M/V JOHANNA - C

2007. MÁRCIUS

Március 19. hétfő, Carboneras, úton.

Egyig voltam fent, aztán jött Andrej, berakta a hajót, de kicsit orra estünk. Nem baj. Ez persze akkor van így, ha a parancsnok nem csinál belőle gondot. Ha igen (mint Fabian tette volna), akkor baj.
Ennek örömére jól beütöttem a karomat, és kicsit felmarta a bőrt a lépcső. Azt úgy kell csinálni, hogy amikor mész föl a lépcsőn, mivel csigalépcső, ezért a közepénél próbálsz a lépcsőfokra lépni, ami persze ott már csak ujjnyi széles, a cipő orra lecsúszik, én meg ezerfelé kapkodok támasztékért, közben az egyik lépcsőfok felkarmolászta a karomat. De nem baj, mert már nem fáj. Ugyanis a fejem jobban fáj, és ez feledteti a karomat.
Felmentem a felső hídra. A létrán odafent egy gyűrűbe kell belebújni, és mivel a fejem tetején kevesebb szemem van, mint előrefele, így jól lefejeltem a sárgára festett éles gyűrűt.
A cementet hagytuk ülepedni tíz órát, így délután négykor indultunk. Addig tettem, vettem, aláírtuk az átadás átvételt, előléptem igazi chieffé. Kettő felé feljött a barba a hídra.
Gondolom, hogy eligazítást tartson, mint a régi szép időkben.
Úgy látom, hogy Andrej nem igazán szereti Dmitrijt (merthogy ez a becsületes neve a főnöknek). Most, a rövid együttlét és tartózkodás alatt úgy látom, hogy nekem nem igazán lesz bajom vele. Azt hiszem, Andrejben a fiatal lázad a kommunista kreténség ellen, én meg már vagyok annyira "bölcs", de főleg tapasztalt - és ez a tapasztalat a most a szocializmus pozitív hozadéka , mert ez a fajta hülyeség nem borít ki, hanem tudok magamban vigyorogni rajta.
Jön a barba, és elmagyarázza, hogyan kell vezetni a hajónaplót. Az, hogy tizennyolc évvel idősebb vagyok, persze nem előny, viszont így nyugdíj előtt is tudott újat mutatni, és ez már valami!
- Chief, ez nagyon egyszerű... - mondja. - Ha kikötőben vagyunk (én csak annyit tettem, hogy beírtam a rakodás végét), beírod, hogy a hajó baloldallal van kikötve, hat kötéllel, az időjárást, meg hogy minden az előírásnak megfelelően történik, meg átvetted az őrséget az ellenőrzőlista (checklist: újmódi baromság) szerint, aztán azt, hogy minden rendben, aztán, hogy... (most, hogy írom a naplót bevallom, bajban vagyok, mert nem igazán tudtam megjegyezni első hallásra, hogy mi mindent kell bejegyeznem még a naplóba) mikor lépsz át a következő térképre, meg... és... ez ilyen egyszerű... - mondta nagy lelkesen, és én nem árultam el neki közben, hogy tudok ennél sokkal egyszerűbb formát is: ez mind felesleges, hagyjuk a francba, csináljuk úgy, mint az utóbbi tizenkét évben az idegen hajókon dívott.
És ez erősen igaz, persze, most.
Ám a nagy Szajúzban, meg minden követőjénél ilyen és hasonló fontos dolgokat írtunk a hajónaplóba, kényre, kedvre kiszolgáltatva a tengerészeket az egyéni hülyeségnek, bogarasságnak, és a "védd a segged elvtárs" mentalitásnak.
Mit lehet erre mondani?
Mondjuk azt, hogy: erőt, egészséget elvtársak! Az ember megvonja a vállát, azt mondom, hogy voltam hasonló helyzetben nem egyszer, és passz. Lepereg rólam.
De Andrej fiatal, agilis, és buzog benne az ellenkezés, amikor találkozik a szocializmussal, így a harmadik évezred hajnalán.
Na, mindegy. Az számomra sokkal fontosabb, hogy nyugis pasas, nem kapkod, nem idegeskedik, ezt én is tapasztaltam, és nem kiabálós, Andrej szerint. És lehet vele beszélgetni is, csak előbb hozzá kell szoknom az akcentusához, mert valami irdatlan kacifántos orosz hangsúlya van, lassan-lassan egyre többet értek belőle. Ja, jövök hátra manőver után, mondom Ványának, hogy nem értem, amikor a barba angolul beszél a kézi rádión keresztül.
- Mi se, pedig velünk oroszul beszél! - válaszol vigyorogva. Többen mondják, hogy az orosz kiejtésére is erősen kell figyelni, hogy értsék.

Március 20. kedd, úton, Valencia.

Nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt eltervezzük. Délre akartunk érkezni, négy lett belőle, mert cudar szembeszélben jöttünk, visszafogta a hajót. Azt már nem is említem, hogy ahogyan szokásos, az első viharos időben majd elhánytam magam! Akkor ezen is túl vagyunk...
Aztán egy hidegfront haladt át, ami persze esővel jár, hát a hajó még foglalta a rakpartot, horgonyra kellett állnunk.
Végül minden összejött, kikötöttünk, elkezdték a kirakást, de szerencsémre 23.00kor leálltak azzal, hogy holnap folytatják. Mert a kilátások teljesen mások voltak: elkezdik, és ha a hajó üres, elmennek.
Ettől kissé megrendültem, mert ha Andrej igazat mondott, és a barba nem rakodik, akkor mikor alszom? Kérdeztem is, hogyan rakodunk?
Nem vette a többes számot.
Helyette azt mondta, hogy én vagyok állandó ügyeletben, nyugodtan heverjek le a szófán éjjel is, a matrózok meg felügyelik a rakodást, és ha gond van, akkor azonnal szólnak.
Na, ez így eléggé rendben lévőnek látszik.
Andrej már mehetne haza, mert unom az ideiglenes kabint. Mindenem bőröndben, nem tudok elhelyezkedni, ami azt is jelenti, hogy semminek sincs helye, ami kell, azt sokáig keresem.
Janko finomakat főz, pedig nincs is miből. A kambúza üres, szinte minden kifogyott. Nem panaszkodtam a lengyelekre se, de ez a bolgár főzőcske jobban esik. Itt is van zöldség dögivel (illetve a hiány miatt módjával) csak nem péppé főzve, hanem nyersen, kis olíva olajjal meglocsolva, megfűszerezve, kiváló. Ja, és miután ugye ezek a népek keleti és déli szlávok, a tejfölt is eszik, így aztán a saslikhoz is kapjuk. A húsokat finoman grillezi, van egy elektromos grillsütő, nagyon finom a kolbász és a sült is, csak a hídon mindig bejelez a tűzjelző, és amikor ez ember új, nem ismeri, hogy melyik vijjogás mihez tartozik, akkor nagyon zsenánt, ahogyan rohangálok egyik kapcsolótól a másikig, és keresem az alarm okát.

Március 21. szerda, Valencia.

Hat előtt tíz perccel keltem. Szépen kialudtam magam. Délelőtt kikérdeztem a gépkezelőt, aki szíjja a cementet a hajóból, hogy mikor végezhetünk.
Pénteken! - jött a válasz. - Ma egyedül vagyok, este tízkor elmegyek, aztán holnap már hárman leszünk, és akkor 24 órában dolgozunk.
Így nekiálltam térképeket javítani.
Andrej egy lusta disznó. A hebehurgyán megelőlegezett, szimpatikus fiatalember jelző ezennel visszavonva. Két és fél hónappal el van maradva a javításokkal, és nem csinálta meg, pedig itt vannak a füzetek...
Tele a hócipőm vele.
Azt hiszem, nem is a barba az igazi hunyó, hanem ő, mert ahogyan látom, eléggé lazán vette a dolgát.

Március 22. csütörtök, Valencia.

Hajnalban elment az orosz chief, így végre leköltözhettem a kabinba. Alaposan kiganajoztam, mert arra nem volt ideje az ifiúrnak. Vagy eszébe se jut, hogy a kabint lehetőség szerint tisztán adja át.
Mellékelem a fotót a kabin egyetlen szekrényéről. Ugyanis milyen eszement ötlet, hogy az akasztós rész olyan lent van, a cipők összekenhetik amit beteszek, és képzeld el, ez holland tervezésű és építésû hajó. Nem válik a sajtfejűek dicsőségére!

Kultúrák ha találkoznak...
Így végre hozzájutottam az erőspaprikámhoz, amit örömmel vittem le a szalonba. Valamilyen krémleves volt, passzolt is hozzá az erős. Szokásával ellentétben (mert amúgy elég későn jár étkezni) a barba hamarosan lejött.
- Vegyél belőle, ha szereted - mutattam neki az apró paprikákat.
Erre ő elvett egy kis hegyeset, azonmód szárazon beleharapott, elkezdte enni, aztán vöröslő fejjel közölte, hogy:
- Finom!
Később jött Józsi is, őt is megkínáltam, a barba csak nézett, amikor a magyar gépész beleaprította a levesébe. Azt hiszem, kulináris kultúránk az erőspaprika evésében nem rendelkezik valami nagy átfedéssel.
Jóska délelőtt említette, hogy ki akar menni a városba. Nem kell sokat menni, mindössze nyolc kilométer az első jelentősebb üzletekkel rendelkező utca. Ez persze nem gond, ha van a hajón kerékpár, és miért ne lenne? Így Jóska öt körül, felpattant és gyí... tekert ki.
Este kilenc után a főnök úr érdeklődött:
- Hol van Jozef? Csak nem a lányokhoz keveredett?
A viccet tízkor megismételte.
A gépészünk tizenegy felé ért be. Engem is érdekelt a bejövetele, mert ígérte, hogy vált némi dollárt használható valutára, meg vesz egy memóriakártyát a PDAhoz.
Józsi megjött, és mutatja a kezében levő izét:
- Ezt vettem...
Elvettem, egy kis könnyű micsoda volt, műanyag, jól kézre állt, rövidebb, mint egy vipera, de verekedni nem nagyon lehetne vele. Volt valami kupakja is, meg minden. Próbálgatom, hát ki lehet húzni, ekkor rögtön megismertem: biciklipumpa!
- Mentem egy kilométert a kaputól, és leeresztett az első kerék. Eltoltam a bringát az első benzinkútig, ott tettem bele levegőt, kitartott vagy háromszáz méternyit. Vissza a kúthoz, hogy hol találok szerelőt. A csapos (vagy kutas) széttárja a karját: ide autóval szoktak járni, nem kerékpárral... nem tudom.
Aztán valamit csak összeeszkábált, mert mondta, hogy az el Corte Inglésben vett belsőt, nagyon fájintosat, meg mindent, amit akart. A belsőt rögtön betette a kerékbe, és visszajött a hajóra. Illetve majdnem. Mert a kikötőkapunál, a változatosság kedvéért, most a külső durrant ki. Így aztán szegény feje betolta a kerékpárt a hajóig.
Hiába reménykedtem, hogy este ma is megállnak, nem, egész éjjel rakodtak. Ettől függetlenül lefeküdtem, a matrózoknak meghagytam, ha valami van ébresszenek.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok első és második kötete, valamint a Szavak a hullámok hátán a Helma kiadónál! Az, hogy ez teljesen más kiadás mint a nyomtatott, azt a borítók is mutatják.

Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!

Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.

Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...

                  

Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.

Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám! ) 

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...