Június 5. szombat, Algír, úton. Nyugis éjszaka volt, jól kialudtam magam, reggel lementem a szalonba, hogy megnézzem a reggeli híreket a tévében, de nem voltak. Valami "hírtelen" reggeli műsor volt, lévén hétvége.
Botrány
Ahogyan az lenni szokott, ha valami jó, akkor annak el kell romlania. Tehát Janusz azzal a hírrel jött, hogy reggel ötkor két suhancot látott a fedélzeten, két mentőgyűrűnk hiányzik, ott úsznak a hajó mellett, és a pilotlétra le van engedve a vízig.
Kimentem, megnéztem, igaza volt. Felhívtam a hajóra a parton posztoló rendőrt (éjjel nappal őrzik az összes hajót), hogy vizsgáljuk meg a konténereket. Az egyik nyitva volt, de nem találtunk benne senkit. Mire végeztem, Jerome lejött reggelizni. Azonnal beszámoltam neki a dolgokról.
Még soha nem láttam senkit ennyire dühbe gurulni.
Miért nem szóltam neki reggel ötkor, ez volt az első kérdése. Nagy nehezen el tudtam magyarázni, hogy azért, mert nekem is csak most szóltak. Egy kicsit megnyugodott, és azt mondta, hogy azt jól tettem, hogy rendőrrel vizsgáltuk végig a konténereket (felhúzott géppisztollyal járta ám végig a fedélzetet...). Ezután jól lebarmolta a fedélzetmestert, hogy lehet ennyire bolond, hogy nem ébresztette fel.
Ebben persze igaza van.
A szokásos eljárás az, hogy algériai kikötőkben éjszakára bezárkózunk, minden páncélajtó kulcsra zárva, s ha valakit látunk a fedélzeten, akkor a parancsnokot ébreszteni kell, aki felhívja a rendőrséget telefonon, azok megszállják a hajót, és átkutatják.
A bosun persze nem akarta, hogy hajnali ötkor felverjék az egész hajót.
Az is igen valószínű, hogy csak lopni akartak valamit, de mivel minden zárva, dühükben kidobták a két mozdítható tárgyat mentőgyűrű , s elmentek. Ez máshol is előfordulhat, nemcsak Algírban. Indulás előtt a rendőrség átvizsgálta a hajót, és senkit nem találtak. (Ettől persze még lehet potyautas...) A konténerek üresek, ez biztos, mert berakás előtt kinyitjuk (az üreseket), megvizsgáljuk, majd leplombálja az egyik matróz, s csak ezután lehet berakni a hajóba. Legfeljebb megrakott konténerben lehet potyautas, de az a hatóságok sara, mert ezek már leplombálva jönnek.
Tehát Jerome lebarmolta az összes matrózt, a fedélzetmestert, gondolom a hátam mögött engem is, hogyan lehet valaki ennyire hülye? Egész délelőtt rémtörténetekkel traktált, amik itt történtek a zavargások ideje alatt. Egyébként a kikötő még mindig le van zárva, tengerész nem léphet partra, de úgy mondják, hamarosan feloldják a partra lépési tilalmat, mert a helyzet konszolidálódott.
Jerome egész délután azt magyarázta, hogy ezek mind jó matrózok, a fedélzetmester egészen kiváló, csak lehet, hogy kicsit fáradtak. Azt hiszem, rájött, hogy a kitörésével hülyét csinált magából. Az a típus lehet, aki előbb robban, aztán összehord mindent, amit később megbán...
Szép időben hajózunk, este hétkor indultunk, két órát horgonyon álltunk Algír előtt, mert mind a két gép hűtőrendszere bemondta az unalmast, aztán felhúztuk a macskát, s azóta megyünk.
Azért az őrület, hogy mennyire tud mozogni ez a hajó. Délután döghullámok érkeztek a Lion-öbölből, nem nagyok, de mi billegtünk rendesen.
Algírban beraktunk egy "mafi"-t, rajta egy szivattyúházzal. A mafi egy olyan utánfutó, aminek a kerekei tömörgumiból vannak, és aprók. Ezt kapcsolják rá a nyerges vontatóra. Egyszerűen nevetséges, ahogyan az arabok megkötötték az irdatlan szerkezetet. Még húsz láncot kellet ráraknunk, hogy biztonságban szállíthassuk!
Június 6. vasárnap, úton. Először Genova, azután Marseille, s onnan hazamegy Jerome. Ma jelentette be, és ettől mindenki vidám és megelégedett lett a hajón. Én is.
Június 7. hétfő, úton, Genova. Tűzoltógyakorlatot tartottunk. Eléggé gyakorlott a legénység, persze lehet, hogy ebben része van annak, hogy nemrégen valódi tüzet oltottak. A konyhában volt "vélt" tűz, és a fedélzetmestert öltöztettük be a tűzálló ruhába. Szép volt, mint egy marslakó. Későn este érkeztünk, éjfél is elmúlt, mire kikötöttünk.
Június 8. kedd, Genova, úton. Jó húzós nap volt, reggel hatkor keltem, és háromig megállás nélkül nyomtuk az ipart. És persze héttől éjfélig a szokásos szolgálat.
Azzal már teljesen tisztában vagyok, hogy milyen a cigányok helyzete Magyarországon. Örülök annak is, hogy Békéscsabán szlovák magángimnázium nyílt, a horvát nemzetiségi műsort is végignéztem, de azért jó lenne, ha lenne valami műsor is délután az MTV 2-ben. Semmi hírem nincs otthonról. A meccset láttam vasárnap délután, hát jól elvertek a románok...
Az elmúlt héten 84 órát dolgoztam összesen, ez ugyebár napi 12 óra pontosan, benne a szombat, vasárnap, és egy állami ünnep (3.-a a lengyeleknél az volt).
Június 9. szerda, úton, Marseille, úton. Azért ez nem az igazi. Még azt se lehet mondani, hogy reggel érkeztünk, mert tizenegyre kötöttünk ki, és este fél hétre kész volt a ki- és a berakás. Nem lehet ránk fogni, hogy állandóan a városban lófrálunk, és alig látni a legénységet a hajón.
Jerome nélkül
A legszebb pillanat az volt, amikor kezet fogtam cpt. Costagliolával és elhúzta a belét. Az igazat megvallva nem egy átok rossz ember, inkább pukkancs, és az a típus, aki a bolhából szívesebben csinálna egy állatkertet, mint csak holmi elefántot. Azt hiszem, hogy bizonytalan a tudása, és ezért igyekszik túlbiztosítani magát, és a zavar legkisebb jelére pánikba esik.
Az biztos, hogy hajóztam már rosszabb parancsnokkal is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy alig várom, hogy visszajöjjön.
Pedig biztosra ígérte, a lengyelek legnagyobb bánatára!
Új seprő, más parancsnok
Nem vagyok benne biztos, hogy a Heydal ősi francia név, de az új barbát így hívják. A fiúk csak möszjő Pavarottinak becézik, mert csak egy picit magasabb, de a hasa talán nagyobb. Arcra a híres tenor és Rumcájsz keveréke.
Fél hétre voltunk készen a berakással, és csak kilenckor indultunk. Mennyivel jobb, mint Jerome esetében, aki már fél nyolckor elhúzta volna a csíkot.
Így volt időm még kimenni, és felhívni Encsit. A rakomány megkötésére is bőven volt idő, és nem volt idegeskedés, hogy készen lesznek-e amire a pilot megérkezik.
Három levelet küldtem haza, Mr. Goodrfrey, a Mafret (charterer, hajóbérlő cég) képviselője elvitte a leveleket. Remélem, hogy becsülettel postára adja, mert angol, és azok igazi tengerészek, s valóban tudják, mennyire fontos a tengerésznek és a családnak a levél.
Indulás után vittem a barbának a rakománylistát, amit Jerome megkövetelt.
- Erre nincs szükség , mondta, és megvakarta hordóhasát.
Június 10. csütörtök, úton. Délelőtt kényelmesen megcsináltam az algériaiak által megkövetelt rakományösszesítőt, és odaadtam a barbának.
Janusz állandóan rágta a fülem, hogy rendeljek overallokat a legénységnek, mert a tűz oltásakor egy rend mindenkinek teljesen tönkrement. Jerome kereken elutasította, mert csak kettő jár behajózásonként, mondta, és lehet, hogy még ki lehetett volna mosni, sőt, lehet, hogy ki is mosták, és csak engem akarnak a falhoz állítani. Most megrendelem, mert Rumcájsz azonnal rábólintott.
Az újpesti újságos és Hadnagy Gábor
Tegnap el is felejtettem, hogy mit mesélt Encsike:
Még valamikor jó egy hónappal a behajózásom előtt, Biró Endrénél járva, az újpesti piacon bóklászva szóba elegyedtem egy újság és könyvárussal. Szó szót követett, s otthagytam eladásra a nálam levő egyetlen példány Bonzsúr Indonéziát. A napokban keresett a hölgy, hogy eladta, és vihetünk még vagy öt példányt. Encsike reklamálta, hogy miért nem a vecsési piacon terjesztettem ilyen hallatlanul nagy tételben... Hadnagy Gabi is telefonált. A napokban eladott tizenegy Bonzsúr Indonéziát, és még kellene vagy 30 példány, mert keresik és viszik, mint a cukrot. Gondolom ez annak az újságcikknek köszönhető, amit Betz Pista írt a Magyar Hajózásba.
Sajnos, vagy nem, de ebből a pénzből semmit se látok, mert felajánlottam az árát a Kassa motoros felújítására létrehozott alapítványnak. Ha már nem tudok tevőlegesen részt venni a felújításban, akkor ennyit megérdemel tőlem az utolsó, Magyarországon még fellelhető Duna-tengerjáró hajó. (Részt vett a második világháborúban is, Kassa néven Dávidházy Bandi bácsi volt az utolsó parancsnoka. Később átkeresztelték Budapestre, s ez volt a "kis" Budapest, mert később jött a Várnában épült 6500 tonnás "nagy".)
