Napló az M/V Pancon 3 hajótól
1994.11.14-1995.06.02
Folytatom:
No, hát az lett, hogy kimentünk horgonyra. Ugyanis már nem kellett a parti észkombájnok segítsége, akkor minek fizesse a tulaj a rakpartilletéket, nem igaz? A hajón ott voltak a skótok, a kínai, meg mi. És beindult az „agytröszt”. A skótok kitaláltak valamit, elvetették. A barba jött egy ötlettel, átgondoltuk, elvetettük. Végül az lett a határozat, hogy ha törik, ha szakad, a réseket el kell tüntetni. Erre kell megoldás.
Akkor nézzük: vannak a hosszú nyílások a pontonok között keresztben. Arra lehet Ram-Neket tenni. Ez a Ram-Nek egy sajátos, a hajózásban (is) használatos „ragasztószalag”. A ragadó felület kátrányos, szurkos, amit ha megfelelő hőmérsékletre hevítenek, akkor mindenhez hozzáragad. Az oldalsó réseket is ezzel be lehet tömni. A kérdés:
– Mi kell hozzá? Mondja meg chief, és megkapnak mindent, a pénz most nem számít.
A fedélzetmesterrel leültünk, kiszámoltuk mi kell, és átadtam a skótnak. Hány méter, milyen széles ragasztószalag, de mindenképpen vászon hordozóanyagú legyen, mert az rugalmas, van fémbetétes (alufólia van beragacsozva), az nem jó. Aztán kell egy gázpalack, minimum 15 literes, hozzá egy reduktor és egy égőfej, amivel felhevítjük a pontonok vaslemezét, hogy ragadjon hozzá a szurok. Ennyi. Meg természetesen idő, hogy a munkát elvégezzük.
Rendben. Mindent megkapunk. A kínai kiment Marina di Carrarába, hogy bevásároljon. Másnap hozta egy csónak a megrendelt anyagot: megfelelő mennyiségű ragasztószalag, csak keskenyebb, mint amit kértünk, és természetesen alumínium hordozóanyagú. Egy három literes gázpalack, a hozzá tartozó reduktor és égőfej, ami arra se jó, hogy egy szőrös disznólábat lepörzsöljön a kocsonyába. Hogy az ilyen-olyan édesanyját a büdös disznajának, aki most is az anyagon spórol! Mit volt mit tenni, neki kellett állni a munkának.
A gázégő teljesítménye nem közelítette meg egy kéthónapos csecsemő szellentését se… hozz ki belőle megfelelő hőmennyiséget, hogy a vas felmelegedjen! Képtelenség! Ráadásul, február lévén, kurva hideg volt, és szél is fújt rendesen. Mit lehet tenni? K. Pistát beállítottuk szélfogónak. Egy bazi nagy furnérlemezzel csinált szélárnyékot a munkához. Természetesen csak centinként lehetett a vasat úgy-ahogy felmelegíteni, és hozzáragasztani a szalagot. Egy fél műszak alatt nagyjából két hézaggal végeztünk, azaz egy nap alatt néggyel. Napokba tellett, mire befejeztük. De amikor már túl voltunk a felén, állandóan vissza kellett hívni a ragasztóbrigádot, hogy a felengedett ragasztásokat újra melegítsék, és tapossák bele a vasba. Nagy nehezen sikerült befejeznünk.
Boldogság a hídon, ahol nagy egyetértésben nézte a barba, a skót és a kínai, ahogyan dolgozunk. Aztán, hogy a boldogság ne legyen felhőtlen, elkezdett a szél erősödni, mi meg rollázni, azaz billegni. Nem nagyon, de ahhoz eléggé, hogy legfeljebb nyolc perc alatt az összes ragasztás középen végighasadjon, mert az alumínium betét nem viseli el a húzó-, nyíróterhelést. Közben La Spezia felhívta a hajót és meginvitált minket a szélvédett öbölbe, menjünk oda, mert igen nagy vihar fog hamarosan a környékre zúdulni.
Horgonyt fel, negyven perc menet, horgonyt le. Megjöttünk. Szép csendes a víz, odakint meg már tombolt a vihar. Azért tettünk egy kollektív kirándulást a raktártetőre, ahol bemutattam a kínainak, hogy miért nem jó az alumíniumbetétes szalag. Kedvesen mosolygott és bólogatott, s halkan megjegyezte, hogy ez olcsóbb, és ha nincs vihar, akkor már mehetnénk is.
Mit lehet erre mondani? A hülye ennek dicséret!
A skót is somolygott az orra alatt, mert ő tudta, hogy igazunk van. (Ő tengerész is volt valaha.)
Most ő vette kezébe a dolgok irányítását. Annyira, hogy nem kértük, de mégis hozott két karton „extension filling foam”-ot, ami akkoriban újdonság volt, közülünk senki nem hallott róla. Ez az a hab (purhab), amit résekbe fújva többszörösére tágul, és megkeményedve tökéletes szigetelést ad.
No, ezzel lehet majd dolgozni! Ott, a horgonyon nekiestünk a munkának. Sz. Pistának szenzációs ötlete támadt: „bezsaluzta” a réseket, így nagy mennyiségű habot tudtunk megtakarítani. Azt találta ki a fedélzetmester, hogy hosszú karton csíkokat vágott ki. Ezek két végét kifúrta, oda drótot fűzött. Ezt a résbe becsúsztatta, a drót segítségével elfordította, és a drótot a pontonhoz erősítette. Így a kartonpapír egy sekély csatorna alja lett, amit aztán megtöltöttünk kiterjedő habbal. Kicsit lassan ment, de haladtunk a munkával. Amint ezzel elkészültünk, elkezdtük a pontonok találkozását kátrányos ragasztószalaggal leragasztani. Kaptunk nagyobb teljesítményű gázégőt is, sokkal jobban ment a munka. Utána még körbejártuk a raktártetőket, és minden ponton találkozási pontját habbal telefújtunk. Lementünk a raktárba, semmi napfény, úgy látszott, a végén jó is lesz, amit csináltunk.
A vége az lett, hogy az idő is megjavult, a raktárak látszólag vízmentesek, mehetünk vissza Marina di Carrara elé, és lehet hívni a BV embereit. Jöhetnek, ellenőrizzék le a hajót, és adják ki a bizonyítványt.
A genovai iroda visszaigazolta, és másnapra ígérte az ellenőrzést!
Izgalmas nap volt. Megjöttek, nem is egy, hárman érkeztek. Ez most egy teljesen komoly regiszteri szemle lesz, ami azt jelenti, hogy nemcsak a raktártetők vízzáróságát ellenőrzik, hanem mindent. Azt hiszem, ez a hajó ilyen komoly szemlén régen esett át, a görögök ezt egy kis (sok) kenőpénzzel oldják meg. Nem tudom, hogy a gépházban mi zajlott. A raktárban én kísértem a regisztert. Mindent átkurkászott, de egy raktárban nem sok mindent lehet. De alaposan megvizsgálta a hajó bordázatát, bebújt ballaszt tankokba (az orrban levőbe, azaz a fore peak-be, mert annak a bejárata szabadon volt. Onnan is elégedetten bújt elő.
– Chief, a hajó anyaga kiváló. Huszonnégy éves, és a bordák, a lemezek alig rozsdásodnak, nem korrodáltak. Ez egy jó pont a hajónak!
Elkönyveltem a dicséretet, pedig nem engem illetett, hanem a holland hajógyárat, ahol a hajó épült.
– Akkor jöhet a vízpróba! – mondta az emberem, és egy kissé összerándult a gyomrom. Ez izgalmas lesz! Intettem Pistának, kezdheti veretni a tetőket a tűzoltótömlővel. A víz vastag és erős sugárban ömlött a vasra. A surveyor elnéző volt, mert félrenézett, amikor a ragasztott résekre valamivel kevesebb víz került, de azért nem hagyta, hogy elsumákoljuk a próbát. A pontonok oldalát erősen megmosatta. A próba után le a raktárba. Minden száraz. Ez jó. De azért még egy próbát csináltunk, most lent maradtunk, én kézi adóvevőn mondtam, hol mossák, és figyeltük réseket, jön-e be víz?
Nem jött.
Egyetlen helyen kapott a raktár vizet, mindkét hátsó sarokban csurgást láttunk.
Ettől a raktárt és a tetőket átvette a surveyor.
Hát ez csuda jó! Akkor talán tőlünk mehetünk is. A fedélzeten, a hídon találtak némi hiányosságot, de nem volt vészes, ettől a papírok kiadhatók, csak a hibalistán szereplő tételeket határidőre meg kell javítani.
A gépház is átment a vizsgán.
Akkor indulhattok, mondhatnád. Igen ám, de vannak dolgok, amik váratlanul ütnek be. Ilyen volt a rádióállomás.
Mint említettem, a rádió nem felelt meg semmilyen nemzetközi egyezménynek se. A SOLAS szerint se, a GMDSS szerint se. Maradtunk a SOLAS-nál, mert az olcsóbb. Kellett vennünk egy rövidhullámú adóvevő készüléket. Potom hétezer dollár. De minő szerencse, a rádió ellenőr cége véletlenül forgalmazott ilyet, és azt másnapra tudja is hozni. Hát nem kedves tőle?
Aztán itt van ez a fránya EPIRB bója. A benne levő akkumulátorok le voltak merülve. Azt is tud hozni, az öt darab 180 dollárt kóstál. Hát hozza, nem az én pénzem költi, meg a parancsnokét se, a kínai meg behúzta fülét farkát, mindenre csak „yes Sir!” volt a válasza.
Rendben. Holnapig akkor várunk, nem indulunk.
Akkor holnap van.
Meghozták a rádiót, pár óra alatt be is szerelték. Addig az EPIRB bójába betettük az elemeket, és ellenőrizte a rádió surveyor. Volt egy kis bibi. Mégpedig az, hogy nem a mi hívójelünket sugározta.
Tudod-e, hogy ez mit jelent?
Azt, hogyha bajba kerülünk, és beindítjuk a mentőeszközt, akkor egy nem létező hajót keresett volna a mentőalakulat, minket meg hagyott volna a slamasztikában. Pedig a hajó átvételekor mindenki égre-földre esküdözött, hogy a bója át van programozva a mi hívójelünkre, és erről hatósági okmányunk volt a görögöktől. Így hihetsz a görög hatósági papíroknak! Csak kenőpénz kérdése, és mindent megkapsz. Szerencsére a surveyor cége ezt is el tudta intézni. A baj csak az ugye, hogy Genovában székelnek, az meg nem a második sarok innen.
Mit lehet tenni?
Majd este indulunk, mert elvitték, gyorsan átprogramozták, és este nyolcra meghozták. Annyira az utolsó pillanatban, hogy a révkalauz már a hajón volt. Feladták a bóját, a hozzá való bizonyítványt is. Felsiettem a hídra.
– Barba, megnézem a bizonyítványt, és megyek előre manőverezni.
– Ne szórakozz, majd indulás után, a pilot már türelmetlen.
– De addig nem megyek, amíg nem ellenőriztem.
– Na jó, de siess, ne akadékoskodj annyit.
Kivettem a bizonyítványt, megnéztem milyen hívójelet égettek bele. A miénk 8HADX volt, ez meg 8HDAX. Elírták! Mutatom Gézának:
– Barba, nem jó. Rossz hívójelet programoztak bele…
– A jó kurva anyjukat! – fakadt ki a parancsnok, és odavágta a pilot elé a papírt. – Nézze meg pilot, hát milyen munka ez?
A révkalauz mobilon felhívta a céget, akik megígérték, hogy este tízre küldenek egy fullajtárt a bójáért.
– Pilot, csak holnap reggel indulunk! – intézkedett a barba.
És másnap reggel nyolckor meghozták az EPIRB bóját.
– Pista ellenőrizd le, és ha jó, akkor stand by! (Stand by – felkészülés [értsd: manőverre].)
Megtörtént.
Jó volt.
Március 8-án, egy hónap és két napos olasz tartózkodás után elindultunk a Távol-keletre. De már az április elsejei konténeres járat indulásáért se tettem volna tűzbe a kezem!
Másképp folytatom!
Hogy miért? Megtaláltam a kézzel írott naplómat, amit a carrarai érkezés előtt kezdtem, így ezentúl azt fogom kitenni, de azért ezeket meghagyom, mert érdekes összehasonlítani: mennyire megbízható az emlékezet 15 év távlatából! Sok minden másképp történt ám, (de a lényegen nem változtat), de akkor is...
Folytatom...
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
A hídon az ügyeletes tiszt és matróz meg próbál a lábán megállni, mindent szépen elzéfesztelnek (biztonságba helyeznek), és kitámasztják magukat, s úgy várják az idő múlását, és azzal együtt a váltást, de legfőképpen a sűrített levegő sziszegését a gépházból, ami azt jelentené, hogy indítják a főgépet, s hamarosan megszűnik ez a borzalom. Az idő az persze múlik, mert az végzi a dolgát, s ebben semmi nem akadályozhatja. Tudjuk: odalent a gépészek is végzik a dolgukat, de annak eredménye még nem látható. Nem tudom pontosan, mi volt a hiba, de az rémlik, hogy egy hengerfejjel akadt gond. (Sajnos ekkor még nem vezettem naplót, most látszik, hogy milyen kár, nem előbb kezdtem hozzá! Ezt mindenki szívelje meg, aki nem ír még naplót, mert úgy jár majd, mint én most!) Tessék belegondolni: van egy baromi nagy kétütemű motor. Nyolc méter hosszú, két és fél méter magas, egy hengert úgy tisztítanak (kormolnak), hogy a gépész beleáll, és lekaparja a belső falát! Szóval ennek a masinának mekkora a
De nekem, és pár társamnak sikerült kijutnom!
Bevontattak a szalamiszi öbölbe (történelmi helyszín!), ahol a leállított hajók állnak egymásra kötve, és arra várva, hogy jön egy jó bolond, amelyik használt hajót akar venni. Elmentünk egy sor ilyen ócska, vénséges csotrogány előtt, majd egy elsüllyedt hajó előtt, amelyik fel volt fordulva, és az aljára kikötőhorgok voltak hegesztve, manőverezni kezdtünk. megfordultunk, seggünket az elsüllyedt felé fordítottuk.
gy hatalmas áruház, itt is bóklászunk, szóval elvagyunk, mint a befőtt. És ez megy hét végén is. Klassz.
Aztán sok eszmecsere végén beígérték a hajógyárból (Brailán hatalmas hajógyár működik) Románia legjobb elektrikusát. Eljött, vizsgálódott, nem csinált semmit és elment, de közölte, hogy szarból nem lehet várat építeni.
Nem volt ellenemre, hogy itt, a szultánok városa biztonságos szélárnyékában várakozzunk, hiszen még itt, a partközelben is olyan erős volt az északi szél, hogy csak úgy „porzott” a víz! És ami a gyönyörű, hogy ebben a hülye erős és hideg szélben vitorlásverseny nézői lehettünk, az egyik forduló bójája nagyjából harminc méterre volt tőlünk.
Minket más fából faragtak. Az alapvető gond, hogy a ballaszttankok fele használhatatlan, és üresen ez kész tragédia, mert nincs megfelelő merülésünk. Mi történik ilyenkor, amikor üres, és szembe kell venni a hullámokat? Nos, a hajó ha felmegy egy hullámhegyre, akkor az orra ugyebár felemelkedik. És megy felfelé, szépen, a következő hullámhegy, ha a hullámok rövidek, meg jön alá. És a Fekete-tenger pont erről híres: mivel sekély tenger, nem tudnak hosszú hullámok (szinusz hullámok) kialakulni, a két hullámhegy távolsága igen rövid. Tehát ott tartunk, hogy a hajó orra kiemelkedik, a test átbillen, és ilyenkor az orr, szinte lezuhan. Igen ám, de ott a következő hullámhegy már alatta, amibe belevág. Ilyenkor fröccsen a víz, a mérges hullám elborítja az árbócot is, beteríti a felépítményt. De ez lenne kisebbik baj. De a hajó ilyenkor egy pillanatra megáll, mint az ökölvívó feje, amikor beleszalad a nag ütésbe. Neki az agya lötykölődik össze, a hajón meg elindul minden, ami nincs lerögzítve. Potyog minden a polcról, az asztalról, a szakács megpróbálja elkapni a levest a levegőben, az összes lekvár egy kupacban, a sarokban, a kövön…
A búvárok is elvégezték a dolgukat, aláírás, és el. Illetve előtte nagyon elmondták, hogy szar ez a hajó, csigás az alja, isten tudja, mikor lehetett hajógyárban. Ők bizony nem tudtak csodát tenni.
A hívójel egy 4-5 betű és számkombináció, ami beazonosítja a hajót, a név nem mérvadó, abból lehet több is egyszerre üzemben, de hívójel alapján egyértelmű.
– Az Inmarsat C nem működik.
A fedélzetmestert utasítottam, hogy a csomagokat csak tegyék le, és essenek neki a hajó „átnevezésének”, azaz le kell festeni a régi nevet: Pelcarrier, és helyébe írják ki szép, kövér betűkkel az újat: Pancon 3.
– Pistikém, ez borzalom! – mondta P. Feri, a rádiós kambúzer. – Ilyen szart a jóisten se látott! Ez a hajó semmilyen nemzetközi előírásnak nem felel meg! Nincs egy működő
– Dobd le a bal horgonyt!
Felcihelődtünk, a csomagokkal kitámolyogtunk, valóban ott várt az ügynök.
Hajnali fél kettőkor dobtunk horgonyt a gyár előtt a fjordban. Itt horgonyoz a Wilson Mersin, utánuk fogunk következni. Ma reggel bement egy hajó, azt is ki kell várni. Remélem holnap is nyugis napunk lesz még.
Fél ötkor felébresztett Zsenya, kérdése volt, jogos az ébresztő, nem haragudtam, bár újra elaludni nem tudtam. De azt azonnal láttam, hogy ebből nem lesz kora reggeli indulás. Van egy hülye rendelkezésük, amíg a buldózer dolgozik a rakománnyal, nem lehet lemenni söpörni. És abból is láttam, hogy nem igyekeznek a kirakással, hogy előbb a daru összekaparta amit tudott, és utána tették be a masinát. Így annak nem sok dolga akadt. Na, mindegy, révkalauz délben, a manőver már nem az enyém volt.
A légi járművek nagyjából úgy működnek, mint egy sugárhajtású vadászgép. (Ne kérdezz, olvasd el a könyvet, akkor választ kapsz.) Nos, amikor ezek a gépek feltűnnek, akkor belőlük kilép az "ÚR", vagy angyalok, vagy a Seregek Ura, tehát a szemlélő azt látja, hogy mindig onnan jön elő. Tehát az Úr ebben lakozik. Mutatok is egy képet erről a repülőről, persze olyat, amit mi tudunk ma előállítani:
Akkor most mutatok egy másik képet. Ezt bizonyára mindenki felismeri, ez egy vidéki, szép templom.
Meg kell mondjam, ezt jól kitalálta Sloszár úr. Azt mondja, íme a bizonyíték, hogy az emberiség emlékezete megőrizte a találkozások emlékét, és ebből alakult ki a templomépítészet. Tetszik. Frappáns. És fenemód logikus. Csak egy a bibi, hogy nem biztos, hogy igaz.
Délben láttam, hogy édesapám keresett telefonon, amint volt vonal próbáltam hívni, de Finnországból nem tudok hívni, és svéd hálózat még gyenge volt, így hamar megszakadt a beszélgetés. Annyit azért hallottam, hogy nincs semmi különös. Ezek szerint apa csak hallani szerette volna hangom, tudni rólam. Hogy megváltozott az öreg. Ezt régen sose tette. Fel nem hívott volna az istenért se! Most nagyon egyedül lehet, remélem, nem beteg, mert ha igen biztosan letagadná, nem ismerné el.
First arrive, first serve - aki előbb érkezik, előbb lesz kiszolgálva -, ennek az elvnek az alapján fogunk várakozni Heröyában és kirakni. Ezt az ügynökség ímélte ma. És azt is, hogy biztosan nem kerülünk sorra hétfő reggelre, talán kedd délután.
Hajnali négykor érkeztünk Koppenhága elé. A barba feljött a hídra, biztosan benne volt a frász, mert hiába mondtam, hogy már sokszor átjöttem itt. Nos, ez az ő baja, mert ő marad álmos, nem én. Illetve én is, de én hivatalból. :-) Hajnali fél hatra kint voltunk az észak-déli irányú bójázott csatornából. Elment aludni, és én elkezdtem hallgatni Bocaccio Dekameronját. Hát ezt már olvastam, valamikor tizenöt éves koromban, most érdeklődve kezdtem el. És ami külön öröm, hogy Bodor Tibor olvassa, szeretem az orgánumát, csak azok a fránya olasz nevek kiejtését tudná... hogy a capelletto kiejtése nem csapelletto, hanem kapelletto. Marhára "báncsa" ám a fülem!
Na, akkor most belevágok. Régóta húzom, halasztom, de tovább nem akarom. Olvasok egy könyvet is, egy jó vaskosat, két kötetes, és ingyenesen letölthető valahonnan, már nem emlékszem, hol találtam. De a könyvben benne van, ezért onnan másolom ide, hátha másokat is érdekel:
Az Ószövetség istene nem lehet az az Isten, akit Jézus hirdetett. Az Ószövetségből nem vezethető le a kereszténység. Nem eredhet abból Jézus tanítása. Az az isten egy pitiáner kis helyi istenség (aki egyáltalán nem mindenható, hiszen becsapható, átverhető, el lehet előle bújni, stb. stb. és aki ezért dühbe gurul, és őrjöngve áll bosszút.)
