2003. június:

 Június 23. hétfő, úton. Csendes menetnap, csak ez a rohadt komputer! Amikor tele vagyok ötletekkel az írást illetően, akkor egyszerűen feldobja a talpát...

Melegszik az idő.

Június 24. kedd, úton. Már nyár van. A hőmérséklet 19 fok árnyékban, lehet kicsit napozni is. A tenger olajsima. Csütörtök este érkezhetünk. Jól jövünk. Csak a baj az, hogy a dagályt este lekéssük.
Este folytattam az írást. Már a főiskolai éveknél tartok.

Június 25. szerda, úton. Éjszaka írtam tovább az emlékeimet. Délután két távirat érkezett: az első az érdekesebb.
A hajóbérlő nem akarja csökkenteni az ócskavas rakományok számát, ezért a hajótulajdonos nem újítja meg a szerződést. Az új bérlő a Lys Line lesz. Mr. Edba július 15. körül jön megnézni a hajót. Ez sokkal jobb lesz, mint a jelenlegi járat. Csak nem lesz több Skócia, Anglia...
A másik távirat szerint érkezéskor kikötünk, indulás július 1-én, kedden. A komputer szarakodik, nem tudok írni. Elvesz az életemből megint pár napot. Pedig most annyira menne...


Június 26. csütörtök, úton, Bilbao. Már megint eszi a fene a billentyűzet, most a "z" betű hiányzik... Gyűlölöm, nagyon gyűlölőm a komputert.
Délután kint voltam egy kis sétára.
Jól elfáradtam... GennAgyIJJAL TalálKoztam a VÁROSBan: AzT mondJA, hogY holnaP mEnjek el vele a Kaszinóba. Sajnos EL kelleTT UtASitaNOm AZ AjáNLAtát: SoseM hazárdirozok. Csak NézZEm? HOGYan NyER Mondta. Sajnos nem:.. ebben következetes vagyok. Nem tudta megérteni. Miért nem próbálod ki a szerencsédet, chief?, kÉrdEztE ÉrTetLEnül. Mert nEM, KéSz. EnnyI

Június 27, péntek, Bilbao. NekieSTEk, Raktak, elmentEk. A bIllEnTyü Meg IlyeN? HOGY A feNe ESSen beLe:

JÚNiUs 28. szombat, BilbaO. REGGeL SzOmOrÚAN mONDJa GENnaGyiJ: OdA a hÁroMszáz dollárOm. KETTőSzÁzzaL mEnTeM KI? nYErtem száZaT? AZTÁN mINdet ElveSztEtTeM: GY AZTÁN DÉLUTÁN hiába ment A barbához hogy adjon neKi szÁz Dollárt? MERT Ki AKAr mEnni a Lányokhoz? nEm kapott: MIElőtT vALAki ÚGY GondoLNá Hogy CSOrBULTak az embERI jOGoK? AZ VeGYE FIGYELEMBe? HOGY GENnAGyiJ FelVeTt már a JÚLIUSI iLLETmÉNYéBőL EGY szÁZAST? TÖBBET Nem AD NEKI A parancsnok HOGy ELVerJE

JÚNIUs 29: VASÁRNaP? BILBAO JÓ Dög mEleG VAN. Délután kimentem a városba. Busszal viszonylag hamar, fél órába se kerül. Nagyot sétáltam a Bilbao folyó partján, az óvárosban, aztán megláttam egy útjelzőtáblát: Guggenheim múzeum. Azonnal beugrott, hogy Bilbaóban van a posztmodern építészet egyik remeke a múzeum.
Elmondani nem lehet, milyen fantasztikus. Ahogy a folyóparton közeledtem, nem akartam elhinni, hogy ez lenne a híres épület. Ugyanis egy kicsit a folyón átívelő autósztráda hidjának a takarásában van. Kiderült, hogy hátulról közelítettem meg. Egyébként, ahogyan a híd alá értem, láttam, hogy a híd tartópillére és az épület szerves egészet alkot. A legszebb kiállítási tárgy az épület maga. Nyoma sincs a hagyományos építészetnek, Minden hajlított, csúcsos, gömbölyded, beton, üveg, acél és a falak külső borítása főleg rozsdamentes acél. A kiállítás termeit zömmel a modern művészek művei töltötték meg. Én a 60-as 70-es évek művészetet általában nem szeretem, de természetesen volt olyan alkotás, ami megragadott. Alexander Calder térplasztikái ezek közül valóak. A kiállítása címe: Gravitáció és kecsesség, és ez nagyon találó. Afféle mozgó "bizbaszokat" készít, zsinóron függenek pálcák, és a végein kiegyensúlyozva különböző festett lemezkék. Ezek a légáramban valóban kecsesen hintáznak, imbolyognak. Szépek. Tetszenek.
Persze ez a modern művészeti galéria kiállított olyanokat is, amiket nem tudok - én a laikus - értékelni. A 60-as évek "modernjei" közül volt egy kiállító, akit továbbra is a csalók, a lilák, közé sorolok, sznoboknak való izéket csinál. Két képe volt a szivarnak, olyan, mintha egy füzetlap lenne, egy nem figyelő nebuló irkájából. Firkák, és semmi más. Egy másik izé pedig csupa szürke vonal kuszaság. Az egész egy nagy semmi. Semmi, ami a figyelmet magára vonná. Átverés.
Ugyanakkor egy Ed Ruscha nevű pacák képei kimondottan jók voltak, pedig... A Heavy Industry című fekete alapon a fenti szöveget - fehér betűkkel - tartalmazza, semmi mást. És mégis megállnak előtte sokan. Én is. Van benne valami, ami valami súlyos, valami nehéz, valami, ami a tekintetbe kapaszkodik, és szinte érzi az ember, hogy húzza, lehúzza. Persze ezt nem kell komolyan venni, én nem értek a képekhez, csak nézem őket.Tetszett egy grafiti is. mennyivel más, mint amit az ember a vonatokra "ocsmányolva" lát, de még a Filatori gáti tűzfalakon se látni ilyesmit. Persze, akik azt készítik, csak firkálnak, sablonokat, előregyártott elemeket spraynak a falra.
És valami fantasztikus volt egy művészeti tanár kiállítása, a gyerekek munkáit gyűjtöttek egybe, hallatlan érdekes, kedves volt.
Aztán volt egy másik izé, ami előtt sok időt töltöttem.
Valójában egy terem volt. Benne hat, a földtől a mennyezetig érő oszlop. A terem valami sötét, de fényes festékkel volt telekenyve. A hat oszlop - azt hiszem, otthon így hívjuk: - hat villanyújság volt. Egy betű széles. Az angol nyelvű szöveg függőlegesen futott. Ha a terem hátuljába mentem, ott baszk nyelvű volt. Nem tudom, hogy vers-e, vagy csak egyszerű szöveg, mert a függőleges helyzet miatt nehéz volt eldönteni. Nekem mindenesetre költőinek tűnt. A szöveg, a terem, a félhomály, borzongató volt. Akik a terem hátsó felében voltak, azok a fényviszonyok miatt abszolút légiesnek, szinte áttetszőnek, vagy inkább valamiféle halóval, aurával körbe rajzolva látszottak.
A múzeum, vagy inkább galéria után villamosra szálltam, ez is a jövőt idézi, mint maga az épület. Visszamentem a központba, egy bárban megittam két pohár vörösbort, aztán busz, és be a hajóra.
Szolgálati közlemények:

2022. október 1-én a Millenáris D épületében dedikálom 11.00-13.00 között a könyvem! Mindenkit szeretettel várok!

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak! 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. június:

BBC hírek

Ma volt a Royal Ascot Derby utolsó, harmadik napja. A BBC mindent közvetített. A cilinderes urak mintha a múlt századot idéznék, de ez itt a "kőkemény" brit valóság, a hagyományok élnek, meghatározóak. Csodálatos kalapköltemények. Az első napon rózsaszín rózsa virított minden gentleman gomblyukában, ma sárga virág. A királynő is megjelent kíséretével, hatalmas éljenzés fogadta.
Az egyik futamot egy ausztrál ló nyerte. Először Ascot történetében...
Történelmi jelentőségű rögbimeccs: Ausztrália - Anglia, a hajdani anyaország sikerével. Persze volt már ilyen. Amiért rangot kapott: negyven éve nem győzött az angol csapat, most ráadásul a világbajnok otthonában.
A BBC egy másik fontos társadalmi eseményről is tudósított: Ma 21 éves William herceg, a trónörökös legidősebb fia. Születésnapi party volt Winsdorban. A tudósító a palota előtt, nem engedték be a tévét, hatalmas tömeg figyeli a meghívottak érkezését. "Szenzációs" riport volt a londoni jelmezkölcsönzővel való beszélgetés, mert elmondta, hogy afrikai jelmezeket kölcsönöztek. A sok-sok előkelőség között feltűnő volt a tarkára pingált mikrobusz, tele jókedvű, jelmezes fiatallal, az ünnepelt egyetemista barátai érkeztek. Engem ilyen dolgok általában hidegen hagynak, mert magánügy, legfeljebb brit belügy. De azért örülök, hogy egyszer láttam ezeket a tudósításokat.
Meg kell mondani, hogy igazán jóképű fiatalember, ha egyszer trónra kerül - az apja halála után, de még neki is várni kell a koronára - "jó svádájú" uralkodója lesz az Egyesült Királyságnak.
Este filmet néztem.
A Jedi visszatér, a Csillagok háborúja trilógiából. Szeretem, jó mesefilm, jó sci-fi, a jó győz, persze ideiglenesen, lehetőséget hagyva a producernek és a rendezőnek a folytatásra.
A reklám öt percében "zongorázom". Channel 4, a kereskedelmi adón világrengető esemény: Jon távozik a Big Brother házból. A pillanat feszült, kit szavaztak ki a társak, ki kerül a lakók közül az utolsó, a megsemmisítő helyre. A műsorvezető fokozza a hangulatot, húsz másodpercet vár, a két jelölt arcán feszültség, hiszen itt a lét a tét, s aztán elhangzik a név: Jon.
Jon arca pillanatra elkomorul, de aztán a rendezői utasításnak megfelelően mosolyog, karját magasba löki: hurrá! Én mehetek haza. A barátaim közé...
És Jon, a megszégyenített, a rangsorban az utolsó, "boldogan" csomagol, hiszen felvétel az egész, a rendező okos, nagyon okos, ő tudja, egyedül csak ő tudja, hogy Jon valahol mégiscsak ember, fel kell dolgoznia a vereséget, a szégyent, és amikor a műsorvezető közli: egy perce van a búcsúra, akkor már Jon újra a szerepet játssza, a szeme csillog, és boldogan csókolja árulóit, akik kiseprűzték a létért való küzdelemből, érzékenyen lapogatja azok hátát, akibe ugyanúgy kést döfne, mint tették ők vele, de a létért való küzdelemben mindig az erősebb győz, aki a falka tagja, a gyenge vesszen, aki egyedül van, az pusztuljon.
S Jon kilép a Big Brother házból, és elindul a felfelé vezető lépcsőn, mert a ház lent van, ahol a pokol, és most Jon a menyországba vonul, felfelé a sok csillogó, színes lépcsőn, a kommersz tévé kommersz műsorának kommerciálisan megvadított, őrjöngő, fanatikus nézői sorfala között. A lányok visítanak, a fiúk transzparenst lebegtetnek: Jon te vagy a kedvencünk!
És Jon boldog, az utolsó óráját éli, fürdik a népszerűségben, elhiszi, hogy ez mindez őérte van, az őrjöngő tömeg csak őt szereti. Integet, ugrál, bolondozik, ahelyett, hogy szíve szerint zokogna, mert elvesztette a létért való élet-halál küzdelmet, jó kedvű, ahogyan a magasságos show bizniszben törvényszerű, és megy a fellépése utolsó színhelyére, a stúdióba, ahol a nézők a "felállni" jelre érte felállnak, a "tapsolni" jelre érte tapsolnak, és Jon az "élvezni" jelre élvezi a népszerüséget, az autodafé pompáját, a füst már terjeng, a szégyen pírját vörös reflektorfény helyettesíti, s a szerencsétlen nem tudja, hogy rajta is beteljesedik a showbiznisz törvénye: a nézők porából vétettél, s haláloddal oda is süllyedsz.
S érdekes, amit mond:
- A kamerák előtt mindenki hazudik. Márpedig az élet a házban a kamerák előtt zajlik.
Hm, hétfőn én is tudom a vasárnapi lottószámokat...
Ebből elég.
Vége a reklámra szánt időnek.
Vissza a jedihez. Hiszen az ő fénykardja igazibb, a Halálbolygó gonoszsága sokkal emberibb, a Jodának sokkal több köze van a való világhoz, mint a Nagy Testvérnek.
Ugyanis a filmen a jóért szorít mindenki.
És ott a jó győz.

Június 22. vasárnap, Inverkeithing, úton. Megint beszart a billentyúzet. Reggel indultunk. Este jól jött a tévé. Megint érdekes műsort láttam!
Valami hasonló volt a címe, mint a "Dig Deep", azaz áss mélyre. Egy falut kiválasztottak a jelentkezők közül, amelyek hajlandók voltak ásatást végezni a falu területén. Sok szakértővel: archeológusokkal, régészekkel, településtörténésszel, "töredékek" szakértőjével, néprajzossal vonult ki a tévé. A településtörténész a rendelkezésre álló térképek alapján meghatározta, hogy a mai falu mely részén lehetne sikeresen kutatni. És a falu apraja-nagyja, ásóval felszerelve lelkesen követte a tudósokat, s nekiláttak a kijelölt helyen ásni. A kamera helyszínről helyszínre követte őket, a régészek magyaráztak, a csoportokat szintén régész vezette, a kiásott apró-cseprő leleteket rétegek szerint gyűjtötték össze, és egy-egy darabról elmondták, amit első látásra tudni lehetett:
- Ez viktoriánus kor béli csésze füle, ez egy palack töredék a 17. századból - és így tovább.
De találtak falmaradványt, és egy valamikori udvarház kövezetét. Egy hivatásos rajzoló lerajzolta a valamikori látképet, és lelkendeztek amikor egy római kori lelt bukkant elő...
Irigylem a briteket.
Ezzel a műsorral a falu lakói még britebbek lettek, nőtt az egészséges lokálpatriotizmus, mert valamit hozzáadtak ők is a múltjukhoz. És mindezt egy kereskedelmi adó, a Channel 4 közremúködésével.
Van ilyen is?
Egy kereskedelmi adó értéket ad?
Egy kereskedelmi adó hozzájárul a nemzettudathoz?
Egy kereskedelmi adó a kultúra terjesztője?
Szóval irigylem a briteket.


Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak! 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. június:

Június 15. vasárnap, úton. Éjszaka befejeztem a Cegléd történetét. Következik az utolsó "matrózhajóm", a Budapest. Már 150 oldal.

Június 16. hétfő, úton, Vlissingen. Hajnal, Griz Nez traffic control. Egy hajó bejelentkezik, elmondja a helyzetét. Utána kérdés:
- Ismeri a Tricolor roncsának a helyzetét?
- A pozícióm: és mondja megint a helyzetét.
- Nem, a Tricolor pozícióját...
- Yes, a helyzetem... - őrület. Ötven percen keresztül küzdött a forgalomirányító a tiszt úrral. Képtelen volt felfogni mit kérdeznek. Persze orosz volt. Nem az orosz tengerészek 90 százaléka hülye, de a hülye tengerészek 90 százaléka bizony orosz!

Újdonság

Az, hogy bejöttünk, és a barba nem keltett manőverre. Csak holnap reggel kezdik a berakást, két gang jön, el is mehetünk. Nincs meg, hogy Montrose után mi a sorsunk. Most már fontos, a hazamenetel miatt. Azért estére sikerült elfáradnom. Mentőcsónak gyakorlat, közben elromlott a darumotor, megjött az élelmiszer, már majdnem üres volt a kambúza, hát sok kaja jött, 31 lata festék, mind behordani, elrakni.

Június 17. kedd, Vlissingen, úton. Megint egy kikötővel kevesebb. Ennyi az élet. Számolom, számolom, és múlnak a napok, múlnak a hetek, s még mindig itt vagyok, pedig most otthon lenne rám szükség.
Hogy mi történik a hajón? Semmi.
Holnapután Montrose. Nem tudom, mi lenne a jó számomra. Talán egy Inverkeithing - Pasajes, és akkor pont hó végén lehetnénk fent. Most mindent e szerint számolok.

Június 18. szerda, úton. Éjjel vacakolt a komputer. Többször ki-be kapcsoltam. A vége az, hogy most tudok írni. Az alkalmat kihasználva megírtam hat oldalt a Budapestről. Már Vietnamban járok vele...
Megkezdődött az "utolsózás". Most, egyszer leírom, de mindig érvényes: ha minden igaz, és nem jön közbe semmi, valószínűleg: ez az utolsó kanyar.
Most megyünk utoljára Montrose-ba. Utána jön az utolsó Inverkeithing, az utolsó észak spanyol kikötő, és az utolsó érkezés Flushingba. Az utolsó flushingi induláson már túl vagyok. Apró örömök... Utána már csak Budapest jöhet. Július 1-e körül.

Június 19. csütörtök, úton, Montrose, úton. Elküldte a barba a Marlownak az útvonalat, 26-át ad meg spanyol érkezésre, ugye utána nincs biztos, de az biztos már (ha minden jól megy), hogy a következő holland kikötőből megyek haza.
őrült szél volt egész nap.
A kirakással este nyolcra végeztek, indulás 23:00-kor.

Június 20. péntek, úton, Inverkeithing. Ránk tört a rossz idő, Forth Coast Guard 8-as vihart jelzett. Szerencsére az öbölben nem alakultak ki nagy hullámok, és így tudtuk tartani az érkezést.
Tegnap azt mondta a barba, hogy Herr Held ki akarja venni a hajót a Gearbulktól. Túl sok ócskavasat szállítunk, a raktár tönkremegy, rettentő sok festék fogy, hisz az ócskavas után és a woodpulp előtt ki kell festeni, ez benne van a hajóbérleti szerződésben.
Ha visszakerülök ide, akkor nem lesz több Montorose?
A parancsnok beszélt Mrs. Vasoullával. Megerősítette, hogy Flushingból leváltanak. Szóval nincs "ha" a hazamenetelt illetőleg.
Encsike fél nyolckor még nincs otthon...
A berakás végeztével mondom a darusoknak, mennyi ócskavasat raktak be.
- Chief, jön kocsmába este?
- Majd holnap, talán...
Egyszerűen fantasztikus, hogy ezek a skótok a kocsmában laknak. Ez a szórakozás, ez a program. Nem először fordul elő, már Montrose-ban és Leithben is invitáltak.

Június 21. szombat, Inverkeithing. Tegnap este egy hajó érkezett a szomszédos telepre, valamilyen kőzúzó. Azt mondják a matrózok, hogy magyar az elsőtisztje.
Egyre berakták a hajót, holnap reggel tíz után indulunk a magas vízzel. Legalább két éjszakánk volt nyugodt körülmények között. Isten tudja, mikor volt ilyen?
És hívott Encsi. Így kerek a nap.
Este sétáltam egyet. Lehet, hogy többet nem jövök ide - ha a hajóbérlővel nem újítják meg a szerződést - és most volt alkalom is, mert a délután szabad volt.
Kedves kis város. Tipp-topp utcák, tisztaság (ez nem általános a briteknél, legalább is a nagyobb városokban) helyes házak. És ami érdekes, találtam egy ugyanolyan kertet, amit a németek találtak ki a múlt század elején. A városban egy nagyobb telket bekerítenek, és felparcellázzák, afféle konyhakertnek (a németeknél hétvégi telek, kis nyaralókkal) itt csak szerszámos bódék vannak, de azok aztán elcsúfítják a látványt. Nincs az a szedett-vedett magyar sufni, amelyik ne lenne palota ezekhez képest. Legalább eltakarnák valami sövénnyel.
Már nyílik a bodza, az orgona épp, hogy elvirágzott, virágzik a kertekben a burgonya, a borsó, van újhagyma, és retek is. Azt hiszem a természet órája itt jó másfél, két hónapos késésben van otthonhoz képest.
De a parkok, rétek tarkállanak a sok mezei virágtól, a természet harsog, élteti a skót nyár és a sok eső...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

 2003. június:

Június 9. hétfő, úton. Egyszerűen képtelenség megérteni néha ez embereket. Jan ebédnél:
- Caenba megyünk, és onnan Algecirasba.
Kérdem a barbát, van-e valami infó a következő útról, már csak azért is, mert láttam egy táviratot, amiben a Gearbulktól ugyanezt kérdezi.
- Nincs.
- A szakács szerint Algecirasba viszünk ócskavasat.
- Össze-vissza beszél. Arról beszélgettünk reggel, hogy honnan lehet esetleg rakomány, semmi konkrétum.
Úgy érzem, kezdek veszélyes talajra tévedni a Rekviemmel. Egyre több benne az utalás napjainkra, a randa helyzetre. Na, majd meglátjuk...

Június 10. kedd, úton. Délután távirat a hajóbérlőtől: nem sok jóval kecsegtet az ügynökség. Rejtélyes üzenet, valószínüleg arra vonatkozik, hogy pár nap horgony kinéz. Remélem.
Sokat írtam tegnap és ma. A5-ös formátumban már 126 oldal!
Befejeztem a Székesfehérvár történetét. Két idézetet is betettem a Bonzsúr Indonéziából. Azt, amikor a Vörös tengeren ezernyi delfint látnak, és a keresztelőt. Tehettem, ugyanis a keresztelő 90 %-ban az, ahogyan a Fehérváron átéltem.
Alig melegszik az idő. Igaz, délutánra már húsz fok volt. De otthon tombol a nyár, 35 fokot ígér a meteorológia.

Június 11. szerda, úton, Pasajes - horgonyon. Reggel érkeztünk. Hajnalban újra felmondta a billentyűzet a munkaszerződést, de estére rendbe jött. Így is vesztettem három órát, épp hogy el tudtam kezdeni a Cegléd történetét.
Hét hajó várakozik, ők előttünk vannak. Hétfői bemenetelt ígér az ügynökség. Valószínűleg ballasztban megyünk Flushingba, de ezt még ki kell várni. Huszadikán lehetünk fent, és akkor még egy Montrose belefér, s utána kellene hazamenni.
Délután kijött a kikötőből egy vitorlás. Nem akármilyen ám! A valaha halászbárka hátulja úgy volt kiképezve, mint a hajdani nagy, vitorlás hajók tatja. Persze az ablakok csak festve voltak. Készítettem vagy három képet róla.
Elnézem ezeket kollégákat, hogy mit össze tudnak unatkozni... csak ténferegnek, kóvályognak a hajón, bóklásznak... Én meg leülök a szövegszerkesztő elé, és ha jó, akkor írok.
Most éppen valami gubanc van, nyilván jelzi, hogy nem kóser minden, mert nem tudok nagybetűket varázsolni, nem érzékeli a "shift" billentyűt.

Június 12. csütörtök, horgonyon, Pasajes. Most valami kalandvágyból eredendően jó a billentyűzet. Délután bejöttünk, hattól kilencig dolgoztak, holnap tíz felé elmehetünk.
Gennagyíj átment az Arklow River hajóra, mögöttünk áll, könyveket akart cserélni. (Magyarázat: sok hajón van orosz személyzet, ha kikötőben találkoznak, átjárnak könyveket, olvasnivalót cserélni)
- Nem értem, chief, nem oroszok vannak rajta.
- Hanem?
- Azt mondták, Irish. Az mi? Mit jelent?
Azt, hogy irlandszkij azt megértette, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez az igazi orosz szó. Érdekes látni a perifériáról jött orosz tengerészt, mennyivel kevesebbet tud a világról, mint egy szentpétervári.

Június 13. péntek, Pasajes, úton. Fél tízre el is felejtettük, hogy ócskavas volt a hajóban. A draft surveyorral beszélgettünk. Azt mondja, mi vagyunk a Noé bárkája, az különböző állatokat vitt, mi ahányan vagyunk, annyi náció.
És mindenkit a nyelvén "köszöntött".
- Kurwa maæ.. - mondta Jannak, Gennagyijnak valami mással kedveskedett, amit nem értettem, de ő nagyot röhögött rajta.
Aztán elkezdte sorolni különböző nyelveken, azt hogy shit. Sájze, merda, kaka...
- Honnan tudod magyarul?
- Nem tudom. A kaka baszkul van.
Hát van közös szavunk! Még a baszkokkal is! (Bár ez nyilván véletlen betűsor egyezés.) Érdekes volt hallani, hogy az ETA szerinte terrorszervezet, üzleti érdekekért harcolnak... ő nyilván jobban tudja.
Kikérdeztem a bikaviadalt illetően, ugyanis most a Cegléd kapcsán arról írok, és kellenének a pontos megnevezések, ami a szereplőket illet.
- A lovast, aki lándzsás, azt hogy hívják?
- Az az izé, na, hogy is hívják...
- Pikador? - segítem ki. Megörül a pasas.
- Persze picador.
Még rákérdezek a segédekre is, akik lila lepellel vadítják a bikát, és ha szükséges, akkor elterelik, de nem csodálkozom, hogy auxiliaresnek mondja őket, de a pontos elnevezés nem jut eszébe. Megkérdezte egy melóstól, de azt, amit mondott, viszont én nem tudtam megjegyezni.

Június 14. szombat, úton. A mai éjszaka valami fantasztikus volt. Írom a Cegléd történetét, háromegyed kettőkor, mintha tankok dübörögnének a felső hídon. Kimegyek, hát feltámadt a szél, a semmiből, minden átmenet nélkül 8-9-es erősségű. Előttünk sötét fellegek. És a tenger nem lesz hullámos, csak fodrozódik. A szél, a vad, a viharos húsz perc múlva elcsendesül, akkor rákezd a nyári zivatar. Körülöttem elől sötétség, három-négy villám csattan be a tengerbe másodpercenként. Mögöttem a hold teljes erővel világít. Fantasztikus színjáték!
A komputert kikapcsoltam, nehogy belevágjon a villám a hajóba, és tönkre menjen. Ez mintegy két órán keresztül tartott. Ezalatt megtettünk mintegy negyven kilométert, és a felhősávot magunk mögött hagytuk. Utána már csak mögöttünk villódzott a horizont.
Írhatok újra.
Délután jóval hamarabb érkeztünk Ushanthoz, mint terveztük. Egytől körülbelül háromig ötpercenként hívja a forgalomirányítás az egyik hajót. Nem válaszol.
Négykor jelentkezik, már bent járt a szeparáció közepén.
- Hol volt, mit csinált, miért nem válaszolt? - kérdi az ügyeletes.
A válasz csak hebegés habogás...
- Küldje fel a parancsnokot...
Parancsnok fel, kérdés újra:
- Miért nem válaszoltak, állandóan hívtuk magukat, a mögöttük levő hajót is megkértem, azoknak se válaszoltak, miért nincs tiszt a hídon.
Hebegés, habogás...
Persze oroszok voltak. Most mit mondjon az ember? ők kapják a munkát, kiszorítanak mindenkit a piacról. Érthetetlen a hajótulajdonosok hozzáállása. Persze előbb utóbb elegük lesz.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Június 3. kedd, úton. Hajnalban folytattam az írást. Már huszonkilenc oldalt írtam, hallatlanul élvezem. Még mindig a Hévízen töltött idő emlékeit bogozom.

Június 4. szerda, úton, Montrose, úton, Inverkeithing. Hatra kikötöttünk. Ritka alkalom: a négy testvérhajóból három összejött a kikötőben. A Dürnstein éppen rakodott, a Wachau pedig délután érkezett. Még a Maria D. hiányzott, és akkor ebből a típusból épült összes hajó itt lett volna. Egyébként a hajógyár e négy hajó felépítése után eladta a Rostocki Hajógyárnak a licencet, ott kettő épült belőle, majd Komáromba került a licenc, és Szlovákiában sorozatban gyártották.
Hat előtt tíz perccel kész volt a kirakás, dobj el mindent, irány Inverkeithing, fél tizenegykor horgonyt dobtunk.
Délután kiszaladtam, hogy valami innivalót vegyek, ha lemegyünk Spanyolba akkor kell majd napközben a folyadékpótlás. Hogy itt milyen fos üdítők vannak! A múltkor vettem egy-egy 3 literes narancslét és feketeribizlit. Olyan ocsmány édes volt mindkettő, hogy alig tudtam inni, pedig szeretem az édeset, ezt bárki megerősítheti a családból.
Fáradt vagyok, nem volt lelki erőm írni, pedig délután kitaláltam a beszúrás 2022-ből:  Na, milyen Isten vagyok témáját, de azért nem hagyott nyugodni a dolog, lezuhanyoztam, felfrissültem, és megírtam. (Beszúrás 2022.08.29-én: hogy én miket írtam akkor, úgy elolvasnám, de dunsztom nincs merre lehetnek! Sok-sok kék halált, drive errort, meg csomó mittudom én mit nem élt át sok írásom...)

Június 5. csütörtök, Inverkeithing. Horgonyon vettem át a szolgálatot éjfél előtt. Szolgálatban írtam. Hallatlanul élvezem az írást, élvezem az emlékeimet, sokkal több emlék él bennem, mint amit feltételeztem, elfeledett emberek bukkannak fel, elfeledett sztorik jönnek elő újra fiatal vagyok, Istenem milyen fiatal vagyok, milyen jó, hogy belekezdtem ebbe az emlékezésbe!
Reggel bejöttünk, elkezdtük a berakást, shifteltünk, mert jön a Werder Bremen. Nem a csapat, hanem egy őrült hajótulajdonos a csapatról nevezte el a hajóját. Holnap este kilenckor mehetünk el a dagálykor.

Június 6. péntek, Inverkeithing, úton. Viszonylag laza nap, jót aludtam, csak egyszer ébredtem fel éjszaka, hogy fejen állva alszom, úgy dőltünk. Tizenegyre beraktak, időben tudtam becsukni, mert már elkezdtünk dőlni. Megint 10 fok, rettentő kényelmetlen féloldalasan csinálni mindent.
Befejeztem a Hévíz történetét, most a Herendet kezdtem el írni.
Változtattam a stíluson. Már nem veszem sorra a kikötőket, hanem ahogy jönnek az emlékek. Az emberekkel kezdtem. Az öreg Csóka és Visky Sanyi bácsi (egy évvel volt fiatalabb, mint én most vagyok!), aztán jön a Gebines, és a többiek.
Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőr nyilatkozta: sokkolta az a tény, hogy semmiféle tömegpusztító fegyvert nem találtak Irakban. Felelőssé teszi az amerikai és angol hírszerzést, hogy teljesen félrevezették.
Szóval nincs terrorista kiképzőtelep, nincs tömegpusztító fegyver, de azért a háború Irak ellen igazságos volt.
Blair azt mondta: de az iraki nép szabad.
Először is, kezdetben erről szó se volt, ez senkit nem érdekelt, azért hergelték fel magukat, mert terroristákat, a zsidó-keresztény civilizációt fenyegető tömegpusztító fegyvereket feltételeztek Irakban.
Másodszor: ezután nem Szaddam nyomja el őket, hanem a multik. Semmi különbség. Ott is voltak, most is lesznek haszonélvezők, de az egyszerű arab életében szinte semmi se változik majd. És persze csak ők szenvedték el a háború szörnyűségeit.
Ali Abbas - reméljük, sokáig él majd - s élő emlékműve lesz az olajért való esztelen háborúnak. Ha valaki nem tudná, egyedül maradt a családjából egy bombatámadás után, és mindkét karját elvesztette. Most mutatják a rehabilitációját egy kuwaiti kórházból. Rettenetes!
Más: a brit posta márciustól kezdve megszünteti a postavonatokat.
A skót parlament építése botrányba kezd fulladni: a kezdeti 40 millió fontos költségvetés mára 375 millióra duzzadt. A konzervatív képviselő a liberálisokat vádolja, hogy lenyúlták a pénzt.
Tegnap idejött a Werder Bremen. Miután a rakpart "egyszemélyes", ezért a mi elejünk, és az ő hátuljuk jól kilógott a rakparttól.
Nos, ez áthághatatlan akadályt jelentett Alain számára. Ugyanis a másik hajó nem tudott járót készíteni, csak egy kötéllétrát lógattak le. Ezen pedig Alain nem közlekedik. Így "kibérelték" a mi irodánkat, és az orosz parancsnok jött át a papírokat intézni.
Elnéztem Alaint. Egy korty kristályvizet fogyasztott. Inni én szoktam. Alain háromnegyed kortynyit fogyaszt, de olyan előkelően tudta megejteni, hogy a királynőtől is tapsot kapott volna.

Június 7. szombat, úton. Nem hagy aludni! Reggel kilenckor keltem, de nem tudtam visszaaludni. Muszáj írnom a rekviemet. Így neveztem el: Rekviem a magyar tengerhajózásért. Délután úgy-ahogy befejeztem a Herendet. Ez más, mint a Hévíz története. Nem tagoltam kikötőkre, hanem emberekre.
Délután: Skócia - Németország 1-1. Nem igazán jó egyik csapatnak se. De nekünk végképp nem, nekünk az lenne jó, ha mi is versenyben lennénk a portugáliai szereplésért.

Június 8. vasárnap, úton. Hajnalban tovább írtam. Elkezdtem a Székesfehérvár motoros történetét. Érdekes ám írni! Érdekes megfigyelni, hogy milyen epizódok maradtak meg az emberben.
És még érdekesebb, hogy milyen hatással vannak rám. Kitör belőlem az indulat, és írom-írom. Írom a "feeling"-eket, és dühöngök, és sírok, és elmerülök a múltban. Megírtam az egyik legnyomasztóbb élményemet, a Székesfehérvérhoz kötődik. Kiírtam magamból, és képtelen vagyok folytatni, olyan ideges vagyok.
Nagyon várom, hogy mi lesz belőle, és főleg, mi lesz másnak a véleménye. És most nem apára, nem a családra gondolok, hanem kiadókra, irodalmi lapokra. Persze a család véleménye is érdekel. Mennék már haza, hogy halljam, lássam az érzéseket, indulatokat, amit kiváltanak. A rettenetes az lenne, ha semmit se szólnának.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

 2003. május:

Május 29. péntek, úton. (2 nap) Azért éjszaka még nincs rövidgatyás idő a tengeren. Elkezdtem írni az első hajóm, a Hévíz történetét.

Egy kis lap- (és TV-)szemle

A leggyengébb láncszem ma este. Kérdés:
- Mennyi 7 x 7?
- Nem tudom.
Később:
- Mivel foglalkozik?
- Egyetemista vagyok.
- És utána?
- Bankban akarok dolgozni.
Ehhez nincs mit hozzátenni...

The Sun:
Óriási, 12 centis betűkkel hozza: Vége a brit nemzetnek! Ugyanis Tony Blair csatlakozni akar az euróhoz. A The Sun szerkesztőségi cikke felelősségre vonja, mert nem veszi figyelembe a nemzet érdekeit és a nép véleményét. Ezután Brüsszelből dirigálják majd Nagy Britanniát. (Most húzzák a levágott brit oroszlán fogait, mondom én.) Egy karikatúra is van a lapban: Blair egy iratot ír alá: Én, Tony Blair kijelentem, hogy átvettem az országomat. A háttérben a francia és a német nemzetet szimbolizáló alakok dörzsölik a kezüket, a Blair feje feletti képen Churchill eltakarja a szemét.
Egyébként a BBC se a régi. Ez az adó volt "maga a megtestesült igazmondás", legalább is így tudom. Mára a kormány szócsöve, az iraki háború érdekében iszonyú agymosást végeztek, most meg kezdik átvenni a szenzációhajhász kereskedelmi tévék mocskos, semmit se tisztelő stílusát.
Egy hadiözvegy tiltakozott levélben Tony Blairnél, és kérte tegyen valamit az ellen az ocsmány eljárás ellen, ahogyan a BBC mutatja elesett férje meggyötört holttestét.
Délután nagytakarítottam a hídon.

Május 30. péntek, úton, Montrose, úton. (1 nap). Június másodikán érhetünk Flushingba, kíváncsi vagyok, megyek-e haza? NEM VAGYOK valami boldog a billentyÛzetnek megint annyi és azzal se vagyok elégedett Amit ma addig irtam amig jó volt A laptop: AZ ISTEN VERJE meG EZT A ROHADT KOMPUTERT! EZ MÁR másnap irom? de egyúttal azt is jelenti? hogy több napos mosolyszünetet tart a billentyÛzet:::

Május 31. szombat, úton. (Lejárt a szerződésem) Reggel nem tudtam igazán aludni, így felkeltem, összeállítottam a laptopot, bíztam benne, hogy tudok írni. S lám: valóban! Gyorsan megírtam, amit tegnap délután kiötlöttem.
A hajnali őrség végén kelt fel a nap. Ezen nincs semmi meglepő, az azonban már igen, hogy előbb néztem, mint a lőtt medve, hogy valami nem stimmel: holdfelkelte van? Ráadásul újhold? Nagyon keskeny a sarló. De nem ezüst, hanem vérvörös! Hirtelen eszmélek! Elő a hajózási almanachot, megnézem május 31-ét: részleges napfogyatkozás, látható észak Angliában, stb. stb. Kilencven százalékban takarta a Hold a Napot!
Délután beszéltem az asszonnyal, biztosítottam, hogy június közepénél előbb nem számíthat rám, mert Flushing után megint Montrose, majd Inverkeithing, onnan valószínüűeg Bilbao lesz utunk.
Este folytattam a Hévíz történetét.

Június 1. vasárnap, úton. Érkezés Steenbankhoz: reggel öt óra, part mellett vagyunk nyolckor. Végre, valahára megkaptam apa levelét. Sok mindennek örültem: a verseinek főleg, a jó híreinek, az Isten molnára jó fogadtatásának, hogy a barátok, akik számítanak, szeretik. Hogy Bartis Feri jobban van, legalább is látszólag, ezt kérdezni is akartam telefonon, de elfelejtődött.
Ír Nimród elutazásáról. Azt mondja, véletlen ajándéka ez a sorsnak. Milyen furcsa: ami az egyiknek kemény, évekig tartó küzdelem, bukások, remények, visszautasításokkal teli évek leküzdése, hogy megvalósítsa az álmát, az a másiknak, aki csak a végeredményt látja, "véletlen szerencse". Nagyapa nem irigykedik, ő boldog, nagyon örül, hogy unokája megfogta az Isten lábát, és nyilván szerencse is kellett hozzá, hogy pont az USA-ba, hogy éppen Coloradóba jusson, ám az a fránya szerencse olykor-olykor segíti azokat is, akik nem restek tenni az álmaik megvalósításáért. Ha nekem annyi akaraterőm lett volna, mint a nagyfiamnak! De nyilván, sokan mások, akik a "véletlen szerencsét" látják csak, és "hogy nekem miért nincs ilyen mázlim?" szöveggel jönnek, azokat nyilván megeszi a sárga irigység.
Hát egye. Jól van ez így!
Ma huszonhét éve, hogy eljegyeztük egymást Encsikével.
Tizennyolc nappal előbb ismerkedtünk meg, s 73 nap múlva esküvő.
Szép, meleg nap, igazi nyári idő, rövidnadrág, trikó este tízkor így sétáltam a parton. A barbával vagyunk a házőrzők, a többiek a tengerészklubban.
Írom a Hévíz történetét. Bejrútot már befejeztem, Alexszal is végeztem, igazából még három nagyobb egység lesz: Pireusz, Réni, majd Velence.

Június 2. hétfő, Vlissingen, úton. Délelőtt a barba beszélt a Lys Chris parancsnokával. Érdekes híreket mondott: egy másik Lys Line hajó, a nevét nem jegyeztem meg, bement La Corunába, révkalauz nélkül, tett három kört, mire egy vontató befogta. Az orosz parancsnok merev részeg volt. Tizennyolcezer euró büntetést kaptak.
Bornholm szigeténél, ragyogó láthatóság, sima tenger és két hajó összeütközött. A műtrágyát szállító elsüllyedt, totálkáros volt a legénység. Nem kell találgatni a nemzetiséget: orosz. A másikon lengyelek, senki nem volt a hídon...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Május 26. hétfő, Ghent. (5 nap) Ma többször be-beszúrtam a tegnap megírt szövegbe. Élvezem olvasni...
Délután kezdték a kirakást, csak holnap lesznek készen, dél körül mehetünk el. Sheerness - Montrose az utunk.
Ide írom, ahogyan befejeztem a Hogyan lettem tengerész című szöveget:
Amikor ezt a szöveget megírtam a belgiumi Ghent város kikötőjében rakodtunk. Skóciából hoztunk ócskavasat, és azt rögtön bárkába rakták.
A bárka kimondottan gyönyörű volt. Jókora példány, 110 méter hosszú, 12 méter széles, és 3064 tonna hordképességü. Szépen lefestve, minden csillogott villogott rajta, szép volt a szemnek, jó lehetett rajta hajózni. Kérdem a bárkagazdát:
- Hány éves a bárkája?
- Régi ez chief, 1973-ban építették, már harminc éves - válaszolja.
Tehát akkor gyártották, amikor hajózni kezdtem.
Este a barba kiment a matrózokkal a free shopba és a tengerészklubba.

Május 27. kedd. Ghent, úton. (4 nap) Reggel mögénk állt egy hajó. Egy rozsdatemető. Mint amilyen manapság egy orosz hajó. Igaz, a lobogó kambodzsai, de a legénység orosz. A hajó 1988-ban épült a DDR-ben, ezt a barba a következőképpen mondta: Deutsche Dunken Republik. Ha-ha-ha. Jó vicc. Előbb ki kell szótáraznom...
Persze nem ez a lényeg.
Ez a folyam-tengerjáró batár, mindössze 3,5 méter merülésű, hozott írd és mondd 1200 tonna ócskavasat, na honnan? Phnom Penh-ből, Kambodzsából! Hihetetlen!
Ha nem maffia pénzmosoda, akkor nem tudom, hogy mi.
És ami szintén hihetetlen: Gennagyij kérdése:
- Kambodzsa hol van? - ilyet kérdez egy tengerész! Fantasztikus!
Ja, a Devla rágja ki a komputer máját. Tegnap este összecsinálta a betűket, és nem tudtam írni, pedig lett volna mit, összeszedtem egy csomó mindent az agyam rejtett zugából a Hévizzel kapcsolatban, de ezeket úgyse felejtem el, később is megírhatom. Most pedig jó fáradt vagyok, ezért nem tudok, de nem baj, mert holnap sokkal fáradtabb leszek, és akkor majd azért nem tudok írni.
Nagyon vágyom a családom után!

Május 28. szerda, úton, Sheerness. (3 nap) Fél egy volt, amikor kikötöttünk. Jóval hamarabb érkeztünk, mint számítottunk. De legalább megvolt az éjszakánk.
Szép, meleg nap, rövidnadrágos idő, a helyiekkel semmi másról nem lehet beszélni, csak hogy milyen fájintos egy idő van itt a ködös Albionban. A barbára egy kicsit a frászt hozta, mert reggel kilencre, lévén Albion ködös, szépen beködölt. És miután neki is van engedélye, hogy egyedül jöjjön be Sheerness kikötőjébe, hát egyedül is kell kivinnie a hajót, hát volt sájze, meg jonge, meg mencs, de azért délre híre hamva se volt a ködnek.

Cricket ügyben offé vagyok

Meglátogatott minket a hollandnál is skótabb Ricky, persze, mert megint hoztunk bort Portugáliából és Spanyolországból. A babra vagy negyedórára magunkra hagyott, ezalatt megemlítettem, hogy a cricket az valami nagyon kínai játék a számunkra (persze nem csak úgy a levegőből szoptam a témát, az apropó az volt, hogy Ricky szomszédja egy profi cricket játékos).
- Na, majd én elmagyarázom, chief - virult ki a pasas, és nagy beleéléssel előadást tartott.
Szóval a következőkről van szó, a cricket lényege és a szabályok kvinteszenciája: a játékot két tizenegy fős csapat játssza. Többet nem tudtam megjegyezni. A szavakat értettem, de hogy mi is ez az izé, azt azért nem. Annyi azért megmaradt bennem, hogy hallatlan firnyákok vannak benne, mert például a dobó játékos a labda egyik oldalát megzsírozza (szabálytalan!) és ezáltal a pörgő labda falsot kap, s az ütővel felszerelt ellenfél csak néz, hogy az a fránya labda nem úgy pörög, pattan, ahogyan várja. És ami egy brit játéknál elengedhetetlen, hogy meglepje a gyanútlan kontinentális birkákat, engem meglehetősen megrázott az, hogy van egy, kettő, és ötnapos játék. Azaz a meccs öt napig is eltarthat. Ez valami olyan szituáció, amikor az egyik csapat olyan nagyon, de nagyon, rettenetesen nagyon vezet, hogy a másiknak már nincs esélye arra, hogy befogja, akkor elkezd sumákolni, és a labdát nem ütik el a francba, hanem csak izélik, szóval Ricky mutatta a mesterfogást, hogy a két kézzel markolt ütőt függőlegesen tartja, közben felveszi a kérdőjel jellegzetes pózát, és a labda lepattan róla valahova, és akkor nincs pont, és ez így megy napnyugtáig, aztán napkeltétől napnyugtáig (na, jó, nyilván meghatározott ideje van a napi adagoknak), és megint, öt napon keresztül, és akkor a végén amikor minden brit kivan már az unalomtól, mert úgy látszik az ő türőképességük cricket ügyben valahol az öt nap határán van, akkor a bíró azt mondja, hogy döntetlen, és mindenki boldog, hogy milyen hü de jót játszottak.
Hétkor jöttünk el.
Kivártam a Juve-Milan meccset, megnéztem az első félidőt, és úgy döntöttem, hogy egy unalmas BL döntő nem ér annyit, hogy fáradt legyek az őrségben, hát lefeküdtem. Egyébként döntetlen, büntetőkkel 3-2 arányban a Miláné a kupa. Igaz volt a hatalmas transzparensre írt szöveg, amit a Milan szurkolók hoztak: riconquistiamola, azaz visszahódítjuk.


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Május 22. csütörtök, úton, Inverkeithing. (9 nap - már egyszámjegyü a centi!) Hajnali egykor horgonyt dobtunk, fél kilencre kötöttünk. Utána csicsika.
Annyi sírós pofát még nem láttam, mint a mai déli híradóban, amikor a tegnapi meccs kapcsán felvételeket játszottak, amit különböző kocsmákban készítettek!
Beraktuk a nehéz ócskavasat, a baj csak az, hogy 5,1 méteres a merülési korlátozás, és a fenéken ülünk. Na, most mondd meg, mikor elég a rakomány, de úgy, hogy holnap ezer tonna fragmentet kell még hátra berakni.
Holnap meglátjuk mi lesz.
Beszéltem az asszonnyal, Nimród telefonált az Újvilágból, jól van, és ez a lényeg. Na, meg az, hogy az asszony megnyugodott. Persze a telefon nem ment könnyen. Négytől hívtam folyamatosan, kilenc után Szabolcs visszahívott, hogy most ért haza, de az édesanyja még nincs itthon. Kilenc óra húszkor hívott, eddigre végzett 85 tanmenet és napló egyeztetésével. Mert ezek a tanarak letanítják az öt órát, és rohannak haza semmit tenni...
Csókótassuk a kormányt.

Május 23. péntek, Inverkeithing, úton. (8 nap) Reggel hétre jöttek dolgozni, háromnegyed tízkor már lezuhanyoztam. A berakás többé-kevésbé sikeres volt, száz tonnával vettünk fel kevesebbet, mint a lehetséges.

plc

Valahol, a behajózásom után írtam, hogy a skótoknak önálló pénzük van, kiadja a The Royal Bank of Scotland plc, és nem tudtam, hogy mi az a "plc". Nos, ma megkérdeztem az ügynökünket (nem Alaint, mert ő szabadságon van, s a helyettese ráér ilyen piti ügyekkel is foglalkozni), tehát a plc: Public Limited Company, azaz káefté. Érdekes, hogy nemcsak ez a bank nyom pénzt, hanem például a Clydeside Bank is, és gondolom, még mások is. Ez nyilván megint valami brit specialitás, mert az Jantól tudom, hogy Jersey szigetének is saját pénze van.
Na, milyen okosak lettünk?
Most nem megy az írás, illetve a Szemétembert befejeztem, azt hiszem, végleges formába ráztam. Nem rossz...
Meg fejben fogalmazgatok, de hiába olvasok, nem jön a katt. Igaz, ezekben a számokban nincs is olyan eget-földet megrázó írás, vers. Bár a Jelenkor közli Tolnai Ottó verseit, azok nagyon tetszenek, gördülékenyen olvasom, és élvezem, de nagyon, bár más lehet, hogy hülyének nézne. Valami lelki rokonságot érzek vele és kicsit hasonló kifejezésmódja, mint több új írásomnak, úgy gondolom, valamiképp hasonlóan foroghat az agyunk. De "katt" tőle se jött. Egyelőre...

Május 24. szombat, úton. (7 nap) Csendes idő, sok esővel, felhővel, és kabátos hideg van. Hajnalban átdolgoztam a Postás címü írásomat. Azt hiszem, jobb lett.
Délelőtt nem tudtam aludni. Azt hiszem, tegnap este túlzottan kialudtam magam: 18.00-23.40-ig.
Kezdem a dolgaimat rendbe tenni, készülök a hazautazásra, majd jól pofára esek, és június végén keveredek ki erről a hajóról. (Most úgy vagyok, hogy minden megoldásnak örülök.)

Május 25. vasárnap, úton, Ghent. (6 nap) Tegnap este tízre érkeztünk Steenbankhoz, így éjfélkor már a pilotcseréhez készülődtek. Vlissingennél jött a belga révkalauz.
Megbeszéltük az irányt, a sebességet, aztán elkezdi szidni a törököket.
Valahogy nem állt össze a kép, még nyilván álmos voltam, mi köze a sebességünknek a törökökhöz. Persze hamar megoldódott a rejtély:
- Chief, a török énekes egy ponttal előzte meg a belgát, mi 12 pontot adtunk a törököknek, mert sok Belgiumban a török vendégmunkás... - És mondja, mondja, mondja.
Kiderült, tegnap este volt az Európai Dalfesztivál Rigából. Hát ez is kimaradt az életemből. Sokan nem tudják, hogy azért teljes értékü életet élek...

A legszebb városról

Apropó, Riga. Ennek kapcsán kiderült, mennyire más a nézőpontunk, mennyire másként nézzük a világot Jannal. Azt hiszem, fölösleges is vele bármilyen vitába keveredni, ez ok miatt. Az angol tévé adott két rövid tudósítást a lett fővárosból. Jan:
- Voltam Rigában, vagy százszor. Egy randa orosz város, semmi különös.
Én pedig a rövid képsorokban egy gyönyörü, történelmi városközpontot láttam. Ilyen hozzáállással teljesen érthető a legelső "összekülönbözésünk", amikor kijelentette, hogy a világ legszebb városa San Francisco. Hiába hoztam neki a példákat: Krakkó, Velence, Isztambul, Párizs, Sevilla - Budapestről most ne beszéljünk - mindegyikre csak legyintett.
- És ki állítja? - kérdeztem, mert érdekelt honnan az információja, ha ő se járt az amerikai városban.
- Egy amerikai újságíró... - volt az igazán meghökkentő válasz.
Nem az volt elképesztő, hogy egy patrióta amerikainak Frisco a legszebb, ezt el is fogadom, hanem az, hogy egy világlátott ember ezt el is fogadja, csak azért, mert "egy amerikai" újságíró mondja. Azt hiszem, Jan barátunknak Amerika-csodálat rögeszméje van.
És tegyük hozzá: ilyet állítani enyhén szólva nevetséges, mert a szépség kizárólag szubjektív kategória, ahány ember, annyi "legszebb" város létezik. És mind elfogadható, ha ez nem a többi lekicsinylését jelenti.
Sokkal boldogabb tengerésznek érzem magam, mint a lengyel szakács. Én rengeteg gyönyörü helyre eljutottam. De Rigába nem, még akkor se mertem kimenni, ha volt öt óra várakozási idő, a reptéren tavaly.
Hajnali fél ötre kötöttünk ki. Utána mindenki húzott aludni, én is, bár én voltam a legfrissebb, mert én hattól éjfélig aludtam, a többiek dalfesztiváloztak, aztán tízkor pilot, fél egykor pilotcsere, negyed háromkor zsilip, negyed ötkor kikötés.
A tízórai kávénál csak a barba és én voltunk, Jan reggel hattól a konyhában unatkozott, senkinek nem kellett a reggelije.
Délután szabad, hát leültem a szövegszerkesztő elé és elkezdtem írni, és csak úgy ömlött belőlem, minden előzetes elképzelés nélkül, ez azért is érdekes, mert napok óta azon töröm a fejem, mit kellene írni. És erre egyáltalán nem gondoltam. Főcím: Ami a naplómból kimaradt. Alcím: Készülődés a tengerre, s megírtam, hogyan lettem tengerész. Csuda jó! Valóban! És apa még azt mondta, hogy nem kell többet írnom a tengerészetről! Pedig lesz, az biztos, mert ezt folytatom, bizony! Sose gondoltam, hogy így, ilyen formában fogok írni, és ezt a formát kimondottan élvezem! És teljesen kimerültem az írásban, olyan vagyok agyilag, mint egy mosórongy... Csak ülök, ülök, és nem tudok semmit csinálni.


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Május 20. kedd. Ghent, úton. (11 nap) Hajnali négykor keltem, fél hétre beállítottuk a válaszfalat, hétre kész a kirakás.

Felnézek a matrózokra

Meg a parancsnokra, meg mindenkire, aki képes rá, hogy a raktárkereten rohangásszon, amikor a bulkheadet állítjuk be. Én helyettük is szédülök.
Pedig erről az oldalról nézve csak két méter és húsz centi magas, de a másikon! Több mint nyolc méter! Már attól a frászt kapom, hogy nézem őket (közben a hidraulikát kezelem, a raktártetővel visszük a bazi nagy válaszfalat, a mozgatás a gantry crane-nel az én feladatom, a képen látható egy ilyen híddaru, a raktár két szélén fut), ezek meg a magasban légtornásznak - Teichgraeber mindehhez még papucsot visel! - és közben persze dolgoznak. Nem is olyan könnyű kihajtani a billenő kereket a bölcsőjéből, valamiért beragadt, most éppen kétemberes feladat, és pajszer is kell hozzá.
Na, mindegy.
Csak az a baj, hogy ilyenkor rémképek gyötörnek, hogy valamelyik leesik, vagy véletlenül rosszkor nyúlok a hidraulika karhoz, és lazán lekotrom őket a magasból, ezért aztán ilyenkor jól eldugom a kezem a zsebemben, és rátámaszkodok.

Közirigység

tárgya vagyok! Mondjuk, az lenne szép, ha az eszemért irigyelnének, de sajnos csak a bögrémért. Van egy szép, hasas bögrém, van vagy négy decis, éppen kávé méretű, az alja jó széles, a pereme keskenyebb, hát éppen ideális a hajón, letehetem bárhova, sose billen fel, még rossz időben se.
Nos, tegnap kiderült, ezt irigylik tőlem!
Tegnap Edmondo vigyorogva jött be a free shopból:
- Chief, már nekem is van olyan bögrém, mint neked! - s veszi elő a nylon szatyorból. Valóban, pontosan olyan, még a hagymaleves receptje is rajta van. - Ez volt az utolsó darab, s én vettem meg! - dülleszti a mellét a pasas.
Na, most már ketten vagyunk szépbögrések!
Jön le a ghánai a járón, a szatyor koccan a korláton...
Mégiscsak egyedül nekem van ilyen klassz bögrém!
Reggel kilenckor indultunk. Amíg a zsilipre várakoztunk, meg amíg bent voltunk, azalatt háromszor totálisan bőrig áztam. A köztes időben szép nyár volt, meg kellemes, de enyhe tél, hatalmas széllel. Kint a folyón aztán egyenletesen fújt, nyugatról, jó erős, olyan, hogy kiszívja az ember agyát az orrán keresztül, ha kint áll a szélben. A hollandok becsületére legyen mondva, nem függesztették fel a pilotszolgálatot Steenbanknál (Wandelaar és Maas már nem dolgozott).
A pilot kiszállt, mi irányt változtattunk, és kezdődött a keljfeljancsi. Olyannyira, hogy az őrület! A vége az lett, hogy négykor feljött a barba, és leküldött. Úgyse tud pihenni, majd jöjjek egy kicsit előbb.
Azt mondja, reggel beszélt Kremersszel, ő hívta, hogy mi van velem, most akarok-e maradni még egy hónapot, az a baj, hogy nem tudtam pontosan kivenni a barba hebehurgya mondataiból, hogy mi is történt valójában, de a lényeg, azt hiszi, hogy Osokin másik hajóra megy, én meg maradok június végéig. Akkor is haza akarok menni (ez persze csak elméleti abajgás, afféle apu, vegyél fel...).

Gennagyij a bünös

Mondjuk nekem nem került semmibe, hogy elaludjak vacsora után. Még akkor is, ha valami veszettül csattogott valahol, egy évek óta meg nem határozható helyen. A kabin közepén úgy hallom, mintha hátulról, kintről jönne. A WC-ben, mintha a felépítményben futó hidraulikaoszlop belsejéből, az ágyamban, mintha a raktár végéből. A lényeg: valami fémes vacak csapódik jobbra-balra, valahol, lehet, hogy az asztrálvilágban, csak kihallatszik.
Fél tízkor valami sivít kegyetlenül.
Kiugrom az ágyból, hol vagyok, mi történt, hány óra van, hogy... mi... ki?
Végre elrendeztem agyamban az információkat, eltelt vagy egy perc, amíg rájöttem, hogy még van egy bő órám aludni, kinyomtam az alarmot a riasztó panelon (az is marha, aki a kabinomba tette), s mentem vissza alunni.
Sikerült.
Illetve majdnem, mert pár perc múlva, újra visít az a francos riasztó. Ki a jó fene szórakázik velem? Már a barba is lejött, mondja, nem tudja, ki csinálja az alarmot. Még nem volt fél tíz, visszafeküdtem. Úgy elaludtam, mint a sicc!
Tizenegykor váltottam le a parancsnokot.
Az alarm Gennagyij büne. Nem a parancsnok kabinjába, hanem hozzám kapcsolta a gépházi riasztást. Jön húsz dollárral.

Május 21. szerda, úton. (10 nap) Éjfélre teljesen elmúlt a rossz idő.

Munyókáról

Most jutott eszembe, hogy amikor Encsikével beszéltünk, kérdezte, honnan van a Munyóka ötlete? Vajon saját élmény? Vagy az egyik gyerek adta, amikor egyszer egy fakanalat kiszínezett? Ez utóbbira én nem emlékszem, de ez érthető, mert sok-sok mindenből kimaradtam a gyerekek életében.
Azt hiszem, az alap onnan jött, hogy egy gyereknek is megvannak a pici titkaik. Soha nem tudjuk meg, hogy mit jelent! A saját bevallása szerint ő se tudja, hogy mire használta ezt a szót kétéves korában. És a másik, hogy azon filóztam, ha lesz egy lányunokám, akkor majd készítek neki fakanálbabát... És a harmadik, hogy emlékeztem egy második osztályos korombeli betegségre, amikor a paplan alatt villanyvasútat játszottam építőkocka vonatokkal, két-két u-szöggel füztem a vagonokat szerelvénnyé, s tintaceruzával rajzoltam ablakokat rá, s hetekig megvolt a játékom! Mert a gyerekek kaphatnak bármiféle játékcsodát, sokkal jobban tudnak örülni a maguk eszkábálta pici randaságoknak (játékgyáros-szemmel randaságok ezek, mert nekik gyönyörűek!)
Hát ez lenne Munyóka nagy titka!

Gyerekszáj (vagy inkább tindzserszáj?)

Hallgatom reggel a Kossuthot. Határok nélkül című músort. Megemlékezés a nagyságos fejedelem vezette szabadságharcról. Riporter kérdezi az egyik (nyilván határon túli) kislányt:
- Ha akkor éltél volna, és férfi lettél volna, mit csináltál volna?
A (kissé együgyű, rávezető) kérdés eléri célját:
- Ha férfi vagyok, akkor elmegyek harcolni, mert engem is zavart volna a jobbágysors.
Aranyos, nem? Mivé lettek a hajdani fegyverre késztető, élet-halál kérdése ellentétek!

A váltásomról

Délután kérdem a barbát, mit is mondott pontosan Kremers?
- Osokin nem jön vissza, mert egy orosz hajóra száll be parancsnoknak, különben elveszti a parancsnoki képesítését. Viszont sok elsőtisztje várakozik behajózásra. Így aztán nem biztos abban, hogy maradhatok június végéig. - mondja barba, de hozzáteszi, hogy szerinte maradok.
Készpénznek is venném, ha ő lenne Kremers. Így csak arra van lehetőségem, hogy figyeljem a telexet, mikor jön az ukáz: haza kell menni. Ez úgy nagyjából minden kontinensre érkezés előtt érvényes, illetve Hollandia és Belgium jöhet szóba, mint váltó kikötő. Spanyolország és Portugália nem. Anglia meg nem a kontinens. Na, még csak az kéne a brit öntudatnak, hogy lekontinensezzem őket!
Este hatkor ágyba zuhantam, de az órát beállítottam, pardon a mobilt, fél kilencre. Akkor kezdődött a Porto - Celtic UEFA kupadöntő. A skótok mintha meg lennének őrülve! Nyolcvanezren utaztak el, csak azért, hogy a helyszínen nézhessék a kivetítőn a meccset.
Elbuktak. A második hosszabbításban a Porto belőtte a győzelmet jelentő harmadik gólt, így 3-2 lett az eredmény. Viszont a kép nem volt valami jó a kabinban, és a meccs se ígérkezett túl jónak az első negyedóra után, inkább az alvást választottam.
Nem kellett ringatni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Május 13. kedd, úton. (18 nap) Ma egy éve adtam át a szolgálatot a lengyelnek a Lys Carrieren! Hamarosan, azt hiszem, sor kerül itt is rá.
És ami sokkal fontosabb: Ma huszonhét éve ismertem meg az én Encsikémet! Teledumáltam az agyát a kelet-afrikai felszabadító mozgalmakkal... Meg is lett az eredménye! Hál' Istennek.
Megyünk, és holnap érkezünk. Délben mentési gyakorlatot tartott a RAF mentőegysége. Két embert leeresztettek a deckre, és később kimentették őket.
Fáradt vagyok, agyilag is.
Az írás se megy, pedig délután kitaláltam valamit, nem tudom, hogy mit, csak írni lehet. Nincs erőm belekezdeni. Most a Szemétembert se folytatom. Persze aggodalomra semmi ok. Azt hiszem, túl álmos vagyok, már teljesen hozzászoktam az este hét-nyolc órás fekvéshez, már ragadnak le a szemeim, nem forog az agyam...

Május 14. szerda, úton, Montrose. (17 nap) Hatra kikötöttünk, utána mentem aludni, délben már alig volt bennünk rakomány, négyre ki is raktak, holnap hajnali fél kettőkor indulunk, így a kirakás után kimentem a Tescóba. Üdítő, gatya, joghurt, és jöttem is be. A Figueira da Fozban vásárolt hat doboz sörből még négy van, így azt most nem vettem.
Beszéltem Encsivel is, megérkezett - ma - a levelem, amit Flushingból adtam fel az érkezéskor. Milyen gyors most a posta Hollandiából.
Húz a derekam, nem merek vitézkedni, meg ok sincs rá.

Május 15. csütörtök, úton, Inverkeithing. (16 nap) Hajnali indulás, déli érkezés, este hatkor elmentek, és megint dőlünk, mint a hülye.
Álmos vagyok, fáradt vagyok, fizikailag is, agyilag is, időm lenne, és mégse tudok írni. Nagyon mennék haza, hiányzik a család.

Május 16. péntek, Inverkeithing, úton. (15 nap) Egész nap be se kapcsoltam a komputert. Ramaty idő, erős dőlés, rakodás, délutáni indulás.
Ez így azért nem igaz. Reggel hatkor keltem, hogy kinyissam a raktárt, éjszakára az erős dőlés miatt zárva tartottuk, és reggel hatkor még nem dőltünk, akkor kinyitottam. Utána megírtam a Szemétembert, s később már nem kapcsoltam be a laptopot.
Távirat jött Vassoulától, azt hittem, hogy a váltásom miatt, de nem, valahova ITF inspektor jön, ezért kell a menetrendünk.
Hát jöjjön.

Május 19. hétfő, Ghent. (12 nap) Ronda, esős idő. Úgy zuhog, mintha dézsából öntenék. Volt elektrikus, megcsinálta a hidraulika motort (kiiktatta a biztosítékot, magyarán áthidalta, mert kábelszakadás van valahol a gépház és hajóorr között. Fel kellene bontani a kábelcsatornát, és kicserélni, minimum egy napos meló).

Egy kis bel(ga)politika

A draft surveyor 11-kor érkezett, fél háromkor ment el, egy csomót beszélgettünk. Tegnap volt a parlamenti választás Belgiumban, ennek kapcsán kikérdeztem a választási rendszerről.
Egy fordulós.
Ami igazán érdekes: bevezették az öt százalékos küszöböt, és ennek az áldozata az egyik koalíciós párt lett, a zöldek. Valószínü, hogy abba buktak bele, hogy kiálltak a drogfogyasztás mellett (és egyéb marhaságaik is voltak). Nem rám tartozik a belga választók döntése, de amelyik magyar párt hasonlót akarna, az biztosan nem számíthat a voksomra.
Azt hiszem, az egy főre jutó kormány Belgiumban a legmagasabb. Van nekik: szövetségi kormányuk, a vallon nyelvterület, és a vallon tartománynak külön-külön. A flamandoknak is jár, de ők összevonták, ez már öt. A 60 ezres német kisebbség is rendelkezik saját kormánnyal. A brüsszeli területnek szintén jár egy. A pasi mindegyikre a government szót használta, és nem helyi önkormányzatról beszélt.
A flamand-vallon ellentét tovább él, legfeljebb csendesíteni lehet, megszüntetni nem. Meg kell, hogy mondjam, a szövegéből nem azt vetten ki, hogy keblére ölelné a vallonokat. Nem tudom, a belgákkal mi a helyzet? Azon meglepődött, hogy rákérdeztem, mi volt az oka a hatvanas évek végi zavargásoknak? (Pár helység, talán négy hol a vallon, hol a flamand területhez tartozott, és a másik fél mindig "zavargott", ez dióhéjban - égő házakra, emlékszem a híradókból, azért hagyhatott bennem mély nyomot, mert először figyeltem fel ilyen külföldi eseményre -, nyilván sokkal többet el lehetne mondani róla, de ahhoz, hogy megértsük, minimum belgáknak kellene lennünk, ha nem is flamandnak vagy vallonnak.)
Érdekesség: régebben a flamand és vallon szocdem párt két elnökkel rendelkezett, mára valahogy összevonják magukat. Északon (flamand terület) a kereszténydemokraták az erősebbek, a délieknek szükségük van rájuk, ha parlamenti párt akarnak lenni, délen a szocdemek erősebbek, rájuk a flamandoknak van szükségük, hogy felvehessék a politikai kesztyüt.
Erős a csak északon létező flamand blokk, ők azt hiszem erősen nacionalisták, délen meg van egy Le Penéhez hasonló pártocska, egy parlamenti hellyel.
Azt mondja a pasi, a helyhatósági választások jövőre lesznek (6 évenként voksolnak), ezen kívül az Európa Parlament képviselőire is külön választások vannak.
- Több választás nincs - mondta Mr. J. Geeroms, a draft surveyor - a királyt nem választjuk, elnökünk meg nincs.
Pedig milyen demokratikus lenne. Minden párt jelölhetne királyt, és hol szocdem királya lenne az országnak, hol kereszténydemokrata, de még kommunista is lehetne... (Szabadság, király elvtárs!)
Kaptam tőle egy rahedli internetcímet, persze mind-mind hajózási, lehet szépen bővíteni a www.hajo.lap.hu lapomat. Sok olyan oldalt kaptam, ahol hajók fényképei vannak, meg olyanokat, ahol a hajók mozgását lehet figyelni. Alig várom, hogy kipróbáljam a linkeket. jön, ezért kell a menetrendünk.
Hát jöjjön.

Május 17. szombat, úton. (14 nap) Reggel hatkor nézem a BBC híreit, Casablancában több robbanás 24 embert ölt meg. Borzasztó. Ki tudja, mit lehet tenni? Attól tartok, semmit. Az Al Khaida visszavág. És teljességgel kiszámíthatatlan, hogy hol! Persze mindenütt az idegen kolóniák, klubok, zsidó közösségi ház ellen támadnak.
A Channel 4 riportere emlékeztetett Hoszni Mubarak, egyiptomi elnök üzenetére, amit Bushnak címzett, mielőtt megindította volna az amerikai hadsereget: ha támadás éri Irakot, fennáll a veszélye annak, hogy több száz "új" bin Laden jelentkezik.
Késő este bedurrant az idő.

Május 18. vasárnap, úton, Ghent. (13 nap) Bár csak valóban 13 nap lenne vissza! Már nagyon mennék haza. Délelőtt fél tízkor keltettek, a zsiliphez érkeztünk. Alig mertem dolgozni a kötelekkel, húzott a derekam, attól féltem, hogy megroppan, és akkor nézhetek! Ráadásul nincs horgonycsörlő, a hidraulikamotor biztosítéka állandóan kiég, hármat cseréltünk, és nem lehet beindítani. Még jó, hogy holnap érkezik egy elektrikus, remélhetőleg megjavítja.
A zsilip után még két órát hajóztunk a csatornán.
Csendes nap délután, csak az a baj, hogy a barba kiment, én voltam a házörző.
Tévémüsor nem volt ma, mert mindenhonnan a parlamenti választás folyt. Hát még a pártok nevét se tudom értelmezni, talán az, amelyikben CD van, az kereszténydemokrata lehet. A Vlamm block talán flamand tömörülést jelenthet. Passz. A többi megfejthetetlen.
Bár nem hiszem, hogy valaki sokra menne az FkgP, vagy a Fidesz megnevezéssel, és az SZDSZ se mond semmit annak, aki nem beszéli a nyelvünket, így egy szó se érheti a derék belgák házatáját ezért.
Ezek képesek úgy szavazni, hogy egy komputerbe írják a szavazatukat, mert lusta dögök, hogy megszámolják. És úgy hogyan lehet belefirkálni a szavazólapokba, mi? És hogyan lehet követelni az újraszámlálást? Nem európai módszer. De nem is amerikai!

Május 19. hétfő, Ghent. (12 nap) Ronda, esős idő. Úgy zuhog, mintha dézsából öntenék. Volt elektrikus, megcsinálta a hidraulika motort (kiiktatta a biztosítékot, magyarán áthidalta, mert kábelszakadás van valahol a gépház és hajóorr között. Fel kellene bontani a kábelcsatornát, és kicserélni, minimum egy napos meló).

Egy kis bel(ga)politika

A draft surveyor 11-kor érkezett, fél háromkor ment el, egy csomót beszélgettünk. Tegnap volt a parlamenti választás Belgiumban, ennek kapcsán kikérdeztem a választási rendszerről.
Egy fordulós.
Ami igazán érdekes: bevezették az öt százalékos küszöböt, és ennek az áldozata az egyik koalíciós párt lett, a zöldek. Valószínü, hogy abba buktak bele, hogy kiálltak a drogfogyasztás mellett (és egyéb marhaságaik is voltak). Nem rám tartozik a belga választók döntése, de amelyik magyar párt hasonlót akarna, az biztosan nem számíthat a voksomra.
Azt hiszem, az egy főre jutó kormány Belgiumban a legmagasabb. Van nekik: szövetségi kormányuk, a vallon nyelvterület, és a vallon tartománynak külön-külön. A flamandoknak is jár, de ők összevonták, ez már öt. A 60 ezres német kisebbség is rendelkezik saját kormánnyal. A brüsszeli területnek szintén jár egy. A pasi mindegyikre a government szót használta, és nem helyi önkormányzatról beszélt.
A flamand-vallon ellentét tovább él, legfeljebb csendesíteni lehet, megszüntetni nem. Meg kell, hogy mondjam, a szövegéből nem azt vetten ki, hogy keblére ölelné a vallonokat. Nem tudom, a belgákkal mi a helyzet? Azon meglepődött, hogy rákérdeztem, mi volt az oka a hatvanas évek végi zavargásoknak? (Pár helység, talán négy hol a vallon, hol a flamand területhez tartozott, és a másik fél mindig "zavargott", ez dióhéjban - égő házakra, emlékszem a híradókból, azért hagyhatott bennem mély nyomot, mert először figyeltem fel ilyen külföldi eseményre -, nyilván sokkal többet el lehetne mondani róla, de ahhoz, hogy megértsük, minimum belgáknak kellene lennünk, ha nem is flamandnak vagy vallonnak.)
Érdekesség: régebben a flamand és vallon szocdem párt két elnökkel rendelkezett, mára valahogy összevonják magukat. Északon (flamand terület) a kereszténydemokraták az erősebbek, a délieknek szükségük van rájuk, ha parlamenti párt akarnak lenni, délen a szocdemek erősebbek, rájuk a flamandoknak van szükségük, hogy felvehessék a politikai kesztyüt.
Erős a csak északon létező flamand blokk, ők azt hiszem erősen nacionalisták, délen meg van egy Le Penéhez hasonló pártocska, egy parlamenti hellyel.
Azt mondja a pasi, a helyhatósági választások jövőre lesznek (6 évenként voksolnak), ezen kívül az Európa Parlament képviselőire is külön választások vannak.
- Több választás nincs - mondta Mr. J. Geeroms, a draft surveyor - a királyt nem választjuk, elnökünk meg nincs.
Pedig milyen demokratikus lenne. Minden párt jelölhetne királyt, és hol szocdem királya lenne az országnak, hol kereszténydemokrata, de még kommunista is lehetne... (Szabadság, király elvtárs!)
Kaptam tőle egy rahedli internetcímet, persze mind-mind hajózási, lehet szépen bővíteni a www.hajo.lap.hu lapomat. Sok olyan oldalt kaptam, ahol hajók fényképei vannak, meg olyanokat, ahol a hajók mozgását lehet figyelni. Alig várom, hogy kipróbáljam a linkeket.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Május 7. szerda, úton, Figueira da Foz, úton. Jó viharos időben érkeztünk, szerencsére északi, északkeleti szél volt, és így a kikötőben nem jönnek be a hullámok, mert ugye a decemberi naplóban leírtam, hogy milyen viszontagságos akkor a helyzet.
Megérkeztünk, kikötöttünk, volt sájze, meg jonge-jonge, de azért minden OK.
Na, most tessék leülni, és megkapaszkodni, mert különben...
Kimentem a városba!
Na?!
Persze csak egy órára, mert mindjárt indulunk (jó ha késő este), de nem is kellett több idő, mint másfél óra, az alatt el lehet intézni a bevásárlást és a fodrászt.
Megvettem egy halom üdítőt, aztán kerestem egy fodrászüzletet. Találtam is. Bemegyek.
- Bom dia - köszönök, bólintás.
Leteszem a cekkereimet, és kérdem, hova ülhetek, mert mindhárom fodrászszék üres. Az egyik fazon a középsőre bök.
Leültem. És ültem. És tévéztünk, és elvoltunk. VÉGE valaMILYeN MecCSneK MegKérdiK: mIT AKAR? LOVaT PakTOLTATNI MONDanÁM ha tudnéK annyira portugálul de nEM igy kIOLVaSOM a TudomÁNYT AZ ÁRJEgyzékRőL: corte simples EZ eGYSZeRÛ HAJVÁGÁst jeleNt tÉvÉZÜnK olvasnak almát esznek, jól elvagyunk ám!
Végre az egyik odajön, miután megette az almáját és igazán helyre frizurát rittyentett.
Mindezt tette nyolc euróért.
AnnYIÉRT LEHET IS.
HA valaki nem vette volna észre, megint a billentyüzet...
Beszéltem Szabolccsal és Encsikével is. Nimród szép csokrot küldött Anyák Napjára, és telefonált is.

Május 8. csütörtök, úton. Jó ramaty időben hajózunk éjfél után, az üres hajó nem szereti a hosszú hullámokat, hát le kell venni a sebességet.
Délután befejeztem, kiolvastam a Hitel áprilisi számát. Érdekes, de egy verseskötet kritikája (Szikora János: Ablakomban kutya ugat) alatt jött a katt. Három Szuburbánus dekameron téma, majdnem nekiálltam a hídon, de most, hogy írom a naplóm, látom, hogy hagynom kell még érni majd mindegyiket...
Azért egyet megírtam, a Krétai vagyok címüt. Pedig nem is akartam. És persze egészen másra sikeredett, mint amilyenre akartam. Öt perc alatt kirobbant belőlem, nyilván ki akart jönni, ilyen elementáris erővel még nem írtam semmit.

Május 9. péntek, úton. Az idő megjavult, de azért az északnyugati holthullámokon szépen billegünk.
Kiolvastam a Mozgó Világ áprilisi számát. Inkább társadalmi-kulturális, mint irodalmi folyóirat, persze azért van benne vers, Horváth László Nagypapa verse jópofa, azért érdekes, mert a pasi veresegyházai tanár. Két tanulmány foglalkozik a kormány viselt dolgaival, enyhe kritika mellett megelégedéssel szólnak. Az egyik viszont sok ötletet adott a tervezett könyvemhez.
Ja, és megírtam a Sivatag címü szuburbánust.

Május 10. szombat, úton. Azt mondja a barba, hogy egy német turista buszt elgázolt egy vonat a Balaton közelében, 39-en haltak meg.

Május 11. vasárnap, úton, Flushing. (20 nap van hátra a szerződésemből) Elkezdtem írni a Szemétember címü novellámat és fél oldal után oda a billentyüzet! Sírni tudnék... Ez már így megy majd? Borzasztó!
Fél hétre kötöttünk ki Vlissingenben holnap kezdik a berakást. Ennyi, nem tudok többet ma írni.

Május 12. hétfő, Flushing, úton. (19 nap) Fárasztó nap volt. Hattól egész nap talpon, de mondjuk nem telt el "haszontalanul", egész nap a Szemétemberen morfondíroztam. Egyre jobban kezd kialakulni. Milyen lesz? Meglátjuk...
Az a pilot jött, hogy kivigyen Steenbankig, aki a múltkor este itt volt, és csak reggel nyolckor indultunk. Szimpatikus pasas. A környékről beszélgettünk. Én hoztam szóba van Ruyter kapitányt, és innen már könnyen ment a beszélgetés.
Elmondta, hogy régen a Schelde régi torkolatán folyt a hajózás, és Middelburg volt a vámszedőhely, ha a hajók Antwerpenbe igyekeztek. A város ebből gazdagodott meg. Middelburg ma (ahogy a neve is mutatja) a földnyelv közepén van, hajózásnak nyoma sincs. Egy nagy földrengés, majd szökőár elzárta a folyótorkolatot, de ugyanakkor megnyílt a mostani, és Vlissingen került a torkolatba, s kezdett fellendülni a hajózás a városban. Ez pedig történt 1240-ben, a XIII. században! Flushing volt a keletre induló hajók kikötője, Indonézia, és a Holland Indiákba. A Társaság is itt székelt.
Megmutatta a II. Világháborús emlékmüvet Westkapelle mellett, ahol szövetségesek szálltak partra ott ma egy tank áll.
Készítettem pár fotót a városról, mert lehet, hogy már nemigen lesz alkalmam, ha május végén, június elején hazamegyek. Pedig napsütésre vártam eddig, és most se volt.
A dünék, a beach felkészültek a nyárra. Tizenkét kilométer hosszan megtisztították a piszoktól, már kint vannak a bungalowk és a szezonra bérelhető öltözőkabinok. Hideg volt ma, így csak páran lézengtek, egy horgász anorákban, combigcsizmában fagyoskodott a vízben állva.
Terrorista támadás érte Rijadban a külföldiek kolóniáját, a halottak számáról ellentmondó hírek érkeznek, de a brit sajtó szerint 91.
Ki kellene belezni az összes terroristát. De hadsereggel egy országra támadni, mert terroristákat feltételezek ott, lehetetlen. Az ugyanolyan törvénytelen akció. És akkor nincs megállás, mint ahogyan ez ma kiderült.


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. május:

Május 2. folytatás:

Léptek az éjszakában (krimi két felvonásban)

Fél háromkor feküdtem. Persze ilyenkor nem megy olyan könnyen az elalvás, már hozzászoktam az éjfél utáni fennléthez. Minden apró zajra felkapom a fejem.
Mintha valaki járkálna a fedélzeten. Nincs oka, mindent bezártam, ki lenne? Elhessegetem a gondolatot.
Megint. Kipp-kopp-kopp, pont az ablakom alatt.
Kinézek, persze senki. Lefekszem.

(Második felvonás)

Megint hallom. Most határozottabb a léptek zaja, ez egészen világosan kivehető a szél zúgása, és az apró hullámok csobbanása közül.
Nincs mit tenni, ki kell menni, ki az, megnézni, és kérdőre vonni, mit keres a hajón?
Azért felfegyverkezem, az egyik kezemben viszem a lópatkót, hátha szerencsét hoz most is.
Hozott.
Ugyanis az ablakom alatt állok, nézelődök, és megint kipp-kopp-kopp. De senkit nem látok, én se mászkálok, hát a spring (előretartó kikötőkötél)! Feszes, mint a hegedühúr, és amint a hajó picit eltávolodik a rakparttól, megfeszül a kikötőbakon, kipp-kopp-kopp: recseg a kötél...
(Függöny, ruhatár, tolongás, hazamenet nem kell taxi!). A képen láthatod, hogy az első spring hátra tart, a hátsdó előre. Pont ellentétesen dolgoznak, mint az orr- és farkötelerk (amik nincsenek berajzolva a képen) A brest line keresztkötél. A fender ütköző(ballon), távol tartja a hajótestet a rakparttól.

Innen már nyugodtan alszom, nem érdekel, ki járkál továbbra is az ablak alatt.
Reggel nyolckor pilot, annak ellenére, hogy délnyugati szél van, Wandelaar dolgozik. Jó ramaty időnk lesz, a parancsnok már kezdi a mensch-mensch-mensch-t, meg a jonge-jonge-jongét. És sájze is akad a szótárában...
Kinézek az ablakon, már kint vagyunk a parti vizeken, hát minden koszos-fehér, az iszapot is felkavarja a szél, a sötétszürke, de a napfényben inkább fekete hullámok taraja fehér, a szél vízszintesen hordja a permetet, amit lelopott a felkorbácsolt vízről.
Most mi a franc ette a billentyüzetet, hogy tudok folyamatosan írni? Be is másoltam a naplóba.
Mindenféle szörnyüséget kitaláltam elalvásig a könyvemmel kapcsolatban, hogyan fogom megírni. Teljesen át kell dolgozni, meg kell hozzáolvasni, nem lesz könnyü. De meg kell próbálnom.
A délutáni őrség alatt olvastam. Az Ezredvéggel kezdtem. Az első írás, egy novella Tabák Andrásé. Hallatlanul kedves, és emberi.
Az első mondatok furcsák. Nekem, mivel tengerész vagyok, és úgy tünik, hogy "tengerész" sztori, és ugye az ember nem tud a szakmájától elszakadni...
A végén kiderül: az unokájával játszik tengerészest, nagyon tetszett! Egy dolog elmaradhatott volna: nem vagyunk gyerekek és a tanulságot le tudjuk vonni. Bár lehet, nem tudom... Nincs is nagyon levonva.

Május 4. vasárnap, úton. Na, nem az "én kedves komputerem" lenne, ha itt nem döglött volna be a billentyüzet, s ki kellett hagynom teljes 16 órát.

Május 5. hétfő, úton. Most megint azzal kezdem, amivel a múltkor, a billentyüzet természetesen feldobta a talpát. Mikor tudok majd írni?
Délután Jan röhögve jön a hídra:
- Gennagyij az utolsó! Ma kérdezi, hogy miért megyünk ilyen hosszan Montrose-ba?
Ehhez tudni kell, hogy kijöttünk Flushingból, és Edmondo azonnal megjegyzi:
- Úgy látszik, Sheernessbe megyünk. Mert nem északnak, hanem nyugatnak tart a hajó...
ő azonnal észrevette. Pedig borús volt, még csak nem is lehetett a napot látni. Ki tudja, hogyan lehet megállapítani az irányt, ilyen időben?
Fogós ravasz kérdés, és persze ez a fekete matróz úgy látszik még elég közel áll a természethez.
Na, senki?
Hát akkor elmondom: ki kell nézni a partra. Ha jobbról van, akkor Steenbank felé megyünk, ha balról, akkor nyugatra. Persze ha tudod a szélirányt, akkor csak a hullámokra kell vetni egy pillantást. Most délnyugati a szél...
Olvasom a Hitelt.

Május 6. kedd, úton. Gyülölöm, rettenetesen gyülölöm ezt a rohadt komputert, fel kéne négyelni, kerékbe törni, elégetni, halálnak halálával halatni!
Nem lehet így dolgozni!
Elkezdtem írni a Munyókát, hát negyed oldal után bedöglött, nem lehet folytatni. Pedig öt hónapja hordom magamban az ötletet, nem tudtam kiírni magamból, most végre megvan, hogyan s miként, s akkor, tessék. Ez egyébként érdekes: nem tudok semmit megírni azon melegében, ahogy kitalálom! Az Aranka piros autója is hónapokig érlelődött, a Bolond vagy tíz hónapig, Munyóka ötlete pedig karácsony táján jött. Megpróbálkoztam többször is vele, de abbamaradt. Persze egészen más lett, mint amilyennek az ötlet jött, de persze jobb, sokkal jobb lett. Kitaláltam, hogyan nem kell szószátyárkodni.
Aztán vannak pár sorosaim, ezek meg: pakk!, és kész. És ezek minél többet szórakozom velük, annál inkább "kínja-írások" lesznek.
Este úgy ahogy helyrejött a billentyüzet, hát befejeztem a Munyókát. Nem "úgy" akartam, ahogy mostanában írok, de végül rákényszerültem, mert a billentyüzettel nem lehet ilyenkor írásjelezni, hát írtam, írtam, aztán áttettem "kisbetüs" formára. Ez persze így nem sokat mond, ismerni kell, ahhoz, hogy tudd, miről van szó. Nem tudom, honnan vettem a "Munyóka" szót, csak úgy jött. Egyébként "ő" egy fakanálbaba... Lehet, hogy a "Mutóka" ihlette? (ő Encsike keresztmamájának az anyja, vagy anyósa volt...) Persze az egészet nem tudom, honnan veTtem, Na megint beszart A billentYüzET hOGY a fene essen bELe!


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

 2003. május:

Május 1. csütörtök, úton. Kezdek teljesen kiakadni, lassan nem bírom ezt a "lelki terrort", amit a komputer jelent: ha lejövök a hídról, sose tudhatom, hogy mi vár, írhatok-e vagy unaloműző pasziánszra leszek kárhoztatva?
Most ugyebár az a helyzet, hogy sajnálok minden leütött billentyűt a Naplóban, mert az írás rovására megy...
Tegnap szétszabdaltam a Szuburbánus dekameront részleteire, azaz minden írás egy-egy file, így könnyebben lehet vele játszani, és nincs az a veszély, hogyha egy megsérül, akkor az összes odavan. A szabdalással együtt jár az is, hogy elolvastam, hát, mit mondjak, jobbra emlékeztem...
Lehet, hogy bizonyos témákat újra írok, úgy, hogy az eredetit is benne hagyom? Vagy egyszerűen írjam át azt, amelyik a jelen állapotában nem tetszik? Persze mindegyik tetszik. Na, most mi van?

Tengerészjünk is egy kicsit:

A barba megy haza, most Vlissingenből kiszáll, jön vissza (jonge, jonge, jonge) Oltmanns, gondolom egyelőre nincs hiszti, most a szabadság után feltöltve energiával, munkára-harcra kész. A röhej, hogy ha a Marlow megadja az egy hónap hosszabbítást, akkor jó esélyem van rá, hogy Jürgen még visszajön, s csak azután megyek haza. Akkor pedig egy szerződés alatt négy parancsnok...
Hogy mi lesz Octavióval és jön-e Jose, nem tudjuk, a Marlow nem válaszol.
A barba szerint, ha vissza kellett küldeni a Zöldfoki Szigetekre, akkor is bevasalják rajta a költséget.
Teszek egy kísérletet: senkinek nem mondjuk el (a barba meg én), hogy Flushingból nem Montrose-ba szól a cellulóz, hanem Aveiróba. Kíváncsi leszek, mikor veszik észre a tengerészek, hogy nem északnak hajózunk, hanem dél-délnyugatra megyünk...
Szemét vagyok, mi?
Kimentem a deckre, hogy valami vonalat facsarjak ki a telefonomból, hát nem sikerült, így telefon csak holnap lesz (délután Szabolccsal beszéltem másfél percet). Visszafelé jövet a folyosón egyszerre léptünk egymás elé a barbával. Majd a frászt hoztuk egymásra. Percekig dültünk a falnak, legyeztük magunkat és röhögtünk...

Május 2. péntek, úton, Vlissingen. Siettünk, a lehető legjobban érkeztünk: mindenféle lassítás nélkül is reggel kilencre értünk Wandelaarhoz, s a pilottal három óra után kikötés dél után fél órával. A melósokat fél négyre rendelték, ma el kell mennünk, mert holnapra senki nem jön be dolgozni.

Május 2. péntek és 3. szombat, Vlissingen, úton. Mondjam, hogy megint nem jó a billentyűzet? Hát mondom, hogy a fene egye meg! Gyűlölöm, gyűlölőm, utálom ezt a komputert!
Nem is merem a tegnapi napot beírni az eredeti naplóba, legfeljebb, ha megjavul, akkor majd bemásolom.
Délre kikötöttünk, az ügynök hozta az irodalmi lapokat: Holmi, Jelenkor, Mozgó Világ, Hitel, Ezredvég. Hál' istennek, megint van olvasnivalóm. Azt persze nem értem, hogyan lehet 2400 forint a díja, szerintem a posta átvágja a fiamat. Azt hiszem, már régen megszűnt a tisztesség ott is. A legendás hírű posta, amelyik a két háború között még a keresztrejtvényben elrejtett címet is hajlandó volt kinyomozni, és a brahiból hiányosan címzett levél címzettjét is megtalálta.
Örömömben, hogy ilyen gyors, a tapasztalatokkal ellentétben, a holland posta, ezért éjfél után kinyomtattam a májusi naplóm, és elküldtem. Lehet, hogy ez az utolsó levelem hazautazásom előtt.
Délután kettő körül megjött két tulaj (tudjuk, hogy hárman vannak), és hozták magukkal Oltmannst. Jürgen négykor ment el, lehet, hogy még ezen a hajón találkozunk...
Megjött Jose is. A Marlow egy másik, a kikötőben levő hajóra "behajózta" arra a két napra, amit késtünk a hó végéhez képest. Octavio kap egy másik hajót, szintén coaster.

Az ítéletidő

délután ötkor tört ránk. Addig is volt kisebb szél, pár átfutó eső, de ötkor borzalmas szél kerekedett, mire becsuktam a raktárt, bőrig áztam, de védett helyre vonulhattam, mielőtt a jég elkezdett kopogni a fedélzeten.
Utána mi volt, nem tudom, mert a barba elküldött aludni. A rakodás végét éjfél utánra jelezték. Muszáj berakni a hajót, mert szombatra nincs munkás, hát nem számít a túlóra.
Éjfélkor szél, eső, hideg fogadott. Húsz perc alatt kész voltunk, a munkások úgy elhúztak, mint a vadlibák, a pilot kettőre ígérte magát. Meg is jött.
Elől vagyunk, várjuk az indulást.
- Reggel nyolckor indulunk! - hallom a hangosanbeszélőből.
Jobb is...
A parancsnok gyorsan elhúzott aludni, mert ugye éjfélig volt, aztán kettő előtt keltettem, amikor az ügynök jött a rakománypapírokkal.
Amíg a taxira várakoztunk a pilóttal, elmondta, milyen trükkök szerint függesztik fel a révkalauz szolgálatot. Steenbank már nem dolgozik, ők déli szél esetén már nyílt vízen vannak, Wandelaar csak akkor áll le, ha nyugatira fordul.
Most déli a szél.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. április:

Április 26. szombat, Bilbao, horgonyon. Hát nem jobb horgonyon, mint bent a rakpartnál? Ott is hatórázunk, ott zaj van, itt szép csend, ott dög meleg és megrekken a levegő, itt meg jár a kellemes szellő, és a hőmérséklet is csak húsz fok.

Április 27. vasárnap, Bilbao, horgonyon, kikötő. Hajnali őrség alatt megint összeomlott a gép.
Nagyon kezd tele lenni a hócipőm vele! Ilyenkor nem is merek hozzányúlni már fontos dokumentumokhoz, mert elrontja, nem tudja kimenteni. Ezt a "hóvégi" naplót is harmadszor írom, a romlás utáni elveszett, de lényegében semmi fontos nem volt benne.
Csak írni kéne! De nagyon, és nem tudok.
Tegnap délután, mivel a nappali őrségben nincs nálam a komputer, ezért olvasgattam. Mit? Hát Kukorellyt. Na, ja...
Azt hiszem, kezdek ráérezni, és ez a lényeg.
Oly annyira, hogy egy mondat után, katt... és kész volt fejben a következő "érzés", "feeling", nevezzük, ahogyan akarjuk. Este leültem, gépbe vittem, akkor még tudtam dolgozni, kész lett, kimentettem, és amikor akartam javítgatni, kész. Oda a billentyüzet. Azóta nem merek hozzányúlni, nehogy menthetetlenül elromoljon a file.
Ma a hajnali őrségváltáskor a barba felhívta a révkalauzokat, mik a kilátásaink?
Hajnali négy körül, vagy délután háromkor kötnek ki, mondja Maria, a kedves hölgy a forgalomirányítástól. Természetesen délben kezdtük a horgonyt húzni, s egyre kikötöttünk. Sehol senki. Kettőkor ügynök:
- Captain, minden a szokásos. Fogalmam sincs, mikor végeznek. Minden a gyártól függ! Egy darujuk nemrég elromlott (a középső a három közül, nyilván azért, hogy a másik kettő se tudjon szabadon közlekedni a sínen).
Délután olyan levert voltam, húzott az ágy.
Fél hétkor lefeküdtem, féltem, hogy felébredek, és akkor nem pihenem ki magam, de éjfélig húztam a lóbőrt.

Április 28. hétfő, Bilbao. A barba elment aludni, senki nem rakodik, bekapcsolom a gépet, most jó, hát gyorsan pótoltam a naplót. És nem tudtam elmenteni! Ez már a harmadik változat!
És javítgattam az írásaimat.
Azt hiszem, van köztük igazán jó is!
Hagytak aludni. Mert sokszor vagyok úgy, hogy írok valamit, és utána nem megy az alvás. Forgolódom, nyüglődök, kételyek gyötörnek, jó-e amit írtam? Nem kellene-e átírni? Ez a legutóbbi hagyott békében pihenni. Óvatosan jegyzem meg: talán a legjobb, amit eddig írtam.
Persze minden változik, a fenti megállapításom is, nem a legjobbra vonatkozik, azt fenntartom, hanem a "hagyott aludni"-ra. Ugyanis ma este hiába feküdtem le, nem hagyott a dög. A végével van bajom, már a harmadik változatot agyaltam ki, akkor persze jónak látom, de most tudom, hogy nem jó. Szószátyár. Drasztikusan le kell csökkentenem. Hát felkeltem, és csinálom.
Ma biztos nem megyünk el, lévén most fél tizenegy este.

Április 29. kedd, Bilbao. Valami nagyon nem kóser! Valami történt velem, na, semmi komoly, a család jól van, a gyerekek rendesek, a hajón minden oké, Bilbaóban vagyunk és most még csak ki se raboltak, nem, ezek a dolgok mind-mind rendben vannak.
Valami elromlott, vagy megjavult, vagy esetleg felrepedt, nem vagyok képes megfogalmazni, nem tudom, csak érzem, hogy a dolgom nem ugyanaz. Megy az írás, és nem megy. Kényszerem van, írnom kellene, de nem tudom, hogyan a mit. Meg a mit hogyan. Meg tulajdonképpen semmit se tudok. Valamit akarok, de nem tudom, hogy mit. Egy biztos, valami mást. Nem mást akarok, hanem érzem, hogy valamit máshogyan kellene, mint eddig. Nem áll kézre úgy a billentyüzet, mint máskor. Ez nem azt jelenti, hogy összeomlott a rendszer megint, hanem nem akarózik azt és úgy írni, mint eddig.
Ez nem lehet igaz! Megint elromlott a billentyüzet! Írom, veszettül írom a naplómat, és tessék. kész, nem lehet folytatni...
Hát hogyan lehet ilyen körülmények között "dolgozni", írni?
A rakodás sehogyse áll, alig raktak ki tegnap valamit. Gondolom majd ma.

Április 30. szerda, úton. Igyekszem minél hamarabb megírni a naplót, ezt az elfuserált áprilist befejezni, már nagyon tele van a hócipőm az elvesződésekkel, az újraírásokkal, a billentyü összekeveredéssel.
Szóval tegnap este elindultunk, ma ronda nap a Vizcayán, nyugati szél hullámok, üresek vagyunk, és veszettül billegünk. Éjfél előtt elérjük az ushanti szeparációt, ez azért lényeges mert UTC (GMT) 00.00-kor kijjebb helyezik 15 mérfölddel, és akkor van a nagy nemzetközi gubanc, ki hova menjen, ez a hajó még éjfél előtt, az már éjfél után ide, oda, amoda, gondolom a zabszem nem, fér a seggükbe, nyilván dupla szolgálatot tartanak a forgalomirányításnál.
Sajnálom, nincs több időm a naplóra, írnom kell...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. április:

Április 22. kedd, úton. Ma este váratlanul "megjavult" a billentyüzet, de nem írtam naplót. A délutáni őrségben olvasgattam, és teljesen a hatása alá kerültem. Valami hallatlanul érdekes állapot volt. Amolyan izgalmi, járkáljunk, dolgozzon az agyunk..
És ahogy filózgatok beugrott, hogy mit is akarok. Este a kabinban azonnal nekiültem, és megírtam hat oldalban.
Khm..., hát izé... az igazsághoz tartozik, hogy Kukorelly "Has.Csont." címü írását olvastam újra, kétszer is. Amiből kialakult a hozzávaló hangulat: Kukorelly szöveg, egy videofelvétel, még decemberben láttam a hajón, az Alföld egyik tanulmányában közölt vers, és este gospelt hallgattam. (Gospel, aki nem tudná: vallási ihletésü modern zene, jellegzetes számok: Oh Happy Day, I Will Follow Him, többnyire ezeket lehet hallani ha közvetítenek a Hit Gyülekezetéből. Elvis Presley-nek van sok ilyen száma. Magával ragadó zene, lelkesítő hangulat, lüktető ritmus...) Az írás - szöveg - címe: Kapcsolatok.
Ami kijött belőlem az teljesen más, mint a Szuburbánus Dekameron, de mégis van benne hasonlóság (elvégre tőlem való mindkettő, nem igaz?).

Április 23. szerda, úton. Délután jött a telex: ötödikek vagyunk Bilbaóban a kirakásra várakozó hajók között. Vasárnapra fejezhetik be, írta Rick. Utána valahova Franciaországba megyünk és napraforgómagot, és kukoricát viszünk Imminghambe, a Humber egyik kikötőjébe.
Este javítgattam az írásaimat.
Miért van, hogy úgy éreztem az írás után, hogy "kimerültem"? Mintha lemerevedtem volna. Nem volt lelkierőm utána folytatni a naplóval.
Ma viszont az őrségben nekiálltam, az "elromlott" naplómat feldaraboltam, új néven kimentettem, újra összeillesztettem, és ez az eredménye.
Most gondolatban megrovom a kisebbik fiam. Februárban megbeszéltük, hogy elküldi az irodalmi lapokat, és kértem, később küldje a márciusiakat is meg a többit, kérés nélkül. El is küldte, a 2003. második számokat - legalább három hetes késéssel.
Úgy látszik, nekem ahhoz, hogy "jót" írjak, az kell, hogy ezeket a lapokat forgassam. A Szuburbánus is úgy keletkezett, hogy az "Irodalom visszavág" lap két számát olvastam... (és felment a pumpa!)

Április 24. csütörtök, úton, Bilbao, horgonyon. Érkezés reggel fél hétkor, horgonydobás, nyugodt alvás.
A délutáni őrség alatt olvasgattam. Mivel mindenből kifogytam, így újra az Alföldet vettem kézbe. Parti Nagy Lajos debreceni előadását böngésztem. Egy mondat után: katt.
Délután telex jön, hogy Octavio megy haza, jön Jose vissza. Már Rotterdamban van, és e hónap 30-ig érvényes a schengeni vízuma, hol vagyunk, mikor érkezünk Vlissingenbe?
Már megint hülye a Marlow.
Miért nem lehet úgy csinálni, ahogyan a Priwallon, ott nincs váltás, csak ha a hajóról kérik. Itt meg a hülye Tsaggiris intézkedik, önfejüen, aztán nézhet, hogy jól nem érünk fel amíg José vízuma érvényes. Mert nagyon úgy néz ki, hogy innen valami francia kikötőben rakunk be gabonát Imminghamnek.
Persze minden változhat. Octavio jól pofára esik, mert novemberig szeretne maradni (bár a szerződése csak három hónapos).

Április 25. péntek, Bilbao, horgonyon. Csendes nap, remek idő, beszéltem az asszonnyal, mi kell több?
Beszéltem a kisebbik fiammal is, ő hívott, hogy elmondja, megvette a folyóiratokat, és holnap feladja őket. Na, azért!

Irodalomtudomány

Kérdem tőle, ismeri-e Kulcsár Szabó Ernő nevét? Na, erre elkezdett ömleni belőle, hogy persze, hiszen ő tanítja az irodalomtudományt.
Ezen felbuzdulva újra elkezdtem átrágni magam a tanár úr előadásán. Meglepő volt, hogy voltak 100 %-ig érthető mondatok is, bár az igazsághoz tartozik, hogy ezek zömmel idézetek voltak.
Azonban volt egy kétségkívül igaz idézete, egy valaki mondta, hogy a müvészi alkotások az osztálytársadalom felsőbb rétege számára készültek, nem biztos, hogy túlélik a demokrácia elterjedését.
Jaj, szegény irodalom, és a többi müvészet, sajnos látom a megállapításának realitását, bár azt hiszem, hogy a demokráciában nem a "gazdagok", hanem az egyre csökkenő számú mûveltek kiváltsága lesz a mûvészet élvezete (míg a többiek kiütést fognak kapnak tőle). S nekik lehet lilázni. Azt már most látjuk, hogy a tömeget nem érdekli a kultúra, csak ahogyan a tanár úr említette, az Anettka és Lagzi Lajcsi féle tömegkultúra termékeire vevők.
Ma hajnalban akartam írni, hát megint elhagyta magát a billentyüzet. Most gyorsan pótolok mindent, mert ki tudja, meddig tart a jó világ.
Azért egy mondat az előadásból:
"Mert míg a reális, fiktív és imaginárius tirádájában az imaginárius úgy válik materializálhatatlan és hozzáférhetetlen, mégis nélkülözhetetlen médiumává az irodalmi kommunikációnak, hogy diffúz és strukturálatlan "alakja" a (befogadó) képzetekbe átvezetve válik valóságossá s így a "fikcionált szövegekben csak közvetve artikulálódik", addig a szöveg ezekben a müvekben elsősorban materiális médiumként vonja magára a figyelmet."
Ez egy ilyen tudományos alapossággal megalapozott ennyire tudományos tudomány!
Délután beszélgettem Jannal, feljött a hídra, leborotválta a fejét most haj- és szakálltalan, új fiú, új fiú. Azt írtam róla, hogy okos, mûvelt. Az biztos, hogy mindenhez hozzászól, mindenről van véleménye, ismeri a lengyel történelmet (ennek kapcsán tettem róla a megállapításomat), de saját bevallása szerint nem olvas. Illetve de:
- Újságokat olvasok. Egy lengyel klasszikust se tudtam elolvasni, a Kislovagot háromszor elkezdtem, de nem tudtam befejezni, a modernek meg...
Azért Proust nevét ismeri és Sienkiewicét is.
Miloslaw Cieslaw? Az ki?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. április:

Április 14. hétfő. Vlissingen, úton. Normál nap. Semmit nem tudok dolgozni, mert megint elhagyta magát a billentyüzet. Pedig lenne dolgom elég. Megkaptam apa levelét, és azt hiszem, át kellene dolgoznom az Isten hozta Panamában címü kéziratot. De így nem tudok dolgozni. Kezdem gyülölni ezt a rohadt komputert.
Isten éltesse apát, ma van Tibor napja, sajnos nem volt alkalmam, hogy felhívjam. Na, majd Montrose-ból, a nyolc napba belefér.

Április 15. kedd, úton. Otthon tüntetés volt, az amerikai hegemónia ellen a követség előtt. A hatalmas tömeg tizenöt főből állt. Bokor W. György most azt találta ki, hogy Szíria rendelkezik vegyi és bakteorológiai fegyverekkel.

Április 16. szerda, úton. Háború: gyakorlatilag véget ért. Most jönnek az igazi gondok, legalább is az amerikaiak számára. Ugyanis az a faramuci helyzet állt elő, hogy azok a fránya irakiak nem akarják megváltoztatni a rendszert.
Transzparens: Bush és Szaddam neve között egyenlőségjel, és mindkettő áthúzva.
Ezek képek a Channel 4 híreiből.

Április 17. csütörtök, úton, Montrose, úton. Érkezés délben, optimális. Kirakás kezdete délután kettő, optimális. Befejezve nyolckor, optimális. Aludni mentem hétkor: optimális. És délután kimentem a Tescóba, vásároltam egy-két ruhanemüt, megtehettem, hiszen már van telefonom, nem kell vigyáznom a pénzre, gyüjtögetni. Beszéltem Encsivel, apával, őt köszöntöttem is, Szabolccsal. A kisebbik fiam azonnal újságolta: megnyerte a Polisz pályázatát.
- Nagyra nőj - köszöntöttem.
Nagy nap a történelmünkben: aláírtuk az Európai Unió belépési nyilatkozatát másik kilenc állammal közösen, Athénban. Kint volt mindenki, aki csak számit a politikai életben: a pártok vezetői, az eddigi miniszterelnökök, s a jó ég tudja, hogy még kicsoda?

Április 18. péntek, úton, Inverkeithing. Érkezés hajnalban. Hétre part mellett, majd draft survey, raktárnyitás, kilenckor kerültem ágyba, jó álmosan ébredtem délben. Hatra bennünk a 2400 tonna ócskavas, shiftelés, vagy ötven métert hátra. Kilenckor felültünk, és elkezdtünk dőlni, vagy tizenkét foknyit. Komolyan mondom, hogy nehezemre esett a közlekedés a decken. És le se mertem feküdni, mert fél tíz felé egy durranás, a hajótest zökkent egyet, kimentem megnézni, mi történt, hát egy kötél elszakadt. Csak akkor feküdtem le, amikor az apálynak vége volt, és már biztosnak tünt, hogy a kötelek megtartanak.

Április 19. szombat, Inverkeithing, úton. Délután kezdtek, ötre kész, manőver, indulás.
Valóban vége az iraki háborúnak? Az amik már csak civileket lődöznek le, akik nem szeretik őket: meglehetősen egyedi módja a szívekbe való lopózásnak.

Alain

Indulás előtt Alain tiszteletét teszi. Előbb ide nem dugta volna azt a birodalmi orrát. Elegánsan papírozgat, gondosan ügyelve, hogy be ne "koszoshajózza" az ápolt kezét, rám néz:
- Dzsárgen, please.
Nézek, mint a hülye:
- Pardon?
- Dzsárgen, please... - és úgy néz rám, mint egy marék hernyóra a kontinensről...
Még hülyébben nézek:
- Pardon? Sorry, nem értem!
A draft surveyor megszán:
- A captaint, legyen szíves - mondja.
Hát igen, a briteknél mindenütt Jürgen, csak Alainnak Dzsárgen:

Április 20. vasárnap, úton. Éjfélkor a barba mutatja a mellettünk levő hajót:
- ők is Bilbaóba jönnek, de Leithből...
Versenyezhetünk egy jót.

Április 21. hétfő, úton. Borzasztó, hogy ezzel a dög komputerrel nem lehet dolgozni!
Hajnalban egy hatalmasat pereceltem lefelé jövet a hídról. Csontom nem tört, csak a popsikám fájt vagy fél óráig.
Mondjuk, az igazsághoz tartozik, hogy nem sok történt, de kiolvastam az Alföld januári számát, és érdekes volt, bár a felét nem értettem.
Kezdek megőrülni: már bejelentkezni se tudok a Linuxba: vagy fél óráig kell próbálkoznom, mire sikerül.
Mi lesz velem? Nem tudok semmit se dolgozni!

Április 22. kedd, úton. Ez egyszerüen őrület! Az áprilisi naplóm is tönkrement, de legalább nyomtatható állapotban van. Így amit írtam közben, az marad olyan, amilyen, illetve lehet, hogy átírom ide, ha lesz időm. A másik gondom az, hogy ma tettem be a nyomtatóba az utolsó kazettám, nem nagyon merek nyomtatgatni passzióból...

Helyreállítás vége. Istenem, vajon hányszor kényszerülök még erre a hátralévő időben? Remélem, nem kell már javítanom.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. április:

Április 13. vasárnap, úton, Vlissingen. A Kossuth szerint (éjfélkor hallgattam) a népszavazás érvényes, de csak 46,7 %-os volt a részvételi arány, igaz, a szavazók több, mint 86 %-a mondott igent. Ezt nem értem. Sajnos a reggel hatórást nem tudom fogni, mert akkor a holland adó kezdi bődületes erővel sugározni a frekvencián. Ezzel kapcsolatban a barba véleménye:
- Szégyen a magyarokra az alacsony részvételi arány! Nem értem, a saját sorsukról döntenek! Hogyan lehet, hogy nem mennek el szavazni? Másképp nem müködik a demokrácia. Aki nem megy el szavazni, annak nincs is joga beleszólni az ország életébe, nincs joga kinyitni a száját, akkor, ha olyan dolgok történnek, amivel nem ért egyet. Az ilyen mindig a "másik oldalra szavaz"!
Ebben teljesen egyetértek vele.
Reggeli hírek szerint az amik kérik Szaddam rendőreit, hogy jöjjenek elő - és az esti hírek szerint jönnek is -, mert szükség van rájuk a rend fenntartása érdekében. Érdekes, ez valahogy nem ment a barba fejébe. Hogyan támaszkodhat rájuk az amerikai haderő, hiszen ők tartották fenn a szaddami elnyomást. Hiába, no, ő nem Kelet és Közép Európában nőtt fel. Mi pontosan tudjuk, hogyan is megy az ilyen.

Bejelentkezés

A hajózás biztonsága érdekében az Angol csatornában a hajóknak be kell jelentkezniük. A két végében: Ushant traffic a délnyugati bejáratnál, és Dover Coast Guard a keleti, ha délre, és Griz Nez traffic ha északra tart a hajó. Középen van Jobourg traffic, ott kell keresni, valahol Cherbourg környékén. Ezek figyelemmel kísérik a hajókat a radarjukon, s ha kell segítséget is adnak.
Hallgatom a hajókat. Néha érdekes dolgokat mondanak. De újabban egyre többet dühöngök.
- Dzsoooobul tlaaa pppi - hallom a VHF rádióban, és tudom, hogy egy szerencsétlen kis kínai birkózik a számára borzasztóan nyelvtörő angollal, próbálja kimondani a pokolian nehéz "Zsobur trafik" szavakat. És kínlódik a szerencsétlen, ő nyilván tudása legjavát adja, de ez egyszerüen a nullánál is kevesebb. Tessék mondani, ha ez a hajó bajba kerül, hogyan kommunikál a mentőegységekkel? Mert akkor nincs lehetőség szótározni, és kiejtési gyakorlatot, illetve kísérletet tartani. A hajózás nyelve az angol az olcsó lobogó alatt, és megengedett, hogy úgynevezett "munkanyelvet" használjanak, ha mindenki érti a hajón. Ezek a kínait nyilván munkanyelvnek használhatják, de a hivatalos nyelvhasználatnak nem felelnek meg. (Nemzeti lobogó alatt nyilván a nemzeti nyelv a hivatalos.)
Nyilvánvaló, hogy ezeket a hajókat le kellene állítani a személyzet alkalmatlansága miatt. De nem teszik, mert van egy hallatlan nagy előnyük az európai legénységgel szemben: elképzelhetetlenül olcsók, és ez fontosabb szempont, mint a biztonság, és most itt nem az ő biztonságukról, hanem a többi hajóéról van szó.
- De ezek a hajók hogyan tudnak végigmenni a csatornán, átkelni a Doveri szoroson ilyen körülmények között? - kérdezhetné bárki.
- Sehogy! - ez a válaszom. Ezek (általában nagy, többtízezer tonnás hajók) a csatorna közepe előtt, valahol Jobourg környékén úgynevezett mélytengeri révkalauzt vesznek fel helikopterről, s az viszi a hajót Rotterdamba, Antwerpenbe, Hamburgba.
Azt hiszem, az, hogy a hajózást nem árasztotta még el a kínai legénység annak az oka az angol nyelvtudásuk. De ha egyszer megtanulnak... Remélem, addigra nyugdíjas leszek. Azt mondják, a Marlow ugrásra kész, hogy megnyissa az irodáját Kínában, s akkor érzékeny búcsút vehet minden európai tengerész tőlük.
Vége, mára már visszavonhatatlanul megszünt a klasszikus hajózás.
Ez ipar, ez rohanás, ez ámokfutás, csak papírmunka, és spórolás, meg a személyzet kiszipolyozása, egyre lejjebb adják a színvonalat, amellett, hogy egyre magasabb követelményeket támasztanak. Lassan-lassan gombnyomogató tisztek lesznek, nem is kell majd olyan tengerész, aki navigálni tud a klasszikus módszerekkel. Azt hiszem, ha ma egy harmincéves tisztnek szextánst nyomnánk a kezébe, szívszélhüdést kapna, ha egy helyzetpontot kellene számolnia. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára szextáns a kezemben. De hiába is venném, nincsenek meg a hozzá szükséges táblázatok a hajón, akkor meg minek a szextáns? (Hogy be lehessen mutatni a Port State Controlnak! Másra ugyanis nem lehet használni...)
Ha egy hajó véletlenül egy vasárnapot nem a tengeren tölt, akkor a tulajdonos vagy hajóbérlő kiütéseket kap a méregtől, mert egy napot vesztett. Ritka, mint a sátoros ünnep, ha egy-egy napot kifogunk valamelyik kikötőben. Persze ez csak ott számít, ahol ki tudok menni, Vlissingenre ez egyáltalán nem vonatkozik. Ugyanis ott a város olyan messze van, hogy reménytelen, még az álmodozás is a kimenetelről. Néha Montrose és Pasajes vagy Bilbao. Kész. Ennyi a partra lépési lehetőség. Hogy egy napra elmenj valahova? Nevetséges! Nekem ez utoljára a Priwallon, 2001 nyarán adatott meg, amikor Sharpnessből elmentem Berkely-be Gáti Lucó jóvoltából.
Ezek a nyavalygások a coasterrel történő hajózásra értendők. A konténeres hajók még nagyobb rohanásban vannak, legyenek bármekkorák. Talán egy ömlesztett-áruszállító hajó még kivétel, de ők meg a térkép szélén állják le a pár napjukat a kikötőben. Arról nem beszéltem, hogy az új, modern kikötőket a városok kiparentálják jó messze a központtól.
Hol van a hetvenes évek kényelmes, kellemes hajózása? Amikor három-négy nap minden kikötőben kijárt, nem volt az embernek 250 túlórája egy hónapban, a rakodás normális mederben, reggel nyolc és este öt-hat-nyolc óra között volt, s leginkább a szovjetek dolgoztak 24 órán át megállás nélkül. Ha akkor egy tisztnek azt mondták volna, hogy kétszer hat óra az őrség, egy hétig egyfolytában félrebeszélt volna! Persze ehhez hozzátartozott a Vörös-tenger légkondicionáló nélkül, és általában sokkal "mostohább" élelmezési körülmények között voltunk.
Örülök, hogy a részese lehettem még az igazi, klasszikus hajózásnak.
Ötven év múltán vajon min fog keseregni egy akkori tengerész?
Lesz-e neki mire nosztalgiával emlékeznie?
Én persze nem látom azt, amire a mostani kezdő tengerész majdan jólesően emlékezhetne. 

Pilotmesék

Fél kettőkor vettem fel a révkalauzt. Ismeretlen, idős úr jött. Érdekes, más-már ismerem a pilótokat, legalább is látásból. Hamar beszédbe elegyedtünk.
És egész úton beszélgettünk, volt is miről, volt közös téma bőven, hiszen a fia barátnője magyar, immár három éves a kapcsolat, s házasság nem lehetetlen. Mindketten személyhajón szolgáltak, onnan az ismeretség.
Volt egy érdekes kérdése:

Innen a naplóm helyreállított, nem változtattam, nem bővítettem, nem írtam hozzá, mert így tükrözi a "történelmi" valóságot. Csak a billentyüzet okozta olvashatatlanságot javítottam ki:

- Chief, tudja-e mi Vlissingen magyar vonatkozása?
Hát persze, hogy nem tudtam.
- Nos, a mólón áll egy tengerészkapitány, bizonyos Michiel de Ruyter szobra. Csatában megverte a spanyol hajóhadat, s kiszabadította...
- ...a gályarabságban szenvedő magyar protestáns papokat! - fejeztem be, mert biztos voltam benne, hogy csak erről lehet szó.
Igazam volt. Ők azok, akiknek Debrecenben emlékmüvet emeltek. Vajon rajta van-e a hollandus "kollégám" neve?
Érdekesség, nekünk magyaroknak: a hollandok azt mondják: hollandul beszélünk. Ugye mi azt tartjuk, flamand a nyelv, amit beszélnek, aki hollandot mond otthon, hát... Szerintük a belgák beszélik a flamandot.
A Holland egy terület a Németalföldön. Csak a Rotterdam környékiek hívják magukat hollandnak, a többiek németalföldiek (nederlandse). A pilot szerint.




Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. április

Április 7. hétfő, úton. Irakban még háborúznak. Mikor akarják befejezni?
Nem érzem jól magam. Nem fizikailag, nem érzem betegnek magam. Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg. Rossz érzésem van. Nem tudom, miért, nem tudom, mitől. Afféle oka nélküli búvalbéleltség.
Továbbra is olvasok a délutáni őrség alatt, a két Holmi hallatlanul érdekes, egyik jobb, mint a másik. Az első számban Kosztolányi Dezsőné Schlesinger Halmos Ilona naplója, igaz, manipuláltan, mert ezek nem igazi naplók, hanem visszaemlékezések, még akkor is, ha voltak vonalvezető korabeli jegyzetek. Mindez nem von le semmit az értékéből. Hallatlanul érdekes.
A zsidó kislány hogyan találkozik a kirekesztéssel, és a világra csodálkozó értetlensége, sértettsége... A keresztény lányokat a gimnáziumban keresztnevükön szólítják, engem meg csak a vezetéknevemen. És nem is barátkoznak vele, ő meg a zsidó lányok közeledését utasítja el. Nyilván azt hiszi, akkor talán befogadják.
Érdekes látni az alsó-nagypolgári család elszegényedését a kislány szemével, akinek addig nem volt szabad beszélnie a pénzről: ne kérdezd az árát, mindent megkapsz, amire szükséged van, s ettől aztán az a kényszerképzete támad, hogy a pénzről beszélni ugyanolyan illetlenség, mint a pisilésről, és nem érti, hogy fatelep tulajdonos apja halála után miért hallja állandóan: erre sincs pénz, arra se...
A korszakra csak egy utalás van, az egész napló dátumozatlan:
Van egy nagynéni, bizonyos Karolina néni, aki nem szereti a gyerekeket, csak a papagáját. Mégis, rendszeresen kell látogatni. Karolina néni a spórolás megtestesülése. A köménymagot és a borsot kiveszi a levesből, kiszárítja, és még egyszer kifőzi. Só alig fogy náluk, míg Ilonáéknál kilószámra (kilenc testvér, szülők, Fraulein, cseléd). És mégis, Karolina néni a három háza egyikének legfelső emeletéről leveti magát, amikor a Tanácsköztársaságban elveszik tőle a bérházait. A kislány kommentárja:
- Miért? Hiszen olyan kevés só, bors és köménymag kellett neki...
A napló akkor ér véget, amikor 16 évesen bekopog egy akkor híres színészhez, és az a Színiakadémiára küldi.
Mint tudjuk, színésznő lett belőle, később írt is, de Kosztolányi mellett "nem rúghatott labdába"
És utána a szerkesztő, Borgos Anna elemzése is élvezetes.
Ugyancsak élvezettel olvastam a két folytatásban közölt Tolnay Károly naplórészleteket és levelezését. Ezek afféle kukucska a kulcslyukon igényeket elégítenek ki, azzal együtt, hogy remek korrajz az egész összessége. Pletykákat, magánéleti intimitásokat kapunk, elcsodálkozunk: jé, ezt is ismerte?
Azt hiszem, most már itt az ideje, hogy átrágjam magam a két Esterházy könyvön, a Harmonia Caelestisen és a Javított kiadáson. Azzal nem áltatom magam, hogy élvezetes és gördülékeny olvasmány lesz, azok után, amit a kritikák írnak. De legalább adnak bizonyos támpontot az értelmezéshez...

Április 8. kedd, úton, Pasajes. Hát, nem semmi nap volt, mondhatom, hogy a meglepetések napja!
Kezdődött rögtön éjfél után, amikor megírtam a naplóm, és hiába akartam elmenteni, nem tudtam. Kiderült, a szövegszerkesztő valami miatt feldobta a talpát! Nem volt mit tenni, újra kellett telepíteni a Linuxot, és benne a szövegszerkesztőt, így most tudok dolgozni.
Már hatvankét oldalt írtam. Ez a szövegszerkesztő alkalmas arra, hogy A5-ös formátumban úgy írjam, hogy a majdan nyomtatott oldalak szerint tördel. Így kell a 62 oldalt érteni, nem flekkben.
Reggel a másik meglepetés, hogy bekapcsolom a Kossuthot, és ragyogóan jön!
A következő nem várt hír: meghalt Szaddam.
Ezt az amerikai tévéállomások üvöltik, így aztán nem kell ám rögtön elhinni, a Magyar Rádióban figyelik az arab adókat, egy sem erősítette meg.
A következő meglepetés: ebédre töltött káposzta volt főtt krumplival és uborkasalátával.



Április 9. szerda, Pasajes. Nagy nap a mai! Reggel megjött az ügynök, aki eddig le se tojta a fejünket, és elmondta a menetrendet: kettő után kezdik a kirakást, este kilencig dolgoznak, majd holnap reggel folytatják. Ha egy picit késtünk volna, akkor úgy jártunk volna, mint az utánunk jövő hajó, azt hétfő reggel kezdik kirakni!
Így aztán jó alkalom volt, hogy kimenjek, és megpróbálkozzam megint egy telefon beszerzésével.
Egy utcát eltévesztettem, és ezért egy teljes dombot megmásztam, kikeveredtem Pasajes egyik lakótelepébe, de a dombtetőről legalább beláttam a várost, és így kiszúrtam a vásárlós utcákat.
Hát mondjam, hogy nem akadt utamba egy telefonbolt se?
Már kezdtem kiakadni, amikor egy vegyesboltban (elektromos készülékek, vegyesen) megláttam a kirakatban két készüléket. Arra jó volt, hogy az eladó elmagyarázta, hogy merre keressem a szaküzletet.
MoviStar volt. Bementem.
- Open, libero telefon kell - mondom. Egy kedves kis hölgy kotorászik a katalógusban, aztán megmutat egy Alcatel készüléket.
- Ez 169 Euro.
- És biztos, hogy müködik a kártyámmal? Addig nem lehet szó az üzletről, amíg ki nem próbáltam! - Okultam a montrose-i esetből.
- Ha félóra múlva visszajön, addigra kiveszem belőle a blokkoló kódot - mondja.
Kezet rá!
A fél óra séta alatt találtam egy Vodafone-t, egy Alcatel és egy másik MoviStar üzletet. A Vodafone-nál egy telefon 360 Euróba került volna, de köszöntem szépen, olyan pici volt, hogy nem férfi kezébe való. Jó, tudom, a férfiak ebben versenyeznek, hogy kinek van kisebb, de engem ilyen sznobságok sose érdekeltek. A másik két üzletben nem volt nem szerződéses telefon.
A félórába egy sör is belefért (nocsak, már megint!).
Vissza az üzletbe, ami igazából nem csak üzlet, hanem szerviz is (szerintem ezért tudták kikódolni), kipróbáltunk egy Nokiát, és csodák csodája, müködött. Ez is 169 pénzbe került.
Nézem a hajón a dobozát: Made in Hungary.
Jól eljöttem érte ide Európa egyik végébe, igaz?
Feltöltés, és azonnal akartam telefonálni, de az asszony megelőzött. Szegényke telesírta a mobilt, ugyanis akkor ért haza a reptérről.
Este még felhívtam apát. Jól van, a lába fáj, hamarosan megjelenik a Bábánál a Liszti grófról írott könyve, utána a reggeli útravalók, csak úgy ontja a könyveket...
A háború: az amerikaiak Bagdadot elfoglalták, nem találják se Szaddamot se a kormányt. Ledöntötték Szaddam szobrát. Nem akar ez a faszi a hatalomból menni, ezt a ledöntés is mutatta, mert csak vízszintesbe hajolt, és úgy maradt! Úgy látszik, még kell egy kicsit ráncigálni.
Azt hiszem, most már mernek örülni az irakiak, most már biztosnak látják Szaddam vereségét, a nagyvilágban nyilván kétség nem férhetett hozzá.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. április

Április 4. péntek, Leith, úton. Egyelőre nem tudjuk, hogy hova megyünk, de ahogy a hajóbérlőt ismerem érkezés előtt ez is kiderül.
Délelőtt térképet javítottam. Az ushanti szeparációs zónát kijjebb helyezték 15 mérfölddel, ez azt jelenti, hogy a jövőben, hiába lesz telefonom, nem tudom hívni az asszonyt, amikor itt vagyunk. Ilyen családellenesek ezek a franciák.
Szép, napos időnk van.

Gennagyijról

Valamire rájöttem a délelőtti kávé alatt. A barbával arról beszélgettünk, hogy Németországban jelenleg kétféle orosz van: az egyik dolgozik, hajt, húz, és hamar egyről a kettőre jutnak. Házat építenek, jól tartják a családot. A másik nem dolgozik, nem tanul németül, a szociális háló nyakán él, nem iskolázza a gyerekeit, esélye nincs, hogy ember legyen belőle vagy a gyerekeiből. Legyen meg a napi 500 gramm vodka, és kész. Felőlük indíthatnak számukra német tanfolyamot nappal, vagy este, nem tanulja meg a nyelvet, legfeljebb ökölharcba keveredik a török fiatalokkal.
Szóval erről beszélgettünk, Gennagyij meg kedvesen mosolygott. Halvány dunsztja nem volt róla, miről volt szó. Ezek szerint nem a szakállamtól fél, hanem az angol tudása kivételesen szegény. Akkor miért nem tanul? Annyi ideje lenne, hogy sok is...
Nyilván nem szokott ahhoz, hogy oroszul nem tudja magát megértetni.
Erről a birodalmi magaviseletről le kellene szokniuk. Mára Európa szegényei közé tartoznak, vége annak, amikor a világ vezető hatalma voltak, saját bevallásuk szerint, és e szerint is viselkedtek.
Nem azt mondom, hogy Oroszország csóró, mert természeti kincsei és lehetőségei vannak, de az orosz népnek, úgy ahogy van, befellegzett, sose lesznek európaiaik...
Az csak álom.
A maffiához tartozók, lehet, hogy Európában fognak lakni.
A nép meg mindig szegény lesz, európai szemmel elképzelhetetlenül szegények. Az uralkodók kordában tartják őket, mindegy hogyan hívatnak: bojár, párttitkár vagy maffiózó. (Milyen érdekes ezt 2022-ben olvasni! Persze javítás nincs, mert a napló attól napló, hogy az akkori gondolataimat tükrözi.)

Szerencsém lesz

Egy ilyen jó kis ócskavasrakodón előbújik az emberből az ősember, és neki kezd gyüjtögető életmódot folytatni. Szerencsére nekem semmire nincs szükségem, csak szerencsére, és azt találtam is, mert egy lópatkóval lettem gazdagabb. S mint tudjuk, az szerencsét hoz, s hogy így van, az abból is látható, hogy találtam egy lópatkót, ami szerencsét hoz.
Ám Gennagyij sokkal többet gyüjtött be. Egy ócska heverőnek a kerekeit kiszerelte, kiszedett belőle valami kerek furnért, hogy abból milyen frankó asztal lesz, meg valami csöveknek is boldog gazdája lett. Talált egy izét, amiből sok drótot ki tudott szedni (kíváncsi lennék, hány szakadás van benne).
Edmondónak nincs ideje, meg kedve se gyüjtögetni, ő állandóan kiszalad a városba. Most fél egykor azzal jött vissza, hogy:
- Chief, gyorsan, találtam egy telefonboltot, és egy open mobil 60 font!
Adtam neki ötvenet meg a SIM kártyát, mert nincs több pénzem, elrohant, de fél óra múlva búsan jött vissza:
- Megette a fene. Az a telefon nem open. De egy másik, amiben müködött a kártyád, az 90 fontba került, annyi pénzem meg nem volt. De olyan szép Samsung, volt benne kamera, és hatalmas display, lehet vele képet küldeni... Legközelebb veszek, ha ide jövünk!
Na, azt várhatjuk!
De akkor én is veszek!
És hogy végül is milyen szerencsés napom volt, az abból is látszik, hogy az ócskavasban sétálva találtam még négy lópatkót! Így most van a pótkerékre is.
Kérdem Edmondót, tudja-e ez micsoda?
- Hogyne tudnám, chief - bólint, és mondja: - lócipő.
Persze az igazság azért az, hogy angolul a patkó bizony "lócipő", azaz horseshoe.

Meglepődtem

Teljesen megilletődtem, amikor vacsoratájt kijöttünk a kikötőből. A hajó mellett két gyönyörü hattyú úszkált, méltóságteljesen, kecsesen, aztán amikor megunták, hogy olyan lassúak vagyunk, felszállt az egyik. Megelőzte a hajót, és a zsilip közelében landolt.
Na, most fogózkodj meg!
Pontosan úgy tette, ahogyan a KLM reklámfilmben lehet látni. Repül, szárnyait legörbíti, fejét felemeli, lábát előre, és elkezdi a sarkát a víz felszínén "szánkáztatni", és amikor elveszti a sebességet, akkor letoccsan.
Teljesen paff voltam! Ezek szerint a reklámfilmben semmi trükk, csak egyszerüen egy szuper jó felvétel a hattyú vízre szállásáról. Itt megnézhetik az újszülöttek a reklámvideót.
Odakint fantasztikusan szép idő fogadott, hétágra sütött a nap, a láthatóság eszményi, a skót hegyeket lehetett látni, a Forth végéig beláttam az öblöt.

Kimaradok valamiből

ami megint olyan nagyon brit. Nézem a tévét. A beharangozó filmben Livingstone család feje, John előre dörzsöli a kezét. A fia benne lesz a vasárnapi nyertes csapatban a Temzén rendezendő Oxford - Cambridge evezősversenyen, és én sajnos nem láthatom. Ugyanis az egyik fia az oxfordi, a másik a cambridge-i egyetem hallgatója, és mindkettő csapattag. (Ez azt mutatja, hogy a papa eléggé tehetős.) Ilyen még nem fordult elő a két egyetem hagyományos küzdelmében! Nem az, hogy tehetős papa fiai üljenek az evező mögött, mert gondolom csak azok...

Április 5. szombat, úton. Éjfélkor azt mondja a barba, hogy azt mondja a Deutschewelle, hogy azt mondja Bush, hogy az nem is Szaddam volt a bagdadi utcákon. Viszont az al-Dzsazíra, az arab hírtelevízió szerint az összes arab állam ellene van az USÁ-nak. Nyilván nem Szaddam mellett vannak, hanem az amerikai politika ellen.
Az iraki tájékoztatási miniszter szerint a bagdadi repülőteret a Köztársasági Gárda ellenőrzi. Viszont a tévé mutatta, amint ami katonák kószálnak a check-in környékén, hát nem sok gárdista kérte a jegyeket kezelésre.

Április 6. vasárnap, úton. Olyan napot szeretnék, mint a tegnapi volt. Eseménytelent, szépidőset...
Borult ég, 10 fok, enyhe északkeleti szél, sose legyen rosszabb.
Az ilyen napokon jól lehet olvasni. Az ember leül a radar elé, felteszi a lábát a müszerpult sarkára, s féloldalanként körülnéz...

Holmi

Hát olvasom a Holmit. Benne Gábor Miklós Naplóját, abból is az 1986 nyarán írottat, amikor a Kútvölgyi és az Érsebészeti Klinika lakója volt, váltakozva, s a végén boldog lehetett, mert nem kellett levágni a lábát.
Természetesen nagyon élveztem.
Bár nem azt adta, amit vártam, amikor megláttam a tartalomjegyzékben. Ugyanis a napló szubjektív, és arról szól, ami éppen az íróját foglalkoztatja. Ezért nagyobb hangsúlyt kap benne, hogy tudott-e aznap pisálni és szarni (az ő kifejezései), mint az, hogy mi újság a színházban, a színészek világában. (Kicsit túlzok ám!)
Persze szó van benne arról is. Meg Jóskáról, Feriről és Pistáról. Jó lenne tudni, hogy kiket takarnak a becenevek. Mert Márkus Laci egyértelmü. És Latinovits is. A szerkesztő, aki sajtó alá rendezte, lábjegyzetelhette volna.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. március

Április 1. kedd, úton. Reggel néztem a BBC-t. Galloway parlamenti képviselő kijelentette, hogy Tony Blair és Bush hazugok, mert tudatosan vezették félre népeiket a háború előrelátható időtartamára nézve. Na, ezt szépen kimagyar fejeztem... Később se vonta vissza a kijelentését.
Ha hinni lehet a barbának, és nem áprilisi tréfa, hogy Bush szerint a háborút "égi sugallatra" indította, akkor kórosan klinikai eset, mielőbb zárt osztályra kell küldeni.
Maradjunk inkább annál, hogy megettem az április elsejei tréfát, bár a parancsnok szerint nagyon is komoly...

Április 2. szerda, úton, Montrose, úton. Jól bedurrant az idő, de azért a kitüzött érkezésre csak egy órát húztunk rá. Ez viszont azt eredményezte, hogy délben érkeztünk, s én végigaludhattam a szokott időt.
Manőver, raktárnyitás. Csak egy gang rakodik. őrült szél, s egy izé belement a szemembe. Mutatom a parancsnoknak.
- A szemhez nem nyúlok, ha nem muszáj. Menj ki orvoshoz.
Gyengélkedőn
Így nem volt mit tenni, irány az ügynökség. Zuhany után éreztem, hogy már nincs benne, de most már nem visszakoztam. Még jó, hogy itt van a hajótól 70 méterre az iroda, s két hölgy kíséretében nyomás az ambulancia. Nincs kórház, csak valami gyengélkedő - idevalósiul: infirmary, azt hiszem ez kisebb kórházat is jelenthet -, pár ágy, és egy doktor. Nem értem: az Egyesült Királyságban és Írországban még sehol nem találkoztam fehér köpenyes orvossal, mind utcai ruhát visel. Jó, igazi, nagy kórházban nem voltam még, szerencsére.
A nőket elengedtem, mondván, gyalog bemegyek, hiába szörnyülködtek, hogy az nagyon messze van. Még be akarok menni a Tescóba, mondtam, erre megnyugodtak.
A doki megnézte a szemem, üres, nincs benne semmi, mondta. Kenőcsöt kaptam, valami löttyöt, és egy tubust a hajóra, hogy négy napig szorgalmasan kezeljem a szemem. Valami azért kapar, nyilván felsértette a hámot, és amíg meg nem nyugszik, úgy érzem, hogy van benne valami...
A doki el, de a nővér felvette az adataimat. Mindenfélére szüksége volt, még azt is megkérdezte:
- Are you from Hundzsiéjarwáj?
- Hogy mi? - kérdeztem, mert valami nem smakkolt a kérdésben.
- Az ország, ahol lakik, az Hun G, A, R, Y?
Ez valami fantasztikus, hogy mennyire rááll ezeknek a népeknek a fülük a betüzésre. A másik, hogy a néninek fogalma sincs, hogy mi az hogy Hungary, és hogyan írják.
Utána a Tesco: nem kaptam vekkert, pedig az volt a fő cél. Így vettem egy dezodort, és három tábla csokit, mert a tengerész mit vegyen? Rumot?
A Woolworth-ban se kaptam ébresztőórát...
Ilyenek ezek a skóciai áruházak. Na, most tessék hozzászólni!
Viszont szemben van egy "fontos" bolt, ott kaptam, 99 pennyért. Ja, minden árucikk egy font, azért fontos bolt. Most kicseleztem a telefonokat, ugyanis eddig arra ébredtem, és Flushingban a szakácsot kellett megkérnem, hogy ébresszen.
Edinburgh kikötőjébe, Leithbe megyünk, ócskavasat rakunk be, a kirakó még nincs meg.
Este veszettül szúrt a szemem.
Hétkor már aludtam, negyed kilenckor arra ébredtem, hogy egy ajtó veszettül csapkod, így aztán már nem tudtam aludni. Kénytelen voltam megnézni a Litvánia - Skócia 1-0 meccset és az Anglia - Törökország 2-0 meccs második félidejét.
Nem tudom se a Lengyelország, se a Svédország elleni meccsek eredményét. Borzasztó!

Április 3. úton, Leith (Edinburgh). Lassú menetben jövünk. Az esti indulás nem a legszerencsésebb, ha a berakó kikötő 5 órányira, azaz 50 mérföldre van. Most ezt a távolságot kell beosztani este nyolc és reggel háromnegyed hét között.
Most megyek, és visszafordulok, utána folytatom.
Visszafordultam.
Ma már tudtam folytatni a könyvemet is. Nem írtam sokat, de fontosat.
Úgy érkeztünk, ahogyan kellett: 06:45-re voltunk a révkalauz beszállóhelyen.

Egy zsilipen keresztül lehet bemenni Leith kikötőjébe, annyi már biztos, hogy nem kell az árapállyal foglalkoznunk.
A legelső kikötőmedence a komp- és átkelőhajóké, s az utascsarnok előtt ott áll kikötve a királyi család jachtja. Illetve a valamikori, mert mára már múzeum. Ahogy eljöttünk előtte, láthattuk, hogy a part felől állandó hídon lehet felmennie a látogatónak. Állítólag a belépő 14 font. Királyi...

A birodalom maradványa

Nem volt valami könnyü bejönni a kikötő legbelsejébe. Két elforgatható hídon is keresztüljöttünk, mire beértünk. A rakpart mindössze hetven méter hosszú, a hátuljunk jól kilóg.
Mellettünk van egy szárazdokk.
Szeretem a régi épületeket, építményeket. A szivattyúház homlokzatán az évszám: 1881. Nem mai. A szárazdokk kapujáról még fényképet is készítettem. Kíváncsi lennék, milyen régi? Mert nem vas, hanem félméter vastag facölöpök vannak összeillesztve, megvasalva, a vasalások szépen besüllyesztve, összecsavarozva. Jó ránézni, már annak, aki szeret a mestermunkákban gyönyörködni. A hatalmas kapuszárnyak tetején átvezető keskeny út korlátjai biztosan egy idősek az épülettel. A 19. században készítettek ilyen kecses, tetszetős, öntöttvas munkadarabokat.
Ez az egyik oldal.
A másik, hogy a valamikori ipari forradalom bölcsője mára itt áll megfürödve a bölcsőből származó és mára többszörösen elaggott építményeivel, piciny kikötőivel (melyek hajdanán nyilván nagyok voltak, de ahogyan a hajók nőttek, úgy lettek a csatornák, átjárók egyre keskenyebbek), félkarú óriásként szomorkodó, ócskavasminőségü daruival, melyek hajdanán a technika csúcsát jelenthették, a modernség csimborasszója lehetett a maga 3 tonnás teherbírásával, a táncterem méretü darufülkéjével. Ezek a szerencsétlenek hogyan vehetnék fel a versenyt egy hetventonnás Liebher vagy egy száztonnás Gottwald autódaruval? És ott állnak elhagyatva a rakparton, a sínjét benőtte a gaz, nem törődnek vele, rontja a környezetet, a rozsda hullik róluk, a darusfülke ablakai kitörve, szomorú látványt nyújtanak.
Elnézem a valamikor szép de mára már lepusztult, senki által nem karbantartott raktárépületeket, nagy valószínüséggel egerek táncpalotái, mert nincs pénz a felújításukra. Illetve egy pilot mesélte, hogy eladják a régi gyárépületeket, olcsón, de azzal a kikötéssel, hogy kívül helyre kell állítani, benne meg azt csinálnak, amit akarnak, így aztán vannak, akik lakásnak használják az óriási csarnokokat...
És akkor ez a szerencsétlen (ahogyan az ügynök mondta), valamikori birodalom, pechjére még megnyeri, illetve a II. Világháború győztesei között van, s ennek jogán elvihették a szovjetekkel karöltve Németországból az összes, már akkor elavult gyárat, gépet, berendezést, lehetőséget adva ezzel a németeknek a fantasztikus iramú fejlődésre, hogy Európa vezető ipari és minden vonatkozásban első számú hatalmává váljanak.
Ha nem is teljesen igaz, hogy Anglia a mai napig használja a Krupp és a Siemens 30-as évekbeli technikáját, s nem tudják, hogyan szabaduljanak meg tőle, addig Németország csúcstechnikát alkalmaz, s nem kétséges, a britek nem rúghatnak labdába mellettük.
Még azt is el kell mondjam, hogy Anglia semmiben se marad el Magyarország mögött az elhanyagolt ipari területek kinézetében. Sőt! Azt hiszem, nálunk már nem lehet ilyen lerobbant, s magára hagyott, elgazosodott, koszos ipari udvarokat, telepeket látni. Mára inkább a volt szovjet utódállamokkal kell összehasonlítani. Ventspilsben volt hasonló káosz a valamikori szovjet hadikikötőben.
Ez a rakpart is jobb sorsa lenne érdemes. Míg más ócskavas telepeket lebetonoznak, vagy hatalmas acéllapokkal fedik be a talajt, addig itt a földre öntik, s innen markolják fel. Nyilván a talaj porhanyós már, nincs ideje kőkeményre döngölődni, az ócskavas között több a föld és a por, mint a vas. És mindent beborít ez a kosz, a szél pont ránk hordja... Körülötte a gazos fü magas, ahhoz túl sok benne a szemét, hogy le lehessen vágni, és túl magas a gaz ahhoz, hogy a szemetet össze lehessen gyüjteni.
Hatra beraktuk mind, ami a rakparton volt, s egy kikötő-medencényit előre, illetve visszamentünk, s a következő pici rakparthoz jöttünk, hogy kiegészítsük a rakományt. Itt már európaibbak a körülmények, betonon van a rakomány, legalább nem lesz olyan kosz. De a beton repedezett, közötte felveri a gaz, sok az aszfalttal betömött lyuk, ilyet nem látsz nyugat európai kikötőben! Aztán szép vaskerítés, mögötte gyönyörüen leaszfaltozva, modern irodaház, mellette raktár, szépen karbantartott parkoló...
(Az a baj, hogy az ilyesfajta elmefuttatásokat hetek múltán már nem lehet ugyanúgy megírni. Ez az elveszett naplóm kapcsán jutott az eszembe, mert még mindig mérgelődöm miatta. De már nem akarok sírni!)


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. március

Az időjárásról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon!
Bár nem vagyok brit, azért néha valóban említésre méltó az, amit a természet produkál. Garruchából jövet a Gibraltári szorosban irtózatos orkán tört ránk. A szél 11-12-es volt, szerencsére keleti, így hátulról kaptuk. A szorosban pedig nem tud igazán nagy hullámokat kavarni. Egy tanker bejelentkezett Algecirasnak, hogy üzemanyagot vételezne és személyzetváltás is lesz.
- Sajnos captain az öbölben olyan rossz idő van, hogy az üzemanyag-szállító bárkák nem tudnak kimenni...
- Akkor nem állunk meg. Majd veszünk olajat az USA-ban.
Püff neki!
Sajnálom szegény hazautazókat, akik már átöltözve várhatták a csónakot, amivel egy óra múltán partra szállhatnak, s utána irány: haza! Most várniuk kell pár hetet...
Ilyenkor kerül elő a whiskys üveg, s mészárolja le magát a tengerész amúgy Istenigazából...
S hogy mi lesz azokkal, akik Algecirasba utaztak, hogy beszálljanak? Majd elmennek az USA-ba, persze ha van vízumuk.
Másnap is kísért a rossz idő. Sokszor úgy éreztem, hogy a hullámok betemetik a hajót. Délután Edmondo feljött a hídra:
- Chief, a hullámok beborítják a pupát, ilyen magas a víz - s mutatja lelkesen a mellmagasságot - believe me, believe me chief (higgyen nekem chief, higgye el...) - s nekem nem volt semmi okom kételkedni. Edmondo leszaladt, s a csónakfedélzet végéből nézték Octavióval, hogyan forr, zubog a víz az alsó fedélzeten. A hullámok kissé megemelték a hajót, de aztán lassan átbuktak a habvédlemezen, s pillanatok alatt feltöltötték a hajó hátulját. A hullám előrement, s a víz fél méteres vastagságban zuhant ki a hajóról. Amit a habvédlemez visszatartott, az zubogott, fortyogott, fehér habot kavart, összetörte magát a kötélcsörlőn, a kikötőbakok között bukdácsolt, míg lassan-lassan kicsorgott a lemez és a fedélzet közötti résen. Persze kiürülni nem tudott, mert jött a következő hullám, s folytatta a szemet igéző színjátékot. A két matróz vagy fél órán keresztül bámulta csillogó szemmel. Edmondo időnként felnézett a hídra, s felemelt hüvelykujjal mutatta, hogy klassz, tetszik a tenger játéka...
Persze a természet nemcsak vihart küld. Amint eljöttünk Flushingból beködölt, és Montrose-ig totál sürü ködben jöttünk. És ez folytatódott a visszaúton is. A barba attól félt, hogy nem lesz pilotszolgálat Stenbanknál. A félelme alaptalan volt. A hollandok magánkézbe adták a révkalauz-szolgálatot, nem is függesztik fel a munkát olyan sürün, mint a belgák Wandelaarnál, persze ők állami cég. Csak ma, 31-én délután sütött ki a nap, s szívta fel a napok óta tartó sürü ködöt.

A telefonomról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Benne volt a telefonom története. Időközben teljesen "megtelefontalanodtam", ugyanis a barba beejtette az övét a fenékárokba a gépházban (ott gyüjtik a szennyvizet és szennyolajat), így aztán beázott, tönkrement, s nekem vissza kellett adnom azt a készüléket, amit Oltmanns olyan rendesen kölcsönadott.
Montrose-ban megpróbáltam venni egyet. Mindenki azt mondta, hogy magától értetődik, hogy a telefonok kártyafüggetlenek, olyan SIM kártyát teszek bele, amilyet akarok. Az eladó is megnyugtatott, hogy mit képzelek én, persze, hogy használhatom a kártyámat a készülékben.
Naná, hogy nem! Nem is lehet kapni telefont másmilyent, csak szerződéssel. Persze miért tudná a hétköznapi fogyasztó, hogy milyen lehetőségek vannak, amikor nem is akar venni kártyafüggetlen telefont, lévén drágább, mint a szerződéssel.
Befelé jövet a gyomrom biztosan nézett, hogy miféle csodálatos világnap ez a mai, négy hónap szárazdokk után egy kocsmában egy egész pohár sört bedorbézoltam a szervezetbe. A baj csak az volt, hogy a hajón derült ki, hogy nem használhatom a telefont, mikor elkezdtem tölteni, és összeszerelni a készüléket. Tehát volt még egy utam, vissza a Woolworthba, ahol reklamálásomra természetesen visszakaptam a pénzt.
Most aztán nézhetek, hogy mikor jutok hozzá egy mobilhoz!

Egy tévémüsorról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Írtam benne az elmúlt szombati (29.-i) Ki akar milliomos lenni müsorról, amelyik "különkiadás" volt, lévén vasárnap a briteknél Anyák Napja, csak anyák játszottak, de aki bekerült adásba, vihette magával a nézőtérről a csemetéjét. Amikor bekapcsolódtam, egy hölgy éppen 64.000 fontnál tartott. Amikor megnyerte, akkor úgy örült, hogy majd elsírta magát.
- Megváltozik az életünk... - motyogta.
A következő kérdést biztosan válaszolta meg, egy angol festményt kellett a festővel párosítani. Amikor kiderült, hogy jól válaszolt, a müsorvezető - igazán szimpatikus, kedves, jó humorú pasas - felugrott, és átölelte, úgy gratulált neki. Persze mentek tovább.
Milyen nemzetiségü volt Pablo Neruda, ez volt a kérdés, immáron 250.000 fontért.
- Mexikói, spanyol, portugál, chilei - voltak a válaszlehetőségek.
- Úgy emlékszem, valahol láttam egy fényképet a szülőházáról, ami Chilében van, és ma múzeum - mondta a hölgy, de remegett a szája széle, idegesen kapkodott az arcához, a fia tanácstalanul nézett, talán még Neruda nevét se hallotta...
- Végleges? - kérdezte a játékvezető.
- Igen, chilei - mondta a nő, hatalmas sóhajtás kíséretében, és a fia mellére borult, nem merte nézni a játékvezetőt.
- Adja ide a csekket - kérte el a 125 ezerről szólót, és eltépte. - Volt 125 ezer fontja asszonyom, sajnálom, de most már 250.000 van!!! - emelte meg a hangját, és hatalmas tapsvihar tört ki a nézőtéren, én is felugrottam, úgy örültem a nő sikerének.
Persze mentek tovább.
- A madarak melyik családjába tartozik a közismert rajzfilmfigura, a "Roadrunner"?
Felsoroltak négyet, a nő is, a fia is feladta, eltették a csekket.
- Versenyen kívül? - kapta a kérdést.
Az asszony "auk"-ra szavazott, azt hiszem, jól írom, a fia szerint talán kakukk.
Mi, otthon, persze tudjuk, hogy a Gyalogkakukkról van szó, és ez természetes, hogy a kakukkfélék családjába tartozik, ám ez a rajzfilmfigura angol nevéből nem derül ki (Roadrunner = útfutó kb.)
Persze ezzel a pénzzel is boldogok voltak, bár így lehetett volna 500.000 fontjuk.
Szeretem a vetélkedőket, kvízeket nézni, mert sokat lehet tanulni belőle (a nyelvet).

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. március

A háborúról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Mert sokat írtam benne a háborúval kapcsolatban. Azt hiszem, március 20-án támadta meg az USA Irakot.
Bush az ENSZ jóváhagyása nélkül, teljesen önkényesen, figyelmen kívül hagyva minden nemzetközi jogot, lerohan egy független államot, 250 ezer katonát küld ártatlan civilek gyilkolására, s ehhez szövetségest is talál: Blair, angol miniszterelnököt, aki nem törődik a választópolgárok, és a támadás előtti napokban már a parlament felháborodásával se, az amerikaiak mellé áll, és 50 ezer katonával belépnek a háborúba.
És természetesen nem megy olyan könnyen, ahogyan elképzelték.
Nincs villámháború, bármit is ígértek a népnek, egy hét múltán már Bush is hebeg-habog, magyarázkodik, hogy nem ígért gyors sikert, pedig igen, csak hazudik. Nem ígérte, hogy amerikai katonák nem halnak meg...
Jó ürügy: homokvihar van, késlelteti a támadást...
Meg az áramlás is szemből jön, gondolom én, mert mifelénk, tengerészeknél így kezdik a magyarázkodást, és ugye ők is bevetették a tengerészgyalogosokat...
Persze mindenféle káröröm nélkül: elhiszem, az elektronika és a precíziós mechanika igencsak érzékeny a homokra...
Hamarosan jöhet az újabb kifogás: rohadt meleg van, így nem lehet igazán háborúzni, várjuk meg a telet...
Érdekes, amikor átjöttünk Flushingba, akkor a holland tévében mintha más háborúról beszéltek volna. Itt - Hollandiában - valahogy nem szereti az iraki nép annyira a briteket és az amerikaiakat, mint a BBC-ben.
Ja, egy jópofa müsort láttam Channel 4-en. Élő konferenciabeszélgetés: a stúdióban a müsorvezető, Washingtonból egy közel-keleti szakértő és Jordániából a tájékoztatási miniszter, korábban londoni nagykövet volt.
Stúdió: hogyan látják az iraki helyzetet?
Washington: a 30-as, hallatlan magabiztos külügyi szakértő, elemez, érvel, győzködik, és a végén diadalmas: na, hogy megszakértettem a helyzetet?
Amman: ex nagykövet úr, hatvanöt körüli, úgy kiröhögi az amerikait, de úgy, hogy annál jobban nem lehet... És szinte mindenben az ellenkezőjét mondja. Neki lehet hinni, mert az amik elvesztették az arab államok bizalmát. Egy dolog, hogy nem szeretik a Szaddam rezsimet a többi arab országban, de más dolog megtámadni, és gyilkolni őket, ezt már nem viseli el - abszolút természetesen - az arabok öntudata. A háború egyre népszerütlenebbé teszi Amerikát, mondhatnak bármit is Washingtonban.
Gyors szétkapcsolás következett.
Sajnálom, és szégyellem magam, hogy Magyarország támogatja az agressziót. Nem okolom a kormányt érte, jó alkalom lenne, hogy kígyót-békát kiabáljak rájuk, de ebben a helyzetben azt hiszem minden kormány kényszerhelyzetben cselekedne, és nincs semmi választási lehetőségük. Csak attól tartok, hogy meglesz a böjtje ennek.

A személyzetről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Ugyanis írtam benne a legénységről. Kossi kihajózott. Vele kapcsolatban volt egy kis zür, még rám is megorrolt a parancsnok.
Kezdődött azzal, hogy hónap elején kaptunk egy táviratot a Marlowtól, hogy Kossi megy haza, mert Galkin behajózásra kész. Aztán Flushing előtt, amikor megjött, hogy mikor és hogyan megy haza, és a barba közölte vele, jön a szakács, hogy mindenki azt mondja, hogy a parancsnok kirúgta Dablát.
- Egy frászt! - mondom felháborodva. - A Marlow már három hete intézkedik, mert az orosz gépész jönne már vissza.
Na, éjjel megyek fel őrségbe, a barba nekem támad, hogy miért mondom el, hogy mi jött a táviratokban, most mindenki azt hiszi, hogy ő rúgta ki a ghánai gépészt. (Mondjuk oka lett volna rá, arra biztosan, hogy ne marasztalja.)
Persze hiába mondtam el, hogy mi volt a helyzet, ha nem azzal jön Jan, hogy a gépész ki lett rúgva, akkor nem szólok, úgy láttam, nem akarta megérteni a helyzetet. Duzzogva ment le. Persze másnap már jó kedve volt, együtt szidtuk az amerikaiakat a háború kapcsán.
Kossi el is ment, 27-én, a bolondok napján hajózott ki Flushingban. A Marlow megerősítette, hogy nem maradhat Rotterdamban, menni kell haza Ghánába. A repülőjegye is Accrába szól, igaz, négy nap múlva, addig lehet, hogy őrizetben lesz, az immigration officer szerint. Szegény pasas, mit fog tenni, ki tudja, mert ugye 12 éve él a holland nagyvárosban, az igazat megvallva illegálisan, engedély nélkül, és a törvények ellenére. Időnként átruccant Belgiumba, Németországba, hogy vízumot kérjen, és élt tovább távol az elvált feleségétől és gyerekeitől, mint Marci hevesen, bár lehet, hogy Ghánában azt mondják, hogy mint Umbala hevesen.
Galkin orosz. Tipikus, Arcra ezer méterről megismerszik. Engem oroszul köszöntött, aztán amikor csak néztem, és a szakács mondta, hogy nem vagyok orosz, akkor váltott csak át az angolra, de azért mindig megpróbál behúzni a csőbe, és oroszul kezdi a mondókáját.
Abban is tipikus orosz, hogy mielőtt gondolkozna, azelőtt cselekszik. A parancsnok szerint az orosz tengerészek tipikusan ilyenek. Gennagyij is szétszedte a toilet szivattyújának a kapcsolóját, aztán ment a barbnához, hogy most hogyan rakja össze?
- Hol a rajz róla, amit a szétszedéskor csináltál?
- Nincs, nem csináltam.
- Hányszor mondtam, hogy egy elektromos szerkezet szétkapcsolása, a kábelek kiszerelése előtt készíts rajzot, hogy vissza tudd kötni.
Kedves mosoly, vállvonogatás, karok széttárva...
- Még ha mondtam volna, hogy nézze meg, de nem, magától barmolta szét! - mondta a barba kicsit dühösen. Persze még így is sokkal használhatóbb, mint Dabla Kossi volt.

A komputerről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Írtam benne Jürgenről és a számítógépről, annak kapcsán, hogy ő mindenhez ért, és a történeteinek visszatérő refrénje: én voltam a legjobb, én tudtam csak megcsinálni, nálam jobban senki nem ért hozzá...
Jürgen lehet, hogy mindenhez ért, de egy dologhoz biztosan hótt buta: ez a számítógép. Ügyes felhasználó, semmi más, abszolút nincs semmi fogalma arról, hogy miért és hogyan.
Ugyanis amikor a rendszerem összeomlott, mondom, hogy készítenék egy indítólemezt, mert meg kell formáznom a laptopot.
- Hah! A fiamnak semmilyen lemezre nincs szüksége, ha valamit akar a számítógéppel csinálni, minden programot megír magának!
Szóval így állunk! Amiben nem ő a hyper-szuper, abban a fia, vagy a felesége, de mindenképpen a családban marad.
Felőlem!
De szeretném látni azt a vadmarha programozót, aki egy hard disk formázás után elkezdi fabrikálni a command.com-ot, és nem használ indítólemezt.
Szóval az lett a vége, hogy:
- Sajnálom chief, nem lehet. Ki tudja, hogy mit hozol be a komputerbe a lemezeddel.
Ennyire érti, hogy miről van szó.
Persze szó nélkül elfogadtam, mert ad 1. nem tudok mit tenni, ad 2. minek vitatkozzak azzal, aki nem tudja, hogy miről van szó? Majd Montorseban megcsináltatom.
És így is lett, amikor 27-én itt voltunk, bementem egy szoftver üzletbe, és egy hölgy igen készségesen készített egy lemezt.
Szóval a lemez elkészült, de ekkor másik meglepetés ért: hiába formáztam meg a merevlemezt, a Linuxot nem irtotta ki.
Azannyát!
Persze bizonyos mutatók megváltoztak, minek következtében a Linux rendszert is újra kellett telepítenem. Ezután szomorúan tapasztaltam, hogy nem igazán segített a formázás. A billentyüzet továbbra sem müködött jól. Ezért a hóvége elkészítése egy kínszenvedés volt, de megcsináltam.
Később, amilyen váratlanul felmondott a klaviatúra, olyan hirtelen váltott vissza normális müködésre.
Amit az is bizonyít, hogy tudok írni.
Ezért most:
Dolgozom
De nagyon sajnálom, hogy elveszett a naplóm.
Ugyanis beszámoltam benne, hogy írom az új könyvemet.
Az egyik délutáni őrségben ülök a radar előtt, és gondolkoztam. Eszembe jutott egy furcsa ötlet. Elkezdtem rajta filózni, és egyszer csak beugrott: ez lesz a legújabb könyvem. És nem kellett hozzá több mint fél óra, kitaláltam az elejét, a végét, és a főbb eseményeket.
Még aznap este nekiálltam.
A következő napokban, a délutáni őrségben, fejben írtam a könyvet, de azonnal le is jegyeztem, amit kitaláltam papírra. Már óriási rakás összegyült. Hol az elejéhez, hol a végéhez írok hozzá.
És akkor jön ez a szerencsétlen számítógép gond.
Persze abbamaradt minden.
Ki tud úgy írni, hogy közben a betük keverednek, Hol kiSBETü, hOl nagyBETü kerÜLT a képernyőRE, s a pont helyeTT "KettőSPONt".
Az ilyen szöveget legfeljebb emlékeztetőnek írtam le, és az lett az alapja ennek a március 31-i naplónak.
Az biztos, hogy nem tudom a hajón befejezni, mert bizonyos részekhez hozzá kell olvasnom, és utána kell néhány dolognak járnom.
Az ideiglenes címe: Két életem, egy halálom.
Eddig negyvenhárom flekket írtam a számítógépbe. Okulva a sok kudarcon meg bosszúságon, most több változatban is el van mentve, különböző helyekre.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2003. februárja

Február 27. csütörtök, úton. Kész vagyok a hó végével, ha már Ciprus így figyelmeztetett rá.
Az ushanti bejelentkezésnél egy hajó a következőképpen adta meg az adatait: merülés 15 méter, rakomány 128 ezer tonna.
- A rakomány mennyi, ezerkétszáz...
- Nem, százhuszonnyolcezer. Le Havre-ból Montrealba szól.
Szép kis hajó lehet! És nem tankhajó!
Beszéltem a nagyobbik fiammal. Az interneten csomó í-mél jött a startlapjaimmal kapcsolatban. Most nagyon hazamehetnékem van. De azt hiszem, ebben a fő szerepe annak van, hogy "félidős" vagyok, ilyenkor egy kicsit mindig rám jön.
Szép az idő. Szélárnyékban több mint 17 fok. Ilyenkor nyilván kint vagyok a külső hídon, és élvezem a napocskát.
Így tettem a váltáskor is.
Látom, a barba jön föl este hat előtt öt perccel, és nagyon szemléli, amit a srácok festettek délután. Feljön, be a hídra.
Látja, hogy nincs senki, az ajtók tárva nyitva...
Mögé léptem, és megköszörültem a torkom.
Erre egy hatalmasat ugrott, a teát eldobta csészéstől, a térde berogyott, azt hittem, ott alél el nekem... De nem. Rám nézett, a szívéhez kapott, és elkezdett nevetni.
- Régen ijedtem meg ennyire... - mondja. - Elgondolkodtam, néztem a matrózok munkáját, azon törtem a fejem, mit adjak nekik holnap. A híd üres, az ajtó tárva nyitva, már azt hittem, valami bajod történt... Erre a frászt hozod rám.

Február 28. péntek, úton. Képtelen voltam aludni az őrség előtt. Szerencsére nem sokszor fordul elő, ez a második három hónap alatt.
Ennek a napnak a végén elmondhatom, hogy letelt a szerződésem fele!
Akkor most elmondom: letelt a szerződésem fele!

Hallatlanul szomorú vagyok.
Ma március 31-én este hét óra van, most indultunk el Flushingból. Délután kiderült: elveszett a teljes márciusi naplóm. A szövegszerkesztő nem tudja megnyitni, amit előzőleg elmentett. Most szívem szerint a Linuxot kellene hibáztatnom, de azt hiszem, a laptop a hibás. Hibás hardveren egy programrendszer se futhat jól. Kicsit vissza kell vonnom azt a sok rosszat, amit a laptop kapcsán írtam eddig a Windows Millenniumról.
Pótolhatatlan a veszteség...
Ennyi maradt, a tizenhetedikei, és csak azért, mert ezt egy külön filébe írtam:

Március 17. hétfő. Már megint összeomlott a rendszer. A billentyüzet keveri a kis és nagybetüket, nem lehet váltani a kettő között. Ezek szerint nem a Win Millennium a hibás, hanem a laptop. Azt hiszem, kapok a notebookdoktor kft ajánlatán, és kicserélem egy másikra. Az a baj, hogy megint használtat kell venni, és egy jól müködő gépet senki nem ad el. Könnyen befaraghatok megint, és akkor tele lesz a hócipőm. Persze nem tudtam aludni, ideges vagyok, nem tudom, hogyan tudom megmenteni a munkámat?
Kész. Ennyi maradt a márciusi munkámból.
Még megpróbálok valamit kideríteni, hátha el lehet olvasni belőle valamit, de nincs sok remény. Az Open Office filéi valószínüleg nem olvashatók más alkalmazással.
Megpróbáltam a Windows Commanderrel, az pedig azt mondja, hogy hiba van a csomagolt fájlban. Ezek szerint ezért ilyen kicsik a OO adatállományai! Nem tudom, mit lehet csinálni, mert az ilyen filék visszaállításáról nem tudok.
Azt hiszem, véglegesen le kell mondanom róla...
Majdnem elsírtam magam, annyira elkeseredtem. Több mint 18 oldal volt a hónap. Olyan jó kedvvel írtam, és szerintem is nagyon érdekes volt! Képtelen vagyok felidézni. Annyi minden kommentár volt benne a háborúval kapcsolatban, és ne felejtsük el: én "csak" a BBC híreit tudom, illetve amit a parancsnok elmondott a Deutschewelle adásaiból. Bánatomban betettem a mantra felvételeimet, fantasztikus hogy a Shri Krishna és a Hare Rama Hare Krishna, meg a Govinda-Gopala a maga kicsit monotonságával, és mégis fülbemászó dallamával mennyire meg tudja az embert nyugtatni.
Már megint eszi a fene a billentyüzetet, ilyenkor így ír:
PERSZE meg kellene PRÓBÁlnom felidézni, HOGY MI MINDEN TÖRTÉNT EBBEN A HÓNAPBAN. Ehhez szerencsére itt van a hajónapló, minDEN napnak UTÁNA tudok nÉZNI, Hogy Merre voltunk, mi történt, de csak a hajóval.

A kikötőkről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Szokás szerint benne volt napi bontásban, hol, merre jártunk.
Elsején Bilbaóba érkeztünk, nos, most nem raboltak ki, de másik rakparton is álltunk, a gyárban voltunk. Nagyon nehezen jött össze a következő rakomány.
Innen Caen, francia kikötő, persze semmit nem láttam a városból, az messze van, nekünk csak az ócskavas-rakodó rakpartja jut nézelődésre és sétára, jó tizenöt kilométernyire a várostól. Rozsdamentes ócskavasat vittünk Algecirasba.
A spanyol kikötőből egy másik spanyol következett: Garrucha. Innen gypsumot vittünk az angliai Sittingburne-be. Ez a gypsum egy izé és valamit készítenek belőle. Leginkább valami kristályhoz hasonlít..
Sittingburne rekord: 10 órára vállalták a kirakást. A rakpart, illetve a móló mindössze ötven méter hosszú, az elejünk és a hátuljunk kilóg, egy-egy bójához kötve. A város, mint Caen, csak nem tizenöt, hanem harminc kilométer. A tizenegy órába belefért az ebédidő, és két kávészünet. Maga az út érdekes, a folyócska rettentő kanyargós, és nem túl mély. A móló egy szállítószalaggal van a parti rakodó-berendezéssel összekötve. Itt egy teljes napot vesztettünk, mert horgonyra kellett állnunk szombaton, az előző hajó még nem volt kész, és a folyón csak nappali navigálás van. Így aztán induláskor is meg kellett várni a nappali magas vizet, csak délután háromkor indultunk. Érkezéskor azt hittem, hogy a szemem káprázik, de nem: épeszü angolok a kilenc-tízfokos vízben fürödtek, úsztak, március 26-án, igaz, a nap hétágra sütött.
A következő kikötő bolondokháza volt, Flushingban Germanischer Lloyd surveyor jött az éves ellenőrzésre, közben rakodás, két tulajdonos is boldogított, nem tudtam, hol áll a fejem, de túléltem. Innen a szokásos Montrose, majd vissza Flushing.
Az egyik surveyor egy hölgy volt. Viszonylag jól bírta a strapát, pedig eléggé próbára tettem az idegeit. Csak a végén fakadt ki egy picit:
- A chief folyton elrohangál, így nem lehet befejezni az ellenőrzést. Kérek egy matrózt, aki a hátralévő ellenőrzésnél segít.
Nos ez Edmondo volt. Később én is csatlakoztam hozzájuk, épp nagyban beszélgettek, Edmondo dicsérte, hogy milyen csinos, a hölgy pedig mosolygott (rajta). Később a matróz komolyan mesélte, hogy milyen jó volt a "csajnál", csak kis idő kellett volna, és a kabinjába ment volna...
Egyébként a nő elsőtiszt volt egy tankeren, így nem ez volt az első hajó az életében. Ez valahogy nem fért Edmondo kerek fejébe, amikor arról beszéltek, hogy a nő volt Ghánában.
- Mivel volt nálunk? - kérdezte a matróz.
- Hajóval - mondta a nő.
- Turistaúton?
- Nem, dolgoztam.
- Hol?
- A hajón.
- Mint pincér?
- Nem, mint elsőtiszt.
Erre Edmondo majdnem a lábára ejtette a kalapácsot, amit a kezében tartott.
Lám, alig pár sor felsorolni, pedig mennyi minden történt, és mindet papírra, illetve számítógépbe vetettem. De így bizony más.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

2003. februárja

Február 24. hétfő, Montrose, úton. Ilyen szép reggelünk régen volt. A tenger felőli dombok tetején megjelent a napocska, igazi napfelkelte volt kilenckor. Szépen sütött, bár már adhatna egy kis meleget is. Azt hiszem, erre még várni kell itt Skóciában.
A tulaj nem akart senkit lefejezni a horgonycsörlő miatt, nem keres "felelősöket", és ki akarja cseréltetni mindkét csapágyat Flushingban, bár a barba szerint erre nem lesz idő. Az alapvető baj az, hogy a papenburgi hajógyár, ahol a hajót építették, már bezárt, tehát meg kell keresni azt a céget, amelyik ismeri a hajót. Biztosan van ilyen.
Ezek az itteni népek is megérezték a tavasz első leheletét. Én még meleg dzsekiben, kesztyüben, kötött sapkában lófráltam a rakparton, ők meg egy szál pólóban, rövid ujjú ingben élvezték az összes 11 fokot.
A berakást befejezték négykor, de a vízállás miatt csak este hatkor indultunk. Nagyon szeretem az ilyen vízállásokat, amikor az én őrségem végén indulunk és mehetek csicsikálni. A két óra alatt a matrózok lemosták a felépítményt. Hogy milyen ordenáré mocskosak vagyunk!

Február 25. kedd, úton. Olyan ködben vettem át a szolgálatot, hogy az csuda. Csak hajnali kettőre tisztult ki az idő. Akkor meg elkezdett fújni a szél.
Még nem múlt el egy hónap se a Columbia katasztrófája óta, de már senki nem beszél róla, elfelejtették az emberek, a média se tartja számon, már nem újdonság... Ez most jó vagy rossz?
Felhívott az asszony, elkészült az adóbevallással. Egy kollégája leellenőrizte, most már átadható a magasságos hatóságnak.
Délben SAR (Search and rescue - Felkutatás és mentés) gyakorlatot tartott a RAF. (RAF - Királyi légierő) Egy helikopterrel jöttek, két embert tettek le a fedélzetre, az egyik a másikat behordágyolta, majd "felvitte" a helikopterbe.
Kossit leváltják Vlissingenből. Nem kérte, de Galkin, az orosz matróz-gépész készen áll a behajózásra. A barba ma ki is akadt a ghánai viselkedésén. Azt tudni kell, hogy Dabla Kossi nagyon vigyáz az egészségére. Magas a vérnyomása, meg mindenféle bajai vannak. A tejet csak forró vízzel hígítva issza, mert úgy nem árt. Nem kávéz, csak teáz... Nem eszi a kövéret, a barna kenyeret, mert egészségtelen, a krumpli ártalmas, a kolbász mittudomén, de valami baja attól is van. Ma a barba le akarta küldeni a raktárba, hogy fessen Edmondóékkal. Visszautasította, mert egészségtelen a levegő.
- A gépház egészséges? - kérdezte a barba.
- Nem, de nem akarok valami bőrfertőzést kapni... - mondja a ghánai.
Szóval a barba egy percig nem ellenzi a leváltását, de Kossi csodálkozni fog, mert szeretne tovább maradni, mint hat hónap.
Kitakarítottam a hidat, kimostam a koszos gönceimet.

Február 26. szerda, úton. A barba elpanaszolta, hogy a tulajdonos úgy tartja őt, mint egy szuperintendánst. Mindent a nyakába sóz, sokszor szabadsága alatt is riasztja, hogy baj van ezen a hajón, vagy a másikon...
Egy kicsit az az érzésem, hogy úgy panaszkodik, hogy közben kidülleszti a mellét, és élvezi a helyzetet... Csak a német lelke könnyebben elviselné a dicsőséget, ha mellé egy kis pénzmag is járulna, bár lehet, hogy kap időnként valami kompenzálást a tulajtól, s ezt minek kötné az orromra?
Most is, ellentétben a szokással, nem a partról intézik a horgonygép javítását, neki kell a hajóról, és még itt Bilbaóban. Azért ez egy kicsit meg van csavarva, ellenkezik minden szokással, de a haren emsieken nehéz eligazodni. És az a helyzet, hogy a cégnek nem csak egy, hanem három tulajdonosa is van, akik irtó féltékenyek egymásra, így aztán Jürgennek óvatosan kell lavírozni közöttük.
Délben Jan felháborodva mondta, hogy a feketék Szaddam pártján vannak, nem az amerikaiakén. Mondtam, mondjon csak egyetlenegy érvet, amiért egy ghánainak amerikai és háborúpártinak kellene lennie? Hát igazából nem tudott. Ugyanis a szakács teljes mellszélességgel "támogatja" a háborút, és mindent, ami amerikai piedesztára emelne, ha nem állítanám le egy-egy rosszmájú megjegyzéssel.
Vasoulla telexet küldött, hogy nem kapta meg a decemberi hó végét. Ez Oltmanns sara, mindig ilyen lazán veszi a papírmunkát. Ezt én is tudom tanúsítani. Jürgen méltatlankodva mondta, hogy ő aztán nem küldi el még egyszer, nem dolgozik senki helyett. Mondjuk a túlóralapokat ki tudom nyomtatni, ha szükség lenne rá. Válaszolt Ciprusra, hogy Oltmanns most a Lys Chrisen van, oda küldje a táviratot. A másik, hogy Vassoulla mindig Oltmannsnak címezi az ide jövő táviratokat, és Jürgen állandóan morgolódik. Van némi igaza, mert mindig megküldik, ha váltás volt, így a ciprióta csaj észben tarthatná, hogy ki van éppen a hajón parancsnok.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

2003. februárja

Február 21. péntek, úton. Délelőtt indultunk, mínusz negyven óra, az hajnali három. Így számoljuk az érkezést Montrose-ba. Nyilván lassítás lesz belőle, hajóidő szerint úgy kilenc körül köthetünk ki. Persze majd kiderül.
Most egy pöttyet gondban vagyok, mert Katona Miklósnak most milyen kéziratot adok az Isten hozta Panamában helyett? Azt hiszem, írni kéne egy másik tengerészregényt, két fő motívum már régen megvan, csak keretbe kellene foglalni, s megírni. Igaz, valamikor elkezdtem, megírtam belőle vagy száz oldalt, de amikor elkezdtem felolvasni Encsinek, kinevetett, hogy ez egy lányregény... Valahogy másképp kellene kezdeni a sztorit...
Este a barba lelassított.

Február 22. szombat, úton, Montrose. Ki a lassabb versenyt rendeztünk egy másik hajóval. Mi nyertünk, nem bírta szuflával, lassan megelőzött és eltünt a radarról. Csökkentett sebességgel megyünk, hogy hétkor érkezzünk Montrose-ba.
Fent maradtam a barbával, mert ugye egy gyenge órára nem érdemes lefeküdni. Fél hétkor a szakács hozza a kávét.
- Mikor érkezünk, körülbelül... - kérdezi.
- Nem körülbelül, hanem pontosan hétkor pilot, és hét óra harmincháromkor part mellett leszünk.
A szakács el, de közben somolyog.
Amikor hátrajöttem az érkezési manőver után, megnéztem az órám: 07:33 volt.
Ezt csinálja utána valaki! Pedig olyan ködben jöttünk, hogy a hajó orrát alig lehetett látni. A híradóban "fog warningot" (ködveszély) adtak, Aberdeenben a láthatóság maximum 50 méter. Itt nincs hideg, de helyeként útjegesedés is van, az aztán hab a tortán.
Valami van a horgonygéppel, furcsa, csikorgó hangok jönnek belőle, ha dolgozik.
Kezdem nyitni a raktárt. Hát olyan nyári zápor kerekedett, hogy az csuda! Természetesen a raktárban. Nyilván nedves a rakomány, és melegebb, mint a kinti hőmérséklet, a pára lecsapódott a raktártető belső felén. Ahogy megmozdult a tető, elkezdett "esni".
Nyolckor feküdtem, délben keltem.
Négyre kiraktak, utána átálltunk a berakó rakpartra. A horgonygép most sokkal rondábban csikorgott. Mondom a barbának, majd holnap megnézi. Kikötés után senki nem jött, hogy mondjon valamit, hogy mi lesz velünk. Még az ügynök se dugta ide a képes felét. Ez azért nem az, amit megfelelő kiszolgálásnak neveznek. A pilot szerint hétkor, vagy nyolckor kezdenek.
Hogy kompenzáljam a spanyolországi anyagi veszteségem, vettem lottót. Hátha a szüz kéznek szerencséje lesz.

Who wants to be a millionair, azaz akar Ön is milliomos lenni?

Aki tudja, hogy a Stroganoff szelet milyen nemzetiségü grófról kapta a nevét (magyar, román, lengyel, orosz), az jelentkezhet 64,000 angol fontért a Ki akar milliomos lenni müsor vezetőjénél, ugyanis 32,000 font után ez volt a 11. kérdés, és elcsúszott rajta a versenyző, aki lengyelt mondott.
A következő versenyző szerint száz méter 100,000 centiméter, ő kétezer fontért vérzett el. Hiába a britek még mindig csak tanulják (ha tanulják) a metrikus rendszert. Nincs a vérükben. Na, és a "szőke nő" valóban szőke volt, mert azt se tudta, hogy Anchorage melyik USA államban van (New Mexico, Alaska, Hawaii, Ohio). Jelzem, nem tudom, hogy milyen biológiai csoda folytán született a hölgy, mert amikor felhívta a papát, kiderült, hogy az még szőkébb nő. Fogalma se volt a válaszról. Lehet, hogy állami iskolába járt a papa is? Aztán a leányzó felhasználta az 50%-ot is, majd találgatott, és mákja volt Alaszkával.
Azt mondják, ha valakinek nincs pénze privát iskolára, akkor a gyereknek semmi, de semmi sansza az életben a kitörésre, s mert állami iskolából jött, lehet melós belőle, ön-alkalmazott, aki sohase tudhatja, hogy holnap lesz-e mit enni? Ez az ön-alkalmazott (self employed) Thatcher asszony nagy találmánya, aki szétrombolta a szakszervezeteket, és a cégek azt csinálhattak, amit csak akartak a melóssal. Itt Montrose-ban a Rix and Piggins (ők az ügynökünk - agent - és a kirakást is ők intézik - stevedore) egyik napról a másikra kirúgta az összes rakodómunkást, csak a darusokat és villástargonca-vezetőket tartották meg állományban. A melósok mehettek ön-alkalmazotti státusba. Azaz ha van munka, hívják őket öt fontos órabérért, ha nincs, mehetnek. A keresetből fizethetik az adót, a nyugdíjat, a TB-t, és tarthatják el a családot. Ha nincs valakinek három-négy munkahelye, ahol időnként munkát kaphatnak, akkor nyomoroghatnak. Az ilyen aztán hiába áll sorba a banknál, nincs fedezete a hitelkérelemre. Ördögi spirál, nincs belőle kiút. Azt hiszem, ez a modern rabszolgaság, ahol a cél csak a munkaerő újratermelése, és semmi más. S ez a rendszer kitermeli a nemtörődöm melósait - ugyanúgy, mint a szocializmus -, és beépítenek a metró sínek közé félméternyi keményfa síndarabot, amin kisiklik a földalatti Londonban, és csodálkoznak.

Február 23. vasárnap, Montrose. A reggel hétórás kezdés nem jött össze, már csak egy sansza maradt a pilotnak.
Nézzük a reggelit a barbával (nem tévedés, mert a BBC reggeli müsorát Breakfast-nek, azaz reggelinek hívják), s megjegyzi:
- Azért ez nem lesz egy tisztességes háború. Előbb elmennek Irakba, kiderítik, hol mennyi tankja, fegyvere, csapata van Szaddamnak, aztán amikor már mindent tudnak, akkor jól megtámadják. Nem fair, nem fair...
A nyolcórai kezdést is lekésték, de tíz perc múlva megjött a darus, és elkezdte rakni a fragmentet (darált ócskavas). A szél fúj rendesen, így finom rozsdapor borít már mindent, s mi lesz még itt!
Délelőtt a parancsnok kinyitotta a horgonygépet. Belenéz, és felkiált:
- Big sájze! A főtengely csapágya darabokra van törve.
Ha meg akarjuk javítani, akkor le kell venni a csörlődobot, a féket, és csak akkor lehet a csapágyhoz férni. Hát ezt nem csináljuk meg kávéra! Tipikusan hajógyári meló, nem tudom, mikor kerül rá sor. Ebből kifolyólag visszalépünk néhány évtizedet: kiadjuk majd az orrkötelet, közben a far nincs a part mellett. Megkötjük, és ezután viszi a hajó végét part mellé, ezáltal az orrkötelek megfeszülnek. Meg mi is, akiknek azért csak-csak meg kell fogni a köteleket, és amennyire lehet kézzel meghúzni.
Encsike felhívott, hogy elkezdte az adóbevallásomat kitölteni.
Fél óra múlva hívott, hogy ez, meg az, meg amaz hogyan van?
Húsz perc múlva csöng a mobil, az asszonyka kért néhány tanácsot a kitöltéshez.
Elmeséltem a barbának, hát pár perc múlva csöng a telefon, ő is elkezdett vigyorogni.

Valami, ami brit...

Este tévéztem. Későn kapcsoltam át a BBC 1-re, a müsor elejét elmulasztottam. Különböző népek különböző tárgyakat mutattak, és szakértők elmondták, hogy mi az, ami a tulajdonukban van, és mi a piaci értéke. Volt ott porcelántányér a XVII. századból, cserép háztartási eszközök a 20-as évekből, múlt századi, pardon, XIX. századi kínai faragványok, picinyke szekreterek, melyek egy vagyont értek, mert a XV. századból valók, és ki tudja mi még.
Egy hölgy behozott pár iratot, rajzot, mappát.
Nem akármit ám!
George Lucas Csillagok háborúja eredeti forgatókönyvét. Itt még nem Skywalker, hanem Starfinder a neve a főhősnek.
És rajzok, jelenet vázlatok, meg minden.
Természetesen minden tárgy mellé tartozott valamilyen magyarázat, sztori, történet. Hogy ez az illatszeres üvegcse az Agatha tantié volt, akinek a férje hozta Indiából, amikor... stb... stb... stb.
Egy valami azért feltünt: a brit tévében igen sok a színesbőrü. A tévések és a közönség között is, itt meg valahogyan hiányoztak. Attól tartok, a britek kifelejtették őket bevonni a gyarmatosításkori harácsolásba... Vagy a másik oldalon voltak...
Amikor a szakértő megszakértette a tárgyakat, és kimondta az árat, általában meglepődtek, mert jóval kevesebbre taksálták a tulajdonosok a "kacatjaikat".
A legérdekesebb számomra egy tojás alakú izé volt. Belül üreges, hogy legyen hol tartani a gyémántokat vagy a mentolos cukorkát. Volt kis állványa, és kívül - szerintem - tüzzománc díszítés, de ez annyira biztos, amennyire régiségszakértő vagyok. Mindenesetre valami gyönyörü tárgy volt. Valamilyen fémből készültek a motívumok határai - virágok, madarak és hagymakupolás templomok -, és fényes színezék töltötte ki.
A szakértő bólintott, amikor a kezébe vette. Szeretettel simogatta. Megmutatta a müvész névjegyét a tulajnak, akin látszott a jómód, visszafogottan elegáns, selyemsál a nyakban, szivar, meg elegáns szemüveg, és hallatlanul vidám volt. A monogramja mellett a szentpétervári mester az évszámot is belevéste a tojásba: 1894. Több mint 100 éves. Azt mondja a szakértő:
- Az értéke 8-9000 font... - hatásszünet, majd folytatja: - lenne, ha valódi lenne. Ám így is megér 1500-1600 fontot.
Az ember azt hinné, hogy a tulaj elkettyedt, vagy valami, de nem, derüsen mondta:
- Pontosan annyiért, 1550 fontért vettem. És tudom, hogy hamisítvány. De olyan szép...
Aztán a szakértő megmutatja, hogy a színezék, amit a zöldnél használtak olyan, amilyet akkor Oroszországban nem... A motívumokkal is volt valami baj... Meg a belseje túl fényesre volt polírozva, akkoriban ilyet nem tudtak...
A tulajnak igaza volt. A tojás nagyon, nagyon szép, igazán gyönyörü volt.
Ha angol lord leszek, veszek egy Faberge tojást Encsike őlédiségének.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.