2007. Július 

Július 5. úton, Carboneras.

A körülményekhez képest pihenten jöttem szolgálatba, mert fél kilenckor elküldött az új kaftány aludni. Előtte hárman megittunk egy üveg muskotályos, édes fehérbort, amit Józsi úr vett Bordeauxban. Az új gépészt azért nem hívtuk, mert úgyse érti, hogy hova hívjuk, és esetleg oda megy, ahova gondoljuk. Borozgatás közben a barba kifejtette, hogy indulás előtt sose iszik. Ezt persze el is hiszem, mert én se, csak most, és ez inkább afféle halotti tor, mert meghalt a cár, éljen a barba. Szóba kerültek a kalinyingrádi tengerészek, akikkel hajóztam, Viktort, az első orosz barbát ismerte, Vlagyimirt nem, de Edut, a gépészt a Lys Chrisről nagyon is jól. Ő most éppen árulja a házát, valamiféle gondjai vannak.
Elég sokáig forgolódtam, de a főgép indítását már nem hallottam. Éjfél elõtt öt perccel keltett.
Átadásátvételnél néhány dolgot elmondott, aminek a kvinteszenciája: azt csinálok a hídon, amit akarok, csak ne aludjak. Hát persze. És kérdem én, minek, ha tudok aludni előtte? Aki nem fáradt, az nem alszik el. Ilyen egyszerű. Nem kellenek ilyen-olyan figyelmeztetések, fenyegetések, hanem pihenni kell hagyni az embert. Kész. Így aztán nem is aludtam el.
Viszont lagziztam! A konyhai hűtőben találtam egy adag salátát a vacsoráról, azt felhoztam, meg egy vajat, és a kolbászt meg a baguettet, és dőzsöltem! Rohadtul nem érdekel, hogy hízlal-é vagy se nem-é...
Közben a matrózok mosták a raktárt, egészen hajnali négyig "szórakoztak" vele. Van ez így, amikor rövid az út a kirakó és a berakó kikötő között, ilyenkor nem lehet semmire se hivatkozni, muszáj menni és csinálni. Persze csak valamikor délután kell előbújniuk a kabinkából.
Délelőtti kávénál azt mondja Krisztián:
- A parancsnok kért szalvétát a hídra... - és vigyorgott, mint aki megveszett. - És persze az volt az első reakciója, hogy írjam össze, mire van sürgősen szükségem, azonnal megszerzi. Nem azt mondta, hogy odaadja az ügynöknek, hogy faxolja el, hanem, hogy megveszi. Na, kíváncsi vagyok...
Én is.
Ugye a matrózok hajnali négyig mosták a raktárt. Hatkor a barba azt mondja:
- Rendben van. Aludhatnak tizenegyig, mert hét óra elég.
És barátom, tizenegykor felkeltette őket, ezek meg nem értették, hogy miért kellett negyed tizenkettőtől ülniük a szalonban, a déli ebédre várva, és miért nem aludhattak még negyven percet. Azt hittem, Dimitrij hazament.
Az ebéd finom volt: töltött padlizsán, töltött gomba, párolt brokkolival és burgonyával. Csakhogy: 3 kis fej gomba, és egy fél padlizsán. Egy kettévágott krumpli, és két darab brokkoli (péppé főzve). Szóval a két szelet kenyér mellett is éhesen álltam fel az asztaltól. Nem baj. Még kilenc nap és lejár a szerződés.
Este horgony, holnap megyünk csak be.
Horgonyzás után megittuk a fehérbort, Józsi úr és Mihail voltak a vendégek. Józsinak rettenetesen ízlett a kecske Gouda sajt, amit vettem hozzá harapni. Igaz, inkább vöröset kellett volna inni, mert a sajthoz az jobban ment volna, de hát ez legyen a legnagyobb gond a hajón!

Július 6. péntek, Carboneras.

Ez a horgonyőrség maga volt az őrület! Nagyjából 5-6-os szél fújt és keltette a hullámokat, ez a hülye hajó meg billegett, de olyan veszettül, hogy kétszer "sokkot" kaptam, és hisztizve visítoztam a senkivel, azaz azzal, aki tehet róla, és azzal, aki segíthetne a helyzeten, de mindegyikük cserbenhagyott.
Hajnali hatra ígérték a kikötést, öttől hatig hívtam is őket, de válasz nem volt. A barba szerint az ügynök azt mondta, hogy lesz abból hét óra is. Mielőtt elhagytam volna a hidat, azt mondja Szergej:
- István, ha elindultunk Vigóba, elkezdek nyüzsögni a Marlownál, hogy váltsanak, mert tudom a problémádat.
A gondom az, hogy a rostocki út előtt (ha összejön, és el tudunk menni Achim barátomhoz) gyökérkezeltetni kell a fogam. Most úgy érzem, a gyulladás betokosodott, van egy góc, ami nyomásra érzékeny, de nem fáj.
Az őrség végeztével azon tépelődtem, érdemese arra a kis idŐre lefeküdnöm, de azt mondtam, egy óra is egy óra, hát még a vérnyomásomat se mértem, a laptopot se vettem elő, hanem zutty, az ágyba. Háromnegyed tízkor ébredtem. Átnéztem a gépészkabinba, ott füstölgött Józsi úr és Mihail. Kérdem, mi van?
- Semmit nem tudok... - mondja a magyar mozdonyvezető. - Éjjel összecsomagoltam, és azóta várom, hogy mi lesz?

(Az előző mondatban az van, hogy mozdonyvezető, és úgy is hagyom, mert ezt most így "aranyosnak" találom. A szövegszerkesztőn be van állítva az idegen szavak szűrése opció, és azt ajánlotta, hogy a masiniszta helyett ezt is használhatom. Az igazsághoz tartozik, hogy ott volt az ajánlatok között a gépész is, de épp azért használtam a masiniszta szót, hogy elkerüljem a gépész szó újbóli leírását.)

- Mi a helyzet? - kérdem az orosz engineert, mert ő nyilván tudja, hogy mikor állunk part mellé.
- A jegyet a Marlow áttette holnapra, holnap reggel megy el Jozef. - mondja. A Józsi úr csak néz. Ez itt ül, szíjja a cigijét, birtokában minden tudás, és semmit nem mondott el. Azért ez jópofa.
- De mikor állunk parthoz? - érdeklődtem, mert akkor nyilván azt is tudja.
- Délután.
Szóval ez a helyzet. Illetve az, hogy Krisztián szerint a cementgyárban robbanás volt négy vagy öt halottal, a tévében látta. Elképzelhető, hogy ez hátráltatja a rakpart mellett álló hajó berakását, és ezért késünk. Amikor elmondtam Szergejnek, emlékezett:
- Igen, István, emlékszem, reggel volt valami durranás, és fekete füstöt is láttam a rakodó hajó irányából.
És aztán ennek még más következménye is lett:
A hajóbérlő Angliában a tévéből értesült a balesetről, felhívta az ügynököt, aki szerint hétfőnél előbb nem kezd a gyár dolgozni, addig tart a vizsgálat. Ezért törölték ezt az utat, és megadták, hogy Pozzallo lesz a berakó Cartagena mellett. Ez nekem egy pöttyet gyanús volt, ugyanis egyszerűen nem állt rá a szám, hogy ezt a nevet spanyolnak mondjam, egyszerűen nem találtam megfelelő spanyol kiejtési módot. De azért tűvé tettük egész Spanyolhon keleti partját, de Pozzallo egy szál se, valószínűleg a bikák megették bosszúból a sok viadalért. Tehát távirat Angliába: hol van Pollazzo, aki tudja, tegye közkincsé. És mit ad Isten, hamarosan megjött a rendelkezés, hogy menjünk ide és ide, megadva szépen a koordináta. Ránézésre Olaszország. Kicsivel komolyabb ránézés Szicília. És ha alaposan megnézem, akkor bizony kiderül, hogy Józsi úr szegény holnap hajnalban biztosan nem utazik, mert holnap hajnalban a Földközi közepén darálunk majd, mert fúj a keleti szél, mint a jófene, alig megyünk 8 csomóval, hát majd 10-e körül esetleg megérkezhetünk.
Viszont a két gépész kabint cserélt, ez azt jelenti, hogy Mihail teljes felügyelete mellett hajózunk, a magyar kápó meg elvan a tulajdonoskabinban, mint egy hajókoffer.
Persze amíg van, aki vigyáz ránk, addig van remény is, még arra is, hogy elmúlik a rossz idő. Valaki feltett a mágneses tájoló periszkópjára egy ortodox stílusú képeslapot a madonnáról és a kisdedről.
A kaftán szerint holnap kellene egy ökörsütést rendezni. Na, itt már közbeléphetne az égi felvigyázónk, hogy olyan legyen az idő, hogy megtehessük.

Július 7. szombat, úton.

Azért az látszik, ha valaki intelligens, és Szergej, az új parancsnok az. Lassan kezdem oltani Dimitrij viselt dolgaival. Tegnap már visszaprotezsáltam Ilját a hídra, mert ha nem írtam volna, az idióta kitiltotta onnan, csak takarítani jöhetett fel az utóbbi napokban. Vacsora után mondtam is neki:
- Jöhetsz vissza a hídra.
- Mikor?
- Hát négytől nyolcig.
- Jaj, de jó! - vigyorgott a kölyök.
Azt még nem mondtam, hogy az utolsó adag térképet megtartottam (igaz nem neki, de most azt mondom, hogy igen) hogy javíthasson, gyakorolhassa.
Egyre inkább úgy van, hogy a tengerész, ha tiszt, akkor nem tengerész, ha nincs laptopja. Ez ma már szükséglet, egyáltalán nem fényűzés. Mindenki hordja a megszokott hivatalát, a "puskákat" a hasznosabbnál hasznosabb és a lopottnál lopottabb programokat (főleg az oroszok, elképesztő, hogy mi van náluk, milyen kiforrott piaca van a kalózprogramoknak, fillérekért megveszik...). Persze nem azokról beszélek, akik itt vannak, hanem azokról, akik kihajóztak. A barbának vadonatúj Acerje a gépésznek Toshibája van. Most szereztem egy jó pontot Szergejnél, mert gondja volt a navigációs program illesztésével, és összehoztam neki a GPS-t a bluetooth-on keresztül. Most boldog.
Délelőtt jön Józsi úr:
- A barba "levizsgáztatta" Ilját angolból, hajózásból, nem érti mi volt a baja Koledának. Megmondom Pistám, igyekszem egy kicsit befeketíteni ezt az embert, hogy érezze, ő nem tehet meg mindent korlátlanul. - és ha Józsi úr ilyet mond, az ő totálisan békés, csak a szeretetet igénylő és adó lelkületével, az azt mutatja, mennyire megbántotta, milyen mélyen megsértette önérzetében.
- Teljes egyetértésem.
És hogy nem a levegőbe beszéltem, ezért zuhany után felmentem a hídra. Ám hiába, mert a captain a raktártetőn végezte egészségügyi sétáját. Most könnyen megteheti, hiszen itt aztán nincs forgalom, nem vagyunk VHF parti állomás körzetében, és ha jön valami, azt a séta közben ugyanúgy látja, mintha a hídon lebzselne.
Délután Ilja fel is jött, és nekiállt térképeket javítani. Váltáskor, amíg a fiú vacsorázott, azt mondja Szergej, hogy nem igazán érti Dimitrijt, mert Ilja értelmes, és az ilyeneket segíteni kellene. Hamarosan megkezdem az irtóhadjáratot a köz érdekében.
Este Józsi úr segített Mihailnak laptop ügyben. Nem sok sikerrel, mert... de hadd ne mondjak semmit, mert tudod, a szövegszerkesztő olyankor nemtetszését fejezi ki. Ugyanis a laptopja csillogvillog, meg Toshiba, meg széles képernyő, és szuperfényes a kép, és ezer euró volt, meg minden. És akkor ez az ember (juj, de mondanám, hogy milyen!) az eredeti angol nyelvű Windowst lecseréli oroszra. De nem jogtisztára ám, mert nincs, és sajnál még 100 rühes dollárt, hanem kalózpéldányra 150 rubelért, ami nem igazán akar működni. Józsi segít, de hamarost elmegy. Én meg nem fogok, mert aki ilyen, az megérdemli, hogy álljon fejre a szuper gépe! És még azt mondja, nem baj, majd lecseréli Vistára, mert az árban benne volt, biztosítékot kapott rá, meg egy kódot. Ja, ha Vistára, akkor Vistára. Vagy detektoros rádióra. Mert a jótállást nem arra kapta, hogy kalózváltozatot frissíthet...
Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről...
Józsi úr rávett, hogy hallgassak bele a U2 (jutu) számaiba. Nem volt kedvem hozzá, mert ezeket elvből sose hallgattam. És fogózz meg: jók! Aztán kérem azt is megláttam, hogy ezek nem is olyan agresszív barmok, mint amit a nevük sugall. Mert én amiatt utasítottam el, mert rögtön a német tengeralattjárókra asszociáltam, és ez eleve meghatározta az előítéletem, hogy agresszív, szegecsekkel kivert, pirszinges hülyék, trágár és vad, ricsaj és csörömpölés, amit előadnak.
És most itt állok meglepődve. Mert egyáltalán nem olyanok, amit a név sugall. Mi több! Határozottan tetszik a zene és a stílus. Azannyukat!
És elkértem Józsi úrtól a számokat. Azt hiszem, idióta névválasztásuk volt. Lehet, hogy nem tudják, hogy az U-102 mit jelentett? Na, mindegy. Végül is semmit se vesztettem, minden pótolható.
Végül nem lehetett megúszni, hogy ne szálljak be a "komputerélesztésbe", mert a barba is lejött, és ő hívott segíteni, neki meg nem mondhatom, hogy "bammeg, vegyé mán egy működő rendszert előbb..." Valamit sikerült összehozni, ami azt jelenti, hogy úgy, ahogy működik a gép.
Mindketten "megjutalmaztak". Szergej hozott egy sört, persze mindenkinek. Mihail, pedig, mivel beszélgetni nem tud, bemutatta, hogy milyen pornó van a laptopján. Vajh, miért van az, hogy bizonyos hímnemű egyedek azt hiszik, hogy ez a művészet alfája és omegája? Valamint azt, hogy erre mindenki vevő, aki nadrágot hord? Persze, van nagyon jó pornó, nyilván, de ritkább, mint a fehér holló. Van sok elviselhető, de a zöme kritikán aluli "húskimérés"... És miért hiszik, hogy mindenki vadul érte megfele? Ne tessék félreérteni, nem a szexről beszélek, hanem a primitív, sokszor beteges képi ábrázolásáról. Mert hiszem, hogy a pornó csak primitív igényeket elégít ki. Itt nincs mellébeszélés. Van egy fajta "férfiúi" magatartás, amit sose értettem, amelyik válogatás nélkül vevő erre. Nos, hogy is fogalmazzam... amit Mihail mutatott, az olyan, hogy... hogy... a harmadik után megköszöntem, és eljöttem, úgymond feküdni.
Azt mondja a Józsi úr, hogy most már jó lenne, ha Mihail hagyná a fenébe, és ellátná egyedül a munkáját. Isten bizony nem tud bejönni hozzám fél órára, mert állandóan nyaggatja, hogy segítsen neki hol a laptopjában helyreállítani valamit, vagy a gépben.
Nem akar az idő javulni, és így mikor lesz kerti összejövetel, azaz bbq, azaz ökörsütés, azaz pupabuli? És nincs faszenes grillsütő!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Július 

Július 3. kedd, úton, Castellon.

Éjfélkor megyek le, semmi nincs a frizsiderben. Józsi úr undorral majszol egy majonézes kenyeret, mert arra fanyalodott, ugyanis ez a pöffeszkedő vörös mandarin elrendelte, hogy tartsanak éjszakai szolgálatot, és nézzék a főgépet. Ha azt mondod, hogy nem igaz, akkor pofán váglak, engem ne hazudtolj meg, mert ezek sajnos kőkemény tények. Azt hiszem, Razvan ehette meg a konyhai hűtőből, amit eltett nekem a szakács, és nem tudok rá haragudni, mert jár neki a kaja, ha főgépnéző szolgálatot ad (ha nem, akkor is járna, de azt még elviselik valahogyan), és mivel nem volt a legénységi hűtőben semmi, ezért megette, amit a konyhaiban talált. Gondolom, hogy így lehetett, mert ő egy kicsit pukkancs és egy kicsit rebellis típus. Viszont az ember megéhezik szolgálatban. No, mit lehet ilyenkor tenni, mert kaja egy szál se. Az ember lemegy a kambúzába és körülnéz. Addigaddig nézelődtem, míg találtam egy halkonzervet. Azt magamhoz vettem, fel a hídra, ott van mindig sütike, és így már teljes a lakoma. Szardínia, vajas, lekváros dán aprósüteménnyel: még a legínyencebbek se kóstolták, lefogadom. Én se nagyon ezután...
És akkor, hogy teljes legyen a kép, este mondtam neki, hogy nem nyüzsög a rostocki cég, ilyenkor már meg kellene jönnie a visszaigazolásnak, hogy megkapjuk-e az élelmiszert.
- Érkezéskor megjön - mondta a legnagyobb lelki nyugalommal, és csodálkozva hozzátette: - és különben is, mi a baj, hiszen van még kajánk...
Ehhez most a jelen lelkiállapotomban, hadd ne tegyek semmit, hadd ne fűzzek hozzá semmiféle magyarázatot, mert nem bírná el a képernyő...
Na, beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről, az mindig megnyugtat!
Szép nyári éjszaka van. Az első az idén. A tenger sima, telihold van, a hőmérséklet 23 fok, ideális, csak ez a barom ne volna... ja, méhecskék... jól megyünk, este megérkezünk, és holnap elmegy a marhája... ja, nemi élet... hát akkor bassza meg!
Szóval méhecskék...
Lehet, érzi a vesztét? Mert ma már ébresztenem se kellett, hanem háromnegyed hatkor szépen jelezte, hogy föl méltóztatott ébrednie, és kérem hatkor pontban a hídon volt! Mi lett volna, ha ezt mondjuk, következetesen végrehajtja? Leesett volna a korona az ujjáról? Igaz, tegnap is pontos volt, azaz pontosan hat óra kilenc perckor jött föl... Szóval teljesen hangulatember, aki bármit megenged magának.
De én nem engedem meg neki!
Megint átírtam a levelem. Kíváncsi leszek, még hányszor, és mi lesz a végleges formája! Igyekszem belőle az indulatot kiszűrni, és az ilyen jellegű mondatokat újra fogalmaztam. És csak olyan marad benne, amit más is bizonyíthat, ha kérdéseket tennének fel. Viszont belevettem, hogy május 26-án nyolc óra öt percig voltam a hídon, mert ezt bizonyítandó ott van a naplóbejegyzés a nyolc óráról, és azt kitörölni nem tudja!
Más.
Kezdenek a farkastörvények uralkodni (mégse nem más...). Aki előbb megy vacsorázni, az kap kenyeret a fél merőkanál rizshez és a fél szelet húshoz, aki később ér, az éhesebb marad, mint aki tud szerezni. Tehát most bennem van két szelet kenyér pluszban, így viszont megette a fene, mert hizlal. Bár a szardíniás sütemény se kimondott fogyókúra. Amikor a kókuszos keksszel kitunkolod a dobozból az olajt, az meg kimondott hízókúra. Viszont ehető, csak az elején furcsa.
Tudod mit eszek otthon? Gombás sajtlevest, sárgaborsó főzeléket, és rántott csirkét, meg zöldborsót és spenótot és becsinált levest és sajtos, tejszínes pulykamellet és eszek hozzá félbarna kenyeret, amit harapni lehet és tejfölös csirkepaprikást, és az asszony készít nekem lazannyát. Azannyát! Ti, akik otthon vagytok állandóan, nem is tudjátok, milyen eszméletlen jó otthon!
Délután Józsi úr többször megjelent a hídon, azzal az ürüggyel, hogy a hó végét nyomtatja, de mindig az lett belőle, hogy jót szidtuk a kaftányt. A gépész úr jól fölhúzta magát, én meg nem győztem hátba veregetni, nyugtatgatni, még az a jó, hogy legtöbbször jó hatással tudok rá lenni!
Este meghívtam egy pohár borra, kulcsra zárkóztunk, amíg ittuk, nehogy meglepjen. Aki kitalálja, hogy ki ne lepjen meg, az kaphat tőle egy puszit jutalmul!
Hatra érkeztünk, de a rakpart még foglalt (most más!). Így drifteltünk, sodródtunk egy órácskát, s csak hét után álltunk part mellé, nyolckor már el is felejtettük a manővert. A révkalauzállomás mellett vagyunk kikötve. Most már csak az kéne, hogy tudjunk valamit. Az ügynök nem keresett, nem hívott, és tojik a fejünkre. Pedig tudnom kellene, mikor kezdik a kirakást! Aztán az úgy van, hogy minden megoldódik, ha nem előbb, akkor később.
A német szerelők megjöttek, jól beosztották maguk között, az egyik beszél spanyolul, ez természetesen bőbeszédű, a másik angolul, ez a kukamatyi. Ők fogják Józsi úr durrogó pufogóját kicserélni.
Most már csak két embert várunk. Az egyik a barba, a másik az új főgépész. Dimitrijt kihajóztam (kinyomtattam a szolgálati lapját), isten áldja, akkor lássam, amikor a hátam közepét.

Július 4. Castellon.

Korán, fél hatkor ébredtem, negyedóra múlva fel is keltem. Kérdem Boriszlávot, a watchmant:
- Na, megjött az új captain?
Erre elkezd röhögni.
- Te jó ég, mi történt? - néztem rá, szintén vigyorogva, mert nyilván semmi komoly, csak...
- Megjött. És Ruszlán nem volt a járónál, hanem WC-n. Legalább is ezt mondja. Dimitrij megígérte neki, hogy ma kinyuvasztja.
A marhája! Tudja, hogy jönniük kell a váltóknak, és nincs a járónál. Na, mindegy. Ha egyszer van szolgálat, akkor sajnos ez nem engedhető meg, még akkor sem, ha ez a "tárgyak gonoszsága" kategória. Arra gondolok, hogy minden esetben olyankor jön valaki, amikor a szolgálatosnak el kell mennie, vagy valóban csak egy kávét főz magának, hogy el ne aludjon. Tudom, mert én is voltam. Tudom, mert sokszor jártam én is így. Tudom, mert nem gondolom, hogy a kollégám hazudik (még akkor se, ha feltételezhető). Mert amit nem tudok bizonyítani, azt ugye nem is gondolom. Azért az jópofa ám, ha két ember leáll beszélgetni ezen a hajón, a harmadik mondat már az, hogy "ez egy idióta..." és lehet találgatni, kiről lehet szó.
És az is kiderült, hogy Ilja örült, hogy a kabinjában aludhatott, mert mint említém volt, a német szerelőknek nem kellett a kabin. Mert magától értetődik, hogy szállodában alszanak. Csak ennek az ütődött kommunistának természetes, hogy valakit kizavar a kabinjából, mert egy "senkiházinak" kell a kabinja. Ez nyilván így volt a szocializmusban, ahol a tengerésznek csak kötelességei voltak, minimális jogokkal. Mert Iljának át kellett hurcolkodni a szakácshoz, hogy átadja a szerelőknek a kabint.
Más...
Tudod ki nem éhes? Aki letolt egy tábla mentolos csokikát, jelesül én! Sikerült kimennem, mégpedig úgy, hogy az átadásátvétel kellős közepén ott tébláboltam a hídon.
- Rám vár, chief? - kérdezte az új barba.
- Ki kell mennem, nagyjából két órára - mondtam.
Dimitrij már éppen felháborodott volna, amikor Szergej (az új barba) azt mondja:
Hát persze. Végül is két parancsnok csak tudja helyettesíteni az első tisztet két órára!
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy egy parancsnok és egy Dimitrij esete forog fenn, nem két parancsnok.
Zuhany, rohanás, kimentem, internet egy szál se, sehol a környéken. Bementem egy élelmiszeráruházba, vettem egy negyedkilós francia kenyeret, egy darab kecskesajtot, egy szál kolbászt és egy kis duci borsos szalámit. Na, és két üveg bort. Egy fehér félédest, hogy Józsi úr is örömét lelje benne, meg egy üveg vöröset. Mivel az élet itten elég keserű négy tábla csokikával szándékozom kissé megédesíteni, kettőt nekem, kettőt a gépész úrnak. Később internet is lett, de sajnos nem olyan, amilyet szerettem volna, mert lebutított gépek voltak, semmi nem volt rajta csak IE, nem tudtam feltölteni a honlapjaimat, amit akartam, nem tudtam javítani a MATE honlapon se. Azzal egyébként valami gubanc lehet, mert nem érhető el. Ki tudja, vajon miért? Majd otthon kiderül.
A mentolos csokoládét bedörgöltem rögvest, mert mégse rohangálhatok a kezemben sajttal és kenyérrel, az meg elfér a zsebben, megmelegedni úgy sincs ideje.

Az új barba szép egy ember. Attól tartok, hogyha onnan fentről lehajol, és megsimogatja a buksimat, leég a hajam. Vagy esetleg rákönyököl a fejem búbjára, és összerogyok alatta, mert én egy kis 110 kilós vézna semmiség vagyok hozzá képest. Többet ne essék szó róla. Majd később.
A gépészről se beszélek, mert nincs mit. Józsi úr áradozik az angol tudásáról, mert az kiderül az átadásátvétel közben. A kávénál ékes angolsággal szólott a magyar szaktársához:
- Davaj cigarett. - ennyire telik neki, mert nyilván szem előtt tartja, hogy ahány nyelvet beszélünk, annyi embert érünk. Most már "tom", miért nem válaszolt reggel a kérdésemre. Egyébként a legtöbb, amit érdemes róla elmondani, az, hogy Mihail a neve. És mégis, egy ilyen embernek is hogy lehet örülni! Mármint Józsi úr örülhet, mert kíváncsi leszek Jürgenre, amikor majd megáll a gép, és értekezni akar a főgépésszel. Később az orosz, hogy megmutassa, nem egy elveszett ember, ahelyett, hogy agyonbeszélné magát angolul, inkább feljárt Józsi úr kabinjába bagózni, azaz szó nélkül kivett egy cigit, és hangtalanul kiosont... Sajátos viselkedés, sajnos nem áll módomban kommentálni, mert a szövegszerkesztő állandóan pofázik, hogy olyan szavakat nem illik a képernyőre vetni. Ő tudja. Ha nem, hát nem. Így most vélemény nélkül marad mind, aki olvassa a naplóm, de te azért mondhatsz és gondolhatsz, amit akarsz! Ez a francos - Józsi - képes lesz, és itt hagy engem hamarost, mert láttam a táviratok között, hogy megadták a carbonerasi ügynökség adatait a Marlownak, tehát onnan megy haza. Azért ez disznóság. Nincs benne annyi kollegalitás, hogy megvárjon.
Viszont fél hatkor megjött az örömhír:
- Itt a taxi! - harsogták a folyosón boldogan, hogy viszi már elfele az ördög a párját.
És öt negyvenkor mindenki fellélegezhetett, mert elment. Még kifejezte abbéli reményét, hogy visszajövök, mondtam, minden a Marlown áll, és ebben egyetértett.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június - július 

Június 30. úton, portugál partok előtt.

Lehet ám fokozni! Amit mi úgy mondunk, hogy valaki lelketlen, azt az angol úgy mondja, hogy

Black heart

A jó rohadt életbe, hogy valakinek ennyire sötét legyen a lelke, és ennyire igyekezzen megkeseríteni mások életét, az már több mint sok, és több mint elviselhető!
Egyértelmű, hogy most már rászállt Józsi úrra, és igyekszik ott betartani szegénynek, ahol tud. A pitiáner disznaja! Délután jött egy kérdés a hajóbérlőtől, miszerint sok volt a gázolajfogyasztás. Miért? A kérdés jogos, ha valaki lusta utána nézni a kacatjai között, ez általában az irodakukacokra jellemző eljárás. A MAHART-nál mindennapos volt. Egyszerűbb egy táviratban igazoló jelentést kérni a hajótól, mint négy oldalról kigyűjteni az asztalán lévő papírokból.
Hogy ebben mi a szemétség Józsi úrral szemben?
Hát az, hogy ezt éjfélkor kell átadni, azzal, hogy reggel kell a válasz. Miért nem lehetett ezt este hatkor megtenni? Mert esetleg a szegény barom, aki húz, mint az ökör, dolgozik látástól mikulásig, esetleg beájulhatna az ágyába és alhatna pár órát. Nem, így most vagy két órát böngészheti a gépnaplót, hogy összeszedje az adatokat az alávaló gazember számára.
Miután fentebb írtam, miszerint úgy döntöttem, hogy kipakolok a Marlownak, ezért elkezdtem megfogalmazni a levelem. Még nem tudom, hogy milyen formában írom meg. Lehet, hogy a legénységgel aláíratom, de lehet, hogy csak otthonról küldöm el, még nem tudom.

Július

Július 1. szombat, úton, Ceuta, úton.

Megette a jó fene. Egész nap nyugodt voltam, még a vérnyomásom is rendben volt, a levelem megfogalmazása jó hatással volt rám. Még mondja valaki, hogy a napló nem alkalmas arra, hogy levezessük a feszültséget! Igen, alkalmas. De most meg az a baj, hogy kezd lelkifurdalásom lenni, mert... mert... egyszerűen azért, mert a lelkivilágomtól fényévnyi távolságra van a "jelentésírogatás", nem vagyok se III/III-as, se tartótiszt, se senki, akinek köze lenne ilyesmihez.
Csakhogy, ha nem küldöm el, akkor visszajön garázdálkodni. Ha nem küldöm el, akkor folytathatja a basáskodást, mások megalázását... De ha elküldöm, akkor nem? Dehogynem, csak nem ezen a hajón. Visszamegy az oroszokhoz, ahova való, és ott éli világát. De hát egy ilyen orosznak ott a helye.
Persze, van időm, meglátom milyen lesz az új parancsnok, lehet, hogy tudok vele beszélni.
Nem értem, miért büntet így az Isten, hiszen milyen jól meglennénk ezen a hajón, ha nem lenne ez az ütődött észak-északkeleti kényúr. Néha elborozgatnánk Józsi úrral, megbeszélnénk a világ legfontosabb dolgait, és lenne nagynagy nyugi, mert mindenki más normális, mindenki örül, hogy luk van a fenekén, senki nem zavarja a másikat, jó lenne. És akkor ezzel az izével kellett három és fél hónapot lehúzni.
Éjfél után viszem le az ágyneműmet mosni. Meglát Boriszláv, aki tévézett a szalonban.
Chief, megint nincs mosópor, hiába megy, én is sima vízben mostam ki az overallomat.
Megemeltem a mosóporos dobozom, amit nem láthatott.
Rutinos! - mondta és kesernyésen vigyorgott.
Most látom hasznát annak, hogy annyi fehérneműt hoztam magammal, hogy elég 8-10 naponként mosnom.
Azt hiszem, elkezdtem hízni. Teljesen hihető, ha egyszer nincs kaja, és ha éhes az ember, akkor ugye rájár a hídon pilot süteményére, a szalonban meg majonézes kenyeret eszik, mert tegnapelőtt óta se vaj, se margarin. Lementem a kambúzába, kutattam valami ehető után. Tudod mit találtam? Még két megbontatlan doboz sütikét a "pilotnak". - Mert erre volt gondja, hogy egy teljes kartonnal rendeljen. Hát a rohadt kurva nénikéjét az ilyennek!
Józsi úr a napokban rákapott, hogy feljár a hídra lagzizni, és magába dörgöl kéthárom sütikét. Igaza van.
És akkor mindezekhez add hozzá, hogy eszi a fene (persze nem Józsiról van szó, találd ki, kiről), hogy Ceutában kimehessen vásárolni, mert 470 euró körüli, úgymond megtakarítás van. Ez persze nem az. Két eset lehet: nem tudja hogyan ellopni, vagy későn eszmélt, és már nem lesz rá lehetősége. Ugyanis olyan nincs, hogy megtakarítás, a kajapénzt elvileg kötelező az utolsó fillérig elkölteni, mert ez biztosítja az emberi ellátást. És az a helyzet, hogy az állandó leállások miatt (tegnap este fél nyolctól kilencig mosott Józsi úr) egyre tolódik az érkezésünk, most már este fél tizenegy. Kíváncsi leszek, milyen üzlet lesz neki nyitva, és hogyan adja be az új barbának a megtakarítást.
Éjjel egyeztettem a rendelést, amit elküldött, és amit a szakács összeírt. Mindent megrendelt, kivéve a marhahúsokat. A szakács teljesen kiakadt ezen. Az idiótája alapvető élelmiszert kihúzott! Aztán Krisztián röhögve mesélte:
- Chief, felhívatott a captain, és leadta az "ebéd rendelését". Készítsen nekem két halat hagymával és krumplival, mondja, mire azt válaszoltam, hogy rendben, de szerezzen valahol krumplit és hagymát, mert napok óta nincs. A barom néz, mint akinek valami nem tiszta. De hát nem tett félre a parancsnoknak? Más hajón a szakács el szokott tenni mindenből, mondta, és láttam rajta, hogy nagyon nem érti a helyzetet. Akkor megmagyaráztam, ha azt mondom, hogy nincs valami, akkor nem viccelni szoktam. És tudja, hogy mit válaszolt? Hogy orosz hajókon meg szoktak állni és pecáztak, ha már nem volt kaja.
Hát, most mit mondjunk erre? Semmit.
Végül is semmit nem tudott vásárlani, mert este fél tízkor érkeztünk és éjfélkor már indultunk is.

Július 2. vasárnap, úton.

Hát már csak két hetem van a szerződésből. Jaj de nagyon várom a végét! Tegnap sikerült az asszonnyal beszélni, ez megnyugtatott.

Hogy működik a szocializmus?

Természetesen a hajókon úgy, ahogyan itt is. A jó parancsnok kinézi a legénységből azt, akit valamivel meg lehet fogni (zsarolni), és hagyja, hogy űzze a kisded játékait, ennek fejében feljár a hídra és...
Mivel itt most dühöng a szovjet-kommunista rendszer, természetesen megvan nekünk is a kis senkiházi, szerencsétlen helyi III/III-asunk. Nem mondok nevet. De a szalonban mindenki elhallgat, ha bemegy, frankón megfagy a levegő. És persze nem tudja, hogy tudja mindenki. Mert az is nagyon fontos, hogy a tégla vagy nagyon buta legyen, vagy nagyon intelligens. Jelen esetben a butaság esete forog fent. Mindenki látja, mindenki tudja, mivel tartja a markában a barba.
Ugyanis keveset dohányzik.
Ugyanis a hajón nincs üzletelés a cigivel.
Ugyanis a kantinban nincsen üdítő, vagy sör.
Ugyanis kizárólag tömény, whiskynek nevezett filléres, ócska szemét.
És legugyanisabb, hogy a havi kantinszámlája úgy 130 euró körül van. Ezt cigiben és töményitalban veheti csak ki, és csendes magányában, a kabinban elszívogatja. Nos, ennek a barba "falaz", engedi, és ugye a delikvens elvtárs minden nap ballag szorgalmasan felfelé a hídra és sosem az én őrségemben...
Neked nincs hányingered?
Ma megint első nap van! Első, amikor nincs fogpiszkáló, de nem kell aggódni, nem az utolsó, mert nem is lesz, mert ugyan minek? Hiszen nem rendelt semmit, se szalvétát, se mosóport, semmit!
És ami felettébb aggasztó, hogy jele nincs annak, hogy kapunk valamit, mert ez az idióta nem nyüzsög. Ilyenkor már meg szokott jönni a válasz a rostocki hajóellátó cégtől, hogy megkapjuk-e vagy sem az élelmiszert. Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha nem, mert akkor az érkező parancsnok kitérne a hitéből, és ő intézkedne ez ellen a komplett idióta ellen.
Megvan a következõ út: Carboneras - Vigo. Természetesen, a matrózok "legnagyobb örömére" cement. Milyen érdekes: lehet, hogy ez lesz az utolsó(előtti) utam, és ugyanabból a kikötőből indul, amelyből az első ezen a hajón.
Délután Józsi úr feljött a hídra, és ott szentségelt, szidta, no, most nem a barbát, bár mindig, mindenkor és minden irányból megérdemli, hanem Juzsmanovot, az előző főgépészt, aki ennek a baromnak a párja volt, csak alagsori kiadásban. Valami excel formulát elbarmolt az idiótája egy fontos kimutatáson, persze nem készített biztonsági másolatot, és most Józsi úr folyamatosan szív, mint a torkos borz. Hogy lásd, milyen állatsággal kell itt szegény Józsi barátomnak foglalkozni: üzemanyag-felhasználás percre lebontva! És decire! Hát normális az ilyen cég, amelyik ezt megköveteli? Megáll az ész, és egy helyben ácsorog!
Azért sikerült kicsit megnyugtatnom, miközben persze nekem ment fel a pumpa. És este meginvitáltam egy kis vörösborra, amit örömmel fogadott el, de mivel a Bordeauxban vásárolt bordói eléggé száraz volt, így számára az egypoharas meghívás - valóban egy pohárkát jelentett, míg nekem marad még holnapra is, na meg őt is meg tudom még kínálni másfél decivel.
Ötödikén megy haza Dimitrij. Józsi úr nem egy vérengző fajta, de ő is azt mondta, hogy muszáj, hogy egyszer nagyon megüsse a bokáját ez az agyilag toprongyos kényúr.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 28. csütörtök, úton a Vizcayán.

Józsi úr éjjel kettőig fent volt, s amikor nem gépet inspiciálta a pincében, akkor a hídon volt és úgy szidta a barbát, ahogy csak tudta. Segítettem neki, persze, mert szolidárisak vagyunk egymással, és ilyen alkalmakkor használatos jelzők garmadájával szolgáltam, nehogy elakadjon.
Többek között aszondja:
- Te István, ez azt akarja, hogy a kirakó kikötőig ne aludjak, hanem állandóan figyeljem a gépet odalent. Hát normális ez?
Egy szóval nem mondom, hogy az lenne. Ilyen ötlet milyen ember agyában foganhat meg, ezt mondja meg valaki nekem!
Éjjel a naplóban találtam egy pár példány confidential reportot, ez a negyedéves jelentéshez kell, (confidential - bizalmas). Reggel rákérdezett, hogy milyen nyelvet beszélek az angolon kívül, ennek a jelentésnek van ilyen rubrikája. Kíváncsi lennék, hogy miket ír rólam, mert amit a fedélzetiekről ír, azt tudom majd, mivel alá fogom írni, azt hiszem. Senki más nem íratta eddig alá, ez afféle III/III jelentés EU-s szabványa, adatgyűjtés és nyilvántartás a delikvens tudta nélkül, és természetesen abszolút szubjektív, köszönő viszonyban sincs az igazsággal, mert van, aki arra használja, hogy elvágjon másokat, aztán van, aki a kedvencét akarja előretolni vele, és igen kevesen vannak, akik megpróbálnak igazságosak lenni. És a röhej, hogy rendszerint az ő jellemzésüket nem veszik figyelembe, mert "nagyon eltér a többitől".
És ugye meg is láttam. És ugye tökéletesen igazam van. Mert Ilja angol tudása négyes, megfelelő, Ruszláné hármas, azaz átlagos, és adja az a véleményt, aki...
És mi a valóság? (Az én szubjektív véleményem szerint!): Nem akarok szerénytelen lenni, de utánam Ilja beszél legjobban, és magasan a sor végén kullog Ruszlán. Ő annyit tud, hogy yes és yes, mert azt, hogy no, sose hallottam tőle. Bármit mondok, arra a válasz yes, és utána csinál valamit, de eddig sose találta el, hogy mit akartam tőle. Dunsztja nincs a nyelvről, és ő átlagos!
Most, amikor délelőtt írom a naplót (tízkor keltem), éppen nagy dérrel-dúrral, piffel-puffal megálltunk, és megint sodródunk. Józsi úr előzőleg valószínűleg elég kékítőt oldott az ég vizében, s most aztán elkezd mosni, mosni, mint egy modern Ágnes asszony, csak éppen levegőszűrőt, és nem a patakban áll térdig, hanem a szantinában, s vállig egy nagy büdös likban, amin keresztül megpróbálja a szutyákot levarázsolni a finom szűrőcsövekről, ami persze lehetetlenség, hisz nem látja, amin dolgozik, a "nagynyomású" mosófej is egy vízcsapra szerelt szórófej, és a tisztítóvíz olyan mocskos, amilyet csak egy hajón tudnak itatni az emberrel. Szóval esély nem sok van arra, hogy többet, mint tíz órát mehessünk, ilyen körülmények között, mert ez a barom, megint felteszi majd teljes erőre, és nem érti, hogyan lehet, hogy megint bemondja az unalmast, ha egyszer a párt azt mondja, hogy menni kell, akkor egy nyavalyás szűrő hogyan dugulhat el!
Ebédkor gyanútlanul benézek a legénységi szalonba, hát szépen megterítve, ahogyan az elő van írva az első osztályú helyeken, kés, villa, kanál, és az asztal közepén egy tekercs WC papír, mert ugye a legénységnek ez jó szalvéta helyett. Na, most erre fûzzél gyöngyöt! Mert nekünk a tisztiben van szalvétánk. Most mond, hogy nem tisztán szovjet rendszer, ahol a melós nem számított! Mert a lényeg csak az volt, hogy legyen vodka és jól be tudjon rúgni, azt kellett biztosítani, mert akkor a szerencsétlen azt hitte, hogy jól él, megvan mindene, ami az élethez szükségeltetik...

Mert ha nem szovjet, akkor német szabvány a kelet-európai rabszolgák számára, ami ezen a hajón van!
Délután leszaladtam a kabinomba, kinyitottam a fiókot, és hirtelen az jutott eszembe, hogy ezeket a kacatokat mind haza kell vinnem. És itt van ez 200 grammos neszkávé, amit megbontottam, de nem iszom, mert a kaftány elővette hídon, amit a legénység elől eldugott. Mi legyen vele? Mert haza nem fogom cipelni, túl sok, értékes helyet foglalna a bőröndben. Levittem a legénységi szalonba, hiszen ők több mint tíz napja nem látnak rendes kávét. Gondold el, a szakács mossa a használt kávészűrőpapírokat, mert különben főzni se tudna! Krisztián azonnal lecsapott rá, mert rögtön nekiestek a srácok.
- Elteszem - mondta a szakács , kávékor kiteszem, hogy tovább tartson, talán elég lesz a spanyol kikötőig!
A többiek, ha morgolódva is, de belátták, igaza van.
Vacsora után időről-időre megjelent Józsi úr, és szakított pár pillanatot arra, hogy mondjon pár keresetlen szót a főnök elvtársról.
- Józsi úr, gyere, igyuk meg a muskotályos bort, amit Bordeauxban vettél nekem! - invitáltam, és csak kétszer kellett, igaz, az első meghíváskor lerohant a gépházba, mert az ő muzsikus füle kihallotta a gépzajból a pufogást... Másodszorra bejött.
Kibontottam a bort, ami Muscat de Rivesaltes névre hallgat, és nekem gejl. A képen másik van, de ezt majd otthon iszzuk meg. Túl édes, és túl alkoholos, mert 15,5%os, ami szememben gyanússá teszi, hogy meg vagyon pancsikálva. Józsi úrnak tetszett, ízlett, akkor meg minek rontsam el a kedvét, nem igaz? Úgyis magába van roskadva, mert a főméltóságú házmester úr elrendelte, hogy adjanak őrséget ketten a gépházban, így most négyóránként váltják egymást Razvãnnal, aki egyre ferdébb szemmel járkel, s csak Schumachernak hívja Dimitrijt. Amin igazán felháborodott a főgépész úr, hogy azt mondja a kisnyilas:
- József, gyere vissza a hajóra, most megismerted, a következő behajózás már üdülés lesz!
A baj ezzel a hozzáállással, hogy nem ismeri Józsit. Ő nem tud pihenni, nem tud megülni a valagáján, neki dolgozni kell, és ami rohadt, az, hogy ezt senki nem látja, és mindig szegény húzza a rövidebbet, mert a vadbarom neki szegezi a kérdést: - mit csináltál eddig, ha ez is elromlott? - s erre nincs válasz, mert hiába mondja el, jön a visszaszúrás, mert a barom az mindig barom, teljesen mindegy, hogy mi a címe, rangja, beosztása.
Lefekvés előtt kaptam ötven eurót, amit a cementtakarításért kaptunk. Ez már a negyedik ötvenes, idejét nem tudom, mikor kaptam ennyi bónuszt!
A matrózok szorgalmasan sikamikálják a raktártetőt, ez egy végeláthatatlan és befejezhetetlen munka, mert a következő cementrakomány után ugyanilyen mocskos lesz...

Június 29. péntek, úton a Vizcayán.

"Ne csendelj már annyira, mert nem tudok aludni!" valami ilyesmit kellene kikiabálnom a kabinból, amikor arra ébredek újólag este háromnegyed tizenegykor, hogy áll a főgép, Józsi úr átlényegül mosóemberré, a hajó meg a nagynagy csendben billeg, mint a franc. Na, mi lenne, ha rossz idő lenne? Most ez az alapállás: megyünk tíz órát, akkor egy órát mosnak a gépészek, mert az lett kiszámolva, hogy gyorsabban megyünk, mintha folyamatosan, de csökkentett sebességgel haladunk.
A hídon azt mondja Józsi úr:
- Tudod Pistám, mi volt jó a tegnapi napban? Az a két pohár bor, amit együtt ittunk meg este. Utána a barba nyolc körül elküldött aludni, de negyed kilenckor már felzavart, és attól kezdve nincs megállás! Őrület!
Az úgy van, hogy az ember nehezen bír ki tizenhat órát étlen. Márpedig a vacsorától másnap délig ennyi idő telik el. Ha nincs mit harapni az éjjeli szolgálatban, akkor nehéz. Mivel nem nagyon akarok kenyeret enni, szalámi, sajt nincs, így aztán megegyeztem a szakáccsal, hogy elteszi nekem az ebédből vagy a vacsorából a maradékot. De úgy gondolom, hogy egy kicsit többet főz, mert itt nincs maradék. Még sose hangzott el ezen a hajón:
- Kuki, ez finom volt, van egy kis repeta? - ugyanis sosincs annyi, hogy bárki is kérjen másodszorra.
Nos így jutok éjjel némi kajához, hogy Krisztián fenntart valamit számomra. És ezt a srácok is respektálják, mert meghagyják, igaz, a konyhai hűtőben van.
Éjfélkor lenéztem, Ilja videózott. Körberakva lekváros bödönnel, majonézzel, mustárral és kenyérrel, teával, mert más kaja nincs. Fél kettőkor lementem, hogy a kajámat megegyem. Ebédről való maradék volt, két virsli valami káposztával, hasonló a székelykáposztához, csak hús nélkül.
Az egyik virsli hiányzott. Valahogy nem tudtam haragudni Iljára. Azt hiszem, a legénység keményen éhezik. Az a rohadt ebben, hogy nincs kaja, de ami van, nekem elég. Amit kapok ebédre, vacsorára megeszem, nem maradok éhes. A minősége olyan, amilyent az alapanyagok megengednek, nem változatos, mert nincs miből azzá tenni, engem csak ez zavar. De aki hozzászokott a többszöri étkezéshez, annak bizony felkopik az álla. Józsi úr kisebb étkű, mint én, de többször enne, így ő sokkal többet éhezik, és sokkal többet is szentségel.
És persze naphosszat fűnyírózom, és nem tudom, hogy mi lesz az eredménye? Mit tegyünk? Mert az tarthatatlan, hogy ez a f@sz visszajöjjön parancsnoknak. De hogyan védjük ki? A beosztottak általában behúzzák fülüket farkukat, nem mernek szólni, és érthető, ha féltik a kis pénzüket, az állásukat,mert ehhez szoktak a szocializmusban (már amelyik, mert lassan csak mi, két öreglegény magyar vagyunk, akik ott húztuk le a többet.). Na, mindegy. Az biztos, hogy féktelenül gyűlölik a srácok is Dimitrijt, de a kérdés az, hogyha én kinyitom a számat, mellém állnak-e? Mert azt már eldöntöttem, hogy én kipofázok mindent a Marlow és a vállalat felé, de ennek lehet az eredménye az, hogy én nem jövök ide vissza, de a barba igen, és akkor, akik maradnak, azok újra vele kell, hogy hajózzanak! És egyik se érdemel a sorstól ilyen büntetést.
Nem tudom, hogy hogyan indítsak? A következõ barbának szóljunk-e, vajon karakán ember-e, vagy elsumákolja, elmismásolja a gondokat? Ha barátja Dimitrijnek, akkor lehet, hogy mellé áll. És a távirat amit írt neki, arra enged következtetni, hogy barát(ságos) viszonyban vannak. De lehet, hogy ez Levcsenko intelligenciájának a tükröződése az ímélben. Mert az lenne a legjobb, ha kipanaszkodnánk magunkat neki, és ő, mint parancsnok eljárna a Marlownál és a cégnél is. De vajon megteszie?
A másik lehetőség, hogy leírok mindent, és mindenki aláírja, és átadjuk, hogy hivatalosan küldje el a két céghez. - De ki tudja, mit tesz a borítékba mellé? Nagyon tanácstalan vagyok! Azt hiszem, ki kell várni az elutazását, és akkor beszélek a fiúkkal.
Sokat gondolkozom ezen az egészen, és ahogy próbálok egyenesbe jönni magammal, azt látom, hogy legjobban az dühít, ahogyan Ilját kezeli. És arra is rájöttem, hogy azért, mert magamat látom a kölyökben, azt, ahogyan el kellett viselnem a számomra megalázó helyzeteket az első hajóimon, mert voltak ám bőven, csak az ember igyekszik elfelejteni a rosszat.
A szegény gyerek akar, hajt, és ahogyan az már lenni szokott, ilyenkor mindig beütnek a gikszerek, a szerencsétlen "véletlenek", amik mind-mind csak súlyosbítják a helyzetet, s kiteheti a lelkét, változtatni nem tud rajta.
Délután szépen jöttek az ímélek. Legtöbbször Jürgen küldte, mindig az "utolsót". Megadta, a két szerelő nevét, és útlevéladatait, akik Castellónba jönnek kicserélni a levegőhűtőt. Aztán megint jött egy ímél, hogy reméli, ez az utolsó változás. Aztán megint kifejezte ebbéli reményét, amikor újabb nevet adott. Viszont az is megjött, hogy jön az új barba és gépész, így Józsi úr, kezdhet lélegzeni felfelé.
Vacsora után felment a hülyéje, és azonnal rátette teljes sebességre, és most Józsi úr cirkulál a gépház és a híd között, ami testvérek között is hatvanhét lépcsőfok! És amikor a gépész kérte, hogy: - Captain, egy picit vissza kellene venni... - ez a bugris durván belevágott az állítókarba, hogy majdnem letörött.
És mondanom se kell, hogy a tízperces ténykedésének az eredménye, hogy most megint állunk, a gépészek mosnak, csak tudnám, hogy miért? Hiszen amit lehetett kimostak. Most már csak úgy tesznek, mintha mosnának, mert már nem segít. Mintegy tizenöt centi mélyen kimosták, most már valóban nagynyomású vízsugár, de még inkább több napos vegyszeres fürdő kellene, ha javítani akarja valaki. Lehet, hogy most már csak szórakozik Józsiékkal, mert kényúri hatalmánál fogva teheti, ő a kis piszkos, pitiáner vörös cár.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 25. hétfő, úton, Plymouth.

Csendes hajnal, délelőtt csak jelei mutatkoztak annak a viharnak, ami úgy három óra körül ránk zúdult! Még jó, hogy pár óra, és takarásba érünk. Ami rossz:
Telexezett az ügynök, és ebből kiderül: érkezés után kikötés, kezdés holnap reggel hétkor, és még holnap el is mehetünk. Kár volt a kirakáskor annyi időt elvacakolni, mert csak magunkkal szúrtunk ki. Dimitrij csak Castellonból mehet haza valamikor másodika körül. Viszont azt is mondta, hogy két hónap múlva jön vissza. Ezt nem tudom, honnan szedte. Mert semmiféle táviratban nincs nyoma. És még egy valami, ami azt mutatja, hogy gonosz a lelke ennek az embernek. Vigyorogva mondta:
- Ha visszajövök, Ilját azonnal hazaküldöm!
Tehát nem számít, hogy hogyan fog a gyerek viselkedni, ez már elhatározott tény, mert a kapitány elvtárs tudja, hogy hatalmában áll, és lehetősége lesz rá, hogy bárkit kicsináljon, és ezt igazi, a kommunizmusban edződött szívvel és jellemmel meg is teszi majd!
Kikötés, mire minden lecsengett és lecsillapodott, éjfél volt. Még megcsináltam a draft surveyt, aztán megyek csicsikálni.

Június 26. kedd, Plymouth.

Viszonylag nyugi lenne, ha nem... mert ezen a hajón mindig kell valaminek történni! Most megint szegény Józsi úr van a szívóágon, mert valami gebasz van az izével, ami nagyokat durrog, és amikor levesszük a terhelést, alábbhagy. Ha jól tévedek, a turbófeltöltő után lévő levegőszűrő dugulhatott el, amikor a csavar kijön a vízből, felpörög a hogyishívják... szóval kérdezd meg a Józsit, szegényt, de ne most, mert kész ideg. Így aztán telefon Jürgennek, aki azt mondta, hogy Józsi írja le a bajt és küldjük el ímélben. Egy intelligens ember így mondja meg az idiótának, hogy:
- Bazmeg, egy szavad se értem!
Nekem most éppen semmi bajom, mert a rakodás megy, a súlyra ne legyen gondunk - mondta az ügynök , a raktárban 4506 tonna agyag van, amennyit be tudunk rakni. Persze én már rutinosan befejeztem a kezdeti draft surveyt, hogy a későbbiekben ne legyen gondja a kaftánynak a rakomány súlyával.
Mert a nevével aztán van!
A berakási utasításban az van: china clay. Ez állítólag porcelánföld (a szótár szerint, bár én ezt nem hallottam még, én kaolinként ismerem, ám ezután használni fogom, mert tetszik a magyarítás), az viszont hófehér, nemcsak porcelángyártáshoz használatos, hanem papírgyártásnál fehérítenek vele.
Nos, amit berakunk, azzal lehet sok mindent, de fehéríteni biztosan nem, mert szürkésbarna agyagot rakunk be. És ez Dimitrijnek nagynagy fejfájást okoz.
- Ez miféle rakomány? - kérdezte az ügynököt.
- Ball clay, azaz fazekasagyag - volt a válasz.
- De mi china clayt kell, berakjunk! - mondta a kaftán, és vészjóslóan nézett a nyüzüge ügynökre.
- A porcelánföld fuvarozási szerződése magában foglalja a fazekasagyagot - mondta az ifjonc.
- Az nem úgy van! - mondta a barba, és felhívta a hajóbérlőt. Az ügynök meg csak forgatta a szemét, vonogatta a vállát, mert rohadtul nem értette a helyzetet. Csak a számat formázva mondtam, hangtalanul:
- Orosz , bár szívem szerint szovjetet mondtam volna. Az ügynök megértette, legyintett, és megnyugodott.
- Írásban kérem, hogy fazekasagyagot rakunk be - mondta közben a barba a hajóbérlőnek, és azóta is várjuk az ímélt, s aki ki akarja várni, az boldogan éljen, amíg meg nem hal.
Amikor a Vizcayán hajóztunk, Dimitrij azt mondja:
- Beszéltem oroszokkal, akik Bilbao előtt horgonyoznak. Nem tudnak váltókat kapni. A beosztottak igen, de tisztek nincsenek. A Marlow szóba se áll velük!
Hát ez meglehetősen idegesítő hír, de hihető. Sajnos nagyon is. Nekem pedig már nincs három hetem se hátra a szerződés végéig. Így elkezdtem a barba fülét rágni, hogy táviratot akarok küldeni a Marlownak, hogy lejár a szerződésem és a fogam miatt nem tudok semmiféle halasztást elfogadni.
A reakciója, azt hiszem tipikus volt.
- Hát persze. Természetesen - mondta tegnapelőtt.
Tegnap nem válaszolt, illetve mára halasztotta.
Ma megint mondom, hát harmadszorra nagy kelletlenül felmegy a hídra. Ott előveszi a cég űrlapját, és elkezdi magyarázni, hogy minek távirat, amikor itt negyedévenként megadjuk, ki mit szeretne a szerződését tekintve. A marhája, nekem magyarázza, aki '95 óta dolgozom ennél a cégnél? És a vadbarom, leadta, amit ez az űrlap tartalmaz, de semmit a fogamról, ami a lényeg. Egy hülye idióta.
Na, akkor hol is folytassam?
Mert közben elindultunk. Szóval megy a rakodás, a Józsi úr meg szegény varázsolja a főgépet, meg minden. A barba kiment telefonyozni, és amikor visszajött, jó hírekkel szolgált: Józsi váltója Castellonba érkezik, és ő a berakóból utazhat haza. Remélem, az én váltóm is hamarosan megérkezik. Irtó gyorsan berakták a hajót. Két irdatlan nagy billenőplatós Volvo munkagép hordta az agyagot a közeli raktárból. Olyan gyorsan, hogy nem volt időnk rendesen kiballasztolni. Így aztán, amikor végeztünk, jócskán túl voltunk rakva, vagy 13 centivel, de a víz nem 1,025 sűrűségű, és a maradványvizek tették ki a különbséget.
Mondom a barbának.
- Két hüvelyk, kétezer font a büntetés... - mondta és napirendre tért az eset felett. (Most nem hülye ám, mert a 13 centiből levonta a vízsűrűség miatt engedélyezett különbséget és a maradék a két hüvelyk túlmerülés.)
A berakás vége előtt megjelenik az ügynök. A hóna alatt egy térkép van, biztosan a másik hajóra viszi, gondoltam, mert nekünk minek?
- Chief, mindjárt berakják a hajót, meghoztam a térképet Dartmouthról.
- Minek? - kérdeztem, mert valóban minek nekünk egy ilyen térkép, nem igaz?
- Hát, mert ott javítanak. - mondta a pacák nyugodtan.
Kiköhögtem magam, meg kicsodálkoztam mindent a fejemből, és néztem rá, mint egy bocika.
- A főgépet javítják majd - világosított fel a hajó ügyeiről, elvégre én vagy másfélórája beszéltem a kaftánnal, és ennyi minden tud ennyi idő alatt történni! A Józsi úr kitanálta, hogy mi a hiba, és erre azt mondták az okosok Németországban, hogy nosza, ki kell javítani, jön majd Jürgen, hozza az izét amit ki kell cserélni, és máris mehetünk. És remélem, a barba is haza tud menni innen. Ha nem ismerném Józsi urat annyira, amennyire, azt gondolhatnám, hogy:
1., Összebeszélt a barbával, hogy így mehessen haza.
2., Megmachinált valamit, hogy a barba így hazamehessen.
De ő nem olyan, hogy bármelyik is felmerülhessen, hát azt hiszem, igaza van Maharasi jóginak, aki a Csend hatalma - The power of silence , címû bölcsességgyűjteményében azt mondja, hogy a gondok legegyszerűbb megoldása, ha nem veszünk róluk tudomást, mert úgy is megoldódnak. És íme, a Jóisten velünk van, megoldotta a gondunkat, és a kaftány haza tudhat menni, és lesz nekünk is így néhány kellemes napunk, mielőtt elesz a fene innen.
Nyolckor elindultunk, és négy óra múlva megérkezünk.
Megyek aludni, addig, tessék megemészteni a híreket!

Június 27. szerda, úton.

Visít a duda, fel kell kelni, pedig fáradt vagyok, azért a rakodás kivette belőlem az erőt. Sok volt a rohangálás, és abban bíztam, hogy mivel horgonyra megyünk, ezért negyed egy felé érkezünk, és csak akkor ébreszt Dimitrij, miután megérkeztünk. De nem. Háromnegyed éjfélkor szólt a duda. Elhúztam a függönyt, hogy megnézzem, mennyire vagyunk a parttól, hát ez az oldala teljesen lakatlan, mert fény egy szál se. Leszédelegtem a szalonba, hogy valami harapás után nézzek az első kávé előtt, hát kivel találkozom, mint Józsi úrral, ami teljességgel szokatlan ebben az időben. Tőle tudtam meg, hogy Castellonba megyünk, és nem javítani. Hát így bízzon meg az ember bárkiben is. Teljesen felelőtlenül mennek itt a dolgok. Hűbelebalázs módjára, gyerünk, nem számít, hogy az első tiszt mit akar... fel vagyok háborodva.
Délelőtt tízkor keltem, mert muszáj, ha este aludni akarok. Kávé, és jön Józsi úr a gépházból.
- Pista - áll meg az ajtóban felháborodottan , voltál te olyan hajón, amelyik állandóan teljes sebességgel ment?
- Nem, mindig volt mintegy 15 százaléknyi tartalék.
- Na, ugye! Itt meg állandóan full speeden járunk, most egy picit visszavetettem, és rögtön nem tetszik ennek, már pufog érte. Pedig előtte megint kezdett "pufogni" (a főgép), most pedig szépen jár (nem a kaftán, a főgép). A hőfokok is tökéletesek. Inkább azzal foglalkozna, hogy nincs kenyér reggelihez, és amikor kértem, a szakács azt mondta, el kell zárnia, mert a fiúk megeszik!
Hát kérem, most szóljon hozzá valaki! Ez egy olyan hajó, hogy a legénység megeszi a kenyeret! Botrány! Ahelyett, hogy a takarékba raknák, mindig csak megzabálják! - Hát így aztán nem érdemes ezeknek venni semmi kaját!
Tessék mondani ez most koncentrációs tábor, vagy egy német tulajdonos által fenntartott, EU-s munkahely, mert még azt se lehet mondani, hogy a lobogó... mert az is máltai! És a cég, amelyik alkalmaz, ciprusi, tehát dettó uniós. Ehhez csak annyit, hogy idejövet azzal szédítette a szakácsot, hogy itt kapunk némi élelmet, amivel július elsejéig kihúzzuk, és mit tett: odaadta az ügynöknek a listát, hogy ez a rendelés, faxolja el Rostockba, és persze indulás, nincs kaja, viszont ezt kapjuk meg Castellonban, és utána majd ki tudja mi lesz? Természetesen nem lesz elég élelem ezután se! Valamit tenni kell, mert ez nem fordulhat elő még egyszer.
Délután negyedóránként megjelent a hídon Józsi úr, és aggódott az ő kedves levegőszűrője miatt. Vissza kellett venni a fordulatból állandóan, mert akkor a hőfokok úgy álltak be, ahogyan azt Józsi úr arany szíve szereti. Hozzám meg Ilja jött föl negyed hat felé, hogy javítana térképeket. Éppen jókor, mert most vezetem fel a július elsején életbelépő változásokat.
Na, az idióta hatkor följön, rátámad a gyerekre, és valami ordenáré hangnemben elzavarta. Nem értettem, csak annyit, hogy látni se akarja a hídon. Szegény kölyök ijedten elhúzott.
Vacsora után szegény Józsi jön nagy búsan, hogy a hülyéje feltette tíz csomóra a sebességet, és most neki odalent a gépházában az izé csak pufog, durrog, és nem tetszik semmi most a levegőszűrőnek. Ráadásul jelentést írat vele, mintha a gépész tehetne mindenről. Sose megy már el? A jó kurva nénikéjét az állatjának! Csoda, hogy a vérnyomásom 171/107 volt vacsora után? Legalább tíz perc relaxálás kellett, hogy visszaálljon a normális 135/75re!
Normál időben, hét húszkor mentem feküdni, tízkor arra ébredek, hogy nem hallok semmit. Mert ugye a főgépet hallani kellene, de nem. Megálltunk, és nyilván sodródunk. Lementem, körülnézni. A szalonban tévéztek, Ilja és Ruszlán utaznak, mint a kuffer, nem tudnak semmit. Krisztián akkor jött ki a gépházból, s mint jó szakács, azonnal használható hírrel szolgált, miszerint a gépészek légszűrőt mosnak. Szegények, próbálnak várat építeni a szarból. Visszafeküdtem, és még tudtam aludni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 21. csütörtök, Bassens.

Tegnap sikerült ágyba kerülnöm tízkor, így aztán ma reggel fél ötkor már kukorékoltam, de felkelni csak fél hatkor. Hát tegnap nem túl sokat raktak ki, de ettől most nem vagyok feldobva, mert utálom a kilátásainkat.
Nem is érzem magam valami jól, annak ellenére, hogy úgy tűnt kialudtam magam, egész délelőtt álmos voltam, húzott (volna) az ágy, szédültem, remegett kezem-lábam. Azért sikerült túlélnem. Azt hiszem, kezdek valóban besokallni. És még 25 nap van hátra a szerződésből!
Tizenegykor becsuktuk a raktárt, mert elkezdett szemerkélni. Jó két és fél órát zárva tartottuk, mert hátha esik. De nem. Akkor kinyitottuk. Fél óra múlva nyolc csepp, hát újra bezárni. Nem szeretem az ilyen akciókat, mert vagy essen, vagy ne. De nem, ma ilyen borús, nyomott néhanéha szemerkélős nap van. De az azért nekem gyanús, hogy mennyire rajta van a főnök a kirakás hátráltatásán! Amikor felmentem hozzá, mondom:
- Az a gyanúm, hogy próbálod elhúzni az időt, hogy Plymouthba minél később érjünk.
Vigyorog. Akkor bingó.
- Persze. A kalinyigrádi irodában 26-27-én lesz az audit, utána Levcsenko már tud jönni!
Na, hát akkor ezért. Akkor vállvetve küzdünk a közös célért, mert nincs hőbb vágyam, minthogy minél előbb le lehessen váltva. Aztán az lesz a leghőbb, hogy minél előbb le lehessek váltva.

Szegény Ilja gyerek

Azt hiszem, a főnök úr teljesen rászállt. Ilja tehet, amit akar, a kaftány nem szereti, állandóan cseszegeti. Azt hiszem, a barba érzi a gyereken, hogy sokkal értelmesebb, mint ő, és ezért piti hatalmát kihasználva mindig kikezdi. Tipikus "nyilas házmester" viselkedésforma. Van egy kis hatalmam, ezért aki nálam értelmesebb, azt feljelentem, kikezdem, belerúgok.
Az egészben az a rossz, hogy ugye minden oroszul folyik, hát érteni nem értem, csak néha, amikor "kifakad" Iljára, hogy használhatatlan. Az persze tény, hogy hajlamos az elbambulásra. De ki nem? Kíváncsi lennék a huszonkét éves Dimitrij elvtársra, milyen málé lehetett! Lehet, hogy most azt adja vissza, amit akkor kapott? Nem tudom.
A baj az, hogy egy-egy ilyen barom teljesen tönkretehet egy kezdőt. Én mást nem tudok tenni, ha módom van rá, a barbának megdicsérem a gyereket. Persze ilyenkor nem veszi a lapot, nagyon úgy néz ki, hogy elengedi a füle mellett.
Aztán, sajnos, este beütött a balhé! És ebben Ilja nagyon is sáros. Övé a 8-12-es szolgálat, ő volt a wachman. Kilenc előtt pár perccel egy durranást hallok a fedélzetről. Kinézek az ablakon, nem látok semmit, és ez gyanús volt, mert a járót látnom kellett volna. Rohanás a deckre, hát az alumínium lépcső a hajó oldalán lóg, bele a vízbe. Ugye az egyik vége a parton van, a másik a hajón, így aztán lehet rajta közlekedni kifelé és befelé is. Ilja éppen elől volt, amikor annyira kicsúsztunk a part mellől, hogy a járó potty, lezuhant a part felőli vége. Szerencsére, a másik oldala a hajón meg volt kötve, így aztán csak ott lógott. Kiáltottam Iljának, és rohantam le, Dimitrij már ott volt, és együttes erővel próbáltuk felemelni, de ehhez nem voltunk elég erősek. Ki kellett hívnom Ruszlánt is, hogy adja az erejét az akcióhoz, így aztán már fel tudtuk szedni a raktártetőre. Szegény kölyök, hiába szaladt és próbált segíteni a barba durván üvöltve elzavarta, Ilja többször is próbálkozott, de mindig megkapta a beosztását. Nem értettem, mert ugye oroszul kiabált, de el tudom képzelni, miket vághatott a fejéhez. Nekem csak annyit mondott, hogy Iljának a mai napja nem munkanap. Ha ehhez ragaszkodik, akkor nagy marhaságot csinál.
A gyerek meg most odakint szomorkodik sápadtan, és gondolom, emészti magát, fűnyírózik a kaftánnal, rágódik az eseten. Neki is jól fog jönni, ha hazaeszi a rosseb a barbát.

Június 22. péntek, Bassens.

Reggelre arra ébredtem, hogy vizes a raktártető, de sajnos addigra már elállt az eső. Persze nem baj, mert ami késik, nem múlik. Ha pedig múlik, akkor teszek róla, hogy ne múljon.
Szóval az úgy van, hogy egy kicsit el kell húzni a kirakást, hogy ugye a barba hazamehessen Plymouthból, tehát ez ellen nekem sincs kifogásom, és szívvel lélekkel az ügy mellé álltam. Ezért amikor fél nyolckor három esőcsepp pöttyent a fedélzetre, azonnal bezárattam a raktárt, és fél óráig az eget kémleltem, hogy mindenki lássa, mily mélyen aggódom a rakomány miatt.
Fél óra múlva kinyitni, de ugye a nyitás maga vagy húsz perc.
Fél kilenckor megint pár csepp, észveszejtve csuktunk.
Negyed tízkor nyitás.
Fél tízkor egy csepp, Ilja már tudta, hogy rohannia kell csukni. És milyen jó volt! Mert három perc múlva zuhogott, tizenöt perc múlva, mintha dézsából öntötték volna, és ugye még nincs húsz perc, tehát az utolsó szelvény most került csak sorra, hát alatta úgy elázott a cement, ahogy az elő vagyon írva a nagykönyvben! És Ilja! Az ázott egér, meg minden ide alkalmas szólás összeadva se mutatja meg mennyire szarrá ázott szegény feje. Természetesen, amikor hátrajött, akkor jól kinevettük a szakáccsal.
Ez a nagy eső oly annyira megviselt, hogy háromig nem nyittattam ki a raktárt, bár egy csepp se esett, de mindig kémleltem az eget, és a távoli felhőkre mutogatva ingattam a fejem, hogy lássák, lelkiismeretes vagyok. Háromkor nyitottunk, de mivel fél négykor két csepp leesett, bezártunk.
Négykor megjelent az ügynök, és megkérdezte, hogy nem lehetnee nyitott raktár mellett kémlelni az eget, merthogy hétágra süt a nap, és ki is kellene valamit rakni. Lehetett.
És mivel a szivornyakezelők megígérték, hogy hétkor elmennek, már nem is zártuk be többet, csak amikor végeztek.
Fél kilenckor shifteltünk, holnap reggel hatkor kezdenek.

Június 23. szombat, Bassens.

Ez egy nem esős nap volt, hiába volt a fedélzet reggel is nedves. Így nem kellett nyitogatni, meg csukogatni a raktárakat. Azért volt dolog elég, mivel a végén jártunk, egész nap talpon voltam, mert a legénység nyomába kellett járnom, hogy teszik-e a dolgukat, mert ezek olyanok, hogy inkább nem, csak ha muszáj, de azt hogy muszáj, valahogy nem képesek felfogni.
Sajnos, Ilja egyre több okot ad nekem is a mérgelődésre, elég szerencsétlenkedő, és ha igaz, amit Dimitrij mondott - és miért ne lenne az? , hogy ez a harmadik szerződése, akkor valóban jobb tengerész viselkedés várható el tőle. Ma a raktártakarításkor 55 percen keresztül tépelődött azon, hogyan menjen le, mert a kettes raktárban sötét van.
- Kérdezd meg a többiektől, akik lent vannak - mondtam, mert ez azért valóban túlzás! A barba persze megint kiakadt rajta, de most igazat adok neki.
Négyre elkészültek, elmentek, mi meg a dagállyal indulunk majd, hajnali fél háromkor.
Fáradt vagyok, álmos vagyok, kakilni kell... hát persze, rájöttem, mi okozta a széklet gondjaimat! Szedem a Lenkei vitaminokat, és attól görcsöl be a hasam, és híg a széklet. Azért, hogy kipróbáljam, egy hete és két napja bevettem egy-egy adagot, tehát nem naponta, és ma megint rám jött a gyors nyavalya.
Este fél kilenckor már húztam a lóbőrt.

Június 24. vasárnap, Bassens, úton.

Még három hetem van! Úgy várom a hazamenetelt, mint még soha. Kora hajnalban sikerült megint egy gyöngyszemre akadnom! Hát persze, újabb dimitrijizmus. Aszondja nekem hajnali fél háromkor, hogy az irodában van az asztalon a "fast" receipt, amit az ügynök hozott be az este. Persze nézek, mint az idióta, mert mit jelent a gyors elismervény? Mert a fast reportnak, "gyors jelentésnek" még úgy ahogy lenne értelme, de ilyet se hallottam, hogy az ügynök ilyennel rohangáljon hajóra. Mi a fene lehet a "fast"? És ugye az ember nem bunkó, hát illedelmesen kérdem:
- Pardon?
- Az ügynök behozta a fast receiptet... - mondja, és látom, hogy látja, hogy nem értem. - A szemétről - teszi hozzá. Jaj istenkém, akkor megvan. Ez a szivar nem képes esetleg szó elején kimondani a "w" betűt? Persze még akkor se jó a kiejtés, mert nem vast, hanem "véjszt" a waste szónak a kiejtése, de semmi esetre sem "fast". Ebben az ám a rettenetes, hogy muszáj valami módon megértenem, amit mond! Mert ugye az alapállás az, hogy a hajón mindenki lehet hülye, csak a barba nem.
Jaj, de nem lehet igazam, mert azt, hogy whisky, tökéletesen ejti...
Manőver előtt lementem a szalonba, hogy egy falatot egyek, mert kávét akartam inni. Hát a hűtőszekrény olyan üres, hogy annál üresebb legfeljebb az űr, bár az tele van rádióhullámokkal. Ez azért felháborító ám! Nem is miattam, mert egye fene, nem eszem, de a srácok, akik nehéz munkát végeznek, még egy szelet kenyeret se tudnak megkenni. Mindenesetre lefényképeztem, és szükség esetén elküldöm Mr. Kremersnek.
Délutánra kissé elkezdtünk lityegni. Este váltáskor azt kérdi a barba: - István, miért vettetek neszkávét? - ugyanis Józsival hozattam magamnak tegnap, és ő is vett magának.
- Mert hamarosan elfogy - mutattam az üveget a hídon levő kis pulton. - Van a kabinomban - mondja, és ettől nem lopódott a szívembe. Ugyanis a legénységi szalonban már vagy tíz napja elfogyott, és tetszik, nem tetszik, én is a legénység tagja vagyok, nem igénylek különleges elbírálást, külön kaját, meg semmit, amit a matrózok nem kapnak meg. - Az, hogy a hídon van még, annak köszönhető, hogy kevesebben isszuk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 19. kedd, Vizcaya, BordeauxBassenes.

Éjjel hatalmas villámlások fogadtak, de semmi más. Annyi erejük nem volt, hogy videózhassak.

Sütike és ötvenegy

Van a barbának egy rossz szokása. (Azt hiszem, most finom voltam...). A kajapénz terhére vesz egy csomó süteményt, de azzal a felkiáltással, hogy a pilotnak kell.
Már megbocsásson a világ: a pilot ne lagzizzon a mi pénzünkön, nem? Ő vigye a hajót, és örüljön, ha kap egy kávét. Még hogy süteményt! És kérem, ezek megeszik! Nem utasítják vissza! Hát ez nem a legjobb költése a kajapénznek. Nos, hogy ne menjen pocsékba (a révkalauzba) ezért az őrségben mindig rájárok. Ez viszont nem tesz jót a cukromnak (ami nincs, de majd lesz...), nem tesz jót a súlyomnak, ami van, csak egy kissé sok... Viszont, amit én eszek meg, arra senki nem szólhat semmit, mert a kajapénzből van, és így én igazán jogosultabb vagyok a nassra, mint a révkalauz.
Hát most mondja valaki, hogy nem gonoszság a barba részéről ez az állandó sütike vásárlás...
És kérem, nem fogja senki elhinni, "javul az angolhoz való hozzáállása"! Így igaz, mert ha valaki kijavítja magát, az azt mutatja, hogy tudja... vagy nem tudja, vagy mit tudom én, mert ennél a pasasnál az élet speciális vágányon halad.
Mert történt az, hogy a válasz arra, mit kérdeztem, az volt, hogy ötvenegy. Tehát a barba aszondja, hogy:
Fifty one (fifti van)... ööö... - és gyorsan kijavította: - fivety one (fájvti van).
Na, mit tetszik szólni? Kijavította, mert kijavította, mert ő ezt így tudja: az ötven az fivety neki és nem fifty, ahogyan mindenki másnak! És ha véletlenül jól mondja, akkor azt javítani kell, mert másképp nem dimitrijizmus!
Ebben csak az a borzasztó, hogy annyiszor hallottam már ezt a marhaságot tőle, hogy lassan én is bizonytalan leszek benne, még jó, hogy ha látom leírva, akkor a szemem is görcsbe rándul, hát még nem tudott megfertőzni vele.
Pontos érkezés, fél tizenegyre kikötve, és Encsikének elment az sms, amiben megírtam, hogyan jártunk a múlt éjjel.
Csöng a telefon.
- De Isti, én nem hívtalak! - mondta az asszonykám. - Valaki más lehetett! Beszélgetés után nézem a mobil híváslistáját: Máltáról kerestek! Te jó ég! Nekem senkim sincsen ott! És jött egy sms, ugyanarról a máltai számról, M. Imó küldte, akivel a Pancon-3 hajón együtt húztunk le egy hatost. Az SLC Bernen van, most Máltán javítanak, és még két és fél hónapig ott lesznek! Fúj, de utálom... Mert az hagyján, hogy ott van, de legalább ne dicsekedne vele! (MSC = Maffia Shipping Company, ha a tengerészhumor szerint mondom, de Mediterranean Shipping Co. ha a valós nevére vagy kíváncsi.)
Lekötötte a hajóbérlő a következő utat: Plymouth - Castellon. Nem hangzik rosszul, csak a rakomány! China clayt viszünk, azt hiszem, ez a kaolin, ezt papírgyártásnál fehérítésre használják, és a porcelán nyersanyaga is ez a fehér, agyagszerű anyag. Ez annyiból nem jó, hogy a raktáraknak gyönyörű tisztának kell lenniük.
Délután jött a zápor, szerencsések voltunk, be tudtuk időben csukni a raktárt.


Cementrakodó Bordeauxban
És akkor egyik pillanatra rám tört valami hallatlanul mély utálat. Mert kérdem én, hol vagyunk? Már megint Bordeauxban, ami biztosan szép város. És mit látok belőle? Ugyanazt, mint Alcanarból, Teneriféből, Carbonerasból, Valenciából: a cementrakodót. Ocsmány szürke betonsilókat, koszos, mocskos szállítószalagot, cementporos szivornyákat, ócskaság, rondaság, én meg hülye veszem a fényképezőgépet, és lefotózom: cementrakodó, szállítószalag, cementet rakunk kinekfelé, cementet rakunk benekfelé, tessék jól megnézni, itten voltam, én marha! És persze nincs egy perc szabadidőd, mert a méltóságos kaftánt máris kiette a fene, most három napig alig látjuk majd, én meg itt figyelhetem, a művészi kivitelű cementszívókát, amint hol a raktár elejéből, hol a végéből hörpöli a rakományt. Unom már. Rohadtul unom. Mennyi sok értelmes dologgal lehetne ez idő alatt foglalkozni!

Június 20. szerda, Bassens.

Fáj a fejem meg tele a hócipőm, meg utálok mindent... Tegnap este megjött a kaftán a városból, hozott a hajónak szép mosóport, alufóliát, meg kávéfőzőhöz szűrőpapírt. Meg magának egy szál kolbászt, és egy borsos gömböcöt. Az utóbbi kettőt felszeleteltette a szakáccsal, és elkezdett harsogni:
- István, József!
Persze erről még nem tudtam, csak miután felmentem az irodába, már kikészítve a whisky, meg poharak, meg szalámi, meg kolbász... Már csak mi hiányoztunk a barba szórakoztatására. Ha most azt mondod, hogy: "whisky, ez igen!", akkor azt mondom, hogy nagyon tévedsz. Mert ez valami okádék ócska, egy eurós szemét, hát mondtam is: - Köszönöm, nem kérek.
- Akkor van vörösbor! - harsogta Dimitrij diadalmasan, és én hatökör bementem a csőbe.
- Az jöhet... - mondtam.
Józsi az első pohár "whisky" után gyorsan átváltott borra. Megittunk fejenként egy litert. Mi bornak nevezett papírdobozos spanyol ócskaságot, a főnök úr meg whiskyt.
Ami jó volt a tegnap estében, az a borsos gömböc. Egyrészt, mert hallatlanul finom volt, másrészt, mert hallgatott, nem úgy, mint a barba. Szemmel látható volt, hogy a kaftány jól szórakozott, de nekünk kínszenvedés az efféle baráti poharazgatás. Több okból is! Ha baráti társaságot akarunk, akkor ahhoz csak a Józsi úr kell, meg én. Ha poharazgatni akarunk, akkor veszek 5-8 eurós bort, és az bizony finom, s egy hét decis üveg elég egy estére (vagy kettőre). És akkor tudunk beszélgetni, mert tegnap este a barba beszélt, be nem állt a szája, mi meg próbáltuk megfejteni. Aztán valamiért feljött Boriszláv, gyorsan ott fogtuk, így aztán vele már lehetett szót váltani, ő viszont elég hamar eltűzött, arra hivatkozva, hogy reggel szolgálatban kell lennie.

Kellemetlen este lehetne, mert nem eszes,
nem megy bele e nyelv!
Egy csepp eszperente...
Este hegy levet nyeltem de nem vele,
s fejembe ment szesze.
Ez esettel persze nem rettentelek el.
Legyen neked kellemes mese,
s nevess ez esetlen emberen, mert lehet!

Józsi úr megkérdezte a kollégákat, milyen a magyar nyelv, milyennek találják, amikor hallják, hallgatják? És innen nagyon hamar eljutottunk az eszperente nyelvhez. Nem nagyon akart leesni a tantusz se Dimitrijnek se Boriszlávnak, hát mondtam, mondjon egy szót, mert ugye ezen a "nyelven" bármit ki lehet fejezni.
- Számítógép... - mondta valamelyik.
- Ez egy szerkezet mellyel leveleket lehet szerkesztened, merevlemezre esetleg netre teheted... - valami ilyesmit mondtam, amiből Boriszláv azonnal megértette, és készséggel elismerte, hogy ez valami nagyon sajátos lehetősége a magyar nyelvnek.
- Ezt oroszul is lehet! - mondta a barba, és látszott rajta, rettenetesen fel van háborodva, és most meg kell menteni az orosz nyelv becsületét, mert hogy jön ez a két magyar ahhoz, hogy olyat tudjon, amit a cár atyuska meg lenin anyuska leszármazottai nem!
- Hát akkor mondd a számítógépet oroszul, de csak e betűvel.
- Eto! (Ez) - vágja ki diadalmasan, pedig ez megint csak magyarul elégíti ki a feltételeket!
- Nem jó - mondtam, és újra elmondom a feltételeket, de most őszintén, ki feltételezi róla, hogy tudja, mi az a wowel (magánhangzó)? Hát, ha úgy mondanám, hogy "fofel", talán... Dimitrij begőzöl egy kicsit. Mivel nincs kéznél egy T34-es tank, hogy meggyőzze a rebellis magyarokat, odaült a számítógéphez, és elővarázsolja a szótárt.
- Nézd meg, István, hány orosz szó kezdődik e betûvel! - mondja, és nem veszi észre, hogy Boriszláv is úgy kiröhögi, hogy a könnye is csorog.
És nem jön rá, hogy nyelvészkedni nem, csak verekedni lehet az erő pozíciójából, mert nem számít, hogy legyőzték a németeket, a természetet, a magyarokat, és az afgánokat, ja, azokat nem... itt, ebben a kérdésben hiába az erőfitogtatás, mert itt nincs, és nem is lehet nyerő. Ez egy olyan verseny, amiben ugyan részt lehet venni, de senkit nem lehet legyőzni. És aki megpróbálja, az szánalmas, de nagyon. Martin, a Lys Chrisről is akkor lett nevetséges, amikor elkezdte nekem a nyelveket felosztani fejlett és primitív nyelvekre, s az előbbibe a németet, s a másodikba az olaszt sorolta. Innen kezdve nem lehet szellemi partner semmiben.
És a tegnap este eredménye, hogy most fáj a fejem, meg minden. Azért az is galád gengszter, aki bornak nevezi az ilyen moslékot! És a spanyol és olasz üzletek tele vannak efféle papírdobozos vacakokkal. Azon nagyon csodálkozom, hogy ez elfogy! Akkor miért mondják őket borivóknak, ha ennek a lőrének piaca van? Az persze igaz, hogy borízű, és e miatt megtévesztő, de a bortól nem fájdul meg az ember feje, csak a pancstól.
A tegnap este miatt a főnök úr úgy alszik, mint akit letaglóztak, persze neki nem gond.
Na, megyek én is, mert a Jó Isten megsegített, és a cementszivornya bedöglött, most pár órát nyugtunk lesz!
Délig nem volt rakodás. Aztán háromkor jöttek, hogy shiftelni kell, mert elfogyott a rakomány a szivornya hatókörzetéből.
Nem részletezem, fél hétig tartott az ökörködés, a bolondokháza, a hülyítés, a kiabálás, az idegeskedés, még egy kikötőkötelet is el kellett vágnunk, mert rátekeredett és szorult a csörlő tengelyére. Hét után rogytam le vacsorához. Fizikailag és idegileg is teljesen kikészültem. Haza akarok menni!
Aztán kis eső is esett, így előbb befejezték a melót, nyolckor elmentek. Nem hiszem, hogy kiraknak 22-én délutánig, ha így haladnak.
Este negyed kilenckor Ruszlán megjelent a decken, szépen "kiöltözve". Ezt valójában tisztelem benne. Leadja a szolgálatot, megfürdik, és felöltözik a szép ukrán farmerjébe, felveszi a farmerdzsekit is hozzá, és így jön ki sétálni, vagy megy tévézni.
Józsi úr is kiment egyet biciklizni, amikor lefeküdtem, még nem jött vissza. Vacsoránál boldog volt, mert amióta a hajón van, most tudott fél órát zavartalanul meditálni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Aztán egy kávéval a kezemben felmentem a pupára, ott ült Razvãn és Krisztián.
- Chief, ma ukrán borscsot készítek! - fogadott a szakács. Innentől megvolt a téma, kitárgyaltuk, ennek az ételnek minden "csínját és bínját", már amennyi "csín és bín" két olyan főzőember rendelkezésére áll, kiknek a hazájában nem nemzeti eledel. Az alapvető különbség az volt köztünk, hogy a román szerint meg kell mosni a céklát, ám szerintem nem (és a lengyel szakácsoknál nem is láttam). Az után, hogy azt kezdte ecsetelni, hogy a lusta szakács nem mossa ki a céklát főzés előtt, lassan rávezettem, hogy ahány nemzet, ahány vidék, ahány háztartás, ahány szakács, annyiféle recept. Ezt kézséggel megerősítette, és abban maradtunk, hogy a lengyel az orosz és ukrán ételek különbözőek, mert a lengyel barszcznak hívja, a másik kettő borscsnak.
Így viszont ma már kíváncsian várom az ebédet.

2007. Június

Június 15. péntek, Setubal.

Ma három hónapja indultam otthonról. Az előző hajómon azt mondtam ilyenkor: letelt a szerződésem fele! Most meg azt, hogy már csak egy hónap van hátra, mennyivel úribb dolgom van most! Kíváncsi vagyok, el tudunk-e ma indulni? Bár, lehet, mert úgy néz ki, hogy az éjjeli műszakban sokkal gyorsabban forognak a kocsik, mint nappal.
Ilja éjfélkor leadta az őrséget, és tűzött ki. Háromra bejött. De nem feküdt le, hanem bagózott egy sort.
- Nem mész aludni? - kérdeztem.
- Még nem , mondta és rejtélyesen mosolygott. Aztán negyed négykor megint a bringán ült, és tépett ki a városba.
- Talán valami barátnőt talált? - kérdeztem Ruszlánt.
- Arra nincs pénze, ma is kölcsönadtam neki egy tízest. Internetezik, és jó kapcsolat csak éjjel van. Így mondta - adta meg a magyarázatot az ukrán matróz. Ez igaz lehet, mert nekem is azt mondta a kölyök, hogy csak éjjel van használható kapcsolat. Azt hiszem, a használhatón azt kell érteni, hogy tud ICQ-zni Ukrajnába a barátaival.
Attól függetlenül, hogy tele a hócipõm azzal, hogy nem számít, milyen hosszan rakodunk, az exellenciás úr nem hajlandó kijönni a deckre, azért élvezem a berakást. Ilyenben még sose volt részem, és érdekes. Arról nem is beszélve, hogy van bennem egy kis félsz, és egy kevéske frász is, mert a rakpart teljesen nyitott a tengerre, és ha elkezdenek jönni a hullámok, azok megmozgatják a hajót, és akkor nagy baj is lehet, mert a cement vízként viselkedik rakodás közben, tehát arra folyik, ahova dőlünk, és ha elkezdenénk billegni, abból gubanc lehet. Hát jobb, ha állandóan jelen vagyok.

Aki pihent, és aki nem

Azt szoktuk mondani, hogy egy ötlet "pihentagyú", vagy a tengerész szóhasználat szerint: - Nem vagy már fáradt, öreg...
Nos ma Krisztián és Razvãn az, aki "nem fáradt...". Kitalálták, hogy halat fognak (mintha nem lenne így is épp elég!). Ehhez a gépész fabrikált egy szigonyt, dobókötél a végére, és indulhat a "pecázás". Nagyon hamar megették a halak az első szigonyt, amikor mind a három ága letört, Krisztián időlegesen feladta. Csak addig, amíg Razvãn nem alkotott egy újabbat, most már csak kétágút.
És láss csodát: Egy tűcsuka "horogra" is akadt. Megörökítettem a büszke halászt. Estig egy levesre való halat összeöldökölt. A helyiek nagyon ferde szemmel nézték, és mindenki ingatta a fejét, mert ez nem sportszerű halfogás.
Aztán volt, aki nem pihent (hanem igencsak tette a dolgát):
Õ Ruszlán őrangyala volt, aki megóvta a matrózunkat. A raktártetőn bóklászott, figyelte, hogyan rakodnak, hogyan nyomják a cementtartályos kamionok az anyagot a hajóba.
Egyszer csak óriási robbanás!
Az ötös tömlőnél szivattyúzó autó tartályából kirobban a tető, és Ruszlán feje felett besüvített a tengerbe. A tömítőgyűrű a lábához esett.
A tartályba kompresszorral levegőt nyomnak, és ejektor elven kiszívják a tartályból a levegővel felkevert cementet. Nos, ha kiömlőnyílás valami miatt elzáródik, akkor a tartályban a nyomás nő, nő, amíg valahol megtalálja a gyenge pontot. Itt a rakodónyílás fedelét sikerült kirobbantani a helyéről. És szerencsére Ruszlán megúszta.

Józsi úr, aki mindig megszívja...

Szegény feje, ha úgy dönt, hogy kimegy, és vesz valamit a gépházba, akkor mindig megjárja. Valenciában kidurrant a bicikligumi, most újólag úgy járt, csak most Setubalba menet, a város előtt 68 kilométerrel. Mert ugye csak a nevünk az, hogy Setubal, mert jól kint vagyunk a prérin. Szóval vehetett külsőt, belsőt, és bejárhatta a várost egy Bosch nyavalyáért, ami csavar és lyukas, meg furat, ráadásul emelkedik benne a menet, meg minden. Hajókat járt végig, üzleteket, szervizeket, végül talált olyat, ami nem 1-es, hanem 0,8-as menetemelkedésű, de jó lett oda, ahova Józsi úr gondolja, mert oda, ahova én gondolom, ott nem kell menet, csak fel kell dugni...
És ez persze időbe telt. Szegény Ilja már ment volna, de nincs bicikli. Közben én azért aggódtam, ha Ilja nem tud kimenni, nem lesz mosóporom, mert Tükör ablakpucolóban mégse moshatom ki az overallomat. Szóval Józsi úr megjött. És fél óra múlva már magából kikelve szidta a kaftánt, mert ahelyett, hogy megköszönte volna a fáradozását, bunkó módon ledorongolta, hogy nem kellett volna kimenni, mert meg lehet rendelni, és mit képzel, hogy ilyen sokáig kint volt. Szegény Józsi, Valenciában is így járt, amikor akkut vett a csónakmotorhoz. Nem lenne szabad törnie magát, mert ez az istenverte, idióta, emberszabású orosz fel nem tudja fogni, hogy lehet úgy is dolgozni, hogy az ember felelősséggel végzi a munkáját, és kényes arra, hogy ami rá van bízva, az működjön is.
Mint a szép szocialista időkben: nem baj ha rossz, ha nem működik, küldd el a megrendelést, és innen a felelősség azé, aki nem küldi le az alkatrészt (hónapok múlva). Ez az, ami az embert dühíti.
Miközben mondta-mondta, adott egy tábla csokit tíz percre. Boros üzlet közelében nem járt, de egy tábla vásárfiát hozott nekem is. Megköszöntem, és tíz perc múlva csak az üres papír volt az asztalon.

Kinek van igaza?

Jó, nekem mindig (mert ugye "Egy oroszlánnak mindig igaza van..."), de azért most felmerült bennem a kérdés, még ha haloványan is. Történt ugyanis, hogy elkészítettük a draft survey alapján a rakomány súlyának a meghatározását, és ha azt mondom, hogy elég nagy a különbség a gyári adatok és a mi számításunk alapján, akkor még nem mondtam semmit.
Mivel hullámos időben olvastuk le a merülést érkezéskor, a konstans nyilván nem egyezett, de azt a javaslatomra korrigáltuk. Innen minden korrekt, szerintem 4506 tonna van bennünk, a gyár szerint 4427 tonna. A baj csak az, hogy ha tévedek, akkor a feladó javára teszem, mert fordítva szokott lenni a gyakorlatban: a feladó többet mond, a hajó kevesebbet. Mondhatnám, hogy ez is csak Dimitrijjel fordulhat elõ, de akkor nem volnék korrekt. Nekem is gondot okoz. Mert fel kell venni a lehető legtöbb rakományt, ami 4500 körül van, és a merülés alapján bennünk van, hát többet nem lehet már berakni, hogy a gyári adatot felnöveljük 4500-ra... Nem ragozom, mert ez csak nekem érdekes. Majd Bordeauxban (Bassens) kiderül minden.
Este fél tizenegyre végeztünk, és most mindjárt megyek aludni, a manőverhez reggel fél hatkor nem kellek, hát délig aludhatok (persze erre nem vagyok képes, de arra igen, hogy egy jót pihenjek)! Most gondolom a kaftán önérzete durrog az önbálványozástól, hogy: nicsak milyen helyre legény is, fél órát helyettem lesz reggel, nem kelt manőverre, hát csak merjek is egy szót szólni, mert ő mindent megtesz a tisztje érdekében...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 12. kedd, úton, Setubal horgonyon.

Kérem szépen, lehet, hogy hamarosan elkezdek mea culpázni? Mert mit láttam tegnap délután Dimitrij asztalán!? Egy könyvet! Ez semmi! De a címe: Ucsebnyik universzalnij anglickava jazüka. Azaz: univerzális angol nyelvkönyv! És már a negyedik oldalnál tartott!
Tegnap ímélek jöttek, és ebből az derül ki, hogy csütörtök reggel kezdik a berakást, ami két nap, megkaptuk a La Gironde árapály idejét, és azt is, hogy két és fél nap a kirakás.
Délután négykor álltunk horgonyra.
Videóztam a bejövetelt a horgonyhelyre, mert szép a környék. Azt hiszem, egyedülálló cementgyárba megyünk rakodni, mert egy vár közvetlen szomszédságában van. Így nem is egyedülálló, mert várralálló... juj...
Beszéltem az asszonnyal, édesapámék meglátogatták, és így lasagne volt vacsorára, hát, ha még egyszer ilyet mond Enikő, akkor nem tudom, mit csinálok! Skandalum! Már rohadtul unom ezt a monoton kaját. Most majd kapunk zöldségeket, meg talán némi felvágottat, szalámit, sajtot és egy kicsit változatos lesz. Mert most éppen az a helyzet, hogy aki napközben éhes, az ehet mustáros kenyeret vagy majonézes pirítóst (ha talál kenyeret!). Aztán elfogyott a mosópor is, és hiába mondtam a kaftánnak, motyogott valamit a spórolásról, kíváncsi vagyok, rendelt-e? Mert neszkávét nem, azt biztosan tudom, mert megnéztem a leadott rendelést. A szalonban már nincs kávé, a hídon még két napra való van, aztán kész... Ilyen se volt még!

Június 13. szerda, Setubal horgonyon.

Éjfélkor meglepett a barba. Mentségemre legyen mondva, hogy az álmos, éppen hogy felébredt embert könnyű csőbe húzni. Rendelésről kérdeztem, hogy a gázdetektorból egyet rendeljünke? Hogy miért ezt válaszolta, nem tudom, nekem már rég nem szocializmusra jár az agyam:
- Nem baj, úgyis félév van, majd a júniusi hajóleltárnál kiderül, kelle több.
Mondom, hogy jó. Aztán amikor elment, kezdtem el csak gondolkodni, hogy efféle baromsággal magyar hajón találkoztam utoljára. Az évente kétszeri leltár csak a szocializmusban dívott, én meg azzal tizenöt éve "leszámoltam". Dimitrijnek pedig maga a keserű valóság a mai napig, mert ugye ő először van nem szovjet-orosz hajón. Ezek szerint, a ruszkik a mai napig csinálják. Hát ez jó vicc! Nyilván benne vannak a lendületben, és senki nem meri vállalni a kockázatát, hogy abbahagyja, és félévente csinálják, és senki se tudja, hogy minek?
Csak még azt nem tudom, hogyan védem ki. Persze Dimitrijt ismerve, ő is szívesen elsumákolja, mert lusta mint a dög. És mivel nem fogják rajta számon kérni, örülhet...

Június 14. csütörtök, Setubal, cementgyár.

Ahogyan az megígértetett, hajnali háromra révkalauz, és gyerünk, kikötni. Persze, egy kikötés nem úgy megy, hogy gyere ide, hamm bekaplak... Ahhoz idő kell. És ha menne minden simán, akkor a portugálok gondoskodnak a csúszásról! Vagy egy órát sodródtunk a rakpart előtt egy mérföldre, mert a hajó, amelyik indult nem indult... Persze, indult volna, de ehhez vontató kellett, mert egy elég veszélyes hely, tele a meder mindenféle forgókkal, erős áramlás és minden, ami ilyenkor nem kellene. Nos a vontató skipperje (kapitánya) tegnap avanzsált a mooringboat kormányosból, és most ott állt, minden gyakorlat nélkül, egy negyven éves vontató, elavult, nehéz manőverezni, hát nem csoda, ha időbe telt, amíg összejöttek a dolgok. És némi anyagi áldozatot is kellett hozni, úgy mind egy elszakadt heaving line (dobókötél) és egy elszakadt vontatókötél, ami a "finom" manőverezés eredménye. Azonban elmentek, mi kikötöttünk egy viszonylag laza manőverrel és szerencsénk is volt, mert idejövet zuhogott, de a kikötéskor nem esett.
És ami felettébb jó, hogy délig csak szerelik a csöveket, addig tudok aludni, hát jó éjt mindenkinek.
Persze tízkor felébredtem arra, hogy valaki kopog, de senki.
Az eső zuhogott. Ez jó lenne, ha nem lehetne esőben is rakni, de lehet, mert vízmentesen lezárt csővezetéken jön a cement. Illetve: lementem a raktárba megnézni, mennyire vízmentes a szerelés, hát az egyiknél befolyt az esővíz, kijavították, ellenőrzés, jó. El lehet képzelni, hogy mennyire cementes lettem, amíg végigjártam a raktárt. És ugye ennek akkor kezd jelentősége lenni, ha felidézed magadban, amit korábban írtam: nincs mosóporunk. Persze nem érdekel, mert van mosogatószer, kimosom azzal, vagy vécéöblítővel, mindegy...
Kettőkor csatlakozott az első cementtartályos autó a csővezetékre.
És amikor 25 perc múlva elment, elkezdtem aggódni. Az aggódásom tárgya: saját magam. Ugyanis ha ilyen ütemben jön az anyag, és halad majd a rakodás, akkor nem 30 óra, hanem 60 is lehet a berakás. És addig nincs alvás. Mert a főméltóságú parancsnok elvtárs szarik besegíteni. Így aztán aggódom, de mást nem tehetek, mert aludni nem lehet, ha az emberben van némi felelősség a hajó és a rakomány iránt. Majd valamit kitalálok.
Ahogyan az egy kezdő tengerészpalántához illik, Ilja kiment egykor. Kivitte a bringát, mire "partot ért" majdnem bőrig ázott, de ez nem zavarta.
Aztán kiderült. Aztán esett. Aztán felszakadozó felhőzet. Később eső. Később kiderült, majd zuhogott. Aztán kiderült, hogy mi is ez az erőd mögöttünk: velünk ellentétes oldalon egy sárga épület csatlakozik hozzá. Az kórház.
Délután azt mondja Krisztián:
- Sajnos nincs burgonya a csirkemájhoz, így rizst készítek.
- Hát miért nem készítesz krumplipürét rizsbõő? - kérdeztem, humornak szánva. És ő úgy is vette, mert jót mosolygott.
Aztán kaptunk némi élelmiszert. Az új módi szerint, nem Setubalból hozták, hanem 400 kilométerről. Nem értem.
Viszont Krisztián se mehet a szomszédba egy kis hülyeségért, és hogy "megviccelhessen" képes volt újrafőzni a vacsorát: este a frissen érkezett élelmiszer jóvoltából krumplipüré volt a májhoz.
- Ahogy kérte chief, készítettem rizsből pürét , mondta és teli szájjal vigyorgott.
Azért megoldottam, hogy egy kicsit pihenhessek. Amíg Ilja volt őrségben, kilenctől éjfélig eldőltem a szófán, és sikerült valamit aludnom.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 11. hétfő, úton.

Valamelyik nap felhívott Gáspár Gyula, és rossz hírrel szolgált: Nagy Laci (Tirpák) meghalt. Amikor kezdő harmadik tiszt voltam, akkor hajóztunk együtt a Tatán. Csendes, rendes gyerek volt. Állítólag családi problémák miatt vízbe ugrott valamelyik hajón a hídról.
Azért ez a cementrakomány nem az álmok netovábbja ám! Indulás után éjjel lemosták a matrózok a hajót, hajnali háromig spriccelték, locsolták. Azt mondták, hogy szépek lettünk.
Ja, a sötétben. Mert reggel látható lett, hogy minden csupa cement.
Így aztán nekiestek nappal is, de most sikamika a kefével, súrolták, meg minden, így most kevésbé vagyunk cementesek. Kíváncsi vagyok, megkapjuke a cementoldó kemikáliát? Mert az lehozza.

Mi durrant?

Hajnali három óra felé egy jókora durranást hallottam az orr jobb oldalánál, és a hajó egy pillanatra "megingott". Nyilvánvaló, hogy valamivel ütköztünk. Hiába rohantam ki és kémleltem a vizet, nem láttam semmit. A hold még nem kelt fel, az égbolt felhős, valójában az orromig se láttam. Dunsztom nem volt mi lehetett. Hullám nem, mert olajtengeren jövünk, alig fodrozódik a víz felszíne. Az biztos, hogy nem egy elszabadult, vízben lebegő konténer volt, mert annak kicsi volt az ütés, ha meg üres, és úszik, akkor látnom kellett volna, és nagyobbat szólt volna. Nem hiszem, hogy egy kivilágítatlan vitorlás lett volna, mert a vitorláját láttam volna. Legvalószínűbbnek gondolom, mivel a döghullámok vihart mutattak a közelmúltban, hogy egy farönköket szállító hajóról elszabadulhatott a fedélzeti rakomány, és egy farönknek ütköztünk. Ez az ütközés nagyságának is megfelelt.
Persze mondtam hatkor a kaftánnak. Délben előrementem megnézni, semmit se láttam, ami friss sérülés lett volna, nem utalt semmi az ütközésre. Ettől farönk még lehetett.
És valahol ide kapcsolódik, mert ugye azt is gondoltam, hogy egy kivilágítatlan csónak is lehetett volna. Két napja az MRCC Las Palmas (felkutatási és mentési központ) adja a vészhívást: egy fa csónak 40 emberrel 35 fokos irányban sodródik a nyílt óceánon, az áramlás viheti őket, és szerencséjükre a Kanáriszigetek irányába, bár mire odaérhetnek... Nem sok esélyt adok nekik, bár az ember hallatlanul szívós állat.

Teremtés és a nyelv

Egy kis figyelmet kérek, mert most egynehány sorban megoldom az emberiség egyik alapvető gondját, néhány sarkalatos kérdésre megadom a választ, már ami a teremtést és az emberré válást illeti, utána mindenki mehet, és kávézhat nyugodtan...
Ugyanis olvasom Gósy Mária: Pszicholingvisztika című kötetét. Ebbe is sikerült "beletenyerelnem", mert olvasás közben derült ki, hogy a fiam egyetemi jegyzete, tankönyve, én meg csak úgy szórakozásiból, mert érdekel... Vizsgázni nem vagyok hajlandó belőle.
Amúgy hallatlanul érdekes, hiszen arról ad "mély, egyetemi szintű ismereteket", hogy hogyan működik a hallás (a nyelv szemszögéből), a megértés, a beszéd. Mi a módja a szavak, mondatok megfogalmazásának, kimondásának, milyen az agyműködés nyelvi modellje, a szemantikai szótárunk felépítése és működése az aktív, a passzív és az aktuális szókincset tekintve. Hogyan sajátítjuk el az anyanyelvet, és hasonló dolgok, amikbe senki se gondol bele, ami a világ kétségkívül legnagyobb csodája, és mindenki a birtokában van, és használja.
Beszúrás, miközben újraolvasom: az előbbi bekezdésben zárójelbe tettem azt, hogy "a nyelv szemszögéből", de ez butaság, mert hallás csak "nyelvi szemszögből" létezik. Az akusztikai jel feldolgozása a nyelvi megértés része, mert előbb az agy eldönti, hogy a jel mi a csuda: ha beszéd, akkor nyelvi feldolgozás következik, ha zene, akkor megrángattatja a lábat, vagy befogatja a fület... Beszúrás vége.
Minél tovább olvasom, és minél inkább felfogom, és megértem, hogy hol áll a tudomány e téren, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a teremtés kulcsa itt van, és nem a természettudományok kezében, hiszen bármilyen fejlettségre jut a tudomány, életet lehelni soha nem tud majd, és amíg ez nem sikerül, addig hiába minden, az anyagelvűek nem arathatnak diadalt a szellem elsőbbségét hirdető elképzelés felett. A nyugati civilizáción alapuló tudomány materialista képviselői arra kárhoztattak, hogy csak és kizárólag részsikereket mondhassanak maguknak, de soha ne győzhessenek. Mindig tehetnek egy lépést előre, csakhogy az út végtelen, és az ő bizonyosságuk csak annyi, hogy a végső bizonyíték az út végén van.
A marxista meghatározást, hogy a munka tette emberré, emelte ki az embert az állatvilágból, megint csak sutba lehet dobni, mint ideológiailag ki- és elhasznált csacsiságot, mert egyértelmű: a nyelv, a nyelvhasználat az, ami az emberiséget hordozza, és itt a szónak két értelme van: mint az emberek összessége, az emberiség, és az összes tulajdonság gyűjtőszava, ami az emberséget adja. Addig, amíg a másik emberállatnak nem tudom elmondani, hogyan készítsen szerszámot, addig csak utánzás van, állati szintű "tevékenység", és az nem produktív munka, tehát a munka csak másodlagos, bár így is fontos elem, az emberré válásban.
A nyelv a lényeg.
És az, ahonnan a képességünk kaptuk, a nyelv megtanulására.
Olvastam valahol, hogy ez a képesség mutációs adomány.
Vagy a kozmikus hatoslottón nyertük, az is éppoly hihető, mint a mutáció címkéjű tudományos varázsige.
Mert a mutációval az a bajom, hogy nem hiszek a tömeges mutációban, azaz olyanban, hogy egy időben a Föld különböző részein bekövetkezzen egy és ugyanazon egyforma minőségi változás.
Ha mégis mutáció, akkor pedig csak egy "lény" volt, aki megkapta, aztán továbbadta, és ezt a lényt ismerjük, tudjuk, úgy hívják, hogy Ádám, és innentől nincs vita. Mindegy, hogy Istent istennek, vagy mutációnak hívjuk, vagy egy UFO, mindegy, hogy Ádámról beszélünk, vagy egy asszonyról és három férfiről, mint az emberiség őseiről (Kaliforniai Egyetemen Allan C. Wilson, Mark Stoneking és Rebecca L. Cann kutatása). Akkor Éva az első ember, és ő az, aki mutálódott és továbbadta a nyelv befogadásának képességet.
Nem tudom itt elhinni a mutációt. Mert azt nyilván tudja mindenki, hogy ezt a "tudományos" tényt HINNI kell, mert bizonyíték nincs rá. Arra persze van, hogy a mutáció létezik, csak arra nincs, hogy a nyelvi képesség mutáció eredménye.
Persze, hogy én mit hiszek és mit nem, az egyedül az én bajom.
De amit ebből a hallatlanul érdekes könyvből kiolvastam az, hogy nagy erőfeszítéseket tesznek a nyelvhasználat tudományos feltárásra, a polcokon halomban állnak - egyelőre fizikai tények, bizonyítékok nélküli , hipotézisek, a különböző modellek, aminek az értékét az adja, hogy a tudomány képviselői közül kik tartják elképzelhetőnek, kik fogadják el. Vannak szép modellek, amit vagy elfogadunk, vagy se. Aztán jön valaki egy újabb, szebb modellel, amit elfogadnak, vagy se vagy kiegészíti. És aztán következik az újabb, még szebb modell, mégkiegésztőbb. Amit... vagy se... És ehhez számtalan érdekes, érdekesebb és hallatlanul érdekes kísérlet, ami újabb következtetéseket generál, és ez újabb modell felállításához vezet. És minden tudományos megállapítás így kezdődik: úgy gondoljuk, hogy... vagy: minden jel szerint... vagy: a legvalószínűbb elképzelés szerint...
Magyarán: dolgozunk tisztességgel, tudunk is sok mindent, illetve azt tudjuk, hogy hogyan képzeljük. De hogy jól képzeljük-e, arra csak utalások vannak, de biztosat nem tudunk (eddig).
(Egyet azért ne tessék kiolvasni a fejtegetésemből: lekicsinylést, gúnyt, vagy lenézést, mert igenis tisztelem akik ebben dolgoznak, szükségesek, a munkájuk hasznos, és minden megbecsülésem az övék, és csodálom, hogy milyen módszereket találnak a feltételezéseik alátámasztására. Tehát csak éppen egy kicsit karikírozom a dolgokat, és nem sértő szándékkal.)
Az az érzésem, hogy ezzel a tudománnyal jutunk legközelebb Istenhez. Ha itt valami eredményt egyszer elérünk (kézzelfogható eredményről, és nem valóságértékű modellről beszélek) elmondhatjuk, hogy megértettünk valamit az Isten, az istenség lényegéből.
Aztán van még egy gyanúm: jelesül az, hogy amit ma a kutatók tesznek, még mindig csak valamiféle sötétben való tapogatózás. Ugye tudjuk, hogy a francia akadémián tudós professzorok kijelentették valamikor a 18. század végén, hogy márpedig repülni sose fog semmi, ami a levegőnél nehezebb. Ez akkor tudományosnak volt mondható. Amit a mai nyelvészek gondolnak az egész problémáról az ma tudományos. Nyilván.
De mi van, ha az egész totálisan másképp működik? Mert amit felvázolnak, az túlságosan bonyolultnak tűnik ahhoz, hogy így működhessen. Mert a mai gondolkodásunk leragadt a mi általunk épített számítógépeknél, ezek modelljénél, és nincs elképzelésünk, ami ezt felülírhatná. Mi a helyzet akkor, ha létezik egy teljesen másképp működő "számítógép", egy "gondolkodógép" amit el lehetne a természettõl tanulni?
És van egyvalami, ami eléggé elkeserít engem, a számítógép hívét, a fantasztikus irodalom hajdani lelkes olvasóját: beszélgető robot akkor lesz, ha a nyelvészek teljesen feltárták a beszédértés és a beszéd teljes mechanizmusát. Azaz soha. Sajnos. 
Hú, a macska rúgja meg! 2025-ben már megvan, megcsinálták... hát ennyire rohan a tudomány!
Ugyanis olyan mechanizmust építeni, ami az ember teljes értékű "beszélgetőpartnere" lehet, ahhoz személyiséget kellene kreálni, azaz a teremtést megismétléni, és ez az ember lehetőségeit enyhén szólva meghaladja.
Hát ennyi, tessék, el lehet menni vagy pihenni, esetleg kávédzani. (Hoppá, tengerész szleng! Be kell írnom a gyűjteménybe!)
Este befejeztük Józsi úrral a maradék üveg bort. Mert tegnap annyit vedeltünk, hogy az üveg fele megmaradt.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 9. szombet, Santa Cruz de Tenerife, úton.

Annak ellenére, hogy Dimitrij semmi effélét nem említett, azért éjjel egykor lefeküdtem, és fél ötig aludtam. Mire fölkeltem, addigra háromméteres volt a fartrimm, de szerencsére ment a hátsó szelvények nyitása, nem lett botrány. Különben is úgy intéztem, hogy a spanyolok kértek elnézést, amiért nem rakták ki a hajó hátulját.
Tegnap, illetve már ma volt, mert amikor Ilja leadja a szolgálatot, az éjfél után van, fogta magát, és kerékpárra pattant, és kiment a városba. Mint én hajdanán, kezdő koromban. Erre én már nem vagyok alkalmas, és nem is hiányzik, de azért itt kimentem volna, hiszen először, és könnyen lehet, hogy utoljára is voltam a Kanári szigeteken. Dimitrij szó nélkül húzott ki, a szakács is kirohant, Boriszláv is, Ilja is... Na, nem baj. Viszont hamarosan Budapestre megyek, és oda Józsi úron kívül senkit nem viszek!
Ja, azt üzente Kremers a főnöknek, hogy sajnos hó vége előtt nem tudja váltani. Lehet, hogy együtt megyünk haza? Pedig már nagyon el kellene mennie, mert egyre idegesítőbb. Teljesen úgy viselkedik, mintha ő a törvények, és a rend felett állna.
Tíz után megjött a vizes ember, hogy meghozta a vizet.
Nem értettem, hogy minek, hiszen bőven van vizünk. Felmentem a barbához, hogy megkérdezzem, de nem lehetett felébreszteni. Elküldtem a vizeseket.
Fél tizenegy körül megjöttek az új barátai a másik hajóról, becsörtettek hozzá, hát erre fel kellett kelnie. Később megjött az ügynök, attól is megkérdeztem, hogy rendeltünke vizet?
- Igen - volt a meglepő válasz. Megfogtam, és mentünk fel Dimitrijhez.
Katasztrófa volt, mire vagy ötödszörre megértette, hogy mi a probléma. Már egyszerűen nem tudom, hogyan fogalmazzak, hogy ez a tökkelütött megértse, legalább annyira, hogy arra válaszoljon, amit kérdezek! Amikor rájött, hogy mi a gond, akkor nagy hangon kijelentette:
- István, tegnap este beszéltünk róla, hogy Setubálban drága a víz. Tele vesszük az édesvíz tankot.
Hát beszéltél a jó kurva nénikéddel a vízről, de nem velem! Nem vagyok hülye, ha szóba került volna, akkor értettem volna, hogy miért hozzák!
Amikor az ügynök elment, érezhette, hogy most nem a szívem közepében foglal helyet, mert véreres szemmel (az irodalomcsere úgy látszik megviselte tegnap este) próbált valami magyarázatot összehozni, de hiába, mert úgyse értettem, hogy mit dödög, motyog, makog angol beszéd helyett.
Érdekes, azt viszont pontosan meg tudta mondani, hogy:
- Istvan, I am dead, I am not here... (meghaltam, senkinek nem vagyok itt...)
Mondjuk, azt nem kívánom, hogy meghaljon, de hogy ne legyen itt, azt tiszta szívből.
Fél kettő felé húzták el a belüket az új barátok, de csak azért, mert jött értük a chiefjük, hogy indulnának, és elég zsenánt parancsnok és főgépész nélkül kifutni.
És, nyilván azért, hogy eloszlassák azt a tévhitet, miszerint az oroszok isznak, ezért bezárt ajtó mögött tartózkodtak, de ez nem mentette meg őket az indulástól, és a véreres szemektől, a rogyadozó lábaktól, a falnak dőléstől, a dadogástól, meg hogy az ajtófélfa ne verje orrba a másik hajó gépészét.
Én meg továbbra is benne vagyok a tévhitben, hogy az oroszok isznak, és nem értem, miért nem tudok belőle kigyógyulni.
Aztán délután állok a járónál, én voltam az őrséges, mert a matrózok (külön díjazásért) cementet lapátoltak a raktárban, és figyeltem a rakpart forgalmát. Az van nekije, mert mögöttünk három óriás orosz halászhajó (halgyár) áll, és a legénység jár ki a városba. A bejövők nemegyszer hercig kis dobozt tartanak a kezükben, és megmeghúzzák, mert ugye abban ócska, dobozos bor van, és az intelligenciához hozzátartozik az utcán vedelni. Más.

Szabad így beszélni?

Az asszony nagyon csúnyán beszélt ma velem. Azért egy férjjel ez nem engedhető ám meg! Főleg ennyi év házasság után! Tudod mit mondott a telefonba? Azt, hogy zöldborsóleves! Idei zöldborsóból, és utána almás karaj is van a tűzhelyen, és abból vehet a kisebbik fiam. Szóval ilyeneket mondott, oly szemérmetlenül, hogy én is halljam! Pedig olyan, hogy idei zöldborsóleves nem is létezik, még a mesékben sincs, nemhogy az asztalra kerüljön. Zsíros húsgombóc leves az igen, Meg almás hús? Úgy, ahogyan Encsi készíti? Népmese! Olyan messze van, mint az Óperenciás üveghegyek kurta farkú malaca! Abból meg lehetne, mondjuk, egybesültet készíteni pezsgős vöröskáposztával, resre sütött krumplival, és lehetne inni mellé egy kis rozé bort, vagy valami könnyű vöröset. És ami a mai hajózási tudományok fejlettségi szintjén elképzelhetetlen, mondjuk melegen tálalva! Hogy forrón, arról nem is álmodom, mert nem hiszek a fantasztikumok idő előtti megvalósulásában. Mert ma a vacsora grillen sütött (száraz) karaj, krumplipürével (mindez hideg) és paradicsom és hagyma volt karikázva hozzá. És az ital tej.
Nem a szokott időben vacsoráztam, mert fél ötkor eldőltem, és hétig aludtam a szófán. De ami azt mutatja, hogy mégis van némi demokrácia az, hogy mindegy mikor jövök enni, fél hatkor vagy hétkor, az étel egyformán hideg.
A kirakás még mindig tart, nem lehet kész este tíznél előbb, gondolom éjfél előtt indulunk, hogy enyém lehessen az indulás utáni őrség is.
Hű, de tele van a tököm!

Június 10. vasárnap, úton.

Még szerencse, hogy aludtam azt a két és fél órát (a draft surveyor ébresztett fel), mert ugye éjféltől jöhettem őrségbe. Azt be kellett látnom, hogy semmit nem lehetett tenni, mert a méltóságos parancsnok úr nagyon elfáradt a délutáni promenádban. Na, mindegy. Kibírom.
Indulás előtt volt alkalmam gyűjteni egykét igazán szép dimitrijizmust.

Angolul tudóknak:

Lehet kérem találgatni, hogy a: "we are musted" mit is jelenthet? Vagy egy másik gyöngyszem: "salled report". Ez utóbbi különösen tetszik ám! Mert ez magyarul a "sailing report" azaz az indulási jelentés, az első pedig azt jelenti, hogy "nekünk kellett"! Mert a must segédige így ragozandó Present Dimitrij Perfect esetben.
Aztán annak is tudtam örvendeni, amikor kiderült, hogy amit úgy mond, hogy: "fet", az nem a fat főnév, hanem... na, ki találja ki? Itt egy példamondat: Istvan, make a photo about coils on shore, because theay are loadad "fet" condition. Mer ugye a fat (kövér) itt hülyeség, azaz dimitrijes. Két és fél hónap alatti kutatómunkával tegnap világosodtam meg: ez a wet (nedves) főnév.
Majd még gyűjtök. Sajnos ezt megígérhetem.
Amit viszont az indulásnál még nem is sejtettem, hogy sajnos olyan fáradt volt a barba, hogy nem állt módjában reggel hatkor feljönni, még volt némi aludnivalója hat után is. Ekkor berágtam, és elkezdtem nyomni a dudát, és amíg ki nem jött nem engedtem el.
Ettől aztán egész nap durcás volt.
Mehet a jó büdös francba, nem érdekel.
Este bedörgöltük (félig) az utolsó boromat Józsi úrral. Ő az egyetlen jó most körülöttem. Néha leülünk és eldumálunk, mindegyikünk mondja a magáét, és szidjuk a főnököt, meg mindent. De azért nem a szidás a fő műsorszám, mindketten békés alaptermészetűek vagyunk, és eléggé egy húron pendülünk. Van témánk bőven. Csak most nagyon ki vagyok akadva a barbára, és ezért nálam központi kérdés... És ugye én most naplót írok, amiben az foglaltatik benne, ami engem foglalkoztat. És az emberek pontosan ezért olvasnak naplót, hogy ezeket az apróságokat megtudják, ami személyiség pontosabb megismeréséhez tartozik, szerintem ez adja ennek a fajta olvasmánynak a sava-borsát.
És aki írja, annak teljesen "szabad keze" van, nem köti semmi, mert nem szól bele senki, hogy mit írjon, mit ne, hiszen a naplót az ember magának írja. Az hogy mások elolvashatják-e, az mindig attól függ, aki írja. Én ugye kiteszem az internetre a tengeren írott részeket, de nyilván nem csak azért, hogy "hozzászóljon" bárki is. Dicsérni lehet, és dicsérik is, hál' istennek. Az is gyönyörű ebben a műfajban, hogy azt se dörgölhetik az orrom alá: "nem így volt, nem így történt", mert a válasz: én így éltem meg, és passz...
Milyen érdekes: annak ellenére, hogy köztudottan szubjektív műfaj, mégis mily hatalmas forrása a történészeknek, íróknak a hajdani naplóírók kötetei. Persze akkor más időket éltünk, mások voltak a hírforrások, más az emberek mentalitása.
Szeretek naplót írni, és nem lehetek elég hálás az édesapámnak, amiért rávett.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Június

Június 5. kedd, úton, Ceuta, úton.

Éjfélkor a barba úgy adta át a szolit, hogy délelõtt tízkor érkezünk. Na, gyorsan levettem a fordulatot, hogy ne menjünk többet 8 csomónál. Akkor délre érkezünk, ugyanis. Fél óra múlva nézem a sebességet, hát hattal megyünk. Vissza teljes erőre. Nyolc csomó, minden rendben.
Délben érkeztünk.
Azt mondja Dimitrij:
- István, dupla őrséget tartunk, mert sok innen a potyautas. Ott ülnek sorban a...
Hogy hol ülnek, azt nem értettem, de egész biztosan ott ülnek sorban. Így Ilja, ahelyett, hogy kiment volna, az orrban strázsált. Viszont a barba az ügynökkel kiment. Szépen, elegánsan, ahogyan egy parancsnokhoz illik: műanyag papucsban, egy ócska sortban, és ehhez egy atlétatrikó.
Így délután négyig elvoltunk. A barba bejött, kérdezem:
- Muszáj a dupla őrség? Hiszen itt aztán senki sincs a három melóson kívül.
- Persze, hogy kell, hiszen láthattad, amikor bejöttük: a mólón ott ülnek sorban, akik hajóra várnak!
Jaj nekem! Ezért kellett dupla őrség! Hiszen azok a kikötőn kívül voltak, lehetőség semmi a beszökésre, mert magas a kerítés, a tetején éles drótsövény. Lehetetlenség bejönni.
Viszont beszéltem az asszonnyal.
Még az őrségemben kijöttünk a szorosból, hát ránk szakadt a 8-as vihar! Szerencsére teljesen hátulról jön majd, ha befordulunk a Kanári-szigetek felé.
Este behívtam Józsi urat, megszakérteni az egyik üveg bort. Hát kérem, elmondhatom, hogy igazán jól választottam! A Canals & Rubiola pince rozéja finom volt. Enyhén kesernyés, üde, fiatal bor. Fél tízig beszélgettünk, jól éreztük magunkat, ekkor kirúgtam, mert ugye nekem aludni kell.

Június 6. szerda, úton.

Tegnap beüzemeltem a honlapomon az internetről letöltött "rádió" szoftvert. Ez persze csak egy hangfájlokat lejátszó program, de hasznos. Egy új menüpontot hoztam létre "Rádióm" néven, és feltettem az Ezer arc, ezer talentum klubdélutánok hanganyagát, az apával készült beszélgetést, és elkezdtem felolvasni az írásaimat. Az első a Tengerész szimfónia. Most hallgatom vissza. Hát... úgy látom, hogy ez alapján nem választanak meg az év előadójának! Azért azt gondolom, hogy elviselhető, egyszer meg lehet hallgatni.

Június 7. csütörtök, úton.

Mint tegnap. A különbség annyi, hogy amiket most mondtam számítógépre, az úgyahogy tetszik. És nemcsak a saját írásaimmal foglalkozom, hanem megvágom Reményik Laci hanganyagait. Megkaptam tőle egy CD-n az első két "Ezer arc" klubdélután anyagát, és még jó pár eseményről készített felvételét. Nagyon, nagyon nem tetszenek, illetve nem így igaz. Az nem tetszik, hogy ahogyan kiadja a kezéből. Élvezhetetlen. És az se tetszik, hogy ezt senki nem mondja meg neki. Nyilván azt mondják: az ő játéka, minek haragítsam meg? Azt hiszem, én meg fogom. Mert ha hazamegyek, mindenképpen megtalálom a módját, hogy elmondjam, és megmutassam, hogy mik a hibái, szerintem. De hát egy olyan "hanganyag", amit nem lehet érteni, azt minek hallgassa meg valaki? Gondolj bele: mennyire élvezhető az a hanganyag, amit egy halk szavú férfi mond szalagra a HÉV-en, menet közben? És az, amikor két ember suttog, mert nem akarják a többieket zavarni a hangos beszéddel? Az ilyen felvételt ki kell dobni, nem való a kézből kiadni.
Sajnos délután "rossz hírt" kaptunk. A hajóbérlő azt kérdezte, mikor lehetünk Setubalban, ha holnap este nyolckor kezdik a kirakást, és szombaton 15.00-kor el tudunk indulni? Hát... nem örültem, amikor elolvastam!

Június 8. péntek, úton, Santa Cruz de Tenerife (Tenerifeszentkereszt).

Éjjel ugyancsak felolvastam. És visszahallgattam, amit megvágtam és megszerkesztettem. A velem készült beszélgetés kimondottan jó lett, az egy órányi anyagból maradt ötven perc, meg se látszik rajtra a vágás, csak élvezhető. A sallangokat kihagytam, amikor valaki azért beszél, mert nem múlhat el egy "előadás", hogy ne szóljon hozzá. Az ilyennek nincs helye a hanganyagban.
A hajnali őrség után, már a kabinban voltam, elkezdtünk rollázni. Néha majd kiestem az ágyból, akkorákat billegtünk! Pedig teljesen sima vízen hajóztunk, majdnem olajtengeren!
Délután háromkor hívott Tenerife Rádió, hogy telefonhívásunk van. Fel kellett keltenem a kaftánt. Valahogyan, háromszori dudával kirobbantottam a kabinjából. Amit ez előadott a telefonnál, az felháborító volt! Nyegle, nagyképű, utálatos, és persze csak mekeg-makog, mert angolul nem tud, hát nem csoda, hogy nem értik a vonal másik végén. És a végén dunsztja se volt, hogy miről beszéltek, mert azért vagyok annyira gonosz, hogy rákérdeztem, mit akart az ügynök? Mit válaszolt? Lehülyézte, idiótának nevezte, de hogy miről beszéltek, arról fogalma se volt. Pedig a spanyol mindössze annyit szeretett volna tudni, hogy nem tudunk-e délután háromra megérkezni? Ha megérkezünk, akkor a délutáni műszak megvárja a hajót és elkezdik a kirakást, ha nem, akkor csak este nyolckor kezdenek.
Így aztán, ahogyan az érkezési táviratokban is megadtuk, este hatkor érkeztünk a Kanári szigetekre. A fejemet tenném rá, hogy ezt a szépséget, amiben nekünk itt, a cementrakodó környékén részünk van, nem sokan élvezték eddig a magyarok közül.
Érkezés után draft survey, aztán keresem a barbát, hát nincs. Hol van?
- Kint a városban , mondta Boriszláv.
Azért ez úgy van hajókon ám, hogyha a barba kimegy, akkor illik a chiefnek szólni. Ha másért nem, hogy ne keressem hiába. Kilenckor kezdték a kirakást, óránként 200 tonnát raknak ki, hát így 23 óra lesz a kirakás, aztán itt se voltunk...
Vacsora grillen sütött csirkemell, krumplival mellé paradicsom és hagyma. Mivel az ital narancslé volt, hát nyolc után beültünk a kabinba Józsi úrral, és kibontottam a második üveg boromat. Ez Ramón Roqueta pincéjéből származó 2005-ös Cabernet Sauvignon volt. Igencsak ízletes, testes, sűrű, halvány édeskés stichje van, de ugyanakkor valami nehéz, gyümölcsöz ízt is érzek (mintha szilvára emlékeztetne). Egy szóval: ízlik. Bővebben: nagyon ízlik. A kaftány akkor jött haza, amikor már csak az üveg alján lötyögött. Felkínáltam, ha nehéz szívvel is.
- István, az nekem nem elég, hiszen csak egy pohárnyi, igyátok csak meg - hárította el.
Egyem a kis zúzáját... Hát tőlem nem fog kapni annyi bort, ami neki elég, az biztos, mert a keresetem másra fordítom...
Amikor elköszönt, közölte, hogy könyvet megy cserélni egy másik hajóra, ahol oroszok vannak.
Szerintem a könyvet vodkára cseréli...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 31. csütörtök, Barcelona.

Folytatás...

Mégis lesz ciorba de burta!

Aztán a piacra értem. Nekem a barcelonai, a Rambla melletti piac marad egész életemben "A PIAC". Kezdő tengerészként ezt láttam, az itteni árubőség a szocializmusból szalajtott hajósinasnak maga volt a csoda, az isteni bőség, a hallatlan jólét megtestesülése. Minden a régi: a pultok roskadoznak, mindent kapni, mindenből csak szépet kapni, csudálatos még mindig! Célirányosan mentem, a húsosok pultjait böngésztem. Az egyiknél láttam valamit, ami hasonlított arra, amit kerestem:
- Ez mi? - kérdeztem a fiatalembert. Megmondta. Dunsztom nem volt, mert ennyire nem terjedt ki a nyelvtudásom. - A spanyol azt mondja, hogy trippa (pacal)? - kérdeztem. Heves bólogatás, és szóban is megerősítette. - Hol árulják?
Megmutatta, a piac túlsó felén, természetesen. Nem bántam. Átverekedtem magam a tömegen, lefényképeztem a halasok pultjait, a csodálatos gyümölcshegyeket, a színpompás zöldséges árudákat. Végül megtaláltam, ahol a belsőséget árulták. Hegyekben állt a pacal. Kinéztem, vettem egy kilót (a drágábbikból, ez nem fehér, hanem barna volt, és az ára is 2 euróval magasabb) összesen 4,50-et fizettem egy kilóért. Még négy fej fokhagymát is vettem, mert a hajón nincs, és nagyon szeretem a sültekhez, húsokhoz harapni.
Lassan bandukoltam a Rambla végéig, ahol kedves és nagyhírű kollégám, Kolombusz Kristóf szemléli magasból az érkező hajókat. A szobor is megunhatatlan ám! Körülötte az oroszlánok kedves ismerőseim, egy 1976-ban készült dián együtt vagyunk megörökítve. És persze aki teheti, ma is odaáll, hogy a férjuram, vagy a csoporttárs fényképezze le.
Nyújtogattam a nyakam, hátha meglátom a Santa Mariát, de nem voltam szerencsés, és annyira már nem akartam elkóricálni, hogy felkutassam.
Egyre keveredtem be a hajóra.
Dimitrij kissé zokon vette:
- István, ha máskor gyalog jössz be, előtte szólj. Már nagyon vártalak...
Azt hittem, hogy most komoly tárgyalásokba bocsátkozunk, vagy mond valamit, vagy mutat, vagy mit tudom én, de nem. Mondott valamit a komputerről, az időről, aztán elbocsátott, bement a kabinjába.
Hogy miért, az csak később derült ki, amikor hajlékony angolságával a következőket bírta kifejezni a fejéből:
- István, I came promenád... (István, jöttem promenád...)
Az angol-dimitrij nagyszótár szerint ez annyit tesz, hogy:
- István, I go for a walk... (sétálni megyek).
Vacsorára valami csuda finomság volt: muszakát készített Krisztián. Megmondom az őszintét, még sose ettem, de ez felséges volt. Persze, ez nem az eredeti görög recept szerint készült (ha lehet egyáltalán görögnek hívni, mert a balkánon, minden keresztbe-kasba van, de a neve görög, ez talán biztos), hanem tett még bele egy kis rizst, ami felszívja a kisült szutyákot, meg azt hiszem a gomba is hiányozhat ha Athén környékén teszik eléd. Ott viszont biztosan kaphatsz hozzá egy fél liter redzsinás fehérbort, a hajón csak lónyál van: narancslé. Megkaptam a receptet is, és remélem, holnap elkészül a ciorba de burta is, amire Ipswichben már keresztet vetettem.

Navigáció a Fehér-tengeren

Nyolc után megjött Dimitrij a promenádból, megint hozott mindenfélét. Többek között heringet, egy kis vödör paradicsomot sós lében, meg valami ukrán istenátkát, amit inni kell, mert alkoholos... Főzött krumplit, és az irodában megterített szépen, újságpapírral.
- István! - harsogta odaföntről. Próbáltam elsumákolni, de nem lehetett. - István meddig várjak? - hallottam, hát mentem.
A halat szépen megpucolta, tetejébe lilahagymát vágott, gőzölgő főtt burgonya, kész második vacsora.
Megkóstoltam, hát valami észveszejtően finom volt! Nem lehetett ellenállni. És nem is akartam.
- Akkor töltök! - nyilatkozta ki.
- De nem nekem! - emeltem fel a mutatóujjam. - Ugyanis antibiotikumot szedek! - mondtam, ellentmondást nem tűrő hangon. Na, erre mit talált ki? Úgysem fogod elhinni! Megbontotta a sós paradicsomot, és a levéből töltött a pálinkás pohárba.
- Proszit! A családra!
Ittunk a családra.
Ő szokás szerint a fülcimpáját húzogatta utána, nekem meg a fenekem is összehúzta, nemcsak a szám, olyan savanyú-sós volt az "italom".
- Proszit, a tengerészekre! - közölte azon nyomban, hogy gallér mögé küldte az első pohárral.
Ittunk. És ettünk. Hát, kérem, ez igazán finom volt! És jobban esett újságpapírról (persze kistányér volt!), mintha a Hiltonban terítettek volna.
Próbáltam kideríteni, miféle halat eszünk. Ízre hering volt, de ha az lett volna, biztosan mondaná, mert ez közismert halfajta.
- Mi a neve ennek a halnak?
- Oroszul szegy... - mondta, legalább én ilyesmit hallottam, és ez alapján lehet bármi...
- Angolul hogy hívják?
- Nem tudom (I not now) - mondta , de megnézem.
Megnézte.
- Valami hering - üvöltötte a kabinjából.
Aztán mesélt, mesélt, szórakoztatta magát, mert ugye érteni csak foszlányokat lehetett. De felvillanyozódtam, amikor elmesélte, hogyan navigáltak a Fehér-tenger halászai, illetve hogyan tanultak. Itt nem volt pardon: amit nem értettem, arra rákérdeztem, mert érdekelt a téma. Szóval, a családi hagyomány szerint (ő negyedik generációs tengerész), a közeli monostorban tanították a környék ifjait a halászmesterségre. (Tehát még a cár idejében volt így.) Amikor úgy gondolták, hogy elég a tudományból, jött a vizsga, imígyen:
A vizsgázó szemét bekötötték, és elővezették. Egy hosszú asztalon poharak álltak. A "vizsgabiztos" egyet odaadott a növendéknek. Az belekóstolt, és azt mondta, hogy "Krasznaja gutyimutyi" öböl, majd a következőbe ivott, ez a "Kavarszkoje juzsnoje" félsziget keleti oldala, a harmadik a "Visszárijonovics Razmoncsuk" sziget és így tovább. A növendékeknek ízről meg kellett tudni mondani, melyik terület tengervizét kóstolják! Ezen kívül a talajmintákat is fel kellett ismerniük. Gondolj bele: a múltban a hat hónapos éjszaka idején, amikor villanyáram és világítás nuku, hogyan tudtak volna tájékozódni? Az ég borult, nem látnak az orrukig se. De ízről és azt a talajmintával kombinálva halál pontosan meg tudták mondani hol vannak. A vizsgán egyszer lehetett hibázni. A második esetében újabb egy év tengervízkóstolásra volt kárhoztatva a delikvens.
Ez az, amit úgy hívnak: népi bölcsesség és tapasztalat. Amit aztán a gyakorlatban tökélyre visznek, egy icipicit mindenki hozzátesz, és a tudást továbbadják. És eszembe jutott a ma elterjedőben levő mondás: az életkor nem érdem, hanem állapot.
Pedig nem az állapotnak van élettapasztalata, hanem a kornak! És a tapasztalat igenis érdem. Csak a mai világ igyekszik tagadni, mert ez is eszköze a múlt teljes és totális lerombolásának, a modern rabszolgagyártás egyik rafinált eszköze.
Később Józsi úr is megkockáztatott egy kérdést:
- Captain, mióta isznak az oroszok?
- Nem értem, József, miért gondolják azt, hogy az oroszok ivósak. Ez egy óriási tévhit! Nézd, én például, tudom a mértéket, és általában egy üveggel iszom csak.
És ezután hosszasan fejtegette, hogy miért nem isznak az oroszok, és hiába próbál rájönni, hogy miért ez a félreismerés, nem tudja megfejteni.
Én meg elvesztettem a magyarázata fonalát, mert azonnal tudtam, honnan ered ez a tévhit. Bár még mondott érdekeseket, hogy a vodkát nagy Péter cár hozta be Európából Oroszországba, addig az oroszok csak mézsört ittak (na, ezt nem tudom elhinni, mert minden nép megtalálja a módját a gyors lerészegedésnek, és nem szabad az oroszokat ennyire élhetetlennek gondolni!).

Június

Június 1. péntek, Barcelona, úton.

Tegnap este háromnegyed tizenegykor meglógtam, szegény Józsi úr éjfélig szórakoztatta a kaftányt, pedig annyira hiányzott neki, mint a púp a hátára. Mielőtt eljöttem, azt mondja Dimitrij:
- Reggel szólj Iljának, hogy hordja le innen a szennyes edényeket.
Mivel szerintem a tengerész nem szolga, ezért a reggeli villanyoltás után levittem őket. Akkor már Krisztián feltette főni az ebédet, mert:

Ma ciorba de burtát, román pacallevest eszünk!

Egy nagy lábasban rotyogott a pacal. Annyi vizet tett rá, hogy ellepje, mellé két fej negyedekbe vágott hagymát és két sárgarépát darabolt fel. Nem sózta! Héttől fél tizenegyig rotyogott, a vizet pótolta, majd a pacalt kivette, apró csíkokra vágta, a főzővizet leszűrte, a hagymát és sárgarépát kidobta. A felcsíkozott pacalt beletette egy lábosba, majd jött a sűrítés: személyenként három tojást vett, csak a sárgájára van szükség. Belecsepegtetett kevés ecetet (ez azért kell, hogy ne álljon össze a tojás majd a levesben, egy evőkanálnyi volt), jól elkeverte, majd tejfölt adott hozzá, nyolc személyre fél litert számolt. Simára keverte, és lassan belemerte a levest, szintén állandóan kevergetve. Na, most lehet megsózni, és ráönteni a pacalra. Közben elkészítette az "arcot": egy sárgarépát finomra reszelt, olajon megdinsztelte, a répát kidobta, és a színes és ízes olajat majd a kimert leves tetejére önti, ezzel "arcot kap" a leves.
Összeállított egy fokhagymás lét: egy fej fokhagymát összezúzott, megsózta, vizet engedett rá, egy kiskanálnyi ecetet adott hozzá, elkeverte. Ezt a leves mellé adja, és kiki annyit használ, amennyit szeret, akar, amilyen az ízlése! Az asztalon volt még borecet és bors az ízesítéshez. Azt ajánlotta, hogy készítsek hozzá pirítóst, és azzal egyem.
Úgy ettem. Te jó ég, hogy ez milyen finom! Valóban kell bele az ecet és a fokhagyma is, meg is borsoztam, és két leveses tálkával bedörgöltem belőle. És tanultam valami mást is, de azt nem árulom el, mert azt otthon majd elkészítem. Aztán Krisztán "bevallotta", hogy ez "csak 75%-ban" valódi kaja, mert hiányzik belőle a borjúláb. Azt is kellett volna belefőzni, akkor az igazi! Hát kérem, csak tessék azzal is kipróbálni.
Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Dimitrij nem volt túl lelkes, amikor jött föl az ebédlőből.
- Van valami furcsa íze - mondta, és erről nincs véleményem, mert ez totál szubjektív igazság. Az biztos, ha kihajózik, nem hívom meg hozzánk pacalt enni.
Hagyjuk a kaját.
Kérdés jött a hajóbérlőtől, mennyi üzemanyag kell az Alcanar - Tenerife - Setubal - Bassens útra? Szóval megvan a programunk, nagyjából június 2025-ig, és utána már azt mondom, hogy hamarost megyek haza! Jaj, de várom! Ilyen az élet. Hiába van most két hónappal rövidebb szerződésem, nem számít, a hazautazást az ember várja. Mert sose visszafelé tekintünk, hanem előre: nem azt nézem, hogy még "csak" két és fél hónapja vagyok hajón, hanem azt, hogy hat hét van a hazamenetelig, és ilyenkor az ember már kezd türelmetlen lenni. Hol vannak azok az idők, amikor majdnem sírtam, mert kilenc hónapra leváltottak, holott eszem ágában se volt hazamenni (a Hévízről, az első hajómról)!
A kirakás végén megint alkottam egy draft surveyt Dimitrijnek, ami 2 tonnával kevesebb volt, mint amit Ipswichben adtam át. Ugyanis ott többet írtam 4 tonnával. Hallatlanul boldog volt, hogy milyen jó kis eredményünk van, és dörzsölte a kezét, hogy majd a stivador orra alá dugja, mert majd reklamálnak rakományhiány miatt.
Megjött az ügynök.
- Captain, a mérlegelésünk szerint 350 kilóval többet raktunk ki, mint a szállítólevélen volt. - mondta elégedetten.
És ezért kell nekem itt draft surveykodnom, na, mindegy. A boldog parancsnok a jó parancsnok, még akkor is, ha jelen esetben a boldogsága az együgyűek boldogsága...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 29. kedd, úton, Földközitenger a spanyol partoknál.

Hajnalban úgy fölébresztettem a barbát, de úgy... jót röhögtem magamban. Háromnegyed hatkor nyomtam két rövid dudát. Két perc múlva két hosszabbat. Egy perc múlva két hosszabbat, majd kinyitottam a parancsnoki híd ajtaját, hogy halljam is, amint visít a kabinjában, és újabb kettőt nyomtam. A másodiknál nyílik az ajtaja, és üvölt valamit oroszul.
Rendben. Biztosan nem alszik el.
Feljött, dúlvafúlva, hogy miért nyomok annyit, miért ilyen vadul, meg mondta, mondta, én meg vigyorogtam a szemébe, de nem szóltam, és ő tudta, hogy ennek a helyzetnek az okozója egyáltalán nem én vagyok. Mondta azt is, hogy ő jelzett vissza, és jelzem, ebben lehet valami, csak én nem hallottam, ugyanis, ha egy kabinban megnyomják valamelyik kommunikációs gombot, az elkezd világítani, és az övé világított. De azt hiszem, csak az utolsó dudaszó alkalmával.
Egy a lényeg, hatkor lejöhettem aludni.
Délután jöttek az ímélek: nem kötünk ki, a NOR-t (hivatalos érkezési értesítés) jó lenne 12.00 előtt leadni. Következő: kikötünk. Következő: nem kötünk ki. Következő: kikötünk, de csak holnapután... és itt elvesztettem a fonalat, mert lejöttem vacsorázni.
Ilja két órát velem őrségezik, kettőt Dimitrijjel. Jó látni a buzgólkodását. Ő itt egészen másképp mozog, mint amikor hármasban "dolgoznak" a fedélzeten a matrózok. Nem azért mondom, de két zöldfoki matróz két nap alatt, fél kézzel, hátrafelé megcsinálja, amit ezek hárman öt nap alatt összekínlódtak! Az igaz, hogy szép lett a próva, de azért túlzás, hogy mennyit elszöszmötöltek, csinálták tesséklássék módon, közben nem mulasztva el az egészséges eszmecserét, lehetőleg hosszan...

Május 30. szerda, úton, Barcelona.

Éjjel befejeztem a térképek javítását, hála istennek. Mikor cihelődtem, arra gondoltam, hogy le kellene fényképeznem az asztalomat.

A technika "ára"

Azt hiszem, hogy korunkat a kábelek koraként lehetne jellemezni. Szegény Encsi néha idegbajt kap, amikor a számítógép mögé kell néznie, annyi a zsinór, drót, kábel, kiegészítő micsoda... Most összeszámolom, mit hoztam magammal, illetve mi van nálam. Mert a technika ezzel jár. Szóval van nálam egy laptop, egy külső DVD író, mert a laptop régi, ebben még nem volt. Ha zenét akarok hallgatni (márpedig igen), akkor kell két hangszóró. Van egy Poket PC-m, egy mobilom, egy videó kamerám és egy fényképezőgépem (illetve kettő, mert a régi tönkrement). Nos, ezekhez a következõ kábelek és kiegészítõk szükségesek:
Laptop, DVD író, videó kamera, mobil, Pocket PC: hálózati csatlakozó.
USB kábelek tömkelege, amivel a laptophoz tudok csatlakozni: DVD író, fényképezőgépek, videó kamera, egér, Pocket PC, külső adattároló.
Mobil csatlakozó kábel a laptophoz
DV kábel a videó kamerához
PCMCI kártya, amivel csatlakozik a DV kábel
PCMCI WIFI kártya, hogy tudjak az internetre csatlakozni, ahol van ilyen hálózat,
TV csatlakozó kábel a kamerához és a fényképezőgépekhez.
És egy akkutöltő is kell a soksok tölthető elemhez
A sok USB-vel csatlakozó bigyó miatt egy 4-es HUB (USB elosztó)
És van egy fejhallgatóm is meg egy pár hangszóróm. Szóval kábelhegyek!
És ehhez vedd hozzá, hogy nem hoztam magammal a nyomtatómat, otthon hagytam a videó kamera USB kábelét. És a hangszórók elemesek, nem hálózati adapteresek, na, milyen eszem volt, amikor megvettem?
Délben azonnal jött a pilot, fél kettőre kikötöttek. Csak holnap kezdenek és pénteken leszünk készen.
Holnap reggel megyek fogorvoshoz. Dimitrij beszélt Krémersszel, aki azt mondta, hogy a kezelőlapra azt írassam, hogy húzás, és akkor nincs gond, azt fizeti a biztosító.
Most először, szokásommal ellentétben végig ácsorogtam, amíg az ügynökkel foglalkozott. Hát, ha a spanyol helyébe vagyok, lehet, hogy minimum ezernegyvenötször jól pofán vágtam volna! Hogy jön egy senkiházi orosz ahhoz, hogy megérkezik Spanyolországba, és akkor nagyképűen, persze szégyellni valóan gyatra angolsággal, elkezdi az országot, a spanyolokat cikizni az ügynöknek? Ez, akinek dunsztja nincs arról, hogy mi a civilizált viselkedés, kioktatja az ittenieket európaiságból, azért mert annyi papírt kérnek az érkezéskor, amennyit kérnek! Egy szovjetutód orosz! Őrület! Nem is bírtam végig, otthagytam.
Az ügynökkel kiment vásárolni, nagyon helyre legény volt, amint talpig bukósisakban - a koponyája hegyibe, mert nem tudta a fejére húzni , felpattant a 80 köbcentis motorka utas ülésére. Csak este ette vissza a fene. Akkor bejött a kabinomba, és kitette, amit hozott: egy üveg adzsikát (ez irtó finom grúz fűszerzagyik, ételízesítő) és egy füzér erős pirospaprikát. Nézem, ez jófajta chili, megtörtem, megnyaltam, erős.
- Ez finom. De mihez kezdesz vele?
- Én semmit nem akarok csinálni vele, neked hoztam. Daráld porrá és tegyük a mézbe.
- Hát nekem nincs paprikamalmom - mondtam megrökönyödve. - És ez egyébként sem száraz még eléggé...
Így aztán itt maradt nekem a csokréta chili. Fogtam, és levittem a szalonba. Majd azt tesz vele, amit akar. Kávé után letettük a mentőcsónakot (nem az, mert rescue boat, de én mentőcsónaknak hívom, mert minek bonyolítsam, és ha valaki olvassa, annak oly tök mindegy!). Utána beült hozzám Józsi úr, és nem fogyott ki a panaszból, csak úgy szidta a barbát.
Úgy gondolom, hogy abban tökéletesen igaza van, hogy Dimitrij a mi fogalmaink szerint felér egy faltörő kossal a bunkóság tekintetében. De ha megpiszkálnánk a dolgot, akkor nagyon hamar kiderülhetne, hogy ilyesfajta viselkedésre van szocializálva, és ami Európában bunkó, az Oroszországban nem az. Természetesen az intelligencia az nemzetfüggetlen valami, és vagy rendelkezik vele valaki, vagy se.
A kaftán: vagy se.

Május 31. csütörtök, Barcelona.

Legnagyobb meglepetésemre Dimitrij már lent volt a szalonban, amikor lementem reggelizni. Lazán felfalta az összes sajtot, amit Krisztián hármunknak tett ki. Ez is tipikus viselkedése: mindent neki, mindent felfal, és pazarol. Ipswichben kaptunk két hétdecis üveg olíva olajat, a legjobb fajtából. Amit ez művelt vele, nem igaz! Vagy másfél decit locsolt a salátájára, a rizsre és a rántott húsra! Hogy miért? Mert van. És főleg: ingyér van, hát nyomás, belénk mindent, más nem számít. Na, mindegy. Azért én nem maradok éhen, két tükörtojás egy szelet barna kenyéren elég volt reggelire.
Az irodában ültem, büszkén hozta a szerzeményét: tegnap vett két hangszórót az új számítógéphez. Mert nem tudom, mondtam-e, hogy kijárta: lehessen egy új komputer az irodában. Ipswichben megkaptuk. Az első dolga volt, hogy megosztotta (particionálta) a winchestert, és felpakolta magának az orosz nyelvű Windowst. A fent levő Microsoft Officet is kiirtotta, rátette a magáét.
Így most van neki egy új játéka, mert hiába van a "mi" partíciónkon angol nyelvű Windows, ahhoz, hogy használhassuk, ki kell kapcsolni, újra indulni, és mikor, mert ő állandóan benne csücsül a komputerben. És persze állandóan cikizi.
- István, milyen ez a képernyő, lassú...
Nos, ebben van valami, és azt hiszem az a baj a "lassúsággal", hogy nem lehet rajta játszani.
Na, föltette a hangszórót. Induljon a zene...
Hoppá! Azt mondja a Media Player, hogy nyet. Merthogy az is oroszul beszél. És innen Dimitrij küzd, harcol, derekasan, mintha csak várjátékot játszana, próbálkozik meg minden, de nem tud hangot facsarni a masinából. Most miért mondjam meg neki, hogy nincs hozzá a megfelelő kártya, azért nem megy neki, és ahhoz meg lassú az esze, hogy meglássa a hardverlistán... Ez ugyanis irodai munkaállomás. És ehhez nem kell semmi, ami fütyöl, zenél, és bakot ugrik, mindössze egy angol nyelvű Word, meg Excel, egy képnézegető és kész. Őkelme azt hitte, hogy egy szupergyors játékgépet kap, de sajnos a tulajdonos se hülye.
Otthagytam, hogy manipulálja a hangszórócskáit, és lementem. Nekem ez a gép semmire se kell, mert ott van a hídon a régi, minden munkám benne van, nekem az a kézenfekvő.
Kirakás indul reggel kilenckor.
Kilenc óra tízkor megjött az ügynökségi autó, hogy elvigyen fogorvoshoz. Indulás előtt mosolyogtam magamban: mint gyerekkoromban, a fogorvoshoz indulás előtt elmúlt a fájás. De mivel már nem félek, ez valóban másfajta "elmúlás" volt. Ez "igazi". Ugyanis elmúlt a gyulladás. És meg is mutatta a röntgen, hogy nem látni semmit. A fog "ép", azaz jól kezelt, nem lyukas, tehát a foggyökér gyulladhatott be, azt majd otthon kell kikezelni. Kaptam antibiotikumot, és erős fájdalomcsillapítót, ha szükség lenne rá. A dokilányka szerint (semmiképp nem néni...) kibírja hazáig. Ha nem, visszajövök, és elfenekelem.

Hogyan ne mérjük magunk?

Utána gyógyszertár. Az ügynökségi tag kiváltotta a piruláimat, addig én lelkesedtem, mert találtam egy mérleget, hát gyorsan megmértem magam. Afféle, ma már persze általános, mindentudó mérleg volt.
Ráálltam.
Beledobtam a 20 centet. Látom, valamit jelez, és villog, a pénz meg leesett. Kivettem, újra bedobtam. A kijelzõ csak villog.
Lehajoltam, hogy elolvassam, ugyan mi a baj?
Nos ezt írta ki: "Álljon egyenesen, amíg megmérjük a magasságát".
Ezért aztán 104,3 kiló vagyok és 165 centi magas, mert amíg görnyedten olvastam, megmérte a magasságom... A súlyból le kell vonni a ruházatot, és az MBT cipő másfél kiló ám! Úgyhogy mínusz két kiló. És a BMI-m (a testömeg mutatóm) is kissé elszállt (a ticketen: I.M.C.). Viszont a cipőtalp az két és fél centi vastag, hát akkor még alacsonyabb vagyok! Jesszusom!
Megkaptam a gyógyszert, és elvitettem magam a La Rambláig. Aki volt Barcelonában és nem látta, nem is volt itt!

A Rambla a régi

Elõször 1974 decemberében láttam, aztán 1976-77-ben rendszeresen jártunk ide, sok hétvégét eltöltöttünk itt, hosszú lassítások és mindenféle trükkök árán biztosítva a péntek kora délutáni érkezést, amikor is már nem dolgoztak a kikötőben.
Aztán később is többször kikötöttünk, de olyan hosszan sose időztünk.
Utoljára 1999. december 16-án sétáltam itt. (Lásd: Napló a Clipper Caraibesről vége és a Petra 2. eleje) Akkor nem volt ilyen nagy forgatag. Most tele van turistával. És persze a kávéházak, bárok kerthelységei, az éttermek asztalai, mind-mind várják a vendégeket, akik nézelődnek, képeslapot vesznek, meg mindenféle csicsás bóvlit szuvenír gyanánt, és bámulják a virágárusokat, a madárkereskedők kalickáit, és lefilmezik a papagájokat, kanárikat, de van itt kokas és majom is. És ami nem hiányozhat: a csepűrágó, a mutatványos, az utcai zenész. Most az a módi, hogy a pantomimosok, akik pózba merevedve állnak a fényképezőgépek előtt, befestik magukat egyszínűre. Sokan fémszínű festéket használnak, bronzot vagy ezüstöt, ezáltal olyan, mintha szobor lenne. És a turisták fényképeznek, nevetgélnek, melléjük állnak, megcsipkedik őket, és örülnek a látványosságnak. Láttam egy "szobrot", nem tudtam eldönteni, hogy él-e vagy szobor-e valójában? A kérdést az döntötte el, hogy mondjuk egy Lenin szobor előtt sose láttam perselyt (pedig jogos lett volna!). Itt pont van, nem kell a gondolatot tovább fűzni!
A séta során a piacot kerestem. Találtam egy élelmiszeráruházat, ott vettem Milkát és három palackot, olyat amiben a rozé és a vörösborokat árulják. Nem voltak üresek! Majd Józsi úrral leteszteljük, mert a beszélgetés közben jól tud esni egy kis borocska, ha az nem lőre.
A Milkát azért vettem, mert Józsi úr megkért, hogy hozzak, de ha már vettem neki, akkor vettem magamnak is. Ám bejőve, megettem két csíkot, és a többit levittem a legénységi szalonba kávéhoz. Legyenek ők cukorbetegek, nem igaz?

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 25. péntek, úton, Vizcaya.

Jó sűrű köd fogadott éjfélkor, és más nem is történt volna, ha nem akasztjuk össze a bajszunkat a kaftánnal. Az egymás ébresztése úgy történik, hogy kidudáljuk egymást az ágyból. És ugye, amikor valaki rendszeresen elalszik - és ez minden esetben a barba, én soha, legfeljebb egyszer egy behajózás alkalmával, akkor is csak abban az esetben, ha én keltem magam a mobillal és elfelejtkezem róla , akkor a másik már minden esetben erőteljesen igyekszik ébreszteni. Így lehetett ma is, én már nemigen figyelek oda, milyen hosszan szól a duda lent a kabinjában.
- István, ez nem ködkürt! - jött fel hatkor a barba méltatlankodva. - Miért nyomod ilyen veszettül?
- Mert sose tudom, mikor nem alszik el - válaszoltam. Na, erre nincs igazán válasz, mert ugye még azt se mondhatja, hogy csak egyszer-kétszer fordult elő.
Most durcás lettem, és többé nem ébresztem, csak egy rövid dudával, és csak egyszer. Ennek az lesz a következménye, hogy legalább egyszer lehet, hogy órákat fogok ráhúzni, amikor ő majd édesdeden és felelőtlenül durmolni fog, de többször nem.
Vagy igen.
Majd meglátom, és a baj az, hogy biztosan meg fogom látni.
Kíváncsi lennék, hogy milyen ember oroszul, mert egyre inkább azt látom, hogy nagyon nem szereti a legénység, már nagyon várják, hogy tűzzön a fenébe, és tessék: ráhúz még egy hónapot.
Erre mit csinál este? Elnézte az órát, és engem fél tizenkettőkor ébresztett. Na, de nem nagyon ébresztett, mert 11kor hascsikarásra ébredtem. Aztán lementem enni valamit, Krisztián mostanában eltesz maradékot nekem éjfélre, hát csirkemell evés közben belenyilallt a fogamba, abba, amit behajózás előtt "felújítattam". Nem tudom, mi lesz? Ha nagyon fáj, akkor én kihúzatom, nem érdekel, hogy az első metszőfog! Van bajom elég...

Május 26. szombat, úton, Atlanti óceán a spanyol és portugál partok előtt.

Kezembe került Hamvas Béla: A bor filozófiája című írása. Hallatlan élvezettel olvasom. Olyanokat ír, hogy egyre mélyebb a meggyőződésem: ez az ember értette, és tudta élvezni az életet, de nem abban az értelemben, ahogyan az "életet" manapság elképzeltetik a plebsszel. Ilyet ír:
"Általában azt tapasztaltam, hogy még azok is, akik az ételek és a borok válogatásában elég nagy készségre tettek szert, a dohányösszhangzatokra kevesebb figyelmet fordítanak. Ennek a gondatlanságnak előbb-utóbb meg kell szűnnie. Ha bennünket helyesen kormányoznának, a különböző ételekhez és borokhoz való dohányok szívását már régen rendelet szabályozná. A jelen ateista kormányzatoktól persze az ilyesmit hiába várjuk."
Vagy:
"Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma, sajnos, ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit ivott, és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott. Nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit inni, ez az élet nagy ünnepélyes pillanatai közé tartozik. Ilyenkor az asztalt le kell takarni sárga vagy rózsaszín abrosszal, a vázába virágot kell tenni, éspedig cinfát vagy napraforgót, és egészen nagy költőt kell olvasni, Pindaroszt vagy Dantét vagy Keatset. Aki az ilyen pillanatokat nem ismeri fel, azt elveszett embernek lehet tekinteni.
Van még néhány ilyen kirívó eset. Ünnepi vacsorán, amikor a fiatal félkövér libához szekszárdit ittak, az egyik úr a főispánt köszöntötte fel. Sajnos, ez ma a hihető dolgok közé tartozik. Az egyik faluban azt mesélték, hogy a jegyző kolbászos lecsóhoz ópannonhalmit ivott. Ha ez igaz, akkor a jegyző gyengeelméjű volt vagy ateista. Nekem az a gyanúm, hogy az utóbbi."
Reggel hat előtt tíz perccel "ébresztettem" Dimitrijt. Aztán hat után tíz perccel, majd ötpercenként. Fél hétkor abbahagytam.
Nyolckor jött fel:
- Sorry, István, miért nem ébresztettél?
A tipikus és pofátlan kérdése azoknak, akikből hiányzik az emberi tartás. A sorry-val persze el volt intézve minden. Szerinte biztosan.
Erre fel egész délután fűnyíróztam vele, és a legfondorlatosabb terveket fundáltam ki ellene, illetve a felébresztése érdekében. Végül a legegyszerűbb megoldás mellett maradok: hatkor elkezdem nyomni a dudát, addig, amíg fel nem jön.
Este nem volt rá szükség, mert a hat előtti "ébresztésre" azonnal válaszolt, és hatkor valóban feljött.
Együtt mentünk le vacsorázni. Most én végeztem később, mert végig csak nyammogtam, a rossz fogam óvtam attól, hogy hozzáérjen az étek, mert akkor a csillagok... az összes szentek... és mindenki le és felmenője... Még jó, hogy nem nagyon kell harapni a metszőfogakkal: a sült krumplit bedugom az egyik pofazacskómba, a salátát a másikba, és a grillezett csirkemellből apró falatot vágok, és azt is eldugom valahova a számba.
Tízeket megyünk, harmincadika dél lehet az érkezés.
Az elmúlt napokban megnéztem a Gyűrűk Urát (azt hiszem 18-adszor), most a werkfilmeket veszem sorra. Még mindig az a véleményem (sőt: egyre inkább), hogy a világ legszebb meséje, és az egyik legjobb filmje.

Május 27. vasárnap, úton, Atlanti óceán a portugál partok előtt.

Éjfélkor éreztem, hogy frankón be vagyon gyulladva a fogam. Mondom Dimitrijnek, erre fél egyig kurkászott a gyógyszerek között, talált erythromycint, most azt szedem. Biztosan van hatásosabb gyógyszer, de nem a hajón...
Közben eszembe jutott, amit már tegnap is meg akartam írni, de föl voltam ajzva, fűnyíróztam a barbával, hát elmaradt:

GIANT-4

Tudod, mi az a Giant-4? Nem? Na, akkor elmondom.
Emlékszel ugye, a 2001-es év elejének tragikus szenzációjára, a Kurszk orosz tengeralattjáró elsüllyedésére? Nos, egy holland cég nyerte el a mentési munkákat. A következőképpen szedték ki:
Építettek egy irdatlan nagy, óriási, valóban hatalmas bárkát. Ezen volt 24 darab hidraulikus emelő, a tengeralattjáróba fúrtak 24 likat, 24 kötelet leengedtek, a likba bedugták, rögzítették, majd lassan, 8 óra alatt megmozdították (majd újabb 10 óra alatt 100 métert), felemelték egészen a bárka hasa alá, majd bevitték Murmanszk egyik úszódokkjába. Ennyi, de ezen infók alapján senki ne álljon neki egy kurszkkiemelőt barkácsolni.
Ezt egy DVD-ről tudom, amit tegnapelőtt láttam, és a tervezéstől a kiemelésig mutatta a munkálatokat. És ami a nagy durranás: május 4-én, amikor Gibraltár előtt navigáltam, lefényképeztem a Giant-4-et, mert vontatták valahova a Földközi-tengeren. Akkor dunsztom nem volt, hogy mire jó egy ilyen furcsa úszó szerkezet, most már tudom.
És te is.
Ebédre fagyi volt a desszert. Ez azt jelenti, hogy egy hetet ki lehet pipálni a naptárban. A baj csak az, hogy ez a hét is család nélkül... mint annyi sok.
Ej, legyünk optimisták: egy héttel kevesebbet kell várni már csak, hogy megpusziljam az enyéimet!
Gibraltár a holnap délelőtti őrségben lesz, hogy biztosan tudjak telefonálni, egy picit megvariálom a sebességet, úgyse sietünk, horgonyra kell állnunk Barcelonában.

Május 28. hétfő, úton, Gibraltári szoros, Alborán-tenger.

Éjfélkor boldogan ébredtem: azt hittem, hogy teljesen elmúlt a fogfájásom. Nem éreztem semmit! Hurrá! Használ a gyógyszer. A biztonság kedvéért megcsattogtattam őket. Úgy belenyilallt, ahogyan az elő vagyon írva.
Hajnali őrségben semmi különös, megint úgy érkezünk, mint múltkor, kilencre számítottam a szoros közepét, 9.10-kor ébresztettem magam. Három sms is jött az asszonykámtól, és persze, amint megérkeztek, hamarosan csengett a telefon is. Közben felmentem a hídra, mert már elhagytuk a hatalmas sziklát, a barba 14 csomós átlagsebességgel jött át, az áramlás csak úgy repítette!
Hála istennek nincs semmi rossz hír, illetve így mondta az újságot:
- Kocsival elvittek I. temetésére...
- Micsoda? - kérdeztem hüledezve. Encsi leblokkolt egy pillanatra, aztán korrigált:
- Jaj, nem! A templomi esküvőre!
Na, így egészen másképpen hangzik!
Otthon kánikula, itt meg azt várom, hogy kicsit kimehessek a napra, hogy ne fázzak már annyit, hiszen még nem volt egy igazi nyári napunk, mindig csak annak tudtam örvendeni, hogy javul, melegszik az idő, de a javulás mindig romlásba, lehűlésbe csapott. És azt mondja az asszony, hogy a nyugat Mediterránra erőteljes lehűlést jósolnak. Mondjuk a tizenöt fok is melegebb, mint Greenoreban a 10-12.
Azért jó lenne egy kis nyár. Vagy nem. - Inkább otthon. Az kellene, hogy időben mehessek haza, július közepén.
A barba szarvat növeszt. Már elég csinos, vörös és kék bütyke van a homloka bal oldalán. Az egészben az a csalás, hogy nem önszántából.
Amikor behajóztam, és megláttam az ajtókat, azt mondtam magamnak: ha ez rácsapódik valakinek az ujjára, azt úgy lecsapja, mintha ott se lett volna. Vasajtók, súlyosak, persze elég jól ki lehet rögzíteni őket. Ahol meg nem, ott gumikötelet és azon kampót alkalmazunk. Nos, a barbának ki kellett vennie a zoknit a szekrényből. A klotyóajtó ráhajlik a szekrényajtóra, és úgy rögzíthető. Rögzítés ki, zokni kivesz, azonmód felhúz, és az ajtó - egy billenés következtében - rácsapódott, fejjel állt az ajtónak, így a sarok a homlokán csattant. Azt mondja, ez történt fél hatkor, hatig próbálta magát összeszedni.
Úgy, ahogy sikerült is.
Most azon gondolkodom, hogy amikor kinyitotta az ajtót, miért nem zárta kilincsre a fürdőt? Ha megteszi, nincs csapódás.
A hajóbérlő szerint még mindig Tenerifére lesz a menet. Ez nem baj. Hiszen még nem voltam ott. A baj csak az, hogy utána arab kikötőben fogunk berakni.

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 22. kedd, Ipswich, úton.

Hajnalban irtózatos "motorberregés" riasztott meg. Ha hallasz valamit, ami szokatlan, arra azonnal felébredsz. Irtó álmos voltam, hát elég sokára ébredtem fel annyira, hogy a mozaikokból összeállt a kép. Ez nem motor az ablakom alatt, hanem nyilván emelik - láncos emelővel, magyarul flasencúggal, és ez kerregett veszettül - az alkatrészeket. Ezután el tudtam aludni.
Annak ellenére, hogy nyolckor kezdenek, fél hétkor keltem. Ezt is Dimitrijnek köszönhetem. Tegnap jön vissza a városból:
- István, beszéltem a hajóbérlővel, és kellenek a raktár adatai, hol helyezkednek el a válaszfalak (bulkhead)?
- Te jó szagú, atyaúristen! , gondoltam magamban, ez a fószer nemcsak rosszul beszél angolul, de nem is érti, amit mondanak neki! Azért egy parancsnok esetében ez kész tragédia! Egyáltalán nem arról van szó, amiről beszélt, olvastam az ímélt (azt hiszem, hogy a hajóbérlő látta, hogy dunsztja nincs, miről beszéltek, ezért írásban megismételte a kérdést), miszerint kellenek a "rakodó lyukak" elrendezése, és helyzete (hol helyezkednek el a raktártetőkön). A lyuk angolul hole, a raktár hold, ezt érthette félre Dimitrij. És éppen most jöttem rá és tisztáztam magamban egy "dimitrijizmust": amikor arról beszél, hogy "én most nem - I not now" - és persze értelmetlenül használja - azt úgy kell érteni, hogy "nem tudom - I don't know". Borzasztó!
Persze, nehogy azt hidd, hogy nem tudok, vagy nem akarok róla jót mondani. Mert van, amit rettenetesen tud! De úgy, ahogyan senki! Soha nem láttam még ilyet, amit ez a parancsnok produkál! Te, ez úgy hegyez ceruzát, hogy az fantasztikus! Négy centis a faragott rész, és tűhegyes! Nem hittem a szememnek.
- István, harmadik tisztként mást se csináltam az őrségekben! Ez a harmadik tiszt kötelessége volt.
Megpróbált engem rávenni, hogy az őrség végre én is faragjam meg a cerka végét, de inkább a hegyezőt használtam.
Ja, azt nem mondtam, hogy a ceruzahegy az nagyon drága, azt nem veszünk, minek, amikor itt a hagyományos grafit.
Ez is egy nézőpont.
Megígértem, hogy reggel korábban kelek és készítek egy rajzot a lyukak elhelyezkedéséről (nyilván a búza után cementet szállítunk majd), és az ügynökön keresztül elküldheti.
Szóval ma nyolckor kezdtek, állítólag napos és meleg napunk lesz.
Az volt.
Tiptop berakás, egylábas fartrimm, nincs semmi dőlés. Elhúzódott a munka, mert a teherautók csak hébe-korba jöttek. Így aztán volt időm sokat beszélgetni a szállítószalag kezelőjével. Kedves, muris figura volt. Közvetlen, szeret beszélgetni, és állandóan jött, és mondta, mondta. Amúgy, mint egy díjbirkózó, úgy néz ki. Nem kövér, hanem vaskos, nagydarab, kopasz ember, sodorja a cigit, és kedvenc sportja a box, hobbija a horgászat. Ha ez felpofoz egy halat! Hozott egy Daily Start, és így adta át:
- Hogy menjen fel a vérnyomása, chief...
Nem kell megijedni, nem írtak semmit Magyarországról. Csak a címlapon van egy csaj, az itteni Barátok közt, jóban, rosszban egy sztárja, aki megmutatja a cicijét és a fenekét. Hát, ha egyszer ez van benne a művészi szerződésében, akkor meg kell mutatni, bizony, akkor is, ha elég ramaty az alakja (ahhoz, hogy nyilvánosan dicsekedjen vele).
Aztán beszélgettem a kikötői lelkésszel.
Azért jött (egy méretes Land Roverrel), hogy meginvitáljon a tengerészklubba, de hát szokás szerint későn jött, amikor már senki se tud kimenni. Így csak egy CD-t adott, amin egy többnyelvű újság van, hírek olvashatók mindenfajta nyelven. Még moldávul és csehül is, de magyarul persze semmi.
Jó fej volt az öreg.
- Chief, még ma is nagyon hiányzik a tenger. Hajózni 1963-ban kezdtem, egy óriás tankeren, két éves volt a szerződésünk! Parancsnokként hagytam abba, de a szívem visszahúz.
- Aki annyit hajózott, mint én is, az mondhat, amit akar, be van oltva a tenger szeretetével! - mondtam, és hevesen bólogatott. - Legfeljebb szidjuk az új módit, dühöngünk, meg minden, de amikor kint vagyunk a vízen... azt nem lehet elfelejteni. És igazán megérteni is csak egy tengerész tudja. Én is nagyon várom a nyugdíjat, mert már belefáradtam, de rossz rágondolni, hogy eljön az idő, amikor ezt kell, hogy mondjam: vége, többé nem szállok hajóra. Az a világvége, az összeomlás lehet annak, akinek nincs olyan családi háttere, mint nekem. Nekem van hova hazamennem, és ez a legfontosabb! És kell lenni valaminek, ami elfoglaltságot ad majd, ha otthon kell maradni végleg. Nekem van, hál istennek, sokszor az a baj, hogy nincs időm mindenre. Azt nem tudom elképzelni, hogy otthon üljek és unatkozzak!
Barátságban váltunk el, hamarosan befejeztük a berakást.
Csak a draft surveyt kellene megúsznom, de hiába, mert Dimitrij e nélkül nem tud élni. Hát azért nem nagy gond, csak addig kellett elhúznom az időt, amíg meghozták a hivatalosan berakott mennyiséget, ekkor már nem volt gond egy számítást produkálni, ami 4,7 tonnával volt több, mint a szállítólevélen. Dimitrij nagyon örült az eredménynek. Én meg annak, hogy sikerült örömet szereznem, és végül is ez a legtöbb, amit adhatok neki, hát miért tagadjam meg tőle? Nem?
És amíg számolgattam, megjött a kaja, ettől egy kissé kiakadt Dimitrij, és az én kis okos buksimba sem fért, de a tény az tény. Mert: a cég, amelyik a kaját intézi (a tulaj kiadta egy rostocki vállalkozásnak, de hogy miért, dunsztom sincs) Greenoreba írt, hogy ott nem lehet semmilyen körülmények között megoldani a kaja leszállítását. Itt megkaptuk. Tudod, honnan hozták? Hullból, ami 210 kmre van innen! Hát dögöljek meg, ha Dundalkból - 20 mérföldnyire volt - nem lehetett volna Greenoreba szállítani! Ráadásul az áru itt ronda, sok mindent nem hoztak, és az ára! Fontban többe került, mint Írországban euróért! Az 1 eurós tejet itt másfél fontért hozták be! Azt mondom, hogy dögöljön meg mindenki, aki bármikor is egy hajó kajapénzéhez hozzányúlt, ellopta, vagy a saját kis üzletét menedzseli belőle!
Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről... mert nagyon felmegy a pumpa...
Amikor kerestem valakit, hogy mondaná meg, mennyi rakományunk van a hajóban, elmentem a hídmérleghez. Megmértem magam, 100 kiló vagyok! Ez persze csak annyit jelent, hogy több, mint 80 és kevesebb, mint 120, ugyanis 20 kiló a pontossága.
Hatkor indultunk.

Május 23. szerda, úton az Angol csatornában.

Éjfélkor alig tudtam felkelni. Fájt minden csontom... Kellemes hajnali őrség, teljes szélcsendben hajóztunk. Ha tartjuk a sebességet (azaz nem jön közbe semmi csúnyaság), akkor 30-án érkezhetünk. Az ügynök azt üzente, hogy 31-e előtt érkezzünk, mert erre a napra várnak egy hajót, és amelyik előbb jön, azt rakják ki, márpedig egy óriás bulk carriert sokáig tart. És nem szeretném lekésni a cementrakományt, mert ha megyünk, akkor a Kanári szigetekre, Tenerifére szólna a fuvar.
Este meccs. Eszemben tartottam, mert a BL döntő, azért már valami! Milan - Liverpool Athénból. Meg nem erősített hírek szerint az olaszok győztek. Nem láttam gólt, mert az első félidõ 40-ik percében otthagytam, olyan unalmas volt. Nem tudom, melyik csapat győzelmét szerettem volna. A Liverpool mellett szólt, hogy Gerrard mellett volt másik tíz ismeretlen, "no name" játékos, és az ember mindig a kisebbnek drukkol. Az olaszok mellett az, hogy mindig szerettem az olasz focit, viszont ellenük hergel az, hogy ezek az olaszok végtelen nagyképűek, fenn hordják az orrukat. Így aztán tök mindegy, ki vitte a pénzt, úgyis csak az számít.

Május 24. csütörtök, úton, Vizcaya.

Hajnalban térképeket javítottam. Meg délután is. Ebéd után Ilját teljesen cserbenhagyta Dimitrij, így aztán a fiúval sokat beszélgettem a hídon. Ugyanis egy órára meghívta a kadétot, hogy a gyógyszerszekrényt tegyék rendbe, de hiába jött fel Ilja, a kaftány inkább mozizott a kabinjába bezárkózva.
Megmutattam a "gyereknek", hogyan javítom a térképeket, aztán kikérdeztem a tanulmányairól. Ő már, kérem, egy valódi batchelor. Vagy valami ilyesmi. Még kell másfél év, és megkapja a specialista képesítést. Aztán mehet tisztként hajózni.
Beszélgettünk a családjáról is. Ukrán állampolgár, de orosz nemzetiségű: az édesapja orosz, a mama fehérorosz. Ami feltűnő Iljában, hogy a kiejtésén nem lehet egyáltalán érezni az orosz anyanyelvűséget. Tengerészfamíliából származik: hajózik a bátyja, nagybátyja, az unokatestvére.
Email a hajóbérlőtől: egy panamex hajó érkezik 29-én Barcelonába, így mi 5-6 napot kell, hogy várakozzunk kirakásra. Na, most az a kérdés, hogy hol? Kilencvenkilenc százalék, hogy horgonyon. Sajnos.

Sajtóhuba...

Elkezdtem olvasni a "Sors kiválasztottja" című könyvet (természetesen az apám új könyve). Bocskai Istvánról szól a történelmi regény. Még az elején tartok. Az ifjú Bocskai Prága városában apródoskodik a császári udvarban, és több, kevesebb lelkesedéssel szívja magába a tudományokat, de a csillagjegyeket kívülről fújja, amikor Márton deákkal, a tanítójával, a csillagos eget bámulva beszélgetnek a sorsról, a jövőről. Mindet tudja magyarul és latinul is, csak - minő balszerencse - a sajátját téveszti el. De nem az ő hibája, hanem Márton mesteré, mert ugye ő tanította. És ő készítette a császári udvar csillagászának a horoszkópjából a kivonatot kisura számára, és ott se Capricornusként szerepel, hanem Capticornus vagyon írva (ez persze csak egy nyomdai hiba).

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 17. csütörtök, Greenore. Gondolom, holnapnál előbb nem indulunk. Így több mint egy hetet töltöttünk ebben a picurka kikötőben. Nekem kellemes élmény, de kéretik Józsi urat is kikérdezni, ő hogyan emlékszik vissza?
Elküldtem a leveleimet, a másodikat, még egyet (esetleg kettőt) küldök, és mehetek haza...
Délután azzal lepte meg a barbát Egyik Andreas, hogy este tízre készen lesznek. Fél tizenegykor még csak alarm volt, meg mindenki hulla, aki a főgép tíz méteres körzetében található volt. Baromi munkát végeztek, az biztos! Hajnalban jön Jürgen, majd csak nézhet, hogy mit keres itt, mert indulunk majd...
Tizenegyig füleltem, hogy indul-é a főgép, de semmi zaj, így szóltam Dimitrijnek, hogy megyek aludni.
- Persze, menj csak, nekem meg kell várnom Jürgent.
Akkor megyek, jóéjt.

Május 18. péntek, Greenore, úton.

Reggel hétkor keltem, gyorsan a hídra, duda Dimitrijnek, de szokás szerint meg se moccant. Kikérdeztem a watchmant, mi történt az éjszaka, de semmi különös. Megjött Jürgen, és a gépet toldozzák-foldozzák. Hát, egyszer csak elkészül.
Éppen javítom a hajózási kiadványokat, amikor jön a szakács, hogy Jürgen kéri, ha lehet, valaki ébressze fel a barbát.
Na, kapsz a pofádra, gondoltam. De nem. Dimitrij kikászálódott, feljött, és nagyon álmosan duzzogott:
- István, kettőkor jött meg Jürgen, fél négyig szóval tartott, csak utána ment le a gépházba. Alig aludtam valamit!
Ja, akkor valóban elmarad a "kapsz a pofádra".
Fél tízkor beindult a főgép (sokkal halkabb, mint korábban), megrendeltük a pilotot, és megkaptuk a viharjelzést: egész Írország körül tombol a 9-es nyugati szél. A francba...
Fél tizenegykor elment Jürgen és a két Andreas.
- Cin, cin... - mondom Dimitrijnek.
- Mi az a cin, cin? - kérdezi.
- Hát elment a macska, cincognak az egerek!
Még most is ezen röhög, táncol és énekli: cin-cin... pedig itt a révkalauz.
Ahogy kiértünk, elcsendesedett a szél, az őrségemben végig elviselhető volt.
Hatkor viszont fordult, déli lett, és megfogta a hajót, a szembejövő hullámok hátán bukdácsolunk, ütünk, hogy az egész test beleremeg. A laptopomat betettem az ágy fiókjába, a biztonság kedvéért.

Május 19. szombat, úton.

Éjfélkor már dühöngött a kilences vihar, a barba mindössze 24 mérföldet tett meg hat óra alatt. Egyszer-kétszer akkorát billentünk, hogy üvöltve repültem ki a székből! Minden félórában lejártam a lakótérbe, és ami kimozdult, kiszakadt, elrepült megpróbáltam megkötni, visszatenni. A kabinom tragédia. Az ajtót alig tudtam kinyitni, minden a földön. És lám, mire jó a sok kábel a laptophoz: minden, ami a környékén és alatta volt, megmaradt. Károm semmi, hát így aztán nem érdekel, ami történt.
Napközben mindenki kókadozott:
Krisztián két kavarás közben lerogyott a legénységi szalon szófájára és feküdt egy cseppet. Razvãn amikor csak tehette lekucorodott valahova a gépházban. Józsi úr lovag volt és elküldte az óljába, hogy vackoljon meg amíg tart a rossz idő. A matrózok is kókadoztak, én reggel hatkor azon tépelődtem, hogy elalvás előtt kidobjam-e a taccsot, de aztán addig tépelődtem, amíg fel nem kellett már kelni.
Este hat előtt öt perccel fordultam be a Wolf Rocknál, keletre megyünk innen, teljesen hátulról jönnek a hullámok, mindenki kivirult.
Amikor lementem vacsorázni a tévében az FA Kupa döntőjét vívta két multi. Semmiről se maradtam le, a hosszabbítás második félidejében a Chelsea rúgott egy gólt, ezt láttam, ők viszik a nagy pénzt. Elnéztem a két csapatot (a másik a MU): mi lett az angol futballból? Nagy multi vállalkozások, vagy egy milliárdos üzlete, akik úgy tesznek, mintha focicsapatuk volna. Az nyer, akinek több pénze van játékosokat vásárolni. Én persze a MU-nak drukkoltam (volna), a matrózok meg nyilván a Chelsea pártján voltak, hiszen orosz zsebben van a londoni kék-fehér klub. Én ez ok kapcsán szerettem volna, ha a MU nyer.
Egyre jobban aggaszt a lassan már másfél hónapja tartó székletproblémám, hiába szedem az orvosságot, nincs sok változás. Pedig napi egy zacskó Fybogel citrus granulátum helyett (ahogyan a javallat írja) kettőt szedek. De hát az igazsághoz tartozik, hogy láttam az orvoson, hogy dunsztja nincs, mi bajom lehet. Annyit tanultam én is (hajdan, a főiskolán), hogy abból, amit el tudtam mondani, nem lehet biztos diagnózist felállítani, ehhez kivizsgálás kell. Motyogta is a doki: ha nem segít az orvosság, kórházba kell menni.
A magam megnyugtatására megkérdeztem Józsi urat, hogy nem fogyok-e szemmel láthatóan? Megnyugtatott, hogy nem, és gyorsan elmesélt egy rémtörténetet, amikor ő fogyott le hajón a hasmenéstől. Meg azt is, hogy ma délelőtt, a viharban, egy dosszié lezúgott a polcáról, és ráesett a laptopjára, végigszánkázott az LCD kijelzőn, a nyoma látszik, de nagyobb baj hála istennek nem történt.

Május 20. vasárnap, úton.

Nyugalom, csendes, normális forgalom a hajnali Angol-csatornában. Sok a hajó, de mind tartja a kijelölt útvonalat. Csak Dimitrij nem. Hatkor úgy kellett kirobbantani az óljából. Nem tudom, mit tud ilyenkor csinálni, mert mindegyik dudálásra válaszként megnyomta a gombot, aztán, gondolom, visszaaludt.
Ahhoz képest, hogy az elmúlt napokban végig sírtam, hogy nincs kaja, reggel benéztem a hűtőbe, és legnagyobb meglepetésemre két csirkecomb nézett velem farkasszemet.
Nem sokáig!
Csak egyet ettem meg, de az jól esett afféle korai reggeli helyett.
Más nincs. Van ilyen nap is.

Május 21. hétfő, úton, Ipswich.

Ebben a kikötőben is először vagyok. Most "német" érkezésünk volt, mert hatra kérte a barba a révkalauzfelvevő helyre az érkezést, és lőn. Persze, amikor feljött pánikba esett:
- Itt vagyunk, jön a pilot? Hát miért nem... akkor meg mikor...
És habogott összevissza, mert persze megint elaludt, és meg volt zavarodva, hogy nem a szokásos reggeli őrségre jött, hanem megyünk be a kikötőbe. Szóval aludtam egy óra tíz percet nyolcig, akkor dudált ki, megérkeztünk a rakpart elé. Az ilyen alvás rosszabb, mintha nem is aludtam volna, mert fáztam, fájt a szemem, minden bajom volt, szédelegtem, tántorogtam, magam se tudom, hogyan kötöttünk ki.
Öt szállítószalaggal raknak, holnap lehetünk kész. Remélem, nem esik az eső, mert a raktár teljesen ki van nyitva! És ez sokszor fejfájást okoz, mert az ég felhős, szívszorongva sandítok az égre, aggódva kémlelem a távoli felhőket, s a túlparti városkát övező dombokat, esik-e? És néha jött pár csepp, amikor az ember tépelõdik, zárjone vagy se? Ez azért nagy gond, mert a csukáshoz kell legalább fél óra, s ha jön a zuhé, elázik a gabona. Szerencsém volt, egy csukással megúsztuk a napot. A rakományt mérlegelik (hitelesített hídmérlegen), tehát a súly biztos, ami bennünk van. De nem Dimitrijnek.
- István, csinálj draft surveyt, hogy ellenőrizhessük a mérlegelést. - mondta hatkor, amikor elmentek a rakodómunkások.
Szegény feje, draft surveyyel ellenőrizni a hídmérleget... Na, mindegy, az ember nem vitatkozik, hát megcsináltam. És jó, hogy így tettem, mert kiderült, hogy hiába mondta Razvãn, hogy üresek a ballaszttankok, van bennünk vagy 60 tonna ballasztvíz. A draft survey után elkészítettem az útitervet Barcelonába, és íme: félt tíz, és nincs több dolgom!
Közben Dimitrij, mintha megérezte volna az éjszakát, húzta a lóbőrt. Fél tizenegykor mondom neki, hogy megyek aludni.
- Én, meg kell, hogy várjam a kocsit Németországból - mondta, ugyanis várunk egy furgont, ami anyagokat hoz, és viszi a törött turbocharger alkatrészeket, amit bemutatnak a biztosítónak.
Na, én ezt nem vártam meg, hanem elköszöntem.
Dimitrij nem adott "jóéjtpuszit"...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 13. vasárnap, Greenore.

Most nem írom le előre, mint tegnap reggel tettem, hogy "úton", mert ha valaki megkérdezné az asszonyt, szerinte (és neki mindig bejön ám!) csak azért nem lett kész a főgép, mert elkiabáltam, hogy elmegyünk. Viszont van valami, amit nem kiabáltam el:
Cseréljük meg a dátum napjának a számát, és lehet vele játszani: ma, 13-án 31 éve, hogy megismertem Enikőt. És annak ellenére, hogy akkor este azt mondtam, hogy... ma már 31 éve együtt vagyunk. Szóval akkor este nem kiabáltam el!
Majdnem a szerződés felénél vagyok, hát kitakarítottam a kabint. A másik oka, hogy most nyugi van, és időm is. Reggel fél kilencig aludtam. A legnagyobb meglepetésemre Dimitrij már fent volt, amikor felmentem a hídra, úgy háromnegyed tájt. Amikor megmondtam, hogy Jürgen jön le, és immár vagy huszadszor - de most úgy látszik, oda is figyelt arra, amit mondok - azt is, hogy tavaly még hajózó parancsnok volt, akkor megnyugodott.
- István, hosszú évek tapasztalata, hogy akik beülnek irodába dolgozni, azok három év alatt felejtik el, hogy tengerészek voltak, és válnak irodakukaccá, mert addigra teljesen elszakadnak a valóságtól. Így ettől az embertől nem félek...
Délben kitűzött a szakáccsal a carlingfordi szupermarketba, vásárolni kaját (mert nem tudnánk mit adni az érkezőknek, és ez azért zsenánt lenne, mert a német számit csak, a legénység nem). De mielőtt elment volna, elzavarta Józsi urat aludni, mert ha megjönnek, lesz dolga elég.
Délután raktármosást adtam a matrózoknak. Nos, mit mondjak, ezek közel se olyan jók, mint az előző csapat, és ugye azok meg se közelítették a "színes" matrózaimat, hát el lehet képzelni. Azért az alapállás itt fordított: a bolgár a legjobb, a két ukránból az egyik gyerek, tanulja a szakmát, a másik meg nem ért angolul, de mindenre azt mondja, hogy yes, hát tele vele a hócipőm. Na, ellenőrzöm a csapatot, amikor feljövök, látom, a barba kávéscsészéket gyűjt a konyhában, meg cukrot, teát, kávét.
- Megjöttek? - kérdem.
- Igen! - mondta Dimitrij, és rohan fel.
Én is felmentem, üdvözöltem Jürgen captaint, nem lepődött meg nagyon, mert ugye tudta, hogy itt vagyok, de nagyot vigyorgott, amikor meglátott:
- A szakállával együtt elvesztette a kilóit is?
Tudni kell, hogy amíg vele voltam az Isartalon, hatalmas és bozontos szakállam volt.
Most rajtam a vigyor sora.
Mivel nem hozzám jöttek ötórai teára, ott hagytam őket, a barba hadd bájologjon velük. Hamarost húztak le a gépházba.
Két óra múlva jön Dimitrij:
- Különös, nagyon különös. Először az 1-es, 3-as, 4-es és 5-ös henger folyt, később meg a 2-es, 3-as, 5-ös... Nem tudom, mi lehet. De majd ők megmondják, azért vannak itt. (A számsor tőlem, mert mit tudom én, hogy - a hengerfejek milyen sorrendben vannak bekötve a turbochargerbe.)
Hát itt voltak, hogy meddig, nem tudom, mert tizenegykor lefeküdtem.

Május 14. hétfő, Greenore.

Hétkor keltem. Tegnap este Dimitrij azzal búcsúzott:
- István, ha felkelsz, kelts engem is... hánykor kelsz? Fél hatkor?
Meghökkentem. Mi a fenének?
- Fél hétkor... - mondtam, de biztos voltam, hogy hétnél előbb nem.
- Feltétlenül ébressz fel.
Na, a parancs értelmében negyed nyolckor fel a hídra, és kidudáltam az ágyból. Úgy hittem. Pedig az interkom dudája olyan veszett hangon visít, hogy muszáj rá felébredni, és mégis, ez a fószer lazán ki tudja kapcsolni a dudaszót az agyából, és negyed kilenckor támolygott fel:
- Nincsenek még itt? - kérdezte.
- De igen, most jönnek fel , mondtam, mert akkor jelent meg a mérnök úr a lépcsőkanyarban.
Dimitrij arca kisimult, és beindult a nap.
Gépház, meg a híd, intézkedés, megbeszélés, kávédzás, cigizés, ímélezés, szóval ment a munka. Én is tettem a dolgomat. "Sajnos" megjött a Notice to Mariners, ráadásul egy rakás, nyolc darab. Kezdhetem feldolgozni. Elsőként beírom a számítógépbe, hogy melyik javítás melyik térképünkre vonatkozik. Ez nagyon szemfárasztó, pepecs, idegőrlő munka, nagyon nem szeretem, mindig várom, hogy a végére érjek.
Szóval rögzítem az adatokat. A nyolc füzetből hét már kész, és éppen kávét készítettem magamnak, amikor jön Dimitrij.
- István, egy sürgős ímélt el kell elküldenem, mindjárt folytathatod a munkád.
- Rendben - mondom, és rémültem láttam, hogy bezárja mentés nélkül az Excel munkalapot. Sírni tudtam volna. Kezdhetem elölről az egészet!
Az igazsághoz tartozik, hogy Dimitrij egész nap bűntudatos volt, állandóan sajnálgatott, csak éppen nem borzolta meg a buksi fejemet, és nem adott rá puszit, hogy kiengeszteljen... Szóval nem tudtam rá haragudni igazából. Mert az ember egy sok felhasználós munkahelyen ne hagyja a fájlait elmentetlenül az ebek - de fõleg Dimitrij, harmincadjára.
Megvan a repülőjegyük, holnap mennek vissza Németországba, nekünk meg holnapután jön meg a turbó feltöltő, amit majd ügyesen beépít Józsi úr és a Razvãn gyerek.
Hát akkor jó éjszakát mindenkinek. Most elmenek aludni, és nem állítok be ébresztőt!

Május 15. kedd, Greenore, a szerzõdésem fele letelt.

Jelentem: cin, cin! Kilencig aludtam, a barba csak 11 után dugta elő a képes felét. Elmentek a németek, megmondták, hogy mit és hogyan kell csinálni, leadtunk egy rendelést, megígértek mindent, most várjuk az alkatrészt. Minden szép lenne és jó, ha nem lenne itt ez a rakat Notice. Ez megkeseríti a napjaimat, de ne tessék azt hinni, hogy bármi gondot csinálok belőle. Dolgozom egy órát, aztán teszek, veszek, megint egy kicsit, aztán jobbra-balra lógok, megint munka, szóval elvagyok vele.
Délután kimentem az ügynökségre, javítottam a Poseidon honlapján, küldtem haza ímélt és fényképeket, aztán tevésvevés.

Vacsora után kimentünk Józsival egyet sétálni. Azt gondoltam, hogy egy órát tekergünk, csodálkozunk a környéken, élvezzük a természetet, de másképp alakult, mert mentünk egy órát de egyre csak elfelé, így ugyanannyit kellett vissza is megtenni.
Útközben szóba elegyedtünk egy lóval. Nagyon barátságos volt, látszott, hogy örül, hogy van kivel beszélni, mert ahogy megálltunk a kerítésnél, azonnal odatrappolt, és dugta a pofáját egy kis simogatásra.
Aztán van itt egy golfklub. A golfpálya 2/3-át körbejártuk. Sokan ütötték a kis fehér, kerek bogyót. Nem hinném, hogy ez a felső tízezer kiváltságosainak a klubja lenne. Élveztük a sétát, a természetet, a zöld illatot, a sok szépen gondozott kert látványát, a sok-sok - kerítés mellé ültetett - dísznövényt, a sajátos épületeket, és az európaival ellentétes forgalmat. Fényképeztem, videóztam. Most nyílik az orgona (anyósom kedvenc virága), kihajlik az útra, és csodák csodája, nem lopják, nem szakítják le, meghagyják mindenki gyönyörűségére.
Hazafelé beültünk a kocsmába egy Smithwick's sörre, már tudtam, hogyan kell ejteni, nem is volt gond.
Bejöttünk, Dimitrij éppen nyomkodta a komputert és foglalta el az ellenség várát.
- Voltatok kocsmázni? - kérdezte.
- Nem, sétáltunk.
- De hát vagy két és fél órája kimentetek! Mi mást tudtatok csinálni?
- Nagyot mászkáltunk.
- Csak sétáltatok?
- Igen. Körbejártuk a golfpályát, majdnem elmentünk Carlingfordig. Mielőtt bejöttünk megittunk, egy sört.
- Na, ugye, hogy kocsmában voltatok! - mondta diadalmasan, és helyreállt a fejében minden, ami a hazai szocializációnak megfelelt.

Május 16. szerda, Greenore, Carlingford.

Kelés fél nyolckor. Szép az élet, hiszen ennyit aludni egy tengerjárón a luxus netovábbja! (Csak ki ne derítsem, hogy luxushajón vagyok!)
Laza délelőtt.
1., Cincogás.
2., Hajózási szakkönyvek javítása.
3., Várjáték.
Ez a napi program.
Az 1-es pont közös, a 2-es énrám, a 3-as pont a barbára vonatkozik. Délután megjöttek az alkatrészek. Nekem ez a kifejezés egy kicsit durva, mert számomra ez a szó néhány hatos anyát, alátétet, bizgentyűt és bizbaszt jelent, ez meg most négy marha nagy láda, és több száz kiló, kíváncsi vagyok, hogyan bandukolnak le majd a gépházba? Az alkatrészek után megjött két német gépész, mindkettő neve Andreas, így nem lesz nehéz hívni őket, ha valamiért kellenek. Ők a turbófeltöltő elismert szakértői, és mint ilyenek, azonnal nekiestek a főgépnek, és ami a legnagyobb rajta (valami irdatlan nagy, kerek dob), azt elkezdték szétszedni.
Én délben kitanáltam, hogy elmegyek orvoshoz, mert Fos óta fosok (csak a szójáték kedvéért írtam így, mert egyébként azt írtam volna, hogy baj van a székletemmel), de nem hasmenés, hanem valami... Azt üzente az ügynök, hogy 5-re legyek kész, akkor megyünk.
Kész voltam, mentünk. Carlingford, orvosi rendelő, akárcsak a Lys Carrierrel 2002-ben, amikor az egész hajó viszketett, és négyen jöttünk. Vizsgálat (ugyanaz a doki, én megismertem, ő nem), vége. Gyógyszert írt, remélem, segít.

Most jön a kaland!

Aszondja az ügynök:
- Chief, elviszem egy közeli kocsmába. Mire megissza a kávéját, már jövök is magáért.
- Oké - mondtam. Az Anchor (horgony) névre hallgató kocsmahivatal előtt tett ki. Kicsit sétáltam, elmentem a középkori városkapuig, és mivel állhatatosan esett az eső, visszamentem a kocsmához. Benyitottam. Hát ez furcsa: parányi üzlethelyiségbe jutottam, ahol cukorkát, meg rágcsálnivalókat árultak, egy másik helyiségben tömény alkoholt lehetett venni. De hol az ivó? Egy ajtót volt közvetlenül mellettem, rajta, derékmagasságban, fényesre suvikszolt réztábla:

Saloon
Benyitottam. Na, ez az!
Kellemes helyiség, félköríves pult, sörcsapok, csillogó üvegek a polcokon, hajózási térképek a falon meg vitorlásokat ábrázoló festmények, és a terem végében kérem, nem akartam a szememnek hinni: kandalló, és lobogott benne a tűz! Nem neonfény, és hősugárzó, hanem valódi, igazi, angolszász kandalló. A mellette levő asztalnál foglaltam helyet, és elropogtattam egy pint Budweisert.
Jól éreztem magam. Nézelődtem, figyeltem a betérő népeket, hallgattam az idős házaspárt a szemközti asztalnál. Az asszony keresztrejtvényt fejtett, a férje kóválygott a helyiségben, hol kiment bagózni (ugye, nyilvános helyen tilos a dohányzás), hol leült, és besegített az asszonynak. Aztán jött a kocsmárosné és szenet tett a tűzre (nem fatüzelésű kandalló), aztán olvasgattam, körbejártam, kiolvastam a falra kitett régi újságkivágásokat, mondókákat, rigmusokat, képeslapokat. Kinéztem az udvarra, a kerthelyiség közepén egy jókora horgony, nem volt érdemes lefényképezni, mert igaz, hogy üres asztalok voltak körülötte, de tele malteros vödrök és téglahalmok: a konyhát és az éttermet felújították.
Szóval elvoltam, de lassanlassan kezdett felmenni a pumpa.
Ugyanis már két órája ücsörögtem, és ügynök sehol. Közben sms haza, és már taxit akartam fogni, de a kocsmáros szerint ezt itt nem lehet megtenni, a szomszéd városból kell idetelefonálni, ha szükséges. Már ideges voltam, kiálltam a kocsmaajtóba, amikor megjelent az ügynök.
És akkor leesett a tantusz. Nyilván azért nem jött, mert végig arra várt, hogy megigyam a kávét, amit mondott, és én balga, pedig söröztem. No lám, hogy jár, aki alkoholizál!
Beültem, amíg visszavitt a hajóhoz szabadkozott, hogy Dundalkba kellett mennie, és nem úgy végzett, ahogyan számolta.
Na, de legalább meglett, még ha fél kilenckor is.
A hajón Dimitrij azzal fogad:
- Na, volt a listán?
Hű, azannyát, erről teljesen elfeledkeztem, hogy a barba megint a szocializmusban hajózik, és azt akarta, hogy a gyógyszert ne írassam fel, hanem vigyem ki a hajógyógyszerek listáját, és a doki bökjön rá, melyiket szedjem. Ha most azt kérded, hogy lehet ennyire idióta, azt mondom, valószínűleg szovjet szisztem, amikor így akarták megspórolni a gyógyszer árát, illetve valutát. Ha a hajón lévő orosz gyógyszert szedi a tengerész, az rubelért van, ha gyógyszertárban veszi, akkor a szovjet biztosító valutát kell kiadjon.
- Nem, dehogy volt! - feleltem, persze meg se kérdeztem, mert miért a tulajdonos költségére szedjem a gyógyszert, miért ne a biztosító terhére?
A barba meg csak csóválta a fejét. Én meg akkor, amikor tizenegy felé lementem, és benéztem a hűtőbe: totálisan, de teljesen üres, csak egy darab, üres, lekváros üveg hűlt benne nagy buzgón. Ez azért már több a soknál: kikötőben vagyunk, és nincs mit enni!
Holnap jön Jürgen, szólok neki, hogy ez tűrhetetlen.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 11. péntek, Greenore (és nem biztos, hogy elmegyünk!).

Persze, ez reggeli hír, majd kiderül, de most nyolckor írom a naplóm.
A tegnapi aggódásom a matrózokat illetően elmúlt, ami a raktárnyitást illeti, mindkét AB gyakorolta, és tudják már, csak Ilja maradt mára, ő tegnap fel se ment. Azt hiszem, kicsit tart a darutól. Egyébként aranyos kölyök a maga 22 évével, szolgálatkész meg minden, az a típus, ha szólok neki, hogy:
- Ilja, hozd ide a... - akkor azonnal rohan, eltűnik, és két perc múlva visszasomfordál:
- Mit is hozzak, chief? - kérdi vigyorogva.
Reggel a konyharádióban bemondta Krisztián, hogy baj van a főgéppel. S mit ad Isten, valóban baj van! Józsi búsan, de főleg idegesen jött:
- Fent van a barba? - kérdezte.
- Nyugi, Józsi úr! - nyugtattam. - Majd kilenc után, de lehet, hogy csak tízkor.
De a főgép... tegnap este mondtam, hogy baj van, akkor reggelre hárított mindent... hát most hol van? - mondta, és láttam, hogy számára (és ez természetes), nagy gond.
- Korán van. Az angolok egy órával utánunk járnak. A németek legfeljebb kilenckor teszik le a feneküket az irodában, hát hova sietsz?
Persze mondhattam én akármit, ideges a gépész. Sajnálom, de én (hál' istennek) mást nem tudok tenni az ügyben. Az a kaftán feladata, hogy elmagyarázza a tulajnak, hogy mi a baj, annak meg az, hogy próbálja megérteni, amit Dimitrij angol nyelv gyanánt kienged a szájából... Aztán az első telefonok után, amíg az okosok összedugják a buksijukat, mit látunk csak?! Megjött a MV Pommern, ez is magyarok által ismert hajó, többen is szolgáltak rajta, hát a barba gyorsan átment barátkozni. Én meg mehettem begyűjteni, amikor jöttek az ímélek a tulajtól. Capt. T. kisegített minket. Összeszedhette minden gépészeti ismeretét, és megmondta mi a teendő: "a főgépet ne indítsák el". Ezt írta. Egy kissé meglepődtem, mert olybá tűnt egész nap, hogy az a bajunk, hogy nem tudjuk beindítani. Így aztán nem nagy kunszt szót fogadni. Ő meg elégedetten jelentheti a főnökének:
- Megmondtam a lükéknek, hogy mit csináljanak...
Aki ért a gépekhez: a dugattyúfej megrepedt és víz folyik a hengerbe. Állítólag, ha hinni lehet Józsinak, márpedig én hiszek neki, mert igen fájintos gépésznek tartom. Dolgos, és ami igen ritka madárfaj manapság: lelkiismeretes!
Most a kaftánnal kalákában imádkozunk (ő intenzíven én sokkal kevésbé), de eddig nem sok sikerrel (ráadásul az EUban a kaláka tilos, mert nem adózik az ilyen munka), ugyanis a legutolsó információim szerint az Esőisten Mexikóban lakik, és a barba sírása addig nem ér el. Ugyanis azt szeretné, ha eső miatt itt állhatnánk hétfőig, mert eddig senkinek nem jelentette a főgép halálát, szeretné elsumákolni a kikötő, de főleg a hajóbérlő előtt. Márpedig főgép nélkül nem vagyunk menetkészek. És akkor jönnek a gondok, meg a telefonok, meg a magyarázkodások, és én addig majd pihenek, és megmondom, hogy jelentsék, ha indulhatunk...
Mert ez most olyan kaki, amibe nem kell belenyúlnom (nagyon).
Négy körül kiderült, hogy Dimitrij igen kiterjedt rokonsággal rendelkezik. Szinte megrendelésre elkezdett esni, az Esőisten nagybácsi mindent úgy tett, ahogyan a barba elgondolta.
- Na, így jó lesz, István - mondja elégedetten. - A tulaj azt mondja, hogy Ipswichbe leküldi az új számítógépet meg a hengerfejet meg mindent, ami kell.
Irigylem a nyugalmáért. Én ezt nem tudtam volna így elrendezni. Arra gondolok, hogy eltitkolni a hajóbérlő elől, meg a hatóság elől. Én erre alkalmatlan vagyok. Én meg tudom mondani az igazat, de nem tudom kozmetikázni, nincs diplomáciai érzékem, ezért nem is vágyom vissza parancsnoknak.
Józsi úr úgy hét körül esett be a szalonba, hogy megegye a vacsorát. Közben meg panaszkodik a barbára, szidja, mint a bokrot az előző orosz főgépészt, aki semmit nem csinált a gépházban, amit karbantartásnak, vagy szakszerű üzemeltetésnek lehetne nevezni.
Nem baj, Ipswichben megkapjuk a hengerfejet - nyugtatom meg Józsi urat. Erre, ahelyett, hogy megörülne, kigúvadt szemmel néz rám:
- Ezzel a főgéppel hogyan induljunk el?
- Hát, ezt nem mondta - bizonytalanodtam el.
Végül úgy látszott, hogy minden nehézség ellenére Józsi megtalálta a módját, hogy szétszedjék, ami kell, és megcsinálják. Ruszlán és Boriszláv is segített neki, meg ott volt Razvãn, aki hallatlanul ügyes és jó segítsége, Pjotr, aki géptisztnek mondta magát (mert ugye vizsgázni fog a tiszti bizonyítványért) a nyomába se érhet. Leginkább munkamorál és teljesítmény tekintetében. Dumában viszont Pjotr jobb, hogy ne csak rosszat mondjak róla. Este tízkor a barba kiment, és valamit mondott, ami rám és Iljára vonatkozik. Nem értettem. Így aztán mentem feküdni. Ha azt mondta, hogy én adjam az őrséget, mert a matrózok a gépházban dolgoznak, akkor majd kelt Ilja éjfélkor, ha meg nem, akkor, nem érdekes, amit mondott.
Borzalmas, hogy nem lehet érteni, amit mond.
Azért ez a tény nem zavart az elalvásban.

Május 12, Greenore, úton.

Hétkor ébredtem az óracsörgésre. Olyan, de olyan finomat aludtam, nem emlékszem, mikor esett ilyen jól!
Reggelinél találkoztam Józsi úrral, aki nem aludt, egész éjjel Razvãnnal bűvölték a gépet, és annyira jutottak, hogy 11 körül kész lehet, ha minden igaz. Aki nem dolgozott hajón, gépházban, el se tudja képzelni azokat a rettenetes munkakörülményeket, amikkel itt néha találkoznak a gépészek. Mert menetet vágni egyszerű (annak, aki tud). De csináld meg ezt egy hengerfejblokkban, amelyik flasencúgon lóg, te pedig egy sámlin állsz fél lábbal, egyik kezeddel fogódzkodsz, a másikkal pedig menetet vágsz... Na, most a Józsi ilyeneket tud 30 órai fentlét után is, és nem alszik el közben. Ő egy ilyen gépész ám!
A kirakást befejeztük 10-kor, a barba nagy ravaszul azt mondta, hogy két óra kell, hogy a hajót felkészítsük tengerre, így aztán fél egyre kérte a révkalauzt. Én közben kimentem az ügynökségre, az ügynök internethez engedett, megnéztem a leveleimet (több mint 2500 levél vár, ahogy láttam 98%-a spam).
A végeredmény az lett, hogy 60 tonna a hiányunk, de ez nem gond, mert Írországban mindig 2 teherautónyi a rakományhiány, ez minden kikötőben így van, a kaftány már előkészítette a protest levelet, amit mindig ír ilyenkor.
Ebéd, majd fél egykor pilot.
Révkalauz van, főgép nincs.
Lent tátottam a szám az utolsó percekben, látni akartam, amint elindul a masina. De csak nem indult. Józsi úr varázsol (egy gépész nyilván értette volna, amit csinál, csak nekem varázslat), de nincsen csoda.
Újabb varázslat, de csoda nincs.
Még egy varázslat, semmi... illetve annyi azért történt, hogy közben a barba le, leszaladt, de ő sem tudta a jelenlétével megadásra bírni a főgépet.
Fél kettőkor viszont történt valami!
Elment a révkalauz!
És innentől hivatalos a mozgásképtelenségünk, be kell jelenteni a hatóságnak, a kikötőnek, és "sajnos" a hajóbérlőnek is. A tulaj nyilván tombol, de ez nem baj.
A baj viszont az, hogy hallom, hogy a barba a telefonon fűt-fát ígér a németeknek, hogy persze, azonnal nekiállunk, meg minden. Hát normális ez? Harminc órája megállás nélkül hajtja magát az a két szerencsétlen, ez meg azt ígéri, hogy most azonnal nekilátnak új hajót építeni? Befejezte a telefont.
- Captain, van egy kis probléma - mondom.
- Mi? - néz rám értetlenül.
- A gépészeink harminc órája dolgoznak megállás nélkül, és nem hallottam, hogy arról beszéltek volna, hogy kellene egy kis pihenő nekik. Most könnyen mellényúlhatnak, téveszthetnek a fáradtság miatt, és akkor majd igazán megnézhetjük magunk.
Dimitrij egy pillanatra meghökkent, s kigúvadt szemmel nézett. Ha lett volna nála egy kiskanál víz, talán bele is fojtott volna, hgy valaki ellent mer mondani neki... Aztán lassan felfogta, hogy miről is beszélek, s megtalálta a hangot:
- Így van, István! - mondta zavartan. - Ezek erre nem gondolnak! - majd rájött, hogy mi a megoldás , de én elküldöm pihenni őket, és csak utána folytatják, ha aludtak egyet! Mert őket nem érdekli, mert ők kialudták magukat, úgy mentek az irodába, mi meg nem aludtunk az éjszaka!
Mondjuk ez a mi csak Józsira és Razvãnra vonatkozik.
Kíváncsi leszek, mikor kerülnek ágyba Józsi úrék?
Így most számomra nyugi van, meg pihi, csak időnként kell felmennem a hídra, hogy együtt szörnyülködjünk Dimitrijjel. Amíg videóztunk - megmutattam a hajón készített anyagot - Józsi ellenőrizte a hengereket, hogy mi a baj. Három körül jön, jelenti, hogy a hatból három hengerfej gázos (azért írom ezt, mert nekem kínaiul vannak ezek a beszédek, és hülyeséget nem akarok írni).
- Akkor igyunk meg egy sört! - mondta Dimitrij, és láttam Józsi úron, hogy igen értékeli a kaftán javaslatát. Amíg ittuk, telefon a tulajtól, hogy jelentést kérnek. Így most Józsi és a főnök jelent, én meg írom a napló erre a két órájára esedékes részét. Később lepihentem. Egy félórácskát kumtam, majd felbaktattam a hídra. Dimitrij a füléhez ragadt telefonnal fel, s alá járkált:
- ...és akkor holnap menjen ki és akkor a reptérre, és akkor Dublinba és akkor a tulaj érkezik, és akkor szedje fel őket és akkor 14.30-kor és akkor érkezik a gép és akkor foglaljon és akkor szobát és akkor ha megjöttek vigye őket és akkor a szállodába és akkor... és akkor... és akkor...
Hát ki lehet kérem hámzani, hogy holnap estére tulajdonos várható és egy gépész is jön vele. A beszélgetés persze angolul folyt, az "és akkor" az én "értelemszerű" fordításom, mert neki minden második szava az, hogy this is, ami sehogyan se illeszthető értelmesen semmiféle szövegbe. És amilyen disznó (a barba) azonnal felhívta a szakácsot, hogy hogyan lehetne valami kajához jutni, mert ugye olyan sok töménytelen mennyiséget rendelt, hogy az holnap el fog fogyni, és nem tudunk mit adni a tulaj őfelségének.
Most már igazán kezd izgatni, hogy vajon mi történik velünk?
Este Józsi úr megjelent egy rakat mosatlannal a kezében, és megtámasztotta az ajtófélfát.
- Hát te miért nem alszol?
- Olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok.
Aki munkásember, ismerheti ezt az érzést.
- Akkor gyere, megisszuk a másik üveg bort, amit Piombinóban vettem!
Nem kellett kétszer hívni. Kellemes, könnyű, minõségi bor, és amilyet még nem ittam, enyhén pezsgett. Frizzante, ez volt az üvegen. Azt hiszem, ez jelenti az enyhén gyöngyöző bort. Tizenegy után végeztünk vele, addig jól kidumáltuk magunkat, beszéltünk mindenről, de Józsi úr minden tizedik percben elkezdett vitatkozni a tulajjal, aki szerinte, őt fogja okolni a bajokért.
- Ne fűnyírózz már annyit! - mondtam, mert tudtam, hogy ez rémálom, hiszen aki normális, az tudhatja, hogy egy főgép nem romlik le a tökéletesből használhatatlanná két hónap alatt. Ez az elmúlt évek és gépészek sara, na, meg a tulajdonos(ok)é.
Éjfél előtt még felmentem a hídra, naplót írni, kinyomtattam egy ímélt, miszerint Jürgen jön le a főgép ügyében és még valaki. Na, tőle nem kell tartani, rendes szivar, jó tengerész (vagy a legjobb a világon, hiszen neki nem kellenek tisztek, egyedül képes elvinni egy hajót, és erre csak a legjobb tengerész képes, ahogyan az Isartalon nekem kifejtette, amikor együtt hajóztunk).

Egy szavazás tanulságai

Utána még lementem a szalonba, vesztemre, mert akkor volt az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének pontozása. Mivel a dalokat nem hallottam, ezért nem tudok mit mondani arról, hogy melyik dal volt a legjobb - még szubjektívet se, mert az "objektív" igazság kiderült a szavazás végén. Vagy ha nem, akkor is, a szavazás igen tanulságos volt! Mert megtudhattam belőle:
- melyik ország melyikkel szomszédos, és van jó viszonyban vele
- melyik országok tartoznak a volt Szovjetunióhoz
- melyik országok tartoznak a volt Jugoszláviához
- az adott országba honnan érkezett a legtöbb vendégmunkás
- az adott országban milyen nemzetiségű, jelentős számú kisebbség él
Az előre borítékolt és bejött tippjeim: Ciprustól Görögország, Moldáviától Románia, Németországtól Törökország, Norvégiától Svédország, Svédországtól Finnország, Lengyelországtól Ukrajna kapja és valóban kapta is a 12 pontos, legtöbb szavazatot. Biztosan lehetett volna több is, csak nem az elejétől néztem a műsort.
És ami röhej: a legjobb hatba nem jutott "európai" ország! (európai= az Eurovízió alapító országai)
Hát... ennek a "fesztiválnak" ennyi az értéke...

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 9. szerda, úton, Kelta tenger.

Már itt vagyunk a kertek alatt. Nagy várakozással nézek a mai nap elé. Remélem, megtudjuk a következő utat, már ki lehet számítani az érkezést, meg telefonálni is akarok.
Ebédnél, miközben kanalazom a gombakrémlevest, kérdem Krisztiánt:
- Sok van még ebből a gombaleves porból?
- De chief, ez spárgakrém leves! - oktat ki vigyorogva. Hát ki érti, ennyiféle leves van, ő meg sír, hogy nincs mit adnia. Az, hogy az ízéről nem lehet rájönni, hogy mit eszel, az nem a szakásunk hibája. Utána babfőzelék volt kolbászkákkal. Úgy van, kettőt adott hozzá. Mi lenne, ha nem szeretném? Már régen unnám!
Azt is mondja a konyharádió, hogy a barba négy napos kis rendelés összeállítását kérte, tehát nyilván tud valamit a következő útról (közeli kikötőbe mehetünk, mert négy napból kettő ugye Greenore).
Nos, az útról semmi infó, viszont

Olyan, de olyan dolgokat tudtunk meg,

hogy az csuda! És minden a Marlowtól jött!
Pro prímo, először: a kaftánnak megjött a ciprusi másodosztályú géptiszti bizonyítványa.
Pro secundo, másodszor: captain Kovácsnak a máltai endorsmentjét futárral küldik Greenoreba.
Hát kérem, lehet gondolkodni, miként azt Dimitrij teszi, ugyanis mindent ért, minden rendben van, csak az okoz némi fejtörést, hogy minek neki ciprusi gépész bizonyítvány.
Aztán attól is aggódik egy picinykét, hogy ki fia borja ez a captain Kovács és netán, esetleg Greenoreban váltja? Még nem készül haza, annak ellenére, hogy készül, de csak a hónap végén.
Arra nem is merünk gondolni, hogy Cipruson bolyong valaki az erdőben, mert mint tudjuk, mindig a hajón levők a hülyék, az idióták, az irodákban mindig észlények ülnek, akik termelik azt a sok-sok finom profitot, annak ellenére, hogy a hajók ebben csak hátráltatják őket.
Szóval, fel sem merülhet, hogy a kaftán és az én máltai bizonyítványainkról lenne szó, mert mi már nagyon várjuk őket, Józsiról nem is beszélve, mert ő aztán tényleg itt áll mindenféle máltai második géptiszti bizonyítvány nélkül!
Ami nem a Marlowtól való hír, hogy a kirakás minimum két nap, és a rakpartunk jelenleg foglalt.

Május 10. csütörtök, úton, Greenore.

Jól jött ki az érkezés: semmi esetre se tudunk megérkezni tizenkettő előtt, ezzel a jó érzéssel mentem le a kabinba.
Átöltöztem, amikor rájöttem, a telefon a hídon maradt. Úgy pizsamában felmentem.
A barba csak nézett, de megmondtam, erre ébredek.
- Én már telefonáltam... - újságolja. Persze ők előbbre járnak időben otthon. - Ma van a kisfiam tizenkettedik születésnapja! - dicsekedett örömmel. És elkezdte a sajátos nyelvezetén magyarázni az orosz iskolarendszert. Két dolog nem érdekelte:
1. Hogy engem érdekel-e így reggel fél hétkor, alvás előtt
2. Úgy jöttem fel, hogy: felszaladok, és utána megyek vécére
Ezért aztán fél lábon, a fenekem szorítva hallgattam. Az elemi részletezése után elköszöntem, és egy lépést távoztam az ajtó irányába. A 10-es vizsga után ki tudtam nyitni az ajtót, az érettségit már a folyosón hallgattam, de az egyetem előtt lerohantam, ha nem akartam, hogy a lépcsőn menjek ki.

Román-magyar jó szomszédság

Ebédre, na, ki találja ki, mi volt?
Hát persze gombakrémleves helyett spárgaleves. De zsemlekocka már nincs ám! Utána kétféle rizs, nem azért, mert ilyen flancos dolgunk van, hanem mert Krisztián összesöpörte a rizses dobozt. És hozzá kolbászkák.
- Chief, találtam két mandarint. Nektek, magyaroknak adom. A captain, ha enni akar, akkor rendeljen idejében, de úgy egyétek Józsival, hogy a barba ne lássa.
Megígértem.
Aztán megérkeztünk. És kikötöttünk. És úgy eláztunk kikötés közben, hogy a víz csurgott az iparvágányomon is! És utána a stivador azt mondta, hogy el akarja kezdeni a kirakást, amikor lehet. Mivel esett, ezért jó két óra múlva nyitottunk.
Délután többször megáztunk, de semmi különös. Csukás, nyitás, csukás nyitás, ebben csak az a problémás, hogy minden esetben ott kellett strázsálnom, mert nincs az új matrózoknak gyakorlata, hát szemmel kell tartani őket. Fél nyolckor szerencsére elmentek a melósok. Hétkor a kaftán és Józsi úr kimentek, azzal, ha vége a mai munkának, várnak a kocsmában. Így fürdés után kocsmalátogatásra indultam. Nem volt nehéz megtalálni, mert tudtam hol van, és nincs ennél feltűnőbb épülete a falucskának.

Angol nyelvlecke

Guinesst ittam elsőnek, mert ugye Írországban vagyunk, utána Dimitrij akart vörös sört rendelni, mondom neki semmi gáz, látom kiírva, majd megrendelem.
- One pint of Smithwick's please - mondom a hölgyikének ékes angolsággal (Szmiszviksnek ejtve a sör nevét). Erre elkezd pardonozni, ami tudvalevőleg a nem értést jelenti ezeknél az angolszászoknál. Ettől kezdve artikulálhattam, ahogyan akartam, nem értette. Viszont meg tudtam mutatni, mit akarunk.
- Hogyan ejtik a nevét? - kérdeztem, mert nem bűn nem tudni, de az, ha nem akarom megtudni a helyes kiejtést.
- Szmidiksz... - mondta egy kocsmalátogató kolléga, mert nem értettem, mit mond a hölgyike. - A wt nem ejtjük... - tette hozzá, és ebből láttam, hogy dokkmunkásnak álcázott nyelvésszel állok szemben.
Te is kérsz, István? - kérdezte a barba.
- Nem, én inkább cidert iszom - mondtam, és megkérdeztem a hölgyünket a pult mögött, vané szájder, ahogyan azt minden angol mondja.
Hát megint elkezdett pardonozni. Őrület, hogy itt nem értenek angolul! A nyelvészkollégához fordultam:
- Hogyan ejtik a "cider" szót? Nem szájdernek?
- Nem. Szider.
Hát ez jó. Úgy jártam ezzel, mint hajdanán az almával (apple) Dublinban. Nem értették az "eppl páj" kiejtésemet, ők apple pájnak mondták.
Szóval megittam egy üveg almabort (mert a cider az almabor, 4,5 fokos, inkább üdítőital, mint alkohol), ez arra jó, hogy amíg a többiek keményen szívnak, akkor úgy tűnik, hogy én is iszom velük, pedig...
A kocsmalátogatás után még két sört bedörgöltünk a kaftánnyal, megszakértettük a máltai bizonyítványainkat, majd jöttem alunni, mert ma tehetem!
Az azért érdekes, hogy nem jött ciprusi gépész papír Dimitrijnek, hanem egy parancsnoki endorsement.
Senki nem beszélt róla a Marlownál, de Józsi megkapta a chief engineer bizonyítványát.
Captain Kovácsi is várhatja a papírjait, helyette viszont megjött az enyém.

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 4. péntek, úton, Földközi-tenger, Gibraltár.

Jó kis szembeszéllel megyünk, így aztán lecsökkent a sebességünk, és hiába számoltam ki, hogy az én őrségemre esik a szoros, "lekéstem". Fél nyolckor felmentem a hídra, beszéltünk is öt percet, aztán megszűnt a mobilhálózat. Azt hiszem, itt az a baj, hogy a marokkói, a gibraltári és spanyol hálózatok állandóan birkóznak a vevőért, és ezért a gyakori váltás miatt megszakad a beszélgetés. Ha ez hülyeség, akkor nem tudom, mi az oka.

Május 5. szombat, Cadizi öbölben Trafalgarnál.

Éjfélkor még volt vonal. Most is megszakadt 5 másodperc múlva ekkor manuálisan ráálltam a Vodára, és nyugodtan beszélhettünk.
Azt mondja az asszony, hogy túszejtő rablótámadás volt abban az OTP fiókban, ahol valamikor a számlánkat nyitottuk. A rendőrök, hál' istennek lelőtték a disznót.
Azt is elmondta, hogy meggyalázták Kádár János sírját.
Tudom a tényeket.
Nem ismerem az otthoni okostojáskodásokat, a különféle kommentárokat, így nem állok semmiféle médium befolyása alatt, amikor azt mondom, hogy nyilvánvalóan politikai célú provokációról van szó. Mert az biztos, hogy Kádárt jogosan gyűlölték ebben az országban sokan, nagyon-nagyon sokan. De egyéni "bosszú" ennyi idő távlatából már szóba sem jöhet. Ez politikai tett, és a mozgatórugókat ott kell keresni, ahol az emberi és a politikai tisztesség hiánycikk és az eset nyomán fellobbanó, felszítandó, és ápolandó gyűlöletkampány, jól jön majd a politikai konyhán. Itt nincs helye semmi magyarázkodásnak, mert a tett megmagyarázhatatlan, sért mindenféle jó ízlést, minden emberi erkölcsöt és morált. Onnan ered, hol nincs se morál, se erkölcs, se jó ízlés.

Vulkán, kitörés elõtt

Egy kis hiba van a címben, és az helyesírási. Ugyanis Vulcant kellett volna írnom, mert aki már-már robban, az Krisztián, a szakács (vezetékneve a Vulcan). Jankó úgy adta át a munkakört Gemlikben, hogy kéthavi kaja van. És hiába mondta a román konyhamester a barbának, hogy kevésnek tűnik, ami raktáron van, Dimitrij nem vásárolt semmit. És most az a helyzet, hogy mindennek a végét esszük. Nincs csirke, nincs hal, ma ettük meg az utolsó sertéshús cafrangokat, marha még van egy kevés. Krumpli nincs, rizs egy kilónyi, száraztészta még akad, szalámi elfogyott, sajt nincs.
Vacsorára volt valami marhabőr aktatáska füléből készült szelet, a krumpli végével és kevés nyers káposztával és paradicsommal. Na, akkor tegyünk rá egy kis bazsalikomos olívaolajt. Hiába rázom, nem jön semmi. Na, akkor Tabascót. Dettó. Na, akkor sót. Az van. És hámoztam hozzá fokhagymát, bedörgöltem, leöblítettem tejjel, és kész. Elég volt, ezt örömmel mondom, mert keveset eszem, tartom a súlyom.
Ha valaki bejönne a kabinomba, és látná, hogy mit csinálok... A chilis mézet úgy tartom állandó kevergetés alatt, hogy az üvegeket leteszem a földre, és időnként beléjük rúgok, ha nem billen eleget a hajó. Ugyanis pár napig állandóan kell forgatni, hogy a paprika oszoljon el benne egyenletesen.
Ezt az eljárást egészen este kilencig folytattam, miután háromnegyed kilenckor elaludtam. Akkor felébresztett a falon bődületest durranó üveg. Felkeltem, eltettem, és éjfélig azon gondolkoztam, hogy a hülyeségem és az életkorom nincsenek egymást kizáró viszonyban... Szóval nem tudtam már visszaaludni.

Május 6. vasárnap, a portugál partok előtt.

Így aztán az őrséget végig kóvályogtam, és büszke voltam magamra, hogy legalább a hídon nem aludtam el. Viszont ezt ellensúlyozandó délben úgy kellett kirúgnia a barbának az ágyból. Háromnegyed tizenkettőkor rohantam le ebédelni. Ez a Vulcan lehet, hogy ki fog törni, de csak odalent fortyog, mert arra nem volt esze, hogy feljöjjön félkor, hogy: chief, mi van, elkésik szolgálatból! Ugyanis ez afféle írásban nem rögzített gentleman agreement a szakács és a chief között, erre egy hajón se kellett felhívni a figyelmet. Finom kis gombakrém levest kaptunk pirított kockával.

Megváltottuk a világot

Ha nem látszana, akkor tessenek idejönni a hajóra, és meg lehet látni, hogy amiben mi mostan Józsival élünk, ez meg van (váltva)! Nem volt egyszerű, mert bizony van mit rajta javítani, de délután négytől háromnegyed kilencig ez úgy, ahogy összejött. Kezdtük a hídon, majd vacsora után a szalonban, és végül Józsi hozott egy doboz bort, és a kabinban folytattuk.
Mindenféléről beszéltünk, de legtöbbet a TM-et jártuk körbe, mindketten a magunk szemszögéből. (TM=transzcendális meditáció). Ez a TM kiválóan alkalmas mindenre, ami megjobbítja a lelket, az életet, meg minden. És akit érdekel, az megtalálja. Más út nincs, meg kell találnod, mert nem propagálják magukat. Viszont ez egy tömegmozgalom akar lenni (de ezt nem szabad mondani, hogy akar, mert semmit nem kényszerít, de hát valahogyan csak meg kell fogalmaznom a szándékot), olyan értelemben, hogy igen pozitív a társadalmi hatása, ha a lakosság legalább egy százaléka űzi, ezért kívánatos lenne az elterjesztése.
Józsi szerint ez egy nagyon nyitott valami, az vesz benne részt, aki akar, meg minden, csak azért nem tudott igazán meggyőzni, mert nem tette az elején hozzá - csak miután rákérdeztem , hogy mindenki, aki eléggé gazdag, hogy a kezdő tanfolyamra leperkáljon 150 ezer forintot. Ha ez igaz, akkor biztosan én is csak az érdeklődők (amúgy is) szerény csoportját fogom növelni, mert ennyi sok pénzt nem tudok a családtól elvonni, és sose tudhatom meg, hogy megéri-e kifizetnem, mert ahhoz, hogy megtudjam, ahhoz előbb ki kellene fizetnem, és utána tudom meg, hogy megérie, de így nem éri meg megtudni, hogy nem éri meg, tehát nem fizetem ki, és nem tudom meg, amit meg kéne tudnom.
Remélem ezt világosan kifejtettem, ugye?
- Nem így van, Pista - mondta Józsi , mert vannak ismeretterjesztő, ingyenes előadások, ahol elmondják, hogy mit ad a tanfolyam.
Sajnos ez számomra nem elég. Ha megmondják, hogy mit fogok tanulni. Lásd a fenti mondatot a "megéri-e" tárgyban. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy ez is ugyanolyan profitorientált üzleti vállalkozása Maharashinak, mint Németh Sándornak a Hit Gyülekezete, vagy Kovács András Táltos Egyháza.
A fél doboz bort eltettük holnapra.

Május 7. hétfő, úton, Vizcaya.

Átlagos nap.
Gombakrémleves pirított kockával.
Józsi hozzáragadt a falhoz. Hát persze, mert festenek a fiúk bent a felépítményben, és rollázunk veszettül.
Boriszláv nem is hasonlít M. Bálintra, csak az útlevélképén.
Vulcan kétségbe van esve, ami egy tűzhányótól eléggé szokatlan. Ugyanis kaptunk egy ímélt, miszerint Greenoreba nem tudnak élelmiszert küldeni.
A barba nem esett kétségbe.
- A chief volt már itt, és mondta, hogy van üzlet, majd pár napra bevásárolunk.
Azt viszont Vulcan már tudta, hogy ebben a szatócsboltban láttam kávét, teát, ropit, meg chipszet és efféléket... Remélem, némi élelmiszerebb is akad.

Május 8. kedd, úton, Vizcaya.

Lityegünk, mint a radai... Aludni egy tiszteletreméltó bűvészmutatvány. Este nem is tudtam teljes sikerrel bemutatni, így aztán mindössze negyven percet durmoltam, a szolgálat így megint rettenetes volt. Nem is állítottam a vekkert tízre, csak negyed délben keltem fel.

Mentem ebédelni

Azért a címet nem úgy kell érteni, ahogyan holmi gyanútlan olvasó elképzeli, hogy: fogtam magam, lementem, és kaptam ebédet. Mert fogtam magam, és óvatosan ledülöngéltem a csigalépcsőn, attól rettegve, hogy kiszalad a lábam alól, és jól összetöröm magam.
Aztán az ebédről erősen más fogalmak élnek a köztudatban, mint amiben részünk van.
Délben finom kis gombaleves volt. Azért ezt a mondatot úgy kell olvasni, hogy a sorok közt meglásd, miféle jelző a "finom". A "kis" az igaz. A "leves" csak részhalmaza az igazsághalmaznak, mert ez bizony lötty, amire csak egy multi képes a zacsekjával. És persze nincs gombakonzerv, amivel "feljavítsuk", mert gyárék csak az ízt tudják belekemikáliázni meg a sűrűséget. Most már oda jutottunk, hogy ma elfogyott a káposzta, megettük a végét. Dinsztelt, ízesített, nevenincs izé volt, ma Krisztián felhasználta az utolsó hagyma felét is, a másik részét eltette holnapra. A káposzta oly irdatlan sok volt, hogy nem győzte tapickolni, lapítgatni a tányéron, hogy mutasson valamit, azaz takarjon a tányérból. Most már, muszáj kenyeret is ennem, ha nem akarok korgó gyomorral felállni. Szerencsére a fekete rozskenyérből még van, egy szeletre ráfért (na, nem vastagon) az összes káposzta, és ehhez kaptunk két-két sült kolbászkát (hogy fogalmad legyen a nagyságáról: Jankó 67 darabot adott belőle egy adagban, és még lehetett kapni, ha valaki azt mondta, ne, ez kevés!).
Az öt mandarinból nekem jutott egy, nyolcan vagyunk rá, Vulcan nyilván nem eszik, a barba sem, mert nem gyümölcsös...
Vacsorára jó száraz marhaszelet volt (ja, nincs már olaj), és hántolt árpa főve. Én megettem, mert miért ne, de Krisztián vigyorogva mondta, hogy a legtöbben úgy öntötték ki, ahogyan elébük tette (a húst megették).
Este nem tudtam elaludni, a lityegés a rollázás nem hagy békében, és mivel tizenegy utánig aludtam délelőtt, igazából nem is vagyok álmos. Most kell a kétnapi kikötő, és utána visszazökkenek a rendes kerékvágásba.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 1. kedd, úton, a Földközi tengeren, folytatás.

A Birodalom szellemi maradványa

A Birodalom természetesen a Szajúz, a nagy, szovjet, "nemzetek nélküli" országkarikatúra. Ami a fejekben tovább él. És még sokáig!
Erre egy cukorka nyomán jöttem rá (sokadszor). Ezzel a cukorkával kínált meg Dimitrij, amikor délben feljöttem. A konfitűr ukrán nemzetiségű volt. Szépen becsomagolva színes zsírpapírba, rányomtatva minden információ, ami kell, és természetesen több nyelven. Ebből az egyik az "anyanyelv", az ukrán, és a másik az orosz. A címke szerint készült itt és itt, ebben a gyárban, Ogyesszában. Nos ez adta a konfliktus okát, aminek Dimitrij teljes mellszélességgel nekiütközött. Mert a város neve oroszul két szszel vagyon írva, viszont ukránul csak eggyel! És ez skandalum!
- István, magyarul hány szszel írják a nevét?
- Hosszúval, azaz kettővel.
- Na, ugye, oroszul is, angolul is, hát ez a hivatalos, és az ukránok eggyel írják, nézd meg a cukorka csomagolását!
- És miért ez a hivatalos alak? - kérdeztem megütközve, mert a "mi vagyunk többen, nekünk van igazunk" nem állja meg a helyét a nyelvészetben, legfeljebb a szocializmusban, a demokráciában, meg a diktatúrákban.
- Mert így kell írni! Hiszen a kétnyelvű feliratokon is ott van: oroszul két sz! És ezek, csak eggyel írják! Na, kérem, tessék mondani, nem világraszóló botrány? Egy országban, a saját városuk nevét a saját nyelvükön nem "hivatalosan" írják. Próbáltam megmagyarázni, hogy talán hagyjuk meg az ukránok belügyének és nyelvtani problémájuknak a saját nyelvük írásmódját, de azt hiszem, hamvába holt az ötletem. Mert ahogyan már máskor leírtam, a nyelv körül hatalmas indulatokat lehet gerjeszteni, és senkit nem lehet észérvekkel meggyőzni. Olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenkinek megfellebbezhetetlen ítéletei vannak a tárgyban, bár csak kevesen művelik.
Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy ez az ukrán dolog nekem nem teljesen világos.
Ukrajnában vagyunk, ez biztos, mert a térképre ez van írva, ahova a rottát húztam, az ukrán címer van a helyi rendőrség, vámság sityakján, viszont intenzíven keresve az ukrán nyelvet, csak a televízióban tudtam felfedezni. Ez viszont érdekes volt: nem értettem, hogy miről volt szó, felőlem lehetett volna akár orosz nyelvű is a műsor, de kéthárom perc alatt biztos megütötte a fülem egy "kochanie", "smaczny" vagy egy "tilko", vagy más, lengyelből ismert szó, amiből kiderült, hogy ez a lengyelhez közelebb álló ukrán nyelvű műsor. És ami groteszk: nyomják a híreket oroszul és feliratozzák ukránul. Meg a filmeket is. Iván (az ukrán) mondta:
- Chief, mi ukránok vagyunk, de oroszul beszél itt mindenki. Értjük az ukránt, de a mindennapi beszédre csak ország nyugati részének egy részén, Lviv (Lemberg) környékén néhány városban, faluban használják.
Lehet, hogy az ukrán nemzet nyelvcsere előtt áll? Erőteljes nemzeti politika, és főleg egységes akarat kellene ahhoz, hogy ezt megakadályozzák.
Kérdés, hogy mennyire akarják?
Hajnalban leesett a sebességünk 9 csomó körülire. Ugyanis megyünk szembe az áramlattal vitézül. Hiába mutattam a barbának, hogy a MAHART hajókkal hogyan használtuk ki az áramlatot, nem, nem és nem, megyünk, ahogyan ő elhatározta.
Hosszúhosszú évek tapasztalata: a magyar barbák és tisztek ismerik errefelé az áramlásokat, a helyi sajátosságokat. A németek, lengyelek és más nyugatiak csak játsszák az agyukat, és teljességgel hülyék a Földközi-tengerhez. Természetesen nem erősködöm, nem magyarázom, hadd szerezze a tapasztalatokat Dimitrij a saját kárán. Bár azért csodálkozom rajta, mert az oroszoknak ugyancsak ismerniük kellene, bár ő ebben az esetben az északi tengerészek közé tartozik, lévén Karélia kétnyelvű, finnek és oroszok lakta területén él, Leningrádban végzett, szóval ismeri az északi területeket és a Balti tengert.
Május 2. szerda, úton a Földközitengeren, az algíri partok előtt.

Délután Bejaja előtt hajóztam, Encsikével voltunk itt, amikor úton volt a MV Tatán. Az idő szép, a tenger sima (egyelőre).
Délután olvastam, és kitaláltam, hogy az "igo" programmal meg tudom nézni térképen, hogy Szlovákiában merre járt apa. Hát a Vörös Kolostor, a Cerveny Klastry, valóban csodaszép környéken lehet! Nyáron vagy harminc kilométerre tőle jöttünk át a Tátrán, amikor Lengyelországból hazafelé tartottunk. El kellene menni a nyáron oda pár napra!
Este a váltásnál a kaftán fülig érő vigyorral jött a hídra:
- István, ez a chilis méz, amit kikevertél, valami fantasztikus! Én még ilyen finomat nem ettem!
Ebben az egészben csak az nem tetszett, hogy vacsoránál a szalonban búsan láttam, hogy valóban ízlett neki, ki is tunkolta a zömét. Na, nem baj, van chili, van méz, bekeverem a következő adagot!
Miután a kaja már erősen fogyóban, szegény Krisztiánnak össze kell magát szednie, ha enni akar adni. Ennek ellenére, nagyon finomat tálalt!
- Na, chief, találd ki, mi ez? - mondja, és látom, ravaszkásan hunyorít. - Senki se tudta megmondani, mit eszik! - mondta diadalmasan.
Kiskanalat vettem, megkóstoltam. Nem burgonya, nem kukorica, de püré állagú. Miből lehet még pürét készíteni?
- Babpüré - mondtam.
- Csak te találtad el! - és a szakács elégedetten bólintott, és a tányérra tett jó három kanállal. - Szereted?
- Mindent szeretek, mint azt annyiszor elmondtam!
A püré mellé sültszalonna került, vékony baconszalonna, és három kis kolbászka is jutott. És a kolbászfalatokat meg a szalonnát megkentem chilis mézzel, valóban különlegesen finom volt! Józsi is dicsérte, amikor vacsora után kiigazította a frizurámat, mert már kezdtem bozontos lenni, hát újra megnyírtam magam.

Május 3. csütörtök, úton, a Földközitengeren, az algíri partok elõtt. Éjfélkor még látszottak Algír fényei. Váltás után az első volt, hogy megnéztem a hídon bekapcsolva hagyott mobilt, jötte valami üzenet?
Aminek igazán örültem, hogy megérkezett a levelem, hát Jankóval elégedett vagyok. Azt is írta Encsi, hogy Szabolcs a sárga bőrzakómban ment esti programra és sikere volt... Azt hiszem, ezt hívják retrónak vagy mi a szösz. Erről csak annyit, hogy 1976 kora tavaszán vettem Mersinben a "németnél". Ennél több útbaigazítás nem kell, hisz aki volt Mersinben, tudja, hogy a német az egyik bőrös, és van egy másik is (elfelejtettem a nevét) és ők egymással állandó "háborúskodásban" álltak. De lehet, hogy ma már nehezen lehetne megtalálni a boltját ennyi információ birtokában. A ciprusi török invázió alatt és után a város lélekszáma alaposan felduzzadt.
Nos, ennyit a németről.
Ez az egy sárga színû bõrzakó (karcsúsított, még rám jött, sőt), nagyon szívdöglesztő látvány lehettem, mert abban udvaroltam Enicinek, és ő nagyon szerette, ha azt hordtam! Meg én is, persze. Milyen jó, hogy eltettük nosztalgia darabnak, mert arról már álmodni se mertem, hogy egyszer még fel tudom venni (bár amikor a 90 napos kúrám véget ért, és több mint 20 kilót fogytam, titokban megpróbáltam felvenni, de még nem vagyok, voltam elég karcsú hozzá!) A délután egy üzenettel felborította a hajóbérlő az "egész menetrendünket", mert nem Droghedába megyünk, hanem Greenoreban rakunk ki. Ez olyan beszéd Írországban, amit már ismerek. A Lys Carrierrel voltam ott, vasat vittünk Mo i Ranából. Az ír-északír határon fekszik, egy öböl választja el a két országot, egészen a bejáratnál van. (Ott van olyan, hogy délelőtt iskola, este meg kocsma, hogy reggel megtanulja a gyerek, hogyan kell este odamenni...)
(A "van olyan beszéd" családi szóhasználat, miután kisebb fiacskám a harmadik napja után az óvodában, kikerekedett szemmel, láthatólag meglepődve, az alábbi kijelentéssel fogadott: - Apa, van olyan beszéd az oviban, hogy Bálint...
Innen datálódik és ered ez a családi kifejezésünk, miszerint: van olyan beszéd, hogy... - ma ugye Greenore..)
És nemcsak a fiam lepődött meg azon, hogy Bálint, hanem hatkor a kaftán is kikerekedett szemmel jött a hídra:
- István, te etted meg a chilis mézet?
- Nem!
- Hát már csak az alján van egy kevés - mondta nagy búsan. Olyan szomorú volt, hogy vacsora után kivettem a kambúzából egy félkilós mézet, és alkotok egy újabb üveggel, aztán, ha hazamegy, adok neki szuvenírnek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 29. vasárnap, úton, a Földközitengeren.

A hajnali őrség úgy eltelt, mint a pinty! A dossziéimat rendezgettem, címkéztem, a szolgálati lapokat állítottam ki, és nyomtattam, szóval tettem-vettem. És készítettem egy jó képet (remélem), amint egy böhöm tanker elmegy a felkelő nap alatt.
A délutáni nap arra elég volt, hogy rövidnadrágot vegyek, de arra nem, hogy kellően felmelegítse a levegőt, így aztán fáztam kissé. Amíg a ruhatáramat böngésztem megtaláltam... a nap kérdését. Aki megválaszolja, annak már biztos a másfél milliója:

"Minek egy tengerésznek szoknyaakasztós vállfa?"
Mert kettő is van a szekrényemben, de nadrágtartós egy se.

Lassan kezd beérni a chilis mézem. A barba mézes fokhagymája már jó, és a felét meg is ettük. Nagyon finom! Ez utóbbi volt az ötletadó, ebből merítettem a chilis méz ideáját. Mert az édes és az erős nagyon is passzol egymáshoz! És eléggé szükség van rá, ugyanis kezdünk kifogyni a kajából. Ez a barba nem az a típus, aki kimenne vásárolni, és az utóbbi kikötőkben meg nem vettünk semmit, mert a shipik rablók, így aztán Krisztián nagyon spórol. És beindul az, amitől hízni szoktam: ha nincs kaja, és csak úgy juttathatsz valamit a gyomrodba, ha lekváros, vagy margarinos kenyeret eszel.
Most még jó, mert van sajt, szalámi és darálthús konzerv, és főleg barna kenyér, ez az összeállítás még hozza a kilókat.
Az ukrajnai indulás után picit kétségbe estem, mert éjfélkor semmi se volt a hűtőben, Ilja gyerek mindent magába tolt, sőt, a szakács meg is jegyezte:
- Mister chief, ennek a gyereknek három gyomra van, és mindegyik duplája a normálisnak, annyit eszik, hogy az csuda.
Ebben csak az a tódítás, hogy Ilja csak enne, ha volna.
És ezért megegyeztem a szakáccsal, hogy nekem eltesz a konyhai hűtőbe egy kistányéron pár szelet mindent, hogy tudjak harapni éjfélkor.

Április 30. hétfő, úton, a Földközi-tengeren.

Kora hajnalban elvagyok a hídon, mint a befőtt. Egyszer csak megszólal a VHF:
- Egy, kettő, három, négy...
- Öt, hat, hét... - folytattam a sort, majd bemutatkoztam.
- Garay Béla volt az Alessiáról, egy Enzian (svájci cég, HMS hajó) hajóról. Hajnali hatig nyomtuk a sódert.
Azért ilyen sokáig, mert ráhúzott a szolgálatára. Náluk már hajnali hét van, mert mindig órát állítanak, nállunk meg ugye "megállt az idő", mindig CET-ben (Central European Time - Közép-európai idő) vagyunk.
A chiefje, egy litván csoda, most csoda részeg, és nem lehet lelket verni bele. Megy is haza bulgáriából, ugyanis ők Burgaszbba mennek, éppen elhagyták Szicíliát, hát éppen egymás felé mentünk. - Ez egyúttal azt is jelentette, hogy kivételesen jó a terjedés, mert hetven mérföldről meghallottuk egymást! Az AIS készüléken csak fél hatkor, amikor 14 mérföldre volt, akkor tűnt fel. Nem vártam meg, hogy passzáljuk egymást, hanem időben eljöttem aludni.
Pedig elég sokat forgolódtam, nehezen jött az álom.

Május

Május 1. kedd, úton, a Földközi tengeren.

Éjfélkor barátságos kézfogással fogadott Dimitrij. Látva csodálkozásomat, így magyarázta:
- Hát május elseje van!
Akkor legyen. Így a távolból is most meleg, baráti kézfogást küldök mindenkinek a Nemzetközi Munkásmozgalom Nagy Ünnepén, és satöbbi... De lehet, hogy csak a Munka Ünnepe, ki tudja manapság, amikor annyi mindent át meg vissza és oda meg keresztberendeztek a fejekben, a szívekben és a köpönyegekben!

Magyarok a Földközin

Hajnali egykor ráhangoltam a Béla által megadott frekvenciára. Hamarosan hallottam is, hogy hív:
- Pista! Pista!
- Itt vagyok, hallak...
És megindult a duma, csak úgy repült az őrség! Még tegnap megbeszéltük, hogy tegeződünk. Az első pillanatban megéreztem, hogy ismeri a nevem, mert úgy "kért elnézést a tegezésért", amiből ez kiderült, hiszen a rádión azért csak a hang hallatszik át, az életkor nemigen látszik. Ami kissé elgondolkoztató, hogy idősebb vagyok az apjánál is... Ez engem nem zavar, mert kimondottan utálok magázódni. És egy másik megnyilvánulásában az "öreg tengerészekről" beszélt, akiktől a szakmát tanulta, és kiderült, hogy azok nálam egy tízessel fiatalabbak. Ilyenkor újra és újra elgondolkodom, hogy mit keresek én itt még?
Lehet, hogy a hajózás mostani módja nem is olyan "hülye", nem is olyan Istentől elrugaszkodott módszereket alkalmaznak, nem is annyira antitengerészek hozzák a soksok adminisztrációs rendelkezést, hanem ez az, ami modern, és én nem tudok ehhez már alkalmazkodni? A begyöpösödött agyam nem látja át a mostani irányelveket, meg mit tudom én, hogy mi mindent? Hogy ami nekem idegi megterhelés, és marhaság, az egy fiatalnak teljesen természetes, és ez a hajózás, és már régen nem az, amiben én felnőttem és éltem?
Hát nem tudom. Csak azt, hogy egyre többet nyűglődöm a korommal, nehéz beleszokni, hogy mások szemében "kezdek" öreg lenni.
Mert lélekben senki se öregszik. A kérdés az, hogy fizikailag milyen idősnek érzi magát. A lélek nem érzi a kort. A lélek nem öregszik, csak bölcsebb lesz. A fizikai burka növekszik, tapasztalatot gyűjt, esetleg megbetegszik, de a lélek az állandó. Kortalan. Ennyit Béla tegezése kapcsán.
Aztán volt egy kérdése, amihez "külön engedélyt" kért, hogy feltegye. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet. Valami ilyesmit kérdezett:
- Nem te vagy az, aki Nagyszékely István néven jelensz meg?
- De, én vagyok.
Olvasta pár könyvem. A Jaminaországot meg a Bonzsúrt. Az is jópofa volt, ahogy kiderült, hogyan jutott hozzá. - Sokat járok könyvtárba, mert szeretek olvasni, a lakásunk kicsi, hát inkább kölcsönzöm, mint veszem a könyveket. És a könyvtárban meg lehetett venni a leselejtezett...
Elharapta a szót, kicsit zavarba jött, és arról kezdett beszélni, hogy egy másik tengerész író könyvét is megvette, aki nemrég halt meg. Juba Feri bácsiról van szó, aki természetesen nem irodalmár volt, mert aki szakmunkát ír, azt nem szokás írónak nevezni. Mosolyogtam magamban. Olyan volt, mintha egy "lelki traumától" akart volna megóvni. Hát még mindig jobb, ha eladják a könyvtárban a leselejtezett könyveket (köztük az enyémet), mintha kidobnák... És főleg, hogy ha még gazdára is talált. A hiúság nem az én műfajom. Az azokat gyötri, akik többre tartják magukat, mint a valós értékük. Azoknak meg úgy kell.
Aztán mesélt a cégről, amelyiknek most dolgozik. Valamivel komolyabb, mint ezek a német gittegyletek, amik a Marlowtól bérlik a személyzetet. Második tiszt nélkül nem hajóznak, mert az "első a biztonság!" jelmondat nemcsak szöveg, mint a németeknél. Ő is második tiszt, most akarja megszerezni az első tiszti bizonyítványt.
Fél hatig csépeltük a szavakat, aztán megadta a telefon és íméles elérhetőségét.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 25. Nyikolajev, úton. Teljesen tanácstalan voltam, hogy mit tegyek - ledőljek-e és aludjak-e vagy "se-e" , de a probléma hamar megoldódott: alig estem végig a szófán, dübörögnek a lépcsőn, megjött a vizsgálat. Ilyenkor nekem is fent a helyem, hát felcihelődtem (ez több percig tartott, mert fekvőből ülőbe kellett varázsolni magam, és ez időigényes feladat ennyi trappolás és draft survey után.), és felmentem.
Na, ekkor átvedlettem pincérré, mert kávét, teát és szendvicseket rendelt nálam a rendőrség egyik alfőhadnagya, mit tudom én, milyen rangot jelentett a csillagdömping a vállapján. Mivel a barbát megmenekítették a pilotok (azzal lógott meg, hogy a hídon kell őriznie a két révkalauzt), rám bízta a dolgát végzett hatóságot. Az egyikük, egy fekete egyenruhás, egycsillagos, de az bazi nagy volt és fényes és arany, aszondja:
- Chief, nem lehetne a hatóságnak egy üdítőt?
- Megkérdem a kaftánt...
Fel a hídra, kérdés, kulcs, engedély megvan. A biztonság kedvéért, mivel hárman ücsörögtek az irodában, vittem hármat. Letettem az asztalra a hideg szőlőleves üdítőket. ("Sprit" betűvel kezdõdik, de nem reklámozom, ezért nem mondom meg, mire végződik.)
- Nem kellett volna, chief, egy is elég! - mondta a fekete főnök, és mohón elmarta mindhármat, és mindjárt el is süllyesztette a táskájában. Lehet, hogy kívülről, lelki szemeivel, látta magát, hogy milyen visszataszítóan nyelte le a dobozokat, és (esetleg egy kicsit, na nem nagyon, csak egy picinykét) elszégyellhette magát szánalmassága miatt, mert kimagyarázkodott:
- Tudja, a kikötői víz nagyon rossz. Nem tudom meginni, és beteg vagyok... - kocogtatta meg a mellkasát.
Akkor le kell szerelni barátom, gondoltam, meg azt is, hogy érdekes ez a kikötõővízvezeték, ami a góré irodájába ihatatlan vizet szállít, meg még mást is gondoltam, csak nem írom le, mert minek megsérteni Ukrajnát, meg a becsületes népét emiatt, a tartás nélküli, egyenruhás izé miatt... És el tudom képzelni, hogy a fiatalokat hogy oktathatja az egyenruha becsületére...
A rendőrség megkávézott, a fekete vámos (mert az volt) elcipelte a három lónyálát, az ügynök elbúcsúzott, és akkor mehetünk!
Kirúgtam Józsit a pihepuha ágyikóból, hogy ébressze fel a lóerőket a gépházban, és kihirdettem a rendkívüli állapotot:
- Stand by! Indulunk!
- István, most hátul manőverezel, mert nincs Iván, ez az új fiú meg nagyon fiatal, talán azt se tudja, merre a kötél vége, és vontató lesz hátul... - mondta a barba hídon, amikor felmentem a rádiómért.
- Rendben...
Ja, mert Iván és Tolja, mégiscsak kihajóztak, hogy mikor, nem tudom. Csak Ivánnal találkoztam, ő lelkesen szorongatta a kezem és mondta, hogy jót hajóztunk együtt. Úgy legyen, gondoltam, kellemes szabadságot kívántam, meg minden jót, amit ilyenkor szokás. És bár igaz, hogy, most nincs két Iván, de van két Ivanov, mert a bolgár Iván is az, meg Iljának is Ivanov a vezetékneve.
Előkészítettük a kötelet, megjött Krisztián is, vártuk a vontatót. Miután megérkezett, fél órát tekergett körülöttünk, sehogyan se tudott farral megközelíteni, hogy a vonóhorgába akaszthassa a kötelünket, így aztán orral jött.
De nem hozzánk, hanem nekünk.
Elgörbített egy lámpát, egy oszlopot, meg kicsit behorpadt a muráda, amúgy semmi baj nem történt. Megkötöttük, elindultunk, elengedtük a vontatót, és elégedetten vettem tudomásul, hogy Ilja igaz, hogy fiatal, de tengerésznek néz ki, úgy kezeli a köteleket, ahogyan kell. Mosolyogtam magamban az igyekezetén. Minden mozdulatából sütött a megfelelni akarás. Remélem, nem lesz baj vele.
Ugyi, ez az éjfél után őrség az enyém. Hát manőver után, gyerünk fel a hídra.
- István, menj feküdni, fáradt lehetsz, nekem meg kormányozni kell - mondta a kaftán, és nem kellett erőszakkal elzavarnia. Azonmód mocskosan, büdösen, zuhantam bele az ágyba, és arra gondoltam, hogy milyen jó is lesz... milyen jó is... milyen jó... milyen...
Fél ötkor dudált a barba, hogy elég volt az alvásból, menjek leváltani. Kiugrottam, és visszaültem. És arra gondoltam, hogy milyen jó lesz... mit is? Ja, megfürödni, ha letelik a szolgálat. Azért cicamosdásra volt idő... Reggel nyolcig úgy tudtam ülni egy helyben, mintha muszáj lenne.
A főnök magától feljött, és én meg estem le.
De még nem volt jó, mert még nem fürödtem, csak ájultam rá a Kisalföld nagyságú ágyra.
Tizenegy negyvenkor kidudált a mobil. Gyors ebéd. Szolgálat.
Utána le a hídról, és most, hogy írom a naplót, már jó, mert nagyot úsztam a zuhany alatt!
És bevettem az esti gyógyszereimet is. Be kell vallanom, hogy nem hagyhatom el teljesen (még) a vérnyomáscsökkentőt, de hát az is eredmény, hogy a napi másfél szemet félre le tudtam csökkenteni.
Na, várjál, mindjárt megmérem!
Hát mit mondtam? Máris 135/70, ami tökéletes.
Jóccakát!

Április 26. csütörtök, úton, Boszporusz. Hajnalban 118/60 volt a vérnyomásom. Ezen kívül még mindig hideg van. És természetesen nem mentünk át egyből a Boszporuszon, hanem este ötig sodródtunk, akkor lódultam neki, mert fél nyolcra kellett a Türkeli világítótoronynál lenni. Ott voltunk, addigra én is megvacsoráztam, pihentem egyet, és felmentem a hídra, hogy "ne féljen a barba". Gond nélkül átértünk, hiszen nincs szembeforgalom.
Most videóztam is, sajnos az esti átkelés fotózásra nem alkalmas. Ott volt a hídon Ilja is, hamarosan lement. Eléggé otthonosan mozgott a szerkentyűk között, kérdem a barbát:
- Nem akar ez a srác tiszt lenni?
- Dehogynem, már megvan az őrszolgálatos bizonyítványa, most gyakorlaton van.
Na, hát ezért nézett ki annyira tengerésznek a legény. Istenem, a fiú két évvel fiatalabb Szabolcs fiamnál!

Április 27. péntek, úton, Dardanellák, Égei-tenger. Hajnalra a Dardanellákhoz értünk, ebből egyenesen következik, hogy nem videóztam, mert sürgős aludnivalóm volt, és annyit nem ér meg, hogy fél kilencig fent maradjak. Viszont ahogy felmentem, már volt görög mobilhálózat és így a passzport kedvezménnyel tudtunk beszélni. (2025: jééé, ha tudnám mit jelent ez a kedvezmény..., de biztos volt, ha használtam!)

Nem mondtam meg a barbának, de éjfél után visszavettem a csavar lapátszöget, így aztán hat óra tízkor érkeztünk. Horgonydobás, hétre meg is vackoltunk, és már látszott az olajos bárka, amelyik a 150 tonna üzemanyagot hozta.
- Kellek még? - kérdeztem, kicsit mérges tekintettel, és szuggeráltam, hogy nem.
- Na, nézzük csak: a horgony tart, a ship to ship DoS megvan (ez egy security baromság, deklarálom a hajónk biztonsági szintjét, és a ránk kötő hajóét is), Ivanov túlóra lapja kinyomtatva... nem, István, mehetsz aludni. És így esett meg, hogy kimaradtam a mai napra rendelt összes baromságból, fejetlenségből, dühöngésőõl, meg mindenből. Mert az olajos bárka összetört egy lámpát és a tartóoszlopát, az olajosoknak fogalmuk se volt, hogy mintát kell venni az üzemanyagból, lezajlott a váltás, és mire tizenkettőkor teljes életnagyságomban (majdnem teljesen kipihenve) megjelentem a hídon, minden lezajlott, indulásra készen álltunk, Józsi éppen a gépet ösztökélte indulásra, a fiúk (mindhárman) elől a horgonynál.
Nagyszerű.
- Mehetek aludni? - kérdezte a barba vigyorogva midőn a horgony fent volt, és nekilódultunk a két és félezer mérföldnél is hosszabb útnak.
- Miért ne? Délután tartok egy familiarization meetinget! - mondtam, és ő sűrűn bólogatott. Ez az említett izé azt jelenti, hogy kávé után feljött az összes új személyzet, tehát öten, és elmondtam mindent, ami a hajóra, a biztonságra, a munkára, szolgálatra, szóval mindenre vonatkozik. És nekik alá kellett írni a cheklistet, és nekem is, és le kell fűznöm, és meg kell őriznem.
Az új matróz kísértetiesen hasonlít M. Bálintra, az asszony legelső keresztlányának bátyjára. Ami alapjában megkülönbözteti őket az, hogy Boriszláv bolgár, és nem tud magyarul, na meg az, hogy három fülbevalója van, ami viszont egy bolgár esetében sem jelent ugyanannyi fület, ezt le lehet ellenőrizni a Jankóról készített fényképeken is. Van neki egy pár vastag karikája, és egy darab szép, köves, csillogó-villogó picurka, beleágyazva a cimpájába. És ezek mellé még azt is tessék hozzávenni, hogy a Lys Chrisről szállt át.
Ott még mindig Liebe a barba, K. Péter volt a gépész, most H. Tibor, akit nincs szerencsém ismerni, és a matrózok Vito, Manu és Artur továbbra is.
Most megy szépen a hajó az Égei-tengeren, én pedig aludni megyek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...