Július 20. szombat, úton. Csendes nap, semmi nem történt. Délután notice-okkal foglalkoztam.
Július 21. vasárnap, úton. Hajnalban a frász tört ki, és még mindig dobog a szívem! Lucó lement az őrségből, és gondoltam, bekapcsolom a komputert. Kapcsolom, de hiába!
Jézusom!
Első mindig a pánik, ez természetes. A második, hogy hol javíttatom meg a gépet.
A harmadik, hogy az ember elkezd gondolkodni:
Ha az adapter ledje nem világít, akkor még az se nem kap áramot, nemhogy a komputer. Kipróbáltam egy másik konnektort, egy harmadikat, most se világít, tehát máshol van a bibi.
Új zsinórt tettem az adapterre, világít, a nootebook működik, a kőbánya lezúdult a szívemről!
Július 22. hétfő, úton, Aviles. Lucónak mindig keresztülhúzzák a számítását. Már javában számolja, hogy mikor érünk Kielbe, mert akkor biztosan jön Hóki, ő pedig megy haza. Erre reggel négykor azt mondja a pilotállomás, hogy dobjunk horgonyt.
Mondom Lacinak őrségváltáskor.
- Jaj, Pistám, dehogy is! Az ügynökség megmondta, hogy érkezéskor kikötünk.
Felhívja a kikötőt, hát neki azt mondták, hogy sajnos, meg kell várnunk, hogy eljöjjön a hajó a helyünkről.
Ilyenek ezek. Nem hajlanak hétfőn arra, amit az ügynökség pénteken mondott.
Este hatkor kikötöttünk, megcsináltuk a draft surveyt, így holnap reggel nyugi lesz.
Beszéltem az asszonnyal, nagyban üríti a szekrényeket, három szatyor ruhát levitt a Vöröskeresztnek, de még fordul egyszer. Kell is a hely, meg könnyíteni is kell a szekrényt, ha tologatni akarják, amikor elkészülnek az ablakok. Jövő hét végére ígérték, Szabolcs ablakát, az erkélyajtót az ablakkal kicserélik műanyagra, tolóajtó készül a szobánk és a hall közé.
Július 23. kedd, Aviles, úton. Napközben házőrző voltam, Laci elvégezte az utolsó simításokat is a vásárlásain, az unokák megkapták a hatezredik ruhácskát, és a tizenhétezredik játékot.
- Jaj, Pistám, dehogy is! Az ügynökség megmondta, hogy érkezéskor kikötünk.
Felhívja a kikötőt, hát neki azt mondták, hogy sajnos, meg kell várnunk, hogy eljöjjön a hajó a helyünkről.
Ilyenek ezek. Nem hajlanak hétfőn arra, amit az ügynökség pénteken mondott.
Este hatkor kikötöttünk, megcsináltuk a draft surveyt, így holnap reggel nyugi lesz.
Beszéltem az asszonnyal, nagyban üríti a szekrényeket, három szatyor ruhát levitt a Vöröskeresztnek, de még fordul egyszer. Kell is a hely, meg könnyíteni is kell a szekrényt, ha tologatni akarják, amikor elkészülnek az ablakok. Jövő hét végére ígérték, Szabolcs ablakát, az erkélyajtót az ablakkal kicserélik műanyagra, tolóajtó készül a szobánk és a hall közé.
Július 23. kedd, Aviles, úton. Napközben házőrző voltam, Laci elvégezte az utolsó simításokat is a vásárlásain, az unokák megkapták a hatezredik ruhácskát, és a tizenhétezredik játékot.
Valaki lopja a térképeket!
Ugyanis készítem a Goole utáni utat, Seahambe megyünk, onnan Rostock, ha igaz, és ehhez kellene az Északi tenger középső része átnézeti térképe. Katalógus szerint megvan, de valójában nincs "megvan". Kétszer átlapoztam az összes térképet, egyenként kézbe véve, hogy meggyőződjem róla, hogy nincs.
Meggyőződtem.
Mondom Lucónak, erre felmegyünk, biztonság kedvéért még átnézünk két fiókot, de nincs. Hiányzik a komplett szett, amivel Angliából Dániába lehet hajózni. Pedig megvolt. Laci decemberben rendelte meg, be is katalogizálta, most meg nincs meg. Ez skandalum!
Hétkor lefeküdtem, éjfélre már menetben voltunk.
Ha Hóki visszajön, akkor úgyse tehetem meg, hát most kihasználom, ha Laci elküld aludni.
Július 24. szerda, úton, Bayonne. Randa, ocsmány, nyúlós időben érkeztünk, minden elvesztette a színét, csak egyhangú szürkeség, a víz, az eget beborító felhők, a pára, minden-minden szomorúságot árasztott. Hideg is van, a plázson senki volt, pedig nagy élet lehet itt nyáron... Csak mi voltunk vidámak, mert érkezéskor bevittek. Persze a szokásos: a tengerészklub öt kilométer, a város legalább tíz. A tenger viszont karnyújtásnyira, pedig folyón van a kikötő.
Holnap reggel kiderül, hogy mi az a "chipboard", mert azt rakunk be.
Érkezés előtt távirat jött a HMS-től, hogy Toró behajózásra kész, kérdezi, mikor jöhet. Én szívem szerint azt mondtam volna, hogy Kielbe, de Laci nem foglalkozik váltásokkal, biztosan nem hívja fel Hókit. Nem baj, ha megjön, az első dolgom lesz, hogy megbeszéljem vele, mikor és honnan mehetek haza. Rigába jó lenne elmenni, mert még nem voltam. Viszont attól tartok, hogy onnan nem váltanak, hanem csak Németországból - Bremenből(?) -, ahol a gépészeti munkákat végzik. (Hóki - azaz a német barba - a nevét onnan kapta, hogy amikor átvették a hajót, és a magyarok megismerték, kedves volt velük, mint a hupikék törpikékkel a gonosz Hókuszpók, s ez rövidült le Hókira. Azóta már megkedvelték egymást kölcsönösen.)
Július 25, csütörtök, Bayonne. Nagyon tudom utálni az ilyen rakodást: félóránként elered az eső, rohanás raktárt csukni, de nem lehet, mert a daru belelóg, meg kell várni, míg végez az emeléssel, addig meg elázik a kötegelt pozdorjalemez, mert ezt jelenti a "chipboard". Reggel nyolctól este hatig kilenc esőszünetet jegyeztem fel.
Encsivel is beszéltem, szorgalmasan lomtalanít, ha éppen nem alszik. Rájött az alvóka, és rá is fér szegényre, mert nagyon kiszipolyozzák az iskolában, mint minden tanárt minden iskolában.
Szabolcs menne le Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe bringával, de kiderült, elhoztam a pincekulcsot, és most nem tudja kinyitni.
Július 26. péntek, Bayonne, úton. Reggel is nyálkás volt az idő, de nyolcra minden felszáradt, kisütött a nap is, nem volt akadálya annak, hogy befejezzék a berakást. Délre végeztek is, délutánra maradt a rakomány kiácsolása, hogy meg ne csúszhasson, ha hajó dülöngélne a nyílt tengeren.
Kora reggel, amikor befejezték a második réteget - rétegenként három köteg magasan raknak - akkor Laci megnézette velem a merülést. Utána elkezdte kiszámolni a merülés alapján a berakott mennyiséget.
Mondom neki: -Ezerkétszázhatvan tonna.
De ő csak számol, a végén kijött vagy 1150.
Van úgy, hogy az ember agya nem áll rá az egyszerű módszerekre, amikor bejáratott sínen működik.
- De Laci, a rakomány most hat sor magasan van. Tíz lesz, tehát ez hat tizede a teljes mennyiségnek. Kétezeregyszáz tonnát rakunk be, hatszor kétszáztíz tonna az 1260.
Ezen meghökkent.
Ez a hátránya annak, amikor a hajó az ember kisujjában van, és nem képes másképpen gondolkozni, mint ahogyan megszokta (az ömlesztett rakományok esetében).
Este fél hatkor indultunk.
Mrs. Genrich nagyon hallgat a seahami rakományról, szerintem már nincs szó róla. Akkor pedig jövő hét végén a Kieli-csatornában leszünk, s jön Hóki, Lucó pedig megy. Már napok óta mást se hallok, hogy milyen jót horgászik majd, meg hogyan szüretel, és mit játszik majd Laci papa az unokákkal, meg mit csinál a házon...
Teljesen érthető.
Meggyőződtem.
Mondom Lucónak, erre felmegyünk, biztonság kedvéért még átnézünk két fiókot, de nincs. Hiányzik a komplett szett, amivel Angliából Dániába lehet hajózni. Pedig megvolt. Laci decemberben rendelte meg, be is katalogizálta, most meg nincs meg. Ez skandalum!
Hétkor lefeküdtem, éjfélre már menetben voltunk.
Ha Hóki visszajön, akkor úgyse tehetem meg, hát most kihasználom, ha Laci elküld aludni.
Július 24. szerda, úton, Bayonne. Randa, ocsmány, nyúlós időben érkeztünk, minden elvesztette a színét, csak egyhangú szürkeség, a víz, az eget beborító felhők, a pára, minden-minden szomorúságot árasztott. Hideg is van, a plázson senki volt, pedig nagy élet lehet itt nyáron... Csak mi voltunk vidámak, mert érkezéskor bevittek. Persze a szokásos: a tengerészklub öt kilométer, a város legalább tíz. A tenger viszont karnyújtásnyira, pedig folyón van a kikötő.
Holnap reggel kiderül, hogy mi az a "chipboard", mert azt rakunk be.
Érkezés előtt távirat jött a HMS-től, hogy Toró behajózásra kész, kérdezi, mikor jöhet. Én szívem szerint azt mondtam volna, hogy Kielbe, de Laci nem foglalkozik váltásokkal, biztosan nem hívja fel Hókit. Nem baj, ha megjön, az első dolgom lesz, hogy megbeszéljem vele, mikor és honnan mehetek haza. Rigába jó lenne elmenni, mert még nem voltam. Viszont attól tartok, hogy onnan nem váltanak, hanem csak Németországból - Bremenből(?) -, ahol a gépészeti munkákat végzik. (Hóki - azaz a német barba - a nevét onnan kapta, hogy amikor átvették a hajót, és a magyarok megismerték, kedves volt velük, mint a hupikék törpikékkel a gonosz Hókuszpók, s ez rövidült le Hókira. Azóta már megkedvelték egymást kölcsönösen.)
Július 25, csütörtök, Bayonne. Nagyon tudom utálni az ilyen rakodást: félóránként elered az eső, rohanás raktárt csukni, de nem lehet, mert a daru belelóg, meg kell várni, míg végez az emeléssel, addig meg elázik a kötegelt pozdorjalemez, mert ezt jelenti a "chipboard". Reggel nyolctól este hatig kilenc esőszünetet jegyeztem fel.
Encsivel is beszéltem, szorgalmasan lomtalanít, ha éppen nem alszik. Rájött az alvóka, és rá is fér szegényre, mert nagyon kiszipolyozzák az iskolában, mint minden tanárt minden iskolában.
Szabolcs menne le Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe bringával, de kiderült, elhoztam a pincekulcsot, és most nem tudja kinyitni.
Július 26. péntek, Bayonne, úton. Reggel is nyálkás volt az idő, de nyolcra minden felszáradt, kisütött a nap is, nem volt akadálya annak, hogy befejezzék a berakást. Délre végeztek is, délutánra maradt a rakomány kiácsolása, hogy meg ne csúszhasson, ha hajó dülöngélne a nyílt tengeren.
Kora reggel, amikor befejezték a második réteget - rétegenként három köteg magasan raknak - akkor Laci megnézette velem a merülést. Utána elkezdte kiszámolni a merülés alapján a berakott mennyiséget.
Mondom neki: -Ezerkétszázhatvan tonna.
De ő csak számol, a végén kijött vagy 1150.
Van úgy, hogy az ember agya nem áll rá az egyszerű módszerekre, amikor bejáratott sínen működik.
- De Laci, a rakomány most hat sor magasan van. Tíz lesz, tehát ez hat tizede a teljes mennyiségnek. Kétezeregyszáz tonnát rakunk be, hatszor kétszáztíz tonna az 1260.
Ezen meghökkent.
Ez a hátránya annak, amikor a hajó az ember kisujjában van, és nem képes másképpen gondolkozni, mint ahogyan megszokta (az ömlesztett rakományok esetében).
Este fél hatkor indultunk.
Mrs. Genrich nagyon hallgat a seahami rakományról, szerintem már nincs szó róla. Akkor pedig jövő hét végén a Kieli-csatornában leszünk, s jön Hóki, Lucó pedig megy. Már napok óta mást se hallok, hogy milyen jót horgászik majd, meg hogyan szüretel, és mit játszik majd Laci papa az unokákkal, meg mit csinál a házon...
Teljesen érthető.
