Március 27. hétfő, úton, Oran. Megjött, hogy váltanak, csak a marseille-i érkezés időpontját várják Párizsban.
Már elkezdődött a Reisefever... Álmos voltam, de nem tudtam aludni délelőtt.
Küldtem e-milt Encsikének. Jó lenne megcsináltatni a menyezetig érő könyvszekrényt a falra.
Még éjfél előtt kikötöttünk.
Maciej meghívott egy whiskyre. Három lett belőle. A harmadik előtt azt mondtam:
- Strzemionego!
Csak nézett kifelé a fejéből. Ugyanis ez egy meglehetősen speciális lengyel "szakkifejezés". A "strzemion" kengyelt jelent. A szónak az az értelme, hogy mielőtt az urak nyeregbe (kengyelbe) szállnak, még egy utolsót isznak. Mára az értelme: ez az utolsó pohár...
Már ilyeneket is tudok!
Egyre jobban ragad rám a nyelv. Ha két-három hónapot most maradnék, akkor már egészen jól menne...
De inkább hazamegyek, mert ennyire nem érdekel a lengyel.
Március 28. kedd, Oran, úton. Hamar készen lettünk. Hat után indultunk. Kellemetlen, nyugati szél fújt. Lehet, hogy ahhoz elég időt vesztettünk, hogy 30-án este ne érkezzünk meg. Várom már nagyon Marseille-t.
Március 29. szerda, úton. Ilyen a tengerészélet... Délután békésen videóztam, amikor beütött a mennyko egy távirat képében.
Andrieu hülye elképzelése...
Nem akartam hinni Meciejnek. Azt hittem hülyéskedik. De nem. Andrieu a következőt írta: Maciejt át akarja szállítani a Rappelre, én meg jöjjek vissza két hét múlva...
Ez azért baromság.
Mit tehetek? Mondjak igent, és jöjjek? Mindenképpen otthon akarok lenni Szabolcs irodalmi estjén. Tehát 13-a előtt nem leszek hajlandó otthonról eljönni. De mi van, ha igent mondok, és mégis előbb kellene jönnöm?
Nem könnyű megszerveznie a CMO-nak, hogy a Rappel is kikötőben legyen, a Petra is...
Felhívtam Encsikét, hát egyáltalán nem örült a hírnek...
De beletörodött, ám azt hiszem, három hónapnál nem akarok többet a hajón lenni...
Bár, ki tudja?
Ha belegondolok, hogy itt lennék októberig, az azt jelentené, hogy egy évet hajóztam egyfolytában azután, hogy azt mondták, nincs helyük a számomra...
Röhej.
Igaz, hogy nem érzem magam túlzottan fáradtnak, de a hírre szinte "összeolmlottam", rámtört a fáradtság... Annak ellenére, hogy parancsnoknak lenni azért más.
Holnap hajnali fél ötkor érkezünk Marseille-be, remélem az új chief a parton lesz érkezéskor!
Andrieu holnap várja a választ telefonon.
Március 30. csütörtök, úton. Elment a nap, csak egy kis bibi volt: nem jött meg az utazási részletezés. Azaz se az új elsőtiszté, se az enyém, pedig idejen lenne. Remélem, nem valami fekete ügyben töri fejét Andrieux!
Március 31. péntek, úton, Marseille. Hajnali kikötés, és sehol senki. Se váltó, se ügynök. Azért nem szívtam mellre a dolgot.
Eléggé esőre állt az idő, ráadásul egy geng jött csak, így mindenki elkezdett bizakodni abban, hogy az éjszakát part mellett töltjük.
Nyolckor megjött
Milos Lubkowski
Első látásra szimpatikus volt, csak az angol kiejtését nem szerettem, mert az amerikai.
Később kiderült, hagy marhára el akarja játszani az amerikait, amivel nem tette magát túlzottan szimpatikussá a személyzet előtt.
Ráadásul azt is el akarta hallgatni, hogy először elsőtiszt, igaz csak előttem, mert a parancsnok előtt nem tudta, és gondolom nem is akarta.
Egész nap átadtunk-átvettünk.
Estére komolyan elfáradtam.
Április 1. szombat, Marseille - Budapest A berakással hamar végeztek, így nem kellett sokáig várnom. Tizenegykor berobogott Armand, s kivitt a reptérre.
Felhívtam Encsit dél körül, megnyugtattam, hogy Párizsból is felhívom. Minden sínen volt. Csak a lyoni gép nem.
Ugyanis késve érkezett, s csak fél négy után indultunk.
A légikisasszony szerint elérem a pesti gépet.
Szerintem, ha a terminálok közötti buszra kell várnom, akkor nem.
Egy ifjú hölgyemény várt a gép ajtajában, s rohamléptekkel elmentünk a kocsijához, majd irány a pesti gép.
Elértem. Ami fantasztikus, a csomagjaim is. Nem hittem volna, hogy röpke húsz perc elég az "érfrancnak" a csomagok továbbítására...
Encsike és Szabolcs várt. Nimród itthon volt. Finom vacsorát kaptunk.
Nagyon szeretek hazaérkezni, mindig jó megjönni.
A legközelebbi behajózásra május 31-én került volna sor, de indulás napján kaptam az í-mélt: eladták a Petrát, egyelőre nincs munkalehetőség. És sajnos később se volt... Mivel dolgozni kell, a pénzre szükség van, ezért más cég után kellett néznem.
A következő hajóm az M/V KAMBO.
