Január 20. péntek, úton, Angol csatorna. Enyhe mozgás, semmi más. Olvasom Reményik László könyvét, a "Neked könnyű..." címűt. Furcsa: mintha két könyv lenne. Egy pergő, izgalmas, érdekes, és egy unalmas, érdektelen, álmosító...
Végigvezeti az olvasót az életén. A boldog gyermekkortól a megvakuláson át a boldog nem látás állapotáig. Így kell, hogy írjam, mert kiderül a könyvből: emberi tartással, akaraterővel a legmélyebb és legsötétebb gödörből is ki lehet mászni, még ha keservesen is, és lehet boldogan élni akkor is, ha tudod: valami olyasmit vesztettél el, ami ki nem fejezhető, amit nem lehet értékén megbecsülni, amíg a tied! A könyvet becsukva nem azt mondtam, hogy:
- Hát, igen, azért lehet így is élni... - hanem valami olyasmi motoszkált bennem, hogyha valami tragédia történne velem, akkor csak így szabadna túlélni, ahogyan Reményik László tette.
Olvasás közben sokszor az az érzésem támadt, hogy a szerző "úri passziója" az, hogy úgy tesz, mintha nem látna. Amikor a túráiról ír, képtelen vagy elhinni, hogy ez az ember nem lát. Olyan élénk színekkel ecseteli a természetet, olyan élethűen mutatja be a környezetét, hogy kedvet kapsz rá te is: be kell járni ezeket az útvonalakat, hiszen ismered, nem tévedhetsz el a meredek kaptatók közötti hosszú ösvényeken sem, mert tudod "melyik fánál kell befordulnod", hiszen magad előtt látod a tájat, a kék és zöld jelzéseket, az ezerszínű őszi erdőt, az óvatosan lépdelő vadakat.
Talán az, hogy olyan hangokra is felfigyel, amit mi, látók elengedünk a fülünk mellett, tanúsítja, hogy mégiscsak van oka annak, hogy az író Kicsi (a vakvezető kutyája) hámját tartva, s fehér bottal a kézben halad túratársai között, illetve legtöbbször előttük.
Szóval a könyv jó.
Érdemes elolvasni. De azért látszik, hogy Reményik most próbálkozik az irodalommal. Amit eddig írt, azok interjúkötetek voltak. (A "Kicsivel könnyebb" címűt és a negyedik kötetét nem ismerem.) Ebben a könyvben én új oldalát ismertem meg: csodálatos szép mondatokat tud írni, sokszor túl szépet is, sokszor iskolai dolgozat ízűt. De az, hogy így tudja megfogalmazni, hogy a kutyája álmából ébredt - Kicsi kiásította magából az álom utolsó filmkockáit -, bizony "nem semmi"!
Apropó Kicsi. Nagyon jó ötlet, hogy amikor túráznak, akkor sokszor láttatja a tájat és az eseményeket az emberien okos kutya szemével. Amikor a kutya gondolatai következnek elég lett volna annyit írni, hogy Kicsi, és kettõspont. Az író viszont mindig más mondattal jelzi, hogy most majd a kutya beszél, és ez sokszor nyakatekert, egészen a modorosságig. És ha be is vezette a kutya gondolatait, meg kellett volna tenni, hogy le is zárja, mert bizony sokszor zavaró, hogy nem tudom, most az író-narrátor beszél már, vagy még mindig a kutya.
De azt hiszem, ez nem az író "sara", erre a kötet szerkesztőjének kellett volna odafigyelni, miként arra is, hogy a magyar nyelvben az írott párbeszédnek nem azok a szabályai, amit a kötet néha követ. (Nem helytelen, de zavaró a sok párbeszéd, egy bekezdésbe sűrítve.)
És talán szintén a szerkesztőnek, vagy a lektornak kellett volna felhívnia a figyelmet az egységes nyelvezet fontosságára. A narrátor-szövegbe nem kerülhet bele - éppen akkor, amikor "hemzsegnek" a szép mondatok - a "kiskereskedelmi egység" (itt bizony nevetséges) szakkifejezés. És néhány alkalommal másutt is használ nem odaillő, szleng kifejezéseket.
Sok mindent tud az író, de egy rettentően fontos dolgot még nem: a boldogságról, arról, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, arról nem lehet és nem is érdemes írni. Mert egy boldog harmincéves házasság pontos története ez: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez a szükséges és elegendő szöveg arról, hogy boldogság, jóság, gondtalanság meg minden a világon...
A könyve elején gyermekkoráról mesél. Gyönyörű mondatokkal mondja el a még gyönyörűbb gyermekkori élményeket. A baj csak az, hogy - miután egy előző részben leírt két esetet, ami a szeme világának elvesztését vetíti elénk - állandóan azt várom, hogy történik valami ezzel kapcsolatban. Vagy legalább a sztoriknak legyen valamilyen csattanója...
De sajna nem.
Mindössze annyi, hogy boldog vidéken, hogy remekül érzi magát az osztálykirándulásokon, és hallatlanul jó dolog túrázni.
Vagy hatvan oldalt nyugodtan ki lehet hagyni, és akkor egy fantasztikusan érdekes, izgalmas, letehetetlen könyvet tartana a kezében az olvasó. Ugyanis ezeken a hosszú oldalakon keresztül semmi se történik. Már olyasmi, ami a könyvhöz tartozna, olyasmi, ami előreviszi az eseményeket. Kétségtelen, hogy ezek szép élmények Reményik Lászlónak, és azoknak, akik részt vettek a leírtakban, de mindenki mást untat. Mert tízmillió honfitársammal együtt én is voltam (vidéken) gyerek, én is voltam turistaúton, hasonlóak az élményeim, tehát állandóan azt vártam, hogy mikor történik valami, ami a vaksággal kapcsolatba hozható esemény. (Mert ugye ez a vezérfonal, és minden, amit ezzel kapcsolatban ír, az tele van feszültséggel, izgalmas, érdekes, mozgalmas, nem lehet letenni.) Így aztán hosszú oldalakon keresztül csak beleolvastam a bekezdésekbe két-három szó erejéig és lapoztam.
És milyen érdekes: amikor újra a túráiról ír, már megint érdekes, pedig egészen hasonló, mint amit középiskolásként átélt. De az, hogy immár nem lát, állandóan ott lebegteti a kérdést: hogyan oldja meg a következő, maga vállalta feladatot, ami része a nagy elhatározásnak: a 2004-es esztendőben kettőezer kilométert gyalogol, illetve túrázik. És ezt még túl is teljesítette!

Január 21. szombat, úton, Angol csatorna, Vizcaya. Semmi érdemleges. Olvasok, térképet javítok, adminisztrálok.

Január 22. vasárnap, úton, Vizcaya. Semmi érdemleges. Olvasok, térképet javítok, adminisztrálok. Még Lisszabonban vettem két üveg bort, az egyiket ma kinyitottam. Óvatosan kóstoltam meg, mert attól tartottam, hogy portói van benne. Nem is csalódtam. Ezek a portugálok olyan rufkósak, hogyha az üvegre azt írják, hogy Porto, akkor azt is tesznek bele! Szóval miután számítottam rá, nem ért villámcsapásként, hogy édes (de milyen jó) vörösbort iszom. Persze ez inkább vermut (szerűség), szóval azért nem rossz ám!

Január 23. hétfõ, úton, Bordeaux. Ez a Bordeaux kísértetiesen hasonlít bármelyik angol városhoz, vagy némethez, vagy hollandhoz... Ugyanis a folyón levő ipari rakpartok nem sokban különböznek, akár hol is vagy ezen a kontinensen.
Szóval megjöttünk.
Hajnali fél ötre kérte Dariusz az érkezést a bejárati bójához, és ezt másodperc pontosan hoztam. Ekkor jött ő, hogy most már beviszi a hajót, ha akarok, mehetek aludni.
Akartam.
Délután kettőkor kezdték a kirakást.
Encsi felhívott. Vagy tizenöt percen keresztül vezette be a mondandóját, már el nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, aztán végül kibökte, hogy M. Juditnak, a kiadó főszerkesztõjének rettentően tetszik a kézirat (Mocsárvirág - Mi lenne ha... 2024: A Lelked rajta lett a végső címe), és azt kérte, hogy ha a saját kiadóját nem érdekelné, akkor másokat is megkereshessen.
Azt azért megmondom őszintén, hogy nagyot csalódtam volna, ha nem tetszett volna a kézirat, de akkor is néznék ám nagyot, ha a kiadó két kézzel kapna utána. Ugyanis minden a tulajtól függ.
Viszont ami valami álomszerű, hogy azt kéri: hadd írjon filmforgatókönyvet a könyvből. Írjon, illetve sokkal jobb lenne, ha megvárna vele, és együtt írnánk, mert nem lenne rossz azt is megpróbálni, hiszen Tarján Tamás azt írta levélben, hogy a Gudrunban egy remek film lehetőségét látja.

A videón Mikola alakítása a fő attrakció!

 

ITT EGY ELMARADT VIDEO:

Sunndalsöra




Ez egy elmaradt videó a második részből.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...