Szeptember 24. Csütörtök. úton, Genova. Reggel nyolckor dobtunk horgonyt. Éjjel lassított menetben jöttünk, de nem volt túl sok értelme, nem kötöttünk ki, csak holnap estére van rakpart.
Szeretek Olaszországba járni. Élvezem a tévét, a városokat, szeretem az embereket.

Szeptember 25. Péntek. Genova, horgonyon. Még nem kötöttünk ki. A magam részéről ellennék egy hetet is, de valószínű, hogy holnap reggel kikötünk...

A szexről...

Na, csak elméletben! Ugyanis mint már említettem, nézem a tévét. Az egyik helyi adón éjfél és hajnali kettő között a "Woman's collection" (Nőgyűjtemény) című adás megy. (Egy kis kárpótlás a német kereskedelmi adók műsorának elviselésért...) Semmi más nem történik benne, mint hogy hiányos öltözetű hölgyek táncolnak benne, s abszolút hiányosra levetkőznek. Természetesen szívesen nézem. Szépek, kellemes látvány, ahogy mozognak a pódiumon.
Ugyanakkor délután a TG1-ben (RAI 1 híradója) transzvesztita klubból volt egy riport. Férfiak nőnek öltözve. Ha enyhe kifejezéssel akarok élni, akkor nagyon taszító volt. Ahogy vonaglottak, dobták a csókot a kamerának, az félelmetesen riasztó, nevetséges és abszolút természetellenes volt számomra. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy ezek az emberek bárkinek is tetszenének, mint saját maguknak. (Persze gyanítom, hogy nem is bennünk akarnak vágyat kelteni, hanem sorstársaikban, minket pedig megbotránkoztatnak: jó buli...!)
Akkor inkább a homoszexuálisok. Ugyanis azok egymás között, saját kedvükre csinálják. Azt se tudom elfogadni, ha nyilvánosan teszik, s ez számomra visszataszító. A természetben a szexualitás az utód létrehozásának az eszköze, és a homokos kapcsolat erre a célra alkalmatlan. Ezért mindenképpen visszatetszést kelt a heteroszexuális emberben, még akkor is, ha ők azért küzdenek, hogy teljesen elfogadottá tegyék, és magam is hajlok arra, hogy támogassam ebbéli törekvéseiket, hiszen minden embernek meg kell adni minden alapvető jogot. (És ez akkor is így van, ha vannak akik állítják, hogy az állatvilágban is előfordul a homoszexualitás, ám ha ezt az érvet is felhozzák azt mondom: az állatoknál se ez a normális!).
Bár, azt hiszem - és tudom, hogy igazam van -, hogy a homoszexuális párok látványa a másik nemre legalábbis nem hat taszítólag. Amit biztosan állíthatok, hogy két meztelen nő együttléte a férfiakat izgatja, tehát nyilván ez a helyzet ellenkező előjellel is. Ebből viszont következik, és ez így is van, hogy nem tudok taszítóbbat elképzelni, mint egy szeretkező férfi párt... Ez is természetes, hogy mindkét nemet taszítja a sajátjának az eltérő kapcsolata, míg a másikat elfogadja.
És nemcsak az efféle kapcsolatokra vonatkozik ez. Ugyanis a férfiak által sugallt szexis magatartás számomra nevetséges. Ha egy férfi a szexualitását hangsúlyozza, az taszít. A nőket nyilván vonzza. Ha a tévében látok egy majdnem meztelen pasit, amint nők előtt vonaglik, az zavarba hoz, és nem szívesen nézem. Ebbe a kategóriába tartozik a Mr. Hungary választás is, mert akármit is mondanak, ezek számomra csak és kizárólag azt sugallják, hogy eldöntessen, ki a legszebb fiú? (És nem azt, hogy ki a legférfiasabb pasi.) A hölgyek biztosan élvezik, és ez abszolút természetes. Így van jól. (Bár erről megkérdezném őket is...) Ugyanez a helyzet, amikor izompacsirták versenyeznek. Nekem aztán mondhatják, hogy így testépítés, meg úgy sport... Arra megy ki a játék, hogy ki a legszebb kakas a baromfiudvarban. Ez is csak a nőknek szóló látványosság, ezért nem is tiltakozom ellene, mert adjuk meg a nőknek ami a nőké, a fiúknak, ami a fiúké... És ezért nem szeretem azt se, ha nők bodyznak. Ugyanis ez férfiassá teszi az alkatukat, izompacsirta nő egy egészséges férfi számára minimum nem szép. És a fiúk, férfiak a szép lányokat (és itt és most csak az szép, ami nőies) szeretik. Az izompacsirta hölgyek így élik ki - a férfias szerepű -, rejtett leszbikusságukat, és azt sugallják a férfiaknak (nekem), hogy nincs férfire szükségük. Ez süt belőlük, tehát nem lehet izgató a harminc centis női bicepsz, és az élő virslihalomként ugráló hátizmaik... (Ezek a lányok nem néznek tükörbe meztelenül? Nem látják, hogy a súlyzózás közben a mellük teljesen eltűnik, visszafejlődik? Akkor hogyan láthatják magukat vonzónak? Mert maguknak tetszenek, másként nem bodyznának. És azért, mert férfiasnak hatnak, és ez pontosan megfelel a férfi szerepű leszbikus hajlamnak...)
Egy érdekes tapasztalat, ami azt támasztja alá, hogy ami természetellenes, az az egészséges embert - minimum - zavarja: volt egy nő az esti műsorban, aki megszólalásig hasonlított a kishúgomra, Babóra, azaz a keresztlányomra. Ettől már zavarba jöttem, pedig szó sincs róla, hogy ő lett volna. Csak a hasonlóság, már a feltételezés is taszítást váltott ki belőlem. Az egészséges embernél a családtagok nem képzelhetők el szexuális alanynak. Márpedig mindenfajta előadás, fotó, film, ami a szexen alapul, azt sugallja: ez lehet a partnered. Egy unokahúg már nem jöhet szóba.

Szeptember 26. Szombat. Genova. Éjjel még horgonyon voltunk.
Mint az arabok, úgy intézték a kikötést. Ötkor szóltak, hogy húzzuk a horgonyt, parthoz állunk. Fél nyolcra kötöttünk ki az Italsider gyári rakpartnál... No comment! Jó messze van a város, nem lesz kimenetel, de sajnos telefon se.
Két órát dolgoztak, és eleredt az eső. Finomacél árut viszünk, nem szabad megáznia, Így aztán egész nap nem raktak. Estére elállt, de addigra a tenger berobbant, és nagyon stigós a rakpart, ezért nem lehetett rakodni. Le-fel járt a hajó, életveszélyes lett volna beemelni egy húsz tonnás acéllemez hengert.

Szeptember 27. Vasárnap. Genova. Ha lassan is, de rakodunk. Jó lett volna kimenni, de most tengerizünk, ami azt jelenti, hogy a kétszer hat órát adjuk a Macival. Nem sok parancsnok teszi meg - Karel ilyen volt -, hogy kikötőben ledolgozza a tizenkét óráját. A MV Norsteinre azért nem mentem el áprilisban - korai is lett volna - mert a parancsnok, és rá erősen panaszkodott Lukács Gyula - soha, egy percre se nézett ki a fedélzetre, ha kikötőben voltak. Ha három napot rakodtak, akkor 72 órán volt szolgálatban. Hát ezért is jó a Macival...

Szeptember 28. Hétfő. Genova. Borús, szeles az idő, csakúgy, mint a Maci. Nem tudom, mi lehet vele, amikor délben felkeltem, búval bélelt volt. Lehet, hogy a délelőtt folyamán jól letolták valamiért? 
Korzika körül 8-as erősségű vihar van. Remélem, a mi útvonalunkat elkerüli. A Riviera előtt megyünk majd.

Szeptember 29. Kedd. Genova, úton. Hajnalban írtam a Gudrunt. Nagyon megy az írás, és kimondottan élvezem. Megírtam nyolc oldalt, és akkor elszállt az egész. Visszaállíthatatlanul. Majdnem sírtam. Aztán megírtam, csak jobban... Abba azért nem mennék bele, hogy mindig elszálljon, hogy "jobban" megírhassam. Eddig 142 oldal. Azt hiszem, egy váratlan, meglepő fordulatot találtam a végére.
Lehűlt a levegő. Délután elmentünk, szerencsére nincs rossz idő.

Szeptember 30. szerda. úton. Nemhiába utálom a vasrakományt, most is megtette a magáét. úgy lityegtünk, hogy majdnem kirázta az agyamat. A lengésidő kicsi (alacsony a hajó súlypontja), rángatott a hajó, mint az eszeveszett. Szerencsére este tíz körül takarásba értünk, annyira lecsendesedett, hogy még a műholdas adást is néztem (forduló volt a Bajnokok Ligájában...)

Október 1. Csütörtök. úton, Barcelona. Tele volt a srácok hócipője a Macival...
Megbeszéltük, és az ügynökséget is úgy értesítettük, hogy reggel hatkor érkezünk. Erre belehúztunk, és fél háromkor már a kikötő előtt voltunk. Fölkelt mindenki, aztán négykor, kikötés után lehetett aludni még fél hétig. A parancsnok elrendelte - mert vett valahol a hajó egy drótvágót -, hogy a srácok engedjék el a rakományt. Persze nem lehetett használni, mert a vágóél nem volt elég széles a rakománykötözéshez használt acélszalagok elvágásához.
A rakodás megkezdése előtt jöttek a melósok, hogy elengedjék a rakományt... A srácok nem láttak a pipától.
Hatkor keltem, fél hétre valahogy magamhoz tértem, és kimentem telefonálni, mert ki tudja, hogy mikor jutok hozzá legközelebb. Neudl Erika, a 2zsiráf szerkesztője, felhívta Szabolcsot, hogy elolvasta a "Na, gyere ide, édes fiam..." kéziratát, és nagyon tetszik. úgy nevetett rajta, hogy majdnem leesett a székről...
Este ötre kiraktak, és hatkor indultunk. Ezt már csak félálomban hallottam, mert vacsora előtt elmentem csicsikálni.

Október 2. Péntek. úton, Sagunto. Megrökönyödve ébredtem. Azt hittem, hogy horgonyon állunk, mert csend volt, de kiderült, hogy kikötöttünk. Maci szólt, de mivel nem keltem fel - nem hallottam - ezért a szakács manőverezett hátul. Este már el is mentünk.
Feldobódtam Szabolcs hírétől, és folytatom a "Na, gyere ide édes fiam..."-at. Megírtam egy újabb részt, és a fejemben összeállt már a következő is.

Október 3. Szombat. úton. Hajnalban folytattam az írást. Már kilencven oldalt megírtam. Csudára élvezem! Bánáti Oszkár, alias Zümzümbogár, a főhős, most szerelmes. Ebből két részt is kihozok. Egyszer, amikor a leányzónál tanulnak biológiát, és egyszer, amikor a Bazsonyi Kerka, mert így hívják a kis hölgyet, megy fel a fiúhoz "tanulni". Kíváncsi lennék, hogy Bazsonyi Gyuszinak, a volt dombóvári osztálytársamnak van-e Kerka nevű lánya?

Október 4. Vasárnap. úton, Fos sur Mer. Hajnali érkezés, és egész nap várakozunk. Sőt holnap délelőtt is. Igaz, holnap így is elmegyünk, mert egy műszak röhögve berakja a hajót az irdatlan méretű vasgurigákkal.


Október 5. Hétfő. Fos sur Mer. Délután kezdték a berakást, éjfélre végeztek. Ezek a franciák azért jóval fafejűbbek, mint az olaszok vagy spanyolok. Nem beszélnek angolul. Képtelenség szót érteni velük. A Maci azt mondja, hogy a digók és a spanyolok is ilyenek... Eddig nem vettem észre, mert velük minden nehézség nélkül tudok beszélni... Igaz, a saját nyelvükön.

Sose legyen nagyobb gondom...

Az a baj az írással, hogy olyankor azzal a témával van tele a fejem, mással, és így a Naplómmal se tudok igazándiból foglalkozni. Most pótolom például az elmúlt két napot. Nem tudom, más is így van-e ezzel, de néha elakadok, mint tegnap és ma is a Zümzümbogárral. (Ez a "Na, gyere ide édes fiam...). Az ötletek kergetik egymást, és ezért akadok el. Nagyon sok egy újabb fejezet lehetne, másokat nem tudok összefűzni. Azt hiszem, ez legyen a legnagyobb baj. Végül is nem hajt a tatár, nem határidőre dolgozom. A másik bökkenő: megírtam három részt. Elolvastam, nagyon tetszett. újra elolvastam, már nem annyira... De valójában azt hiszem, igazán jót írtam. Ugyanis jókora kihagyás után folytatom (most a Gudrun pihen, ott is az a bajom, hogy az ötletek interferenciában vannak, és kioltják egymást), és amikor az egészet elolvastam, egybefüggően, sok résznél én is jót vigyorogtam (röhögni csak Zümzümbogárnak szabad a haverjaival...)
Ma kinyomtattam az utolsó részeket, hazaküldöm, mert igen kíváncsi vagyok rá, hogy Encsiék mit szólnak hozzá?

Szeptember 10. Csütörtök. úton. Hülye vihar van, de azért 6-8 csomós sebességgel megyünk. Jó lenne, ha a hétvégét Livornóban tölthetnénk, de ehhez fel kell gyorsulni. Amíg el nem hagyjuk a Vizcayát nem lehet számolni, mert hol az áramlás ellen, hol vele hajózunk.

Szeptember 13. Vasárnap. úton. Eszeveszetten rollázunk (billegünk), mindenemet le kellett pakolnom az asztalról a földre...
Szerencsém volt, hogy megtettem, így a komputer nem zuhant le...
Este megnéztem egy "művész western" filmet videóról, a Dead mant, borzalmas volt...

Szeptember 14. Hétfő. úton. A hajnali őrségben, úgy negyed egy tájban hallom, hogy a VHF rádión magyarul beszélnek.

Konferencia beszélgetés a 70-es csatornán

Kovács Kornél és Kruppa Gellért voltak, közbeszóltam én is, és így aztán a 70-es csatornán konferenciát tartottunk. Kornél a MV Pandora tisztje, Kruppa Gellért egy görög hajón van, Zsubori a parancsnok, ukrán tisztek vannak, filippínók a matrózok és van egy arab is. Most váltják le az ukránokat magyar tisztekre, mert csempészésen megbuktak.
Jól kidumáltuk magunkat.
Kovács Kornél a lengyelországi tanfolyamokról érdeklődött, most jár le a másodosztályú papírja, és inkább az első osztályút csinálná meg. Igaza van, csak a Master Mariner papírt nem adják ki, ha nem volt első tiszt 3600 GRT-nél nagyobb hajón legalább egy évet! Jó másfél órát dumáltunk, aztán elhagytuk egymást, és elhalkult a rádió. Mindez Finsterre közelében volt, a spanyol partok közelében. A MV Pandora Dodrechtbe visz márványt Malagából, Kruppa Gellérték Antwerpenbe tartanak, egyébként Mauritiusba járnak állandóan. Nem irigylem őket érte...
Ma van a parancsnok születésnapja, egy karton sört bedobott. Felköszöntöttem, láthatólag jól esett neki, és csodálkozott, hogy honnan tudom.
- A sörről... - mondtam.

Szeptember 15. Kedd. úton. Isten éltessen Encsike névnapodon! Egyéb említésre való nem is történt.

Szeptember 16. szerda. úton. Éjjel gőzerővel írtam a Gudrunt. Szép csendes volt a tenger reggel, amikor Macinak átadtam az őrséget, délben, amikor újra rám került a sor, nyolcas erősségű vihar tombolt Gibraltártól nyugatra. A szoros másik oldalán szép csendes, napsütéses idő volt. Az időjárás szerint a Genovai-öbölben 7-9-es vihar van, püff neki...
Táviratot kaptunk az ügynöktől, hogy siessünk, mert "versenyben" vagyunk egy másik hajóval a rakpartért.

Szeptember 17. Csütörtök. úton. Jókora adagot megírtam a Gudrunból. Azt hiszem, más cím kellene. Egy kicsit befaragtam, mert hajnalban is és délután is írtam, és annyira a hatása alá kerültem, hogy este nem tudtam aludni, egész idő a témán járt az agyam.

Szeptember 18. Péntek. úton. Olyan vizeken hajózom, ahol még nem jártam. A Baleári-szigetekhez érkeztünk hajnali kettőkor. Sajnos az időjárásjelentés továbbra is rossz időt ad a Genovai-öbölre.
A menetnapok eseménytelenül telnek... Szorgalmasan nézem - jobb híján - a német kereskedelmi adókat. Egy érdekesség: nem vagyok teljesen süket a német nyelvre, de nem beszélem, nem is értem igazán. Egy-egy szót elkapok, slussz. De ma volt a hírekben egy riport, amit Ausztriában készítettek. Még én is éreztem, hogy más németet beszélt az osztrák paraszt, mint amit nap-nap óta hallok.
Két hónapja vagyok a hajón, de Magyarország neve kétszer hangzott el: az Atlétikai Európa Bajnokság és a Forma 1 Magyar Nagydíj kapcsán. Hát ennyire vagyunk szem előtt a nagyvilágban.
Illetve nincs teljesen igazam: Két reklám is van, az egyik a "Balaton" vörös, a másik a "Károly" (ejtsd: Karoli) fehér bort reklámozza, "aus Ungarn".

Szeptember 19. Szombat. úton. Szép, csendes időben hajózunk, délután Korzika partjainál voltunk.
Bőszen írom a Gudrun, a katonát. Már a végén járok.

Szeptember 20. Vasárnap. Livorno. Fél kettőre kötöttünk ki. Ráfáztam, mert megszoktam az éjféltől hatig tartó őrséget, hiába feküdtem le kettőkor, négykor még az órámat nézegettem, és vártam, hogy elálmosodjak.
Egy személyhajó kötött mögénk reggel. Kimentem telefonálni, a hajó mellett van a telefonfülke. Mire kivártam a sorom, majd beleőszültem. A személyhajó személyzete is erre a két fülkére "jár rá", és sorba kellett állnom.

Csak mentem, mentem...

Délután aludtam egy sort, s fél háromkor kimentem a városba. Csak mentem-mentem, és újra csak mentem. Három és fél órát gyalogoltam (az én rossz lábammal!), de nem tudtam pénzt váltani. Így se egy sört, de egy kávét se tudtam meginni, csak mentem és mentem...
Vasárnap délután lévén természetes, hogy minden üzlet (a pénzváltó is) zárva volt, de hogy egy bárt, vagy éttermet se találtam nyitva, az már szinte hihetetlen. Pedig még tart a turistaszezon, három személyhajó is van a kikötőben. A város kihalt, alig van forgalom.
Több csatorna szeli keresztül-kasul Livornót, több hídon is átmentem. Ezek a csatornák mind a tengeri jachtok és motorcsónakoknak szolgálnak kikötőül. Életemben ennyi motorcsónakot és kishajót, a luxus kiviteltől a legegyszerűbbig, nem láttam
És csak mentem, mentem, nem tudtam sehova se le- vagy beülni. (Háromezer líra volt nálam, még a Pancon 3-ról maradt meg.) Egyetlen egy hely volt nyitva, egy tabaccaio (dohánybolt, de bárként is működött), de nem volt egy szék se, tehát mentem-mentem...
Most, amikor írom a Naplóm, fáj a lábam, és fáj...

Kulcsmizéria

Az úgy van, hogy az elmúlt tíz napban éjféltől reggel hatig adtam az őrséget, tehát hozzászoktam, hogyha mondjuk éjfél előtt alszom másfél órát, utána hat órát ébren vagyok. Tegnap a manőver szúrt ki velem, mert negyed egykor keltettek.
Ma, hogy a sétában nemcsak elfáradtam, hanem ki is készültem, elhatároztam, hogy tízkor lefekszem, és alszom fél hétig. De csak a Macival voltunk bent a hajón. A többiek a városban. Ilyenkor az a rend, hogy egy kulcs van a pupán (hajófar), a tűzoltóládában, egy az ajtó mellett belül. Aki megjön kinyitja, visszateszi a tűzoltódobozba, és belül bezárja.
Tíz körül motozást hallottam. Valaki megjöhetett. Tizenegykor kopognak az ablakomon. H. Pista és M. Jani jöttek meg, és szabadkoztak, hogy nem volt a kulcs a helyén. Igen, mert Sz. Béla megjött, kissé albán szamárnyira berúgva, és eltette a kulcsot. Na, most mi lesz? El tudok aludni, vagy nem? Dühöngtem vagy háromnegyed órát, de sikerült elaludnom.

Éjfélkor kopognak. Megjött M. Karcsi és a szakács. Utána már nem is voltam álmos, egészen fél kettőig.
Őrület, ha ez így megy a jövőben! Nem vagyok házmester! Vagy ha annak néznek, akkor tíz márkás kapupénzt szedek fejenként a kuncsaftoktól!

Szeptember 21. Hétfő. Livorno. Nagy nap volt a mai. Maci, amióta a hajón van, először kiment a városba. Minden nyavalyát vásárolt, a hajónak is, magának is. Délután én is kimentem. Még menetben elhatároztam, hogy veszek egy nadrágot, egy inget, és egy cipőt. Beváltottam 200 márkát (186.000 líra). De Pasajes óta nem tudok videózni, mert kimerültek az elemeim. A nyomtatóhoz is kellett kazetta. Előbb az elemet vettem meg, aztán a festékkazettát, így aztán nem maradt arra, amit elhatároztam. Azért egy sörre, kapucsinóra futotta.
A főgépen a hűtőszivattyú bedöglött, még a hamburgi indulás után. Ma megcsináltuk, és a Maci annyira megelégedett a munkával, hogy egy karton sört bedobott. Így ma este mindenki vidám...

Szeptember 22. Kedd. Livorno. úgy számítottam, hogy egy kényelmes napom lesz. A kirakás lassan megy, néha kinézek, javítgatom a hajózási kiadványokat, csendben eltelik a nap. Ehelyett:
Délben szólt a Maci, hogy menjek ki a szakáccsal a Standába, mert kellene venni vagy harminc liter tejet, és egy-két apróságot. Vissza persze taxival jövünk. Ezen ne múljon, gondoltam, bár az áruház csak délután négykor nyit, mondtam.
- Az nem létezik! Szupermarket egész nap nyitva van - ellenkezett a barba.
Azt azért nem bántam, hogy legalább kipróbálom az új elemet a kamerában. Csináltam is öt percnyi felvételt. De mivel én vagyok az olasz szakos, ezért naná, hogy úgy volt, ahogy mondtam: az áruház 16:00-kor nyit. Hát tegnap is, tegnapelőtt is térdig jártam a lábam, ma mi lesz? Három és fél órát ténferegni nem valami kellemes! Ha visszamegyünk, akkor most taxi nuku, vissza is gyalog kellene jönni, inkább beültünk egy bárba, megittam egy kampariszódát, és még maradt is 600 lírám, a kutyapisilés ellen. Két órán keresztül ücsörögtünk Árpival, jól is esett, rám is fért. Negyvennyolc liter tejet vettünk, betettük egy zsákba, a szakács majd összecsinálta alatta magát. Nem is a súly, hanem mert nem volt jó fogása.

Szeptember 23. szerda. Livorno. Egész nap fájtak a lábszárizmaim. Na, végre a mai nap olyan volt, amit a tegnapira terveztem.
Az utunk: Genova - Barcelona - Sagunto. Csak az olasz kikötőben nem voltam még. Hengerelt vasat veszünk fel.
Az alábbi videó egy kis betekintés a hajó életébe, egy kis vihar, egy kis ökörködés a hídon,  érkezés Livornóba, és bevásárlókörút a szakáccsal...

Szeptember 1. Kedd. úton, Bordeaux. Csendes idő volt a Vizcayán, de amikor a La Gironde-ra értünk, az idő megbolondult, és eszeveszett szél kerekedett. A pilot nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Délkeleti szél itt sohase szokott lenni, mondta, ráadásul ilyen meleg. Ma nem rakodtak, ez a barbát kellemetlenül érintette, mert így a hétvégéről lemarad, mármint nem szombaton reggel érkezünk Hamburgba.

Oda a Naplóm...?

Délután azt hittem, hogy megbolondulok: elszállt a Naplóm a szövegszerkesztőben. Azt írta ki, hogy nem lehet megnyitni, és akármit csináltam, nem sikerült. Elveszett a július hónap első tizenhat napja! Egyelőre fogalmam se volt, hogy mit csináljak. úgy éreztem, mintha ellopták volna az életemből ezt a 16 napot! Hogyan pótolom? Azt hiszem, erre nem lett volna mód semmiképpen! Majdnem elsírtam magam. Már annyira hozzátartozik az életemhez, hogy el se tudom képzelni a napjaimat nélküle! Kár, hogy nem kezdtem bele sokkalta előbb.
Persze erre mondják, hogy a hír igaz, de nem ebben a formában. Dombóváron - gimnazistaként - írtam naplót! Bizony! Nekiültem, vettem egy füzetet, ráírtam: Napló, talán aláhúztam, vagy bekereteztem, ez most nem fontos, a lényeg, hogy elkezdtem. Semmi lényegtelent nem írtam bele, gondolok itt olyanokra, hogy mi történt az iskolában, a kollégiumban, egyáltalán nem ÉN voltam fontos, hanem leírtam, hogy mi volt reggelire, ebédre és vacsorára. Pár napig csináltam, aztán ráéreztem, hogy ez azért nem az igazi... Talán ha akkor kezembe kerül egy valódi napló, akkor talán másként lett volna... Ha nem lettem volna olyan borzasztóan gátlásos, Talán Gömöry tanár úrtól kérhettem volna segítséget... De hát nem volt merszem hozzá...
Délután stabilitást számoltam. Kukoricát viszünk, és ezt általában nem kezdik el berakni, amíg a számítást le nem adja a hajó. Valami van ezzel - és a MV Clavigóval -, mert sehogyan se akar kijönni a jó eredmény. Próbálkozhatunk, ahogyan csak akarunk, egy kritériumnak nem tesz eleget az eredmény (12 foknál jobban nem szabad megdöntenie a hajót a rakománynak). Csak a kézikönyvben lehet a hiba, az aktuális oldalt utólag tették bele, ez látszik, mert az összes többi komputer nyomtatta oldal, ez pedig írógépen írt, stencilezett lap. Ezen van rajta a maximálisan megengedhető dőlési nyomaték... (Ez mindig kisebb, mint az aktuális.)
A kikötő mellett van egy kocsma, de nem váltják a márkát. Ez csak azért érdekes, mert így nem tudtam frankhoz jutni, és így nem is telefonálhattam az asszonynak.

Szeptember 2. szerda. Bordeaux, úton. Nem is kellett a stabilitási számítás (azért nem hagy nyugodni az eredmény!)
Reggel hatkor kezdték el a rakodást, és fél ötkor végeztek. Közben másfél óra esőszünet is volt. Hosszú volt a nap, mert szemmel kellett tartani őket, főleg a végén. Ugyanis azt akartam, hogy minél jobban feltöltsék a raktárt (hogy az az átkozott dőlési nyomaték minél kisebb lehessen), és ezért sokat talpaltam.

Szeptember 3. Csütörtök. úton. Szép, napos időnk van. Elég sok adminisztrációval elmaradt a Maci, amíg első tiszt volt, ma délután behoztam a szemétkiadási naplóban az elmaradást, Antwerpen óta nem vezette. Nem kell ezen mosolyogni, mert ez mára igen sarkalatos kérdéssé nőtte ki magát. A MARPOL - a tengerek szennyezéséről szóló nemzetközi egyezmény - megköveteli a napló vezetését, és a kikötőkben pedig, ahol szemetet adunk ki, hatósági bizonyítványt kapunk, hogy valóban elvitték a hulladékot - tehát nem dobtuk a tengerbe. Ebben az is szerepel, hogy milyen szemetet adtunk át: nylont, olajos rongyot, műanyagot egyáltalán nem szabad kidobni, sehol se a világtengereken.
Egy kicsit állatkert vagyok: megnéztem videón a Batman című iszonyatos borzadályt, amit az a Spielberg "alkotott", aki a Csillagok háborúját olyan kiválóan megrendezte. Hogy a fenébe van egyáltalán nézője ennek az állatságnak...?
úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a Naplóm elvesztését. A Scandisk programmal végigvizsgáltam a hard diszket, és megtaláltam a hibát. Így nem veszett el semmi! Hurrá! Azért egy kicsit néha már túl okos is vagyok, ezt magamnak is bevallom (újra és újra), minden dicsekvés nélkül...!

Szeptember 4. Péntek. úton. Pótoltam a Naplóban a kimaradt három-négy napot, most teljes...

Easy Rider disznó!

Hírek a rádióból: Lezuhant egy svájci repülőgép Kanada partjainál, Halifax környékén.
Nagy az Isten állatkertje: a Sat 1-en láttam egy tetovált disznót! De nem is akárhogyan, mert "easy rider" módra csinálták szépre a coca bőrét. Hearly Davidson embléma és egyéb ilyen marhaságok díszítik a rózsaszín bőröcskéjét a szerencsétlen jószágnak...

Szeptember 5. Szombat. úton. Semmi különös, megyünk, viszonylag jó időben. Délután H. Pista kimosta a kormányállást, közben beszélgettünk. Főleg a szlovákiai helyzetről, és a magyar nyelvről. Miután az édesanyja szlovák, nem akartam szóba hozni a helyzetet, de ma ő fakadt ki Meciar, és a politikája ellen. Miután elmondta, hogy ő mindig azt írja a hivatalos okmányokra, hogy nemzetisége magyar, megkérdeztem, hogy miért nem veszi fel az István nevet. Azt válaszolta, hogy eddig fel se merült benne. Ő mindig is Stefan volt... Egyébként a törzshelye Komáromban a Fekete Lyuk, ami Fekete Istváné, Feri öccséé.

Írom tovább a Gudrun-t

Eddig átolvastam, javítottam: beleírtam, kihúztam. Azt hiszem, egy jó ötlet jutott az eszembe: mivel a gyerek, Bobby, Gudrunnal kommandóst játszik, lövöldöz, harcol, és élvezi a pusztítást, a részek közé beszúrom a karácsony esti történéseket, ez éles kontrasztot ad.
Az a baj, hogy amikor gyorsan írok, akkor a cselekményekre koncentrálok, és később kell "kifejtenem" az eseményeket. Nem hiszem, hogy túl hosszú lesz, most a 76. oldalnál tartok, és azt hiszem, több mint a felét megírtam.

Szeptember 6. Vasárnap. 143 nap. úton, Hamburg. Éjjel kettőkor kezdtem csak, mert Maci vitte végig a hajót az Elbán Hamburgig.

Hamburg, tengerészklub

Délután ötkor kötöttünk ki. Kimentünk a tengerészklubba. Nagyon csinos hely. Kulturáltan lehet lerészegedni, mint ahogyan azt tette egy burmai tengerész, aki a vécében előbb egy piszoárra esett, majd átkarolta, és megköszönte M. Karcsi által felajánlott segítséget, de nem kért belőle. Miután visszajött, beesett az asztal alá, és békésen elaludt. Egy órai alvás után eltántorgott a buszig, amelyik bevitte a hajóra.
Egyébként valóban kulturált hely. Vettem egy sötétkék pólót amin a tengerészklub emblémája van.
Mi is söröztünk, és telefonáltunk. Encsike nagyon megörült, hogy újra jelentkeztem. Megjelent az Ezredvég és benne a "Na, gyere ide, édes fiam..." című leendő kötetem első két fejezete.
Fél éjfél volt, amikor bejöttünk. Árpiék még danoltak egy kicsit (kettőig). Igen szép videó felvétel készült róluk, nem én, hanem M. Karcsi vette fel.

Szeptember 7. Hétfő. Hamburg. Enyhén fogalmazva, igen sűrű napunk volt. Kezdjük azon, hogy "dolphin"-ra kötöttünk ki. Ez a vízben álló oszlopokat jelenti, amihez a partról benyúlik a rakodó-berendezés. Így ahhoz, hogy a partra menjünk, fel kell mászni vagy öt méter magasra, majd végigmenni a daru hídján, amin a hajóig tudunk jönni, majd arról le kell menni a partra.

Egy nehéz nap

Nos, ilyen körülmények között senki se csodálkozik, ha azt mondom, hogy nem örültünk, amikor megjelent a teherautó, és hozta az élelmiszert, és minden egyéb anyagot, amit rendeltünk. Szerencsére a daruval be tudtuk emelni, de így is 1200 kg. árut kellett elhordani, s helyre tenni.
Utána a hajót előre kellett húzni húsz métert. Közben a matrózok a raktárt takarították, fokozatosan, ahogy ürült a kukoricától.
Közben megjött egy újabb kamion, hogy elvigye azokat a kötözőláncokat, amit Antwerpenben hoztak be, és a Vassilikosba szóló rakományt kötözték meg. Az alsó fedélzeti raktárból fel kellett hordani a fedélzetre. Onnan a daru hídjára. Onnan elhordani a rakparton várakozó teherautóba. Húsz darab konténerlánc, és tizenhét feszítővasat kellett elcipelni. Utána shiftelés előre öt métert. Tíz óra húszkor kész a kirakás, tizenegy órakor manőver. Átálltunk a berakó rakpartra, a Kalikaira. (Itt többször is rakodtam műtrágyát a MV Csokonaival, akkor Brazíliába mentünk, mennyivel jobb volt!) Aki azt hiszi, hogy a tengerész most már nyugodt szívvel lefeküdhet, akkor téved. Most kezdődött a raktármosás. Holnap reggel hétkor kezdik a berakást - műtrágya Livornóba -, addigra a raktárnak tisztának, és a lehetőségekhez képest száraznak is kell lennie. Na, most lehet menni feküdni! Igaz, már holnap reggel fél hét is elmúlt...

Szeptember 8. Kedd, Hamburg. Pontosan kezdtek, hétkor megjött az uszály. Természetesen én nyitottam raktárt, mert a matrózok elmentek aludni, csak egykor kezdenek. Markolóval kezdték a hajóba rakni a műtrágyát, majd egy szállítószalag is mellénk állt, és az is elkezdett dolgozni. Azt mondták este hétkor végzünk.

Lassan megy a berakás

Ám a rakomány (az uszályban) kemény, mint a kő nem haladtak úgy ahogy akartak. Csak éjfél körül leszünk kész, mondták.
Ám a szállítószalagra is uszályból vitték a rakományt, és az is kőkemény, így bevallották, hogy csak hajnali négykor tudják befejezni a berakást.
Ám a daru behorpasztotta az uszályunk raktárát, ezért meg kellett állniuk, és sajnálkozva közölték, hogy holnap reggel kilenc előtt nem tudunk elindulni.
A tudomány mai állása szerint ez a helyzet.
Családi uszályokból rakjuk a rakományt a hajóba. Elől a matróz lakás, hátul a tulajdonos, vagy ha nem saját a bárka, akkor a kormányosé. Benéztem az ablakon, mintha egy normál lakás lenne, kényelmes bőrgarnitúra az ablaknál. A lakótér tetején egy autó volt, mellette motorcsónak, és két bringa. Műholdas antenna és normál földi vevő. A raktártetőket elektromos, önjáró szerkezettel lehet nyitni. Ezeket két személy könnyen eligazgatja, sokszor egy teljes család van rajta. Mint most is: a tulaj egy sajtfejű, nyüzüge, negyven körüli holland pasas. A felesége viszont tanulmány! Az asszony a matróz, úgy kezeli a köteleket, hogy egy tengerész se jobban. Legalább olyan kövér volt, mint a Maci. Ő is hívta fel a figyelmünket a csajra. A nőnek borzalmas iksz lába volt, faklumpát viselt, és hozzá zokni volt TETOVÁLVA a bokájára. És kiválóan beszélt angolul, ami már csak azért is érdekes, mert a férje, a hollandokkal ellentétben - nem tudott.

Szeptember 9. szerda. Hamburg. Éjféltől a berakás lelassult. Reggel hatig nem tudtak 500 tonnát berakni.

Túlrakták a hajót

Azt hiszem, ez egy kicsit szerencse volt számomra. Ugyanis a parancsnok fejezte be a rakodást. Amikor ebédre felkeltem azzal fogadtak, hogy túl vagyunk rakva vagy száz tonnával.
Maci ideges volt az indulásnál, és aggódott, nehogy a vízi rendőrség kiszúrja. De amikor kifordultunk a kikötőöbölből az Elbára, a sarkon ott állt egy rendőrségi csónak, és távcsővel figyeltek. Schulaunál, ahol egyébként minden hajónak eljátsszák a nemzeti himnuszt, egy másik motoros utánunk jött, és közölték: be kell mennünk Cuxhavenbe, és a túlsúlyt ki kell raknunk!
Ajjaj!
Eddig a mese, amivel az ebédnél traktáltak.

Az igazság:

Őrségváltáskor a barba már nevetve mesélte, hogy amikor meglátta a rendőrségi motorost, majdnem szívrohamot kapott. Amikor a konténerkikötőnél észrevette, hogy távcsővel figyelik a hajót, akkor is alig fért volna be a zabszem! Hát még amikor felhívták a hajót! S miért? Mert a farunknál egy kikötőkötél lelógott a vízbe.
- Parancsnok, húzzák be, mert még elkapja a hajócsavar!
Azért Cuxhavenig nem raktuk el a köteleket...
Brunsbütteltől egyedül vittem ki a hajót a tengerre. Este nyolcig voltam szolgálatban, viszont csak éjjel kettőkor kell majd felmennem.

Szó esett itt az orvosi alkalmasságról, ha még nem, majd most fog. Egy aprócska történet, még tengerész karrierem kezdetéről. A RAVA mellett, előtt, után, vagy már érvényes orvosival, de behajózás előtt ki kellett menni a Hajójavító üzemorvosi rendelőjébe "ciciátriai" (copyright Szalma István güv.) vizsgálatra. Volt ott egy gép, amin gombokat kellett nyomogatni, meg pedálokat meg ilyesmi, majd utána egy dottóre nénivel kellett beszélgetni. Négyen mentünk egy pénteki délutánon, mint legkisebb, én voltam az utolsó. 
Ülök az igen csak fiatal és meglehetősen csinos doktornővel szemben és válaszolgatok a kérdésekre. Mindenféle pacákat ábrázoló képeket, ábrákat mutogatott, mit látok, gondolom a szokásos vizsgálati módszer. Meg furcsa kérdéseket tett fel, hogy mit csinálnék ilyen és olyan esetben. A végén a kezembe adott egy teljesen üres, fehér, A4-es lapot, hogy mondjam el mit látok rajta. Nézem a papírt összevont szemöldökkel, majd gyanakvó hangon megkérdeztem: fordítva adta a kezembe?
A doktornő felemelkedett a székéből és áthajolt az asztalon, hogy ránézhessen a lapra. Aztán kitépte a kezemből és felcsattant: azonnal menjen ki!

Kimentem, de a vér megfagyott az ereimben, mivel ha a kis tréfám miatt alkalmatlannak minősít, akkor nem mehetek a tengerre. Nem kicsit idegesen főttem a levemben vagy 15 percet, amikor visszahívott. Mint a mai nap bizonyítja, nem haragudott, sőt nevetett, hogy ilyen elmés választ senkitől sem kapott még. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy éppen akkor olvastam az Igazak című könyvet és a poént onnan vettem, majd meggondolatlan fejjel el is sütöttem.

Ez az eset már nem annyira ifjú titánként esett meg velem. Elmesélve jobban ül, mint leírva, de próbáljuk meg.

Kellemes konténeres járaton voltam 2. tiszt.  A parancsnokkal együtt szálltam be, aki kettő darab női hölgyet is hozott magával, olyan 22- 25 éves korosztályban. A parancsnok maga 67 éves német volt. Az idősebbik leányzó a barátosnéja, a valamivel fiatalabb az unokahúga volt, na nekem vele lett dolgom.

Piszkos a fantáziátok, nem úgy. A leányzóról elsőre azt hittem, valahonnan Németország keleti részéből származik, és mamája tagja lehetett a német atlétaválogatottnak, nem egy Claudia Schiffer volt, na. A dolgom meg az volt vele, hogy a német hajózási főiskolára járt és első 6 hónapos gyakorlatára érkezett. Mivel a csúf mindig elfoglalt egy konténeresen, a harmadik tiszt pedig egy megbízhatóan alkoholista fülöp volt, hát én lettem a szárazdajka. Azzal az intelemmel, hogy tanítsam meg neki a tengerészlét alapjait, és nagyon figyeljek rá, baja ne essen, mert a barba nővérének egy szem gyereke, szemük fénye. Sok gondom eleinte nem volt a kiscsajjal, de a tengerészélet alapjait nem a 2. tiszt őrségében kell elkezdeni elsajátítani, de próbálkoztam, figyelt, kérdezett. Így teltek a hetek, hónapok, semmi különös nem történt, kivétel, hogy a kissé ittas tercó (3. tiszt) egyszer megpróbált kissé erőszakosan udvarolni a kadétnak, amikor felhorgadt benne a kakas. Mivel agresszív duhaj volt, kénytelen voltam két öltéssel összevarrni a száját, ahol felrepedt, miután lefejelte a tenyeremet. Hivatalosan a frissen felmosott lépcsőn csúszott meg.

A nyugalmas monotonitásból Kadétlány zökkentett ki. Csillagos este volt, olaj tenger, a Hold ezüst utat festett a vízre. Éjfél után jártunk pár perccel, a híd ablakánál a kávémat kavargattam és néztem kifele. Mellettem Kadétlány a teásbögréjét szorongatta, amikor megtörtént:

- Szekond ! (leírva second- a 2. tiszt megszólítása)

- Hm?

- Van egy kis problémám.

- Hm? Ha nem nőgyógyászati, halljuk.

- Hát… Terhes vagyok.

Püfff. Én itt lábon kihordtam gyorsan egy enyhébb infarktust. Megroggyanó térdeimet leplezve leültem a barba székébe. Pörgött az agyam, szívtam a cigiket. Mert azon túl, hogy ott és akkor a Kadétlány szolgálatra alkalmatlan vált, én bajba voltam. Mert nem lesz olyan ember, aki elhiszi nekem, semmi kzöm a dologhoz. Főleg nem az Öreg és német cégnél német barba haragját magamra vonni nem kellene.

- Kadétlány! Ez tuti?

- Igen. Késik. ( A mikulása).

- Mennyit?

- Már kettő hete.

Hmmm. Nem eszik olyan forrón a kását. A ciklus kimaradását okozhatja a fizikai megterhelés is. Terhességi teszt nincs a gyógyszerszekrényben. Egy hét múlva érünk Koreába. Ott partra csusszanok, és beszerzek terhességi tesztet. Egy hét alatt meg akár a télapó is megjöhet.

Nem jött meg. Azt most nem mesélem el, hogy mennyire komplikált Koreában terhességi tesztet vásárolni, az külön sztori, de azóta rühellem az aktivitit.

Hajóra vissza, Kadétlányt be a kórházba, annak is a fürdőjébe és a három különböző tesztert a kezébe nyomtam. Majd úgy toporogtam az ajtó előtt, mintha én lennék a majdani apuka. És legalább úgy reméltem, hogy negatív lesz az eredmény, mert az Öregnek nagyon nem akartam ilyen hírt elmondani.

Pozitív lett, mind a három. Na akkor lelkem felmegyek a nagybátyádhoz. Sajnos a barba házon kívül volt, a városban. Így az elkövetkező hat órában volt alkalmam vagy hatezerszer próbáltam le, miként közlöm az örömhírt vele. Pont az őrségem végén érkezett vissza a barba a hajóra. Gyorsan megkértem, hogy adjon pár percet, hogy átöltözzek, és szeretnék vele beszélni. Rendben, vár a kabinjában.

Átöltöztem, végrendeletemet megírtam és felmentem hozzá. A nappalijában találtam, a vásárfiát rendezgette.

-Na, mi a gond, second?

- Captain, üljön le, kérem.

- Minek?

- Mert úgy is le fog.

Leült az öreg, én meg töltöttem neki egy emberes adagot az asztalon álló whiskyből. Na, ekkor már gyanúsan méregetett. Mivel úgy hiszem jobb a kellemetlen dolgokat gyorsan közölni, nem lacafacáztam:

- Captain, Kadétlány terhes.

Miután letisztogattam magamról a rám köpött whiskyt, próbáltam válaszolni a kérdésekre. Az Öreg becsületére legyen mondva, eszébe sem jutott, hogy én lennék az apa. Viszont jóval nagyobb gondot okozott neki az, hogy ő miként mondja majd el a nővérének az örömhírt. 

azaz

Seafalcon

Pillanatnyilag felfüggesztem a naplóm, jelesül a Paduán írott közlését. Természetesen folytatni fogom. Egy technikai malőr keze tette be a lábát...

A számítógépem feldobta a talpát, és ezért nem tudok a videóimmal dolgozni. Pedig a tél a legmegfelelőbb erre. A Paduán készített videóimat beolvastam szalagról, és hoppá! Nem indul a dög. Garanciális. Nem vihetem a szomszéd kisvárosba, fel kell vigyem Pestre.

Szóval jövőre, ami már csak jó két hét tudok vele dolgozni. És akkor megcsinálom a rövid videókat a Paduán történtekről, és az aktuális naplórészletekhez illesztem őket, remélem, ezzel is érdekesebbek lesznek a naplóbejegyzések.

Kis türelmet kérek...

Azt nagyon sajnálom, hogy karácsony előtt nem tudom kitenni a videót, amit szenteste készítettem 1999-ben, Tarantóban...

Augusztus 26. szerda. úton, Barking. A matrózok tegnap este nyolctól éjjel háromig mosták a raktárt, és tízkor folytatták, délig. Nagy hajtás volt...
Utálom a német térképeket. Nagyon hülyén jelölik a bójákat, és majdnem kimentem a sekély vízbe. De szerencsére idejében észrevettem, és nem lett baj. A Temze torkolatában ledobtam a horgonyt, egészen délután egyig álltunk. A pilot háromnegyed kettőre ígérte, hogy beszáll. Hajszálpontosan érkezett a kijelölt pontra. Majdnem a kikötőig vittem a hajót, a barba csak az érkezés előtt jött fel.
Az első pilóttal sokat beszélgettem, jó fej volt. Kikérdeztem, hogy mi is történik a világban, mert a német híreket nem értem, és olvastam valamit egy bizonyos bin Laden nevű terroristáról. Ez az őrült kémiai fegyverekkel riasztja a nyugati civilizációt, jelesül New Yorkot és Londont. Ugyanis egy terrorista támadásban mintegy kétszáznegyven amerikai állampolgár vesztette életét Kenyában és Tanzániában, amikor megtámadták a két USA nagykövetséget. Válaszul Bill Clinton elrendelte egy afganisztáni terrorista kiképzőtábor és egy szudáni vegyi üzem megtámadását. Ez utóbbi lehet, hogy melléfogás volt - nyolc vagy tíz ember halt meg -, és állítólag egyszerű gyógyszergyár volt...
Ennek a két támadásnak a megtorlására rendel el bin Laden szent iszlám háborút... Őrült mindenképpen...
Jó kis helyre álltunk! Apálynál csak az iszap volt alattunk, a víz vette a kalapját, és elvonult, vagy hat méternyire volt a hajótól... Érkezéskor azonnal elkezdték a berakást. Holnap este 17:00 órára be kell fejezniük, ha el akarunk indulni a magas vízzel.
Árpi, a szakács most olvassa a Bonzsúr...-t. Nagyon jónak tartja. Így mondta:
- Tök szuper...
Na, azért!

Megcsúsztunk

Ehhez azt is tudni kell, hogy Béla házassági évfordulója van, a szakáccsal és H. Pistával kimentek megünnepelni. M. Karcsi is kiment, így csak a Maci, M. Jani a watchman, és én voltunk a hajón.
Este kilenc körül - a barbával beszélgettem a raktár mellett, amikor megmozdult a hajó... Recsegést hallottunk, mint amikor egy hegedűhúr elpattan, és hatalmas csattanás a pupa irányából. Aztán a hajó megindult, és elkezdtünk siklani hátra. A Maci és én is, csak néztünk, aztán észbe kaptunk:
A rakpart mellett a fenék nem egyenes. Az orrnál egy pukli van, arra ültünk fel. A víz kiment alólunk, és a hajó elkezdett csúszni. A kötelek nem tartották meg, mögöttünk pedig egy cölöpsor volt, hajdanán rakodóberendezés volt rajta. Ha annak nekicsattanunk, akkor oda kormánylapát és a csiga.
A parancsnok elküldött, hogy dobjam le a horgonyt, hátha megfogja a hajót, addig ő és Jani hátul csinálnak valamit a kötelekkel. Kioldottam a féket, és a horgony megmozdult, majd úgy maradt, mert nem készítették elő dobásra, a biztosító ék megfogta a láncot. Persze én is megnézhettem volna, de remegtem az idegességtől, és nem volt rá figyelmem. Addigra már megállt a csúszás...Ahhoz, hogy ledobhassam, vissza kell húzni a láncot. Hogy be tudjam indítani a horgonygépet, be kell kapcsolni a szivattyút. A fedélzeti ház ajtaja kulcsra zárva. Hátrarohantam a kulcsért. Vissza a picóhoz. Idegességemben alig találtam a lyukba. Aztán beletörtem a kulcsot, mert nem akart nyílni.
Hogy mi a fenének bezárni ilyen helyen, ahol a kutya se jön a hajó mellé, ráadásul éjjel őrszolgálatot is tartottunk! Mivel a hajó nem csúszott tovább, hátramentem, és segítettem köteleket kiadni a partra. Még egy farkötelet, két előre tartó kötelet (spring), és egy keresztkötelet adtunk ki.
Aztán gyerünk előre!
Kiderült, hogy vagy húsz métert szánkáztunk a síkos iszapon. Az a kötél, amit az orrból kiadtunk, és hátra tartott, most vagy tizenöt méterre előttünk volt, és a másik orrkötéllel együtt feszes volt, mint a hegedűhúr. Ki lehetett volna sétálni rajta... Elöl is kiadtunk köteleket, de hogyan húzzuk meg őket? A hajó az iszapban, a segédgépeknek nincs hűtővize, mert nincs honnan szívni... A barba megkockáztatta, hogy egy szivattyúval beinduljunk, és végül sikerült megkötni a hajót.

Augusztus 27. Csütörtök. Barking. Egy hónapja vagyok a hajón! Éjjel hasmenésem volt, márt ötödik napja egyfolytában. Így el is aludtam, fél hét helyett csak nyolckor ébredtem. Hajnali négykor úsztunk fel, az egész személyzet felébredt, csak én nem.
A Maci előrement, hogy ellenőrizze a köteleket, hát H. Pista édesdeden aludt a raktár elejénél egy halom deszkán. Nem ébredt fel még arra se, hogy a barba háromszor is rákiáltott. Azért kellett szolgálatban lennie, hogy a köteleket figyelje...
Reggel a parancsnok benaplózta. Nem tudom, a németeknél ez mit jelent...
Délután kivittek orvoshoz.
Nos, mit mondjak? A váró olyan mocskos volt, hogy ihaj! A dokit se skatulyából húzták ki... Elmondtam, hogy megy a hasam, azonnal írt gyógyszert, és már ki is ment... Otthon legalább úgy tesznek, mintha érdekelné őket a páciens, és kikérdezik. Remélem, a gyógyszer ennek ellenére használ.

Elindultunk...

Kaptunk friss élelmiszert is, azt mire visszajöttem már behordták a srácok. Ötre befejezték a berakást. A hajó balra dőlt, vagy három fokot, mert újra alacsony víz volt, és ültünk az iszapban. Vártuk a hogy a dagály felúsztasson. Elől már öt méter volt a víz, de meg se mozdult a hajó. Az orrban gépre tettük a hátra tartó köteleket, hátul a farköteleket, és megpróbáltuk lehúzni magunkat az iszapdombról, ami hajó orrát tartotta. Meg se mozdultunk! Mi lesz, ha nem úszunk fel? Tíz napot kellene várnunk, amíg újra "spring tide" lesz (olyan dagály, amikor a Hold és a Nap hatása összeadódik, ilyenkor a legmagasabb a vízszint).
A barba megpróbált géppel hátraveretni, de semmi! Ez azt jelentette, hogy elég magas az iszapdomb az orrnál, és mélyen beleágyazódott a hajó...
Már kezdtünk arról humorizálni, hogy háton hordjuk majd az ócskavasat Spanyolba, amikor egyszer csak megmozdultunk, az orr felvágódott, és elkezdünk a part felé dőlni. Azt hittem, hogy felborulunk! Úgy rakták meg a raktárt, hogy a jobb (a part felőli oldalra) jóval több rakomány került, és vagy nyolc foknyira dőlve maradtunk! A markoló elkezdte a jobb oldalról az ócskavasat balra átrakni, ez segített egy kicsit, majd menetben ballasztvízzel kiegyenesítettük magunkat.
Hát ez történt nem egészen huszonhat óra alatt!

Halál egy német hajón...

Ki tudta, hogy az ócskavas veszélyes rakomány? És ha igen, akkor miért? Életveszélyes lemenni a raktárba, ha már 24 órát benne volt a vas!
A megoldás egyszerű: a vas tovább rozsdásodik, s ez ugyebár égés. Ehhez pedig oxigén kell. Egy nap alatt kivonja a lezárt raktárban levő levegőből az oxigént, és marad a tiszta nitrogén és némi szénmonoxid. Nincs szaga, csak ha valaki lemegy, akkor megfullad!
Maci elmondása szerint ilyen eset fordult elő az ötvenes években egy német hajón. Egy matróz lement valami szerszámért, mert a fedélzeti raktárba a rakodótérből kellett bemenni. Nem volt oxigén, összeesett és meghalt. A másik meglátta, lement, hogy segítsen, az is ott pusztult. Ezután már ketten mentek le segíteni, ők is ott maradtak. Hatan haltak meg, mire valakinek leesett a tantusz, hogy mi lehet az oka. Gyertyát engedtek le, és már fent, a búvónyílás szájában elaludt...!
Hogy teljes legyen a napom, manőver közben eltörtem a szemüvegem, és nem találom a tartalékot. M. Karcsi ideiglenesen megdrótozta...
És ráadásul nem találom a kabinkulcsomat.
Egyébként minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve...

Augusztus 28. Péntek. úton. Semmi se történt. Megyünk, gyönyörű az idő, ez szokatlan az Angol-csatornában.

Augusztus 30. Vasárnap. Pasajes. Kettőkor érkeztünk, így nem láthattam a Belga Nagydíj startját, ahol a kocsik majd mindegyike karambolozott az első kanyar után. Randa, esős időben rajtoltak. A megismételt rajt után a kedvencem, Mikka Hakkinen kiesett. Így aztán azért drukkoltam, hogy Michael Schumacher ne nyerjen. Hál' Istennek, ő is kiesett. David Coulthard kocsijának hátulról nekiment, és a jobb első kereke valósággal elröpült. Három kerékkel gurult be a box utcába, és nagyon mérges volt. Jelzem én nem...
Délután háromkor kötöttünk ki ebben az északi spanyol kisvárosban. San Sebastiannal majdnem összeépült, gyönyörű a fekvése, főleg ahogy a kikötőbe jövünk be, az valami fantasztikus! Kétoldalt hatalmas, meredek sziklák emelkednek, és egy viszonylag keskeny, kacskaringós szoroson kell bejönni. Sajnos a város nem különösebben érdekes, így nem is videóztam. Persze kimentem, főleg azért, hogy felderítsem a terepet, szerezzek pénzt, és megnézzem, hogy holnap hol vehetek olvasószemüveget. Két órát sétáltam, kivettem 2000 pesetát a forint számlánkról, többet nem adott, mert az automata szerint csak ennyi volt rajta...

Augusztus 15. Szombat. úton. Éjjel Bejaja előtt haladtunk. 1982 nyarán Encsivel voltam itt...
Délután tűzoltási gyakorlatot tartottunk. Jól felszerelt a hajó mindenféle eszközzel, de a személyzet gyakorlatlan. Úgy egyeztünk meg a Macival, hogy alaposan be kell gyakoroltatni mindent. M. Jancsit öltöztettük be az azbesztruhába, igen fess volt, le is videóztam.

Augusztus 20. Csütörtök. úton. Rendes volt a Maci. Az ünnep tiszteletére beállította a Duna televíziót. Megnéztem az Aranyembert és a Veri az ördög a feleségét című filmeket. Felüdülés a sok amerikai baromság után.
Kivettem egy karton alkoholmentes sört - momentán más nincs -, és névnapi ünneplés gyanánt úgy tettünk, mintha sört innánk. A barba csak csodálkozott, mert a fritzeknél nem szokás a névnapot ünnepelni. A sört azonban jóízűen elropogtatta. Elmeséltem neki milyen ünnep a mai, Szent Istvánról, egy kicsit a honfoglalásról.
Azt ígérte, hogy hagyja a Dunát a tűzijáték végéig, de tovább nem, mert a Rex felügyelő lesz este a Sat 1-en.

Augusztus 22. Szombat. 158 nap. úton, Great Yarmouth, horgonyon. Este hétkor érkeztünk, éjfél után lesz a dagály, akkor megyünk part mellé...

Augusztus 23. Vasárnap. 157 nap. Great Yarmouth. Ahogyan az várható volt, kikötöttünk. Itt tengerésznépek vannak, 23:30-ra ígérte magát a pilot, és pontosan akkor is jött. Feljöttünk a folyón, és egyre már ki is kötöttünk. Maci fél kilencre rendelte a reggelit, ilyet se láttam még, hogy az éjszakai manőver miatt aludni hagyják az embert...!
Tengerészes hülyeség is van. Este nyolcra jön a draft surveyor, ami azt jelenti, hogy alacsony víznél kell megcsinálni. Ezen kívül mérlegelik is a rakományt, akkor meg minek kétszer mérni a súlyt? Ráadásul délben kényelmesen leolvasható a merülés, este meg...

Great Yarmouth, az üdülőváros...

Mert az, és tömve van turistával, igaz, csak angolokkal, akik megunva a randa időjárást a sziget belsejében ide jönnek ázni... Kellemes kisváros, csendes, nyugalmat áraszt, az a rész, amit a hajóról látni lehet. Mert ami mögötte van - a folyó és a tengerpart között -, az üzlet a javából, drágaság és tömeg...
Felhívtam Encsikét. Levelet kaptam Bíró Andrástól, befejezte a trilóga második kötetének a kéziratát, most már sort kerít a Bonzsúr... elolvasására is. Biró Endre elvitt 10 könyvet, mert árusítani akarja azokat a könyveket, amelyek nála jelentek meg. Juba Feri bácsitól is kaptam levelet.
Mire befejeztem a telefont, már szépen esett az eső. Nálam volt a kamera, és milyen okos voltam, hogy a táskáját is magammal vittem, így nem ázott szét! Vettem képeslapokat. Meg kell majd írnom a címzetteknek, nehogy higgyenek a fotóknak. Itt száz évenként sincs ilyen verőfényes idő, szerintem műtermi felvételek. Most már értem, hogy az angoloknak miért témájuk az időjárás. Nem szeretnek bizonytalan dolgokról beszélgetni. Itt vagy esik, vagy zuhog. Télen is, nyáron is, ősszel sincs másként és főleg tavasszal. Nem kell tökölődni, hogy holnap süt-e a nap, vagy esik? Esik és slussz... Fel se veszik. Bármilyen öltözékben ki lehet menni ázni: láttam téli kabátban nénikét, kötött kesztyűvel védekezett a veszett hideg ellen, és sál volt a fején. Láttam papucsban, sortban és trikóban őgyelgő férfit, jó negyvenes lehetett, nem holmi suhanc. Esőkabátos, anorákos, fiatalok rövid ujjú ingben sétáltak. A konflisokat nemigen vették igénybe, illetve aki felszállt rá, hogy körbe csodálkozza a ködös Albion e picinyke darabját, az semmit se látott, mert nájlon zacskó volt a kocsira húzva, és köztudott, ha vizes, nem nagyon lehet rajta kilátni...
Beültem egy kocsmába, nem hagyományos, hanem a modern, diszkózenés fajtából. Megittam egy sört, kimondottan rosszul esett. Pedig alapjában véve jó, ausztrál sör volt, Foster. De az ára 2 font húsz penny, és ez mindenképpen megrendítően hatott rám. A hajón megnyugtattak, hogy nem drága, mert általában 1,80 és 2,20 között van mindenütt.
Azannyukat nekijük!
Azért se ízlett, mert nem a legjobb orvosság a hasmenésemre. Encsinek nem panaszkodtam, de irtó rossz a gyomrom, valami nem jót ehettem. Éjfélkor, amikor a manőverhez keltem, húsz perc alatt háromszor voltam vécén. Érdekes, hogy nem a hasam csikar, hanem a gyomromat érzem rossznak. Nem is vacsoráztam, csak kamillateát csináltam magamnak, nagyon jól esett. (Sokkal jobban, mint a sör...)
Óriásit sétáltam (az én mértékemmel), el is fáradtam, de nem sajnálom. Egy órát pihentem, rám is fért.
Hét óra után már itt volt Mr. Dave McDowell, a surveyor. Elkezdtük a munkát. Minden ment rendben, egészen addig, amíg a szondázásra nem került sor. (Megmérni, hogy mennyi víz van a tankokban.) Itt kezdődött a hülyeség.
A matrózokat kiengedtem, így egyedül voltam a hajón a parancsnokkal. De a munka az enyém. Nem tudtam, hol tartják a célszerszámot, amivel a szondacsövek dugóit ki lehet nyitni. Próbálkoztam én mindennel. Csavarhúzóval, hegesztő kalapáccsal, raskétával - el is görbítettem -, de három tankot nem tudtunk lemérni. Közben esett az eső, teljesen eláztam. Egyszer kicsúszott a kezemből a csavarhúzó, majdnem összetörtem a vállam, mert nekizúgtam egy csőnek. Kilenc is elmúlt, amire végeztem. Remegett a kezem, megfájdult a lábam, szóval kellemesen éreztem magam. Amikor megvolt a draft-survey, ittunk egy-egy alkoholmentes sört, és Mr. McDowell elment. Én meg éjjel háromkor arra ébredtem, hogy megy a hasam... Lehet, hogy a sör miatt?

Augusztus 24. Hétfő. 156 nap. Great Yarmouth. Reggel kinyitottuk a raktárakat, és azonnal be is csuktuk, mert elkezdett esni. Aztán elkezdték a kirakást. Több lesz ez, mint másfél nap! Összeállt a műtrágya, hogy a markoló nem tudja kiszedni. Kanalas buldózert hoztak, az nagy nehezen ki tudja bányászni a rakományt. Lehet, hogy holnap nem is tudunk elmenni.
Megkezdődött a találgatás, hogy hova is megyünk? A következő variációk voltak eddig:
- Bragge (Németország) - Spanyolország vagy Portugália, vasat vinnénk.
- Kings Lynn (Anglia, 100 mérföldre innen északra) - Bari, háromféle gabona.
- Tillbury (London mellett) - Thesszaloniki, gabonával.
Érdeklődéssel várom, hogy melyik jön be?
Utána sétáltam, most egészen másfelé mentem, a városka északi részébe, ahol a lakónegyed van, oda nem járnak turisták. Ahogy sejtettem, kellemes nyugodt kisváros, a házak pontosan olyanok, ahogy az ember elképzeli a könyvekből, és persze ahogyan a filmekben látja. Megpillantottam egy panziót, az ablakon beláttam, idős hölgyek és öregurak ücsörögtek a fotelekben, és teáztak...

Augusztus 25. Kedd. Great Yarmouth. A mai legújabb variáció: Antwerpen - Marokkó. A következő: Barking (Temze, Londontól 10 mérföldre) - Pasajes (Spanyolország). Ez a végleges, de csak az indulás előtt fél órával derült ki. Egyik helyen se voltam még, és ócskavasat se szállítottam még. Hiába, mindent el kell egyszer kezdeni.
Őrült nagy hajtás volt, de a végén csak el tudtunk jönni. A pilot azt üzente, hogy nyolc előtt tíz perccel jön, ha nyolckor el tudunk indulni, akkor kiviszi a hajót. Elindultunk.

Ilyet még nem értem meg!

Hátramenetben jöttünk ki a folyón, mert olyan keskeny, hogy nem lehet megfordulni! Ha nincs az orrsugárkormány, akkor nem lehet megcsinálni! Egy norvég típussal, mint a MV Hévíz volt, nem lehetne így manőverezni.
Vagy igen! (Beszúrás 2006-ból) 
Több mint negyven percen keresztül "rükverceltünk". Holnap már a következő angol városban leszünk. Egy kicsit tartok a Temzén való menettől. Magyar hajón szó se lehetne róla, hogy egyedül navigáljak ilyen helyen.

Augusztus 1. Szombat. Éjszaka átnéztem a telexelszámolást.
A délutáni szolgálat alatt a hajózási kézikönyveket javítottam. Meleg az idő, és párás, nincs a hídon légkondi, és ez eléggé elviselhetetlenné teszi a szolgálatot. Jó lenne már olasz partok közelében lenni, mert akkor legalább tévézhetnék a szolgálatban.

Augusztus 2. Vasárnap. Gyenge szelünk van, de szembe kapjuk, és az üres hajó a legkisebb hullámot is megérzi. Ilyen hajón még nem voltam - és ez jó! -, hogy az ital teljesen tilos menetben. Így viszont a holnapi születésnapomat "szárazon" töltöm. Még sört se ad ki a parancsnok. 
Délután háromkor megérkeztünk Kréta szigetéhez, a végére begorombult az idő. Most horgonyon várakozunk, amíg meg nem jön, hogy hova megyünk. Ebédre csirkeleves, a bélszínhez burgonya krokett és párolt hagyma gombával. A délutáni kávéhoz torta volt tejszínhabbal.

Augusztus 3. Hétfő. úton. Ötvenéves vagyok. Fél évszázad úgy elszaladt, mint a pinty! Az ember észre se veszi, és volt-nincs. Azért még szeretnék "lenni"! Bízom benne, hogy a kétharmada még nem telt le. Délután háromkor megjött, hogy Selaatába megyünk ömlesztett rakományért.

Augusztus 4. Kedd. úton. Dög meleg van. Délután négykor árnyékban 36 fok volt, ehhez jön még a magas páratartalom. A Ciprusi TV szerint a Peloponnészoszi-félszigeten 40 fok várható! Rendezgettem a dolgaimat hídon, de nem volt semmihez se erőm igazán, mert patakokban folyt a víz rólam, a légkondi valójában semmit se ér.

Augusztus 5. szerda. úton, Selaata. Éjfélkor visszavettünk a fordulatból, hogy reggel hét után érkezzünk. Ez nem rossz, horgonyon volt a vizsgálat, s mire kelnem kellett, addigra Selaata elé értünk.
A hídon nem lehet dolgozni. Tíz percet voltam bent, és abba kellett hagynom, mert mindenem csurom víz lett, a térképekre csöpögött az izzadtság. Árnyékban 39 fok volt, a hídon a hőmérő 42-őt mutatott, mert fém, és a tetejére tűz a nap. Két szünetet kellett tartanom, mire végeztem, de armadszorra csak úgy tudtam befejezni, hogy törülközőt terítettem a térképekre, hogy arra csöpögjek. Azért csak megcsináltam.
Mennyivel könnyebb most egy útvonalat megtervezni és megcsinálni, hogy van egy tökéletes GPS. Az egyik legjobb típus, a MV Presidenten is ilyennel dolgoztam. A komputerben (mert az a javából!) benne van az összes, eddig használt ún. "waypoint", azaz egy kijelölt pont, amit a térképre berajzolnak, és a komputer kiírja a követendő útvonalat és a távolságot a hajó helyétől. Nincs más dolgom, mint ezeket a pontokat sorba bevinni egy útvonaltervbe, és azzal kész. Az adott földrajzi pozíciótól megadja a követendő útvonalat. Csak követni kell. Ha egy ilyen pontot elértünk, akkor automatikusan átvált a készülék a következőre, és megadja, hogy milyen irányba kell fordulnunk. Szóval tökéletes. És a parancsnok nem ragaszkodik hozzá, hogy az útvonalat felrajzoljam a térképre - hja, már a nem a hagyományos módon navigálunk! - így egy 3500 mérföldes út megtervezése és elkészítése jó bő fél órába telik, míg régen napokat vett igénybe!

Az oldal HTML kódját javítom 2006 áprilisában, és bőszen mosolygok az akkori magamon, hogy tudtam lelkesedni a GPS-nek! Ha az akkori énem feljönne most egy közepesen modern hajóra, nem győzne csodálkozni!

Batroun

A városka Tripoli és Bejrút között fekszik. Őrült meleg volt. Felvettem az új pólómat, amit Encsitől kaptam szülinapomra, három perc alatt átizzadtam, a hátamon folyt a víz, ronda volt. A kikötőkapu után megállt mellettünk egy Mercedes, 1971-es típus volt. Az ajtaja majdnem kiesett, körbe volt rohadva. Merő rozsda minden karosszériaeleme, két ablaka hiányzott, szóval elsőosztályú kocsi volt. A vezető megállt mellettünk - négyen mentünk ki, Karcsi, Pista, Árpi és én -, és felajánlotta, hogy két dollárért bevisz a városba. Nem volt apró dollárunk, és a kocsi se volt szimpatikus, hogy a vezetőről ne is beszéljünk, visszautasítottuk. Megelőzött, de száz méter után megállt. Azt hittük, hogy az árat akarja lejjebb adni, de kiderült, hogy lerobbant, felforrt a hűtővize...
Vagy jó húsz percet gyalogoltunk, azt hittem, sose érünk be, majd hőgutát kaptam. A főutca, ahol a boltok vannak, majdnem ötszáz méter hosszú.
A telefon után söröztünk egy légkondicionált cukrászdában. Jártunk még egyet, találtunk egy kerthelyiséget, megittunk még két sört, aztán taxival be a kikötőbe. A kapunál volt egy bolt, ott is beültünk egy sörre. Amikor eljöttünk, akkor láttam, hogy onnan is tudtam volna telefonálni. Püff neki. Igaz, így láttam ezt a kisvárost, remélem utoljára az életemben. Fél tizenegykor értünk vissza.
Nem a várossal van bajom, hanem a "kikötővel". Ugyanis csak egy rövid rakpartja van, az is csupa kosz, igaz, itt csak ömlesztett rakományt raknak ki, ezért nem is lehet igazán tisztán tartani, egyébként a hajó mellett felsöpörték... A 88 méteres hajónak az eleje és a hátulja is kilóg a rakpartról, ráadásul teljesen nyitott a tenger felé, nincs hullámtörő, ha egy kis rossz idő jönne, akkor horgonyra kellene állnunk, amíg elmúlik.

Augusztus 7. Péntek. Selaata. Lassan megy a rakodás, reggel még csak 2200 tonna műtrágya volt bennünk, legkorábban holnap reggel mehetünk el. Szeretem ezt a kikötőt, mert az érkezés óta nem találkoztam írni-olvasni tudóval, így nem is lehet velük kommunikálni. A rakodásvezető sehol, legjobb esetben a kocsmában hűsöl, és zabálja a fejfájós söröket, a darus, és a buldózer vezetője, valamint az egy szem magasan kvalifikált lapátnyik igen jól tud idevalósiul. Így aztán a következőképpen beszélek velük:
- Hé, eszma, hír befejezed, and gó előre! Oké, frend? Bát nó ezt az oldalt rakd onli, műtrágya áder szájd is, gúd?
És az eszma úr megérti, hevesen bólogat, mert közben kézzel lábbal magyarázok, sőt megismétli arabul, hogy lássam, minő okos őkelme. Mert az úgy van, ha az ember olyannal beszél, aki nem tud egy nyelvet, akkor én is elkezdem "törni", hátha többet ért belőle...
Maci - a barba - nem túlozza el a munkát. Leginkább a kabinjában hűsöl, és nézi a videókat. Van neki vagy háromszázmillió akcióscifikalandkazettája. Mindenhol bevásárol, aztán leviszi a szalonba. Egy hajón se láttam ennyi jó minőségű (magyarul: nem másolt), és ilyen temérdek műsoros kazettát. Tegnap este megnéztem a kabinomban a Sárkányszív című mesefilmet. Csak füldugó kellett hozzá, mert a tévékészülék elromlott (ez is a Macié), s a hangot nem lehet levenni, teljes erővel harsog.
Szóval a barba nemigen dugja ki az orrát a deckre, lévén ma is 36 fok árnyákban, minden izzik, a hátamon folyt a víz, amíg előre mentem merülést nézni. Más parancsnokok legalább a telexeket maguk írják, ő rám hárítja ezt is, de szívesen csinálom, mert új munka, máshol még nem foglalkoztam ezzel.

Augusztus 8. Szombat. Selaata, úton. Reggel fél hatra végeztünk a berakással. Éjjel fél tizenkettőkor keltem, addig Maci rakodott, s azt mondta, hogy 20 cm a fartrimmünk. Éjfélkor kimentem megnézni, orra voltunk bukva 20-at! Alig tudtam helyrehozni.
Hétkor elindultunk, most egy-, kéthetes menet lesz, ezt szeretem. Az eintopfot is, mert az volt ebédre (most babgulyást kaptunk, vacsorára lasagnét nem ettem).
Kicsit hülye meleg van, a hídon 36 fok volt délután, borzasztó.

Augusztus 9. Vasárnap. 171 nap. úton. Eddig minden rendben. Délelőtt Karcsi légkondit szerelt, de nem ébredtem fel, hogy meleg lenne. Igaz, csak másfél órát bíbelődött vele. Ebédre csirkelevest kaptunk, sajttal és sonkával töltött rántott sertéscombot burgonya krokettel, hozzá fejes salátát. Utána tejszínhabos fagyi volt. A délutáni kávé előtt a srácok előrementek a próvára, és nagyot fürödtek, a tűzoltóvízzel locsolták egymást. Később már nem lett volna rá szükség, mert a víz erősen feljárt. Videót is csináltam róluk. A kávénál megnéztük - csokoládés, narancsos süteményt kaptunk mellé -, hát mégiscsak én tudok a legjobban videót készíteni.
Estére bedurrant a tenger, olyan 7-es erősségű É-ÉNY-i szelünk van, teljesen szemből jön, erősen visszafog.

Augusztus 12. szerda. 168 nap. úton. Huszonkét éve esküdtünk meg Encsikével. Családi közhely, de még mindig őt venném el! Jó, hogy van nekem! Remélem, ő se cserélne el. Ilyen szép darab ember nem minden bokorban terem ám! Bárkinek, aki érdemes a szép házasságra, ilyen feleséget kívánok... Jó lett volna közösen ünnepelni, meg az összes augusztusi családi ünnepet. Majd ha hazamegyek, csapunk egy nagy bulit...
Meleg van, és megyünk. Jó az idő, a fiúk dolgoznak, én meg olvasok a hídon. Előre veszem a krimiket, későbbre a jobb könyveket. Ez persze jellemző: még nem is néztem meg a címet, de mivel kemény a kötésük, ezért a jobb könyvek közé soroltam őket.

Augusztus 14. Péntek. 166 nap. úton. A szolgálat alatt a Sat 1 programjában gyönyörködtem. Borzasztó, mert ha az ember nem tudja a nyelvet, akkor tömény unalom - akárcsak az otthoni kereskedelmi tévék -, de mit lehet csinálni?
Egész délután izgultam, vajon hogyan szerepelt Szabolcs Gödöllőn, a Petőfi szavalóverseny országos elődöntőjében? Jó lenne, ha továbbjutott volna...! Természetesen mindenki szorított neki, mert hajóvá kürtöltem.

Maci

Őrület, hogy a Maci mit halmozott fel a hajón. Azt hiszem valahol már írtam, de mindehhez hozzájön: egy kézi szerszámkészlet, néhány Black and Decker elemes gép, egy szalagírógép, kiderült, hogy három mobilja van, ma adott Karcsinak egy kartondoboznyi saját videókazettát (csak nézésre). Saját távcsöve is van, most abban töri a fejét, hogy egy tévére lenne igazán szükségünk a hídon (lehet, hogy sztereón nézhetem az éjszakai műsort?)
Maci mindemellett Werder Bremen drukker, és ősi szocdemes. A nagypapája és az apja is az, hát miért ne lenne ő is az, nem igaz?

Lassan már nem szenzáció.
Lassan már nem hír.
De elindult megint két fiatalember, hogy átevezzék az Atlanti-óceánt. Most nem kétpárevezős csónakkal, nem kenuval, hanem a világon elsőként kajakkal.
Hallottál róluk? Megmondom az őszintét, én egy médiában sem. Lehet, hogy nem jókat nézek, nem a megfelelőket olvasom.
Böngészés közben, a Fészbukon akadtam rájuk a Farfaraway címre hallgató oldalukon. Na, egy újabb Rakonczayféle kalandor páros, gondoltam magamban. Jó lenne megismerkedni velük és elbeszélgetni.
Üzentem, hogy szívesen leülnék velük, elmondanék dolgokat, amit csak egy tengerész tudhat, és mindenképpen a hasznukra válhat.
Kaptak rajta, találkoztunk és hosszasan elbeszélgettünk.Megismertem Kovacsik Norbertet és Szabó Leventét.
Ők is őrültek?
Bizonyára, mint mindenki, aki nekivág a Nagy Kalandnak. De az őrültek továbbviszik a világot!
Azonban ha végignézed a honlapjukat, akkor megláthatod, hogy alaposan felkészültek. Építettek egy gyönyörű hajót, szereztek szponzorokat, akik ellátták őket a szükséges felszereléssel. Mindent megtettek ami a szárazföldön megtehető, hogy sikerrel végigvigyék vállalkozásukat.
Hogy mi lesz?
Az most derül ki. Mert vasárnap, 2013. november 24-én elindultak Huelvából.
Azonban minden kezdet nehéz. Vissza kellett fordulniuk, mert elromlott a víztisztítójuk. Itt meghallgathatod, hogy Norbi hogyan meséli el.
Nézd meg a honlapjukat. Követheted a Fészbukon őket.

M/V PADUA

1998. július 27 - 1999. február 3.

ShipSpotting.com

© Frits Olinga

A fotón a MV Niklas ex Padua látható, a naplómban megtudod az átnevezés igen furcsa eseményeit is...

Indulás...

Gyorsan befejeztem otthon a csomagolást, a taxi a megadott időben várt. Nimród elkísért, Szabolcs sokáig integetett, még az erkélyre is kijött...
A reptéren kiderült, hogy egy szlovákiai matróz is jön, sajnos őt nem Istvánnak, hanem Stefánnak hívják...
Amikor az útlevelemet kezelték, még egy utolsót integettem Encsinek, már csak jövőre látom, ha minden igaz.
Kellemes utam volt Budapest - London - Larnaka között.
Az érkezés fantasztikus volt. Ahogy egyre közelebb értünk Londonhoz, mintha egy makett város terült volna el alattunk. A klasszikus angol építkezés: utca, előkert, házsor, mögötte kert, másik kert, házak, előkertek, utca. Szabályosan, ahogy az meg van írva minden angol regényben. A Temze fentről mocskosnak látszott. Lehet, hogy csak iszapos, de élesen elütött a kristálytiszta tavak vizének színétől.
A Heathrow óriási. Az 1-es terminálra érkeztünk, és onnan is indult a gép Larnakába. Négy órát kellett várakoznom. Sajnos csak angol fonttal lehetett fizetni, így a vécébe kellett mennem, ha szomjas voltam. Húsz dollárt nem érdemes beváltani, mert négybe kerül a jutalék...

Július 28. Kedd. Vassilikos. Isten éltesse a kisebbik nagy fiamat, Szabolcsot a neve napján. Kényelmetlen volt az út, már elgémberedett minden tagom, mire leszálltunk fél órás késéssel a ciprusi repülőtéren. A rendőrséggel ugyanúgy meggyűlt a bajunk, mint 1994-ben Athénban, amikor az MV Pancon-3-ra szálltam be. Lekapcsoltak, és megkeresték a taxisofőrt, aki a hajóra visz. Ugyanis nála volt a tengerész vízumunk. Három óra elmúlott, amikor mehettünk a csomagokért. Mindkettőnket itt ért a kellemetlen meglepetés.

Elveszett csomagok

Nem találtam a bőröndömet.
Pista matrózzsákja félig volt, Vagy kilopták a cuccot belőle, vagy kibomlott, és elveszett. Nem maradt egy ruhája se. Nagyon be volt gazolva. Én nem különösebben, főleg akkor amikor sorra kerültünk az elveszett csomagok pultjánál. Jó fél órát kellett várakozni, mert öten voltak előttünk. Megnyugtató volt, hogy tudtak rólam, már értesítették Ciprust, hogy nem jön a bőröndöm, tehát biztosnak látszott, hogy utánam küldik.
Pista ott szerencsétlenkedett, hogy vele most mi lesz? Látszott, hogy nem tudja, mi a teendő, ha egyedül utazik, akkor simán kiment volna, és senkinek nem szól...
A taxis megnyugodva várt, mert tudta, hogy itt vagyunk, csak azt nem értette, hogy miért késünk olyan sokat. Amikor elmondtam, hogy mi történt, bosszúsan legyintett.
- Uram, a múlt héten száz utas reklamálta az elveszett csomagját a British Airways ugyanezen járatánál... Nem a régi már a társaság!
Ötre értünk a hajóra. Ugyanaz a típus, mint a MV Clavigo volt, de első látásra sokkal jobb állapotban van. Béla, a matróz nyitott ajtót, mert kulcsra volt zárva a hajó, mindenki aludt. Ledőltem, fél hétkor keltem.
Érdekesség: napra pontosan három éve szálltam be Konstancán az első Marlow hajóra, a MV Presidentre. Azaz akkor 27-én érkeztem, most akkor indultam.

Első nap

Reggeli. Hamar lejött az új parancsnok a szalonba. Szép ember. Ugyanis a szép ember 100 kiló fölött kezdődik Karcsi sógor szerint (amióta ő is veri a 100-at). Így a barba nagyon szép, mert legalább 160! A szakács se sovány.
Elmondtam, hogyan jártunk a csomagokkal, megígérte, hogy intézkedik. Egész nap ezt tette. Ki kellett állítanom egy listát, hogy mi volt a bőröndben, mert ha nem lesz meg, akkor fizetnek. De a komputert nem! Ettől rosszul lettem.
Minden attól függ, hogy mikor megyünk el. A fedélzeten van négy súlyos hídelem, 35-35 tonna darabja. Ha azt ki tudják rakni, akkor elmehetünk még ma. De szerencsére egész nap tökölődtek, nagy nehezen kiraktak egy elemet, hoztak két autódarut, és a legszélsőt sikerült három óra alatt partra varázsolni. Délutánra hoztak egy hetvenöt tonnás darut, de az is kicsi volt, mert túl messze kellett benyúlni a hajó fölé, és nem bírta el a rakományt. Így most várjuk, hogy mit találnak ki. Mögöttünk egy óriás bulk carrier szenet rak ki. Ha végzett, akkor hátramehetünk, és ki lehet pakolni a fedélzetről. Utána a raktárból a ládákat és a vasat, majd Bejrútba megyünk. Ott tengervíztől károsodott cukrot rakunk ki, Antwerpenből hozta a hajó. Hm, csak nem a Humberé?
Tizenegy óra felé jött meg a hír, hogy megvan a bőrönd. Ha nem megyünk el, akkor holnap este behozzák, ha elmegyünk, akkor a Marlow elhozza a reptérről, és Bejrútból jövet megállunk Ciprus előtt, s csónakkal kimegyek érte. Milyen szép kilátások: tíz napig ugyanabban a ruhában, fogkefe és váltó fehérnemű nélkül!
Ilyen szép hajón még nem voltam. Soha nem láttam hajószalonban virágot, itt a plafon majdnem teljesen be van futtatva... A folyosón kis ládában egy díszcserje... A hidat fával burkolták, és tévé is van, a radar mellett... Minden szépen lefestve, a híd alatti fedélzet egy része üvegezett, és grillsütésre alakították ki.
A parancsnokságot a régi chief vette át, német. úgy néz ki, hogy ki lehet jönni vele, neki is van komputere, és akkor már rossz ember nem lehet.
Délután Pista bement ruhákat vásárolni, mert kapott vagy 1500 márkát az elveszett holmijáért.
Este szólt a barba, hogy éjjel kettőkor bemegyek a reptérre, mert ugyanaz a járat hozza a bőröndöt...
Korán lefeküdtem.

Július 29. szerda. 182 nap. Vassilikos. Fél kettőkor ébredtem, a taxi pontos volt, és két óra múlva már cipeltem a dög nehéz bőröndöt. Kipakoltam, és megírtam a Naplómat, mert ez a legfontosabb... 
Már nem feküdtem le. Délután manőver volt, új rakparthoz álltunk, és két óra alatt megszabadultunk a nehéz hídelemektől, amit a helyi hőerőmű rekonstrukciójához hoztunk.
A kikötő kicsi, és semmi sincs a közelben, csak egy cementgyár, így tök olyan, mintha Novorosszijszkban lennénk. Minden szürke és koszos. Limassol és Larnaca között van félúton, Vagy öt kilométerre van három étterem és strand, kulturált hely, a srácok ki is mentek, de nekem túl messze van. Illetve csak a lábamnak. Így nem tudok telefonálni. Nincs a közelben készülék.
Reggeli: virsli, de én kukoricapelyhet ettem tejjel. Ebéd: Francia hagymaleves, sült oldalas mártással, sült burgonya és bimbóskel. Vacsora: milánói makaróni, szőlő. Vacsorakor nemcsak a meleget esszük, hanem mindenféle hideg is terítékre kerül: hajszálvékony, vörös sonka (nem gép-, hanem füstölt-), szalámi, kenőmájas, párizsiszerűség, Philadelphia dobozos sajt (nagyon szeretem), háromszögletű is van, de nem olyan apró, mint az otthoni Medve, legalább háromszor akkora. Aztán van kvarglihoz hasonló, éktelenül büdös, tehát nagyon finom. Hozzá tószt-, fekete- és barna kenyér.

Július 30. Csütörtök. 181 nap. Reggeli: mexikói rántotta, (paprikával, paradicsommal, hagymával). Mindig terülj-terülj asztalkám van. Filteres Lipton-, menta-, kamilla- és csipketeát készíthet aki akar. Az édesszájúak málna, szamóca és baracklekvárt ehetnek korlátlanul, de a Nutella se hiányzik. Van kukoricapehely és müzli is.
A barba most megy először Bejrútba, be van sózva a három négyzetméternyi popsija, állandóan érdeklődik, hogy mi a helyzet, mert 1996-ban voltam, ismerem a helyzetet. Eddig jó a véleményem róla. Vidám fickónak tűnik, de egyelőre nem akarom elkiabálni, mert lehet, hogy később bizonyítani akarja, hogy jó parancsnok, és akkor rajtaütésszerűen meghülyülhet. Most először barba, ha azt a két hetet nem számítjuk, amíg egyszer kommandírozta a hajót. Két éve van a MV Paduán.
Ebéd: libaleves, rántott csirke spárgával és hagymás-paprikás tört burgonyával, paradicsomsaláta, őszibarack. A délutáni kávéhoz képviselőfánkot kapunk tejszínhabbal. HOGYAN TUDOK LEFOGYNI??? Egy biztos, a szakáccsal jól kijövök - és mindenkivel -, ezt az ember hamar megérzi, és a beszélgetésekből kiderül, hogy jó a hangulat, szeretik egymást, mint kollégát.

Július 31. Péntek. 180 nap. Beirút. Hajnali kettőkor érkeztünk. Ledobtam a horgonyt, de volt egy kis probléma: a libanoni haditengerészet ad engedélyt a horgonyzásra, és mivel a kikötő előtt mély a víz, közel kell állni a hullámtörőhöz. Közben beszélni kell velük, nem tudtam kétfelé koncentrálni, meg kellett állnom, és kitárgyaltuk magunkat, majd megkaptam az engedélyt a horgonydobásra.
Elindultunk Bejrútból.
Nyolckor már hullafáradt voltam, a barba elküldött aludni, mert éjfélkor a hídon a helyem. Semmi panasz rá, délután a kabinjában együtt videóztunk, egy kedves horror végére ültem be, még jó, hogy nem előbb hívott, és nem kellett megmondanom, hogy irtózom az ilyen emelt szintű kultúrától...

Mint Pilátus a krédóba, úgy csöppentem bele egy újabb könyv kiadásába.

Az úgy volt, hogy egyszer Bikkes Pista, vagy ahogyan hajós körökben ismert, Pici meghívott a Hajós Legendák & Legendás Hajósok zárt és titkos Fészbuk csoportba. Ő volt az, aki kitalálta és úgy gondolta, hogy ebben a csoportban mindenki, aki hajózott "szárazon és vízen", akarom mondani Dunán vagy tengeren tag lehet, de csak akkor, ha sztorizik, mesél, élményeket elevenít fel. Terve szerint a sok hozzászólásból majd kialakul egy könyv, amit jól ki fog adni.
Ahogy gondolta, úgy is tett, és azóta a csoport él és virul, gyűlnek a történetek, fél év alatt legalább egy könyvre való! Ekkor Pici azt gondolta, hogy kellene keresni egy szponzort, aki - fogalmazzunk úgy -, hogy a kiadásnak biztos pénzügyi alapot teremt. Nos hamarost ez is meglett, mégpedig a 2001-ben alakult, tisztán magyar tulajdonú Fluvius Kft. Megbeszéltük, amit meg kellett tárgyalni, és belevetettem magam a szerkesztésbe.
Nem mondom, hogy tudtam, mire vállalkozom. Az első, hogy nem vagyok szerkesztő, mert azt a szakmát évekig kell tanulni. Amit itt-ott felcsippentettem, az még annyi sem, hogy legalább kontárnak mondhassam magam, de azért annyit elmondhatok, hogy a saját könyveimet én csináltam.
Kivenni az internet adta formázásokat volt a legkisebb feladat, és a "baromi sok" oldalból (380!) máris lett nagyjából kettőszázhetven. Ezután jöttek a javítások, amibe beleőszültem volna, ha már amúgy se... Annak ellenére, hogy a csoport tagjai tudták, hogy egy leendő könyvbe írnak, küldtek mobilról bejegyzéseket, ékezet nélkül, küldtek bejegyzéseket "internetes helyesírással", nagybetűk nélkül, sok betűcserével. Azon már nem is kesergek, hogy a földrajzi neveket, és az idegen szavakat igen ritkán írják helyesen, de sajnos, ezt az interneten, az írott médában (az úgynevezett újságírók) is alig páran tudják.
Gondolj bele, amikor annyi hiba van egy szövegben, hogy a szövegszerkesztő ellenőrző programja azt írja ki, nem lehet megjeleníteni a hibákat, mert olyan sok van, akkor csak a tudásomra kell hagyatkoznom, márpedig én sem tudom a helyesírást - sajnos. De szerencsére van egy nyelvi oldal, amit rendszeresen használok, és ez sokat segít.
Sikerült az oldalszámot lecsökkenteni, de még küzdök, hogy a "kialkudott" 220 oldalt elérhessem. A kéziratot egyszer "kijavítottam", most a kinyomtatott változatot olvasom hangosan és javítom. Ez a munkamenet nagyon sok hibát előhoz. Amin a szem átsiklik, abba a magyartalanságba az ember füle beletörik, és a hangos olvasás előhozza az ösztönös beszédet, amit a nyakatekert megfogalmazások nem követnek. Szóval sok-sok munka van még hátra.
Most itt tartunk, itt tartok. A könyv borítója csak tervezet, de nem fog nagyon különbözni. Mert a kötet reklámhordozó, ezért a címoldalt a támogatónknak kell jóváhagynia, és természetesen a nyomda fogja elkészíteni.
Bár digitális nyomdában készül, és az átfutási idő mindössze öt nap, nem hiszem, hogy karácsony előtt kapható lenne.
Végezetül azt is el kell mondanom, hogy másrészt hallatlanul élvezem a munkát, mert egy előttem is ismeretlen világ tárul fel. Annyira jó egyik-másik történet, hogy időnként azon kapom magam, arra gondolok: a folyamon is kellett volna hajóznom pár évet!

Na, akkor itt vagyok ismét, hónapokig tartó szünet után. Mentségem nincs, csak kifogásaim:

- amerre jártunk nem fértem internet közelébe

- a hazajövetel után pedig a blog a legutolsó helyre szorult; mea culpa, mea maxima culpa.

Igazából pedig nem is volt miről írnom. Kivételesen jók voltak a tisztek, a 3. és 2. tiszt is, az őket váltókkal sem volt gondom, de erre visszatérünk, így aztán nincs miről írni. Most inkább arról, hogy elhagytuk a kies Perzsa- öböl térségét és beálltunk egy Karachi – Pipavav – Bombay  – Colombo – Szingapúr – Laem Chabang – Szingapúr járatra. Több okból nem volt kellemes: India és Pakisztán nem azok az országok, amiket a szívembe zártam, több okból. Elsősorban hihetetlen szervezetlenség, másodsorban a tarhálás királyai. Ezt olyan szintre vitték, hogy még csak manőverezési helyem sem volt, ha nem adtam a követelt mennyiségű cigarettát és piát, akkor kellemetlenkedtek. Karachiban 30 karton cigaretta, Pipavav 35, Bombay 50, és ez csak a vámosoké és csak Malboro. Illetve egyszer „véletlenül” nem volt Malbi, csak az olcsóbb Rothmans, de abból is elvittek ugyanannyit, sőt a következő körben már azt kérték és csalódottak voltak, hogy csak Malbi van. Hiába, a Rothmans jobb cigi (ez itt a reklám helye).

Az utolsó kanyarban meg megpróbáltam, hogy minimum cigivel érkezem és az indiai vámosok jóindulatát feszegetem: osztozzanak meg 50 kartoncgin, Karachiban meg széttárom a kezemet, sorry az indián tesóitok vittek mindent. Nem jött be, mert a rotációt menet közben megváltoztatták, először Karachiba mentünk, így már Pipavav kikötőjében nem volt elég gyarmatárú. Természetesen ez nem zavarta a vámost, elvitte a maradékot, meg még a kínai borból is jó pár üveggel, a darabszámnak meg kell lennie. Meg kellett volna nézni a Bombay-i vámos csalódott arcát, amikor meglátta az üres vámszekrényt. Csak némi kínai bor és kínai cigaretta marad, kénytelen volt beérni azzal.

Apropó, kínai cigi és bor. A hajó ugye egy éve került a céghez, még az előző managementtől maradt meg kínai cigi, amelynek árát nem tudtuk, tehát ez kb. könyveletlenül lett a vámosoké. Nem kár érte, kapadohánynál rosszabb minőség volt. Viszont a bor. Ahhoz volt ár rendelve. 7,50$ üvegenként. Jófajta bor, kár, hogy szőlőt nem látott, még közelről sem. ehhez képest a Kiskunsági Tablettás díjnyertes gurmant bor. Az árról meg, az Egri Bikavér került az Emirátusokban 18 dodóba.

Izgalmat tulajdonképpen ezúttal semmi nem okozott, illetve csak az, hogy a kápó, a 2. és a 3. tiszt mikor és honnan tud hazamenni. A zavart a bérlő állandó jelleggel változó menetrendje okozta, de a pár nap késéssel mindenki hazament.

És jött Zsolti kápó. Minden gépüzemvezetők gyöngye. Ő is megszabadult a Draxl nevezetű cégtől és átkerült PD logó alá. Mondjuk a hajót nem köszönte meg, mert ennyit már régóta nem kellett güriznie, de hát nagy hajó, nagy gépház, nagy gond. Behajózása után pár nappal rájött, miért nem tudjuk 82 fölé vinni a csavar fordulatát a hűtés elégtelenségén kívül. Az ok: a 3. henger mindig hátrában maradt, így a fordulat emelésével olyan erők ébredtek a főtengelyen, amelyek annak a töréséhez vezettek volna. Aljas egy hiba, mert a 96-ban épült hajóban semmi nem jelezte a z úgynevezett missfiring hibát, amíg el nem értük a 80-as fordulatot. Miután a hiba okát elhárította, Szingapúrban kivette a kipufogó szelepet, amelynek tányérja már körbe volt repedve. Ha ez leszakad, akkor hosszú és kellemetlen főgép javítással ér véget a szerződésem. Zsoltinak hála, nem így lett.

Na, de hogy legyen egy vidám történet is: Laem Chabang a kies Thaiföld kikötője, Pataya Beach-ez 10 perc autóútra. Thaiföld a templomairól híres, és arról, hogy a csendes meditációra vágyók ide utaznak. Ja, nem, az másik ország. Mondjuk ki kereken, Thaiföld többek között a lányairól és azok barátságosságáról híres. Mi is partra szálltunk, de az éjféli indulás előtti délután, tehát aki itt most szaftos történetre vágyik, az akár abba is hagyhatja az olvasást. Még sört is annyit ittunk, amivel lehűtöttük a „nem csípősen” elkészített thai kajákat. A sarki ivóba, ahová később bevettük magunkat, nézte is az ír asztaltársaság a tápos fehér kollégákat, akik üdítőztek. A bár leányai is nézték, és nem nagyon akarták érteni, hogy mi van. A nem csípős ételekre visszakanyarogva, olyan éttermet kerestünk, ahol nincs kiírva érthetően az étlap. Találtunk is, csak ott épp az angoltudásunk kevés volt. Azt még csak- csak eltáncoltuk, hogy én nem kérek tengeri herkentyűket, de az már nem ment át a tűzfalon, hogy ne legyen csípős. Konkrétan két napig csípett. hogy mit ettem? Nem tengeri étel volt, de azon túl nem is akarom tudni.

De a történet folytatása. Indulunk vissza a hajóra, sétálunk végig a bárok utcáján a taxisunkkal történő találkozási pontra. A bárok akkor nyitnak, amikor mi indulunk melózni, a lányok állak az utcán, zene, a szingli és többnyire hímnemű túristák hangoskodnak. Mi is gusztáljuk a felhozatalt, mert hűséget fogadtunk, nem vakságot. Egyszer csak Zsolti kápó megtorpan, mert két, valóban gyönyörű szép thai leányzó integet nekünk az egyik bár előtt. Messze a legszebbek, akiket láttunk. És magasak. Nem vagyok ugyan daliás termet, de olyan magasak, mint én. Zsolti közelebb is lépett, hogy szóba elegyedjen velük, majd visszafordul:

- Béla, nincs még egy fél óránk, csak egy italt igyunk velük.

- Nincs, Fater. Lépjünk.

És felmutattam a bár táblájára, ahol a név alatt diszkrét betűkkel állt:

Ladyboys.

Március 9. Hétfő, Haifa. Reggel kikötöttünk, felhívtam Encsit. Azt mondja, hogy jól sikerült a rádióműsor. Közben felhívta Miklós, az unokatestvére, hogy hallgatja-e, mert "benne vagyok a rádióban". Nagyon vár már haza, s mi tagadás, mennék is, akár tegnap.
Gyula is azzal jött vissza a telefon után, hogy hallották a műsorban. Ilyen híressé tettem a hajót (és magunkat) Valami rossz hírt is kaphatott Gyula, mert estére úgy berúgott, hogy attól tartottunk, hogy kiesik a hajóból. De aztán kiderült, hogy időlegesen nem "működött a lába", ezért állt másfél órát a korlátnál, és nem merte elengedni...

Március 10. Kedd, úton, Haifa . Hogy én milyen hülyeségeket tudok álmodni!

Shmone

Karellal vitatkoztam álmomban. Tőle tudom (a valóságban), hogy a "shmone" nyolcat jelent héberül. én meg állítottam, hogy nem, az tizenhét, mert nézze meg, itt van nálam a "walkie-talkie", és most is a 17-es csatornán van, és az előbb is azt mondták, hogy shmone, tehát azt jelenti, hogy 17...
Úgy volt, hogy horgonyra állunk, fél tizenegykor lassítottam, aztán éjfélig drifteltünk (gép nélkül hagytuk magunkat sodorni).
Még 5 nap és...

Március 11. Szerda, Alexandria, úton. 
Kiraktunk, beraktunk, délben elindultunk.
Hajnalban sokat beszélgettem Mohamed II-vel. Elbúcsúztam tőlük, címet cseréltünk, egy képeslapot feltétlenül küldök nekik. Ha valaha visszajutok Alexandriába, akkor feltétlenül megkeresem őket, és bevasalom rajtuk a beígért egyiptomi kebabot! Akkor kipróbálom a "sisát", ahogy itt a vízipipát hívják. Mohamed II nagy barátja ennek a fajta időtöltésnek.
Délután grill parti, de már nem maradt bárány, így rablóhúst csinálunk, meg sütöttünk pár virslit is.... újra elmondom: olyan virslit, mint otthon, sehol a világon nem kapni! Az itteni egy krémszerű, szójanudli... De az egyiptomi kenyér finom volt. Keletlen lepényt hoztak ajándékba Mohamedék, feltettem a faszén füstjére, egyszerűen fantasztikus!

Március 13. Péntek, úton, Mersin. 
Röviddel éjfél után elhagytuk az Andreasz-fokot, Ciprus északkeleti csücskét. Befordultam északra, de olyan veszett dülöngélésbe kezdett a hajó, hogy vagy húsz fokot el kellett térnem az eredeti iránytól. Ennek nem lenne semmi jelentősége, ha nem jött volna egy olyan billenés, hogy minden lezúdult a földre a hídon. Sajnos a komputerem is! Remélem, nincs komolyabb baja...
(Hát lett... és csak most, 2006. januárjában vettem észre, hogy nem véletlen baleset volt, hiszen péntek 13-án történt!!!)

Megyünk haza...

Délután, amikor Karelt váltottam, a kabinjában volt, és két csomagot is készen láttam.
- á, Pista, ez csak a látszat. Harminc éve mindig jó előre össze akarok csomagolni, és mindig a legutolsó pillanatra marad. Ezek a táskák még nincsenek készen...
Délután telexet kaptunk Ciprusról:
A jegyeket 16-ára telepítették.

Március 14. Szombat, Mersin, úton. 
Hajnalban capt. Barud behozatott böreket, rétestésztába göngyölt fűszeres marhahúst. Igen finom volt. Tízkor indultunk, holnap reggel az utolsó haifai érkezés...
Hál istennek, már csak 1 nap...

Március 15. Vasárnap, úton, Haifa. 
Nem a legjobban alakulnak a dolgok... Egész nap azzal hitegettek, hogy bevisznek, és most, este tízkor is kint állunk horgonyon. Ugyanúgy, mint amikor érkeztem. A baj csak az, hogy ugyanúgy rossz idő van. Délután gale-warningot, azaz viharjelzést adott Haifa Rádió, negyven csomós délnyugati szelet. Attól fél Karel, hogy nem tudunk kikötni. Shai se tud semmit csinálni. A barba már egészen ideges, én még bírom. A váltók már a Shulamit hotelben vannak.
Sokat nyavalygok a lábammal. A bal térdemen, ahol valamilyen ömleny keletkezett, most kezd keményedni, de a térdkalács nyomásra érzékeny. Ma este meg a jobb vádlim húzódik, azt hiszem az inak húzódtak meg.
Várom az asszonyka telefonját, de nem hív. Pedig tudja, hogy itt vagyunk...
Csak nekem volt kokárdám a hajón...

Visszatekintés...

Igazságtalan lennék, ha csak azt mondanám, hogy "nem volt rossz". Kimondottan jól éreztem magam, ez elsősorban Karelnak köszönhető, akitől sokat tanultam, főleg manőverezni. Másodsorban a srácoknak, mert semmi dolgom nem volt velük: mindenki értette a dolgát. Pali nyomába se jöhet a M/V President gépésze.
Nem szabad megfeledkezni az ügynökségekről sem!
Haifában a Carmeltől Shai normális pasas, egy affértől eltekintve nem volt vele semmi gond.
Mersinben két ügynökség is volt, de az emberek majdnem ugyanazok. Velük: Alival, Juszuffal, később capt. Baruddal és Metimmel nagyon jól kijöttünk. Kellemes partnerek voltak, készségesek, és jól is csinálták a dolgukat. Na és a kebabok, amiket behoztak!
Az alexandriai ügynökség volt a legjobb! Sose gondoltam, hogy ilyet mondok valaha, hogy arabok a legjobbak valamiben. A két Mohamed és Mahmud valóban első osztályúan csinálták a dolgukat, ezen kívül készségesek, alkalmazkodóak, és emberileg se hagytak kívánni valót maguk után (a törökök is ilyenek voltak!)

Március 16. Hétfő, Haifa. 
Szemétség: a M/V Schulau (német konténeres hajó, ugyanezt a környéket járja, és sokszor találkozunk) most érkezik, és lehet, hogy előttünk beviszik. Bár a kikötő minket is hívott, és állítólag 1:30-kor part mellé állunk... (írom 00:40-kor...) Ezután azt hiszem, csak otthon folytatom a Naplómat...

Sosem látott időjárás...

éjjel fél kettőkor kötöttünk ki. Hajnal négykor feljöttem a hídra, és olyat láttam, amit még soha: mintha sűrű köd borított volna mindent. Alig lehetett ellátni húsz méterre. De nem köd, hanem homok volt. A sivatagból fúj a szél, és az eget elborítja a homokfelhő. Egyszerűen fantasztikus. Délután a barométer 998 Hpa-ról 982-re esett. Azt hittem, hogy ennél alacsonyabb már nem lehet. Most 970 Hpa! Remélem, nem befolyásolja a repülőgépek indulását. Még az kellene, hogy késsünk!
Beszéltem az asszonnyal. Megtudtam, hogy 21:20-kor leszek Pesten.
Szabolcs bejutott az Országos Petőfi Szavalóverseny döntőjébe.
Eddig írtam Haifán, most 08:00-van, ki kell kapcsolnom, és elcsomagolni a komputert.

Március 17. Kedd. 
Bekapcsolás után látom, hogy a képernyővel valami komoly baj van, a leesés eredménye...

Hazautazás

A hazautazás eseménytelen volt, hacsak azt nem számolom, hogy Gyuszit teljesen szétkapták a haifai repülőtéren a biztonságiak. Kellett neki réz vízipipát venni, meg kancsókat, kőszobrokat... Engem békén hagytak. A biztonsági intézkedések itt valóban meg voltak, amit Frankfurtban hiányoltam: a biztonsági ellenőrzésnél alaposan kikérdeztek mindenkit, a csomagokra vonatkozólag. Az érdekelte őket, hogy a csomagok hogyan készültek, nincs-e valami küldemény nálam, aminek a gazdája nem utazik.
Szekrényhátú biztonsági őrök cirkáltak, nem lehetett egy csomagot se őrizetlenül hagyni, azonnal jöttek, kérdezték, hogy kié. A szeméttárolókat minden öt percben szétkotorták, hogy nem rakott-e bele valaki egy bombát.
Ami a lényeg: szerencsésen hazaértem.

A Naplóban szereplő Gudrun a katona című kéziratból 2002-ben lett könyv.

... megint sírni tudnék a bulvár újságíró slendriánsága, hozzá nem értése, és félretájékoztatása miatt.
Helyesbítek: ezek a micsodák nem újságírók, hanem legfeljebb izék...
Az úgy kezdődött, hogy megkeresett Kránitz Balázs szerkesztő a Kossuth rádió Közelről című műsorához egy interjúra. Pesten voltam, ahol sajnos nincs internet, tehát látható, hogy a világ háta megett van (Akához képest, ahol dróton dzsal az infó...). Hazajöttem, és tájékozódtam. Ezt találtam mindössze magyarul:

A cikk összefoglalja amit tudni kell róla, de ha elolvasod, akkor a "Március óta semmi nyom" bekezdésben amit összezagyvál az:
1. Ha laikus vagy, akkor tudd, hogy észveszejtő baromság.
2. Ha tengerész vagy, akkor kívánok kellemes röhögcsélést...
(Tudod, a gyengém az EPIRB és annak az működése...)
Itt a Wikipédia szócikke, amit nem szeret a bulvár, mert ezt nehéz félremagyarázni, bár egy bulvármédiásznak ez semmiből sem állhat.

Egy valami fenemód izgatja a fantáziámat, jelesül az, hogy a következő mondatot melyik okos ujjából szopta a szerző: "Február végén és március elején két alkalommal is jeleket fogtak az Orlova két mentőcsónakjáról."

Édes jó Istenem, mikor következik el, hogy egy ilyen nagy tudású és tapasztalt mediász azt mondja a tükörbe:
- Tengerész vagy Pétör? Nem? Akkor mi lenne, ha megkérdeznél egyet, hogy amit nem tudsz, azt megmagyarázza?

2013. október 25-én 16.00-16.45 között lesz hallható az interjú a Kossuth Rádióban.

Február 21. Szombat, Mersin, úton, 
Hajnalban behozott capt. Barud tizenkét kiló báránycombot, és tizenöt kiló faszenet. így jó párszor rendezhetünk ökörsütést, faszénen sütjük meg a pácolt husikát... Tizenöt dollár volt kilója, nem mondom, szép ár, még akkor is, ha kicsontozott combokat hoztak, felszeletelve. 
Szép az idő, megyünk Haifába. 

Február 23. Hétfő, Haifa, úton. Fél egykor nem akartam hinni a szememnek: Karel fehér 
ingben, nyakkendőben jött meg, szélesen vigyorgott, és kicsit se tántorgott. 
- Koncerten voltam, Pista! - mondta. - Juditot és három barátnőjét kísértem el, volt egy felesleges jegyük. A Haifai szimfonikusok játszottak, mit mondjak, csodálatos volt! 
Délben leváltottam, mert négykor indultunk, és manőver előtt elküldött aludni. Egy kicsit napoztam, igaz csak percekről volt szó, de akkor is, szép az idő. 

Február 24. Kedd, úton, Alexandria. éjfél után egészen jól jött a Kossuth.
Reméljük, hogy megússza a világ egy újabb háború nélkül ezt a konfliktust is. (Nem az irakiak jóvoltából...!)

Február 25. Szerda, úton. Gyönyörű napos időre ébredtem (fél egykor). Gyuszi sürgetett, amikor meglátott, hogy a papucsommal bíbelődöm.
- Gyere, kihűl a rablóhús. Kint eszünk a pupán!

Grill party Clavigo módra

Nem úgy megy, mint más hajókon. Délben kezdtük, és este fejeztük be! Egész délután a pupán beszélgettünk. A barba, Pali és Gyuszi. Tadek kilógott a sorból, mert állandóan egy emelettel feljebb lebzselt, és napozott. Nem tudom, mi ütött Karcsiba, mert ő öntevékenyen egész délután festett. Karel le akarta állítani, de nem lehetett, hogy miért jött rá a munkamánia ki tudja...?
Vacsora előtt egy üveg Carmel vörösbort bontottunk. Finom, mély tüzű. testes bor, az árán is meglátszott, húsz dollárba került egy palack. Judit ajándéka volt a hajónak. Karel csak nézett, amikor a koncert utáni kávézás és borozgatás közben átadta.
Vacsorára bárányt sütöttünk faszénen. Pali bepácolta, majd csinált egy "kencét" - citromlé, cukor, ketchup, bors, olaj keverékét -, és ezzel kenegette Gyula a húsokat. Félretettem a diétámat, és jól belaktam. Tadeknak nem volt jó: azt mondta túl erős, és hozott magának egy szelet szalonnát, meg vagy három szelet felvágottat, s azt sütötte meg. A barbának kezd tele lenni a hócipője a szakáccsal, túl sok hóbortja van már. Kezdve onnan, hogy állandóan vásárol az egyiptomi bazárosoktól, és mindenkit azzal hülyít, hogy csak régiségeket vásárol, mert amit neki hoznak, azok mind antik darabok. Egész nap a köcsögjeit, rézkancsóit suvikszolja, szidolozza, a főzést hanyagolja.
Ja, volt még sör, és kávé meg tea is.

Február 26. Csütörtök, Haifa. 
Kikötés után Shai átadott egy levelet. Apa írt. Nem hittem, hogy megkapom, így kétszeres volt az örömöm.
Enikő reménykedve kérdezte:
- Tudtad ma reggel fogni a magyar rádiót?
Nagyon sajnáltam, hogy nem hallgattam reggel a Kossuthot. Apa az útravalóban arról beszélt, hogy a múlt héten, valahol a Kelet-mediterránon, hallottam a hajnali jegyzetét... Felemelő érzés volt, még így visszaemlékezve is. Lekönyököltem a rádió elé, és a recsegés sípolás alatt felismertem a hangját, megfejtettem a mondatokat.
Jól vannak, várnak haza.
16-án utazom, ha minden igaz.

Február 28. Szombat, Port Said, úton. 
Hajnali egyre lettünk kész, csak reggel hatra ígérték a pilotot. Ez így jó, végre egy nyugodt éjszaka. Le is feküdtem háromkor, aztán fél ötkor felkeltem, mert nem tudtam elaludni. Hiába, megszoktam az éjszakázást.
Hajnali ötkor megjött a karantén doktor (az eü. vizsgálat). Ha kicsit késnek, akkor már nem vagyunk itt... A cigijüket megkapták.

MÁRCIUS

Március 1. Vasárnap, Alexandria. 
Jöttünk, kiraktunk, elmentünk. Este pupabulit tartottunk, mititei-t is sütöttünk. Egy kicsit megfeküdte a gyomromat.

Március 4. Szerda, Mersin. Délelőtt bejöttünk. Az hagyján, hogy én először voltam nappal itt, de Karel is a teljes hat hónap alatt csak az éjszakát töltötte part mellett!
A térdem miatt meg vagyok egy kicsit ijedve. Egyre nagyobb az ömleny. Nem színeződött el, tehát nem véres (remélem)

Mi lehet Ankarában?

A hat órai hírekben, és előtte is állandóan Ankarából mutattak élő képeket, ahol egy teret elözönlött a tömeg, s hiába lőtték vízágyúval, nem sikerült a rendőrségnek feloszlatni. Később könnygázt és rohamrendőröket vetettek be, azok aztán szétoszlatták a tüntetőket. De nagyon sokáig tartott, még páncélozott járműveket is láttunk. A Kossuthon nem szóltak róla... 


Március 5. Csütörtök, úton, Haifa. 
érkezéskor bevittek, azonnal megüzentem Enikőnek, hogy este hívjon.
Shai behozta a rakodási tervet, azonnal láttam, hogy orra akar megint buktatni. Kiszámoltam, másfél méterrel nagyobb lett volna az első merülés, mint a hátsó. átdolgoztam, odaadtam. Karel is belekotort egy kicsit, elvégre ő a parancsnok, övé az utolsó szó.

Március 6. Péntek, úton. Egész napos menet. éjszaka stabilitási számítást csináltam. Minden rendben van.
9 nap múlva hazamehetek!

Írom a könyvet
Egy hoszabb kihagyás után újra nekiültem. Nem volt hajlandóságom hozzá, megakadtam, mert rájöttem, hogy alig ismerem a fegyvereket, s Gudrun ugyebár kommandós. De aztán rájöttem, hogyan hidalhatom át az egészet. Nem ez a lényeg! Nagyon vegyes érzelmekkel írom, nem tudom, milyen lesz, nem tudom mit szólnak majd hozzá. Azt tudom, hogy Szabolcsnak és Ninónak tetszene...

Március 7. Szombat, úton, Alexandria. 
A legfontosabb: 8 napom van a hajón. Kikötés után lefeküdtem, és délután, amikor felkeltem, már hárman vártak rám. Mohammed a rakodási terv miatt, Mahmoud és egy fiatalember pedig komputer ügyben. Mahmoudnak segítség kellett az IMO veszélyes áruk programjával kapcsolatban, A fiatalember pedig különböző játékprogramokat hozott.
Mára vártuk Dalia Ragabot (25 éves hölgy), az ügynökség tulajdonosát. Sajnos nem tudott bejönni, mert megfázott, és ágyban fekszik. Azt táviratozta, hogy majd legközelebb...
Legközelebbre kebab partit ígért Mohammed. Megmutatják, hogy milyen finom az egyiptomi, magasan fölözi a törököt (szerintük).

Mohammed

Kettő is van belőlük. Azt hiszem ők ketten, és Mahmoud a három legrendesebb egyiptomi. Jópofák, fiatalok, sokat dolgoznak, számukra nincs szünnap (amíg Shait nem lehet elérni péntek délutántól vasárnap reggelig, a sabbat szent dolog Izraelben).
Mohammed (I) fiatal házas, mutatta a 11 hónapos kislánya fényképét. (Ha szakálla lenne a kis csajnak, kiköpött apja lenne!) Két hét múlva várják a kis Juszufot. Mohammed vakbuzgó muzulmán. Karel jókat vitatkozik vele, és állandóan ugratja. Persze, ezek mindig politikai viták, mi védjük Izraelt, szidjuk a muszlimokat. Mohammed pedig vitatkozik, érvel, és néha előbukik belőle a fanatikus mohamedán. (Ilyenkor valóban félelmetes!) Izraelt el kell pusztítani, a Próféta is megmondta, tehát ő, akár fegyverrel is elmenne harcolni. (A család se fontosabb ám, mint az "arab" ügy!)
Persze biztosan veszi a lapot, mert vita közben állandóan vigyorog, de azért látni rajta, hogy az a fajta, akinek az észérvek semmit se számítanak, csak a Korán...

Tadek búbánata...

nagyon szomorú volt Tadek egész délután. árusok jöttek be, és "valódi" régiségeket raktak ki: ikonokat, templomi (pravoszláv) tárgyakat, volt egy templomi zászló is, tele voltak patinás kancsókkal, vázákkal, szobrokkal. és neki egy árva fillérje se maradt! Ezt a borzalmat!
Még Karel is vett volna, egy női bronz szobrot, egy ikont, és egy valami edényt.
Hát..., nem tudom.
Az ikonokat szerintem horganyzott bádogra kapargatták, illetve csavarhúzóval vésték rá a motívumokat, mögötte papundeklinek tetsző anyagon randa "madonna" kesergett. Ha egy réz, vagy bronzedényt egy hétre beásnak a trágyadombba, akkor az rögvest ezer évet "öregszik". Nem akarom elhinni, hogy ezek a tárgyak érnének is valamit. Illetve tévedek. Ha lenne pénzem, akkor mondjuk tíz dollárt adnék egy ilyen tárgyért, és úgy mutogatnám: XXII. Ramzesz számomra hamisíttatta Musztafával, a szemfüles boltossal.

Nargilé

Emlékeimben úgy él, hogy a vízipipa akkor jó, ha a füstöt megszűri a víz. Sose láttam, hogy füstfelhőbe burkolóznának az igazhitűek egy-egy kávézó teraszán. Nem úgy Tadek. Olyan a kabinja, hogy nem lehet belátni. Az illata pedig, mint amikor egy almát szállító négyhuszonnégyes gőzmozdony kigyullad. 

Jelentem rossz pénz nem vész el. Sajnos július 17-én járatot váltottunk, és egészen hazaérezésemig nem jutottam internet közelébe.

Ami azt illeti, az írást is hanyagoltam - az alvással egyetemben. De majd most! A hazaérezés utáni hajcihő lecsengett, a rám váró feladatok a naptárban elhelyezve, elvégzésük között remélhetőleg lesz idő írni. 

Február 10. Kedd, úton, Alexandria. 

Isten segítségével szerencsésen megérkeztünk. Ugyanis ha elkapjuk a vihart, ami a kikötés után kitört, akkor nem tudom, mi történt volna a hajóval... Kiraktunk, beraktunk, és nem jöttünk el. Ugyanis a kikötőt lezárták a rossz idő miatt. így volt egy nyugodt éjszakánk. 

Beszélgettünk Karellal 

Mi másról, mint a kajákról? Nem volt még nálunk, de a magyar ételeket imádja. Amikor a paprikás krumpliról beszélt, elborult a tekintete, és csak úgy cuppogott. Sajnos nem tudok csinálni, mert leginkább az igazi jó magyar kolbászt hiányolja belőle, és azzal itt senki se szolgálhat. Ismeri a kolozsvári káposztát, és él-hal a jó magyar pörköltért. A halászlét is szereti. Elmeséltem, milyen krumplis tarhonyát tud csinálni Sári néni, és kijelentette, hogy szereti. 

- Ettél már? - kérdeztem csodálkozva. 

- Nem, de érzem az ízét a számban, ahogy elmondtad, csak jó lehet...! 

Azt hittem, a kocsonyával újat mondok, de kiderült, hogy a csehek is készítik... 

Arra gondoltam, meg kéne hívni, és megtanítanám ezekre a finomságokra, de mintegy megelőzendő, elmondta, hogy két hónapot lesz csak otthon, és fogsort kell csináltatnia - rá is fér! -, aztán ki kell mennie Lengyelországba, és különböző bizonyítványokat megszerezni - amiket a cseheknél nem kértek, de a Marlow megköveteli: tűzoltó, egészségügyi, túlélési járművezetői, biztonságtechnikai bizonyítványok. Hát, lesz vagy ezer dollár... 

Február 14. Szombat, úton, Alexandria. 

Megérkeztünk, kiraktak, beraktak, elmentünk...

Hallgattam a 22.00 órás híreket a Kossuthon. Döbrentei Kornél kapta az idén a Balassi emlékkardot. A költő nevét viselő társaság ítéli oda minden évben annak, aki XIIV. századi poéta eszmeiségének folytatója.

Február 16. Hétfő, úton, Mersin. 

Délután ötkor álltunk rakpart mellé. A Megaship helyett most új ügynökségünk van, a 

Barko Shipping 

Cpt. Barud volt az izmiri székhelyű Megaship helyi kirendeltségének vezetője, és most csinált egy új ügynökséget. A Cosco hajókat magával hozta, később biztosan dolgozik majd más társaságnak is. Ali neki dolgozik, de Juszuf helyett egy ismeretlen fiatalember, bizonyos Metim jött. Mivel Alitól nem vált meg, ezért érkezéskor megkaptuk az "ekmek"-et, a friss, ropogós török kenyeret, aminél nincs jobb sehol a világon. Mindenféle ócska, francia kenyér elbújhat mellette! Hamarosan megjött a kebabunk is, mert Ali egy igen lelkiismeretes fiatalember. 

Amíg a vizsgálat tartott Metim szerényen meghúzta magát. Utána figyelmesen hallgatta Cpt. Barud magyarázatát, s kijött hozzám beszélgetni a fedélzetre. Szegény nagyon be volt tojva, most végzett az Izmiri Tengerészeti Főiskolán tengeri szállítás szakon, mindent tud elméletben, de semmit nem látott még a gyakorlatban. Tele volt kérdésekkel, olyanokkal, amiért nem kellene aggódnia, de egyszer mindenki volt kezdő, és én mindig jóindulattal viseltettem irántuk. Talán azért is, mert én nem mertem kérdezni, biztattam, hogy hozzám nyugodtan jöhet, ha valamire kíváncsi.

Az első kérdése ez volt: 

- Az iskolában tanultuk, hogy a Sailing Reportban (indulási jelentés) be kell írnom a hajó merülését, de honnan a fenéből tudom majd? 

- Én mondom meg, ha befejeztük a berakást - nyugtattam meg. 

Irtó lelkiismeretesen csinálta a dolgát, egész este kint didergett a raktár mellett (plusz tíz fok van, ami itt kemény télnek számít), pedig vagy egy órát kellett várni, mire az öt darab konténert a kikötő összeszedte! 

Középkori baksisrendszer

Cpt. Barud - szimpatikus, negyven körüli férfi - mesélte, hogyan alapította az ügynökséget: 

- Százezer dollár kenőpénzt kellett kifizetnem, mire az összes hivatalos iratot be tudtam szerezni. Ez nálunk, Törökországban, teljesen legális, az élet minden területén ezt csinálják. Egy példa: a kikötőkapitányi beosztásért 100-120 ezer dollárt kell letenni az illetékes hivatalban. Ezért két évig harácsolhat. 

- De mit tud bezsebelni, és kitől? 

Barud efendi csak mosolygott. 

- Uram, bejön egy hajó, a kikötésért a nagyságtól függően 50-200 dollár baksist ad az ügynökség. Ezután a hajóról elviszik az okmányokat, ez megint ötven dollár. Persze csak akkor, ha minden rendben van. Ha valami hiányosság adódik, akkor 50-től akár 10 ezer dollárig is felmehet a kenőpénz, attól függően, mit kell elintézni. Ha nem fizetek, akkor a hajó nem mehet el... Aztán itt vannak az arab hajók. Régebben velük dolgoztam. Kicsik, és mindenféle papír nélkül járnak. A tiszteknek nincs semmi képesítő bizonyítványuk, még a parancsnoknak se. így aztán ezekért elég jelentős összegeket kell letennem. 

- De akkor miért szállítanak ezekkel a hajókkal? - kérdezte Karel teli szájjal nevetve, mert ezt nem lehet röhögés nélkül kibírni. 

- Nézze captain. Ha elszállítok egy tonna árut Tunéziába, az kb. negyven dollár tonnánként egy legális hajóval. Egy ilyen kis trabakuli elviszi 12-14 dollárét tonnáját! Hát persze, hogy ezt rakom meg, mert még így is megéri. Aztán ott van a Vámhivatal (Büyük Gümrük Müdürlügü a török neve). Egy vámhivatalnok kb. 50 ezer dollárnak megfelelő összegért kapja meg a hivatalt. Persze, hogy kemények, és szigorúak, ahol tudnak büntetnek, és persze minden elintézéséért baksis jár nekik is. 

Láttam is, amikor Ali elővett vagy fél kiló török pénzt, és kivette a vámosoknak járó baksist, amit azért kaptak, mert "minden oké". 

Szemléltető oktatást is kaptunk a rendszerről. 

A berakás az Istennek se akart haladni. öczan Barud mindenáron el akart küldeni minket éjfél előtt. Ugyanis éjfélkor van váltás a pilot állomáson (értünk ötven dollárt kap a pilot személyesen, amiért behoz!), a Kikötőkapitányságon is ekkor kezd az éjszakai műszak, és az új melósok is akkor érkeznek. 

- Ha nem akarok mindenkit újra megkenni, akkor éjfél előtt el kell a hajónak indulni! - magyarázta az ügynök. - így most elmegyek, és megkenem a konténereket összegyűjtő darust, hogy tizenegyre fejezze be a munkát. 

Kis idő múlva megjött az öt konténer. 

- Hatmillió lírát adtam, ez mindössze harminc dollár, és megcsinálták - dörzsölte a kezét elégedetten. - Pilot nem jön, így azonnal indulhatnak. 

- Kétszáz dollár, ha már itt ez a rendszer... - tartotta Karel a markát nevetve. 

Február 17. Kedd, úton. Mentünk, 21.10-kor megérkeztünk, horgonyra álltunk. Az M/V Emili Borchard, egy német konténeres hajó megelőzött, negyed órával előttünk érkezett, így ők bementek, mi kint maradtunk. Egyébként ezzel a hajóval hol Alexandriában, hol Mersinben találkozunk.

Csőtörés...

Este néztem az izraeli híradót mert a Kossuth most nem fogható, és az iraki hírek mindenkit izgatnak. A belföldi hírekben mondták, hogy eltört egy olajvezeték, és több mint hetvenezer liter gázolaj ömlött a tengerbe. A hajón is éreztük a szagát, mert itt, Haifa mellett, Quishon kikötőjénél történt. Egy jó kétszáz milliméteres cső tört el. Mutatták, teljesen szét volt rohadva, egy jó méteres szakaszon teljesen szétrobbant a nyomástól.
A szokásos képek következtek: habanyaggal tisztítják a vizet, olajos madarak, halak...

Február 18. Szerda, Haifa. Este hatkor álltunk part mellé. Nem értettük, hogy mi történt, mert az M/V Borchard már egykor befejezte a berakást, és indulásra készen volt.

Otthoni hívás

Fél kettőkor csörgött a telefon. Bejelentkeztem, s a legnagyobb meglepetésemre egy hölgy magyarul szólt hozzám.
- A Magyar Rádiótól beszélek, kapcsolom Takács Andrást.
Megörültem, már azt hittem, hogy nem hív, de fél órával a beszélgetés előtt kapta meg a faxot, amit a Rádióba küldtem.
Addig felhívtam a kikötőt, de nem tudtak semmit mondani a kikötésről. Nem értettem, hogy mi történt, mert a Borchard már régen indulásra kész, és csak nem jött ki...
András újra hívott, és mintegy hat nyolc percet beszélgettünk. A hajóról, a kosztról, lévén a műsora élelmiszer Magazin. Március első szombatján kerül adásba.
A kikötéskor természetesen nem az ügynök várt, hanem Áron, a Layam Shipschandler embere. Na, ja! Ha üzletről van szó...

Áron híre

Még messze voltunk, amikor kiabálni kezdett:
- Hallották mi történt a kikötőben?
Hát honnan hallottuk volna. Amint kikötöttünk, a partról újságolta:
- Azért volt a kikötő lezárva 13.00 órától, mert baleset történt. A M/V ZIM Adriához búvárok érkeztek. (A ZIM az Izraeli állami Hajózási Társaság, sok óriási konténeres hajója van, ez is ilyen.) A szokásos rutinellenőrzést tartották. A parancsnok aláírta a papírt, ám a beosztottaknak nem szólt. A gépészek nem tudtak a dologról, és miután a hajó turbinás, nem értették, miért áll a hajócsavar. Elindították. Az egyik búvár, amelyik távolabb volt, az megmenekült, de a társát szétaprította a propeller.
A tv is mutatta a híradóban a hajót, akkor érkeztek, amikor a rendőrség elvitte megbilincselve a parancsnokot. Azt mondják a srácok, hogy még mosolygott is...
Annyit tudni kell, hogy a turbinás hajóknál a hajócsavar állandóan jár, még akkor is ha ki van kötve.

Útravaló az apámtól...

Miután a barba indulásig fent volt, ezért felajánlottam, hogy nyolcig maradok. és milyen szerencse, hogy elvállaltam a hosszúra nyúlt szolgálatot. Reggel fél hét után öt perccel - otthon egy órával kevesebb van - , ha recsegve is, ha alig hallhatóan is, hallottam a Kossuthon apa útravalóját amit a félévi bizonyítványok kapcsán írt!
Kemény, viharos időnk van. 

Január 27. Kedd. úton, Mersin. Szokás szerint az Iskenderuni-öbölből erős szél fújt, így egy kicsit később érkeztünk, mint számítottuk. Azonnal elkezdtük a kirakást. A parancsnok éjfél körül ment el feküdni. Nem győzte kivárni, hogy Juszuf visszajöjjön a beígért kebabbal és rakival (ánizspálinka). 

Január 28. Szerda. Mersin, úton. 
én viszont azonnal magamba toltam, amint megérkezett. Hajnalban vettem észre, hogy egy táviratom jött Balogh Zsolttól. Encsike üzent, hogy András öcsém többször próbált már hívni, de nem sikerült. 
Otthon megbeszéltük, hogy a szombat déli élelmiszer magazinba csinál velem egy riportot, valószínűleg ezért keres. Megadtam a számot, de nem tudtam mit kitalálni, hogy mikor hívjon. 

Korai vendég 

éjjel háromkor kedves vendégünk volt: bejött a kikötőparancsnokságról egy szépen dekorált figura - nem beszélt angolul! - és ellenőrzést tartott. Karel kimondhatatlanul örült, hogy két órai alvás után felkelhetett. A török belekötött a Tűzvédelmi tervbe, mert nem volt rajta a Clavigo név. 
- Sebaj - mondta a barba -, két perc és ráírom. 
- Nem úgy van az captain! - ellenkezett. - Ezt hivatalos ellenőrnek kell egyeztetnie a hajó terveivel, és csak ő írhatja rá. 
Nem is bürokratikus eljárás. Elrendelte, hogy az összes mentőgyűrűt ki kell cserélni, mert a kapaszkodó kötelek foszladoznak (igaza van). Ezután a személyzeti listába kötött bele, mert a gépészünk nem matrózként van feltüntetve. Ugyanis a hajóokmányok szerint négy matróz kell a hajóra, és nekünk csak három van, a szakácsot is beleértve (minő borzalom!). 
A rakodás reggel tízre lett csak kész, pedig hajnali háromra ígérték. 
Délutánra elromlott az idő, természetesen mindig szemből jönnek a hullámok, akármerre is megyünk. Huszonnégy órája is szemből kaptuk, mostanra megfordult, hogy megint elölről jöhessen. 

Január 29. Csütörtök. úton, Haifa. 
Kimondott vihar lett hajnalra. Visszafogta a hajót, és csak délre érkeztünk. Egész délután a horgonyzóhelyen lityegtünk, a szél időnként viharossá fokozódott, egyszer őrült felhőszakadás is volt. ötkor kötöttünk ki. 
Parttól elfújó szél van, így állandóan "stigózunk", azaz a hajó előre-hátra csúszkál, hol eljön a rakparttól, hol nekiütődik, s időnként felemelkedik, majd lesüllyed, ahogy a hullámok jönnek. Nem biztonságos rakpart ilyen rossz időben. Amennyi kötelet tudtunk, azt mind kiadtuk. Hátul öt, elől négy tartja hajót. Reméljük nem szakadnak el. 
Megpróbáltak rakodni, de a darus nem tudta megfogni a konténert jó negyed óráig. Akkor abbahagyták, és elmentek. Talán holnap reggel jobbra fordul az idő... 

Január 31. Szombat, úton. Megjavult az idő, szépen süt a nap, kellemes az utunk, holnap hajnalban érkezhetünk. 

FEBRUÁR 

Február 1. Vasárnap, úton, Alexandria. 
Hajnali kettőkor érkeztünk, a külső horgonyzóhelyen álltunk meg. Délután bejöttünk a belsőre. Azt tudtuk, hogy Alexandriában, és egész Egyiptomban dühöng a korrupció, de ilyennel még nem találkoztam: 
Az, hogy mindenkinek cigarettát kell adni, az megszokott. Kap a két pilot, a pilotcsónakok, a vontatósok, a katonaság, a rendőrség, a vám, az egészségügyiek, a darus, a munkavezető. ám ma, amikor bejöttünk a Port Control toronyból így búcsúzott a diszpécser: 
- Captain, ha van valami ajándék a számomra, adja a pilotnak. 
Az ajándékon természetesen legalább egy karton Marlborót kell érteni. 

Gudrun, a katona 

Elkezdtem valamit írni, a fenti címmel. Fogalmam sincs, milyen terjedelmű lesz, eddig tíz oldallal vagyok kész. Azt hiszem az alapötlet nagyon jó. 
Játszottam a komputeren, és akkor jutott az eszembe a téma. Egy kommandós egy feladat teljesítésére indul, s váratlanul egy kisfiú kerül a közelébe. A katona már többször megkísérelte a feladat végrehajtását, de eddig sikertelenül. Most a gyerek segítségével sikerül teljesíteni a küldetést. 
A poént nem lövöm le... 

Február 3. Kedd, úton, Haifa. 
Estére megérkeztünk. Azonnal kimentem telefonálni. Encsike már nagyon várta a hívásomat. 
Elmondtam, hogy nagyon jól érzem magam a hajón, ennek valóban szívből örült. Otthon minden rendben.

Február 4. Szerda, Haifa, úton, Este tizenegykor bekapcsoltam a Kossuth Rádiót. Szörnyű híreket mondott. Valamit hallottam már Haifában is... 

Háborús veszély

Irak újra háborúra készül. Vegyi és biológiai fegyverekkel fenyegeti az Egyesült államokat és a szövetségeseit. Bill Clinton kijelentette, hogy van elég hatékony fegyvere, s nem vet be nukleáris fegyvert Irak ellen. 
Nagy nemzetközi diplomáciai akció kezdődött. Tony Blair tárgyalt Jelcinnel, mielőtt Clintonnal beszélne. 
Jézusom, mi lesz Izraelben? Ez az őrült vadállat, Szaddam Husszein első célpontja Izrael lesz! és ha vegyi, vagy biológiai fegyvert vet be, akkor nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha akkor Haifában leszünk. 

Február 5. Csütörtök, úton, Alexandria.
Jöttünk, megjöttünk, horgonyra álltunk. 
írom a könyvet. úgy látom, regény lesz belőle. Már harminc oldal körül járok. 

Február 8. Vasárnap, úton, Haifa.
Hajnalban érkeztünk, 11-kor kikötöttünk. A barba kiment Judithoz, így tíztől folyamatosan fent voltam. 
Shai, az ügynök megadta a rakományt, 2000 tonnát veszünk fel. Megcsináltam a rakodási tervet, és beraktuk a hajót. Akkor derült ki, hogy hetven centit orra bukunk. A ballasztolás után! Kinyomtam a Fore Peak (orr) tankot, a kettest, a hármas szárnytankokat, és megtöltöttem a hatos magastankokat, és ezzel se tudtam kiegyenesíteni. 
Ez jellemző rájuk, hogy a megadott súlyok nem mérvadóak, illetve úgy rakják a hajót, ahogyan akarják. 

Február 9. Hétfő, Haifa, úton. Indulás előtt jött Shai, hogy baj van: a rakományszámláló komputere elromlott, így nem tudják megadni a konténerek elhelyezkedését. Amikor berakják a hajót, egy pasas a hajó mellett lebzsel, és beüti egy kis adatgyűjtő, hordozható komputerbe a konténer számát, és elhelyezkedését. Amint kész a berakás, ezt csatlakoztatják a nagy géphez, és azonnal ki tudják nyomtatni a rakodási adatokat. Kérdezzem meg a barbát, vállalja-e a papírok nélkül az indulást, mert egyébként csak délelőtt indulhatunk. Karelba alig lehetett lelket verni. Reggel hattól fent volt, délután alvás helyett Juditozott, háromnegyed éjfélkor elaludt. Háromszor nyomtam neki a riasztót, aztán tíz percig üvöltöttem a kabinajtóban, végül Shai bement, és lelket vert belé. 
Természetesen elvállalta az indulást, a stabilitás oké, mondta. Shai a kezébe nyomta a konténerek jegyzékét. 
Elindultunk. 

Javított GM: 39 cm...

Biztonság kedvéért megcsináltam a stabilitási számítást. Kiderült, hogy nem kettőezer tonna, hanem 2803 van bennünk. Ehhez a rakománysúlyhoz szükség lenne azokra a tankokra is, amiket ki kellett üríteni, hogy ne legyünk annyira orra bukva. (A plusz súlyt előre rakhatták). Erre a barba azonnal felébredt, magához tért, és elkezdett "aggódni". Ugyanis a stabilitásunk igen gyenge lábakon állt. A javított GM 39 cm, a kötelező minimum: 37. 
Ez azt jelenti, hogy a stabilitás határán vagyunk. A szélnyomásra megengedett dőlésszög 12,3°, ha a dinamikus dőlés összeadódik a szélnyomással, felborulunk. Karel felhívta Shait, és úgy leteremtette, hogy csak hápogni tudott. Egyszerűen átvert a ravasz askenázi, valószínűleg egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy hat ember életét kockáztatja...Vagy másfél órán keresztül dühöngött a parancsnok, aztán elment aludni. 
Nem mondom, bennem volt és van még most is a frász... Ha Isten segítségével megérkezünk Alexba, csak akkor tudunk mindketten megnyugodni. 
Zárójelben: ha Karel jobban odafigyel (mondjuk nem Juditoz), akkor indulás előtt észbe kaphatott volna, s akkor a Carmel viszi el a balhét, mert kirakhattunk volna vagy tíz konténert a fedélzetről a második sorból, s nincs semmi baj... 

Január 19. Hétfő. úton. Négyig voltam szolgálatban (hattól). Délután az én szolgálatom alatt érkeztünk meg Haifába. öt nap kellett hozzá, hogy megcsináljuk a három kikötős kanyart. Ha így megy, akkor még van legalább tizenkettő utam...
Horgonydobás után beszélgettünk Karellal. Arról, hogy mikor hagyta abba a szocialista típusú hajózást, az én hajóimról, meg minden... Közben vártuk, hogy jelentkezzen az olajos bárka, mert veszünk 100 tonna gázolajat. Meddig tudnék belőle autózni! éjfélkor hívott a kikötő, hogy sikerült az éjszakai műszakba besuvasztani a hajót. Hát nem a legjobb hír, fent lehetek egész éjjel... Igaz nemcsak én, hanem a srácok is. Kapnak kötözési pénzt, így ők készítik elő a konténer kötözőanyagokat. Indulás után majd alszanak. Nem könnyű nekik se...

Január 20. Kedd. Haifa. Egykor kezdtünk kirakni. Megkaptuk a menetrendet, a következő úton minden kikötő lesz, tehát Port Saidba is megyünk.

Lev Tolsztoj

Nem a nagy íróról van szó, hanem csak a róla elnevezett személyhajóról. Valamikor szovjet lobogó lengett az árbocán, ma ukrán. Ma kikötött. Nem érkezett messziről, csak a horgonyzóhelyről. Minden két héten egyszer kikötik, visznek a hajóra egy kis gázolajat, néhány zsák krumplit, aztán mehet vissza kikötő elé. A személyzet várja a következő kikötést, vagy azt, hogy megkapják a pénzüket. Ugyanis az ukrán társaság nem tud fizetni. Hat hónapja senki se kapott vasat se a legénységből.
Nem volt szerencséje a hajóstársaságnak, mert amikor ideérkeztek turistákkal, bejött az ITF - a Nemzetközi Tengerész Szakszervezet - helyi képviselője, és letartóztatták a hajót. Valaki a legénységből panaszt emelt az elmaradt fizetés miatt, és ez lett a következménye. Amíg meg nem kapják a bérüket, a hajót lefoglalta a hatóság. Ez a szokásos nemzetközi eljárás, ha a tulajdonos nem fizet. Immár fél éve itt a hajó, mert az ukránok fizetésképtelenek. Kíváncsi vagyok, meddig látjuk a hajót Haifa előtt?

Sakal

Zuhogó esőben kezdték reggel a berakást. Soha nem gondoltam, hogy ennyi víz képes esni a földre. Délben előbújtam, és a barba azonnal ment Judithoz. Megnyugodtak a matrózok is, mert megjött a Sakal, és elnézést kért a múlt vasárnap miatt.
Történt ugyanis, hogy a beszállásomkor Karcsi kiment a Free Shopba - ez hallgat a szépencsengő Sakal névre -, és vett némi cigarettát és italt. Vásárláskor nem adják ki, hanem indulás előtt fél órával behozzák a hajóra. (Hogy ne lehessen üzletelni vele - pedig lehet, ezt ma hajnalban tudtam meg).
Tehát múlt kedden nem érkezett meg az árú. Szentségeltek, sopánkodtak, de mit lehetett tenni? Elmentünk cigi és pia nélkül. Ma délelőtt aztán Karcsi kiment, és nagy elnézéseket kértek tőle, s behozták a holmit.
A barba egy kissé túlzottan elengedte magát. Délben kiment a szakáccsal, és fél ötkor kissé illuminált állapotban jött be. Illetve tántorgott. Ha még számba vesszük, hogy a járónál hanyatt esett, és egy kicsit összetörte a kezét, akkor elmondhatjuk, hogy sikeresen kiengedett. Csak azért jött be, hogy megnézze, hogyan áll a rakodás. Még fél óra kellett, hogy befejezzük. Azzal ment vissza Judit kocsmájába, hogy legfeljebb húsz percig marad.
Naná, hogy háromnegyed hatkor Shai, az ügynök ment érte kocsival, s behozta, mert hatra vártuk a pilotot.
Megjött, kihozta a hajót, az indulási telexet leadta háromszor, mert összevissza verte a billentyűket, aztán elment csicsikálni.
Még az a jó, hogy ilyenkor állatira vigyorog, s nem agresszív. és ami a fő, ha mondok valamit, azt fel tudja dolgozni, és később is emlékszik rá...

Január 21. Szerda. Haifa, úton. Eléggé hosszú szolgálatot adtam, mert tegnap déltől ma hajnali háromig voltam egyfolytában. úgy búcsúztunk a hídon Karellal, hogy viszlát Port Saidban. Ez itt így megy: egyik városból a másikba átalusszuk az utat...
Haifában vettek három üveg Smirnoff vodkát, a szakács jócskán megkóstolta, s az lett az eredménye, hogy kinevezte vacsorakészítő mesternek Gyulát. Aki szintén megkóstolt legalább egy üveggel az imént említett italból.
így estére körömpörkölt lesz. A vacsora fél hatkor van, s amikor háromnegyed háromkor lejöttem a hídról egy kávéra, még azzal küszködött, hogy szőrtelenítse a körmöket. Kérdeztem, minek kínlódott, miért nem használt depilátort? Elküldött a francba. Segítettem felvágni az anyagot, és nekiállt főzni.

Január 22. Csütörtök. Port Said, horgonyon.
Most fordult elő először, hogy a pihenőidőmben volt a kikötési manőver, így fél tizenegykor ébresztettek. A rakodással fél kettőkor végeztünk, s elmehettem pihenni, mert fél hatkor jönnék, s a barbának úgyis fent kell lennie fél négyig.
Vettem egy papucsot, mert a hajón az a szokás, ha valaki bejön a deckről, az leveszi a cipőjét - szőnyegpadló van mindenütt.

Tadek az alkusz

A szakács kabinja olyan, mint egy bazár. Mindenütt vásárol, van szfinxfeje, réztányérja, hétágú gyertyatartója, vízipipája, bronz vázája...
Ma is elemében volt. Négy árus rakta ki a bazárját kikötés után a fedélzeten. Egyik, aki trikót, gatyát, papucsot árult, a másik originált lopott műszaki cikkeket: kézi fúrógépeket, számológépet, elemlámpát, konyhai késkészletet, vekkert - aki volt otthon kínai piacon tudja, hogy milyen márkás cikkeket árulnak. Tadek nagy alkuba kezdett. Először késekre hajtott, aztán két réztányért megvett, de a később érkező bőrösnél is felpróbált egy övtáskát, megnézett egy retikült. Nem költött sokat, száz márkával megúszta.
Két konténer kell a csomagjainak, majd ha hazamegy... Azt mondja, otthon mindent elad, mert a szomszédja keleti dísztárgyakat árul, s vevő a holmijaira. Legyen... Az ebédre már nem maradt elég ideje, így a pörköltet odakozmálta.

Január 23. Péntek. úton, Alexandria.
Tizenegykor kikötöttünk, és utána a barba elküldött pihenni. A rakodást jó sokáig elhúzták, éjfél előtt lettünk kész.
Vártuk a pilotot, de csak nem érkezett meg. Mohamed, az ügynök jött helyette, és azzal örvendeztetett meg, hogy reggelnél előbb nem mehetünk. A kikötőt lezárták két okból is: az első a viharos idő, a másik, hogy a bejáratnál két hajó összeütközött. így nekünk békés éjszaka jutott, csak aludni nem lehetett, mert figyelni kellett rádión a Port Controlt, ha hívnak, indulhassunk. De ez csak reggel lehet legkorábban, ám ez nekem teljes éjszakai fentlétet jelent.

Január 24. Szombat. Alexandria. Dühöng a vihar, így továbbra is a kikötőben állunk. Az összeütközött hajók biztonságban vannak, nem esett komoly kár. Kaptunk egy telexet, hogy Mersinbe nem megyünk, a következő kikötők: Alexandria - Haifa - Mersin - Haifa - Alexandria - Haifa.
Amit ma csináltam, azért már érdemes volt lejönnöm. Végigkurkásztam a komputert, és kimásoltam egy csomó dolgot, főleg olyanokat, amire minden hajón szükség van. űrlapok, listák, jelentések, stb.

Január 26. Hétfő. úton, Haifa.
Rendben megérkeztünk. Kezdenek itt is olyanok lenni mint az arabok. A mooringman (aki kikötéskor a kötelet a parton bakra helyezi), cigit kunyerál, a vontatós is. éjszaka elrendeztem az első levelet, ma odaadtam a barbának, akinek így ki kellett mennie Judithoz. Azt mondja, a Carmelhez címzett levelek nem mindig érkeznek meg. Jól nézek akkor ki!

Bombariadó

Na nem olyan, mint a Móriczban, a fiam sulijában szokott lenni. Szokásos eljárás. Megjönnek a búvárok, aláírom a papírjukat, és lemerülnek, végignézik a hajót a víz alatt, nincs-e rajtunk bomba. Ezt itt minden kikötéskor megteszik, amióta arabok fel akartak robbantani egy hajót, és az izraeli hadsereg megtalálta, majd hatástalanította a fenékre szerelt pokolgépet ...
érkezéskor megjött a shipi, behozta a cigarettát, és kaptunk egy-egy apró reklám elemlámpát. Legalább nem kell vennem, mert régóta fájt a fogam egyre. éjszaka a hídon jó szolgálatot tesz.

Nini, szalámi!

Este tízkor egy taxi állt meg a járónál. Biztos voltam benne, hogy a parancsnok jött meg. Behúzódtam a felépítmény mögé, hogy ne lássam, ha megint felbukik. De most egyenes tartással jött, csak a korlát szélét súrolta, mindkét oldalon. Kezében egy pohár whisky szódával - az ereje rég elment -, és megérdeklődte, hogy meddig maradhat kint.
- Két hónapig nem tudtam kijárni Haifában, Pista! De még menetben is sokszor fent kellett lennem az Admirallal, mert teljesen megbízhatatlan volt - mondta, szélesen vigyorogva. Beszélgettünk, és egyszer váratlanul kihúzott a nadrágzsebéből egy apró csomagot. Nylonba volt csomagolva. Csodálkozva forgatja.
- Vajon mi lehet? - vigyorgott. Belőle egy papírba tekert valami esett ki. Kibontotta, vagy negyed kiló szeletelt szalámi volt benne. Meghökkent, megvonta a vállát, aztán megkínált. Nem az igazi, de meg lehetett enni.
Viszont a szalámi gonosz volt. Beletörött a barba foga... Szó szerint. Három, eléggé vézna metszőfoga már lötyögött, és egy szelet szalámi után mind a hármat kikotorta a szájából. Most csoda szépen mosolyog. Mint a vénasszonyok... és eltakarja száját, mint a szégyenlős bakfisok...

Bár ez nem hajózás, azért nem teljesen off bejegyzés!

Szeptember 13-a (most péntek!) az olvasás éjszakája. Székesfehérváron ez alkalomból feltálalják Seafalcont saját levében, és még sok mindenki mást is, most a gasztronómia jegyében olvasnak majd Fehérvárott. Olvasd ki a plakátot, és ha van kedved, ha tudsz gyere el!

Január 13. Kedd. Haifa. Ahogy ígérték, reggel 7.30-kor ébresztett a taxis. Alig volt időm a reggelire, mert most is, vagy tíz percet imádkoztam a tusolónak, de nem sikerült vizet facsarnom belőle. Fürödni meg nem volt kedvem. 

Behajóztam

Gyorsan beértünk, annak ellenére, hogy a kikötőkapunál igen éber volt a rendőr, és nem akart beengedni. A taxisom szerint itt se mindenki okos... Igyekeznünk kellett, mert a hajó tízkor indul, sürgetett a sofőr. A kikötőben már rendben ment minden. Egy csinos hölgy pillanatok alatt kiállította a partralépési engedélyt, és máris mehettem a hajóra. A rakodás éppen állt, mert elromlott a konténerdaru. Az első tiszt, Jan Zych már nagyon várt. Holland állampolgár, egyébként lengyel (valamikori) disszidens. Fél óránk volt az átadás-átvételre, s már ment is. Kicsit kelekótyának látszott, pattanásig feszült idegekkel. A parancsnok, Karel Stambera keresztet vetett, és a homlokára bökve mutatta, hogy Jan semmihez se értett. Karácsony előtt hazazavarta volna, de nem kapott embert. (Az az ember, akit nem kapott akkor, az én voltam...) Volt tíz percünk, hogy egy kávét együtt megigyunk. Közben azt magyarázta, hogy mekkoraár a kifőzöttet... tankereken szolgált eddig. Amikor Karel megszabadult tőle, nevetve mondta, hogy amikor behajózott, még ömlesztett áruszállító specialista volt. 
A rakodással fél egyre végeztek, és kettőkor indultunk. Irány Alexandria, álmaim városa! 
A szolgálatot 8+4 órában adjuk, azaz én fél kettőtől fél ötig vagyok délután, és este fél tíztől reggel fél hatig. így legalább van nyugodt bő hét órám az alvásra. Az embereket ennyi idő alatt nem lehet megismerni, de az biztos, hogy a parancsnokra mindenki csak jót mond, és eddig igazolja ezt. Abszolút nyugodt pasas. Prágában lakik, ötvenöt éves, és kevesebb jó foga van mint nekem gyerekem... 
A hajó majdnem olyan mint a M/V President volt, tehát az a nem szeretem fajta. De azt hiszem, jóval kevésbé lesz fizikailag fárasztó. Nincs raktártakarítás, a két matróz: F. Gyula és G. Károly mindent tudnak, ők intézik a rakodást. Nincs mit ellenőrizni, mert berakás előtt a zsidók nem adják meg a konténerek súlyát, csak a darabszámot, s rakják, ahogy akarják, csak a kirakási sorrendre ügyelnek.
D. Pali a gépészünk, Békéscsabán lakik, immáron 15 éve. Előtte pesti, zuglói lakos volt. Tudja, hol van Jaminaország!
A szakács, Tadek jó ember, nagyon tiszta, pedáns, halk szavú, csak a főzéssel áll egy kicsit hadilábon, de nem lehet mindenki tökéletes, mint pl.: ÉN! Délben bableves volt vaníliás pudinggal. Slussz... minek második fogás? Azzal csak dolog van, nem? Vacsorára hajszálvékonyra felszeletelte az oldalast, s megsütötte. ízre nem volt rossz, csak túl zsíros lett. Alig ettem.

Folytatom a naplóim közlését.A Humberről hazajőve megcsináltam a hosszújáratú kapitányimat Lengyelországban.Emiatt kicsit hosszabbra sikeredett a szabadságom,mint terveztem.De ki hallott mégolyat, hogy karácsony előtt behajózzanak?Így januárban szálltam be a MV Clavigóra.

Íme:

Január 10. Szombat. Délelőtt csomagoltam, este vendégek jöttek. Kálmán sokat mesélt izraeli útjáról. Főleg a biztonsági rendszabályok voltak érdekesek, amiken átestek a repülőtereken. Elintéztem az utolsó telefonokat. Taxit rendeltem vasárnap reggel háromnegyed négyre, és ágyba zuhantam. Szerencsére el tudtam aludni. 

Január 11. Vasárnap. Kelés hajnali négykor, telefonébresztésre, a taxi időben érkezett, s irány a 

Ferihegy 2

Encsike elpityeredett, szegény egyre nehezebben viseli az elmeneteleimet, pedig most csak bő két hónapról van szó, ha minden igaz. Vártam, hogy a csomagjaimat majd szigorúan ellenőrzik, mert Izraelbe utazom. A biztonsági szolgálat szerint ez Frankfurt gondja. Kálmán is mondta, hogy bár Tel Avivba megy a csomag, az átszálló helyen kiadják, és újra ellenőrzik. Tehát igaza volt. 
Indulásra várva néha begazoltam, mert kétszer is - hogy tengerész kifejezéssel éljek -, black out, azaz teljes áramkimaradás volt a gépen. Lehet, hogy ennek tudtam be azt is, hogy úgy tűnt: a pilóta későn emelte fel a röpülőt... 
Frankfurtban egy jókora távgyaloglás után lerogytam az izraeli járat várójában. Vártam, hogy miféle különleges rendszabályok lesznek, de semmi érdekes. Egy átlagos biztonsági eljárás volt, mondjuk olyan, mintha kommunista országból jöttem volna. A táska és a kabát átment az átvilágító készüléken, engem fémdetektorral végignéztek, még a gatyámat se kellett letolni...
Kellemes repülőutam volt.
Milyen érdekes, ha az ember felülről nézi a földet! Amikor az Alpok felett repültünk, a magas lánchegység csúcsai közötti völgyek megmutatták, hogyan keletkezett valamikor hajdanán, a termőföld. A lezúduló víz lemosta a talajt, megállt a völgyekben és feltöltötte. Pontosan olyan volt, mint amikor a M/V Humber raktárában a cukrot lemosta a beömlő víz. Fentről simának tűnik a talaj, mint a megfolyt cukor felszíne. és ott vannak a falvak, a völgy közepén országút kanyarog. A hegyi folyók befagyva, opálos a felszínük. Nimród most nem tudna vadvízi - white water - túrát tenni!
Végigrepültünk az Adria partjánál, azt hiszem Rijekát láttam is. Gyönyörű napsütéses időben szeltük át a Kelet-mediterránt. Rodosz szigete élesen kirajzolódott a kék vízben, még a halászhajókat is ki tudtam venni! Amint közeledtünk a parthoz, úgy láttam, hogy a tenger fodrozódik, apró, fehér tarajos hullámok borították. S mit ad Isten? Tel Avivban borús idő fogadott, a gépet egy kicsit megdobálta a fel-feltámadó szél. Mire az érkezési csarnokba értünk, már dörgött. villámlott, s hamarosan megeredt, mintha dézsából öntötték volna...
Megérkeztem Izraelbe
Az első, amit nagyon rossz néven vettem, az az volt, hogy hosszú sort kellett kivárnom, amíg az útlevél ellenőrzésen átestem. Az is dühített, hogy még soha nem tolakodott ennyi ember elém. Egy francia házaspár volt a legszemtelenebb (újabb rossz pont a franciáknak!). A férfi majdnem fellökött amint elém tolakodott, de a szó legszorosabb értelmében... Szóhoz se tudtam jutni!
Legalább ötven percbe tellett, mire kijutottam a váróba. Egy pasas várt, magasra tartott egy táblát:

Haifa kikötője eng.israports.co.il)

Azt mondja, déltől vár, megkérte a vízumot is számomra, de erről a hivatalnokok persze semmit se tudtak. Nem volt különösebb baj, mert öt perc alatt megkaptam. A parkolóban egy bódénál veszekednie kellett, s tolakodott is egy sort, mire megkapta a parkolócéduláját, aztán kocsiba ültünk, és irány 

Haifa
Welcome in Israel, mondta, s útközben be nem állt a szája. észre se vettem, s megtettük az utat a kikötővárosba. Mint egy vérbeli idegenvezető, magyarázott, lelkesedett, szimpatikus ember volt. Közben az ég egyre sötétebb lett, nagyokat villámlott. 
- A hajó még nincs a kikötőben! - mondta, és ezt egyáltalán nem bántam! Többszöri sikertelen próbálkozás után felhívta a Carmel Shippinget, s örömmel hallottam, hogy szállodába kell mennem, Clavigóék nem tudnak bejönni a kikötőbe. Lehet, hogy azok a fodrozódó hullámok, amiket hatezer méter magasból láttam, nem is olyan kicsik voltak? Haifa egy dombra épült, a tengerpartig húzódig a Carmel hegy - innen a Karmelita rend neve is (?) -, s a városban amit csak lehet, Carmelnek hívnak. Állítólag igen finom a Carmel nevű fehér bor is. (Lehet, hogy Jézus is azt itta? Később Carmel Merlot-ot is láttam).
Fantasztikus érzés volt, hogy 

A Biblia földjén autózunk
Sokat dolgozik a taxis az ügynökségnek, így többször hozott magyar tengerészeket a kikötőbe. Azt mondja, nem találkozott még egy olyan nemzettel, aminek az "átlagpolgára" annyit tudna a bibliai történetekből, mint a magyarok. Még az olaszok, spanyolok és a filippinek tájékozottak ennyire. Az amerikaiak seggfejek, ez volt a legenyhébb kifejezése rájuk... Mesélt Jeruzsálemről, Betlehemről, Názáretről, sorra vette a Krisztushoz kapcsolódó történeteket. Megbeszéltük, hogy "én" askenázi vagyok - az lennék, ha zsidó volnék -, mert a Földközi-tenger mellől származó zsidók a szefárdok, s a többiek az askenázik. Csodálkozott, hogy tudtam. 
Román mama és osztrák apa gyereke, beszéli is mindkét nyelvet, ezen kívül az olaszt és a spanyolt is, az itt kötelező három nyelven kívül: héber, arab és angol. így sofőröm hét nyelven beszélt. Elmondta, hogy volt Budapesten, ami egy "very beautiful city", azaz gyönyörű város. Evett gulyást, és halászlét, ami valami csodálatos volt. Témánál voltunk. Kérdeztem ismeri-e a mamaligát (puliszka, románul). Vigyorogva bólogatott, és sajnálkozva mondta, hogy csak az édesanyja csinált, a felesége - aki libanoni - nem tud. Aztán, hogy zsidó szívét megmelengessem, a sóletet dicsértem. Eleinte azt hittem, nem tudja miről beszélek, de kiderült, hogy szereti, csak túl nehéz kaja. 
Haifában elhozott a Shulamit Hotelba. 
- Tudja-e, honnan a neve? - kérdezte. - Heródes királynak táncolt egy bizonyos Shalome nevű hölgy. A királynak megtetszett a tánc, és amikor a nő befejezte, azt mondta, hogy egy kívánságát teljesíti. Na, tudja-e mit kért? - nézett rám.
- Keresztelő Szent János fejét - mondtam, és elismerően bólintott. Ezután zsidó viccel traktált. Sajnos csak angolul érthető, és mindössze szójáték, de a barátom nagyot röhögött rajta, hogy ez aztán a jó vicc!
Szóval:
- Izraelben három nagy város van. Jeruzsálem, Tel Aviv és Haifa. Melyikben mit csinál a zsidó?
- Haifában lakik, Tel Avivban játszik, Jeruzsálemben imádkozik.
Angolul, hogy a szójáték érthető legyen: In Haifa STAY, In Tel Aviv PLAY, In Jerusalem PRAY.
Valóban, marha jó vicc,még most is röhögök rajta...
Megmutatta a Morav bevásárlóközpontot, s megjegyezte, hogy a gyerekei szeretnek az ilyenekben hamburgert meg pizzát enni, de ő nem igazán kultiválja.
- Szintetikus kaják, még végszükség eseten se megyek be szívesen... - súgtam meg a véleményemet.
- Hát ez fantasztikus, ilyet még nem hallottam! Még hogy szintetikus étel! - hahotázott, és azt mondta, hogy ezt mindenkinek elmeséli! Jobb mint egy vicc! A három városnál biztosan kacagtatóbb!
Aztán azzal traktált, hogy a kikötő mellett van egy irdatlan nagy épület. Az a világ legdrágább épülete. Gyémántüzem. A nyers gyémántot felvásárolják szerte a világon, majd feldolgozzák, csiszolják. A világ csiszolt gyémántjainak 70%-a itt készül! Nesze neked Amszterdam, holland - zsidó - gyémántcsiszolók. A haifai taxihiradó szerint évi hárommilliárd dollár a termelése. 

Hotel Shulamit

Nem egy kimondott Hilton. A szobában hideg volt. Még jó, hogy van elektromos fűtés. Lepakoltam, majd első dolgom volt, hogy elmentem, a Morav bevásárlóközpontba. Az ajtóban egy security - de nem kopasz -, belenézett a kis táskámba. Látta, hogy nincs nálam bomba, beengedett. Kerestem egy számítástechnikai üzletet, s vettem a nyomtatóhoz tintakazettát. Megkerestem a polcon, megnéztem, 117 sékelbe került. Ma egy dollár 3,5 sékel. Ez harminckét dollár körüli ár, nem olcsó, mert otthon 4300 forint, azaz huszonkettő dollár. Viszem a pénztárhoz. A pasas beüti, aztán zavartan fordul hozzám: 
- Elnézést, uram, rosszul áraztuk, csak 72 sékelbe kerül (húsz dollár hatvan cent, azaz a nemzetközi ár)... Ezt hívják úgy, hogy becsületes kereskedő. ő volt az első, akivel "üzleti" kapcsolatba kerültem Izraelben. Ide kellett jönnöm, hogy ilyet lássak! Egyébként a pénzük neve "új sékel", mert régi teljesen inflálódott. Ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén beszéltek tíz és százezrekben. 
Míg a bevásárlóközpontba mentem, esett az eső. Amikor visszaindultam, zuhogott a jég! A sofőröm szerint a Kálvária hegyen ma havazott! Akkor most mondja meg valaki, hol vagyok? Skandináviában, vagy a Közel-Keleten? 
Vacsora:
Csontleves, húsgombóc kapri mártással, csirke provance-i módra sárga vajbabbal és szezámmagos rizzsel, káposztasaláta, kávétorta. (Az ügynökség fizet mindent...) 
Encsit felhívtam, röviden beszéltünk, inkább holnap is hívom a kártyával.

Január 12. Hétfő, Haifa. Kellemes éjszaka után reggeli előtt a hallban tébláboltam, amikor telefonon kerestek.

Kútba esett Názáret
- Hello, chief! - köszöntött a tegnapi taxisofőr. - A kikötésről nem tudnak semmit, elmegyünk Názáretbe? - kérdezte.
- Sajnos nem tudok. Tegnap teljesen elázott minden ruhám, és nem száradt meg - kellett szomorúan válaszolnom. - Jó, ha ki tudok menni a szállodából a megfázás veszélye nélkül, ha ma délelőtt bejön a hajó. 
- Tizenegykor hívja az ügynökséget - tette le a kagylót.
A reggeli svédasztal volt. Csipegettem: edami és trappista sajtot, brinzát, kapros-, szezámmagos- és natúr túrókrémet, kétféle füstölt halat, kétféle tojássalátát, kávét és narancslevet ittam, s narancs, ananász és grapefruit szeletekkel fejeztem be.

Egy kis papírboltban
Reggeli után kimentem neszkávét venni, mert amit a szállodában adnak, az gyenge, és kevés. Két képeslapot is vásároltam. Amikor kiderült, hogy külföldi vagyok, a tulaj nem azt kérdezte, hogy hova való vagyok, hanem azt, hogy milyen nyelvet beszélek. 
- Magyar az anyanyelvem. 
- Köszönöm - mondta magyarul, s átvette a három sékelt, mert a képeslap itt se olcsó. Majd angolul folytatta: - Nézi a szállodában a magyar tévét? - kérdezte legnagyobb meglepetésemre. - Azt tudjuk fogni, aminek három kék hullám az emblémája. (Nem a logója, ahogy azt ma Magyarországon "művelten" mondani kell!) én nézem, bár nem értem. Tegnap is nagyon jó cigányzenét adtak. A zenei műsorokat mindig megnézem. Látja, itt a program... - mutatta a héber nyelvű újságot. - Az itteni magyarok nagyon szeretik! - mosolygott. A felesége megkérdezte, hogyan mondjuk, hogy kérem, tessék, és akcentus nélkül visszamondta. Hiába, a sémi népeknek kiváló a nyelvérzékük. - Majd kérje meg a portán, hogy állítsák be magának az adót - ajánlotta, amikor elpanaszoltam, hogy nálam nem jön.

Carmel center
Tizenegy órakor felhívtam az ügynököt. Sajnos nem tudnak a kikötésről, mondta, és ezt egyáltalán nem sajnáltam. Délután háromkor kellett újra hívnom. így más program nem lévén, nyakamba vettem a várost. Gyalogoltam egy nagyot. Csodálkoztam magamon, amikor nem a főutat követtem, hanem egy gyér forgalmú utcába mentem be, de a "tengerész centrum-ösztönöm" nem hagyott cserben. Egyenesen a városközpontba, illetve a Carmel hegyre vitt az út. Onnan lebandukolhattam volna az óvárosba, a tengerpartra, de nem tettem meg. Már fáradt a lábam, így beültem egy sörre, de előtte kisétáltam a Panoráma center nevű bevásárlóközpont kilátójához, és megtekintettem az M/V Clavigót. Ott áll a horgonyzóhelyen, többedmagával. Lefotóztam a kikötőt, és sajnáltam, hogy nincs itt a kamerám. (Biztosan tudom, ha elhoztam volna, akkor a reptérről egyenesen a hajóra mentem volna, s nem lett volna alkalmam városnézésre...) 
A sör kilenc sékel volt, a busz oda-vissza ugyanannyi, így pénz az ablakban, és edzettem egy kicsit, mert otthon már igen eltunyultam, ellustultam, szükség volt a mozgásra, a sétára. 
Laza délután

Ebéd: tojássaláta, ha reggelről is maradt, jó volt. Teljesen vegyes zöldségleves, még olyan izé is volt benne, amit nem ismertem. Utána rántott csirkemell, citromkarikával és petrezselyemmel díszítve, főtt burgonya, párolt karotta - sárgarépa - és a reggel megmaradt zöldségekből saláta. Desszertnek friss gyümölcs: egy alma, egy mandarin, és egy paradicsom. Ez utóbbi nem teljesen volt biztos, mindenesetre felhoztam a szobámba, és eltettem délutánra. A színe, formája paradicsom, de a szára nagyon gyanús! A kávét a szobámban szervíroztam, langymeleg csapvízből és neszkávéból. Kenyeret nem ettem, és mégis jóllaktam. Ebéd után egy kis pihenés direkt jót tett... 
Délután háromkor újra telefonáltam az ügynökségre. Este lehet, hogy behozzák a hajót, fél hét felé újra hívjam, volt az ukáz. Ezért egy kicsit belenéztem a fejembe, alvást színleltem, és mivel senki nem ébresztett fel, hogy horkolnék, valószínűleg egészen fél hétig csak úgy tettem, mintha aludnék. 
De hiába az ukáz, ha a hajó nem kötött ki. Így ébredés után, félálmosnak látszva, hiába magyaráztam telefonon egy öreg zsidónak, hogy én vagyok az M/V Clavigo új első tisztje, őt ez a tény marhára nem érdekelte... Nem volt más hátra, hogy újra tárcsázzam a Carmel Shipping Co. számát, s ekkor nem is tévesztettem el. Megtudtam, hogy az éjszaka folyamán lehet, hogy bejön a hajó, de engem minek akkor, késő éjszaka felébreszteni - nahát, hogy milyen kedves, szimpatikus ez a zsidó fiatalember! - aludjak, s csak reggel megyünk be a kikötőbe. 
Össze is tegeződtünk, mert délelőtt megkérdezte a nevem, hogy ne kelljen chiefnek szólítani. 
Székely István vagyok, mutatkoztam be. Most így köszönt: 
- Hi, Székely -, azaz: Szevasz Székely. (így legfeljebb a fiamnak köszönnek az osztálytársai, ha olyanjuk van, de nem tettem szóvá...)
Vacsora 

Ezentúl, ha valakinél a reggeli tojássaláta túléli az ebédet is, akkor azt este Nelson salátaként kell előételnek adni a kedves vendégnek, mint tették ma a Shulamit hotelben. (Ezt hívják házikosztnak: nincs maradék, tessék mindent szépen felzabálni!) Utána minestronét adtak, remélem a déli leves nem éli túl a mai vacsorát. Ezért tűnt délben olyan tökmindentbele levesnek. Miután a mellettem levő asztalhoz csirkemellet Wien módra hoztak, már tudtam, hogy így hívják étlapilag, amit délben ettem, ezért marhaszeletet kértem. Tuti, hogy mindenki kitalálta, mi volt a köret. Az! Főtt burgonya petrezselyemmel, és Vichy carrots. Azaz Szabolcs kedvenc, déli maradék sárgarépája. De azért nem olyan szegények ezek a népek, hogy ne tettek volna a tányérra két főtt, aszalt szilvának látszó, főtt, aszalt szilvát. Délben az összes salátát felzabáltuk, ezért kénytelenek voltak frisset hozni. Sok volt. Nem tudtam mind megenni. Ezért egy picit gonosz voltam: a maradékra rászórtam egy fél tartónyi fehér borsot. Ha ezt másnak feltálalják...! A desszert reggeliről maradt, de a hűtőben jól elállt. Gyümölcssalátát kaptam. 
Vacsora közben érkezett egy tipikus amerikai házaspár. ők is leültek, de előbb a férfi körbevideózta a helyiséget. Közben elismerően bólogatott. Kezében a kamerával. Gyönyörű, hullámzós, ingó-lengő felvételek lesznek. Lefilmezte a pincért, amint az asszonnyal beszélt. A pasas feltette a kérdést, hogy hozzon-e levest. 
- Yes, please - kérte a termetes hölgyike.
- És rántott csirkétkét kér? 
- Miért, csirkeleves van? 
Azt hiszem, elég diszkréten röhögtem. Aztán az úr beállította a fényképezőgépét, és megkért, hogy fotózzam le őket. Lehet, hogy több dolguk már nincs is Haifában... 
Vacsora után telefon Enikőnek. "R" beszélgetést kértem, és ők vállalták. Minő rendes feleségem van! Azt mondja, hogy ne haragudjak, de nem tudja idejét, mikor aludt ilyen jól! Senki se horkolt a szobában (kapna is, ha másként lenne...!), kényelmesen elfért (ahol én elférek kényelmesen, ott nyilvánvaló, hogy ő se lóg le az ágyról), és szeret. Én is. 

Esti séta Haifában

A beszélgetés után séta... Nagyváros, jó közlekedéssel, jó tájékoztatással. Háromnyelvű feliratok igazítanak útba: héber, arab és angol. és minden táblán rajta: tartsuk tisztán városunkat. Igaz, az üzleteken többnyire héber a felirat, a tulajdonos tetszésére van bízva, kiírja-e angolul? Azt hiszem, kevesebb az angol üzleti felirat, mint Pesten. és láss csudát: mégse akartam a Pierre Cardin üzletben venni a tintakazettát a nyomtatóhoz... Lehet, hogy csak én vagyok ilyen hallatlanul okos, ezt a külföldiről otthon nem tételezik "felfelé"... 
Először mérges voltam, mert a buszmegállókon csak héber feliratok vannak, így ki tudja, hogy melyik buszra kellene szállnom, ha akarnék? De aztán észrevettem, hogy bizony kétnyelvűek. Mindegyik hátulján ott az angol nyelvű felirat. De ebbe egy kis rufkót vittek: a buszmegállóban levő esővédő tetejére tették. Menetiránnyal szemben, hogy aki érkezik jól láthassa a hébert. A hátoldalán az angol. Tehát ha felmásznék a bódé tetejére, akkor rendesen el tudnám olvasni az angol szöveget is, mert azt lentről takarja a tető. De mit tegyek, ha a köszvényem nem engedi, hogy felkapaszkodjak? Nem ők a hibásak. Erről jutott az eszembe (és nem "juteszembe"), hogy mit tartanak (magukról): ha egy zsidó eszes, akkor nagyon okos, de ha buta, akkor borzasztó seggfej. Ezeket a buszmegállós táblákat az utóbbiak találták ki.
Ami kóser: mindenki beszéli az angolt (az arabot is, de erről nem tudok meggyőződni). Bárkihez fordulhatok, biztosan jó angolsággal válaszol. Tehát nem úgy, ahogy a született angolok teszik, mert azokat nehezen értem. Még a koldus is beszélte. Tartotta a markát, hiába mondtam, hogy nem értem. 
- Jó a dollár is - mondta kiváló angolsággal, mert nem tesz faji megkülönböztetést a pénzek között. 
A portán (jó, tudom, hogy recepció, de a portás a portán dolgozik, ha magyarul beszélünk...) üzenet várt az ügynöktől: holnap reggel 8-kor itt a taxi értem, bevisznek a hajóra.