Augusztus 3. csütörtök, úton, Finnsness. úton. Hatkor érkeztünk. Reggel nyolckor jött Zbigniew, hogy ki akarja cserélni a főgép hűtővíz szivattyút. Mindössze pár óra, mondta, délre kész. Reméltem is, mert egy körül ígérték a berakás befejezését.
Fél négyre berakták a hajót, a gépész még mindig „szerelte” a szivattyút.
Hatkor pilot a hajón, Gas még mindig „szerelt”.
Nyolckor tudtunk indulni.
Ezen teljesen kiakadtam.
Indulás után jön a chief, tépi a haját.
– István, most szondáztam. A főgépész azt mondta, hogy kiszivattyúzott minden ballaszttankot, amit mondtam. Lemértem, és az egyes bal oldali tele van…
A hajóra „full”, azaz teljes rakományt kötöttek. Szerencsémre negyven tonnával kevesebb lett, nem készült el a gyárban, így most nincs baj a merüléssel.
Ha berakjuk az egészet, akkor a hajó túl lett volna rakva a marha gépész miatt. És ki se tudjuk üríteni a tankot, mert akkor oldalra dőlnénk.
Tele van a hócipőm vele…
Egyébként Isten éltessen az 52. születésnapomon. Felhívott a fiam (a kisebbik), és gratulált, Encsike is, apa megtette, amikor hívtam.
Augusztus 4. péntek, úton. Reggel felhítvam a gdyniai ügynökséget, és kértem a gépészünk váltását. Nehéz szívvel tettem, mert nem szeretek senkivel kiszúrni, de itt másról van szó. Nem lehet a végtelenségig „jószívűsködni”. Vagy én, vagy a hajó látja a kárát.
Zbigniew hazamegy…
Nem akartam megmondani neki, de Cyrson akart vele beszélni, és megmondta, hogy Rotterdamból saját költségére hazamegy.
Láttam rajta, hogy nem nagyon örült a hírnek.
Egy ilyennek egyébként senki se örül…
Szilárd meggyőződésem, hogy neki is jobb lesz. Látom rajta, hogy fél a munkakörtől.
Tegnap elküldtem a hóvégét. Másodikán este kérdeztem, hogy hol van, amit neki kell elkészíteni?
– Nem, captain, nekem nincs semmi hóvégém… – mondja.
Felhívtam Goscickit. Naná, hogy el kell készíteni a főgép és segédgép üzemóra kimutatást, és a havi fogyasztásjelentést.
Teljesen elképedt, hogy milyen dolgai adódnak, egy hajón.
Becsületére legyen mondva, este hatkor nekiállt, hogy kiszámolja (összeadja az órákat és a napi menetidőre kiszámítsa a napi fogyasztást).
Közben felvettük a pilotot. Negyed tizenegykor megyek le, hogy kávét készítsek, Gas ül a kabinban, és veri a számológépet.
Éjfél körül lementem újabb kávéért, még mindig számolt.
Háromkor is az asztalnál ült, a kabinban mindenütt papírok szétteregetve (az ajtaját mindig nyitva tartja, akkor is, ha alszik – ablakot nem lehet nyitni, mert akkor kiviszi a cúg, más szellőzése meg nincs a kabinjának.
Negyed ötkor már aludt.
Tegnap délután kérdem, hogy talán nem tudta elkészíteni, mert le kell zárnom a borítékot.
Boldogan mondja: – Kész van, captain, nincs probléma.
– És hol van?
– A kabinomban, miért kinek kell?
Édes jó Istenem!
Augusztus 5. szombat, úton. Lassan megyünk, késünk. Nagyon valószínű, hogy csak csütörtökön érkezünk.
Augusztus 6. vasárnap, úton. Lityegünk, mint a rosseb…
Augusztus 7. hétfő, úton. A hajó komputere vadonatúj. Beszállásom előtt két hónappal vették. A legmodernebb. Van hozzá Encarta ‘99 és egy fociprogram. Én vagyok az edző, és végigverem a világot a csapatommal (egyszer Juventus, máskor a Sheffield Wednesday, és csináltam egy csapatot, minden idők legjobb magyar focistáival, jó vegyes a névsor, és mindent megnyerek velük…).
Eddig megnyertem az olasz, a holland, a német, a skót, és most az angol bajnokságot. Egyébként nemcsak jó játék, hanem sok mindent megtudok az adott ország csapatairól, és bajnoki rendszerükről…
Augusztus 8. kedd, úton. Zbigniew próbálkozott, hogy ne küldjem haza. Már nem lehet visszakozni, mert minden sínen van. Szegény feje nem érti, hogy nem az a fő baj, hogy nem beszél angolul, hanem az, hogy nem főgépész…
Goscickivel és a lengyel ügynökséggel úgy beszéltem meg, hogy a tulajdonos előtt csak ezt mondjuk, mert ha szakmailag marasztalom el, akkor az az ügynökségre rossz fényt vet.
Augusztus 9. szerda, úton. Megjavult az idő. Eddig nem sokat beszéltem Zdislawról, a szakácsunkról. Lehet, hogy vonzom a jó szakácsokat?
Azt nem részletezem, hogy milyen kajákat főz, mert a repertoárja ugyanolyan lengyel, mint Heniué, vagy Paczinskié volt. Ámbár levesek tekintetében mindenkit űberol! Sokkal magyarosabban készíti, mert egy kicsit sűríti, igaz nem rántással, hanem valamivel… Időnként tejszínes habarásnak nézem. A paradicsomleves sokkal finomabb így!
Azt hiszem, ha meg akarom állapítani, hogy milyen egy szakács, akkor fagylaltot kell kérni tőle, vagy kivárni, amíg vasárnap elém teszi.
Riszard, a Petrán, kivájta a dobozból kanállal, és úgy adta.
Zdislaw a fagyi tetejére kompótot tesz, arra tejszínhabot, megszórja durvára vágott mandulával és dióval, s leönti csokiöntettel. Lehet így is. Amelyik szakács ennyit babrál vele, az szereti a szakmáját. Meg kell nézni, hogyan tálal.
Este pisztráng volt. Mindegyikre hajszálvékony citromkarikát tett, a burgonyapürét fagylaltkanállal tette a tányérra, hogy szabályos gömb legyen, megszórta petrezselyemzölddel, és parányi céklát is hozzátett dísznek.
A kínai ételeket fantasztikus jól készíti. Ugyanúgy sűríti mint a kínaiak, az a nem tudom hogyan készülő kicsit zselés, kicsit kocsonyás állagú szaft nagyon finom.
Kár, hogy hazamegy szeptemberben.
Augusztus 10. csütörtök, úton, Moerdijk. Még jó, hogy reggel fél tízkor, amikor már a pilot a hajón volt, Heirin kisasszony – most ő helyettesíti Mr. Lekvent a hajóbérlő cégnél – elárulta, hogy nem Rotterdamba megyünk, hanem Moerdijkba.
Kettőre kötöttünk ki. A parton vagy három autó várakozott. Találgattuk, kik lehetnek.
Megkezdődött az ilyenkor szokásos bolondokháza.
A dokkmunkások elkezdték a kirakást. Az első ember aki a hajóra jött természetesen az ügynök volt. Vele volt az időközben ránk kötött bárka kapitánya is, és sürgették a rakománypapírokat. Még nem végeztünk, amikor kopogtatott a shipchandler. Megjött az élelmiszer, a fedélzeti és a gépházi anyag. Öt perc múlva egy alacsony pasas jött.
– Radio Holland –, mutatkozott be, mintha egymaga lenne az egész cég, pedig csak a folyami radart jött megjavítani. Öt perc múlva két úriember jött a kabinomba. Ők a rádió surveyorok voltak, mert meg kell hosszabbítani a rádió bizonyítványát a hajónak. Még le se ültek, újabb pasas jött, szállítólevelet lobogtatva, hogy meghozta a kenőolajat. Utolsónak a Det Norske Veritas képviselője érkezett, a hajó főtengely időszaki ellenőrzése és a rádiópapírok meghosszabbítása végett érkezett.
Ötre mindenki eltűnt.
Három hülye órám volt, ezerfelé koncentrálni, százfelé válaszolni, ide jönni, oda menni, közben persze telefonok is jöttek, én is hívtam a lengyel ügynökséget, hogy mikor indítsák a váltókat.
Mikor minden elcsendesedett, Piotrral leültünk, magunkhoz vettünk egy vodkát Fantával, és azon csodálkozgattunk, hogy minden ment mint a karikacsapás, nem „felejtődött” el semmi, mindent elintéztünk.
Lesz egy nyugodt éjszakánk, mert csak holnap délután fejezik be a kirakást.
Azért, hogy az este mégse legyen teljesen nyugodt, hatkor jött a munkacsapat vezetője, és utasított, hogy álljunk előre vagy száz métert, mert holnap ott folytatják a kirakást.
