2007.
December 7. péntek, Belfast, úton.
Hajnali egykor indultunk, fél kettőkor keltett a főnök, így eléggé kipihentem mentem szolgálatba. Ez persze nem azt jelenti, hogy egész őrség alatt rohangáltam volna, hanem szépen végigücsörögtem a négy és fél órámat.
Egyre jobban szeretem a szakács főztjét. Az biztos, hogy jobb, mint a román volt. Könnyebbek az ételei, és sokkal, de sokkal változatosabb. (És főz nekünk finom spenótlevest, hát kell-e ennél több?) És az se hanyagolható szempont, hogy nem pakolja tele a tányért. Persze ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy az első napokban meghagytam a kaja harmadát, hát van annyi esze, hogy azóta nem púpozza a tányért, csak normál adagokat tesz elém. És a kajához harapok finom fokhagymát és vöröshagymát (a barba kívánja, hogy legyen állandóan az asztalon, és én bizony vele tartok).
Délután kellemes volt az őrség, aztán négy óra után elkezdődött a haddelhadd! Úgy billegtünk, és bukdácsoltunk, hogy az őrület! Olyan, de olyan tengeribeteg lettem, hogy az egy deckboynak is a dicsőségére válna! Alig vártam a hat órát, zuhantam le az ágyba, de még három órán keresztül háborgott, ellenkezett a gyomrom! Aztán se volt alvás, mert az ember, amikor az ágya közeledik a függőlegeshez, akkor inkább kapaszkodik, mint az eszelős, ahelyett, hogy békésen csicsikálna. Azt hiszem, legfeljebb jó negyven percet aludtam éjfél előtt.
December 8. szombat, úton, Teignmouth.
Aztán a hídon is estem a hátamra, szerencsére a szófáról jól látható a radar, elég volt fél óránként felkelnem, hogy körbelessek. Hajnali négykor fordultam keletnek a Wolff Rocknál, akkor megszűnt a mozgás, hátulról kaptuk a hullámokat. Éjfélkor a barba mutatta az időjárást: Írországtól nyugatra 11-12-es időt várnak, "violent storm, phenomena" mondja a jelentés, hát ebből nem kérnék szépen...
Kettőre megérkeztünk, horgonyra álltunk, és vártuk a hat órát, amikor part mellé állunk. Közben megjött a 10-es idő. És ez még lesz rosszabb is. Ez azt is jelentette, hogy horgonyon is billegtünk, ugráltunk, táncoltunk.
Végre bejöttünk.
A kikötő picur (ennek ellenére vagy hét hajó várakozik horgonyon), de nagy ügyesen sikerült bejönni, derékszögű fordulók a szűk helyen, meg hasonló, de azért csak beérkeztünk. Sikerült megfordulni is, de olyan jól, hogy ebből viszont nem tudtunk megállni, viszont volt a közelben egy rakpart, ami nem engedte a tovább fordulást, kicsit odatettük magunk, és utána a szél odasajtolt minket, hiába üvöltöztek, hogy ez nem a mi rakpartunk, mozdulni se tudtunk.
Megérkeztünk!
Alig jöttünk be, keresnek. Ki a jó fityfene lehet? Hát a raktár surveyor érkezett meg.
- Chief, menjünk le, és megnézem a raktárt.
Lementünk. Jó erős lámpája volt, hiába nem vittem, és mondtam, hogy nincs világítás, az övével meg a szemével látni tudta, hogy a raktárak olyan cementesek, amilyen egy cementszállító oldala tud csak lenni. Meglátta, hogy a kettes raktárban elkezdték a fiúk a festést.
- Hagyják abba, semmi értelme, ettől még ott a cement. Csak arra jó a festés, hogy eltüntessék a szemem elől, de kár az elpazarolt festékért.
Nézelődött, elmesélte, hogy a hajóbérlő egy másik cementszállító hajóját egyszer már visszautasította, de úgy látszik, nem tanultak az esetből.
Felmentünk a barbához.
- Captain - mondta a surveyor -, nem tudom elfogadni a hajót. Ha rendesen elő akarják készíteni rakodásra a raktárakat, akkor az egy megfelelően felszerelt brigádnak nagyjából tíznapi munka. De ehhez kell nagynyomású vízborotva, elektromos gépek, és be kell állványozni a raktárt. Ezt a munkát maguk nem tudják holnap elvégezni. A baj az, hogy Fowey-ben a legfinomabb, fehér kaolint raknák be, és annak nem szabad semmiféle szennyeződést kapnia. Hiába festenék ki a raktárakat. Mert ha be is rakják, a kirakáskor a markoló nekiütődik a raktár oldalának, és a cement a festék alatt is leválik, és belepotyog a rakományba. Majd holnap reggel visszajövök, hogy világosban is megnézzem, de nem hiszem, hogy változik majd a véleményem.
Ha nem, akkor nem, aludjunk rá egyet! De előbb "drunk party", ahogyan a barba szokta volt fogalmazni. Hozott egy tányér hajában sült krumplit, vajat, sült oldalast, megy egy üveg whiskyt. Finom, eredeti lengyel gyárban készült holland alkotás, és még nagyon rossz se volt, bár jónak se lehet nevezni, még a legnagyobb jóindulattal se. Ebben az estében az volt a legjobb, hogy ez a gépész jobb ivó, mint Józsi úr volt, így gyorsabban fogyott a szesz. Fél tizenegykor elköszöntem, és nyomás aludni.
December 9. vasárnap, Teignmouth.
Reggel hétkor ébredtem, megyek ki a deckre, sehol senki, pedig a főnök azt mondta, hogy hétkor kezdenek a srácok a raktárban, de erről ők nem tudtak. Na, mindegy, azért fél nyolckor már lementek, hogy tegyenek-vegyenek.
A surveyor megjött pirkadatkor (fél kilenc) megsurveyolta a raktárt megint, és a végső konzekvencia: cementteleníteni kell a hajót, másképp nem fogadja el. Lásd, mint tegnap.
A főnök telefonált a hajóbérlőnek, és nem hittünk a fülünknek (az ügynökkel), amikor mondja, hogy a raktár oké, csak a fowey-i rakományhoz kell még dolgozni a raktárban. Az a véleményem, hogy totálisan félreértette, amit a surveyor mondott, vagy a másik lehetőség: valami sajátos diplomáciai fogás a részéről, amit meg én nem értek. Mindegy. Nekem az a fontos, hogy az illetékeseknek az a véleménye, hogy a legénység nem tudja a raktárt elfogadható állapotba hozni, így senki nem hibáztathat minket.
Ebéd után fogtam magam, és kimentem. Csak úgy, egy kis sétára. Sikerült elég jól bejárnom ezt a kedves kis városkát. Tipikusan angol (hol legyen tipikusan angol, ha nem Angliában?), semmi a turistáknak, minden a helybeliek kedvéért van. Illetve a belföldi turizmus nyilván fejlett, sok a hotel, a bérelhetõ apartman, vendégház. A tengerparti sétány most is - ebben a megragadóan ocsmány időben - forgalmas volt, sok a kutyát sétáltató, sokan csak sétálnak, és sokan csak nézik a "fürdőzőket". Ugyanis a vízben legalább hatvan-hetven őrült pancsikált. Amint az ember figyelmesebben szemügyre veszi őket, kiderül, hogy nem mind néger, (főleg, mert lila és fűzöld néger elég kevés van) hanem vastag védőruhában vannak, és próbálnak hullámlovagolni. Hát az elég kevesüknek sikerült, mert a bukó hullám itt jóval kisebb, mint Hawaiban. Azért próbálkoztak, ökörködtek, jól érezték magukat.
Tovább sétálva a Teign folyó torkolatában levő csónakházakat is megtaláltam, ezeket akkor láttuk, amikor bejöttünk, mert ez a "belső" látványosság. Apró csónakházak sorakoznak a parton, a lépcsőjük a fövenyre visz (talán úszóképesek is?). Sokat videóztam, sokat fotóztam.
A fotón jól látható a hajónk, a kék, hosszú raktárépületnél van az orra.
Lévén bronzvasárnap, az üzletek zöme nyitva volt, és milyen jó, hogy egy árva kanyim nincs (idevalósi fityfiritty) ezért aztán nem vettem semmi fontosat, és biztos jó lesz valamire kategóriát. Mert a vásárlási láz ragadós, feltéve, hogy van pénz a zsebedben.
Este, hogy a nap jól végződjön, átálltunk a "berakó" rakpartra. Majd meglátjuk, hogy mennyire lesz berakó, ez persze csak holnap derül ki!
Nemcsak mi, hanem a kikötőben levő másik két hajó is shiftelt, rakpartot cserélt, úgy látszik, mindenki oda állt, ahova a szél szorította tegnap. És a ronda időnek még nincs vége (bár a manőver elviselhető szélben volt), mert az időjárás-jelentésben megint sok csúnyaságot olvastunk a főnökkel.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
Délután fantasztikus volt az időjárás! Kettő körül belementem egy viharfelhőbe, hát ott aztán tomboltak az elemek! Süvített a szél, vízszintesen hordta az esőt, nem lehetett tíz méternél tovább látni! Már azt hittem, hogy ez így lesz ítéletnapig, de tíz perc múlva gyorsan elvonult, talán gyorsabban is, mint ahogyan jött. És majdhogynem derült ég alatt hajóztam tovább.
Most, hajnal van, és emberi számítás szerint megérkezhetünk este kilenc-tíz körül, de nem merem elkiabálni, mert ahhoz az is kellene, hogy haladjunk. Most még megyünk, de körbe-körbe mindenki azt kiabálja, hogy SW gale force 9 to storm 10, azaz délnyugati kilences erősségű vihartól tízes erejű orkánig várható a hamarosan bekövetkező változás.
Ha más változást nem hozott volna az életembe az
Mert a fedélzeten miattam nem lehet körforogni, ugyanis ragaszkodom a négy hónap szabadsághoz, tehát én visszatérő lélek vagyok.
Korai kelés: először megriadtam fél hat körül, majd arra gondoltam, hogy még nem kellene felkelnem. Aztán tépelődtem, és azt mondtam: fölösleges az ágyban hánykolódnom, fölkelek, ha korán van is. Kilenc óra volt!
Azt mondja a fecske:
A kérdés mostanra (délután 4) történelmietlen, mert Olekszij elmagyarázta, hogyan kell odamennem, és egy font óránként. Ő
Van Pjotr, ő egy megfontolt fószer, elmúlt már ötven, nem kell magyarázni a munkát, és csinálja is magától. Persze, ha módja van leül, és olyankor az embernek nem szúrja a szemét, mert tudom, hogy ha kell, megfogja a munka végét.
A megadott időben szólt a sziréna, majd egy nagy durr, gomolyog a por, és kész. Fel tudtam venni videóra. Fénykép persze nem sikerülhetett, mert sötét volt. A kirakást kilenc előtt öt perccel abbahagyták, majd reggel folytatják. Gyors átöltözés, és gyerünk ki a Tengerészklubba. Találkoztam a két melóssal, az egyik kivitt, így megspóroltam vagy 3 kilométernyi gyaloglást.
Amint kisütött a nap, gyorsan lefényképeztem az épületet, amiből kirobbantották a faldarabot.
Gyönyörű reggelre ébredtünk. Az esõ folyamatosan esik, hát kell-e szebb cementrakománynál? Ugye, hogy nem! Élvezem a csendet, a nyugit. Vlagyimir éjjel behegesztette a repedést, akkor most liktalanok lettünk.
Kicsit csaltam az éjszakai őrségben, mert visszavettem a sebességből, hogy ne érkezzünk olyan korán, és legyen időm aludni egy pöttyet. Amikor hajnalban átadtam a barbának, 8:45-ös érkezésünk volt, de csak tízkor dudált ki a kabinból, amikor már fent voltam. A révkalauz csónakja kicsit halódott, másfél órácskába került, amire megjavult, így aztán urasan, kipihentem mentem manőverre.
Vannak róla fényképeim is: 1. ilyen volt, 2. kezd gyógyulni, és reményeim szerint hamarosan: 3. ilyen lett.)
Eseménytelen nap, hacsak annyi nem történt, hogy kiütött a koranyár, vagy a késő ősz. A hőmérséklet napon 26-28 fok, árnyékban 22, kellemes szellő lengi körül a hidat.
Ceutában vettem karácsonyra magamnak egy üveg vörös (1999-es Cabernet Sauvignon) és egy üveg fehérbort. Szilveszterre meg egy üveg, feketecímkés Captain Morgan rumot. Nem részletezem, mennyit fizettem. Bár nem hinném, hogy lesz az idén karácsony, lévén egyedül katolikus a hajón. A többiek pravoszlávok, és ők ugye januárban tartják. Aztán a barba sem arról híres, hogy túlteng benne a figyelmesség. Így viszont elmondhatom, hogy jövőre, ha minden jól megy, akkor kétszer karácsonyozom.
Kezd megint elromlani az idő. Akkor is kellemetlen, ha számítunk rá valahol a lelkünk mélyén.
Tegnap este megrendeltem a bérautót (ez taxi lenne, de azt mondta a Word szövegszerkesztő, hogy használjak helyette magyar kifejezést, és ezt ajánlotta), telefonáltam annak a taxisnak, pardon: bérautógépkocsivezetőnek, aki a reptérre vitt, amikor Máltára indultunk az asszonnyal. Fél hatra kértem, rendesen, idejében meg is érkezett. Az út eseménytelen lenne, ha érkezéskor olyan nem történik, mint még soha tengerész-pályafutásom alatt: senki se várt a reptéren.
Mi van ma? Sztrájkolnak a telefonfelvevők világszerte? Hoppá! Eszembe jutott, hogy Alina felhívott, hát visszahívtam azt a számot. Csörög, csörög, aszondja: Marlow...
- Hát én csak reggel kaptam meg, hogy jön! - tette világossá a helyzetet. Ezek szerint itt Fanciában az a módi, hogyha megtudom reggel, hogy ki kell délben mennem a reptérre valaki elé, akkor arra alunni kell előbb egyet, aztán holnap reggel vagy kimegyek, vagy se. Aranyos.
Roberto csak nézett, mint aki félrenyelte az ólomkatonát. Gyorsan mobilra kapott, és kitelefonálta magát az ügyben, vagy négy számot hívott, és kijelentette:
Urasan reggeliztem, finom sajtot és sonkát. Tízre megjött Roberto.
Mérgemben újra séta, vettem egy baguettet, meg camember sajtot és megvacsoráztam. Hét körül szólt az ügyeletes, hogy hozzam le a bőröndjeimet, mert megy át a másik oldalra.
- Nálunk nincs Roberto, majd reggel nyolckor utánanézek - vigasztalt.
November 22. csütörtök. Nizza.
Lehet, hogy lázas is vagyok, mert többször totálisan eláztam, a trikóm is csupa víz volt a 100%-ban nedves dzseki alatt.
Hajnali háromnegyed ötkor keltem, és még így se tudtam megelőzni az első tartálykocsikat, mert azok már félkor elkezdték nyomni belénk az anyagot.
A draft surveyt még félholtan megcsináltam, az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, meg a barba is, meg a mindenki, hiszen ilyen hullámos vízben úgy leolvasni a merülést, hogy végeredményben a gyár által megadott súlytól 3 tonna az eltérés, az nem semmi!
Mivel tegnap este nyolckor már aludtam, logikus, hogy fél háromkor felébredtem, és nem tudtam elaludni. De van mit csinálnom, ilyenkor érkezés után, hát tettem, vettem.
Este, váltás után megyek le vacsorázni, hát "nagy buli" van a szalonban! A gépház a születésnapját ünnepelte. Ilyen is ritkán adódik: minden gépész egyazon napon született! Jó, ez esetben a mindenki két személyt jelent, de akkor is! Vacsorára hideg rablóhús, volt, meg kalamáris rizs, meg majonézes zöldség, meg szalámi, meg halkonzerv. Olyan, ahogy esik, úgy puffan vacsora. Na, mindegy. Egy pohárka (vizes, de nem tele) whiskyvel körbekoccintottam mindenkivel, de többet nem fogadtam el, mert igen ocsmány fajta, az olcsók legolcsóbbika, brrr!
Most teljesen egyedül vagyok a nagy nemzetköziségben, hiszen hét szláv nyelvű tengerésszel szemben képviselem kis hazánkat. A matrózok mind oroszok, van egy Pjotr, egy Alekszej és Vaszilij, a gépben Olekszij, ő az ukrán olajozó. Vele kapcsolatban a barbából megint kibukott az "elhagytak minket a gaz ukránok" effektus, kifigurázta, hogy nem oroszul mondja a nevét a fiatal olajozó. Na, ezen nem veszünk össze, ha ez neki lelki traumát okoz, akkor ez az ő egyéni baja, oldja meg, én nem segítek ebben. Most érdeklődve várom, ha Mihail a gépész (aki Józsi urat váltotta) hazamegy, miféle náció érkezik? Még akár magyar is lehetne.
Hát nem szép?
Nem hittem a szememnek, amikor a pilot csónakja a hajó mellé kanyarodott. Ugyanis pontosan fél kilenc volt, és ez Spanyolországban majdhogynem lehetetlen: éppen akkor jönnek, amikorra ígérték, egy perccel se később!
Hajnali négykor ébresztettem magam, mert szemmel kell a rakodást is tartanom. Minden rendben ment, hát bepakoltam a nagy bőröndöm, megírtam a naplóm, oszt... oszt... várok. Kicsit felmentem a hídra, lejátszottam két passziánszt, ezzel felállítottam a saját rekordomat, mert 43-as győzelmi sorozatom még nem volt.
Este felhívtam az asszonyt, kész ideg szegény, mert a HMS-től jönnek az információk, de ugye én tudom, hogy azok nem megbízhatók (amit a magyar iroda kap, az a megbízhatatlan). Remélem a legjobbat...
Utoljára még lefényképeztem, amit oly sokat láttam, a cementrakodást, meg azt, amit a tengerész, aki dolgozik, Cartagenából lát: a cementrakodót és környékét. A révkalauz szerint naponta három hajót fogadnak cementrakománnyal, irtózatos mennyiséget használnak fel a környéken, mindenütt építkezések, kell az anyag, annyira, hogy egy cementgyár is épül, de még nincs kész.
- Akkor ma nem tudok hazamenni - mondtam letörten.
Este nem tudtam aludni egy szemhunyásnyit se.
Öt óra előtt pár perccel tűzriadót és "ember a vízben" gyakorlatot tartottunk.
És jó volt föntről nézni, ahogyan Ilja lubickolt, mint egy csikóhal, Krisztián a narancsszínű Marlow overallban ment a tengerbe, és Boriszláv egy szép csukafejessel vetette bele magát a vízbe és az úszás élvezetébe.
Aztán rendbetettem a térképeimet, meg az adminisztrációmat, készülök az átadásra, jaj de jó nekem!
Még egy hét, mindössze egy hét, ennyi van hátra a szerződésemből. Attól tartok, hogy a váltóm csak Cartagenába jön, s egykét nappal tovább leszek, de azt már elviselem.
Az a baj, hogy nagyon sok mindenen felkapom a vizet. Már fáraszt a sok becstelenség, elvtelenség, az érdek vezérelte felejtés, a köpönyegforgatás. Nem nekem való ez a világ. Kevés az olyan ember, mint a Józsi úr is, akivel őszintén lehet beszélni. Akik nem a pénzt hajhásszák, és nem adják el a lelküket, a becsületüket részvényekért, a látszólagos jólétért... akiknek fontos még az, hogy... na, mindegy. Nem akarok megsérteni senkit.
Ebéd előtt hívott Krisztián a kambúzába:
Az emberek vidámak voltak, jól éreztük magunk. Kíváncsi lennék, Dimitrij regnálása alatt mikor lenne ilyen jó hangulat? Mert a baromja Piombinóban belemart Iván, a bolgár önérzetébe, az meg eligazította. Innen az ellentét köztük. A szalonban népzene volt DVD-ről, a bunkó orosz félrészegen elkezdte magyarázni, hogy ez nem is bolgár népzene, hanem török. Iván - mivel ő is kapatos volt már - kiokította, és ezt a primitív állat túlburjánzott beteges egója nem tudta elviselni. Ettől kezdve ahol tudott belekötött.
Nem tudok rá tanút hozni, de amikor kettesben voltunk, mosolyogva mondta, hogy ha visszajön, Ilját (a képen) azonnal hazaküldi. Most, hogy elment, meg kell nézni a fiút, milyen vidám. Nem kell semmi indok neki, mert ő korlátlanul mindent megtehet! Az a típus, akinek kell valaki, akit állandóan rugdalhat és üldözhet. Az előző legénységbõl Iván (a bolgár) volt.
Szóval ez a helyzet. Illetve az, hogy Krisztián szerint a cementgyárban robbanás volt négy vagy öt halottal, a tévében látta. Elképzelhető, hogy ez hátráltatja a rakpart mellett álló hajó berakását, és ezért késünk. Amikor elmondtam Szergejnek, emlékezett:
És akkor, hogy teljes legyen a kép, este mondtam neki, hogy nem nyüzsög a rostocki cég, ilyenkor már meg kellene jönnie a visszaigazolásnak, hogy megkapjuk-e az élelmiszert.
Tudod mit eszek otthon? Gombás sajtlevest, sárgaborsó főzeléket, és rántott csirkét, meg zöldborsót és spenótot és becsinált levest és sajtos, tejszínes pulykamellet és eszek hozzá félbarna kenyeret, amit harapni lehet és tejfölös csirkepaprikást, és az asszony készít nekem lazannyát. Azannyát! Ti, akik otthon vagytok állandóan, nem is tudjátok, milyen eszméletlen jó otthon!
A német szerelők megjöttek, jól beosztották maguk között, az egyik beszél spanyolul, ez természetesen bőbeszédű, a másik angolul, ez a kukamatyi. Ők fogják Józsi úr durrogó pufogóját kicserélni.
A mentolos csokoládét bedörgöltem rögvest, mert mégse rohangálhatok a kezemben sajttal és kenyérrel, az meg elfér a zsebben, megmelegedni úgy sincs ideje.
- Davaj cigarett. - ennyire telik neki, mert nyilván szem előtt tartja, hogy ahány nyelvet beszélünk, annyi embert érünk. Most már "tom", miért nem válaszolt reggel a kérdésemre. Egyébként a legtöbb, amit érdemes róla elmondani, az, hogy Mihail a neve. És mégis, egy ilyen embernek is hogy lehet örülni! Mármint Józsi úr örülhet, mert kíváncsi leszek Jürgenre, amikor majd megáll a gép, és értekezni akar a főgépésszel. Később az orosz, hogy megmutassa, nem egy elveszett ember, ahelyett, hogy agyonbeszélné magát angolul, inkább feljárt Józsi úr kabinjába bagózni, azaz szó nélkül kivett egy cigit, és hangtalanul kiosont... Sajátos viselkedés, sajnos nem áll módomban kommentálni, mert a szövegszerkesztő állandóan pofázik, hogy olyan szavakat nem illik a képernyőre vetni. Ő tudja. Ha nem, hát nem. Így most vélemény nélkül marad mind, aki olvassa a naplóm, de te azért mondhatsz és gondolhatsz, amit akarsz! Ez a francos - Józsi - képes lesz, és itt hagy engem hamarost, mert láttam a táviratok között, hogy megadták a carbonerasi ügynökség adatait a Marlownak, tehát onnan megy haza. Azért ez disznóság. Nincs benne annyi kollegalitás, hogy megvárjon.
Azt hiszem, elkezdtem hízni. Teljesen hihető, ha egyszer nincs kaja, és ha éhes az ember, akkor ugye rájár a hídon pilot süteményére, a szalonban meg majonézes kenyeret eszik, mert tegnapelőtt óta se vaj, se margarin. Lementem a kambúzába, kutattam valami ehető után. Tudod mit találtam? Még két megbontatlan doboz sütikét a "pilotnak". - Mert erre volt gondja, hogy egy teljes kartonnal rendeljen. Hát a rohadt kurva nénikéjét az ilyennek!
Végül is semmit nem tudott vásárlani, mert este fél tízkor érkeztünk és éjfélkor már indultunk is.
Most, amikor délelőtt írom a naplót (tízkor keltem), éppen nagy dérrel-dúrral, piffel-puffal megálltunk, és megint sodródunk. Józsi úr előzőleg valószínűleg elég kékítőt oldott az ég vizében, s most aztán elkezd mosni, mosni, mint egy modern Ágnes asszony, csak éppen levegőszűrőt, és nem a patakban áll térdig, hanem a szantinában, s vállig egy nagy büdös likban, amin keresztül megpróbálja a szutyákot levarázsolni a finom szűrőcsövekről, ami persze lehetetlenség, hisz nem látja, amin dolgozik, a "nagynyomású" mosófej is egy vízcsapra szerelt szórófej, és a tisztítóvíz olyan mocskos, amilyet csak egy hajón tudnak itatni az emberrel. Szóval esély nem sok van arra, hogy többet, mint tíz órát mehessünk, ilyen körülmények között, mert ez a barom, megint felteszi majd teljes erőre, és nem érti, hogyan lehet, hogy megint bemondja az unalmast, ha egyszer a párt azt mondja, hogy menni kell, akkor egy nyavalyás szűrő hogyan dugulhat el!
Délután leszaladtam a kabinomba, kinyitottam a fiókot, és hirtelen az jutott eszembe, hogy ezeket a kacatokat mind haza kell vinnem. És itt van ez 200 grammos neszkávé, amit megbontottam, de nem iszom, mert a kaftány elővette hídon, amit a legénység elől eldugott. Mi legyen vele? Mert haza nem fogom cipelni, túl sok, értékes helyet foglalna a bőröndben. Levittem a legénységi szalonba, hiszen ők több mint tíz napja nem látnak rendes kávét. Gondold el, a szakács mossa a használt kávészűrőpapírokat, mert különben főzni se tudna! Krisztián azonnal lecsapott rá, mert rögtön nekiestek a srácok.
- Józsi úr, gyere, igyuk meg a muskotályos bort, amit Bordeauxban vettél nekem! - invitáltam, és csak kétszer kellett, igaz, az első meghíváskor lerohant a gépházba, mert az ő muzsikus füle kihallotta a gépzajból a pufogást... Másodszorra bejött.
A matrózok szorgalmasan sikamikálják a raktártetőt, ez egy végeláthatatlan és befejezhetetlen munka, mert a következő cementrakomány után ugyanilyen mocskos lesz...
Június 25. hétfő, úton, Plymouth.
Nekem most éppen semmi bajom, mert a rakodás megy, a súlyra ne legyen gondunk - mondta az ügynök , a raktárban 4506 tonna agyag van, amennyit be tudunk rakni. Persze én már rutinosan befejeztem a kezdeti draft surveyt, hogy a későbbiekben ne legyen gondja a kaftánynak a rakomány súlyával.
1., Összebeszélt a barbával, hogy így mehessen haza.
Hát kérem, most szóljon hozzá valaki! Ez egy olyan hajó, hogy a legénység megeszi a kenyeret! Botrány! Ahelyett, hogy a takarékba raknák, mindig csak megzabálják! - Hát így aztán nem érdemes ezeknek venni semmi kaját!
Manőver előtt lementem a szalonba, hogy egy falatot egyek, mert kávét akartam inni. Hát a hűtőszekrény olyan üres, hogy annál üresebb legfeljebb az űr, bár az tele van rádióhullámokkal. Ez azért felháborító ám! Nem is miattam, mert egye fene, nem eszem, de a srácok, akik nehéz munkát végeznek, még egy szelet kenyeret se tudnak megkenni. Mindenesetre lefényképeztem, és szükség esetén elküldöm Mr. Kremersnek.
Aki pihent, és aki nem
Délután négykor álltunk horgonyra.
És ami felettébb jó, hogy délig csak szerelik a csöveket, addig tudok aludni, hát jó éjt mindenkinek.
Aztán kiderült. Aztán esett. Aztán felszakadozó felhőzet. Később eső. Később kiderült, majd zuhogott. Aztán kiderült, hogy mi is ez az erőd mögöttünk: velünk ellentétes oldalon egy sárga épület csatlakozik hozzá. Az kórház.
Azért ez a cementrakomány nem az álmok netovábbja ám! Indulás után éjjel lemosták a matrózok a hajót, hajnali háromig spriccelték, locsolták. Azt mondták, hogy szépek lettünk.
Én meg továbbra is benne vagyok a tévhitben, hogy az oroszok isznak, és nem értem, miért nem tudok belőle kigyógyulni.
Délben érkeztünk.
A hajnali őrség után, már a kabinban voltam, elkezdtünk rollázni. Néha majd kiestem az ágyból, akkorákat billegtünk! Pedig teljesen sima vízen hajóztunk, majdnem olajtengeren!
Azért ez úgy van hajókon ám, hogyha a barba kimegy, akkor illik a chiefnek szólni. Ha másért nem, hogy ne keressem hiába. Kilenckor kezdték a kirakást, óránként 200 tonnát raknak ki, hát így 23 óra lesz a kirakás, aztán itt se voltunk...
- Ez mi? - kérdeztem a fiatalembert. Megmondta. Dunsztom nem volt, mert ennyire nem terjedt ki a nyelvtudásom. - A spanyol azt mondja, hogy trippa (pacal)? - kérdeztem. Heves bólogatás, és szóban is megerősítette. - Hol árulják?
Lassan bandukoltam a Rambla végéig, ahol kedves és nagyhírű kollégám, Kolombusz Kristóf szemléli magasból az érkező hajókat. A szobor is megunhatatlan ám! Körülötte az oroszlánok kedves ismerőseim, egy 1976-ban készült dián együtt vagyunk megörökítve. És persze aki teheti, ma is odaáll, hogy a férjuram, vagy a csoporttárs fényképezze le.
Nyolc után megjött Dimitrij a promenádból, megint hozott mindenfélét. Többek között heringet, egy kis vödör paradicsomot sós lében, meg valami ukrán istenátkát, amit inni kell, mert alkoholos... Főzött krumplit, és az irodában megterített szépen, újságpapírral.
Ma ciorba de burtát, román pacallevest eszünk!
Feljött, dúlvafúlva, hogy miért nyomok annyit, miért ilyen vadul, meg mondta, mondta, én meg vigyorogtam a szemébe, de nem szóltam, és ő tudta, hogy ennek a helyzetnek az okozója egyáltalán nem én vagyok. Mondta azt is, hogy ő jelzett vissza, és jelzem, ebben lehet valami, csak én nem hallottam, ugyanis, ha egy kabinban megnyomják valamelyik kommunikációs gombot, az elkezd világítani, és az övé világított. De azt hiszem, csak az utolsó dudaszó alkalmával.
Laptop, DVD író, videó kamera, mobil, Pocket PC: hálózati csatlakozó.
Az irodában ültem, büszkén hozta a szerzeményét: tegnap vett két hangszórót az új számítógéphez. Mert nem tudom, mondtam-e, hogy kijárta: lehessen egy új komputer az irodában. Ipswichben megkaptuk. Az első dolga volt, hogy megosztotta (particionálta) a winchestert, és felpakolta magának az orosz nyelvű Windowst. A fent levő Microsoft Officet is kiirtotta, rátette a magáét.
Nos ezt írta ki: "Álljon egyenesen, amíg megmérjük a magasságát".
Utoljára 1999. december 16-án sétáltam itt. (Lásd: Napló a Clipper Caraibesről vége és a Petra 2. eleje) Akkor nem volt ilyen nagy forgatag. Most tele van turistával. És persze a kávéházak, bárok kerthelységei, az éttermek asztalai, mind-mind várják a vendégeket, akik nézelődnek, képeslapot vesznek, meg mindenféle csicsás bóvlit szuvenír gyanánt, és bámulják a virágárusokat, a madárkereskedők kalickáit, és lefilmezik a papagájokat, kanárikat, de van itt kokas és majom is. És ami nem hiányozhat: a csepűrágó, a mutatványos, az utcai zenész. Most az a módi, hogy a pantomimosok, akik pózba merevedve állnak a fényképezőgépek előtt, befestik magukat egyszínűre. Sokan fémszínű festéket használnak, bronzot vagy ezüstöt, ezáltal olyan, mintha szobor lenne. És a turisták fényképeznek, nevetgélnek, melléjük állnak, megcsipkedik őket, és örülnek a látványosságnak. Láttam egy "szobrot", nem tudtam eldönteni, hogy él-e vagy szobor-e valójában? A kérdést az döntötte el, hogy mondjuk egy Lenin szobor előtt sose láttam perselyt (pedig jogos lett volna!). Itt pont van, nem kell a gondolatot tovább fűzni!