MÁRCIUS
Március 1. péntek, úton. Szép csendesen billegünk a 10-12 méteres hullámokon. A portugál partok előtt megyünk északra, remélem, ha befordulunk a Vizcayára, akkor nem állunk fejre.
Viktor egy kicsit elszámolta magát. Valójában nem értem, hogy mi alapján adta meg az érkezést. A hajóbérlő azt reméli, hogy hétfő este megérkezünk, és kedd reggelre ki tudja rakatni a hajót. Ma kaptunk táviratot, hogy 5-én kirakunk, 6-án berakunk 3000 tonna szenet Muruviknak (norvég kikötő a Trondheim fjordban), innen Mo i Rana (szintén norvég) - Greenore ír kikötő Dublintól északra. De az 5-i kirakás nem megy, mert jó, ha kedd délben megérkezünk. Én, amikor parancsnok voltam, akkor mindig pár órát rátettem az érkezésre, s akkor meg tudtam érkezni, előbb, mint az előre megadott idő. Viktor kicentizte, mikor érkezhetünk, és abból még le is vett, mondván, biztosan gyorsabbak leszünk.
Hát nem lettünk gyorsabbak, az induláskor 4-én delet adott meg, ahhoz képest már 24 órás késésben vagyunk.
Rotterdamban lesz váltás, és ha minden igaz, akkor megjönnek az antiguai bizonyítványaim is.
Március 2. szombat, úton. Jól elkaptuk a rossz időt megint. Most éppen fő a feje a parancsnoknak, hogy is lesz, mert késében vagyunk, és amit megadott érkezésnek, az nem áll, semmiképpen nem tudjuk teljesíteni, és az uszályokat megrendelték hétfő éjszakára.
Hiába mondtam, hogy ne centizze ki az érkezést, főleg amikor hét elejére esik, és nem tudja értesíteni a késéről az ügynökséget.
Március 3. vasárnap, úton. Délben az őrségváltásnál Viktor megkért, hogy nyomtassam ki a személyzeti listát.
Belementem a csőbe...
Amit "alkotott", az úgy volt randa, ahogy lehet attól, aki csak ugatja a számítógépet. Kicsit helyreráztam, egy oldalba sűrítettem, mert ő két oldalasra hozta össze, az útlevélszámok a második oldalra kerültek. Kinyomtattam, Viktor el, boldogan.
Öt perc múlva komor arccal megjelenik a hídon:
- István ez a nyomtatvány kisebb, mint az eredeti.
Nézem, hát valóban. Mondjuk az eredeti 98%-a.
- Ezt nem lehet a hatóság kezébe adni! - mondta, és rögtön tudtam, hogy ezért minimum ezer év Gulág járt, ha valaki ilyen trehány odahaza náluk.
Varázsoltam egy csöppet, s kinyomtattam, de szerinte még ez se volt az igazi, mert két sor magassága között felfedezett legalább másfél tizedmilliméter eltérést.
- Sto gyelaty? (Mi a teendő?) - kérdeztem Lenin híres művének címét idézve, hogy lássa, szocialista műveltségem nem elhanyagolható.
- Azt hiszem, én változtattam meg a sormagasságot, amikor készítettem - mondta bűnbánó pofával, és eltette az iratot, de attól tartok, hogy ez szegény fejének még álmatlan éjszakákat fog okozni, mert hogy magyarázza majd meg az immigration officernek, hogyan került oda az a hatalmas hiba?
Nyilván a dolgok karakírozva vannak, de azért jellemző a viselkedésére: az orosz ember kedves, szeretetreméltó, jó barát, jó ivócimbora, miként ő is, csak Isten őrizzen attól, hogy hivatalnokká legyen, mert akkor elveszti a fejét, megittasul a piti hatalomtól, ami a kezébe adatott, és szabadjára ereszti magát, s észre se veszi, hogy mindenki menekül előle, és a háta mögött (jó ha csak) megmosolyogják.
Ám sose legyen rosszabb parancsnokom.
A nyomtatókazettát meg ezért hoztam bőven a hajóra, hogy ne legyen gond a sok nyomtatás. Amit otthon tettem be a printerbe, két napja ürült ki, s nyomtatok vele bőszen. (Igaz, nem pazarlom, mert csak "draft qualiy" üzemmódban használom, ami halványabb, de a célnak a hajón igazán megfelel.)
Március 4. hétfő, úton, Angol csatorna. Holnap érkezünk. Valószínűleg a Mo I Rana - Greenore út törölve, helyette Oslóba megyünk papírért, és vissza a Földközi-tengerre.
Meg kell mondjam, hogy Wojciech inkább haver, mint szakács. Amit tegnap alkotott, az valami borzalom volt. Ebédre főtt hal volt, valami randa szósszal és főtt zöldbab. Vacsorára pizzát varázsolt, jó keményre sikeredett...
Remélem az új (régi, mert az jön vissza, akit váltott) szakács jobban főz.
