2007. Április
Április 25. Nyikolajev, úton. Teljesen tanácstalan voltam, hogy mit tegyek - ledőljek-e és aludjak-e vagy "se-e" , de a probléma hamar megoldódott: alig estem végig a szófán, dübörögnek a lépcsőn, megjött a vizsgálat. Ilyenkor nekem is fent a helyem, hát felcihelődtem (ez több percig tartott, mert fekvőből ülőbe kellett varázsolni magam, és ez időigényes feladat ennyi trappolás és draft survey után.), és felmentem.
Na, ekkor átvedlettem pincérré, mert kávét, teát és szendvicseket rendelt nálam a rendőrség egyik alfőhadnagya, mit tudom én, milyen rangot jelentett a csillagdömping a vállapján. Mivel a barbát megmenekítették a pilotok (azzal lógott meg, hogy a hídon kell őriznie a két révkalauzt), rám bízta a dolgát végzett hatóságot. Az egyikük, egy fekete egyenruhás, egycsillagos, de az bazi nagy volt és fényes és arany, aszondja:
- Chief, nem lehetne a hatóságnak egy üdítőt?
- Megkérdem a kaftánt...
Fel a hídra, kérdés, kulcs, engedély megvan. A biztonság kedvéért, mivel hárman ücsörögtek az irodában, vittem hármat. Letettem az asztalra a hideg szőlőleves üdítőket. ("Sprit" betűvel kezdõdik, de nem reklámozom, ezért nem mondom meg, mire végződik.)
- Nem kellett volna, chief, egy is elég! - mondta a fekete főnök, és mohón elmarta mindhármat, és mindjárt el is süllyesztette a táskájában. Lehet, hogy kívülről, lelki szemeivel, látta magát, hogy milyen visszataszítóan nyelte le a dobozokat, és (esetleg egy kicsit, na nem nagyon, csak egy picinykét) elszégyellhette magát szánalmassága miatt, mert kimagyarázkodott:
- Tudja, a kikötői víz nagyon rossz. Nem tudom meginni, és beteg vagyok... - kocogtatta meg a mellkasát.
Akkor le kell szerelni barátom, gondoltam, meg azt is, hogy érdekes ez a kikötõővízvezeték, ami a góré irodájába ihatatlan vizet szállít, meg még mást is gondoltam, csak nem írom le, mert minek megsérteni Ukrajnát, meg a becsületes népét emiatt, a tartás nélküli, egyenruhás izé miatt... És el tudom képzelni, hogy a fiatalokat hogy oktathatja az egyenruha becsületére...
A rendőrség megkávézott, a fekete vámos (mert az volt) elcipelte a három lónyálát, az ügynök elbúcsúzott, és akkor mehetünk!
Kirúgtam Józsit a pihepuha ágyikóból, hogy ébressze fel a lóerőket a gépházban, és kihirdettem a rendkívüli állapotot:
- Stand by! Indulunk!
- István, most hátul manőverezel, mert nincs Iván, ez az új fiú meg nagyon fiatal, talán azt se tudja, merre a kötél vége, és vontató lesz hátul... - mondta a barba hídon, amikor felmentem a rádiómért.
- Rendben...
Ja, mert Iván és Tolja, mégiscsak kihajóztak, hogy mikor, nem tudom. Csak Ivánnal találkoztam, ő lelkesen szorongatta a kezem és mondta, hogy jót hajóztunk együtt. Úgy legyen, gondoltam, kellemes szabadságot kívántam, meg minden jót, amit ilyenkor szokás. És bár igaz, hogy, most nincs két Iván, de van két Ivanov, mert a bolgár Iván is az, meg Iljának is Ivanov a vezetékneve.
Előkészítettük a kötelet, megjött Krisztián is, vártuk a vontatót. Miután megérkezett, fél órát tekergett körülöttünk, sehogyan se tudott farral megközelíteni, hogy a vonóhorgába akaszthassa a kötelünket, így aztán orral jött.
De nem hozzánk, hanem nekünk.
Elgörbített egy lámpát, egy oszlopot, meg kicsit behorpadt a muráda, amúgy semmi baj nem történt. Megkötöttük, elindultunk, elengedtük a vontatót, és elégedetten vettem tudomásul, hogy Ilja igaz, hogy fiatal, de tengerésznek néz ki, úgy kezeli a köteleket, ahogyan kell. Mosolyogtam magamban az igyekezetén. Minden mozdulatából sütött a megfelelni akarás. Remélem, nem lesz baj vele.
Ugyi, ez az éjfél után őrség az enyém. Hát manőver után, gyerünk fel a hídra.
- István, menj feküdni, fáradt lehetsz, nekem meg kormányozni kell - mondta a kaftán, és nem kellett erőszakkal elzavarnia. Azonmód mocskosan, büdösen, zuhantam bele az ágyba, és arra gondoltam, hogy milyen jó is lesz... milyen jó is... milyen jó... milyen...
Fél ötkor dudált a barba, hogy elég volt az alvásból, menjek leváltani. Kiugrottam, és visszaültem. És arra gondoltam, hogy milyen jó lesz... mit is? Ja, megfürödni, ha letelik a szolgálat. Azért cicamosdásra volt idő... Reggel nyolcig úgy tudtam ülni egy helyben, mintha muszáj lenne.
A főnök magától feljött, és én meg estem le.
De még nem volt jó, mert még nem fürödtem, csak ájultam rá a Kisalföld nagyságú ágyra.
Tizenegy negyvenkor kidudált a mobil. Gyors ebéd. Szolgálat.
Utána le a hídról, és most, hogy írom a naplót, már jó, mert nagyot úsztam a zuhany alatt!
És bevettem az esti gyógyszereimet is. Be kell vallanom, hogy nem hagyhatom el teljesen (még) a vérnyomáscsökkentőt, de hát az is eredmény, hogy a napi másfél szemet félre le tudtam csökkenteni.
Na, várjál, mindjárt megmérem!
Hát mit mondtam? Máris 135/70, ami tökéletes.
Jóccakát!
Április 26. csütörtök, úton, Boszporusz. Hajnalban 118/60 volt a vérnyomásom. Ezen kívül még mindig hideg van. És természetesen nem mentünk át egyből a Boszporuszon, hanem este ötig sodródtunk, akkor lódultam neki, mert fél nyolcra kellett a Türkeli világítótoronynál lenni. Ott voltunk, addigra én is megvacsoráztam, pihentem egyet, és felmentem a hídra, hogy "ne féljen a barba". Gond nélkül átértünk, hiszen nincs szembeforgalom.
Most videóztam is, sajnos az esti átkelés fotózásra nem alkalmas. Ott volt a hídon Ilja is, hamarosan lement. Eléggé otthonosan mozgott a szerkentyűk között, kérdem a barbát:
- Nem akar ez a srác tiszt lenni?
- Dehogynem, már megvan az őrszolgálatos bizonyítványa, most gyakorlaton van.
Na, hát ezért nézett ki annyira tengerésznek a legény. Istenem, a fiú két évvel fiatalabb Szabolcs fiamnál!
Április 27. péntek, úton, Dardanellák, Égei-tenger. Hajnalra a Dardanellákhoz értünk, ebből egyenesen következik, hogy nem videóztam, mert sürgős aludnivalóm volt, és annyit nem ér meg, hogy fél kilencig fent maradjak. Viszont ahogy felmentem, már volt görög mobilhálózat és így a passzport kedvezménnyel tudtunk beszélni. (2025: jééé, ha tudnám mit jelent ez a kedvezmény..., de biztos volt, ha használtam!)
Nem mondtam meg a barbának, de éjfél után visszavettem a csavar lapátszöget, így aztán hat óra tízkor érkeztünk. Horgonydobás, hétre meg is vackoltunk, és már látszott az olajos bárka, amelyik a 150 tonna üzemanyagot hozta.
- Kellek még? - kérdeztem, kicsit mérges tekintettel, és szuggeráltam, hogy nem.
- Na, nézzük csak: a horgony tart, a ship to ship DoS megvan (ez egy security baromság, deklarálom a hajónk biztonsági szintjét, és a ránk kötő hajóét is), Ivanov túlóra lapja kinyomtatva... nem, István, mehetsz aludni. És így esett meg, hogy kimaradtam a mai napra rendelt összes baromságból, fejetlenségből, dühöngésőõl, meg mindenből. Mert az olajos bárka összetört egy lámpát és a tartóoszlopát, az olajosoknak fogalmuk se volt, hogy mintát kell venni az üzemanyagból, lezajlott a váltás, és mire tizenkettőkor teljes életnagyságomban (majdnem teljesen kipihenve) megjelentem a hídon, minden lezajlott, indulásra készen álltunk, Józsi éppen a gépet ösztökélte indulásra, a fiúk (mindhárman) elől a horgonynál.
Nagyszerű.
- Mehetek aludni? - kérdezte a barba vigyorogva midőn a horgony fent volt, és nekilódultunk a két és félezer mérföldnél is hosszabb útnak.
- Miért ne? Délután tartok egy familiarization meetinget! - mondtam, és ő sűrűn bólogatott. Ez az említett izé azt jelenti, hogy kávé után feljött az összes új személyzet, tehát öten, és elmondtam mindent, ami a hajóra, a biztonságra, a munkára, szolgálatra, szóval mindenre vonatkozik. És nekik alá kellett írni a cheklistet, és nekem is, és le kell fűznöm, és meg kell őriznem.
Az új matróz kísértetiesen hasonlít M. Bálintra, az asszony legelső keresztlányának bátyjára. Ami alapjában megkülönbözteti őket az, hogy Boriszláv bolgár, és nem tud magyarul, na meg az, hogy három fülbevalója van, ami viszont egy bolgár esetében sem jelent ugyanannyi fület, ezt le lehet ellenőrizni a Jankóról készített fényképeken is. Van neki egy pár vastag karikája, és egy darab szép, köves, csillogó-villogó picurka, beleágyazva a cimpájába. És ezek mellé még azt is tessék hozzávenni, hogy a Lys Chrisről szállt át.
Ott még mindig Liebe a barba, K. Péter volt a gépész, most H. Tibor, akit nincs szerencsém ismerni, és a matrózok Vito, Manu és Artur továbbra is.
Most megy szépen a hajó az Égei-tengeren, én pedig aludni megyek.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
