2004. JANUÁR
Január 5. vasárnap, úton, Kieli csatorna. Afféle semmilyen nap. Csak telik, semmi hozadéka, a hajó dülöngél, mozog, az ember ücsörög a hídon, semmihez nincs kedve. Az egészben az volt a jó, hogy délután négyig voltam a hídon, akkor jött Oleg, én meg nem mondtam, hogy maradok Cuxhavenig, mert miért tenném? A csatornához este nyolcra érkeztünk.
Addigra a hideg is megjött, mínusz hat fokban kötöttünk ki a zsilipben. Utána azonnal rohanás a csatornatársaság irodájába, leadni a papírokat. A másik zsilipben egy frankó, háromárbocos, vitorlás hadihajó állt. Gyönyörű egy jószág volt! A révkalauztól tudtam, hogy a haditengerészeté. Mit mondjak? Mindent a szemnek, de semmit a szolgálatnak rajta! A hídja nyitott, amint az illik egy vitorláshajó esetében, és az ilyen mínuszokkor, bizony befagy az ügyeletes orcáján minden lik, nem számít, hogy matróz, tiszt, vagy parancsnok áll-e a szélben...
Mire visszaértem, végeztünk a vízvételezéssel is, ki is ömlött a fedélzetre a túlfolyón, és pillanatok alatt megfagyott. Minek nézünk elébe?
Január 6. hétfő, úton. Az idő délután háromkor romlott el, amikor kiértünk Rügen sziget takarásából. Veszettül elkezdtünk billegni, így nem volt más választás, mint keletnek tartani északkelet helyett, hogy valamelyest mérsékeljük a billegést. A kabinom mint a csatatér, a székek felborulva, minden a földön, majd ha elmúlik a rossz idő, mindent felszedek.
Január 7. szerda, úton. Hajnali háromkor értünk a part védelmébe, de itt meg elkezdett a hó zuhogni, s mivel mínusz három fok van, azonnal ráfagy a hajóra, minden hideg, minden csúszik, alig lehet közlekedni, ha ki kell jönni a fedélzetre - mert a hídra muszáj felmenni - minden egyes alkalommal hálát kell adni az Istennek, hogy nem estem el. Valahogyan sikerült kinavigálni a rossz időt, és délután fél kettőkor végre északnak fordultam, Pärnu valahol arra van...
Közben minden olvad, plusz négy fok van.
Január 8. csütörtök, úton, Pärnu. Éjfélkor minden csúszott, mint a jeges jó nyavalya... Folyamatosan süllyed a hőmérséklet, a hajnali őrségváltásra már lement -8-ig. Délután kettőre terveztük az érkezést, Oleg ezt is adta meg a pilotállomásnak. Fél kettőkor felhívtam őket, és jelentem, pontosan érkezünk, nem késünk. Előttünk két hajót láttam a radaron, meg két kisebb bárkát, valahogyan furcsa volt, hogy milyen közel egymáshoz, és libasorban vonulnak. Öt perc múlva mi is megérkeztünk a jéghatárához, és már szabad szemmel is ki lehetett venni, hogy két hajó küszködik, mögöttük meg két halászhajó várja, hogy a nagyok megtörjék a jeget. Ahogyan a jégbe hasítottunk, Oleg lecsökkentette a sebességet:
- Sose tudhatjuk, milyen vastag - mondta. - Írd be a naplóba, hogy 3 centis jégben hajózunk.
Megtettem a bejegyzést, bár nem volt igaz, mert percek múltán kiderült, jóval vastagabb, annyira, hogy teljesen elvesztettük a sebességet, és megálltunk. Hiába pörgött a csavar, nem mozdultunk. Hátrát adott a barba, majd megint előre: nyertünk vagy tíz métert. Ezt eljátszottuk vagy kétszer, aztán Oleg feladta.
- Megvárjuk, amíg a volgabalt hajó elmegy mellettünk, és akkor az ő sodorvonalukon bemegyünk.
Ez így szépen is hangzott, csak a kérdés, hogy meddig kell várni? Az orosz hajó megrakva fával, hát volt rá remény, hogy megtöri a jeget, mi üresen erre képtelenek voltunk. A másik hajó szintén próbálkozott, de azok nyilván kiraktak az észt kikötőben, mert ők se nagyon tudtak sokra menni, alig volt merülésük. Végre, vagy félóra elteltével az orosz elvánszorgott mellettünk. A jég, ami fogva tartott eddig megnyílt, és mi ha lassan is, de be tudtunk evickélni a kijövő hajó által vágott csatornába. Innen ment minden, mint a karikacsapás. Mehetünk előre, manőverezni.
A hajó elején minden jégbefagyva. Vagy jó öt centis jég borított mindent. Csúszkáltunk, botladoztunk. A hajó az orrával közelítette meg a rakpartot. Kiadtuk a springet, majd jött az ukáz a hídról:
- Kösd meg!
Hát ez normális körülmények között nem okoz semmi gondot. De most hiába tettük a kikötőbakra, az csupa jég, hát a kötél csúszik rajta, nem lehet megfogni a hajót. De ahol az ember tehetetlen, ott a természet segít: a csúszó kötél hamar megolvasztja a jeget a bitán, és a kötél tapadni kezd a vason. Megfogta a hajót. Már csak part mellé kéne kerülni. Mert töméntelen jég van összetorlódva, ezt valahogyan ki kell "játszani" a hajó és a rakpart közül. És most jön a "modern technika": a daru, amelyik arra várt, hogy megkezdhesse a berakást, lenyúlt kanalával a jégbe, és elkezdi kihajtani. Tíz perc alatt annyira megtisztította a vizet, hogy gond nélkül part mellé húzhattuk magunkat a farkötéllel. Azonnal elkezdték a berakást. Illetve elkezdték volna, ha ki tudom nyitni. De a jéggel terhelt raktártetőt nem tudta a hidraulika felemelni a raktár elejében, ahol - ez azt hiszem típushiba - más hajón is gond a raktárnyitás, ha nagy a trimm. Vagy jó félórás küszködés után megint a daru jött a segítségünkre: a kanalával segítette a raktártetőt, így aztán ha nehezen is, de ki tudtuk nyitni. Innen nem érdekes: folyamatosan raktak, éjjel egyre ígérték, hogy befejezik, és holnap reggelre a fedélzeti fa berakását. Este Oleg kiment a városba:
- István legkésőbb egy óra múlva itt vagyok, kimegyek a buszpályaudvarra a feleségem elé.
Hja, kérem, ő itt van otthon. Kilenckor jöttek meg. Az asszony elborzadva látta, hogy nincs járónk, és neki a síkos, jeges rakpart széléről kell a hajóra belépni. Oleg segített neki a partról, én a hajóról. Amikor bent volt a hajón, a kezébe adtam a táskáját, amit elvettem tőle. Se köszönöm, se jó estét, se "István, gyere, bemutatlak a feleségemnek"... eltűztek a kabinba.
Más kultúra, más szokások, vagy csak egyszerűen matróznak gondolt a naccsága, de az is lehet, hogy bunkó...
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
