Március 7. csütörtök, úton. Hajnalban csak ültem, és próbáltam regenerálódni. Olyan izomlázam van, hogy ezer nyelven beszél.
Rotterdamban beszéltem az asszonnyal, és mondta, hogy az "Aranka piros autója" megjelent a Vakok Lapjában. Úgy látszik Lak István szavatartó ember.
Hajnali ötkor bedurrant az idő. Jó 9-es, 10-es szél fúj, 8-10 méteres hullámok jönnek nyugatról, mi meg pontosan északra megyünk. Ötig se volt kismiska, de innen kezdve úgy rollázunk, hogy néha nem lehet megmaradni egy helyben. Pedig a rakomány jó, a raktár színültig van szénnel, csak az elejében van egy kis szabad hely. A súlypontunk magasan van, nem rángat a hajó. A kabinom egy csatatér volt, amikor lementem. Aludni egyfolytában lehetetlen, rövid részletekben pihentem, egyébként arra ügyeltem, hogy ki ne essem az ágyból. Fáradtan ébredtem. Fizikai nehézséget jelent az is, hogy az ember egy helyben megálljon.
A Császármadár
Elolvastam apa könyvét, a délutáni őrség alatt fejeztem be. Két dolog miatt vártam nagyon, hogy mit ír? Az elsőhöz egy kis magyarázat:Valahol, valamikor már leírtam, hogy számomra a történelem, ahogyan oktatták - és ez nem a tanárom, hanem az oktatási rendszer a tananyag hibája, de az is lehet, hogy az enyém -, nem események sora, egymásba ágyazódó, egymásból következő, egymásra épülő események sorozata, hanem különálló, megtanulandó egységek, amik között alig van kapcsolat. (Az is lehet, hogy valóban csak az én hibám, hogy képtelen vagyok sok logikus esemény között kapcsolatot találni, és úgymond a sorok között olvasni, de ezen nem lehet változtatni, még azzal se, hogy ráförmednek az emberre... Jellemző: számomra a meglepetés erejével hatott, hogy Szapolyai János, az utolsó, akit magyar királyként ismerünk, azonos a Dózsaverő és elítélő Szapolyaival.)
A lényeg: 1526. augusztus 29-e és az 1555-ös egri várvívás közötti magyar történelemről semmit, de semmit nem tudok (tudtam). Ha lehet így mondani, már csak ezért is fontos és tanulságos olvasmány lehet mindenki számára, mert erről az időszakról szól. Kötelezővé tenném a könyvet azok számára, akik olvasták az Egri csillagokat. Ami számomra ott kérdés volt, arra itt kaptam válasz. Nagyon csodálkoztam a brazíliai Recifében levő Arany Kápolna festménye előtt: Isabella reina de Húngria volt egy kép aláírása, s nem tudtam, kiről van szó. Most már tudom.
A másik, amiért vártam, az utolsó fejezetek egyike, mert ugyanannak a jelenetnek benne kell lenni, aminek Gárdonyi híres könyvében. A látogatás a szultáni sátorban. Természetesen, egészen más a két jelenet. Ha igaz a négyszáz fogoly lefejezése, akkor vajon Gárdonyinál miért nem szerepel?
A könyv stílusa is meglepő volt, de azt hiszem, telitalálat: mert nem egy összefüggő eseményt mesél el, hanem olyan, mint a börtönben sínylődő rab visszaemlékezése az életre, sok, de nagyon rövid fejezetre oszlik. Mint az emlékek... Mindegyik egy-egy villanás az életből. Tőmondatok, nincs mit cifrázni rajtuk, mert megtörténtek, így már nem lehet rajtuk változtatni, bármennyire is ott a kulcsa annak, amiért enyingi Török Bálint úr a padisah börtönébe került. Nincsenek hosszú párbeszédek, hosszú mondatok. Olyanok, valóban, mint az emlékképek: vannak, és nincs mit rajta magyarázni. De el lehet gondolkodni rajtuk.
Az igazság az, hogy számomra nem derült ki, miért is került Isztambulba Török Bálint, és azt hiszem, a szultáni akaraton kívül nincs is valós oka, mert Ibrahim pasa magyarázata is csak a saját vélekedése: Kászon basa, a szultán egyik kedvencének elveszejtése. Mert hogy Török Bálint hol a Habsburg Ferdinánd (a teniszpartit bámuló királyt Várkonyi alakította, ez élénken él az emlékezetemben az Egri csillagok filmből) pártján volt, aztán János király híve lett, nem lehet valós ok. Hiszen akkor ez volt az általános.
Szeretni való, jó könyv...
Kultúrest
Este videóztunk. Bambasz hozott pár (25) kazettát, és vacsora után elkezdtük "feldolgozni" a kultúrát.Egy Csillaghajós kommandó című műalkotás volt műsoron, de nem is ez a lényeg. Volt egy jelenet, amikor az űrcsótányok felszúrták a szarvukra az alfőhős-kommandós-kislányt. Ezt Pascal igen zokon vette. És kommentálta az eseményeket:
- Ne ácsorogjatok, meghal... Miért nem siettek a kórházba vele, ez jó lány...
És amikor meghalt, s "kitemették" az űrbe, a könnyeit törölgette, és a fejét ingatta:
- Bullshit, bullshit, no good... no good... why not welding? (Khm... bivalyszar, bivalyszar, nem jó, nem jó..., miért nem hegesztették meg? - és ehhez egy kis magyarázat: a főhőst, egy sebesülése után összevarrta egy gépezet, és mi úgy kommentáltuk, hogy "meghegesztették").
Pascal mélyen átélte a mesét...
Már többször írtam Pascalról, de a másik matrózról Manuról még nem.
Ő a fedélzetmester, bár tíz évvel fiatalabb, mint Pascal. Ez persze csak azt jelenti, hogy ő kapja a munkát, és ő osztja be magukat. Vezető típus, míg Pascal beosztottként érzi jól magát, azonnal elfogadta, hogy Manu a főnök kettejük közül.
Manu vidám fickó. Jól beszél angolul, és barátságos. Amikor megláttam, azt hittem, hogy török. Nem fekete, bár annak tartja magát, olajbarna a bőre, és nagyon erős, fekete a szakálla. Vékony csíkot hagy csak meg az arcán, de a végén, az álla közepén vagy húsz szál két centi hosszú, és azt állandóan pödri.
Március 8. péntek, úton. Éljenek a nemzetközi nők... Viktor nagy készülődésben volt, mert este felhívja majd az asszonyt, mondta, s elmesélte, hogy ez az egyik legnagyobb ünnepük: reggel felköszöntik a nőket egy csokréta virággal, és utána a férfiak elmennek jól berúgni...
Tombol a vihar körülöttünk.
