Hajók, gépek, tengerészek

Május 10. péntek, Sunndalsøra, úton. Hajnali négykor már kukorékoltam, nem tudtam visszaaludni, hát felkeltem.
Normál nap, reggel elkezdték a berakást, kettőre kész volt.
A komputeres srác nem jött, de már nincs is rá szükségem.
Délelőtt Viktor felhívta a Marlow-t.
Még nem tud semmit, közölte Vlagyiszlav, az ukrán új fiú, egy óra múlva telefonáljunk, utánanéz a dolgoknak.
Egy óra múlva megtudtuk, hogy 13-án jön Bambasz és a lengyel elsőtiszt, másnap megyünk haza. Haugesunndból Oslo, majd Koppenhága, itt szétválnak útjaink, én Pestre, Viktorom Vilniusba megy, ott vonatra száll, és másnap este megérkezik Kalinyingrádba. Nem irigylem.

Május 11. szombat, úton, Husnes. Nyolc lépcső és tizenkét lépés: ennyit kell megtenni ahhoz, hogy a hídra jussak a szabad ég alatt. Ezalatt bőrig áztam, amikor délben Viktort váltottam. Hogy így tudjon az eső zuhogni, az egyszerűen elképzelhetetlen. Még este nyolckor is, a kikötés alatt tartott az égi áldás.
Délután kettőkor, szokásához híven, Manu meglátogatott a hídon. Mindig beszélgetünk 10-15 percet.
Most sikerült a frászt hoznom rá.
Elmondtam, hogy amikor kifestettük a raktár alját (a matrózok addig a bal hajóoldalt, kívülről), este Viktor nagy szomorúan mondja:
- Nem tudtunk mindent elvégezni, amit mára terveztem. Na, majd Husnesben, lefestjük a raktártetőket...
Amikor ezt Manu meghallotta, kiakadt, és majdhogynem kiabált, mit képzel a barba, elveszi az összes vasárnapot, akkor ők szabadok, amióta Bambasz elment, alig pihentek, mert Viktor kitalál mindig valami "fontos munkát".
- Csak próbáljon festeni küldeni, úgy eligazítom, hogy megemlegeti! - mondta a matróz mérgesen.
Jelzem én is attól tartok, hogy engem is be akar fogni, és akkor már ketten leszünk, akik eligazítjuk a sztahanovista agyát.
De a mai eső nem sok jót ígér holnapra, legalább is, ami Viktort illeti.

Május 12. vasárnap, Husnes. Reggel borult volt, délelőtt kisütött a nap, de minden vizes volt, így nincs más hátra, mint készülődni haza.
Csomagolok, takarítok, de arra is időt szakítottam, hogy a gyár területén sétáljak vagy másfél órát.
Leszeknek tanítottam kicsit az Excelt, nagyon hálás volt. Tisztelem érte, mert vén fejjel (negyvenhét éves) nagy kedvvel kérdezett és jegyzetelt. És érzéke is van hozzá, mert minden ment elsőre, amint ráérzett egy-egy funkcióra.

Május 13. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Húzós napra sikeredett ez is: berakás, indulás, enyém a teljes út a két kikötő között, majd kikötés, és végül az átadás átvétel. Ehhez még annyit, hogy reggeli fél négykor már kukorékoltam, annak ellenére, hogy éjfélig beszélgettünk a parancsnok kabinjában.
A lengyel elsőtiszt már a parton várt, amikor megérkeztünk az utolsó kikötőbe. Bambaszt nem várta meg, előbbi géppel is jöhetett, ugyanis tízkor már a norvég főváros repülőterén volt.
Gyors átadás-átvétel, este nyolcra végeztünk.

Május 14. kedd, Karmøy, Budapest. Szép nap: a hajnali fél öt már a hídon ért, korábban keltem, mint ahogyan beállítottam a mobilt. A taxi időben érkezett, fél hatkor Leszek is kikecmergett az ágyikóból, hogy elbúcsúzzon tőlünk.
Nem tudtam elképzelni, hogy a környéken lenne akkora sík terep, ahol egy valamirevaló felszállópályát meg lehetne építeni. Hát nincs is! A repteret félig úgy robbantották ki a sziklás domb tetején, félig meg feltöltötték a hajlatokat a kővel.
Oslóban volt egy óránk, kényelmesen átszálltunk a koppenhágai gépre, de onnan Viktor már rohant, hogy húsz perc alatt elérje a vilniusi járatot.
Nekem volt bőven időm: öt órám volt, bejártam a hatalmas légikikötőt.
Ötkor érkeztünk haza, fél órás késéssel.
Szép volt megérkezni, mint mindig.