A statisztikákból azt látom, hogy alig nézitek asztali gépen, 95%-ban mobilon. Azért, hogy a képernyőn több hely maradjon a szövegnek, a képek méretét kisebbre vettem.
2009
Január 6. kedd, Vízkereszt, Karácsony (pravoszláv), úton, az Északi tengeren.
Na, kíváncsi leszek, milyen lesz a mai orosz karácsony? Érdekes, hogy Jézus megkeresztelkedésének ünnepére esik, nem tudom az okát, vajon csak véletlen? Mert azt persze a hajón senki se tudja, hogy miért van így? Ez nyilván az én hibám, mert miért akarok tudni olyasmit, amit nem Lenin vagy Sztálin alkotott? Az ebéden nem látszott semmi ünnepi. Halleves volt friss halból Makszim ügyessége révén, majd kotlett (fasírt) sajtos kagylótésztával (jól szétfőzve), paradicsom és pirospaprika szeletekkel. Előétel pedig Lard sel de couteau. Ez így rohadt rejtélyesen hangzik, bár franciául elég előkelő a név (én magam fordítottam, azzal az ügyes kis fejemmel és a számítógépes szótárral, így csak abban vagyok biztos, hogy ügyes, de hogy helyes-é azt kérdezzétek meg a Francia Intézettől ajánlott, tértivevényes ímélben). Ugyanis amikor Szása az asztalra tette, elmondta, hogy ez sok energiát ad, és ezért a bányászok ezt vitték a tárnába, hogy legyen erejük a nehéz fizikai munkához. Szóval sós szalonnát adott vereshagymával.
Vacsora sült hal. Nem azért, mert karácsony lévén böjtös, hanem mert van, és szeretjük. Valóban finom, szép, félkilós tőkehalak, mindenki kap egyet rizzsel, és paprika, hagyma, paradicsom, uborka vegyes salátával. Sehun egy Merry Christmas, se egy jó szó, csak karácsony, naptárilag... Őszintén megmondom, én ettől teljesen ki vagyok akadva. Na, kíváncsi leszek az orosz "régi újévre", mert azt 13-ról 14-ére virradó éjjel tartják. Szerintem azért nincs a barbának váltója, mert otthon akarja ünnepelni, és azért 20-a után érhető el, mert addigra talán kijózanodik (igazán csúnya, rosszmájú megjegyzés egy ismeretlenről!).
Azt hiszem, hogy egy-egy elejtett szóból, mondatból kitűnik, hogy mostanság a Bibliát olvasom. Nem forgatom, nem olvasgatom, hanem olvasom. Eddig csak Noé családfáját ugrottam át, mint felesleges ismeretet, és rohadt unalmas szakaszt. (Azt hiszem, mindenki más is itt adja fel, mert idáig sokan eljutnak.) A tengerészmissziók, amiket a protestáns egyházak tartanak fenn, gyakorta bejönnek nyugat-európai kikötőkben, és behoznak Bibliát a tengerészek okulására, jobbulására. Így aztán van a hajón orosz, lengyel, angol nyelvű, és mióta mi is itt vagyunk, van magyar is. És mint protestáns Szentírás, ezért a Károli fordítást kapjuk, aminek csodálatosan szép az archaikus a nyelvezete. Ha másért nem, már ezért is érdemes elolvasni. Sok-sok elfeledett igeragozás, régies szóalakok, szóval igazán érdekes. Eddig talán két-három szót találtam, amit nem értek, még a szövegkörnyezetbõl sem jön ki az értelme, az egyiket legutóbb Pál Rómaiaknak írt I. levelében. Súsárlók, ez valami pejoratív értelmű jelző kell, legyen, mert azok legelején áll. Az angol nyelvű Bibliában az adott helyen backbiters áll, ami intrikusokat, rágalmazókat jelent. A baj csak az, hogy a Károli szöveg második szava a rágalmazók, tehát nem biztos, hogy ezt jelenti. Meg kéne nézni egy katolikus Bibliában, mert azt hiszem, annak mai a nyelvezete.
Na, de nem ezt akarom mondani, hanem egy kérdésen töröm napok óta a fejem, a Bibliával kapcsolatban. Jelesül azon töprengek, hogy Jézus mondott valami "helytelent" is, azaz ne mondjunk ilyent még véletlenül és idézőjelesen se, hanem... szóval inkább idézem:
Márk evangéliumában ez olvasható
7. 2. És látván, hogy az ő tanítványai közül némelyek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, panaszkodának...
7. 5. Aztán megkérdék őt a farizeusok és írástudók: Mi az oka, hogy a Te tanítványaid nem járnak a régiek rendelkezése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?
És ugyanaz Lukácsnál:
11. 37. Beszéd közben pedig kéré őt egy farizeus, hogy ebédeljen nála. Bemenvén azért, leüle enni.
11. 38. A farizeus pedig mikor ezt látta, elcsodálkozék, hogy ebéd előtt nem mosdott meg.
Természetesen ezután Jézus megadja a méltó és jelképes választ.
Amin pedig töprengek az, hogy vajon mennyire okai e passzusok a középkori Európa (amit nekünk ugye mindig példaképül és utolérendőnek mondanak) penetráns büdösségének? Ezt, tessék szó szerint érteni. Mert tudjuk, hogy kontinensünk művelt és kifinomult fele hétszámra nem mosdott, hogy a fürdésről ne is beszéljünk. Pedig amire építi a kultúráját - a római birodalom romjai - onnan fejlett fürdőkultúrát kapott. És mégis. Úgy bűzlöttek a nemes frankok, germánok, meg főurak és királyok, meg főpapok és hölgyek meg lovagok, mint egy jó adag rohadt kvargli, vagy pálpusztai. Ezt pediglen én bizony ezeknek a bibliai mondatnak (is) tulajdonítom, hiszen abban a korban vagyunk, amikor a Biblia valóban szentírás volt, amit ha tudtak, betűre betartottak. Ez a bűz persze csak innen nézve penetráns, abban a korban nyilván természetes is volt, sőt, ki merem jelenteni, egyenesen szexis, mert minden csak megszokás kérdése. Ahol pedig mindenki büdös, ott csak a tiszta szaga elviselhetetlen! És ugye nem egyenes ember az, aki a mai erkölcsök szerint ítél meg más korokat, hát természetesen nálam is csak humor és nem ítélet. De a kérdés fennáll. Mert azt is tudjuk, hogy II. András királyunk leányával, Szent Erzsébettel aranyozott fürdőkádat küldött a stafírungjában, és a német udvar a csudájára járt, nem tudván, mi a szösz lehet ez? Szegény Erzsébet, mit kellett neki szenvedni, míg megszokhatta a nemes vőlegénye még nemesebb szagát.
Ja, és ide tartozik még egy jelenkori statisztika is, miszerint Európában a legkevesebb (egy főre jutó) szappant, Németországban adják el. Ezt a statisztikát - őszintén bevallom - nem láttam, csak "kritikai" kiadásból ismerem. (A kritikai kiadást akkor adták ki a diktatúrákban, amikor az eredeti művet veszélyes lett volna a művelt olvasó kezébe adni, a kritikai kiadásban viszont azt mondhattak a műről, amit akarnak. Ilyen a mai napig Heinrich Lücken: Az emberiség őshagyománya című műve. Ma is csak a kritikai kiadás kapható - állítólag -, ha esetleg valakinek megvan az eredeti magyar fordításban, szívesen belenéznék.).
Szóval a statisztikát a német szappanfogyasztásról én úgy ismerem, hogy az egyik német parancsnokom mondta elkeseredve, az egyik őszinte pillanatában.
Január 7. szerda, úton, Északi-tenger, Doveri-szoros.
A hajnali őrségben lecsendesedett az idő, megszűnt a billegés. Megy a nagy táviratváltás a hajócsavar vezérlés ügyében. Lisszabonba jön a szakszerviz, mert a Csavarhúzó tudása már nem elég. Ez a csavarhúzó egy szimpatikus német pasi, elektrikus, akit a cég sokszor alkalmaz mindenféle villanyos hiba elhárítására. Megjön, vigyorog egy sort, és a csavarhúzójával ide piszkál, oda bök, és már működik is. Ezért is nevezte el a barba Screwdrivernek, azaz Csavarhúzónak.
Nos, jön a szakszerviz Lisszabonba, jön valaki a Globe Wirelesstől megjavítani az íméles rádió adóvevőt, kapunk kaját, kapunk térképeket, notice-okat. De ehhez előbb bizonyos dolgokat el kell a hajón végezni a CPP-n. Meg is kaptuk a szempontokat, de hát van egy doboz, amirõl ki tudja, mi van benne, és passz. Ezért a tulaj elküldte a készülék tervrajzát. Na, ez innen a hajóról ma úgy látszott, hogy délben a barba azzal fogadott:
- István, a Globe Wireless végleg bedöglött. Csak kattog, nem vesz semmit, és állandóan lefagy. Mindent leadtam Inmarsat C-n, és azt is, hogy ne ímélezgessenek, mert nem kapjuk meg.
Ha ez történt, akkor nincs mit tenni. De ez a fránya készülék állandóan úgy tett, mintha venne valami hosszú anyagot. Mikor a főnök visszajött az ebédből, mondtam is neki, hogy jön valami.
- Á, nem vesz semmit, egyszerűen lefagy ilyenkor - mondta, és megszakította a vételt.
Rendben. De ez az engedetlen készülék csak nem hagyta magát, és vette az adást. Egyszer én is megszakítottam, hiszen 40 perc alatt a Bibliát le lehet venni, azt meg csak nem küldik. Ám vagy ötvenpercnyi kattogás után megjött az üzenet a képernyőre: ímél érkezett. Megnyitottam, és majdnem hanyatt estem. Egyszerre tíz ímél volt a beérkezők között, mind a cégtõl, és négy közülük pdf csatolmányban, a tervrajzokat tartalmazta. Hát ezért vette olyan hosszan!
Dovernél beszéltem Encsivel. Rábeszéltem, hogy műanyag "járógipszet" kérjen, hiszen az, sokkal jobb, mint a hétköznapi gipsz.
Január 8. csütörtök, úton, Angol-csatorna.
Szép időnk van, csendes a víz, és jól megyünk. Vasárnap érkezhetünk.
Lisszabonban, hogy tele legyen a "haboskosár", Flag State Controlt kapunk. (Magyarán máltai tengerészeti hatósági ellenőrzést.) No, állunk elejbe.
Úgy látszik, mostanában nagyon filozofálgatós kedvemben vagyok, és ebben nyilván erősen benne van a Biblia is. Az Újszövetséget befejeztem, de ezt is úgy kezdtem el, hogy az Ószövetséget a Királyok II. könyvének olvasása közben félretettem. Most folytatom, és a 20. 6. versnél álltam meg, hogy elgondolkozzam azon, amit olvastam. Előtte arról van szó, hogy Ezékiás király kisírta az Istennél (szó szerint, az ágyban fal felé fordulva sírt az Istenhez), hogy élhessen még tovább, és az Úr Ézsaiás prófétával megüzente neki, hogy kap még tizenöt évet. Ez, így első látásra tök király, még tizenöt év, az nem tűnik apróságnak, semmiségnek. De valójában mit is kapott Ezékiás? Mert az ember az egyetlen állat, amelyik tudatában van a saját halálának. És ez a tudat csak úgy viselhető el, hogy nem tudjuk az idejét. Úgy élünk, mintha halhatatlanok lennénk, de tudjuk, bármikor bekövetkezhet, akár hét, vagy kilencvenhárom, de negyvenhat vagy tizenkét évesen is. Nos, ez a király mit is kapott? Az első évek, azok nyilván frankón teltek. Ám, amint közeledik a vége, és ő tudja, hogy az Isten szavatartó, attól kezdve egyre többet foglalkoztatja a halál. Ahogy múlnak a napok, egyre jobban fél az utolsótól. És nyilván úgy gondolta, ha az Isten egyszer megadta, miért ne adná meg másodszor is. De nem kapja meg, és ez kétségbe ejtheti. Azt hiszem, Ezékiás király nem úgy halt meg, ahogyan a fejezet utolsó verse írja, hogy elaludt, hanem rettegésben, félelemben, szűkölve várta az utolsó órát.
Azt hiszem, ebből nem kérnék.
Ha lehet az embernek választása, én úgy szeretnék meghalni, ahogyan András öcsémnek megadatott. No, nem a betegségére vágyom. Tudom, hogy innen nézve a halála korai és rettenetes, de onnan belülről szép volt, ahogyan ő megélte az utolsó pillanatokat. Mert mi a fontos a halálban? Számít, hogy van-e ezer emeletes villád? Érdekes, hány autód van? A bankbetéted boldogít? Egy frászt! Az kell, hogy ne legyünk egyedül. Az, hogy foghassuk annak a kezét, akit szeretünk. És ez a kedves, fiatalon elment öcsémnek, hála a jó istennek, megadatott. Nem tudom, említettem-e már, hogy a város az, ami szétver mindent, ami hagyomány, és szép. Ha nem, akkor most elmondom, hogy a város találta ki a lelketlen halálgyárakat, amiket álszent képmutatással kórháznak neveznek. Oda vitetik az embert utolsó óráiban, hogy egyedül haljon meg, elhagyatva mindentől és mindenkitől. Amíg faluban laktunk, mindenki méltósággal mehetett el. Körötte volt a család, mindenkinek természetes volt, és az élet része, mert hát hogy ne lenne az? Aki elment, elmondhatta utolsó üzenetét, és ez az itt maradottak számára fontos is volt. Mindezt ma megvonják az embertől. Csak az állatnak van joga a méltóságteljes halálra, az embernek nincs. Hol az az állatvédő, aki nekem is kiharcolná?
Ha van, amitől rettegek, az, hogy egyedül kelljen elmennem. Mert a haláltól természetesen nem félek, sőt, van bennem egy (minden sürgetéstől mentes) "egészséges érdeklődés és várakozás", milyen lesz, amikor átlépek a nagy átváltozás kapuján?
András már tudja. Ha onnan, ahova ment, tud segíteni, akkor arra kérem, segítsen, hogy úgy indulhassak el a nagy útra, mint ő. Hogy foghassam valakinek a kezét, akit szeretek. Hogy amikor utoljára felnézek, őt láthassam, utoljára megszoríthassam még a kezét, aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Mert az úgy van, hogy ennél több nem adható egy embernek, aki elindul a nagy átváltozásba.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

Ez a kiadó
(Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...