Boldog új évet kívánok!
Eltelt egy bő hónap, amióta bejelentkeztem, éppen itt az ideje a legújabb levélnek. Pedig nincs időm írni, elég sok a dolgom, nincs üresjárat. Állandó hajnali érkezések, esti indulások, a kettő között meg ilyen szerviz, olyan probléma. De mivel a világvégét megint túléltük, írok.
Szóval átvettem ezt az ékszerdobozt, és hihetetlen luxusba csöppentem. Három tiszt a kezem alatt, köztük egy „legendás” első tiszt, konyhafiú, a kabinom akkora, hogy eltévedek benne. Működő számítógépek, viszonylag modern híd, elektromos térképpel. De ami a fő, az édesvízre nincs gond, mi gyártjuk, amit nem mondhatok el az előző hajókról. És működő légkondi, ami remek.
Az első tiszt legendás. Mégpedig azért, mert átlag három évenként haza kell szólnia a cégnek, hogy bocsi, de a barbát letartóztatták. Szerencsére a legutóbbi ilyen esete tavaly volt, egyelőre nincs veszély, de az ördög nem alszik. Én sem sokat, de ennek nem a chief az oka. Hanem az előző barba. 30 éves német titán, a világ összes magabiztosságával megverve, mert ekkora önbizalom már nem áldás. Elképedve néztem, hogy úgy kezeli a hajót, mint a saját BMW-jét, komolyan csodálom, hogy nem verte itt- ott oda manőver közben. Ez a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy hagyott itt nekem akkora kupit a könyvelésben, hogy hónap közepéig nyomoztam, mi miért nem stimmel, és bár kitaláltam, de ennek a böjtje a decemberi fizetéseknél jött el. A könyvelési osztállyal, ami praktikusan ki van szervezve Manilába, akkora nyomozást folytattunk, hogy ilyet a NAV is csak tíz évben végez. A végére annyira belemerültek a fülöp kisleányok a dologba, hogy sikeresen elcsellózták a novemberi, és ezzel együtt a decemberi fizetéseket. Pedig karácsony után napi szinten könyörögtem nekik, ellenőrizzék a számításaikat, mert nem jó. Végül január negyedikén elhitték nekem, hogy én jobban tudok összeadni, meg kivonni, mint ők adatokat bevinni a számítógépbe. De ezen is túl vagyunk.
Ahogy egy in water surveyen (ez kb. annyit tesz, hogy a hajót kidokkolás helyet a vízben ellenőrzik búvárok, egy regiszterjelenlétében; a regiszter meg az osztályozó intézetet képviselő személy – a szerk.), egy időszakos szemlén, meg egy kisebb javításon. Ez utóbbi volt a legszebb, 5 és fél nap alatt megoldotta a gépészek egy főgép nagyjavítást. Nem hittem volna. Jó, volt a partról segítségük, de akkor is. Láttam már hasonlót, az közel három hétig eltartott. A javítás alkalmából kaptam két műszaki szuperintendást, hurrá. Nemsokára meg jön a nautikai, asszonyostól, bár erről igyekszem lebeszélni, mert utaskodni itt nem túl egyszerű. De hát úgy fest, népszerűek lettünk.
Még a javítás előtt volt egy kis esemény. A három napja a hajóra érkezett matrózt fejbe kólintotta egy konténerkötöző rúd, pont ott, ahol nem védte a sisak. Szerencsétlen, először volt a cég alkalmazásában, először konténeres hajón, hiába mondtuk neki, fél szemmel felfelé pislogjon, mer t itt az égből acéleső potyog, megtörtént. De a srác annyira féltette a melóját, hogy 10 napig nem szólt a dologról. Akkorra már viszont annyira fájt a sérülés helye, hogy nem bírta. Kiküldtem orvoshoz, az orvos meg haza, de mire repülőjegye lett… Na, az is egy szép történet lesz egyszer. Egy pár napig kevesebben voltunk, de túléltük.
Aztán jött Miami, a javítással. Remek helyen voltunk kikötve, az személyhajók termináljának a végen. Olyan szűk helyre kellett betornászni a hajót, hogy erre az alkalomra kaptam két rangidős pilotot. Mégpedig azért, mert ezt a manővert jó, ha félévente egyszer eljátsszák. Akkor sem ekkora hajóval. Ezen a híren felbuzdulva kértem egy vontatót is. Kellett is, enyhén szólva kicsi helyre szuszakoltuk be a hajót. A két pilot olyan izgatott volt a manőver alatt, mint kisgyerek ajándékosztás előtt, aminek hatására én elfogyasztottam kb. 25 darab fogpiszkálót. Azért nem többet, mert csak ennyi volt kéznél. Szóval lekötöttünk a kijelölt helyünkre, pontosan szemben Miami belvárosával, a hajó mögött 30 méterre a kapu. A baj csak az volt, hogy a biztonságra hivatkozva nem sétálhattunk a kapuhoz, hanem egy szerződött cég autóját kellett hívni. Alkalmanként 45 dollárért. Azaz egy kimenetel 90 dollárba került volna. El lehet képzelni, milyen sokat voltunk a parton. Igen, pontosan annyit. Pedig elhatároztam, hogy 24- én bizony elmegyek Miami Beachre és megfürdök a tengerben, amit jól meg is írok mindenkinek. Nem jött össze.
A tervek szerint csak 25-én este kellett volna elhagyni Miamit, de mivel 24. délután kész lett a gép és senki nem akarta a rakpartot fizetni, ezért karácsonyi vacsora helyett volt vacsora manőver. A szentestét 25-én ünnepeltük.
Minden visszatért a rendes kerékvágásba, még a hajó balszerencséje is. Idén már öt baleset történt, elgázoltak egy bálnát, és valahol a Yucatán félsziget környékén valami nagy csövet is. A balszerencse engem is elért, mégpedig egy kikötőkötél képében. Mondjuk a rossz sorsnak az új harmadik tisztem alaposan besegített. Román srác, de moldáv, szóval nem tudom, mert nagyon szűkszavú. angol nyelven. Mert románul mondja ám a magáét. Azaz angol tudása, hááááááát. Finoman fogalmazok: gyengécske. A tapasztalata is. Ez a harmadik hajója 3. tisztként, előtte egy görög cégnél volt, kompokon dolgozott, illetve egy bulkeren. Ahol manővereznie a hídon kellett a barbával. Ebből következik, hogy a konténerezésről, meg a manőverezésről dunsztja nincs, illetve nem sok. Ennek eredménye a propellerre tekeredett kikötőkötél. Mivel az amerikai mooringmanek égnek a munkavágytól, hát szépen beledobálják a vízbe a köteleket. amit aztán nekünk gyorsan be kell húzni, mert máskülönben elkapja propeller. Ez történt Norfolkban. A farkötelet bedobták a vízbe, amit a 3. tiszt lassan kezdett el behúzni, mert nem a kötélre figyelt. Az meg köszönte szépen és a hátulról érkező széllel besodródott a tükör alá, ahol a csiga elkapta. Hogy én ennek mennyire örültem.
Visza kecmeregtünk a rakpartra, ennek meg ott örültek nagyon, bár a helyünk nem kellett senkinek. És kezdődött a nagy telefonálás, mindenki értesített mindenkit, én meg búvárokat kértem. Szombat délután, de üstöléssel. Azt hittem, reggelig nem lesz semmi, de szerencsére ott a Hampton Roads, ahol a Flotta legnagyobb keleti parti kikötője van. Miért szerencse ez? Hát mert a flotta miatt két 24 órás ügyeletet adó búvárcég is van Norfolkban, mivel az említett alakulatnál manőverenként szokás összeszedni egy kikötőkötelet. Mondjuk ők nem is csinálnak annyi manővert, mint mi, nem is ezért tartják őket. Az egyik cég emberei három órán belül megjelentek. Egy verekedős hajót hagytak ott a kedvünkért. mit mondjak, felkészüléssel, mindennel együtt 2 óra alatt lekapták a 30 méter kötelet a propellerről. Szerencsére sem sérülés, sem olajszennyezés nem történt, így az időközben a Parti Őrségtől megjelent tisztek is abbahagyták a rajtam végrehajtott proktológiai vizsgálatot. Igaz, arra ígéretet kaptam, hogy legközelebb az urológia szakcsoportjuk jön, hólyagtükrözéssel felérő vizsgálatra. Addig lesz időm megfejteni, hogy a propellerre feltekeredett kikötőkötélnek mi köze van a konyha szagelszívó szűrőjének tisztaságához. Mint ne mondjak, ilyen örömmel még nem fogadtam révkalauzt, mint azt, amelyik az indulásra jött.
Az újesztendőt a tengeren ünnepeltük, csendesen, egy pohár pezsgővel. Én egy szép, tartalmas beszédet mondtam, ami kb. 10 másodpercet vett igénybe. A keleti parti konténer terminálok rakodóinak kollektív szerződés lejárt 29- én éjfélkor, és mivel új megállapodás nincs, sztrájkveszély volt. Ezt eltolták egy hónappal, remélve, hogy lesz egyezség, de nekünk mindenesetre két kikötőnket is törölték. Így rekordhosszú, 6 napos menetünk van, mégpedig poroszka tempóban. Amióta itt vagyok, csak akkor megy teljes sebességen a hajó, amikor a pilot kéri. Amúgy gazdaságos, meg a legesleggazdaságosabb sebesség, illetve újabban a super slow steaming.Ami azt jelenti, hogy 25% gépterhelés, de úgy is be van ígérve a 14 csomó. Szerencsére ezt még nem kérték, mert nem tudnánk tartani. Ez a terhelés hosszabb távon nem jó a gépnek, és hát 25% terhelés éppen csak lassan előre. De nem baj, a bérleti szerződéseket nem mi kötjük.
Most egyenlőre ennyi, ha lesz egy kicsivel több időm, majd mesélek.
