M/V ISARTAL

Március 28. kedd, Norvég tenger. Én marha! Itt vannak a megírt, beborítékolt leveleim. Nem adtam oda... Valószínűleg a tudat alatt az ügynökre vártam, és nem esett le a tantusz, hogy a gyárban nem jön ügynök, hanem a gyár állítja ki a papírokat.
Na, majd Gaetában.
Befejeztem az első DVD-t a Lys Chrisről.
Rohadt módon unom, tele a hócipőm, a macska rúgja meg, a kakas csípje meg, és a Jóisten rogyassza az eget arra, aki felelős a rossz időért! Hát már megint viharban megyünk, na jó, vánszorgunk. És ez lesz Olaszországig?

Március 29. szerda, úton, Északi tenger. Úgy számoltam, hogy reggel lesz Ekofisk, de "szerencsére" késtünk. Így aztán tudtam az én asszonykámmal beszélni, hadd legyen valami jó is ebben a szerencsétlen hajózásban. Ezek a pillanatok azok, amelyek segítenek "túlélni" a hónapokat, amit a család nélkül töltök. Amikor meghallom, hogy: - Szia, Isti... - akkor már minden jó. Akkor az a nap jó, azért már érdemes volt élni.
A következő ilyen csak Dovernél lesz, aztán Jobourgnál, és utána hosszú szünet, amíg elvergődünk majd Gibraltárig.
Ezt a vergődést szó szerint kell érteni, mert valami nem teljesen kóser ezzel a hajóval, ugyanis amióta lent vagyok nem sikerült egyetlen út átlagsebességét se nyolc csomó fölé vinni, és a három legutóbbi (Livornóba, Bilbaóba és Thamshavenbe) mindössze hét és fél csomó körül volt. Ez éppen csak valamivel több, mint a semmi.

Március 30. csütörtök, úton, az Északi tengeren. Vánszorgunk. A tenger viharos, az előrejelzés egész Nyugat Európára hasonlót ad, vihar tombol a teljes partszakasz mentén. Tele a tököm már, de nagyon! Viszont váltáskor továbbra is megy a társalgás, úgy röpke két órácskát ellebzsel még a barba a hídon. És ahogy telik az idő, úgy nő a litván földek értéke, és egyre nagyobb a hajó, amit vesz. Most a minimum a 4500 deadweight tonnás hajó, ezzel még nagyobb a profit. Azt is tudom, hogy a hajókat nagyjából egy euró per DWT tonna áron adják bérbe, és ezt kell szorozni 365-el, mert a bérlet éves, és ebből az összegből kell kalkulálni a béreket, a karbantartást, a javítást, és évi félmillió eurót zsebre tenni. Kíváncsi vagyok, mire kihajózom mekkora hajót veszünk? És főleg arra, hogy ebből mennyi az ábrándozás, és mennyi a realitás, mennyit tud megvalósítani a barba. Kívánom neki, hogy minden úgy sikerüljön, ahogyan eltervezi. Nekem egyelőre nem ez a gondom, hanem az, hogyan kellene valamihez otthon kezdeni, hogy abba tudjam fejezni ezt a rohadt hajózást. Csak azért van valami bökkenő is, amit ha csak halkan is, de azért muszáj bevallani: mihez kezdek, tenger nélkül? Hogyan tudom majd mondani: soha többet nem szállok hajóra? Na, hagyjuk, mert rohadt dolog...

Március 31. péntek, úton, Doveri szoros. Jövünk, az áramlás hoz. Otthon borús, szeles az idő, ezt onnan tudom, hogy szegény asszonykámnak nincs bekapcsolva a mobilja, mellétéve a vonalas telefon, így nem tudom elérni, pedig próbáltam délelőtt tíz után keresni.

Egy komputerzseni...

Kávénál jön Romek aggódva:
- Istvanku, valami baj van a programmal, amit adtál tegnap...
Ehhez tudni kell, hogy lemásoltam két telepítőlemezt neki, illetve a fiának. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet a baj vele.
- Nem hinném, hogy bármi gond lenne - mondom neki nagy álmosan.
- De, meglátod mindjárt - mondja, és elrohan. Amikor visszajött, lobogtatja a két CD-t, és teszi be a DVD lejátszóba. - Látod, nem mûködik... - aggódik a tévé előtt, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek... Soha nem hallottam, hogy valaki egy számítógépes program telepítő lemezét így tesztelte volna! Amelyik lemezen volt megjeleníthető kép, azt lejátszotta a DVD lejátszó, a másikon nem talált, hát persze, hogy nem tudta!
Azt hiszem, Romek egyhamar nem lesz számítógépes egyéni vállalkozóként billgéc konkurenciája (Bill Gastes, a Microsoft tulajdonosa).
A barba délelőtti kávénál mondja a híreket:
- A Lys Line dolgozik két rakományon, egy olasz-spanyol és egy spanyol-angol úton. Ehhez 10-én meg kell érkezni Gaetába.
Nos ez az, amit egyelőre kétkedve fogadok, látva az időjárás-előrejelzéseket. No, majd meglátjuk!
- Mr. Held felhívott, csak azért - folytatta a barba -, hogy elmondja: lát minket a számítógépén. Ez egyelőre mobilos szolgáltatás, az előfizető egy program segítségével nyomon követheti a mozgó telefonját. Az a mozgó telefon jelen esetben mi vagyunk, a hajóra telepített és mobilhálózattal működő fax készülék.
- Most mennek át a Doveri szoroson! - közölte a tulaj diadalmasan.
Ezt nem áll módomban cáfolni.
A barba is örült, mint egy gyerek:
- Nagyszerű, otthon majd bekamerázom a házat, és ha nem vagyok otthon, akkor is láthatom, hogy mi történik a házamban. Mennyibe kerülhet egy kamera? Ötven euró? Semmiség, veszek tízet, és mindenhova teszek!
Milyen érdekes. Neki ez jutott eszébe, nekem meg az, hogy milyen hatalmas iramban fejlesztik egy eljövendő totális diktatúra technikai eszközeit, ahol minden és mindenki szem előtt lesz, megszűnik majd az egyén magánélete.

Április 1. szombat, úton az Angol csatornában. Haj, de fogynak a napok! Ezt ebben a korban legjobban a gyógyszeres dobozkán látom! Már alig van benne, amit be kell még, itt a hajón szedjek!
Volt egy nap nyugink, ez tegnap történt, éjjel már megint tombolt a vihar. Addig, amíg le nem ment a barba, addig szolidan rasszistáztunk. Ugye õ, aki azt mondja, hogy ellenez mindenféle rasszizmust, mesélte:
A német iskolarendszer nem az, amit bárkinek is követni kellene. Körzetesítve vannak az iskolák, és ebből nincs kitörés, mindenkinek az adott körzetben kell járnia suliba. Berlin egyik iskolájában ahol a tanulók 80%-a török és arab bevándorló, verik a tanárokat a diákok.
- Ki kell őket rúgni Afrikába, oda, ahonnan jöttek! - dühöngött a barba, én meg magamban mosolyogtam. Ugyanis számomra ez tipikus liberális gondolkodásmód és viselkedés: én megmondom neked, mi a helyes, és te élj aszerint! A liberális szabadgondolkodókám számára viszont nem kötelező. Ha valaki nem venné észre, ez az USA külpolitikájának alapja. Amikor azonban elmondtam a parancsnoknak, hogy a liberalizmus nagyobb veszedelmet hoz az emberiségre, mint a nácizmus és a kommunizmus együttesen, akkor hevesen egyetértett.
Délután az enciklopédiáját nézegettük, és benne a neoromán neuschwansteini kastélyt, aminek az építésébe a bajor király (valamilyen Lajos) anyagilag teljesen belerokkant, tönkrement. Ha az asszonnyal kimegyünk esetleg nyáron, meg kellene nézni.
Közben a térképasztalt támasztottuk, és egy alkalommal, amikor a riasztót mentem megnyomni, a nagy "zsúfoltság" miatt csak úgy tudtam mögötte elmenni, hogy a combom belevágtam az egyik ülés kiálló fémcsonkjába. Hát megtudtam, hogy hol lakik a magyarok istene! A nadrágon keresztül "véres hurkát" vésett a combomra...
Este a honlapomat fabrikáltam, amikor beült mellém a kabinba, így aztán nem tudtam elkerülni, hogy megnézze (a honlapomat). Azt tudni kell, hogy egy (külföldi) parancsnok se tud az írói tevékenységemről, ez nem tengerészet, ez a hajón magánügy. Õ az első, és igencsak nézett ki a fejéből, amikor meglátta a könyveim.
Még Liebe se tudja, pedig a felesége volt a honlapomon, de nyilván annyira nem tud magyarul, hogy az irodalomnál elidőzzön, rögtön a receptekhez ment, és azok között böngészett.