2007. Május

Május 22. kedd, Ipswich, úton.

Hajnalban irtózatos "motorberregés" riasztott meg. Ha hallasz valamit, ami szokatlan, arra azonnal felébredsz. Irtó álmos voltam, hát elég sokára ébredtem fel annyira, hogy a mozaikokból összeállt a kép. Ez nem motor az ablakom alatt, hanem nyilván emelik - láncos emelővel, magyarul flasencúggal, és ez kerregett veszettül - az alkatrészeket. Ezután el tudtam aludni.
Annak ellenére, hogy nyolckor kezdenek, fél hétkor keltem. Ezt is Dimitrijnek köszönhetem. Tegnap jön vissza a városból:
- István, beszéltem a hajóbérlővel, és kellenek a raktár adatai, hol helyezkednek el a válaszfalak (bulkhead)?
- Te jó szagú, atyaúristen! , gondoltam magamban, ez a fószer nemcsak rosszul beszél angolul, de nem is érti, amit mondanak neki! Azért egy parancsnok esetében ez kész tragédia! Egyáltalán nem arról van szó, amiről beszélt, olvastam az ímélt (azt hiszem, hogy a hajóbérlő látta, hogy dunsztja nincs, miről beszéltek, ezért írásban megismételte a kérdést), miszerint kellenek a "rakodó lyukak" elrendezése, és helyzete (hol helyezkednek el a raktártetőkön). A lyuk angolul hole, a raktár hold, ezt érthette félre Dimitrij. És éppen most jöttem rá és tisztáztam magamban egy "dimitrijizmust": amikor arról beszél, hogy "én most nem - I not now" - és persze értelmetlenül használja - azt úgy kell érteni, hogy "nem tudom - I don't know". Borzasztó!
Persze, nehogy azt hidd, hogy nem tudok, vagy nem akarok róla jót mondani. Mert van, amit rettenetesen tud! De úgy, ahogyan senki! Soha nem láttam még ilyet, amit ez a parancsnok produkál! Te, ez úgy hegyez ceruzát, hogy az fantasztikus! Négy centis a faragott rész, és tűhegyes! Nem hittem a szememnek.
- István, harmadik tisztként mást se csináltam az őrségekben! Ez a harmadik tiszt kötelessége volt.
Megpróbált engem rávenni, hogy az őrség végre én is faragjam meg a cerka végét, de inkább a hegyezőt használtam.
Ja, azt nem mondtam, hogy a ceruzahegy az nagyon drága, azt nem veszünk, minek, amikor itt a hagyományos grafit.
Ez is egy nézőpont.
Megígértem, hogy reggel korábban kelek és készítek egy rajzot a lyukak elhelyezkedéséről (nyilván a búza után cementet szállítunk majd), és az ügynökön keresztül elküldheti.
Szóval ma nyolckor kezdtek, állítólag napos és meleg napunk lesz.
Az volt.
Tiptop berakás, egylábas fartrimm, nincs semmi dőlés. Elhúzódott a munka, mert a teherautók csak hébe-korba jöttek. Így aztán volt időm sokat beszélgetni a szállítószalag kezelőjével. Kedves, muris figura volt. Közvetlen, szeret beszélgetni, és állandóan jött, és mondta, mondta. Amúgy, mint egy díjbirkózó, úgy néz ki. Nem kövér, hanem vaskos, nagydarab, kopasz ember, sodorja a cigit, és kedvenc sportja a box, hobbija a horgászat. Ha ez felpofoz egy halat! Hozott egy Daily Start, és így adta át:
- Hogy menjen fel a vérnyomása, chief...
Nem kell megijedni, nem írtak semmit Magyarországról. Csak a címlapon van egy csaj, az itteni Barátok közt, jóban, rosszban egy sztárja, aki megmutatja a cicijét és a fenekét. Hát, ha egyszer ez van benne a művészi szerződésében, akkor meg kell mutatni, bizony, akkor is, ha elég ramaty az alakja (ahhoz, hogy nyilvánosan dicsekedjen vele).
Aztán beszélgettem a kikötői lelkésszel.
Azért jött (egy méretes Land Roverrel), hogy meginvitáljon a tengerészklubba, de hát szokás szerint későn jött, amikor már senki se tud kimenni. Így csak egy CD-t adott, amin egy többnyelvű újság van, hírek olvashatók mindenfajta nyelven. Még moldávul és csehül is, de magyarul persze semmi.
Jó fej volt az öreg.
- Chief, még ma is nagyon hiányzik a tenger. Hajózni 1963-ban kezdtem, egy óriás tankeren, két éves volt a szerződésünk! Parancsnokként hagytam abba, de a szívem visszahúz.
- Aki annyit hajózott, mint én is, az mondhat, amit akar, be van oltva a tenger szeretetével! - mondtam, és hevesen bólogatott. - Legfeljebb szidjuk az új módit, dühöngünk, meg minden, de amikor kint vagyunk a vízen... azt nem lehet elfelejteni. És igazán megérteni is csak egy tengerész tudja. Én is nagyon várom a nyugdíjat, mert már belefáradtam, de rossz rágondolni, hogy eljön az idő, amikor ezt kell, hogy mondjam: vége, többé nem szállok hajóra. Az a világvége, az összeomlás lehet annak, akinek nincs olyan családi háttere, mint nekem. Nekem van hova hazamennem, és ez a legfontosabb! És kell lenni valaminek, ami elfoglaltságot ad majd, ha otthon kell maradni végleg. Nekem van, hál istennek, sokszor az a baj, hogy nincs időm mindenre. Azt nem tudom elképzelni, hogy otthon üljek és unatkozzak!
Barátságban váltunk el, hamarosan befejeztük a berakást.
Csak a draft surveyt kellene megúsznom, de hiába, mert Dimitrij e nélkül nem tud élni. Hát azért nem nagy gond, csak addig kellett elhúznom az időt, amíg meghozták a hivatalosan berakott mennyiséget, ekkor már nem volt gond egy számítást produkálni, ami 4,7 tonnával volt több, mint a szállítólevélen. Dimitrij nagyon örült az eredménynek. Én meg annak, hogy sikerült örömet szereznem, és végül is ez a legtöbb, amit adhatok neki, hát miért tagadjam meg tőle? Nem?
És amíg számolgattam, megjött a kaja, ettől egy kissé kiakadt Dimitrij, és az én kis okos buksimba sem fért, de a tény az tény. Mert: a cég, amelyik a kaját intézi (a tulaj kiadta egy rostocki vállalkozásnak, de hogy miért, dunsztom sincs) Greenoreba írt, hogy ott nem lehet semmilyen körülmények között megoldani a kaja leszállítását. Itt megkaptuk. Tudod, honnan hozták? Hullból, ami 210 kmre van innen! Hát dögöljek meg, ha Dundalkból - 20 mérföldnyire volt - nem lehetett volna Greenoreba szállítani! Ráadásul az áru itt ronda, sok mindent nem hoztak, és az ára! Fontban többe került, mint Írországban euróért! Az 1 eurós tejet itt másfél fontért hozták be! Azt mondom, hogy dögöljön meg mindenki, aki bármikor is egy hajó kajapénzéhez hozzányúlt, ellopta, vagy a saját kis üzletét menedzseli belőle!
Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről... mert nagyon felmegy a pumpa...
Amikor kerestem valakit, hogy mondaná meg, mennyi rakományunk van a hajóban, elmentem a hídmérleghez. Megmértem magam, 100 kiló vagyok! Ez persze csak annyit jelent, hogy több, mint 80 és kevesebb, mint 120, ugyanis 20 kiló a pontossága.
Hatkor indultunk.

Május 23. szerda, úton az Angol csatornában.

Éjfélkor alig tudtam felkelni. Fájt minden csontom... Kellemes hajnali őrség, teljes szélcsendben hajóztunk. Ha tartjuk a sebességet (azaz nem jön közbe semmi csúnyaság), akkor 30-án érkezhetünk. Az ügynök azt üzente, hogy 31-e előtt érkezzünk, mert erre a napra várnak egy hajót, és amelyik előbb jön, azt rakják ki, márpedig egy óriás bulk carriert sokáig tart. És nem szeretném lekésni a cementrakományt, mert ha megyünk, akkor a Kanári szigetekre, Tenerifére szólna a fuvar.
Este meccs. Eszemben tartottam, mert a BL döntő, azért már valami! Milan - Liverpool Athénból. Meg nem erősített hírek szerint az olaszok győztek. Nem láttam gólt, mert az első félidõ 40-ik percében otthagytam, olyan unalmas volt. Nem tudom, melyik csapat győzelmét szerettem volna. A Liverpool mellett szólt, hogy Gerrard mellett volt másik tíz ismeretlen, "no name" játékos, és az ember mindig a kisebbnek drukkol. Az olaszok mellett az, hogy mindig szerettem az olasz focit, viszont ellenük hergel az, hogy ezek az olaszok végtelen nagyképűek, fenn hordják az orrukat. Így aztán tök mindegy, ki vitte a pénzt, úgyis csak az számít.

Május 24. csütörtök, úton, Vizcaya.

Hajnalban térképeket javítottam. Meg délután is. Ebéd után Ilját teljesen cserbenhagyta Dimitrij, így aztán a fiúval sokat beszélgettem a hídon. Ugyanis egy órára meghívta a kadétot, hogy a gyógyszerszekrényt tegyék rendbe, de hiába jött fel Ilja, a kaftány inkább mozizott a kabinjába bezárkózva.
Megmutattam a "gyereknek", hogyan javítom a térképeket, aztán kikérdeztem a tanulmányairól. Ő már, kérem, egy valódi batchelor. Vagy valami ilyesmi. Még kell másfél év, és megkapja a specialista képesítést. Aztán mehet tisztként hajózni.
Beszélgettünk a családjáról is. Ukrán állampolgár, de orosz nemzetiségű: az édesapja orosz, a mama fehérorosz. Ami feltűnő Iljában, hogy a kiejtésén nem lehet egyáltalán érezni az orosz anyanyelvűséget. Tengerészfamíliából származik: hajózik a bátyja, nagybátyja, az unokatestvére.
Email a hajóbérlőtől: egy panamex hajó érkezik 29-én Barcelonába, így mi 5-6 napot kell, hogy várakozzunk kirakásra. Na, most az a kérdés, hogy hol? Kilencvenkilenc százalék, hogy horgonyon. Sajnos.

Sajtóhuba...

Elkezdtem olvasni a "Sors kiválasztottja" című könyvet (természetesen az apám új könyve). Bocskai Istvánról szól a történelmi regény. Még az elején tartok. Az ifjú Bocskai Prága városában apródoskodik a császári udvarban, és több, kevesebb lelkesedéssel szívja magába a tudományokat, de a csillagjegyeket kívülről fújja, amikor Márton deákkal, a tanítójával, a csillagos eget bámulva beszélgetnek a sorsról, a jövőről. Mindet tudja magyarul és latinul is, csak - minő balszerencse - a sajátját téveszti el. De nem az ő hibája, hanem Márton mesteré, mert ugye ő tanította. És ő készítette a császári udvar csillagászának a horoszkópjából a kivonatot kisura számára, és ott se Capricornusként szerepel, hanem Capticornus vagyon írva (ez persze csak egy nyomdai hiba).

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 17. csütörtök, Greenore. Gondolom, holnapnál előbb nem indulunk. Így több mint egy hetet töltöttünk ebben a picurka kikötőben. Nekem kellemes élmény, de kéretik Józsi urat is kikérdezni, ő hogyan emlékszik vissza?
Elküldtem a leveleimet, a másodikat, még egyet (esetleg kettőt) küldök, és mehetek haza...
Délután azzal lepte meg a barbát Egyik Andreas, hogy este tízre készen lesznek. Fél tizenegykor még csak alarm volt, meg mindenki hulla, aki a főgép tíz méteres körzetében található volt. Baromi munkát végeztek, az biztos! Hajnalban jön Jürgen, majd csak nézhet, hogy mit keres itt, mert indulunk majd...
Tizenegyig füleltem, hogy indul-é a főgép, de semmi zaj, így szóltam Dimitrijnek, hogy megyek aludni.
- Persze, menj csak, nekem meg kell várnom Jürgent.
Akkor megyek, jóéjt.

Május 18. péntek, Greenore, úton.

Reggel hétkor keltem, gyorsan a hídra, duda Dimitrijnek, de szokás szerint meg se moccant. Kikérdeztem a watchmant, mi történt az éjszaka, de semmi különös. Megjött Jürgen, és a gépet toldozzák-foldozzák. Hát, egyszer csak elkészül.
Éppen javítom a hajózási kiadványokat, amikor jön a szakács, hogy Jürgen kéri, ha lehet, valaki ébressze fel a barbát.
Na, kapsz a pofádra, gondoltam. De nem. Dimitrij kikászálódott, feljött, és nagyon álmosan duzzogott:
- István, kettőkor jött meg Jürgen, fél négyig szóval tartott, csak utána ment le a gépházba. Alig aludtam valamit!
Ja, akkor valóban elmarad a "kapsz a pofádra".
Fél tízkor beindult a főgép (sokkal halkabb, mint korábban), megrendeltük a pilotot, és megkaptuk a viharjelzést: egész Írország körül tombol a 9-es nyugati szél. A francba...
Fél tizenegykor elment Jürgen és a két Andreas.
- Cin, cin... - mondom Dimitrijnek.
- Mi az a cin, cin? - kérdezi.
- Hát elment a macska, cincognak az egerek!
Még most is ezen röhög, táncol és énekli: cin-cin... pedig itt a révkalauz.
Ahogy kiértünk, elcsendesedett a szél, az őrségemben végig elviselhető volt.
Hatkor viszont fordult, déli lett, és megfogta a hajót, a szembejövő hullámok hátán bukdácsolunk, ütünk, hogy az egész test beleremeg. A laptopomat betettem az ágy fiókjába, a biztonság kedvéért.

Május 19. szombat, úton.

Éjfélkor már dühöngött a kilences vihar, a barba mindössze 24 mérföldet tett meg hat óra alatt. Egyszer-kétszer akkorát billentünk, hogy üvöltve repültem ki a székből! Minden félórában lejártam a lakótérbe, és ami kimozdult, kiszakadt, elrepült megpróbáltam megkötni, visszatenni. A kabinom tragédia. Az ajtót alig tudtam kinyitni, minden a földön. És lám, mire jó a sok kábel a laptophoz: minden, ami a környékén és alatta volt, megmaradt. Károm semmi, hát így aztán nem érdekel, ami történt.
Napközben mindenki kókadozott:
Krisztián két kavarás közben lerogyott a legénységi szalon szófájára és feküdt egy cseppet. Razvãn amikor csak tehette lekucorodott valahova a gépházban. Józsi úr lovag volt és elküldte az óljába, hogy vackoljon meg amíg tart a rossz idő. A matrózok is kókadoztak, én reggel hatkor azon tépelődtem, hogy elalvás előtt kidobjam-e a taccsot, de aztán addig tépelődtem, amíg fel nem kellett már kelni.
Este hat előtt öt perccel fordultam be a Wolf Rocknál, keletre megyünk innen, teljesen hátulról jönnek a hullámok, mindenki kivirult.
Amikor lementem vacsorázni a tévében az FA Kupa döntőjét vívta két multi. Semmiről se maradtam le, a hosszabbítás második félidejében a Chelsea rúgott egy gólt, ezt láttam, ők viszik a nagy pénzt. Elnéztem a két csapatot (a másik a MU): mi lett az angol futballból? Nagy multi vállalkozások, vagy egy milliárdos üzlete, akik úgy tesznek, mintha focicsapatuk volna. Az nyer, akinek több pénze van játékosokat vásárolni. Én persze a MU-nak drukkoltam (volna), a matrózok meg nyilván a Chelsea pártján voltak, hiszen orosz zsebben van a londoni kék-fehér klub. Én ez ok kapcsán szerettem volna, ha a MU nyer.
Egyre jobban aggaszt a lassan már másfél hónapja tartó székletproblémám, hiába szedem az orvosságot, nincs sok változás. Pedig napi egy zacskó Fybogel citrus granulátum helyett (ahogyan a javallat írja) kettőt szedek. De hát az igazsághoz tartozik, hogy láttam az orvoson, hogy dunsztja nincs, mi bajom lehet. Annyit tanultam én is (hajdan, a főiskolán), hogy abból, amit el tudtam mondani, nem lehet biztos diagnózist felállítani, ehhez kivizsgálás kell. Motyogta is a doki: ha nem segít az orvosság, kórházba kell menni.
A magam megnyugtatására megkérdeztem Józsi urat, hogy nem fogyok-e szemmel láthatóan? Megnyugtatott, hogy nem, és gyorsan elmesélt egy rémtörténetet, amikor ő fogyott le hajón a hasmenéstől. Meg azt is, hogy ma délelőtt, a viharban, egy dosszié lezúgott a polcáról, és ráesett a laptopjára, végigszánkázott az LCD kijelzőn, a nyoma látszik, de nagyobb baj hála istennek nem történt.

Május 20. vasárnap, úton.

Nyugalom, csendes, normális forgalom a hajnali Angol-csatornában. Sok a hajó, de mind tartja a kijelölt útvonalat. Csak Dimitrij nem. Hatkor úgy kellett kirobbantani az óljából. Nem tudom, mit tud ilyenkor csinálni, mert mindegyik dudálásra válaszként megnyomta a gombot, aztán, gondolom, visszaaludt.
Ahhoz képest, hogy az elmúlt napokban végig sírtam, hogy nincs kaja, reggel benéztem a hűtőbe, és legnagyobb meglepetésemre két csirkecomb nézett velem farkasszemet.
Nem sokáig!
Csak egyet ettem meg, de az jól esett afféle korai reggeli helyett.
Más nincs. Van ilyen nap is.

Május 21. hétfő, úton, Ipswich.

Ebben a kikötőben is először vagyok. Most "német" érkezésünk volt, mert hatra kérte a barba a révkalauzfelvevő helyre az érkezést, és lőn. Persze, amikor feljött pánikba esett:
- Itt vagyunk, jön a pilot? Hát miért nem... akkor meg mikor...
És habogott összevissza, mert persze megint elaludt, és meg volt zavarodva, hogy nem a szokásos reggeli őrségre jött, hanem megyünk be a kikötőbe. Szóval aludtam egy óra tíz percet nyolcig, akkor dudált ki, megérkeztünk a rakpart elé. Az ilyen alvás rosszabb, mintha nem is aludtam volna, mert fáztam, fájt a szemem, minden bajom volt, szédelegtem, tántorogtam, magam se tudom, hogyan kötöttünk ki.
Öt szállítószalaggal raknak, holnap lehetünk kész. Remélem, nem esik az eső, mert a raktár teljesen ki van nyitva! És ez sokszor fejfájást okoz, mert az ég felhős, szívszorongva sandítok az égre, aggódva kémlelem a távoli felhőket, s a túlparti városkát övező dombokat, esik-e? És néha jött pár csepp, amikor az ember tépelõdik, zárjone vagy se? Ez azért nagy gond, mert a csukáshoz kell legalább fél óra, s ha jön a zuhé, elázik a gabona. Szerencsém volt, egy csukással megúsztuk a napot. A rakományt mérlegelik (hitelesített hídmérlegen), tehát a súly biztos, ami bennünk van. De nem Dimitrijnek.
- István, csinálj draft surveyt, hogy ellenőrizhessük a mérlegelést. - mondta hatkor, amikor elmentek a rakodómunkások.
Szegény feje, draft surveyyel ellenőrizni a hídmérleget... Na, mindegy, az ember nem vitatkozik, hát megcsináltam. És jó, hogy így tettem, mert kiderült, hogy hiába mondta Razvãn, hogy üresek a ballaszttankok, van bennünk vagy 60 tonna ballasztvíz. A draft survey után elkészítettem az útitervet Barcelonába, és íme: félt tíz, és nincs több dolgom!
Közben Dimitrij, mintha megérezte volna az éjszakát, húzta a lóbőrt. Fél tizenegykor mondom neki, hogy megyek aludni.
- Én, meg kell, hogy várjam a kocsit Németországból - mondta, ugyanis várunk egy furgont, ami anyagokat hoz, és viszi a törött turbocharger alkatrészeket, amit bemutatnak a biztosítónak.
Na, én ezt nem vártam meg, hanem elköszöntem.
Dimitrij nem adott "jóéjtpuszit"...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 13. vasárnap, Greenore.

Most nem írom le előre, mint tegnap reggel tettem, hogy "úton", mert ha valaki megkérdezné az asszonyt, szerinte (és neki mindig bejön ám!) csak azért nem lett kész a főgép, mert elkiabáltam, hogy elmegyünk. Viszont van valami, amit nem kiabáltam el:
Cseréljük meg a dátum napjának a számát, és lehet vele játszani: ma, 13-án 31 éve, hogy megismertem Enikőt. És annak ellenére, hogy akkor este azt mondtam, hogy... ma már 31 éve együtt vagyunk. Szóval akkor este nem kiabáltam el!
Majdnem a szerződés felénél vagyok, hát kitakarítottam a kabint. A másik oka, hogy most nyugi van, és időm is. Reggel fél kilencig aludtam. A legnagyobb meglepetésemre Dimitrij már fent volt, amikor felmentem a hídra, úgy háromnegyed tájt. Amikor megmondtam, hogy Jürgen jön le, és immár vagy huszadszor - de most úgy látszik, oda is figyelt arra, amit mondok - azt is, hogy tavaly még hajózó parancsnok volt, akkor megnyugodott.
- István, hosszú évek tapasztalata, hogy akik beülnek irodába dolgozni, azok három év alatt felejtik el, hogy tengerészek voltak, és válnak irodakukaccá, mert addigra teljesen elszakadnak a valóságtól. Így ettől az embertől nem félek...
Délben kitűzött a szakáccsal a carlingfordi szupermarketba, vásárolni kaját (mert nem tudnánk mit adni az érkezőknek, és ez azért zsenánt lenne, mert a német számit csak, a legénység nem). De mielőtt elment volna, elzavarta Józsi urat aludni, mert ha megjönnek, lesz dolga elég.
Délután raktármosást adtam a matrózoknak. Nos, mit mondjak, ezek közel se olyan jók, mint az előző csapat, és ugye azok meg se közelítették a "színes" matrózaimat, hát el lehet képzelni. Azért az alapállás itt fordított: a bolgár a legjobb, a két ukránból az egyik gyerek, tanulja a szakmát, a másik meg nem ért angolul, de mindenre azt mondja, hogy yes, hát tele vele a hócipőm. Na, ellenőrzöm a csapatot, amikor feljövök, látom, a barba kávéscsészéket gyűjt a konyhában, meg cukrot, teát, kávét.
- Megjöttek? - kérdem.
- Igen! - mondta Dimitrij, és rohan fel.
Én is felmentem, üdvözöltem Jürgen captaint, nem lepődött meg nagyon, mert ugye tudta, hogy itt vagyok, de nagyot vigyorgott, amikor meglátott:
- A szakállával együtt elvesztette a kilóit is?
Tudni kell, hogy amíg vele voltam az Isartalon, hatalmas és bozontos szakállam volt.
Most rajtam a vigyor sora.
Mivel nem hozzám jöttek ötórai teára, ott hagytam őket, a barba hadd bájologjon velük. Hamarost húztak le a gépházba.
Két óra múlva jön Dimitrij:
- Különös, nagyon különös. Először az 1-es, 3-as, 4-es és 5-ös henger folyt, később meg a 2-es, 3-as, 5-ös... Nem tudom, mi lehet. De majd ők megmondják, azért vannak itt. (A számsor tőlem, mert mit tudom én, hogy - a hengerfejek milyen sorrendben vannak bekötve a turbochargerbe.)
Hát itt voltak, hogy meddig, nem tudom, mert tizenegykor lefeküdtem.

Május 14. hétfő, Greenore.

Hétkor keltem. Tegnap este Dimitrij azzal búcsúzott:
- István, ha felkelsz, kelts engem is... hánykor kelsz? Fél hatkor?
Meghökkentem. Mi a fenének?
- Fél hétkor... - mondtam, de biztos voltam, hogy hétnél előbb nem.
- Feltétlenül ébressz fel.
Na, a parancs értelmében negyed nyolckor fel a hídra, és kidudáltam az ágyból. Úgy hittem. Pedig az interkom dudája olyan veszett hangon visít, hogy muszáj rá felébredni, és mégis, ez a fószer lazán ki tudja kapcsolni a dudaszót az agyából, és negyed kilenckor támolygott fel:
- Nincsenek még itt? - kérdezte.
- De igen, most jönnek fel , mondtam, mert akkor jelent meg a mérnök úr a lépcsőkanyarban.
Dimitrij arca kisimult, és beindult a nap.
Gépház, meg a híd, intézkedés, megbeszélés, kávédzás, cigizés, ímélezés, szóval ment a munka. Én is tettem a dolgomat. "Sajnos" megjött a Notice to Mariners, ráadásul egy rakás, nyolc darab. Kezdhetem feldolgozni. Elsőként beírom a számítógépbe, hogy melyik javítás melyik térképünkre vonatkozik. Ez nagyon szemfárasztó, pepecs, idegőrlő munka, nagyon nem szeretem, mindig várom, hogy a végére érjek.
Szóval rögzítem az adatokat. A nyolc füzetből hét már kész, és éppen kávét készítettem magamnak, amikor jön Dimitrij.
- István, egy sürgős ímélt el kell elküldenem, mindjárt folytathatod a munkád.
- Rendben - mondom, és rémültem láttam, hogy bezárja mentés nélkül az Excel munkalapot. Sírni tudtam volna. Kezdhetem elölről az egészet!
Az igazsághoz tartozik, hogy Dimitrij egész nap bűntudatos volt, állandóan sajnálgatott, csak éppen nem borzolta meg a buksi fejemet, és nem adott rá puszit, hogy kiengeszteljen... Szóval nem tudtam rá haragudni igazából. Mert az ember egy sok felhasználós munkahelyen ne hagyja a fájlait elmentetlenül az ebek - de fõleg Dimitrij, harmincadjára.
Megvan a repülőjegyük, holnap mennek vissza Németországba, nekünk meg holnapután jön meg a turbó feltöltő, amit majd ügyesen beépít Józsi úr és a Razvãn gyerek.
Hát akkor jó éjszakát mindenkinek. Most elmenek aludni, és nem állítok be ébresztőt!

Május 15. kedd, Greenore, a szerzõdésem fele letelt.

Jelentem: cin, cin! Kilencig aludtam, a barba csak 11 után dugta elő a képes felét. Elmentek a németek, megmondták, hogy mit és hogyan kell csinálni, leadtunk egy rendelést, megígértek mindent, most várjuk az alkatrészt. Minden szép lenne és jó, ha nem lenne itt ez a rakat Notice. Ez megkeseríti a napjaimat, de ne tessék azt hinni, hogy bármi gondot csinálok belőle. Dolgozom egy órát, aztán teszek, veszek, megint egy kicsit, aztán jobbra-balra lógok, megint munka, szóval elvagyok vele.
Délután kimentem az ügynökségre, javítottam a Poseidon honlapján, küldtem haza ímélt és fényképeket, aztán tevésvevés.

Vacsora után kimentünk Józsival egyet sétálni. Azt gondoltam, hogy egy órát tekergünk, csodálkozunk a környéken, élvezzük a természetet, de másképp alakult, mert mentünk egy órát de egyre csak elfelé, így ugyanannyit kellett vissza is megtenni.
Útközben szóba elegyedtünk egy lóval. Nagyon barátságos volt, látszott, hogy örül, hogy van kivel beszélni, mert ahogy megálltunk a kerítésnél, azonnal odatrappolt, és dugta a pofáját egy kis simogatásra.
Aztán van itt egy golfklub. A golfpálya 2/3-át körbejártuk. Sokan ütötték a kis fehér, kerek bogyót. Nem hinném, hogy ez a felső tízezer kiváltságosainak a klubja lenne. Élveztük a sétát, a természetet, a zöld illatot, a sok szépen gondozott kert látványát, a sok-sok - kerítés mellé ültetett - dísznövényt, a sajátos épületeket, és az európaival ellentétes forgalmat. Fényképeztem, videóztam. Most nyílik az orgona (anyósom kedvenc virága), kihajlik az útra, és csodák csodája, nem lopják, nem szakítják le, meghagyják mindenki gyönyörűségére.
Hazafelé beültünk a kocsmába egy Smithwick's sörre, már tudtam, hogyan kell ejteni, nem is volt gond.
Bejöttünk, Dimitrij éppen nyomkodta a komputert és foglalta el az ellenség várát.
- Voltatok kocsmázni? - kérdezte.
- Nem, sétáltunk.
- De hát vagy két és fél órája kimentetek! Mi mást tudtatok csinálni?
- Nagyot mászkáltunk.
- Csak sétáltatok?
- Igen. Körbejártuk a golfpályát, majdnem elmentünk Carlingfordig. Mielőtt bejöttünk megittunk, egy sört.
- Na, ugye, hogy kocsmában voltatok! - mondta diadalmasan, és helyreállt a fejében minden, ami a hazai szocializációnak megfelelt.

Május 16. szerda, Greenore, Carlingford.

Kelés fél nyolckor. Szép az élet, hiszen ennyit aludni egy tengerjárón a luxus netovábbja! (Csak ki ne derítsem, hogy luxushajón vagyok!)
Laza délelőtt.
1., Cincogás.
2., Hajózási szakkönyvek javítása.
3., Várjáték.
Ez a napi program.
Az 1-es pont közös, a 2-es énrám, a 3-as pont a barbára vonatkozik. Délután megjöttek az alkatrészek. Nekem ez a kifejezés egy kicsit durva, mert számomra ez a szó néhány hatos anyát, alátétet, bizgentyűt és bizbaszt jelent, ez meg most négy marha nagy láda, és több száz kiló, kíváncsi vagyok, hogyan bandukolnak le majd a gépházba? Az alkatrészek után megjött két német gépész, mindkettő neve Andreas, így nem lesz nehéz hívni őket, ha valamiért kellenek. Ők a turbófeltöltő elismert szakértői, és mint ilyenek, azonnal nekiestek a főgépnek, és ami a legnagyobb rajta (valami irdatlan nagy, kerek dob), azt elkezdték szétszedni.
Én délben kitanáltam, hogy elmegyek orvoshoz, mert Fos óta fosok (csak a szójáték kedvéért írtam így, mert egyébként azt írtam volna, hogy baj van a székletemmel), de nem hasmenés, hanem valami... Azt üzente az ügynök, hogy 5-re legyek kész, akkor megyünk.
Kész voltam, mentünk. Carlingford, orvosi rendelő, akárcsak a Lys Carrierrel 2002-ben, amikor az egész hajó viszketett, és négyen jöttünk. Vizsgálat (ugyanaz a doki, én megismertem, ő nem), vége. Gyógyszert írt, remélem, segít.

Most jön a kaland!

Aszondja az ügynök:
- Chief, elviszem egy közeli kocsmába. Mire megissza a kávéját, már jövök is magáért.
- Oké - mondtam. Az Anchor (horgony) névre hallgató kocsmahivatal előtt tett ki. Kicsit sétáltam, elmentem a középkori városkapuig, és mivel állhatatosan esett az eső, visszamentem a kocsmához. Benyitottam. Hát ez furcsa: parányi üzlethelyiségbe jutottam, ahol cukorkát, meg rágcsálnivalókat árultak, egy másik helyiségben tömény alkoholt lehetett venni. De hol az ivó? Egy ajtót volt közvetlenül mellettem, rajta, derékmagasságban, fényesre suvikszolt réztábla:

Saloon
Benyitottam. Na, ez az!
Kellemes helyiség, félköríves pult, sörcsapok, csillogó üvegek a polcokon, hajózási térképek a falon meg vitorlásokat ábrázoló festmények, és a terem végében kérem, nem akartam a szememnek hinni: kandalló, és lobogott benne a tűz! Nem neonfény, és hősugárzó, hanem valódi, igazi, angolszász kandalló. A mellette levő asztalnál foglaltam helyet, és elropogtattam egy pint Budweisert.
Jól éreztem magam. Nézelődtem, figyeltem a betérő népeket, hallgattam az idős házaspárt a szemközti asztalnál. Az asszony keresztrejtvényt fejtett, a férje kóválygott a helyiségben, hol kiment bagózni (ugye, nyilvános helyen tilos a dohányzás), hol leült, és besegített az asszonynak. Aztán jött a kocsmárosné és szenet tett a tűzre (nem fatüzelésű kandalló), aztán olvasgattam, körbejártam, kiolvastam a falra kitett régi újságkivágásokat, mondókákat, rigmusokat, képeslapokat. Kinéztem az udvarra, a kerthelyiség közepén egy jókora horgony, nem volt érdemes lefényképezni, mert igaz, hogy üres asztalok voltak körülötte, de tele malteros vödrök és téglahalmok: a konyhát és az éttermet felújították.
Szóval elvoltam, de lassanlassan kezdett felmenni a pumpa.
Ugyanis már két órája ücsörögtem, és ügynök sehol. Közben sms haza, és már taxit akartam fogni, de a kocsmáros szerint ezt itt nem lehet megtenni, a szomszéd városból kell idetelefonálni, ha szükséges. Már ideges voltam, kiálltam a kocsmaajtóba, amikor megjelent az ügynök.
És akkor leesett a tantusz. Nyilván azért nem jött, mert végig arra várt, hogy megigyam a kávét, amit mondott, és én balga, pedig söröztem. No lám, hogy jár, aki alkoholizál!
Beültem, amíg visszavitt a hajóhoz szabadkozott, hogy Dundalkba kellett mennie, és nem úgy végzett, ahogyan számolta.
Na, de legalább meglett, még ha fél kilenckor is.
A hajón Dimitrij azzal fogad:
- Na, volt a listán?
Hű, azannyát, erről teljesen elfeledkeztem, hogy a barba megint a szocializmusban hajózik, és azt akarta, hogy a gyógyszert ne írassam fel, hanem vigyem ki a hajógyógyszerek listáját, és a doki bökjön rá, melyiket szedjem. Ha most azt kérded, hogy lehet ennyire idióta, azt mondom, valószínűleg szovjet szisztem, amikor így akarták megspórolni a gyógyszer árát, illetve valutát. Ha a hajón lévő orosz gyógyszert szedi a tengerész, az rubelért van, ha gyógyszertárban veszi, akkor a szovjet biztosító valutát kell kiadjon.
- Nem, dehogy volt! - feleltem, persze meg se kérdeztem, mert miért a tulajdonos költségére szedjem a gyógyszert, miért ne a biztosító terhére?
A barba meg csak csóválta a fejét. Én meg akkor, amikor tizenegy felé lementem, és benéztem a hűtőbe: totálisan, de teljesen üres, csak egy darab, üres, lekváros üveg hűlt benne nagy buzgón. Ez azért már több a soknál: kikötőben vagyunk, és nincs mit enni!
Holnap jön Jürgen, szólok neki, hogy ez tűrhetetlen.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 11. péntek, Greenore (és nem biztos, hogy elmegyünk!).

Persze, ez reggeli hír, majd kiderül, de most nyolckor írom a naplóm.
A tegnapi aggódásom a matrózokat illetően elmúlt, ami a raktárnyitást illeti, mindkét AB gyakorolta, és tudják már, csak Ilja maradt mára, ő tegnap fel se ment. Azt hiszem, kicsit tart a darutól. Egyébként aranyos kölyök a maga 22 évével, szolgálatkész meg minden, az a típus, ha szólok neki, hogy:
- Ilja, hozd ide a... - akkor azonnal rohan, eltűnik, és két perc múlva visszasomfordál:
- Mit is hozzak, chief? - kérdi vigyorogva.
Reggel a konyharádióban bemondta Krisztián, hogy baj van a főgéppel. S mit ad Isten, valóban baj van! Józsi búsan, de főleg idegesen jött:
- Fent van a barba? - kérdezte.
- Nyugi, Józsi úr! - nyugtattam. - Majd kilenc után, de lehet, hogy csak tízkor.
De a főgép... tegnap este mondtam, hogy baj van, akkor reggelre hárított mindent... hát most hol van? - mondta, és láttam, hogy számára (és ez természetes), nagy gond.
- Korán van. Az angolok egy órával utánunk járnak. A németek legfeljebb kilenckor teszik le a feneküket az irodában, hát hova sietsz?
Persze mondhattam én akármit, ideges a gépész. Sajnálom, de én (hál' istennek) mást nem tudok tenni az ügyben. Az a kaftán feladata, hogy elmagyarázza a tulajnak, hogy mi a baj, annak meg az, hogy próbálja megérteni, amit Dimitrij angol nyelv gyanánt kienged a szájából... Aztán az első telefonok után, amíg az okosok összedugják a buksijukat, mit látunk csak?! Megjött a MV Pommern, ez is magyarok által ismert hajó, többen is szolgáltak rajta, hát a barba gyorsan átment barátkozni. Én meg mehettem begyűjteni, amikor jöttek az ímélek a tulajtól. Capt. T. kisegített minket. Összeszedhette minden gépészeti ismeretét, és megmondta mi a teendő: "a főgépet ne indítsák el". Ezt írta. Egy kissé meglepődtem, mert olybá tűnt egész nap, hogy az a bajunk, hogy nem tudjuk beindítani. Így aztán nem nagy kunszt szót fogadni. Ő meg elégedetten jelentheti a főnökének:
- Megmondtam a lükéknek, hogy mit csináljanak...
Aki ért a gépekhez: a dugattyúfej megrepedt és víz folyik a hengerbe. Állítólag, ha hinni lehet Józsinak, márpedig én hiszek neki, mert igen fájintos gépésznek tartom. Dolgos, és ami igen ritka madárfaj manapság: lelkiismeretes!
Most a kaftánnal kalákában imádkozunk (ő intenzíven én sokkal kevésbé), de eddig nem sok sikerrel (ráadásul az EUban a kaláka tilos, mert nem adózik az ilyen munka), ugyanis a legutolsó információim szerint az Esőisten Mexikóban lakik, és a barba sírása addig nem ér el. Ugyanis azt szeretné, ha eső miatt itt állhatnánk hétfőig, mert eddig senkinek nem jelentette a főgép halálát, szeretné elsumákolni a kikötő, de főleg a hajóbérlő előtt. Márpedig főgép nélkül nem vagyunk menetkészek. És akkor jönnek a gondok, meg a telefonok, meg a magyarázkodások, és én addig majd pihenek, és megmondom, hogy jelentsék, ha indulhatunk...
Mert ez most olyan kaki, amibe nem kell belenyúlnom (nagyon).
Négy körül kiderült, hogy Dimitrij igen kiterjedt rokonsággal rendelkezik. Szinte megrendelésre elkezdett esni, az Esőisten nagybácsi mindent úgy tett, ahogyan a barba elgondolta.
- Na, így jó lesz, István - mondja elégedetten. - A tulaj azt mondja, hogy Ipswichbe leküldi az új számítógépet meg a hengerfejet meg mindent, ami kell.
Irigylem a nyugalmáért. Én ezt nem tudtam volna így elrendezni. Arra gondolok, hogy eltitkolni a hajóbérlő elől, meg a hatóság elől. Én erre alkalmatlan vagyok. Én meg tudom mondani az igazat, de nem tudom kozmetikázni, nincs diplomáciai érzékem, ezért nem is vágyom vissza parancsnoknak.
Józsi úr úgy hét körül esett be a szalonba, hogy megegye a vacsorát. Közben meg panaszkodik a barbára, szidja, mint a bokrot az előző orosz főgépészt, aki semmit nem csinált a gépházban, amit karbantartásnak, vagy szakszerű üzemeltetésnek lehetne nevezni.
Nem baj, Ipswichben megkapjuk a hengerfejet - nyugtatom meg Józsi urat. Erre, ahelyett, hogy megörülne, kigúvadt szemmel néz rám:
- Ezzel a főgéppel hogyan induljunk el?
- Hát, ezt nem mondta - bizonytalanodtam el.
Végül úgy látszott, hogy minden nehézség ellenére Józsi megtalálta a módját, hogy szétszedjék, ami kell, és megcsinálják. Ruszlán és Boriszláv is segített neki, meg ott volt Razvãn, aki hallatlanul ügyes és jó segítsége, Pjotr, aki géptisztnek mondta magát (mert ugye vizsgázni fog a tiszti bizonyítványért) a nyomába se érhet. Leginkább munkamorál és teljesítmény tekintetében. Dumában viszont Pjotr jobb, hogy ne csak rosszat mondjak róla. Este tízkor a barba kiment, és valamit mondott, ami rám és Iljára vonatkozik. Nem értettem. Így aztán mentem feküdni. Ha azt mondta, hogy én adjam az őrséget, mert a matrózok a gépházban dolgoznak, akkor majd kelt Ilja éjfélkor, ha meg nem, akkor, nem érdekes, amit mondott.
Borzalmas, hogy nem lehet érteni, amit mond.
Azért ez a tény nem zavart az elalvásban.

Május 12, Greenore, úton.

Hétkor ébredtem az óracsörgésre. Olyan, de olyan finomat aludtam, nem emlékszem, mikor esett ilyen jól!
Reggelinél találkoztam Józsi úrral, aki nem aludt, egész éjjel Razvãnnal bűvölték a gépet, és annyira jutottak, hogy 11 körül kész lehet, ha minden igaz. Aki nem dolgozott hajón, gépházban, el se tudja képzelni azokat a rettenetes munkakörülményeket, amikkel itt néha találkoznak a gépészek. Mert menetet vágni egyszerű (annak, aki tud). De csináld meg ezt egy hengerfejblokkban, amelyik flasencúgon lóg, te pedig egy sámlin állsz fél lábbal, egyik kezeddel fogódzkodsz, a másikkal pedig menetet vágsz... Na, most a Józsi ilyeneket tud 30 órai fentlét után is, és nem alszik el közben. Ő egy ilyen gépész ám!
A kirakást befejeztük 10-kor, a barba nagy ravaszul azt mondta, hogy két óra kell, hogy a hajót felkészítsük tengerre, így aztán fél egyre kérte a révkalauzt. Én közben kimentem az ügynökségre, az ügynök internethez engedett, megnéztem a leveleimet (több mint 2500 levél vár, ahogy láttam 98%-a spam).
A végeredmény az lett, hogy 60 tonna a hiányunk, de ez nem gond, mert Írországban mindig 2 teherautónyi a rakományhiány, ez minden kikötőben így van, a kaftány már előkészítette a protest levelet, amit mindig ír ilyenkor.
Ebéd, majd fél egykor pilot.
Révkalauz van, főgép nincs.
Lent tátottam a szám az utolsó percekben, látni akartam, amint elindul a masina. De csak nem indult. Józsi úr varázsol (egy gépész nyilván értette volna, amit csinál, csak nekem varázslat), de nincsen csoda.
Újabb varázslat, de csoda nincs.
Még egy varázslat, semmi... illetve annyi azért történt, hogy közben a barba le, leszaladt, de ő sem tudta a jelenlétével megadásra bírni a főgépet.
Fél kettőkor viszont történt valami!
Elment a révkalauz!
És innentől hivatalos a mozgásképtelenségünk, be kell jelenteni a hatóságnak, a kikötőnek, és "sajnos" a hajóbérlőnek is. A tulaj nyilván tombol, de ez nem baj.
A baj viszont az, hogy hallom, hogy a barba a telefonon fűt-fát ígér a németeknek, hogy persze, azonnal nekiállunk, meg minden. Hát normális ez? Harminc órája megállás nélkül hajtja magát az a két szerencsétlen, ez meg azt ígéri, hogy most azonnal nekilátnak új hajót építeni? Befejezte a telefont.
- Captain, van egy kis probléma - mondom.
- Mi? - néz rám értetlenül.
- A gépészeink harminc órája dolgoznak megállás nélkül, és nem hallottam, hogy arról beszéltek volna, hogy kellene egy kis pihenő nekik. Most könnyen mellényúlhatnak, téveszthetnek a fáradtság miatt, és akkor majd igazán megnézhetjük magunk.
Dimitrij egy pillanatra meghökkent, s kigúvadt szemmel nézett. Ha lett volna nála egy kiskanál víz, talán bele is fojtott volna, hgy valaki ellent mer mondani neki... Aztán lassan felfogta, hogy miről is beszélek, s megtalálta a hangot:
- Így van, István! - mondta zavartan. - Ezek erre nem gondolnak! - majd rájött, hogy mi a megoldás , de én elküldöm pihenni őket, és csak utána folytatják, ha aludtak egyet! Mert őket nem érdekli, mert ők kialudták magukat, úgy mentek az irodába, mi meg nem aludtunk az éjszaka!
Mondjuk ez a mi csak Józsira és Razvãnra vonatkozik.
Kíváncsi leszek, mikor kerülnek ágyba Józsi úrék?
Így most számomra nyugi van, meg pihi, csak időnként kell felmennem a hídra, hogy együtt szörnyülködjünk Dimitrijjel. Amíg videóztunk - megmutattam a hajón készített anyagot - Józsi ellenőrizte a hengereket, hogy mi a baj. Három körül jön, jelenti, hogy a hatból három hengerfej gázos (azért írom ezt, mert nekem kínaiul vannak ezek a beszédek, és hülyeséget nem akarok írni).
- Akkor igyunk meg egy sört! - mondta Dimitrij, és láttam Józsi úron, hogy igen értékeli a kaftán javaslatát. Amíg ittuk, telefon a tulajtól, hogy jelentést kérnek. Így most Józsi és a főnök jelent, én meg írom a napló erre a két órájára esedékes részét. Később lepihentem. Egy félórácskát kumtam, majd felbaktattam a hídra. Dimitrij a füléhez ragadt telefonnal fel, s alá járkált:
- ...és akkor holnap menjen ki és akkor a reptérre, és akkor Dublinba és akkor a tulaj érkezik, és akkor szedje fel őket és akkor 14.30-kor és akkor érkezik a gép és akkor foglaljon és akkor szobát és akkor ha megjöttek vigye őket és akkor a szállodába és akkor... és akkor... és akkor...
Hát ki lehet kérem hámzani, hogy holnap estére tulajdonos várható és egy gépész is jön vele. A beszélgetés persze angolul folyt, az "és akkor" az én "értelemszerű" fordításom, mert neki minden második szava az, hogy this is, ami sehogyan se illeszthető értelmesen semmiféle szövegbe. És amilyen disznó (a barba) azonnal felhívta a szakácsot, hogy hogyan lehetne valami kajához jutni, mert ugye olyan sok töménytelen mennyiséget rendelt, hogy az holnap el fog fogyni, és nem tudunk mit adni a tulaj őfelségének.
Most már igazán kezd izgatni, hogy vajon mi történik velünk?
Este Józsi úr megjelent egy rakat mosatlannal a kezében, és megtámasztotta az ajtófélfát.
- Hát te miért nem alszol?
- Olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok.
Aki munkásember, ismerheti ezt az érzést.
- Akkor gyere, megisszuk a másik üveg bort, amit Piombinóban vettem!
Nem kellett kétszer hívni. Kellemes, könnyű, minõségi bor, és amilyet még nem ittam, enyhén pezsgett. Frizzante, ez volt az üvegen. Azt hiszem, ez jelenti az enyhén gyöngyöző bort. Tizenegy után végeztünk vele, addig jól kidumáltuk magunkat, beszéltünk mindenről, de Józsi úr minden tizedik percben elkezdett vitatkozni a tulajjal, aki szerinte, őt fogja okolni a bajokért.
- Ne fűnyírózz már annyit! - mondtam, mert tudtam, hogy ez rémálom, hiszen aki normális, az tudhatja, hogy egy főgép nem romlik le a tökéletesből használhatatlanná két hónap alatt. Ez az elmúlt évek és gépészek sara, na, meg a tulajdonos(ok)é.
Éjfél előtt még felmentem a hídra, naplót írni, kinyomtattam egy ímélt, miszerint Jürgen jön le a főgép ügyében és még valaki. Na, tőle nem kell tartani, rendes szivar, jó tengerész (vagy a legjobb a világon, hiszen neki nem kellenek tisztek, egyedül képes elvinni egy hajót, és erre csak a legjobb tengerész képes, ahogyan az Isartalon nekem kifejtette, amikor együtt hajóztunk).

Egy szavazás tanulságai

Utána még lementem a szalonba, vesztemre, mert akkor volt az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének pontozása. Mivel a dalokat nem hallottam, ezért nem tudok mit mondani arról, hogy melyik dal volt a legjobb - még szubjektívet se, mert az "objektív" igazság kiderült a szavazás végén. Vagy ha nem, akkor is, a szavazás igen tanulságos volt! Mert megtudhattam belőle:
- melyik ország melyikkel szomszédos, és van jó viszonyban vele
- melyik országok tartoznak a volt Szovjetunióhoz
- melyik országok tartoznak a volt Jugoszláviához
- az adott országba honnan érkezett a legtöbb vendégmunkás
- az adott országban milyen nemzetiségű, jelentős számú kisebbség él
Az előre borítékolt és bejött tippjeim: Ciprustól Görögország, Moldáviától Románia, Németországtól Törökország, Norvégiától Svédország, Svédországtól Finnország, Lengyelországtól Ukrajna kapja és valóban kapta is a 12 pontos, legtöbb szavazatot. Biztosan lehetett volna több is, csak nem az elejétől néztem a műsort.
És ami röhej: a legjobb hatba nem jutott "európai" ország! (európai= az Eurovízió alapító országai)
Hát... ennek a "fesztiválnak" ennyi az értéke...

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 9. szerda, úton, Kelta tenger.

Már itt vagyunk a kertek alatt. Nagy várakozással nézek a mai nap elé. Remélem, megtudjuk a következő utat, már ki lehet számítani az érkezést, meg telefonálni is akarok.
Ebédnél, miközben kanalazom a gombakrémlevest, kérdem Krisztiánt:
- Sok van még ebből a gombaleves porból?
- De chief, ez spárgakrém leves! - oktat ki vigyorogva. Hát ki érti, ennyiféle leves van, ő meg sír, hogy nincs mit adnia. Az, hogy az ízéről nem lehet rájönni, hogy mit eszel, az nem a szakásunk hibája. Utána babfőzelék volt kolbászkákkal. Úgy van, kettőt adott hozzá. Mi lenne, ha nem szeretném? Már régen unnám!
Azt is mondja a konyharádió, hogy a barba négy napos kis rendelés összeállítását kérte, tehát nyilván tud valamit a következő útról (közeli kikötőbe mehetünk, mert négy napból kettő ugye Greenore).
Nos, az útról semmi infó, viszont

Olyan, de olyan dolgokat tudtunk meg,

hogy az csuda! És minden a Marlowtól jött!
Pro prímo, először: a kaftánnak megjött a ciprusi másodosztályú géptiszti bizonyítványa.
Pro secundo, másodszor: captain Kovácsnak a máltai endorsmentjét futárral küldik Greenoreba.
Hát kérem, lehet gondolkodni, miként azt Dimitrij teszi, ugyanis mindent ért, minden rendben van, csak az okoz némi fejtörést, hogy minek neki ciprusi gépész bizonyítvány.
Aztán attól is aggódik egy picinykét, hogy ki fia borja ez a captain Kovács és netán, esetleg Greenoreban váltja? Még nem készül haza, annak ellenére, hogy készül, de csak a hónap végén.
Arra nem is merünk gondolni, hogy Cipruson bolyong valaki az erdőben, mert mint tudjuk, mindig a hajón levők a hülyék, az idióták, az irodákban mindig észlények ülnek, akik termelik azt a sok-sok finom profitot, annak ellenére, hogy a hajók ebben csak hátráltatják őket.
Szóval, fel sem merülhet, hogy a kaftán és az én máltai bizonyítványainkról lenne szó, mert mi már nagyon várjuk őket, Józsiról nem is beszélve, mert ő aztán tényleg itt áll mindenféle máltai második géptiszti bizonyítvány nélkül!
Ami nem a Marlowtól való hír, hogy a kirakás minimum két nap, és a rakpartunk jelenleg foglalt.

Május 10. csütörtök, úton, Greenore.

Jól jött ki az érkezés: semmi esetre se tudunk megérkezni tizenkettő előtt, ezzel a jó érzéssel mentem le a kabinba.
Átöltöztem, amikor rájöttem, a telefon a hídon maradt. Úgy pizsamában felmentem.
A barba csak nézett, de megmondtam, erre ébredek.
- Én már telefonáltam... - újságolja. Persze ők előbbre járnak időben otthon. - Ma van a kisfiam tizenkettedik születésnapja! - dicsekedett örömmel. És elkezdte a sajátos nyelvezetén magyarázni az orosz iskolarendszert. Két dolog nem érdekelte:
1. Hogy engem érdekel-e így reggel fél hétkor, alvás előtt
2. Úgy jöttem fel, hogy: felszaladok, és utána megyek vécére
Ezért aztán fél lábon, a fenekem szorítva hallgattam. Az elemi részletezése után elköszöntem, és egy lépést távoztam az ajtó irányába. A 10-es vizsga után ki tudtam nyitni az ajtót, az érettségit már a folyosón hallgattam, de az egyetem előtt lerohantam, ha nem akartam, hogy a lépcsőn menjek ki.

Román-magyar jó szomszédság

Ebédre, na, ki találja ki, mi volt?
Hát persze gombakrémleves helyett spárgaleves. De zsemlekocka már nincs ám! Utána kétféle rizs, nem azért, mert ilyen flancos dolgunk van, hanem mert Krisztián összesöpörte a rizses dobozt. És hozzá kolbászkák.
- Chief, találtam két mandarint. Nektek, magyaroknak adom. A captain, ha enni akar, akkor rendeljen idejében, de úgy egyétek Józsival, hogy a barba ne lássa.
Megígértem.
Aztán megérkeztünk. És kikötöttünk. És úgy eláztunk kikötés közben, hogy a víz csurgott az iparvágányomon is! És utána a stivador azt mondta, hogy el akarja kezdeni a kirakást, amikor lehet. Mivel esett, ezért jó két óra múlva nyitottunk.
Délután többször megáztunk, de semmi különös. Csukás, nyitás, csukás nyitás, ebben csak az a problémás, hogy minden esetben ott kellett strázsálnom, mert nincs az új matrózoknak gyakorlata, hát szemmel kell tartani őket. Fél nyolckor szerencsére elmentek a melósok. Hétkor a kaftán és Józsi úr kimentek, azzal, ha vége a mai munkának, várnak a kocsmában. Így fürdés után kocsmalátogatásra indultam. Nem volt nehéz megtalálni, mert tudtam hol van, és nincs ennél feltűnőbb épülete a falucskának.

Angol nyelvlecke

Guinesst ittam elsőnek, mert ugye Írországban vagyunk, utána Dimitrij akart vörös sört rendelni, mondom neki semmi gáz, látom kiírva, majd megrendelem.
- One pint of Smithwick's please - mondom a hölgyikének ékes angolsággal (Szmiszviksnek ejtve a sör nevét). Erre elkezd pardonozni, ami tudvalevőleg a nem értést jelenti ezeknél az angolszászoknál. Ettől kezdve artikulálhattam, ahogyan akartam, nem értette. Viszont meg tudtam mutatni, mit akarunk.
- Hogyan ejtik a nevét? - kérdeztem, mert nem bűn nem tudni, de az, ha nem akarom megtudni a helyes kiejtést.
- Szmidiksz... - mondta egy kocsmalátogató kolléga, mert nem értettem, mit mond a hölgyike. - A wt nem ejtjük... - tette hozzá, és ebből láttam, hogy dokkmunkásnak álcázott nyelvésszel állok szemben.
Te is kérsz, István? - kérdezte a barba.
- Nem, én inkább cidert iszom - mondtam, és megkérdeztem a hölgyünket a pult mögött, vané szájder, ahogyan azt minden angol mondja.
Hát megint elkezdett pardonozni. Őrület, hogy itt nem értenek angolul! A nyelvészkollégához fordultam:
- Hogyan ejtik a "cider" szót? Nem szájdernek?
- Nem. Szider.
Hát ez jó. Úgy jártam ezzel, mint hajdanán az almával (apple) Dublinban. Nem értették az "eppl páj" kiejtésemet, ők apple pájnak mondták.
Szóval megittam egy üveg almabort (mert a cider az almabor, 4,5 fokos, inkább üdítőital, mint alkohol), ez arra jó, hogy amíg a többiek keményen szívnak, akkor úgy tűnik, hogy én is iszom velük, pedig...
A kocsmalátogatás után még két sört bedörgöltünk a kaftánnyal, megszakértettük a máltai bizonyítványainkat, majd jöttem alunni, mert ma tehetem!
Az azért érdekes, hogy nem jött ciprusi gépész papír Dimitrijnek, hanem egy parancsnoki endorsement.
Senki nem beszélt róla a Marlownál, de Józsi megkapta a chief engineer bizonyítványát.
Captain Kovácsi is várhatja a papírjait, helyette viszont megjött az enyém.

Szolgálati közlemények:

Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
 

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 4. péntek, úton, Földközi-tenger, Gibraltár.

Jó kis szembeszéllel megyünk, így aztán lecsökkent a sebességünk, és hiába számoltam ki, hogy az én őrségemre esik a szoros, "lekéstem". Fél nyolckor felmentem a hídra, beszéltünk is öt percet, aztán megszűnt a mobilhálózat. Azt hiszem, itt az a baj, hogy a marokkói, a gibraltári és spanyol hálózatok állandóan birkóznak a vevőért, és ezért a gyakori váltás miatt megszakad a beszélgetés. Ha ez hülyeség, akkor nem tudom, mi az oka.

Május 5. szombat, Cadizi öbölben Trafalgarnál.

Éjfélkor még volt vonal. Most is megszakadt 5 másodperc múlva ekkor manuálisan ráálltam a Vodára, és nyugodtan beszélhettünk.
Azt mondja az asszony, hogy túszejtő rablótámadás volt abban az OTP fiókban, ahol valamikor a számlánkat nyitottuk. A rendőrök, hál' istennek lelőtték a disznót.
Azt is elmondta, hogy meggyalázták Kádár János sírját.
Tudom a tényeket.
Nem ismerem az otthoni okostojáskodásokat, a különféle kommentárokat, így nem állok semmiféle médium befolyása alatt, amikor azt mondom, hogy nyilvánvalóan politikai célú provokációról van szó. Mert az biztos, hogy Kádárt jogosan gyűlölték ebben az országban sokan, nagyon-nagyon sokan. De egyéni "bosszú" ennyi idő távlatából már szóba sem jöhet. Ez politikai tett, és a mozgatórugókat ott kell keresni, ahol az emberi és a politikai tisztesség hiánycikk és az eset nyomán fellobbanó, felszítandó, és ápolandó gyűlöletkampány, jól jön majd a politikai konyhán. Itt nincs helye semmi magyarázkodásnak, mert a tett megmagyarázhatatlan, sért mindenféle jó ízlést, minden emberi erkölcsöt és morált. Onnan ered, hol nincs se morál, se erkölcs, se jó ízlés.

Vulkán, kitörés elõtt

Egy kis hiba van a címben, és az helyesírási. Ugyanis Vulcant kellett volna írnom, mert aki már-már robban, az Krisztián, a szakács (vezetékneve a Vulcan). Jankó úgy adta át a munkakört Gemlikben, hogy kéthavi kaja van. És hiába mondta a román konyhamester a barbának, hogy kevésnek tűnik, ami raktáron van, Dimitrij nem vásárolt semmit. És most az a helyzet, hogy mindennek a végét esszük. Nincs csirke, nincs hal, ma ettük meg az utolsó sertéshús cafrangokat, marha még van egy kevés. Krumpli nincs, rizs egy kilónyi, száraztészta még akad, szalámi elfogyott, sajt nincs.
Vacsorára volt valami marhabőr aktatáska füléből készült szelet, a krumpli végével és kevés nyers káposztával és paradicsommal. Na, akkor tegyünk rá egy kis bazsalikomos olívaolajt. Hiába rázom, nem jön semmi. Na, akkor Tabascót. Dettó. Na, akkor sót. Az van. És hámoztam hozzá fokhagymát, bedörgöltem, leöblítettem tejjel, és kész. Elég volt, ezt örömmel mondom, mert keveset eszem, tartom a súlyom.
Ha valaki bejönne a kabinomba, és látná, hogy mit csinálok... A chilis mézet úgy tartom állandó kevergetés alatt, hogy az üvegeket leteszem a földre, és időnként beléjük rúgok, ha nem billen eleget a hajó. Ugyanis pár napig állandóan kell forgatni, hogy a paprika oszoljon el benne egyenletesen.
Ezt az eljárást egészen este kilencig folytattam, miután háromnegyed kilenckor elaludtam. Akkor felébresztett a falon bődületest durranó üveg. Felkeltem, eltettem, és éjfélig azon gondolkoztam, hogy a hülyeségem és az életkorom nincsenek egymást kizáró viszonyban... Szóval nem tudtam már visszaaludni.

Május 6. vasárnap, a portugál partok előtt.

Így aztán az őrséget végig kóvályogtam, és büszke voltam magamra, hogy legalább a hídon nem aludtam el. Viszont ezt ellensúlyozandó délben úgy kellett kirúgnia a barbának az ágyból. Háromnegyed tizenkettőkor rohantam le ebédelni. Ez a Vulcan lehet, hogy ki fog törni, de csak odalent fortyog, mert arra nem volt esze, hogy feljöjjön félkor, hogy: chief, mi van, elkésik szolgálatból! Ugyanis ez afféle írásban nem rögzített gentleman agreement a szakács és a chief között, erre egy hajón se kellett felhívni a figyelmet. Finom kis gombakrém levest kaptunk pirított kockával.

Megváltottuk a világot

Ha nem látszana, akkor tessenek idejönni a hajóra, és meg lehet látni, hogy amiben mi mostan Józsival élünk, ez meg van (váltva)! Nem volt egyszerű, mert bizony van mit rajta javítani, de délután négytől háromnegyed kilencig ez úgy, ahogy összejött. Kezdtük a hídon, majd vacsora után a szalonban, és végül Józsi hozott egy doboz bort, és a kabinban folytattuk.
Mindenféléről beszéltünk, de legtöbbet a TM-et jártuk körbe, mindketten a magunk szemszögéből. (TM=transzcendális meditáció). Ez a TM kiválóan alkalmas mindenre, ami megjobbítja a lelket, az életet, meg minden. És akit érdekel, az megtalálja. Más út nincs, meg kell találnod, mert nem propagálják magukat. Viszont ez egy tömegmozgalom akar lenni (de ezt nem szabad mondani, hogy akar, mert semmit nem kényszerít, de hát valahogyan csak meg kell fogalmaznom a szándékot), olyan értelemben, hogy igen pozitív a társadalmi hatása, ha a lakosság legalább egy százaléka űzi, ezért kívánatos lenne az elterjesztése.
Józsi szerint ez egy nagyon nyitott valami, az vesz benne részt, aki akar, meg minden, csak azért nem tudott igazán meggyőzni, mert nem tette az elején hozzá - csak miután rákérdeztem , hogy mindenki, aki eléggé gazdag, hogy a kezdő tanfolyamra leperkáljon 150 ezer forintot. Ha ez igaz, akkor biztosan én is csak az érdeklődők (amúgy is) szerény csoportját fogom növelni, mert ennyi sok pénzt nem tudok a családtól elvonni, és sose tudhatom meg, hogy megéri-e kifizetnem, mert ahhoz, hogy megtudjam, ahhoz előbb ki kellene fizetnem, és utána tudom meg, hogy megérie, de így nem éri meg megtudni, hogy nem éri meg, tehát nem fizetem ki, és nem tudom meg, amit meg kéne tudnom.
Remélem ezt világosan kifejtettem, ugye?
- Nem így van, Pista - mondta Józsi , mert vannak ismeretterjesztő, ingyenes előadások, ahol elmondják, hogy mit ad a tanfolyam.
Sajnos ez számomra nem elég. Ha megmondják, hogy mit fogok tanulni. Lásd a fenti mondatot a "megéri-e" tárgyban. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy ez is ugyanolyan profitorientált üzleti vállalkozása Maharashinak, mint Németh Sándornak a Hit Gyülekezete, vagy Kovács András Táltos Egyháza.
A fél doboz bort eltettük holnapra.

Május 7. hétfő, úton, Vizcaya.

Átlagos nap.
Gombakrémleves pirított kockával.
Józsi hozzáragadt a falhoz. Hát persze, mert festenek a fiúk bent a felépítményben, és rollázunk veszettül.
Boriszláv nem is hasonlít M. Bálintra, csak az útlevélképén.
Vulcan kétségbe van esve, ami egy tűzhányótól eléggé szokatlan. Ugyanis kaptunk egy ímélt, miszerint Greenoreba nem tudnak élelmiszert küldeni.
A barba nem esett kétségbe.
- A chief volt már itt, és mondta, hogy van üzlet, majd pár napra bevásárolunk.
Azt viszont Vulcan már tudta, hogy ebben a szatócsboltban láttam kávét, teát, ropit, meg chipszet és efféléket... Remélem, némi élelmiszerebb is akad.

Május 8. kedd, úton, Vizcaya.

Lityegünk, mint a radai... Aludni egy tiszteletreméltó bűvészmutatvány. Este nem is tudtam teljes sikerrel bemutatni, így aztán mindössze negyven percet durmoltam, a szolgálat így megint rettenetes volt. Nem is állítottam a vekkert tízre, csak negyed délben keltem fel.

Mentem ebédelni

Azért a címet nem úgy kell érteni, ahogyan holmi gyanútlan olvasó elképzeli, hogy: fogtam magam, lementem, és kaptam ebédet. Mert fogtam magam, és óvatosan ledülöngéltem a csigalépcsőn, attól rettegve, hogy kiszalad a lábam alól, és jól összetöröm magam.
Aztán az ebédről erősen más fogalmak élnek a köztudatban, mint amiben részünk van.
Délben finom kis gombaleves volt. Azért ezt a mondatot úgy kell olvasni, hogy a sorok közt meglásd, miféle jelző a "finom". A "kis" az igaz. A "leves" csak részhalmaza az igazsághalmaznak, mert ez bizony lötty, amire csak egy multi képes a zacsekjával. És persze nincs gombakonzerv, amivel "feljavítsuk", mert gyárék csak az ízt tudják belekemikáliázni meg a sűrűséget. Most már oda jutottunk, hogy ma elfogyott a káposzta, megettük a végét. Dinsztelt, ízesített, nevenincs izé volt, ma Krisztián felhasználta az utolsó hagyma felét is, a másik részét eltette holnapra. A káposzta oly irdatlan sok volt, hogy nem győzte tapickolni, lapítgatni a tányéron, hogy mutasson valamit, azaz takarjon a tányérból. Most már, muszáj kenyeret is ennem, ha nem akarok korgó gyomorral felállni. Szerencsére a fekete rozskenyérből még van, egy szeletre ráfért (na, nem vastagon) az összes káposzta, és ehhez kaptunk két-két sült kolbászkát (hogy fogalmad legyen a nagyságáról: Jankó 67 darabot adott belőle egy adagban, és még lehetett kapni, ha valaki azt mondta, ne, ez kevés!).
Az öt mandarinból nekem jutott egy, nyolcan vagyunk rá, Vulcan nyilván nem eszik, a barba sem, mert nem gyümölcsös...
Vacsorára jó száraz marhaszelet volt (ja, nincs már olaj), és hántolt árpa főve. Én megettem, mert miért ne, de Krisztián vigyorogva mondta, hogy a legtöbben úgy öntötték ki, ahogyan elébük tette (a húst megették).
Este nem tudtam elaludni, a lityegés a rollázás nem hagy békében, és mivel tizenegy utánig aludtam délelőtt, igazából nem is vagyok álmos. Most kell a kétnapi kikötő, és utána visszazökkenek a rendes kerékvágásba.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Május

Május 1. kedd, úton, a Földközi tengeren, folytatás.

A Birodalom szellemi maradványa

A Birodalom természetesen a Szajúz, a nagy, szovjet, "nemzetek nélküli" országkarikatúra. Ami a fejekben tovább él. És még sokáig!
Erre egy cukorka nyomán jöttem rá (sokadszor). Ezzel a cukorkával kínált meg Dimitrij, amikor délben feljöttem. A konfitűr ukrán nemzetiségű volt. Szépen becsomagolva színes zsírpapírba, rányomtatva minden információ, ami kell, és természetesen több nyelven. Ebből az egyik az "anyanyelv", az ukrán, és a másik az orosz. A címke szerint készült itt és itt, ebben a gyárban, Ogyesszában. Nos ez adta a konfliktus okát, aminek Dimitrij teljes mellszélességgel nekiütközött. Mert a város neve oroszul két szszel vagyon írva, viszont ukránul csak eggyel! És ez skandalum!
- István, magyarul hány szszel írják a nevét?
- Hosszúval, azaz kettővel.
- Na, ugye, oroszul is, angolul is, hát ez a hivatalos, és az ukránok eggyel írják, nézd meg a cukorka csomagolását!
- És miért ez a hivatalos alak? - kérdeztem megütközve, mert a "mi vagyunk többen, nekünk van igazunk" nem állja meg a helyét a nyelvészetben, legfeljebb a szocializmusban, a demokráciában, meg a diktatúrákban.
- Mert így kell írni! Hiszen a kétnyelvű feliratokon is ott van: oroszul két sz! És ezek, csak eggyel írják! Na, kérem, tessék mondani, nem világraszóló botrány? Egy országban, a saját városuk nevét a saját nyelvükön nem "hivatalosan" írják. Próbáltam megmagyarázni, hogy talán hagyjuk meg az ukránok belügyének és nyelvtani problémájuknak a saját nyelvük írásmódját, de azt hiszem, hamvába holt az ötletem. Mert ahogyan már máskor leírtam, a nyelv körül hatalmas indulatokat lehet gerjeszteni, és senkit nem lehet észérvekkel meggyőzni. Olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenkinek megfellebbezhetetlen ítéletei vannak a tárgyban, bár csak kevesen művelik.
Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy ez az ukrán dolog nekem nem teljesen világos.
Ukrajnában vagyunk, ez biztos, mert a térképre ez van írva, ahova a rottát húztam, az ukrán címer van a helyi rendőrség, vámság sityakján, viszont intenzíven keresve az ukrán nyelvet, csak a televízióban tudtam felfedezni. Ez viszont érdekes volt: nem értettem, hogy miről volt szó, felőlem lehetett volna akár orosz nyelvű is a műsor, de kéthárom perc alatt biztos megütötte a fülem egy "kochanie", "smaczny" vagy egy "tilko", vagy más, lengyelből ismert szó, amiből kiderült, hogy ez a lengyelhez közelebb álló ukrán nyelvű műsor. És ami groteszk: nyomják a híreket oroszul és feliratozzák ukránul. Meg a filmeket is. Iván (az ukrán) mondta:
- Chief, mi ukránok vagyunk, de oroszul beszél itt mindenki. Értjük az ukránt, de a mindennapi beszédre csak ország nyugati részének egy részén, Lviv (Lemberg) környékén néhány városban, faluban használják.
Lehet, hogy az ukrán nemzet nyelvcsere előtt áll? Erőteljes nemzeti politika, és főleg egységes akarat kellene ahhoz, hogy ezt megakadályozzák.
Kérdés, hogy mennyire akarják?
Hajnalban leesett a sebességünk 9 csomó körülire. Ugyanis megyünk szembe az áramlattal vitézül. Hiába mutattam a barbának, hogy a MAHART hajókkal hogyan használtuk ki az áramlatot, nem, nem és nem, megyünk, ahogyan ő elhatározta.
Hosszúhosszú évek tapasztalata: a magyar barbák és tisztek ismerik errefelé az áramlásokat, a helyi sajátosságokat. A németek, lengyelek és más nyugatiak csak játsszák az agyukat, és teljességgel hülyék a Földközi-tengerhez. Természetesen nem erősködöm, nem magyarázom, hadd szerezze a tapasztalatokat Dimitrij a saját kárán. Bár azért csodálkozom rajta, mert az oroszoknak ugyancsak ismerniük kellene, bár ő ebben az esetben az északi tengerészek közé tartozik, lévén Karélia kétnyelvű, finnek és oroszok lakta területén él, Leningrádban végzett, szóval ismeri az északi területeket és a Balti tengert.
Május 2. szerda, úton a Földközitengeren, az algíri partok előtt.

Délután Bejaja előtt hajóztam, Encsikével voltunk itt, amikor úton volt a MV Tatán. Az idő szép, a tenger sima (egyelőre).
Délután olvastam, és kitaláltam, hogy az "igo" programmal meg tudom nézni térképen, hogy Szlovákiában merre járt apa. Hát a Vörös Kolostor, a Cerveny Klastry, valóban csodaszép környéken lehet! Nyáron vagy harminc kilométerre tőle jöttünk át a Tátrán, amikor Lengyelországból hazafelé tartottunk. El kellene menni a nyáron oda pár napra!
Este a váltásnál a kaftán fülig érő vigyorral jött a hídra:
- István, ez a chilis méz, amit kikevertél, valami fantasztikus! Én még ilyen finomat nem ettem!
Ebben az egészben csak az nem tetszett, hogy vacsoránál a szalonban búsan láttam, hogy valóban ízlett neki, ki is tunkolta a zömét. Na, nem baj, van chili, van méz, bekeverem a következő adagot!
Miután a kaja már erősen fogyóban, szegény Krisztiánnak össze kell magát szednie, ha enni akar adni. Ennek ellenére, nagyon finomat tálalt!
- Na, chief, találd ki, mi ez? - mondja, és látom, ravaszkásan hunyorít. - Senki se tudta megmondani, mit eszik! - mondta diadalmasan.
Kiskanalat vettem, megkóstoltam. Nem burgonya, nem kukorica, de püré állagú. Miből lehet még pürét készíteni?
- Babpüré - mondtam.
- Csak te találtad el! - és a szakács elégedetten bólintott, és a tányérra tett jó három kanállal. - Szereted?
- Mindent szeretek, mint azt annyiszor elmondtam!
A püré mellé sültszalonna került, vékony baconszalonna, és három kis kolbászka is jutott. És a kolbászfalatokat meg a szalonnát megkentem chilis mézzel, valóban különlegesen finom volt! Józsi is dicsérte, amikor vacsora után kiigazította a frizurámat, mert már kezdtem bozontos lenni, hát újra megnyírtam magam.

Május 3. csütörtök, úton, a Földközitengeren, az algíri partok elõtt. Éjfélkor még látszottak Algír fényei. Váltás után az első volt, hogy megnéztem a hídon bekapcsolva hagyott mobilt, jötte valami üzenet?
Aminek igazán örültem, hogy megérkezett a levelem, hát Jankóval elégedett vagyok. Azt is írta Encsi, hogy Szabolcs a sárga bőrzakómban ment esti programra és sikere volt... Azt hiszem, ezt hívják retrónak vagy mi a szösz. Erről csak annyit, hogy 1976 kora tavaszán vettem Mersinben a "németnél". Ennél több útbaigazítás nem kell, hisz aki volt Mersinben, tudja, hogy a német az egyik bőrös, és van egy másik is (elfelejtettem a nevét) és ők egymással állandó "háborúskodásban" álltak. De lehet, hogy ma már nehezen lehetne megtalálni a boltját ennyi információ birtokában. A ciprusi török invázió alatt és után a város lélekszáma alaposan felduzzadt.
Nos, ennyit a németről.
Ez az egy sárga színû bõrzakó (karcsúsított, még rám jött, sőt), nagyon szívdöglesztő látvány lehettem, mert abban udvaroltam Enicinek, és ő nagyon szerette, ha azt hordtam! Meg én is, persze. Milyen jó, hogy eltettük nosztalgia darabnak, mert arról már álmodni se mertem, hogy egyszer még fel tudom venni (bár amikor a 90 napos kúrám véget ért, és több mint 20 kilót fogytam, titokban megpróbáltam felvenni, de még nem vagyok, voltam elég karcsú hozzá!) A délután egy üzenettel felborította a hajóbérlő az "egész menetrendünket", mert nem Droghedába megyünk, hanem Greenoreban rakunk ki. Ez olyan beszéd Írországban, amit már ismerek. A Lys Carrierrel voltam ott, vasat vittünk Mo i Ranából. Az ír-északír határon fekszik, egy öböl választja el a két országot, egészen a bejáratnál van. (Ott van olyan, hogy délelőtt iskola, este meg kocsma, hogy reggel megtanulja a gyerek, hogyan kell este odamenni...)
(A "van olyan beszéd" családi szóhasználat, miután kisebb fiacskám a harmadik napja után az óvodában, kikerekedett szemmel, láthatólag meglepődve, az alábbi kijelentéssel fogadott: - Apa, van olyan beszéd az oviban, hogy Bálint...
Innen datálódik és ered ez a családi kifejezésünk, miszerint: van olyan beszéd, hogy... - ma ugye Greenore..)
És nemcsak a fiam lepődött meg azon, hogy Bálint, hanem hatkor a kaftán is kikerekedett szemmel jött a hídra:
- István, te etted meg a chilis mézet?
- Nem!
- Hát már csak az alján van egy kevés - mondta nagy búsan. Olyan szomorú volt, hogy vacsora után kivettem a kambúzából egy félkilós mézet, és alkotok egy újabb üveggel, aztán, ha hazamegy, adok neki szuvenírnek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 29. vasárnap, úton, a Földközitengeren.

A hajnali őrség úgy eltelt, mint a pinty! A dossziéimat rendezgettem, címkéztem, a szolgálati lapokat állítottam ki, és nyomtattam, szóval tettem-vettem. És készítettem egy jó képet (remélem), amint egy böhöm tanker elmegy a felkelő nap alatt.
A délutáni nap arra elég volt, hogy rövidnadrágot vegyek, de arra nem, hogy kellően felmelegítse a levegőt, így aztán fáztam kissé. Amíg a ruhatáramat böngésztem megtaláltam... a nap kérdését. Aki megválaszolja, annak már biztos a másfél milliója:

"Minek egy tengerésznek szoknyaakasztós vállfa?"
Mert kettő is van a szekrényemben, de nadrágtartós egy se.

Lassan kezd beérni a chilis mézem. A barba mézes fokhagymája már jó, és a felét meg is ettük. Nagyon finom! Ez utóbbi volt az ötletadó, ebből merítettem a chilis méz ideáját. Mert az édes és az erős nagyon is passzol egymáshoz! És eléggé szükség van rá, ugyanis kezdünk kifogyni a kajából. Ez a barba nem az a típus, aki kimenne vásárolni, és az utóbbi kikötőkben meg nem vettünk semmit, mert a shipik rablók, így aztán Krisztián nagyon spórol. És beindul az, amitől hízni szoktam: ha nincs kaja, és csak úgy juttathatsz valamit a gyomrodba, ha lekváros, vagy margarinos kenyeret eszel.
Most még jó, mert van sajt, szalámi és darálthús konzerv, és főleg barna kenyér, ez az összeállítás még hozza a kilókat.
Az ukrajnai indulás után picit kétségbe estem, mert éjfélkor semmi se volt a hűtőben, Ilja gyerek mindent magába tolt, sőt, a szakács meg is jegyezte:
- Mister chief, ennek a gyereknek három gyomra van, és mindegyik duplája a normálisnak, annyit eszik, hogy az csuda.
Ebben csak az a tódítás, hogy Ilja csak enne, ha volna.
És ezért megegyeztem a szakáccsal, hogy nekem eltesz a konyhai hűtőbe egy kistányéron pár szelet mindent, hogy tudjak harapni éjfélkor.

Április 30. hétfő, úton, a Földközi-tengeren.

Kora hajnalban elvagyok a hídon, mint a befőtt. Egyszer csak megszólal a VHF:
- Egy, kettő, három, négy...
- Öt, hat, hét... - folytattam a sort, majd bemutatkoztam.
- Garay Béla volt az Alessiáról, egy Enzian (svájci cég, HMS hajó) hajóról. Hajnali hatig nyomtuk a sódert.
Azért ilyen sokáig, mert ráhúzott a szolgálatára. Náluk már hajnali hét van, mert mindig órát állítanak, nállunk meg ugye "megállt az idő", mindig CET-ben (Central European Time - Közép-európai idő) vagyunk.
A chiefje, egy litván csoda, most csoda részeg, és nem lehet lelket verni bele. Megy is haza bulgáriából, ugyanis ők Burgaszbba mennek, éppen elhagyták Szicíliát, hát éppen egymás felé mentünk. - Ez egyúttal azt is jelentette, hogy kivételesen jó a terjedés, mert hetven mérföldről meghallottuk egymást! Az AIS készüléken csak fél hatkor, amikor 14 mérföldre volt, akkor tűnt fel. Nem vártam meg, hogy passzáljuk egymást, hanem időben eljöttem aludni.
Pedig elég sokat forgolódtam, nehezen jött az álom.

Május

Május 1. kedd, úton, a Földközi tengeren.

Éjfélkor barátságos kézfogással fogadott Dimitrij. Látva csodálkozásomat, így magyarázta:
- Hát május elseje van!
Akkor legyen. Így a távolból is most meleg, baráti kézfogást küldök mindenkinek a Nemzetközi Munkásmozgalom Nagy Ünnepén, és satöbbi... De lehet, hogy csak a Munka Ünnepe, ki tudja manapság, amikor annyi mindent át meg vissza és oda meg keresztberendeztek a fejekben, a szívekben és a köpönyegekben!

Magyarok a Földközin

Hajnali egykor ráhangoltam a Béla által megadott frekvenciára. Hamarosan hallottam is, hogy hív:
- Pista! Pista!
- Itt vagyok, hallak...
És megindult a duma, csak úgy repült az őrség! Még tegnap megbeszéltük, hogy tegeződünk. Az első pillanatban megéreztem, hogy ismeri a nevem, mert úgy "kért elnézést a tegezésért", amiből ez kiderült, hiszen a rádión azért csak a hang hallatszik át, az életkor nemigen látszik. Ami kissé elgondolkoztató, hogy idősebb vagyok az apjánál is... Ez engem nem zavar, mert kimondottan utálok magázódni. És egy másik megnyilvánulásában az "öreg tengerészekről" beszélt, akiktől a szakmát tanulta, és kiderült, hogy azok nálam egy tízessel fiatalabbak. Ilyenkor újra és újra elgondolkodom, hogy mit keresek én itt még?
Lehet, hogy a hajózás mostani módja nem is olyan "hülye", nem is olyan Istentől elrugaszkodott módszereket alkalmaznak, nem is annyira antitengerészek hozzák a soksok adminisztrációs rendelkezést, hanem ez az, ami modern, és én nem tudok ehhez már alkalmazkodni? A begyöpösödött agyam nem látja át a mostani irányelveket, meg mit tudom én, hogy mi mindent? Hogy ami nekem idegi megterhelés, és marhaság, az egy fiatalnak teljesen természetes, és ez a hajózás, és már régen nem az, amiben én felnőttem és éltem?
Hát nem tudom. Csak azt, hogy egyre többet nyűglődöm a korommal, nehéz beleszokni, hogy mások szemében "kezdek" öreg lenni.
Mert lélekben senki se öregszik. A kérdés az, hogy fizikailag milyen idősnek érzi magát. A lélek nem érzi a kort. A lélek nem öregszik, csak bölcsebb lesz. A fizikai burka növekszik, tapasztalatot gyűjt, esetleg megbetegszik, de a lélek az állandó. Kortalan. Ennyit Béla tegezése kapcsán.
Aztán volt egy kérdése, amihez "külön engedélyt" kért, hogy feltegye. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet. Valami ilyesmit kérdezett:
- Nem te vagy az, aki Nagyszékely István néven jelensz meg?
- De, én vagyok.
Olvasta pár könyvem. A Jaminaországot meg a Bonzsúrt. Az is jópofa volt, ahogy kiderült, hogyan jutott hozzá. - Sokat járok könyvtárba, mert szeretek olvasni, a lakásunk kicsi, hát inkább kölcsönzöm, mint veszem a könyveket. És a könyvtárban meg lehetett venni a leselejtezett...
Elharapta a szót, kicsit zavarba jött, és arról kezdett beszélni, hogy egy másik tengerész író könyvét is megvette, aki nemrég halt meg. Juba Feri bácsiról van szó, aki természetesen nem irodalmár volt, mert aki szakmunkát ír, azt nem szokás írónak nevezni. Mosolyogtam magamban. Olyan volt, mintha egy "lelki traumától" akart volna megóvni. Hát még mindig jobb, ha eladják a könyvtárban a leselejtezett könyveket (köztük az enyémet), mintha kidobnák... És főleg, hogy ha még gazdára is talált. A hiúság nem az én műfajom. Az azokat gyötri, akik többre tartják magukat, mint a valós értékük. Azoknak meg úgy kell.
Aztán mesélt a cégről, amelyiknek most dolgozik. Valamivel komolyabb, mint ezek a német gittegyletek, amik a Marlowtól bérlik a személyzetet. Második tiszt nélkül nem hajóznak, mert az "első a biztonság!" jelmondat nemcsak szöveg, mint a németeknél. Ő is második tiszt, most akarja megszerezni az első tiszti bizonyítványt.
Fél hatig csépeltük a szavakat, aztán megadta a telefon és íméles elérhetőségét.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 25. Nyikolajev, úton. Teljesen tanácstalan voltam, hogy mit tegyek - ledőljek-e és aludjak-e vagy "se-e" , de a probléma hamar megoldódott: alig estem végig a szófán, dübörögnek a lépcsőn, megjött a vizsgálat. Ilyenkor nekem is fent a helyem, hát felcihelődtem (ez több percig tartott, mert fekvőből ülőbe kellett varázsolni magam, és ez időigényes feladat ennyi trappolás és draft survey után.), és felmentem.
Na, ekkor átvedlettem pincérré, mert kávét, teát és szendvicseket rendelt nálam a rendőrség egyik alfőhadnagya, mit tudom én, milyen rangot jelentett a csillagdömping a vállapján. Mivel a barbát megmenekítették a pilotok (azzal lógott meg, hogy a hídon kell őriznie a két révkalauzt), rám bízta a dolgát végzett hatóságot. Az egyikük, egy fekete egyenruhás, egycsillagos, de az bazi nagy volt és fényes és arany, aszondja:
- Chief, nem lehetne a hatóságnak egy üdítőt?
- Megkérdem a kaftánt...
Fel a hídra, kérdés, kulcs, engedély megvan. A biztonság kedvéért, mivel hárman ücsörögtek az irodában, vittem hármat. Letettem az asztalra a hideg szőlőleves üdítőket. ("Sprit" betűvel kezdõdik, de nem reklámozom, ezért nem mondom meg, mire végződik.)
- Nem kellett volna, chief, egy is elég! - mondta a fekete főnök, és mohón elmarta mindhármat, és mindjárt el is süllyesztette a táskájában. Lehet, hogy kívülről, lelki szemeivel, látta magát, hogy milyen visszataszítóan nyelte le a dobozokat, és (esetleg egy kicsit, na nem nagyon, csak egy picinykét) elszégyellhette magát szánalmassága miatt, mert kimagyarázkodott:
- Tudja, a kikötői víz nagyon rossz. Nem tudom meginni, és beteg vagyok... - kocogtatta meg a mellkasát.
Akkor le kell szerelni barátom, gondoltam, meg azt is, hogy érdekes ez a kikötõővízvezeték, ami a góré irodájába ihatatlan vizet szállít, meg még mást is gondoltam, csak nem írom le, mert minek megsérteni Ukrajnát, meg a becsületes népét emiatt, a tartás nélküli, egyenruhás izé miatt... És el tudom képzelni, hogy a fiatalokat hogy oktathatja az egyenruha becsületére...
A rendőrség megkávézott, a fekete vámos (mert az volt) elcipelte a három lónyálát, az ügynök elbúcsúzott, és akkor mehetünk!
Kirúgtam Józsit a pihepuha ágyikóból, hogy ébressze fel a lóerőket a gépházban, és kihirdettem a rendkívüli állapotot:
- Stand by! Indulunk!
- István, most hátul manőverezel, mert nincs Iván, ez az új fiú meg nagyon fiatal, talán azt se tudja, merre a kötél vége, és vontató lesz hátul... - mondta a barba hídon, amikor felmentem a rádiómért.
- Rendben...
Ja, mert Iván és Tolja, mégiscsak kihajóztak, hogy mikor, nem tudom. Csak Ivánnal találkoztam, ő lelkesen szorongatta a kezem és mondta, hogy jót hajóztunk együtt. Úgy legyen, gondoltam, kellemes szabadságot kívántam, meg minden jót, amit ilyenkor szokás. És bár igaz, hogy, most nincs két Iván, de van két Ivanov, mert a bolgár Iván is az, meg Iljának is Ivanov a vezetékneve.
Előkészítettük a kötelet, megjött Krisztián is, vártuk a vontatót. Miután megérkezett, fél órát tekergett körülöttünk, sehogyan se tudott farral megközelíteni, hogy a vonóhorgába akaszthassa a kötelünket, így aztán orral jött.
De nem hozzánk, hanem nekünk.
Elgörbített egy lámpát, egy oszlopot, meg kicsit behorpadt a muráda, amúgy semmi baj nem történt. Megkötöttük, elindultunk, elengedtük a vontatót, és elégedetten vettem tudomásul, hogy Ilja igaz, hogy fiatal, de tengerésznek néz ki, úgy kezeli a köteleket, ahogyan kell. Mosolyogtam magamban az igyekezetén. Minden mozdulatából sütött a megfelelni akarás. Remélem, nem lesz baj vele.
Ugyi, ez az éjfél után őrség az enyém. Hát manőver után, gyerünk fel a hídra.
- István, menj feküdni, fáradt lehetsz, nekem meg kormányozni kell - mondta a kaftán, és nem kellett erőszakkal elzavarnia. Azonmód mocskosan, büdösen, zuhantam bele az ágyba, és arra gondoltam, hogy milyen jó is lesz... milyen jó is... milyen jó... milyen...
Fél ötkor dudált a barba, hogy elég volt az alvásból, menjek leváltani. Kiugrottam, és visszaültem. És arra gondoltam, hogy milyen jó lesz... mit is? Ja, megfürödni, ha letelik a szolgálat. Azért cicamosdásra volt idő... Reggel nyolcig úgy tudtam ülni egy helyben, mintha muszáj lenne.
A főnök magától feljött, és én meg estem le.
De még nem volt jó, mert még nem fürödtem, csak ájultam rá a Kisalföld nagyságú ágyra.
Tizenegy negyvenkor kidudált a mobil. Gyors ebéd. Szolgálat.
Utána le a hídról, és most, hogy írom a naplót, már jó, mert nagyot úsztam a zuhany alatt!
És bevettem az esti gyógyszereimet is. Be kell vallanom, hogy nem hagyhatom el teljesen (még) a vérnyomáscsökkentőt, de hát az is eredmény, hogy a napi másfél szemet félre le tudtam csökkenteni.
Na, várjál, mindjárt megmérem!
Hát mit mondtam? Máris 135/70, ami tökéletes.
Jóccakát!

Április 26. csütörtök, úton, Boszporusz. Hajnalban 118/60 volt a vérnyomásom. Ezen kívül még mindig hideg van. És természetesen nem mentünk át egyből a Boszporuszon, hanem este ötig sodródtunk, akkor lódultam neki, mert fél nyolcra kellett a Türkeli világítótoronynál lenni. Ott voltunk, addigra én is megvacsoráztam, pihentem egyet, és felmentem a hídra, hogy "ne féljen a barba". Gond nélkül átértünk, hiszen nincs szembeforgalom.
Most videóztam is, sajnos az esti átkelés fotózásra nem alkalmas. Ott volt a hídon Ilja is, hamarosan lement. Eléggé otthonosan mozgott a szerkentyűk között, kérdem a barbát:
- Nem akar ez a srác tiszt lenni?
- Dehogynem, már megvan az őrszolgálatos bizonyítványa, most gyakorlaton van.
Na, hát ezért nézett ki annyira tengerésznek a legény. Istenem, a fiú két évvel fiatalabb Szabolcs fiamnál!

Április 27. péntek, úton, Dardanellák, Égei-tenger. Hajnalra a Dardanellákhoz értünk, ebből egyenesen következik, hogy nem videóztam, mert sürgős aludnivalóm volt, és annyit nem ér meg, hogy fél kilencig fent maradjak. Viszont ahogy felmentem, már volt görög mobilhálózat és így a passzport kedvezménnyel tudtunk beszélni. (2025: jééé, ha tudnám mit jelent ez a kedvezmény..., de biztos volt, ha használtam!)

Nem mondtam meg a barbának, de éjfél után visszavettem a csavar lapátszöget, így aztán hat óra tízkor érkeztünk. Horgonydobás, hétre meg is vackoltunk, és már látszott az olajos bárka, amelyik a 150 tonna üzemanyagot hozta.
- Kellek még? - kérdeztem, kicsit mérges tekintettel, és szuggeráltam, hogy nem.
- Na, nézzük csak: a horgony tart, a ship to ship DoS megvan (ez egy security baromság, deklarálom a hajónk biztonsági szintjét, és a ránk kötő hajóét is), Ivanov túlóra lapja kinyomtatva... nem, István, mehetsz aludni. És így esett meg, hogy kimaradtam a mai napra rendelt összes baromságból, fejetlenségből, dühöngésőõl, meg mindenből. Mert az olajos bárka összetört egy lámpát és a tartóoszlopát, az olajosoknak fogalmuk se volt, hogy mintát kell venni az üzemanyagból, lezajlott a váltás, és mire tizenkettőkor teljes életnagyságomban (majdnem teljesen kipihenve) megjelentem a hídon, minden lezajlott, indulásra készen álltunk, Józsi éppen a gépet ösztökélte indulásra, a fiúk (mindhárman) elől a horgonynál.
Nagyszerű.
- Mehetek aludni? - kérdezte a barba vigyorogva midőn a horgony fent volt, és nekilódultunk a két és félezer mérföldnél is hosszabb útnak.
- Miért ne? Délután tartok egy familiarization meetinget! - mondtam, és ő sűrűn bólogatott. Ez az említett izé azt jelenti, hogy kávé után feljött az összes új személyzet, tehát öten, és elmondtam mindent, ami a hajóra, a biztonságra, a munkára, szolgálatra, szóval mindenre vonatkozik. És nekik alá kellett írni a cheklistet, és nekem is, és le kell fűznöm, és meg kell őriznem.
Az új matróz kísértetiesen hasonlít M. Bálintra, az asszony legelső keresztlányának bátyjára. Ami alapjában megkülönbözteti őket az, hogy Boriszláv bolgár, és nem tud magyarul, na meg az, hogy három fülbevalója van, ami viszont egy bolgár esetében sem jelent ugyanannyi fület, ezt le lehet ellenőrizni a Jankóról készített fényképeken is. Van neki egy pár vastag karikája, és egy darab szép, köves, csillogó-villogó picurka, beleágyazva a cimpájába. És ezek mellé még azt is tessék hozzávenni, hogy a Lys Chrisről szállt át.
Ott még mindig Liebe a barba, K. Péter volt a gépész, most H. Tibor, akit nincs szerencsém ismerni, és a matrózok Vito, Manu és Artur továbbra is.
Most megy szépen a hajó az Égei-tengeren, én pedig aludni megyek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 23. hétfő, horgonyon, Nyikolajev. A barba úgy döntött, hogy inkább alszik, mint a horgonyt huzigálja, így aztán csak akkor jött föl, (hatkor, az őrségváltáskor), amikor a pilot már a hajón volt, és túl voltunk egy blackouton, azaz "áramszünet" volt. Orron vagyunk, mert ugye a ballaszt... és ezt nem igazán szereti a gépüzemi ágazat...
Akkor most alszom egyet, mert tizenegy körül érkezünk, és utána... na, majd meglátom!
Megláttam. Tizenegykor arra ébredtem, hogy csend van. Hát persze, megint horgonyon álltunk. Csak most a kikötő előtt, a folyón. Azért nem kellett sokáig várni, hamarost megjött a pilot, és fél kettőre kikötöttünk.

Ömlesztett gyémántot viszünk

Csak ez lehet a rakomány, mert ekkora felhajtást nem lehet csinálni szaros 4000 tonna műtrágya miatt. Kérem, itt megjelent három ellenőrző közeg, akik közül egy a raktárt vette szemügyre, egy ultrasonic készülékkel ellenőrizte, hogy vízzáró-e a raktártető, fülhallgatóval a fején, mint a megszállott rohangált le, s fel a raktártetőn, a raktárkeret mentén, mindenütt, ahol beázási esélye van a hajónak. (A harmadik lent a raktárban rakosgatta az ultrahangadót, vagy mit...)
Aztán jött négy draft surveyor. A négy szakember összesen nem volt annyi idős, mint én... (Jó túlzok, de hogy 25 alatt volt mindegyik, az hótt biztos. Állati kíváncsi lennék eme magabiztos urak hajózási gyakorlatára, ami alapján surveyori állást kaptak.) Egyet a javukra lehetett írni: nem voltak türelmetlenek.
- Chief, megkaphatnánk az érkezési üzemanyag mennyiségét? - kérdezte az egyikük úgy fél hét felé.
- Oké, mindjárt viszem - mondtam, de közben shiftelni kellett, aztán raktárt nyitni, aztán megint shiftelni, aztán elmentem megvacsorázni fél nyolc után. Utána a tűzoltó készülékeket kellett összegyűjteni és kiadni éves ellenőrzésre. Valamiért hívat a barba. Megyek fel, az egyik ifjonc surveyor elkap a lépcsőfordulóban:
- Chief, az érkezési bunker...
- Ja, még mindig várják? - kihalásztam a zsebemből, odaadtam. Ekkor fél kilenc volt... Mondjuk Józsitól vagy a barbától 47-szer elkérhették volna ezalatt.
Na, ki is volt még itt?
A vizsgálat: három rendőr, egy feketeruhás tábornok, egy orvos, és az ügynök.
Később megjött a környezetvédelmi surveyor is.
A vizsgálat elintézte a papírmunkát, aztán kaptak 150 eurót a zsebükbe, és nem büntették meg a hajót.
Hogy miért?
Semmiért!
Azért kapták, hogy ne keressenek, és mivel aki keres, az talál okot a büntetésre.
Azért 6 embert 150 euróért megvenni, megmondom őszintén, piti korrupció. Illetve nem, mert kaptak sört is amit azonnal beleöntöttek a fejükbe.

Bűnös vagyok

Aztán hívat a barba.
- Baj van chief! Megbüntetnek 27 euróra!
- Engem, miért?
A környezetvédelmi főhatóság mutatja a szemétnyilvántartásunkat (mert ilyennek is kell lenni a hajón). Itt van három bizonyítvány, hogy kiadták a szemetet Valenciában, Fosban és Piombinoban, és nincs bevezetve a naplórészbe.
- De ott a bizonyítvány, hogy nem ettük meg a szemetet, hanem kiszolgáltattuk a kikötői szeméthatóságnak...
- Ezt bizonylatozni kell duplán, mert ez az előírás.
Lehajtottam a buksimat, mert éreztem a bűnöm súlyát. Bizony, ezt duplán kell bizonylatozni, ez még a Garbage Record Log kitöltési utasításában is benne van, angolul, hogy értsem. Sőt! Az előző hajóimon így is csináltam, és most, tessék! Hát megérdemlem a büntetést, az hétszentség. Még jó, hogy a környezetvédelem ennyire éber itt, a világnak ebben a végében (de nagyon, nagyon végében)!
Bűnös vagyok.
Vétkeztem.
Beismerem.
Mea culpa.

Remélem, csak egyszer végeznek ki érte, nem duplán...
Na, erről az iszonyatos vétekről, az Ukrajna tisztasága fölött éberen őrködő hatóság kiállított mindenféle irkát, amit nekem vagy tizenkétszer alá kellett írnom.
Azért beszkenneltem ezeket az iratokat, és kiteszem az első 3 oldalt az internetre, hogy mások okulhassanak belőle. Klikkelve nagyíthatóak.
A berakást állítólag holnap kezdik el, és mindössze 10 órányi munka. Meglátjuk.

Április 24. kedd, Nyikolajev. Hajnali fél ötkor bekopog Iván, a bolgár, hogy adjak neki egy cargo plant, mert itt van a stivador, és azt üzeni, hogy shiftelni csak három óra múlva kell. Megmondtam, hol talál, és nekiálltam alvás helyett örvendeni, hogy shiftelni csak három óra múlva kell. Mert vissza már nem tudtam aludni, tegnap este lefeküdtem tízkor, hát négyig megvolt a hat óra, ami elég az alvásból.
Hajnalban nézem az íméleket, hát a cég üzeni a barbának, hogy a 24 tűzoltókészülék éves ellenőrzése 2700 dollárba kerül.
Ilyen olcsójánosok ezek errefelé.
Ja, találtak valami komoly adminisztrációs hibát, amihez nem adhatják azt a becsületes ukrán nevüket, de ennyiért már igen... (Vagy adnak valami új bizonyítványt.)
A rakodás ment, viszonylag zökkenőmentesen, este hatkor közölték, kész, be vagyunk rakva.
Ez igen derék, hiszen azt mondták, majd tíz körül végeznek.
Akkor jöhetnek a draft surveyorok.

Megjöttek, de most öten. Csatlakozott hozzájuk egy úr Kherszonból. Vele rögtön szóba elegyedtem, elmondtam, hogy 1974 januárjában voltam a városban. Hát igen csak kicsi fiúcska lehetett akkor. Nem járt még Magyarországon, de a fia igen!
- Chief, a fiam nagy autóbolond, bár még csak 12 éves. Iskolával volt Budapesten és egy másik városban, a nevét nem tudom. Autóbusszal utaztak, és a kölyök fényképeinek zömét a magyar utakról készítette! Csak úgy lelkendezett, amikor hazajött! És szomorúan kérdezte: "Apa, nekünk mikor lesznek olyan jó útjaink?". Tudja chief, nem tudtam válaszolni a srácnak, hisz reményünk sincs, amíg mélyreható változások nem lesznek. Itt még minden a régi rendszer szerint van, csak más a neve... És persze az emberek ugyanazok. Jobb országhoz jobb emberek kellenének, de honnan vegyünk? Maguknak jó lehet... - mondta.
Ehhez csak annyit, hogy ezek szerint a hírek cenzúrázása se változhatott sokat, ha nekünk jó az, hogy az elsők voltunk, megelőztek és az utóbbi évek robogó gazdasága miatt az utolsók lettünk...
Nagy csinnadrattával megnéztük a merülést, és mondom Ivánnak (a bolgárnak), hogy csukhatja a raktárakat.
- Csak az elejét, a hátsó részt hagyd nyitva a biztonság kedvéért - mondtam, mintha előre megéreztem volna a "vesztünk".
Mert kijött 3960 tonna, a 4080 helyett.
- Akkor rakjanak még 120 tonnát! - adta ukázba a fősurveyor a főrakodó főmesternek.
Hamarosan jön a mester úr, hogy be van rakva a 120 tonna.
Akkor jöhet a következõ draft survey... és kezdtem csúnyán nézni rájuk, mert rosszat sejtettem.
Igazam volt. Már 4010 tonna volt bennünk.
- Még hetven tonnát! - rendelkezett, akinek hatásköre volt rendelkezni.
Kisvártatva jött a mester úr.
- Hetven tonna berakva!
Draft survey...
Már 4037 tonna volt bennünk!
- Na, már csak 43 tonna kell. - mondta, akinek mondani kellett, és ment, hogy elrendezze a végső berakást. Kisvártatva jött a berakó mester, hogy 43 tonna berakva.
Draft survey.
Már bennünk van 4074,723 tonna!
- Na, ezt az öt tonnát berakjuk, de utána már nincs több merülés ellenőrzés!
Hát... hiszem, ha látom, gondoltam magamban, és mit ad Isten, megláttam, hogy ezek a népek ilyen lazák, és nem volt a végén újabb kollektív merülési mustra.
Ja, és ebben a hülye szélben, amikor a víz hullámos, de úgy, hogy képtelenség egy hozzávetőlegesen pontos merülést megállapítani, akkor a három különböző surveyor társaság emberi azon vitatkoztak, hogy tíz vagy tíz és fél az adott leolvasandó érték...
Szóval arról adtak papírt, hogy 4079,408 tonna műtrágya van bennünk.
Szerintem meg jóval több, de szívjanak gázt, nekem az a lényeg, hogy meglegyen a szállítólevélen feltüntetett mennyiség.
Tizenegykor eltűztek, mint aki jól végezte dolgát.
Közben, amit még nem is mondtam, napközben mázsaszám hordtam Vasoulla telexeit a barbának, akik váltás ügyben tárgyaltak. Csak úgy jöttek-mentek, és ami a lényeg, hogy a végén beesett két ukrán tengerész, akik leváltják Tolját és Ivánt (az ukránt). Az öregebbik Kazahsztánban született, kissé vágott szemű, és Ruszlánnak hívják, mint a Ljudmilla pasiját Puskinnál. A fiatalabb, az egy nagyon fiatal szerzet, szerintem elsőhajós lehet és Ilja, és azt mondta, hogy örül, hogy találkoztunk (nice to meet You) ahogyan az a brit etikettben elő van írva.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 21. szombat, úton. Éjfélkor a barba már lassan haladt Haydarpasa irányába, ahol a révkalauzt felvettük. Jól eldumáltunk, most azért ez a hosszantartó forgalomkorlátozás, mert tengeralatti alagutat fúrnak, és valami szerkentyű elzárja a hajózó út felét, így bizonytalan ideig csak egyirányú a forgalom. Ez nem is nagy baj, addig, amíg jó idő van, de errefelé tud ám olyan ramaty lenni, hogy majd kiesünk a cipőnkből, és az ember alig várja, hogy bekerüljön a szorosba, nem pedig sodródjon...
Amint kiértünk a Feketére, elkezdtem a hídon, illetve a hídi szófában nagytakarítani. Kidobáltam, amit eddig gondosan őriztek: észak amerikai publikációkat, elavult szakkönyveket, az előző cég kacatjait, mert számomra ezek nem lesznek később sem jók semmire. Ugyanis az emberi gyűjtögetés hajtómotorja az, hogy "egyszer jó lesz valamire", tehát semmit se dobok ki. Így aztán vannak nekünk is otthon dobozkáink, és abban szépen rendszerezve a törött mártogatós tollhegyek, gémkapcsok, üvegfejű gombostűk, külön dobozban gyűjtjük az űrállomás alkatrészeket (ezek olyan izék, amik valahonnan kiestek, letörtek, javítás utáni összerakáskor megmaradt picur alkatrészek), valamint nyomógombok, húzókarok, csappantyúk és gumitappancsok, és ezekből ha időnk lesz, akkor az unokáknak készítünk űrállomást, de se unoka, se idő, így csak gyűlnek a mütyürök. (2025: unokák már vannak, mostmár csak az űrállomástra kellene időt, és fáradtságot szakítani...)
Szóval szépen kihajigáltam mindent a vízbe, így aztán lett egy kalap üres iratgyűjtőm, és hely a jövő kacatjai számára, amit majd más dob ki.
Ha most én lennék Iván (az ukrán), akkor égne a pofám édes hazám miatt. Gondold el, miféle istenverte bürokrácia burjánzik ott, ahol nem tud kiszállni a hajóról egy ukrán állampolgár, és beszállni a váltója! Elmarad a váltás, mert "kevés az idő" a lebonyolítására, ezt ímélte Vasoulla szombaton!
Dmitrij szerint az a módja, hogy a hajó megérkezik, akkor a vizsgálat kideríti, hogy: nahát, váltás lesz ezen a hajón. Akkor a vizsgálat után megírják a levelet a városi rendőrségnek (nem ímélt, postai levelet!), ez a járásinak, az a megyeinek, az pedig az országosnak, aki visszaüzen a hivatalos láncon, hogy lehet váltani... Persze, a váltás közben régen megtörtént a következő kikötőből, de a váltás lemondása nem képes utolérni a váltási kérelmet, így aztán azok végiggyűrűznek a bürokrácián, munkát adva soksok elvtársnak.
- És az elvtársak által hátrahagyott rendszer természetesen működik. Mi az, hogy működik, még megtetézték, hogy ne az "örökölt rendszer" legyen , mondja a barba igen vehemensen. Mutatja az ímélt, ami tegnap ment el. - István hét oldal anyagot kellett elküldenem!
Mondjuk, ez nem lep meg, mert én nyomtattam ki az ügynökség üzenetét, amiben megadják, hogy érkezéskor mire lesz szükség, ez maga három sűrűn teleírt oldalas felsorolás volt. Ez a felsorolás nekem az alábbi munkákat adta:
Készítettünk egy teljesen precíz festékleltárt, mert literre egyezni kell az írott anyagnak és a valóságnak. Összegyűjtöttem a személyzet egyéni gyógyszerét, listát készítettem róla (hány doboz, ezen belül hány szem, szerencse, hogy a szemöblítő folyadék esetében nem kellett megszámolnom, hány csepp...) A gyógyszereket beládázva és bezacskózva el kell zárni a gyógyszerszekrénybe! És magától értetődik a világnak ezen a tájékán, hogy a hajónak van egy embere, aki majd a nap bármely szakában kiszolgáltatja az egy szem gyógyszert, és lekönyveli, amikor a páciens megjelenik, hogy aszondja:
- Kérem, az evés előtt egy órási kapszulámat...
- Kérem az evés utáni pirulámat.
- Kérem a lefekvés előtti gyógyszeremet.
Aztán készítettem egy kimerítő leltárt a hajón található pornó kiadványokról és filmekről, és egy nyilatkozatot arról, hogy lakat alatt tartjuk, és senkinek nem mutatjuk meg. Sajnos erre nem tudjuk a párttitkár elvtárs pecsétjét ráapplikálni, lévén nálunk már régen más időszámítás(?).
Most éppen izgalommal várjuk, hogy milyen tortúra vár ránk. És közben persze az ember fűnyírózik, és ettől felmegy a pumpa, legszívesebben pofán vágnék mindenkit...
Ja, tortúra: készítettem egy fasza kimutatást, hogy a nap melyik órájában és a föld melyik poziciójában melyik ballaszttank vizét cseréltük ki, mert nem lehet ám egy patikatisztaságú ukrán kikötőbe mindenféle koszos, ócska, nem Fekete tengerről származó vizet bevinni a ballaszttankokban! És ehhez jön, hogy tilos kinyomni ballasztot! Ahhoz, hogy értsd: ballasztmenetben a merülést a tankokban levő tengervíz biztosítja. Ha nincs ballasztvíz, nem elég a merülés ahhoz, hogy a propeller hatékony lehessen.
Tehát ha nem lehet kikötőben kiballasztolni, akkor menetben kellene, de akkor nem tud menni a hajó, hát a 22-es csapdája lenne, ha az ukrán hatóság nem lenne nagylelkű: 200 euróért elszállítja a ballasztvíz 100 tonnáját (és 500 méterre a hajótól a tengerbe önti, nekünk 1500 tonna ballasztvizünk van). Szóval ez a rendelkezés arra van, hogy levágják a hajót (amit aztán az elvtársak, vagy utódelvtársak ellophatnak).
Na, ilyenkor kell témát váltani, és a méhecskék nemi életéről társalogni, hogy lehiggadjunk.

Április 22. vasárnap, úton, horgonyon. Hatkor teljes fegyverzetben álltam a VHF rádió előtt, mert ekkor léptük át az iljicsevszki VTS határát, és be kell jelentkezni a forgalomellenőrzésnek. A fegyverzet azt jelenti, hogy minden adat a kezem ügyében van, nehogy a falhoz tudjanak állítani (a térképre az "elkeseredett elődök" ráírták: a hajó minden adatát kérdezik - ez angolul jobban hangzik: ship's particulars, ez egy meghatározott tartalmú adatsor. Ami nincs rajta, és a nagy eszemmel előre láttam, hogy kérdezhetik, azt is összegyűjtöttem, mert engem nem fognak a sarokba szorítani!
- Iljicsevszk VTS, itt a JohannaC! - jelentkeztem.
- Good morning captain! - jött az azonnali válasz. - Melyik az ügynökségük? - kérdezte a pasi.
Ó az édesanyád, hiszen az nincs felírva... rohanás a telexekhez, keresem, nem találom, kapkodok, meg minden, hiszen nem látok semmi kacifántos vicsiszkij vagy dorogovszkij végződésű szószörnyet a telexeken, íméleken. Végre megtalálom.
- Jsea... - mondom, és magam sem hiszem, hogy ez ki fogja elégíteni, de nyilván jót mondtam, csak a rossz angol kiejtésem korrigálja:
- Dzsíszí, jesz kepten, bon voájázs... - búcsúzik és nem hiszek a fülemnek, a szememnek, semmilyen érzékszervemnek...
Kilenckor arra ébredtem, hogy áll a főgép.
Horgonyra álltunk, és holnap reggel hatkor folytatjuk ukrajnai kalandozásainkat.
Olvasom a "Várak, városok varázsa" című könyvet apám csehszlovákiai utazásairól. Apa idéz benne Attila öcsém útinaplójából. Az egyik mondatot elolvasva egy órán keresztül vihogtam... Ez persze lehet, hogy másnak banális, de azért idézem:
"Az egyik tankolás közben megcsodáltuk a szép szlovák benzinkutak egyikét."
Hát én arra lennék igazán kíváncsi, hogy egy tizenegy éves gyereknek mitől megcsodálni való és mitől "szép" egy benzinkút... És ha tudod, hogy ez a szépség 1966-ban történt, még inkább érdekelne. Persze ez valószínűleg ugyanaz a kategória és gyermeki látásmód eredménye, mint az én hétéves fiam esetében a "gyönyörű" óbudai tízemeletes kockaház, ami nem olyan randa, mint a belvárosi öreg házak...

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 19. csütörtök, úton, horgonyon, Gemlik. Kicsit disznólkodtam az őrségben, mert kissé visszavettem a sebességet, hogy több időm maradjon aludni. A kilences érkezést feltornáztam tízre. Aztán mit ad Isten? Horgonyra kellett állnunk, így aztán semmit se vesztettünk.
Azt ígérték, hogy hétkor állunk part mellé.
Délután megjött az ügynökség és a vizsgálat. Na, most fogózz meg: azt mondja az ügynök, hogy a parton várnak a Det Norske Veritas auditorjai, és csak akkor tudnak bejönni a hajóra, ha a barba készpénzben kifizeti a csónakot. Hát milyen ügynökség ez? Nem tudták behozni a két szerencsétlen fószert?
Dmitrij telefonált (mert ugye a készpénzes fizetés egyben számla nélküliséget is jelent errefelé), és jöhettek az embereink.
Egész délután itt ette őket a fene.
Ebben az a rossz, hogy a kaftán tíz percenként üvöltött:
- István kell ez...
- István, kell az...
- István jöjjön fel a szakács...
- Chief, hozd le...
- Chief kísérd el...
Szóval, ha nyolc pár lábam lett volna, akkor is elfáradtam volna, hát még így!
És akkor hatkor manőver. Kikötés, raktárnyitás, de:
- Chief, küld fel a szakácsot kikérdezésre...
- István, jöjjön fel Tolja auditra...
- Chief, hol van az ilyenolyanamolyan mappa...
- Chief, itt vannak a rakomány surveyorok... - ezt nem a barba üvöltötte, ezt a watchman, miközben a fedélzeti irodában vagyok a barbánál...
És amikor elkezdődött a rakodás, akkor figyelni rájuk, beindítani a ballasztolást, beszedni a hazautazók útlevelét, kikísérni az auditorokat.
És akkor besokalltam, és azt mondtam, nem érdekel semmi, kikapcsoltam a kézi rádiót, és levonultam a szalonba, és megvacsoráztam.
Este tizenegykor már meglehetősen kóvályogtam, de nem mehettem aludni, mert meg kellett várnom, amíg a rakodással végeznek elől (illetve nekem kellett megmondanom, hogy álljanak le) és hátra küldtem őket. Na, akkor levetkőztem, pizsama, és... persze, hogy nem fekhettem:
- Chief... - kopog Tolja , itt vannak a váltók...
Megjött a szakács és a wiper.
Szegények jól ki voltak, gyűröttek, reggeltől utaztak, és a hülye ügynök reggelre ígérte őket, ezért nem készítettünk kabint nekik, így betettem őket a tulajdonos kabinba, és fél háromkor lefeküdtem.

Április 20. péntek, Gemlik, úton. Fél hatkor valamire megriadtam, és nem tudtam elaludni, pedig hétig nyugi volt, sírni tudtam volna dühömben...
Fél kilencre kiraktak, indulás egyelőre sehol.
A barba, ahelyett, hogy elküldött volna aludni, beült hozzám jópofozni. Csak amíg telefonyozott egyet, addig rajtaütésszerűen elaludtam a széken, és ekkor vette a lapot, és elhúzta a belét. Eldőltem a szófán, és elszenderedtem. Tizenegykor megjelent, hogy nem kellek manőverre.
A marhája, ezt nem tudta kilenckor mondani?
Aludni már nem tudtam, ezért egy jót lubickoltam a zuhany alatt, csak törülközni volt nehéz, ugyanis az elmúlt nap két törülközőt fogyasztottam... olyan hülye a fürdő, hogy a törülközõtartó a WC kagyló fölött van, és belesett kettő is, most moshatom ki 90 fokban...
Ezért a kéztörlőt használtam fürdőlepedőnek...
Délben felmentem, hiszen az én őrségem, ugyi.
Kettőig minden rendben. De ekkor be kellett jelentkezni Isztambulnak. Hát ez nehéz volt. Ugyanis a 14-es csatornán egyszerre nagyjából 37-en próbáltak valahogy Sector Kadiköy-jel érintkezni. Ez az ügyeletes szivar senkit nem engedett át a szoroson. Viszont hallottam, hogy Büyükdere felől van forgalom. Ki ért ezt?
Tőlem is megkérdezte valamikor fél három körül, hogy sodródni akarunk-e a vízen, vagy horgonyt dobunk? Mondjuk, mi át szerettünk volna menni, de erről szó se lehetett, sőt, még arra se tudott válaszolni, hogy hány óra felé kapunk révkalauzt?
Fel kellett a barbát imádkozni a kabinkájából, ami ilyenkor, amikor alszik, nem egyszerű feladat.
Nagyjából húszpercnyi kóma után annyira felébredt, hogy megértette: folyamatosan arra szeretnék választ kapni tőle, hogy horgonyt dobunk-e vagy driftelünk-e? Mert mindig azt válaszolta, hogy nem driftelünk, hanem átmegyünk... És ez egy villanás alatt történt ám! Kókadozik a székben, bagózik, kávézik, és azt hajtogatta, hogy azt kérdezzem meg, hogy a pilot mikor jön, hogy átmehessünk, mert nem akar driftelni... Egyszer csak villan a szeme:
- Mit kérdeznek?
- Hogy horgonyt dobunk-é, avagy sodródunk? - mondom neki tizenhetedszer.
- Horgonyt dobunk! - jelenti ki a leghatározottabban. - Mutasd a térképet. - Megnézte, hol a legcélszerűbb, aztán ránézett a radarra, ahol milliónyi hangya fénylett előttünk: a sodródó, várakozó hajók. Azonnal levette a sebességet. - Jelentsd Kadiköynek, hogy elkezdtük a sodródást...
Jelentettem. Este hatkor azt mondja a forgalomirányító az egyik hajónak:
- Nem előbb, mint éjfél indul a forgalom északi irányba.

Aki majd ciorba de burtát készít nekem...

Vacsorára paprikás krumpli volt!
Új szakács, új stílus, ez nyilvánvaló.
Cristian Vulcan Konstancán lakik. Szép darab ember, mosolygós, jól beszéli az angolt, és nemcsak szakács lesz, hanem társalkodó ember, mert azt hogy -nő, vagy -tiszt mégse mondhatom.
Hamar kiderítettem, hogy tudja a ciorba de burta készítését (ezt egy román szakácsról megjegyezni annyi lehet, mint egy magyarról, hogy tud halászlét készíteni...), ami pacalleves. Olvastam, hogy Konstancán van egy étterem, ami messze földön híres a leveséről. Már előző este elkezdik főzni a pacalt, ha másnap szerepel az étlapon. Krisztián (magyarul írom a nevét) azt mondja, hogy ma már erre nincsen szükség, mert jól tisztított és előfőzött pacalt lehet kapni. Alig várom már, hogy főzzön, mert amit elmondott, hogy tejfelesen készíti, ebből kiderült, nyilván más, mint a flaki (lengyel pacalleves), amit szintén szeretek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 16. hétfő, úton. Letelt egy hónap, a szerződés negyede a hátam mögött van! Nyugis nap, csak az idő megint bedurrant. Most teljesen szemből kapjuk. A fiuk el tudják viselni, mert ott ülnek a szalonban, és videóznak, DVD-t bámulnak napszámban. Kíváncsi lennék, hogy az oroszok hogyan, milyen lélekkel nézik egyszer az afganisztános orosz filmet majd az amerikait.

Április 17. kedd, úton. Elértük Görögországot. Még beszéltem az asszonnyal, de aztán le kell csökkentenünk, mert Törökország nem Európa, és ki tudja, Ukrajnából hogyan lehet beszélni?
Ma - szándékaim szerint , bevettem az utolsó vérnyomásgyógyszert. Innen már csak a kínai recept szerinti fokhagymacseppeket szedem. Két hete már csak napi fél tabletta volt az adag, és a mérések szerint tökéletesen rendben van! Megmondom őszintén, nagy izgalommal nézek az elkövetkezendő napok elé (remélem, ez nem emeli meg a vérnyomásomat), hogyan is válik be a természetgyógyász patika? Azt jó lenne kideríteni, hogy milyen készítmény van a koleszterinre a herbáriákban? Mert több helyütt olvastam, hogy a koleszterin gyógyszerek rákkeltõ anyagokat tartalmaznak. (2025-ben azt hiszem, ez hülyeség...)
Józsi folyamatosan panaszkodik Pjotrra, aki minden komolyabb munkát visszautasít azzal, hogy ő nem tiszt! Sajnálom szegény fejét, derekasan viseli ezt az istencsapást. Persze már csak pár nap, mert megy haza az orosz Gemlikből. Hamarosan, ha csak fentről is, de meglátja Budapestet meg a Ferihegyi reptér tranzitját, ott száll át a varsói gépre.
Két román jön váltani, egy 1978-as születésû wiper (mondjuk, hogy gépápoló) és egy szakács. Janko meg busszal, vagy vonattal megy haza.

Április 18. szerda, úton (Dardanellák). Egyre jobban dübörög a majré... A cégtől csak úgy jönnek az ímélek, hogy: "ugye, a legénység megfelelően fel van készítve az auditra?", "ugye, minden rendben a holnapi ellenőrzéssel kapcsolatban?". Ezért is, meg azért, mert még nem tartottunk, amióta a hajón vagyunk, rendeztünk egy tűzoltó gyakorlatot. Ez abból állt, hogy papucsban, gatyában mindenki feljött a hídra, locsogásfecsegés, rihegésröhögés közben Tolja beöltözött az azbesztruhába, feladták rá az oxigénpalackot, és persze amikor rajta volt, valaki elzárta a csapot, ez szokásos vicc, gondolom mindenhol eljátszák... Aztán Iván, a bolgár belebújt az EEBD-be, is, és kész. Illetve nem hagytam annyiban, még elmondtam nekik jó néhány dolgot az audittal kapcsolatban. Aztán holnap kiderül, mit végeztünk...

A 2012-es EB-ről

Délben sms jött Szabolcstól: imádkozzak, hogy mi kapjuk a 2012-es foci EB rendezés jogát. Ezt persze még tegnap adta fel. Íme:
"Holnap magyar idő szerint 11.30-kor eredményt hirdet az UEFA a 2012-es EB rendezési jogáról! Szkepticizmus helyett tessék minden erővel imádkozni érte!"
Erre ezt válaszoltam ma délben:
"Ha döntés van, tessék megsmsni! Hajrá Magyarok! Sőt: huj, huj, hajrá! Magyarország! Magyarország! Ééé, ééé, óóó, Magyarország! Ria, ria Hungária! Ki a jó? Magyarok!"
Azt tudni kell, hogy otthon, ha a fiam lelkesedik, én (nem tehetek róla, százszor megfogadtam, hogy nem teszem) általában szidom a magyarokat, szkeptikus vagyok.
És amikor megtudta, hogy nem miénk az EB, a döntés után, ezt írta: "Sírok. Szó szerint. A legesélytelenebb maffiózó, szláv, ukránlengyel pályázat nyert. Ki akar Donyeckben Eb elődöntőt nézni, basszameg?! Majd írok nyugodtabban is."
Szegény fiam. És írt, nyugodtabban is, íme:
"Én azt akartam, hogy az akkori magyar kiskölykök ugyanolyan focibuzik lehessenek, mint te voltál. Mert én is az vagyok és maradok, de jó focinál nyilván más. Na, mindegy, majd kiheverem. Ma este Honvéd - Vasas kupaelõdöntõ. ááááááá :)
Hát igen, nyilván sok kis srác "elveszett" a magyar foci számára. Mert kellenek a szívet dobogtató élmények, a csontig hatoló üvöltés és bíztatás...
Én, nem szégyellem (csak néha, és csak magam elõtt, ha a maiak lejáratják a Vasas nevet), Vasas drukker vagyok. Először a piros kékek mérkőzésén valamikor 1957-ben (vagy 58-ban? Már nem is emlékszem pontosan - 2025: 1956. augusztus 4-én) voltam. A barátom, Kistibi, édesapja őrült nagy Vasas drukker volt. És ő vitt el egy nyári délután meccsre!
Gondold el: én, a kilenc éves kis lurkó (2025: 8 éves!), aki azt se tudja, mi fán terem a labdarúgás, Nagyszékelybõl felkerül a Népstadionba. És ott szorong a tömegben. Tudod, hányad magával? Másik 99.999 nézővel, mert zsúfolásig megtelt ám a stadion! És volt már villanyújság! (Így hívtuk az elektromos eredményjelzõ táblát.)
Kifut a két csapat.
Százezren tombolnak!
Hajrá Vasas! Hajrá Vasas!
Tudod milyen érzés? Most is beleremegek! A Vasas piroskékben, az ellenfél zöldfehérben. Nem, nem Fradit vertünk. Sokkal nagyobb halat! A bécsi Rapid volt az ellenfél.
És a sógorok, akik Pestre is győzni jöttek, nem hittek a szemüknek, amikor beindult a Vasas gőzhenger! Sárosi, Csordás, Raduly, Machos, ki ismeri ma ezeket a futballistákat? Vagy Bundzsák, Kárpáti, Illovszky... Fantasztikus csapata volt akkor Angyalföldnek!
És elkezdték szórni a gólokat a Közép-Európai Kupa megismételt (harmadik meccs) döntőjében! Lazán, könnyedén, szinte számolatlanul, 9-ig meg se állva! És Kovaliknak (szinte) nem lehetett gólt rúgni! Gondold el, az első európai kupában (mert sokáig csak ez volt a Kupa), a döntőben (azt hiszem, Budapest 1:1, Bécs 2:2 után) 9:2re lemostuk a Rapidot!
Félelmetes és csodálatos! Még most is szívdobogást kapok, libabőrös leszek, hogy csak írom az emléket! Ha nem is él semmi más az emlékezetemben, csak a ragyogás, az üvöltés, a tombolás, az ugrálás, az egymás csókolása, az egymás nyakába ugrása, és a "huj-huj-hajrá! huj-huj-hajrá!", meg a Vasaaaas..., Vasaaaaas..., hajrá Vasaaaas... hát csoda, hogy egy életre belém ivódott ennek a csapatnak a szeretete?
Ilyen élmények kellenek, hogy az ember (gyerekéből) megszállott fociőrült lehessen.
És 2012-ben lehetett volna akár ilyen meccs is, ha mi rendezzük az EBt...
Lehettek volna az akkori 9-10 éves kölkök megszállott focirajongók.
Valószínűleg sokan nem lesznek.
Szegény Szabolcs, szegényebb egy nagy élménnyel...
Mert hiába a foci szeretete, kellenek az élmények is. És az élmények úgy fogynak, ahogyan öregszünk. A 6:3-ra is addig fogunk nagy-nagy nosztalgiával emlékezni, amíg élnek, akiknek személyes élménye volt. Tessék mondani, kit érdekel, ki tudja mi volt 1938-ban a VB elődöntõ eredménye? Pedig ott is nyertünk, és bejutottunk a döntőbe. Nem, vagy alig páran élnek, akik emlékeznek, és a meccs élménye szertefoszlik, mindörökké.
Hát a Vasas - Rapid meccs még él bennem, de vajon Szabolcs mire fog emlékezni? Egyegy talált győzelemre? Most persze mindegy, hogy a Fradi, vagy a válogatott éri el.
Kell a nagy tét, és kell a NAGY GYŐZELEM.
Mert nincs az a Bayern - Liverpool meccs, ami ne tömény unalom lenne, ha nem "szakmai szemmel" nézik, vagy "szeretem a jó focit" savanyú a szőlő indokot ne hoznák fel mellette. Nincs az a magyar szív, amit úgy megdobogtat, mint egy Fradi - Liverpool 1:0 (Népstadion, 197... valahányban, góllövő Kökény, és lám egy Fradi meccs is hagyhat nyomot a Vasas drukkerben, ha az MECCS, és szívdobogtató, és MI győzünk!).
Szóval ez az én "legendám".
Ebben gyökerezik minden, amit a Vasas iránt érzek, ami megfogott, és megtartott jóban, rosszban a csapat mellett. Az évek során kiderült, hogy erre a legendára szükségem van.
És ha őszinte akarok lenni, abszolút nem érdekel az "igazságtartalma"!
Hiszen, ha valaki utána nézne a korabeli újságokban, lehet, hogy kiderítené, nem is százezer nézője volt a meccsnek. De mit számít ez, ha bennem ez a szám él, hiszen ez csak a zsúfoltság kifejezője, jelzője a gyerek számára, aki akkor voltam, más a "tartalma" jelen esetben a szónak, mint a jelentése.
Lehet, hogy ki lehetne deríteni, hogy a bécsi Rapid nem is volt olyan nagy csapat. De nem számít, nekem akkor és később, amikor már értettem is a focit bősz szurkolóként, ez a klub jelentette a "nyugati focit", a másságot a labdarúgásban, olyan név volt számomra, mint ma mondjuk a Real Madrid, Bayern München vagy akár a Milan.
Lehet, hogy az a Rapid tartalékos volt, azért omlott össze, mint a kártyavár, de ez nem számít, számomra erőtől duzzadó csapat, tele nemzetközi ászokkal, és mégis: mi győztünk. Azaz dehogy, nem mi, hanem MI, a VASAS, "MI, A VASAS", csupa nagybetűvel, hisz ez a szurkolás, egy klubhoz tartozás értelme.
S ha valaki, idejönne, és azt mondaná, hogy nézd ez mind szép, de a valóság egészen más, és elmondaná a tényeket, ami lehozná a NAGY VASAST a földre, akkor, amit megérdemel, a minimum az, hogy elküldeném a jó fenébe. Mert a legendákat nem szabad lerombolni. Óvni kell, ápolni, mert abban van az én, a mi nagyságunk. Ami felemel minket a MAGUNK szemében, és más nem számít. Más véleménye nulla, nem érdekes, nem mérvadó, bárki legyen is, aki "rávilágít a tényekre".

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 10. kedd, Piombino, úton. Isten éltesse a kisebbik nagyfiam a huszonnegyedik születésnapján!
Fél ötkor megriadtam, és nem tudtam elaludni már. Hatra valóban megjöttek, és azt ígérték, hogy este hatra kiraknak. Lassabb munkát jelent, mint amire számítottam. Ez némi örömöt jelentett, mert így feltételeztem, hogy nem lesz gond kimenni.
Csak azt nem kalkuláltam bele, hogy nem én vagyok a barba, és mivel ez Dmitrij, ő ment ki fél kilenc felé a shipivel, aki meghozta végre a rendelésünket, amit sikerült kiimádkozni a tulajból.
Viszont fél tizenegy előtt már kimehettem. A kikötőhöz igen közel van egy nagy elektronikai áruház, oda beestem, vettem eztazt, aztán be a központba, a kisáruházban meg vettem azt (jobbra kép) meg ezt (balra kép). Többek között három borospoharat meg két üveg borocskát, de a captain nem kap belőle, mert aki úgy issza a Captain Morgan fekete címkés rumot, hogy "zutty", az igyon spanyol lőrét. Majd Józsival elkortyolgatjuk, mert ő is szereti a jó bort. (Az olyan ember meg ugye megérdemli, aki értékeli.)
Dél körül elkezdtem vacillálni, hogy menjek-e ki a francba, ahol tegnap voltunk internetni, de a kis okos szám meg tudta kérdezni, hogy vane a közelben, és volt, és megcsináltam a MATE honlapon a javítást, így már nyomhatják a híreket angolul és németül is.
Manőver fél hétkor, de valami gubanc volt a főgéppel, s csak negyed nyolckor indultunk úgy, hogy nem lehet a hídról vezérelni, akkor pedig "őrséget" kell adni.
Fürdés után felmentem a hídra, megnézni, hogy van-e sms-em, mert manőver közben küldtem Szabolcsnak egy köszöntést.

Április 11. szerda, úton, Fos sur Mer. A főgép csak nem akart megjavulni éjfélig. A barba jelentette a cégnek. A hajnali szolgálat szép csendesen letelt, készültem az ISM és ISPS auditra, valószínűleg ide jön a Norske Veritas surveyorja. Kellemes alvás, délben fel a hídra.
- István, hat óra öt perckor kaptam az első ímélt a társaságtól, és azóta nincs megállás!
És nem is volt. Egy gyors ebéd után az egész délutánt fent töltötte a hídon, mert záporoztak a kérdések a cégtől, nem győzte megválaszolni őket. Ahogyan az ilyenkor már lenni szokott, a hülyébbnél hülyébb kérdések érkeztek, mintha itt idióták lennének a hajón. Pedig ők azok...
Vacsorázni se volt ideje, Józsival állandóan a komputer előtt ette őket a fene, és próbáltak valamit összehozni, amit megértenek a fejesek.
Így érkeztünk meg. A gond az volt, hogy a vezérlést nem lehetett a hídra feladni, mert abban a pillanatban leállt a főgép.
Józsi már kész ideg volt. Hát hogyne, hiszen dunsztja se volt, mi a hiba, és ez igen kellemetlen érzés, ha amúgy igen jó gépész (legalább is én annak tartom).
A manőver után, éppen a parton bóklásztam, és a rakományra gyűjtöttem megjegyzéseket, amikor hallom, hogy indulunk. Aztán megáll a főgép, megint elindul, megáll, úgy látszik Józsinak nincs jobb dolga. Aztán jön vigyorogva.
- Minden rendben - mondja. Valamelyik gombot rosszkor nyomták meg, illetve utána nem "reszetelték" vagy mi a fityfene történt. A lényeg, hogy minden működik, mint a svájci Doxa. Apropó Doxa, Piombinóban elfelejtettem venni karórát magamnak, mert nagyon zavar, hogy sose tudom, hány óra van, annyi, amennyit az órám mutat, vagy egyel több, vagy kevesebb, hiszen ő még a téli időszámításban él, nem tudom átállítani...
Este kilenckor jöttek, és elkezdték a berakást. Én tizenegyig figyeltem, de aztán minek, ha lefekhetek, nem? Vannak watchmanok, akik szólnak, ha kellek. Beállítottam a vekkert fél háromra, és lefeküdtem héjastól.

Április 12. csütörtök, Fos sur Mer, úton. Fel is riadtam hajnalban, de már nem dolgoztak. Ezért levetkőztem, és be az ágyba, vekker öt ötvenre állítva, és alvás.
Hajnalban kelés, éjszaka semmi nem történt, minden rendben, az ilyet szeretem.
Egész nap olyan párás, nyomott idő volt, délután esett is az eső, de befejezték a hajót, pedig elég kényesek ezek a gall kokasok arra, hogy nem legyen semmi kényelmetlenség a munka közben, az eső pedig az.
Hallatlanul áldom az eszem, hogy szót fogadtam D. Gyurinak és megvettem a kis Pocket PC-t. Ez nekem napi 5 kilométer megtakarítást jelent, mert csak előveszem, beírom a merülést a programba, és máris tudom, mennyi rakomány van a hajón. A rakományszámlálás se jelent gondot, csak ránéz az ember, már megvan minden adat. És egyre több mindenre tudom használni, mert én egy fejlődőképes öreg titán vagyok. (Beszúrás 2025-ben: arról nem beszélve, hogy ezeket az Excel programokat én szerkesztettem! Ha később írok róla, akkor ezt a berszúrást szíveskedjék mindenki utólag semmisnek tekinteni!)
Nem jött surveyor, hiába készültünk fel minden irányból, és még szépek is voltunk, mert mindenki viselte az azonosító címkét, a munkavédelmi bukósisapkát, meg fényvisszaverő akármit, olyanok vagyunk, mint köztisztasági közmunkás... És nem jött a Norske Veritas, hogy megdicsérjen minket.
Na, most jön hat békés nap, ha az időjárás felkent felelőse is úgy akarja. Ha rossz idő lesz, akkor majd a kormányt lemondatjuk.
Megadta a hajóbérlő a következõ utat: görög kikötőből Írbe (Írország) lesz árú. Ahogy megmondtam Jankónak, elkezdett szentségelni:
- A franc, aki megeszi, chief. Hazamegyek, és a hajó azonnal jó utat kap! Dublinban 20 euróért adnám el az LM-et (Antinikotinistáknak: ez cigaretta!)
Manőverre nem kellettem, el tudtunk nélkülem is indulni. Így aztán dolog helyett jól lezuhanyoztam! Hajat is mostam, márkás samponnal, de utána hiába rángattam a fejem, a hajam nem hullámzott a vállamon, mint a reklámban!

Április 13. péntek, úton. Remélem, nem lesz szerencsétlen nap, annak ellenére, hogy elkaptuk derékba a hullámokat, és lityegünk, mint az idegbajos keljfeljancsi.
Gondolom orosz tengerészéknél nem szokás indulás előtt zéfesztelni, mert éjfélkor ahol elmentem, mindenütt dirregett, durrogott valami, csúszkált, csapódott a billegés alkalmával. Az iroda, azt hiszem, említettem, teljes átalakításon ment keresztül, asztal áthelyezve, egy szekrény kidobva, egy szekrény kettéfűrészelve, meg minden. Nos ez a kettéfűrészelt szekrény ezáltal elvesztette a csukhatóságát. Valami kampóval tették zárhatóvá békeidőkben (kikötőkben) de ez fityfenét se ér, ha a hajó mozog. Egy óra alatt (valamikor kettő felé nyílhatott ki) annyit csapódott szegény, hogy az ajtó zsanérja eltört. Fél órámba tellett, amíg vissza tudtam celluxozni.
Ez most stabil, tart.
Majd reggel csinálhatnak valamit vele.
De nem csináltak ám! Ezt úgy értékelem, hogy bútorcelluxozásból asztalos szakvizsgát tettem!
Délután változott a szélirány, ezért irányt változtattam. Biztonság kedvéért beírtam a naplóba is, hogy a hajó piszkosul billeg ezért tettem.

Április 14. szombat, úton. Éjfélkor föltóplásztam a hídra, sötét van piszkosul, kicsit még billegünk, de már nem vészes. A barba mutat egy telexet:
- István, teljes kontroll alatt vagyunk ám!
A telexben a tulaj udvariasan érdeklődik, hogy csak nem esett bajunk, hogy eltértünk az útiránytól és a sebességünk lecsökkent, ugyanis látja a monitoron.
Nesze neked hajózás. Ez körülbelül olyan érzés volt, mintha a vécében kamera előtt kellene csücsülnöd... A hajókra felszerelt biztonsági rendszer (többet ne beszéljünk róla, hiszen azért biztonsági) folyamatosan jelentget minket a központnak. Na, most álljunk meg mentőcsónak-gyakorlatra és fürödni, ahogyan az régen még szokás volt!
De ez még semmi! Ekkor jött a derült égből a villámcsapás. Rá kellett jönnöm, hogy

Kiöregedtem ebbõl a szakmából

Nem értem én igazából ezt az újmódi hajózást. Ha a szocializmusban vagyunk, akkor már lassan négy éve nyugdíjas lennék, és úgy emlegetnének, ahogy, de mindenképpen: vén nyugdíjas... Aki már nem tudja a modern módit. Hiába, no, eljárt felettem az idő, ha minden úgy történik, ahogyan elterveztem, és a kormány marad szavahihető, akkor jövőre nyugdíjba vonulok (bár még szándékozom hajózni, anyagi muszájból, ami szintén a kormány jóvoltából van). Ez az élet sora. Akik kikopnak a szakmából, nem képesek megújulásra, nem képesek a modern kor szellemében vinni a hajót, ahogyan azt manapság megköveteli a biztonság, a modern technika meg minden frászkarika, az jobb, ha otthon csücsül a fenekén.
Belátom.
Ugyanis nagyot hibáztam tegnap délután, ami nem engedhető meg egy tengerésztiszttől. Mert az igaz, hogy beírtam a hajónaplóba, hogy a rossz idő miatt irányt változtattam, de nem töltöttem ki a HP 313-as sorszámú checklistet! (Ellenőrző kérdések listáját nem pipáltam ki.)
Erre a barba az éjféli őrségváltás alkalmával hívta fel a figyelmem.
Kész.
Mert ma az a módi, hogy tombol a vihar, és a navigációs tiszt pedig fütyörészve checklistet töltöget vidáman (ahogyan azt a tulaj irodájában kigondolták a checklistgyártó idióták). Mert ezt beleverték az ifjú tisztek okos kis buksijába, de én már maradi vagyok, és nem tudok elsőként arra gondolni, hogy: ki van-é töltve-e, inkább az aggaszt, hogy a rakomány nem mozdul-e meg?
Este átjött Józsi. Beszélgettünk erről-arról, szóba került sok minden az ezoteria kapcsán, hát úgy döntöttem, hogy odaadom neki, hogy olvassa el a Lelked rajta c. kéziratot, sok minden ismerős lesz neki benne. Meglepő volt a reagálása:
- Ki írta? - kérdezte, ami természetes.
- Én - válaszoltam az igazságnak megfelelően.
- Gratulálok! - nyújtott kezet.
Hát, gratulálni az elolvasás után szoktak. Van egy érzésem: máris vehetem olybá, hogy mivel már gratulált hozzá, többé nem veszi kézbe a "könyvet".

Április 15. vasárnap, úton. Most olyan nap van, amit a legnagyobb lelkesedéssel tart be a legénység. Ugyanis vasárnap nincs munka. Ezt példamutatóan és következetesen, villámgyorsan végre tudják hajtani. Mert ha dolgozni kell, akkor nem tülekednek. Ne tessék félreérteni: mindent megcsinálnak, ami a dolguk. Csak összehasonlítva őket a zöldfoki-szigeteki legénységgel, vagy a burmaiakkal, akkor mérföldekkel le van maradva ez a társaság. Tegnap a raktártetőkről kellett eltávolítani a cementet. Ehhez van egy kemikália (mire nincs manapság?), azzal át kell súrolni a felületet, majd vízsugárral leveretni. Kész. Elnéztem a két matrózt, a bolgárt és az oroszt. Meg lehetett volna foltozni a fenekükön a nadrágot, olyan intenzitással sikáltak. Ekkora felületet Vito és Manu a Lys Chrisen fél nap alatt tisztára sikált volna. Nem más a helyzet a gépben se. Józsi állandóan panaszkodik, hogy Pjotr kész csőd. Nem lehet vele dolgozni, lassú, körülményes, elmélázó, és mafla. Tetemes időt vesz igénybe, amíg a papírtantusz lelibeg nála, az elvégzendő munkát illetően.
Az idő megjavult, viszonylag normálisan megyünk. (Éjjel elértük a tíz csomós sebességet!)

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2007. Április

Április 6. Nagypéntek, Fos sur Mer, úton.

Aludni nem igazán tudtam, mert ha le is dőltem a szófára, egy óra múlva kelni kellett, hogy megnézzem, hogy állnak. Aztán hiába aludtam el mélyen, hiába marta a szemem az álmosság, ki kell menni, meg kell nézni, hogyan állnak. Fél háromkor előre küldtem őket, a Pjotrt kizavartam az ágyikóból ballasztolni, és háromtól ötig elmentem aludni.
Kilencre kész voltunk, utána rakománykötözés, majd, természetesen délben indulás, így aztán maradéktalanul kitöltöttem a délutáni őrséget a hídon.
Még az a szerencse, hogy a barbának most nem volt alkalma elaludni, mert hirtelen felindulásból átalakította fedélzeti irodát. Az asztalt kiszedték, elfűrészelték a lapját, illesztették, méricskéltek, fúrtak, szabtak asztaloskodtak Ivánnal (az ukránnal), és mit ad az ég, jobb lett mint volt. Szerintem előző életében Dmitrij hajóátalakító volt. De lehet, hogy már ebben az életében is, mert mint mondotta, az előző hajóján (Komáromban készült, a neve Komarno olyan, mint az Isartal vagy a Padua) is alapvető átalakításokat végzett, hogy legyen szanuájuk. (És lett. Kíváncsi vagyok, lesze nekünk?)
Fél hétkor már nyolc kilométer mélyen aludtam.

Április 7. szombat, úton, Piombino.

Délután öt körül érkeztünk volna, de az ügynök telefonált, hogy a rendõrség csak fél háromig van szolgálatban, és nem lesz partra lépési engedély, ha nem sietünk. A lovak közé csaptunk, nem kerültük meg Elbát (azért akarta a barba körbejárni, mert ha északról jövünk, akkor sok a jacht). Így háromra kötöttünk ki a gyárral szemközti rakparton.

Hol az Európai Unió és a hülyeség határa?

Jött az ügynök.
Meg a hideg zuhany.
Mert kiderült, hogy nemcsak az oroszok és az ukránoknak kell vízum, hanem a magyarok és a bolgárok se uniósok a helyi törvények értelmében. Nem értem, hogy lehetnek ilyen helyi rendelkezések? Fel kell jelenteni õket az ENSZ--nél, az UEFAnál és a Bin Ládennél.
Az ügynök meghozott egy csomagot, amiben néhány sürgős és fontos alkatrész, meg navigációs kiadvány érkezett.
- István, ellenőrizzétek le Józseffel, hogy mi érkezett - adta ki az ukázt a barba.
A csomag a fedélzeten. Kibontom. A tetején dobozok, süt róla - a feliratok alapján , hogy a gépnek jött. Pjotr, a "gépmester" ott téblábol.
- Ezek a gépbe jöttek... - mondom, és arra gondoltam, hogy fogja, elviszi, szól Józsinak, és megnézik, hogy mi jött.
Nem az én dolgom! - jött a meglepő és felháborítóan flegma válasz.
- Akkor keresd meg a gépészt! - emeltem meg a hangom.
Pjotor csodálkozva néz rám:
- Én?
- Miért, én keressem meg? - kérdeztem dühösen.
Látom, sértődötten elvonul, benéz a felépítménybe, visszafordul, benéz a gépházajtón, de be se lépett.
- Nem találom... - mondja szemtelenül.
Mit tehettem?
- Idióta... - mondtam félhangosan, és megkerestem Józsit. Ettől fogva ügyet se vetettem erre a marhára.
Jön Józsi később, amikor elintézte a dobozokat.
- Pjotr nem érti, hogy mi bajod vele? Mi rosszat csinált?
Te Jószagú Atya Úr Isten!
Most már értettem, miért mondták a srácok, hogy Pjotr egy speciális ember, nem hívják sehova, mert mire előkészül, már vége minden munkának.
Szóval, a hülyeség ma többszörösen feldúlta az idegeimet...
Este nagyot beszélgettünk Józsival. Nem kell bíztatni, ha beszélni kell, és amit mond, azt élvezettel hallgatom. Ő nyakig benne van az ezotériában, a transzcendális meditációban, meg mindenféle ilyesmiben, hát hagyom, hogy mondja, még akkor is, ha sok mindenben nem teljesen egyezünk.

Április 8. Húsvét Vasárnap, Piombino.

A parancsnok barbecue-t rendelt mára. Ez igen rendes tőle. Most reggel, amikor írom a naplót, remény sincs, hogy az ügynök behozza a partra lépési engedélyt.
És mit ad Isten, behozta (valaki, nekem Dmitrij mutatta diadalittasan).

Húsvét, po násomu...

Hát akkor gyerünk!
A kaftánnal indultunk ki, ő telefonozni akart (a fia ma Szentpétervárott tékvandózik, korosztályos, országos nyílt verseny). Elmentünk egészen a kapuig. Az első akadály itt tornyosult, egy díjbirkózó kinézetű kapuőr személyében. Mutatjuk a shorly passt.
- Ez így nem érvényes. Kell az útlevél vagy a fénymásolata. Abban fénykép van, és azonosítani tudom magukat... - mondta (olaszul).
Nem akartam kekeckedni, mert nyilvánvaló volt, hogy előrántja a revolverét, és Mr. Bush legnagyobb megelégedésére szitává lő, ha át akarom hágni a biztonsági szabályokat.
- De az útleveleket elvitte az ügynök - mondtam, ami teljesen fedte az igazságot.
- Igen. - állapította meg a cerberus (de még nem tudtuk, hogy mi "igen", azaz "yes", mert a tiszteletünkre átváltott angol társalgásra, és minden bizonnyal feltárta teljes szókincsét ezzel a yesszel).
Itt jobbnak láttam olaszul folytatni, nem érdekelt, hogy a barba nem érti, mit mondok.
- Nézze, Ön itt a munkáját végzi, és mi csak ki szeretnénk menni, nem tehetünk arról, hogy az ügynökünk feledékeny.
Ez vagy meghatotta, vagy belátta, hogy nem mindenki olyan lelkiismeretes dolgozó, mint ő, itt a kapunál, a demokrácia, az igazság és Amerika biztonságának érdekében. Fogta a mobilját és felhívott valakit, aztán még valakit, aztán még valakit, felderült az addig marcona pofikája, beírt a biztonsági naplójába, iktatott, pecsételt aláírt, és kimehettünk.
A személykikötő, ahova igyekeztünk, ott volt tíz méterre a kaputól.
De nem jutott el a barba a telefonig, mert Iván (az ukrán) hívta a talkiewalkien (vagy walkietalkie) szóval a hordozható rádión, hogy megjöttek a vámosok. Így megmutatta a főnök, hogy hol találok internetet, és visszament. A személykikötő igen szép, csak épp az internetet elbontották. Az újságos megmondta, hogy kedden hol találok a városban. Befelé menet megittam egy jó kis olasz kávét, meg ahogyan az a régi, szép, MAHARTos időkben volt, egy campari szódát is kértem hozzá.
- Fehér borral? Bele? - kérdezte a csapos.
Ha kérdezte, akkor nyilván sokan isszák így, és mivel még nem ittam, meg kellett kóstolnom. Nem rossz. Sőt, jó.
Délre értem vissza, addigra már sült az első adag a grillsütőn. A bejárati ajtónál levő búvónyílás tetejét alakítottuk át ebédlőasztallá, amit az egész legénység körbe tudott ülni. Volt minden: sült kolbász, rablóhús, sült csirke, amit előtte bepácolt Jankó, aztán sült hal, és sertéstarja is várakozott egy tálban. Hozzá paradicsom és franciasaláta volt. Egy negyvendekás bucit is felszeletelt a szakács, de nem fogyott el a fele sem.
Hozzá spanyol vörösbort ittunk, papírdobozost, egy euró hetven literje, bűn rossz, otthon keresve is nehéz találni ilyen lőrét, és ilyen drágán! (Már a minőséghez képest volt drága.) Össze kellett kevernem szőlőlével, és ez már iható jellegű moslékot adott. És mivel koccintani kellett elég sűrűn, bedörgöltem belőle vagy nyolc decit, ami másfél liter folyadékot jelentett. De az ember a társaság kedvéért mit meg nem tesz!
Fél háromig beszélgettünk, akkor már elég hűvös volt, és elég nehéz a fejem a bortól, hát eljöttem lepihenni. Hallatlan jót aludtam...
Amikor felkeltem (fél hatkor), kiderült, hogy Józsi és a barba kimentek a városba nélkülem, mert nem találtak. (Szerencsére a kabinomban nem kerestek, mert akkor meg lettem volna találva.) Nem bántam, nekem többet ért az alvás.

Értekezés némely általános és népszerű orosz szokásokról

Ma kissé jobban megismertem az orosz lélek rejtelmeit. Úgy kezdődött, hogy felhívott Dmitrij az irodába. Hozott sós mogyorót és egy literes, fekete címkés Captain Morgant. (Kezdők részére: jamaikai rumot, a legjobb fajtából.)
- Kértek valami üdítőt mellé?
Nem kértünk.
- Helyes. Ez finom ital, nem kell elrontani kólával.
Hozott három poharat, talán féldecisek se voltak. Töltött.
- Na zdarovje, egészségünkre...
Belekortyoltam. Igazán finom. Sűrű és sima, mint az olaj, nem mar, nem kapar, kimondottan kellemes. Józsi hasonlóképpen élvezte az ízét. A barba: zutty, a gallér mögé. Hát, nem tudom... így csak a hatást lehet élvezni majd az ötödiktől kezdve. Reméltem, nem kerül rá sor.
Beszélgettünk.
A baj csak akkor volt, amikor Dmitrij kérdezett. Ugyanis amíg ő beszélt, szaporán bólogattunk, hümmögtünk, igeneltünk, ő meg elvolt a speciális angoloroszmutogatós pidgin nyelvezetével, amit jó, ha hatvan százalékban értek.
- Van fiatok? - kérdezte, és ezt megértettük. - Akkor a fiainkra! - mondta a következő tósztot, és zutty, bele a nyelőcsőbe, hogy az íze ne zavarja. Meghuzigálta a fülcimpáját, és elégedetten hátradőlt. Megtudtuk, hogy az első feleségének az apja minden reggel megivott 3 cent vodkát, de többet az istennek se, hát ember az ilyen? Négy év után el is vált.
Szaporán bólogattunk, amit úgy értett, ahogyan akart.
- A feleségeinkre! - emelte a poharát a tószt után.
Ittunk, mindenki, ahogy szerette. Józsi csak megnyalta, közben szaporán tiltakozott, hogy neki nem kell ennyi jóság, én megízleltem, apró kortyokban elszopogattam, ő meg lazán bele a gyomrába, szerintem a nyelőcsövéhez se ért az ital.
- Szabotázs! - mondta, és mutatta Józsi poharát, ami félig volt csak üres.
- Miért? - kérdezte a gépészünk ártatlanul.
- Mert nem tudunk addig inni, amíg a poharadban van az előző töltésből...
Magyarázott mindenféle okosságot, amiből néha elkaptam valamit, például az okroska levest, amit én is szoktam készíteni otthon, és kiderült, hogy pontosan úgy kell, ahogy előadtam neki, és ezt igen nagyra értékelte. Itt van ez az István figura, az egzotikus és távoli Magyarországról, és tudja ezt ez igazán orosz levest... erre inni kellett, mégpedig a legénység égészségére, a tószt szerint...
Elmondtam, hogy lengyel azt mondja: strzemjonego, ha már eleget ivott, és menne a fenébe, haza.
Nem vette a lapot, hanem ittunk a családjainkra.
Töltöttem Józsinak is, hiába tiltakozott, mert ha nem segít be, akkor reggelig itt tósztolhatunk.
Megmagyarázta, hogy náluk valamiféle vándorbotot emlegetnek, de utána még 40-szer kell inni... Te jószagú! Soha ki nem ejtem orosz jelenlétében a vándorbotot! (Szerencsére nem is jegyeztem meg.)
Aztán ittunk a hajóra, a mi old ladynkre.
Aztán úgy tett, mintha velünk beszélgetne, s ezt követően ittunk a jövőre. Életemben nem ittam ilyen mennyiségű tömény jókívánságot, rummal körítve.
Nem részletezem, fél háromra fogyott le az üveg annyira, hogy azt kis jóindulattal üresnek lehetett mondani.
- Ezt benne hagyjuk, hogy ne mondhassák, hogy megittunk egy üveggel! - mondta az okosságot kifelé a fejéből, s közben a véreres szemeit meresztgette.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA - C

2007. Április

Április 2. hétfő, Valencia, úton. Hajnalban keltettek, fél ötkor mentek a matrózok a raktárba összeszedni, a szivornya csövéhez terelni a maradék rakományt: addig én voltam a watchman. Mert kérem nálunk ez is van. Olyan kemény őrszolgálatot láttunk el, ahogyan azt Lenin elvtárs valaha előírta. Most az ISPS írja elő, de az is valahol - szellemében, lelkületében - csatlakozik a lenini diktatórikus eszmékhez. Kíváncsi vagyok, hogy a tulajdonos tudja-e, hogy nemcsak a naplóban, nemcsak a hó végi jelentésben írjuk le, hogy a biztonsági előírásoknak megfelelõen őrszolgálat van a járónál kikötőben és a hídon éjjel, hanem ezt be is tartjuk, ezáltal nagy túró van, nem karbantartás, hisz kikötőben dolgozni ezáltal nem marad idő.
Addig, amíg a hajó jó állapotban van, nem jut eszébe senkinek, de majd, ha lerohad az oroszok keze alatt, akkor majd kapkodhat Herr Held...
Délután kettőre kiraktak, indulhattunk is volna, de már reggel kiszáradt minden csap és kerekes kút a hajón, és ugye víz nélkül nem lehet menni. Azt megígérték reggelre, délelőttre, délre, kettőre, most ott tartottunk, hogy háromra jön, aztán mikor az ügynök megjelent háromkor, akkor felhívta a vizeseket, hogy irgumburgum, és mit ad isten, tíz perc múlva a hajó mellett volt a bárka.
Megvettük a vizet, akkor indulhatunk Cadizba.
Mondod te. Meg mindenki, de nem úgy a hajóbérlő. Felhívta a barbát az induláskor, és lefújta az utat.
- Valami Sageyába megyünk... - mondta a captain tétován.
Hát ilyen beszéd errefelé nincs, de ha belekalkulálom az oroszos kiejtését (és nyilván hallását is), meg az angol rendkívül tiszta kiejtését - ami a más nyelvű szavakra vonatkozik , akkor úgy döntöttem, hogy ebből akár Saguntó is lehet, az meg itt van egy köpésre. Mondom is Dmitrijnek.
- Kérdezd meg őket, nem Saguntóról van szó? - és mutatom a térképen a kikötőt, ami mindössze 20 mérföld Valenciától.
Felhívta a Carisbrookeot, megkérdezte, majd bólintot.
- Igen, Saguntóba megyünk... - majd vigyorogva hozzátette: - vagy Piombinóba.
Frankó.
Szeretem az ilyet. Úgy esik útba a két kikötő, mint Celldömölkre menet Nagykanizsa, ha Bajáról indulok... - Így aztán mentünk kelet felé, abból baj nem lehet, főleg azért, mert erre a nyárra előírták, hogy egy tizenöt mérföld hosszú, két mérföld széles sávban lehet csak megközelíteni Valenciát, ettől északra és délre America's Cup versenyek zajlanak a nyáron. Éjfélkor majd kiderül, hogy hova, merre, s miért...

Április 3. kedd, úton. Kiderült minden. Fosba megyünk. Fos sur Mer, francia kikötő Marseille mellett, (rettentően élvezem, amikor a word szóellenőrző programja kiírja a figyelmeztetést: "ilyen szót nem illik leírni") és a rakomány Saguntóba vagy Piombinóba szól. Egyem azt a kis okos fejét annak a vadbaromnak, aki megadta a lehetséges kirakó kikötőket célnak tegnap este.
A hídra jól kialudtan mentem fel, este héttől húztam a lóbőrt.
Nem lenne semmi baj a hajón, csak a főfedélzet vállban és csípőben kicsit szűk, így aztán (mivel nem vagyok olyan erős anyagból, mint a hajó) a találkozások a hajóalkatrészekkel engem jobban megviselnek. A vállam kékzöld, a csípőm is, meg a két csuklóm. Mi lenne, ha még felszednék pár kilót? Elmondhatnám, hogy kihíztam a hajót!
Nézd meg a képen, a pontonemelő daru (ez a sok hidraulikacsöves, függőleges oszlop a guruló daruláb) és a korlát között csak úgy férek el, ha oldalvást fordulok és hátrahajlok. Hát normális ez?
Afféle hollandus spórolás, meg így tíz centivel szélesebb a raktár...

Egyre jobban szeretem azt a hajót.

Nagynagy nyugi van, és mindennek a szellemi atyja a barba. Nem ideges, nem pánikol, mindent megmagyaráz a különböző rendeletekkel.
Más bizonyára ideggörcsöt kapott volna ma, amikor kezéhez vette a berakó kikötő kérdéseit és rendelkezéseit tartalmazó ímélt. Ő is morgolódott, hogy mennyi marhaságot kérdeznek (pedig sokkal többet, mint azt bárki gondolná!) de csak-csak megválaszolta, és közben - amíg kiókumláltuk a válaszokat - jókat vigyorogtunk.
Megjött a következő út is, Piombino után visszamegyünk Fosba és Gemliknek (török kikötő a Márvány tengeren) rakunk be vasat. Hát ez sokkal jobb, mint amire számítottam (arra gondolok most, hogy milyen utakat csinálunk)! Janko reméli, hogy Tütyőből megy haza, hiszen hallatlan olcsón megúszhatja a Marlow az utaztatást Gemlik és Várna között.
Ma nagyon finom kenyeret sütött. Ezt onnan tudom, hogy egy szeletet bűnöztem. Ebéd előtt megláttam, amint a kenyereket bűvölte kifelé a teflon tepsiből, rohantam a fényképezőgépemért, és csináltam róla egy fotót. Amikor behozta a második fogást, kérte, mutassam meg, milyen lett. Megnézte, láttam, nem nagyon tetszett.
Egy perc se telt el, megjelent újra, a két vekni egy konyharuhán a kezében.
- Most fényképezzen le, chief! - mondta. Most már tetszett a kép. - Na, ezt kiteheti a honlapjára! - mondta elégedetten.

Április 4. úton, Fos sur Mer, horgonyon. Hajnalban érkeztünk. Nem akartam a horgonyzáshoz ébreszteni a barbát, de nem feküdt le, kettőkor révkalauz, háromra csendesedett le minden, akkor ment aludni. Na, most két eset fordulhat elő ilyenkor: vagy téli álmot alszik néha, és akkor azért lehetetlenség kitülkölni, kitrombitálni, kiimádkozni az ágyból, vagy zugiszik egy sort, és azért olyan édeskés a lehelete meg minden körülötte, és véres a szeme negyed hétkor. Nyugis nap, kijavítottam mindent, így most jöhet bármilyen ellenőrzés.

Április 5. horgonyon, Fos sur Mer. Éjfél után tíz perccel jött a révkalauz, fél kettőre ki voltunk kötve, ahogyan a nagykönyvben elő vagyon írva: szélben, esőben volt a manőver. Van a hajón elsőtiszti esőköpeny!
A Catharina-C, a testvérhajónk bent áll, rakodik. A chief a parton sétálgatott a manőver alatt. Biztosan nőni akar, pedig nálam is magasabb! Lementem, beszélgettünk egy sort. A hajón magyar a főgépész. Ők görögbe viszik a vasat, majd Constancára mennek cementért és azt Bayonneba viszik (francia kikötő a Vizcayán). Nekünk se ártana valami hasonló út!
Nagyon fegyelmezetten szedem a gyógyszereimet (bárcsak otthon is meg tudnám tenni!), és ebben az a jó, hogy a kínai házi patikát, a fokhagymacseppet is. Március 15-étől már napi 3x25 cseppet szedek. Március 25. után elhagytam fél vérnyomástablettát. Most napi reggel fél és este egy helyett 2x felet szedek. És a vérnyomásom továbbra is jó, ma reggel 112/65 volt, a tegnapi reggel: 127/76 este 127/68, szóval minden rendben van. Hamarosan elhagyok még egy fél tablettát.
Este hat után elkezdték a berakást, és majd holnap délelőtt készülnek el.
A Catharina-C úgy testvérhajó, hogy mindkettő Carisbrooke tulajdon volt, eladták őket, és most bérlik az új német tulajdonostól. Jóska átment megnézni a gépüzemvezetőt, mert magyar és jó barátja (G. János). Biztosan találkoztunk már, mert ő is régi bútordarab a hajózásban. Amikor Józsi kezdett, 1982-ben ő (János) volt az első géptiszt a Hungárián.
Ennek örömére egész nap ott ette a fene, és jól elvoltak. Én kétszer mentem át, egyszer kérni alátét gumilemezt (kaptunk), másodszor Jóskát begyűjteni, nehogy elinduljanak vele (őt is megkaptam).
Be nem állt a szája, mesélte a másik hajót, láttam, valóban örült, hogy a barátjával találkozott. Amikor átmentem, a watchmant kértem meg, hogy hívja le a főgépészt. Az orosz matróz felvette a telefont:
- Janos, gjere le, bazmeg - mondta.
Tanulékonyak ezek a tengerészek...
A Catharinát Lohmann vette meg, az, aki a Paduát is, amikor 98-ban rajta voltam. Már van egy csomó hajója, pedig akkor kezdte azzal a kettővel (Niklas és Helen). Persze ezt a magyar gépésztől tudjuk, aki második szerződését tölti, de többet nem akar visszamenni. Neki tele van a hócipője az oroszokkal. Most látom csak, hogy milyen szerencsém van, az itteni népekkel. Ezek nem isznak (vagy ügyesen, hogy nem látom), a másik hajón a barba - amikor átmentem - esett, kelt, olyan részeg volt, mint az albán (vagy inkább szovjet) szamár...
Este hétkor kezdték a berakást, egészen hétig, akkor elmentek. Viszont fél tíztől megállás nélkül dolgoztak, én meg tébláboltam, félszemmel tartottam őket, de hiába voltam árgus, nem leltem hibát, jól dolgoztak.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA - C

2007. MÁRCIUS

Március 30. folytatás... Délelőtt beszélgettem Jankóval. Mi másról, mint a különböző ételekről. Megmutattam a honlapom vonatkozó részét, ahol a receptek vannak. Azt hiszem, ettől kezdve a szívébe zárt. Vacsorára halat készített, és ehhez a köretet már délelőtt előkészítette: főtt burgonyát beízesített, hozzákevert sajtot és tojást, majd délutánig pihentette. Utána meghempergette zsemlegombócban, meglapítgatta, megforgatta felvert tojásban, és kisütötte. (A sorrendet nem tévesztettem el!) Négy óra körül megjelent a kabinajtóban egy kistányérral:
- Chief, egy kis kóstoló...
Két burgonyafánk volt, mellé joghurtot adott, hát önálló ételnek is elmegy!

Amit nem tudnak a bolgárok

Megkérdeztem mindkét balkáni kollégát, hogy mit tudnak a népük nyelvváltásáról. Megmondom őszintén, hogy én sokkal jobban vagyok informálva, mint ők. Iván, az öregebb, csak annyit tudott, hogy "a régi bolgárok" Bizánccal harcoltak, Janko tudott valamit a cirill írás kialakulásáról (Cirillt és Metódot emlegette valami királyság kapcsán), de dunsztja nem volt, hogy miért váltottak át szláv nyelvre és mikor? (A miértre a válasz az, hogy a hódítók kisebb népcsoport volt, mint a helybéli szláv népesség, tehát szükségszerű, hogy ők vegyék át a nyelvet, azzal együtt, hogy a nép nevét ők adták.) De az ember olyan, ha már itt van két originált bolgár a hajón, jó lett volna hallani, hogy ők mit mondanak?
Mert az egy dolog, hogy én mit tudok, hogy az én szemszögemből hogyan látszik az ő történelmük ezen szakasza, ők nyilván másként tudják, és nekik az igazság az, amit ők tanultak. Bár, ha nézem a korát (harminchét éves) és végzettségét, akkor nyilvánvaló, hogy ahhoz a réteghez tartozik, akiket a történelmük minél alaposabb megismerésének vágya nem röpített az egekbe. Nem hinném, hogy hasonló helyzetű magyar szakács jobban ismerné a mi régmúltunkat. Persze az is igazság, hogy ez nem függ az életkortól, nem függ az iskolázottságtól, sokkal inkább az otthoni gyökerektől, attól a szociális mikrokörnyezettől, amiben nevelkedett.

Amit egy német nem tenne meg

A kijelentésnek akkor van értelme, ha elmondom, hogy az orosz barba viszont mit és hogyan intézkedett. Íme:
Estére, úgy nyolc körül, elfogyott a rakomány a hosszúcsőrű cementszivattyú hatókörzetéből. Mi a logikus lépés? Az, hogy jön a gépkezelő és kijelenti, hogy: shifting. Megnéztem a helyzetünket, hát vagy tizenöt métert kellene hátramenni ahhoz, hogy a megfelelő pozícióban legyünk. Akkor viszont elég közel (12,15 méter) kerülünk a mögöttünk lévõ hajóhoz. Megyek a barbához, hogy most mit tegyünk?
- István - kezdi , mi csak nyolcan vagyunk, igaz? Hát mond meg nekem, ennyi ember elég a shifteléshez?
(Most megmondom mindenkinek, hogy sok is. Az Isartalon hárman csináltuk. Itt elég négy ember.)
- Na, ugye... - folytatja a barba. - Ha azt akarják, hogy shifteljünk, küldjenek kötélkezelőket a partra a kikötőből. Ha én kérem, akkor a hajó költségére küldenek. Ha az ügynökség kéri, akkor a hajóbérlő vagy az átvevő fizeti. Így nem kérünk, hanem felhívom az ügynököt, hogy intézkedjen.
Hát az ügynök persze, hogy nem kért a kikötőtől, hanem utasította a saját embereit, hogy szereljék át a parton a cementszívó masinát, amitől a gépkezelő és a kollégái majd gutaütést kaptak, mert ez nekik extra három órás munka, viszont ez benne van a bérükben, nincs külön költség.
Na, ezt egy német nem tette volna meg, mert ez mintegy öt órát késleltette a kirakást (mert csak hajnali fél kettőkor tudták folytatni a munkát).

Március 31. szombat, Valencia. Reggel eléggé fáradtan ébredtem, mert mint említettem, fél kettő után folytatták a kirakást. Közben hatkor kinéztem, minden rendben, hát visszafeküdtem.
Megjött a meleg, húsz, huszonkét fok van, de szél is érkezett, ez nem az igazi.
Végre sikerült kimennem. Őrület, hogy milyen messze vagyunk a kikötőkaputól, nemhogy a várostól. A kikötő bejárati részét átépítik, a jachtkikötő környékén mindenféle lezárások, építkezések, átalakítások, valami Amerika Kupa, vagy mi a túró lesz áprilistól (halvány fogalmam sincs, mi a lóvirág ez, bár nem járhatok messze az igazságtól, ha azt gondolom: egy vitorlásverseny), sok csapatot várnak, nagy felhajtás van, csak tudnám, hogy miért? Biztonsági őrök mindenfelé, biztonsági kapukat építenek, mintha Busht kellene megvédeni valamiféle arab óvodásoktól...
A lényeg, hogy a széles Avenida del Puerto névre hallgató főúton, egy Nokia boltban, a kis nagysád megmondta, hol van internet. Csak át kellett menni a széles úton, és kész.
Átmentem.
Meg is találtam, csak éppen átépítették. Az átépítőket kérdeztem, hol van internet? Menjek át az úton, két sarok, megtalálom.
Átmentem.
Két sarokra megtaláltam a zárva levő boltot. A benzinkútnál megkérdeztem, hol van internet? Menjen át az úton, majd harminc méterre találja az üzletet.
Átmentem.
Harminc méterre nincs internet sehol, hát az első - az üzlete előtt ácsorgó - illetőt megkérdeztem, hol van internet? Menjen át az úton, és száz métert tegyen meg a központ irányába, ott talál, igazított útba.
Átmentem. Megyek száz métert, hát ott az internet... Innen már egyszerű. Kijavítottam a hajoorvos.hu honlapot, írtam egy ímélt Encsikének, megnéztem a honlapomat, nem lopták el, minden rendben, kész, passz, letelt az egy óra, kifizettem az egy eurót, és indultam vissza.
Miután mindent rendben hagytam, nyugodt voltam.
Visszajőve látom, hogy kissé orron vagyunk, ami nem nagy baj, mert ugye elölről megy a kirakás, hamarosan visszaállunk. A baj csak az, hogy nincs édesvíz a rendszerben.
Ez egy olyan idióta hajó, hogy az édesvíz tank a raktár alatt van, a dupla fenékben. Normálisék úgy építik a hajót, hogy a gépház közelében van, két tank, ha az egyik üres, lehet tisztogatni, a másikban van víz. Na, a mi hajónkat mások építették. Így aztán most nincs víz.
Viszont mire farra ültünk, és lett víz, a szivattyú nem kapja fel, így továbbra sincs víz. Lehet, hogy mi leszünk a varacskos disznók, és majd otthon fürdünk legközelebb? Szép kilátások! Vizet nem lehet szerezni előbb, mint hétfő.
Azt mondja az asszony, hogy a nagyfiam 82%os eredményt ért el a londoni someliere (borpincér) tanfolyamon. Hát, nem semmi!
Este, azt hittem, valami speciális bolgár finomságban volt részünk: Janko a tányérra alufóliát tett, arra szedte a kolbászokat, és a grillezett zöldségeket: padlizsánt, cukkínit, paprikát, paradicsomot és a sült burgonyát, s így nyomta a kezembe a tányért. Megmondom az őszintét, nem tudtam, mit kell a fóliával tenni, miért van a tányérban? Meg is kérdeztem.
- Egyszerű, chief - vigyorgott a szakács , nincs víz, így nem kell a tányért mosogatni utána.
Ja, vagy úgy... ennyit a bolgár speciális finomságról (de a vacsora valóban fenséges volt!).
Este tizenegykor jött Józsi, hogy végre sikerült a vizet beimádkozniuk a rendszerbe, lehet zuhanyozni. Nagyon finom volt, főleg, hogy beletörődtem már abba, hogy a szófán alszom talpig mocskosan (cementpor, izzadtság, cementpor, majd megint izzadtság, és végül cementpor rétegekbe voltam burkolózva).
El nem tudom mondani, mennyire nyugalmas állapotot biztosít, hogy nem tudok semmit az otthoni hírekből (arra gondolok, ami a médiumokból ömlik szegény mindenkire - dicső politikusaink jóvoltából - kis hazánkban).

Április

Április 1. vasárnap, Valencia. Korai kelés, kinézek az ablakon, hát vizes minden, éles eszemmel arra gondoltam, hogy esett az eső éjjel. A cementszivornya még mindig ugyanabban a helyzetben dolgozik, mint tegnap, mert hiába mondogatta a kezelője, hogy huzigáljuk arrébb magunkat, nem tettük (állítólag a kikötő se engedi, mert sok a hajó, nem lehet kóricálni, veszteg kell maradnunk, mert mögöttünk és előttünk bizony cserélődnek a hajók).
Délben shiftelés, majd este fél kilencre kirakták a raktárban az összes cementet, ami a szivornya hatókörzetében volt. Utána megint huzigáltuk magunkat, hogy a maradék rakományt kirakhassák az orrból. Ha végeznek, akkor már csak a "tisztogatás" marad, az orrban az a matrózok dolga, persze külön díjazásért, ugyanis olyan szűk a hely, hogy nem tudnak bulldózert betenni, hogy azzal szedjék össze.
Sokat beszélgetünk Jóskával. Nemcsak ma, többször leülünk, és tépjük a szájunk. Szegény sokat panaszkodik az elődjére. Nem azért, mert orosz, hanem mert trehány volt. Még mindig nem tudta összehozni a hó végét, mert a legkülönfélébb hibákra jön rá, elírások, meg mit tudom én.
Eléggé "egy húron pendülünk", meglehetősen hasonlóan látjuk a világot, így aztán van téma.
Ő nem az a fajta világjáró, aki már "apró gyermekkorától a tengerre vágyott", mert őt más vonzza igazán: a levegő, a magasság, a repülés. Elvégezte a nyíregyházi főiskolát, és mezőgazdasági pilóta lett belőle. Szerencsétlenségére amint végzett, nem sokkal rá kezdték elsorvasztani, majd megszűnt a vállalat, nem volt szükség többé repülőgépes műtrágyázásra, növényvédelemre.
Egyszer stoppal ment valahova, és aki felvette Edelényi barba volt. Tőle tudta meg, hogy van magyar tengerészet, és amikor új munka után nézett, eljött a Maharthoz. Hat év után lett belőle saját erejéből, tanfolyam nélkül géptiszt (ebben is közös a sorsunk, mert én meg az elsőtiszti bizonyítványomat szereztem meg hasonló módon). Legtöbbet réni járaton volt, magyar hajóval nem jutott el a Távolkeletre, ebben is hasonló a sorsunk. Én igaz, hogy voltam a Budapest utolsó útján Vietnámban, de a behajózáskor azt mondta Sebő kepten amikor húzódoztam, lévén a kisfiam még csak 2 hónapos (és volt szabadságom bőven):
- Ha most nem száll be, tudja mikor jut el a Távolkeletre? Ugye tudja...
Tudtam, beszálltam, hiszen máskor is szerettem volna elmenni. Többé sose láttam, mert akkoriban ilyen szavatartók voltak, akiknek hatalom és pártkönyv volt a kezükben és a zsebükben. Hogy mást ígért? Kit érdekelt?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA - C

2007. MÁRCIUS

Március 27. kedd, úton, Valencia. Reggel nyolcra kellett érkeznem. Ez sokkal emberibb, mint a fél hét, vagy hét, amit a német és lengyel barbák szeretnek. Picit tudtam aludni is!
Esőben érkeztünk, ugyanott kötöttünk ki, mint az előző úton.
Csak most egy irdatlan nagy, böhöm bulk carrier áll mögöttünk.
A barba a manőver után azzal fogad, hogy:
- István, mára és holnapra esőt mond az időjárás jelentés, ezért csak holnapután kezdjük a kirakást!
Ez nem rossz, nem igaz? És innentől kezdve mindenhonnan az folyt, hogy: "ja, de nagyon esik itten az eső!!!" A nüanc az volt, hogy eső egy szál se. Manőver alatt kieste magát, és ettől kezdve csak száradt minden. De még este is jöttek a telexek, hogy jaj, de esik az eső, vigyázzunk a raktárnyitásnál, mert beázik a cement, meg minden. Jó, ez a telex Angliából jött, ahonnan nem látnak ide, hogy mennyire nagyon ázunk-e vagy se, de azt hiszem, hogy itt most büdös nagy átverés van a spanyolok részéről, egészen addig, amíg össze nem szerelik a cementszívogató masinájukat a hajó mellett.
Viszont én ettől jól tudtam aludni, egészen délig. Akkor megebédeltem, majd térképeket javítottam, és olvastam a telexeket, amik jöttek, miszerint nagy eső van...
Aztán délután, (most jön, ami akkor történt, amikor felmentem naplót írni):
Iván, a watchman hívta a főnököt, hogy olaj van a hajó mellett. Erre kivonultunk megszemlélni, és úgy döntöttünk, hogy nem a mi hajónk engedi magából a levét. Ettől függetlenül, a barba lediktálta, hogy mit írjak a naplóba, felhívta a kikötőkapitányságot, ahol azt mondták, hogy nem baj. Ettől elakadt a szava, de a naplót tovább diktálta. (Hozzáteszem, hogy én is furcsállottam ezt a hozzáállást a hivatalos közeg részéről.) Késõbb, amikor már sötét lett, megjelent a kapitányság egy autóval, de lámpát nem hoztak, így nem látták az olajszennyezést, beszélgettek egy sort a szerelőkkel, akik a cementszállító csövét állították össze, majd elmentek.
És mit ad Isten?
Este 23.00-ra elkészült a kirakó masina, hát nem elállt az eső (ami addig is csak nem esett - onnan, ahol én álltam ez mindig így látszott...) és közölték, hogy kezdenék a kirakást.
És hamarosan megjött az ímél is, hogy a kirakógép összeszerelve 22.00-kor, a kirakást elkezdik 23.00-kor, és befejezzük 30-án éjjel. Hát ez történt ma.
Illetve még egy apróság: 23.10-kor eleredt az eső.

Március 28. szerda, Valencia. Hajnali négykor felkeltem, kinéztem, esett, így aztán mentem aludni. De mivel nem állítottam be az ébresztőt, háromnegyed kilenckor ébredtem. Hű, de finom alvás volt!

A matrózaink

Tegnap a barba azt mondja:
- István, addig, amíg az oroszok vannak őrségben, aludj nyugodtan, de ha a bolgár jön, akkor jobb, ha ébren vagy...
Ez nem rasszista vélemény volt részéről, hanem egyszerűbb, ha így mondja, mert a két Ivánból egy ukrán, a másik meg bolgár...
Az ukrán Iván valódi, igazi tengerész. Igaz, csak OS (matrózi) szerződése van, de ezt "magának" köszönheti, illetve... Szóval az történt, hogy nehézáruszállítón volt fedélzetmester. A parancsnokuk hülye volt, kiabálós fajta, akinek semmi se volt jó, hiába dolgozták ki a lelküket, hát hiába akarták visszaküldeni, nem ment. Az ügynökségen azt mondták neki, hogy akkor csak matrózi szerződést kap, persze alacsonyabb fizetéssel.
Vállalta.
Így most ő van a "ranglétra" alján, de a legjobb tengerész a fedélzeten. Ő az, aki mindig talál tennivalót a fedélzeten, mindig lát megigazítani valót, mindig tudja, hova kell nyúlni, mit kell csinálni. Viszont annyi gógyija is van, hogy bizonyos dolgokban nem vesz részt.
- Chief, engem senki ne keltsen éjszaka fel, hogy a révkalauznak lépcsőt kell készíteni, mert azt matróz nem csinálhatja, ha van AB (kormányosmatróz).
Erről én nem tudok, de ha eddig mindenki elfogadta, akkor én is.
Tolja az egyik AB. Ő Kalinyingrádban lakik, csendes, halk szavú ember. Se nem oszt, se nem szoroz. Nem lehet észrevenni, hogy a hajón van. Tudja a dolgát, teszi a dolgát. Hol jól, hol rosszul.
Iván a másik AB, ő mint említettem volt bolgár. Nos, őt Andrej is úgy adta át, hogy a leggyengébb a három közül, a barba is erre utalt, amikor azt mondta, hogy mellette nem alhatok nyugodtan.
Nem tudom, kinek higgyek. A baj az, hogy ha igazuk van, akkor a hajó kárán (esetleg az én, saját káromon) tudom meg. Mert mi eddig a rossz benne?
Semmi.
Igaz, hogy torzonborz, őszülő hobónak néz ki, meg úgy füstöl, mint a gyárkémény, de ez magánügy, amíg az orrom alá nem fújja a füstöt. Angolul a legjobban beszél, illetve úgy tesz, mintha a legjobban beszélne (azt érzem rajta, hogy nagyon igyekszik nyelvtanilag helyes lenni). Aztán az se arra utal, hogy a leggyengébb lenne, hogy Tolja és az én, közös szerencsétlenkedésünket ő hozta helyre. Az történt, hogy a pontonok nyitásánál nagyon ügyelni kell a sorrendre. Melyiket veszem le, és hova teszem, mert ezek közül van, amelyik alsó, van, amelyik fölső. Ez azt jelenti, hogy a fölsővel kell kezdeni, ha az alsót nyitni akarom. Nem komplikálom. Nyilván én kevertem össze, és Tolja esetleg nem mert szólni. Aztán jött Iván, és addig ügyeskedett, hordta, vitte a pontonokat, amíg szépen becsukta a nyitva levő raktárrészt is.
Szóval én eddig nem látom, hogy ő lenne a leggyengébb láncszem. Lehet, azért, mert én nem orosz szemüveggel nézem a dolgokat? Mindenesetre a hangulat jó, úgy látom köztük is, és velem is. Mindent megcsinálnak, ugranak az első szóra, mi kell még több?

Március 29. csütörtök, Valencia. Esőnap, majdnem. Szépen esett délig, aztán vége. Jól elvagyunk itt, mint a befőtt, csak a baj az, hogy amíg esik, kimenni lehetetlen, mert ugye bringára esőben üljenek a fiatalok, akik még hatalmas pénzeket is képesek költeni azért, hogy rongálják az egészségüket (cigi, pia, drog, egészségre ártalmas divatcuccok, stb...), ebben a korban már az ember vigyáz magára és inkább gyógyszerre költ. Aztán ha eláll az eső, akkor még sár van, tehát várni kell, amíg felszárad egy kissé (mert a bringán nincs sárhányó). És az is kiderült, hogy az eső végeztével a fiatalok (Tolja) kiment a városba, így nincs kerékpár. Aztán ha már minden rendben, akkor jön a stivador, hogy kezdenek.
Na, majd holnap kimegyek, mert van dolgom, honlapot kell frissítenem, ami eléggé sürgős lenne.

Március 30. péntek, Valencia. Raknak szépen. Ma aztán kimegyek, ezzel az elhatározással feküdtem le tegnap. Reggel ugye házmesterkedem egy sort, és várom, hogy a barba magához térjen, mert az a fajta, aki nem kel korán. Nyilván késő éjszakáig építgeti a birodalmát a laptopon (valami ilyen stratégiai játékot játszik). Aztán mielőtt fölkelt volna, hogy megbeszéljem, hogy kimegyek, Józsi fogta a bringát, és kikerekezett. Így, hogy ne menjen hiába, mondtam neki, hogy hozzon cipőfűzőt és váltson dollárt.
Ezért is, meg azért, mert nem akartam már halogatni, elkészítettem az útvonalat: Cadizba megyünk (ceutai bunkerolás után), onnan búzát viszünk Tillbury-be. Nem rossz út, Cadizból Anglia 5 nap, sose legyen rosszabb utunk. Jürgen T. azt emilte, hogy oda érkezik a sztór, ott mindent megkapunk. (Ha valakinek ismerős a név, ő volt a barba az Isartalon 2003ban, úgy látszik, beült a cég irodájába).

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA - C

2007. MÁRCIUS

Március 23. péntek, Valencia. A mai nap elég sok shifteléssel, a hajó huzigatásával telt el. Ez végül is nem gond. A nagyobb baj az, hogy a barba angolját nagyon nem értem. Nemcsak a kiejtése rossz, hanem a szókincse is hagy kívánni valót maga után, meg amit tud, azt nagyon egyéni módon szövegezi meg.
Vannak ugye különbözõ jelentések, amiket ki és behajózáskor meg kell írni.
- Kész a "szigni" riport? - kérdezte ma.
Hiába vertem magam a földhöz dunsztom se volt, mit ért alatta. A számítógép elé ült. Megnyitotta a mappát, és mutatja:
- Itt a szigni riport...
Ha itt van, akkor az... csakhogy az "szájn in" barátocskám, mondtam magamban, és attól tartok, hogy nem az utolsó betűrejtvényt oldotta meg ma délután.
Aztán (amiről nyilván nem tehet), elég sok felesleges "the" határozott névelőt használ, ami nem zavar különösképpen, csak furcsa hallani. Ezt annak tudom be, hogy az oroszban ugye hiányzik, tehát nincs hozzá érzéke, hogy mikor használják, mikor nem.
Az is időbe tellett, amíg kihámoztam a "szivil"ből, hogy most azt meséli, hogy milyen klassz volt Sevillában. Na, de nem kell gonoszkodni, mert ezek áthidalható problémák.
Délután tanórát tartott, hogyan kell a naplót vezetni, mert még nem tudom. (Hát úgy, ahogyan ő kívánja, biztosan nem).
- István, az időjárást precízen kell vezetni a kikötőben is, és minden órára bevéste a hőmérsékletet, barométert és a szélirányt meg erősséget.
(Jesszusom, ki a frászt érdekel ez? És ki hiszi el, hogy egy két tisztes hajón, amikor békésen alszunk, én óránként feltrappolok a hídra, mert fontos barométerkedhetnékem van precíz naplózásból kifolyólag.)
- Ha esetleg esik az eső, akkor annak benne kell lenni a naplóban. És nem írhatod be, ha előtte napos időt írtál! Nem igaz? - kérdezte. - Meg kell lennie az átmenetnek!
Most mondtam volna, hogy nem? Na, ilyen esetben, gondolom, Andrej csinálta a pofákat. Én viszont megedződtem, fel se veszem az efféléket. Ha így kell lennie, akkor így lesz.
N. Józsi megvarrta a biciklikülsőt, de úgy, hogy még engem is elbírt! Amúgy elég rozoga a bringa.
Délután megjött az élelmiszer, most a szakács boldog.
Ja, vacsorára olyat főzött, amit hajón még nem ettem. Józsi is csak nézett:
- Érdekes - mondta , nem emlékszem, hogy hajószakács használt volna kurkumát.
- Miért? - kérdeztem. - Szerinted az mi, amit eszel?
- Krumplipüré, és kurkumával sárgította.
- Hát nem! Mamaligát eszel! - mondtam
Nekem nagyon ízlett a puliszka (románul, bolgárul, oroszul: mamaliga) a sült csirkemellhez, és adott még mellé nyers, ecetes karfiolt. Sajnos nem maradt repeta.
Annyit még elértünk, hogy ma nem indulunk, de a holnapi első dolgos óra nagyon korán lesz!

Március 24. szombat, Valencia, úton, Carboneras. Fáj a bokám. Tegnapelőtt bedagadt, tegnap egész nap sántikáltam, éjfélkor már alig tudtam menni. Hajnalban, 3-kor indultunk. Ha lett volna bulldózer, és a cementet teljesen össze tudták volna szedni, akkor tovább tartott volna a rakodás, így viszünk magunkkal egy csomó cementet Carbonerasba... Öt óra után már szinte nem bírtam magam az álmosságtól.
Lehet, hogy a barba is így volt. Mert hiába ébresztettem fel kétszer is, mindig visszaaludt és csak negyed hétkor ette fel a fene a hídra.
Engem "se nem kellett" altatni.
A délutáni őrségben a könyveinket leltároztam.
Fél hattól negyed hétig pedig újra a barbát ébresztgettem, és persze csak az utolsó volt sikeres. Bírom az ilyen pofákat! Nem kelnek fel, pofátlanul visszaalszanak, és még ők kérdezik, hogy miért nem keltettem idejében? Nem kellenee esetleg megfordítania az elfoglaltságait? Ha lejön a hídról, akkor aludnia kellene, és csak utána játszani a laptopján... Mint én is: még nincs hét óra, és bújok a focipálya nagyságú ágyikómba, miután jól kipanaszkodtam magam.
Vacsorára finom halacska volt, hozzá kapros babsaláta, uborka joghurtos öntettel, és valami nagyon finoman elkészített tojásgyümölcs.
Fél tízig úgy aludtam, mint a bunda! A barba felkeltett, érkeztünk. Most a másik cementrakodón állunk, ez két okból is jobb, mint a múltkori: nem kell shiftelni a hajót, és lassabban rakodnak, óránként mindössze 400 tonna árú jön, így kicsit hosszabb lesz.
Éjfél előtt el is kezdték, semmi gond nem lesz az elején, remélem, és ez azt is jelentheti, hogy egy keveset még pihenhetek is.

Március 25. vasárnap, Carboneras.

Aludtam egy sort, négykor felkeltem, akkor átállítottam a rakodóberendezést, hogy előre rakjon, majd visszamentem hunyni még egy pöttyet. Közben kiderült, hogy órát kellett volna éjjel állítani, de ez nem igazán okozott nagyobb zavart a pihenésben.
Nyugisan telik a nap, mindössze az zavar, hogy minden koszos, minden cementes...
És amilyen szerencsénk van, megjött egy helyi, cementszállító hajó, és tőlünk elmentek, hogy ha berakták őket, akkor folytassanak. Ez igen kedves tőlük, így aztán alapos zuhanyt vettem, közben telefonált az asszony, még szerencse, hogy nyitva volt az ajtó, és meghallottam a mobilt.

A karórám maradi

Ez frankón igaz.
Nem akarja a nyári időszámítást. Pedig megfogadtam Lenin elvtárs tanácsát is: ha valami nem megy, használj egy nagyobb kalapácsot!
A Citizenem elhagyta a felhúzó gombját, lekopott róla az összes "arany", csak azért tartom, mert az időt mutatja (és azt sose látott pontossággal!). Na, ez ugye nem mobil, hogy tévézni, internetni, tőzsdézni lehessen rajta, csak az időt mutatja, ez minden, de azt maradéktalanul teszi, akkor miért dobjam el, nem igaz?
Viszont hogyan lehet előretekerni, ha nincs gombja? Elkértem Józsitól a csőfogóját, azzal meg tudtam fogni, de hiába próbáltam kiráncigálni a tengelyt, hogy tekerhessem a mutatót, nem jött, az Istennek se. Ez kérem japán, demokratikus óra, nem dől be semmi leninista trükknek! A tengely végét sikerült ellapítani, de nem tudtam előrehajtani. Ellenáll az idők szavának.
Ezennel kineveztem téli órának.
Hacsak be nem fog fagyni, mert ahol nincs tekerőgomb, ott szokott beázni, és télen a víz képes megfagyni. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy vennem kell egy másik (nyári) órát.

Délután, este moziztam. Megnéztem a Julius Ceasart (Marlond Brandóval, aki még suttyó, úgy 25 éves lehetett, a korai 50-es évekből való fekete-fehér film), Shakespeare drámájának megfilmesített változatát. Aztán amikor készülődtem lefekvéshez, lementem a szalonba, hogy körülnézzek, és majd beszéljek a watchmannal.
Iván bent volt, és a szakáccsal dumált.
Amikor meglátott, elkezdett kisomfordálni, hogy felmenjen a fedélzetre, hiszen szolgálatban volt. Pontosan tudom, milyen érzések lehettek benne, hiszen matróz koromban, hasonló "lebukás" esetén én is hasonlóan próbáltam eltűnni a helyszínről. Közben rájöttem, hogy ez tulajdonképpen, ha valakinek "megfelelő" lelke van az ilyesmire, akkor élvezhető is, annak a részéről, aki feljebb van a ranglétrán. Nekem ez egy picit kellemetlen érzés volt. Inkább én érzek valami szégyenfélét, a másik helyzetébe gondolván magam.
Este fél tizenegykor jöttek folytatni a berakást.

Március 26. hétfő, Careboneras, úton. Hajnali kettő lett, mire kész lettünk. Majdnem gond nélkül sikerült a berakás. Már csak 200 tonna volt hátra, amikor - viszonylag gyorsan , kezdtünk megdőlni. Megyek a spanyolhoz, aki felügyeli a szórófejet, hát látom, békésen hortyog, bele a bajszába. Nagyot üvöltöttem:
- Meg vagyunk dőlve, amigo!
Az öreg alig látta, merre van a hajó orra, felugrott, dörgölte a szemét...
- Sorry, sorry! - mentegette magát, és rohant, hogy helyrehozza a hibát.
Ezer szerencséje, hogy éppen visszaállt a hajó, mire elértük a nyári merülést. (Vagy az én szerencsém...)
Megcsináltam a draft surveyt, letettem a barba asztalkájára az irodában, és nyomás aludni!
Kellemes csicsika volt, nem kellett ringatni. Tizenegykor el tudtak nélkülem indulni.
Ebéd, és fel a hídra. (Janko remekeit egyre jobban szeretem. Ennyi, és ilyen változatosan készített padlizsánt még nem ettem.)
A hídon a barba éppen a naplót írta (nagy szomorúan pótolta az óránkénti időjárást, amit nem írtam be a rakodás közben). Most feltűzök, és beírom a mai napot, hadd lássa, hogy tanulékony vagyok, utána folytatom a naplóírást. Na, beírtam, közben volt esemény is, de azt majd akkor mesélem el, ha már a mát írom, mert most még a tegnapnál vagyok... na nem keverem...
Szóval eljöttünk, a délutáni őrség jól eltelt, hatkor le, fél hétkor már ágyban voltam, és 23.50kor a mobil keltett. Hallatlanul jót aludtam!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V JOHANNA - C

2007. MÁRCIUS

Március 19. hétfő, Carboneras, úton.

Egyig voltam fent, aztán jött Andrej, berakta a hajót, de kicsit orra estünk. Nem baj. Ez persze akkor van így, ha a parancsnok nem csinál belőle gondot. Ha igen (mint Fabian tette volna), akkor baj.
Ennek örömére jól beütöttem a karomat, és kicsit felmarta a bőrt a lépcső. Azt úgy kell csinálni, hogy amikor mész föl a lépcsőn, mivel csigalépcső, ezért a közepénél próbálsz a lépcsőfokra lépni, ami persze ott már csak ujjnyi széles, a cipő orra lecsúszik, én meg ezerfelé kapkodok támasztékért, közben az egyik lépcsőfok felkarmolászta a karomat. De nem baj, mert már nem fáj. Ugyanis a fejem jobban fáj, és ez feledteti a karomat.
Felmentem a felső hídra. A létrán odafent egy gyűrűbe kell belebújni, és mivel a fejem tetején kevesebb szemem van, mint előrefele, így jól lefejeltem a sárgára festett éles gyűrűt.
A cementet hagytuk ülepedni tíz órát, így délután négykor indultunk. Addig tettem, vettem, aláírtuk az átadás átvételt, előléptem igazi chieffé. Kettő felé feljött a barba a hídra.
Gondolom, hogy eligazítást tartson, mint a régi szép időkben.
Úgy látom, hogy Andrej nem igazán szereti Dmitrijt (merthogy ez a becsületes neve a főnöknek). Most, a rövid együttlét és tartózkodás alatt úgy látom, hogy nekem nem igazán lesz bajom vele. Azt hiszem, Andrejben a fiatal lázad a kommunista kreténség ellen, én meg már vagyok annyira "bölcs", de főleg tapasztalt - és ez a tapasztalat a most a szocializmus pozitív hozadéka , mert ez a fajta hülyeség nem borít ki, hanem tudok magamban vigyorogni rajta.
Jön a barba, és elmagyarázza, hogyan kell vezetni a hajónaplót. Az, hogy tizennyolc évvel idősebb vagyok, persze nem előny, viszont így nyugdíj előtt is tudott újat mutatni, és ez már valami!
- Chief, ez nagyon egyszerű... - mondja. - Ha kikötőben vagyunk (én csak annyit tettem, hogy beírtam a rakodás végét), beírod, hogy a hajó baloldallal van kikötve, hat kötéllel, az időjárást, meg hogy minden az előírásnak megfelelően történik, meg átvetted az őrséget az ellenőrzőlista (checklist: újmódi baromság) szerint, aztán azt, hogy minden rendben, aztán, hogy... (most, hogy írom a naplót bevallom, bajban vagyok, mert nem igazán tudtam megjegyezni első hallásra, hogy mi mindent kell bejegyeznem még a naplóba) mikor lépsz át a következő térképre, meg... és... ez ilyen egyszerű... - mondta nagy lelkesen, és én nem árultam el neki közben, hogy tudok ennél sokkal egyszerűbb formát is: ez mind felesleges, hagyjuk a francba, csináljuk úgy, mint az utóbbi tizenkét évben az idegen hajókon dívott.
És ez erősen igaz, persze, most.
Ám a nagy Szajúzban, meg minden követőjénél ilyen és hasonló fontos dolgokat írtunk a hajónaplóba, kényre, kedvre kiszolgáltatva a tengerészeket az egyéni hülyeségnek, bogarasságnak, és a "védd a segged elvtárs" mentalitásnak.
Mit lehet erre mondani?
Mondjuk azt, hogy: erőt, egészséget elvtársak! Az ember megvonja a vállát, azt mondom, hogy voltam hasonló helyzetben nem egyszer, és passz. Lepereg rólam.
De Andrej fiatal, agilis, és buzog benne az ellenkezés, amikor találkozik a szocializmussal, így a harmadik évezred hajnalán.
Na, mindegy. Az számomra sokkal fontosabb, hogy nyugis pasas, nem kapkod, nem idegeskedik, ezt én is tapasztaltam, és nem kiabálós, Andrej szerint. És lehet vele beszélgetni is, csak előbb hozzá kell szoknom az akcentusához, mert valami irdatlan kacifántos orosz hangsúlya van, lassan-lassan egyre többet értek belőle. Ja, jövök hátra manőver után, mondom Ványának, hogy nem értem, amikor a barba angolul beszél a kézi rádión keresztül.
- Mi se, pedig velünk oroszul beszél! - válaszol vigyorogva. Többen mondják, hogy az orosz kiejtésére is erősen kell figyelni, hogy értsék.

Március 20. kedd, úton, Valencia.

Nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt eltervezzük. Délre akartunk érkezni, négy lett belőle, mert cudar szembeszélben jöttünk, visszafogta a hajót. Azt már nem is említem, hogy ahogyan szokásos, az első viharos időben majd elhánytam magam! Akkor ezen is túl vagyunk...
Aztán egy hidegfront haladt át, ami persze esővel jár, hát a hajó még foglalta a rakpartot, horgonyra kellett állnunk.
Végül minden összejött, kikötöttünk, elkezdték a kirakást, de szerencsémre 23.00kor leálltak azzal, hogy holnap folytatják. Mert a kilátások teljesen mások voltak: elkezdik, és ha a hajó üres, elmennek.
Ettől kissé megrendültem, mert ha Andrej igazat mondott, és a barba nem rakodik, akkor mikor alszom? Kérdeztem is, hogyan rakodunk?
Nem vette a többes számot.
Helyette azt mondta, hogy én vagyok állandó ügyeletben, nyugodtan heverjek le a szófán éjjel is, a matrózok meg felügyelik a rakodást, és ha gond van, akkor azonnal szólnak.
Na, ez így eléggé rendben lévőnek látszik.
Andrej már mehetne haza, mert unom az ideiglenes kabint. Mindenem bőröndben, nem tudok elhelyezkedni, ami azt is jelenti, hogy semminek sincs helye, ami kell, azt sokáig keresem.
Janko finomakat főz, pedig nincs is miből. A kambúza üres, szinte minden kifogyott. Nem panaszkodtam a lengyelekre se, de ez a bolgár főzőcske jobban esik. Itt is van zöldség dögivel (illetve a hiány miatt módjával) csak nem péppé főzve, hanem nyersen, kis olíva olajjal meglocsolva, megfűszerezve, kiváló. Ja, és miután ugye ezek a népek keleti és déli szlávok, a tejfölt is eszik, így aztán a saslikhoz is kapjuk. A húsokat finoman grillezi, van egy elektromos grillsütő, nagyon finom a kolbász és a sült is, csak a hídon mindig bejelez a tűzjelző, és amikor ez ember új, nem ismeri, hogy melyik vijjogás mihez tartozik, akkor nagyon zsenánt, ahogyan rohangálok egyik kapcsolótól a másikig, és keresem az alarm okát.

Március 21. szerda, Valencia.

Hat előtt tíz perccel keltem. Szépen kialudtam magam. Délelőtt kikérdeztem a gépkezelőt, aki szíjja a cementet a hajóból, hogy mikor végezhetünk.
Pénteken! - jött a válasz. - Ma egyedül vagyok, este tízkor elmegyek, aztán holnap már hárman leszünk, és akkor 24 órában dolgozunk.
Így nekiálltam térképeket javítani.
Andrej egy lusta disznó. A hebehurgyán megelőlegezett, szimpatikus fiatalember jelző ezennel visszavonva. Két és fél hónappal el van maradva a javításokkal, és nem csinálta meg, pedig itt vannak a füzetek...
Tele a hócipőm vele.
Azt hiszem, nem is a barba az igazi hunyó, hanem ő, mert ahogyan látom, eléggé lazán vette a dolgát.

Március 22. csütörtök, Valencia.

Hajnalban elment az orosz chief, így végre leköltözhettem a kabinba. Alaposan kiganajoztam, mert arra nem volt ideje az ifiúrnak. Vagy eszébe se jut, hogy a kabint lehetőség szerint tisztán adja át.
Mellékelem a fotót a kabin egyetlen szekrényéről. Ugyanis milyen eszement ötlet, hogy az akasztós rész olyan lent van, a cipők összekenhetik amit beteszek, és képzeld el, ez holland tervezésű és építésû hajó. Nem válik a sajtfejűek dicsőségére!

Kultúrák ha találkoznak...
Így végre hozzájutottam az erőspaprikámhoz, amit örömmel vittem le a szalonba. Valamilyen krémleves volt, passzolt is hozzá az erős. Szokásával ellentétben (mert amúgy elég későn jár étkezni) a barba hamarosan lejött.
- Vegyél belőle, ha szereted - mutattam neki az apró paprikákat.
Erre ő elvett egy kis hegyeset, azonmód szárazon beleharapott, elkezdte enni, aztán vöröslő fejjel közölte, hogy:
- Finom!
Később jött Józsi is, őt is megkínáltam, a barba csak nézett, amikor a magyar gépész beleaprította a levesébe. Azt hiszem, kulináris kultúránk az erőspaprika evésében nem rendelkezik valami nagy átfedéssel.
Jóska délelőtt említette, hogy ki akar menni a városba. Nem kell sokat menni, mindössze nyolc kilométer az első jelentősebb üzletekkel rendelkező utca. Ez persze nem gond, ha van a hajón kerékpár, és miért ne lenne? Így Jóska öt körül, felpattant és gyí... tekert ki.
Este kilenc után a főnök úr érdeklődött:
- Hol van Jozef? Csak nem a lányokhoz keveredett?
A viccet tízkor megismételte.
A gépészünk tizenegy felé ért be. Engem is érdekelt a bejövetele, mert ígérte, hogy vált némi dollárt használható valutára, meg vesz egy memóriakártyát a PDAhoz.
Józsi megjött, és mutatja a kezében levő izét:
- Ezt vettem...
Elvettem, egy kis könnyű micsoda volt, műanyag, jól kézre állt, rövidebb, mint egy vipera, de verekedni nem nagyon lehetne vele. Volt valami kupakja is, meg minden. Próbálgatom, hát ki lehet húzni, ekkor rögtön megismertem: biciklipumpa!
- Mentem egy kilométert a kaputól, és leeresztett az első kerék. Eltoltam a bringát az első benzinkútig, ott tettem bele levegőt, kitartott vagy háromszáz méternyit. Vissza a kúthoz, hogy hol találok szerelőt. A csapos (vagy kutas) széttárja a karját: ide autóval szoktak járni, nem kerékpárral... nem tudom.
Aztán valamit csak összeeszkábált, mert mondta, hogy az el Corte Inglésben vett belsőt, nagyon fájintosat, meg mindent, amit akart. A belsőt rögtön betette a kerékbe, és visszajött a hajóra. Illetve majdnem. Mert a kikötőkapunál, a változatosság kedvéért, most a külső durrant ki. Így aztán szegény feje betolta a kerékpárt a hajóig.
Hiába reménykedtem, hogy este ma is megállnak, nem, egész éjjel rakodtak. Ettől függetlenül lefeküdtem, a matrózoknak meghagytam, ha valami van ébresszenek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Nem szoktam, de most megteszem, hogy "előszót" írok a naplómhoz. Azt hiszem, érdekes lesz végigkísérni, ahogyan a viszonyom megváltozik a parancsnokkal. És a mai napig nem tudom eldönteni: jobb-e annál, ahogyan látom, és láttatom, vagy rosszabb? Mert az biztos, hogy mindenki, én is, tehát nyilván ő is, maximálisan jó embernek tartja magát, és lehet is, a megszokott környezetében, ahol ő is otthon van, és a másik fél is. De egy ilyen hajón (ez alatt most "nem szocialista" és "nem orosz" hajót kell érteni), teljesen mások a körülmények, amikhez mi szoktunk. És ebből ő teljesen kilóg. De jobb, ha nem magyarázom, mert elvégre ő a negyedik orosz parancsnok, akivel hajóztam, tehát kell valakinek a sorban hátul kullogni...
Még egy dolog: aki olvasta a többi naplómat, tudja, nem vagyok trágár, káromkodós fajta, de itt bizony kicsúszik egyszer-kétszer a nem "képernyőre illő" kifejezés. De benne maradt a szövegben, mert azokban a helyzetekben nem írhattam, hogy "a nemjóját!", vagy "a macska csípje meg" esetleg a "kakas rúgja meg!".

Március 15. csütörtök, Budapest - Lisszabon.

Annak ellenére, hogy már három napja csomagolok, így is maradt mit tennem az utolsó pillanatban is. Lényeg a lényeg: a taxi idejében megjött. Idejében kiértünk, mi az, hogy idejében? Közlekedés szinte alig, hát repesztettünk. A TAP (ez a portugál Malév) irodában azzal lepett meg a hölgy, hogy aszondja:

- Maga az, akinek hétfőn kellett volna repülnie?
- Nem tudom, lehet, de én erről nem is tudtam...
Miután becsekkeltem kiderült, hogy a gép egy óra húszpercnyi késéssel indul. Hát ez jó... ráadásul Prágán keresztül megyünk.
Ez egy jó buli volt: leszállás után ki kellett szállnunk, be a tranzitba, át megint a biztonsági ellenőrzésen. Na, itt már vetkőzni is kellett, nem volt elég, hogy a nadrágszíjat levetették velünk, a szomszéd pasas a cipőjét is a kosárkába tette, így aztán úgy döntöttem, hogy a lelki béke érdekében maximális együttműködés a securityvel, mint ahogy otthon a tüntetéseken a rendőrséggel illik (vagy 50 000-et fizet a pógár...). Lehet, hogy az előttem lévő oroszban még túltengett a bolsviki öntudat, mert nagyon csúnyán anyáztak a securitis hölgyeménnyel, egy flakon sampon volt a vita tétje. A végén annyira voltak, hogy három mérges cseh állt szemben az egyre kisebbre zsugorodó orosszal.
Na, átértem, beszálltam, mehetünk.
Pestrõl Prága mindössze egy pofa narancslényire van, de a csehektől a luzitán tengerpart már vacsorát is ért. Valami sajtos rizses hús volt, de bűn rossz. És sótlan. Kíváncsi lennék, Medwe (2024: hajdani gasztroblogger...) mit írna a honlapján erről a vendéglátásról?
Megérkeztem, megvan a csomag, jön a Barwill embere, a Benfica drukker, rögtön megismertem. Mondtam neki Szabolcsot és a portugál sztorijait, akkor már emlékezett.
Ami jó, hogy szállodába hozott.
Ami rossz, hogy már nem volt vacsora.
Ami jó, hogy a bárban adnak szendvicset.
Ami még jobb, hogy megelégedtem eggyel és egy sörrel.
Ami rossz, hogy konténeres a hajó, de lehet hogy nem is, mert majd meglátom... Antwerpenből jön.
Ami még rosszabb, hogy a szállodában rusnya rossz a wifi, nincs térerő, a laptop egész este csatlakozott rá, mintegy 39,56 másodpercig volt net.

Március 16. péntek, Lisszabon, úton.

Reggel volt annyi térerő, hogy letöltöttem az íméleket. A reggeli tisztességes, svédasztal rendszerű, de azért nem sokat ettem. Megjött az ügynök, ő is leült pár falatra, majd indulás a hajóra.
Beszélgetés közben kiderült, hogy a Benfica 3-1-re verte a PSGt, ami jó, mert francia kudarc. Amúgy unalmas meccs, csak fél szemmel néztem az este. Az Immigrationnél hamar végeztünk, aztán nyomás a hajóra. Valami nem volt, kerek, mert konténeres hajók ritkán állnak a gabonasilónál, hát hamar kiderült, hogy ömlesztett búza a rakomány, az is, hogy nem Antwerpen volt az utolsó kikötő, így aztán nyilvánvaló, hogy az ügynök információira nem célszerű mérget venni.

Behajóztam

Hát akkor megérkeztem. Felkísértek a barba irodája melletti kabinba, ahol a lakó már össze volt csomagolva.
- Nem zavargok sokáig, délben megyek haza. - mondta az orosz.
Hogy a francba lehet, hiszen nekem azt mondták, hogy az elsőtiszt marad még egy utat, hogy az átadás-átvétel korrekt legyen, dohogtam magamban. Hát akkor nincs más hátra, mint gyorsan átöltözni, majd rohanás végig hajón. Kirángattam a gyönyörűséges narancssárga, marlow-s hacukámat, és kilibegtem a folyósóra.
- Akkor mehetünk - mondtam a chiefnek -, bár azt mondták, hogy lesz elég időnk a váltásra...
- Hát persze, hogy lesz, én a chief engineer vagyok, a chief officer ő! - mutat egy lófarkas fiatalemberre, és ettől megnyugodtam.
Andrej, mert így hívják, szimpatikus, agilis fiatalember. Mindössze harmincöt éves, Kalinyingrádban lakik. Az átadás átvétellel nem siettünk, mert van időnk, ugyanis csak 21-én száll ki Motrilból (spanyol kikötő). Szép lassan átbeszéljük a dolgokat.
Sajnos, arra is van ideje, hogy olyanokat kérdezzen... Az a baj, hogy nem az antennával fogható m1, a TV2 és RTL Klubból értesülnek az itteni népek a magyarországi hírekről, így aztán nem értik, hogyan lehet az, ami van... Nem tudtam igazán elhelyezkedni, mert ideiglenes jelleggel lakom az owner kabinban, hát mindent a bőröndben tartok még sokáig. Viszont az elsőtiszti kabin szép tágas, kényelmes. Az ágy itt is az. Van vagy 300 négyzetméter, ha belefekszem teljesen picinek érzem magam, nagyon kényelmes (legalább ez legyen jó!).
A nemzetiségek megoszlása (miután Andrej kiszáll):
- három orosz: a barba, a gépmester és Tolja, az egyik matróz
- két bolgár: Janko, a szakács és Ivan egy matróz
- egy ukrán: Ványa
- két magyar: a fõgépész, N. József és szerénységem
Legalább lesz kivel beszélgetni. Még nem is találkoztunk, illetve biztosan, csak nem emlékszünk egymásra. Viszont ami biztos: még nem hajóztunk együtt. (Azt most nem részletezem, hogy amikor beszélgettünk, ő állt én mellettem, vagy én álltam ő mellette...)
Manőver után zuhany, kicsi tevésvevés és alvás.
Ez volt a szándék.
De nem tudtam elaludni, még élnek az otthoni beidegződések. Kilenc körül éppen ezen tépelődtem, amikor szólt a vekker (mobil), hogy tíz perc múlva éjfél.

Március 17. szombat, úton.

Felmentem a hídra, mert jobb a helyszínen, működés közben megszemlélni a dolgokat. Amit így éjjel lehetett, azt kitanulmányoztam, aztán fél három körül lementem aludni. Idejét nem tudom, mikor voltam olyan hajón, ahol a hídról a lakótérbe úgy le lehet menni, hogy ne kelljen kimenni a fedélzetre... Aki nem volt szobakonyhás coasteren, nem is tudja, hogy ez micsoda "luxus"!
A híd más és mégis olyan, mint a többi...
Amiben olyan, az a felszereltség, ami ugye előírás, csak a készülékek mások (első látásra jobbak, mint az Isartalon vagy a Lys Chrisen), amiben más, hogy itt kérem, van hely a hídon! Akár táncolni is lehet. De sétálni biztosan! Akár körbe is lehet járni kívülről.
Reggel fél hétig aludtam, majd nyolckor felmentem a hídra. A barbának odaadtam a szerződést, az allotment ordert (rendelkezés a fizetésemről, tudniillik, hogy hova kérem), meg az alkohol és drognyilatkozatomat (miszerint nem fogyasztok).
Azért ezzel tele van a hócipőm ám!
Immár egy év választ el a nyugdíjtól, soha nem volt semmi gondom az alkohol miatt (hogy a drogról ne is beszéljünk), aztán vén létemre senkiházi nyikhajok csak "úgy hajlandók elhinni, ha írásba adom...".
Felháborító és megalázó, hülye idióták alkotta rendszer.
Ugyanis ennek a rendszernek az a lényege: mindenki gazember és gyanús, tehát adja írásba, hogy nem az, amit aztán majd jól az orra alá lehet dörgölni...
Délelőtt körbejártam a hajót, ismerkedtem a dolgokkal, délután a stabilitási programot mutatta meg Andrej, valamint azt, amelyikkel a útvonaltervet készíti.
Ebédre sült oldalas volt valami paprikásburgonyaféleséggel és tejföllel. Vacsorára finom kis pálcás grillezett husika, meg rizsa és kukorica. Mindenki szereti, ahogyan Janko főz. Tegnap a sült csirkőszárnyhoz, a párolt zöldborsó és zöldség mellett még kagylótésztát is adott, azt nem ettem meg, és megmondtam, hogy nekem ne adjon tésztát, semmilyet, és a süteményeket is úgy porciózza, hogy nem kérek belõle.

Március 18. vasárnap, úton, Carboneras.

Éjjel fel se mentem szolgálatba, negyed nyolckor keltem, kényelmes reggeli, na, milyen úri dolgom van? Nem hiszem, hogy távol lennék az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez az ilyen utolsó napom.
Délután még felmentem két órácskára, beszélgettünk, ismételtük a tudnivalókat. Aztán lejöttem.
Van valami furcsa érzésem ezen a hajón. Akkor jöttem rá, hogy mi lehet, amikor beírtam a személyzeti névsort a komputerembe. Aki kívülem a legöregebb, bizony hét évvel fiatalabb, mint én. Most találkozom először azzal, hogy "tisztelik a koromat". Egyszer ennek is el kellett érkezni. Elvégre nem lehetek mindig én a suttyó a hajón...
A hajóbérlő ismerős cég, a Carisbrooke. Nem voltam velük kapcsolatban, illetve egyszer, amikor munkát kerestem. Persze a kereskedők mások, mint a személyzetisek.
Most cementet fogunk berakni.
Megjött az ügynök, s kiderült, hogy három "utat" csinálunk: kettőt Valenciába (210 mérföld az út), és egyet Motrilba (110 mérföld). És ahogy a rakodóberendezéseket elnézem, nem kell majd sokat aludnunk, mert lehet a hajót állandóan húzni, vonni, shiftelni, hogy a fix cső alá beállítsuk a rakodónyílásokat. Este nyolckor kezdtek, tizenkét órára vállalták, és tíz óra alatt berakták a hajót.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V ISARTAL

A Doveri szorosban beszélt többekkel, így Teichgraeberrel is (ex barba az Isartalról), meg Szergejjel is a volt elsőtiszttel, akit novemberben váltottam. Szergej litván alattvaló, így aztán otthon van a telekárakban, és azt mondta, hogy mennek azok bizony fel, ettől a barba bezsongott, és nem lehet mást se hallani tőle, mint hogy hány hajót fog venni készpénzért, és ha kell vár egy évet is az eladással, hogy minél több profitot zsebelhessen be.
Ettől viszont Jan van kiakadva, látszik, hogy eszi a sárga irigység, sőt a barba szerint ma kimondottan dühös volt, hogy neki miért nincs ilyen "véletlen" szerencséje? Erre persze van kézenfekvő magyarázat: mert nem német. Mert nem tanult, mert nem volt harmincéves korában német hajón parancsnok, mert nem alapoz(hat)ta meg a jövőjét anyagilag, stb. stb. Egyszerűen érthetetlen, hogy valaki ennyire foglalkozzon más anyagi helyzetével! Mintha a pénz, a vagyon az élet meghatározó eleme lenne! Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, hogy engem nem lehet elkápráztatni azzal, ha valakinek teniszpályával borított fürdőmedence van a szupermodern palotája végéhez illesztve? Hogy egyáltalán nem tudok felnézni arra, akinek három jachtja, öt kocsija van, olyan, aminek a kerekére se lesz soha pénzem? Nagyon nehéz megérteni az embereket. Még akkor is, ha tudom, hogy a többség ilyen...
Sajnos igaza volt az időjárás-jelentésnek, a Doveri szoros óta viharban megyünk. Pedig most tolni kéne a hajót, és nem visszafogni, hát nem?
A barba sms-t kapott Mikolától, hogy nem érzi jól magát, mert "a Lys Chris nem az Isartal". Nem részletezte, és ezért el nem tudom képzelni, hogy mi baja lehet. Azt hiszem, hogy a probléma gyökere ott van, hogy ez a barba szerette őt már azért is, mert nem lengyel, ott meg semmi ilyesmi szóba se jöhet, csak az, hogy hogyan dolgozik.
Beszéltem az asszonykámmal, meg Nimróddal is. Szegény fiamnak megint benőtt a körme, így a másik lábán is kivágatta, most otthon van táppénzen. Valami gond van az internettel, kérdezte, mit csináljon?
- Semmit, hiszen már egy hét se kell, és otthon leszek, majd megnézem, mit lehet tenni - mondtam, és bizony hallatlanul jó érzés volt mondani, hogy "már egy hét se kell, és otthon leszek"!
Már unok, utálok mindent, semmi se érdekel, csak a hazautazás.

Május 25. csütörtök, úton, Angol-csatorna. Nagyon ravaszul alakulnak az árapályáramlások mostanában. Azaz, ha ár ellen megyünk, akkor 2,7-3 csomó a sebességünk, tehát jócskán dolgozik ellenünk, azonban, ha az "árral" haladunk, akkor csak tíz csomót tudunk menni, tehát nem igen visz... Ez csak azért dühítő, mert ugye most siet a hajó, mert hazamegyek...
A tulaj azon gondolkozik, hogy Harlingenbe viszi a hajót hajógyárba, ugyanis az Amszterdam - Norvégia ballasztmenetbe útba esik, és amúgy is olcsó, és már van tapasztalat is, mert a Lys Chris javított itt.

Megint beletenyereltem valamibe

Milyen igaza van Kiss Jenőnek a Társadalom és nyelvhasználat című könyv szerzőjének, amikor azt írja, illetve idéz (249 old.): "Az újabb kor diszkriminációinak sorában van az anyanyelv alapján történő hátrányos megkülönböztetés is, szaknyelven szólva a lingvicizmus, amely olyan ideológiát és gyakorlatot jelent, amelyet a hatalom az anyagi erőforrások egyenlőtlen elosztásának a legitimitására, megvalósítására és újratermelésére használ a nyelv alapján meghatározott csoportok között (Skutnababb-Kangas meghatározása, l. Kontra: Regio 1992/1:214).
Ez szerintem a rasszizmusnak egy "nyelvészi szemüvegen" való megfogalmazása.
Ugyancsak Kiss Jenő írja (248.old): "Korunk nyelvi háborúi, konfliktusai a vallásháborúkra emlékeztetnek az irracionális elemekkel, az érzelmi túlfűtöttséggel, az erőszakossággal és manipulációkkal."
Azért írtam le ezen idézeteket, mert találtam a letöltött szövegeim között egyet, amitõl kinyílt a bicska a zsebemben. A fenti összefüggések ismeretében ez válasz egy "nyelvi háborús uszító" pamfletjére. Nem idézem, mert a szöveg túl hosszú. Ehelyett a honlapomon meg lehet találni a linket, amin keresztül a teljes szöveg elolvasható: Kosztolányi Dezső: A MAGYAR NYELV HELYE A FÖLDGOLYÓN. Nyílt levél Antoine Meillet úrhoz, a College de France tanárjához.
Kosztolányit szeretem és tisztelem, de nem szeretem a túlzásokat, és bizony indokolatlan és megmagyarázhatatlan túlzásba esik, amikor "úrnak" nevezi ezt az Antoine Meillet nevű patkányt.

Május 26. péntek, úton, Vizcaya. Szép, gyönyörűséges nap a mai. Megjött az utazási utasítás a Marlow-tól. Ezek szerint Alex hétfőn késő este érkezik, én meg kedden délelőtt indulok. Ezt megíméleztem az asszonykámnak, gondolom, nem érti, hogyan tudtam elküldeni. Az Inmarsat-C-vel í-mél is küldhető, persze normál áron, azaz ez az 550 bájtos í-mél ára 1 euró 80 cent. Most aztán hajrá van, mindent rendbe kell raknom hétfőig, és nagyjából be is kell csomagolnom valamint kitakarítanom, mert semmire nem lesz időm az átadás-átvétel miatt. És kedd este fél hátkor Pesten lehetek, ha minden jól megy!
Szép az élet, gyerekek!

Május 27. szombat, úton, Vizcaya. Elkészítettem a hó végét, Alexnak csak a két utolsó napot kell leadminisztrálnia a rádió-elszámolásban.
Délelőtt kisikáltam a fürdőt. Ennyi sok minden tud történni egy ilyen hét végén.
Illetve Jose szomorú, mert este hétkor játssza a zöldfoki válogatott az első hivatalos mérkőzését Portugália ellen. És ezt úgy tervezte, hogy Lisszabonban nézi. Nos itt, még hallgatni se tudja.
Este jött Vincent, riheg-röhög, kedvesen mosolyog, látszik, nagy zavarban van.
- Chief nem tudna egy DVD-t készíteni?
- Persze, hogy tudok.
- Csak hát nincs üres DVD lemezem.
- Megnézem, maradt-e még.
Újabb rihegés-röhögés, nadrággyűrögetés, és nagy nehezen kiböki, mintha a fogát húznák:
- Majd kifizetem...
Legyintek, mert mit kérjek érte? Egy eurót? Attól nekem jobb lesz? Hiszen a 25 üres lemez nekem két eurómba került, akkor most kérjem el 10 árát?
- Ugyan már, ha van, elkészítem ingyen is.
Vincent boldogan el.
Este Jan azt mondja vacsoránál:
- A barba mesélte, hogy capt. Król sms-t küldött neki, mi szerint Mikola nem érzi jól magát a Lys Chrisen.
- Az nem lehet, Jan! - mondom neki.
- Dehogynem, a captain így mondta! King George üzente, hogy nem érzi jól magát Mikola!
- Jan, gondolkozz: miért küldene egy parancsnok a másiknak egy sms-t a magántelefonjára, akit nem is ismer, azért mert a szakács nem érzi jól magát a hajóján? Egyszerűen félreértetted, amit a barba mondott.
- Nem, én értettem, amit mondott, így mondta!
És még mondja valaki, hogy nincs igaza a barbának, amikor azt mondja, hogy Jan nem sokat ért angolul! És a gyengeelméjű Sadlo kiválót adott neki!

Május 28. vasárnap, úton, a spanyol-portugál partok előtt. Volt üres lemezem, hát Vincent megkapta az áhított DVD lemezét.
Éjjel kérdem a kaftánt, miért mondta Jannak, hogy King George írta az sms-t? Hiszen mi tudjuk, hogy Mikolától jött (ugyanis én is olvastam).
- Ez az ember nem ért semmit angolul! Azt mondtam, hogy Mikola küldte, és kérdeztem, ismeri-e Król captaint, mert gondoltam, ő lehet az oka, hogy Mikola rosszul érzi magát. Azt se tudjuk, ki a parancsnok most a Lys Chrisen!
Hát ez a helyzet Jan angol tudásával.
Ja, és capt. Królt mindenki King George-nak hívja, mert a Jerzy Król lefordítva angolra György Király.
És kérem, már azt is elmondhatom, hogy ha minden jól megy, és nem jön közbe semmi, akkor holnapután hazamegyek! Így, lazán: holnapután, nem "még 12 napom van hátra"...
Dühöng a vihar, ami azért felháborító nyár elején, május végén. Egy a hallatlan szerencséje, hogy hátulról jön, és nem tart vissza, mert ha fordítva lenne, akkor... akkor... akkor azt mondanám, hogy a kiskésit neki, és szomorú lennék.
Délelőtt utoljára kiáztattam a lábam, hogy délután elkezdhessem a csomagolást, mert a négyszögletes lavórom vinni akarom haza, mert pontosan belepasszol a bőröndbe, és bele tudok pakolni.
Azt mondja a portugál hírek, hogy Lisszabonban 37 fok van. Ilyenek ezek a hírek, errefelé, a hazafelé úton. A vihart elfújta a szél, olajtengeren megyünk, ami igen ildomos az út végén. És végre felgyorsultunk, 9 csomó felett "repülünk"!
Adminisztrálok, takarítok, mosok, készülök...
Este beállatosodtunk.
Először delfinek vettek körül, csak úgy pezsgett a víz. Sok videót és fényképet készítettem! Aztán vacsora után, úgy hét óra után galambok jöttek, és beköltöztek a kéménybe. Illetve a kéményt körülvevő lezárt részbe.

Május 29. hétfő, úton, Lisszabon. Hát ez a nap is eljött! Utolsó éjszakai őrség, utolsó délutáni őrség, utolsó érkezés és kikötés. Mindezt leírhatom, mert délelőtt megjött, hogy kifizették a jegyet, az ügynökséget felkérték, hogy intézzék a be- és kihajózást.
Hajnalban megszállt egy csomó bogár, lepke, mindenféle repülő szerkezet. A pillangóról sikerült készítenem pár képet.
Sokkal jobban jöttünk, a tegnapi nap átlaga 9,1 csomó, és ma is száguldottunk, így aztán nyolcra kikötöttünk.
Tegnap este egy vontatmányt utolértünk, de nem az én őrségemben. Még fél kilenckor feljöttem, hogy megnézzem, esetleg lefényképezzem, de messze voltak. Viszont látszott, hogy érdekes, mert a bárkán két hatalmas daru ágaskodott.
- Chief, ha megmutatja, hogyan kell kezelni a kamerát, készítek felvételt. Otthon van vagy négy készülékem, az első még a vállra helyezendő Grundig, VHS kazettával működött. Én jól tudok videózni, nagy gyakorlatom van. Ezen a feleségemmel mindig vitázunk, mert ő túl gyorsan mozgatja, nem hallgat rám, amikor tanítom, hogy három másodpercnél rövidebb snittet ne készítsen, és a többi... Így aztán örültem, hogy hozzáértő kezekbe kerül a kamera, és lesz a vontatmányról jó felvételem.
Hát nem lett.
Érthetetlen, hogy a "hozzáértők" is mennyire ugatják a videózást. Remélem a három percből tíz másodpercet ki tudok vágni, mert ugye több nem is kell.
Délután beszéltem az asszonnyal.
Nem kapta meg az í-mélt. Illetve megkapta, de nem nyitotta ki, így nem tudta, hogy tudhatná, mikor utazom.
Ugyanis a tárgy mezőbe azt írtam, hogy "hazamegyek". Pár hete kapott valami í-mélt egy hülye szektától, aminek a tárgya szintén ilyesmi volt ("hazamegyek hozzád" vagy mi). Így aztán azt gondolta, hogy a folytatása érkezett, ezért nem nyitotta meg, és még nem is orrolhatok rá.
Idáig írtam a Naplóm a hajón, ezt a részt már a budapesti gépen verem a szövegszerkesztőbe.
Úgy terveztem, hogy érkezés után kimegyek a városba, mert akartam venni Portóit ajándékba az otthoniaknak, de ép ésszel beláttam, hogy hamvába holt ötlet. Így aztán csomagoltam, takarítottam, és mire feleszméltem tíz óra volt, hát ha kimegyek, akkor vagy nem készülök el, vagy nem alszom az éjszaka.
Néha kinéztem, Alexet lesni, de csak nem jött. Végül éjfél után érkezett meg. Hallatlan örömmel köszöntöttem!
Éjjel fél kettőig téptük a szánkat, a barbától nem lehetett átadni és átvenni, mert állandóan a hajóival volt elfoglalva, meg a litvániai földjeivel, hát hamar otthagytam őket, és elmentem aludni.

Május 30. kedd, Lisszabon, London, Budapest. Az alvást csak próbáltam, mert olyan irdatlan hőség volt, hogy nem lehetett elszundítani se! Valamikor három körül köszöntött rám az álom, de hatkor már keltem. Fél hétkor találkoztam Alexszel, kilencre befejeztük az átadás átvételt.
A taxi, illetve az ügynökségi kocsi tízre jött, nagyon pontosan érkezett.
Lisszabonban pontos indulás, de előtte azért

Lefegyvereztek

Na, ezt megmagyarázom.
Amikor át kellett menni a biztonsági vizsgálaton, számomra újdonság volt, hogy a számítógépet ki kellett vennem a táskájából, és külön ment át a vizsgálaton. Értem, és persze elfogadom, hiszen bele lehet építeni egy bombát.
Tehát aszondja a szekurity:
- Vegye ki a laptopot.
Táska kinyit, hát a laptop tetején az összes hajózási bizonyítványom, és azok hegyibe ott gubbasztott egy, nem is tudom, első látásra mit gondoltak róla, mert azonnal lecsaptak rá. Egy rozsdamentes acélból készült, mintegy harminc centiméter hosszú tárgy volt nálam, amivel robbantani nehezen tudtam volna, és legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérülést lehet vele okozni, ha mondjuk a pilóta fenekébe dugom.
Ugyanis amire lecsaptak, és elvitték, hogy alapos vizsgálatnak vessék alá, az rendőrileg szólva egy "harminc centi hosszú, rozsdamentes acélból készült, cipőkanálnak látszó tárgy" volt.
Nos, én ezt cipőkanálnak is használtam a hajón, és azért került a laptop tetejébe, mert előbb elpakoltam a számítógépem, és csak utána öltöztem, és amikor felhúztam a cipőcskémet, ez a táska volt csak nyitva, hát ide tettem.
Szóval a szekurity döntőbizottság úgy határozott, hogy nálam lehet.
Cserébe nem dugom a pilóta fenekébe.
A tranzitban vettem két üveg Portóit. Egy az apámé lesz, egyet mi iszunk meg.
Londonban izgalom.
Ugyanis ez a Heathrow olyan hatalmas és olyan marhán van megszervezve az átszállás, hogy attól tartottam, lekésem a csatlakozást Pestre. De kitaláltam, hogy a "fast track" használatával időben átjuthatok az irdatlan, sok emberből álló, csomagellenőrzésre várakozó tömeg megkerülésével.
Sikerült.
Akkor most becsukom a laptopot, mert indulunk.
Közben olyan irdatlan álmos vagyok, hogy alig tudom a szemem nyitva tartani.

Nézzéteka bilbaói videót!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V ISARTAL

Május 18. csütörtök, Sunndalsöra. Reggel menetrendszerűen elkezdték a berakást. A stivador "jó" hírrel szolgált: egy konténeres hajót várnak, s ha megjön, akkor ki kell mennünk az öbölbe, driftelni. A legjobb az egészben, hogy hajnali háromra várják.
Legalább nem kell sokat aludnunk!

Jose

A főnök panaszkodik a matrózokra, és teljes mértékben igaza van. Eddig tél volt, rossz idők jártak, csak azért, hogy ne üljenek, sose zavarta őket fölöslegesen munkára. Most, amikor eljött a munka ideje, viszont elvárná, hogy teljes erőbedobással dolgozzanak.
A raktárkeretet kell rendbe hozni. Hiába van két flexünk, és hozzá drótkefe korongok, a matrózok csak a raskétával kapargatnak. A barba kiment, és megmondta, hogy használják a flexet, azzal sokkal jobban haladnak.
Következő reggel megint csak raskétáznak.
A főnök ki a deckre és szól, hogy a gépet használják.
Másnap reggel szól az egyik gép, Jose meg raskétáz.
A főnök kiakadt, kiment, és megmondta, hogy nem akarja még egyszer látni, hogy nem géppel dolgoznak.
Erre Jose megsértődött, és azóta úgy jár-kel, mint akinek belemásztak az öntudatába.
José viselkedése még érthető is lenne, ha azon csattana, akire haragszik. Mert összeakasztotta a bajszát a Marserv beosztójával (a Marlow rotterdami leányvállalata), aki azóta nem hajlandó AB-ként behajózni, csak OS-ként, ami ugye fizetési fokozatot is jelent, s így Jose azóta kevesebbet keres. Süt a viselkedéséből, hogy én "csak OS vagyok", nem vagyok hajlandó AB-skedni. Azaz, ha bármivel mentem hozzá, Vincenthez küldött. Nem hajlandó használni az "eszét" a hajó érdekében.
- Kell valamit rendelni a fedélzetre? - kérdezem tőle.
- Kérdezze, chief, Vincentet - válaszolja unottan.
Még 6 napom van hátra a szerződésből!

Május 19. péntek, Sunndalsöra, úton. Hát, hogy is mondjam. Nem az ilyen típusú éjszaka a kedvencem, amikor az embernek nem kell hülyére aludnia a fejét, hanem éjjel egykor fel is kelhet, mert manőver, jön a Tina, kirak négy konténert, berak párat, itt van három órát part mellett, és elmegy, s ez pontosan annyi időt vesz igénybe, amennyit a normális ember alvásra szán (ebből adódik a nyilvánvaló: a tengerész nem normális...).
Tegnap kiszámoltam, hogy sajna csak hétfőhöz egy hétre érhetünk Lisszabonba, mert most miért lenne nagyobb az átlagsebességünk 8 csomónál, ha eddig sose volt, nem igaz?
Szóval csak 29-én érkezhetünk (jó idő esetén), és 30.-nál előbb nem fogok repülőre ülni. Ez egy nagyon sajnos dolog, de kivédhetetlen.
Reggel fél nyolckor eligazítottam a melósokat, elrendeltem a matrózainknak, hogy vegyenek vizet, és eldőltem a szófán. Tizenegyig voltam dőlve és aludva, amennyire aludni lehet egy nálam 40 centivel rövidebb alkalmatosságon.
Berakás közben kikérdeztem az egyik rakodómunkást a 17.-i ünnepről. Azért siralmas, hogy felnőtt emberek nem tudják elmondani, hogy mit ünnepeltek szerda, annak ellenére, hogy a legnagyobb ünnepüknek tartják. Még jó hogy volt nála naptár, és abban utánanézhettünk mindegyik norvég ünnepnek.
Az indulás után még lenyomtam másfél óra őrséget, aztán vacsora, majd alvás. A fáradtság ellenére nem tudtam elaludni, olyan meleg volt. A fedélzetre nyíló ajtót zárva kell éjszakára tartani, amikor le van a hajó rakva, így aztán levegő semmi...
Eljöttünk az "utolsó" berakó kikötőből.
Megcsináltam az "utolsó" indulási manővert is.
Még 5 napom van hátra a szerződésből!

Május 20. szombat, úton, Norvég tenger. Délelőtt jót aludtam, reggel a barba kikapcsoltatta a fűtést. Délelőtt lemegyek kávézni, hát a barba megjelenik "talpig" komputerben. Joséval érdeklődve néztük, amíg kigubancolódott a sok zsinórból, elhelyezte az asztalon, de amikor elkezdte mutogatni Josénak a fotókat arról, hogy az előző matrózgárda hogyan festette le a hajót, és milyen jól dolgoztak, a matróz érdeklődése azonnal lelohadt. És a barba hiába magyarázta, és mutatta neki nagy lelkesen a fotókat, a kávéidő végeztével felállt és szó nélkül otthagyta a főnököt.
Ez is nyilván olyan amit nem lehet felróni neki, mert mit? Azt hogy szó nélkül elment?
- Vége a kávéidőnek, muszáj mennem... - mondhatja, és igaza lenne. De ha tisztességesen akarna eljárni, akkor mondania kellett volna valamit, hogy elnézést, mennie kell.
A főnök másra is panaszkodott. A litván kislány kezd begörcsölni, és attól fél, hogy mi történik, ha a földek átírása után a barba hátat fordít neki? Ha az egyezség ellenére nem kap semmit?
Erre csak azt tudom mondani, hogy ha valóban ettől fél, akkor nem ismeri a barbát. Ugyanis ez az ember tisztességes és jó. Ha valakitől egy kiskanál szeretet kap, arra egy dézsával zúdít. Ez az ember képtelen becstelenül viselkedni, nem tudna senkit átvágni (sokkal inkább alkalmas ő arra). A "vérengző énje" egyfajta sündisznóállás a világ sok-sok becstelenségével és pofonjával szemben.
Még 4 napom van hátra a szerződésből!

Május 21. vasárnap, úton, Északi-tenger. Jót aludtam. Álmodtam valami "kis marhaságot" is: egy "folyami villamoson" utaztam, valamiféle tengerész megemlékezésről jöttünk haza egyenruhásan, és ott találkoztam a következő (magyar) hajóm parancsnokával. A pasi - az egyik kikötéskor - átszállt a vízi villamos első kocsijába, én is utána mentem, és összeszámoltam: tizenhét tengerészből kettőt ismertem, a többit nem. Az egyik ismeretlen kolléga megrótt, mert nincs a szleng szótáramban a "kambúza íz" amit a szagosodni kezdő húsnál érez a tengerész, és a "csencs manus" is hiányzik, aki bejön a hajóra pénzt váltani. Hát kérem, amint felkeltem, pótoltam a szótáram hiányosságát, és még találtam lazán három kifejezést, így ma öt szóval gyarapodtam!
Az álomnak van egy rejtett értelme is: a tizenhét tengerész közül tizenöt "nagyhajós" volt, nyilván kábeles, protekciós, ezért nem ismertem őket, mert nem hajóztam velük együtt, ugyanis én kishajós voltam világéletemben a Mahartnál. (Hoppá: nagyhajós, kishajós, új szavak!) Ezekkel együtt már tizennégy szóval gyarapodtam itt a hajón az elmúlt hat hónap alatt.
Még 3 napom van hátra a szerződésből, és rettenetesen tele a hócipőm mindennel, haza akarok menni!!!

Május 22. hétfő, úton, Északi-tenger. Na, kérem, eddig tartott a jó idő. Ma hajnalban belementem a szembeviharba, még nem elviselhetetlen, és a sebességünkből is csak másfél csomót vett le.

Zene és filmbutik lettem

Most éppen médiagyártó lettem, mindenki jön a kéréseivel. A barbának készítettem egy DVD-t a filmjeimmel, de folytatnom kell, mert nem elég egy lemez.
Aztán Jose adott egy üres DVD-t, hogy másoljam rá a harmadik részt az Isartal videókból. Hát több mint háromórányi filmet készítettem a hat hónap alatt! Aztán kérte, hogy készítsek egy olasz zenei összeállítást, mert a felesége nagyon szereti a talján muzsikát, és nagyon örülni majd, ha a hatvanas és hetvenes évek nagy olasz sztárjai számait megkapja (Gigliola Cinquetti, Rita Pavone, Caterina Caselli, Bobby Solo, Toto Cotugno, Adriano Celentano...).

Aztán jön..., illetve ez a sztori kissé előbbre nyúlik:
Valamikor egy hónapja jön Vincent és ad egy CD-t.
- Chief, kérem, készítsen nekem egy Julio Iglesias CD-t.
- Nincs egy dalom se tőle - mondom teljesen természetesen.
Vincent szeme kikerekedik, és látom rajta az erős felindulást.
- De chief! Annyi jó zenéje van, lehetetlen, hogy ne legyen Julio Iglesias!
Márpedig ilyen lehetetlenség állott elő velem. Szégyellem, de mit tehetek, ha egyszer nincs (mert nem szeretem a dalait). Így aztán Vincent vett Sunndalsörában egy dupla albumot, és azt kell átmásolnom az egyik barátja számára. És így most már van Julio Iglesias zeném is... bár nem hinném, hogy agyonhallgatom a közeljövőben.
Annál inkább Bob Marleyt. Ő egy nagy meglepetés volt (Vincente vásárolta meg két lemezét, és kért másolatot róla), mert eddig azt hittem, hogy nem ismertem, és tessék, kiderült, hogy ismerem a számai egy részét, és az is, hogy szeretem a nótáit, csak eddig nem tudtam kihez kapcsolni őket, mert számomra minden fontosabb egy nóta esetén, mint az, hogy ki, kik éneklik, milyen CD-n van meg efféle jelentéktelen adatok. Persze, az ember tudja, hogy egy gyapjas, loboncos fejű jamaikai srácról van szó, de valahogy a megjelenése alapján nem nagyon kapkodtam utána. Oszt tessék: kiderül, hogy tök jól zenél az ipse.
Meg van egy reggae albumom is Vincent jóvoltából, hát az is szuper. Ilyen meglepetések tudnak érni a hajón mostanság, hazamenetel előtt.
Délután leromlott a láthatóság, viszont az ígért rossz idő nem tört ránk.
Viszont a barba úgy elsunnyogott az Ekofisk mellett, hogy nekem egy szál vonal se jutott.
Még 2 napom van hátra a szerződésből!

Május 23. kedd, úton, Északi-tenger. Hú, azannyát, holnap lejár a szerződésem... hát nem igaz, hogy mennyire mennék már haza, olyan vagyok, mint zsenge gyermekkoromban, hogy ha utaztunk Békéscsabára Mária néniékhez, akkor napokkal előtte be voltam sózva.
Délután a hajóbérlő a jó frászt hozta rám.
Ugyanis megadta a következő utat: Marinból cellulóz Amszterdamba. Ha ezt a Marlow megtudja, akár el is halaszthatja a váltást, de azért bízom abban, hogy nem. És hogy ez biztosabb legyen, meg is mondtam a barbának, hogy ne adja meg a ciprusiaknak a következő utat, csak ha kérdezik, azt meg minek tennék? Részükről itt a váltás le lesz tudva, egyelőre szükségtelen információ, hogy mi lesz Lisszabon után!
Még 1 napom van hátra a szerződésből!

Nézzéteka bilbaói videót!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V ISARTAL

Május 12. péntek, Ayr, úton. Az úgy van, hogy az ember a kis zsebpénzét "megcsinálja". Olyan országban, ahol egy doboz cigaretta 5 fontba kerül (2200 forint) nem nagy gond eladni egy karton LM-et, és van pénz egy sörre, telefonálásra, borítékra, képeslapra, hogy ne legyen a zsebed üres, ha kimész.
Na, tegnap, amikor mentem kifelé, egy kisfőnök jött, hogy venne cigit, de csak holnap reggel tud átjönni a hajóra, amikor még a nagyfőnökök nincsenek bent.
- Rendben, majd megkérdem a srácokat is - mondom, és ezzel tegnap az ügy lezárva.
Ma reggel a barbával a decken iszom a kávét, és persze ő éppen beszél, nem tudom, de ma valahogy így hozta a sors, hogy én hallgattam, ő meg mondta, mondta, mondta...
Jön egy nagyfőnök valaki, megszemléli a rakományt, jön az én kisfőnököm, int, hogy ha a nagyfőnök elment, akkor "beszélünk"... Igen ám, de a nagyfőnök szólt valamit a duma-automatánkhoz, mire abból elkezdett ömleni az angol, és öt perc múlva a nagyfőnök tisztában volt Oldenburggal, a hajók eladási áraival, a telekárakkal Klaipedán és hogy egy használt bulldózerrel mennyi idő alatt ássa ki az alapokat a berlini házhoz...
Jose és én ott szenvedtünk a háta mögött, hogy mikor engedi már el a nagyfőnököt, mert addig nincs zsebpénz...
Nos a zsebpénz mintegy másfél óra múltán állt házhoz, addigra a meggondolatlan britnek sikerült valahogyan megszöknie.
Rakodásnak vége, indulás kora délután. A manőver szerencsés. Illetve én.

Hétujjú vagyok

A Jóisten vigyáz a hülyékre és a részegekre, szokták volt mondani. Esküszöm, nem voltam részeg, hát akkor csak egy választás maradt.
Olyat tettem, amiért a kéthetes kezdő tengerész fenekét szétrúgtam volna!
A horgonycsörlő dobján levő kötélnek a végét röviden fogtam meg, úgy lazítottam rajta. A kirakás miatt a laza kötelek - ahogyan a hajó egyre jobban kiemelkedett a vízből - feszesek lettek, és a lazításkor a kötél megugrott. Odarántotta a kezem a dob pereméhez, az ütést éreztem, az első megkönnyebbülés akkor volt, amikor ki tudtam venni a kezem a kötél alól, a második, amikor azonnal lerántottam a kesztyűm, és láttam, hogy nincs összeroncsolva, a harmadik, amikor a "sokcsillagos" fájdalom ellenére láttam, hogy mozog. Az, hogy kezdett színesedni éppen nem érdekelt.
Most van két extra ujjam, aminek tulajdonképpen nem nagyon muszájna lenni... Tehát volt öt a jobb kezemen, ehhez jön a két ajándék, hát akkor van hét ujjam, nem?
A barba a hídon, mert hatalmasat aludt az éjszaka, hát engem szórakoztat. Illetve van más is.
- Chief, nem halogathatom tovább, meg kell tanulnom, hogyan kell használni az új Inmarsat-C készüléket.
Ezt már hetek óta hallom, de még sose vette komolyan. Na, ma elmagyaráztam, és "próbaképp" megadta a Marlow-nak a következő utat.
Egy óra múlva válaszolnak: Lisszabonba jön Alex, aki a Lys Chrisen is váltott, én meg mehetek haza. Remélem, nem másítják meg a szándékukat, ha közben a tudomásukra jut, hogy utána Setubalban rakunk be holland vagy német kikötőnek.
Most még nem merem komolyra venni, majd ha jön értem a taxi, akkor elhiszem...
Még 12 napom van hátra a szerződésből!

Május 13. szombat, úton. Évforduló a mai nap: 30 éve ismertem meg az asszonykámat, igaz, akkor még nem volt a feleségem, de három hónap múlva az lett!
Ébredés után első, hogy az ember beszerzi a felébredéshez szükséges kávémennyiséget.
- A parancsnok várja a hídon - mondta Jose, amikor beléptem a szalonba.
Nagyon nem akartam érteni, hogy miért várna, hát vagy háromszor elmondtattam vele, és mire felébredtem, megértettem, hogy "kis probléma" esete van...
- A tengeri szelepek eresztik a vizet a gépházba - fogad a főnök nem túlságosan lelkendezve. - Le kell mennem, egy ideiglenes pakolást teszek bele. Ki volt az az idióta, aki a ballasztrendszerbe pillangószelepek tett? És miért fogadta el a Germanischer Lloyd! - dühöngött magában.
Így aztán kicsit megnyúlik a mai szolgálatom.
Még 11 napom van hátra a szerződésből!

Május 14. vasárnap, úton, Atlanti óceán. Semmi különös, megyünk, igaz, megfontoltan. Igyekszünk megszökni a vihar elől, amit a hét végére adott a parti őrség.
Még 10 napom van hátra a szerződésből!

Május 15. hétfő, úton, Norvég-tenger. Hát nem ért utol a vihar. Csak lityegünk, mint a keljfeljancsi, pedig alig vannak holthullámok.
Ha azt számolom, hogy Lisszabonból megyek haza, akkor megkezdtem az "utolsózást"
Ez az utolsó ballasztút.
Még 9 napom van hátra a szerződésből!

Május 16. kedd, úton, Norvég-tenger, Kristiansund, úton, Sunndalsöra. Az a helyzet, hogy jobban örülnék egy kis unalomnak, nagy-nagy tespedésnek, nem pedig a történéseknek, amelyek kétségtelenül érdekessé teszik az életet, de egyúttal a gépházi alarmtól nem tudtam reggel elaludni. Ugyanis a szennyvíztank megtelt a gépházban, ez nem lenne valami nagy ügy, de az igazság az, hogy üzemanyaggal telt meg, és ezért egész délelőtt rohangálás, javítás, szerelés, szóval unom már a kalandjainkat... Még jó, hogy befelé menet vettünk üzemanyagot Kristiansundban.
Az olajat egy javításon levő fúrótorony mellett kaptuk. A szivattyúmester szerint állandó verekedések tarkítják az életet a platformon. Ugyanis a személyzet fele olasz, a másik fele angol. És ugye a tavasz folyamán több angol-olasz párharc volt az európai kupákban, és egyik nemzetet se kell félteni egy kis fanatikus szó és ökölcsatától labdarúgásból kifolyólag!
Persze az se volt piskóta, mert a rakpart nem volt szabad, fél egytől fél négyig tartott, amíg part mellé keveredtünk, ötkor indultunk. Jól elfáradtam a végére.
Este tízkor Sunndalsöra.
Még 8 napom van hátra a szerződésből!

Május 17. szerda, Sunndalsöra. Nemzeti ünnep, de itt, Norvégiában. Az ünnep tárgya: az alkotmány. Egész nap jó reggelt volt. Azaz: Jó reggelt Norvégia. Azaz: ez a reggeli tévémûsor címe, ami egész nap ment, a stúdió egy oslói ház tetején volt, onnan köszöntött mindenkit a népviseletbe öltözött két műsorvezető. Persze kapcsoltak sok-sok más helyszínt is.
Itt is volt (lehetett) műsor, de ami otthon ilyenkor szokásos, hogy a pártok szócsatát vívnak a szónoki emelvényekről, teljességgel hiányzott. Nincs ünnepi gyűlés, szónok és egyéb, a szocializmusból átmentett baromság. Nincs megemlékezés, nincs duma, csak mosolygós emberek és gyerekek, mindenki tetőtől talpig kokárdában, a népiek is, meg az urbánusok is - akik itt nem a "szívükben viselik a kokárdát", zászlólengetés, meg ünneplés, és délután Oslóban valamiféle felvonulás.
Mutatták a hercegi családot is, aranyos a két pici, az egyik karonülő kisfiú, és egy kétévesforma kislány. A német hercegné első házasságából származó kisfiú nagyon öntudatosan lengette a norvég zászlóját és kezet fogott az őket köszöntő mindhárom gyerekkel. Közben a hercegné állandóan vadászott a kislányára, aki minduntalan elszaladgált... Csoda-e, ha öt órán keresztül kellett szegényeknek ácsorogni és vidám képet vágni az alattvalókra!
Ebéd után kimentünk a barbával. A kultúrházban egy tárlat nyílt.
- Ilyet én is tudok festeni! - mondta a főnök, amint meglátta a képeket. Ebből nyilván kiderül, hogy a legtöbb műalkotás non figuratív volt.
Sétáltunk, körbejártuk a kisvárost, és a végén leültünk egy cukrászdába.
- Kér fagylaltot az almás lepényhez? - kérdezte legnagyobb meglepetésemre a pultos kisasszony. Csudálkoztam egy darabig, aztán igent mondtam. Biztosan nem lehet rossz, és nyilván így eszik a helyiek, ha már megajánlotta. Hát valóban finom volt. És valóban így eszik, mert láttam mást is fagyival enni. És mivel a többi sütikét magában fogyasztották, azt hiszem, csak ehhez dukál. Otthon is ki lehet próbálni! Az olasz gépi fagyival jó, nem a gombócost adják hozzá, bár megkérdezték.
Befelé jövet egy benzinkútnál megvettem a Spartacus című filmet.
Beszéltem Encsivel is, meg a barbával is, akit nem akart kienni a fene a kabinomból, csak negyed éjfélkor távozott, amikor már marhára ásítoztam.
Még 7 napom van hátra a szerződésből!

Nézzéteka bilbaói videót!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

M/V ISARTAL

Május 8. hétfõ, úton, a Norvég-tengeren. A főnök dögrováson van. Influenzás, de annyira, hogy meg se várta, hogy éjfélkor felmenjek, hanem előbb lejött és zuhant az ágyikóba.
Ha jól összeszámolom, amióta elhagytuk a Vizcayát, volt három viharos napunk, és azon kívül olajtengeren hajózunk. Sose értem meg ilyen hosszan "élő" sima tengert. Nem panaszképp mondom ám! Csak azért jutott eszembe, mert hallgattam a brit időjárást, és ahova tartunk ott mindenféle szelek fújnak. Hallatlan!
Éjjel belementünk egy tengeralattjáró hadgyakorlatba, 22.00 - 08.00 között folyamatosan jöttek. Távolról tökéletes visszhangot adtak a radaron, ahogyan másfél mérföldön belülre értek, eltűnt mindegyik. Nem lehetett más, csak tengeralattjáró konvoj. Ahogyan jövünk délre, úgy hűl a levegő. A sarkkörön túl 20 fok volt, most délben csak 12-t mutatott a hőmérő.
Még 16 napom van hátra a szerződésből!

Május 9. kedd, úton, Észak Atlanti Óceán. Semmi különös. Megyünk, sűrű köd ülte meg a Shetland-szigetek környékét. Éjszaka érkeztünk a szigetekhez, a barba teljesen "ráhúzott", mert faxot kellett küldeni az ügynökségnek Ayrbe, jó telefonvonal volt egészen reggelig, de az asszony nem kapcsolta be a mobilját, így nem tudott arról, hogy beszélhetnénk.
Egyre inkább ideiglenesebb érzés uralkodik el rajtam: már csak félig vagyok a hajón, ideiglenes állapotnak tekintem, viszont jó lenne tudni, hogy honnan és mikor mehetek már haza... A barba pötyögött valamit, hogy Alexnek valami miatt minél később, annál jobb, hát nem tudom.
Hajnalban lefekvés előtt fél órát fűtöttem a kabint, olyan hideg van. Már tíz fokkal hidegebb van (11 fok), mint Glomfjordban.
Érkezés nem a legjobb lesz, mert pont lekéssük a hajnali magas vizet, és mivel horgonyt nem tudunk dobni (a barba nem mer, mert nem biztos, hogy fel tudjuk húzni a halódó horgonygéppel).
Még 15 napom van hátra a szerződésből!

Május 10. szerda, Sea of Hebrides. Gondban vagyok, nem tudom, hogy minek fordítsam a tengert, ahol hajózunk, mert a Hebridák-tenger elég röhejesen hangzik (a számomra), pedig nagy valószínűséggel ez a helyes. Ez a Hebridák és Skócia közötti tenger.
Délben a barba teljesen ki volt akadva, és meg tudom érteni. Most nem Jan a "bűnös", most a tulajra prüszköl teljes joggal. Ugyanis az egész úton a telexeiben állandóan magyarázkodott, hogy azért nincs sebesség, mert áramlással szemben megyünk, meg minden, szóval próbálta védeni a tulajdonos érdekeit, az a marha meg pénteken értesítette a hajóbérlőt, hogy el vagyunk algásodva, és ezért június elején hajógyárba viszik a hajót. Ebben az a dühítő, hogy erről a parancsnokot is illett volna értesíteni. Remélem, nem kell megvárnom a hajógyárat. Elképzelhető, hogy Ayrból Sunndalsöra és Lisszabon lesz, akkor Portugáliából mindenképpen haza akarok menni. Ez nagyjából május 27.-28. körül lehetséges, de ugye semmi se biztos, hát csak találgatok.
Fantasztikus olajtengeren hajózunk a világnak ebben az egyébként igencsak viharos sarkában!
Délután négy óra: telex érkezik. Lisszabon után a hajó valószínűleg Setubalba megy és onnan Németországba visz cellulózt.
Püff neki.
Nem hinném, hogy Portugáliából váltanának. Akkor nézzük úgy a helyzetet, hogy több pénz jut a nyaralásra, és örüljünk neki, hogy a két utolsó szerződés után (amikor nem tudtam a hat hónapot kitölteni) most legalább van egy kis anyagi kárpótlás, és főleg annak örüljünk, hogy bírom fizikailag ezzel a parancsnokkal.
Ja, a barba. Mutatom a fotóimat, és közben előkerül az a három fénykép, amit éjszaka készítettem az olajos fokhagymáról, amit az ő útmutatása alapján készített el Jan (és nekem is nagyon ízlik).
- Minek ez a kép? - kérdezi meghökkenve.
- Kiteszem az internetre a recepttel...
- Hogyan?
Erre gyorsan megmutattam a honlapot, mert már azt is elkészítettem, mégpedig úgy, hogy ott az ő fényképe is. Ránézek, hát meg kell zabálni a pasit. Úgy vigyorgott, mint egy gyerek. Az arckifejezése valami olyasmi (kicsit zavart) volt, hogy "jé, kint leszek az interneten!".
Még 14 napom van hátra a szerződésből! (De ez ugye már nem nagyon számít...)

Május 11. csütörtök, úton, Ayr. Minden a lehető legjobban alakult. A barba tizenegy előtt húsz perccel hívott a hídra, addigra már felöltöztem, teljesen kialudtam magam. Kikötés, raktárnyitás, és az ebéddel csak negyedórát csúsztunk.
Ebéd után azt kérdi a parancsnok:
- Chief, tudja-e, hogy a skótok mennyire jártasak a hajók kirakásában?
- Nagyon... - mondtam, mert fogalmam se volt, hogy mire akar kilyukadni.
- És képesek kirakni a műtrágyát?
- Képesek.
- Akkor miért nem megy ki videózni?
- Már megyek is! - mondtam, pedig nem is volt igaz, előbb zuhany, és csak utána mentem ki.
Szeretem azt a kisvárost. Árad belőle a brit nyugalom. A modernizálásnak a falakon belül van helye, kívül minden őrzi a régi hangulatot. Ami fantasztikus, és igazából csak most tűnt fel, hogy a főutcán három képeslap áruházat találtam. És ezek nyilván hasznot hajtó vállalkozások. Egyetlen ekkora bolt otthon egy városban se lehetne nyereséges... Nyilván grafománok a britek, és minden adódó alkalomra képeslapot írnak mindenkinek.
Az egyik üzletben megszólított egy idős hölgy:
- Ön amerikai turista?
- Magyar vagyok, magyar turista vagyok - válaszoltam. Nyilván a kezemben levő videó miatt gondolta.
- Menjen át az úttesten, és a szemközti kis keskeny utca végében egy nagyon régi templom van, valamikor az 1650-es évekből, igazán érdemes megnézni. Videózza le.
- Ó, nagyon köszönöm, igazán kedves, egész biztos megnézem - köszöntem a hölgy kedves ajánlatát. Még sétáltam előbb, végül megleltem a nekem való boltot, és vettem borítékot, hogy el tudjam küldeni a levelem. Utoljára az Isartallal voltam Newportban, és akkor vettem 100 darabot, az most fogyott el. Megtaláltam a kis templomot, 1656-ból való, és körülötte a régi temető... A sírok legfiatalabbja is az 1900-as évek elejéből való. Egy tengerészkapitányt találtam 1795-ben hunyt el. És véletlenül megálltam négy mártír emlékére emelt sírkőnél is, őket 1666-ban végezték ki. Nem mondom, hogy nem fáradtam el. A kikötőben van egy világítótorony. Nem a szokott helyen, a tengerparton, hanem az épületek között. Már nem használják. Nyilván amikor feltöltötték a jelenlegi területet, akkor a tengert kiszorították innen, hát hasznavehetetlenné vált. A régi kikötőmedence sarkánál strázsál. Valahogyan fel kéne menni, sose láttam világítótorony lámpát közelről. Talán még megvan...

Ayr, öreg híd

Este kis tévézés. A Ch4 adását néztük.

Deal or no deal

Még nem láttam a briteknél, de otthon "Áll az alku?" címmel fut. Az kicsit más, ez természetes. A "táskahordozók" kiválasztása nem program, a játékosé se, viszont 22 táska van.
A játékosnak ki kell választani a kis pénzeket tartalmazó dobozokat, a legkisebb 1 penny. A legnagyobb nyeremény 250 ezer font! Nos a játékvezetõ, illetve a bankár (itt nem igazgató úr van, csak egyszerűen egy bankár) felajánlott egyszer 7 ezer, kétszer 14 ezer és egyszer 21 ezer fontot. Ez utóbbit akkor, amikor a 100 ezres és a 250 ezres doboz még játékban volt, plusz a 3000-es és több kis értékű.
Nem állt az alku, azaz:
- No deal! - mondta a játékos. És ezután a két következő a 100 és 250 ezres doboz volt, tehát elszállt minden remény a nagy pénzre! Viszont az összes kis pénzt sikerült ezután kilőnie, maradt a végére két doboz: egy az övé, egy az utolsó doboznyitogatónál.
És most jön a brit műsor "kegyetlensége"!
A játékosnak választani kell, melyiket viszi! A saját dobozát, vagy kicseréli a másikra. Ekkor lehetőség van telefonálni.
Az asszonyt hívta tegnap este a férfi, aki azt mondta: csere!
Kicserélték, és a játékos 1 fontot nyert, mert nála volt a 3000 fontos táska...
Izgalmas játék volt.
Most, hogy ezt a játékot is láttam (a Milliomost több országban is), van alapom az összehasonlításra: a magyar játékvezetők jobbak, mint általában bárhol... (Bár ez nyilván egy szubjektív "magyar" vélemény.)
Még 13 napom van hátra a szerződésből!

Nézzéteka bilbaói videót!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...