Nem szoktam, de most megteszem, hogy "előszót" írok a naplómhoz. Azt hiszem, érdekes lesz végigkísérni, ahogyan a viszonyom megváltozik a parancsnokkal. És a mai napig nem tudom eldönteni: jobb-e annál, ahogyan látom, és láttatom, vagy rosszabb? Mert az biztos, hogy mindenki, én is, tehát nyilván ő is, maximálisan jó embernek tartja magát, és lehet is, a megszokott környezetében, ahol ő is otthon van, és a másik fél is. De egy ilyen hajón (ez alatt most "nem szocialista" és "nem orosz" hajót kell érteni), teljesen mások a körülmények, amikhez mi szoktunk. És ebből ő teljesen kilóg. De jobb, ha nem magyarázom, mert elvégre ő a negyedik orosz parancsnok, akivel hajóztam, tehát kell valakinek a sorban hátul kullogni...
Még egy dolog: aki olvasta a többi naplómat, tudja, nem vagyok trágár, káromkodós fajta, de itt bizony kicsúszik egyszer-kétszer a nem "képernyőre illő" kifejezés. De benne maradt a szövegben, mert azokban a helyzetekben nem írhattam, hogy "a nemjóját!", vagy "a macska csípje meg" esetleg a "kakas rúgja meg!".

Március 15. csütörtök, Budapest - Lisszabon.

Annak ellenére, hogy már három napja csomagolok, így is maradt mit tennem az utolsó pillanatban is. Lényeg a lényeg: a taxi idejében megjött. Idejében kiértünk, mi az, hogy idejében? Közlekedés szinte alig, hát repesztettünk. A TAP (ez a portugál Malév) irodában azzal lepett meg a hölgy, hogy aszondja:

- Maga az, akinek hétfőn kellett volna repülnie?
- Nem tudom, lehet, de én erről nem is tudtam...
Miután becsekkeltem kiderült, hogy a gép egy óra húszpercnyi késéssel indul. Hát ez jó... ráadásul Prágán keresztül megyünk.
Ez egy jó buli volt: leszállás után ki kellett szállnunk, be a tranzitba, át megint a biztonsági ellenőrzésen. Na, itt már vetkőzni is kellett, nem volt elég, hogy a nadrágszíjat levetették velünk, a szomszéd pasas a cipőjét is a kosárkába tette, így aztán úgy döntöttem, hogy a lelki béke érdekében maximális együttműködés a securityvel, mint ahogy otthon a tüntetéseken a rendőrséggel illik (vagy 50 000-et fizet a pógár...). Lehet, hogy az előttem lévő oroszban még túltengett a bolsviki öntudat, mert nagyon csúnyán anyáztak a securitis hölgyeménnyel, egy flakon sampon volt a vita tétje. A végén annyira voltak, hogy három mérges cseh állt szemben az egyre kisebbre zsugorodó orosszal.
Na, átértem, beszálltam, mehetünk.
Pestrõl Prága mindössze egy pofa narancslényire van, de a csehektől a luzitán tengerpart már vacsorát is ért. Valami sajtos rizses hús volt, de bűn rossz. És sótlan. Kíváncsi lennék, Medwe (2024: hajdani gasztroblogger...) mit írna a honlapján erről a vendéglátásról?
Megérkeztem, megvan a csomag, jön a Barwill embere, a Benfica drukker, rögtön megismertem. Mondtam neki Szabolcsot és a portugál sztorijait, akkor már emlékezett.
Ami jó, hogy szállodába hozott.
Ami rossz, hogy már nem volt vacsora.
Ami jó, hogy a bárban adnak szendvicset.
Ami még jobb, hogy megelégedtem eggyel és egy sörrel.
Ami rossz, hogy konténeres a hajó, de lehet hogy nem is, mert majd meglátom... Antwerpenből jön.
Ami még rosszabb, hogy a szállodában rusnya rossz a wifi, nincs térerő, a laptop egész este csatlakozott rá, mintegy 39,56 másodpercig volt net.

Március 16. péntek, Lisszabon, úton.

Reggel volt annyi térerő, hogy letöltöttem az íméleket. A reggeli tisztességes, svédasztal rendszerű, de azért nem sokat ettem. Megjött az ügynök, ő is leült pár falatra, majd indulás a hajóra.
Beszélgetés közben kiderült, hogy a Benfica 3-1-re verte a PSGt, ami jó, mert francia kudarc. Amúgy unalmas meccs, csak fél szemmel néztem az este. Az Immigrationnél hamar végeztünk, aztán nyomás a hajóra. Valami nem volt, kerek, mert konténeres hajók ritkán állnak a gabonasilónál, hát hamar kiderült, hogy ömlesztett búza a rakomány, az is, hogy nem Antwerpen volt az utolsó kikötő, így aztán nyilvánvaló, hogy az ügynök információira nem célszerű mérget venni.

Behajóztam

Hát akkor megérkeztem. Felkísértek a barba irodája melletti kabinba, ahol a lakó már össze volt csomagolva.
- Nem zavargok sokáig, délben megyek haza. - mondta az orosz.
Hogy a francba lehet, hiszen nekem azt mondták, hogy az elsőtiszt marad még egy utat, hogy az átadás-átvétel korrekt legyen, dohogtam magamban. Hát akkor nincs más hátra, mint gyorsan átöltözni, majd rohanás végig hajón. Kirángattam a gyönyörűséges narancssárga, marlow-s hacukámat, és kilibegtem a folyósóra.
- Akkor mehetünk - mondtam a chiefnek -, bár azt mondták, hogy lesz elég időnk a váltásra...
- Hát persze, hogy lesz, én a chief engineer vagyok, a chief officer ő! - mutat egy lófarkas fiatalemberre, és ettől megnyugodtam.
Andrej, mert így hívják, szimpatikus, agilis fiatalember. Mindössze harmincöt éves, Kalinyingrádban lakik. Az átadás átvétellel nem siettünk, mert van időnk, ugyanis csak 21-én száll ki Motrilból (spanyol kikötő). Szép lassan átbeszéljük a dolgokat.
Sajnos, arra is van ideje, hogy olyanokat kérdezzen... Az a baj, hogy nem az antennával fogható m1, a TV2 és RTL Klubból értesülnek az itteni népek a magyarországi hírekről, így aztán nem értik, hogyan lehet az, ami van... Nem tudtam igazán elhelyezkedni, mert ideiglenes jelleggel lakom az owner kabinban, hát mindent a bőröndben tartok még sokáig. Viszont az elsőtiszti kabin szép tágas, kényelmes. Az ágy itt is az. Van vagy 300 négyzetméter, ha belefekszem teljesen picinek érzem magam, nagyon kényelmes (legalább ez legyen jó!).
A nemzetiségek megoszlása (miután Andrej kiszáll):
- három orosz: a barba, a gépmester és Tolja, az egyik matróz
- két bolgár: Janko, a szakács és Ivan egy matróz
- egy ukrán: Ványa
- két magyar: a fõgépész, N. József és szerénységem
Legalább lesz kivel beszélgetni. Még nem is találkoztunk, illetve biztosan, csak nem emlékszünk egymásra. Viszont ami biztos: még nem hajóztunk együtt. (Azt most nem részletezem, hogy amikor beszélgettünk, ő állt én mellettem, vagy én álltam ő mellette...)
Manőver után zuhany, kicsi tevésvevés és alvás.
Ez volt a szándék.
De nem tudtam elaludni, még élnek az otthoni beidegződések. Kilenc körül éppen ezen tépelődtem, amikor szólt a vekker (mobil), hogy tíz perc múlva éjfél.

Március 17. szombat, úton.

Felmentem a hídra, mert jobb a helyszínen, működés közben megszemlélni a dolgokat. Amit így éjjel lehetett, azt kitanulmányoztam, aztán fél három körül lementem aludni. Idejét nem tudom, mikor voltam olyan hajón, ahol a hídról a lakótérbe úgy le lehet menni, hogy ne kelljen kimenni a fedélzetre... Aki nem volt szobakonyhás coasteren, nem is tudja, hogy ez micsoda "luxus"!
A híd más és mégis olyan, mint a többi...
Amiben olyan, az a felszereltség, ami ugye előírás, csak a készülékek mások (első látásra jobbak, mint az Isartalon vagy a Lys Chrisen), amiben más, hogy itt kérem, van hely a hídon! Akár táncolni is lehet. De sétálni biztosan! Akár körbe is lehet járni kívülről.
Reggel fél hétig aludtam, majd nyolckor felmentem a hídra. A barbának odaadtam a szerződést, az allotment ordert (rendelkezés a fizetésemről, tudniillik, hogy hova kérem), meg az alkohol és drognyilatkozatomat (miszerint nem fogyasztok).
Azért ezzel tele van a hócipőm ám!
Immár egy év választ el a nyugdíjtól, soha nem volt semmi gondom az alkohol miatt (hogy a drogról ne is beszéljünk), aztán vén létemre senkiházi nyikhajok csak "úgy hajlandók elhinni, ha írásba adom...".
Felháborító és megalázó, hülye idióták alkotta rendszer.
Ugyanis ennek a rendszernek az a lényege: mindenki gazember és gyanús, tehát adja írásba, hogy nem az, amit aztán majd jól az orra alá lehet dörgölni...
Délelőtt körbejártam a hajót, ismerkedtem a dolgokkal, délután a stabilitási programot mutatta meg Andrej, valamint azt, amelyikkel a útvonaltervet készíti.
Ebédre sült oldalas volt valami paprikásburgonyaféleséggel és tejföllel. Vacsorára finom kis pálcás grillezett husika, meg rizsa és kukorica. Mindenki szereti, ahogyan Janko főz. Tegnap a sült csirkőszárnyhoz, a párolt zöldborsó és zöldség mellett még kagylótésztát is adott, azt nem ettem meg, és megmondtam, hogy nekem ne adjon tésztát, semmilyet, és a süteményeket is úgy porciózza, hogy nem kérek belõle.

Március 18. vasárnap, úton, Carboneras.

Éjjel fel se mentem szolgálatba, negyed nyolckor keltem, kényelmes reggeli, na, milyen úri dolgom van? Nem hiszem, hogy távol lennék az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez az ilyen utolsó napom.
Délután még felmentem két órácskára, beszélgettünk, ismételtük a tudnivalókat. Aztán lejöttem.
Van valami furcsa érzésem ezen a hajón. Akkor jöttem rá, hogy mi lehet, amikor beírtam a személyzeti névsort a komputerembe. Aki kívülem a legöregebb, bizony hét évvel fiatalabb, mint én. Most találkozom először azzal, hogy "tisztelik a koromat". Egyszer ennek is el kellett érkezni. Elvégre nem lehetek mindig én a suttyó a hajón...
A hajóbérlő ismerős cég, a Carisbrooke. Nem voltam velük kapcsolatban, illetve egyszer, amikor munkát kerestem. Persze a kereskedők mások, mint a személyzetisek.
Most cementet fogunk berakni.
Megjött az ügynök, s kiderült, hogy három "utat" csinálunk: kettőt Valenciába (210 mérföld az út), és egyet Motrilba (110 mérföld). És ahogy a rakodóberendezéseket elnézem, nem kell majd sokat aludnunk, mert lehet a hajót állandóan húzni, vonni, shiftelni, hogy a fix cső alá beállítsuk a rakodónyílásokat. Este nyolckor kezdtek, tizenkét órára vállalták, és tíz óra alatt berakták a hajót.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...