Február 7. csütörtök, úton.
Ma a szakács kapott egy "kezet". Beosztás szerint OSSC, ami azt jelenti, hogy matróz-szakács. A mai távirat szerint, ha nincs fedélzeti képesítése (matróz), akkor leváltják, amilyen hamar csak lehet. Nos, nincs meg a papírja, így ő is megy haza!
Remélem, tőlem nem kérnek szakács képesítést, ahhoz, hogy maradhassak...
Az idő szép, megyünk, mint az olajozott mennykő, Gibraltár óta a sebességünk napi átlaga 11,9 csomó.
Február 8. péntek, úton.
Valójában eseménytelen nap, és menetben ezek a jók. Nem véletlen a mondás, a jó hír, ha nincs hír.
Azt azért el kell mondanom, hogy készülünk a GL-re.
Ez nem egy varázslat, hanem a Germanischer Lloyd helyi képviselőjének a vizitje, aki azért jön, hogy megújítsa a hajó lejárt papírjait. Ezért most az a program, hogy csiszolunk, suvickolunk, rendezünk, hogy mindent rendben találjon. Délután jön Viktor:
- István gondolkozz, hova lehetne valami rendelkezést még kitenni?
Törtem az agyam, de nem tudtam rájönni, hogy mit, miért, és minek? Ezt valószínűleg láthatta rajtam, mert megmagyarázta:
- Az a jó, ha nyilvános helyeken minél több rendelkezés, order, felhívás, ukáz van kifüggesztve, hogy eligazítsa az embereket...
Mint a régi szép szovjet időkben...
Gondoltam, azt azért mégse mondom, hogy írjuk ki a híd ajtajára: Éljen a párt.
Február 9. szombat, úton, Kumport
Hajnalban már nem feküdtem le, mert egy órára nem érdemes. Érkezéskor bevittek, mire a manőverről hátramentem, Viktor négy pasassal tárgyalt az irodában. Egyik az ügynök volt, a másik három a Germanischer Lloyd képviselője.
- Ne aggódjon, parancsnok - mondta az egyik, három óra alatt végzünk az inspekcióval.
Én a rádió surveyorral mentem a hídra. Nem is volt semmi gond, kivéve azt, hogy a rádióállomást 24 V árammal ellátó akkumulátorok túl magas feszültséget adtak le. Ahogy mondta, 32 V a felső határ, ezért kénytelen elfogadni, de valami hiba van, szervizt kell kérnünk. A másik gondja az volt, hogy az ITU kiadványok nem a legújabbak a hajón. Jelzem ebben van valami, mert mindegyik 92-es kiadás, tehát amikor a hajó épült (1994-ben), akkor se lehettek a legfrissebbek.
Részemről ezzel a GL elintézettnek tekinthető, de természetesen "bele kell folyni" a többi inspektor munkájába is.
Aki a Load Line és a Ships Safety Construction bizonyítványokat újította meg, elrendelte, hogy tegyük le a rescue boatot (erre nincs megfelelő magyar szó, mert ez a gumicsónak nem mentőcsónak, de az egyszerűség kedvéért hívjuk annak, rescue=kereső).
A gubanc természetesen mindig akkor történik, amikor a legrosszabb. A csónak egy ponton van felfüggesztve a daru önkioldó teheremelő kampójára.
Elkezdtük a vízrebocsátást, és amikor a csónak még csak fél méter magasan volt a fedélzettől, az önkioldó, mint aki tudja a dolgát, szépen önkioldott. A csónak visszaesett a tartóbakokra. Nem is lett volna nagy baj, ha ezután a kötelet le tudjuk húzni. De a fék megfogta, és az Istennek se tudtuk egy centit se lerángatni, hogy újra beakasszuk. Rácsimpaszkodtunk a horogra hárman, ketten megpróbálták a kötéldobot forgatni, de nem mozdult a dob egy fikarcnyit se. Végül azt találtam ki, hogy láncos emelővel, magyarul: flaschenzuggal, lehúztunk annyit, amennyi kell, de ez vagy másfél órai munkába telt.
Amikor a vízen volt, kiderült, hogy a csónak hátuljában levő két vízelvezető lyukba nem tette be Pascal a dugót, így szépen kezdett megtelni vízzel. Húzd fel, dugd be. Na, ja, de az egyik dugó hiányzott! Bedugtuk rongyokkal, letettük a csónakot. A két matróz beszállt, és Manu még a víz felett kioldotta az önkioldót. Mikor rászóltam, hogy hogyan akarja majd beakasztani, amikor fel kell húzni, már késő volt. Mentek egy kört, és természetesen, amikor visszajöttek, akkor vagy másfél órába tellett, amíg be tudták akasztani a teheremelő kötél horgát.
Hát ez nem volt valami fényes...
Végül este hat volt, amikor a GL emberei elmentek az említett három óra múlva helyett. Négy bizonyítványt meghosszabbítottak, egyre pedig egy hónapi meghosszabbítást adtak, így majd északon kell újabb inspektort hívni. Amit a jelentésükre írtak, nem vészes, mert a 14 pontos listából csak kettőhöz kell szerviz, a rádió akkumulátoraihoz, és raktár füstjelző rendszerhez, a többi mind olyan hiba, amit a személyzet kijavít (különböző feliratok készítése, vészvilágítás piros színének újrafestése, és hasonlók...).
Miután éjfél elég régen volt, ezért, lefeküdtem fél nyolckor, és reggel negyed nyolckor keltem.
Február 10. vasárnap, Kumport.
Leszek megjavította a mentőcsónak fékrendszerét, egyébként nem rakodtak, így volt egy nyugis napunk.
Este téli olimpiát néztünk a tévében.
Otthonról semmi hírem, már ami a politikát illeti.
Erről a családot se kérdezem, minek pénzt vesztegetni rá?
Február 11. hétfő, Kumport.
A kirakást csak délután kezdték. A török kikötők 24 órás munkarendben dolgoznak, de velünk rendesek voltak, mert 23-kor elmentek (hajóidő 22.00).
Dolgozunk a rendelések összeállításán, ha felmegyünk északra, megkapjuk a negyedéves ellátmányt.
Este dolgoztam a hídon, amikor a komputernek (laptopomnak) elsötétült a képernyője. Újraindítottam, két perc múlva nincs kép. Megint, semmi...
Majd szívszélhűdést kaptam! Most mi lesz? Minden a komputerben van, ami napi munkámhoz kell, és nem tudom a naplót se írni, se mást...
Viktor se volt boldog, mert már nagyon belejött, hogy minden nyomtatványt el tudok készíteni a laptopon, és úgy, ahogy ő kívánja, mindenféle díszítősorral, frinc-franccal, a kedve szerint.
