2005. JÚLIUS

Július 13. szerda, úton. A barba panaszkodott, hogy két órát kellett várnia a pilotra. Igaza van, ez disznóság, visszatartani a hajót. Ha egyedül bemehetett Thamshavenbe, akkor innen is kimehetett volna. Mielőtt elment a vonal beszéltem az asszonnyal. Rossz híre volt, hogy Szabolcsnak lehet, hogy elmarad a tábor, és repülőjegyet nem lehet visszaváltani, csak abban az esetben, ha beteg. A fiam viszont azt mondta, hogy mindenképpen kijön, legfeljebb keres valami munkát. Ifjúsági szállásra van pénze. Hát, ha megkeres a hajón, akkor tőlem is kaphat némi apanázst, az anyanázst otthon kell megkapnia. Mindenesetre az ügynökség mobilszámát megadtam neki. Remélem, talpraesett lesz, és minden jól fog sikerülni!
Délután távirat Vasoullától: Lisszabonba jön Liebe és az új szakács: Klos. Gondolom nem rokona Klos kapitánynak. (Hú, ez rossz vicc volt.)
Ez tulajdonképpen semleges esemény lenne, ha nem várnám akkorra a fiamat. És ha parancsnokváltás van, akkor nem biztos, hogy el tudok szabadulni a hajóról (legalábbis a rakodási időben, és rossz esetben az éjjel egyig tart). Ha Dariusz lenne, akkor nem gond. Nem tudom, Liebe mit mond?
Na, majd meglátjuk. Ehhez az egészhez az is kell, hogy Szabolcs kiutazzon.

Július 14. csütörtök, úton. Kész ideg vagyok Szabolcs miatt, azért, hogy nem tudom, hogyan döntött, utazik-e vagy se? Alig várom az estét, amikor lesz vonal Dovernél.
Fél nyolckor még nem volt, így aztán negyed kilenckor kiültem a padra, s félre meg is jött. Az sms-t fogalmaztam, amikor jött vagy három.
Az egyik Péter Pántól, aki elküldte a Detert Luxot (Flóra szappan), mint tengerész szlenget. Már megvan, de azért jópofa, hogy jár neki is a kerék.
Amíg írtam, csengett a telefon, az asszonyka hívott. Szabolcsnak ígértek helyet egy másik táborban, Aveiróban. Vajon mit fognak dolgozni? Csak nem a kikötőben? Ebben a kikötőben jól éreztem magam, amikor a Paduával voltunk. Kuncz Gabival elbringáztunk Ilhavóba, több mint húsz kilométer. Az, hogy táborba megy, ha nem is Coimbrába, azért megnyugtató volt.
Este kiáztattam a lábam, hogy kivágjam a körmömet, de csak belevágni tudtam, nem jött ki a sarokból, attól tartok, be fog gyulladni.

Július 15. péntek, úton. Éjfélkor bekapcsoltam a telefont, három sms jött. Írtam Szabolcsnak, kérdeztem, hogyan tetszik Lisszabon és azt, hogy örülnék, ha sms-t írna többször, s szinte azonnal jött a válasz. Ezt írta:
"Rohadt jó minden, most aludtam vagy 3 órát… : de csak, mert alig aludtam és lejártam a lábam az Alfama-negyedben. Holnap Belem, talán Cascais is. Puszi: Sz."
Nem tudom, miért, de csak attól, hogy elolvastam, hogy hol járt a fiam, jól érzem magam. Egy picikét olyan, mintha együtt lennék vele. Hiszen otthon megkérdezhetem majd mit látott, és együtt idézhetjük fel Lisszabon szépségeit... Délben is volt vonal Jobourgnál, innen is küldtem egy sms-t, de hiába vártam, nem válaszolt. Biztosan volt jobb dolga is!

Július 16. szombat, úton. Feladta a nyomtatóm, eltörhetett a színes kazetta, mert ereszti a sárga festéket, meg a fekete nem ír, vajon bedugult? Így a következõ levél egyszerű lesz, mert azt találtam ki, hogy hozzácsapok egy fényképet, s azzal együtt nyomtatom ki. Ez akkor nem megy. Igaz, a fekete kazettát nem próbáltam, remélem ez jó.
Éjfélkor a körmöm már lüktetett. Nem tudom, mi lesz a későbbiekben, mert egyre rövidebbek a gyulladásmentes időszakok.
És hogy teljes legyen az öröm, hajnal három felé elkezdtem "érezni" a fogam, nem fáj, de az érzékenység mutatja, hogy folytatódik a gyulladás, vagy valami más, de biztos, hogy valami van, de nem az igazi!

Július 17. vasárnap, úton. Olvasom továbbra is a Kék Tükröt. Déva váráról ír apa, és idézi a török világutazót, Evlia Cselebit. A várban 1660-ban járt, és a törökországi Ván várához hasonlítja. A neve azért dőlt, mert a könyvben is így szerepel. (Most nem arról akarok beszélni, hogy én úgy írom, hogy Van, mert ez idézet, és Cselebi úr arab betűs írással írt, és azt kiejtés szerint kell magyarra áttenni. Bár hozzá kell tenni, hogy a töröknek van "a" hangja, lásd: Atilla, arkadas, ugyanaz az a hang, mint a miénk. De a mai, latin betűs török írás már egyszerűen: Van.)
Arra lennék kíváncsi, hogy ki mit tud Vanról? Mert nemcsak vár van Van néven, hanem egy tó is hallgat erre a névre, és nem hinném, hogy nagyot tévednék, ha azt mondanám, hogy a vár a tónál lehet. És ebben a tóban sárkányok laknak, ezt biztosan tudom, mert egy török kisfiú felvilágosított erről Aliagában. Nem hinném, hogy sokan emlékeznek az 1996-os naplómra, hát nézzük, mit hallottam akkor:

"A ténfergés közben megszólított egy kisfiú, 12 éves, és egy éve tanul angolul. Ehhez képest fantasztikusan jól beszélt. Leállt társalogni velem, amíg Lendvai Misi telefonált. Megkérdezte, tudom-e hol van a Van tó. Miután erre nemmel kellett felelnem, megmondta, hogy Törökország és Irán között. Ezután igen választékosan elmondta, hogy a Van tóban sok sárkány van, olyanok mint a krokodil, és a fejük tetején lévõ lyukon keresztül levegőt fújnak. Sok turista jár a tóhoz, hogy láthassák, de egész nap várnak a fényképezőgépükkel, és nem jönnek elő. Ő persze látta a sárkányokat, TV-ben.
Aztán megkért, hogy ne mondjam azt, hogy Turkey, ha Törökországról beszélek, hanem Türkiye, mert a turkey "pulykát" jelent, és ő szereti a hazáját. Erősen érdeklődött, hogy milyen nyelven beszélünk Madzsarisztánban? Nem sokat tudott rólunk, csak annyit, hogy aki madzsar, az arkadas (barát). Ezért aztán eljátszottam neki a zsebet. Mutattam, és mondtam:
- Zseb. - Erre ő lelkesen:
- Dzsebe. - Mire megmutattam, hogy ez a zseb az enyém:
- Zsebem.
- Dzsebem - volt a válasz. Betettem egy pénzt a zsebembe, és mondtam:
- Zsebemben van.
- Dzsebemde var - mondta lelkesen a barátjával.
- Alma.
- Elma - csodálkoztak kikerekedett szemmel. Ez után mutattam, hogy mennyi a sok, és mennyi a kicsi. Ők is mutatták, hogy ennyi a csok, annyi a kücsük. S ezután mondtam a mondatot:
- A zsebemben sok kicsi alma van.
- Dzsebemde csok kücsük elma var - fordították törökre gyerekes vihogások közepette. Aztán rámutattam a kezében levő baseball sapkára és mondtam:
- Sapka. - Ők lelkesen: - sapka.
- Kapu - folytattam.
- Kapi - nevettek.
- Csárda - soroltam a következõ közös szavunkat.
- Csardak - mondták, és izgatottan kezdtek hadarni maguk között, látszott, nagyon élvezik az ismeretlen nyelv számukra érthető szavait.
A "merre?" kérdést is értették, hiszen törökül "merde?". Így amikor kérdeztem, hogy: - Merre van a kapu? - le tudták fordítani: "merde var kapi?"! Ezek után szinte magától értetődőnek vették, hogy mi is szandált hordunk, csak kicsit másképp írjuk.
Ez után még érdekelte a kis barátomat, hogy van-e tengerpartja Madzsarisztánnak, hogy szép ország-e? És váratlanul megkérdezte, tudom-e hol van Mohács, mert ott nagyon fontos csata volt. Igen megilletődöttnek látszott, mikor mondtam, hogy én laktam ott - kis füllentés, de majdnem igaz, itt és most az a 15 km Kisnyárádtól nem számított.
A társalgásnak akkor lett vége, amikor taxiba szálltunk, hogy visszajöjjünk a hajóra. Egész este ment a kirakás."

És milyen érdekes: olvasom az Új Szót, amit a barba hozott le, hát a hírek között találtam egy törököt is: a Van tónál tömeges birkapusztulásról beszélt, már másodszor pár hónap leforgása alatt, a birkák a sziklákról a tóba zuhantak.
Déva után Vajdahunyad következett az útikönyvben.
Milyen érdekes: olvasok, és lassan azt veszem észre, hogy csak nézem a sorokat, látom őket, látom, hogy mit ír apa a vár elrendezéséről, de bennem a városligeti Vajdahunyad vára "kel életre". Azt látom, és ott vagyok, mint pesti kis srác, az ötvenes években. Mert akkoriban nagyon sokat jártam oda. A Mezőgazdasági Múzeumba nagyon szívesen mentem, hát persze, hiszen nem volt belépő! Természetesen nem a szocialista mezőgazdaság vonzott.
Hanem az alagsor!
Lecsattogtam mezítláb, klott gatyában, és a rekkenő nyárban beültem a mozi hűvösébe. Gyakori program volt ez, hiszen a mozi ingyen volt! Nem kellett fizetni, és egész nap vetítették a filmeket. Persze inkább így kellett volna írnom: INGYENMOZI! Nagybetűvel, mert akkoriban nem sokakat ért az a szerencse, hogy ingyen nézhettek volna filmet! És mit számított, hogy a nagyüzemi sertéstenyésztésről szólt a dokumentumfilm? Hiszen nem az számított, hanem az, hogy moziban vagyok, és ingyen! Ma, amikor napi száz film közül választhat a tévében az ember, nem is igen érthető az akkori lelkiállapot. Ahhoz akkor kellett élni!
És a mozi után felmentem a múzeumba is, és megnéztem a Laterna Magicát, ahol Kincsem vágtázott a fadobozban. Csak meg kellett nyomni egy csengőgombot, és egy lámpa megvilágította a körbe keringő fényképeket, és a résen kukucskáló előtt a vágtatás illúzióját keltette. És mivel állandóan gyorsult, minél tovább bámultam, annál gyorsabban rohant - helyben. (Ez is egy kis ingyen mozi volt.)

Ez egy elmaradt videó a második részből.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...