Október 29. Csütörtök. 90 nap. Casablanca. Tegnap ezer tonnát raktak ki. Reggel az ügynök azt mondta, hogy estére száz százalék, hogy kész leszünk. Így aztán maradtunk, mert csak 700-at sikerült ma teljesíteniük.
Este megírtam a novellát, amire már napok óta készültem, A semmi közepén címmel. Mindössze 5 flekk. Azt hiszem, hogy jó, sőt... Persze egészen más lett, mint amilyennek elterveztem, de így van jól.
Ma a következő utunk lesz: Gijón (észak Spanyolország) - Salerno (Nápoly mellett).

Október 30. Péntek. 89 nap. Casablanca. Éjszaka, M. Jani kibányászott a raktárból három potyautast. Egyszerűen érthetetlen, hogyan képzelik ezek, hogy el tudnak bújni egy ilyen kis hajón, ahol minden kulcsra van zárva, csak a raktárba lehet lemenni, ott pedig három helyre bújhatnak, és mindig ott is találják meg őket. A múltkor (júniusban) is onnan szedték ki az önjelölt, ingyen turistákat...
Bolondok ezek...
Este nyolcra kirakták a 2300 tonna lópúdert.
Egész nap szép, ködös idő volt. Kilenckor jött a pilot. A folyami radar is bedöglött. Szépen összemaszatolta a képernyőt, és kiírta: SHF failure. Aki tudja, hogy mit jelent, az okosabb mint mi, mert nyomát se találtuk se a használati utasításban, se a szervízkönyvben. Ennek egyenes következménye, hogy nem indultunk el sehova se. Éjjel kijött a radarszervíz.

Október 31. Szombat. 88 nap. Casablanca, úton. Két órára megcsinálták a tengeri radart, a Maci összeszörnyülködte magát, hogy 600 márkát kellett fizetnie, az ékszíj volt elszakadva, ami a motorról átviszi a hajtást a forgó antennára. Így már volt radarunk, csak pilot nem. Hála Istennek, csak reggel hétkor jött.
Így elindultunk, sehova se.
Ugyanis megint a szokott tészta: induljanak el Finisterre felé (az Ibériai-félsziget északnyugati csücske), hétfőn (délután lehetünk ott) talán tudunk rakományt szerezni. Majd akkor telexezek az asszonynak, mert most csak annyit tudnék, hogy: Valahova megyünk, amikor ott leszünk, akkor felhívlak onnan...
Franc a szakácsba, olyan lekváros buktát csinált, hogy ha arabul nem is, de 1000-1 nyelven beszélt! Sajnos ő is jól főz, nemcsak az előző. Otthon is dolgozik, a vár egyik éttermében, kivett hat hónap szabit, és eljött egy behajózásra.
Jenő szeret olvasni. Megvan az összes Wilbur Smith könyve, és apától a Klapka katonái is...! Tetszett neki az Ezredvégben megjelent írásom, csakúgy mint H. P.-nek. Pista megkérdezte, hogy ez milyen könyv (?), mármint az Ezredvég. Életében nem hallott még irodalmi folyóiratról.

November 1. Vasárnap. úton sehova... Egyelőre tart a jó idő, csak a levegő hűl erősen... 
Soha ilyen jól nem jött a portugál tévé, mint ma. Végignéztem az utolsó Forma-1-es futamot. Hál' Istennek, M. Schumacher (a kis pökhendi, beképzelt, agresszív német) a 31. körben kiállt, mert defektet kapott. Így a kedvencem, M. Hakkinen nyerte az idei VB-t.

November 2. Hétfő. úton. Éjszaka hallgattam a Szülőföldünket.
Tolnai Klári emlékműsor volt, ezek szerint meghalt... Nyolcvanöt éves volt. Szegény. Szerettem, nagy színésznőnek tartom, ő is kiváló - kivétel és egyben - példa arra, amit apa szokott mondani, hogy nem az iskola teszi a mestert, jelen esetben a színészt.

November 3. Kedd. úton. Hülye, dülöngélős idő van, tele a hócipőm a hajóval. Letelt a három hónap, és megint szűknek érzem, nem találom a helyem, mennék haza. Ideges vagyok, három héten belül harmadszor járunk a Vizcayán, ez nem fehér embernek való hajózás. Nem hiszem, hogy még egyszer rá tudnak venni, hogy ilyen kis hajóra jöjjek. Még jó, hogy a személyzettel és a parancsnokkal jól kijövök, mert egyébként kibírhatatlan lenne...
Lehet, hogy már megyünk valahova. Az RMS azt mondta, hogy a Pandora rakományát elvihetjük Rouenből Tunéziába. Szépen nézünk ki, megint arabokhoz megyünk. Még ez is...
Délután irányt változtattunk, most kreuzolunk egy kicsit. Este hatig cikkben megyünk, utána 90 fokot fordulunk cakkba. A Maci se bírta már az eszeveszett dülöngélést. A kabinom romokban hever, minden a földön van, alig tudok bemenni, de nincs értelme összeszedni, mert minden újra lezúg a földre.

November 5. Csütörtök. úton, Rouen. Éjszaka jöttünk végig a Szajnán, videóztam, mert nappali felvételeim vannak, így össze lehet hasonlítani, hogy milyen sötétben (és időnként fene nagy ködben) hajózni a folyón...

Francia panasznap...

Két pilot hozott fel, mindkettővel jót beszélgettem. Panaszkodtak a közbiztonságra, borzasztóan sok az arab és a néger (elnézést, nem afro-franciák mert itt így mondják), és hallatlanul agresszívak, rabolnak, fosztogatnak, lehetetlen visszafogni őket. Párizs Európa legveszélyesebb városa, a metrón egyedül utazni nem életbiztosítás. Az egyedüli megoldás az lenne, ha kirúghatnák őket. Afrikában nincs velük baj, mert ott a rendőrség rettentő szigorú, majdhogynem kegyetlen, mondta a párizsi születésű révkalauz. Franciaországban nem tudnak velük mit csinálni, nem lehet kordában tartani őket. (Nesze neked liberalizmus, esélyegyenlőség, meg demokrácia...) Valahogy nem tudom sajnálni a frankokat... sőt magamban vigyorogtam: ti tettétek őket franciákká, most mi a fityfenét hőbörögtök? Semmi, de semmi alapja nincs a panasznapnak!
Ma nem raktak. Biztosan azért, mert sütött a nap, és holnapra esőt mondanak.

Telefon haza...

Délután rendeltünk klub buszt, de nem győztem kivárni, ezért elindultam gyalog. A kikötőből felhívtam a családot hét óra körül. Szabolcs volt otthon, az asszonyka fogadóórán volt a gimiben. Lesz majd "Na, gyere ide, édes fiam...!", ha hazajön!
Írogatja a verseket, a kötete valószínűleg csak a költészet napjára jelenik meg, és nem karácsonyra. Lesz egy felolvasóestje a gimiben (a végén még emléktáblát kap...), és összekobozza az aulát valami ünnepélyen. A beszélgetés után bementem a városba. Sokkal messzebb van, mint ahogyan emlékeztem...
Negyed kilenckor újból telefonáltam. Még mindig "fogadott" az asszony. Kérdeztem a fiamat, hogy mi a helyzet a 2zsiráfnál. Encsi beszélt velük, és a karácsonyi számban benne leszek. Amit hazaküldtem írásokat (Zümzümbogár) Szabolcs szerint nagyon jók, jobbak, mint az első részek... (Na, ja..., mert itt rajtam is vigyoroghat...!) Szabolcs két verse benne volt az októberi számban.
újabb séta, már nyomta a sarkamat a lúdtalpbetét, megnéztem a Luna Parkot a rakparton (két híd között teljes hosszában), majd begyalogoltam a kikötőbe. Érdekes, most sokkal rövidebb volt, mint kimenetkor.

November 7. Szombat. úton. Az időjárásjelentés megint viharjelzést ad... Nem értem, vagy 2-es erősségű a szél, vagy kilences. Ezek nem ismerik a közbülső számokat?!
Olvastam a Szagos Ervin könyvtárban (klotyó) a Nők lapját, és láttam Lázár Ervin új könyvét (a Hitel prózai szerkesztője), kicsiknek, gyerekeknek szól. Az Ozirisz kiadó adta ki. Lehet, hogy vevők lennének a Zümzümbogárra?
Szülőföldünk: súlyos az árvízveszély otthon. Holnapután tetőzik a Tisza Tokajnál. Több helyen gátszivárgás van... Ukrajnában már árad... Romániában is súlyos a helyzet.
Eltemették Tolnai Klárit.
Délután már tisztességesen lityegtünk.
Nem is lehetne másképp, szemből jön a szél, mert mindig ezt csinálja velünk. Amikor Casába mentünk, akkor is szemből kaptuk. Egy hét alatt volt ideje megfordulni a dögnek, így Rouenba menet újból a pofánkba fújt. Most, hogy megint délre megyünk, újra megfordult, és szemből kapjuk.

Concorde

Délután találkoztunk a Concorde-dal. Na, nem a tengeren. De őrségátadáskor, azaz tizenkettőkor két irtózatos dörrenés volt. Néztem jobbra-balra, a Maci meg csak vigyorgott. Felmutatott az égre. "Concorde", mondta. Kimentem, s valóban. Irtózatos sebességgel húzta a csíkot, ment Dél-Amerikába. A csőrös gépmadarat nem láthattam, csak egy parányi, csillogó pont volt az égen, s mögötte a fehér csík mutatta, hogy merre, s milyen irtózatos sebességgel száguld. A két durranás az lehetett, amikor átlépi a hangsebességet. úgy emlékszem, hogy azt olvastam valahol, hogy csak az óceán felett száguldozhat kedvére, ezért is járja a Párizs-Dél-Amerika útvonalat, mert így lakott hely felett nem kell pukkogtatnia... Este hatkor hallottam újra, kiszaladtam, s valóban, a csík ott volt az égen, már visszajött az óceán túlpartjáról! Erre a pesti ember azt mondja: azért ez nem semmi!