2007. Május
Május 1. kedd, úton, a Földközi tengeren, folytatás.
A Birodalom szellemi maradványa
A Birodalom természetesen a Szajúz, a nagy, szovjet, "nemzetek nélküli" országkarikatúra. Ami a fejekben tovább él. És még sokáig!
Erre egy cukorka nyomán jöttem rá (sokadszor). Ezzel a cukorkával kínált meg Dimitrij, amikor délben feljöttem. A konfitűr ukrán nemzetiségű volt. Szépen becsomagolva színes zsírpapírba, rányomtatva minden információ, ami kell, és természetesen több nyelven. Ebből az egyik az "anyanyelv", az ukrán, és a másik az orosz. A címke szerint készült itt és itt, ebben a gyárban, Ogyesszában. Nos ez adta a konfliktus okát, aminek Dimitrij teljes mellszélességgel nekiütközött. Mert a város neve oroszul két szszel vagyon írva, viszont ukránul csak eggyel! És ez skandalum!
- István, magyarul hány szszel írják a nevét?
- Hosszúval, azaz kettővel.
- Na, ugye, oroszul is, angolul is, hát ez a hivatalos, és az ukránok eggyel írják, nézd meg a cukorka csomagolását!
- És miért ez a hivatalos alak? - kérdeztem megütközve, mert a "mi vagyunk többen, nekünk van igazunk" nem állja meg a helyét a nyelvészetben, legfeljebb a szocializmusban, a demokráciában, meg a diktatúrákban.
- Mert így kell írni! Hiszen a kétnyelvű feliratokon is ott van: oroszul két sz! És ezek, csak eggyel írják! Na, kérem, tessék mondani, nem világraszóló botrány? Egy országban, a saját városuk nevét a saját nyelvükön nem "hivatalosan" írják. Próbáltam megmagyarázni, hogy talán hagyjuk meg az ukránok belügyének és nyelvtani problémájuknak a saját nyelvük írásmódját, de azt hiszem, hamvába holt az ötletem. Mert ahogyan már máskor leírtam, a nyelv körül hatalmas indulatokat lehet gerjeszteni, és senkit nem lehet észérvekkel meggyőzni. Olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenkinek megfellebbezhetetlen ítéletei vannak a tárgyban, bár csak kevesen művelik.
Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy ez az ukrán dolog nekem nem teljesen világos.
Ukrajnában vagyunk, ez biztos, mert a térképre ez van írva, ahova a rottát húztam, az ukrán címer van a helyi rendőrség, vámság sityakján, viszont intenzíven keresve az ukrán nyelvet, csak a televízióban tudtam felfedezni. Ez viszont érdekes volt: nem értettem, hogy miről volt szó, felőlem lehetett volna akár orosz nyelvű is a műsor, de kéthárom perc alatt biztos megütötte a fülem egy "kochanie", "smaczny" vagy egy "tilko", vagy más, lengyelből ismert szó, amiből kiderült, hogy ez a lengyelhez közelebb álló ukrán nyelvű műsor. És ami groteszk: nyomják a híreket oroszul és feliratozzák ukránul. Meg a filmeket is. Iván (az ukrán) mondta:
- Chief, mi ukránok vagyunk, de oroszul beszél itt mindenki. Értjük az ukránt, de a mindennapi beszédre csak ország nyugati részének egy részén, Lviv (Lemberg) környékén néhány városban, faluban használják.
Lehet, hogy az ukrán nemzet nyelvcsere előtt áll? Erőteljes nemzeti politika, és főleg egységes akarat kellene ahhoz, hogy ezt megakadályozzák.
Kérdés, hogy mennyire akarják?
Hajnalban leesett a sebességünk 9 csomó körülire. Ugyanis megyünk szembe az áramlattal vitézül. Hiába mutattam a barbának, hogy a MAHART hajókkal hogyan használtuk ki az áramlatot, nem, nem és nem, megyünk, ahogyan ő elhatározta.
Hosszúhosszú évek tapasztalata: a magyar barbák és tisztek ismerik errefelé az áramlásokat, a helyi sajátosságokat. A németek, lengyelek és más nyugatiak csak játsszák az agyukat, és teljességgel hülyék a Földközi-tengerhez. Természetesen nem erősködöm, nem magyarázom, hadd szerezze a tapasztalatokat Dimitrij a saját kárán. Bár azért csodálkozom rajta, mert az oroszoknak ugyancsak ismerniük kellene, bár ő ebben az esetben az északi tengerészek közé tartozik, lévén Karélia kétnyelvű, finnek és oroszok lakta területén él, Leningrádban végzett, szóval ismeri az északi területeket és a Balti tengert.
Május 2. szerda, úton a Földközitengeren, az algíri partok előtt.
Délután Bejaja előtt hajóztam, Encsikével voltunk itt, amikor úton volt a MV Tatán. Az idő szép, a tenger sima (egyelőre).
Délután olvastam, és kitaláltam, hogy az "igo" programmal meg tudom nézni térképen, hogy Szlovákiában merre járt apa. Hát a Vörös Kolostor, a Cerveny Klastry, valóban csodaszép környéken lehet! Nyáron vagy harminc kilométerre tőle jöttünk át a Tátrán, amikor Lengyelországból hazafelé tartottunk. El kellene menni a nyáron oda pár napra!
Este a váltásnál a kaftán fülig érő vigyorral jött a hídra:
- István, ez a chilis méz, amit kikevertél, valami fantasztikus! Én még ilyen finomat nem ettem!
Ebben az egészben csak az nem tetszett, hogy vacsoránál a szalonban búsan láttam, hogy valóban ízlett neki, ki is tunkolta a zömét. Na, nem baj, van chili, van méz, bekeverem a következő adagot!
Miután a kaja már erősen fogyóban, szegény Krisztiánnak össze kell magát szednie, ha enni akar adni. Ennek ellenére, nagyon finomat tálalt!
- Na, chief, találd ki, mi ez? - mondja, és látom, ravaszkásan hunyorít. - Senki se tudta megmondani, mit eszik! - mondta diadalmasan.
Kiskanalat vettem, megkóstoltam. Nem burgonya, nem kukorica, de püré állagú. Miből lehet még pürét készíteni?
- Babpüré - mondtam.
- Csak te találtad el! - és a szakács elégedetten bólintott, és a tányérra tett jó három kanállal. - Szereted?
- Mindent szeretek, mint azt annyiszor elmondtam!
A püré mellé sültszalonna került, vékony baconszalonna, és három kis kolbászka is jutott. És a kolbászfalatokat meg a szalonnát megkentem chilis mézzel, valóban különlegesen finom volt! Józsi is dicsérte, amikor vacsora után kiigazította a frizurámat, mert már kezdtem bozontos lenni, hát újra megnyírtam magam.
Május 3. csütörtök, úton, a Földközitengeren, az algíri partok elõtt. Éjfélkor még látszottak Algír fényei. Váltás után az első volt, hogy megnéztem a hídon bekapcsolva hagyott mobilt, jötte valami üzenet?
Aminek igazán örültem, hogy megérkezett a levelem, hát Jankóval elégedett vagyok. Azt is írta Encsi, hogy Szabolcs a sárga bőrzakómban ment esti programra és sikere volt... Azt hiszem, ezt hívják retrónak vagy mi a szösz. Erről csak annyit, hogy 1976 kora tavaszán vettem Mersinben a "németnél". Ennél több útbaigazítás nem kell, hisz aki volt Mersinben, tudja, hogy a német az egyik bőrös, és van egy másik is (elfelejtettem a nevét) és ők egymással állandó "háborúskodásban" álltak. De lehet, hogy ma már nehezen lehetne megtalálni a boltját ennyi információ birtokában. A ciprusi török invázió alatt és után a város lélekszáma alaposan felduzzadt.
Nos, ennyit a németről.
Ez az egy sárga színû bõrzakó (karcsúsított, még rám jött, sőt), nagyon szívdöglesztő látvány lehettem, mert abban udvaroltam Enicinek, és ő nagyon szerette, ha azt hordtam! Meg én is, persze. Milyen jó, hogy eltettük nosztalgia darabnak, mert arról már álmodni se mertem, hogy egyszer még fel tudom venni (bár amikor a 90 napos kúrám véget ért, és több mint 20 kilót fogytam, titokban megpróbáltam felvenni, de még nem vagyok, voltam elég karcsú hozzá!) A délután egy üzenettel felborította a hajóbérlő az "egész menetrendünket", mert nem Droghedába megyünk, hanem Greenoreban rakunk ki. Ez olyan beszéd Írországban, amit már ismerek. A Lys Carrierrel voltam ott, vasat vittünk Mo i Ranából. Az ír-északír határon fekszik, egy öböl választja el a két országot, egészen a bejáratnál van. (Ott van olyan, hogy délelőtt iskola, este meg kocsma, hogy reggel megtanulja a gyerek, hogyan kell este odamenni...)
(A "van olyan beszéd" családi szóhasználat, miután kisebb fiacskám a harmadik napja után az óvodában, kikerekedett szemmel, láthatólag meglepődve, az alábbi kijelentéssel fogadott: - Apa, van olyan beszéd az oviban, hogy Bálint...
Innen datálódik és ered ez a családi kifejezésünk, miszerint: van olyan beszéd, hogy... - ma ugye Greenore..)
És nemcsak a fiam lepődött meg azon, hogy Bálint, hanem hatkor a kaftán is kikerekedett szemmel jött a hídra:
- István, te etted meg a chilis mézet?
- Nem!
- Hát már csak az alján van egy kevés - mondta nagy búsan. Olyan szomorú volt, hogy vacsora után kivettem a kambúzából egy félkilós mézet, és alkotok egy újabb üveggel, aztán, ha hazamegy, adok neki szuvenírnek.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
