2008. ÁPRILIS

Április 9. szerda, úton, Bilbao, úton.

Na, megint nem merem leírni, hogy Pasajes, mert igaz, hogy kettőkor kikötöttünk, illetve -tek, és igaz az is, hogy egészen hatig háborítatlanul aludtam, és az is, hogy most hátrább állunk és a szén hajó közelben van, tehát minden adva van ahhoz, hogy délben induljunk, csak a daru nem. Mert most egy másik amerikai ősmonstrummal kellene rakniuk, ami megmakacsolja magát, és élve az egyén emberi jogok adta mozgásszabadságával, nem mozog. Hosszantilag, mert amúgy minden okés. De hát nem rakhat a tengerbe, előbb a kettes raktár mellé kellene jönnie, de nem. És senki nem tudja, mikor.
Egyébként megint a tiszta, létezett szocializmusban érezhetem magam.
Reggel fél nyolckor jött egy pasi, aki lehajtotta a daru hídját. Nyilván neki van csak hídlehajtó bizonyítványa érvényes orvosi alkalmassági vizsgával és politikailag is le van káderezve, mert hidat hajtogatni csak úgy nem lehet mindenkinek, mondjuk a darusnak.
Aztán nyolc körül megjött a darus, aki elkezdett szentségelni, hogy a hármas raktár körzetében nincs rakomány, hát hogyan rakjon oda? Nyilván úgy, hogy bulldózerrel odatolják. Ez tiszta sor. Ekkor telefonyozott egyet, és hamarost megjött az illetékes elvtárs, akinek joga van telefonálni annak, aki majd bulldózert küld. Mert a darus elmondása alapján megszemlélvén a helyzetet, nyilvánvaló volt számára is, hogy itt sürgős beavatkozásra van szükség. Telefonyozott bulldózerért, mert csak neki van bulldózerhívogató vizsgája, a darusnak nincsen. A bulldózer megjött, és most bulldózeri a szenet a hármas raktárhoz.
Aztán a darus felment a darura, és nem jött oda 2-es raktárhoz, mert a daru nem akart. Ekkor telefonozott valahova, és megjelent egy egészen másik szerelő, neki nyilván van előre- és hátramenetjavító vizsgája és politikai alkalmassága is.
Most már minden sínen van, csak még azt nem tudjuk, hogy mikor kezdünk rakodni, mert csak annyi információ van, a "mikor lesz kész?" kérdésre, hogy:
- Én nem tudom, csak azt tudom, hogy javítják. - és ezt mindenki tudja mondani, bárkit kérdezek. Így aztán nem töröm magam azzal, hogy a rakparton sétálva várom az illetékes elvtársat, akinek van vizsgája, hogy megmondja: kész a daru. Ugyanis vagyok annyira rufkós, hogy meghallom, ha az első kanál szén belezuhan a raktárba, meg úgyis beleremeg a hajó, tehát még a süket első tisztek is észlelhetik. És akkor majd felbattyogok a hídra, és beírom a naplóba: 10.00 commenced loading, azaz berakás elkezdve.
Addig meg szerkesztgetem a videóimat.
És lőn: tízkor felballagtam, és beírtam, mert addigra sikerült elérni, hogy a darut a ketteshez varázsolták. Ez úgy ment, hogy szereltek, szereltek, szereltek, aztán jött egy bulldózer, az megtolta a darut, annak feléledt az előremeneti villanymotorja, és elsomfordált oda, ahova a spanyolok gondolták, és most rakodnak. De az előre- és hátramenet szerelő nem ment el, ő most állandó készenlétben van a daru közepén, hátha kell a szakértelme. Ja, meg itt állomásozik két darab lapátnyik is, akik a daru sínjéről lapátolják el a koszt. Nem azt csinálják, hogy megtisztítják a vágányt teljes hosszában egy óra alatt, hanem itt ácsorognak, és ha a daru megint haladni akar, akkor majd két méteren kosztalanítják az útját! És ezek itt többet keresnek, mint otthon egy egyetemi oktató! Őrület, hogy mennyi léhűtőt fizetnek itt a nagy semmire.
Azért van ám, ami itt is pozitívum! Mert ne csak a rosszat mondjuk, mert azt mondhatná még valaki, hogy részrehajló vagyok. Lehet, hogy sok mindenben lazák, pontatlanok, nem figyelnek a dolgokra, azért ebben hallatlanul precízek, mindig halál pontosan betartják, sose késnek le róla, mindig odaérnek, és ha azt mondják, hogy lesz, akkor arra mindenki mérget vehet, hogy semmilyen körülmények között nem halasztják el.
Szóval egészen pontosan, ahogyan azt korábban mondták, háromnegyed tizenkettőkor elmentek kajálni, és kettő tízkor folytatták a rakodást. Az ebédidőt még egyszer se mulasztották el, és nem késnek le róla sose!
Délután jött a szemetes, előkelően: a MARPOL Service. A főnök (a gépkocsivezető) egy baszkolódó manus, mert nagy patrióta, hiszen aki legazemberezi a spanyolokat, és azt mondja, hogy no gúd, az biztos nem egy lojalista royalista. Tőle tanultam: eskarri gasko! Ez annyit tesz baszkul, hogy köszönöm.
Délután fél öt után befejeztük a berakást, még a draft surveyt csináltam az Illetővel, amikor majd föllökött valaki. Nézem, hát a pilot. A főnök is egyre jobban össze tudja hozni a rakodás végével a pilotot és az indulást.
Ugye én nem kellek a manőverekhez, ezért csak hallomásból tudom, hogy ma éjjel, az érkezéskor végig jó idő volt, csak amikor megérkeztek a rakparthoz, kezdett zuhogni az eső. Indulás előtt beálltam a zuhany alá, hogy ha ezt a manővert megússzák, legalább én "ázzak bőrig". Nos, végeztem a tisztálkodással, néztek ki az ablakon, hát látom ám, hogy Ruszlán és Pjotr nagykabátban zuhanyoznak, és közben húzzák a köteleket!
Hát ilyen nincs! Egész nap lógott az eső lába, csak a pilottal jött meg a zuhé!
Na, holnap hajnalban felmentem a hídra, és látom, még éjfél előtt megérkeztünk! Ez nem semmi! És mivel a naplóba az időjárás kódjának 61-et írt a barba, valószínűleg esőben manővereztek, ugyanis a 61 gyenge, de folyamatos esőt jelent.

Április 10. csütörtök, úton, Pasajes, úton.

Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat a fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából. Istenem már ő is 25 éves! Pedig nemrég még körülöttem totyogott, lassan meg én totyogok majd körülötte.
Fél ötig aludtam, de fél tíztől, és ez több mint elég.
Furcsa érzésem van. Mivel tegnap lekötötték a következő utat, valahogy olyan érzés, hogy újra tengerészként fogok dolgozni. A volt tengerész kollégák pontosan tudják, milyen érzés ez, ugyanaz, mint amit a hajógyárban eltöltött egy, másfél hónap után érzett a tengerész a kifutás előtt. Hiszen nekem a hajózásból most csak annyi jutott, hogy párszor kikormányoztam a hajót Pasajes kikötőjéből, és mentem utána rögvest aludni. Gyakorlatilag az összes éjszakát átaludtam, éjszakázni sose kellett, csak a főnöknek!
A hajóbérlő lekötötte a következő utat. Ugyebár, ha a barbával találgattuk az utat, mindig arra gondoltunk, hogy mivel hajógyárba kell sietnünk, ezért is találta meg a Bilbao - Rotterdam fuvart a bérlő, hogy északon adhassa át a hajót. Erre most - mivel a három tételes gabonát nem tudjuk felvenni -, ezért Nantes-ban rakunk be Leixoesnak. Na, most hány óra van? Ráadásul jól orra leszünk bukva, mert ugye az 1 C. tank továbbra is lyukas, hát azt nem lehet üresen hagyni. Pedig egy hátsót kellene megtölteni a stabilitás miatt, és akkor minden ok.
Úgy remélem, hogy Nantes-ból megyek haza. Mondjuk 12.-én ide megérkezik a váltóm, és együtt átmegyünk a Loire menti városba, és onnan Párizson keresztül én haza, ő meg Portugáliába. Aki tudni szeretné, hol van Leixoes, annak megmondom, hogy egybe van épülve három város: Porto, Matosinhos és Leixoes, és ez utóbbi a nagy kikötője a térségnek. Az utolsó MAHART hajómmal, a Csokonaival voltam itt 1993-ban, és végigélveztem Matosinhosban a halászfesztivált, a Sao Sebastiao ünnepet.
Nincs kedvem semmihez. Nem találom a helyem. Óránként caplatok a hídra, és nézem, jött-e ímél a Marlowtól. De eddig hiába. Sehol semmi hír a váltásomról. Így aztán nincs kedvem sem dolgozni, sem dögleni, nincs kedvem bent lenni, de kint se, mi a jó fityfenéhez kezdjek?
Mellettünk van egy úszódokk. Ma beállt egy gyönyörűséges szép mentőhajó, kedvem lenne felmenni és megnézni, de sajna ISPS-ből kifolyólag a bejárás ma már nem egyszerű.
A barba meg azt mondja, hogy Ikertől tudja, hogy a lengyel hajó (tegnap írtam róla, a Polsteam) azért van itt, mert eladták a törököknek, és most fogják átlobogózni és személyzetet váltani. Hogy ki ez az Iker? Az ügynökünk, így hívják, még akkor is, ha nincs ikertestvére. Ő is, és Haritz is sáros egy CD-vel, amin baszk zene van. Minden nap emlegetem nekik, és mindig megígérik, hogy holnap, azaz 12-én, az utolsó napon megkapom. Már összeszedték, a komputerben ott sorakoznak, csak a lemezt kell megírni... Hát remélem, beváltják az ígéretüket mindketten. Ha így lesz, baszkul köszönöm meg (eskarri gasko), ha nem kapom meg, akkor oroszul mondom majd, hogy igyi na huj. Ezt nem fordítom le.
Egész délután esik az eső, hol csendesen, hol "hangosabban". Most az utóbbi van. Miután a daruk döglődtek egész nap, hát elhúzódik a kirakás, mindjárt nyolc óra, és csak most kezdtek a hármas raktárhoz. Aztán annyira haladtak a dolgok, már ami a daruk rosszaságát illeti, hogy bennünk hagytak egy nagy rakat rakományt, és így voltunk háromnegyed tizenegykor kint a tengeren.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 6. vasárnap, Pasajes, úton.

Tegnap kitanáltam, hogy a hídon levő tévét lehozom a kabinomba. Vologya már el is készítette a megfelelő erősségű tartószerkezetet. Jó ám hogy ilyen friss vagyok, lehetett volna a szerződésem utolsó napjára is időzíteni! Na, majd ha visszajövök!
Valójában nem lenne különösebb nap, ha nem borult volna ki a bili estére.
Az úgy volt, hogy tegnap a pupabulin Ljosa úgy is tett, ahogyan a barba mondta neki, nem ivott, mindössze kóla nevű rozsdaoldót. Igen ám, de utána, valamikor tizenegy után kitanálták, hogy kimennek a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, ami igencsak közel van. Ebből kifolyólag a pasinak a keze lába remegett reggel, és vörös szemekkel bámult a kávésbögréjébe, mintha onnan jönne a megváltás. A kaftán kilenc körül elkapta, felvitte a kabinjába, megmérte a vérnyomását (195/120 volt, a pulzus 110), és utána majdnem felpofozta - atyai jóindulattal - és megpróbált a lelkére, beszélni, hogy ne tegye, mert jó esetben itt döglik meg, rossz esetben egész életére agyalottyant lesz az agyvérzés után, félholtan élheti le az életét tolókocsiban.
Aztán kérem öt negyvenkor jött a stopa (gépápoló), hogy életbevágó, hogy telefonáljon haza, mindössze fél óra kell neki, hogy elintézze. Kiengedtem.
Na, most ő az, aki eddig egy kortyot se ivott, mert ha iszik, akkor irtó barom lesz - állítólag -, ezért aztán önkéntes rozsdaoldó kúrán volt minden pupbulin, csak lónyálazott, sose fogyasztott semmi alkoholt.
Ez alkalommal annyit telefonált, hogy az agyára ment, és a rakpartot teljes szélességében lefoglalta, mondván, hogy ő most jön be, és ehhez élettérre van szüksége. Ehhez hozzá kell tenni, hogy már a révkalauzt vártuk, amikor eszembe jutott, hogy nem láttam Oleket, ezért aztán elkezdtük keresni a manőver előtt, de sehol. Végül együtt érkezett a pilottal, csak különbözõ irányból.
A barba összehívta a legénységet a hídon, és ezt gyorsan bevéstem a naplóba, mint Safety Committee Meetinget, és kihirdette: mostantól az ISM érvénybe lépett, és senki nem kap ettől kezdve egy gramm alkoholt se, aki pedig a városban berúg, az megy haza azonnal. (A SC Meeting afféle EU-s, kommunista-szocialista baromság: összejön mindenki, és hazudunk. Vagy inkább nem jövünk össze, és csak jelentést írok arról, hogy mit hazudtunk. Hát most mond meg, nem ez a "létezett szocializmus"? Ugyanis ki az az elvetemült állat, aki egy nyolc fős hajón nem a pupán dumálja meg az aktuális gondokat, hanem ehhez egy meetinget hív össze? Ahogy azt a kretén amerikai - aki az ilyesmit erről az oldalon ránk zúdítja -, elképzeli...).
Na, kérem hát, tessék megmondani, van nagyobb állat az alkoholistánál? Két hülye miatt az egész legénység "szenved". Mondjuk én nem, mert a meeting után lejöttem, és megbontottam az utolsó előtti boromat, egy riojai 2002-es évjáratú Sotonovillost. Ez nem ivás, amit én itten művelek, hanem kezelés, én ugyanis gyógyszerként fogyasztom, a koleszterin ellen. Az előző palack négy nap alatt fogyott el, tehát két deci se jutott egy napra. Miért nem elég más marhának is ennyi? Jó, ettől nem gabalyodik össze a nyelvem, nem okádom tele az ágyamat, és nem hugyozok bele a cipőmbe, mint az általános a menő alkoholistáknál.
A főnök úr kétszer is kint volt a városban, ő valóban telefonyozott az asszonyának, és még azt is megengedem, hogy megivott egy sört. Miért nem lehet ő a példa? Ő is tengerész (ráadásul nagyon jó), ő is szereti az italt. Ő is megissza, de csak akkor, amikor itt az ideje, sose munkaidőben, sose más rovására, és sose eszméletlenségig.
Legközelebb én fogok kimenni, mert az nonszensz, hogy ne járjak ki, csak ő! Átment San Pedróba, ehhez átkelőhajót kell igénybe venni Donibanéból, mert az a bejárati csatorna túlpartja. Ezt majd én is megteszem, és ott is körülnézek.
Este még moziztam, megnéztem a Tüskevár első két részét.

Április 7. hétfő, úton, Bilbao, úton.

Hajnali fél hatra túl voltam a reggeli relaxon, és a cihelődéssel járó maceratúrán, és írom a Naplót. Vologya meg ballasztol. Úgy látszik, hajnali egykor még nem lehetett lelket verni az olajozó úrba.
Aztán a berakás is elkezdődött, és azonnal látható volt, hogy ma nem Pasajesben vacsorázunk. A daru körzetében szén egy gramm se, és egy bulldózer hordja alá mindössze, hát csak a jó Isten tudja, mikor végzünk ma.
A főnök úr Olex és Alex lelkére beszélt, megtoldva azzal, hogy szigorúan tilos partra lépniük addig, amíg visszavonásra nem kerül a helyben járás... kész hadsereg leszünk a végén. De a legkevesebb, hogy ezt meglépte a főnök. Az ombudsman meg fogja be a száját, és jöjjön a részeg disznó helyett dolgozni.
Aztán délben jött a fekete leves: délben elmentek kétórás ebédszünetet tartani, az indulást nem teszem ötnél elõbbre! És mindezek tetejébe, hideg szél fúj rám, ha kint vagyok a parton.
Hatkor sikeredett elindulni. Ugye én négytől a parton tébláboltam a rakodás befejezése ürügyén, így nem tudtam, minő fontos üzenet érkezett. A hajóbérlő azt írja, hogy 12-én adják vissza a spanyolok a hajót, így keresnek rakományt. Bilbaóból lenne 3 fajta árpa Rotterdamba.
Nos ezen én teljesen felháborodtam, mert így sikerült a hülye angoljainak teljesen belerondítani a hazamenetelembe. Ezt rögtön el is mondtam a barbának, aki megígérte, hogy intézkedik. A baj az, hogy még hét napi gyógyszerem van, és már régen megmondtam, a hazamenetel április 15-ei időpontja nem 15-e plusz-mínusz négy nap, hanem csak mínusz lehet.
Akkor most megyek, és nézem tovább a Tüskevárat.

Április 8. kedd, úton, Pasajes, úton.

Ez azért hülyeség! Kettőkor felébredtem, most írom a naplóm, hamarost megpróbálok újra lefeküdni. Teljesen meg vagyok keveredve ezzel, hogy így lerövidült ez a timecharter, és 12-én befejeződik. Mindent szépen megterveztem, naprakészen, mikor mit csinálok, most meg itt állok a teljes bizonytalanságban. Felháborító. Csak az ad némi vigaszt, hogy lehet, előbb otthon lehetek!
Megnéztem a Tüskevár végét, meg a Tenkes elejét, és négykor lefeküdtem, és bizony jól tettem, mert hamarost elaludtam. Egészen reggel hatig tudtam, akkor felébredtem arra, hogy Ruszlán járót készít, öt perc múlva kizörgetett azzal, hogy itt van Gorka, a segédsurveyor. Gorri baszkul vöröset jelent, és a Gorka ebből van, valószínűleg Piroskát jelenthet, mert az alsegéd surveyor feje bizony szinte világít, olyan vörös a haja. Bár nem sokat mutat belőle, mert állandóan sapkát visel. Oly annyira igaz ez, hogy Vologya szombat este lefényképezte az egyik bárban, és ott is a fején volt. Szerintem ebben alszik, és hajmosáskor se veszi le.
A "jó" darunk dögrováson van, a régivel rakodunk, hát nem sok jó néz ki mára. A jó azért van idézõjelben, mert a jó is bűn rossz, csak teljesítményre jobb, mint a ma is használatos híddaru. És látod, azt írtam, hogy darunk. Annyit jártam ide, hogy már hajónkhoz tartozónak érzem...

Kati...

Ma megint írt a Kati.
Hogy ki ő, dunsztom sincs. Egy Kati, aki ha ír, állandóan a fodrászának néz, s küldözgeti az sms-eit, hogy mikor menjek hozzá.
Ma ezt kaptam:
"Györgyikém, pénteken 10-re tudsz-e jönni? Jó lenne! A múlt héten voltak Németből, azért nem hívtalak..."
És erre ezt válaszoltam:
"Kedves Kati, én még mindig István, a tengerész vagyok. Sajnos pénteken Bilbaóban rakunk be szenet, ezért semmiképp se tudok menni. Üdv: István"
Hát erre nem válaszolt Kati. A választ persze azért küldtem, hogy tudja meg Kati, félre ment az sms, és elküldhesse a fodrászának.
Délelőtt kimentem, mert a barba talált egy hallatlanul bő áruválasztékkal rendelkező kínai boltot. Ebben az a jó, hogy minden olyan jó minőségű, mint az ára. Meglutriztam magamnak egy egeret a laptophoz, és egy euroscart csatlakozót a dvd lejátszó és a tv közé. Remélem a legjobbakat, és azt, hogy minden működőképes lesz.
Az egérvásárláskor ugye egyik kezemben az egér, a másikkal kotorászom a táskámban, keresem a pénztárcámat. Nem találom! Egyre idegesebb lettem, letettem a táskát a pultra, és úgy néztem bele, és nem akartam elhinni, hogy elveszhetett! Hiszen az előbb még megvolt! És benne az útlevél, és az otthonról véletlenül elhozott adókártyám, na, majd rohangálhatók az iratok miatt, gondoltam magamban.
Sírni tudtam volna.
Az eladó meg néz, mint aki nem érti, hogy mi bajom van. Biztosan azért nem érti a helyzetet, mert kínai, és ott ilyenkor harsányan röhöghetnek, és nem idegesek.
- Nem találom a pénztárcám... - mondtam majdnem sírva.
Úgy látszik, Kínában ilyenkor az emberek valóban röhögnek a másikon, mert ez a boltos vigyorgott rajtam. Szemét egy kis csaj, nem?
- Nem azt keresi, ami a másik kezében van? - kérdezte tört angolsággal.
- Hogy? Mi? Micsoda? - kérdeztem, és nézem, hát valóban. Az egérhez fogva ott a pénztárcám. Akkor jó. De nagyon jó ám, rájönni, hogy mégse dűlt össze a világ, és a napocska szépen süt, és a madarak csicseregnek, meg minden. Szóval arra, hogy mégiscsak szép az élet! (Csak én vagyok hülye, de ez magánügy.)
A váltásommal kapcsolatban ímélt a barba Ciprusra, de nem válaszoltak. Gyanúsan kussolnak, más esetében ilyenkor már nyüzsögnek.
A hajóbérlő mindenáron ránk akarja sózni az árpát Bilbaóból, de nem tudjuk azt a mennyiséget felvenni, amit megad. Vagy többet, vagy kevesebbet (mert ugye három különböző tétel van, és abból az egyik nem megy).
Itt áll egy hajó, a szemközti rakparton, és idézi a "régi szép, szocialista időket"! Még mindig Polsteam a kéménygallérja és az oldalán is ez a felirat. A különbség csak annyi, hogy most ocsmány ronda szegényke, csupa rozsda, amíg akkoriban szépen le volt festve.
Kiraktak, eljöttünk, most megyünk, és holnap kora hajnalban megérkeznek a többiek, amíg én alukálok a pihe-puha ágyikómban, aztán ha megáll a főgép, mindenki lefekszik, és én leszek egyedül fent, mert majd nem tudok aludni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. ÁPRILIS

Április 3. úton, Bilbao, úton, Pasajes

Hajnali egy ötvenkor kötöttek ki, én fél háromkor riadtam meg, és fél négykor felkeltem. Hatalmas köd volt, alig láttam az orromnál, de azt azonnal láttam, hogy nem ott állunk, ahol tegnap. Két ormótlan híddaru között, amelyikből az egyik minket fog rakni. Nyolc tizenötkor kezdtek, de azt azonnal láttam, hogy nem fognak olyan hamar végezni, mint a másik mólón. Ugyanis itt ennek a harmincéves amerikai böhömnek csak egy picinyke, húsztonnás markoló kanala van, hát igyekezni kellene, hogy legyen teljesítmény is. És az is látszott elsőre, hogy ma nem fogok annyit rohangálni, mint máskor, ugyanis olyan nyakig érő mocsok és sár van, mintha... mintha... nem is hasonlítok, nehogy megsértsek valakiket azzal, hogy ezekhez az állapotokhoz hasonlítom.
Na, hál' Istennek eljöttünk. De hiába hálázgatok, újra ide jövünk, mert ezt a tételt el kell szállítani, tetszik, nem tetszik. De ne foglalkozzunk ezzel, Anonymus szavaival élve: na, de ebből elég! Örüljünk annak, hogy süt a nap, a tenger sima, és gyenge keleti szellő viszi magával a kéményünk füstjét. Elég mocskosak vagyunk a kéményfüst nélkül is. Nem is tudjuk, mikor mostuk le utoljára a hajót, így a matrózok most e nemes foglalatosságban mélyülnek el. Ruszlán a fedélzetet locsolja, Pjotor a felépítményt öntözi, Ljosa pedig a híd és folyosók padlójáról próbálja levakarni a szenes mocskot.
Kezdek besokallni!
Ez azt jelenti, hogy még egy picinyke erősítés kell, lesz egy jó kis medicinlabdám, amit a fejemről levágott szőreimmel fogok megtölteni. Levágom a szakállam, és nyári fazonra metélem a loboncomat. Olyan szép leszek, mint az útlevelemben vagyok, bár azért már majdnem letartóztattak, mert hiába mondtam, hogy nem vagyok bűnöző, azt mondták: ilyen fejjel majd lesz! Ez persze nem igaz, de vannak magasabb polcokon ülők a kis hazában, akik nem mondanak igazat, és nekik se lett semmi bajuk, hát akkor én mitől féljek.
Este megittunk két vodkát a barbánál. Koktélnak ittuk, felhígítottuk egy kissé. Cranberry leve volt a főnöknek, dunsztom se volt, hogy mi fán terem, és miféle, amit iszom. Kénytelen voltam a szótárt segítségül hívni. Nos, hogy mindenki megtudja: tőzegáfonya levet ittunk, ezzel mindenki pontosan tudhatja, hogy milyen volt az íze! Dumáltunk egy sort, készítettem "búcsúfényképeket". Megbeszéltük, hogy jó lenne, ha mindketten visszajönnénk, mert igen jól kijövünk egymással. Azt hiszem, ez megoldható, ha az Isten és Alina úgy akarja, valamint mi ketten. Ebből egy a biztos: én így szeretném. Azt hiszem, az a tény, hogy a főnök már nem nagyon akar visszamenni (vagy ha igen, már nem nagyon mondja), annak köszönhető, hogy ezen a hajón akadnak plusz pénzek, ami azért nyom a latban.
Készítettem magamról egy fotómontázst, egymás mellé tettem két képet, amikor leérkeztem a hajóra (Nizzában várakozom a Johanna C-re, ez valóban az első napi állapotom!), és egy ma készültet. Jelentős különbség tapasztalható, a hajamat és a szakállamat illetően... Ahogy elnézem a két fotót, ha mindkét kolléga elkezdené növeszteni a haját négy hónapig, kettejüknek se lenne fele annyi, mint nekem!

Április 4. péntek, Pasajes, úton.

Már délután négy van, de nem merem leírni, hogy úton, mert nincs túl sok remény arra, hogy ma elmehetünk. A "rendes" darunk rendesen elhalálozott egy - remélhetőleg - rövid időre, és a tartalék az képes volt a kettes raktárból kiszedni a szenet egészen fél négyig. A másik négykor már a hármast szokta kirakni. Szóval, lassan megy, nem tudom, milyen hülye napunk lesz holnap?
Viszont ma reggel nyolc körül, mikor már sínen volt minden, kimentem egy egészségügyi sétára. Kinéztem a hajóról egy kanyargós utat, ami felvisz a hegyoldalon, de sajnos az út az elején drótkerítéssel le vagyon zárva, hát nem mehettem arra. Az út az erőmű fölött vitt, és jól ráláthattam a hajóra, de ami elképesztett, az az erőmű széntelepének a mérete volt! Legalább 15 méter vastagságú szénréteget tárolnak, bulldózerekkel nyomják szét, és töltik fel a "szénudvart" Van egy traverz az udvarban a szállítószalag egy lába, azon jól lehet látni, milyen magasan volt felhalmozva a szén, mert addig beállt a rácsok közé. Fénykép persze készült, azon jól lehet látni.
Így aztán Pasai Donibanéba mentem megint, persze teljesen más úton. Most a domboldalon levő lakótelep felvégén értem be. Ez csak egy lakótelep. De mint ilyen, érdekes. Mennyire más, mint egy hazai! Az első, ami szembetűnik: ez nagyságrendekkel tisztább, mint amit vártam! Nem mediterrán viszonyok között tiszta, hanem abszolút mércével mérve, bármelyik norvég, vagy német városka megirigyelhetné! Amitől majd hanyatt estem: találkoztam egy tartálykocsival, és a mellette bandukoló munkás, egy nagynyomású slaggal mosta a járdát! Szegény, szegény Budapest, mikor leszel tizedennyire mocsoktalan! Itt is láttam grafitit: az ócska raktárépületek falán, de a mellette lévő új épületen egy vonást sem!
A környéken nagy kincs a megművelhető terület, hiszen hegyes, sziklás vidék, minden talpalatnyi helyre szükség van. A lakótelep mögötti erős kaptatót teraszosan hasznosítják, de még a házak közvetlen közelében levő kicsi sávot is befogták afféle veteményeskertnek. Ami megint csak ellentétes: a kiskertek afféle nyomortanyáknak látszanak. Lerobbant bádogviskók, töredezett girbe-gurba palatetők, ezek meg olyanok, hogy otthon minden tisztességes kertövezetből kibulldózereznék valahányat!
A felfelé kanyargó út a középiskolához visz (azt hiszem, 8 osztályos lehet), teljesen a domb tetején van. Hogyan járhatnak oda a gyerekek, hiszen kint van, messze kint van minden lakott helytől. Nos kérem, amíg erre bóklásztam, vagy nyolc iskolabusz ment el mellettem, és vitte fel a gyerekeket!
A lakótelep felső határán mentem végig, amikor megláttam valami érdekest, ekkor leereszkedtem. Ez pedig egy kis kápolnának látszó valami volt. De nem az, mert terméskövekből volt (itt-ott habarccsal megfogatva, hogy le ne omoljon) afféle valamikori barlang lehetett, talán remetelak? Benne egy Mária szobor, koszorúk, és égõ mécsesek, hát biztosan minden nap látogatják. A háta megett találtam egy táblát is, most nem mondom meg mi volt ráírva, előbb megtanulok baszkul, és utána lefordítom. Addig álljon mindenki fél lábon!
Kilenckor már a hajón voltam. Hamarost megjött a rendelt élelmiszer. Most finom szalámit kaptunk, és a főnök ráadásnak két palack helyi bort. Az egyiket megkaptam, de hogy milyen, nem tudom elárulni, mert hazaviszem, hogy Nimród fiam bővíthesse a spanyol borokkal kapcsolatos ismereteit. Inkább megbontottam egy másikat, egy palack Viña Cumbrerót Riojából, 2004-es crianzát. Azt tudom, hogy a Rioja az borvidék, és igazán jó minőséget jelent, a crianzáról dunsztom sincs, hogy micsoda, a 2004-re még emlékszem.
A barba beszélt Alinával a Marlownál, és megbeszélte vele, hogy csak Pasajesből legyen váltás, mert Bilbao erre nem alkalmas az idő rövidsége miatt (és olyan mocskos helyen vagyunk, hogy kétlem, egy kicsit magára adó taxis bejön ide a hajóhoz). Ez viszont azt jelenti, hogy egy nappal előbb vagy utóbb, mert Bilbao páratlan napok, Pasajes páros napok.
Amilyen szemét az ügynök, tegnap hozott négy notiszt, pedig három napja fejeztem be a térképeim kijavítását, most kezdhetem elölről. Így azt a trükköt alkalmazom, hogy ráírtam: érkezett április 8-án, a szakkönyveket kijavítottam, azokba április 10-et írtam, és nyilván fogok térképeket is javítani (na, nem túl sokat), hogy az érkező tiszt láthassa bennem a maximális jóindulatot, és azt, hogy csak az idő hiánya miatt hagyom rá a térképek javításának zömét. Ennyi persze teljességgel elfogadható, mert a hazamenők nem nagyon szeretnek már ezzel foglalkozni, a lejövők meg - új seprő mindig jól seper -, csak legyintenek: ugyan, hagyd már, persze, hogy kijavítom őket.
Azt mondja a barba, hogy most, mivel van friss árú (és milyen gyönyörű minden!) holnap tartunk érkezés után egy pupapartit (ezért kell holnap nagyon igyekeznem a berakással, hogy minél korábban indulhassunk), ahol "kihajóznak" minket, Vologyát és engem.
A rakodás este hét után csodálatos módon felgyorsult, nyilván a helyi melósok sem akarnak nyugdíjba menni innen, rakodás végeztével. Szóval este negyed tizenegykor jelentettem a főnök úrnak, hogy ki vagyunk rakva. Így még egy viszonylag normális indulás is volt, mert a révkalauz azonnal jött, fél tizenegy után már a nyílt vízen voltunk.

Április 5. szombat, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Háromnegyed négy volt a naplóba beírva érkezésre. Én persze hétkor keltem. Ma még az is jó volt, hogy a darus már nyolc előtt egy perccel belénk zúdította az első markolót! Ha nem fog sokat fecsegni, akkor fél délre végezhetünk!
Van nekem egy MBT cipőm (www.mbt-info.com, van magyar nyelvű oldaluk), erről már zengedeztem sokat, most a másik oldala következik: ha ez a dög elkezd csúszni, akkor csúszik, de piszkosul! A decken téblábolok, a fiúk a járóval vackolódtak, hátra kellett lépnem, és ott pechemre egy csőborítás volt, vagy harminc centi magas, aminek a két oldala lejtős. Ezen a nedvesség, az apró szénporszemcsék, és a csúszós talp összes negatív hatása kumulált, és úgy hanyatt vágódtam, hogy az csuda! A jobboldali forgómra estem, ott viszonylag jól ki vagyok párnázva, hát csak megütöttem magam, és a bal csuklóm horzsolódott fel. Az egészben az a nevetséges, hogy éppen a tiszta overallomban pompáztam a fedélzeten, és most ugye hátulról inkább szeneslegénynek nézhetnek, mint valami nett és elegantos tiszt úrnak...
A berakás most valamivel előbb véget ért, mint tegnap, de mit lehet tenni, nem lehet annyira felgyorsítani, hiszen ez egy ősrégi matuzsálem, mint említettem csak 20 tonnás a kanala. Mint tegnapelőtt említettem volt, ez egy amerikai daru, ami úgy harminc éves, hogy a hetvenes évek második felében kapták az amiktól. De ma lefényképeztem az alig látható tábláját, amin ott az építési évszám: 1956. Annyi idős, mint a barba. Azért a főnök látszik fiatalabbnak! Egy kicsit rám ijesztettek, úgy tíz óra tájban. Jött két szerelő, hogy akkor ők most darut fognak javítani. Mondom, hogy az Isten szerelmére, várjanak egy órát, akkor már nem hátráltatják a hajót. De nem lehetett eltéríteni őket, csak kicseréltek egy seklit a teheremelő kötélen, amivel a markoló kanala van hozzáerősítve a drótkötélhez. Azért a drótkötélről nekem eddig kicsit más elképzeléseim voltak, mert ez legalább 48-as vastagságú, én eddig hajón 32-essel találkoztam nehézdarun. Szóval a sekli, amit levettek, baromira el volt kopva. És mindössze két hónapja tették fel, ahogyan a szerelők elmondták.
A rakodás elején majdnem szívszélhűdést kaptam a meglepetéstől: a foreman beszélt angolul! Isten bizony! Gebedjek meg, ha nem igaz! Emberek, a melós, angolul tudott spanyolban! Ez azért már valami, olyan igazi EU-s izé...
Rögvest meg is kérdeztem tőle, mit jelent a crianza, lásd a tegnapi borügyi bekezdést. Hát, ha nem is elsőre, de hamarosan a megfejtést is megkaptam: ez kérem, nem véletlenül a 2004-es számot előzi meg a címkén, évjáratot jelent, ha jól vagyok tájékoztatva.
Ilyenkor, berakáskor nincs sok szabadidőm, az elején úgy egy órányit hagyhatom őket magukra, amíg feltöltik a kettes raktárt. Nos, ez alatt az idő alatt elkészítettem a váltóm számára egy kis sillabuszt, amiben leírtam, hogyan kell Bilbaóban berakni a hajót  A főnök nagyon örvendett, és kérte, hogy Pasajesre is készítsek ilyen leírást, mert én már nagyon offé vagyok, és ennél jobban nem lehet a hajónkat berakni, hadd tudja a váltóm is alkalmazni az eljárásomat. Persze megteszem, de lehet, hogy beadom szabadalomként, és EU szerte levédetem.
Nos, beraktunk, eljöttünk. Indulás után ledőltem egy kicsit, amikor felkeltem, a combom jobban fájt, de elviselhető. A főnök úr adott valamilyen kenyőcsöt az otthoni medicina készletébõl, ami nem ártott a combomnak, de a szembe dörzsölve baromira tud csípni. És ugye én annyira nem tudok oroszul, hogy el tudnám olvasni, hogy ne vigyük a szembe. Persze az is igaz, hogy ennyi eszem lehetne, de még nem nőtt be a fejem lágya, majd ha bácsi leszek, akkor már tudni fogom.
Érkezés: mint az induláskor, csak itt valamivel kevesebb a vitorlás. Mi lesz itt nyáron? Meg vannak ilyen izék, evezősök, akik otthon nem látott csónakokban nyomják a testedzést és a sportot, sokan ülnek benne, és van kormányevezősük is, aki állandóan kiabál a többiekkel.
Ezek változó sokaságban fordulnak elő a csónakokban: négytől tizenkettőig, de lehet van többes csónak is. Eleddig csak a kikötőben láttam őket húzni az igát, de most ideki, a nyílt vízen is akadályozzák a hajózást. És ez még a kisebbik baj, de a szűk csatornában is ott vannak. Így aztán, mint egy mentőautó, ha nem is szirénázva, de harsány dudaszó kíséretében jöttünk be a kikötőbe. Azért az edzőnek nem kell nagyon kiabálnia, amikor egy csónak mögött elkezdünk dudálni ám! Szemmel láthatólag visszatér az evezési kedv, és csónak ilyenkor mindig beindul.
Bejöttünk, kiköttünk.
Estére pupabuli volt előirányozva, de mivel hűvös északi szél fú, ezért a tiszti szalonban tartottuk, csak a pupán sütöttük meg a saslikot faszénen. Hű, de finom volt! Készített Oleg hozzá franciasalátát, majonézes, sült padlizsánba tekert paradicsomot, sült burgonyát, paradicsomot, kivit, és egy szelet lazacos pirítóst. Mindezt egy tányéron helyezte el. Volt vodka, sör és a végén whisky is, én maradtam a sörnél. A kolléga urak nagyon jól elbeszélgettek, oroszul, én meg figyeltem, próbáltam követni, és ha nem is értettem mindent, de tudtam, miről is van szó.
Esküszöm, nem voltam éhes, amikor felálltam az asztaltól.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 31. hétfő, Pasajes, úton.

Korán keltem, ötkor már ébren voltam, fél hatkor felkeltem. Kipucoltam az MBT cipőt, mert kiverte a só, és nagyon nem szeretném, ha emiatt idő előtt tönkre menne. Kötve hiszem, hogy van rajtam kívül valaki, aki annyi gondot fordítana a melóscipője karbantartására, mint én itt.
Aztán elkezdték a kirakást, de az első két és fél óra csak a halott csókolgatása volt, mert a daru döglődött. Így bevetették a másik, tartalékot is. Az idő továbbra is pocsék. Hol hétágra süt a nap, hol zuhog. A barbának szerencséje volt, mert elkapott egy háromnegyedórás napsütéses időszakot, amíg kiment telefonálni a "my lovely wife"-nak, azaz hőn szeretett asszonyának. De csak azért volt napsütés, mert téli dzsekiben ment. Ha pólóban, akkor biztosan elkapta volna a zuhé!
Délelőtt Vologya három másik sráccal megcsinálta a törött és elgörbült oszlopot és bordát. Fatuskókkal, ékekkel, gerendákkal kiácsolták és igazi, lenini nagykalapáccsal visszakényszerítették a helyére. Mintha új lenne! Isteni keze van ennek a manusnak! Csak egy kicsit jobb lenne angolból, akkor biztosan jobban összebarátkoznánk, mert emberileg sincs kivetni való benne. Nagy dumás, jó dolgos, vidám, meg minden.
Én nem mentem ki, viszont valóban hasznosan töltöttem a napot, mert befejeztem a térképek javítását, ami már nagyon nyomasztott. Így naprakész vagyok minden munkámmal, készülhet a váltóm. Vajon megint Miki jön le? Akkor szegényt nagyon megszívatták, mert februárban hajón szeretett volna lenni.
Ja, a draft surveyorral beszéltem, aki szintén mondta, hogy április 14-én bezárják az erőművet, egy kéthetes karbantartásra, de a szenet addig is hordani kell.
Este kilenckor indultunk. Bent finom, csendes víz, kint hülye döghullámok.
Viszont az elalvásban nem nagyon zavart.

ÁPRILIS

Április 1. kedd, úton, Bilbao.

Negyed háromkor megriadtam, hogy veszettül billegünk. Akkor már látszottak Bilbao fényei. Hétkor keltem, most másik rakparton állunk, ez egy hullámtörővel beljebb van, védettebb hely, és forgalmasabb is. Dunsztom nincs, mikor kezdik a berakást, mert mellettünk ezer teherautó üresen várakozik, és nyoma sincs annak, hogy bárki el akarná őket zavarni, vagy egy darut akarna a hajó mellé telepíteni. Viszont előttünk áll egy marha nagy dán hajó, több, mint kétszer olyan széles, mint mi. Mi ugye 13 méter vagyunk, ők 32!
Mire kiballasztoltunk, és kinyitottuk a raktárt nagyon úgy nézett ki, hogy mi, mint a legkisebb hajó, itt állunk elhagyatottan, senki se törődik velünk, jaj nekünk, mit tegyünk most?
Fél tízkor a főnök úr is felkelt, és abbéli reményét akarta kifejezni, hogy a hajó félig be van rakva, de sajnos nem. Felhívott valakit az ügynökségen, valószínűleg a begyes-farost, mert mindenféle hülyeséget mondott, de a lényeg azért kihámozható volt: este nyolckor kezdenek berakni. Jó. Addig el vagyok, mint a befőtt.

És olvasok

amint az a jól nevelt befőttől elvárható.
Most a változatosság kedvéért a Várnai csatát, csak most Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története című munkájából. Ez egy kis kiegészítés ahhoz, amit a múltkor írtam.
A Hunyadiak és a Jagellók korát Fraknói Vilmos írta meg, és hallatlanul érdekes olvasmány!
Először is: itt is olvasom, hogy szegény királyunk, I. Ulászló fejét egy bizonyos Khodsa Kizr vágta le, ez a név már biztos, mert most olvasom, nem előadásban hallottam, és a hallott nevek leírása nagyon is bizonytalan.
Valójában sok és nem sok újat olvastam. Ez érdekes. Mert a fő vonal az természetesen ugyanaz, de rájöttem bizonyos csúsztatásokra dr. Varga Tibornál. Mert amit tőle hallottam, az egyértelműen az volt, a királyt támogatandó EU-s flotta nemhogy megakadályozta volna a törökök átkelését, hanem még ők szállították át fejenként egy aranyért Murád seregét.
Nos, Fraknói azt írja, hogy:
"A hajóhad, a mely hivatva volt, hogy átkelését megakadályozza, ezen feladat megoldására képes nem lehetett. Ez a hajóhad összesen csak huszonegy gályából állott, a melyekből nyolczat a pápa, ötöt Velencze, négyet a burgundi fejedelem, kettőt-kettőt a görög császár és Ragusa küldöttek. Ezek részben a Dardanellák szorosában, részben a Bosporuson foglalván állást, hatvankét kilométer hosszu vonalon voltak szétszórva. E mellett a görög császár a Bosporus európai partját megszállani elmulasztván, lehetővé tette, hogy azt Khalil basa az európai török tartományokból egybegyüjtött sereggel elfoglalhassa; már pedig a strategia egyik elemi tétele az, hogy az ellenséget, mely egy folyam mindkét partjának ura, átkelésben hajókkal megakadályozni lehetetlen."
És ezután leírja, hogy a Konstantinápolyban megtelepült genuai kereskedők szállítják át hajóikkal a török seregeket jó pénzért. Persze most senki ne várja, hogy mea culpázzak, mert ezek a genuaiak is csak EU-s kereskedők, akik az anyjukat is eladnák jó pénzért.
Ez azért teljesen más, mint amit az előadásban hallottam! És hogyan is mondta dr. Varga Tibor? Nem idézet, de valahogyan így: ha hallunk valamit, akkor kérdezzünk rá a forrásra, mert szépet mondani igen könnyű, csak nem biztos, hogy igaz.
Az viszont kétségtelen tény, hogy Ulászló mindenképpen szavatartó akart maradni, Fraknói munkájából egy határozott és végtelenül becsületes, fiatal, nagyreményű király alakja rajzolódik ki, akiből (ő írja) nagy királyunk válhatott volna. Az ország helyzetének kuszasága, a bonyolult nemzetközi viszonyok, cselszövések, hitszegések, árulások teremtettek olyan helyzetet, amiben többszörös "esküszegővé" vált, de én úgy gondolom, akarata ellenére. Ceasrini bíborosnak bizony nagy szerepe volt abban, hogy az ifjú királyt "megvezette" aki aztán hol így, hol úgy esküdött...
Érdekes, amit Hunyadiról olvastam, és efféléket bizony nem nagyon tanítottak és nem is tanítanak, mert a királyságunk, országunk, nemzetünk nagyságát és félelmetes hírét mutatja:
Egy francia püspök Jeruzsálemből azt a hírt kapta, hogy Egyiptom és Szíria szultánja halálra rémült, amikor hírét vette, hogy Hunyadi délre indul, és meghagyta a hajóhadai parancsnokának, hogy adja fel Szíria védelmét, hogy legalább Egyiptomot megvédhessék!

Dolgozzunk: fél ötre jött egy óriás mozgódaru, amihez két bulldózer hordja a szenet, és elkezdték a berakást. Ez meglehetősen lassú módja a munkának, hát dunsztom sincs, mikor fejezik be a hajót.

Április 2. szerda, Bilbao, úton, Pasajes, úton.

Elolvasva is a dátumot hosszúnak tűnik a nap, hát, majd meglátjuk. A berakásnak 00:20-kor lett vége, ébresztettem a barbát, kiszámoltam a rakományt, megírtam az összes naplómat, és zuhany, és majd alvás is lesz, de előbb befejezem a naplóírást.
Hadd szúrjak be egy idézetet - mert szerintem az ilyesmi mindenkit érdekel -, amit a magyar nép honfoglaláskori nyelvéről olvastam a tegnap említett munkában:

"Ebben először is meglepő a családi viszonyok jelölésére szolgáló szavak bősége. Az oly szavak, mint feleség, vagy hitves, monogamiára mutatnak, az úr használata a férj helyett a férfi patriarchális kormányára a családban. A bátya és öcs, a néne és huga, a déd, ük, szépapa, a szüle, egyveng szavak mint a családi kötelék szorosságát és amellett egységét tanositják. Megvan a közös származás tudata is; "nem-es" az, ki valami nemhez tartozik. És hogy az egész nemzet nem tartotta magát másnak egy nagy családnál, annak emlékét fenntartotta az a maig és csakis nálunk élő szokás, bátyának, öcsnek vagy nénének szólitani az idegent is."
És még egyet:
"Még Nagy-Lajos korában is bőrpánczélt viseltek a magyar katonák. "Ha ez a kordován ruha nagyon elkopott, ujat s ismét ujat tesznek fölébe, úgy hogy erőssé és védelmezővé válik." A pánczélnak a törökben szaut a neve, és Vámbéry igen szellemesen kimutatja, hogy a magyar szűcs eredeti értelmében nem más, mint bőr-pánczél készítő."

Egyelőre ennyi, és megyek aludni, mert rám fér, lévén hajnali negyed kettő. Reményeim szerint legalább hat óra alvás jut, hiszen odaérünk, bemegyünk, satöbbi.
Ideértünk, bejöttünk, satöbbi.
A satöbbi: kikötöttünk, a draft surveyor a parton várt, gyorsan leolvastuk a merülést, és mire a raktárak kinyittattak, már le is szondázott a pasas Ljosával. Aztán ügynök, forman és kezdődhet a kirakás. Nyolc előtt öt perccel el is kezdték.
Délelőtt kimentem, körülnéztem kicsit San Sebastianban is, mindössze 4 buszmegálló, vettem ezt-azt (ez: vörösbor, az: vörösbor). A főnök úr addig is a sebeit nyalogatta, mert ugye ő fél egykor lett kirúgva a pihe-puha ágyikóból, és azóta talpon volt. Most abban reménykedik, hogy hét körül elmehetünk, akkor éjfélre Bilbaóba érhetünk, és visszazökkenhetnénk a rendes kerékvágásba. Nem mondom, ránk is fér.
De mégse így történt, mert nyolc óra tízkor indultunk, így Bilbao majd kettő felé lesz, én meg háromnegyed hétkor kelek csak.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 27. szerda, Pasajes, úton.

Ímél jött Madridból, miszerint a hajóbérlő képviselője eljön megnézni a hajót, és elviszi a főnökömet egy vacsorára (vagy ebédre, mert vacsorakor menni kéne már Bilbaóba). Tegye. De a bulkhedek akkor is maradnak, ahogyan a barbát ismerem. Ugyanis már megint az a gond, és az ímélváltások tárgya, hogy túl sok mozgatható válaszfalunk van, és miért nem a parton vannak? Megmondom őszintén, hogy az nekem is jobban tetszene, mert egyszerűbb lenne berakni a hajót.
Tegnap, amíg a révkalauz próbált beszállni, vagy öt hajó jelezte, hogy jönnek, érkeznek, mikor jön a pilot? Köztük a Nadin volt az első, nekik azt válaszolták, hogy jöjjenek a bejárati bójához (ez, mintegy egy mérföldre van a bejárattól), ők a másodikak, utánunk hozzák be őket. Egy mérföldre északra várakozzanak a sorukra. Nos szegények nyilván várakoztak, bele is unhattak, mert reggel hatkor megyek a hídra, hogy beírjam a naplót, hát ott van mellettünk a pilotcsónak. Mit keres ez itt ilyenkor? Nézelődöm, hát látom, mögöttünk a Nadin épp akkor köt ki. Ha ők a másodikak voltak, hányan lehetnek még kint?
Egész nap randa, esős idő, de annyi víz ömlött az égből, hogy az már skandalum.
A jelzett időben megjöttek a madridiak, itt voltak, megnézték a hajót, fényképezgettek, tárgyaltak, aztán elmentek ebédelni, a barbát hiába hívták, nem ment, inkább elugrott egyet telefonyozni az asszonynak.
A daru döglődik, lassan megy a munka, azt mondta a stivador, hogy este 9-kor végezünk. Ez nem jó. Már az, hogy ezt mondta, mert ez itt azt jelenti, hogy biztosan nem kilenc előtt, de hogy mikor, azt a jó ég se tudja. Azt is mondta, hogy nincs pilotszolgálat, olyan rossz az idő odakint. Az tény, hogy a hajók nem mozognak, van amelyik rakodik, de amelyik menetkész, az a rakpart mellett ácsorog. Nem szeretnék most kint lenni.
Kirakás vége fél nyolc. Nincs mozgás a kikötőben, a barba rákérdezett, mi újság?
- Mindjárt utánajárunk az időnek, és meglátjuk. - volt a válasz. Nem telt bele öt perc, elkezdték a hajókat hívogatni. Fél órás különbséggel ígérték nekik a révkalauzt. Ránk majd éjfélkor kerül sor. Így le a kabinba, és csak pihentettem a szemem, nem (akartam) aludni, de azt hiszem, ez mégis sikerült. A főgép indulására azért felébredtem. Éjfél előtt fel a hídra.
- Semmit nem pihentem - mondja a barba, és ezt el is hiszem. Éjfélig semmi.

Március 28. péntek, Pasajes, úton, Bilbao, úton, Pasajes.

Akkor rákérdezett a főnök. Még fél óra, és itt lesz, kaptuk az ígéretet. Valóban, bejött egy autószállító, és onnan hozzánk szállt át. Egykor kint voltunk, a szél lecsendesedett, persze 3 méteres hullámok még voltak. Lementem, és viszonylag gyorsan elaludtam. Arra ébredtem háromnegyed nyolckor, hogy állunk. Megbeszéltük a teendőket a főnökkel, és miután megvizitált minket a faros-begyes, elment aludni. Nekem csak az a gondom, hogyan lehet a hajót négy óra alatt berakni, és kiszivattyúzni a ballasztvizet, amihez 8 óra kell. Azt hiszem, kicsit lassítom a berakást, és vagy kétszáz tonnával túlrakom, és majd a berakás után is folytatjuk a kiballasztolást.
Aztán másképp alakult, mert majdhogynem kiszívtuk a tankokat a berakás végére. Tizenkettőkor kész volt, és azonnal indultunk. A délutáni őrséget nem engedtem, hogy a barba csinálja végig, lezavartam pihenni, hiszen én aludtam az éjjel, ő meg kilencig talpon volt az egész éjszakai szolgálat után. Gyönyörűséges időnk volt, na, tetszik látni, kérem szépen, az ilyet szeretjük: húsz fok, sima víz, majdhogynem szélcsendes. Csak mire Pasajes elé értünk, beborult, szemerkélt, elkezdett a szél is fúni, és beindult a "hullámosodás".
Este fél hatra érkeztünk a pilot beszállóhelyre, és fél hétre ki voltunk kötve. Gondolj bele: fél egykor még itt voltunk, és este fél hétkor már itt, újra! Azért ez nem semmi. Kész TÜZÉP teherautó a hajó, mi meg a szeneslegények. Gyors draftsurvey, és kész. Pihenés van az egész vonalon, ki-ki, ahogyan szereti. Én a fotóimat rendezgetem és fotóvideót készítek belőle. Ezek fotókból készített filmek, amiket egy DVD lemezre teszek majd rá otthon.

Március 29. szombat, Pasajes, úton.

Tök nyugi van. Hatra nyitva a raktárak, és hétkor, amikor felkeltem, látom, hogy visszafelé kezdte el a darus kirakni a hajót, ez csak annyit jelent, hogy azzal kezdte (egyes raktár) ami a végére szokott maradni. Ez persze nem világrengető baj, csak a rakodás végén várnia kell majd, hogy a pontonokat Pjotr elrendezze.
A barba kiment Vologyával, és a hajónak "eszközölt" kézi vásárláson kívül vett magának egy DVD lejátszót, mindössze 29 euróért, olyat, ami mindent tud, mindent lejátszik, amit mi otthon csak számítógépen tudunk megnézni: filmet, fotókat, zenét (ez mondjuk fölösleges nekünk otthon).
Ki hinné, hogy lehet így is: süt a nap, gyönyörű az idő, kellemes a hőmérséklet: 21 fok, pontosan nekem való!
Fél ötkor draft survey, és indulás. Fél hatkor kint voltunk a vízen. Ez az itteni draft survey, ezen a járaton, a következőképpen néz ki: Bilabaóban én csinálom. Nem csinálok kezdeti draft surveyt, mert tudom mennyi a konstans, tudom mennyi üzemanyag van a hajóban. Ezután kiszivattyúzzuk a ballasztot, és megsaccolom, mennyi ballasztvíz maradt a hajóban, és ez alapján kiállítjuk a fuvarlevelet. Ezután megérkezünk Pasajesbe, ott jön a survyor, leolvassuk a merülést, lemérik a ballaszttankokat. Ekkor már tudom, hogy "jól-e saccoltam-e", és tudom, mennyit lehet kirakni. Amikor kész a kirakás, akkor megcsináljuk a végső draftsurveyt, és ekkor megmondják mennyit raktak ki, és mennyi maradt a hajóban, mert sose rakják ki teljesen a rakományt. Ezek afféle hiszem, ha akarom draft surveyek. Aztán eljön az utolsóelőtti fuvar, mint a mostani. Ekkor majd, kirakás után, megmondja Haritz, hogy az utolsó fuvar fuvarlevelén hány tonna szén legyen, teljesen függetlenül attól, hogy mennyi van a hajóban. Ugyanis az óriás bulkcarrier szállítólevelén levő mennyiséggel kell egyezni az általunk elhordott rakománnyal. És isten bizony, nálunk senki nem eszik szenet, ezért az nem igen érdekel senkit, hogy mi alkalmakként mennyit rakunk be, csak az, hogy meglegyen az a szénmennyiség, amit a nagyhajó hozott.
Így aztán nem kell senkinek sajnálni, amikor azt mondom, hogy minden nap két draft survey van, mert olyan is. Egyébként a két Haritz lemásolta a hidrostatikus táblázatainkat, a tanktáblázatainkat, és elkészítették a maguk draft survey programját, és valóban, a merülést beírjuk, az üzemanyagot, és a vízmagasságokat a ballaszttankokban, és máris megvan az eredmény nekik is, akárcsak nekem, mert ugye én ezzel a programmal dolgozom, amióta megvan az Illetőm (Pocket PC-m).
A szakács megint finomat készített: halat subában. A halra reszelt főtt burgonya jön, és arra majonézes cékla. Ez persze inkább hidegtál, mint főtt étel. Oleg persze azt mondta, hogy ez "fish under jacket". A barba finomította, hogy ez bizony nem dzseki, hanem ukránul suba. Ez valamiféle nagykabát, mondta. Ekkor mondom, mi is ezt a szót használjuk a juhászok hordják, meg minden, kifordítom, befordítom, mégis suba a suba...
- Ez az, hát persze, nálunk is ezt jelenti!
Ma a halat halkonzervből szerezte, de lehet sózott heringből is készíteni. Este hétkor nem tudtam a szemem nyitva tartani, lefeküdtem, azzal, hogy csak lazítok egyet. Úgy is fejeztem be, hogy friss vagyok, kipihent vagyok, és azonnal elaludtam. Tizkor felriadtam, vécére menve láttam Bilbao fényeit, ez azt jelenti, hogy hamarosan érkezünk. Na, mi lesz velem éjjel, hiszen nem fogok tudni visszaaludni? Ezen töprengtem, aztán...

Március 30. Bilbao, úton, Pasajes.

... aztán kinyitom a szemem, nézem hány óra van: hajnali négy. Még félóra szundi, aztán felkelés, utána vissza egy jó kis lazításos relaxra, és ötkor felkeltem, most írom a naplóm.

Gyeny hujovi

Tehát minden szép és jó... lenne, ha nem fújna már megint az a hülye szél, most délkeletről, itt a rakpart mellett hátulról kapjuk, hát az a jó benne, hogy hátulról jön, és ez a szénport majd elviszi, és nem a felépítményre hordja, mint eddig.
Negyed hétkor megjelent a barba a kabinomban, ami teljességgel szokatlan tőle.
Aztán mondotta volt, hogy minden órát átállított, az enyémet kivéve. Így negyed nyolc van, és ilyentájt látni nem teljesen szokatlan.
Jöttek rakni.
Azt mondja a foreman, hogy 3000 tonna rakomány van a parton. Felhívtuk a draft surveyort Pasajesben. Azt mondja Haritz, hogy 3000 tonna hiányzik a tételből, ennyit tegyünk a szállítólevélre. Akkor jó. Azt a 3000-et berakjuk, és tízkor el.
Még jó, hogy reggel nyolcra minden ballaszt ki lett pumpálva.
Jön a barba.
- István, ha csak 3000 tonna a rakomány, akkor ilyen időben kell ballaszt is. Szólj Oleknek, hogy nyomja tele az egyes és a négyes tankokat.
Hát bizony ez kemény három óra, még jó, hogy a rakomány távol van a hajótól, és sokkal lassabban megy a berakás.
Na, most jövök én: elkezdtem aggódni, azért, mert a parton csak van még rakomány, és mi gyanúsan telünk meg. Még jó, hogy jött a stivador, leállítottam a berakást. Már 100 tonnával túl voltunk rakva.
- Gyerünk a főnökhöz - invitáltam a fiút (elvégre legfeljebb 50 éves a srác).
- Nu, mit csináljunk? Van teli négy ballaszttank, ez 700 tonna. Túl vagyunk már rakva 200 tonnával. Ahhoz, hogy a ballasztot kinyomjuk kell négy óra.
Vakarózik a főnök, meg a stivador...
- Rakjunk be a hajóba még 15 kanállal, az 380 tonna körül van, és passz. (A stivador szerint csak 25 tonna szén fér a kanálba egyszerre, nem harminc). Utána kiballasztolunk és elmegyünk. Nem kell várni senkinek.
Ebben maradtunk. Beraktunk, eláztunk, de úgy, hogy az csuda! Nekem csak a zoknim nem lett vizes, mert ez az MBT cipő a cipők csúcsa, még ilyen szempontból is! Alig ázott be! Szuper!
Aztán kicsit nekem felment a pumpa, mert az utolsó kanál felét a pontonra tette a darus, és egyúttal meg is döntötte a hajót. Így a fiúknak szerzett másfél óra kemény különmunkát, mert az egymásra tett pontonok csatornáit teletette szénnel, a ponton tetejéről is le kellett tolni, mint afféle negatív hólapátolóknak.
Aztán azt se szívderítő látni egy tengerésznek, hogy a hajójának a merülési mércéje teljesen víz alatt van, a plimsollból se látszik semmi, sőt a középső merülési mércéből se... Rossz érzés, még akkor is, ha tudom, hogy 70 centit fogunk kiemelkedni, és minden rendben lesz! Két óra szivattyúzás után olyan állapotban voltunk, megállapíthattam a rakomány súlyát, és indulhattunk. Az nem megy, amit a Haritz mondott, hogy azt írjuk a szállítólevélre, amit ő mond, mert hogyan néz az ki, hogy eljövünk 3000 tonna szénnel, és a parton maradt még négyszáz, ami nem fért már belénk? Így aztán a szokásos 4350 tonna körüli rakománysúlyt írta rá a főnök.
Ez megoldva. Jön a pilot. Indulási manőver.
A pilot adja az utasítást, a barba meg kormányoz, meg szaladgál ki, nézi, hogyan mennek a dolgok. Átvettem a kormányt.
- Orrsugár kormány balra - adja az utasítást, amikor indulunk el a rakparttól. - kormány 20 fokot balra.
- Kormány 20 fok balra - mondom neki vissza.
- Kormány teljesen balra!
- Teljesen balra! - válaszolom.
- Nem, nem, nem balra, teljesen jobbra! - kiabálja szinte kétségbeesetten. - Jobbra, jobbra...
- Teszem jobbra - mutatom, de persze időbe telik, míg a mutató és a kormánylapát átér. Már átért a kormány, amikor durr! A farunk a rakpartnak csapódott. A hang alapján biztos voltam, hogy a vas elkenődött.
Manőver után lementem. A muráda bizony befelé dől, és két oszlop, ami eddig egyenest állt, az most alul kiszakadva a fedélzetből, felül megrepedve, ha kikötöttünk, jobban lehet majd látni.
Ennek ellenére a manőver után sikerült belealudnom a relaxba. Ez azt jelenti, hogy a lelkiismeretem tiszta. Ugyanis manőver közben azt csináltam, amire utasítást kaptam. Az igazság az, hogy ilyenkor én se nem látok, se nem hallok, magyarán nem kísérem figyelemmel, mi történik, csak a kormánylapát mutatójával foglalkozom, hát nem is igen tűnt fel, hogy éppen ellenkező utasítást kellett volna kapnom.
Érkezés este.
Felmegyek a hídra, már látjuk a révkalauz csónakot, amikor csatt! Elmegy az áram. Nem blackout volt, mert a főgép ment, de a GPS-ek, a radarok, a komputer, a kormánygép, feldobta a talpát. Szerencsére, mire a pilot beszállt, már minden működött. Ekkor mondta a barba Vologyának ami a címben van, hogy gyeny hujovi. Az angol ezt fucken day-nek mondaná, a magyart meg tanáld ki. Amikor a pilot beszállt, azonnal átadtam a kormányt, és egész manőver alatt hozzá se nyúltam, betartva a barba tanácsát: ma már semmihez se szabad hozzányúlni.
Kilencre kikötve. Végigfotóztam a bejövetelt, szép esti napsütés volt, de bent a kikötőben már felhős. Még Bilbaóban beszélgettem a stivadorral, és ő mondta, hogy ez az erőmű naponta kétezer tonna szenet zabál fel, hát mi éppen a napi fogyasztást hozzuk, nem sok tartalékot halmoznak fel velünk! És ugye semmi más lehetőség nincs a szén idejuttatására, mint hajóval hozni, és az erőmű mellett kikötni. Ugyanis olyan nagy itt a helyszűke (az erőmű a sziklás domboldalra épült), hogy újabb utak építésére nincs nagyon lehetőség, ezért aztán hiába tud egy nagyobb hajó 50 ezer tonna szenet kirakni a túloldalon, nem lehet áthordani erre az oldalra teherautókkal. A legésszerűbb ekkora hajóval, mint mi vagyunk, hordani a napi fogyasztási szükségletet.
Azt is mondja az ügynök, hogy 14-én lesz az utolsó fuvar, mert bezárják az erőművet. Akkor meg minek jöttek Madridból és tárgyaltak arról, hogy kiveszik egy évre a hajót, a hajógyár után? Na, majd meglátjuk.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 24. Húsvét hétfő, úton, Bilbao, úton.

Nos, mivel este tíz után megint tombolt az ítéletidő, így aztán a révkalauz csak a móló végénél szállt be. Nem volt túlságosan stabil(a móló az volt, csak a pilot nem), lévén itt is húsvét. És ez az idióta végig jajgatott, hogy miért akarunk mi kikötni, menjünk horgonyra, most nagyon veszélyes, meg minden. Kétszer próbálkozott, nem sikerült neki, utána a főnök úgy döntött, hogy akkor horgony, és öt perc múlva úgy, hogy mégis part mellé. A révkalauz csak jajongott, hogy hülyék vagyunk, ha ilyen időben kikötünk. Ráadásul nem is mehettünk a helyünkre, mert ott egy hajó volt. Vagy kétszáz méterrel előbbre kötöttünk ki. Fél tizenkettőkor kezdtük, és fél kettőre voltunk a part mellett, úgy, ahogy. A pilot, mint akit seggbelőttek, úgy rohant el, amint két kötél a parton volt. Az látnivaló volt, hogy itt nem lesz rakodás, reggel nyilván shifteléssel kezdjük a napot.
És így is lőn.
Az éjjel úgy döntöttem, hogy én picike porszem vagyok a világ nagy-nagy fogaskerekei között, és nélkülem is megy minden a maga útján, és ha nem veszek tudomást a problémáról, akkor végül is nem létezik. Mindezeken felbuzdulva, nem állítottam be semmi ébresztőt, kelek, ha kellek. És így is volt. Háromnegyed nyolckor a barba dudál a hídról, és kezdetét vette a nap.
Azzal, hogy senki nem tudott semmit, és mindenki másra mutogatott.
- Miért foglalt a rakpartunk, miért nem állhattunk oda? - kérdezte a főnök a csecses-begyes menyecskét, persze csak telefonon.
- Captain, miért nem álltak hátrább, a másik hajó elé? - kérdezte a faros-boncos ügynökhölgyike. (A boncos palóc tájszó, és a vastagcombúakra mondják).
Miért, és hogyan, mikor és merre, miért, mikor, merre? Ezek a kérdések zsongtak körülöttem. De az ügynöklány csak nem került elő, mert már a pilotállomást is kikérdeztük, mikor, merre, meddig?
- Nemsokára ott az ügynök - adta meg a választ egy kedves női hang.
Aztán megjelent a rakparton a csecses-faros kocsija, de ő maga nem szállott ki belőle, inkább felhívta a hajót, hogy mindjárt jön a révkalauz, és shiftelünk. Igen, de hova, hiszen a helyünk olyan, mint a vasúti klotyó: foglalt. És első lépésként valami történt: a daru elkezdte a szenet átpakolni, előre, hogyha hátramegyünk, akkor legyen mit berakni. Na, ez valami!
Aztán révkalauz, és elkezdtük a kötélmanővert főgép segítségével.
Ne tessék elfelejteni, hogy közben jéghideg, zuhogó eső, és ezer kilométeres szél könnyítette a manővert. Mindenki olyan rohadtul elázott, hogy csuda! Ilyenkor nem rossz ám a hídról nézni, hogyan teszik a dolgukat Laokoonék a próván. Mert a két matróz úgy belegabalyodott az orrkötelekbe és a springekbe valamit az oldalirányú (brest line) kötélbe, hogy alig lehetett kivenni, mivel birkóznak éppen. Végül, mint aranytartalékot, a főnök engem is bevetett, szerencsére ekkor már sütt a napocska, és csak a szelecske fútt, de az bizony piszkosul. Na, egy szónak is száz a vége, hátramentünk, és fél tizenegykor elkezdték a berakást.
Akkor elkezdtünk kiballasztolni, de ugye ahhoz, hogy a teljes vízkészlettől megszabaduljunk, szükségeltetik kilenc teljes óra. Elvégre 1400 tonna tengervizet kell kiszivattyúzni! Na, most mi lesz? Hiszen az ítéletidő miatt, és a shiftelés miatt csak két tankot ürítettünk ki érkezés után, hiszen kell a merülés. Úgy oldódott meg a dolog, hogy azt mondták, délután kettőig dolgoznak, akkor átmegy a daru a mögöttünk levő hajóhoz, és este nyolckor vissza hozzánk. Ennek nem örültünk eszeveszetten, mert így hajnalban érkezünk Pasajesbe, viszont lesz időnk a rendes kiballasztolásra. Nyilván, hogy ne végezhessünk időben, ezért délután négy negyvenkor már itt volt a daru, és fél hatra berakott minket. A draft survey olyan, amilyen. Ilyen hullámos vízben lehetetlenség pontosan leolvasni a merülést.
Aztán a lyukas tank tele van, nyilván annyival túl is vagyunk rakva, azaz 12 centivel. Reméljük a legjobbakat. (Azért nem izgulok a túlrakottság miatt, mert a téli merülés helyett a nyárira raktuk a hajót, és egy hét múlva már a nyári merülés lesz érvényben.)
Hát ennyi a mai nap, illetve még el kell menni, és el kell jutni Pasajes közelébe, akkor lesz vége a napnak.
Akkor még azt is elmondom, hogy fél egy körül bóklászok a jeges szélben, élvezve a zuhogó esőt, megnéztem a mögöttünk levõ hajót. Talán már ócskavasnak se jó, de még megy, úgy tűnik.
A barba ott volt a decken, és megkérdezte, mikor indulunk.
- A daru fél kettőkor átjön magukhoz, és 20:00-kor folytat minket. - mondtam neki, és a 20:00 ugye angolul úgy hangzik, hogy twenty hundred (azaz húsz száz).
- Nem lehet, mi sose dolgozunk 20:00-ig, csak este nyolcig (never till twenty hundred, only eight p.m.)
Most le lehetne hülyézni, de nem teszem, mert ez ugyanaz, amiről párszor szóltam a naplómban. Ha valaki belenő egy mértékegységrendszerbe, idősebb korában szinte lehetetlen átváltani egy másikra. Bizonyos angolszászok 8 a.m. és 8 p.m. (azaz reggel nyolc és este nyolc) alakban mérik az időt, és nem használják a 24 órás beosztást. A húsz órát legfeljebb csak a kezükön tudnák átszámolni, hogy mennyi p.m.
Indulás este hétkor, kicsit dülöngéltünk, de egyáltalán nem volt vészes.
Éjfélkor szólalt meg a duda, hogy mehetek a hídra, érkezünk.

Március 25. kedd, úton, Pasajes, úton.

A manőver elég nyugis volt, ha eltekintünk attól a borzalmas mennyiségű víztől, ami a felhőkben van, és az most mind leesett. Hát, nem tudom, hogyan lesz a továbbiakban, de ha így megy, hogy mindenegyes manőverkor bőrig ázunk, a végén ki köti ki a hajót? Mert ugye Ruszlán tegnapelőtt, ma Ljosa (Ljosa = Aljosa = Alekszej) van dögrováson. A barba vitézül kezeli őket.
A gyáriak megjöttek hajnali fél hétkor, hogy meghatározzuk a rakományt. Egy kicsit megint túl vagyunk rakva, hát teljesen megáll az eszem, hogyan lehet olyan körülmények között, mint Bilbaóban van, egy rendes draft surveyt csinálni?
Nyugis nap egyébként. A barba kicsit kiment, akart mindenfélét venni, de itt a szépségen kívül nem sok minden van, ha a kocsmákat nem számítjuk, meg az apróka boltokat, amiket meg kellene előbb találni.
Vologyának ma odaadtam a videóimat, amiket itt készítettem a hajón. Most aztán bőszen mozizik.
Este háromnegyed hétkor vége a kirakásnak. Jött a draft survey. Ezt hamar összedobtuk, és utána kérdem Haritzot:
- Van baszk zenéd?
Megnyúlt pofával néz rám, mint akinek nagyon belemásztak a baszk öntudatába.
- Hát persze! Egy csomó.
- Kellene valami népzene, ha tudnál kölcsönözni egy-két CD-t.
- Népzene? Adok egy teli DVD-t! A legjobb együttesünk műsorából!
Így aztán most izgatottan várom a holnapi érkezést vissza Pasajesbe, és azt, hogy Haritz barátunk be váltja-e az ígéretét.
Ezután a barba hívta a révkalauzt.
Volt több pilotunk is.
Az első nyolc óra tízkor nem jött. A második fél kilenckor nem. A harmadik kilencre mondta az érkezését, a következõ kilenc húszra ígérte, és fél tízre megjött. A hatalmas kunszt az egészben, hogy mindegyik már útban volt hozzánk, amikor hívtuk őket. Úgy látszik, Madridból jöhettek, mert különben mi tart ilyen sokáig, nem? Én persze nem rostokoltam a hídon végig, ez a kaftán dolga, õőviszi a hajót. Viszont Pasajesben én kormányzok, tehát meg kellett várnom, amíg kiérünk a nyílt vízre. Utána mentem feküdni, volt már fél tizenegy is mire ágyba kerültem. No, most nem érdekelt, hogy kelt-e érkezésre, vagy se, uzsgyi az ágyba!
Ja, megint annyi víz jött az égből manőver közben, hogy csuda! Érdekelne, honnan tudják az égiek, mikor manőverezünk, mert csak alatta esik. Előtte nem, és mire a fiúk elvonultak, addigra megint elállt.

Március 26. szerda, úton, Bilbao, úton.

Nem volt teljesen nyugodt az alvás, mert egy-egy nagyobb billenésre felriadtam, de azért mindig vissza tudtam aludni. Ez így ment egészen fél hétig, akkor meg már láttam, hogy nem kellek érkezéskor kormányra, nyilván "jó" időben érkeztünk.
Fel a hídra, megnéztem a bejegyzést, reggel négykor kötöttünk ki.
Nyolcra megjött a darus, és elkezdték a berakást. Most, amikor írom a naplót, reggel, remélem, hogy dél körül elmehetünk, és akkor lenne egy esténk is egy éjszakánk is és egy nappalunk is Pasajesben.
Persze ahogy elkezdték a berakást, eleredt az eső, és megint viharossá erősödött a szél.
Aztán megjött az ügynök.
De nem a faros-begyes, hanem egy búsképű lovag, alighanem Don Quijote de la Bilbao.
Nem mondott semmit a menyecskéről. (Lehet, hogy jár neki is egy szabadnap, hiszen a Húsvét hétfőt végig "dolgozta"?)
Féltizenkettőre "beraktam" a hajót, a barba oda volt a gyönyörűségtől, mert ezt szeretné minden alkalommal: Bilbaóból a lehető leghamarabb megszabadulni, hogy Pasajesben minél hosszabban állhassunk.
Így délben jött a révkalauz, és eljöttünk.
Indulásnál a barba felhívta a legénységet a hídra, és a következõ szózatot intézte hozzájuk:
- Fiúk, A1-es körzetben hajózunk (azt jelenti, hogy állandóan VHF körzetben vagyunk). Sosem vagyunk messzebb, mint 20 mérföld a parti mentőalakulatoktól. Ha valami történik a lyukas ballaszttank miatt, akkor jobb, ha felkészültek vagytok, és az értékeiteket egy helyen tartjátok, amit gyorsan magatokhoz vehettek szükség esetén.
Szózat vége.
Ennek az oka az, hogy hiába üzengetünk a tulajnak, nagyon nem akarózik tudomást venni a lyukunkról. Persze, persze, likas a tank, mondták, meg is oldjuk majd a problémát, de most nagyon nehéz lenne felmondani a hajóbérleti szerződést. Hiába kérte a főnök, hogy küldjenek Bilbaóba búvárt, csak nem akarják meghallani, és intézkedni. Mert ha jön búvár, és megállapítja, hogy van egy lyuk (ne adj Isten, egy repedés, mert az sokkal rosszabb) a fenekünkön, akkor azt neki hivatalból kell jelenteni a Kikötőkapitányságna, aminek viszont hivatalból le kell állítani a hajót. (2025: ezt muszáj most elmondanom, hogy hadd röhögjön a szakma: az nem is Kikötőkapitányság - Harbour Master's Office, hanem Kikötőmesterség, mert angol fordítók elmagyarázták nekem, hogy nincs az a fordító, aki a mastert ne mesternek fordítaná! Innen üdvözlöm az öszzes Tengermestert az olvasók közül - Master Marinert),
És ugye, ebben a fene nagy demokráciában, meg ebben a csupa csudagyönyörű, EU-nak nevezett vállalkozó-mennyország gittegyletben minden, de minden fontosabb, mint az ember. Csak a pénz, az a rohadt krv@ profit számit csak, nem érdekes, hányan döglenek bele, a lényeg, hogy a bankár pénztárcája vastagabb legyen. De persze nekem a fejem veszik, ha szemetesnaplóba elfelejtek bevezetni egy szemétkiadást.
A kaftán áthozta a hajót, az érkezésre persze felmentem. Addigra már megint dühöngött a 7-es, 8-as vihar. És itt bizony a pilotnak ki kell jönnie, mert a bejárat rettentõ keskeny és sziklafalak között kell behajózni, hát jó idõben is õk kormányoznak, nemhogy rosszban! Ma például három teljes kört tettünk meg, mire beszállhatott. Azért körözünk ilyenkor, hogy amikor "hullámárnyékot" csinál a tengerjáró, akkor a kis csónak viszonylag "csendesebb" vízen tud megközelíteni. De ez ötször nem jött össze, csak hatodikra sikerült. Így aztán csak negyed hétre kötöttünk ki.
Azt hiszem, mondanom se kell, hogy viszonylag tiszta égbolt volt, amíg a tengeren jöttünk, de beérve, amikor elkezdtük a kikötési manõvert, nekieredt az esõ, úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna!
Hát ennyi történt ma.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 19. szerda, úton, Bassens.

Hajnal négyre értem a BXA bójához. Horgonyzás, majd fél tízkor indult a barba. Amikor a főgép beindult, persze felébredtem a zajra. Később fel is mentem a hídra, mert érdekelt, hogyan alakultak a tárgyalások, elvégre ez jelentősen befolyásolja a következő napok menetét.
Nos, semmi hír. Sehonnan, mindenki kussol. Felvettük a révkalauzt, már majdnem felértünk Bordeaux-ba, amikor jön a főnök.
- István, rossz hírem van. Nincs sztrájk, elmarad. Reggel kezdenek, estére kiraknak.
- Hát, akkor abban bízzunk, hogy csak a holnaputáni magas vízzel mehetünk el! - mondtam. Nesze neked nyugalom, nesze neked, húsvét. Na, mindegy, mit lehet tenni?
- Este tizenegykor gyere fel a kabinomba - mondta a kaftán. - Akkor otthon már 20-a van, egy órával előbb járunk, és akkor már lehet ünnepelni a születésnapomat.
Így is tettünk.
Oleg készített lazacos és kaviáros palacsintát, egy adag rákot is megfőzött, és végül volt sertéssült hagymás főtt burgonyával. Ezeket a főnök vette, nem a kajapénzből készült. Aztán volt mivel koccintani is, természetesen. Sztolicsnaját bontott a barba. Nem értem ám, hogy van ez a kiváló orosz vodkájuk, és akkor isszák azt a sok osztályon aluli, moslék whiskyt a hajón. Mert ez igazán finom volt ám! Legfeljebb az ára lehet húzósabb, nem tudom, mert még semmit nem rendeltem.
Szóval érkezés után vagyunk. A manőver kicsit elhúzódott, de kikötöttünk, és jött a draft surveyor. Fiatalember, gyorsan akartunk végezni, de aztán egy kicsit belé tenyereltem a szarba. Még nem tudom, meddig ér, lehet, hogy el is süllyedünk benne?
Ugyanis végigszondázta Ruszlánnal a tankokat, és mit ad isten? Az egyes duplafenék tele volt. Ez 118 tonna vizet jelent, ami még nem volna baj. De hogy ez rakományként jelentkezik, az már igen! Ugyanis, La Corunában ezt a tankot üresnek számoltuk, és nem mértük meg, hanem a ballasztnaplóba írt adatokat alkalmaztuk. És akkor jön a kérdés: ki a hunyó? Az első számú a barba, mert ő visz el minden balhét. A kettes számú én, mert nem szondáztuk le a tankokat draft surveykor La Corunában. Ugyanez a felelősség van az ottani surveyoron is, mert elfogadta, amit mondtam. Aztán a kápó, aki felügyelete alá tartozik a gépház, és az összes tevékenység. És végül az a matróz, aki szondázott.
A legnagyobb kakiban a főnök van, mert egyszemélyi felelős. Én még mondhatom, hogy a szokásos eljárást végigjártam. Ugyanis nem járhatok utána minden szondázásnak. Ha ezen a hajón mindig így volt, hogy a matróz szondázik és jelent, akkor a szokásos és elvárható módon tettem a dolgom. A kápó hasonlóképp gondolkodhat.
De draft surveykor nem szabad kihagyni a tankok mérését, nem hivatkozhat senki arra, hogy kérem elhittem, bemondásra, ezért a spanyol surveyor is nagyon bajba kerülhet.
Szóval most várom, hogy a főnök magához térjen, és megbeszéljük, mit csinálunk. Mert lehet ugye:
1. Lehet sumákolni kétféle módon. Talán meg lehet vezetni a surveyort, mivel elég fiatal. Egyszer úgy, hogy kiszivattyúzzuk a kérdéses tankot, és azt mondjuk, hogy nem nyúltunk hozzá. Ekkor a konstansnak nagyjából mínusz húsznak kell lenni, és azt mondjuk, hogy na, ugye, tegnap üres volt a tank, és mi telinek vettük, biztosan a szondacső van eldugulva. Aztán lehet úgy sumákolni, hogy azt mondjuk, mivel úgyis tele van, ezért túlfolyatjuk, de csak nem fog jönni a víz, és nagyjából másfél óra lesz, amire megtelik, és azt mondjuk: na látod, tegnap is üres volt, de telinek számoltuk, hát javítani kell a kezdeti surveyt.
2. Aztán lehet igazat mondani. Megmondani a valót, hogy La Corunában nem ellenőriztük a surveykor, dunsztom nincs, hogyan kerülte el a tank a kiballasztolást, de ott üresnek számoltuk, és ha most tele van, akkor sokan megütik a bokájukat, köztük a kollégája a spanyol SGS surveyor. Tehát próbáljuk meg elmismásolni a dolgot, ez a mennyiség nem vehető észre úgysem, hogy hiányzik.
Én ez utóbbira szavaznék, mert nem nagy kedvvel vágnék át senkit, hogy magunkat mentsük. De persze a barbán múlik minden.
A kabinnövényemről:
Mivel a múltkor leárpázták a cserepes búzámat, ezért azt zokon vehette, mert elkezdett a tövénél sárgulni. Lehet, hogy jön az aratás ideje? Akkor már csak egy nüánsz hiányzik, a kalász. Mert a nélkül elég nehéz a betakarítás, illetve lehet, de minek? Tehát úgy gondoltam, hogy most akkor vetek árpát (ha az, mert csak annyi, hogy apró, sárga kis micsodából bújnak elő a zöld füvek). De most rutinosan, nem szivacsba ültetem, hanem földbe. Ezért kimentem, hogy szerezzek földet. Ez a kikötőn belül reménytelen vállalkozás volt, mert csak az összegyűlt por és koszhalmokon burjánzott a fű. Kimentem az országút mellé, és a fű alól összekapartam nagyjából félzacskónyit. Arra gondoltam, ha a fű olyan szépen nő benne, akkor az én gabonámat is tudja táplálni.

Március 20. csütörtök, Bassens, úton.

Kirakás rendesen, nyolckor kezdték és hatra el is felejtettük, hogy itt is előfordultunk. És a draft survey (lelkiismereti gondom) hamar megoldódott, ugyanis a rakodás végeztével a surveyor így jött be:
- Ugye az egyes középső tank üres volt?
Na, erre mit lehet válaszolni? Hát persze azt, hogy üres, még akkor is, ha nem, és nem volt lelkifurdalásom, mert tisztán látszott, hogy a srácot aztán a tények érdeklik a legkevésbé, ami jelen esetben a lehető legpozitívabb hozzáállás a dolgokhoz. Ezért aztán a megadott időben indulhattunk, azaz este nyolckor.

Március 21. Nagypéntek, úton, Bilbao.

Már kiszállt a révkalauz, amikor átvettem a szolgálatot. Kimentem a Vizcayára, és befordultam Bilbao felé. Úgy számoltam, hogy kettőre ki leszünk kötve. Hajnali hatkor még minden normális volt, ami egy normális tengertől elvárható.
Kilenckor littyentünk először. Tíztől rendszeressé vált, így aztán alvás nuku.
Lementem ebédelni. A szakács és a konyha romokban. A falból kiszakadva a 350 literes fagyasztóláda, a kambúzában egy frizsider a sarkaiból kifordulva, szárnyaszegetten hevert a polcoknak dőlve.
A szakács behozta a hallevest.
- Chief, csak leves van, másodiknak egyen hideget.
Elém tette a sajtot, a szalámit, a lekvárt. Csak vajas pirítóst ettem, elvégre Nagypéntek van. A hal úgyse hús, így nem vétettem a böjt ellen. (A böjt a Magyar Tudományos Akadémia szerint ismeretlen eredetű szó, más, normális embernek pedig ősrégi, magyar.) Lekvárt nem ettem, mert az egy littyenés után előbb a szakács ölében kötött ki, aztán levetette magát a földre és ott úgy öngyilkolta meg magát, hogy az üveg miszlikbe tört, a meggylekvár meg kiömlött.
S ezzel együtt tévésztárok lettünk!
Ugyanis az esti híradóban mutatták, hogy milyen borzasztó vihar süvölt végig az északi spanyol partokon, és azt mondták, hogy a tengerészek... szóval bemondattunk, csak azt nem tudjuk, hogy mit! Pedig derekasan álltuk, hogy a jó büdös franc essen bele, aki ilyen időt ránk szakasztott!
Ezer kilométeres szélben kötöttünk, ehhez egy olyan szerencsétlen pilotot fogtunk ki, hogy az csuda. Ez az ember képes volt féltized másodperc alatt az alábbi parancsokat kiadni:
- Kormányt teljesen jobbra, kormányt középre, kormányt teljesen balra, kormányt teljesen jobbra...
Megvártam az utolsó utasítást, amikor kifogyott belőle a levegő, és azt végrehajtottam. És közben olyan veszekedett hangon üvöltözött, hogy mindig meg akartam kérdezni, kire haragszik, a barbára, vagy rám? Nem telt bele egy óra, és már majdnem part mellett voltunk. Ez azért volt, mert amikor már hozzásimultunk a rakparthoz, akkor elkezdett vezényleni, és kivitte a hajót vagy kétszer is a kikötőmedence közepére. Ennek ellenére kikököttünk. És akkor jött a meglepetés. A meglepetés egy hegyes, begyes, faros, csöcsös menyecske volt, aki az itteni ügynökünk lesz egy hónapig. Ezzel aztán kész a dicséret, mert amiket mondott, az ilyen kellemes megjelenésű hölgyhöz nem nagyon illik.
Azt mondta, hogy ha esik, ha fúj, egyik nap berakunk Bilbaóban, másnap kirakunk Pasajesben, visszajövünk, és ez tizenötször még így fog történni. Egy nagy halom szén van a rakparton, azt kell nekünk áthordani. A rakomány súlyát nekem kell megállapítani draft survey-jel.
Na, majd meglátjuk.
Érkezés után kitakarítottam a kabint. Összegyűjtöttem a whiskys virágföldet, mert a nylonzacsek, amiben földet szereztem volt az árpának, kiszakadt. A barba nálam tárol egy tartalék üveg whiskyt, nos az leszállt a földre, összetört az üveg, és a tütüke beitta magát a virágföldbe. Kidobtam, pedig milyen jó lett volna látni a részeg árpát, amint előbújik a földbõl, és azt vonyítja, hogy: "Azt énekeljük, pajtikám, hogy: csak egy kislány van a világon..."

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 22. szombat, Bilbao, úton, Pasajes.

Remélem a turistalátványosság megszűnt, már ami az irtózatos szelet illeti. A tévében mutogatták, hogy a helyi népek kint vannak a mólón, és fényképezik a dühöngő tengert. Most, fél hétkor, amikor beírtam a reggelt a naplóba, úgy tűnt, hogy jelentõsen csökkent.
Azzal kezdődött a nap, hogy zuhog, mintha dézsából öntenék. Nyilván nem nyitunk raktárt. Megjött az "on hire surveyor", ő az, aki ellenőrzi a hajót: raktárakat, felméri az állapotot, és ha valami kárt okoznának, ő dönti el, hogy az már megvolt-e amikor a hajót átvették, vagy valóban ez alatt az időszak alatt történt. Felméri az üzemanyag mennyiségét, szóval ilyesmi.
Aztán elkezdtük a berakást. Gyorsan megtelt a kettes raktár, a hajó süllyedt, a víz is csökkent, lévén apály, és hamar megtörtént az első gubanc: ez a rakpart nem kis hajók számára készült. Ide óriás ömlesztettanyag-szállítók jönnek, és a fenderek is hozzájuk vannak méretezve. Nos a fender alá kerültünk, és az beszakította a korlátot. (Laikusoknak: a fender jó közelítéssel egy autógumi, amit lelógatnak a rakparton, és az eltartja a hajót, nem engedi a betonfalon surlódni. Nos, kis hajónak személyautó gumi a fenderje, nekünk teherautó gumi, a nagyhajónak meg óriásdömper kerekére való, irdatlan méretű, és ez már erősebb, mint a hajókorlát, és ugye a gyengébb hajlik vagy törik.)
Fél kettőkor jelentettem a főnöknek, hogy a hajó berakatott Isten segedelmével és a hatalmas önjáró daru harminc tonna űrtartalmú kanalából kifolyólag.
Gyors csukás, majd hívjuk a pilotot, negyed háromkor indulás. Remélem, holnapután korábban mehetünk el, hisz nyolckor kezdhetik a berakást, nem úgy, mint ma.
Érkezés negyed kilenckor, kilencre kikötve.
Jött az ügynök, és jött a draft surveyor. Na, ezt nem magyarázom, hogy miféle helyettes, mert az igazi valahova elutazott, a helyettese beteg lett, ez meg a helyettes helyettese, aki csak leszondáz, leolvassuk a merülést és kész. Majd induláskor a legigazibb jön, és kiszámol mindent.

És most jön a horror!

Mert induláskor az egyes középső tank üres volt, most pedig 80 centi víz volt benne. Na, erre kössél csomót! Nem, ne erre, inkább a lyukra a ballaszttankon. Ugyanis csak ez az egy lehetőség maradt, hogy van egy szép lyuk a fenekünkön, de ez most a hajóé. És ez teljesen másképp működik, mint az átlagemberé, mert ugye az hermetice zár, ha a fürdőkádban csücsülsz, a hajó fenekének a lyuka pedig nem zár hermetice, hanem beengedi a tengervizet.
Így holnap a főnök felhívja a hajótulajdonost, és elmondja neki, hadd kapjon 1. szívszélhűdést, 2. gutaütést, és 3. hülyét, és keressen rettentő lóhalálában egy hajógyárat, ahol lyuktalaníthatják a fenekünket. De ez nem olyan egyszerű, mert akkor fel kell mondani a szerződést a hajóbérlővel, annak a spanyolokkal az időbérleti szerződést, akik majd jól kitérnek a hitükből, de más népek vallási életével mi nem nagyon foglalkozunk, mert ilyen liberálisak (szabadelvűek) vagyunk. Persze ez biztosan ok a bérleti szerződés felfüggesztésére.
Akkor most az a kérdés, hogyan tovább?
Ilyen izgalmas lesz a szerződésem vége? Ki hitte vóna?
Ma éjjel nincs vacsman, bezárkózunk, és úgy csicsikálunk. Holnap meg majd hatkor jönnek, és este hétig fognak szöszmötölni a hajóval. Akkor most aludjunk, mert Arany is megírta, hogy: vecserom, vecserom, everybody szpaty... (aki tudja, folytassa!)

Március 23. Húsvét vasárnap, Pasajes, úton.

Ötkor már megriadtam, fél hatkor hallottam, hogy Pjotr elkezdi a raktárt nyitni, háromnegyedkor felkeltem. Így legalább a maroktelefont az ébresztőkor, hétkor, gyorsan le tudom állítani. Viszont az időjárás még nem múlt el, most azt tanálták ki odafent, hogy havazzon Pasajesben! És ha odafönt így döntöttek vala, akkor idelent havazik vala. Na, de ebből elég! (Én is úgy zárom a "fejezeteimet", mint Anonymus a Gesta Hungarorumban.)
Tegnap este Ruszlán belázasodott, és meghűlt, ami egyáltalán nem csoda, hiszen tegnap is volt időjárás, az indulási manőver zuhogó esőben, aztán ahogyan kifordultunk a rakpart mögül a hullámok elkezdtek először csak spriccnizni, hamarost meg már fel is jártak a próvára, hát mindenki olyan nagyon, de rettenetesen elázott, hogy az csuda. És ugye azt mondanom se kell, hogy a nyár még várat magára, sőt a tavasz se igazán van még jelen.
Az, hogy ma Húsvét van, számomra onnan derül ki, hogy látom a keltezés után, mert ugye pravoszláv környezetben ma nincs ünnep. Viszont, hogy egyenlítsek: én meg azt nem tudom, hogy ők mikor ünneplik az idén.
De lehet, hogy megtudom, bár a főnökön látszik, hogy nincs sok dunsztja az efféle valláshoz köthető ünnepekről, dátumokról. Tegnap volt az "angyalnapja". Ha nehezen is, de kiderítettük, hogy ez a névnap. Van kicsi zavar a fejében, mert azt mondja, hogy az ő esetében minden rendben van, mert a neve napján van Szent Valerij, meg a fia is Szent Dimitrij napján ünnepli a sajátját, de vannak, akik nem az "angyalnapon". Ez az, ami nem kristálytiszta, hiszen a naptárban benne vannak a névnapok, és amikor benne van, akkor kell tartani. Gubanc csak a nem keresztény nevek esetében lehet, amikor nincs megfelelő szent a naptárban akinek a nevét viselik (Nimród, Szabolcs). Lehet, hogy a kommunisták szerteszórták a szentektől a névnapokat? Tőlük nyilván kitelik, és ha kérdezed, mi okuk lenne, akkor az, hogy összezavarják a fejeket, és összekuszálják azt, ami a múlttal kapcsolatos. Mert a cél az, ami a finánctőkéé is: "a múltat végképp eltörölni".

Hétkor elkezdték a kirakást, és folyamatosan ment. Időnként kinéztem, hogy rakodnak-e, de rakodtak, ezért nem kellett foglalkoznom velük. A délelőtti kávé után a barba kiment Vologyával, utána én voltam a soros. Elég sokszor voltam Pasajesben, de az első alkalmat kivéve mindig a kikötő másik oldalán. (Ez egy kétágú hosszú öböl, mindkét oldalán rakpartokkal, és megkerülni az öblöt gyalogosan esztelenség. Aki ide érkezett, az itt van, aki túlra, az ott van, és passz.) Szóval kimentem, azzal a céllal, hogy elmegyek majdnem a kikötőbejáratig, Pasai Donibane végéig. Ez az a kisvároska, amit bejövetelkor a baloldalon látunk.
Csak bandukoltam, időm volt, meg hidegem is volt, azaz fáztam egy kissé, mert ma ugye tél van, havazással, esővel, és hülye vad széllel. De beérve a városkába (ami természetesen csak egy kerülete, városrésze a modern Pasajesnek) már jobb volt.


Csuda kedves, egyutcás település, végig a tengerparton. Egy házsor homlokzata a tengerre néz, és a házak hátsó frontja, vagy az utcai bejárat a keskeny, macskaköves utcára.

Természetesen meg kellett oldani a gépkocsi közlekedést, de ahogyan elnéztem, az úttest nem része a Pasajes körgyűrűnek, mert van vagy két méter széles az úttest. Ide küldenék egyhónapos gyakorlatra minden idióta gyorshajtót otthonról, hadd tanulják meg, mi a magyarok istene, illetve itt tán helyesebb a baszkok istenéről beszélni, gyanítom, itt ő van érvényben. Lefényképeztem, hogy legyen bizonyítékom: az út kezdeténél villanyrendőr, és alatta: 10 percenként. Azaz piros 10 percig van, és zöld is. Bolond autósnak itt elmúlik az idege... És persze kerékvetők között kell menni, hogy ne lehessen a gyalogosokat zavarni. Buszsáv nincs, mert ahol nincs busz, oda minek?

Ez kérem egy nagyon nemzeti negyed. Úgy fel van lobogózva, mintha nem is Spanyolországban lennénk. Minden erkélyen, ablakpárkányon baszk lobogó (vörös alap, benne egy fehér kereszt - az oldalfelező pontokat köti össze -, és egy zöld, ami a sarkokat átlósan). Menetközben felvetődött bennem a gondolat: ha nálunk a nemzeti oldalra azt mondják, hogy magyarkodnak, akkor ezek itten baszkolódnak?
Persze sok, függetlenséget követelő, plakátot is láttam, egy falra festettet le is fényképeztem. Menetközben megtaláltam azt a házat, ahol Victor Hugo lakott egy ideig, az most múzeum. Végigmentem a sikátorokon, sok bár és kocsma akkor nyitott, az éttermek ablaktábláit is levették, és sokan böngészték az étlapot. A baszkolódók meg is éheznek, ezek szerint.
Megtaláltam egy keresztet, nagyon régi, a tizenhatodik századból való, és annak emlékére állították, hogy a hazájukat védő baszkok 814-ben jól elverték Nagy Károly inváziós hadait. Ez jó hír, még így a történelmi távlatokat is figyelembe véve, a messzi múltból.

Kellemes séta volt. Sok fényképet és videót készítettem. Kétórányi mászkálás után mentem vissza a hajóra. Fél ötkor vége a kirakásnak, jött a draft surveyor, a továbbiakban Haritz, mert ez a becsületes baszk neve. (Hogy az élet ne legyen komplikált, ezért a helyettesét is így hívják, ez egy igen megbecsülendő szokás errefelé, mert csak egy nevet kell megtanulni. Milyen klassz lenne, ha bevezetnék köztelezően: egy cégnél mindenkit Istvánnak kell hívni, és passz. Egy multi könnyen megcsinálhatná, mert nekik mindenütt nyalják a sggkt a kormányok.) Megcsináltuk, majd manőver és indulás. Kint rossz idő lévén csak a kijáratig hozott a révkalauz, ott megadta az utasításokat, és kiszállt. Kimentünk. Odakint nem volt olyan rossz, mint vártuk. Manőver után lementem.
- István, csak érkezésre kellesz. - mondta a kaftán.
Ezzel aztán jól el is rontotta a pihenésem, mert nem mertem elaludni, ugyanis ebben az esetben manőver után nem jön álom a szememre egyhamar. Nos, azért lefeküdtem, és kicsit aludtam is. Éjfél előtt húsz perccel szólalt meg a duda, hogy menjek a hídra.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 16. vasárnap, La Coruna.

Valójában A Corunát kellene írnom, mert mindenütt azt látom, sőt, még az Illetőben is így van benne! Itt nyilván a régi, a galíciai név lett hivatalos, mert a gallegóban a névelő ugyanaz, mint a portugálban, azaz "la" helyett "a" és "el" helyett "o". Délben felébredt a barba, és ebéd után kiment a szakáccsal. Én relaxtam, és utána alukáltam egy jó órányit. Arra ébredtem, hogy a főnök dobog a lépcsőn. Felmentem, és megbeszéltük, hogy mehetek Isten hírével, jövök, amikor jövök.
Na, nem készültem én hosszabb sétára, mint három-négy óra.
Nagyon kellemes hely ez a város.
Csak a felét fedeztem fel. Egy félszigeten fekszik, a kikötő felőli oldalon sétáltam, a földnyelv másik oldalára, ahol a tengerparti plázs van, nem mentem át.
Sétáltam a parkban, megtaláltam John Lenont. Ott ült egy kőtalapzaton, és a gitárját szorongatta. És ezt teszi, amióta felállították a szobrát. Aztán az obeliszk mellett bementem az óvárosba. Sétálós utcák zömmel, mert olyan keskenyek, hogy autóközlekedésre gondolni se lehet. A halászkikötő mellett elsétálva megtaláltam az Alkotmány terét, a régi városházával, előtte egy lobogórúd, két ágyú őrzi az állami lobogót. Van egy kereszt is a téren, a tövében friss virág és koszorúk; a hazáért elesett hősök emlékére állították.
A Szent Santiago templom mellett jöttem le a kis dombról, és értem a Maria Pita térre, a Puerta Realon keresztül. Ez a Maria egy harcias nőszemély lehetett, mert lándzsával a kezében ábrázolták szoborba, és a talapzaton bronz dombormű mutatja, amint a várfalon hősködik, az ellenség meg hull lefelé a létráról. Tisztára, mint Dugonics Titusz, de gondolom ezt a Mariárát az állam nagyobb becsben tartja, mint a miénk a mi nándorfehérvári hősünket (emlékszik-e valaki bárminémű hivatalos megemlékezésre, rendezvénysorozatra, előadásokra 2006-ból?). A kormány ennyire tartja a nemzetet, ennyire büszke a történelmére, a hőseinkre, hogy magasról tettek és tesznek rá. (Mert nem hivatalos rendezvényekről, előadásokról tudok.)
A téren egy gyönyörűséges palota van, afféle kormányhivatal, szépen tatarozva.
Innen nyílik egy keskeny utcácska, ott folytattam a sétámat. Az volt a furcsa, hogy a redőnyök lehúzva, az ablakok fatáblával borítva, és a házszámok vörösen világítottak.
Hoppá!
A történelmi városrész utcájában a legősibb - történelmi - foglalkozást űző hölgyek is helyet kaptak! Még nem indult be a nagyüzem. (Gondolom, itt meg lehet találni az összes, nemrég az EU-hoz csatlakozott, és csatlakozásra váró, valamint a soha nem lesz EU-s nemzet leányait.)
Utána beültem egy étterembe, ettem egy sült sonkát salátával és sült krumplival (a spanyolok nagyon büszkék a sonkáikra, de arra, amit a disznók viselnek!), majd vissza a hajóra. Útközben még olyat is láttam, hogy egy üzlet neve az volt: El Rey del Jamón, azaz a Sonkakirály. Valahol olvastam, hogy a sonkáért tartott disznókat makkon, és kizárólag makkon nevelik. És ezt hivatalból ellenőrzik, és akkor a legmenőbb kilója úgy 80 euró körül van. Nos abban mindenki biztos lehet, hogy az a sonka, amit ettem, nem ez a kategória, de amúgy igazán finom volt.
A csiburekit, amit vacsorára sütött Oleg, nem ettem meg.

Március 17. hétfő, La Coruna, úton.

Viszonylag gyorsan, fél ötre berakták a hajót. Aztán draft survey, várakozás rakománypapírokra, indulás csak fél hétkor. Maximális sebességgel is csak hajnali egyre érnénk a BXA-hoz, de annyira nem igyekszünk, csak normállal megyünk. Így nem valószínű, hogy 19-én kirakják a hajót. És akkor 20-21 sztrájk, 22-23 hétvége és Húsvét, hát remélem a legjobbakat.
A hajót kiadták time charterba, ami magyarul időbérletet jelent. Egy hónapon keresztül pörgünk majd Bilbao és Pasajes között, az előbbiből szenet viszünk az utóbbiba. A két kikötő között a távolság 58,5 mérföld, hát egy őrségbe belefér (és reményeim szerint ez a barbáé lesz). Én majd rakodom kifelé és befelé, és este tízkor lefekszem és reggel hatkor kelek, miközben a hajót átvitték két kikötő között. Ez az én tervem. Még nem egyeztettünk a főnökkel. De így adja magát. Berakás Bilbaóban reggel nyolc és délután 5-6 között, után indulás, éjjel Pasajes, reggel kirakás, este indulás, éjjel Bilbao, reggel berakás, este indulás, éjjel Pasajes... nem folytatom, mert ezt tizenötször tesszük meg és belefáradnék mindet leírni.
És természetesen április 15-én haza akarok menni és utána még vagy öt út lesz. Most viszont megyek aludni, mert holnap hajnalban írom a naplót és álmos vagyok.

Március 18. kedd, úton, Vizcaya.

Az első mondatot még leírom, és most megyek aludni. Jó éjt kedves mindenkinek.
Finomat aludtam, negyed tizenkettőkor ébredtem. Oleg megkérdezte, hogyan kérem a pizzát vacsorára? Mondtam, hogy:
- Tészta nélkül.
- Az nem megy. Kecsöppel vagy nélküle?
Így aztán fájó szívvel lemondtam a vacsoráról, mert amúgy nagyon finoman készíti. A levegő lehűlt, hajnalban már 12 fok volt, hiába, ez már nem a Kanári szigetek, vagy dél Spanyolország.
Egész nap vártuk, hogy értesítsen az ügynök, mi a helyzet, semmi. Mert ma tárgyal a szakszervezet az illetékesekkel, és ma dől el a sztrájk végleges sorsa. Közben persze jöttek az ímélek, hogy menjünk, mint az olajozott mennykő, mert ha nem, akkor nem tudnak kirakni holnap.
Erre visszaímélt a barba, hogy a rossz időt szembe kapjuk, a sebességünk egy csomóüval csökkent, csak 9,5-et megyünk, és az érkezés két órát csúszik.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 9. vasárnap, Tenerifeszentkereszt.

Isten éltesse a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon. Encsit felköszöntöttem egy sms-ben.
Pontban nyolckor ébredtem, fél kilencre mentem reggelizni, de csak egy szelet sajtot ettem, hogy ne üres gyomorra igyam a kávét. A szakács jól megfenyegetett, hogy nem lesz ebéd. Ez nem különösebben érdekelt, mert kettőkor kezdi el sütni a saslikot, és pupaparti keretében fogunk felzabálni mindent. Ez a whiskyre is vonatkozik, meg a borra, de a sörre is.
És így lőn. (2025: Jé, itt már Valerij az ukrán-orosz a barba!)
Csak az volt a kellemetlen, hogy hideg, északi szél fújt, ezért fel kellett öltöznöm, pulóvert vettem, meg téli zoknit, de a levágott szárú barna nadrágban voltam.
Volt nekem egy Maciej nevű lengyel parancsnokom. Ő mondodtta volt:
- István, ha egy lengyel azt mondja, hogy nem iszik, akkor az hazudik, vagy beteg.
Nos, valami hasonlót lehet elmondani az orosz nyelvű tengerészekről is. Ezt szoktam mondani a volt szovjetekre, mert ugye ma ukrán, meg litván, meg minden, de mind oroszul beszél. A mostbarba is szereti a tütükét, már reggel elkezdte az alapozást, délutánra vidám volt, este meg hallatlanul jókedvű (de mindvégig tudta magát tartani). Amikor itt állunk, nincs munka, az idő jó, akkor lazít egyet, a menetben mindig szorosan tartott gyeplőn (már ami az alkoholt illeti).
Finomat ettünk. Ez az Oleg gyerek időnként alkot valami csudát: a padlizsánt vékony szeletekre vágja hosszában, megsüti, megkeni fokhagymás majonézzel, két szelet paradicsomot fektet az egyik felére (hosszában felezi), és a másikkal beborítja, és kap még egy kis majonézt. Hát ez valami hallatlanul finom izé. Aztán készített tojáskrémet, franciasalátát, meg sült csirkecombot, volt zöldség, olajbogyó, és vidámság. Ahogy fogyott az ital, úgy nőtt a vidámság. A végén olyan vidámak voltak, hogy Aljosa (a nyolc-tizenkettes watchman) nagy vidáman felborult a székével, és zuhanás közben már horkolt. A földön kényelmesen összegömbölyödött, és innentől nem lehetett semmit kezdeni vele. Ott aludt héttől egészen kilencig, akkor hárman felemelték, és becipelték az óljába.
Este beszéltem Encsivel, a népszavazás eredményéről számolt be. A vizitdíj és a többi sarc eltörlésére 80% körüli szavazatot adtak le. Az történt, ami várható volt. Most erre föl meg majd az történik, hogy nem történik semmi. Mert ugyan miért? Ugyan kit érdekel a választók véleménye? Ettől a megzavarodott, maga se tudja, mit akar néptől egy ilyen kormánynak semmi félnivalója sincs! A pénzre szükség van, azt mindenképpen beszedik, ha nem így, másképp, sőt, akkor majd meg is fejelik egy kicsit, hogy megmutassák, ki az úr a szemétdombon. És meg is mutatják, és a létező szocializmus ötven éve alatt megroppantott gerincű nemzet meg szépen kussol, és tudomásul veszi, hogy az elvtársak még mindig jobban tudják! És amikor a választás előtti évben megint elkezdik az osztogatást, majd mindenki megint szépen rájuk szavaz, mert senkit nem érdekel se a jövő, se a múlt, és mindenki feledékeny és hallatlanul hiszékeny. Majd nézd meg, hogy a most nagy pofájú, és a vizitdíj ellen szavazók akkor majd, hogyan pitiznek és megmagyarázzák, hogy azért be kellett vezetni, mert ugye szegények...
Jó, hogy nem vagyok otthon.

Március 10. hétfõ, Tenerifeszentkereszt.

Már több mint háromnegyede letelt a hosszabbított szerződésnek is! A kirakás halad, én is kihaladtam a városba úgy tizenegy körül. Vettem még egy pólót. A rakodást hamar "letudtuk", hétre el is mentek, meg én is aludni. Ahhoz, hogy...
A jó büdös fene essen bele... haldoklik a laptop? Nem tudok írni, mert állandóan kikapcsol.

Március 11. kedd, Tenerifeszentkereszt, úton.

Három mondat után el kell mentenem, amit írtam, mert minden rendszer nélkül leáll a laptop.
Éjjel bunkeroltunk, átálltunk egy másik rakpartra, ott vettünk üzemanyagot.
Fél háromkor indulás.
Hétig voltam, a barbát még nem keltettem, de feljött magától.
A sebességünk nem a legjobb, alig jön ki 10,2 csomó.

Március 12. szerda, úton, Atlanti-óceán.

La Corunában leváltják Vaszilt. Péntek késő este érkezünk, és hétfőn kezdenek berakni. Ruszlán jön vissza, ő váltja az ukrán matrózt.

Március 13. csütörtök, úton, Atlanti-óceán.

Jó idõben megyünk, csak a nagy döghullámokon csúszkálunk. Vaszilnak kissé megkomplikálták a hazautazását, mert Londonon keresztül, a Gatwickről a Heathrowra át is kell mennie, aztán szállodát kell magának kerítenie, így az utazása két nap lesz Kijevig.

Március 14. péntek, úton, La Coruna.

Remélem, nem kiabáltam el az érkezést. Tegnap és ma jó volt a sebességünk, így az eredetileg számított 23.00 óra helyett 20.30 körül érkezhetünk!
Nos, jelentem, nem kiabáltam el, de csak tíz után vittek be, mert előbb egy óriás tankert hoztak ki, és azt meg kellett várnunk. Így aztán negyed éjfél volt, mire kikötöttünk. A parton ott volt Ruszlán, kicsit nem akart megismerni, de amikor eltekintett a loboncomtól, és normális hajat képzelt a fejemre, akkor már vigyorgott.
Érkezés előtt bekopogott Vaszil.
- Chief, tegye DVD-re a fotókat, amit készített! - nyomott a kezembe egy lemezt. Az a kérdés, hogy van-e mivel, fel se merült a kis fejében. Majd valami megoldást találunk. Valamikor rákérdeztem a barbánál, miért van az, hogy már a második ukrán tengerésznél látom, hogy Kazahsztánban születtek?
- Biztosan a szüleik krími tatárok voltak - mondta. - Őket Sztálin egyetlen éjszaka Kazahsztánba deportálta. Az egész népet, mind egy szálig, egyetlen éjszaka! Nos, ezért van az, hogy annyi ukránnak Kazahsztán a születési helye. Ráadásul Ruszlán vezetékneve is mutatja, hogy tatár származású. Vaszilé orosz, ő nyilván vegyes házasságból született.
A délutáni őrségben több ímél érkezett. Az egyikben a Marlow új felépítését (átszervezés volt?) adják hírül, a másik meg... nos az megnevettetett bennünket. Ugyanis a francia ügynök buzgólkodott. Kiszámította, hogy ha hétfőn kezdenek rakni, akkor este hatkor készen vagyunk, és indulunk, akkor csak szerda hajnalban leszünk a La Gironde torkolatnál. Nos, a barátunk azt kérte, hogy kedden éjfélkor vagy szerda 00:01-kor érkezzünk, mert akkor még szerdán ki tudnak rakni, ha később kötünk ki, akkor csak 22-én lehetünk készen, mert 20-án 00.00-tól 21-én 24.00-ig a kikötő sztrájkol. Így aztán mi rohanjunk, ahogyan a torkunkon kifér, hogy kirakhassanak.
Hát normális az ilyen?
Most nem arról beszélek, hogy meg se érkeztünk a berakó kikötőbe, akkor hogyan beszélhetünk a kirakóba való érkezés pontos idejéről, hanem mit gondol, ki fogjuk hagyni ezt a lehetőséget? Hiszen az életünk rohanás, egy kis pihenő nem jön rosszul! (Jó, most nem a mostani három hétvégéről beszélek, mert ez mesebeli volt, ilyen nincs, ezt tengerész el nem hiszi, hogy háromszor is pénteken érkezünk és hétfőn kezdenek - jó, Tenereife nem teljesen illik bele). Na, a barba azt mondja, hogy őt semmi számolgatás nem érdekli, amíg anyagilag nem teszik érdekeltté a dologban, addig minden megy a maga útján, ahogy esik, úgy puffan, (persze nem hátráltatja a dolgokat) de semmi extrát ne várjanak tőle.

Március 15. szombat, La Coruna. Nemzeti ünnep.

Ahogyan az egy jól nevelt, nacionalista, soviniszta, szélsőséges, délibábos, nemzeti mélymagyarhoz illik, feltettem a kokárdát. Mert erre az ember lelkének van szüksége, és nem érdekel, hogy mások mit mondanak, mit cselekszenek. Himnuszkor a kezem sose teszem a szívemre, mert ez azt mutatja, hogy nem vagy magyar, mert nem ismered a mi szokásainkat. Ezt mi, magyarok, sose tettük! Ez teljességgel idegen (még ha valóban nagyon szép) viselkedés. És nem vinne rá a lélek, hogy egyszer is azt mutassam: ebben az országban idegennek érzem magam.
Jé, most, hogy visszaolvastam, látom, hogy valóban nacionalista, soviniszta, szélsőséges, délibábos, nemzeti mélymagyar vagyok! Nem baj. Jól érzem így magam.
Esik az eső.
Sötét fellegek ülnek a város felett, hát nem tudom, hogy ez a nap arra lészen-e fordítva, hogy megismerkedjem a turista látnivalókkal? De az eső a draft surveyort biztosan nem rettenti el. Remélem, akkor jön majd, ha már lecsendesedett. A tegnapi időjárás-jelentés mára fene nagy vihart mond, és valóban, a barométer zuhan, és a front a közelben lehet.
De hiába vártuk, nem jött a surveyor. Teljesen kész, csupa idegbolond voltam, mert minden jobb, mint a reménytelen várakozás. Amikor érzed, hogy hiába vársz, de muszáj, nem mehetsz el, mert nem mehetsz...
A barba persze kint, így aztán azzal nyugtatgattam magam, hogy amíg ő odakint van, addig úgyis itt kell lennem. Azt találtam ki, hogy megcsináltam a draftsurveyt, és ha jön a pasas, akkor odaadom neki, hogy írja le. Ha normális, akkor megteszi, ha nem akkor megpofozom. Amikor bejött a barba, megegyeztünk, hogy kimegyek, és ha jön az őrült spanyol, akkor ő elintézi. Előre bocsátom: nem jött.
Szóval kimentem.
Most elmondom, hogyan lehet az Illetőt (elektronikus térkép) felhasználni testgyakorlásra:
Tehát kiértem a kikötőből, és beírtam, hogy az El Corte Inglésbe akarok menni. Na, jó, de kettő áruházat adott ki. Na, most melyiket válasszam? Kiválasztottam a szimpatikusabbat, és megkerestem. Meg is találtam gond nélkül. De ez az áruház irodaháza volt, ahol egy gramm krumplicukrot se lehetett venni, nemhogy valami könnyebb ruhát. Beírtam a másik áruházat, hát a dög visszavitt oda, ahonnan indultam, és oda 100 méterre volt a bevásárlóközpont és az áruház.
Vettem szép farmer bermudát, könnyű pólót, meg egy elosztót a konnektoromba. És a szupermarketben egy üveg fehérbort és némi kecskesajtocskát.
Este beszélgettünk egy órácskát a barbánál, megittam két pohár vörösbort, ő is ugyanannyit, de ő már háromnegyed üveg ginnel vezetett, és hozzá egy palack tonikot is befalt. Amikor elköszöntem, már nagyon nem volt szomjas.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008. MÁRCIUS

Március 3. hétfő, Malaga.

Korán keltem. Fél hatra már túl voltam a zuhanyon, a reggeli relaxon is. Rakodás nyolckor, tízkor már álmos voltam. Minden rendben ment, fél ötre kirakták a hajót.
Közben megjött a következő fuvar tulajdonosa. Ő a feladó, az átvevő, és az egész lebonyolítója. Megnyugtatott, hogy nagyon szigorú lesz a raktár ellenőrzésénél, mert semmi búza nem maradhat a raktárban. Három különböző minőségű zúzott gránitot viszünk, és ha elkezd benne kikelni a vetés, akkor baj van. Így aztán nagyon megdörgedelmezett bennünket, de megnyugtatta a barba, hogy nem lesz semmi gond. Holnap reggelre ígértük, hogy a hajó készen áll a berakásra, de nem lesz száraz. Ez csak az egyes raktárrészbe kerülő gránit esetében jelent gondot.
Nos, a kirakás után átálltunk a berakó rakpartra, így a ballasztmenet mindössze tizenöt perc volt. Közben majdnem összetörtük az úszódokkot, mert az orrunk vagy húsz centire tőle söpört el fordulás közben. A pilot a helyzet "alacsonylatán" volt, és nem látott ki belőle. Azért minden baj nélkül átálltunk, és a mozgatható válaszfalakat hattól fél tízig átszereltük. Utána kezdték a matrózok a mosást, de annak a végét már nem vártam meg, mert inkább lefeküdtem. Holnap lesz dolgom elég.

Március 4. kedd, Malaga, úton.

Most, amikor írom, az úton még nem biztos, de előre láthatólag így lesz. Hatkor keltem, mert fél hétre ígérték magukat, hogy jönnek megnézni, milyen a raktár, így aztán hét előtt öt perccel meg is jöttek. A szigorú átvétel azt jelentette, hogy fentről belenézett az árutulajdonos, és megkérdezte, hogy tiszta-e?
- Természetesen! - mondtam, bár ezt kellett volna válaszolnom, hogy nem, mert ekkor hülye kérdésre hülye választ adtam volna. A rakodás körül vannak némi gubancok, de azt el lehet simítani, legalább is remélem. Majd ha beraktunk, akkor jelentést teszek róla. Ugyanis az egyes raktárba 1500 tonna megy, a kettesbe 2000 és a hármasba 1000. Ebből a laikus is láthatja, hogy orrnehezek leszünk, de azt hiszem, ilyen dög nehéz matéria esetén meg tudom oldani azzal a gondot, hogy minden raktárban hátra rakatom a gránit zúzalékot. A hármasba olyan búzaszem nagyságúra őrölt megy, a kettesbe, mint a durva kősó, az egyesbe, mint a finom porcukor. Ebből is következik, hogy a látszat csal, mert a legnagyobb kupac az 1000 tonna, és a legkisebb az 1500 tonnányi rakomány.
Ami viszont igen nagyszerűnek tűnik: péntek este érkezünk, ez biztos, mert ha korábban, akkor minden őrségben lassítok. És akkor lehet, hogy szombaton nem raknak, vasárnap biztosan nem, így a hét vége mindenképpen Tenerifeszentkereszt felsőn lesz (Santa Cruz de Tenerife). Ugyanis az északi, a kereskedelmi kikötőbe állunk, az alsó a személykikötő.
Na, kérem: minden a legjobban alakult! Fél lábas fartrimm, hát ennél jobb nem kell. A főnök nagyon örült, mert az előzetes számítások szerint két méter húsz centire kellett volna orra buknunk, és ezt sikerült "leküzdeni". Aztán egy kicsinyt kiborult a bili. Nem tudom egyelőre, hogy mi történt, de vagy egy órát küzdött a barba a helyiekkel, mert ránk akartak verni valamit, majd holnap beszámolok róla. Nyolcra jött a révkalauz. Én negyed kilenckor már aludtam.

Március 5. szerda, úton, Atlanti-óceán.

Éjjel kijöttem Gibraltárnál. Az fantasztikus ám, hogy ez a szoros milyen időjárás választó! Az Alborán tengeren gyönyörűséges idő, friss szellő, a másik oldalon, a Cadizi öbölben pedig északkeleti vihar volt! Szerencsére ez hátulról jött.
Ja. A fiúk egész nap a raktártetők réseit pucolták a búzamaradéktól. Merthogy azt nehezményezte a feladó, hogy a raktártetőről búza esett volna a rakományba, amikor zártunk. A barbának sikerült kivédenie, mert azt mondta, akkor nem indul el, hozzunk P&I surveyort, és a vesztes majd fizet. Ezt a feladó nem vállalta, így eljöttünk, a rakománypapírokon (mate's receipt) annyit kötött ki, hogy érkezésre legyen a hajó búzamentes.
Az lesz.
Még annyit, hogy nagyon szép hidegtálat kaptunk vacsorára. Nemcsak szép volt, hanem jó is.

Március 6. csütörtök, úton.

"Amióta falun tartózkodtam, úgy jön nekem, mintha kelletinél valamicskével több frivolitás uralkodnék dámáink társalgási modorában." Írja Kemény Zsigmond 1846. július 31.-én a Naplójában. Mit szólna szegény, ha felszállna egy villamosra és belehallgatna, mondjuk három, rágón kérődző ifjú, a középiskolából hazatérőben levő majdnem hölgy társalgásába, midőn a bármiről társalognak? Sajnos nincs meg az egész Napló, csak részlet volt letölthető a Mercator kiadó honlapjáról. "Július 27-kén" kezdődik és "augusztus 19-dike" az utolsó nap, hogy az ő helyesírásával adjam közre.
Szépen zöldell a búzaföldem. Nagyon kedves ám a szívemnek, sajnálom, hogy csak most találtam ki. Legközelebb hozok valami zöld növényt magamnak.

Március 7. péntek, úton, Tenerifeszentkereszt (Santa Cruz de Tenerife).

Továbbra is viharos az idõ, az összes - velünk azonos fajtájú - hajó mindössze hat csomóval araszol északnak. Mire végzünk, valamikor kedden, akkor kérem tessék elmúlni!
Este valamivel korábban érkeztünk, mint vártuk. Ugyanis már délelõtt elkaptuk a Kanári áramlatot, és nem kellett betartani a térképen szereplõ szeparációs zónát, így aztán egy órát nyertünk.
Negyedtizenegykor part mellett voltunk. Most először kért meg a főnök, hogy jöjjek manőverre, de csak a hídra, mert a kikötőbejárat nagyon szűk és erős az áramlat, hát kormányozzak én. (Ebből az értő tengerész már tudja, hogy nem Tenerifeszentkereszt (Santa Cruz de Tenerife) felsőn, hanem alsón kötöttünk ki. Ez annyit jelent, hogy az elérhetetlen messzeségből a város mintegy tízpercnyi sétára van! És délután nem dolgoznak, és holnap sincs munka, hát a Jóisten megadta, hogy kimehessek, mert Koledával nemigen sikerülhetett volna. De jó, hogy elkotródott, vissza az övéi közé!
Azért bevallom férfiasan, hogy tartottam egy kicsit a kormányzástól. Mert az egy dolog, hogy gyakorlatom van bőven, sokkal több, mint általában bármelyik tisztnek, hiszen öt évig voltam matróz, ebből kétszer hazajárón, ahol napi hat órát voltunk kormányon, de az is igaz, hogy utoljára 2001-ben tekertem az Isartalon, szóval kiestem a gyakorlatból. De sokkal könnyebb volt a helyzet, mint a főnök elmondta a délutáni rémmeséjében. A rossz az, hogy erős az áramlat a kikötőbejárat előtt, ami meg nagyon szűk, utána egy derékszögű forduló jön, és amint a hajó áthaladta, az áramlás megszűnik. Na, szépen bejöttünk, szépen kikötöttünk, és szépen megszemléltük a rakományt, hogy nem potyogott-e bele búza. Jelentem, nem. Azaz azt jelentem, hogy a sötétben nem láttunk. Na, majd holnap megmondom az igazat.
Gyors sms az asszonykának, hogy megjöttünk, és hamarosan csengett is a mobil. Kiörvendeztük magunkat, hogy milyen jó ha halljuk egymást (de ez nem közhely, hanem valóság, mert ilyenkor mindig feltöltekezem lelkileg!).

Március 8. szombat, Tenerifeszentkereszt (Santa Cruz de Tenerife).

Ez a Tenerifeszentkereszt nagyon tetszik nekem. Ha Mikes Kelemen Oroszcsíkra magyaríthatta Rusze városát, akkor én is megtehetem ezzel a spanyollal, hát nem?
Isten éltesse a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon. Encsit felköszöntöttem egy sms-ben.
A kikötőbejárattól nincs messze a helyi operaház. Úgy látszik az ausztrálok Sidney-ben stílust teremtettek, mert nagyon arra hajaz az itteni is. Jó lenne látni az oslói új operát, amit akkor építettek, amikor a HAV Andromedával ott jártam 2004 februárjában. Azóta nyilván elkészült, az is a kikötő mellett, a tengerparton van.
A barba tízkor kiment Vologyával, miután a gépész megreparálta a főgépet. Azért ez a szivar hallatlan jó szakember ám! Csak többet tudna angolul annál, hogy "da és nyet". Ha bejöttek akkor én mehetek, de attól tartok, ez kissé csúszni fog. Kettő után egy konténeres hajó érkezik, és ahhoz, hogy a kikötőmedencében megfordulhasson, ahhoz nekünk 50 métert hátra kell shiftelnünk. Ha elment, akkor meg vissza. Remélhetőleg, a probléma áthidalható valami frappáns megoldással.
Így is volt. Majdnem öt óra volt, mire ki tudtam menni. Addigra a nagy vásárlási roham lecsengett. Két böhöm nagy személyhajó ontja magából a vásárolni vágyó népeket. Ugyanis mást nem nagyon lehet itt csinálni. Az idő még nem, alkalmas a fürdésre, és mi látnivaló van itt, azt nem tudom.
Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az üzletek zöme zárva, ami nyitva volt, azok a drága butikok, a divatos márkaboltok, ami azt is jelenti, hogy méregdrágák. Még mindig rövidnadrágba hajtok, így aztán ahol volt remény arra, hogy kaphatok valamilyet, oda benéztem. A Levis boltból röhögve jöttem ki, mert az, hogy egy 5 eurós farmer rövidnadrágért 100-at kérnek, tényleg vicc. Végül Springfield nadrágot vettem, igaz, nem rövid, de így már nem sajnálom a barna kordbársony nadrágom szárát levágni, és negyed perc alatt átalakítani! Még egy pólóval is gazdagabb lettem.
Miután dög unalom a sétálós-vásárolós utca bezárt üzletekkel és néptelenül, ezért amint megvettem mindent, bejöttem. A barbánál megittunk két whiskyt, aztán alvás.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 29. péntek, Malaga.

Korán ébredtem. Fél hétre már a reggeli relaxot is befejeztem. Fel a hídra, beírtam a hajónaplót, főztem kávét, és megyek le a deckre, hogy megnézzem a szolgálatos matrózt, és megbeszéljük a raktárnyitást. Hát kérem Vaszil csücsörög a székben, és békésen hortyog. Elsőnek az orra alá tartottam a friss kávét, hátha megérzi azt illatát, de nem. Aztán mondom neki:
- Hohó! Halihó!
Erre kinyitja a szemét, és akkorát ugrott, hogy majd fellökött, mert két centire az orrától volt az enyém, és röhögtem bele a képibe. Persze ő is elkezdett nevetni, de azért a frász egy ideig még benne volt.
Az önjáró daru nyolcra mellénk gördült. Fél kilenckor megjött az első teherautó. Nos ennek a darunak akkora dög nagy a kanala, hogy két emelés egy kamion. És egyből bele az autóba. Így a daru teljességgel kihasználatlan, mert csak áll, és vár a szállító eszcájgra. Ha megjött, markol kettőt, és újra pihi. Teljességgel gazdaságos megoldásnak látszik ez a fajta kirakás.
Viszont hallatlan nagy nyugi van, és ezt igazán szeretem!
Azért este hatra kiraktak vagy 2700 tonnát, ami végül is nem rossz!
Közben, azért kimentem. Déltől kettőig ebédszünet volt, ezt használtam ki. Az ügynök elmagyarázta, hova menjek, ha a szemüvegem meg akarom nézetni. Az olvasó részen van két függőleges kopás, ami - attól tartok -, rontja a szemet. Nos, a két lencse 463 eurót kóstál, és egy hét, amíg elkészül. Így ez a része elintézettnek tekinthető a dolgaim közül. Aztán vettem két üveg vörösbort, egy sajtot, s elmentem internetbe. Letöltöttem az új mobiltelefonomhoz szükséges programot, amivel csatlakozni tudok a számítógéphez. Fél háromra visszaértem.

Amikor indultam, tehát délben, megjött a radarszerelő. Teljesen más volt, mint az angol: keszeg, nem volt rajta semmi arany, de ki tudta találni, mi a baja a készüléknek. Valamelyik panel kiégett, addig forrasztott, hegesztett, ragasztott, amíg "munkaképes" nem lett, igaz, csak pár perc időtartamra. Amikor visszajöttem, akkor végzett.
- Tudja, chief, azért forrasztottam meg a rossz panelt, hogy ellenőrizni tudjam a többi alkatrészt. Minden jó, de ez hamarosan ki fog égni, pár percen belül. - És valóban két perc múlva nincs kép, és a radar füstölt. - Hétfőn jövök, hozom az új alkatrészt, és beteszem. - mondta.
Azért egy szerelőnél sokkal jobb, ha fejében hordja a lényeget, és nem a kezén.
Vacsorára megint Oleg saját kreációját kaptuk, készít egy omlettet, arra sült krumplit, csirkehúst, egy kis párolt gombát tesz, és felcsavarja. Hozzá frissen szeletelt zöldséget ad: paprikát, paradicsomot, uborkát. És a tetejére persze tejfel kerül!

MÁRCIUS

Március 1. szombat, Malaga

Reggel nyolcra ígérte magát egy darus, aki ki fogja szedni a búzát az egyes raktérből, és átteszi a kettesbe, mert - úgymond - a cég, ami intézi a kirakást, elutasította, nem hajlandóak ilyen keskeny raktárnyílás mellett dolgozni.
Akkor jó. Akkor jönnek mások.
És jöttek.
Ugyanaz a stivador, aki munkaidőben nem volt hajlandó kirakni, az szombaton, maszekban, persze külön díjazásért elvégezte. Ez kicsit ismerõs eljárás, csak nem tudom, honnan...
Viszont a munkához nem volt elég a darus, kellett egy mutogatós bácsi is, aki egészen mást mutogatott, mint amire te most gondolsz. Azt mutatta, hogy a darus mit csináljon, hogy betaláljon a raktárba. Ugyanis a markoló olyan bazi nagy, hogy ez valóban teljesítmény! Nyolctól tizenegyig dolgoztak, ennek az időnek a zömét az tette ki, hogy a matrózaink összekotorták azt a gabonát, amit már nem ért el a markolókanál.
A barba kiment, ha bejön, akkor én kerülök sorra. Ma valami ruhafélét szeretnék vásárlandani.
De egy dolog, hogy az ember mit is szeretne, és a másik, hogy mire van lehetősége. Mivel egy rövidnadrágot akartam venni, ezért elmondhatom, hogy volt lehetőségem az El Corte Inglésben egy igen jó minőségűhez jutni, potom 128 euróért. Tudom, sokan csodálkoznak, hogy miért nem kaptam rajta, de hát ez van. A reklámfeliratok hiába üvöltik, hogy: nahát, itt a tavasz, egy fia könnyű ruhadarabot nem kínálnak, télit meg nem akarok venni. Így aztán ma is hiába mentem. De nem adom ám fel, legkésőbb otthon veszek magamnak mindent, ami kell. És mi ebből a tanulság? Nyári ruhádat otthon ne feledd, még ha télre mész hajóra is!
Jó, de azért nem ezzel indult a napom, kint a városban, mert elsőként megnéztem a helyi főtemplomot, ami a hangzatos Malagai Katedrális névre hallgat. Tél vége ide, a csillagászati tavasz első napja oda, a városban nyüzsögnek a turisták. A Katedrális előtti téren a bárok és éttermek teraszai zsúfoltak, az idegenek csodálkoznak a Püspöki palota cifraságán, és a Katedrálist bámulják. Sajnos ez is, mint oly sok más városban, körbe van építve, a szűk utcákból nincs rálátás, nem lehet jó fényképezőállást találni, csak a részleteket lehet megmutatni.
Be is mentem. A turistáktól belépőt szednek, a magas renoválási költségekre hivatkozva. A templom hatalmas, három hajós, középen a kórus gyönyörűen faragott padsorai, ami persze csak az oltár felé nyitott.
A templom hátsó terében egy hatalmas tacepao, vagy tíz táblán mutatják be Európa történelmét. A katolikus egyház tevékenységét persze kiemelve, Jézus megfeszítésétől napjainkig. Két magyar vonatkozása van. Az első Attila katalaunumi csatája. A franc tudja, hogy miért, de itt azt írják, hogy Attila győztes csatája, minket meg azzal etetnek az akadémikusok, hogy "legfeljebb döntetlen". (Az itteni szöveg így szól: "451. Atila vencido en campos Catalaunicos".) A másik pedig 1001-re datálva a magyar egyház megalapítása, ami meg így hülyeség, és nem igaz, mert ezerben a pápa csak elfogadja azt a tényt, hogy Istvánnak már jól működő egyháza van, Rómának az égvilágon semmi köze a magyar kereszténység kialakulásához. A pápa csak kérhet és jelenthet István királynak (később a magyar királyoknak) vallási kérdésekben, de nem utasíthat. És ez így volt egészen a tizenhatodik század közepéig. Gondold el, a cölibátust csak az 1500-as évek második felében vezetik be Magyarországon! Így aztán érthető, hogy Szent László legendájában a bihari püspök lányáról beszélnek, és ez nem "hülyeség", hanem megfelel az igazságnak. (Ha most azt mondod, hogy a váradi püspökről van szó benne, akkor vedd figyelembe, hogy ebben az időben László még nem király, és a váradi püspökséget ő alapítja koronázása után, és a bihari püspökséget helyezi át oda.)
Na, a katedrálist megnéztem, és utána mentem vásárolni.
Útközben találtam egy jópofa szobrot, vagy inkább térplasztikának nevezném. Ha a katedrális felől mész, akkor egy hatalmas kezet látsz, mintha egy óriás nyújtaná kézfogásra. Ha az utca másik végéből jössz, akkor úgy látszik, mintha egy galamb, vagy valami efféle madár lenne.
Este beszélgettünk a barbánál, vittem egy üveg vörösbort, jó órát téptük a szánkat, és mentem aludni.

Március 2. vasárnap, Malaga.

Nyugi van, édes jó Istenem, olyan szép nyugi van, hogy hajón ilyenre nem is emlékszem. A barba reggel megkérdezte, hogyan menjünk ki a városba.
- Én úgy tizenegy körül mennék, és kettőre bejövök - mondtam.
- Remek, István, ez nekem pont megfelel! - mondta.
Feltöltöttem a kamerát, elemet tettem a fényképezőgépbe, és kimentem, hogy megnézzem, amit Malagában érdemes - a teljesség igénye nélkül -, hiszen két korlátom van: az idő, és a lábam teljesítőképessége.
Így visszatekintve, meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Elsőként egy futóversenybe botlottam, azt hiszem, hogy zömmel női verseny lehetett, mert fiút elvétve láttam, főleg családi csoportban. Az persze úgy van, hogy amikor a tömeg derékhada elkocogott előttünk, az ellenkező irányból jött egy szirénázó motoros, és utána futott egy női hölgy, aki az első volt a nagy futásban. És egy perc múlva jöttek a többi hölgyek is, futva, lihegve, a tömeg meg tapsolt, és bíztatott.
Innen megkerestem a római kori színházat, a Gibralfaro erődítmény bejárata mellől jól rá lehetett látni. A gondom az volt, ha bemegyek az erődrendszerbe, elmegy az összes időm, mert hatalmas, a hegygerincre felkúszik, ha végigjárom, akkor biztosan szép a kilátás meg minden, de nem marad erő és idő a városra.
Így aztán azt kértem az "Illetőtől", hogy mutassa az utat Picasso szülőházáshoz. (Az "Illető" - a családi szóhasználat szerint -, a Pocket PC, és a benne levő I.go program, ami egy elektronikus térkép, GPS-szel, és el lehet vele mindenhova navigálni a szárazföldön.) Megtaláltam, fénykép, videó, és kis pihenés. Megálltam egy asztal közelében, okosan néztem a mögötte dumáló női matrónára, aki végül hozzám intézte szavait, és közben az orrom alá tolta a papírkáját, hogy írjam alá.
- Ideírjam a nevem? - kérdeztem magyarul, erre a matróna átment szipirtyóba, és biztosan csúnyákat mondott, hogy itt hiába tépi a száját valami politikai szervezet nevében, én marha külföldi vagyok, és úgy teszek, mint...
Persze én sehogyan se tettem, csak próbáltam kisilabizálni a választási plakátot.

Megtaláltam a Szent Santiago templomot is, ahol Picassót keresztelték. Aztán újra a Katedrális, és a püspöki palota következett (videóra vettem a déli harangszót), és máris a személykikötő bejáratánál voltam. A városi parkon végigsétáltam, lementem a tengerpartra, Malaguetába. Már most is tömeg volt, hát mi lehet itt nyáron? Tömegnyomor a köbön! Keringtem egy sort, megtaláltam a Plaza de Torost, ahol a bikaviadalokat tartják. Gyönyörűséges plakát hirdette az érkezésünk napján (február 28.) tartott viadalt, és tíz méterrel arrébb grafiti: torreador = asassino, azaz torreádor = gyilkos.
Na, nem messze láttam egy gyógyszertárat. Gyerünk, nézzünk mérleg után, kíváncsi voltam a súlyomra.
Benéztem, ott a mérleg. Nem is tűnt nagyon bonyolultnak. Ami plusz szolgáltatás volt, hogy aszondja: megméri a magasságomat is. Nézem, hol a magasságmérő? Sehol. Nézem a plafont, hátha ott van egy infra akármi. Nincs. Hátha a lecsüngő virágtartóban van? Nincs. No, akkor vajon hol? Mindegy. Ráálltam, egy ötven centest beledobtam. Na, mostan, ez egy olyan mérleg volt, hogy volt a tappancs, amire ráállsz, abból egy kisebb oszlop jön, úgy nagyjából a hasadig, ez ráadásul enyhén hajlik feléd, a tetején egy izé, ami olyan széles, mint a mérleg. Ez az izé rendelkezett két darab "gombszemmel", és alatta volt a kijelzõ, amin az utasítás volt, futó szöveg formájában. De a gombszemű izé olyan volt, hogy miatta, ha ráálltam, már semmit nem tudtam elolvasni, ami a kijelzőn volt (a pocakról most nem beszélünk). Így az ember várja, hogy mond valamit, de semmi duma, hanem egyszerre az a gombszemű izé elkezdett emelkedni, és ha nem kapom a fejem hátra, hát jó állon gyúrt volna. Szépen elment egy centire az arcom előtt (két rúdon volt, ami teleszkóposan emelkedett ki a mérleg oszlopából), feljebb ment, hát látom, alul is van két gombszeme, az pedig piszkosul néz, sőt világít. Kicsit liftezett le, s fel, aztán visszahúzta a fejét magába, és kiadta a jegyet. MBT cipőben 181 centi vagyok (még nem értem el a három húszat), de a súlyomat nem árulom el, viszont ha bementem a hajóra a szakácsot felpofozom.
Ebédre borscs volt, de a pampuskiért fegyelmi jár. Nem ettem, és a vacsorára sütött almás pitéből sem. Ettől függetlenül disznó a pasas. És gondold el, kapott 25 kiló lisztet, és ezt mind el akarja sütni! Sajnálom, de ebben nem lehetek partnere. Ha rám számít, mind rá fog száradni, de ugye nem egyedül nekem főz. Most majd úgy néz ki, hogy a tiszteknek főz, a legénységnek süt. Bízom benne, hogy a hátralévő másfél hónap alatt a két kilót, amit fölszedtem, azt le tudom adni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 26. kedd, Atlanti-óceán, spanyol, portugál partok.

Éjjel eseménytelen. Illetve elolvastam Osho könyvét.

Tao: mindig ma van

ez a címe. Hallatlanul olvasatja magát (ha érdekel a téma). Keleten megkülönböztetnek mestert és tanítót. A mester a magasabb fok, illetve nem az, mesternek lenni állapot. Ő olyasvalaki, aki a legmélyebb tudatosságban tökéletes egységgé vált. Ő belépett egy teljesen más dimenzióba, aminek a létezéséről neked halvány sejtelmed sincs. Egyetlen dolgot ismer csupán: a saját legbenső lényét.
A fenti gondolatok a könyv fülszövegéből valók. És amíg erről beszél, addig érdekes is a könyv. De tovább is megy. Mint mesternek, egy kicsit eldurran a pasas agya, és Buddhával, Jézussal, Mohameddel teszi magát egy sorba, de egyúttal tiltakozik az ellen, hogy vallás lenne, amit hirdet.
Őszintén megmondom, ebben igaza van.
Amúgy fingja nincs a férfi-nő kapcsolatról, ezért aztán a házasságot meg akarja szüntetni, de előbb elmond róla egy csomó rosszat, illetve semmi pozitívumot nem tud mellette felhozni, oly annyira, hogy a világ minden baját a házasságra vezeti vissza.
Aztán ami különösen ellenszenves benne, hogy az amerikaiakat valamiféle különleges, átlag feletti embernek tekinti.
Van nekije egy "kis" biznisze is, ebben azért különbözik Jézustól és Buddhától, de még Mózestől is. Indiában van egy húsz hektáros telepe, ahol az "igét hirdeti". Most disznó lennék, ha azt írnám, hogy milyen sokat kell fizetni, hogy oda bekerülhessen bárki is, de nem teszem, mert nem néztem utána. Majd sort kerítek arra is, ha lesz információm, megírom. Viszont azt tudom, hogy a kommuna tagjai ingyen és önként dolgoznak, mert ezt Osho úr leírja.
Reményei szerint ők lesznek az új embertípus első példányai.
Persze aki ilyen, és aki saját költségén odamegy, hogy új ember lehessen, az meg is érdemli.
Lehet, hogy igazságtalan vagyok.
Mert Osho úr a kuncsaftjait a fejlett nyugati országokból toborozza (ott van pénz fölösen az efféle tanfolyamokra), és tudjuk, ezekben az országokban sokan vannak, akik útkeresők, mert megundorodnak a fene nagy demokráciától és a finánctőke diktátumától.
Szóval Osho Új Ember megteremtésén fáradozik.
Kifejti, hogy a házasság elavult, kommunákban kellene élni, mint az ő követői az ő telepén, bár ez nem kommuna, de mégiscsak az. Ha zavaros, akkor azért, mert Osho úr elképzelése is az. Mert köti az ebet a karóhoz, hogy ez a közösség csak kommunának látszik, de nem az, csak a külsőségeiben az. Na, nem folytatom...
Most idézek, ebben a témában:
"... Maga az egész ötlet, hogy 'az én gyermekem' szörnyen egoista. A gyerekeknek a kommunához kellene tartozniuk. És a kommunának kellene dönteni arról is, hogy mennyi gyermeket akar; manapság ezt nem lenne szabad a családokra bízni, mert így a világ egyre inkább pokollá válik. Sőt a kommuna határozna arról is, hogy kik a megfelelő személyek a gyermeknemzésre, szülésre. Tudományos módszerekkel választaná ki az apának alkalmas férfiakat és az anyának alkalmas nőket. Nem kell, hogy minden férfi apa legyen, és hogy minden nő anya legyen; anélkül is apáskodhatnának és anyáskodhatnának a kommuna összes gyermeke felett. (Ez egy idióta... Szerintem a tudományos módszer a következõ lenne: alkalmas a családom, a haverom, az iskolatársam, és aki többet fizet.)
Ily módon aztán jobb, egészségesebb, intelligensebb, tehetségesebb és szebb gyermekeink lehetnének...
... szerte a világon, ahol felhasználják a tudomány módszereit, jobb teheneket, jobb bikákat, jobb kutyákat, jobb állatokat tenyésztenek ki.
Ugyanez lehetséges volna az emberrel is. Semmi szükség arra, hogy elavult ideákhoz ragaszkodjunk. Ma már megakadályozhatnánk, hogy olyan emberek születhessenek, mint Adolf Hitler, Dzsingisz Kán vagy Nadir Sah, hiszen a hímivarsejtnek és anyai petesejtnek meghatározó szerepe van...
... Az emberiség egész struktúráját alapjaiban kell megváltoztatnunk..."
Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy így akár még árjákat is gyárthatnánk, és ha nincs cigányra meg zsidóra meg szlávra meg mindenféle "szemét népre" szükségünk, akkor nem gyártunk belőlük, hogy a "struktúra" egészséges lehessen. Ja, a kommunavezető majd meghatározza, hogy kiket kell sterilizálni! Hinnye de fasza világ lesz!
Így találkozik, kérem 2008-ban Lenin és Hitler Indiában. Ez azért nem semmi!
Hát egy ilyen szép, új világból nem kérek. Meg az új emberből se.
Szóval ez az Osho nem igazán lopta be magát a szívembe a társadalomkritikájával és céljaival.
Aki ennyire kisisten, új próféta, annak kellene lennie rendes nevének is. Ez így, hogy Osho, nem jó.
Sokkal jobban hangzik a teljes neve, amit a könyv utolsó lapjain olvastam: Osho International, New York.
Ja, hát ez is üzlet?
Persze, az egész üzlet. És kurva jó üzlet, mert vannak szép számmal bentlakói a telepének, a kommunájának, és hizlalhatják a Mr. Osho International bankszámláját.
De bármilyen szép is az élet a dollár habos oldalán, valami azért megkeseríti az ily emelkedett és nagy emberek mindennapjait is!
Ugye az élet állandó ismétlések sorozata.
Megjelent a protestantizmus, a katolikus és protestáns nagyobb ellenségek lettek, mint bárki más.
A szunnita és a síita egy pohár vízben meg tudná fojtani a másikat!
És Osho úr, a nagy guru Indiából, Maharishi Mahesh Jógit a másik nagy gurut, de ugyanabból az Indiából, tudná kiüldözni a világból, mert... mert... hát persze, elviszi a kuncsaftokat!
Sőregi Ottó könyvét is olvasom, ami a Transzcendentális Meditációról és ezáltal Maharishiről is szól. A címe: Bölcsek titka. Nos ad egy kazalnyi információt, csak azt nem mondja el, hogyan kell transzcendensen meditálni. És amíg olvasod, érzed: titkolja a módszert, és közben mindenképpen meg akar győzni arról, hogy neked ezt meg kell tanulni! Nemcsak titkolja, hanem még el is rettent: nehogy megpróbáld magad, mert az nem az, amit Maharishi oktat. És akkor nincs meg az a hallatlanul áldásos hatása. De hogyan kell, arról nincs szó benne.
Jó, tudom, mindenkinek egyéni, saját magára szabott mantrája van, amit csak az oktatótól kaphat meg. Ezt már Józsi úr is mondta. De akkor is!
És persze a könyv végén ott az ajánlat: Sőregi úr, ha tíz jelentkező van, akkor vidékre is elmegy oktatni a transzcendentális meditációt.
Hát persze, ez is jó üzlet.
És ha tudod, hogy az első tanfolyam, a kezdõ, 150 ezer forintot kóstált 2007-ben, akkor beláthatod, hogy valóban kell titkolni a módszert, hogyan kell meditálni transzcendensen. Sajnos, ez olyan magas díj, hogy nyugodtan elmondhatjuk: a TM Magyarországon csak a tehetősek "játéka". És ez a legfőbb akadálya, hogy úgy terjedhessen, ahogyan azt a művelőik szeretnék. Kár. Nagyon sokakat kizárnak így belőle, többek között engem is, pedig az érdeklõdés megvan bennem, sőt, nagyon is szeretném megtanulni, de ennyi pénzem sose lesz, amit a családtól elvonhatnék.
És ekkor jött Osho.
Természetesen pár szóban elmondja, hogyan kell maharishiul transzcendensen meditálni, és hozzá is teszi: ez Indiában teljesen hétköznapi, mindenki által ismert módszer. Mindössze a mantrádat kell negyed órán át mormolni, ami kétségtelenül ellazulást eredményez, de ez persze hamis megnyugvás, csak önámítás. Hogy ezt meg tedd, nem kell senkihez elmenned, nem kell egy szankszrit mantrát se megtanulnod, elég, ha a saját nevedet mormolod. Ha tizenöt percen keresztül mondogatod, akkor megnyugszol, ez semmi más, mint recept nélkül kapható nyugtató, de semmi köze a meditációhoz. Mindezt kinyilatkozza a saját maga okos kis fejéből, egyetlenegy előadásra alapozva, amit nyilván, még felületesen se hallgatott meg, hiszen az ellenfél sose érdemes meghallgatásra.
Hát kérem, én nem minősítem Osho szavait, hiszen a konkurencia szólalt meg itten, de lám, a módszert hiába titkolják a TM-esek.
Aztán az is látszik, hogy Osho úr a kereskedelmi médiából tanulta a tisztességet.
Szól a szidhikről is, és egyszerűen csalásnak és trükkfelvételnek nevezi a jógarepülőkről készült fényképeket. Így érvel:
"Ha a transzcendentális meditátorok valóban tudnának repülni, akkor mi szüksége volna Maharishi Mahesh Jóginak repülőgépre. Az égvilágon semmi!"
Ez még érv is lehetne, ha nem tudnék bizonyos dolgokat errõl a jógarepülésről. Mert Osho úr randán csúsztat, azt sugallja a kérdése, mintha ezek a repülések hosszú-hosszú órákon keresztül tartanának és hatalmas távolságokat ívelnének át. Pedig a levitáció más: felemelkedések és lehuppanások, esetleg pár méteres lebegések mindössze. Nem hiszem, hogy Sőregi úr könyvében levő felvétel - ami őt magát mutatja egy csoportban lebegni -, trükk lenne. És engedtessék meg annyi, hogy Józsi urat, akivel az előző szerződésem itt töltöttem (és tőle származik ez az intenzív érdeklődésem ezek iránt a dolgok iránt), szóval őt szavahihetőbbnek tartsam ebben a kérdésben, mint Osho urat. (Józsi úr részt vett egy ilyen bemutatón.)

Na, hajózzunk is.
A malagai ügynök nagyon el van foglalva a mozgatható válaszfallal. Azt írja, hogy a stevedore cég nem vállalja a kirakást, mert kicsi az egyes raktér nyílása, nem fér be a markoló. Mondom én mindig, hogy embertelen olyan dög nagy kanalakat gyártani, de rám senki nem hallgat. Mert ha másfél köbméterest használnának, akkor nem lenne gond, és három nap alatt azzal is kiraknák a hajót.
Ma már bevonta a hajóbérlőt is, onnan is jött válaszfal ügyben ímél, így aztán a főnök berágott, és nem is válaszol nekik.

Február 27. szerda, úton, Atlanti-óceán.

Éjjel néztem a kimenő leveleinket, hát azért a főnök küldött választ, de meglehetősen mérgest. Éjjel nem voltam jól. Rázott a hideg, meg fájt a bőröm. Ez nálam mindig lázat jelent. Lázcsillapítót elfelejtettem kérni a hajnali váltáskor, és már lefeküdtem, amikor eszembe jutott, hogy kérhettem volna a barbától.
Ilyenkor mit kell tenni?
Agykontroll. Lementem alfába, gyógyítottam a lázam, majd alvás. Délelőtt, ébredés után is borzongtam, hát ebéd előtt is alfa, lázcsillapítás, a hídon egy óra múlva még egy menet, és kérem, elmúlt.
Ez az izé... ez az elvetemült szakács már megint csiburekit készített. És a kávéhoz krémes volt. Hát menjen a francba az ilyen! Már érzem, hogy hízom. Majd jól fejbe fogom verni, ha sok ilyet fog csinálni.
Szép volt az idő, sokat voltam kint a külső hídon, szépen sütött a napocska.
Őrségváltáskor a főnök aszondja:
- István, hajlandó vagy nekem egy ajándékot csinálni?
- Persze.
- Március 20-án lesz a születésnapom, és nagyon örülnék, ha addigra készítenél rólam egy tízperces videót. Nagyon tetszett a film, amit a bulkhead állításnál készítettél.
Akkor kérem elkészítem a filmet. Ilyet még úgyse pipáltam, megrendelik az "ajándékomat", amit én adjak! De miért ne?

Február 28. csütörtök, úton, Cadizi-öböl, Gibraltár, Malaga.

Az igazság napja lesz a mai, hiszen sok minden kiderül, hogyan tovább? Fõleg a miatt várom, mert délelőtt már lesz telefonvonal, és végre beszélhetek Encsikével.
Aztán hiába keltettem magam korán, kimentem a deckre, hogy legyen vonal, várom, várom, hogy jöjjön az sms a vodától, hogy pénz jött a telefonra, semmi. Hívom Encsit: nem lehet, mert nincs pénz a telefonomon, pedig megkaptam az sms-t, hogy azonnal rátesz! Vajon mi történhetett? A nagy baj ilyenkor az, hogy az idegességtől nem látok, és nincs módom, hogy felhívjak senkit, itt ülök tehetetlenül és várom, talán megérkezik a pénz.
Aztán minden megoldódott, mert Encsike tett rá pénzt, beszéltünk is, szóval minden jó, ha a vége jó.
És olyan jó a vége a mai napnak is, érkezéskor kikötöttek, ma mi voltunk az első hajó, a többi horgonyon várakozott, őket csak utánunk hozták be. Ugyanis ma Andalúziában ünnep és munkaszüneti nap van. Ha korábban érkezünk, mi is mehettünk volna horgonyra.
A manőver alatt végig videóztam, főszereplõ a főnök volt.
Kikötés, a barba és Vologya kimentek. Fél nyolckor már a hajón voltak, akkor én mentem ki, de csak sétálni akartam. Nagyon szép város, nyüzsgés meg minden, csak ugye üzlet egy szál se nincs nyitva, na, majd holnap!
Találtam internetet, elolvastam a leveleimet. Az Iwiwen megtaláltak! Ugyanis Encsike egyik "rokona" keresett meg, mert szeretné az asszonnyal felvenni a kapcsolatot. A rokonság foka: Encsi nagybátyja felesége testvérének a fia. A levelet azonnal továbbítottam, és fel is hívtam, az asszonyt, hogy elolvashassa. Mire beértem a hajóra, már beszéltek is telefonon.
Lejelentkeztem a barbánál, meghívattam volt két feles whiskyre, amit elfogadtam. Látszik, hogy volt magyarokkal előbb, mert az invitáció imígyen szólt:
- István, kérsz 50 gramm whiskyt?
Mert hogyan másképp tudná mondani azt, hogy "kérsz egy felest?", nem igaz?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 22. péntek, Ipswich.

Normál időben ébredtem, fél hétkor zuhany, naplóírás, reggeli. A szalonban találkoztam a barbával. Azt mondja, tegnap este, úgy fél tíz tájban jött egy tengerész, egy évvel idősebb, mint én, orosz nemzetiségű, és szállás kért éjszakára. Ugyanis a hajója csak ma reggel érkezik, és azt mondták neki, hogy a rakparton várja meg. Ez azért aranyos, nem? Kíváncsi lennék, ki intézte? A Marlow? Vagy az orosz ügynökség? Miután a papírjaival igazolta magát, hogy valóban tengerész, és valóban itt kell behajóznia, a főnök adott neki éjszakai nyughelyet. Én már használaton kívül voltam, mert hétkor a kaftán elküldött azzal, hogy ő tartja a frontot este. Így valószínűleg éppen moziztam, mert megnéztem a Tüskevár című sorozatot, mind a nyolc részt.
A szakács szerint, és ez olyan hír, aminek nyugodtan hihetünk, még a konyharádió esetében is (mert a G2 tv csatorna híreiben látta), egy sorozatgyilkos működik Ipswichben, ma éjjel ölte meg az ötödik áldozatát. Mind az öt prosti volt.
- Chief, óvatosan ám kint a városban, este inkább maradjon bent a hajón! - adta a jó tanácsot.
Nem tudom, mit keresnék kint, hiszen nekem nincsen annyi elkoptatni való lábam, amennyi a kimenetelhez kell, és itt nincs európai fizetőeszköz se forgalomban, váltani meg hol lehet este? Szóval borzasztó szövevényes lenne nekem a kimenetel.
Nap közben ment a rakodás. Mivel már a vége felé járunk, ezért a raktár teljes magasságáig rakták a gabonát, és a tetejét trimmelni (elsimítani) kellett. Ezt önként vállaltam, és az ügyeletes matrózzal együtt csináltuk. Hétre fejezték be a berakást.
Közben megjött a radarszerelő is. Szép egy fazon volt ám! Legalább hatezer kilós, nagyjából olyan magas, mint én. A hídra nem volt képes bejönni, csak oldalra fordulva. Ugye ezt a szivart a Furuno UK Ltd. küldte, tehát ő az, aki minden ilyen típusú radart elölről hátra ismer, minden csínját és bínját tudja. Na, mi volt Csínom Palkó első ténykedése? Vagy tíz percig nyomkodta az "ON", azaz a bekapcsolni feliratot, közben érdeklődve nézte körbe-körbe a készüléket, hogy lehet-e máshol is nyomkodni, amitől áram alá kerülhetne? Mivel a hatezer kilója csínos pocak alakjában is megnyilvánult, ezért lehajolni nem nagyon tudott, pedig a felirat alatt, a perem alá szerelve, ott volt a kapcsoló. Hát, ez a szakszerviz inkább szaknak látszott, mint szervíznek. A szerelő úrnak több volt a kezén, mint a fejében. Mert mindkét kezének a mutatóujján hatalmas arany pecsétgyűrű, a gyűrűsujjain egy-egy karikagyűrű, és vagy másfél kilós csuklólánc. Nyilván bálba megy a meló után. Így aztán egy báli tréningnadrág és felső volt rajta. A szakszerviz kijelentette, hogy most megcsinálja az izét. Kiszerelte az antennából, a térképasztalon elkezdte a szerelést és a forrasztást, ezáltal a sima dekoritot jól összekarcolta. Bunkó is, nemcsak dagadt... Viszont EU! Persze nem volt képes megjavítani a radart, be kellett vallania, hogy halovány dunsztja nem volt, hogy mi a baja. Azt viszont el tudom róla képzelni, hogy arany bokalánca is van.
A révkalauzt hajnali fél háromra ígérték.

Február 23. szombat, úton.

Este beleájultam az ágyba, nagyjából nyolckor. Úgy aludtam el, mint akit letaglóztak. Már akkor éreztem, hogy megint hülye voltam, mert a gyűrűsizmomtól a fülcimpámig mindenem fáradt, a rekeszizmom és az orrsövényem is izomlázas lesz holnap! Azaz ma. Meglesz a trimmelés eredménye. Az nyilvánvaló volt, hogy indulásra nem kellek. Megriadtam és hallottam, hogy indul a főgép, nyilván két óra van. Aztán visít az ébresztés a hídról. Felkapcsoltam a villanyt, hát látom ám: öt óra van. Hinnye az annya! Most hogyan lesz a szolgálat? Gyerünk fel. Nézem a faliórát: éjfél alig múlt, még csak fél egy van. A tévedés oka: tizenkettő huszonötkor néztem az órát és ez tűnt öt órának, amikor ugye éppen megriadtam.
Az őrségben "nyalogattam a sebeimet", csak ültem és ültem...
Azt mondja a barba, hogy úgy kell időzítenünk az érkezést, hogy este hat körül legyünk Malagában. Meglesz, már ami rajtam múlik. Nem vagyok az elrontója semmi jónak, főleg, ha főnöki utasítás.

Február 24. vasárnap, úton, Angol-csatorna.

Az időre nem lehet panasz. Szép holdvilágos éjszaka. Adminisztráltam az éjszakai őrségben.
Délelőtt felkeltem, és elővettem az üveg búzámat, kerestem egy neszkávés födőt, kitettem az ablakba, és beleszórtam a magokból, majd vizet öntém rájuk. Ebből szeretnék egy kiskertet. Ki tudja, mi lesz belőle? Az aratásban nem igazán bízom.
Délután "Emergency steering" gyakorlatot tartottunk. Hát, jó közelítéssel, vészhelyzeti kormányzásnak lehet fordítani. A hajólapát fölött, a tengelyre építve található a kormánygép. Ha valami oknál fogva a elromlik a rendszer, akkor megvan a lehetőség a "kézi" kormányzásra. Ez persze nem igazi kézi kormányzás, már amiket az ember megszokott a filmekben, hogy a tengerész tekeri a marha nagy kereket előbb tízet jobbra, majd hetet balra, és a hajó megy nyílegyenesen, mert a rendező egy hülye. Itt a kormánygépnek működnie kell, és odalentről lehet két szelep nyitogatásával és elzárásával, egy nyomógomb vagy vezérlőkar segítségével irányítani. Nos mindenki kormányzott egy kicsit, illetve ez volt a terv. Én egyre trombitáltam össze a srácokat, de a barba módosított az időponton, és fél egyre hirdette meg az akciót. Ezzel egy kissé melléfogott, mert nem igazán célszerű a szeparációs zónában pontosan a forduló környékén gyakorlatozni, főleg úgy, hogy a hajó a rendes iránytól 30-40 fokokat eltér. Hamar abbahagytuk, és a gyakorlatot sikeresnek nyilvánítottuk, főleg azért mert a mögöttünk jövő hajók kissé tanácstalanok voltak, hogy melyik oldalról is célszerű minket megelőzniük?

Olvasok

És csak nézek kifelé a fejemből, és hüledezem azon, hogy lám-lám, a dolgok valahogy nagyon is úgy működnek, ahogyan leírtam a "MOST hatalma" című könyv kapcsán. Amit most kezdtem el az Osho könyve, Nimród fiamtól kaptam születésnapomra. Akkor megforgattam, és eltettem, hogy majd a hajón elolvasom. Dunsztom nem volt, hogy miről szól. Viszont az agykontroll tanfolyamon ugye Eckhardt Tolle könyvét vettem meg, anélkül, hogy tudtam volna, miről szól? Most meg nem hiszek a szememnek: ez a második könyv is pontosan azt mondja, mint az első. Osho pontosan arról beszél, mint Tolle. Ami ebben az érdekes, hogy biztosan lenne, aki azt mondaná: teljesen véletlen, hogy ez a két könyv éppen most került a kezembe. Lehetne mondani, de csacsiság lenne, hiszen "tudjuk", amikor valaki kész arra, hogy valamiféle tudás birtokosa legyen, akkor hozzájut a forráshoz, de ha még nincs ráhangolva, akkor nem is találkozik vele. Úgy látszik, nekem most jött el az idő. Egyébként, amiről ezek a könyvek szólnak, (a most jelentősége, a jelen megélése, a pillanatból való töltekezés, a szépség a nyugalom, a csend megtalálása és ráhangolódás) ez a filozófiája a Zen buddhizmusnak is. Mindkét könyv másfelől közelíti meg a témát, Osho könnyedebb, és mégis komolyabbnak tűnik. Aki a nagy dolgokkal is tud viccelni, az "birtokában van a dolognak".
Osho könyvében olvastam az alábbit:
Amikor Mózes összetörte a parancsolatokat tartalmazó kőtáblákat, a zsidók igyekeztek a darabjait megszerezni emlékbe. A gazdagok és a politikusok gyorsabbak voltak, ők a nagyobb törmelékdarabokat kaparintották meg, amiken ezek voltak: "paráználkodj!", "ölj!", "lopj!". Míg a szegényeknek a kisebbek jutottak, amelyeken ezek voltak olvashatók: Ne...", "Ne...", "Ne...".

Február 25. hétfõ, úton a Vizcayán.

Az idő továbbra is jó. Nincsenek nagy döghullámok, legfeljebb egy méter magasak, és ezeken billeg a hajó. De mivel a rakományunk búza, és ez, mint említém volt valahol korábban, színültig tölti meg a raktárt, ezért a metacentrikus magasságunk kicsi (47 cm. amíg az előírt minimum 30 centi). Ez azt jelenti, hogy ugye a lengésidő azonos, csak az inga karja jóval rövidebb (mint mondjuk vas rakomány esetén, ahol ez lehet két és fél méter is), tehát a szögsebesség is kisebb. Költőien úgy lehetnénk mondandók, hogy a hajó ring a hullámokon, csak amikor elég nagyot "ring" akkor már kezd kényelmetlen lenni. Ugyanis a vas rángat, mint a ménkű, de biztos lehetsz abban, hogy visszabillen. Míg jelen esetben ez kétségesnek tűnik (de szerencsére csak tűnik), a lágy mozgás miatt, de eddig, jelentem, mindig visszabillentünk.
A délutáni őrségben nagyot beszélgettem. A VHF rádión megszólalt valaki magyarul, siettem válaszolni. Kiderült, hogy Balogh Zsolt szólt bele az éterbe, az Asia Star parancsnoka. Amíg 1998-ban a kapitányit csinálta, addig voltam helyette a Clavigón. Ez egy konténeres hajó, Rotterdam, La Havre, Casablanca, Agadir, Portsmouth, Rotterdam köröket járják.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 13. szerda, úton, Setúbal belsõ horgonyhely.

Na, most megmondom az igazat! Indulás 23.10-kor volt. Ezzel nincs tartozásom.
Ugyanazt csináljuk, mint a múltkor: a főnök kijött, én meg sodródom egészen hatig, utána a barba sodródig egészen negyed nyolcig, utána szedi a sátorfánkat és bemegyünk, mert pilot csak negyed kilenckor.
És mit ad Isten? Így is történt. Itt vagyunk, és magamban fűnyírózom a szakáccsal, mert ez már szemtelenség, hogy ma is sütött friss pampuskit a borscshoz! Juszt se ettem belőle. Csak a szívemet fájdítottam.
Belegondolsz-e néhanapján, hogy milyen világban élünk? Gondolok arra, hogy még a WC papírt is számítógéppel (azaz chippel) vezérlik. És mi történik, ha a rendszer összeomlik? Rossz ugye rágondolni is! Tizenegy felé megjelent egy csónak, miként hajdanán a hetvenes években, és megjött az ügynök. Ugyanis a számítógépes rendszere összeomlott, nem kapták meg az íméljeinket, így a hatóság felé nem tudják a szükséges papírokat továbbítani. Ezért lóra kellett kapni, bejönni a horgonyzó hajóra, itt újra beszerezni (és nem kézzel megírni, mert a mi számítógépeink működnek) az összes előkészített iratot, és mehet a különböző irodákba leadni.
Játssz el a gondolattal, mi történne, ha egy hónapra minden, ami komputer vezérelt, megállna! Tömeges halál lenne! A városlakók zöme elpusztulna! Mert a város a tõke, a pénz, a finánchatalom terméke, és a pénzt nem lehet megenni, hát éhínség törne ki mindenütt, pánik és fosztogatás, inkább jobb is nem belegondolni!
A szakácsot meg kell fogni, és agyon kell etetni pampuskival!
Azért az teljes mértékben felháborító, hogy a vacsorához is kitett egy tányérral! Mit képzel ez az ember magáról? Mit tetszik gondolni, mihez adta este? Hát töltött paprikához! A töltelék teljesen magyaros, és ami meglepett, hámozott paradicsomot adott hozzá körítésnek! Finom volt pampuski nélkül is! Persze neki könnyű, mert fogja a súlyzókat és ledolgozza magáról. Én meg fogom a pocakom, és cipelem fel a hídra, hogy leüljek, és csukott szemmel figyeljem, hogyan fogyok.
Hallatlan kíváncsi lennék, hogy ez a barba más hajókon is hasonlóan viselkedik-e vagy se? De velem miért lenne más, mint mással? Ugyanis az már nekem kezd kissé kellemetlen lenni, hogy mennyire igyekszik a kedvembe járni, és kitalálni mindig a legjobb megoldásokat (annak érdekében, hogy minél többet pihenhessek). Most például, éjszakára beteszi Vaszilt horgonyőrségbe, hogy én aludjam ki magam a holnapi rakodás előtt.
Na, akkor mindjárt megyek aludni.

Február 14. csütörtök, Setúbal, úton.

Valóban az volt, hogy éjféltől kettőig voltam horgonyőrségben, akkor jött Vaszil, és mehettem aludni, de elalvás nem volt fél négy előtt. Igaz, kilencig aludtam, de úgy, hogy többször is félálomig ébredtem, de aztán visszaaludtam.
A rakodás beindult, ezzel együtt megjöttek az illetékesek, hogy a csónakdaruval megcsinálják az ötéves terhelési próbát. A szép az volt, hogy 1120 kilót kellett valahogyan produkálnunk, s ezt csak úgy tudtuk, hogy a csónakba megfelelő számú üres műanyag kannát, és egyéb alkalmatosságot tettünk, és azokat aztán megtöltöttük tengervízzel. Megvolt a súly. Lehet emelni.
Ment, mint a karikacsapás.
Felemeltük, aztán óvatosan letettük. A baj csak az volt, hogy előbb bakot fogott a csónak, mint hogy végeztünk volna. Magyarán a csónaktartó kötél elszakadt, de ez nem érinti a daru terhelési tesztjét, mert az sikeres volt. Hoztunk gyorsan megfelelő vastagságú drótkötelet, igaz kissé rozsdás volt, ezért gyorsan lekeféltettem és bekenettem zsírral, így megmutattuk a surveyornak, aki boldogan lefogadta, hogy most mi azonnal készítünk egy tartókötelet, sőt mindet kicseréljük. Aztán elmentek. Csak ekkor kezdtünk igazán aggódni, mert Vologya, aki a letevéskor elől állt, reccsenést hallott. Megemeltük a csónakot, és ahol az orra bakot fogott, ott bizony volt egy szép kis lyuk. Ezen most kifelé ömlött a víz (ami a tartályokból kifolyt), de attól tartok, ez a tendencia megfordulna, ha vízre tennénk a csónakunkat.
Így most tanakodás van.
Ha engem kérdeznek, akkor Jürgennek mindent szépen el kell mondani, hogy tudja, mi történt, aztán venni kell egy Trabant karosszériajavító egységcsomagot, és szépen meg lehet reparálni a csónaktestet (ha addig meg nem eszik a tehenek, mint azt tették egynémely Trabanttal, hajdanában).
A rakodás közben gőzerővel megy, plusz két daru is dolgozik. Így aztán nem csoda, ha hat órát adnak a rakodásra. Ebbõl már sok letelt, már csak 900 tonna klinker hiányzik.
Megérdeklődtem a draft surveyortól, mi is az a klinker, mert nem állja, hogy hülyén haljak meg, és ti se tudjátok meg.

Klinker

Értekezés a klinkerről.
A klinker az cement. A gyártás utolsó előtti fázisában van. Ezt megdarálják, adnak hozzá krétaport, és kész a cement, lehet alapozni, vakolni, toronyházni, hidat verni és mélygarázst építeni.
Aki többet akar ennél is tudni, az iratkozzon be a Kilnkeregyetem Marxizmus-Leninizmus karára.
Értekezés vége.

Azért ez jól ki van ám tanálva, de azt jó lenne tudni, hogy mi benne az ésszerű: ez a klinker nem itt készül, hanem abban a cementgyárban, ami a város másik végében vagy 30 km.-re van innen. Ott, ahol a cementet rakjuk. Ott elkészítik, elszállítják ide, ahol a raktárak vannak, és itt berakjuk. Így, a szállításokkal jól megdrágul, a népek meg fizethetik. Mondjuk azt elfogadom, hogy ezt a tüdőrohasztó púdert nem lenne célszerű egy szanatórium mellet rakni, mert a betegeknek árt. A tengerésznek nem, mert mi ilyen különleges állatok vagyunk.
Jól kitették, ide a hajógyár mögé. Hatalmas hajókat javítanak, de azért nem túlzottan szeretnék idejönni javítani, mert itt aztán a klinker rakodón kívül semmi szép nincs.
Délután négyre beraktak, de olyan gyors volt a vége, hogy nem tudtam, hova rohanjak, és mire észbe kaptam, túl voltunk rakva húsz tonnával, és hiába rendeztem el, hogy 5 centis fartrimmel induljunk, mert mire a pontonokat helyre tettük, húsz centit orron voltunk.
Mondom a barbának.
- Hát akkor, István, a legnagyobb merülést elől kell leolvasni... - mondta. Pedig egy pöttyet aggódtam, hogy bajozni fog (a bajozni helyén eredetileg a "problémázni" szó szerepelt, de a szövegszerkesztő ezt ajánlotta helyette, és annyira hülyén hangzik, hogy meghagytam mások okulására), bár meg kell, mondjam, egy normális ember pontosan tudja, hogy akárhányszor főbe is lő engemet, a merülés attól nem fog változni!
Szóval elindultunk, előtte hosszasan lubickoltam a zuhany alatt, de indulásra kimentem, egy kicsit videózni.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 10. vasárnap, úton.

Tegnap este a fiúk rosszul választottak: a barba feltette a kérdést indulás után:
- Mikor mostok, most, vagy holnap?
Egyöntetű volt a válasz:
- Holnap.
Viszont a kérdés előtt nekem azt fejtegette, hogy holnap, azaz ma pihenőnapot ad a matrózoknak. Amilyen gyorsan lemossák a hajót, olyan gyorsan, a maradék idő pihenő. Ma viszont a raktártetőkre csak egykor került sor, és azok olyan cementesek, hogy csak cementoldóval lehet valami eredményt elérni, így aztán ötig nem is fejezték be a mosást.
A mágneses tájolóban kiégett az izzó, cserekor lefényképeztem. Nagyon jó állapotban van, de holland. Ez azt jelenti, hogy ami más hajókon szép, fényes réz, az itt szép, műanyag. Olcsó hajó, mi úgy hívjuk: minimál hajó, azaz csak a legszükségesebb dolgok vannak meg, ami feltétlenül muszáj a működéshez.

Február 11. hétfő, úton a spanyol-portugál partok elõtt.

Még nem is meséltem: indulás estéjén beütött a rossz nyavalya! Borozás közben nyúlok a sajtért, és belenyilallt a hátamba! De olyan erősen, hogy a csillagokat láttam! Ugyanaz a fájdalom, amivel egész Lengyelországban küszködtem, meg előtte, meg utána két éve nyáron. Az asszonyka tudja, hogy milyen volt! Akkor a zsák és foltja voltunk, mert mindketten hasonlóval küszködtünk. (Őszintén, az én fájdalmam volt a kisebb, és mégis, az asszony sokkal strammabbul viselte!) Hamarosan lefeküdtem, de aludni alig tudtam, mert minden mozdulatra kínlódva ébredtem. És a legborzasztóbb az egészben, hogy itt állok gyógyszer nélkül (100-as Contramal segített akkor, aki szedett már, az tudja, hogy ennél durvább fájdalomcsillapító nincs, mert ugye a Ridolt kivonták az eszementek a forgalomból). Na, most mi lesz?
Az őrség kínszenvedés volt. A hat órás szolgálat derekán hirtelen jött az ötlet, és el is szégyelltem magam saját magam előtt! Agykontroll!
Azonnal lementem alfába, és csak és kizárólag ezzel a bajommal foglalkoztam. Nem sokat változott. Kínlódtam, fájtam.
Viszont már éjszaka tudtam aludni (ugye elalvás előtt volt az újabb gyógyító relax), és örömmel ébredtem. Ébredés után gyógyítás, és a délutáni őrségben már alig-alig éreztem, csak bizonyos mozdulatok emlékeztettek: fáj a hátam. Nem azt mondom, hogy mostanra elmúlt, de csak a tudat van jelen: valami nincs rendben a hátammal, de nincs fájdalom!
Hasonlítsuk össze a két év előtti állapottal: akkor több mint két hónapig kínlódtam, és gyógyszer meg fizikoterápia, mire elmúlt. Most meg 36 óra, és nem fájok! Persze kezelem, gyógyítom, és közben örülök!
Nem lennék őszinte, ha nem mondanám el, hogy azonnal elkezdtem a gyógytorna gyakorlatokat is (csak addig, amíg fájt, addig ezek se mentek, mert a csillagokat láttam), persze előbb agykontrollal le kellett "halkítani" a csillagokat, majd utána már lehetett tornászni is!
Mert azt nem lehet eléggé hangsúlyozni: az agykontroll nem helyettesíti az orvost! Meg kell tenni mindent a gyógyászattal is, és agykontrollal hallatlanul hatásosan lehet rásegíteni. Más kérdés, hogy amikor megáll az orvostudomány, és széttárja a karját, az agykontroll akkor csodákra képes! Ha van hited!
Az õrség eseménytelen. Csak annyi jött, hogy várnak minket Lisszabonban, egykor kezdik a kirakást, és hétkor már kész is lesz, és mehetünk Isten hírével. Nem hinném, hogy itt most internet után fogok futkorászni!
Viszont sikerült február elején egy jót napoznom, szélárnyékban 20 fok volt!
Ma este a Duras borvidékről származó palackot bontottam meg. Először csak nézetem, forgattam, mert teljesen más volt, mint a sok bordói. Hogy is mondjam? Hofi szavaival élve a bordói a "föld anyjának föld anyja, azannyja!" típusú. Azaz valami "nagyon komoly", talán túl komoly bor, és ezt mindenáron érvényesíteni kell, akár festékanyaggal is, ugyanis gyanúsan megfogták a poharat, ami festőbor jelenlétére utal. (Mi az átkosban erre a célra othellót, algériai vagy spanyol festőbort használtunk, - borász voltam a hajózás előtt.) Szóval a mai bor könnyebb, színben is üdébb, rubintos, amíg a bordói sötétvörös. Ez frissebb, még akkor is, ha ez 2004-es évjárat, a tegnap befejezett pedig 2006-os volt. És igazán nem akarok hülyeséget beszélni, de mintha egy kis mandula stichje lenne, pedig nem is rizling. Egy szónak is száz a vége: finom kis borocska ez is.
És végezetül meg kell említenem, hogy:
Akácos úúúút, ha végigmegyek rajtad éééén!!!
Eszembe juuut, eeeegy...
Izé... momentán nem jut eszembe, hogy mi jut eszembe, ezért elmék alunni!

Február 12. kedd, úton, Lisszabon, úton.

No, most vajon el-e kiabáltam-e az indulást? Az érkezés a szokásos. Manőverre nem kellettem, de ez valahogy nem tud nagyon irritálni.
A nagy, új híd "másik oldalánál" vagyunk kikötve, közvetlenül a Krisztus szobortól srévizavé 45 fokban. Állítólag itt is van élet, nemcsak gyár. A hegytetőn lenni kell egy falunak, de ez csak a barbának és Pjotornak lesz kimenetel által elérhető.
Fél délben part mellett voltunk, aztán jött az ügynök:
- Captain, kettőkor kezdenek, és kilenckor ki lesz a hajó rakva.
Közben nekem megjött az UNISAFE-től négy marcona, jó kötésû alak. Semmi gáz, csak a CO2 palackokért jöttek, hogy nyomáspróbára vigyék őket. Azaz csak vitték volna, ha nem lennék holland építésû hajó, így aztán a tervezési szempont az olcsóság, nem a célszerűség. A picinyke tárolóból még csak-csak ki tudnák varázsolni ezeket a böhöm, 130 kilós darabokat, de a picóból a fedélzetre, s onnan a rakpartra juttatni nincs mivel. A parti daru minket rak, nem tud nekik segíteni, és ha kész a rakodás, mindenki elmegy, köztük mi is.
Ez van, de ez nem igazán az én gondom. Az enyém a következő, ami nem is igazi gond:
Azt mondja a kaftány, hogy maradjak még egy hónapot. Az első tisztje, akit szeretne utánam kérni, még a Catharina-C "foglya" nem sikerült hazamennie. Most Kherszonba mennek, és onnan kihajózik. Ha maradnék április 20-ig, akkor már lejöhetne, hiszen két hónap szabadság lesz mögötte.
Nos, felhívtam Encsit (bár magamban már döntöttem, mert fontolgattam, hogy esetleg ezzel a barbával maradni kéne tovább, hiszen amióta külföldön dolgozom, ez az ukrán tengerész a legjobb - a legjobb nem magyar - parancsnok, akivel eddig hajóztam, és ma már egy hónapi tapasztalat mondatja ezt velem! Encsike, ha nem túl vidáman is, de beleegyezett, mert ez mindenképpen ésszerű, nyár végééig otthon lehetek, esetleg karácsony is az enyém. És egy hónapnyi fizetéssel több, és ez most sokat nyom a latban, amikor Akát a fizetésemből kell helyrehozni, és amellett élni is, ugyebár. (Na, most lehet mondani, hogy csodálkozom majd, ha hazamentem!)
Persze még nincs lezongorázva, mert előbb a tiszt úrnak haza kell érnie, egy hét alatt "kiotthonozza" magát, és utána már gondolkodhat azon, hogy akar-e jönni, vagy se. És ha igen, akkor jön a Marlow, hogy ők akarják-e hogy jöjjön, és azt is megmondják, hogy én maradjak-e. Szóval az egyenlet több ismeretlenes.
Eléggé valószínűnek látszik, hogy hamar kész lehetünk, mert negyed háromkor belénk eresztettek három csövet, és elkezdték szipni a szotyit, szemmel láthatólag emelkedtünk ki a vízből. Sétáltam pár lépést, amennyit a hegy és a kerítések rendszere enged. A "kikötő" végében új rakpartot építenek, elbóklásztam arrafelé, és lefényképeztem a Krisztus szobort kissé közelebbrõl, és a hídról is készítettem olyan látószögből, ami nem sok turistának adatik meg.
A kilátásaink a közeljövőre nézve egész jók: este átmegyünk Setúbal elé, ott hatig sodródunk, majd hétkor pilot és bevisz a belső horgonyhelyre. A holnapot ott töltjük, holnapután reggel a berakó rakparthoz állunk, és teleszórnak minket ömlesztett klinkerrel, ez olyan szürke izé. Mint a föld. Állítólag valamire használják. Talán a cementgyártásban? Nem tudom. Nekem vinni kell, és nem értekezést írni róla. Viszont Bilbao most fekete ló, nem tudom, melyik kikötőbe megyünk, azt viszont igen, hogy tízszeresen fogok zárkózni!
A hajót pontosan este nyolcra rakták ki. A főnök nem nagyon siet, igyekszik minél hosszabban kihúzni a rakpart mellett, hiszen nekünk csak holnap reggel hétre kell Setúbal előtt lenni, és az út mindössze három és fél óra, ha persze teljes sebességgel megyünk.
Valamit kell csinálni ezzel az Oleg gyerekkel! Ma a borscshoz pampuskit sütött, megszórta és megkente fokhagymával, hát olyan, de olyan finom volt! És ezt nemcsak hallomásból tudom, mert volt alkalmam három darabbal bendőséges viszonyba kerülni!
Vacsorára meg nyúlhusi volt, nagyon ízletes, hozzá kását készített, az is első osztályú. Másképp készíti, mint Dimitar, az övé krémesebb, a bolgáré pergő volt (és az se rossz). Azt mondja Oleg, hogy a német parancsnokok a kását "fekete rizs" névvel illetik és utálják.
Mivel negyed kilenckor elhúztam aludni, ezért most nem szolgálhatok tök megbízható adatokkal az indulásunkat illetően, de nem hinném, hogy ez bárkiben is lelki traumát okozna! (Ha igen, az kommentben jelezze!)
Amíg aludtam, a kaftán átadta a leveleimet az ügynöknek. Jó lenne tudni, hogy milyen a lelki beállítottsága annak, aki nem meri megtenni, és mindenféle rémmesét kitalál ezt elhárítandó. Mert a voltbarba ilyen. Az utolsó előtti levelemnél csinálta a pofákat, amikor közöltem vele, hogy odaadtam az ügynöknek. Ezt kivédendő, Dunkirkben a tengerészklubban adtam fel, a saját pénzemen. Jó lenne, ha nem jönne vissza, és ebben egy kissé reménykedem, mert hazautazása előtt pötyögött valamit, hogy az orosz hajókon is jó már a fizetés, és ott ugye csak oroszok vannak, és az sokkal jobb. Neki biztosan, mert folytathatja a pitiáner cároskodását - bár nem tudom meddig, hisz most már nincs párt mögötte (ez vajon biztos-e?), amelyik kihúzná a szarból -, nekem jó, mert nem enné a fene vissza.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 7. csütörtök, Bassens, úton.

Aki korán fekszik (fél tíz), és azonnal bele is alszik a relaxálásba, az korán is kel. Fél ötkor kezdtem forgolódni, és háromnegyedkor felkeltem. Felmentem a hídra kávéért, mondván a barba úgy is alszik, de nem. Ült a nappalijában és teázott. Megbeszéltük, hogy nekünk már nem kell annyi alvás, mint a jó erőben levő ifjúságnak.
Jól beködölt reggelre. Ez nem jó, mert a láthatóság ugye. De ahol köd van, ott nincs szél, legalább is nem erős. És ez jó jel lehet, ha kint is ilyen idő van.
A torkolatban egy kicsit bukdácsoltunk, meg lityegelődtünk, a mélytengeri hullámok ráfutnak a part menti sekélyre, és ettől megtörnek, és zabolátlankodnak. Pár percig tartott mindössze. Ez elég volt ahhoz, hogy felébresszen, mert hál' Istennek, vissza tudtam aludni nyolc után. Mentünk, mint a rakéta.
Érkezés előtt megint belefutottunk a ködbe, de amikor negyed háromkor felvettük a révkalauzt, már eloszlott, és négyre part mellett voltunk. Egyébként ritka rokonszenves révkalauz hozott be,nyoma sem volt benne a gallkokas gőgjének, közvetlen, kedves, közvetlen fiatalember.
Kikötés után hamarosan jött a raktár surveyor. Kicsit idegesek lettünk, mert ugye a nyilvánvaló játék: a hajónak várnia kell, de ha a surveyor nem fogadja el, akkor nem a feladó terháre várakozunk. Szerencsére elfogadta, csak nedves, ki kell szárítani, mondta, ami természetes.
Péntekrõl szombatra virradó éjjel kezdik a berakást, és szombat dél körül el is mehetünk. Ezek a kilátások, nem rossz, holnap biztosan ki tudok menni, mert a kaftány Vologyával (ez azonos Vovával és a gépésszel) azonnal kiment telefonozni. Ők - szegények - kijárnak, mert nincs olcsó mobiljuk, az ukrán cégek másfél dolláros percdíjakkal dolgoznak. Amikor elmondtam, hogy a Vodafone milyen tarifákat alkalmaz, csak irigykedett, hogy nem csoda, ha én nem járok ki velük telefonkártyát és fülkét keresgélni állandóan.
Bejövetelkor is, de innen is jól lehet látni a II. Világháborúban épített német tengeralattjáró bunkereket. Ezeket nem sikerült lebombázniuk a szövetségeseknek. Itt van nem messze Saint Nazaire (ott 1988-89 szilveszterén voltam) és ott is hasonló bunkerek vannak. A szövetségesek az egész várost porig rombolták, csak ezek a bunkerek maradtak meg, holott ezek voltak az igazi célpontok.
Végül azt akarom mondani, hogy szép az élet gyerekek!
Kijutottam, megtaláltam a szupervegyesboltot, vettem két üveg bort, meg 4 különböző sajtot. Voltam internetni is, de hiába, mert a memóriabővítőm vírusos, nem tudtam vele dolgozni, így a Jachtoktatás honlapot csak otthon fogom javítani. Küldtem az asszonynak fényképeket, és amikor bejöttem, akkor felhívtam, és együtt néztük. Ő azt, amit megkapott, én azt, amit elküldtem, így internet kapcsolat nélkül is mindketten ugyanazt láttuk, néztük, és ez valami szuper jó érzés ám! Persze közben elnassoltam egy kecskesajtot, és megittam fél üveg vörösbort hozzá.
És még szerencsém is volt. Az internet a tengerészklubban volt, és minimális: 50 eurócent eszmei díjért lehet használni. A memóriabővítőmet viszont ott felejtettem, és vissza kellett érte mennem, de szerencsére megtaláltam.
Éjszakára nem állítunk watchmant. Bezárkózunk, így se tud senki bejönni, még biztosabb is, mintha az ügyeletes lent a szalonban tévézne. És holnap mindhárom matróz neki tud majd állni az egyes bulkheadnek.
Aszondja a barba, hogy holnap majd kimehetek délelőtt. Meglátjuk, mert lenne kedvem, egy kicsit videózni, egy kicsit nézelődni.
Fél tizenegykor feküdtem.

Február 8. péntek, La Pallice.

Nyugodt éjszaka, nyolckor keltem. Vannak elmaradásaim a térképeimet és kiadványaimat illetően, így most azoknak neki tudok állni nyugodtan, sőt a következő útvonalakat is elkészíthetem. De aztán másként alakult, mert jött az ügynök, hogy éjfélkor kezdünk, így aztán a barba azt mondta, hogy most menjek ki a városba, ő majd délután.
Kimentem. Busszal bementem La Rochelle-be. Nagyon kedves város, ódon, középkori hangulatot áraszt, és a házakat látva tudhatod, hogy milyenek voltak az utcák három négyszáz éve. Csak modernek lettek, de a külalak változatlan.
Szép.
Sétáltam, videóztam, fotóztam és vásárolgattam, (bort, sajtot és egy mobiltelefon védőtokot). A sajt telitalálat: itthon kibontottam, hát olyan fertelmesen büdös volt, hogy a pálpusztai kellemes parfüm hozzá képest. Viszont kellemesen rugalmas, és nagyon eteti magát!
Ahány patikát láttam, mindegyikbe bementem, és jártam egy kört, aztán faképnél hagytam őket. A kisasszonykák mindig megkérdezték, hogy mit akarok, de láttam, hogy nincs, és otthagytam őket. És szomorúan megállapítottam, hogy ezek a népek nem hiúak. Ugyanis egy valamire való patikában kell lennie mérlegnek, ahol az egészségesedni vágyó hiú állampolgár leellenőrizheti, hány kilót kell leadnia még (mindig).
Végül türelem mérleget termett.
De az efféle visszapofázó mázsálókkal nem vagyok baráti viszonyban. Ha már dumál, miért nem angolul, vagy lenne rajta olyan izé, piktogram, ami eligazítja a hülye külföldit.
Bedobtam ez egy eurót (nem kettőt, mert akkor vérnyomást is mér a mérleg, ez ilyen francos, és rögtön láttam, hogy több bajom lenne vele), ráálltam, és az egész művelet fél perc után megszakadt, mert mindenáron azt akarta (ahogyan a szavaiból kivettem), hogy a zöld gombot nyomjam meg. De hiába nyomtam, nem történt semmi, csak egy számláló szaladt. Na, nehogy már én írjam be, hány kiló vagyok... gondoltam, és abbahagytam a nyomogatást 41-nél.
Így a ticket azt mutatta, hogy 110 kiló vagyok ruhástul (MBT cipő 1,5 kiló, plusz ruha), és 41 éves. Nahát, hogy megfiatalodtam! És 179 centi lettem. Tekintettel, hogy tavasszal Barcelonában 160-at mért a patika, gyorsan növök, lehet, hogy jövő utáni nyárra elérem a három húszat is...
Mától fogva élénk sms váltásban vagyok az ENSZ-szel! Ugyanis Encsike azt találta ki, hogy az ENSZ nekünk azt jelenti, hogy E(nikő)N(imród)SZ(abolcs), és így írja alá az üzeneteket! Hát nem frappáns?
Na, mire ide értem a naplóírásban, elfogyott a büdös sajt.
Vacsora után (pizzát főzött Oleg), benéztem a szalonba. Egy csecseszép Drakulásos műalkotás volt a műsoron, ami viszont feltűnt, hogy a Vámpiroska (merthogy néni volt a vérszívó) a Lánchíd és a Vár fölött repkedett, és népek a Sikló felsõ állomása körül rémüldöztek, pánikoltak.
Na, akik estefelé arra járnak, azoknak jó lesz vigyázandani!
Én szóltam!
Éjfél utánra ígérték a másik hajó befejezését, és utána azonnal jönnek hozzánk, és kezdik a berakást. Az ügynök nem győzött sajnálkozni, amiért így belerondítanak az éjszakánkba, sőt, reggel már mehetünk is, hogy a végén én vigasztaltam, hogy azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, s mi annak örülünk, hogy volt egy nyugodt napunk.
Na, erre ő is megnyugodott.
Most el lettem küldve aludni (este hétkor), mert aztán reggelig szabad lesz rakodnom. Hát akkor, agyő!

Február 9. szombat, La Pallice, úton.

Kíváncsi vagyok, mikor jön meg az eszem? Mert, hogy nem vagyok teljesen komplett az tuti! Én marha, beállítottam az órát csörgőre, hajnali egyre, oszt persze, hogy nem jöttek rakodni! Visszafeküdtem, de alvás nuku! Háromig fent voltam, tettem vettem, majd fekvés, úgy fél négy körül azért már aludtam. Vaszil reggel fél hatkor ébresztett, hogy jön a rakodó-berendezés a hajóhoz. Háromnegyed hatkor kezdték el a berakást. Milyen jót alhattam volna, ha nem vagyok olyan lüke, hogy komolyan veszem, amit egy francia mond!
Viszont a berakás egyelőre minden baj nélkül halad az ő útján. Most éppen tizenegy óra van, s a berakás utolsó előtti fázisában vagyunk. A baj az, hogy nekünk kell a szotyolát elegyengetni, hát nem tudom, meddig tart majd, mikor indulhatunk? Minél később annál jobb!
Nos, háromnegyed kettőre tele lettünk. Úgy volt, hogy félkor azt mondja az ügynök:
- Captain, egykor letelt a darus munkaideje. Hajlandó még 100 tonnát berakni, akkor 2400 lesz a hajóban, és ezzel kész a berakás.
A barba beleegyezett. Ha engem kérdez, akkor én is, mert szerintem az a 100 tonna a legtöbb, amit még felvehetünk. Az anyag jött, a darus azt mondja:
- Finish! Berakva összesen 2410 tonna!
Megyek a főnökhöz. Mondom az eredményt. Elégedett, kinéz, megszemléli, mennyire tele vagyunk.
- Jó, István, írd be a naplóba, hogy a berakás befejezve.
- Inkább azt írom be, hogy a berakást a feladó leállította. Még belénk fér vagy két és fél tonna...
A kaftány vigyorgott, és nem szőröztünk a feladóval. Tele vagyunk és kész.
Képzeld el, ha addig kellene focimeccsre járnod, amíg el nem köpködöd ezt a 2410 tonna szotyolát! Majdhogynem örökéletű lennél e Földön!
Közben felhívott az asszony. Elmesélte, hogyan fogadták az esemesemet. Ugye ebben a műfajban az ember szűkszavú. Megírtam, hogy borozom és sajtot eszem hozzá, és nagyon büdös.
Erre vajon ki mit kérdezett?
Encsi: - Vajon a sajt büdös, vagy a bor?
Mire Nimród, a borszakértő: - Hogy képzeled, hogy egy bor büdös legyen! Vagy a sajt, vagy apa az!
Indulás negyed négykor. Kedden délre akar érkezni a barba. Isten tartsa meg jó szokását.
Megbontottam a következő sajtot és bort. A sajt valami nagyon furmányos, mert a héja a rokfortra emlékeztet, enyhén csíp, enyhén penész ízű (amennyire egy zöld, vagy kék sajt az) és kemény. A belseje, a sajt maga, lágyabb mint a trappista, íze is hasonlít hozzá, meg egy picit az Ilmicire (ami szintén az illatózó sajtok közé tartozik). Persze ezek a "leírások" eléggé haszontalanok, többé-kevésbé hasonlóak ahhoz, amikor a keleti mester megkérdezi a tanítványt, amikor azok valami megfoghatatlan dolgon elmélkednek, és a segítségét kérik:
- Szagoltál már rózsát?
- Igen.
- Akkor írd le az illatát.
Nem lehet. Csak élvezni. És én élvezem is. Ennyi engedtessék meg nekem, ha már nincs alkalmam az otthont, az innen nagyon is irigylésre méltó otthoni életet élvezni. Persze tudom, én... most mindenki azt mondja: na, csak gyere haza, megtudod, milyen is itthon! Nem arra gondolok, amire most te.
Az otthon olyan, mint a levegő. Ha van, nem is veszed észre, és nem is törődsz igazán vele. Csak ha hiányod van belőle, akkor bizony rettentő gyorsan felértékelődik ám!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 5. kedd, Bassens.

A rémhírekkel ellentétben tegnap csak kilencig dolgoztak (úgy szólt, hogy 24 órában folytatják a kirakást, amíg kész nem lesz), és ma reggel még háromórányit "engedélyezett" a kikötő. Utána a szénrakodóra vagonokban szén érkezik, ezért a cementszállító csőrendszert szét kell szedni, majd valamikor este, legkorábban 17:00 órakor folytatják.
A szakács tegnap jól mutatkozott be. Más a stílusa, mint a bolgárnak volt. A leveseit kicsit sűríti, és vacsorára finom, de olyan finom izét készített, hogy megnyaltam utána mind a tíz ujjam! Majd ki kell kérdeznem, hogyan is hívja, mert nem értettem, de valami "burecski". Lángos tésztába darált húsos tölteléket tesz, és olajban kisüti. Hát mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy fogyókúrás lenne. Darabja egy tenyérnyi volt, hármat kaptam, mind megettem.
Aztán ma se maradt el a tegnaptól: finom rakott krumpli volt, persze teljesen más, amit mi otthon készítünk. A vacsora töltött paprika, és gyorsan főzött utána valami süteménykét, ami erősen hasonlított a darázsfészekhez! Nahát, ez meg akar hizlalni minket?
Ja, nem burecski, hanem csibureki a neve a vacsorának.
A vagonok napközben rendesen megjöttek. A munka állt, tizenegykor shifteltünk egy nagyot, majd ebéd, fürdés, és kimentem. A cél az volt, hogy járjak egyet. Nos már vagy tíz lépést jártam a parton, amikor megáll egy autó. Kiszáll két pasas, a mellükre az volt írva, hogy PSC. Nem esett le a tantusz. Mentem tovább, amikor kezdett derengeni: a PSC az a Port State Controll rövidítése, és ezek minket jöttek ellenőrizni. Te jó ég! Milyen jópofa lett volna, ha nem vagyok a hajón! Akkor ennyit a járásról, és visszamentem.
Hárman voltak, két normális, és egy rövid, de annál kekecebb ifjú titán. Már majdnem harminc éves volt, de többször hangoztatatta a captain mivoltát. Kíváncsi lennék, hány percig kommandírozott hajót? Minden lében kanál, és ennek megfelelően ronda undok féreg volt. Még az a szerencse, hogy a másik kettő határt szabott a szaktudásának, és buzgalmának!
Alig volt valami a hiányosságokat felsoroló listán.
Mindenesetre a szakácsot a kis patkány megtalálta. Ugye Oleg két napja van a hajón. Tegnap becsülettel körbevittem, ahogyan az elő vagyon írva, és óriási szerencsém volt, hogy a parancsnok is látta! Mert a szakács nem tudta, hogyan kell elindítani a tűzoltó készüléket a konyhában. Jó, nem is magyaráztam el neki, mert nem is feltételeztem róla, hiszen megvan az alapfokú tűzvédelmi bizonyítványa. A baj az volt, hogy azt is mondta, hogy nem írt alá semmiféle listát, amit pedig aláírt, hogy megmutattam neki mindent.
Így aztán számomra azt írták elő, hogy kell tartani egy csónakriadót és egy tűzriadót a konyhában. Ezt meg is tettük, amint elhúzták a belüket.
Van róla fénykép is, a mentőcsónak letételéről és a tűzoltó gyakorlatról.
Ennyit a kimenetelemről.
Mert fél ötkor folytatták a kirakást, és ez most már nem fog megállni, csak akkor, ha kész lesz.
Ja, megjött a következő utáni út is:
Ugye most, La Pallice - Lisszabon lesz, utána pedig Setúbalból viszünk cementet Bilbaóba.

Február 6. szerda, Bassens, úton.

Remélem, elkiabáltam az indulást, és csak a holnap reggeli (hajnali) dagállyal mehetünk.
Ki szeret aludni?
Mert az ábra szerint a tengerész az, aki nem. Tegnap este tízkor a stivador kikönyörögte, hogy shifteljünk, még akkor is, hogyha az árral szemben is. Én meg a barbánál, mert  a voltbarba megetette, hogy a kikötő nem engedélyezi (ami lehet, de én az efféle infókat másodkézből szerzem, mert sose nekem jelentenek a hatóságok, ügynökségek, hanem a kaftánnak). Egy szónak is száz, illetve shiftelés a vége... de nem akármilyen volt, mert rohadt hosszú farkötéllel húztuk magunk, és a hülye víz befurakodott közénk és a rakpart közé (áramlással szemben haladtunk), és csak nyomott kifelé, csak nyomott! Végül egy keresztkötéllel kellett magunkat part mellé húzni, megmondom őszintén egy pillanatra megizzadtam, amikor láttam, hogy a hajó fara csak távolodik a rakparttól.Háromnegyed tizenegykor vége, mehettem aludni, tizenegykor le is feküdtem.
- István! Shiftelés! - rontott a kabinba Pjotr két óra felé.
Felkelés, és shiftelés. Most jó volt, mert az áramlattal együtt kellett menni, negyed óra alatt a kívánt helyzetbe húztuk magunkat. Fél háromkor: alvás. Aggódva feküdtem le, hogy mi lesz, ha nem tudok elaludni, de az aggódásom nem tartott két percnél tovább, amikor Vaszil bekopogott:
- Chief, shifting!
Fél hat volt. Azt hiszem, magyarul pangó víznek mondják, amit csak angolul használunk: slack water, ez az az állapot, amikor az apály és dagály között a víz nem áramlik. Most se volt nehéz a hajót a part mellett tartani, húsz perc, és megtettük azt a tizenöt métert.
Hatra végeztünk, ugye ilyenkor már kezdődik a nap, hát az ember nem fekszik le. Tettem vettem, naplóírás (a hajóé!) meg minden. Reggeli után leheveredtem egy kicsit, hogy megtervezzem a napom. Esetleg kilenc körül kimegyek... gondoltam.
- Chief, shiftelés! - ébresztett az ügyeletes matróz tízkor.
Shifteltünk. Kész, ez ma az utolsó előtti, ebben az állásban kirakják az egyes raktárt, majd a kettesbe beteszik a bulldózert, és ha kész, akkor shiftelünk, és befejezik a hármas rakteret. Ennyit a kimenetelről. Bár még mindig megvan a lehetőség, hiszen kettőig ki lehet érni és vissza is, de sürgős dolgom nincs, az a két üveg bor várhat La Pallice-ig, majd ott megveszem.
Egyébként nem kell sajnálni, mert az tudvalevő, hogy a hajón töltött idő munkaidő, és annak örüljünk, hogy ennek ellenére aludtunk pár órát közben. Képzeld, ha te otthon lefeküdnél a hivatalban kilenctől egyig, hogy most alszol! Ugye nem teheted meg? Mi igen, még annak ellenére is, hogy éjjel van!
Ebédre megint finomságot kaptunk! Burgonyás bundában sült szeletet, és köretnek rántott karfiolt készített ez az Oleg gyerek! Más a karfiolt főételnek készíti, ez meg lazán köretnek adja.
Ebéd után relax, az ilyenkor jó, mert az ember esze a gyomrában jár, csak az a rossz, hogy fél háromkor felkeltett Pjotr:
- István, shiftelés!
Most mondd meg, nem unalmas már egy kicsikét ez a fajta önismétlés? Na, kisifteltük magunkat, és aztán a kirakásnak is lassan vége lett. Berakták a bulldózert, ez meg olyan rohadt nagy port vert a raktárban, hogy minden melós fuldokolva jött fel. Ki kellett nyitni az összes pontont, így aztán egyre csak tolódott a munka befejezése. Előbb hatra ígérték, aztán hétre, aztán nem előbb, mint fél nyolc.
Ugye a hajónak kell egy óra, hogy felkészüljünk az indulásra, és a dagály hétkor tetőzött, így az indulást nem lehetett nyolc utánra halasztani, hát a lehető legjobb megoldást találtuk ki a barbával: holnap reggel.
Így a révkalauz csak holnap reggel hatkor lesz, én meg most már alvásra kész vagyok, mert fél nyolckor így búcsúzott a kaftány:
- István, thank you for good job. (Köszönet a jó munkáért.)
Ezt se nem gyakran hallottam... valahogyan ezek a fajta mondatok más barbák szókincséből hiányoznak. Főleg a németekéből.
Jaj, a vacsorát el ne felejtsem! Sült csirke volt farfalla tésztával. Na, eddig nem kértem semmi tésztát, ha sültet körített vele Dimitar. De ez az Oleg! A tésztát gusztusosan megpirította kis hagymán, muszáj volt megennem! De kenyeret nem ettem hozzá!
Akkor most megyek megint relaxni, és remélhetőleg aludni is tudok!
Ja, és tessék megnézni: sikerült elkiabálnom az indulást! Mégse megyünk ma el, de ha reggel azt írtam volna, hogy itt maradunk, akkor most menetben lennénk. Ezt nem úgy hívják, hogy babona, hanem bölcsesség és élettapasztalat.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Február 1. péntek, úton.

Mint tegnap. Annyira mozogtunk, hogy ne lehessen semmit se csinálni, meg ne lehessen nagyon aludni, ezért aztán fárasztó semmittevés volt. Valamit dolgoztam azért a hó vége kapcsán, leginkább csak fénymásoltam, mert a masinát nem zavarja a lityegés.

Február 2. szombat, úton.

Mint tegnap, csak kevésbé. Elviselhető, de azért nem csináltam semmit őrségben. Ültem, figyeltem, hallgattam az mp3 lejátszót.
Ja, befejeztem a Balkáni barangolásokat (az apám könyve).
Három részes, az első kettő a bulgáriai és a jugó családi út, ez sokkal érdekesebb, mint a harmadik rész, az al-dunai hajóút. Lehet, hogy többet vártam, azért. De nem hiszem, Ugyanis a völgymenet alkalmával nem álltak meg sok helyen, s így élmény sincs igazán. A naplószerű útleírások sava-borsa mindig az, ami velem, vagy velünk történik.
Amikor fölfelé jöttek, akkor már voltak élmények is, események a hajóval. Ezek számomra érdekesebbek, mint a várak leírása.

Február 3. vasárnap, úton a Vizcayán, Bassens.

Hajnal felé már szűköltem, mert a beharangozott ítéletidő kezdte a hajó oldalát mosni, igaz, még csak 5-6-os volt, de egyre jobban fújt a szél, ráadásul déli, és ez billegősre veszi a hajót. Azért tizenegyre már védett helyen voltunk, a La Gironde hatalmas kanyarjában a torkolat után. Beszállt a révkalauz, négyre kikötöttünk. Ha a múltkor szidtam a gall kokasosokat, akkor most el kell mondanom, hogy maximális együttműködésben volt részünk, oda kötöttünk, ahova mondtam, minden a legnagyobb rendben ment. Miért nem lehet mindig így?
A szakács glédában, menne már haza, de a váltója csak nem akar megjönni. Azt mondja, hogy azért megy haza, mert a lánya egy gyorsan jött, muszáj-esküvõ előtt áll. Nem is látszott különösen boldognak, miközben eltáncolta, mert ugye mondani legfeljebb csak oroszul tudná, az anyanyelvén kívül. Ő az első szakács, akivel alapjában véve semmit nem beszélgettem, minden igyekezetem hajótörést szenvedett az angol tudásának szikláján. Na, majd a másik, az új! Ő ukrán, így aztán már ukrán többségű lesz a hajó.
Szépen esik az eső, ebben az a nagyon rossz, hogy nem holnap reggel kezdett rá. Attól tartok, holnap már alig lesz.
Jóval később, mint ahogyan vártuk, megjelent Oleh, az új szakács. Fiatalember, és lehet, hogy vele tudok majd valamit beszélni is.
Vele együtt meghozták az új térképkatalógust, meg két notice-t is. Felmentem a hídra, hogy "feldolgozzam" őket, majd holnap nekiállok javítani. Feljön a barba.
- István, ne dolgozz, menj pihenni! - mondja.
- Jó, de most nem vagyok álmos... - válaszoltam, és még két kísérletét elhárítottam, hogy elküldjön aludni. Sejtettem, merről fúj a szél. Mielőtt feljöttem, Vova néhány kört tett, söröket vitt fel a barbához, meg valami kaját is. Nyilván egy kellemes estét akarnak maguknak, és mivel én vagyok az, aki nem passzolok bele a csapatba - nyelvileg -, hát valahogyan el kellene intézni, hogy ne mászkáljak le fel a folyosón, mert akkor belátok a barba kabinba, s valószínűleg nem akarnak meghívni. Ez nem sért, mert nyilván, ők jól el tudnak dumálni, de ha ott vagyok, akkor a gépésznél megáll a tudomány, hát nem alakulhat ki beszélgetés.
Amikor lejöttem a hídról, azt a megoldást választották, hogy bezárták a "lépcsőházra" néző ajtót.

Február 4. hétfõ, Bassens.

Fél ötkor kukorékoltam. Ötkor felkeltem, majd visszadőltem, és fél hatig relaxtam. Nagyon kellemes. Van egy újabb technikám is, nem az, amit az agykontrollon tanultam.
Elment Dimitar (a képen). A józanész, valamint a tervek szerint, és ha minden jól megy, én leszek a következő, aki hazamegy! Juhééé! Még 37%-a van hátra a szerződésemnek, azaz alig több mint egyharmada.

Most

Olvasom Eckhardt Tolle: "A most hatalma" című munkáját, innen van a más technika. Hallatlanul érdekes könyv, persze annak, akinek van affinitása az efféle filozófiához, gondolkodásmódhoz, világlátáshoz.
Szerinte a "most" valami hallatlanul hatékony fegyver az egód ellen.
Ugyanis az egód az, aki félrevezet, aki kialakít egy hamis személyiséget, aki csapdában tart, aki megbetegít, aki hülyeségekkel áltat, aki depresszióban tart, aki félelmet gerjeszt benned, azért, mert az egó retteg a megszűnéstől, és "ő" tudatában van minden pillanatban a halálnak. Még akkor is fél tőle, ha te magad nem. Az eszköze pedig az a mentális locsogás, ami minden ember fejében jelen van az ébredezéstől kezdve a mély elalvásig, és amit vannak, akik gondolkodásnak neveznek. Pedig ez nem az, ez csak mentális locsogás, egy belső hang, a gondolatok egymásutánja, amit az egód arra használ, hogy a börtönében tartson. Ebben a locsogásban csak két idő van: a múlt és a jövő. Ez volt, azt fogom tenni. Az őseim sumérok, én majd a világ ura leszek. Vettem egy telket, házat fogok építeni. Eltört a lábam, ha majd meggyógyulok. Még a szomszédos pillanat is vagy volt, vagy lesz. Egyedüli fegyver ellene a "most". Ha azt hiszed, zöldséget beszélek, akkor próbáld ki, hogy megállítsad a gondolatfolyamot a fejedben.
Nem tudod megtenni! Igaz? Mert a gondolatot akarod használni ellene.
Akkor tedd a következőt: csukd be a szemed, és mond magadban: "kíváncsi vagyok, mi lesz a következő gondolatom". Tedd meg most, ne is olvasd tovább.
Viszonylag hosszabb ideig csend volt a fejedben, befogta a pofáját az egód.
Sokkal érdekesebb kísérlet: figyeld a belső hangot. Én azt teszem, hogy azt képzelem, hogy a fejem tetején (a forgó környékén) helyezkedem el, és figyelem a locsogót, a belső hangot. Ha rákezdi, akkor azt mondom magamban:
- Hallak... - ennyit, és nem érdekel, hogy mit mond, nem szabad a gondolatot elemezni, ítélkezni, hogy jó, vagy rossz, semmit, csak "észre kell venni".
Próbáld ki most. Csukd be a szemed, és ha elkezdi a locsogást az egód, mondd magadban: hallak, vagy: ne dumálj.
Nálam a következő történik: a hang egyre halkabb végül eltűnik, és hosszabb ideig "nem mer" megszólalni. Az egyszerűen fantasztikus, ahogyan a hang lecseng, és a végén megszűnik, s akkor gyönyörű csend van a fejemben!
Azt mondja Tolle, hogy ez azért van, mert az egód (ezt nagyon nem szabad az elméddel összekeverni!) nem tud mit kezdeni a mosttal. Most nem létezik az egó számára, csak múlt és jövő. A múltból építi fel a személyiségedet, az identitásod, a jövő alapján irányítja a cselekedeteidet. A mosttal nem tud mit kezdeni. Ha meg tudod magad állítani a mostban, akkor nyert ügyed van, mert megtalálod a rést magadban ahhoz, ami az egó emelte fal mögött van, és mindenki keresi: a kapcsolat a mindenséggel, a végtelennel, azzal, ahonnan jöttél, és ahova menned kell.
Mi a csudát tudunk a világról? Tévedések elkerülése érdekében: ez egy mozifilm címe, és amerikai tudósok elmondják mindazt, ami felforgathatja a közeljövőben a világról alkotott képünket. Pár éve ment a mozikban, és alaposan alátámasztja azt, hogy jelenlegi világképünk legalább olyan jól "tudományosan" megalapozott, mint mondjuk az, amelyik szerint a Földet négy elefánt tartja a hátán. Magyarán: nagyon sok új tudás birtokában vagyunk, és ezek közül sok ellentétes a materializmussal. Azzal, ahogyan a világunkat, a minket körülvevő "anyagot" és főleg magunkat elképzeljük.
Ugye C. Jung már a harmincas években beszél kollektív tudatalattiról, ma azt állítják: a kollektív tudat létezik és az agy információkat képes lehozni belőle. És ebben a tekintetben az agy számára nem létezik se tér, se idő! Az információhoz hozzáférhet mindenki, tehát mondjuk egy Jamaikában élő magyar hölgyről meglévő információk bármikor bárkinek a rendelkezésére állnak, csak meg kell hívni. Azért ezt a példát hozom, mert elképesztő volt számomra is, hogy az agykontroll tanfolyam végén mi mindent el tudtam erről a nőről mondani a neve és a tartózkodási helye alapján! Így ezt személyes tapasztalat alapján is mondhatom.
Az említett filmben egy agykutató érdekes kísérletről számol be: ha egy ember ránéz egy kutyára, és ha felszólításra elképzel egy kutyát, az agy ugyanazon része "dolgozik". Ez azt jelenti: az agy, az információk feldolgozása közben nem vesz tudomást a valóságos és az elképzelt dolgokról, minden egy rekeszben van. És az is nyilvánvaló, hogy amivel az agyunkat terheljük, azt feldolgozza, és annak megfelelően jár el.
Ezek szerint véletlenek pedig nincsenek. Mert mindent én intézek magamnak: én teremtem meg az engem körülvevő világot! Minden olyan körülöttem, ami az én személyiségemet tükrözi vissza, ami nekem megfelel (akkor is, ha szenvedek tőle, de ez nem az én hibám, hanem az egómé, aki rabságban tart).
Mondok egy példát:
Fradi drukker vagy, (én Vasas), és az a rögeszméd, hogy az újpesti futballhuligánok az "életedre törnek", rettegsz a találkozástól. Az én vasasos agyamat nem érdekli az Újpest és az ultrák, tehát engem sosem érnek atrocitások a részükről, mert ugyan miért érnének? De te, aki állandóan rettegsz ettől, az agyad feldolgozza az "újpesti futballhuligán mindenütt ott van és verik a fradistákat" rögeszmét (mert az agyad nem tesz különbséget a valóság és az elképzelt között), és a kollektív tudatból lehívja azokat az információkat, ami alapján állandóan megtalálja neked őket. És persze mindig olyan helyre visz, ahol beléjük botlasz (a kollektív tudatból kiszűri, hova kell vinnie "véletlenül"), csak azért, hogy igazolva legyen az egód hülyesége, miszerint "az újpesti futballhuligánok mindenütt ott vannak és verik a fradistákat".
És persze nem érted, amikor beszélgetünk, miért mondom, hogy újpesti futballhuligánok nincsenek, amikor nap, mint nap találkozol velük.
Mert ugye számomra nincsenek, illetve csak hírből ismerem őket, és nyilvánvaló, hogy nekem csak ez számít.
Ez persze csak egy példa volt.
Mert ahányan a Földön élünk, egy-egy külön világunk van, olyan, amilyet az agyunk alkotott számunkra, amilyenben örömünket leljük.

Elment Dimitar. A józan ész, valamint a tervek szerint, és ha minden jól megy, én leszek a következő, aki hazamegy! Juhééé! Még 37%-a van hátra a szerződésemnek, azaz alig több mint egyharmada.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 28. hétfő, Lisszabon.

Hét előtt felkeltem, valami van a derekammal, vagy az oldalammal, afféle sugárzó fájdalom, de nagyon kellemetlen. Mondtam a barbának, azonnal adott jófajta ukrán kenőcsöt, bekentem, és örömmel tapasztaltam, hogy nem ártott.
A melósok jöttek, és kirakták a hajót.
Aztán megjött az order, hogy Setubal - Bassens.
Aztán a barba adott egy lemezt, amin volt vagy tíz vírusirtó, és feltettem a laptopomra, és egész délután szörnyülködtem, hogy egy efféle vírus hogy el tud terjedni egy számítógépen! Úgy emlékszem, hogy 400 körüli volt a törölt trójaiak száma! Amelyik dokumentumomhoz hozzányúltam, annak a könyvtárába bekerült egy könyvtárnév.exe fájl, és ez mondta aztán, hogy: Hello! Ja, az apropóját az adta, hogy ma reggel is azt mondta a másoláskor, hogy: Hello! És ugye ma is 28.-a van, hát félő, hogy minden hónap 28.-án megjelenik, és később rosszabb is lehet. Három trójait talált a vírusirtó: Win32/VB.NAC, Win32/VB.NBB, és Win32/VB.AQT névre hallgatókat. Nem tudom, mivel kaptam, volt egy fertőzött betűfájl is, de az irodai gépen a WINDOWS könyvtárban volt vagy ötven fertőzött ilyen állomány, hát gyanítom, onnan kaptam. Mert ugye a voltbarba mindenféle lopott programmal dolgozik, hát azok között lehet bőven!
Aztán a srácok kimosták a raktárt.
Aztán elmentem aludni, mert pilot csak reggel hétkor lesz, ezért nekem teljes őrség a jutalmam. Amúgy nyugis nap, a barba nyugodt pasas, teljesen maritim típus, követel, de nem hülyeségeket, és amikor lehet, akkor lazítás van, mert minek feleslegesen baromkodni.
Ennyi.

Január 29. kedd, úton, Setubal.

Az már normális, hogy az érkezésre se kell kelnem, és ez jó! Fél Tizenegykor, amikor már ébredeztem, keltett a barba, azzal, hogy kellenék, mert be akarják állítani a rakodócsöveket, és a draft surveyor is jön.
Felkelés, megmutattam, hogy úgy, mint múltkor, aztán draft survey, ami nagyon laza volt, mert én csináltam, a fiatalember ott volt, kinyomtattam a hajó formuláját, és elment azzal, hogy holnap valamikor találkozunk.

Rogyassza az eget a hajóbérlőre a radai

Délután rakodás. Ilyenkor a ballaszttankok kiürítése a legfontosabb, amíg a hajó seggen ül, és a víz jól hátrafolyik. Igen ám, de amint kiürültek, megdőltünk két fokot, mert a jobb oldali üzemanyagtankban sokkal több a nafta, mint a baloldaliban. És összekeverni nem lehet, mert két különböző minőség! A hajóbérlőt ugye ez egyáltalán nem érdekli, tegyük oda, ahova akarjuk, ő megvette az előírások szerint. Szóval éjfél lett, mire helyrehoztuk a hibát, ugyanazzal a módszerrel, amit akkor alkalmaztunk Razvannal, amikor a voltbarba rakodott és elcseszte.

Január 30. szerda, Setubal.

Éjjel egy után ledőltem a szófára, csak úgy héjastul, de a csörgőt beállítottam kettőre. Kettőkor felkeltem, kinéztem, minden rendben.
Visszaaludtam.
Háromkor kinéztem, minden rendben, visszaaludtam.
Négykor kinéztem, minden rendben, visszaaludtam.
Ötkor felkelek, nézem, hát meg vagyunk dőlve, és orron vagyunk... Ó, hogy az a radai illető rogyassza az eget arra, aki... Úgy kell nekem, minek aludtam.
Újólag elkezdtem kiegyenesíteni a hajót.
Tíz körül megjelenik a fedélzeten Pjotr.
- Tévedésben vagy! - mondom neki, mire ő riadtan néz körül, vajon mit tévesztett el?
- Január vége van, kemény tél, te meg trikóban és papucsban vagy?
Rögtön vigyorrá enyhült az ijedtsége.
- István, tudod, mi az a klosár?
- Hallottam már, azt hiszem, valami öreg vagabundféle pasas.
- Éjjel, amikor aludtál, teljesen úgy néztél ki, mint egy klosár. - mondta.
(Vajon hogyan írják ezt a francia szót? Clochar? Maradjunk a klosárnál, ez legalább jó magyaros, de nem tévesztendő össze a kosárral... jó vicc volt, ugye?)
- Akkor tudom, mit jelent! Hajléktalan a híd alatt! - mondtam, és Pjotr lelkesen helyeselt. Ugyanis a szófán aludtam, héjastul, a fejem alatt egy táska, rajta egy rongyos paplanhuzat, és amilyen szép tud most lenni a hajam, így kissé cementesen, hát összevissza állt. Kész klosár! És persze a kabin ajtó nyitva, hogy ha kellek, ébreszthessen a vacsman. Ezért aztán le is fényképezett, amint alszom, mert ott volt a kamera az asztalon... Délre egyenesek voltunk, a vérnyomásom 130/70, azt nem írom le, mennyi volt reggel hétkor.
Közben van következő út is: pelletet viszünk egy francia kikötőből Lisszabonba. A pelletet a tengerész lópúdernek hívja (apropó, a szleng szavaim közé be kell vennem!), ez növényi őrleményből sajtolt állati takarmány. Jó, könnyű rakomány.
Este kilencre kész a berakás.
A barba azt kérte, hogy legyen meg a 4415 tonna cement, mert ez a maximum, amit el tudunk vinni. Végül 4421-et raktunk be. Megint megvolt a "kicsi botrány", ugyanis a gyári adat mindössze 4327 tonna volt, ami ugye 3 tartálykocsinyi rakományt tesz ki. Ennek ellenére több kerül a fuvarlevélre, annyi amennyi rakományt kiszámoltam. A fiatalember (mármint a surveyor) szeretett volna némi engedményt kicsikarni, de nem mentem bele. Hiszen az a hajóbérlő kontójára menne, és nem lenne fair.
A barba meg volt elégedve a berakással, így aztán most elégedetten ülünk a sejhajunkon, én annál is inkább, mert megbontottam egy üveg fehérbort (mert én megérdemlem, ezt harsogják szerte a világban a reklámok), megvágtam hozzá egy kis kerek portugál sajtot, és most szép az élet, még akkor is, ha elég fáradt vagyok. Mondjuk rohadt fáradt vagyok, de akkor is, az ember jól érzi magát, ha a munka végeztével a barba azt mondja:
- István, this was a very good job!
Ezt azért sose hallottam a voltbarbától, pedig a személyes jellemzésemben kiemelte szövegesen is, hogy a rakománykezelésem kíváló. És mivel a révkalauz holnap reggel háromnegyed kilenckor jön, ezért aztán nem is feltételezem, hogy fel kell manőverre kelnem, addig alszom, amíg jól esik.
Tizenegykor azért ágyba bújtam.

Január 31. csütörtök, Setúbal, úton.

Nyolckor ébredtem. Mire lezuhanyoztam, nem mintha az este nem tettem volna, csak a hajmosást reggelre hagytam, mert nem akartam vizes fejjel elaludni, mert másnap olyankor olyan gyönyörű tud lenni a frizurám, hogy hetedhét országról a csudájára lehet járni, szóval a fürdőből kijövet már járt a főgép.
Ha minden igaz, és nem jön közbe semmi, vasárnap reggel érkezhetünk Bassensbe, és akkor van egy kis pihenős délutánunk a rakodás előtt. De, hol van az még!
A manőver alatt videóztam, fényképeztem. Kissé nehezen engedték el a hajónkat, mert amikor az orrköteleket eldobták, lazán ráhajították a gumiballont tartó szerkezet oszlopára (pedig elég messze volt a parttól), és ezért várni kellett, amíg létrát hoznak, lemásznak, és másodszor is elengedik a köteleinket. Azóta megyünk. A reggeli napfényben csuda szép ám ez a vidék. A hegyek, a vár, a mellé épített szanatórium, három beteget sikerült kivenni, akik a nyitott folyosón figyeltek minket.
Amint elindultunk, a következő hajó már manőverezett is be a helyünkre.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 24. csütörtök, úton, Vizcaya.

A nap, mint tegnap. A szél változott, de nem a kárunkra, ami az irányát tekinti, és az erőssége sem nőtt.
A barbának van egy programja, ami a pihenőidő nyilvántartására szolgál. Mert ilyen hivatalunk is van. Legalább az legyen, ha pihenőidőnek általában szűkében vagyunk. Ez egy csillogó-villogó program: tekintetbe veszi az összes ILO, IMO előírást, és szól, ha nincs meg a megfelelő pihenőideje valakinek. Ez egy ilyen hasznos program! Nos, ilyenkor az ember addig töröl a ledolgozott órákból, amíg a magasságos ILO és IMO elégedett nem lesz, hogy no lám: a tengerésznek megvan a legkevesebb előírt phenője. Ezt aztán a hatóság megszemléli, és nem érti, hogy miért fáradtak a tengerészek?
Nos, ez egy nem tudom, milyen program, ahol a nem tudom, az a törvényességre vonatkozik, de a barba baja, hogy nem lehet a IMO számot átírni, azt az első telepítéskor eltárolja, és nem lehet megváltoztatni.
Hát délután beírtam a miénket (az értőknek: egy mdb állományban volt eltárolva, csak meg kellett keresni és átírni, passz), és ettől a barba nagyon tisztelettudóan néz rám.

Január 25. péntek, úton, Atlanti óceán, spanyol - portugál partok előtt.

A nap, mint tegnap. Csendes az idő, apró hullámok, és megyünk. Kissé megdőltünk, de ez nem a rakománytól, hanem az üzemanyagtól van, egy szárnytankból fogyasztunk.
Ami jó, hogy nem jött meg a következő út, és már nem is jöhet, hiszen hét végén nem nő a fű sem a hajóbérlőnél. Ezek szerint megyünk, a hét végét itt töltjük, és ez nincs ellenemre.
És ez így lesz, vagy nem!

Január 26. szombat, úton, Lisszabon.

Hát kérem, ilyen nagyon régen történt meg velem! Arra ébredtem, hogy áll a főgép, túl nagy a csend. Kinézek, hát mit ad Isten? Ki vagyunk kötve! Na, azért ez már valami, nem? Hagyja a barba tiszt urat alunni, rendes tőle! Ennek örömére, kitakarítottam a kabint, és időnként felmegyek a hídra (teljesen feleslegesen), megnézni, hogy jött-e valami utasítás a következő utat illetően?
Mert eddig semmi, illetve amikor a kaftán a gépésznél lebzselt, kimenetel előtt, hívja a setubali ügynök, hogy úgy hírlik, Lisszabon után Setubal lesz. Nos, ez nem baj, ott szeretek rakodni, és Bassens se rossz, ha nem esőre hajló idő van, ami a hol esik, hol nem kategória.
Holnap én mehetek ki, ígérte a főnök, sőt még ma is, ha bejött. Hogy ez mikor történik meg, nem tudom.
Nos hat előtt visszajöttek, és sikerült a frász hozniuk rám:
Vova kezében nagy csomag.
- Laptopot vett! - újságolta a barba. - 190 euróba került, 250 gigás a merevlemez.
- Veszek én is! - volt az első reakcióm. A frász pedig azért jött rám, hogy ilyen van a piacon, és nekem nincs?! Pedig állandóan nyomják a tévében, hogy én megérdemlem! (Csak azt tudnám, hogy honnan tudják? Hiszen egy árva médiaszakember nem jött környezettanulmányra hozzám, hogy kiderítse: "meg-e érdemlem, vagy nem-e érdemlem-e meg?") Szóval ez hallatlan! Sőt skandalum! Beugrott, olvastam a behajózás előtt, hogy olcsó, 199 dolláros laptopokat akarnak piacra dobni, de egyelőre csak a nyugati országokban. Nézem a számlát, hát 599 € az ára. Hát akkor nem kell. Inkább egy telefonra lenne szükségem, mert ennek a kijelzőjét már nem látom, és előlapot sehol se kapok hozzá, valamint az akku is haldoklik. De ez majd csak holnap történik meg, mert ma már késő van ahhoz, hogy kimenjek, és nem akarok rohangálni. A Vasco da Gama bevásárlóközpont mindig nyitva van.
A gabonarakodón állunk, egy hatalmas siló mellett. Készítettem pár fotót.
Aztán mégis úgy döntöttem, hogy kimegyek. Itt van mellettünk a Lidl, oda érdemes kimenni, hogy megvegyem az apró-cseprőséget. Meg aztán a séta se árt. Nos, ez volt, de kellemes, nem a széles tengerpart mellett futó osztott pályás autóút mellett mentem, hanem bementem a párhuzamos utcába, és ott sétáltam. Nem azt mondom, hogy a legbizalomgerjesztőbb vidék, de azért nem vészes. Egyszerűen szegény negyednek látszik. Séta közben egy érdekes izét találtam: egy pálmából jött elő, volt vagy három méter hosszú, nem is egy, de két kar vastagságú, a vége visszahajlott, és tele volt - azt hiszem, jól gondolom -, virágporral. Azt gyanítom, hogy ez egy irdatlan nagy barka! Amikor már-már azt hittem, hogy eltévedtem, megláttam a német áruházlánc emblémáját, a házak fölött világított.
Bementem, és ha az árak nem euróban lettek volna, azt hihettem volna, hogy Móron vagyok, a benzinkúti Lidlben. Minden pontosan olyan, négy gondolasor, a végében keresztben a csomagolt élelmiszer, előtte a gyümölcs, és zöldség, a bejáratnál a kenyér és ásványvíz, átellenben a boros pult. És az illatszerek is az első gondola belső oldalán... Nosztalogtam egy sort, főleg, hogy az asszonyka rám telefonált, együtt idéztük fel, amikor otthon a Lidlben vásároltunk.
Megvettem az apró cseprőséget: három üveg borocskát, kétféle sajtot, olajbogyót (nagyon szép, nagy szemű feketét találtam), és egy-két, no legfeljebb három tábla keserűcsokit. Tudod, mert én megérdemlem... Csak azt tudnám, hogy honnan a francból ismernek ennyire, hogy tudják: én megérdemlem! Mert valóban megérdemlem.
Aztán a vásárlás végeztével bejöttem, és most iszom az első palack vöröset. Azért a vásárló pszichológiája érdekes ám (és ezt nyilván tudja az, aki rájött, hogy én mindent megérdemlek): Egy drága üzletben az öt eurós bor olcsó, és gondolkodás nélkül megveszem, itt meg, mivel a legdrágább is csak négy ötven, hezitálok, amíg rá nem jövök, hogy milyen nevetséges a helyzet... De mivel én megérdemlem, hát megérdemlem. Amennyit én iszom...
Bejöttem, a barba és a gépész a laptopot bűvölik. És mint minden efféle technikai izének, ami nyelvfüggő, megvan a hátulütője: ne vegyen, aki nem beszél nyelvet! Mert az igaz, hogy az üzletben feltették rá az orosz nyelvű Vistát, de ez csak részben fedi le az előre telepített portugál nyelvű rendszert. És mivel a masinához nem adtak telepítőlemezt, nincs mit tenni. Vigyorgok majd, amint Vova az orosz - portugál - angol szótárt bújja, hogy rájöjjön, mit jelent a "Fecha".

Január 27. vasárnap, Lisszabon.

Sajnos, mivel este tízkor feküdtem, hatkor már kukorékoltam. Azért sajnos, mert a többiek jóízűen húzták a lóbőrt. Elintéztem a reggeli teendőimet, és utána eldőltem egy pöttyet. A barba délben bújt elő, addigra már megebédeltem, és megbeszéltük, hogy kimegyek, és hozok neki egy telefonkártyát. Mire átöltöztem, addigra a gépészkabinban volt, és orosz lelket próbált lehelni az új portugál-angol nyelvű szerkezetbe.
Nemhiába mondtam, hogy az efféle kütyüket, ami nyelvfüggő otthon kell megvenni!
Kimentem a Vasco da Gamába.
Elsőként jártam egy keveset, nézelődtem, aztán gyerünk az internetet megkerestem, és nosza, nekiállok a MATE és a Poseidon honlapjának. Odaadtam a pen drive-om a tulajnak, de nem tudtam használni, mert vírusos, és - ez teljesen logikus - a fiatalember nem volt hajlandó dolgozni vele. Így aztán dugába dőlt a tervem, meg én is...
Vettem két pólót, három gatyát és zoknit, hogy ne kelljen üres kézzel hazamennem.
Aztán megláttam a mobil üzletet, és mivel már régen töröm az agyam, hogy kéne egy újat venni, mert a kijelző teljesen karcos, homályos, alig látom, meg amúgy is döglődik, ráadásul a tokja akar szétesni... tovább nem ragozom, mert mindegy, megvettem egyet jutányos áron. Az eladó szépen beszélt angolul, hát biztos voltam, hogy mindenben simán megegyezünk. Jó volt a vétel, mert ugye még a kézikönyv is angol nyelvű, a telefon nyelve alapállásban az, így aztán minden rendben volt. Itthon első volt, hogy feltöltöttem. Amíg a töltőn volt, addig átolvastam a kézikönyvet, ami természetesen portugál nyelvű, és csak és kizárólag portugál.
Azonnal elkezdtem vizionálni, hogy a telefon is az lesz, de nem, mert angol. Mondjuk az én helyzetem azért más, mint a gépészé, mert amire szükségem van, azt megértem a portugálból!
Egyébként amikor átadtam a főnöknek a telefonkártyáját az irodában volt a laptop, ketten körül ülték, és bűvölték, hogy az orosz nyelvű WinXP-t feltegyék rá. A Vista persze nem engedte, beintett nekik.
A barba kitalálta, hogy meg kell formázni a laptopot, és utána azt tesznek rá, amit akarnak.
Mondtam, hogy ez így van, utána akár ásványvizet is tehetnek rá, mert más nem fog rámenni, és hogy nem sok hasznát veszik a kis komputerkének, az biztos! Mindig csodáltam a számítógépileg "félművelt" felhasználókat, hogy milyen határozott elképzeléseik vannak a formázást illetően, és mily bátran esnek neki.
- István, akkor mit csináljunk? - vakarta a fejét a főnök.
- Két megoldás van: ki kell vinni egy szervizbe, ahol a helyi guruk majd csinálnak vele valamit, de a másik megoldás sokkal egyszerűbb!
Erre a gépész szeme is felcsillant, és egyszerre kérdezték:
- Micsoda?
- Hát a Vova gyorsan megtanul portugálul... - mondtam, mire a mosoly nagyon gyorsan szertefoszlott mindkettõjük arcáról.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 20. vasárnap, Dunkirk.

Éjfélkor azt mondta a barba, hogy akár le is fekhetek, mert a szél csendesült. A baj csak az, hogy kialudtan mit tehetek, nem tudok most még elaludni, így aztán folytattam a térképeim feldolgozását a hídon. És közben igencsak hüledeztem: ifjú titán tengerészek nem tudják elolvasni a térképen a dátumot? Ez persze az Admiralitás hibája is, mert nem egységesen alkalmazza a dátumokat a kiadás feltüntetésénél. Van, ahol az amerikai: hónap, nap, év alakban írják fel, hol a megszokott nemzetközi formában: nap, hónap, év alakban. De hát ezt ránézésre el lehet dönteni, egyszerűen nem értem.
Aztán úgy fél három tájban előrementem megnézni a köteleket, és utána behívott a kabinjába, mert derekasan birkóztak a gépésszel egy üveg whiskyvel, de nem tudtak a fenekére verni (vagy csak nem akartak?). Kétszer ötven grammot leküldtem, fél négyig, négyig beszélgettünk, aztán nyomás aludni.
Tíz után keltem, van mit csinálni, mert kaptunk notiszokat, és jó lenne a térképjavítást befejezni még indulás előtt.
A matrózok végeztek a munkájukkal délre, jönnek, hogy ki kellene menni a tengerészklubba. Nos, ez nekem is jól jönne, elvégre háromtól van nyitva a hétvégén. Valamikor egy felé előbújt a főnök is, közli a rossz hírt: este fél kilenckor pilot, átállunk a berakóra, mert az orosz hajónak elromlott a főgépe, elvontatják, így reggel már szabad lesz a rakpart. Ezért aztán nincs kimenetel a klubba. De lehetett beszélni a fejével, este hétig kiengedte a bandát, csak a bökkenő az volt, hogy hatkor van csak ingyenes szállítás a klub részéről, hát mit lehet tenni?
Taxit hívtunk, bementünk, söröztünk, telefonáltunk, és vissza hatkor, a klub kis buszával.
Manőver, átállás, mehettem aludni, mert reggel ötkor surveyor jön. De előbb ugye az ember elrendez mindent. Amíg mondta, áthelyeztem a bejáratot a jobb oldalra: kinyitottam a jobb ajtót, és be akartam zárni a balt. Becsukni még tudtam, de a kallantyút ráhúzni már nem ment. Amit én csimpaszkodva (ne felejtsd el, fáj a csuklóm) nem tudtam, azt fél kézzel úgy ráhúzta a főnök, hogy csuda. Kérdem, mit sportolt fiatalkorában, mert az még most is látszik rajta.
Erre a dekorit kapott egy rövid sorozatot, csak úgy döngött!
- Bokszoltam... - mondja. - De már jó régen nem láttam kesztyűt.

Január 21. hétfõ, Dunkirk, úton.

Hát, az alvásnak előbb véget vetett Pjotor. Negyed háromkor kopog:
- István, nem lehet elzárni a vízcsapot a parton. Már tele az édesvíz tank, és csak folyik, folyik...
Az anyját! Gyorsan megyek, valóban, egy ócska, ezeréves nyitókulcs, ami elforog a csap csonkján. Próbálgattuk, furfangoskodtunk, de nem ment. No, mit lehet tenni? Felkeltsem a barbát, az telefonáljon az ügynöknek, az a vizes embernek? Előbb le a gépházba, előhoztam a legnagyobb csőfogót, rámarkoltam a csonkra, és most vagy megindul, vagy minden eltörik! Nekiveselkedtem, és csodák csodája: megindult, két perc múlva el volt zárva. Csak én lettem egy kicsit vizes, meg a nadrágom sáros, mert az akna szélére kellett ülnöm, de végül a siker feledteti a bosszúságot. Még azt is, hogy után nem tudtam elaludni, háromkor felkeltem, és most írom a naplóm.
Aztán hatkor elkezdték a berakást, csak úgy nyomták az anyagot, hogy csuda! Sokkal több időt vett igénybe, hogy mi a pontonokat hordozgattuk ide-oda, mint a berakás. A végén még eső is volt, de hál' Istennek, beraktunk, minden raktár tele lett (ettől mindig a frász kerülget: nehogy egy raktárban maradjon üres hely, mert az veszélyes!).
Vacsorára már el is felejtettem a rakodást. Beálltam a zuhany alá, és csak lubickoltam, mindössze a térdemre kellett vigyáznom, hogy a sebet meg ne sértsem.
Milyen sebet? Na, várjál, ezt elmondom:
Rakománysúlyt mentem egyeztetni az irodába.
A pasival, aki odavezetett, elmélyülten dumáltunk, amikor egyszer csak, hopp, eltűnik a talaj a lábam alól, és beleléptem egy kanálisba! Gondolj bele: az út mentén, egy ötven centi mély betoncsatorna fut, az tele vízzel, nincs jelölve, elkerítve, semmi, és a tetejét belepi az erjedő szmötyi, mert ez gabonarakodó, hát mindenféle magvak, pelyva, törek a földön, ami ha vizet kap, erjedni kezd, és jellegzetesen büdös. Én azt hittem, hogy a mocsok alatt ugyanúgy beton van, mint eddig, de nem. Térdig süllyedtem az undorító nyákos lében, a térdemet beütöttem a szélébe, fenékre estem - jó sáros, mit sáros, büdös nyálkás lettem -, a másik tenyerem meg betonkavicsra vágódott, az is sajgott, hát sírni tudtam volna! De káromkodás helyett inkább hálát adtam a Jóistennek, hogy nem lett komolyabb bajom, hiszen nyakam is törhettem volna! Ehhez csak hab a tortán, hogy beszakadt a körmöm, és jól be van gyulladva a gyűrűs ujjam vége.
Szerencsére hajnalban munkaruhát mostam, így volt tiszta overallom, de cipőm nem (mert melóscipőből nincs váltásom), és az is jó időbe tellett, amíg a mocsoktól megpucoltam szegény lábbelim.
Szolgálatba érve éppen a zsilipeltünk, a tengerre kiérve mindenki elment aludni, én meg élveztem a friss tengeri szellőt. Kint a vízen sokkal, de sokkal jobb idő van, mint bent a kikötőben volt!

Január 22. kedd, úton, Angol-csatorna.

Jót sikerült aludnom, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen kipihentem mentem szolgálatba. Mivel a térképeket sikerült kijavítanom, így aztán nyugodt lélekkel ültem végig a hat órát, csak a szolgálatra figyelve, semmi mást nem csinálva.
Délután félóránként üvöltözött Jobourg Traffic, hogy egy hajó (Ice Prince) elsüllyedt, és pont útba esett, állítólag ki volt bójázva, de nem lehetett látni. Veszélyt nem igazán jelentett a hajózásra, mert vagy hatvan méteres a víz, hát el lehet menni fölötte.
Vacsorára nem járok, hanem éjfélkor eszem meg, a szakács elteszi a mikróba, de most hét után lementem, mert az overallom mosásba volt a tegnapi elsüllyedésből kifolyólag. Hát a szalonban áll a nagy dajdaj. Vaszilnak (az állandóan mosolygó ukrán "maci") van a születésnapja, a negyvennegyedik. Sztolicsnaja vodkával koccintottunk, egy falat tonhalat meg franciasalátát is megettem, ők a "Kutya szíve" címû filmet nézték, Bulgakov regényből készült, egy mukkot nem értettem belőle, hát negyedóra múlva otthagytam őket, hogy ne érezzék magukat zavartatva.

Január 23. szerda, úton, Angol-csatorna, Vizcaya.

Még tart a jó idő. Gyenge szél fúj, a hullámok is kicsik, és még az irányuk is jó. Őrségben néhány szakkönyvet kijavítottam, egyébként eseménytelenül telik a nap.

Cselebi mester

A Balkáni barangolásokat olvasva, Mostarnál olvasom, hogy "Cselebi mester" mit és hogyan lelkendezett a városról és a gyönyörû hídjáról.
Nos az idézőjel azért van, mert szintén a napokban jutott a tudomásomra (egy internetről letöltött anyagból), hogy a cselebi írnokot jelent, és nem vezetéknév. Valahogy ilyen formában szólt a bírálat:
Egyre többet hallani és olvasni hogy így cselebi, meg úgy cselebi, de nem mondják meg, hogy melyik, mert a cselebi írnokot jelent, és sok cselebit ismerünk, tehát meg kell mondani, melyikről van szó.
Nem tettem idézőjelbe, mert nem szó szerint így hangzott el, de az értelme ez.
Én azért egy pöttyet vitatkoznék ezzel. Ezt egy kicsit fontoskodásnak érzem (hasonló ahhoz a "fontoskodó, túlmagyarázó-nyelvészkedõ humorhoz", amikor a buszon a kérdésre, hogy leszáll-e, az a válasz: nem, röpködök még egy kicsit). Ugyanis én az átlagmagyar, átlagolvasó vagyok, aki az átlagmagyar nyelvet beszéli. És ebben a tekintetben - tetszik, nem tetszik -, vannak nyelvi beidegződések, még ha rosszak is, és aki a szerint jár el, az nem hibázik. Egy átlagembernek ma csak Evlia Cselebi ez egyedüli utazó, török történetíró, akit az iskolában is tanítanak, hát nem lehet kárhoztatni, hogyha valaki nem ismer másokat, akiket a történészek, és a kutatók igen. Ezért ha én leírva látom azt, hogy Cselebi, vagy Cselebi mester, akkor bizony én Evliára gondolok, hiába vannak olyan szépnevűek is, mint mondjuk Ahmed Semaz-ed-din bin Szulejmán ibn Kemál cselebi. (Most olyan vagyok, mint egy médiasztár újságíró, vagy népszerű politikus: rosszindulatúan csúsztattam, de mégse nem vagyok olyan, mint egy médiasztár újságíró, vagy népszerû politikus, mert megmondom, hogy nem kell komolyan venni amit csúsztattam: mert ez a pasi pasa és nem cselebi, de lehetne nem pasa, és akkor cselebi lenne, és nekem akkor is Evlia Cselebi lenne a Cselebi!)
Nem tudom, érthetõ-e amit mondani akartam? Ha nem, akkor valószínű, hogy nem benned van a hiba...
Sokat gondoltam ma a kisebbik fiamra, vajon hogyan vizsgázott portugál nyelvészetből? Jó, tudom, portugálul vizsgázott, de hányast kapott? Ez itt a kérdés, és csak szombaton tudhatom meg!
Ilyen ez a tengerészélet, kérem.

Elkezdtem posztolni a Lelked rajta regényemet. Az első rész linkje:

Nagyszékely István: Lelked rajta - regény a reinkarnációról - Lelked rajta - regény

És a Bonzsúr Indonézia c. regény első része, ez teljes egészében kint van!

Nagyszékely István: Bonzsúr Indonézia - 1. rész - Bonzsúr Indonézia - regény

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 14. hétfő, Bassens, úton.

Viszont négykor már megriadtam, ötkor felkeltem, és most negyed hétkor írom a naplóm, a melósok meg arra várnak, hogy hozzanak egy mini bulldózert a raktárba, amivel összekotorhatják a maradék cementet.
De amikor kimentem megkérdezni, hogy miért nem teszik a dolgukat, kiderült, hogy a darukezelőnek nyolckor kezdődik a munkaideje. Aztán amikor megkezdődött a munkaideje, akkor nem ért rá, de amikor ráért, akkor idejött, és betette a bulldózert a raktárba, és még nem volt tíz óra.
Délre kész két raktár, de sajnos nem tudunk shiftelni, mert elkezdődött az apály, és az áramlással szemben tilos! Négykor kezdünk, így elmentünk pihenni. Aztán négykor shiftelés, utána eső, majd zuhogó esőben kirakták a maradék 30 tonna cementet, és a fiúk elkezdték a raktárt mosni.
Én meg el, aludni.
Kilenckor indultunk.

Január 15. kedd, úton, Vizcaya.

Az én õrségemben még ki tudtunk jönni, sajnos. Ugyanis a révkalauz szerint a kis hajók számára lezárják a bejáratot 4 óra múlva, se ki, se be. Aztán reggel nyolckor megtudtuk, hogy miért. Olyan, de olyan rohadt vihar szakadt ránk, te jó ég, hogy az őrület! Gondold el, a barba elment shelterbe (védett horgonyzóhely)! Délután négyre érkeztünk a Belle-Ile mögé, ahol már vagy öt hajó várta az idő javulását.
Jó lenne egy-két napot itt kihúzni.
Este még jött egy kis variálás a rakománnyal: Dunkirkben gondok vannak a berakással, hát lekötnek nekünk Southamptonban kétszer kétezer tonna gabonát, el tudjuk-e vinni?
Kiszámoltam, az egyik tétel túl sok, a másik rendben van.
Akkor helyezzük át a mozgatható válaszfalakat, jött az újabb éca.
De az nem mozgatható, mert be van állva a cementtel, el vagyon görbülve, és nem lehet a biztosító csapokat megmozgatni.
Elfelejtették azt a rakományt. Ám a táviratváltások folytatódtak, telefon is volt, mert a hajóbérlőnek szüksége van a mozgatható válaszfalra, és milyen dolog, hogy nem mozog? Ehhez én csak annyit mondhatok, hogy amikor először beszálltam, akkor úgy adták át, hogy évek óta nem mozgatható, a hajóeladáskor az előző első tiszt is így adta át. És az előző tulajdonos a mostani bérlő volt, tehát nekik igazán tisztába kell lenni a hajó állapotával. Most persze csak csodálkoznak, és nem értik...

Január 16. szerda, úton Vizcaya.

A hajnali őrségben kijavítottam a maradék hajózási könyveket, így ezzel a munkával végeztem. Egyébként az új barba a mostbarba, az előző már csak voltbarba, tegnap este ötkor megtörtént a hivatalos átadás-átvétel aláírása.
Tízkor arra ébredtem, hogy beindul a főgép, hát eddig tartott a pünkösdi királyság. A kabint teljesen "kizéfeszteltem", mindent eltettem, a széket és a szemetest lekötöztem, hogy nem legyen romokban, ha lejövök majd hatkor. Indulás után az idő elviselhető volt, egészen négyig, akkor jól bedurrant megint. Rettenetesen tele van már a hócipőm ezzel a téli hajózással.

Január 17. csütörtök, úton, Angol-csatorna.

Hajnali fél ötig hánykolódtunk, aztán befordultam a Csatornába, és hátulról kapjuk attól kezdve a hullámokat, hát most elviselhető, uram bocsá' még aludni is lehet! Reggel gyorsan relaxtam egyet, mert amikor hánykolódunk, nem lehet!

Január 18. péntek, úton, Dunkirk.

Ha ezt a Dunkirket meg akarod keresni a térképen, akkor Dunqerque néven találod meg az Angol Csatorna francia oldalán. Ez nyilván az angol elnevezése.

Hogyan jöhet össze ennyi kaki egy nap?

Ez egy nagyon helyénvaló kérdés! Kezdjük a nemkakival: fél tizenegykor felébredtem, kinézek az ablakon, hát éppen jövünk be a kikötőbe. Ezt szeretem, ha az érkezési manőverre sem keltenek. Ezzel a nemkaki lezárva.
Azért kötöttünk ki, mert ugye a mozgatható válaszfalak nem mozognak, és a tulaj nagyon megígérte a hajóbérlőnek, hogy ha kikötünk a hét végére, akkor itt minden mozogni fog, úgy, mint szeptemberben, amikor itt volt a hajón, és fotót készített. Ezt onnan tudom, hogy az újbarbát teledörgedelmezte ilyesmi információkkal, bár ezt én kötve hiszem, mert olyan nincs, hogy ezeket valaki megmozgatta volna két-három éven belül.
Nos, jó. Kikötve. A fiúk a raktárban dolgoznak, mint a güzü, hogy meglazítsák az évek óta berohadt csapokat. Megjön az ügynök. Meghozta a csodaműhelyt, a szuperszervizt, akik most megcsinálják nekünk a bulkheadeket. Lemegyünk, amint a két szivar meglátja, hogy miről van szó, francia jólneveltséggel kiröhögnek minket: hogy képzeljük, hogy ők ilyen munkát elvállalnak, és elmennek. Fel az irodába:
- Captain, a műhely emberei nem vállalják a munkát. Ők vasmunkások, tudnak hegeszteni, vágni, meg ilyesmit, de nem cementbányászok.
- Persze, ha efféle Afrikából szalasztottakat küldenek ide... - morgolódik a kaftány. - Algériában örülne, ha luk lenne a fenekén, itt meg ő az úrifiú, aki nem nyúl cementhez.
(Aha, most kezdem érteni, mit jelent az oranzs.)
Az ügynök hápog egy sort, aztán megvonja a vállát. Más céget most éppen nem tud szerezni.
A főnök (innentõl nincs újbarba, meg mostbarba) kiadta utasításba, hogy a matrózok fél négykor takarítsák össze a munka szemetét, mert várjuk a raktársurveyort négyre. Megjön is jött, fél háromra. Na, menjünk le vizsgálódni.
Na, most kérem, tessék megfogódzkodni! Senki nem hiszi el, hogy mit talált a raktárban! Cementport! Hát így nem lehet berakni, ki kell mosni, és hétfő reggel jön megnézni. A captain innentől csinálhatott, amit akart - még egy üveg whiskyt is felajánlott -, nincs apelláta, elutasították a hajót.
Jönnek a táviratok tömött sorban, a hajóbérlőtől: miért nem fogadták el a raktárt? A tulajtól: miért nem fogadták el a raktárt, mi a fenét csinálunk mi itten? (Csak zárójelben: a hülye válaszfalával kínlódunk.) Mindketten sürgős magyarázatot várnak a barbától.
- István, mit lehet ilyenkor tenni? - kérdezi a kaftán. - Összecsomagolok, és megyek haza!
- Jó, de várja meg Jürgent, mert itt a távirat, hogy négy körül érkezik - mondom, és mutatom az ímélt.
És közben, amit tegnaptól ígérgetnek, megjött: olyan vihar zúdult a kikötőre, hogy az csuda! Te édes jó Istenem, ilyet rég láttam, pedig már két hónapja vagyok a hajón, és most ez a módi! Rettenetes szél fújt, nagyjából párhuzamosan a hajóval és a rakparttal, de azért orrát előszeretettel nyomta ki, így megerősítettük a köteleket, kiadtunk még kettőt.
A raktárral kapcsolatban kiadta az utasítást: a fiúk este kilencig válaszfalaznak, utána kimossák a raktárt megint. A baj csak az, hogy ilyen ítéletidőben nem lehet magára hagyni a kikötőköteleket! Azt terveztük, hogy minden ajtót bezárunk, és nincs éjjeli szolgálat a járónál. Nos, mit lehet tenni? A kaftány gondterhelt. Azt hiszem, a részemről természetes, hogy felajánlottam, hogy leszek éjféltől őrségben.
- Olekszij lehet éjfélig őrségben, akkor leváltom - mondtam.
Szemmel láthatóan megkönnyebbült a főnök.
Közben jön majd a harmadik kakika:
A barom hajóbérlő lekötött 4500 tonna gabonát. Kiszámoltam a stabilitást, fel tudunk venni 4080 tonnát. Na, most mit fog csinálni a főnök? Mondjuk, azzal tud védekezni, hogy nem adták meg a berakási együtthatót, és nem tudtunk előre kalkulálni. (A rakodási együttható, magyarul a stowage factor, azt mondja meg, hogy egy tonna rakomány hány köbméter, vagy köbláb.)
Így kérem kilenckor elmentem alunni.

Január 19. szombat, Dunkirk.

Éjfélkor mondja a barba (úgy látszik ő adta az őrséget), hogy megjött Jürgen, három órát bóklászott a kikötõben, mire megtalálta a hajót. Holnap, azaz ma bejön, és estére a válaszfalak úgy mozognak majd, mintha mindig is azt tették volna!
- István, a voltbarba az orosz hajón vendégeskedik, ha nem jön haza ötig, kelts fel, át kell menni érte. Ha megjön, hatkor keltsd fel, mert akkor jön érte a taxi.
Na, ebben megegyeztünk, a főnök el, aludni. Én meg próbálok kimenni a deckre, hát nem tudok, mert úgy ráhúzták a kilincset, hogy a fájós csuklómmal nem tudtam meglazítani (pár napja megrándult, azóta fáj). Aztán fél egy után hallom ám, hogy verik az ajtót, mint a hülye, lementem, hát megjött a mi voltbarbánk, hozott magával két barátot: az orosz hajó parancsnokát, meg egy fiatalembert, aki állítólag ott bócman. Ezt nem tudom megerősíteni, de le kell hinnem, mert ott maradt a bejáratnál, önkéntes watchmannak. Senki nem volt szomjas, a bócmant lent hagyták azzal, hogy majd én ajnározom, hát azt leshetik.
Kihasználva, hogy kinyitották az ajtót, megnéztem a köteleinket. Hát, ha délután nem adok ki elől még egyet, akkor már rég állna a balhé, mert átfordultunk volna: az orrkötelek szépen megcsúsztak a csörlő dobján, és csak a keresztkötél tartotta a hajót. Gyorsan part mellé húztam, megkötöttem, és be a kabinba, írni a naplót.
Közben áll a bál a szomszédos gépészkabinban, senki se szomjas, viszont annál hangosabbak.
A köteleket óránként nézem, és mindig utána kell húzni, nem nagyon bírják a szelet és a gyűrődést.
A voltbarba bejött egy kicsit hozzám is, elzengedezte az intelmeit, mint István királyunk Imre hercegnek, és ebből kiderült, hogy ez az orosz barba ugyanabban a háztömbben lakik, mint ő. Hat éve nem találkoztak, hát ezt igazán meg kellett ünnepelniük!
Közben a bócman fiú feljött, halovány hangon megérdeklődte a parancsnokát, nem-e kellene-e hazamenniük, és az eligazítás után tőlem érdeklődött, hogy hol van a tyelevizor? Mutattam, hogy menjen le, ott találja. Két perc múlva jött, hogy lent a gépház van, nem a tyelevizor. Levittem, és megmutattam, hol tévedt el. Nem jobbra kell menni, hanem balra, és akkor nem a gépházba jut, hanem a szalonba. Itt ráeresztettem a tyelevizor készülékekre, tegyen, amit akar, mert én még be nem kapcsoltam ezeket, nem tudom, hogyan működnek, ha videózni akar, vagy DVD-t nézne.
A dajdaj egészen háromnegyed ötig tartott, akkor véget vetettek a zenének, s hazamentek a legények. De Vova és a voltbarba itt maradt nekem, és hallgathattam őket tovább.
Az úgy volt, hogy hatkor kell keltenem a voltbarbát, mert hétkor jön érte a taxi. Negyed hatkor azt mondta, hogy hagyjam aludni, elég csak hét előtt húsz perccel ébreszteni, mert ahhoz hogy kimossa csipát a szeméből elég három perc is. Fél hatkor már nem láttam, elvonult, hogy kialudja magát hat negyvenig.
Hatkor kimentem köteleket ellenőrizni, a raktártetőn bandukoltam, de visszafelé jövet olyan erős volt a szél, hogy nem mertem lelépni a ponton végében (nincs semmi kapaszkodási lehetőség), mert féltem, hogy ha felemelem a lábam, kifújja alólam a másikat, így visszamentem az orrba, és a főfedélzeten jöttem hátra. Édes jó istenem, ha most kint vagyunk, ráadásul üresen! Az utolsó pillanatban kötöttünk ki!
Hétkor megjött a taxi, és íme: már csak egy barba van a hajón!
Nyolckor feküdtem, délben keltem, a szalonban Jürgen és a barba ebédeltek. Megbeszéltük a teendőket, meg megszemléltük a munka menetét a raktárban. Meg kell, hogy mondjam, hogy a fiúk igen tisztességes munkát végeztek, kibányászták a cementet a csapok körül, megolajozták, megmozgatták, lezsírozták, így most már lehet mozgatni a válaszfalat.
A szél nem nagyon csökkent, így aztán megbeszéltük a főnökkel, hogy éjféltől fent leszek a biztonság kedvéért.

Két regényem is itt van a blog.hu-n

Ezt: Nagyszékely István: Lelked rajta - regény a reinkarnációról - Lelked rajta - regény most kezdtem posztolni, a 2-3-4-5 részek kétnaponta jönnek, majd 4 naponta!

Ez teljes egészében kint van, az első rész linkjke: 

Nagyszékely István: Bonzsúr Indonézia - 1. rész - Bonzsúr Indonézia - regény

ez 

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 10. csütörtök, Bassens.

Reggel elkezdték a kirakást. Aztán egy pöttyet kiborult a bili. Az a miért, amit már többször elmondtam magamról, hogy nem tudok "diplomatikus" lenni, csak a tényeket mondom, és aszerint is cselekszem, ha módomban áll. A tényt pedig most nem jó közszemlére tenni, mert sumákolni kellene, csak erről én nem tudtam. Ugyanis a kaftán most arra játszik, hogy szombaton még itt kell lenni, hát húzni kell az időt.
- Majd telefonálok, ha shiftelni kell - mondta az ügynöknek.
- Nem szükséges, tizenegykor fogunk shiftelni, addigra üres lesz a raktár eleje - kotyogtam közbe.
- Á, majd felhívom... - mondta a barba az ügynöknek.
- De hát tizenegykor már nem lesz mit kirakni - szóltam megint.
Az ügynök el, a barba vörös fejjel mondja:
- István, ne szólj bele, ha az ügynökkel tárgyalok. Te a stivadorral és a foremannal foglalkoz, az ügynök az én dolgom. Szombatig itt kell maradnunk! Ha kiraknak előbb, el kell indulnunk!
- Jó - mi mást mondhattam volna? Persze a szándékát előbb is közölhette volna. Na, mindegy. A baj csak az, hogy máskor meg az a problémája, ha nem foglalkozom az ügynökkel, hanem viszem hozzá. Ha minden igaz, akkor szombaton megjön az új barba, és ő megy haza Dunkerque-ből.

Január 11. péntek, Bassens.

Ez egy jó nap: reggeltől délig raktak, aztán egy-két pötty eső címén becsuktuk a raktárt. És milyen jó, mert húsz perc múlva úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna! A gépkezelők, akik kicsit húzták az orrukat, amikor zárni kezdtünk, mondták is, hogy milyen jó, hogy idejében kezdtük el.
Kétszer nyitottunk, de csak öt-öt percre, aztán újra eső, így a két hollandus este nyolckor el. Ez azt is jelenti, hogy nagyon nagy valószínűséggel csak hétfőn fejezhetik be a kirakást.
És annak ellenére, hogy nyugis nap volt, jól elfáradtam, és nem fogod elhinni, hogy mitől: a térképek javítása viselte meg a lábam. Mert a biztonsági cipőt nem veszem le csak este, mert rohangálni a fedélzetre mégse mehetek papucsban, így aztán egész nap ott ácsorogtam a térképasztalnál, amikor nem a decken voltam, s ez megviseli a lábam. Az a feneség, hogy amíg ott állok, nem is érzem, csak amikor leveszem az MBT cipõt. (Ez a reklám helye, mert megérdemlik!)

Január 12. szombat, Bassens.

Reggel az idő ránk ijesztett, mert volt egy húszpercnyi eső, de aztán száraz nap. A délelőtt azzal telt, hogy készítettük a javítási jegyzéket, készül a hajó hajógyárba, valamikor április végén vagy május elejére tervezik. Akkor én nem leszek itt, nem tudom, örüljek-e vagy sajnáljam-e? Na, mindegy, eddig sikerült vagy harminc pontos listát készítenem, apró-cseprő munkák, kivéve a raktártetőket, ott van mit javítani.
A rakodás közben ment, az őrséges matróz lement valamiért munkálódni a cementben a raktár végébe. Addig én szolgáltam a járónál. És öt perc múlva megáll egy taxi: megjött az új barba.
A legelső benyomás: remélem nem szokta verni a tisztjeit. Afféle sűrű manus. Mokány, tömzsi pasas, majd szétdurran rajta az ing, a combján is feszes farmer... No, majd meglátjuk. Segítettem behozni a cuccait. Mire felértünk a tulajdonoskabinba kiderült róla, hogy a Catharina-C-n volt akkor, amikor Józsi úr meglátogatta János barátját, és én is átmentem, hogy begyűjtsem a gépészünket. Akkor nem találkoztunk, hát most bepótolhatjuk.
Az új főnök úr örült, hogy csak hétfőn indulunk, mert mint mondta hullafáradt, másfél napja úton van.
De azért hamarosan elkezdték az átadás átvevést, még nem volt délután kettő.
Az új captain hozott egy üveg vodkát, és nekiveselkedtek hárman: a barbával és Vovával.
Én közben a hídon térképeztem, meg a rakodást figyelgettem, és háromkor már azt láttam, hogy a literes whiskyt is megkezdték.
Négykor az üveg elég "tartalmatlan" volt már, amikor shiftelnünk kellett. Ezt muszáj megmondanom, hát bekopogtam:
- Shiftelés, öt métert kell hátra mennünk. Hívjam a kikötőkapitányt?
- Nyet... hukk. Hukk. Nyet. - mondja a barba két percen keresztül. - Kellek én is a shifteléshez? - kérdezi keresztbeálló tekintettel.
- Nem! - mondom, és magamban teszem hozzá: - Isten ments!
Shifteltünk. Utána vacsora. Utána fel a hídra. A következő üveg is megbontva, és megy az átadás-átvétel.
Este fél nyolckor elfogyott a rakomány, most már csak bulldózerrel lehet összekotorni, azt pedig csak hétfőn hoznak a franciák. Gépkezelők el, gyors draft survy, majd lezuhanyoztam, és fel a barbákhoz:
- Rakodás kész, még 360 tonna van bennünk. És nem tudom, holnapra mit terveznek, de én ki fogok menni a városba.
- Ne állj meg az ajtóban, ezt nem szabad! - mondja a mostbarba. - Egy klikket... - tartja az üveget, amiben már alig volt.
- Egy klikk csak - mondom. A városbameneteli engedélyt, bár nem kértem, megkaptam. Beszéltünk pár szót a majdbarbával, kiderült róla, hogy a Lohmann cégnél volt sokáig, és mindig magyarokkal. Olvasd el az 1998-ban a Paduán írott naplómat, benne van, hogyan vette meg Lohmann úr, és mi neveztük át Niklasnak. Ott volt a barba a Lojzi igazgató úr.
Aztán a majdbarba gyorsan el, gondolom aludni, mert mint délben mondta, hullafáradt.
- István! István - csuklik a mostbarba, és majdnem elsírja magát. - Ez narancs... - mondja, és nem esik le a tantusz, csak később, hiszen, hiszen a majdbarba ukrán. - Oranzs... ez oranzs... - sír a mostbarba. - Tudod mi az oranzs? - kérdezi.
- Igen. - mondom. - Az oranzs, az oranzs.
- Jesssz! No! Jesssz... - csuklik, és hosszas beszédet tart, közben el akarta nyomni a cigarettát, de csak körözött a hamutartónak kinevezett mélytányér fölött, ugyanis annak elég szűk a szája ahhoz, hogy egyből beletaláljon. És mondta, mondta, hosszan, és én ott ültem szomorúan, mert egy értelmes szót nem tudtam kihámozni a beszédéből, pedig érdekelt volna. Lehet, hogy az ukrán narancsos forradalmat kommentálta elvtársi szemszögből, nem tudom, ez csak feltételezés.
Kilenc után, a harmadik klikk elől szökve mentem el aludni.
Hát akkor kérem, most nem tudom, hogy hány az óra. Mert remélem, hogy a majdbarba is csak úgy iszik, mint a mostbarba: szigorúan akkor, amikor nincs szolgálat! Ezt nagyon tisztelem benne, komolyan!

Január 13. vasárnap, Bassens.

Hát kérem, reggel kilencig aludtam! Nagyon, nagyon finom volt! Aztán tevés-vevés, kicsit beszélgettem az új főnökkel, kin az látszik egyelőre, hogy jól akar seperni: van már új adminisztrációm, amit eddig nem csináltunk ezen a hajón, de mától igen, hogy a franc essen bele a sok hülye, nem egyértelmű, idióta rendelkezésbe!
Ebéd után megyek a mostbarbához, hogy akkor agyő kedvesem, megyek ki egyet a városba, mivel eddig ugye nem sikerült kimennem. És már mondaná, hogy most ő megy ki, de aztán látom, elmélyed magában, és nyilván arra gondol, hogy itt van a majdbarba, aki tartja a frontot, hát hadd menjek ki. Pedig nem is kérdeztem.
Vova mondta, hogy menjek velük, de mivel nekem internet kellene, ezért inkább egyedül. Nekivágtam, a nagy francia ipari rakpartnak, és mentem, mentem, még mindig mentem, aztán folytattam a menést, és még mindig rakpart, ipartelep, sehol egy senki, viszont mentem, mentem, mentem, amíg egyszer csak, hoppá: egy sztrádán bandukolok! Fölmentem rajta, a hegyre, ott betorkolltunk a régi országútba, és mit ad a Jóisten? Egy buszmegálló! És hova megy innen a busz? Bordeaux központjába! És mikor megy a legközelebbi? Két óra múlva! Ekkor döntöttem: nem kell internet, és gyerünk vissza.
Hazabandukoltam, és kész. Jártam egy jót, és olyan, de olyan szép vidéken, hogy egy fényképet se készítettem, pedig én minden vicik-vacak szarságot lefényképezek, ami csak egy picit is érdekes lehet.
Itthon relax, kész a nap. Este tízkor már ágyban voltam!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

2008.

Január 6. vasárnap, Setubal, úton.

Éjfélkor fogtam magam, és lefeküdtem. Meghagytam, a matróznak, hogy keltsen, ha bármi gubanc van, beállítottam az ébresztést 2-re, és szunya, persze a szófán. Kettőkor kinéztem az ablakon, minden csendes, a kamionok nyomják belénk az anyagot, hát az ébresztést 4-re állítottam, és szunya.
Négykor felkeltem, és már maradtam is, mert már eléggé a vége felé jártunk, és nem akartam, hogy a hajó megdőljön esetleg. Fél kilenckor kész tény volt, hogy kész a berakás.
- István, ha kész a draft survey, lefekhetsz! - mondta a barba, és én szót fogadtam, és azonnal lefeküdtem. Negyed egykor ébresztett a watchman, hogy itt a surveyor. Kiszámoltuk, szokás szerint több volt bennünk, mint amennyit megadtak.
Ebédelni egykor mentem. Jóízűen falatozom, amikor valami istentelen nyekergés jön elő a vészszirénából. Abbamarad, majd újra. Szaggatott, mintha bizonytalan lenne. Fel a hídra. Ott is ez a szörnyű hang. Ezt még sosem hallottam, hát tanácstalanul nézelődtem, mi lehet a riasztás oka. Végre megvan: a raktárakban ég a cement! Muszáj égnie, mert a raktártüzet jelez a riasztó. Így aztán Vova elment, és megnézte, hogy mi lehet a gubanc oka, én meg visszamentem ebédelni. Utána fel a barbához, hogy megtudakoljam az indulást. Tudni való, hogy a terv az volt, hogy délután négyre raknak be, és akkor csak hétfőn reggel van indulás.
- Látod István, ilyen a szerencsénk - kesergett a kaftány. - A te karácsonyod, a szilveszter is menetben volt, most még a miénket se töltjük part mellett, pedig mindenki örült, hogy hétfő reggel indulunk.
Mondjuk, ennek én is örültem, de eszembe se jutott, hogy karácsony van ma is.
- Éjfélkor ünnepelhettünk volna, így meg... - legyintett.
Ennek örömére, vagy bánatára, nem tudom, mi a helyes kifejezés jelen esetben, befejeztem a palack Rioja bort. Kicsit emlékeztet a Hegyalján termett borokra, még Karcsi sógor borának jellegzetes ízét is felfedeztem benne.
Azért délutánra is maradt munka bőven. A raktártetők már nem a régiek, most minden cementrakománynál körbe kell ramnekozni a raktárkeretet és a pontonok illeszkedését (a Ram-Nek egy speciális, kátrányos ragasztóval bekent szalag, amivel jól el lehet zárni a réseket, nyílásokat). Közben a melósok szétszedték a rakodáshoz használt csőcsonkokat meg a nyomáskiegyenlítő tornyot.
Az indulás egyébként dagálykor lesz, este fél kilenckor.
Beszéltem Encsivel, amikor befejeztük, kérdezem:
- Nem kívánsz semmit?
Csend.
- No, semmit?
- Mit kívánjak?
- Hát kellemes Karácsonyt! - mondtam vigyorogva, mert mint mondottam volt, ebben bőven van részem ezen a hajón!

És kérem, lőn karácsony!

Amíg úgy volt, hogy holnap indulunk, este tízre volt a vacsora belőve. De amint tudjuk, fél kilenckor indulunk, ezért aztán maradt a hat órás vacsora, az egész legénységnek a tiszti szalonban.
Aztán jött a barba. Mondom, még nem vitték el a hajójárót (itt a partról kapjuk, és kézzel mozdíthatatlan, olyan dög nehéz).
- Nem, mert jön a Kikötőkapitány megszemlélni a raktártetőt! - mondja legnagyobb meglepetésemre.
No, még csak ez kell nekem! Hiszen egy pöttyet túl vagyunk rakva, nem sokat, legfeljebb 50 tonnával! Ha ez a hatóság nekem elkezd merülést nézni, akkor megnézhetem magam! Rögtön elkezdtem magamban fűnyírózni vele, és azt találtam ki, hogy a parton várom, s ha jön, letámadom:
- Szép dolog, még a karácsonyesténkbe is belebarmolnak, nem ülhetünk nyugodtan fél órát az ünnepi asztalnál! - mondom majd, és erre a pasi teljesen magába száll, és gyorsan akar végezni, és nem érdekli a merülés, csak az, hogy minél hamarabb végezzen, majd mentegetőzik, hogy nem tudta, meg minden.
- Dehogynem tudta, hiszen le kell adni a legénységi névsort, tudják hogy a legénység orosz, és ma van a karácsonyunk, de ez senkit nem érdekel, mert a tengerész az nem ember, meg minden! - mondom majd, mire ő elkezd mentegetőzni, és gyorsan elhordja az irháját, hogy vissza se néz, nemhogy merülést.
Így kell kivédeni a hatóság packázását!
A kikötőkapitány persze nem jött, de a pilot az másfél órával előbb, hétkor. Hát, ha nem érdekli a merülés... akkor jöhet.
Hatkor vacsora, szépen megterítve, pohárköszöntő is elhangzott, (a barba a kék hosszúujjú pólóban, majdnem kopasz pasi) ekképpen:
- Na prázdnyiku! - azaz: Az ünnepre! Semmi karácsony, semmi otthoniak, semmi más tengerésznek. Más nép, más szokások. Nem kérem rajtuk számon a miénket, de örülök, hogy magyarnak születtem.
Hét előtt öt perccel indultunk.

Január 7. hétfõ, úton.

Éppen északra fordultunk, amikor felmentem a szolgálatba. Akkor kezdtünk billegni, de elviselhető.
Ennyi a mai nap.
Nem lehetett dolgozni a hídon, mert annyira azért lityegtünk.
Ja, azért táviratok jöttek:
Az első, hogy érkezéskor nem kötünk ki, valószínűleg horgony lesz belőle. Egy másik hajó megelőz minket, és a kikötői rendelkezések szerint, aki előbb érkezik, előbb köt ki és előbb rakodik. Ez jó. Ezt olvasva a barba azonnal ímélt Alinának Ciprusra, hogy küldje a váltóját. Már a harmadik nevet olvasom, ez a parancsnok mindenki előtt ismeretlen.
Alina visszaüzent azonnal, hogy nem jó, mert vízumgondok vannak (ezt azért nem hiszem, hogy egy hét alatt nem lehet elintézni!)
Este hatkor azt mondja a kaftány, hogy a fejét tette volna a válaszra.
No, ezt azért nem kívánom.

Január 8. kedd, úton.

Ez a nap is hasonló a tegnapihoz. Enyhe lityegés, annyira azért erős, hogy ne lehessen kipakolni a térképeket, és javítani.
Távirat: érkezés, dagállyal bevisznek, ezek szerint kikötve várjuk meg, amíg a másikat kirakják.

Január 9. szerda, úton, Bassens.

A déli hír: 12-én kezdenek, és még aznap kiraknak. Ez kissé furcsa, mert itt sosem dolgoznak ilyen flottul.
Aztán a másik: hogy az új barba ide jön, és a mostani a következőből megy haza, ami Dunkerque. És mi onnan Lisszabonba megyünk gabonával. Nem csodálkoznék, ha utána újra Setubal lenne.
És aztán az igazság: kikötöttünk, és holnap reggel hatkor kezdenek, és szombaton elválik, fizet-e a hajóbérlő túlórát, vagy várunk hétfőig? Van rá egy kalap pénzem, hogy fizetik a túlórát.
Az érkezés nem valami szép. Sikerült a fennhéjázó, nagyképű, buta franciának megint kiakasztani. Ímélben letárgyaltuk az ügynökséggel, hogy az egyes raktárból kezdjük a kirakást.
Már a rakpart közvetlen közelében voltunk, mondom a a pasasnak, aki irányítja a kikötést, hogy most jó, ebben a helyzetben kell megkötni a hajót, a szivornya pont az egyes raktárnál van.
- Nem, majd én mondom meg, hogyan kötnek ki - mondja a kikötőkapitányság egyenruhás embere, de olyan tenyérbe mászó, undorító arroganciával, hogy attól már kész voltam. És ott kakaskodik, fenhéjáz a parton, felsőbbrendű EU-s állat mivoltában, a hajó előre megy még vagy huszonöt métert, ahogyan ez az idióta mondja, aztán a barba szól, amikor már "jó" helyen vagyunk:
- István 25 métert hátramegyünk!
Na, itt kitörtem, és elkezdtem az idióta állat franciájának üvöltözni. Az meg mint jól nevelt idióta, azonnal a főnökét mószerolta:
- Nem én, a főnököm, a kikötőkapitány...
EU-s erkölcsök és morál...
Beszéljünk másról:
Az őrségben olvastam a "Balkáni barangolások" című könyvet.
Hallatlan élvezettel teszem, mert az ember legalább az apja könyvét olvassa lelkesedéssel! A szokásos: jó, és olvasmányos, lendületes, számomra mindenképpen érdekes, és szép versek vannak benne. De amiért most írok róla, az egy történelmi esemény:

A Várnai csata

Leírja, hogy ott vannak a csata színhelyén, és emlékeznek. Felidéz két leírást a csatáról. Az első Heltai Gáspár: Magyar krónika című művéből, a másik Fraknói Vilmos történész véleménye.
Mindketten leírják, hogy I. Ulászló bátran küzd, és elesik. Mindketten leírják, hogy milyen csúfosan végzi: a fejét egy dárdára tűzi a török, és felmutatja.
Az én forrásom (dr. Varga Tibor) úgy tudja, hogy az ifjú királyt a lengyel testőrség tüzeli fel (és nem a tanácsosai, de ez lényegtelen, én így hívom, ő úgy hívja, nyilván ugyanazokról van szó), akik a diadalból ki a akarják venni a részüket, mert a csata valóban nyerésre áll. És Ulászló király ötszáz főnyi - mondhatjuk, hogy maroknyi - csapatával ráront a több ezres janicsár csapattestre, és hiába küzdenek vitézül, teljesen reménytelen a helyzetük. A király lovának a lábát egy bárddal elcsapják, az a földre zuhan, az ifjú uralkodóval pedig nyílzápor végez.
És azt is tudni kell, hogy a király fejét egy Kizil Hodzsa (vagy Kodzsa) nevű janicsár vágta le, s teszi a szultán (II. Murad) elé. Az lándzsára tűzeti, s felmutatja a harcosainak, akik üdvrivalgásban törnek ki. Ám a magyarok erről mit sem tudnak, mégis megfutnak! Még 1445-ből is vannak források, amik úgy szólnak, hogy nem tudni, mi lett I. Ulászló sorsa, még akkor is várják, és keresik a királyt.
Aztán a szultán a levágott fejet mézbe tetette, s körbevitték a birodalomban, még a távoli Egyiptomba is eljutott, s 24 fogságba esett magyar harcost is vele küldött II. Murad, hogy láthassák: a szultán ilyen vasembereket győzött le.
Vajon megvan-e az a másik oszlop a várnai csatatéren, amit a török szultán állíttatott? Mert megtette, s ráírta, hogy nem lett volna ez a sorsa a magyar királynak, ha szkíta létére nem szegi meg esküjét római bíztatásra.
(Pedig tudjuk, hogy Ulászlóban egy pöttynyi szkíta vér sem csörgedezhetett, hiszen ő az első uralkodó, akiben nem volt a Turul nemzetségből egy csepp vér sem, még anyai ágon sem! De a szkítaság itt nyilván arra vonatkozik, hogy maga is szkíta, aki szkítákon uralkodik - és ezt II. Murad mondja, nem én! Bár én nem szeretem a "nyilván történelmet" ami azt jelenti, hogy ha nem tudok valamit, akkor leírom, hogy nyilván így lehetett, s ezt aztán, mint a megfellebbezhetetlen igazságot terjesztem, és sajnos tanítják is.)
Azt is tudni kell, hogy Hunyadi levelet ír a vereség kapcsán a pápának, amiben megírja, hogy istenítélet volt, és a megnyert csata elvesztését az esküszegésnek és az érvénytelen koronázásnak tudja be. Az esküszegés: 1444. augusztus 1.-én Ulászló eskü alatt köt békét tíz évre a törökkel, és ezt megszegi - Cesarini Julián pápai küldött pusmogására, felbujtására -, augusztus 4-én kiad egy oklevelet, mely szerint a törököt kiűzi Európából. Persze ne törjünk pálcát az ifjú király felett. Fiatal, és Cesarini kánonjogot oktat, tehát neki aztán el kell hinni, hogy a "töröknek tett eskü nem kötelez". A baj csak az, hogy kötelez, a magyar királyt mindenképpen kötelezi, még akkor is, ha a török is számtalanszor megszegte a nekünk tett esküjét. Szegény az életével fizetett, mert hitt a római erkölcsnek, hitt az "EU-s ígérgetésnek". Hiszen azt ígéri az akkori egész Európa: IV Eugén pápa, Jó Fülöp herceg, Velence, Genova, Bizánc, hogy sereggel segítik, csak menjen a törökre! És amikor "szegény bolond" felül a - velünk szemben mindig - hitszegő Európának, már nem tudja meg, hogy Velence és Genova gályái egy aranyért szállítják át a törököt Ázsiából Európába, nemhogy harcolnának ellene!
Azt hiszem, jó és elrettentő példa ő a ma számára, amikor megint tele a padlás EU-s ígérgetésekkel és idegen hatalmak felbujtóinak bömbölése ömlik minden médiából.
Az, hogy miért nem volt érvényes a koronázása, az túl hosszú, de tudni kell, hogy akkor V. Utószülött László a trón várományosa (aki majd Hunyadi Lászlót lefejezteti), s akinek anyja, Luxemburgi Erzsébet, ellopatja a Szent Koronát társalkodónőjével Kottanerné Wolfram Ilonával, és 2500 aranyért elzálogosítja III. Frigyesnél, a későbbi német-római császárnál. A lényeg, hogy a Szent Korona nincs az országban, és nincs érvényes uralkodó (hiába koronázzák meg 1440 májusában a 12 hetes V. Lászlót, ez is érvénytelen, mert nem elégíti ki a koronázási öt követelményt), hát király után kell nézni. A lelki rokonság révén meg is találják a lengyel III. Ulászlót (nekünk majd I. Ulászló lesz). De mivel nincs a Szent Korona az országban, ezért Szent István fejéről levett koronával koronázzák meg Ulászlót, tehát érvénytelen a koronázás a magyar jogrendet (szokásjogot) tekintve. A koronát majd Mátyás szerzi vissza, s királlyá választása után több évvel koronázzák meg nagycsütörtökön, ahogyan Verbőczi, Turóczi és Gyöngyösi Gergely, s nem nagypénteken, ahogyan Bonfini írja. A Szent Koronával való megkoronázása után Mátyásnak minden addig hozott rendeletét meg kellett erősítenie, hogy érvényes maradjon!
A lelki rokonság Nagy Lajos lánya, Hedvig révén áll fenn, aki a házasságkötés feltételeként szabja a litvánok megkeresztelkedését, ami 1386-ban meg is történik. A litvánok számon tartják, hogy a megkeresztelésük a magyaroknak köszönhető, s ez adja a lelki rokonságot (ugyanaz, mint a komaság, ami elsőfokú, házasságot kizáró, rokonságnak számít), ezért a Jagelló házbeli Ulászlót hívjuk meg királynak.
De ezek a tudások nem nagyon forognak manapság közkézen és főleg nem az iskolai tananyagban, mert szorosan kapcsolódik a Szent Korona tanhoz és magához a Koronához. És ha valaki egy kicsit is belemélyed a magyarok történelmébe a 16. század közepéig, nagyon sok csodálatos dologra akad, amit tűzzel-vassal akarnak még ma is irtani, és mindenképpen tagad a mai történelemszemlélet, pedig ez tartást ad az embernek, identitást a magyarnak. És mivel nem tanítják, biztosak lehetnek benne, hogy nemigen jár az igazság után az, aki megjött a diszkóból, jól belőve, vagy a kocsmából, vagy a shoppingolásból, tehát ezt a lájfsztájlt kell nyomatni a magyar kultúra terjesztésében oly annyira elkötelezett RTL Klubban és TV2-ben.
Vajon miért nem szabad beszélni a honfoglaló magyarok vallásáról? Miért nem szabad beszélni az eredetünkrõl? Na, persze arról, amit az Akadémia mond - a történész és nyelvész tagozat -, azt lehet szajkózni, még ha olyan egetverő marhaság is, mint a finnugor eredet, de az igazságot el akarják ásni olyan mélyre, amilyenre csak lehet.
Nem beszélnek, a koronáról, az állami berendezkedésünkről, a jogrendünkről, a tekintélyünkről, és arról, hogy Európában csak mi vagyunk, akik nem akartak és nem is hódítottak! Mindössze megvédték a Szent Korona területét, ha valaki elragadott belőle!

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...