Október 21. Szombat, Fos sur Mer, Lions öböl. Tizenegykor indultunk.
Háromnegyed négykor összeomlott minden a hídon. Az összes távközlési berendezés, a GPS, a kormány bemondták az unalmast, így lelassítottunk, majdnem 3 csomós sebességgel mentünk. Egészen este hétig kerestük a hibát. Én közben legalább háromszor rúgtam le a küszöböt, s közelről tanulmányoztam a csillagokat. Még vacsora előtt a barba azt mondta, ha nem lesz meg, akkor visszafordulunk. De meggondolta magát, hétkor gyorsított, s megyünk Lisszabon felé, s ha kell, bemegyünk Gibraltárba, vagy akárhova is útközben. Aranyos... Ketten maradtak a matrózok, most hatóráznak felváltva, a kormányszektorban kormányoznak a hidegkormánnyal. Milyen szépen hangzik az előző mondat!
Szegény Vili! Valószínűleg bele fog bolondulni, hogy megjött a festék a hajóra, és erre egy ember elmegy, a másik kettő pedig semmit nem dolgozik napközben, mert állandóan kormányoznak. És a gyönyörű, festésre alkalmas napok egymás után röpülnek. Bár már ő röpülne a francba, a parancsnokkal együtt.
Október 22. Vasárnap, spanyol partok. Partközelben haladunk, kézi kormányzással, radarnavigációval, hagyományos módon, és ez még érdekes is! Bár azt hiszem, a kézi kormányzás a srácoknak nem túl izgalmas...
Most el kéne dönteni, hogy ki az okos a hajón. B. Z. szerint ő. De a jelentését, a történtekről én tettem át angolra…
Délután majdnem térdreestem, és úgy kellett volna a barba kacsóit csókolgatni a meghatottságtól. Közölte volt ugyanis, hogy Mr. Kremerst tájékoztatta, miszerint alkalmasnak tart arra, hogy ellássam az első tiszti munkakört. Fantasztikus, hogy milyen jó hozzám…
Z. viszont forr a dühtől miatta. Egész délután cseszegette, hogy mit írt a jelentésben. Hogy miért ezt írta, miért nem azt? Hogy ez így, az meg úgy. Z. amiatt panaszkodik, hogy nem tud rendesen tárgyalni. Vagy fenyegetőzik, vagy gúnyolódik. Biztosan így van, hisz ez az, ami miatt én is gyűlölöm.
Az hogy a Vili megint tönkretette a GPS-be bevitt adataimat, már szót se érdemel... Ezt ellensúlyozni látszik, hogy a rádióját felhozta a hídra, közös használatra, amíg a hajóé üzemen kívül van.
Encsike, mennyire haladtál a csomagolással? Te magad se tudhatod, hogy mire vállalkoztál! Biztos vagy benne, hogy be tudod fejezni úgy, hogy szerdán elköltözhess? Akkor már buzgón szortiznod kell a holmikat. Ügye nem sok, "egyszer jó lesz valamire" címkéjű holmit viszel magaddal. Csak az én cuccaimra vigyázz. Az lenne az igazi, ha egy helyre pakolnád, és ha hazamegyek, akkor én csomagolnám ki, találnék helyet nekik. De nem. Mégsem jó az ötlet, mert ha engem megvársz, akkor mire hazamegyek, minden lik belakott lesz a lakásban, és semmi hely nem marad nekem!
Október 23. Hétfő, spanyol partok, Alborán - tenger. Egy telex jött, melyben hivatalosan közölték, hogy a lobogócsere november elején lesz. Megy a barba és a Vili haza, együtt szállnak be a M/V Potosira. A barba azt feltételezi, hogy a G. száll be bosunnak, mivel van német munkavállalásija, vízuma, stb. Fel sem merül benne, hogy mereven elzárkózik egy ilyen lehetőség elől.
Vajon Encsike mennyire haladt ma a csomagolással? Végre valahára felhasználhatja az évek óta, mit évek, évtizedek óta halmozott dobozt, zsákot, kosarat, edényeket, amelyek egyedüli rendeltetése: "majd ha költözünk, akkor jó lesz!" volt. Csak simán menjen minden! Remélem, a srácok segítenek. Nem is remélem, biztos vagyok benne...
Október 24. Kedd, Alborán-tenger, Trafalgár öböl. Ma három hónapja indultam otthonról. Tehát három hónapja kezdtem el a naplót írni. Úristen, de messze van! Reggel Szarvas és este Hamburg! Szarvason sokkal, de sokkal jobban éreztem magam, mint Hamburgban.
Ma anyanapot vett ki Encsike, hogy készüljön a költözködésre. Adja a Jóisten, hogy simán menjen minden! Kíváncsi lennék, hogy milyen rumli van a Margit körúton?
KORSZAKOK - KÖLTÖZKÖDÉSEK
Tegnap belegondoltam: mikor találkozom megint Bohusékkal, Vámosiékkal? Nem kell a házmester uraskodását látni, és elviselni. Úgy jöttem el otthonról, hogy nem tudtam: az életemben lezárult megint egy szakasz. A Margit körúti. Ugyanis én így osztom szakaszokra az életem, költözködések szerint.
Az első: 1957-ig, a pestlőrinci, a boldog gyermekkor, a gondtalanság, a felhőtlen ötvenes évek! Maca néni, Sándor bácsi, a hatalmas kert. Igaz, az utolsó két év már nem olyan boldog, mint 54-ig, mert jött Székely Kálmán, a mostohaapám. De az utolsó három év nehézségeit egy barátság ellensúlyozta, Kistibivel, akit azóta elvesztettem, állítólag külföldön él... Neki köszönhetem életem első (időrendben) nagy "szerelmét" a Vasast. Sajnos a Vasas volt az, amelyik cserbenhagyott. Ez a szakasz kilenc év volt az életemből.
A második: 1957-1966 Nagyszékely. A boldog kamaszkor. Valóban boldog volt, annak ellenére, hogy már felfogtam Édesanya gondjait. De Nagyszékely egy hatalmas játszótér volt. A felfedezésre váró ismeretlen világ vette körül, és én meg is ismertem, a fákat, a virágokat, a növényeket, madarakat. Bebarangoltam a környékét. Diót szedtem a Piroskert fölötti domboldalban. A Kisszékelyi úton eperlevelet a selyemhernyóknak, 5 forintot kaptam egy zsákért, és ráment az egész napom, míg megszedtem. A Macskavölgybe jártam szánkózni. A Hidegvölgyben egyszer majdnem meghaltam, amikor egy lovaskocsi elé rohantam a biciklimmel Pincehelyre menet. Nagyszékelyből érettségiztem, mert az utolsó négy év inkább Dombóvárhoz köt, ott voltam kollégista. Ott ismertem meg Apát. Onnan írtam a levelet a rádióhoz, amiben jelentkeztem. A gimi most Illyés Gyula gimnázium, az én időmben Gőgös Ignácról a hős tamási kommunistáról volt elnevezve. Egy vigasz a szeretett Dombóvár javára: ott nem élt egy hős kommunista se, akiről gimit lehetett elnevezni. Ez az időszak is kilenc év.
A harmadik: 1967-1976. Ez is kilenc év, többé-kevésbé. Csehi, Újireg, Kisnyárád, Pécs, Kisnyárád az állomásai. Elvégeztem a felsőfokú technikumot Fertődön, hogy egy életre megutáljam a mezőgazdaságot. Nagyüzemileg csinálni... Katona voltam. Újiregre egy rövid szerelem emlékeztet. Mari. Már nem is tudom a vezetéknevét… Pécsre egy rövid, három hónapos rosszemlékű házasság. Az utolsó három év a tengerészkedésem első három éve.
A negyedik: 1976-1995. Nekem tizenkilenc, de egy híján húsz év! A Margit körúti évek. Kezdődött 1976 május 13-án amikor megismertem Encsikét, akit a Felszabadító Mozgalmakkal traktáltam (mert én így tudtam udvarolni!). Meg a nagyénémnek. Köszönöm is, azóta minden évben, augusztus 12-én, amikor is összeházasodtunk, és azóta boldogan élünk... Ekkor költöztem a Mártírok útja 41-be. Mennyi minden történt! Megszületett Ninóka, kiraktuk a társbérlőket. Elvégeztem a Hajózási Főiskolát. Poázra jártunk Muával, autójával, kormányával, kerekével matikázni, Ninó sajátos nyelvezete szerint. Encsike úton volt a Tatán. Ezután Szabolcs jött, Berci nagypapa elment, de az utolsó Orosz unokát megvárta. Öt év kihagyás a hajózásban, egy féléves lumbágó miatt. Elvégeztem a SZÁMALK Rendszerszervezői szakát. Hülyére dolgoztam magam a Központban, úgy éreztem, ha tovább csinálom a számítástechnikát, belebolondulok. Fanatikusan csináltam, nem tudtam kikapcsolni, hazahoztam a problémákat, a családi élet rovására ment volna a komputerezés. Ezért a diploma után visszajöttem hajózni. Azt mondtuk, azért szállok újra tengerre, hogy többet lehessünk együtt a családdal. De előtte az utolsó lakásfelújítás. Azóta egyfolytában hajózom. A gyerekek nőttek, hozzánőttek a Mártírok útjához, ami 1990-től újra Margit körút. A mi házunkra került vissza először a régi, patinás név, bár a Mártírokkal se volt semmi bajom. Nagyjából tudtuk, hogy addig lakunk itt, amíg Nagymama él. Tavaly meghalt, a karácsonyt már nem érte meg. Szegény Gyigyike (az édesanyám) se élte túl sokkal, ő januárban ment el, az idén. Egyikük temetésén se voltam otthon. És most, ha hazamegyek, nem a megszokott, szeretett, margit körúti lakásba megyek vissza. Sajnálom. Az eddigi életem leghosszabb és egyben legszebb szakasza fűződik hozzá. Itt találtam magamnak megbízható társat, itt találtam meg a boldogságot, Encsikének köszönhetően. Itt lettem büszke apa. Itt nőtt fel a nagyobbik fiam. Szép volt. És remélem, a következő időszak is szép lesz, s boldog, és hosszabb, mint ez volt...
Visszaolvastam, amit írtam, és azt hiszem, hogy jól írtam le mindent. Ami a legjobb, hogy én mindig, mindenben igyekszem a jót megtalálni. Mindenről azt írtam, ami szép volt. Valóban. Nekem az volt, és ez az igazán jó. Mennyivel boldogabbnak érzem magam, mint az, aki úgy érzi, az élete az elszalasztott lehetőségek sorozata...
A 216 oldalnál tartok. A 20. fejezetet kezdtem el hajnalban. Nem tudom mit mondjak. Lehet, hogy jó, lehet, hogy nem. Bár azt mondják, ha az ember (az író úr) úgy érzi, nem jó amit ír, akkor legjobb az egészet abbahagyni. Így hát én folytatom. Mert azért úgy érzem, hogy ez nem rossz!
Nagyon morgolódik a két matróz, P. és J. Hogy velük ki van szúrva. Mert kézzel kell tekerni, ráadásul hogy teljes legyen a kiszúrás, most még lassított is a barba.
A lassítás a tulajdonos részéről egy üzleti húzás, egy trükk. A hajóbérlő pénzén javíttatják meg a hibát. Illetve: ha nem érkezünk meg holnap 15.00-ra, akkor csak holnapután délután tudunk bemenni a nappali dagállyal. Tehát késünk. Este, 19-20 óra körül érkezünk. Ekkor a komáromi szerelők beszállnak, megjavítják a hibát, és mi másnap mehetünk, mintha mi sem történt volna. Ellenkező esetben, a barbának ki kell jelenteni, nem tudunk bemenni a kikötőbe, a hajót kiveszik a bérletből a javítás idejére, tehát egy napi bérleti díjtól a tulajdonos elesik. Ki van ez találva kérem!
Z. szerint a barba vinni akarja a G.-t, és P.-t magával a következő hajójára. Csodálkozom. Azok után, amiket mondott, érthetetlen. Fogalmuk sincs, hogy mennyire utáljuk őket. Fantasztikus, hogy mennyire önteltek, mennyire nem ismerik saját magukat. Mennyire nem ismernek másokat. Mennyire nem ismerik a személyzet véleményét magukról…
Nagyon élvezem, hogy piac mellé költözünk! Milyen jókat fogok vásárolni! És főzni… Imádok a családnak ebédet készíteni. Encsinek, mert a dögfársztó robot közben lerogyhat az asztalhoz, és finomat ehet. Ninónak, és Szabolcsnak, mert szeretik, amit főzök (az asszony is szereti!). És magamnak is, de csak magamnak nem főznék… Az újlaki környék is van olyan jó környék, mint a Margit körút. Mi történt velem, öregszem...? Ugyanis érdekel az is, hogy milyen messze van az orvosi rendelő! Encsikének a tanítás szempontjából kb. tíz percet jelent, mert kimarad a hatos villamos, és egy HÉV megállóval közelebb lett Kaszás! Ninókámnak rosszabb, mert neki most egy átszállással meghosszabbodott az út az angyalföldi iskolába, de ilyen a nagyfiúsors, róla legfeljebb azt jegyzik meg, hogy:
- Ó, ő már nagyfiú! - ami igaz is, de jobb lenne, ha nem kellene olyan nagyot kerülnie a suliig! Igaz-e fiam?
Szabolcsnak csak egy kicsit lesz messzebb. Ő meg:
- Ó, ő még fiatal, bírja a strapát! - ami igaz is, de dühítő tud lenni, hogy azért mert valaki fiatal, a hátrányos helyzethez jó képet kell vágnia! Igaz-e fiam?
Este a telexen üzenetet küldtem Encsikének.
Vacsora után a fax ürügyén kikérdezett a barba az otthoni lakásviszonyokról, és csodálkozott, hogy milyen drágák a lakások. Hogy jutnak a fiatalok lakáshoz, kérdezte, de erre hogy tudtam volna válaszolni?
Folytatása következik
.
Nem nagy, és nem teljesíthetetlen.
