuk a médiával, mint Sloszár úrnak. Persze aki tudja, az cáfolhat, mert ez az én állításom.
Aztán meglehetősen naiv is a szerző. Ugyan miért kellene bármit is feladni, megváltoztatni egy könyv, egy "igazság" miatt? Hiszen a történelem nem más, mint hazugságok, hamisítások, félrevezetések, belemagyarázások láncolata, nem más mint egyéni érdekek mentén történő értelmezése a múltbeli eseményeknek. A valóság ugyan kit érdekel? Igazából senkit. Vannak hőbörgők, hőzöngők, akiknek fáj valamiféle "történelmi igazságtalanság", de a világ nem hallja meg őket, senkit nem érdekel a bánatuk, a hangjuk pusztába kiáltott szó. Vannak idealisták, akik hisznek valamiféle történelmi morálban, és azt hiszik, hogy bizonyos változások történelmi változásokat is hoznak. Ők aztán rettentő nagyot csalódnak.
Én is ilyen vagyok. De sajnos jelen esetben abban hiszek, hogy ez a könyv semmi világrengetést nem hoz, annak ellenére, hogy nekem az ötlet tetszik, és még lelkes hívévé is szegődhetnék, mert ésszerűnek tűnő (bár egyelőre nem bizonyítható) magyarázatot ad a sok misztikus ködre, ami a Bibliában van.
Ha lesz még mondanivalóm, majd írok még róla, egyelőre ennyi. Ez most kikívánkozott belőlem.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2010

Június 26. szombat, Tornio.

Nem mondhatom el, hogy jól aludtam. Illetve jól, de ez azt jelenti, hogy sokszor felébredtem. Ez valami új, mert eddig egyhuzamban végigaludtam az éjszakákat, most meg az van, hogy elalvás után két órával megnézem a faliórát, és azután úgy háromnegyed óránként.
Nos, ma éjjel fél háromkor riadtam először, és hatig csak szenderegtem, húsz percenként néztem az órát, de utána elaludtam, és fél nyolckor nyitottam ki a szemem megint, utána meg fél kilenckor. De akkor már felkeltem. Egy kicsit fájt a fejem is, nem hiszem, hogy a két pohárnyi spanyol bortól, inkább a lett sör a bűnös ebben.
Reggeli kihagyva, kilenckor mentem beírni a naplót, senkivel se találkoztam.
Ma nincs munka, mindenki a sebeit nyalogathatja, bár nem hiszem, hogy bárkinek is megártott volna az ital. A sört az orosz nem annak tekinti, azt nem is lehet vedelni, attól nem is lehet berúgni. A vodka az, ami feldobja őket. Azt meg a barba nem ad ki, tudván mindezt.
Egész nap csak annyi dolog volt, hogy az ügynök időjárás beharangozója miatt megijedtünk az esőtől és becsuktam a raktárt. A matrózok meg lemostak vegyszerrel egy ronda koszfoltot a hajóoldalról, erre hétfőn nem lesz lehetőség ha elkezdenek rakodni.
Elkészítettem a videót a tegnap esti buliról, meg fotókat is adtam mindenkinek. Azt hiszem, nem töröm magam a későbbiekben, senkitől semmi visszajelzés. Egy köszönöm se. Különben sincs nagyon kedvem videózni. Mit tudok megmutatni? Kikötőt, kikötőt, kikötőt. Passz. Semmi mást. Meg a tengert. Belefásultam? Lehet. Sokat törtem a fejem, ha abbahagyom, nem fogom-e bánni? De nem hiszem, hiszen azért vannak felvételeim, csak nem annyi, nem olyan részletes, mint például a Johannéról.
Estefelé elkezdtem bemásolni a Pancon 3-on írott naplómat. Most néztem meg, február 10-május 24. közötti időről szól. Ennek most az is az érdekessége lesz, hogy otthon elkezdtem megírni a hajón történteket, de a napló segítsége nélkül, csupán az emlékeimre hagyatkozva. Eddig nem sok az eltérés, csupán egy, P. Sanyi behajózását Rotterdamra tettem Marina di Carrara helyett, hát ez igazán nem gond.
Nézem közben a barba filmjeit, vannak köztük igazán érdekesek. Clint Eastwood rendezte két film: a Levelek Iwo Jimáról és az Apáink zászlói. Mindkettő témája az iwo jimai harc. Az első a japánok szemszögéből, a másik az amik oldaláról. Mivel angol tudásom elég sok kívánni valót hagy maga után, ezért nem akarok nyilatkozni a második filmről. Az elsőt teljesen értettem, mert a japán nyelvet angol felirattal látták el, míg a másodikban csak a beszédre voltam hagyatkozva, azt pedig sokszor nem értem. Mindenesetre a második számomra inkább szatíra, mint hazafias érzelmeket felkavaró film. Az értelmetlen, a mindenből ócska vásári látványosságot csináló amerikai biznisz demokrácia az, ami ellenszenvessé teszi a történetet. De megengedem, hogy tévedek, mert mondom, a beszédnyelvet, a szóban elhangzottakat sokszor nem értem igazán. Most egy Preicous című filmet nézek, és ennek az az érdekessége, hogy angol felirattal is ellátták, tehát ezt abszolút értem. Kíváncsi lennék, hogy az eredeti filmhez jár-e, mert egy tizenhat éves néger lányról szól, és a hadaró néger angol talán nekik sem igazán érthető.

Június 27. vasárnap, Tornio.

Fél hatkor már felkeltem, annak ellenére, hogy éjfélkor feküdtem. Házmesterkedés és naplóírás, ez a reggeli műsor.
Csendes nap, de milyen legyen egy vasárnap, a világ végén, egy "elhagyatott" kikötőben, ahol a madár se jár? Legfeljebb a tengerészklub gépkocsija, hogy vigye s hozza a legénység vállalkozó részét. Nyikolaj kiment Jurijjal. A főgépész vett egy "sima" plüss rénszarvast és egy népviseletbe öltözöttet. Ez utóbbi huszonkét eurót kóstált. Hja, kérem, ha valakinek unokái születtek a télen... Visszajövet azon bosszankodtak, hogy pici a klub, drága a sör, meg minden, arról nem is beszélve, hogy negyvenöt kilométerre van innen egy másik városban. Az a másik város Kemi, ahol Santa Claus, az angolszász népek karácsony apója lakik. Természetesen semmi köze a mi Mikulásunkhoz, legfeljebb egyformán öltöznek. Szóval ez is azt bizonyítja, hogy a világvége közelében lakunk, hogy messzebb vagyunk mint Santa Claus.
Este kilenckor kiadtunk még egy farkötelet dublinban, mert erősödött a szél. Lehet, hogy most lesz részünk rossz időben? Mivel itt a tó végén nem alakulhatnak ki nagy hullámok, még nem tudni, mi várható a nyílt vízen.

Június 28. hétfő, Tornio.

Hajnalban raktárnyitással kezdtem, öt húszkor keltem. Írom tovább a gépbe a Pancon 3 naplóját. Hallatlan érdekes látni, hogy vannak dolgok, amire pontosan emlékeztem, hol meg teljesen felcseréltem eseményeket. Úgy emlékeztem, hogy előbb sakkoztunk a rakománnyal és utána jöttek vágni, holott teljesen fordítva volt. Nem lesz túl hosszú, kíváncsi vagyok hogy mennyire jön majd ki? (A Transmar után a Pancon 3 napját fogom posztolni!)
A kirakás elhúzódott estig. Éppen a mozgatható válaszfalakat mozgattam, amikor megjött a draft surveyor. Mint ígértem volt, kikérdeztem, hogyan töltötte a Midsummer Dayt, azaz Szentiván napját és éjjelét.
- Kellemes volt chief. Otthon voltam és pihentem. Megittam egy üveg whiskyt és egy üveg vodkát.
- Oké, ez jó mulatság, igazi férfi munka volt, de mások mit csinálnak? Tüzet ugranak?
- Igen. Szokás. Kimennek, és a barátok megisznak pár üveg vodkát.
Hát, mit mondjak, nemes népi szokás.
- És aztán a következő év márciusában általában sok kis finn születik.
Na, ez már sokkal érdekesebb hagyomány. Gondolom a kis finnek féldecis vodkás üveggel a kézben jönnek a világra, hogy tudják rögtön, mi a karmájuk.
Biztos ami biztos, megkérdeztem egy másik idevalósit is, az egyik mutogatós bácsit (azt hívjuk így, aki a darusnak mutatja, honnan szedje a rakományt, ne tessék rosszra gondolni).
- Hát úgy ünnepeljük, hogy a barátok összejönnek, és esznek, isznak, jól érzik magukat.
Na, ez már bővebb kifejtése az ünnepnek.
- Én egy esküvőn voltam.
Meg lennék lepve, ha kilenc hónap múlva nem születne egy kis finn, ezek után.
- Nem logikus! - mondtam a barátunk legnagyobb csodálkozására.
- Micsoda? - kérdezte kikerekedett szemmel.
- Esküvőt tartani az év legrövidebb éjszakája előtt. Azt a leghosszabb előtt kell tartani! Nem?
Gondolkozott egy kicsit, aztán felderült a pofikája.
- Igen, igen... értem. Jó! De azért most, sokkal szebb az idő!
Ezen nem vitatkoztam.
A nap végére összesűrűsödtek a dolgok. Amíg mi a merülést néztük a surveyorral, addig a barba elküldte a matrózokat raktárt mosni (abból a meggondolásból, hogy száraz raktárral kellene holnap délelőtt Kokkolában kiállni berakásra), erre a két tökkelütött azzal kezdte, hogy Szásával megdöntették a hajót (hogy a mosóvíz a raktárban az egyik sarokba folyjon), és ezzel jól agyonvágták a munkánkat. Nekem az jött ki, hogy a konstans -31 tonna, azaz 31 tonnával többet raktunk ki, mint be. Holott ugyanennyi a rakományhiányunk.
A barbát ez nem igazán érdekelte, így engem sem.
Jött egy házi feladat is: hány méter gumira lesz szükség az összes raktártetőhöz? Ha érdekel, akkor holnap megmondom, mert ma még nem tudom. Éjfél előtt mentem el aludni, a manővert már Zsenya csinálta.
Dög fáradtan kerültem ágyba.

Június 29. kedd, úton, Kokkola.

De hiába voltam fáradt, a lábam nem engedett elaludni. Ma túl sokat mászkáltam, és a cisztám nagyon feszített. Arra még emlékszem, hogy fél kettőkor még megnéztem a faliórát, aztán valamikor elaludtam. Háromnegyed négykor dög álmosan ébredtem Zsenya jelzésére. Azért a hídon kibírtam. Meghallgattam Csehovtól a Három nővért, hát amikor A Baszmannaja utca hangzott el, hangosan felröhögtem, mert a három zseniális színész: Márkus László, Körmendi János és Haumann Péter alakítása jutott az eszembe az egyik hajdani szilveszteri műsorból. Akkor majd összepisiltem magam a röhögéstől. A jutúbról letölthető.
Na, várj egy kicsit akkor most megnézem...
Megnéztem, most is nagyon élveztem!
Nyolckor zuhanás le, eldőltem a szófán és délben ébredtem. Kinéztem, éppen érkeztünk. Fel a hídra, végignéztem a manővert, és kész. Ez most Zsenya szolgálata egészen este hatig. Most ő dolgozik a hóvégéjén az irodában, este én fogok.
Kaptam Szásától egy filmet az orosz börtönviszonyokról, angol feliratozással. Egyszerűen elképesztő. Amit Szolzsenyicin írt a Gulágról, az most szinte mindegyik börtönben valóság. A kaja pontosan ugyanaz. Fehér kása vízben megfőzve, só és fűszerek nélkül napjában háromszor. De azért megmondom őszintén, szánni nem tudom az elítélteket. A társadalom söpredékének ez jár: alig étel, sok munka, egy hatfős cellába 30-an bezsúfolva. Minek jobb ellátás? Aki társadalmilag szükségtelen és haszontalan, sőt ártalmas, arra ennyit se kéne költeni. Aki öl, rabol, erőszakol, zsarol, arra semmi szükség. Aki kirekeszti magát, az viselje amit választott, és ne legyenek jogai. Aki meg a jogaikért hadakozik, azt bezárni közibük. Tudom, nem vagyok modern, meg liberális, de nekem első a biztonság, az emberhez méltó élet biztosítása, és ez megköveteli a bűnözők legszigorúbb kizárását a társadalomból.

Ez a részeg rózsa

Most beszéljünk a madarakról és a virágokról, jó?
Kint sétáltam a hajó mellett, és egyszer csak vijjogás, meg cserregés a fejem felett, hát valamiféle sirályok támadtak meg. Felszálltak, majd forduló, és zuhanórepülésben egyenest rám. A fejem felett egy méterrel húztak el. Mondjuk nem féltem, mert munkavédelmi sisakban voltam (mint általában, ha szolgálatban vagyok). Azt gondolom, hogy valamerre arra tarthattam, amerre a fészkük lehet. Nem találtam, pedig kerestem. Elmentem a vízpartig, és egy helyen, ahol nedves volt a föld a tó vizétől (mert ez a Botteni-öböl édesvíz, hát tónak hívom, bár összeköttetésben van a tengerrel), szép virágokat láttam. Hármat leszakítottam, hogy díszítsék a kabinom pár napig. Jövök befelé, megállít egy kamionsofőr, aki a potasht szállítja.
- Tudja-e milyen virág van magánál?
- Nem... valami különleges? - kérdeztem, és azt hittem, valami védett növény lehet, bár rohadt sok van belőle.
- Igen. Úgy hívják, hogy részeg rózsa. Azért, mert ha sokat iszik, ugyanilyen színű lesz az orra! - mondta nevetve, és elhajtott.
Akkor most van részeg (vagy tán részeges) rózsám a kabinasztalon.

Olyan kurva fáradt vagyok, hogy majd összeesem. Ja, ma

Június 30. szerda, Kokkola, úton.

Reggel negyed hatkor keltem, raktárnyitás, és utána tíz percet nem ültem. Cirkáltam a hajófar és az orr között, figyeltem a berakott tonnát az elektronikus hídmérleg kijelzőjén, meg minden. Még az a szerencse, hogy nem kellett draft surveyt csinálni, de így is elege van a a bokámnak, meg a hátamnak, mert az is izomlázas, vagy csak simán fáj.

A kirakás Kokkolában

Most írni is fáradt vagyok, megyek zuhanyzom, és szunya.
A délutáni őrség jól telt, a barba feljött háromnegyed hétkor és kilencig téptük a szánkat. Heroyába szól a rakomány, vasárnap hajnali egykor érkezhetünk, hétfőn kezdik a kirakást, és az ügynök információja szerint aznap el is jöhetünk. Jó hosszikás napom lesz akkor is...
Az egyik traktoristát is kikérdeztem a rakodás közben, hogyan ünnepelte a Szentiván napját és éjszakáját.
- Barátaimmal kimentünk a szaunába, vodkáztunk, aztán raktunk nagy tüzet egy téglakemencében, ahol hat órán keresztül tüzeltünk (így mondják finnül azt, hogy hat órán át vodkát zabáltunk), majd beletettünk egy bárányt, és azt hat órán keresztül sütöttük. Nagyon finom volt, nekem elhiheti! - mondta. Hát tizenkét óra vodkázás után biztosan az volt. De ezt csak az én rossz májam mondatja, mert biztosan szép kulturáltan ünnepeltek.
Én viszont most kulturáltan eldobom magam az ágyikómban, és mire felébredek azt fogom látni, hogy letelt a szerződésem fele!!!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...