Június 26. szombat, úton, Genova, úton. Jó húzós nap volt. Hajnalban érkeztünk, fél hatra kötöttünk ki, azonnal elkezdtek dolgozni, és hatkor már el is jöttünk. Arra azért volt időm, hogy felhívjam Encsit. Híre terjedt, hogy Marseille-ben sztrájk van a kikötőben. Nem is végzünk egy nap alatt, henm csak valamikor kedden. Két rakparton raknak be, persze van is mit, mert 1300 köbméter palettát és ládát viszünk. Ez nagyon sok, féleg, ha azt is nézem, hogy rolling cargót, azaz gördülő rakományt is felveszünk.
Június 27. vasárnap, úton, Marseille. Jerome olyan volt, mint egy vad motoros. Húzta a gázt, hogy minél előbb megérkezzünk a kikötőkbe. Most meg: Reggel megyek fel őrségbe. Rumcájsz kedvesen vigyorog, és kifejtette az álláspontját: - Egy kicsit visszavettem a sebességből. Így délután fél egykor érkezünk a pilotállomásra, mindenki kényelmesen megebédelhet, aztán jöhet a manőver. Az az egy óra nem oszt, nem szoroz, hiszen ma úgyse dolgoznak. Így is volt. Megérkeztünk ebéd után, kikötöttünk, majd csináltunk egy mentőcsónak gyakorlatot, mindenki mehetett, amerre látott. Persze egy tiszt, egy matróz és egy gépésznek bent kellett maradnia, így én voltam a tiszt. Andrzej kiment, én pedig felhívtam Encsikét.
Marseille nem változott
Négykor ledőltem egy kicsit, majd este hétkor kimentem a városba. Akármilyen messze is van, kell egy kis séta, kikapcsolódás. Úgyis először esik meg, amióta itt vagyok, hogy kijutok a hajóról. Buszra szálltam, mert a 35-össel is vagy hét megálló volt a Régi Kikötő - most jachtok sorakoznak egymás mellett -, s gyalog vagy háromnegyedóra a jó lábúaknak. Ugyanolyan volt, mint amikor Encsikével itt jártunk 1982-ben. Csak az a különbség, hogy sokkal több az arab... Megtaláltam azt a boltot is, amiben Pőcze parancsnok vasútmodelleket nézett. Megittam egy sört abban a bárban, ahol hajdanán fagyiztunk az asszonnyal. Végigsétáltam a Boulevard des Capucines-en még az is lehet, hogy jól írtam, aztán buszra szálltam, és bejöttem a hajóra. Éppen akkor érkezett meg Wadek, az új fedélzetmester. Kíváncsi leszek, hogyan értjük meg egymást, mert nemigen beszél angolul. Bár nekem a lengyel egyre jobban megy, de még nem beszélek igazán, úgy tudok kerek mondatokat elővarázsolni az okos fejemből, hogy előbb megnézem a szótárban, aztán elmondom. Bár az orosz alapján elég sok szó összejött már, azért egyáltalán nem könnyű. Főleg azért nem, mert most "vérre megy a dolog", meg kell tanulnom a nyelvet, ha a lengyelek között akarok hajózni a későbbiekben is.
Június 28. hétfő, Marseille. Ilyen se volt még! Itt egy teljes munkanap, és nem használják ki! Reggel nyolckor kezdték a munkát, tízkor vették a burnuszukat, és elmentek az arabok... Persze nem mondták volna, hogy mára kész, hanem azzal bíztattak, hogy majd, majd... Akkor begurultam, és elmentem az irodába, hogy utána járjak a dolognak. - Jó napot kívánok, a Petráról vagyok a second capitan. Uraim, mikor folytatják a berakást? - kérdeztem illedelmesen, mert Encsi mindig a lelkemre köti, hogy legyek illedelmes, és jó... Egy nyegle arab terpeszkedett egy széken, de olyan erőbedobással, ahogyan csak arabul lehet terpeszkedni. - Mit tudom én!? - hárította el a kérdést. Egy fazon újságot olvasott, felkapta a fejét. Megkérdezte: - Az első tiszt a Petráról? - Aha... - illedelmeskedtem újfent. Nos, az újságos tag akkora üvöltést csapott a terpeszkedő irányába, mintha egy oroszlánfalka seggét rúgnák éppen szét. A nyegle meg felugrott, és én olyan készséges faszit még életemben nem láttam. Aszondja: - Erre parancsoljon chief, mindjárt megkérdezzük... És lőn, megkérdeztük, és kiderült, hogy mára konyec travaj. Milyen jó, hogy Jerome elment, és így a hajón nem üvöltözik senki... Janusz, a bosun úgy elment, hogy el se köszönt. Persze ilyenkor adj uramisten, de azonnal kell menni a taxihoz, ezt tudom, de akkor is, reggel többször is találkoztunk, és elutazónak illik elköszönni. Az újjal meg jól megleszek, mert még nem is "this is bosun", szinte semmit se tud angolul, de nem baj, mert így jobban rá leszek kényszerítve a lengyel tanulására. Ma már megdicsért, hogy milyen szépen mondtam, hogy aszondja: "Dzsiseny nye pracujon, tilko jutro rano o suszte" Azaz: ma nem dolgoznak, csak holnap reggel hatkor. Azt hiszem, jobb fedélzetmester lesz, mint Janusz volt. Szinte oda se kellett figyelnem a berakásra, mindent intézett a raktárban. Eltáncoltam, hogyan akarom, és ment minden, mint a karikacsapás. Negyed ötkor felhívtam Encsit, ott volt apa is, vele is beszéltem, negyven oldalnyi naplót ígért, kíváncsian várom.
Június 29. kedd, Marseille, úton. Ahogyan mondtam Wadeknak, reggel hatkor megjöttek, és délre úgy telezsúfolták a raktárt, ahogyan az elő van írva. Őrület, lehet bármennyi rakomány, ezek egy műszak alatt elkészülnek vele a garázsban. A fedélzeten csak fél négykor fejezték be, mert volt egy kis eső is, és sok volt a konténer is. Azért az túlzás, hogy az új fedélzetmester mennyire beszéli a lengyelt. Be nem áll a szája, és csak mondja, s nem látom rajta, hogy felmerülne benne a gondolat, hogy kétségeim lennének a mondanivalójával kapcsolatban. Ennyire azért nem kellene tanulnom... Este megcsináltam a túlóra elszámolásomat
Június 30. szerda, úton. A szokásos menetnap. Semmi különös. Kaptunk egy telexet, hogy Genovában elszúrták a dolgokat az előző úton, mert a trailereket fordítva rakták ki. Így most ami a hajón van, azt kirakjuk majd, s amit ott fogtak, azt elhozzuk Marseille-be. Holnap reggel hatkor érkezhetünk Algírba.
