Január 13. péntek, úton, Vizcaya. Ez egy nagyon szerencsétlen nap, ami a dátumot illeti, de például, előttünk nem futhat át fekete macska az úton, miként otthon bárkivel megeshet!
Éjjel nagyon meglepődtem, mert két tasak por bevétele után úgy éreztem, mintha elfújták volna a köhögésem. Aztán befordultam, a szelet hátulról kaptuk, és behozta az összes füstöt a hídra, így onnan kezdve megint köhögtem...
Elkészültek a filmek, hogy elkészíthessem az első DVD-t erről a behajózásról, de négyszeri nekifutásra se fejezte be a program, mindegyik DVD-t kidobhatom. Dunsztom sincs, miért csinálja?
Most töredezettség-mentesítettem a vincsesztert, kitöröltem a segédfájlokat, nekiugrom ötödszörre is, és ha nem megy, akkor nagyon dühös leszek ám!
A vihar hátulról jön, így laikus elképzelés szerint tol, annyi az igazság, hogy nem fog vissza. Gyenge kilenc csomókat megyünk.

Január 14. szombat, úton a Vizcayán. Jannal beszélgettünk, és elmondta, hogy főzött már hajón ukránoknak. Azoknak nem az volt a bajuk a szakáccsal, mint nekem Mikolával, mert például, megreklamálták, hogy nem jól készíti a tojást. Mert forrón adja. Biztosan lusta ahhoz, hogy reggeli előtt két órával elkészítse, hogy mire asztalhoz ülnek, jól kihűljön. Volt, aki kifejezetten azt kérte, hogy tegye hűtőbe. És miként nekem a sok tésztától, úgy nekik a sok krumplitól lett kiütésük.
Nos, ezek igazolják, hogy Mikola jó szakács az ukránoknak, csak az nem passzol a képbe, hogy Jan szerint két liter leves elég volt a tizenkét fős személyzetnek, mert alig ettek levest. Mikola ezek szerint azért duzzoghatott ránk, hogy megettük három nap alatt a következő két hétre főzött levest?
Szombat lévén eintopf volt, régen ettem ilyen finomat.

Január 15. vasárnap, úton, Angol csatorna. Az Istennek se tudok kilábalni a köhögésemből. Pedig tegnap már azt hittem, hogy hipp-hopp, elfújta a szél. Aztán a motor füst miatt jött rám, ma hajnalban meg nem tudom, mitől... mintha kaparna is a torkom, pedig állandóan nagykabátban járok, a torkom védve, nem értem, nem tudom...
Jobourgnál megjött a vonal, jött is Encsike sms-e, aztán beszéltünk, aztán pedig volt "pengeváltás", három-három sms-ben megvillantottuk éles eszünk... Teljesen feldobódtam, hiába szomorú az idő, ilyenkor van min elmélkednem.
Most dolgozom fel Aldo Marzona úr anyagát, nagyon élvezem az egész szótárkészítést, most megint az az érzésem, hogy közel vagyok a végéhez, de már így is összegyűlt vagy tizenöt "új" szó az olasz nyelvész számára, aztán otthon Bajai Árpitól várok még szavakat (azt mondta, összeírt vagy 400-at, de ő akarja kiszemezgetni, a gyűjtésem ismeretében. Aztán Edelényi Iván és Csellei László öreg parancsnokoknak is elküldtem, ha hazamegyek, akkor elmegyek hozzájuk személyesen, hát ott is "csurran-cseppenhet" pár szó... szóval még nagyon nincs itt a vége, remélem! Egyelőre 956 szónál tartok, sajnos dr. Hartványi Tamás anyagát jól meg kellett húzni, mert (ez nagyon is természetes) sok volt az átfedés, ami nekem már megvolt, és sok olyan szót is elküldött, ami semmi esetre se tartozik a "Hogyan mondják tengerészül?" szóhalmazba.
Természetesen a vitorlás szavakra gondolok, és még akkor is kihagyom, ha nagyon "átmenteném" a köztudatba, mint például a "fogás"-t a reffelés helyett, ami a vitorla kurtítását jelenti (a mai vitorlázóknál is), vagy a krajcolás (kreuz) helyett a lavírozni szót.
Azért ezt a vitorlás szótárt is össze kellene állítani, csak a régi-régebbi szavak összegyűjtése szinte lehetetlen.

Január 16. hétfő, úton Dovernél és az Északi tengeren. Nagyon kell igyekeznünk, hogy ma megérkezzünk. Szerintem a zsilipből csak holnap érünk ki.

Bogdan és a teremtés

Éjfélkor Dariusz ezzel búcsúzott:
- István, ha látod a Themesternt, akkor mindenképpen keltsél fel, akarok Boguszsal beszélni! Legkésőbb hajnali ötig meg kell jelenjen az AIS-en a hajó. - Ezzel lement a hídról.
Bogusz (Bogdan) az ottani barba, majdnem telekszomszédja Dariusznak.
Hogy elmenjen öt perc az őrségből, kedvtelési célzattal végignéztem a hajókat az AIS képernyőjén. A második oldalon ott a Themestern, mindössze 12 mérföldre tőlünk, mindössze 10 fokos irányban, ez azt jelenti, hogy most megyünk el egymás mellett.
Hívtam a barbát.
Rohant, és azonnal meghívta a hajót a VHF rádión. Az ügyeletes tiszt jelentkezett annak módja szerint.
- Keltse fel a parancsnokot, mondja meg, hogy Gruby Darek akar vele beszélni.
Hosszasan tartott, amíg a fülöp-szigeteki második tiszt elraktározta magában a lengyel nevet, és aztán válaszolt:
- Sajnos nem lehet, egykor kell keltenem, későn feküdt... majd egykor.
- Akkor fél egykor, de akkor keltse fel! Ne féljen, nem eszi meg magát, a legjobb barátja vagyok.
Dariusz el, én tettem vettem fél egyig. Akkor visszajött a barba, hívja a hajót.
- Azt mondta a captain, nem kel fel, majd egykor... - hazudta nyilvánvalóan a második tiszt. Egyszerűen félt felkelteni, mint később ez ki is derült.
Dariusz egy szívhez szóló "fuck you"-t üvöltött a rádióba, amit a filippínó a szívére vett.
- Nem neked, hanem a helyzetnek szólt... - hazudta Dariusz, amint ez később ki is derült.
Elment a kabinjába, de meghagyta, negyed kettőig hívhatom, ha jelentkezik, a barátja.
- Darek... - hallom egy óra tíz perckor, nagyon diszkréten a 16-os csatornán, mintha nem akart volna "felébreszteni".
Innen sima ügy, több mint fél órát tépték a szájukat. Valamit értettem belõle, ezért megkértem Dariuszt, mondaná el pontosan, mi is volt Bogdannal a varsói reptéren?
- Most szállt be Kielben a hajóra - kezdte. - Amikor a hajón megtörtént az átadás átvétel, elsőnek a papírjait akarta rendezni. Az útlevél, tengerészkönyv és a tiszti patent rendben, de a többit nem találta. Ha valaki most azt gondolja, hogy a lényeg megvolt, minek idegeskedni, az téved. Ugyanis az orvosi papír legalább olyan fontos, mint bármelyik, a GMDSS bizonyítvány is, meg minden más.
- Arra határozottan emlékezett, amikor a varsói reptéren kinyitotta a laptopja táskáját, mind ott volt, mert ezeket ott tartotta. A biztonsági őr megnézte, minden rendben, visszacsukta, és innen nyoma veszett. Bogusz legalább 12 órát telefonált, hogy visszaszerezze a papírjait. A varsói reptérre, aztán felkutatta a taxist, aki a hamburgi reptérről elvitte, meg a jó ég tudja, hogy kit nem, de bizony hiába. Teljesen kikészült idegileg.
Ezt, mondjuk, meg tudom érteni!
- Nem tudta, hogy mihez kezdjen... Kétségbeesésében felhívta a feleségét, és elpanaszolta, hogyan járt. Jó sokat beszéltek.
Azt tudjuk, hogy az ilyen kibeszélések megnyugtatóan tudnak az emberre hatni.
- Befejezték a beszélgetést, aztán tíz perc múlva hívta az asszony. Az összes irat ott volt szépen összekészítve a komputerasztalon, nyilván még most is arra vártak, hogy Bogdan betegye a laptop mellé. Erre mit lehet mondani?
A kézenfekvő válasz az lenne, hogy hülye. De ez azért nem ilyen egyszerű.
Mert a lehülyézés azok fegyvere, akiknek nincsenek érveik, és képtelenek beleélni magukat egy adott helyzetbe, de legfőképp: tökéletesen híjával vannak a fantáziának.
Mert én nem kételkedem abban, hogy Bogdan valóban látta a varsói reptéren a laptop táskájában az iratait. Nem is olyan túl régi olvasmányomnak egy megállapítása, hogy a kvantumfizika egy ága szerint, egy cselekvés hatására számtalan elágazódás következik be, és mindegyik egy-egy független valóságként él tovább. Bogdan is így járhatott. Amikor letette az iratait az asztalra, onnan kezdve olyan valóságot követett, amiben a következő lépés az volt, hogy az iratait betette a táskába, és ezért ott látta őket a varsói reptéren is, amikor kinyitotta ellenőrzésre. A hajón pedig átkerült abba a valóságba, amelyikben a táskát üresen hozta. Ezért eszébe se jutott, hogy otthon keresse, a feleségét kérdezze erről.
Ha ezt így nem fogadod el, akkor a legalább gondolat teremtő erejét ismerd el, és megint ott vagyunk, hogy Bogdán gondolatai által teremtett világban a dokumentum vele utazott.
Ez sokkal közelebb áll hozzám, mint a kvantummechanikai megfogalmazás. Ugyanis a gondolat teremtő erejét én is megtapasztaltam, hát ez számomra könnyebben elfogadható. Nem kell ezen mosolyogni se, mert ezt mindenki megtapasztalhatta, aki írt már regényt. Nem önéletrajzi ihletésűt, amelyik minden emberben benne van - a saját élettörténete -, hanem egy "általa kitalált történetet" vetett papírra. Kénytelen vagyok idézőjelbe tenni, mert nyilvánvaló, hogy nem én találom ki a történetet, én csak a kezdeti szituációt képzelem el, és a képzeletem teremt egy valóságos világot, amiből én éppen csak annyit látok, ahol az adott regényem éppen játszódik. De ettől függetlenül az a világ létezik, teljes egészében, különben hogyan létezhetne, hogy belépnek nem tervezett (és teljesen kész karakterű) szereplők a történetbe, és képesek teljesen elvinni más, sokszor egészen elképesztő, irányba az eseményeket.
Erre apa azt mondja, hogy ez pontosan így van, és azért, mert ez pontosan így van, és ő is át kellett, hogy élje ezt.
Amikor elkezdtem írni 1995-ben, akkor egy novellát akartam írni, és azt a búcsút megörökíteni a kikötőben, ahogyan Encsi és a három asszony látta a Ceglédet elindulni, és elveszni a trieszti öböl horizontja alatt. Szívfacsaró helyzet.
A valóságban Király Aladár kislánya oldotta fel a feszültséget, azzal, hogy belekotyogott a nagy, fájdalmas csendbe:
- Anya, ha én ezt az iskolában elmesélem!...
Erre tértek magukhoz az asszonyok... nem mesélem tovább a valóságot.
S mi történt abban a világban, amit én teremtettem?
A helyzet nagyjából hasonló, mint a fent vázolt. A feleségek roskadoznak, elérzékenyültek, sírdogálnak, s le akartam írni az adott mondatot: "Anya, ha én ezt az iskolában elmesélem!".
De nem tudtam. Akartam, de nem ment, s azért nem, mert a "regény valóságában" a kislány az anyja elé állt, és azt kérdezte:
- A Marika néni miért nem jön velünk?
S nekem nyilván azt kellett leírnom, hiszen az történt abban a valóságban!
Addig nekem fogalmam se volt, hogy a hajón van egy Marika néni. De amint a kérdés elhangzott, megláttam amint a murádán könyököl és... és innen megindult a regény. Rögtön tudtam, hogy már regényt írok és nem novellát. Rögtön tudtam mindent erről a világról, hiszen én teremtettem, semmin nem kellett gondolkoznom, csak figyelnem az eseményeket, és leírnom őket.
Ez egy egészen fantasztikus és főleg hátborzongató érzés!
Lehet, hogy erre a kívülálló azt mondja, hogy ez nem más, mint az ihlet, nem tudom (magammal kapcsolatban nagyon nem szeretem ezt a szót, borsódzik tőle a hátam). Én viszont azt tudom, hogy ez valóban teremtés. Ez - innentől kezdve -, egy létező világ. És hiába fejeztem be az utolsó oldalon, az a világ tovább működik, az tovább létezik, a szereplők, és a többi lakója mind-mind valóságos, és létező. A saját szemszögükből. Ők nem tudják, hogy én találtam ki őket. S abban a tudatban élik a mindennapjaikat, hogy az övék a legtökéletesebb valóság.
Innen már csak fel kell tenni a kérdést: a mi világunkat ki írja-írta?
Aki kitalálta az Ádám és Éváról szóló "regényt"?
Vagy az, aki elképzelte, hogy mi lenne, ha a semmiből egy őrült robbanás következtében egy világ keletkezne? Mert ha elképzelte, akkor az meg is történt!
A másik ilyen tapasztalatom akkor szereztem, amikor a Gudrunt írtam. Aki olvasta, az tudja, látszólag egy kalandregény, tele akcióval. Elismerem, ez a látszat. De amiért megírtam, az a mintegy harminc oldal a végén. Ennek írásakor sokkal jobban átéltem a teremtés élményét. Ezt úgy akartam megírni, hogy vázlatot készítettem, s igyekeztem tartani. De nagyon hamar kiderült, hamvába holt ötlet, mert képtelen vagyok tartani magam a vezérvonalhoz. A két szereplő sose oda ment, ahova akartam, mindig mást mondtak, mint az írás előtt elterveztem, hát hamarosan feladtam, és írtam, ahogyan történtek az események. S mivel az egész amúgy se a "valóságban" játszódik, hát valójában nem érdekelt, mert látszott, hogy pontosan oda igyekszik a két szereplő, ahova szerintem is menniük kellett.
S a végén kiderült, aminek ki kell derülnie, s a végén ott lóg a kérdés a levegőben: kié a valóságos világ? Azé, aki játssza a játékot? És mennyire valóságos az, ahol Gudrunnal eltölt egy hosszabb időt? És vajon az ő valóságosnak vélt világa - mert a gyerek ezt meg is indokolja: mert az enyém a valóságos! - vajon nemcsak egy hasonló játékban létezik?
Ez az én "komputer szindrómám", ami sokkal előbb kialakult bennem, mint a Mátrix című mozi megjelent, ugyanis valaki azt írta a Gudrunról, hogy a Mátrix ihletett meg. (Na, most illene ide a "hülye" jelző...)
És ha valaki ezek után is azt mondja, hogy ez mese habbal, az üsse fel az orosz (vagy világ-) irodalomtörténetet, és nézzen utána, hogy Tolsztoj két héten keresztül küzdött egy fél oldallal, ugyanis Karenina Anna nem volt hajlandó felmenni a szállodába Vronszkijhoz, s az írónak mindenféle trükköt ki kellett találnia, amíg végre úgy megírhatta, ahogyan elképzelte, s megszülethetett a világirodalom egyik legszebb szerelmi jelente.

Este nyolc körül rohan a barba a szalonba. Éppen filmet néztem.
- Chief, very big problem! Elszúrtad a távolságot. Két órával később érkezünk. Nagy-nagy probléma! - mondja, és ingatja a fejét.
Felmentem a hídra, hát valóban igaza van, elkövettem egy számcsavart, ebből adódott a hiba.
- Most mit csinálok? - kérdezte. - Mindenki azt mondja majd, hogy hülye a barba. Most hogyan mászom ki ebből? - kérdezi mérgesen.
- Sehogy. Nem kell semmiből se kimászni, mert senkit nem érdekel.
Meghökkenve nézett rám.
- Ezt hogy érted?
- A munkakezdést nem befolyásolja, ezen kívül senkit nem érdekel.
- Az nem úgy van!
És mégis úgy lett. Senkit nem érdekelt, hogy két órával később érkeztünk.

A videón Mikola alakítása a fő attrakció!

 

ITT EGY ELMARADT VIDEO:

Sunndalsöra




Ez egy elmaradt videó a második részből.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...